Étkező

Vöröslő szőnyegek hevertek a szépen munkált fapadlózaton, a szoba közepén hatalmas tölgyasztal ásított, mélybarna… rajta pedig fehérlő csipkeabrosz. Közepén hatalmas tál tele a legkülönfélébb gyümölcsökkel, melyek mindegyike csak úgy árasztotta magából a frissességet és illatokat. Az asztal körött míves székek pihentek, kígyó motívumokkal rakva vöröslő bársonytámlájukat. Pontosan a kompozíció felett egy hatalmas kristálycsillár hirdette közel ötven gyertyájával a fényt, amely elegendő volt a falak mellett húzódó fenyőbútorok, és az azokon pihenő könyvek megvilágítására is.

Cyrus Halstead

A kifogástalanul úrias, mégsem megalázkodó meghajlás széles farkasmosolyt bűvölt a telt, pirosló ajkakra. Lilianne ismerte a gesztust: a párbajok kezdetekor hajolnak meg ilyenképpen a felek, némán tisztelegve a pengével, mégis éberen, fenyegetőn.
Ahogyan a finom, keskeny kéz megpihent a férfi jobbjában, a varázsló ajkaira egy mosoly halvány árnyéka vetült, ragadozószemeiben pedig sejtelmes ragyogás izzott fel. Persze Lilianne okklumencia nélkül is könnyedén megfejtette a felparázsló íriszek titkát, hiszen elég régóta űzte már maga is a csábítás művészetét, hogy felismerje az ilyesmit. A kastély ura kedvét lelte a porcelánfehér bőr, és a zölden ragyogó szemek látványában. Az is egyértelmű volt azonban, hogy Mr. Halstead nem becserkészni való prédát látott a boszorkányban, inkább csak... lehetőséget.
- Ez igazán megtisztelő -hangzott a válasz, miközben a nő mosolya tartózkodóbbá vált ugyan kissé, de szemeiben, a sejtelmes csillogásra mintegy válaszolva, démoni fény gyúlt ki.
A férfi karmozdulatát követően a páros tért ölelő léptekkel szelte át a valaha bizonyára elbűvölő kertet, s beléptek az éhesen ásító kapun. Odabenn az érzékeny füleket azonnal megütötte a szorgos és serény munka zaja.
- Figyelemreméltó az erőfeszítése a kastély rendbehozatalára -pillantott Lilianne a mellette méltóságteljesen lépdelő férfira- bizonyára hamarosan visszanyeri régi pompáját.
Majd a boszorkány tovább figyelt, csendesen töltekezett a hely hátborzongató hangulatával a folyosókat róva. Ugyan nem először járt már Chamberpot falai között, de a házigazda visszatérése óta most először sodorta erre a szükség és a kötelesség. A falakból előóvakodó arcok láttán apró, mélyen zengő kacaj veszik bele a serény munka zajába.
- Eredeti dekoráció -villantja elégedett mosolyát és malachitszemeit újra a mágusra, aki ez alkalommal, ha elég figyelmes, meglelheti benne az őrület biztos jeleit, a villanások sorozatát, melyek a Démon jelenlétét és elégedettségét adják hírül a hozzáértőknek. A kesztyűs ujjak finoman cirógatják végig az építési áldozatokat rejtő kőfalakat, s mind a Démon, mind Lilianne beleremeg az eleven épület érintésébe.

