Galéria

Andromeda Bucksworth pennájából

Ez szintén egy elég nagy terem. Kör alakú az egész helyiség. A mennyezet tulajdonképpen egy freskó. A híres Sixtus-kápolna mennyezetfreskójának tökéletes mása fedi. A falakon a Roxfortba járó isteni tehetséggel megáldott diákok rajzai, vagy festményei függenek alá. Teret adva a tehetséges diákok szárnybontogatásainak. A teremben nem csak festmények, rajzok, de híres szobrok másai is helyet kaptak. Ilyen például a Diszkoszvető szobra, vagy Nikének, a győzelem görög istennőjének a fej nélküli, pontos, arányos mása. A termet előszeretettel használja Mr. Friccs büntetőmunka végrehajtatására. A csínyen kapott diákok a festményeket és szobrokat sikálgathatják tisztára.

//Kareem Whittman-nek//

Meera nem meglepő módon magányra vágyott. Egyébként sem mondható el róla, hogy társasági egyén volna, de mostanában még inkább magába fordult. Ha nem volt épp órán, vagy nem a szívének oly kedves üst fölé hajolt, csak bolyongott az iskola falai között, egy csendes helyet keresve ahol egyedül lehet. Most éppen a galéria volt ilyen, így belépett és csak bóklászott a sok műkincs között. Néha megállt valamelyiknél, és hosszan, merengve nézegette. Soha életében nem volt oda a művészetekért és ez most sincs másként, épp csak nem tudott jobbat kitalálni, minthogy idejöjjön. A könyvtár ilyenkor túl zsúfolt, bár szívesen tanulmányozna valami érdekesebb könyvet, mint példának okáért a Leghatóbb ördöngös italoc, de legnagyobb sajnálatára az épp nincs bent. Nem is tudja összeszámolni az elmúlt évek alatt hányszor forgatta a könyvet (tekintve, hogy Piton professzor mindig engedélyt adott rá). Itt megállt egy pillanatra a gondolatmenetben. Piton professzor. Vajon hol lehet most és mit csinálhat? A fejében a tanár öltött alakot, mire Meera arcára lassan mosoly kúszott. A volt bájitaltan-tanár állt mindig is szívéhez a legközelebb, és talán többet is jelentett számára mint egy egyszerű tanár, vagy mint a mestere... Bár ezt magának is rettegve ismerné csak be.
A lány hátat fordított a szobornak amit nézegetett és az ablakhoz sétált, amin a Nap utolsó sugarai ömlöttek a terembe, vérszínű zuhataggá varázsolva a lány vörös haját. Meera mindig is imádta az alkonyt, ahogy a világ elcsendesedik és a fényt felváltja a sötétség. Érdekes dolog, hogy éjjel sokkal inkább elemében van mint nappal. Talán gyerekkorára vezethető ez vissza, mikor egész álló nap a sötét, ódon kúriában volt (és ez azóta is látszik hófehér bőrén amit a legritkább esetben ért napfény). Már akkor ezer örömmel ölelte magához a sötétséget, annak minden velejárójával együtt. Az emberek többsége fél a sötétségtől, nem úgy Meera aki inkább jól érzi magát ha sötétben vagy félhomályban lehet.
-Végül mind a homályba veszünk...-suttogja magának, mint rendesen ha azt hiszi egyedül van. Gyakran csinálja ezt, megosztja magával a saját gondolatait. Az igazat megvallva kissé magányosnak érzi magát az utóbbi időben. Jó volna ha valakivel megoszthatná félelmeit, vágyait... Azelőtt sose érzett így, és hát most sem azért jött ide mert társaságra vágyna, de ettől még felismerte magában ezt a fajta igényt. Csakhogy soha nem ápolt szoros barátságot senkivel, most hogyan is kezdhetné el? Az ő élete másról szól. Bár magában kicsit azért sajnálja, hogy egész életét arra áldozta, hogy apját büszkévé tehesse. Na igen, Clavius Ashborne ebből a szempontból legkevésbé sem mondható jó szülőnek. Sőt, semmilyen szempontól sem mondható szülőnek sem. Apja gondolatára Meera az ajkába harap, és kezei ökölbe szorulnak. Mennyi megaláztatást kellett elszenvednie a férfitól akinek egyetlen elismerő gesztusáért a fél világot lángba borítaná. "Igazságtalan."-visszhangzik a szó fejében. Igen, az. Meera igazságérzetét kifejezetten bántotta mindig is apja elutasítása. Kár, hogy mondjuk a muglikkal szemben nem érzett ilyet. Dehát Ashborne-nak született és mint olyannak, vannak kötelességei. Az egyik ilyen, hogy lenézze és gyűlölje a sárvérűeket, még akkor is ha nem szolgáltak rá erre. Meera már csak tudja, hogy senki nem tehet arról minek születik. De ettől még sose ismerné el, hogy bizonyos tekintetben együtt érez velük.
Mindeközben a Nap már lebukott a láthatáron, és a lány már csak a szürke messzeséget bámulja a távolban.

[~Rohadékok vagytok Joshua, ugye tudjátok! Nem baj, jön még kutyára dér… vagy, hogy is van!~]

