Minden kiderül

Megjárja most – kis túlzással – a mennyet és a poklot is percek, sőt inkább másodpercek leforgása alatt. Az egész találkozó egy különös, mégsem egészen kellemetlen érzelmi hullámvasút számára. Van, hogy inkább hagyná az egészet, de aztán Zane mindig művel valami olyat, ami miatt képtelen megtenni. Eddig sem bánta meg a kezdeményezést, ami az estét illeti, hiszen a közös munkákon kívül még nem nagyon beszélgetett a mardekárossal. Most itt a lehetősége, s bizony meg is tapasztalja, milyen, amikor kizökken, vagy épp amikor Worthington VICCEL! Ha nem épp az infarktus kerülgetné tőle, ő is legalább annyira élvezné a tréfát, mint a fiú - mondjuk, ha mással történne… de nem, azt nem akarná, hogy Zane ezt mással tegye! Még akkor sem, ha így most az ő feje kénytelen főni. A tűzfényben annyira nem feltűnő, de arcán még egy enyhe pír is megjelenik, miután persze képes volt túllépni hirtelen sápadtságán. Megvillanó indulata aztán úgy, ahogy jön, már tova is suhan, s bár bosszús kissé, azért képes elnevetni magát.
- El tudom képzelni, Worthington… körülbelül olyan lehetett, mint a tied néhány perce! – bár az idegességtől, a hirtelen döbbenettől még mindig remegnek kezei és hangja is talán egy kicsit, azért egy fricskára még így is futja. Pedig az agya bénult, talán ez a megjegyzés ott volt talonban, hogy mélyre sem kellett nyúlnia érte. Arra nem lett volna képes. Most nem. Az újabb csipkelődéseken is nevet, s ahogyan próbálgatja összeszedni magát újra és újra befenyít. Mi mást tehetne? Valahogyan védekeznie kell.
- Majd meglátod! Hm, azt nem szereted? – kérdezi felvonva szemöldökét, mintha ezt is egy lehetőségnek könyvelné el, de ez a módszer egyáltalán nem jellemző rá, túlságosan gyerekes és nem is eléggé vicces. Zane tréfájához pedig közel sem ér fel. Azt mindketten tudják, ha a helyzet valóban olyan komoly lenne, Svea keze sem remegne meg egy vaskos bosszú során, akármennyire is vonná inkább maga köré a mardekáros karjait, nem sajnálna polipkarokat varázsolni a helyükre. A fiú megjegyzésével azonban tökéletesen egyetért, tényleg ostobaság lett volna kihagynia, újabb holtponton segítette át ezzel a szőkeség lelkesedését, úgyhogy ebből a szempontból is méltányolandó. Nem mellesleg igencsak vakmerő dolog volt ezzel most bepróbálkozni, de minden a helyén volt, igaz ehhez kellett a hollóhátas is, mert ha nem így reagál, akkor bizony már csak a hűlt helyét látnánk, Zane-t meg lehet, már a tóban… Nem mond rá azonban semmit, egyszerűen elmosolyodik s egy újabbat billent a lábán. Szíve vadul zakatol, próbál visszahiggadni, hiszen nincs probléma.
Igazából a mardekáros megjegyzése nyomán, mely szerint sosem kempingezett még, az ő fejében is megvillantja magát a gondolat, hogy talán egyszer elhívná egy ilyenre… és akár a szülei nélkül. Ilyesmire azonban egyelőre teljesen értelmetlen gondolnia, nagyon nem úgy áll ez az egész, hogy bármi lehetne, mindenesetre egy gondolat erejéig egész érdekes túra lenne.
Ismét csak leginkább zavara beszél belőle, valahogy el sem tudja képzelni, mire fog gondolni holnap Worthington, ha felébred és visszagondol a mai estére, vagy ha mondjuk jövő szilveszter estéjén egy másik lánnyal ül majd itt, eszébe jut-e milyen volt ez a mostani, és milyen gyerekes, értelmetlen dolgot csinált azzal a szőkével, akinek a nevére is csak azért emlékszik, mert sokáig vele dolgozott. Nem jellemző rá ez a bizonytalanság, hogy így vélekedjen valamiről, amit ő csinál, amit szeret és erre is csak Zane döbbenti rá felhördülésével.