Végül az utolsó folyosót is maguk mögött hagyva, a páros megérkezik az az étkezőbe. Az auror szemei hozzáértőn időznek el a vörös szőnyegbe szőtt mintákon, az impozáns kristálycsilláron és a bizonyára jó pár galleont megérő abroszon. A nézelődés közben megszabadul fehér kesztyűitől, kendőjétől, majd elismerőn hajtja meg szép fejét a varázsló felé fordulva.
Miután Mr. Halstead előzékenyen lesegíti a spanyol szépség kabátját, majd bordó talárját is, örömmel foglal helyet a felkínált széken.
- A kávé remekül hangzik -válaszol a kérdésre- a ház urától pedig csak figyelmes hallgatást kérek... egyelőre
A nő hangja tárgyilagossá válik ugyan, de nem veszik ki belőle az a kacér íz, mely mindenkor ott bujkál a felszín alatt, ahogyan azt Mr. Halstead már megszokhatta az addigi találkozásaik alkalmával.
A Halálfaló gondosan megvárja, míg a manó távozik -túlságosan is jól emlékszik még a Malfoy-család csúfos fiaskójára- csak ezután fog hozzá, hogy beavassa a végrehajtót az aggasztó fejleményekbe.
- Bizonyára Ön is emlékszik még arra a hat hónapja történt sajnálatos támadásra, amiben három társunk vesztette életét -kezdi a szék hüllőmintás támlájának dőlve, összefűzött ujjait az asztal szélén nyugtatva Lizzy.
-Nos, az elkövetők kilétére természetesen sikerült fényt derítenünk, de a legfőbb gazembernek némely magukat Halálfalónak nevező féleszűek -megvető, dühös fintor a szép vonásokon- szégyenletes hibája miatt sikerült eltűnnie a szemünk elől.
Amennyiben a manó, vagy bárki más visszatér a forró itallal, Lilianne vészjósló csendben várja meg a szolga távozását, majd a kávét megízlelve folytatja:
- A támadás megszervezőjének eltűnésével azonban korántsem csitultak el a rajtaütések, amint azzal Ön is tisztában van. Nos, örömmel jelenthetem, hogy hosszas várakozás után sikerült elfognom és kihallgatnom egyet a vállalkozó kedvű patkányok közül, akik részt vettek a legutóbbi rajtaütésen, három héttel ezelőtt -apró, önelégült somolygás a harapnivalóan csókos ajkak szegletében.
-  Végül némi biztatással sikerült rávennem, hogy elárulja,  ki tartja kezében a szálakat - a beszélgetés ezen pontján a boszorkány az alkarjára csatolt pálcatartó tokból egy fényképet húz elő, amit a férfi felé nyújt, amennyiben az tőle távolabb foglal helyet, egy apró bűbájjal juttatja el Chamberpot urához.
- Balthazar de Montfort az a bábmester, aki a támadásokat irányítja és megszervezi, és azt is sikerült kiderítenem, hol tartózkodik most -Lilianne előrehajol ültében, pár pillanatnyi hallgatással várja meg, míg a fakó szemek a képről újra felé fordulnak.
- A kontinensre, Oroszországba menekült a gyáva féreg! A mugli világba vette be magát, ezért nem találtuk a nyomát eddig! -a megvetés oly mértékben süt az erős érzelmektől idegenül csengő szavakból, ami nem kerülheti el egy olyan megfigyelőképességgel rendelkező varázsló figyelmét, mint Mr. Halstead. Talán több dolog is munkál a háttérben... az ennyire heves gyűlöletnek mindig mélyebbre ér a gyökere, az elkövetett támadások nem magyarázhatják, nem indokolhatják a nő haragját, amivel a finom ököl az asztalra csap. A belső tűz elcsitulásával az ökölbe szorított ujjak elernyednek, visszatérnek eredeti helyükre és pozíciójukba, s a feszültség is elpárolog a nő testtartásából.
- A Nagyúr minket jelölt ki a feladatra, hogy elfogjuk és a színe elé vigyük a nyomorultat -néz jelentőségteljesen társára a göndör fürtű boszorkány. Szép és veszedelmes volt most; halovány orcáin a méreg pírja, haja sötét glóriaként ölelte bordó fűzőbe, éjszín szoknyába bújtatott alakját, szemében őrült szikrák sora. Hangja elszánt, tekintetében könyörtelenség, ahogyan a férfi reakcióját várja, hogy aztán megoszthasson vele mindent, amit az ellenfélről tudni lehet.

[˝ ˝ Lilianne I. D'Alambert]

˝ ˝ Lilianne I. D'Alambert

A kinti viselet lekerülését követően Halstead összehajtogatta az anyagokat, majd az egyik motívumos szék támlájára helyezte őket. Jelenleg ezt tekintette a legjobb megoldásnak, elvégre nem mocskolhatott össze efféle öltözetet manókezekkel, az meggyalázása lett volna a vendég rangjának. Egy másik kényelmes ülőalkalmatosság kihúzását követően a nő kezét tartván segédkezett, hogy amaz helyet foglalhasson… csak ezt követően engedte el a puha és bársonyos kézfejet, majd helyezte magát is kényelembe. Tartása egyenes maradt, nem tenyerelt, vagy nehézkedett az asztalra, mint holmi kocsmatöltelék. Tény, ezen pozitúra nem éppen arról híres, hogy kényelmes lenne, de megvan a tekintélyt követelő mivolta. Végigsimítva öltözékén, hogy kiegyenesítse az esetleges gyűrődéseket, tekintett éles pillantással manójára.
- Hozz minden szükséges hozzávalót is!
A hangnem most is kellemesen bársonyos volt, mégis, jóvalta határozottabban hangzott, mint ahogyan a nővel beszélt. Ez nem is csoda, hiszen a szolgák azért élnek, hogy kielégítsék a szükségleteket. Nem barátnak vannak tartva, hanem azért, hogy a nem úrhoz való alant feladatokat elvégezzék.
- Természetesen élvezi kitüntetett figyelmem…
A sötét íriszek ismét visszakúsztak a nőre, és a zöldekbe fúródva. Chamberpot urának szemében folyamatosan egyfajta cinkos fény lobogott, ahogyan szemrevaló vendégét méregette.