Meera

Felelsz, vagy mersz. Közkedvelt játék, aminek az a lényege, hogy vagy kihúznak belőled egy titkot, vagy pedig megteszel helyette valamit. Itt általában nem egy pohár víz megivásáról van szó, vagy, hogy lopd el Luna cipőjét, hanem valami nehezebb, vagy vakmerőbb, illetve kellemetlenebb dologról. Karral is ez történt, mikor Joshuaával és néhány Hollóhátassal a saját hálójukban ezzel múlatták az időt. Persze Kareem nem szégyenlős, íy kihúzták belőle a Lucy „ügyet” is, bár eléggé belepirult a dologba. Azonban jött a roxmortsi dolog, amiről hármukon – Kareemon, Armiellán és Lucindán –kívül senki sem tudott és azt nem akarta elmondani senkinek. Így – mivel a Hollóhátasok elég kreatívak – begyűjtöttek némi szemétséget maguk között és az egyiket vele csináltatják majd meg. Elég egyszerű a feladat végrehajtása: hazudj egy aranyvérmániásnak, hogy te is aranyvérű vagy. Igen, a kivitelezés egyszerű, a válaszreakció már kérdéses lehet, akármikor is derül ki a dolog. Karrnak elfehéredett az arca, hiszen ő egyébként sem csípi a Mardekárosokat, Sereg tag is, és csak a kígyóktól ismer ilyeneket. Rögtön kihúzta magában a nagy neveket – csak a biztonság kedvéért -, legalábbis a túlságosan nagy neveket. Majd elgondolkodott, hogyan is lehetne ezt kivitelezni, mert sokan ismerték őt, tehát ahhoz hogy ne azonnal küldjék el a francba, kellett valami hitelesnek tűnő sztori. Persze legközelebb kibújik az ilyen játék alól, mert bár érti a viccet, nem mindig szabd túlzásba esni, még valami nagyobb probléma adódhat. Főleg a mai helyzetben kell figyelni, Karra rá vannak állva a besúgók elég rendesen. Így aztán lement a könyvtárba és tanulmányozni kezdett néhány aranyvérű családfát és születési kivonatot, mindenféle formában. Aztán el is kezdett hamisítani egyet a nevére, hogy ha majd esetleg bizonyítani kell, elő tudjon rukkolni vele. William Ruthefordnak kereszteli el magát, ez a család elvileg nemrégen halt ki, de bizonyíthatóan aranyvérűek. Néhány bűbájjal „eredetivé” tette és hamisított még egy másik levelet is, ami a mágiaügyi minisztériumból érkezett neki. Néhány bonyolultabb védőbűbájt is feltesz mindkettőre, hogy egyből ne lehessen rájönni a dologra, majd egy kicsit meggyűrögeti. Aztán elindul célpontot keresni, fel –alá járja a kastélyt. Olyat keres, akivel nem is igen kommunikált még, de van róla némi pletyka, hogy megrögzött vérmániás. A galéria felé sétálva meglátja az Asborne lányt. Tudja, hogy ő igazi mániákus, már ami a vért illeti… és állítólag Pitont. Erről Roxmorts jut eszébe és elmosolyodik egy pillanatra. Megáll, még nem akarja követni a lányt, elgondolja, hogy mit fog tenni, mit fog mondani. ~Rohadékok vagytok Joshua, ugye tudjátok! Nem baj, jön még kutyára dér… vagy, hogy is van!~ szemöldökei felszaladnak, de egy nagyobb sóhaj után belép az ajtón. Az arca mérgessé válik, ahogy a festményeket és szobrokat nézegetve jár fel és alá.
- A rohadt életbe! És nekem emiatt kellett mindezeket a megaláztatásokat elviselni? Most meg persze, majd jönnek jó pofizni. Halál a sárvérűkre, halál, halál, halál!  – indulatos dühkitörése mellett egy pálcalendítéssel fellök valami szobrot. Azért arra figyel, hogy ne olyan legyen, ami könnyen megsérülhet. Dühödten karcol végig néhány festményen, jól tudja, hogy ezek javíthatóak lesznek.
- Elegem van, még az anyám is hazudott idáig! – tombol tovább mérgesen. Ekkor látja meg az Asborne lányt. Karr kezében ott a gyűrött „bizonyíték” és a lány felé hajítja. Még egy kósza könnycseppet is kisír magából, mielőtt a lányra zúdítaná áldühét.
- Tessék, bevehettek a klubba! – mondja majd mérgesen nekiveti a hátát a falnak erőből. Aztán leomlik a földre és dühösen lebegtetni kezd egy másik festményt, majd vállat vonva elhajítja messzire egy mozdulattal. ~ Régen volt már ilyen jó alakításom, lássuk, mennyire hiteles! Persze tök mindegy, ha már egy picit is elhiszi nyertem. ~ von vállat ülve a fiú, amit Meera annak értelmezhet, aminek csak akar.

//Kareem Whittman//

A lányt hangos zaj és kiabálás rángatta vissza gondolatai kusza ingoványából a valóságba. Riadtan megperdült, és keze a talárja alá kúszott a pálcája után. Meglepetten vette tudomásul, hogy aki megzavarta elmélkedésében az egy sárvérű, akit látott már órákon. "Mi is volt a neve? Nem számít..."-gondolja, és már készült volna valami durvább sértést vagy átkot vágni a fiú fejéhez, már csak kötelességtudatból is, mikor eljutott agyáig hogy miről is beszél a srác. Felvette a földről a gyűrött pergamendarabot és széthajtogatta. Valamiféle családfa volt, alaposabban megvizsgálva a Rutheford családé. "Mintha kihalt volna a család..." futott át agyán a gondolat ahogy gyorsan átnézte az egész dokumentumot. Közben fejben összekapcsolta a fiú zavaros mondataival, de még mindig csak sejti miről is van szó. Persze az egész elég zavaros, de ha az amire a lány gondolt, akkor ilyenre még nem látott példát. Meg nem is túl hihető. "Mégis hányan próbálnák aranyvérűnek beállítani magukat?"-kérdi magától. A válasz igen egyszerű: bárki akinek elege van a megaláztatásból. Rendben, ezt a részét Meera még meg is értené, de ettől még ugyanúgy szánalmas, és végzetes is ha kiderül. Jobb híján úgy döntött, hogy ad egy esélyt a dolognak. Persze ehhez hozzátartozik az is hogy pont mostanában jött rá ez a magányosság-érzés és most érzelmileg elég labilis állapotban is volt. De ha ez csak egy átverés, akkor az ég irgalmazzon a srácnak...
Meera kezében a pergamennel a fiú mellé lép.
-Mit jelentsen ez?-kérdi tőle a megszokott, fensőbbséges stílusában, felmutatva a pergament. Ha ez a fiú valami érthetetlen okoknál fogva aranyvérű lenne... Még rágondolni sem mert hogy ilyesmi lehetséges, de magában fohászkodott érte hogy így legyen. Ha nem, természetesen első útja az Inspektorhoz vezet. Ahogy ott állt fölötte, saját fontosságának teljes tudatában, Meera agyában egymást kergették a gondolatok. Ezek többnyire arra irányultak, hogy tulajdonképpen mit is keres itt a srác, miért pont ide jött, és úgy alapvetően mi a fene ez az egész?!
A választ várva alaposabban megnézte a fiút. Látta már korábban, de sosem foglalkozott vele. Tulajdonképpen semmi különleges nincs a megjelenésén, azon kívül, hogy -"Ugyan már Meera..."- rendben, egész helyes. Gondolatban ezért  jól felpofozta magát, mégis hogy gondolhat egyáltalán ilyesmire?  Minden bizonnyal ez is csak egy sárvérű, mint a többi. "Jó de mi van ha mégis..?" Nem. Kizárt. Nem, nem, nem.
-Kérdeztem valamit!-csattant fel türelmetlenül, amivel csak palástolni próbálta izgatottságát. Önkéntelenül ismét beleharapott alsó ajkába.