Jól eső érzés fogja el, mint mindig, ha dicséretet kap, de ez a helyzet most más, mint egy tökéletesen megírt átváltoztatástan teszt. Készült valóban, és saját véleménye szerint szép a dekoráció, az effektek, jól érzi magát benne a hideg ellenére is. Mégis… nem a környezet a lényeg, és ez tekintetében is látszik, ahogyan az épp őt dicsérő mardekárosra bámul. Talán épp ezt próbálja meg az említett egy újabb poénnal elütni. Nahát, Worthington is tud vicces lenni, ezt valahova fel kellene írni, mondjuk az alattuk levő sziklákba vésni. 1997. 12. 31. – Zane Worthington két vicces viccet is elsütött. Már csak a dolog ritkasága miatt is elvigyorodik, meg valóban mókásnak is találja.
- Furdalja az oldalam a kíváncsiság, mivel – mosolyodik el ő is, ez valamiféle kihívás lenne, mert még mindig nem adta fel egészen a terveit, csak a megfelelő pillanatra vár, hogy amiképpen Zane, úgy ő is lecsaphasson. Picit másképpen, de legalább annyira hatásosan. Sosem volt erőssége a sport, de a stratégia mindig is ment neki, most sem kell néhány pillanatnál több és egyetlen apró lökés, hogy beindítsa a fejében olyan tökéletesen működő gépezetet. Ugyan tényleg csak a pillanatok szülték, mégis úgy építi fel ő is az egészet, mintha ezt tervezgette volna már a szobájában is, s most csak egy remekül megkoreografált, keményen begyakorolt mozdulatsort adna most itt elő. Lassú, megfontolt minden mozzanat, fürkészi a mardekáros minden rezdülését, hogy amint visszakozást, viszolygást vagy épp pánikot észlel rajta, azonnal leállhasson.
Nagyon törékeny az egész, és talán Sveát is meglepi, hogy nem ütközik újabb falakba, nem látja kihunyni a fekete íriszekben azt az izgatott várakozást. Nagyon ideges ő is, csak azért nem látni, mennyire is remeg a keze, mert egyikük sem azt nézi. Egészen addig visszatartja a levegőt, amíg ajka végül el nem éri a fiú ajkait, hozzá nem simul, s lágyan kényeztetni nem kezdi. Néhány apró puszit követően egy hosszabb, érzelmesebb vallomást biggyeszt oda, amely már igencsak kikívánkozott. Próbálja kiverni fejéből a képeket, hogy Zane keze emelkedik, eltolja magától ismét, vagy már talán pálcáját tartja nyársa helyett kezében. Csak azzal akar foglalkozni, hogy a lehető legkellemesebb első csókot adhassa, mindent elmondva ezzel, mert szavak nem mindenhez kellenek. Nagyon apró, szinte érzékelhetetlen lágysággal szökik ki tüdejéből a benntartott levegő, fülében valahol hangosan pattogó tűzijáték hangja visszhangzik.
Nem húzódik el távolra, csak látni akarja az arcát, a szemeit, a reakcióját. Csintalanul elmosolyodik, ajkát kissé idegesen harapja be, s várja az ítéletet, most vár. Ő is tett egy lépést, egy sokkal nagyobbat, most a fiún a sor. Keze is lejjebb csúszik Zane álláról, egészen a térdén pihenő kézig, hideg ujjaival ráfog, ha már visszatalált oda, ne is vegye el onnan ismét. Nem foglalkozik mással, ha akarna, sem tudna nem a szemeibe meredni, arcát égeti a forróság és a jeges hideg körülöttük, de most ez sem érdekli. Ahogyan az sem foglalkoztatja most, miért tör fel üde mentaillat a közelükben, mikor annak csak akkor kellene következnie, ha a mályvacukor megsült… nos, épp ezért. Nem egyszerűen megsült, igazából lángol, de ez olyannyira lényegtelen most, mikor újra megcsókolhatja. Kérés nélkül hajol ő is vissza, az esetlen csók csak még édesebbé varázsolja a pillanatot, ahogyan az újabb és újabb ismétlés is. Kezéből kifordul a nyárs, - amaz minden bizonnyal a tűzbe esik – így szabaddá váló kezét pedig ismét csak a mardekáros arcához érinti. Lágyan, épp csak ujjbeggyel, de próbálja magához húzni, hogy ne távolodhasson el ismét. Teljes testében remeg, s belemosolyog a csókba. Talán csak pár másodperce, de az is lehet, hogy már egy órája vannak így összeforrva, amikor ismét ő az, aki elhúzódik.
