Medvecsapda - Nem kispályásoknak!

[Pálcát le!]

Shay

Ezzel a csuklásos sztorival szerintem sikerül elérnem, hogy Shaelynn ne unatkozzon, ha nagyképű lennék, akkor azt mondanám, hogy velem sosem unalmas az élet; Jers is szokott ilyet mondani, ha mondjuk villantok a biztonságis bácsinak, hogy beengedjen a bárba, mivel kiskorúak vagyunk ugyebár.. De nem vagyok én olyan lány, csak szeretem elérni, amit akarok, ennyi az egész, és sajnos mindennek ára van.
Most a csuklás ára az, hogy felfaljam az összes körülöttünk levő hótömeget – de Shaelynn rendes, felhívja rá a figyelmemet, hogy a sárga színűt hanyagoljam, mivel az valószínűleg nem citromos. Szerencsére eddig nem láttam rendellenes színű hókupacot, de a figyelmeztetés nem butaság, jobban kell koncentrálnom.
Egyik pillanatban Shaelynn felhőtlen nevetésére leszek figyelmes, amit nem kifejezetten méltányolok, tekintve, hogy én most szenvedek. Nem, egyáltalán nem vicces, hogy ez történik velem, mert a szenvedés sosem vicces, és ezek a gondolatok az arcomra is kiülnek, de ki ám! Lassan, félig nyitott szájjal pillantok a lányra, egy fél hógolyó (nem a macskám) kikandikál onnan. Ennél csak az lenne szebb látvány, ha a hó helyett vér lenne. Nyami, jó kis horror film anyag!
Nos, lehetséges, hogy a csuklás nem is múlt el, csak a pofám van teljesen megfagyva, és nem érzem a csuklási kényszert, azonban közrejátszott a minimedve okozta rémület is, tehát az igazságra majd csak akkor derül fény, ha az arcom zsibbadása elmúlik. A mókus talán valamelyest kompenzál… Megállapíthatom, hogy ez egy nem mindennapi fogás, hiszen nem botlok nap nap után ilyen tündéri jószágba, mint ez a kis menekülni akaró rágcsáló.
Legszívesebben elrejteném valamelyik zsebembe, és jól becsempészném a suliba, összebarátkozhatnának Hógolyóval, és lenne egy igazi farmom, ahol én lennék a gazdi. Micsoda álom!
Az iménti kis akciómmal valószínűleg halálra rémítettem Shaelynnt, legalábbis a medvés felkiáltással biztosan. Jó, de hát honnan a manóból tudjam, hogy mi landolt a fejemen, nem igaz? Szerencsére mázlim volt, és mikor a lány számára is kiderült, hogy medvéről itt szó sincs, kitörő örömmel fogadta a dolgot. Úgy fest, hogy röhögőgörcsöt kapott, pedig szerintem ez nem annyira vicces, de lehet, hogy csak a félelem miatt van, mert néhány embernél ilyesmi a félelem kivetülése – vagymi -, és lehet, hogy ez nála is pont így működik. Kicsit zavar, hogy rám szegezi a pálcáját és úgy nevet, mert még valami átok kiröppen belőle, vagy a fene tudja!
Szavai hallatán jobban megvizsgálom a törpemedvét, és igen, valóban összement a mosásban – valószínűleg túl forró vízben mosták szegényként, Cloroxot meg nem használtak, mert kicsit koszosnak néz ki, ahogyan immáron a sapkám is.
- Pálcát le! – válaszolom egy pillanatnyi mogorvaságot erőltetve magamra. Nem viselem túl jól, ha rámszegezik, és a harcnak már egyébként is vége, már a kapun kívül vége volt, idebent már szövetségesek vagyunk, akik felderítik, hogy miféle medve lakik idebent. Olyan, aki ártatlan kis mókusokkal táplálkozik, tehát ebből logikus levezetés után az következik, hogy ki kell innen mentenem a kis jószágot.
Shaelynn azonnal véget vet mindennek, mert közli: nem lehet az enyém. Persze, nem hagyom magam, mivel a móki az én zsákmányom, és szabadon rendelkezem a sorsáról.
- De nézd már meg, hogy milyen szomorú szegényke! – mutatom a lánynak a kezeim közül pislogó kicsiny állatkát. A lába szerencsésen megúszta a sapkám okozta atrocitásokat, de mivel lelkileg bizonyára megsérült, szüksége van egy kis szeretetre. – A lába túlélte szerencsére, de lelkileg belefáradt a medve előli menekülésbe. Be kellene fogadnom… Ellenne Hógolyóval… - mondom teljesen ártatlanul, és mutatom továbbra is Shaelynnek a kis jószágot, hátha sikerül meglágyítania a lány szívét.
Szomorú pillantásokat küldök felé, hátha sikerül meghatnunk a mókival együtt, ugyanis ha továbbra is ellenkezik, és én mégis becsempészem a suliba, akkor annak csak rossz vége lehet rám nézve, mert vár majd egy kiadós büntetőmunka. Remélem, hogy Lexihez vagy Travishez kerülök; legalább a látvány legyen jó…