Tompa csattanás jelezte a házimanó eltűnését, amelyre Halstead már nem is figyelt, megszokta. Ellenben D’Alambert kisasszony egy képzeletbeli pontot jegyezhetett fel magának, hogy nem kezdett bele botor módon a szolga jelenlétében mondandójába. A történet nem lepte meg a férfit, igazából csodálkozott is, hogy nem folyik nagyobb nyomozás az ügyben. Három halálfaló elhalálozása mindenképpen miséket ér, természetesen az elkövető, avagy elkövetők halálának gyászmiséit. A nő folytatta az információk átadását, igen kemény kritikával illetve soraikat gyengébbé tévő alakokkal. A ház urának ajkai nem hagyhatták rezdülés nélkül a dolgot, finom ívvel görbültek, gúnyos mosolyt villantva, amely mellé lesajnáló tekintet is párosult.
- Mindig kellenek parasztok, akik a mocskos munkát végzik.
Alig ejtette ki a szavakat, újfent megjelent a manó, egy ezüstösen csillogó tálcát tartva a kezében. Nagy kört leírva kerülte meg a varázslópárost, majd az asztal túloldalán helyezte el. Csettintvén egyet az alkalmatosság lassú tempóban kúszott a páros elé. Az ezüstalkalmatosságon egy nagy üvegkancsó pihent, benne tiszta hidegvíz… mellette egy apró porcelánkancsóban tej, egy tálkában pedig hab. Ezek előtt egy osztott tálkában cukor, édesítőszer, kakaóreszelék lapult, mellette a kávé, jobbra illetve balra pedig a poharak alátétekkel, kanalakkal. Cyrus Halstead végigmérve a repertoárt nem tekintve a manóra intett, hogy az távozhat.
- Engedje meg!
Szólalt fel csendesen, miközben kávét töltött a nőnek, ezt követően pedig magának. A kellékekre mutatván várta, hogy D’Alambert mit kér kávéjába, annak megfelelően adagol majd. Midőn elkészült, megízesítette saját kávéját egy kis tejjel, cukorral, majd hallgatta a történet és feladat további részét. Szükség esetén, ha kérdezték, vagy olyan megjegyzés hangzott el, helyeselt… egyébiránt csendesen, figyelmesen ült, hallgatván a smaragdszín szemű boszorkányt.

A fénykép elélebegését követően megragadta azt, majd jobb szemöldökét megemelve hallgatta tovább a folyományokat. A történet aztán elérkezett a lényegi részéhez, hiszen fény derült arra, az alak hol is rejtőzik. A kép az asztal lapján kötött ki, míg Cyrus kacérból komollyá váló tekintete ismét a boszorkányon pihent meg. Érzelmek csaptak össze a nőben, érződött, eleddig kecses hangszíne megváltozott… a zöldek mintha mélyebb tónust öltöttek volna. Nem szólalt meg, magában raktározta az adatokat, és látottakat… bizonyos volt benne, hogy D’Alambert kisasszony így, vagy úgy, de találkozott már az Oroszországban bujkáló alakkal. Az nem számított, hogy közvetlen, vagy közvetett, de valamiféle kapcsolatban álltak. Érdekesnek hatott a munka ennek tudatában… ennek ellenére Halstead nem kombinált, nem szeretett találgatni. Ellenben határozottan kérdezni, másiknak szegezni érdeklődését igen.
- Az elhangzottak alapján azt kell mondanom…
Megemelvén kezét összeérintette ujjbegyeit.
- … kénytelenek leszünk mugli módra utazni, hacsak nem járt már Oroszországban. Akkor hoppanálhatunk is, majd ott kell bevetnünk a mugli közlekedési módszereket. Bizonyos vagyok benne, hogy az orosz varázstársadalom figyelemmel kíséri az országunkban zajló eseményeket. Az ottani rendvédelmi szervek figyelik a hopphálózatot, és a közlekedés majdhogynem minden formáját. Nem lesz egyszerű mozognunk!
Az odajutás még az egyszerű dolgok közé tartozott elméjében… sokkal nehezebben kivitelezhetőnek tartotta az illető elfogását, kalkulálva egy nagyobb fennforgást a megütközés helyszínén, majd az országból való távozást, oldalukon a férfivel.
- Szabad megtudnom, honnan ismeri a férfit?
Éles váltás következett az előzőleg felvezetett sorokat követően. Halstead mindenképpen tudni óhajtotta, D’Alambert kisasszony miért reagált úgy, ahogyan… nem mellékes a feladat elvégzésének szempontjából, elvégre ha az érzelmek dominálnak, csúnya véget érhet a kis kaland.

