Minden kiderül

Roxforti birtok

A Fekete-tó partjának egy sziklás, árnyékos szakasza

1997. december 31. Este

A sors furcsa dolgokra képes. Először is az utadba sodor olyasvalakit, akit te addig nem vettél észre, teljesen mindegy, milyen okokból. Vagy észrevetted, csak épp az akkor mutatott oldala neked nem tetszett. Aztán rákényszerít arra, hogy közösen dolgozz vele, napi szinten el kell töltened vele több órát. A célotok közös, együtt kell működnötök, s mint olyan a csapatmunka ehhez elengedhetetlen. Ehhez azonban bizonyos megszokott viselkedési formáidon, elveiden lazítanod kell. Aztán, ott van ő maga, a hideg, arrogáns, fölényeskedő "társ", akit meg kell győznöd, szinte napról-napra kell elérned a figyelmét, a tiszteletét, az elismerését, hiszen te is ki szeretnéd venni a részed a munkából, csak így kaphatsz dicsőséget is. De neked is rá kell jönnöd, hogy a másik sem egészen olyan, mint hallottad... vagy éppenséggel teljesen olyan, de vannak más oldalai is, amelyek vonzóvá teszik a számodra. Aztán jön az első véletlen érintés, az első összeakadt tekintet, és az első áttörés a munkában, az első pillanat, hogy az önfeledt örömben átöleled. Aztán jönnek a csalódások, amikor azt gondolod, nincs tovább, nem fog menni, és akkor ő váratlanul előlép, magadhoz térít, ott van, s kitart. És aztán... aztán nincs semmi. Vagyis van, részedről bizonytalanság. Azon kapod magad, hogy a tanteremben, a nagyteremben is megakad rajta a tekinteted, amikor pedig vele vagy, egyre gyakrabban mosolyodsz el, gyakran minden különösebb ok nélkül. Aztán eljön a tanszünet, s te nem mész haza, hogy zavartalanul dolgozhassatok, a családod helyett ő az, aki Boldog Karácsonyt kíván neked, és ez neked jól esik...
Ez a helyzet legalábbis most a szőke hollóhátassal, s ezek a dolgok sarkallták arra, hogy végül is megtegye az első lépést. Úgy gondolja, jobb elébe menni a kérdésnek, mint az új esztendőt tavalyi kétségekkel indítani.
~ Most már egészen biztos, elment az eszem... ~ pedig Svea azt tartja legnagyobb erényének, az eszét. Most, hogy kilépett a vastag hótakaró borította birtokra, már egyáltalán nincs meggyőződve, hogy ezt így kellett volna elintézni. De, ha már elhatározta, véghez is viszi, noha a beégést nem lenne könnyű '97-ben felejteni.