Freya

Egyáltalán nem hibáztatható, amiért nevetésben tör ki. Akármennyire is veszi zokon Freya, Shay már így is Shay feletti önuralomról tett tanúbizonyságot, amiért eddig nem tette. Pedig volt pár olyan szituáció, amikor hasonlóképpen nevethetett volna, nem tette meg. De ő sincs vasból, ráadásul fejlett humorérzéke lévén nem olyan nehéz megnevettetni. Ez a helyzet pedig... régóta a legviccesebb történés.
Pálcáját már a nevető roham kezdete óta nem szegezi a lányra, úgy nem igazán tudna összegörnyedni, meg a térdét csapkodni és az oldalát masszírozni sem. Pedig most minden megtörténik, szépen sorjában. Nem, ez nem a félelem kivetülése, meg hasonló ostobaság, egyszerű kipukkadás. Már eddig is vissza kellett fognia nevethetnékét, neki pedig megvannak a határai ebből a szempontból, amelyeket elég hamar elér. Amikor előre szegte pálcáját sem a másik hugrabugost próbálta megcélozni, hanem a támadóját, arról meg már Shay sem tehet, hogy amaz mindösszesen huszonöt centiméter magas. De nyilván megpróbálta volna megvédeni háztársát, ha valami vérszomjas, vadvalami lett volna, egy vérmókus, vagy valami ilyesmi. Ilyesmiről szó sincs, sőt, a kis erdei teremtmény hamarosan feladja kilátástalan harcát a szabadulásért, s meglepően nyugodtan hagyja Freyának, hogy molesztálja. Persze a lány csak a lábát ellenőrzi, ahogyan azt Shay tanácsolta neki, de normál esetben már össze-vissza karmolta volna legalább a kezét, akár van rajta kesztyű, akár nincs. Emez még csak harapdálni sem próbálja.
- Szomorú, naná, hogy az. Te sem ugranál ki a bundádból, ha ki tudja hány méter szabadesést követően valami... pink... szörnyűségben landolnál - ne vedd sértésnek -, és egy furcsa kinézetű óriás fogságába esnél. Aki... ki tudja, lehet, fel akar falni... nem tudom, mókus szemmel milyennek tűnik, de részemről simán erre következtetnék abból, ahogyan nézel rá - halványan még mosolyog olykor, de igyekszik a Rey-éhez hasonló komolyságot magára erőltetni. Nem könnyű, de mivel a másik sem tartja már mókásnak  helyzetet, ő sem röhög egyedül.. még. De simán kitelik tőle. Előbb azonban nem árt tisztázni, a mókust nem viheti magával.
- Rey! - sóhajt egy nagyot - Nem akarlak letörni, de Skóciában nincsenek medvék. Maximum azokban a mugli állatparkokban és cirkuszoknál. De vadon nem élnek, pláne nem itt, ahol a vérfarkasok és Hagrid furcsa lényei hamar kiirtanák az egész populációt... - van egy olyan érzése, hiába minden próbálkozás, a hugrást meggyőzni nem nagyon lehet, ő azonban akkor mossa kezeit, de.. talán nem szólna Minticz-nek a dologról.
- Ellenben a mókusok vadon élnek... nézd, milyen jó kis húsban van, nem hiszem, hogy szüksége lenne a gondoskodásodra... - kissé szánakozva néz háztársára, de részéről nem próbálkozik tovább jobb belátásra bírni. Hamarosan úgyis lebukna vele, mindenkinek egy háziállata lehet, és hamar híre menne, mije van neki, még akkor is, ha Shay itt és most letenné a cserkész nagy esküt, biztosítva Freyát a hallgatásáról.
- Nekem lassan mennem kell Minticz-hez büntetőmunkára... - bár fogalma sincs az időről, de próbálja sugallni, hogy talán mégis jobb lenne elhúzni innen, ám nem szívesen hagyná hátra a lányt... itt. Látszólag ugyan nincs itt semmi veszélyes, sosem lehet ebben elég biztos az ember. Ha meg egy szegény kis mókus is ekkora riadalmat képes okozni, akkor talán nem kellene egy esetleges nagyobb vadra várni. Mert, bár a medve nagyjából kizárt jelenség erre, akad tengernyi más, amivel jobb nem találkozni.