Cyrus Halstead

Nos, miután megszabadult a metsző hideget távol tartani hivatott holmiktól, és a ház ura előzékenyen segédkezett neki helyet foglalni, Lilianne rögtön a tárgyra tért. Mr. Halstead eközben maga is kényelembe helyezte magát, ha lehet ezzel a kifejezéssel illetni a tekintélyt parancsoló, azonban meglehetősen fárasztó testtartást. Mindenesetre, a spanyol szépség tetszését sikerült elnyernie vele, így miután biztosították a további töretlen figyelemről, Lizzy kertelés nélkül tárja a varázsló elé a tényeket, természetesen csak a manó távozása után, kiérdemelve ezzel egy képzeletbeli pontot. A szürke szemek változatlanul huncut csillogással méregették a szemrevaló aurort, miközben az a támadásokról beszélt. Lilianne-nak kedvére volt ez a pillantás, akárcsak a Démonnak, aki a férfi szemeinek üzenetén felbátorodva ismét élénk víziókkal kezdte elárasztani a meghasadt tudatot.
Mikor a boszorkány lesajnáló megjegyzést tesz, a ház ura nem állja meg azt egy fanyar mosoly, és egy  lesajnáló pillantás nélkül.
- Sajnos manapság egyre több lesz a paraszt... a Nagyúr híveinek mennyiségi gyarapodása sajnálatos módon együtt jár a fegyelem, az elhivatottság... egy szóval, a minőség romlásával -fejti ki véleményét a nő, sötét pillantást vetve Mr. Halstead felé. Valóban, mióta a Sötét Nagyúr visszatért, a Halálfalók száma robbanásszerűen növekedett, de az igazán hűséges, megbízható és hithű katonák száma az elmúlt pár hónapban  eltörpülni látszott a zavarosban halászó, undorító csőcselék mellett, akiket csupán a hatalom ígérete, vagy a pusztítás vágya vonzott a rettegett sorokba. A Halálfalók legnagyobb része azonban patkány volt csupán egy süllyedő hajón, akiket korántsem az elvek, a meggyőződés vonzott Voldemort oldalára, hanem az élet ígérete... a bolondok úgy gondolták, az erősebb fél mellé állva átvészelhetik valahogyan a varázsvilágot dúló háborút. De hatalmasat tévednek. Lilianne legalábbis így látta, így érezte, s ezért vak dühvel viseltetett alantasabb társai iránt, akik nem vallják úgy magukénak az Eszmét, ahogyan ő, vagy a vendéglátója.
- Kevesen maradtak az olyan megbízható követők, mint maga vagy én -zárja le a komor véleménynyilvánítást egy kiégett, mégis cinkos pillantással, mely mélyen döf bele a varázsló szürke szemeibe. Eközben megérkezik a manó, egy csinos tálcával, melyen a kávézás minden kelléke fellelhető, amit csak úriember és úrinő kívánhat.
Chamberpot ura engedelmet kér, Lizzy pedig néma bólintással adja beleegyezését az udvarias gesztushoz.
- Három cukorral és kevés tejjel, köszönöm - ha más ügyben járna, habozás nélkül a tejszínhab és a hívogató kakaóreszelék mellett dönt, de most nem azért jött, hogy kedélyesen elcsevegjen egy kávé mellett a ház urával, bármi legyen is a látszat. Nem szerette keverni a munkát és az élvezetet, így inkább a szokásos tej-cukor kombinációnál maradt.
Megízlelvén a forró, kesernyés italt, folytatta mondandóját. A férfi érdeklődve méregette a fotót, ahogyan Lizzy egyre indulatosabban magyarázott tovább, majd végül elkomorodó tekintettel foglalta össze a figyelmes hallgatás közben felvetődött gondolatait. A boszorkány csendben bólogatott. Mindezek a kérdések benne is felmerültek, mikor a Nagyúr megbízta az embert próbáló feladattal... de nem lett volna az, aki, ha kész tervek nélkül érkezik a találkozóra.
- Nos, szerencsénkre az odajutással nem lesz gond, lévén jártam már Oroszországban. Bizonyos források szerint az emberünk Moszkvában tartózkodik. A hoppanálással nem lesz probléma, de mivel a varázsvilág a háború fényében különösen gyanakvó a brit mágusokkal szemben, nekünk is a muglik közé kell elvegyülnünk -újabb fintor szaladt a telt ajkak sarkára- nem is beszélve az elfogandó személyről, akinek megvannak a módszerei a szűkebb környezetében alkalmazott mágia észlelésére. Éppen ezért, varázslatot csak minimális mértékben szabad használnunk, hogy ezzel is elkerüljük a feltűnést.
- Engem inkább Balthazar felkutatása aggaszt... legalább olyan nehéz feladat lesz az aurort megtalálni egy többmilliós nagyvárosban, mint előkeríteni Pottert. Persze korántsem megoldhatatlan feladat -somolygott elcsendesedve a mediterrán származású nőstényördög. Majd Mr. Halsead, bizonyítván a belé vetett bizodalomra való érdemességét, a szökevényhez fűződő kapcsolatáról kérdezi a boszorkányt.
- Tudtam, hogy rá fog kérdezni -kezd a magyarázatba Lilianne továbbra is mosolyogva, bár a mosoly ragyogása mintha kissé megkopni látszana az emlékektől, melyek vadul törnek utat maguknak elméjében.
- Nos, az ismeretségem Baltahazar de Montforttal csupán két évnyi időre nyúlik vissza... ám annál szorosabb -apró szünet, majd halk sóhajtás- Ő volt az mentorom, mikor a Minisztériumhoz kerültem. Ő vigyázta a kezdeti lépéseimet a Parancsnokság aurorjai között. Egy évvel ezelőtt aztán visszavonult, a meggyengült egészségi állapota okán, azóta nem találkoztam vele. Így már könnyedén beláthatja, miért éppen nekem kell visszahoznom őt -pillant fel újra a férfira, elszánt tekintettel, mely mögött mintha mélyen eltemetett fájdalom bujkálna.
Lilianne, habár mindenben kész volt alávetni magát a Sötét Nagyúr akaratának, mégsem örült a megbízásnak. Bár teljes szívvel elítélte a szökött auror tetteit, valahol mélyen legbelül sajnálat is lapult az érzései között. Hiszen a társa volt, egy teljes évig. Balthazar volt az, aki egyengette rögös útját a Minisztériumnál, ő segítette, patronálta... az ilyen kötődés pedig nem múlhat el nyom nélkül, bármily fájó legyen is a csalódás a másikban. Ezt a kötődést próbálta most kiölni magából, gyökeresen kiirtani, hogy teljes figyelmével az előtte álló feladatra koncentrálhasson, s ezért hagyta, hogy démoni énjének haragja magába fogadja, és eltöltse. Akarta, kívánta a haragot... hogy a döntő pillanatban ne inoghasson meg, ne remegjen meg a pálcát markoló keze, ha döntenie kell a varázsló sorsáról.
Mindezen gondolatok vad forgószélként járták táncukat a smaragdszín szemekben, melyekkel a boszorkány a ház urára tekintett. A kívánatos ajkak most konokul mosolytalanokká lettek.
- És most, ha nincs több kérdés... talán itt van az ideje, hogy Ön is kifejtse a gondolatait a feladatot illetően, Mr. Halstead -szólalt meg Lilianne, megtörve a pár pillanatnyi némaságot, ahogyan kiürítve csészéjét újult érdeklődéssel, csalfa pillantással kezdte méregetni házigazdáját.