- Ezt sem gondoltam volna... - mosolyog rá, s bújik egy kicsit közelebb, talán még nem volt elege mára.

" A virágom... felelős vagyok érte.
Hiszen olyan gyönge! És olyan gyanútlan.
Egyebe sincs, mint négy semmi kis tövise, hogy a világtól védekezzék."

Zane mindig művel valamit, mindig mást, mindig az ellenkezőjét annak, amire számítanak. Pedig csak azt teszi, amit jónak lát és amiből ő maga kerülhet ki győztesen... a módszereit pedig a "vagy így, vagy úgy" elve szerint működteti. A egész éves tréfatárat ma muszáj volt eldurrogtatni, különben duplát vinne át a következő évre. Ki szeret olyan sokszor kedves és vicces lenni?
Svea arcát és magát a lányt ilyen állapotban látni, megállapíthatja, megérte. Valahol benne van a viszonzással járó aggodalom, de így szép és valódi az élet. Majd jobban odafigyel a jövőben. Találkoznak ők még, és mondhatni gyakran járnak a másik utcájában.
- Hahh... - Próbál úgy tenni, mintha meg se történt volna az amiről a lány beszél. Arcán viszont az is látszik, hogy keresi gondolataiban azt a pillanatot. Zannek sok olyan pillanata van, amit fegyverként fel lehet használni. Túl gyakran hökken meg, vesz zokon mozdulatokat, mondatokat és túl gyakran utálkozik ahhoz, hogy arcán döbbenet  és fintor jelenjen meg. Eltart egy ideig mire beazonosítja az ominózust.
Nem csak szimplán nem szereti, hanem egyenesen gyűlöli. Bevallja? Nem őrült meg. Száját összeszorítva vág grimaszt, mintha épp most kellett volna lenyelnie egy kortyot az undorító löttyből.
- Viccelsz Rydberg? Majd pont elmondo...  - Sóhajtva forgatja meg szemeit, tenyerével akár arcába  vagy homlokára csaphatna. Pont most mondta el. - Ne kérdezősködj. - Ennél jobban nem tud rontani helyzetén, belegabalyodott. Behunyva szemeit, fejét oldalra fordítva bólogat elismerően.
Jobb, ha inkább a nyársával foglalkozik.
A kempingezés kettesben még odébb van. A kettesben, azzal semmi probléma, de ott a többi szörnyűség, az erdő és ott kellene aludnia és a sok kosz és a sok hang és az állatok és... de álljunk meg egy-két szóra, nem is ez lenne a lényege, hanem, hogy ketten lennének. Ő és Svea. Kettesben...
A kempingezés egy nagyon jó ötlet, a szép erdő, a nyugis állatok, a romantikus bagolyhuhogás, a fák leveitől pedig  nem lehet koszos az ember. Menjünk ööm... kempingezni, legjobb tevékenység. Meggyőzhető.
Jövő szilveszter messze van, olyan előre ő nem tervez, nem érdemes, főképpen azért mert azt se tudja, mi fog következni néhány perc múlva. Jövő szilveszterkor is itt lesz feltehetőleg és partnerül ismét a leggyönyörűbb lányt választaná, akivel valaha találkozott. Jövőre illene neki meghívnia, mert ő egy úriember, amikor nem pszichopata. Ha így lesz, akkor is az övé lesz a legjobb ünnep. Talán jövő karácsonykor Sveát kaphatja karácsonyra, ruha nélkül, egy nagy masnival átkötve. Ez idén elmaradt, pedig ezzel a húzással életre szóló emléket adott volna neki. Az élet történései miért ilyen lassúak? A sors se erőlteti magát halálra.
De ne írjuk le azt, amit most kapott a lánytól. A közös pillanatok is meg fognak maradni benne, a kedvenc helyén. Jól érzi magát.
Jó a felirat, de Zane kiegészítené azzal a csekély, de igen fontos információval, hogy Svea Rydbergnek És mikor beírja a nevet, elégedetten állna fel. Számára nem mindegy kivel kedves, ki kapja figyelmét. És most már az sem mindegy, hogy ki kapja Svea Rydberg figyelmét.