Gondolatai ellenére, lábai mindenféle megtorpanás nélkül viszik a megjelölt hely irányába. Az alkalomra való tekintet nélkül öltözött fel, semmi túlzó, mugli ruhákba bújt. Sötét kék farmert és vastag, krémszínű csizmát húzott, melynek szárába farmere alját is beletömködte. Fehér szövetkabátot és egy fehér sapkát visel, vastag, színes, kötött sállal.
Pálcája kezében, most a hó miatt, kissé ügyetlenül kecmereg le arra a helyre, amit kinézett kettejüknek. Nem épp a legromantikusabb színteret választotta, de úgy vette észre Zane szeret azon a sziklás kis részen lenni, s a tó maga igen kellemes látvány, az éjféli tűzijátékok a falu irányából pedig innen is láthatóak. Lassan, de biztosan hatalmasodik el rajta az izgalom, ahogy közeledik a helyszín felé.
Ahogyan a szőkeség elhalad két odvas fa között, hirtelen két sor apró fáklya lobban lángra, végig a kis ösvény mentén, egészen a partszakasz megfelelő részéig kijelölve az utat, ha esetlegesen a meghívó mellé beállított térkép nem lenne egyértelmű.
A tó partjától nem messze hatalmas sziklák választják le ezt a kis részt, melyet akár lehetne szándékosnak is vélni. Itt-ott akad néhány ágas-bogas cserje, levéltelen fák ágai, s néhány kisebb szikla. Normál esetben a hely igen barátságtalan, de a manók, úgy tűnik, szert tettek némi ízlésre, mert most egészen romantikus hangulatúvá sikerült varázsolni. Két egymáshoz közel elhelyezett szikla előtt tábortűz lobog, aprócska lánggal egyelőre, de ezen valószínűleg lehet majd változtatni, ha szükséges. A hollóhátas feje felett a máskor feketén előre nyúló ágakon apró fénypontok gyúltak, mint megannyi szentjánosbogár.
Ahogy Svea a kis tábor közepe felé halad, felfedez egy piknikkosarat, melynek tetején két nyárs is van. A hollós ajkain halvány mosoly húzódik a látványra, most veszi csak észre a pokrócokat, az esztétikusan lelógó jégcsapokat innen-onnan, melyeken megcsillannak az apró, a fénypontokból olykor kitörő fénycsíkok. Hátrébb, valahol a sziklák mögött is akad néhány apróbb tűzrakás, a hangulat fokozása érdekében.
Hamarosan itt az idő, pedig még a szőkeségnek is ismerkednie kell a látvánnyal, nem győzi ide-oda kapni a tekintetét. Szíve egyre gyorsabban ver, már alig pár perc van a meghatározott időpontig. Vajon Zane van annyira érdeklődő, kíváncsi, hogy eljöjjön, megtudja, ki küldte neki a levelet?