[˝ ˝ Lilianne I. D'Alambert]

˝ ˝ Lilianne I. D'Alambert

Chamberpot ura csendesen és figyelmesen hallgatta a hattyútestű, ám sötét boszorkány minden egyes szavát, amely a feladattal volt kapcsolatos… közben pedig figyelte annak mimikáját, elveszett a lélektükreiben, fürkészve a mélységeket. Noha élt a gyanúperrel, hogy az elfogandó alakkal való múltra rákérdezése illetlenség a másik szemében, szükségszerűnek találta ismerni ezen információkat is. Nem lett volna ínyére, ha odakint a távoli országban esetlegesen nem egy, de kettő varázslóval kellett volna megbirkóznia. D’Alambert kisasszony azonban jó választ adott. Noha érezni lehetett, kissé fenntartásai voltak a dologgal kapcsolatban, tekintettel a szoros és közös múltra, Halstead úgy vélte, nem lesz probléma, és akadályozó tényező a személyes érzelmi háttér a feladat végrehajtásában. Csendesen kortyolgatta a kávéját… amellett pedig itta a nő szavait is, és raktározta az információkat gomolyköddel rejtett elméjében.

Midőn aztán minden ismert adat a rendelkezésére állt már, ráadásképpen szót is kapott a másiktól, a míves porcelánalátétre helyezte ugyancsak díszes csészéjét. Lassan távolodott el az asztaltól, ahogyan hátát a bársonynak vetette… tartása ennek ellenére továbbra is úrias és kecses maradt. Kezeit a karfára helyezvén érintette össze maga előtt ujjbegyeit, mutatóujjaival dobolván párat. Ezt követően tenyerei is megpihentek, jómaga pedig a tőle megszokott bársonyos hangon kezdett bele gondolatai és terve előhozatalába.
- Minthogy ismertséggel rendelkezünk a Minisztériumban, nem lesz probléma személyazonosságot készíttetni, amely minden tekintetben, avagy országban megállja a helyét. A hivatalos dokumentumok egy feleségre és egy férjre készülnek majd, minthogy dúsgazdag milliomos párként fogunk megjelenni az orosz hatóságok előtt.
Itt egy pillanatra megemelte a jobbját, majd enyhén borostás állát végigsimítva folytatta.
- Szükségszerűen leánykori nevének egy része meg kell, hogy maradjon, mégpedig a családneve, lehetőség szerint akár az egész neve. Amennyiben az emberünk értelemmel és befolyással bír, úgy bizonyosan van téglája, aki figyeli az idegenforgalmat. Tűnjön fel számára a név, és az arc.
A férfi keze ismételten leereszkedett és megpihent.
- Így két esély fog kínálkozni a számunkra. Az első, lesz egy férfi, aki idejekorán távozni szeretne majd az országból. Kettő, lesz egy férfi, aki figyeltetni fog minket, alkalomadtán pedig, Önhöz fűződő érzelmei miatt talán meg is jelenik. Mindegyik alternatíva kedvező, mert így, vagy úgy, de találkozni fogunk vele. A harmadik lehetőség az, hogy nem fog lépni, avagy, rejtve marad… bár ebben erősen kételkedem. Akkor kénytelenek leszünk új tervet kidolgozni, amire ott már lesz kellő és elegendő időnk.
A sötét boszorkányban felmerülhetett a kérdés, vajon hogyan fogják megtudni, ha Baltazar távozni óhajt az országból? Halstead biztos volt benne, hogy ezen titokra a nő is jól tudta a választ… pénz és mágia… a kettő egyvelege legyőzhetetlen, képes a legnagyobb falak leomlasztására is.
- Amennyiben van észrevétele, természetesen hallgatom!
Fűzte még hozzá a kastély ura, várván, vajon a terv megfelelő-e a nő számára, vagy mással szeretne előhozakodni. Amennyiben van gondolatmenet, úgy a kettőből akár egy erősebb egyet is gyúrhatnak majd.