[~ Csak kár, hogy nem vagy…~]

Meera

Az Asborne lány úgy reagált, ahogy azt Kareem várta. Fensőbbséges, pökhendi stílus, csak úgy folyt ki az aranyvére az a száján. Viszont észhez is tért azonnal a kosaras, mert az egyik legelvakultabb hívőt találta meg a lány személyében. Arra nem gondolt, hogy mi lesz, ha nem jön be a trükk, már pedig van rá esély, hogy lebukjon, és akkor máris viszik az inspektorokhoz.
- Azt jelenti, hogy állítólag nem vagyok mugli születésű – mondja Karr már csendesebben, mintha lehiggadt volna egy kissé. De a harag újra fellángol benne, és ezt kifejezésre is juttatja.
- Csakhogy én ezt nem hiszem el. Nem akarok aranyvérű lenni! Nagyon jó ez így nekem! Sokkal jobb, hogy azért utálnak, ami vagyok, mintha azért utálnának, ami nem vagyok. – néz a lány szemeibe és kikapja a kezéből az iratokat. Felfedő bűbájt bocsájt rá, de nem történik semmi. Mérgesen néz továbbra is, bár a lehangoltság jobban kiüt az arcára. Még maga is kezdi elhinni az egészet, figyelmeztetnie kell önmagát, hogy térjen észhez.
- Szerinted is hamis, igaz? Ugye? Én nem lehetek aranyvérű… nem vagyok olyan… mint ti. – bök a lány felé elcsigázottan. Aztán csak legyint a pálcájával és helyreállítja azokat a szobrokat, amiket elborított, a képeket visszaigazgatja a falra. Bár a sérüléseket nem tudja kijavítani, de biztos lesz olyan, aki megteszi helyette.
- Na, jó, elegem van ebből. Sárvérű maradok! – dobja fel hirtelen a két irományt és elégeti őket, hacsak meg nem akadályozza a másik. De mivel mindent non-verbálisan csinál, így van esély, hogy nem lehet megállítani a Lacarnium Inflamare bűbájt. Hosszan nézi a pernyéket, szemeivel követei a lassan lebegő feketére színeződött darabokat. Rosszul érzi magát, erre jön rá hirtelen. Viccnek is nagyon rossz volt, még egy pillanatra is másnak lenni, mint saját maga. Aztán felnéz a lányra a cipője orrától kezdődően halad a szemeiig. Így még sosem nézte meg magának, mert kerülte őket, amennyire csak lehet, főleg a Mardekárosokat. Látszik, hogy Meera továbbra is a felsőbbrendűséggel kevert kíváncsiságot sugározza, az ajakba harapás ezt mondatja a kosarassal.
- Csinos vagy. – közli vele közönyösen, minden mindegy alapon, mert szeretné elfelejteni a vicces játékból indult lélektépő próbát. ~ Csak kár, hogy nem vagy…~ még gondolatban sem mer ilyet mondani. Elég védtelen most, teljesen lehangolta az egész dolog, a mosolygós Kareem Whittman, most elbújt a legsötétebb sarokba és nem akar előjönni. Ráadásul itt áll előtte egy visszahúzódó, de – a pletykák szerint - hatalommániás fiatal lány, aki el fog számoltatni vele… vagy épp megnyugszik, hogy egy sárvérűből nem csináltak mégsem aranyvérűt. Rezignáltan néz, de a pálcáját azért továbbra is a kezében tartja.
- Remélem megnyugodtál, nem akartalak felidegesíteni. – csillan meg a félelem a szemeiben, lecsupaszított lelke most megtörten hever a sziklaszirten, amit bármikor lelökhet a mélybe egy széllökés. Kissé hátrébb is lép, mert már az intim zóna határán állt, amit eddig nem vett észre. Nézegeti a büszke tartású Mardekárost és magában meg is jegyzi, hogy sokkal jobb neki, hogy nem kell színlelnie sosem, nem kell megfelelnie az elvárásoknak. Az lehet, ami: egy egyszerű ember. A bizonyíték megsemmisítve, mindenki örülhet. Csak Joshuáék nem, mert ezt leveri rajtuk, az biztos.

//Kareem Whittman//

Meera kissé zavartan kapkodta a tekintetét, olyan gyorsan történtek a dolgok, de mostmár világossá vált számára minden. Legalábbis ezt gondolta. Az utóbbi két percben mindent elkövetett azért, hogy higyjen a fiúnak, de be kellett látnia, hogy ez elég hihetetlen, és nagyon gyenge próbálkozás volt. Akármit is akart elérni vele. Mikor a másik feldobja a levegőbe a pergament, a lány már nyúlt volna érte amikor azok kigyulladtak így rémülten visszakapta a kezét. Ez megint csak gondolkodóba ejtette... Persze még mindig fennállt annak a lehetősége, hogy mindez csak egy trükk, de erre nem igazán látott logikus magyarázatot, így fürkészőn ismét a fiúra emelte tekintetét. Mindketten tudták, hogy Meeranak semmit nem kell bizonyítania egy sárvérűvel szemben. A lány pontosan tudta is hogy mit kellene tennie: vinni a dolgot egy felelős személy elé. Gondolkozás nélkül. Ezt kellene tennie. A másik is végigmérte, ez nem kerülte el a lány figyelmét, de ekkor ki is jelentette, hogy Meera csinos. Ez annyira felkészületlenül érte, hogy önkéntelenül is kicsúszott a száján:
-Köszönöm...-aztán hirtelen megköszörülte a torkát és félrekapta a tekintetét. Nem megköszönnie kellett volna, hanem a lelket is kiátkoznia a sárvérűből. Jó rendben, le kell nyugtatnia magát, és logikusan végiggondolni mindent. A másik nyilván hamisított egy családfát, hogy elhitesse mindenkivel, hogy aranyvérű. Ez idáig rendben is volna (vagyis egyáltalán nincs, de most nem ez a lényeg...) ha nem számítana főbenjáró bűnnek, amit mint olyant Meeranak kötelessége jelenteni. Csakhogy sosem volt még olyan helyzetben, hogy mások sorsáról kelljen döntenie. Bántani valakit? Talán. Megölni valakit önvédelemből, vagy bosszúból? Valószínűleg. De pokolra küldeni valakit azért mert élni akart? Mellesleg Meera magában tökéletesen megértené a dolgot ha erről lenne szó. Hiszen ő maga is retteg, ha bármit rosszul csinál nem csak őt, de apját is elintézik. Ez nem igaz, hogy az aranyvér mindentől megvéd. Nem, csupán más elvárásoknak is meg kell felelni. Akkor is, ha belefáradt. A vér kötelez, nem feloldoz.
Végeredményben minden ettől függött, hogy a srác miért csinálta. Sokkal könnyebb mondani, hogy valakinek tudnál ártani, mint tényleg megtenni. Meera élete legnagyobb dilemmája előtt állt. Ha más is lett volna ott, nem kellene gondolkoznia mit tegyen, de most szembetalálta magát a saját lelkiismeretével.
Mélyen a fiú szemébe nézett, szinte kérlelően, majd feltette a kérdést:
-Te nem vagy aranyvérű. Miért csináltad?
Magában mindent a választól tett függővé. Ha azért tette mert élni akart, vagy magát menteni, a lány esetleg úgy tehetne, mintha nem látott volna semmit. Talán Meeranak is elege van abból, hogy másoknak feleljen meg. Talán nem kell ezt a fiút pokolra küldenie, amiben mellesleg nagyon is reménykedik, akár sárvérű a másik akár nem. Nem akar dönteni a sorsáról, mostmár ő is csak túlélni akar. Pár hónappal ezelőtt valószínűleg már az inspektor elé vitte volna a dolgot. És talán, de csak talán, Meera lehet hogy együttérez eléggé a fiúval ahhoz, hogy ne kelljen megtennie.