"Egy helyben állok, de forog a Föld,
Sose volt gyönyörűbb a jövőm.
(...)
Egy helyben állok, s még várom a folytatást..".

A sors valóban furcsa dolgokra képes... megváltoztatja a megváltozhatatlant, felnyitja a felnyithatatlant, beszínezi a színtelent, megnevetteti a faarcot, érzéseket rejt az érzéketlenbe, levelet helyez Zane szobájába. És ami a legfurcsább az egészben, hogy Zane éppen a birtok friss havát tapossa és kételyekkel fejében, enyhe émelygéssel gyomrában követi az utasítást, keresi a nyomokat, hogy elérje a célt. Arcán különös mosoly, negédes gonoszság ez, melyet a levél küldőjének szán, csak előbb meg kell keresnie. Mert hogy, neki eszében sincs bájologni, és ezt úgy látja jónak, ha személyesen közli. Azt is lehet mondani, már várja a találkozás pillanatát, hogy felnyissa a kicsike szemét. Az émelygés amit érez, gondolataitól van, bele se akar gondolni egy Hugrabugosba vagy egy Griffendélesbe. Csak is Mardekáros lehet a titkos levélküldő, de ki? Nem vitte túlzásszámba az ismerkedést, lerít róla, hogy nem kívánt személy aki nem olyan mint ő.
Gondolataiba merülve halad a birtokon és fel se tűnik neki, hogy ismerős helyszínen jár... szeme előtt lebeg a térkép, belenéz, de lábai egy idő utána önállóan követik az irányt. A fagyos ágakat elhajlítja, a köveket átlépi botlás nélkül, lehajol a kiálló fatörzsnél, mintha minden méter  benne lenne, mégsem gyanakszik. Bárki járhatott erre az évek során, bárki megfigyelhette, hogy Zane erre jön a legtöbbet, ha ki akarja szellőztetni a fejét.
Az út felénél pálcája is előkerül, ujjai közt forgatja, ki tudja mire vagy épp kire kell számítania.
Külseje makulátlan mint mindig, nem kerül különösebb erőfeszítésébe felöltözni alkalomhoz illően, belenevelték az elegáns megjelenést. Néhány ujján gyűrű, jobb csuklóján karkötője, soha nem veszi le utóbbit. Mivel hideg van, kabátot vett fel, feketét és egy szürke sálat hozzá.
A térkép szerint közel a célállomás ezért belassítja lépteit, próbál hangtalan lenni sikertelenül, a friss hó minden lépését elárulja. A fényeket is észleli néhány méter után...
Megtorpan. Feleszmél. Tényleg itt van, hajlandó volt egy ismeretlen miatt kimozdulni a meleg szobából? Nem normális, enyhén megrázza fejét, de még mindig akarja ezt az egészet. A szemébe akar nézni, belenevetni és közölni a hideg, kegyetlen valóságot. Erre gondolva, ismét elindul... még néhány lépés és a rejtekhely kellős közepén találja magát. Tartása merev, arcán az eltervezett vigyor, karjait maga előtt tartja, ujjai közt pálcáját forgatja. Épp megszólalni készül, hogy hozzá méltóan nyissa az estét, mikor a női alak megfordul, szembe vele. Villanás... és sötétség honol... hosszú másodpercek telnek el.
...
Az első, a legeslegelső ami eljut agyáig, a szempár. Ez a szempár nagyon ismerős neki, hiszen sose látott még ilyen tiszta színt és tekintetet. A második az ajkak, keskeny, szabályos szintén ismerős. Mennyiszer került hozzá közel, mégis távol maradt tőle. A harmadik a szőke haj, a sapka alól kikandikál néhány tincs. Agyában összeilleszti az ismertetőjegyeket és miután képesnek érzi magát a felismerésre, döbbenete is kiül arcára. Az eltervezett mosolyt kíméletlenül mossa le onnan. Még néhány lassított felvételben eltelt perc után képes kibukni belőle egy szó. Ez nem lesz túl kedves, sőt egyáltalán nem kedves, de mit vár bárki is tőle.
-Te? - Hangjában hitetlenség, ezt nem gondolta volna, hogy ő lesz a levél mögött.
Még nem esik le neki, hogy ezek után tulajdonképpen neki kezd tetszeni a szituáció, elvégre akármennyire szívtelen, mégiscsak az iskola legjobb nője áll vele szemben. Ez még őt se hagyja hidegen, azon után persze hogy együtt "éltek" két hónapig a projekt miatt... idő kérdése mindez. Egyelőre még a döbbenetből kell visszakapaszkodnia. Két hónap ide vagy oda, meg se fordult a fejében, hogy bármi mást érez iránta a közömbösnél a társnál és így tovább...
Várja, hogy magyarázatot kapjon, vagy bármi történjen csak ne a csend és a tudatlanság kapja a főszerepet. A térkép már régen a földön hever, a koncentráció elvesztése során leesett. Tartása nem lazult be, de ujjai tétován mozognak pálcáján. Mereven nézi a kékjeit, szíve veri mellkasát, erőszakos hangja füléig hatol.

"Az emberek a sötétben mihez kezdenek
Volt egy kis lámpásom, de az is elveszett
Kinyújtom a kezem, hátha te is azt teszed
Együtt akarok lenni a sötétben veled."