[Jajj de annnyira szeretlek, te kis édeees!]

Shay
Hopp-kopp vol. 2

Ahhoz képest, hogy hóangyalkákat akartam gyártani a sűrűn hulló hóban, egészen máshogy alakult a délután, mert azzal nem számoltam, hogy Malackára meg Micimackóra fogok vadászni Shay-jel.
A csuklásos story persze vicces volt, de nekem nem annyira, mindegy, a lényeg, hogy sikeresen elmúlt, lehet, hogy az ölembe pottyanó mókusnak hála, hogy megszűnt, de az is lehet, hogy a friss hó tett jót, amely ezúttal víz helyett funkcionált. Tehát, mindegy, hogy mi okozta a csodát, a lényeg az, hogy végre elmúlt, és még egy cuki háziállattal is gazdagodtam.
Shay nagyon nem díjazza, hogy meg akarom tartani, lehet, hogy a szobában nem néznék jó szemmel a többiek, ha beállítanék egy mutáns mókussal. De annyira édes!
- Jajj de annnyira szeretlek, te kis édeees! – mondom ezt egyenesen a mókusnak címezve. Tudom jól, hogy a lányt ez egyáltalán nem hatja meg, hiszen nyilván tudja, hogy nekem bizony már van egy állatom, és többet nem is tarthatok a suliban. – Szóval úgy nézek ki, mint aki fel akarja falni ezt a kis tündért? – nézek most már Shaelynnre, mert sajnos muszáj igazat adnom neki, de nem szívesen közlöm vele, hogy nyert. Valószínűleg én is halálra rémülnék, hogy mi a fene történik, de a halál szorításában – amit most én is teszek a kis jószággal – még gondolnék egy utolsót az otthoniakra meg Jerre, és nyugodtan lépnék át a másik világba. De nem fogom én megölni ezt a mókit, tehát még csak gondolnia sem kell efféle szörnyűségekre.
- Lehet, hogy csak egy kicsit lelkes vagyok, na. Az nem olyan nagy bűn! – válaszolom Shael-nek, aztán arra jutok, hogy lehet, jobban tenném, ha szabadon engedném a kicsiny állatot. Ó, de szívesen hazavinném, és akkor lehetne otthon egy közös háziállatunk Jer-rel! Na persze az nem biztos, hogy ő is ennyire oda meg vissza lenne tőle. Hógolyóért sem rajong túlzottan…
- Valld be, hogy csak magadnak akarod, Shaelynn Scarborough. Őt akarod, hogy úgy érezd, nyertél. De korántsem így van. – mondom szigorú tekintettel, de szavaimból hallatszik a komolytalanság, hogy ez nem egy hadüzenet, vagy ilyesmi. Bár, ha annak veszi, akkor alaposan pórul járok, mert ha ő megdob hógolyóval, akkor én visszadobom mókussal…
A lány arról akar meggyőzni, hogy itt bizony nincsenek medvék. Ez butaság… különben minek lenne kirakva a tábla, nem igaz?
- Figyelj, ott hirdeti a tábla, hogy medvecsapda. Tehát valami medve-szerű állatnak muszáj itt lennie, főleg, hogy el is van kerítve ez a rész itt. Tuti, hogy van itt valami, csak meg kellene keresni. De ha nincs kedved, akkor persze nem erőltetek semmit, egyedül is meg tudom keresni a kis jószágommal, ugye? – mondom először Shaelynnek, majd a végét már a kis rágcsálónak címezve, akinek a kis bundás búbját meg is simogatom. Meglepő, hogy nem ficánkol a kezemben. Lehetséges, hogy mégis halálra van rémülve?
- Jó, nyertél. – mondom csüggedten, és a lányra nézek. A kezeim között remegő kis állatkának a lehető legjobb helyet kell találnom, hogy a gonosz ragadozók nehogy megtámadják. Talán egy fa jó lenne, de mind olyan magasra nőtt! Most lebegtessem fel szegényt egy fára? Ez meg milyen már… Jó, leteszem a földre, és mehet Merlin hírével az örök boldogság felé. Pedig egy pillanatig azt hittem, hogy az enyém lehet, de nem… ez a zsákmány is elúszott.
Leguggolok hát, és szabadjára engedem a remegő állatot, és szomorúan búcsút intek neki, bár ő még egy integetésre sem méltat engem. Ezek után mégis lehet, hogy jobb, hogy véget vetettem a futó kalandnak. Elég egyoldalú volt az imádat.
- Szóval ennyi volt? Megfutamodsz? – kérdezem csodálkozva Shael-től, amikor közli, hogy büntetőmunkára megy. Nos jól van. Akkor egyedül kell felvennem a harcot a medvével, még akkor is, ha nem létezik.