[~ Meera Asborne megköszöni a bókot. Csoda történt! ~]

Meera

[

color=#585858]~ Meera Asborne megköszöni a bókot. Csoda történt! ~[/color] Gyanakodva néz a másikra, erre a lányra ez nem volt jellemző eddig, mindig is visszahúzódott mindenkitől, így lehet, hogy Kareem elérte a rekordbeszélgetés időtartamát vele kapcsolatban. Nézi, nem-e megcsalják az érzékei, de bizony ez az aranyvérű Mardekáros. ~ Ki vagy te, és hol van az évfolyamtársam, ki vele!? ~ Mondaná, pálcát szegezve az ismeretlenre. De aztán rájön, hogy semmi oka az aggodalomra, talán csak ő van most olyan állapotban, hogy nem akarja elhinni, hogy a másik az, akinek ő hiszi. Vállat von, bár megjegyzi magában, hogy talán ő sincs valami jó bőrben. Erre a gondolatra újra megnézi a lányt és mintha valóban lenne valami furcsa rajta. Lehet, hogy a szeme villanásában, vagy a keze rezdülésében, de valami nem stimmel nála. Mivel Karr elég empatikus és ez már nem a vérminőségről szól, felcsigázza az érdeklődését. De a lány szemei őt fürkészik, láthatólag az előző kis akcióján gondolkodva, nem kérdezi meg, hogy mi baja. Lehet, hogy ugyanúgy meglepné a vörös lányt, mint az előző kérdése. A pillanatnyi hátrahőkölésből ezt szűrte le a kosaras. Természetesen Meera, mint kiderült, nem ezen gondolkodik, hanem pontosan azon, amire számított már korábban is. A vérmánia kérdése. Sőt, úgy néz ki nem csinálta valami jól, mert a lány mégsem vette be. Karrnak viszont a gyomra nem vette be az egészet, hanem inkább taccsra tette lelkileg. Amilyen közegbe élt eddig, már a gondolatától is kirázta az új helyzet. Nem volt okos ötlet ebbe belevágni, és ha egy hevesebb vérmérsékletű Mardekárossal játssza meg, már talán meg is lenne kínozva. Persze ez is eljöhet még. Valószínűleg a válaszától függ a sorsa, na meg a lány jóindulatától. Ha van ilyen neki, ennyire nem ismeri.
- Egy játék miatt, ez volt a feladat. De ha tudom, hogy ez ennyire nem nekem való, nem csinálom meg. Nem akarok aranyvérű lenni, inkább legyek üldözött tiszta szívvel, mint bujkáljak, vagy tetszelegjek egy olyan valakinek, akitől félek. Ez nekem nem megy. A papír hamis volt. – fejezi be letörve és elindul a kijárat felé. Lassan fordul az ajtónak, léptei halkak és lassúak, mintha öregedett volna pár évet. Elege lett az egészből, ráadásul saját magát gyötörte meg ezzel a hülyeséggel, amit a többiek rásóztak. Nem érdekli, hogy mit csinál a lány vele, a feladatot megcsinálta, a következmények nem érdeklik. ~ De jó is lenne most máshol lenni, mondjuk Shay-jel, vagy Lucindáékkal nevetni valamin, vagy csak épp egy jót beszélgetni. De nem, nekem most itt kell lennem és megcsinálni valami ostobaságot. ~ jut a végső következtetésre az egésszel kapcsolatban. Egy valami még eszébe jut, egy igazságot mondott azért a teremben, amíg itt volt.
- Az, hogy csinos vagy, komolyan gondoltam, az őszinte volt. – von vállat egy szomorkás mosollyal a lány szemébe nézve, de aztán újra elfordul és elindul kifelé. Leeresztett vállai is arról tanúskodnak, hogy ma már nem lesz túl jókedve, nagy sóhajjal indul a kijárat felé. Néhány szobron végighúzza az ujjait kifelé menet, majd a talárjába törli a port, amit felszedett vele.