- Hah... akkor furdalja tovább. Azt hiszed kiteregetem a kártyáim az orrod elé, hogy kedvedre válogass közülük? - Megcsóválja fejét.  De hogy dobjon egy csontot az éhezőnek, annyit megjegyez. - Annyit elárulok, hogy nekem jó lesz... - Vigyor, kivár. - ... oh és bármennyire meglepő... neked is.  
A sok szúrkálódás és közös nevetés, a közösen megélt pillanatok egyre közelebb és közelebb sodorják egymáshoz őket. Nem hagyja hidegen a közelsége, egyelőre nem tudatosan cselekszik és hagyja magát sodródni az árral ami egyenesen Svea karjaiba vezeti. Egyszerűen teste reakciója, amit tudatalattija irányít.
Beszélgetnek, és testük reakcióival küzdenek, majd egyszer csak a beszéd elmarad. Az első csók amit vele vált huhú, varázslatos. Ilyen szót lehet használni ezen a helyen. Az első után, többet akar, majd még többet és még többet. A kedvelt ízből soha nem elég egy kevés.
Kezét nem húzza el térdéről, hagyja, hogy rátegye az övéit. Melegnek érzi és ez egy újabb kellemes érzés, Tőle. Lángol a nyárs? Mi? Dehogy lángol, nem lát semmit... az egész part lángol? Majd valaki arrajáró eloltja, neki  fontosabb dolga van. Jelen helyzetben, felőle az egész kastély éghet a cuccain kívül.
Menta... az illat viszont megcsapja orrát és annyi időre oldalra fordítja fejét. Nem szól, csak száját alig láthatóan felfelé húzza. Újabb elismerő pontot húzhat be magának a lány. Akarva vagy akaratlanul, el lett találva ízlése.
Az idilli pillanatok, percek, még hosszabb percek is vége szakadnak egyszer, náluk is megtörténik. Svea elhúzódik és megszólal. Ezzel nincs semmi baj, csakhogy már megint labdát ad Zane kezébe. Egyenesen előtte dobja fel. Valójában csak azért csapja le, mert látja a készülődést a kastély felől és ha nem mennek egy kicsivel feljebb, nem fogják látni az alacsonyabbra lőtt fényeket.
- Én se gondoltam volna, hogy ilyen választ kapok. - Feláll, sóhajt egyet és a tűzbe bámul. - Ez nem is válasz... oldalra fordul és lenéz a lányra. Tudja, igen, tudja, hogy mekkora egy szemét, de ez nagyon nagy lecsapható labda volt. Ismét. Ez a lány kész aranybánya. Zane pedig gondolkodhat, hogyan teszi jóvá ezt a sok izgalmat amit okoz.
- Ez sokkal jobb volt annál. - Felé nyújtja kezét, hogy felállítsa. Természetesen egy mosollyal arcán.
Szerinte lassan éjfél és ha emlékezete nem csal, éjfélkor tűzijátékkal kápráztatják a kastély népét. - Svea Rydberg... megnézed velem a tűzijátékot? - Kb. úgy hangzott, mintha megkérné a kezét. - khm... - Sóhaj... - Kérlek.
Ha nem lesz jó a tűzijáték, a lángoló part látványa majd kárpótolja őket.

Próbálkozni lehet, úgy tenni, hogy nem történt meg vagy épp úgy tenni, hogy nem emlékszünk, de akkor is megtörtént, s ezt mindketten tudják. Svea tudjuk, nem buta teremtés, Zane pedig ügyesen el is árulja magát. A hollóhátas elégedett, már-már önelégült vigyorral arcán hallgatja egyszerű, s tulajdonképpen komolytalan és leginkább költői jellegű kérdésére a választ. Nem kell megerőltetnie magát, még csak meg sem kell szólalnia, a mardekáros maga ad mindent a kezébe. Perpillanat ugyan esze ágában sincs visszaélni az információval, ami valljuk be, nem is valami nagy durranás, de jól esik, hogy ő is húzhatja kicsit a másik agyát. Főleg ez után a vaskos tréfa után. Azért lehet, április elsején elsüti majd, nem kell megnyugodni, ő sem az a tisztességesen játszó, feddhetetlen angyalka, egyelőre most csak elraktározza magának. Néhányszor közbehümmög, hogy kicsit elősegíthesse az újra megjelenő zavart, s hogy még diadalittasabb mosolyt ereszthessen meg, amikor Zane is belátja, ezt bizony elbaltázta most. Nem kicsit. És mindezt csak saját magának köszönheti, ettől még szebb az egész.
