Nyilvános mágiatörténeti irattár

Dona

*Az egymás kiiktatására forduló viccelődést végül Dona lezárja, egy utolsó mondattal, amire én már csak mosolygok. Azt hiszem ezt a dolgot is megbeszéltük. Az adásban elhangzik, hogy tabu van Tudodki nevén.*
- Igen, pont annyira zakkantnak.
*Helyeselek én is, szintén mosolyogva, de nálam egy észrevehető kesernyés íze van a mosolynak… hiányzik a kedvenc igazgatóm, de ez most már késő bánat, a múltat már nem fogjuk tudni megváltoztatni, inkább a jövőre kell nagyobb bizalommal tekintenünk.
Figyelmesen hallgatjuk a hangot, és próbáljuk eldönteni, vajon melyik iker az.*
- Még korábban volt, ha jól emlékszem csak annyi történt, hogy telerakták Frics irodáját trágyagránáttal, de töméntelen mennyiséggel. Nem tudod elképzelni azt a szagot.
*Mesélem nevetve, ahogy előtör belőlem az emlék. Persze ott, akkor nem volt vicces, mert minden tiszta bűz volt, de utólag általában minden megszépül. Még mindi az ikrek vannak terítéken és persze szóba kerül a boltjuk is.*
- Igen, benéztem pár percre, venni akartam egy golymókot, de pont elfogyott. Eszméletlenül jó hely. Ha mész, majd elkísérlek, mert nem volt időm megnézni szinte semmit.
*Felelem lelkesen, azt tudom, hogy az volt a legeslegjobb hely aznap, ahova bementem, de sajnos rohannom kellett, így nem tudtam megszemlélni az egészet. Jó lenne visszamenni oda Donával. Közben véget ér az adás is, és előkerülnek a kicsit komolyabb dolgok. Együtt érző tekintettel pillantok Donára, és amikor a mondandója végére ér, bíztatólag elmosolyodom, és így szólok.*
- Nem vagy egyedül! Most már nem.
*Tényleg úgy érzem, hogy Donában igaz barátra leltem, és nem bánnám, ha ez nem csak egyszeri találka lenne. Félre ne értsen senki, nem vagyok belezúgva, csak jó, ha egy rokon lélekkel fut össze az ember. Rögtön szétterül a mosoly az arcomon, mikor előkerülnek az üvegek.*
- Köszi.
*Veszem el az üveget, és már le is szedem a tetejét.*
- Szerintem koccintsunk a szüleinkre, amiért sikerült még mindig megússzák, hogy elkapják őket! Ja és persze Harry Potterre!
*Vetem fel az ötletet, majd hozzáteszem még a ’kiválasztott’ nevét is, hiszen így szokás mostanság. Mosolyogva emelem fel az üvegem, hogy összekoccintsam Donáéval, majd ezután belekortyolok. Nagyon jól esik az ital.*
- Na akkor hol is vannak a mardekárosok?
*Kérdezem viccelődve, egy ravasz vigyorral az arcomon.*

[Lyra E. Freester]

Lyra E. Freester

Lyra történetét hallgatva kicsit visszarepültem a régi időkbe, mikor a legnagyobb problémák még a tanulás és a balhék voltak. Igen, biztos megszépülnek az emlékek, főleg ha elég távolról nézünk vissza, de a mostani helyzethez képest sokkal jobb.
- Fúj - fintorogtam a trágyagránátra. Ez undorító, és kicsit etikátlan is - szerencsétlen, és szellőztetni sem tudott. Így jár, aki a pincében lakik. -
Kíváncsian hallgattam Lyra beszámolóját a Weasley & Weasley vállalat működéséről. A törpegolymók hallatára fájón megdobbant a szívem. Láttam már Ginny Weasleynél egyet, és annyira édes volt. Bár szerintem Abigailnek komplexusa lett volna tőle.
- Naná, hogy - mondtam lelkesen, és a fejemben megjelentek az érdekesebbnél érdekesebb áruk sora. Attól tartok, hogy csak záráskor tudnának kidobni minket.

A tőlem szokatlan színvallás nagyon jót tett, megkönnyebbültem, hogy valakinek őszintén beszélhettem. Nem volt ilyen szeptember elseje óta. Úgy érzem, hogy találtam valakit, aki ugyanolyan cipőben jár, mint én, megért, és ráadásul nagyon jó fej is. "Lehet, hogy ez egy csodálatos barátság kezdete", ahogy mondta a csodálatos Humphrey Bogart.
- És te hogyhogy nem tartottál a szüleiddel? - kérdeztem kíváncsian.

Előkerültek az üvegek, Lyra ötletén először elgondolkodtam, majd egyetértően bólintottam:
- Igen, az remek lesz. - mondtam komolyan - Akkor igyunk a szüleink véget nem érő szerencséjére és a Nagy Túlélőre! - Én csak nem kicsizhetem le, hisz idősebb nálam. Ráadásul nem csak kicsiként élte túl, hanem majdnem minden évben sikerült, tehát megérdemli az új melléknevet, még akkor is, ha ez sosem hagyja el a mágiatörténet könyvtár területét.
Lehajtottam az italt, kellemesen végigforrázta a torkomat, megnyugtató meleggel szétáradt a gyomromban. Máris minden sokkal könnyebbnek tűnt. Nem véletlen, hogy a molett emberek jó kedélyűek, teli hassal minden egyszerűbbnek látszik.
- A mardekárosok? - gondolkodtam hangosan, majd összeesküvőn lehalkítottam a hangomat - csak az biztos, hogy a mágiatörténet irattárat messziről elkerülik -
Pedig lenne egy csaj, akinek szívesen megfizetnék. Hatodéves, mardekáros, és a két barátnőjével teljesen rám szálltak. Tehetek én róla, hogy az 1400-as évekre visszavezetett családfájuk hamis, és igazából egy amerikai, mugli származású családtól származik a család, még az 1700-as évekből? Ha nem hazudnál, nem kerülnél kínos helyzetbe az aranyvérű családok előtt.