Tekintetét újra és újra körbehordozza a kis területen, s minden alkalommal felfedez valami újat, valami apróságot, amely annyira illik ide. Eleinte kételkedett, talán találhatott volna valami izgalmasabb helyszínt, valami pezsgőt, de most, így látva feldíszítve, egyáltalán nem bánja döntését. A helyszín egyszerű szépsége azonban kevésnek bizonyul, hogy lenyugtassa. Sosem érzett még ilyet korábban, pedig számos megmérettetésen vett már részt, azonban akkor biztos tudott lenni magában, hiszen bízhat eszében. A szívkérdés más és eddig tudatosan nem is nyitott senki felé úgy. Voltak kisebb flörtök, jelentéktelen enyelgések, mert mindenkinek szüksége van az ilyesmire, ez viszont könnyen másba mehet át... ez persze korántsem biztos.
Nem tudhatja, hiszen Zane sosem adta bármiféle szimpátiának jelét, és maga Svea sem tudná megmondani, a megfelelni akarás, a bizonyítási vágy, mikor csapott át tetszeni akarásba. Ez nem is fontos talán, és még az is meglehet, ez az egész teljesen fölöslegesen lett előkészítve. Ahhoz, hogy ne uralkodjanak el agyában az efféle, rá nem jellemző pesszimista gondolatok, úgy dönt, inkább szemügyre veszi ismét a területet. Végül is kékjei a piknikkosáron állapodnak meg, s oda is lép hozzá. Elpakolja az útból a nyársakat, majd megemeli a tetejét, hogy leellenőrizhesse a felhozatalt. Hiába. A kosár teljesen üres. Meglepetten vonja fel szemöldökét, kissé értetlenül pillant körbe...
- Semmi töklé vagy valami? - motyogja, majd amikor újra a kosárba tekint, felfedez egy üveget benne. Nem kell sok idő, megérti, hogy működik, s erre elégedett mosoly kúszik ajkára, egészen a következő pillanatig.
A csöndbe most valami más is vegyül, mint a tűz halk ropogása. Újra és újra megroppan a hó, ág reccsen. Hát eljött a pillanat. Gyomra bukfencet vet idegességében, valahogy meg sem fordul a fejében, hogy bárki más járhatna erre, ha így lenne, arra kellemetlen percek vártak volna. Dermedten vár, ugyanúgy guggolva, keze még mindig a kosár fedelébe kapaszkodik és jön az a kellemetlen, sajgás a mellkasában... Lepillant maga mellé a földre, szíve vadul kalapál, s talán ki is hagy egy ütemet, amikor megpillantja a cipőket.
Hát eljött.
Hatalmasat sóhajt, lélegzete fehéres gomolyagként emelkedik, majd oszlik a semmibe, ő pedig, bár tagjai dermedtek, felemelkedik, hogy a szemébe nézhessen. Arcát narancsosan világítják meg a környező tüzek és fények, de még így is látható zavara. Ideges mosollyal pillant fel a fekete íriszekbe, talán sosem látott bizonytalansággal és.. csillogással. A reakciója, ahogyan szinte megkövülten bámul rá, nem érik váratlanul. Elvégre titkosan zajlott az egész, ahogyan azt sem látta senki, amikor leemelte a meghívót a polcról, s megírta. Titkos volt minden... eddig a pillanatig.
- Másra számítottál... - félig kérdés, félig kijelentés. Ennél valamivel azért kedvesebb nyitásra számított, legalábbis barátibb hangvételre, de nem hibáztatja érte. Svea sem mutatott sokkal több érdeklődést az irányába, s ha lehetett, inkább belekötött, persze leginkább csak komolytalanul, de a fiúnak híresen rémes a humorérzéke. Nem mozdul egy tapodtat sem, reszketegen állja a döbbent pillantásokat.
- Khm... ennyire... ennyire meglep? - kérdezi végül, megpróbál megereszteni egy bátortalan mosolyt is, hátha sikerül kizökkentenie egy kicsit a fiút. - Engem is... - teszi hozzá továbbra is zavarával küszködve. Végül is ellép előle, mellette ellépve a sziklákhoz lép.
- Nem gondoltam, hogy valóban eljössz! Nem vall rád! - jegyzi meg válla fölött hátrapillantva, apró mosolyt küldve felé. - Örülök, hogy mégis - vallja meg végül. Zavartan toporog a szikla előtt, a mardekáros arcát fürkészve, hátha a döbbeneten kívül más is megjelenik rajta.

"Ha sokat zörgetsz az Ördög ajtaján,
Egyszer kinyitja neked talán."