Szép, szép lenne a közös kirándulás is, persze nem győznének egymáson túltenni okoskodásban, és talán ki-kiröhögni egymást egy-egy alkalmasabb szituációban. Talán meg kellene vívniuk néhány verbális csatát is, amíg a mardekáros kénytelen lenne behódolni, mert akármennyire is nehéz, Svea előnye és tapasztalata a témában elvitathatatlan. De mesélje be ezt valaki egy férfinak, még ha az csak fiú korban is van. Azonban nem biztos, hogy kibírná úgy vele összezárva (egy erdőben), hogy nem bonyolódhat vele semmilyen intimebb kapcsolatba. Márpedig a dolgok jelenlegi állása szerint..
Arra még nem gondolt, mi lesz a randi után, mi lesz, ha az egész nem jól sül el. Nem feltétlenül optimizmus ez, bár ő alapvetően az, de nem akart ezzel foglalkozni, amíg biztosra nem mehet. Most is kitart, pedig többször is kapott elutasítást, de aztán mindegyik után történt valami, ami egy kicsit elárulta számára a mardekárost. Látszik rajta olykor valami más is, nem mellesleg és egyáltalán nem elhanyagolható tény az is, hogy itt maradt vele. Az a csillanás, azok az apró fények a fekete íriszekben pedig sokkal többet mutatnak, mint egyszerű kíváncsiságot. A mosolyaiból, nevetéseiből és abból, hogy viccelődni is van kedve pedig egyértelműen leszűrhető, Zane kezdi jól érezni magát a társágában. Netán már nem csak kezdi.
Karácsonyi ajándékok tekintetében talán inkább a Mikulással kellene tárgyalni, persze az apró sugalmazásokra a szőkeség is hallgat, ám az ilyesmiben nincs sok gyakorlata. Sőt… azonban a jövő karácsony valóban messze még, sok minden áll még előttük addig, hogy tényleg csak egy masni legyen az akadály… előbb még egyáltalán össze kellene jönni, aztán pedig együtt maradni.
-Ha azt akarod, hogy ki legyél engesztelve, akkor talán nem árt, legalább megemelni azt a kártyát… csak, hogy alá leshessek – vonja fel szemöldökét kihívóan, majd arckifejezése meglepett és kíváncsi lesz. Ugyan mi olyan történhetne, amely mindkettejük számára jó lenne? Svea fejében elég sok kép villan fel egymás után a különböző lehetőségekről, de az eddig történtek fényében egyiket sem tartaná valószínűnek. Ha már csak attól kibukott, hogy megfogta a karját, mit csinálna, ha a szőkeség szenvedélyesen magához vonná ésatöbbiésatöbbi…
Furcsán belazult a hangulat, pár perccel korábban nem is gondolta volna, hogy majd ilyen is lesz, de úgy tűnik Zane-nek is csak elemébe kell kerülni, s máris megoldódik a nyelve. Eddig is nagyon vonzó volt számára, de most még inkább azzá vált, hogy ilyen is tud lenni. Kellemes tapasztalatok ezek a lány számára is, noha ehhez rendesen zavarba kellett jönniük mindkettejüknek, kétségkívül megérte a kínos pillanatokat.
Úgy dönt végül, vállal még egy igen nagy kockázatot, s nem elmondja, ő mit gondol, hanem megmutatja, mit szeretne. A tettek mindig beszédesebbek, szóban pedig talán nem is igazán tudta volna elmondani. Olyan buta dolognak tűnik reménykedni valamiben, hogy majd lejön hozzá, és kiderül, hogy hasonlóan érez, mint ahogyan ő maga. Buta és gyenge dolog, tenni kell mindenért, a sült galamb csak kevés kiváltságos szájába repül bele. Egészen beleremeg a csókba, nehezen tudja elhinni, valóban megtette. A viszonzás majdnem meg is lepi, ám ez csókján egyáltalán nem érződik.