Cyrus Halstead

Lilianne és a szökevény ismeretségének ténye és története nem látszott megbotránkoztatni a fakó szemű gyilkost. Továbbra is kifogástalan modorban, rezzenetlen tekintettel kortyolgatta a forró italt, ami lassanként teljesen eltűnt a csésze öléből, a határozott vonalú ajkak mögött lelték halálukat a sötét kortyok.
Amint Lizzy ismét rá emelte rakoncátlanul csillogó szemeit, majd szót adott neki, a férfi némileg  kényelmesebb pózba helyezkedve, megszabadulván a porcelán súlyától kezdett véleményformálásba, mely némileg egybevágott saját terveivel. Nem, a papírokat valóban nem lesz nehéz beszerezni -bólogatott az ásványszemű boszorkány- hiszen aurorként Lilianne a Minisztérium bármely alkalmazottjára képes hatást gyakorolni, ha az érdekei úgy kívánják.
A kijelentés második felének elhangzásakor azonban apró mosoly ívelte a telt ajkakat, s a spanyol úrinő tekintete is mintha felszikrázni látszott volna. Maga is úgy gondolta, hogy a legbiztonságosabb házastársként megjelenni az idegen hatóságok szeme előtt; egy együtt utazó agglegény és hajadon minden körülmények között számíthat némi kéretlen figyelemre a vaskalapos csőcselék részéről... a nő pedig emlékezett még rá, mennyire helytelenítően és furcsán néztek rá annak idején, mikor egy férfiakból álló átoktörő csapat egyetlen hölgytagjaként Oroszországban járt. Az pedig, hogy ha hamisan is, de feleség lehet, ráadásul egy ilyen sármos férfi felesége, kifejezetten  boldoggá tette.

Az aurorból lett Halálfaló figyelmesen hallgatta tovább a férfi kellemes, simogató hangját, éppen csak annyira elmerülve a szavak zenéjében, hogy még követni tudja a mélyükön megbúvó gondolatmenetet, melynek fonalára felfűzve igazgyöngyökként ragyogtak a kulcsfogalmak; majd végül a nyakék összeállt, a kapocs bezárult, s a szó ismét visszakerült a göndör fürtű teremtéshez.
- Az első lehetőséget akár el is vethetjük; Balthazar nem az a fajta ember, akit szerény személyem képes lenne elriasztani és pánikszerű menekülésre késztetni. Ne feledje, hogy ő nem tud róla, miféle kettős játékot űzök. Úgy emlékszik rám, mint ügybuzgó, tehetséges fiatal aurorra, aki előbb sértene vérig egy hippogriffet, minthogy a Nagyúr pártjára álljon -a kellemesen telt idomú teremtés lassan emelkedik fel ültéből, hogy kimért léptekkel az asztal közepéig sétáljon, majd az ott terpeszkedő tál kavalkádjából egy szem szőlőt emeljen ki.
- Ellenben biztosra vehetjük, hogy miután értesül róla, hogy az országban tartózkodom, felkeres majd... nekünk pedig nincs más dolgunk, mint eljátszani a háború elől orosz földre emigrált, aggódó párt. Természetesen régi baráthoz méltó örömmel fogadjuk, így fel sem merül majd benne, hogy korántsem azok vagyunk, mint aminek látszani szeretnénk. Véleményem szerint akkor kell lecsapnunk rá, mikor már elaltattuk az éberségét... hirtelen és váratlanul kell elfognunk, mikor már megnyertük a bizalmát -a szőlőszem előbb körbejárja, sima, selymes felszínével simogatja a pirosló ajkakat, majd csúf véget ér az apró fogak alatt.
- Ezzel a végkifejlettel viszont felmerül egy nem elhanyagolható méretű probléma; ez pedig az Ön előélete -villannak a zöld szemek a ház urára- Az Ön elfogása, majd szökése még manapság is szóbeszéd tárgya a Parancsnokságon, Balthazar pedig elég idős hozzá, hogy pontosan emlékezzen az esetre ,és ami még kellemetlenebb, az arcra.
Lilianne szemei elengedték a férfi tekintetét, majd mélázón meredtek az ablakon túli sötétségbe, miközben karjait keresztbe fonta, csípőjével pedig az asztalnak dőlt.
- Azonban botorság lenne kizárni a harmadik lehetőséget... Balthazar bármennyire  kedvel is engem, mindig is óvatos volt; kétlem, hogy bármit változott volna, az áldatlan tevékenysége és a rossz tüdeje miatt pedig mostanában még a szokottnál is rigolyásabb lehet. Tudja, hogy a Nagyúr nem fogja válasz nélkül hagyni a lába elé dobott kesztyűt...
A szemek végül újra Chamberpot urán állapodtak meg, kérdőn várva az esetlegesen felmerült észrevételeket.