Mindenki másra számított, arra is, hogy ma átkozni fog. Élvezettel tette volna meg, azután elhagyta volna a helyszínt, elégedett hideg nevetését hátrahagyva.
Mindenki másra számított, mert mindenki más nem számít neki... egy kicsit se számít. És mégis Őt kapta, aki némi fényt gyújtott sötét lelkében és az apró fénnyel kereste a szívét, hogy melengethesse és élettel töltse meg. Nem adta ennek jelét, de érdekes módon Zane idővel ezt kezdte érezni mikor vele volt. Az biztos, hogy ezt se most fogja bevallani.
Lábai földbe gyökereztek, de kezei megmozdulnak és a pálcáját helyére illeszti, kabátja belső zsebébe. Nem lesz rá szüksége. Változott kicsit a terv.
Döbbenetük kölcsönös, bár más váltotta kis és más leforgású. Másra számított? Akár bólogathatna, vagy hidegen odavethetné az igazságot. Igen, másra, mert arra készült, hogy ő kerül ki győztesen, és az fog történni amit aljasan eltervezett szobájában... és idefele jövet.
Most minden borul, tanácstalanságra kényszerül és ez nem tetszik neki. A társaságra nem mondaná ugyan ezt, most is szemrevalóan csinos a lány.
Tartja magát ahhoz, ami, meg se fordul a fejében, hogy más legyen. Fejét lassan az ellépő felé fordítja, szemét összébb szűkíti, szája pedig csak egy kicsit nyílik szét grimaszától. Bár grimasza igazából homloka ráncolásából áll.
- Erre mindketten tudjuk a választ. - Válaszolja végül és nyel egyet. Komolyra fordítva a szót, egyáltalán nem számított pont rá, de valahol örül neki, hogy Ő küldte a levelet. Egy olyan lépést tett meg ezzel melyet Zane soha nem lépett volna meg. Az hogy valami halvány érzelemszál alakult benne, nehezen akart megmutatkozni és nem vette a fáradtságot se, hogy felismerje azt. Most kicsit más a helyzet. Van mit átértékelnie, de még mindig kételyek vannak benne. Ez most vicc vagy mégsem? Arcára a gondolat erejéig komorság ül, de gyorsan elhajtja a gondolatot, hiszen Svea annyira ismeri, hogy nem űzne vele ilyen tréfát. Nincs oda a humorért és csúnyán megtorolja azon, aki bepróbálkozik vele. Arcizmai lazulnak egy keveset és miután újra rápillant, hirtelen talál időt arra is, hogy körbenézzen. Hangulatos, nem rossz. Eddig is szerette ezt a helyet.
- Igen? - Ismét a szőkéé a főszerep. Szája sarkát felfelé húzza, ez mosolyféle lenne. - Pedig szeretek meglepetést okozni. - Nem a jó értelemben, hangsúlya árulja el. Elindul a kosár felé, de közben körbenéz.
- Te csináltad ezt? Mire ez a felhajtás? - A kosárhoz érve leguggol, tapintatlanul felhajtja fedelét, belenéz majd hagyja, hogy magától visszacsapódjon. Megnézi a világítást is, meg a többi apróságot majd feláll.  Teljesen azt a benyomást kelti első ránézésre, mint akit hidegen hagyja az egész és csak azért jött, hogy romboljon, tiporjon és elmenjen. De nem. Még egy kevés ideig háttal áll neki, majd végül megfordul és hangjában elismeréssel szólal meg.
- Szép! - Felemeli szemöldökét. - Tudod, mikor idejöttem, mást terveztem, nem akartam maradni, csak látni a... levél íróját... - Direkt nem folytatja, Svea úgyis tudja, mit akart mondani ezzel.
- De most, más a helyzet. - Ez felér egy vallomással. Érdekli a dolog. Úgyhogy várja a folytatást. Nem mondaná azt, hogy nem kíváncsi mi lesz. Pedig nem egy kíváncsi típus.  

"Ha virágos az út,
ne kérdezd, hová visz!"