A menta illatot ő is nagyon kedveli, az pedig már többször is feltűnt neki, a mardekáros gyakran él a levélkékkel. Még sosem kérdezte meg, mire is kell az neki tulajdonképpen, de a terjengő illatokat mindig mélyebben szippantotta be, ha a közelében volt épp akkor, mikor bevett egyet. Választásának hátterében mégsem állt tudatosan ez az indok, egyszerűen ez volt számára is a legkedveltebb, főleg a finom, étcsokis Graham-kekszhez párosítva, amely talán ma este elő sem fog bújni a kosárból. Pech, de teljes mértékben kárpótolva érzi magát, mikor ismét az ajkakat kóstolhatja. Még mindig visszafogottabb a csókban, mint amilyen szíve szerint lenne, de élvezi és nehezére is esik abbahagyni. Az a fránya idő. Gyorsan telik, pedig még alig pár perce jöttek le. Mennyivel másabban érzékeli az ember az időt, ha kellemesen tölti el… részéről nem bánná, ha maradnának még, ő már megkapta a saját tűzijátékait, és talán szívesebben kapna még belőlük. Épp ezért némileg csalódottan figyeli, amikor Zane feláll… megjegyzése első felén elmosolyodik. A második felére egy pillanatra felszökik szemöldöke, s épp válaszolna is már rá, hogy de hát ő válaszolt… bár az is lehet, olyan halkan motyogta el, amit akart, hogy a mardekáros nem is hallotta. Épp akkor ugyanis eléggé el volt varázsolva ahhoz, hogy ne tudja megkülönböztetni a hangosan kimondott szavakat a fejében visszhangzóktól. Odamondana, hú de odamond neki mindjárt, azonban megint csak megelőzi, belefojtja a szót… jól teszi! Svea megint elvigyorodik…
-Így mindjárt jobb – jegyzi meg elégedetten. Szíve dobogásáról már valahogyan el is feledkezett, pedig az igencsak kidolgozza magát, de még mindig képes nagyobb sebességre kapcsolni, amikor felé nyújtja kezét, olyan pillantások kíséretében, amikkel eddig nem kellett találkoznia, talán ott ájult volna el. Most azonban nem ájul el, csak egy nagyon picit.
- Hááát, nem is tudom… - húzza el száját, nehezen tudja megállni, hogy boldog mosolya ne érje körbe fejét. – Természetesen! – vigyorodik el aztán hirtelen, s kezébe kapaszkodva felhúzza magát a szikláról. Másik kezével megragad egy plédet, mivel ha nem lesznek tűzközelben elég hideg lesz rájuk.
- Látnod kellett volna az arcod, Worthington! – valahogy úgy érezte ezt most nem hagyhatja ki, és talán jelzi, egyik aljas kis húzását sem felejtette el, s csak azért, mert olyan finoman csókol, és ha minden jól megy, akkor együtt fognak járni, még nincs megbocsátva semmi. Jó érzéssel tölti el, hogy foghatja kezét, hogy nem csak úgy simán, hanem ujjait az övéi közé fűzheti.
- Várj! – csizmájából előkapja pálcáját, egyetlen intéssel elaltatja a tüzet, egy másikkal pedig szikrákat lő a levegőbe. Majd a manók jönnek, és elpakolnak helyettük.  – És most… én vezettelek ide, te vezetsz innen el! – igazából nem bánja, ha nem a legjobb helyet keresik meg a tűzijáték nézésre, inkább keresne valami meleget, kellően eldugottat és… említettem már, hogy meleget?

"Te ugyanúgy akarsz, ahogy én téged..."

... Fehér szakállas Vénember! ... Vénember!... Nagyvezér!... Fósz......  Mikulás!...  Kedves Mikulás! Olvasd el a levelem, mert nagyon fontos!! A kérésem még fontosabb. Svea Rydberget kérem Karácsonyra!! Azt mondták egyesek, hogy neked írjak. Vettem a fáradtságot, ne csalódjak benned!!
Zane, Skóciából (de mostanában Roxfort)
Ezentúl nem árt jóban lenni az égiekkel. Lehet kérne ezt-azt amíg nem biztos benne, hogy Svea magától megtenné. Vagy, nem árt megerőltetnie magát és önszántából elérni. Zane nem szokta a nehezebb utat választani... esetleg ha muszáj. Minél többet gondolkodik rajta, annál biztosabb benne, hogy ez esetben megéri.
Furmányos, bepróbálkozik Zannél, kihívó és ilyenkor még szebb, ha egyáltalán lehet még fokozni. Látja rajta a kíváncsiságot, ezt nagyon élvezi. Elárulja, hogy mit tervez? Dehogy, nem őrült meg, had fúrja az oldalát, talán még teperni is hajlandó lenne egy csekély információért. Zane élvezné. Azt azért leszögezi, hogy nehéz ellenállni, de...