[˝ ˝ Lilianne I. D'Alambert]

˝ ˝ Lilianne I. D'Alambert

A kastély déli szárnyának úri étkezőjében a másodperc töredékére a csend lett az úr. Még a nagyóra kattogása is mintha elcsendesedett volna, nehogy megzavarja a két varázsló elmélkedését. A férfiszemek által csodálatos idomokkal megáldott teremtés minden bizonnyal feldogozta a hosszas monológot, amely, mintegy a terv felvázolása volt. Halstead pedig várta, hogy a vele szemben ülő vajon mit fog hozzátenni a hallottakhoz. Jómaga szeretett mindent körültekintően megtervezni, és megszervezni, mielőtt bármit cselekedett volna. Soha nem volt az a fajta ember, aki kapkodva áll neki a feladatainak, és várja, hogy a cselekvés közben érkezzen az értelem, amely vagy kisegíti, vagy sem. Inkább lassabb, megfontoltabb, körültekintőbb kicsit, de a megvalósításban mindig halálosan pontos, és biztos… emiatt kerülhetett be a Nagyúr belső körébe is. Noha tovább tartott nála a tervezés, a végrehajtás éppen emiatt rövidebb idő alatt zajlott, sallangmentesen, problémák, és fekete foltok nélkül.

Kellemesen elhelyezkedve székében nyúlt újfent a csészéért, amelyben a gőzölgő fekete nedű utolsó kortyai maradtak csak, éppen az aroma, a kemény ízek. Miközben ismét felsejlett a csilingelő, már-már doromboló hang, csendesen kortyolta ki itala utolsó cseppjeit, hogy azt követően a porcelán alátétre helyezze a míves ivóalkalmatosságot. A minden porcikájában kecses nőszemély első szavainál bólintott, ugyanis jó hírként kezelte azokat. A feladat szempontjából egyrészt jónak tartotta, hogy D’Alambert kisasszony ismeri az áldozatot… másrészről, kissé feszélyezte a dolog… persze ezt mélyen elrejtette magában. Olyan mélyen, ha az elméjében kutakodott volna valaki, sem találta volna meg ezen foszlányokat. Halálos titokzatosság csillant meg a szemeiben, amikor a nő felkelt az őt ölelő szék öléből, hogy lassú, kimért léptekkel az asztal közepéhez sétálhasson pár szem finom szőlőszemért. Noha a túloldalon haladt, a férfi azért követte a mozgását. Amennyiben most prédáról lett volna szó, minden bizonnyal egészében mérte volna végig az izgató idomokat, és valószínűleg jómaga is felkelt volna, hogy csatlakozzon a játékhoz… ellenben most csak a nő szemeit kísérte figyelemmel, a vöröslő ajkakat, se többet, se kevesebbet. Hivatalos megbeszélésen voltak mindketten… az, hogy a vágyak mit diktáltak volna ebben a pillanatban, más lapra tartozott. Egyszer, talán, ha majd úgy hozza a sors, megmutatja vadász jellemét is. Most azonban be kellett érnie a partnernek a hűvös, sejtelmes titokzatossággal.

D’Alambert terve tetszetősen hangzott, a hiba azonban ott motoszkált… hiszen mindaz, amit a nőszemély mondott, merő feltételezés volt csupán. Abból pedig nem indulhattak ki, elvégre idegenföldön kellett helyt állniuk, ahol, ha valami balul sül el, nehezebb a reagálás… alkalomadtán a gyors és angolos távozás. Ennek fényében a ház ura továbbra is számolt azzal a három ötlettel, amellyel előrukkolt. Tényként kezelte, hogy a nő jobban ismeri a szökevényt, mindenesetre szerette volna, ha minden oldalról be vannak biztosítva. A dilemmát okozó válaszadás csak ezután következett… mégpedig Halstead jómaga. A börtönben töltött évek alatt megedződött, és hírnevet szerzett magának. Ezen címet pedig tovább emelte szökésével, így arca és a Cyrus Halstead név is igencsak ismertté vált nem csak angolföldön. Mélyen belefúrta kocsonyáit a nő íriszeibe, semmi sem volt kiolvasható belőlük.
- Százfűlé főzetet nem alkalmazhatunk. Minden valamirevaló határnál van erre megfelelő biztonságtechnika. Efféle módszerrel akkor élhetünk, ha az érkezésünknél szolgálatban lévő határőrök előre meg vannak vesztegetve. A másik megoldás az, hogy el kell hitetnünk a világgal, jómagam is kettős játékot játszom, mégpedig a Minisztérium és aurorok oldalán.
Halovány, ámde annál sejtelmesebb mosoly jelent meg az ajkain.
- Nem lesz egyszerű a feladat, de Önnek bizonyosan menni fog. Kell egy akta rólam, amelyben mindent leírunk részletesen. Mikor és hol álltam át, miért, minden részlettel. Amennyiben van odabent téglája, hogy utánam nézzen, akkor csak a hamis iratokat találja meg. A főzet használatával pedig intézni kell a külső kapcsolatokkal az őrök életét.
Hátradőlvén székében összeérintette ujjbegyeit maga előtt, úgy szólalt meg újfent.
- A harmadik eshetőséggel számolok jómagam is, így a mostani éjszaka folyamán, az út alatt, és ott újabb terveket dolgozhatunk ki. Kérdés esetleg az elhangzottakról, esetleg újabb tervek?
Tette fel kérdését bársonyos, szinte csalogató hangon.