Freya

Töretlen somolygással követi az eseményeket, hol kiszélesedik mosolya, hol inkább visszafogja azt. Megérti ő Freya rajongását, Shay a mosómedvékkel és a cicákkal van hasonlóan, amint meglát egyet, úgy elkezd olvadozni, hogy akár a reggeli pirítósra is rá lehetne kenni. De ez most nem egy szokványos helyzet, hisz nem csak arról van szó, hogy igazán aranyosnak talál egy állatkát, hanem már haza is akarja vinni. Vagyis be a kastélyba, amitől sokan nem lennének elragadtatva, és egy galleont rá, hogy McGalagonyt sem hatná meg a hugrabugos elesett ábrázata. A rigorózus igazgatónő nem tenne kivételt.
Shael próbálja valamelyest jobb belátásra bírni háztársát, ám annyira azért nem töri magát, mivel nem szobatársak… de Meow így is nézheti egy túlméretezett vacsorának… A visszakérdezésre csak mosolyogva megvonja a vállát, miközben zöldjei a duó között járnak. Ő már előadta mélyen szántó gondolatait, próbálva felvázolni mennyire megrettenhetett az a kis ártatlan szőrgombóc. Rey persze háborog miatta, amire csak megforgatja a szemét. A lelkesedés teljesen normális dolog, nála ez körülbelül minden alkalommal előfordul, amikor elereszti magát macskájával… bár ezt többnyire senki nem látja. Talán most, egy pillanatra a két lány gondolatai megegyeznek, mindkét hugrabugos szerint el kellene engedni a mókust, szerencsétlennek egy életre elég lehet ez a trauma, nem kellene még tovább nyúzni. Csak magában elkönyvelve az újabb győzelmet vonja el pillantását a párosról és ellenőriz körbe, mert a tény az tény, tiltott területen vannak, s bár vérszomja medvéktől nem tart, nincs kizárva, hogy bármi más lehet itt. Olykor hallani vérfarkas süvöltéseket meg hallani egyéb veszélyes teremtményekről is, amelyek ugyan inkább a Tiltott rengeteget lakják, egy elkerített rész is egész jó lakhelyül szolgálhat.
A következő pillanatban aztán Freya hangja zökkenti ki mélázásából, és rendesen meg is lepődik azon, amit hall. Zöldjei őszinte döbbenettel telten, ártatlanul pillognak a kékekbe. Nem igazán tudja eldönteni, nevessen-e a képtelen feltételezésre vagy vegye komolyan és próbálja meggyőzni a szigorú tekintetű, vádaskodó, pink boszit. Végül is elneveti magát és megingatja fejét.
- Nem kell mókustrófea, a tény az így is tény, akárhogy is tagadod – ölti ki nyelvét és megrántja vállát, majd arrébb lépked, hogy szemügyre vehesse a nyitott kapura tűzött táblát. A szemei jók, nem nehéz leolvasnia róla, mi van rajta. Azonban ha valamit, akkor azt megtanulta a varázsvilágban leélt másfél évtizede alatt, hogy bizony itt, ha valamit kiírnak, azt vagy szó szerint kell érteni, vagy pedig teljesen máshogyan. Hiába a tábla, részéről azt tartja teljesen kizártnak, hogy egy medve miatt lenne elkerítve ez a rész.