//Kareem//

Mikor a fiú elfordult, Meera egy nagyon furcsa dolgot érzett. Eltelt pár másodperc mire felismerte, hogy megkönnyebbült. Igen, megkönnyebbült hogy nem kell a másik sorsáról döntenie, egy vicc miatt nem jelentené fel. Bárki bármit is mond róla, Meeranak van lelkiismerete, és nem kívánta senki halálát. De ez nem jelenti azt, hogy a fiú csak úgy elmehet. Nem, a dolgok nem így működnek. Azt még nem döntötte el, hogy meg kéne kínoznia, vagy csak megátkoznia vagy egyszerűen elküldeni a fenébe, de nem engedheti el szó nélkül.
A lány egy szó nélkül húzta elő a pálcáját és a fiú hátának szegezve magában kimondta a varázsigét: Capitulatus! A másik pálcája a levegőbe repült, majd pár elegáns bukfenc után Meera kinyújtott kezében landolt. Egy széles mozdulattal a terem ajtaja felé intett, mire az ajtószárnyak hangos döndüléssel becsapódtak, a zárak pedig szinte fülsértő kattanással illeszkedtek a helyükre. Pár másodpercig néma csöndben álltak, majd Meera leeresztette pálcát tartó kezét és lassan elindult a fiú felé.
-Fogalmad sincs mivel játszottál ugye?...-kérdezte hitetlenkedve Meera, miközben fürkészőn meredt a fiúra. Ezért egy különítményes simán megkínozta volna a srácot, és Meeranak is valami hasonlót kellett volna tennie, csakhogy ő nem különítményes, még csak nem is prefektus. Ha nem kötelezik, vagy nincs nagyon nyomós oka ő nem fog fölöslegesen ártani másnak. Mármint tettlegesen.
-Komolyan azt gondoltad, hogy besétálsz ide, előadod magad, aztán mint aki jól végezte dolgát visszamész a haverjaidhoz, aztán jót röhögtök hogy mekkora viccet csináltatok a hülye kis aranyvérűből?
Kezeiben a két pálcával megállt a fiútól fél méternyire, és mélyen a másik szemeibe nézett. A lányt mélyen megsebezték a történtek, tekintve hogy elég labilis érzelmi állapotban volt már egy ideje, és elege lett az egész életből amibe belekényszerítette jórészt saját magát.
-Gyűlölnünk kell egymást azért aminek születtünk. Pedig egyformák vagyunk, a különbség csak annyi hogy nekem nincs választásom.-mondta, és visszanyújtotta a fiúnak a pálcáját.
-Azt hiszed csak nektek nehéz igaz?-kérdezte, de valójában nem várt választ. A válasz ugyanis túlságosan egyértelmű. Talán túl nagy volt a szakadék kettejük között, ezért nem is érthették meg a másikat.
A lány végül lehajtotta a fejét, és a padlót bámulta.

[~ Na még meg is akarsz alázni, vagy mi ez a sietség? Onnan is el tudsz találni, nem kell a szemembe mondanod. ~]

Meera

A pálca kireppen a kezéből. Várta már, mondhatni akarta is egy kissé. Persze úgy is el tudta volna hagyni a galériát, hogy ügyel az ilyenre, de most szinte kívánta, hogy megtörténjék. Igen, kellett neki ez az érzés, hiszen legyőzte önmagát, le kellett, hogy győzzék őt is. A rossz érzése nem múlik el, hiszen a pálcájáért muszáj visszamennie, vagy megküzdenie érte. Persze így rövid küzdelem lesz, bár sok a tereptárgy, de egy idő után nem lesz hova menekülnie, vagy közelebb férkőznie az Asborne lányhoz. Így aztán csak megfordul, úgy van vele, hogy ő csinálta magának a bajt, hát bűnhődjön érte. Jobb, mintha ezt egy halálfalóval kéne megtárgyalnia. Legalábbis eléggé reménykedik benne. Az ajtók közben becsukódnak, így viszont már kezdi úgy gondolni Kareem, hogy mégsem volt olyan jó ötlet ez a nagy önsajnálat. farkasszemet néznek egymással, a fiúnak ez az egyetlen fegyvere a másik ellen, ez azonban édeskevés lehet ebben a helyzetben. Meera leengedi a pálcát tartó kezét és felé indul. ~ Na még meg is akarsz alázni, vagy mi ez a sietség? Onnan is el tudsz találni, nem kell a szemembe mondanod. ~ Látszik a másikban, hogy nem érti a kosaras tetteit, de ez nem zavarja Karrt. Mivel kérdezik, válaszol.
- De van fogalmam Meera. Pont ezért hagytam abba, pont ezért nem is tartott sokáig. Sőt pont ezért kár volt elkezdeni az egészet, még ha nem is érted, hogy én pontosan mire gondolok. De nem is kell. Nálad a pálcám… - fejezi be, bár nem akarja ingerelni a lányt ilyen helyzetben pedig még inkább nem. Csak nézi a szemeit, próbál áthatolni annak burkán és a vörös hajú elméjébe pillantani. Erre annyi esélye van, mint kezdő gólyának Voldemort ellen.
- Gondolj rólam azt, amit csak akarsz. Én csak egy sárvérű vagyok, úgysem hiszel nekem, nem igaz? – kérdezi Karr, mivel nem hiszi el, hogy bármi is érdekelné a lányt, amit ő mond. Miért is érdekelné? Ők elvannak a maguk kis világában, utálják a muglikat, a sárvérűeket, a félvéreket, de valószínűleg még saját magukat és a többi aranyvérűt is. Nem tudnak megnyílni senkinek, a saját csapdájukba esnek. Azonban a lány visszaadja Karr pálcáját, ami nagyon meglepi őt, még hátra is hőköl, hogy megnézze, hogy a lány jól van-e, nem lázas, vagy valami. Természetesen magához is veszi az eszközt, de nem tesz vele támadó mozdulatot.  A kinyilatkoztatása nagyon meglepi, nagyon-nagyon. Hirtelen nem is tudja, hogy mit mondjon. ~ Most már tuti beteg! ~
- Nem kell gyűlölnünk egymást. Ezt ti találtátok ki és nekünk nincs választásunk. Csak kérdezd meg Malfoyt és bandáját, ők majd elmagyarázzák neked pontosan. Bár nem hinném, hogy nem lennél tisztában a vértisztaság fontosságával. – mondja ironikusan. Sosem értette ezt, hogy mire jó és nem is fogja. Olyan ez, mint a mugliknál az arisztokrácia.
- Minden esetre köszönöm, hogy visszaadtad a pálcámat és még csak nem is kértél cserébe semmit. Megleptél, én pedig tévedtem veled kapcsolatban. Nem hiszem, hogy csak nekem nehéz, az iskola háromnegyedének, és azoknak is, akik nem szimpatizálnak vele. – utal a Sötét Nagyúrra Karr, még egy izom is megrándul a szája szegletében. Igen, a varázslók egyik legnagyobbika a ki rettegésbe tartja ezt a vidéket, mindig megvetést vált ki belőle. Persze ha találkoznának, Tudjukki úgy söpörné el pillanatok alatt, hogy csak egy újabb strigulát húzna fel képzeletbelei táblájára, ahol az általa megölt muglik és a sárvérűek vannak feljegyezve. Ő is ennyit ér a nagy varázsló szemében, de valószínűleg nem tudják aranyvérű csatlósai, hogy nem sokkal érnek nála többet. De ez legyen az ő gondjuk. Meera a padlót tanulmányozza, és ez már kezdi dühíteni Kareemet. Szórakozna vele?
- Neked mi bajod? Nem szoktál ennyire… ilyen lenni. – és megpróbálja a lány vállára tenni a kezét, hogy enyhítse annak fájdalmát. A mozdulat ösztönös nála, nem a Mardekáros aranyvérűt látja a másikban, hanem egy bajban lévő fiatal nőt. Kissé még maga is meglepődik, hogy ezt csinálta, de nem visszakozik, tudja, hogy a másik úgyis túl büszke ahhoz, hogy sokáig engedjen neki bármit is. Vagy éppen egyáltalán nem fogja.