- Ne csalj, az, az én reszortom. - Állítja le a próbálkozást, szigorú tekintettel.- Én megfagyok, te... engesztelsz. - Svea ezt a szót használta, akkor ezt kapja. Sőt, ez a szó nagyon jól hangzik, csak színes képzelőerővel kell társítani. Titokzatos arcot vág, szigorú tekintetéhez néha félmosoly társul, vagy mosolyra fordul.
Nem kell félteni a Mardekárost, beszédforrása nincs elapadva, akár kedvelt a társaság, akár ellenszenves. Sértésekből és kegyetlenségből mindig naprakész.
Amit tanulnia kell, a kedvesség egyik formája, az elfogadás. Beengedi aurájába valakit, valaki mást. Éppen ezen fáradozik, kisebb nagyobb sikerrel.
A csók egy siker, megélni elmondhatatlan érzés. Valaki olyantól csókot kapni, aki iránt nem érzünk semmit, szürke, unalmas, íztelen, száraz. Ez nem olyan volt és rá kell jöjjön, hogy az érzései ki akarnak törni a zárkából. Nem mellesleg, a maga módján értékeli Svea próbálkozását, azon felül, hogy álmában se gondolta volna, hogy ez az egész megtörténik. A lány legalább elmondhatja, hogy tett az ügy előrehaladása érdekében, Zane pedig... kiegészítette a történetet.
Nagyon jó lenne, még csókot kapni és adni, valóban jobb program mint egy tűzijáték. Zanet, nem is érdeklik a tűzijátékok, de most ez egy tökéletes kibúvónak tűnik, hisz annyi minden történt vele mondhatni rövid időn belül, hogy neki idő kell megemészteni, felfogni, belerázódni. Feláll és egy újabb rövid színjáték után, kezét nyújtja felé, hogy együtt csodálhassák meg a fényáradatot.
Egy pillanatra a frászt hozza rá válaszával, Zane arcára fagy mosolya, s mikor újra felolvad, kissé bosszúsan fog rá kezére. Oda-vissza kajálják egymás húzásait.
- Hogy lehetsz ilyen Rydberg!? - Nem, nem, nem tudja megállni, hogy ő ne jegyezze meg, ha őt tréfálják meg. Összefonódott kezeiket a lány oldalához nyomja, erőtlenül bokszol bele, elégtételként. Majd, ő indulni készül, de Svea ismét megálljra készteti.
- Mi az...? Ohh... - A tűzről elfelejtkezett, felőle tényleg éghetne az egész. Szerencsére a lány gondoskodik róla és eloltja. Most már tényleg elmehetnek.
A helyet nem hagyják el, csak egy újabb ösvényt keresve, feljebb mennek, az egyik sziklára. Végig fogja a lány kezét, mikor felérnek, se engedi el. Elfelejti, vagy csak jól esik fogni. Nem derül ki.  
- Nézd... - Ahogy felérnek, az első fényrobbanás zengeti meg a tájat és a fénynyalábok millió irányba szóródnak szét. Olyan, mintha egy zsákból kiráztak volna egy rakás világító bogarat. Csak a mozgásuknak meghatározott iránya van. Közelebb mennek a szikla pereméhez, ahonnan nem csak a kastély és a játék szebb, hanem az egész birtok, különösen a tó.
Esetlen, tétova ácsorgásából, az idő múlásával összeszedett nézelődés lesz, Svea oldalához áll be és azzal a kezével, amelyikkel kezét fogta, most derekával teszi ugyan ezt. Ő is tud merész lenni. Ez az este, éjjel, még mindig hihetetlen, most főleg, hogy ott áll vele, azt lehet mondani, karjában és nem idegenkedik, ha újabb csókot kap. Ez egy álom, a legjobb fajtából.
Neki nincs kedve aludni, és szemmel láthatóan Svea se az, akit ezek után zokszó nélkül el lehet küldeni aludni. Ki akarja elküldeni? A tűzijáték után, hamar megegyeznek, hogy bár bemennek a kastélyba, keresnek egy csendes helyet, ahol folytathatják az estét, beszélgethetnek, elmélyülhetnek egymásban... egyelőre a jó ízlés határain belül. Viszlát Fekete-tó, oly' sok jó emlék adója.

"I just feel like I'm constantly dreaming."