Cyrus Halstead

Mr. Halstead rövid hallgatása megerősítette a boszorkányban a hitet, hogy a férfi és ő legalább egy közös tulajdonsággal rendelkeznek, ez pedig nem más, mint a körültekintő és gondos tervezés. Habár zabolátlanabbik fele mást diktált, Lilianne szeretett minden lehetőséget, buktatót és váratlanul felmerülhető körülményt számba venni, elemezni és végiggondolni mielőtt bármibe belefog. Hűvösebb vérmérsékletű apjának, és Barcelona színes forgatagánál ridegebb második hazájának keze nyoma volt ez a boszorkányon; éppen ennek köszönhette, hogy mindeddig ragyogóan sikerült játszania a szerepét a Főnix Rendjének kémjei előtt.
A ház ura finoman bólogat, mikor a boszorkány fennhangon kezdi fejtegetni a lehetséges történéseket, bár Lilianne él a gyanúperrel, hogy személyes ismeretsége az elfogandó személlyel még számos kétkedő gondolatnak lesz a melegágya.
Elfogandó személy - a macskaszemű köpönyegforgató sosem gondolta volna, hogy egy napon majd azt az embert fogja illetni ezzel a névvel, aki az egész életét a feketemágusok üldözésére tette fel. S lám, eljött a nap, amikor a vadászból űzött vad, a pandúrból üldözött lett...
Balthazar minden bizonnyal csak nevetne rajta - merül fel a megmosolyogtató gondolat a kócos tincsek alatt - amíg a köhögése fojtogatni nem kezdené...

A seszínű varázslószemek felcsillantak Lizzy mozdulatára, amellyel felemelkedett a kényelmes ülőalkalmatosságból; habár gazdájuk csak a boszorkány szemeit és ajkait figyeli székéből, más helyzetben minden bizonnyal a sötét kelmék mögé rejtett test legapróbb mozdulatait is gondosan és körültekintően elemezné. Talán egyszer arra a forgatókönyvre is sor kerül... hiszen a minél tökéletesebb álca megkövetelné a másik fél testének-lelkének legmélyebb ismeretét... na de térjünk vissza a talán nem is olyan távoli jövőből a kastély étkezőjébe, a jelenbe, ahol a két varázstudó igyekezett megoldást találni a beszélgetés során felmerült problémára.
Lilianne óvatosan megigazította a szoknya leomló redőit, kiegyengette a ruhaujj néhány gyűrődését, miközben hozzáértőn bólogatott Halstead felvetésének első felére; valóban, egy ilyen egyszerű és várható csalási kísérletet a legkönnyebb leleplezni. A gondolatmenet második felére viszont hitetlenkedve kapta fel szép fejét az auror.
- Azt hiszem, Ön túlbecsüli a képességeimet! - kezd zaklatott sétába az asztal túloldalán, baljával a vállára omló egyik fényes, csokoládészín hajfürtöt becézve.
- Balthazar túlságosan magasan volt a ranglétrán ahhoz, hogy egy ilyen jelentőségű információ titokban maradjon előtte... ha pedig valóban létezne ilyen akta Önről, akkor az biztosan nem most kerülne elérhető státuszba. Mivel magyaráznánk, hogy mégis hozzáférhetővé vált? Gyanúsan sok lenne a „véletlen” egybeesés, és ahogyan jómagam, úgy Balthazar sem hisz a véletlenekben... bár az, hogy látszólag a felesége leszek nyújt némi halvány bizonyságot az Ön átállására nézve, ennyivel nem tudjuk majd meggyőzni róla, hogy Ön jó útra tért - fejti ki aggályait a smaragdszemek gazdája, újabb és újabb köröket róva; alakját halvány narancsszínben fürdeti a kandallóban lobogó tűz.
- Az emberünk nem dolgozik amatőrökkel; egy téglának már rég meg kellett volna találnia egy ilyen horderejű dokumentumot... - harap az ajkába Lizzy. Túl sok buktató, túl sok kockázat...
- Nem hiszem, hogy felülne egy ilyen ingatag lábakon álló információnak - állapodik meg a boszorkány tekintete a tőle nem messze helyet foglaló szökevényen. A finom vonásokat bosszús fintorba gyűrik az események, a hihetetlenül sötétzöld szemek várakozón szegeződnek a férfira;talán az újabb nehézségekre is kész megoldással áll majd elő? Lilianne remélte, hogy igen; ő maga kezdett ugyanis kifogyni belőlük...
- A határon való átkelést lesz a legkönnyebb megszerveznünk; egy megfelelő lakóhely kiválasztása sem okoz majd problémát, a mugli világban nem hiszem, hogy végzetes hibát véthetnénk... sajnálatos módon a legnagyobb gondot most Ön jelenti, illetve egy másik körülmény, amit azonban sokkal könnyebben orvosolhatunk.
- Ha el akarjuk hitetni, hogy házasok vagyunk, úgy kell ismernünk egymást, mintha már régóta együtt élnénk - lép közelebb a ház urához a nő, újból felvillantva egy pillanatra az a jellegzetesen kacér, csakis rá jellemző mosolyt.
- Meséljen magáról, Cyrus...