//Kareem//

-Igen? Nincs választásotok...?-kérdez vissza a lány felvont szemöldökkel.
-Ti mondhatjátok hogy nem kértek az egészből. Megaláztatás lesz érte a jutalmatok, de választhattok.-mondja halkan. Itt még a falaknak is füle van, és adott esetben egy zárt ajtó nem véd meg a besúgóktól, de Meeranak nagyon elege van az egészből. Tulajdonképpen eljutott a minden mindegy szintjére, ahol már nem számít mi történik vele.
-Tudod mi történne ha én mondanám ezt? Felvilágosítalak: nem csak engem, de apámat, sőt az egész családot eltüntetnék, mintha soha nem is lettünk volna. Nekem ne mondd hogy nektek nincs választásotok.-mondja amilyen halkan csak tudja.
A fiú furcsa mozdulatot tesz, Meera vállára helyezi a kezét. Miért? A lány meglepődve nézi a vállára tett kezet, mintha valami furcsa, teljesen szokatlan, idegen tárgy volna. Pár pillanat eltelik, mire felfogja a gesztus jelentését, ekkor visszanéz a fiú szemébe. Lassan, de nem teljesen elutasító módon lép egyet hátra, mire a fiú keze lehanyatlik. A lány sokkal inkább tűnik meglepettnek, mintsem dühösnek. Legkevésbé sincs hozzászokva semmiféle együttérző, barátságos, netán vigasztaló gesztushoz. Egyszerűen nem volt soha aki ilyen legyen felé. Nem is igazán érti, mindez hogy történhetett, de szégyenkezve ismeri be magának, hogy támadt némi hiányérzete mikor a fiú keze elhagyta a vállát.
-Nem szoktam... milyen lenni?-kérdez vissza.
-Nem ismersz, nem tudod milyen vagyok.-mondja, mélyen a másik szemébe nézve. Persze világos Meera számára is, hogy a másik annyit lát belőle amennyit látni akar. Egy megrögzött aranyvérű libát, aki gyűlöli a sárvérűeket, gyűlöl mindent és mindenkit és tökéletesen elvan a saját vérmániás kis világában. Nos, ez igaz is volt sokáig. De ez a világ is megváltozott, akárcsak a kinti világ, ahol most senki sincs biztonságban. Még egy aranyvérű sem. Illetve, talán egy aranyvérű, aki meggyőződésből csinálja az igen, de amit Meera érez az veszélyesen közel van a vérárulás fogalmához. Semmi kedve nincs már ahhoz, hogy minden percben rettegjen, vajon mikor hurcolják el az apját vagy őt magát.
-Csak azt tudod milyennek kell lennem. Talán nem ilyen vagyok. Talán csak azért csinálom, hogy biztonságban tudjam magam.
"Miért, miért miért MIÉRT mondtad el?!" Meera gondolatban ostorozza magát az előbbi, talán túlságosan is őszinte kijelentéséért, de visszacsinálni már nem tudja. Most kifejezetten örülne ha ez a nap valahogy mégsem történt volna meg. Ha tovább élhetne nyugodtan a kis világában, mindenki mástól elzárkózva. Habár, valószínű, hogy a fiút mindez úgysem érdekli.  Valószínű, hogy vagy nem hiszi el amit a lány mondott, vagy csak nem akarja elhinni. A végeredmény szempontjából ez lényegtelen, és talán így is volna a legjobb.

Meera

- Igen. Nincs választásunk. – helyesbíti ki Meera mondata végén az írásjelet, ami most szóban hangzott el. Az aranyvérűek csőlátása – tisztelet a kevés kivételnek – nem, hogy dühíti, hanem inkább félelmetessé teszi az egész helyzetet. Kareem csak a fejét ingatja, minél tovább próbálja meggyőzni a lány. Hiába érvel, ő a másik oldalt ismeri. Persze tudja, hogy nem olyan jó aranyvérűnek sem lenni jelenleg, de azért annyira nem rossz. Elég színlelni és kész.
- Igen, mondhatjuk, de ez nem változtat semmin. Kis megaláztatás? Ébredj fel, Meera. Gyere kis sajét kis világodból egyszer, és csak indulj el a folyosókon és nézd meg azokat, akik rettegned. Tőled is, pedig te – leveszi a hangerőt, amivel eddig beszélt – nem vagy annyira elvetemült, mint az most kiderült. – néz a szemébe a másiknak komolyan, majd egy rövid szünet után folytatja.
- Igen, lehet, hogy ha azt mondanád úgy történne, ahogy elmondtad. De a mugliknak nem kell semmit mondaniuk, sem a mugli születésűeknek. Csak azért mert így születtek, halniuk kell. És ha a muglik elfogynának… jövünk mi. – mutat saját magára, haragos tekintettel, hogy felfogja végre a másik, hogy ő miről beszél és kiszálljon a saját kényelmes kis szobájából, ahová bármikor elhúzódhat.
Meera elhúzódik a segítségnyújtástól, Karr keze pedig az oldala mellé hanyatlik, mintha csak elzsibbadt volna. Pedig csak hagyja, hogy így történjen. Ő nem fog könyörögni, megtett egy olyan lépést, amire sosem gondolt volna. Valószínűleg ez is csak azért történt, mert meglepte, hogy Meera Asborne mégsem pontosan olyan, amilyennek mutatja magát. De ő ezt honnan tudhatná, ha a lány hét évig teljesen más arcát mutatta a külvilágnak. Azt mutatta, amit kellett és nem azt, amit szeretett volna. Kareem így gondolja, ha nem így van, téved. Tévedni pedig szabad, csak nem mindig egészséges.
- Ilyen. Mondjuk úgy, hogy hét év alatt nem beszéltünk egymással ennyit, mint most fél óra alatt. Igen, félreismertelek talán, de nem az én hibám volt. Te mutattad olyannak magad, hogy azt higgyék rólad, amit magadról láttatsz. – mutat az ujjával a másikra, ezzel is jelezvén, hogy Meera magára legyen mérges, ha nem ismerték fel. A következő kinyilatkoztatás viszont meglepi, hiszen van benne félelem, de nem is ez a furcsa, mert nyilván sokan tartanak Tőle, akit nem nevezünk nevén. Az őszinteség lepi meg, szinte érthetetlen, hogy „Kareem Whittman sárvérű” ilyet meghalljon egy olyan aranyvérű Mardekáros szájából, akiről eddig sütött a halálfalókkal való szimpátia. Meglepetten hátra is lép egy fél lépést és körbenéz, hallgatja e őket valaki, bár Meera már gondoskodott az ajtókról és ablakokról.
- Ha így van, sajnállak. Tudom, hogy nem kérsz belőle, főleg tőlem. De én ilyen vagyok, nem fogok akkorát változni, hogy ne így érezzek. Te is csak egy boszorkány vagy, nem vagy több másnál. neked is van lelked, érzéseid. Most már látom. De a vitánk meddő, nem fogjuk meggyőzni a másikat, hiszen te abban a világban élsz, én pedig a másikban. Talán ha egy hónapot eltöltenénk a másikban, kiderülne valami… Így azonban marad az, amit kaptunk, vagy hallunk. Inkább beszéljünk másról… ha van hozzá kedved. – teszi a mondat végére a maga sem tudja honnan előbányászott gondolatot. Miért is szeretne ezzel a lánnyal beszélgetni tovább? Fogalma sincs. De lehet, hogy soha többet nem lesz alkalma erre, mert nyíltan úgysem merné felvállalni a dolgot. Ha félvér lenne Karr, akkor talán igen, de így nem lát esélyt még egy találkozásra, ami ilyen nyugodt körülmények között történhetne. Szeretne maradni, de ha a lány nemet mond, nem lesz oka rá. Akkor vége a dolognak és talán sosem látják egymást.