Nem bánja, hogy végül is ellépett Zane mellől, félő volt, ha még néhány pillanatig döbbent tekintetét kellett volna néznie, elveszítette volna meglévő magabiztosságát, pedig most kivételesen nagy szüksége van rá. Ebben a helyzetben pedig egyáltalán nem segítenek az ilyen kétértelmű válaszok. A lány folyamatosan figyel, figyeli a mardekáros reakcióit, hiszen ebből néha többet lehet leszűrni, mint a szavaiból, és neki most nagyon fontosak ezek. Elég nagy és kockázatos lépést tett előre, amelynek akár szörnyű beégés is lehet a vége, azt pedig már nem lenne könnyű egy legyintéssel egy "új év, tiszta lap"- vállrándítással hátrahagyni az óévre. Mellkasában folyamatosan ott az a görcsös érzés, szíve is sajgós izgatottsággal veri a tamtamot, ahogyan fürkészi a fiú arcát, ahogyan figyeli mustráló pillantásait.
Végre meg is mozdul, szemügyre veszi a környezetet, noha nem túl nagy lelkesedéssel, nem túl nagy érdeklődéssel. Továbbra is hűvös, s ez sajnos a lány kedvén is szeg egy keveset.
- Nem én, néhány manó - válaszol majd ő is körbetekint ismét, s hála a díszítésnek ismét elmosolyodik egy kicsit. Igyekszik nem nekikeseredni a nem túl biztató kezdés miatt - Nem olvastad a meghívót? Azt hiszem, elég egyértelmű, mire is van itt ez az egész... - mutat kezével a most ismét üresen tátongó piknikkosár felé - melynek keményen csapódik le ismét teteje -, majd a nyársakra, a csinos kis tábortűzre, a sziklákra és pokrócokra mutat. Szíve nagyot dobban, ahogyan elszánja magát és megformálja a szavakat - Ez itt... egy randevú lenne - arcán egy apró fintor jelenik meg, majd el is tünteti onnan. Mégis mit gondolt? Mi másért lennének itt ezek a dolgok?
Végre valami. Egy apró elismerés, ugyan nem az ő keze munkája, de legalább formált végre valami véleményt, noha ez csak a dekorációnak és a helynek szól. A neheze még hátra van, ugyanis rémesen nehéz az érzésekről pont Zane-nel beszélni, pedig muszáj lesz.
- Legalább a kíváncsiságod volt olyan erős, hogy lehozzon - ugyan nem gondolta volna, azért remélte, hogy így lesz. Igazából tudja, milyen célok vezérelhették eredetileg Worthingtont, nem lenne most helyénvaló bármilyen célzást tenni rá. Most nem erről fog szólni az este, ha rajta múlik.
- Látod, ennek örülök, ugyanis nekem is vannak terveim... - torokköszörül - ... veled! - újabbat dobban a szíve, ideges még mindig, de most azért örül is kicsit, az már egy pozitív dolog, hogy vele marad. Már ha ez azt jelenti, marad.
- Kérsz valamit esetleg? Valamit inni? - kérdezi már ismét mosolyogva. - A kosárban minden van - legalábbis nagyon reméli, talán ma egy kis alkohol is akadhat számukra, de félő, csak az éjféli koccintáshoz egy kis pezsgő. Meg sem várja a választ, egy gyors mozdulattal előkapja csizmája szárából a pálcáját, majd magához inti a kosarat, hogy kéznél lehessen, ha kell. Na persze, ha ott akar ácsorogni egész este...
A fákat borító apró világító "bogarak" úgy döntenek itt az ideje egy kis bemutatónak, s megemelkednek az ágakról, színes fénycsóvákat húzva maguk mögött tesznek egy kört, ezerszínű fényhálót vonva a páros fölé, majd egy másodperc múlva mind könnyedén visszaereszkednek a helyükre. A szőkeség az este folyamán először, igazán szélesen mosolyodik el a gyönyörködtető látványra, majd kíváncsian s várakozva tekint fel a fiúra, hátha van esetleg kedve leülni... mellé.

"Vagy bejön, vagy nem: kártyaasztal az élet,
A sors osztja a lapot, mi meg rakjuk a tétet."