- De nem az van odaírva, hogy „vigyázz, egy vérszomjas medve van itt, csak saját felelősségre!” Mi van, ha… valami nagy csapda van itt? Ami akkora bazinagy, mint egy medve, hm? – kérdezi megvillanó zöldekkel, csak pillantásával kifejezve a neheztelését a monológ vége miatt. Freya eddig totál be volt ijedve, hogy bejönnek ide, most meg úgy tesz, mintha ő lenne Lenyűgöző Lawson, a félhetetlen kalandor, és az előbb Shay rinyált volna, mert nem akaródzott bejönni neki ide. Azonban sajnos itt van lassan az idő, hogy nekiinduljon a büntetőmunkának, ami elég fura lehet, hisz a normális emberek inkább elodáznák, ameddig lehet, ameddig a tanár érte nem jön és a fülénél fogva el nem rángatja. De ez a hugrás igazából hálás a büntetőkért, amilyen időszakot él most meg, néha kifejezetten örül neki, hogy a proffal lehet.
Ha kissé megkésve is, de nyugodtan elkönyvelhet magának egy győzelmet, Rey ugyanis megkegyelmez Ször Móknak és elereszti a bundást, aki nem is hezitál, amint csöpp tappancsai a hóba süppednek, olyan sebesen iszkol el, hogy pillanatok múlva már csak apró lábnyomai emlékeztetnek rá. A zöldekben elégedettség csillan, mosolyából is leolvasható, karjait pedig mindent alátámasztandó összefonja mellkasa előtt. Mégsem szólal meg, nem dörgöl semmit a lány orra alá. Nem tudta biztosra, hogy így lesz, de nagyon reménykedett benne, nem kell asszisztálnia ehhez az őrültséghez. Mivel a történet happy end-el zárült a mókus számára legalábbis, Shay úgy érzi, akkor léphetnek is. Vagyis arra gondolt, Freya emiatt engedte el újdonsült szerelmét, hogy vele mehessen be a kastélyba. A kapu felé fordul, de egy lépést sem tud megtenni, mert háztársa megint beléköt. Nos, vannak, akik nem tudnak méltósággal veszíteni… talán valamit megpróbál szépíteni a kettő nullás, csúfosnak is mondható vereségén.
Megdermed álltában, fejét előre szegi, s a lány nem láthatja, de Shay bizony somolyog. Talán mégis bejöhet a terve, hogy csuromvizesen, bőrig ázva állíthat be Minticzhez… csak a pálcája… nos, azt talán majd Freyára bízza, hogy vigye le a körletbe.
- Hogy megfutamodom? Ugyan mitől? – vonja fel szemöldökét kihívóan, amikor ismét visszafordul. Arca ismét kivirult, ajkát beharapva fürkészi a másik hugrást, kíváncsian várva, mire is akar kilyukadni. – Csak nem beljebb akarsz menni mégis? – kérdezi cinikusan, megpróbálja heccelni ő is viszont, reménykedve, ezzel is közelebb kerül újdonsült, butuska céljához.