//Kareem//

-Nem is akartalak meggyőzni semmiről. Nincs értelme. Csak...-mondja a lány és elfordítja a tekintetét. Nem tudja miért bízhatna a másikban. Nem ismerik egymást, ráadásul a fiú megrögzötten gyűlöli az aranyvérűeket amiért még csak hibáztatni sem lehet.
-Csak tudod én nem vetlek meg azért aminek születtél. Bármit is kell mutatnom kifelé.-fejezi be egy nagy levegővétellel. Remélhetőleg senki más nem hallotta. Ez így van. Meera tudja milyen azért szenvedni aminek született. Akármennyire is abszurd a helyzet, a lány tudja hol a helye, tudja kihez kell lojálisnak lennie a túléléshez. És ha ehhez az kell, hogy kifelé azt mutassa igenis megveti a sárvérűeket, akkor ezt fogja tenni. Muszáj ezt tennie.
-Igen tudom. De talán megérted azt is, miért mutattam ilyennek magam...-válaszolja, mikor Kareem kijelenti, hogy Meera hibája, hogy félreismerték. Ebben maximálisan igazat ad a fiúnak. hogy is ismerhették volna meg, mikor senkit nem engedett elég közel magához, hogy bármit is tudjon róla? Másfelől viszont régebben még meggyőződésből állt a rossz oldalon. Ha igazán őszinte akar lenni magához akkor már csak azért, mert nem tehet mást. Elméletben persze tehetne, de az nem tűnik járható útnak, hogy hirtelen szembeszálljon mindennel ami szerint eddig élte az életét. És nem is akar ilyet tenni, már csak azért sem, mert mivan ha a Sötét Nagyúr győz a végén? Persze ha mégsem... akkor sincs mitől félnie. Felelnie kell majd, de valószerűtlen hogy árulóként kivégezzék, míg a másik esetben igencsak nagy esély van rá.
A fiú képtelen gondolatára az elméleti szerepcseréről magában elmosolyodik. De belátja, hogy megint igaza van. Nem tudhatják milyen a másik helyzete, és nincs is értelme hogy erről vitatkozzanak.
-Tudod... öhm...-kezdi Meera, de elpirul, ("MIÉRT? Most meg mi van velem?!") és ezt megpróbálja köhögéssel álcázni.
-Szóval... én... sajnos... nem tudom a neved...-néz némileg bocsánatkérőn és talán egy kissé szégyenkezve is a másikra egy halvány mosoly árnyékával az arcán.

Meera

Láthatólag zavarban van a vörös hajú, ráadásul még több meglepetést okoz azzal, hogy színt vall neki. neki, akinek semmi köze hozzá és elvileg egymással ellentétes oldalon állnak. Ezzel Karr is zavarba jön, hiszen eddig csak támadólag viselkedett és még magában ő nevezte csőlátóaknak őket.
- Ennek örülök, szívből Meera. – próbálkozik meg a tegezéssel. Talán oldhatja a feszült hangulatot, bár a lány nem egy kapkodó őrült, nem viszket a pálcát tartó keze.
- Igen, megértem. Nem hiszem, hogy sokkal könnyebb az a világ sem, de ott elég beállni a sorba kis szürkének és nincs bajod. Ezt most csak azért mondtam, mert tényleg megleptél. Persze, nem hinném, hogy túl sok ilyen van, mint te, aki azt mutatja, hogy vérmániás, de mégsem annyira az. Én pedig belátom, ha tévedek. Kivéve, ha nagyon jó színász vagy… Akkor pedig így jártam. – von vállat mosolyogva, a szemein látszik, hogy nem így gondolja, reméli, hogy Meera nem érti őt félre. Jelenleg elhiszi, amit mondd neki a másik, de azért nem teljesen. Egyszerűen nem tud bízni benne, teljes nyugalommal, számtalanszor bebizonyosodott, hogy a széljárás a Mardekárosoknál igenis fontos tényező. Így aztán csak kedvesen nézi a lányt, és várja a további őszinte szavakat. Meg is érkeznek olyan formában, hogy nem tudja Meera, hogy kivel beszél, ami meglepi a kosarast.
- Kareem Whittman, a Hollóháttól. Nem kell szégyellned, én sem ismerek minden Mardekárost név szerint. – az más kérdés, hogy a gúnynevükről felismerne bárkit. Egy időben versenyt csináltak Joshuával ezzel kapcsolatban.
- Most már mindent tudsz. Remélem, hogy nem annyira rossz dolog bánt, mint, ahogy mutatod… Az nem lenne túl jó… - figyelmes. Ő mindig figyelmes, ha lányokról van szó, ráadásul szimpatizálni való lányokról. Ez a példány pedig úgy tűnik, a Karr féle szimpatikusság mérőn egyre feljebb halad. Az őszinteség már nagyban hozzájárul ahhoz, hogy megkedveljen valakit.

//Kareem//

-Kareem...-mondja a lány és bólint. Már emlékszik. Valóban nem beszéltek túl sokat, sőt Meera emlékei szerint talán egyszer sem váltottak szót, még csak nem is köszöntek egymásnak. De ettől függetlenül a lány valamiféle abszurd módon kedveli a fiút, annak ellenére, hogy ezt nem lenne szabad.
-Hát nem is túl jó...-mondja egy szomorú mosolyféle kíséretében, és elteszi a pálcáját. Nagy valószínűséggel már nem lesz rá szüksége. Most épp azon gondolkozik, megossza-e a másikkal ami bántja, de olyan együttérzőn néz rá a fiú, és olyan fajta kedvesség tükröződik a szemében amit Meera még sosem tapasztalt senkitől. Ez egyrészt meglepi, nem is kicsit, másrészt pedig szinte teljesen lefegyverzi. Csak bámul a fiú szemeibe, és közben szidja magát, mert tudja hogy amire gondol az számára felér az öngyilkossággal. A vérárulás kérdéséről nem is beszélve.
-Egyszerűen csak egyedül érzem magam...-suttogja, és talán nincs is tudatában annak, hogy kimondta, mert még mindig Kareem szemeinek rabságában sínylődik. Aztán hirtelen magához tér, és elkapja tekintetét. "Nem, Meera, nem szabad."-ostorozza magát újra gondolatban, de nem tehet róla, kénytelen egyfolytában visszatérni a másik finom metszésű arcához, és szemeihez. "Mosolyog. Rám mosolyog." állapítja meg, amitől csak még kínosabbá válik számára az egész. Legszívesebben körülnézne, hátha valaki más az akire a fiú mosolygó tekintetét vetette, ha nem tudná, hogy nincs ott senki más. Kénytelen visszamosolyogni rá, már csak önkéntelenül is. Talán az elmúlt hét év alatt most mosolyodott el először igazán. Bár valljuk be, oka sem volt ilyesmit tenni. Hihetetlen, hogy ez a sárvérű fiú képes volt a gondosan felépített védőfalai mögé kerülni úgy, hogy még meg sem erőltette magát. Legalábbis nem látszik rajta.

[~ Mi lehet a gond? Talán egy sárvérűvel ilyeneket beszélni szégyenletes? Lehet a Mardekárnár tilos érzelmeket mutatni… ~]

Meera

A saját neve hallatán Karr meglepődik. Mégpedig azon, hogy mennyi módon ki lehet mondani azt. Ahogy most Meera tette az olyan volt, mintha egy ismerten ételt kóstolgatna, milyen az íze, állaga, színe, sült-e vagy főtt-e és még ezernyi gasztronómia minta szerint keres rá sablont. Gondolatban Kareem el is mosolyodik, hogy biztos rossz lehet, hiszen sárvérű. Viszont ha arra gondol, hogy ki miatt aggatták rá akkor nagyon finom, akár aranyvérűvel vetekedő lehet Kareem Abdul-Jabbar megszólítása. Igen, minden idők legtöbb pontját dobó sztárjáról elég nehéz elképzelni, hogy mugli. Persze jó messzire innen, amiért nagyon hálás Merlinnek a kosaras. Össze lehetne törni a szívét,ha Tudjukkiék ilyen kaliberű kosarasokat ölnének halomra szórakozásból, Karr ebbe bele is remeg egy pillanatra. Neki egy olyan élményt adtak ezek az emberek, amit kevesen tudnak megismételni, ha egyáltalán képes lesz rá valaki. Meera szégyelli magát láthatólag, Kareem nem tudja, hogy miért. ~ Mi lehet a gond? Talán egy sárvérűvel ilyeneket beszélni szégyenletes? Lehet a Mardekárnár tilos érzelmeket mutatni… ~ jut a végső saját következtetésére, ami egyáltalán nem biztos, hogy igaz is. De jelenleg nem tud mit kezdeni Meera arcával és annak finom fintoraival. Látszik, hoyg akarna valamit, de az nem, hogy mit. Aztán fény derül a titokra, ami Karrt újra meglepi. Az eddig mindenkitől elhúzódó fiatal lány azt merészeli neki mondani, hogy magányos. Ez kissé fel is korbácsolja Kareem idegrendszerét, legszívesebben a fejét fogná. ~ Te voltál az, aki senkit nem engedett magához közel és még csodálkozol? Hihetetlen. Vagy pedig ez öntudatra ébredés, hogy rossz volt az eddigi taktikája? Talán megbánta volna? ~ Morfondírozik az esetleges lehetőségeken. Megvakargatja egy picit a nyakát, hogy eltereli a gondolatait az előbbi megállításáról, és bizalmat szavaz a másiknak.
- Nos, az sosem jó. Én is az vagyok, át tudom érezni a helyzetet, még ha nem is olyan megközelítésből, mint te. Nekem mások az elveim, de attól még én is egyedül vagyok. Most talán van esélyem ezen változtatni, de ez nem csak rajtam múlik… hanem Rajta is. – itt elsősorban Lucindára gondol. Van még számtalan lány, akire gondolhatna, de Armiella nagyon okosan játszik és szinte belétáplálta ezt. Védekezhetne ellene, de nincs rá oka. Lucy okos, aranyos, csinos, kedves lány, aki kedveli Karrt. Miért ne próbálná meg? Eszébe jut, hogy talán kellene mondani néhány vigasztaló szót is, az előtte megnyíló lánynak, így újabb mosollyal ajándékozza meg a másikat.
- De csak annyit kell tenned, hogy néhány zölddel közelebb kapcsolatba kerülsz. Nos, nem a túl hírhedtekkel, de biztosan vannak olyanok, akik keresnék a társaságod. – itt széttárja a tenyerét, mert ennyire nem ismeri a Mardekárosokat. Nem mind olyan elvetemült, mint ahogy beállítják őket. Persze ezt Karr sosem fogja elismerni, neki is vannak elvei, amihez tartania kell magát és még nem jött el az ideje, hogy ennek ellentmondjon. Ez után már nincs sok mondanivalójuk egymásnak, és Meera tartja az ígéretét, elengedi a Hollóst. Ő pedig szomorú arccal siet vissza a hálótermébe, bár a szíve örül, hogy ennyire pozitívan csalódott valakiben, akire sosem gondolt volna.

A helyszín szabad, köszönöm a játékot!