Ha akarna se tudna könnyen megnyílni és arról beszélni, hogy mit kezdett érezni az idő múlásával, mikor együtt és egymást kisegítve dolgoztak. A véletlen érintések, összenézések és egymás kijavítása és piszkálása őt se hagyták teljesen hidegen. Svea okos lány, mellette szép és a családja is tiszta vérű. Pont Zane gyengéje. 
De még most sem esik le neki, hogy mondandója lenne, vallomással tartozna neki, pedig valami halvány sugár megvillan benne néha. Nem könnyű erről beszélni, neki meg főleg.
Körbenézve, külön meglepő mennyi energiát fektetett az egészbe. Bár a kosár üres, belenézett, a nyársakat is szemügyre vette, tudja mire valóak, csak még ilyen sütős estén soha nem volt. Feláll és szembefordul a lánnyal. Két ujjával állát dörzsöli, szeme a pokrócon időzik miközben beszél.
- Olvastam a levelet. Csak tudod, nem gondoltam volna, hogy te vagy mögötte Rydberg. Másra készültem, de most... hogy változtak a tervek... - Felveszi az egyik nyársat, megforgatja és felemeli, hogy megvizsgálja. A félbeszakított mondatot a nyárs vizsgálása miatt  néhány másodpercnyi hallgatás után mással folytatja. -  ... ezzel remélem nem merényletet terveztél. - Rámosolyog halványan, most először az este. Nézegeti még kicsit a tűz környékét, hátha idővel kezdi átvenni az este hangulatát. Annyira ő se hülye, hogy elmulasszon egy közös estét vele.
Visszateszi a nyársat a másik mellé. - Mondhatjuk... - Kíváncsiság, fogjuk rá. Szokásához híven inkább sötét tervet szőtt, ahhoz pedig elengedhetetlen a találkozás, Azt úgy a jó kivitelezni. De ez már tárgytalan.
Vannak tervei vele? Mifene, ezt örömmel hallja. Felvonja szemöldökét és érdeklődését kimutatva néz rá.
- Kezded felkelteni az érdeklődésem... - Ez jót is jelenthet, ma este hajlandó lesz beadni a derekát a lány ötleteire. Kivételek ez alól, az unalmas programok, úgyhogy reméli nem lesz ilyen a tarsolyában. Ismét a nyársra néz,  gondolatai megszaladnak, majd a kérdésére felé fordulva válaszol.
- Egy... teát. - Mindegy csak forró legyen, egy kicsit hűvös van kint. Mivel nem hagyja nyugodni a nyárs, ismét felemeli és a tűzbe tartja. Elvigyorodik. - Ebből jó izzó piszkavas lenne. - Megpiszkálja a parazsat mire az pukkan egyet, Zane pedig hátrahőköl és meglepetten pislog a tűzre.
- Hooh... -  A lányra néz. - Vigyázz ezzel a tűzzel. - Eltelik pár másodperc, mire visszaszerzi hidegvérét. Leguggol és élvezi az arcát melegítő lángokat, még a sálján is lazít. Svea közben leül, megvilágítás nélkül is szép lány így meg, hogy hangulatos tűz fénye táncot jár az arcán, más értelmet ad vonásainak... egy ideig őt figyeli, azt is lehet mondani, hogy elmélyül szépségében, majd tekintetét a bogarak játékára emeli. Feláll. Azért ez elég szép látvány ahhoz, hogy a halvány lelkesedésnél többet mutasson ki. Követi a fényháló útját egészen a fákig, kezében a nyárs vége lefordul  a földre. Kezdeni kellene valamit vele. Mikor vége a látványos bemutatónak, lopva Sveára néz és hirtelen kedvet kap közelebb ülni hozzá. Váratlan és szokatlan megmozdulását nem mulasztja el megmagyarázni a tőle megszokott arroganciával. Bár most este ebből visszább fog, (nem direkt) mivel érdekli a lány.
- Nálad... nálad van az ennivaló. - Még bólogat is a hitelesség kedvéért miközben leül mellé és tenyerét kifordítva várja, hogy beletegye a sütni valót. Ő most sütni fog, akármit kap.
- Mit süssek neked? Sárkánygyík farkat? Mérges szalamandra velőt? Kerti törpe lábat? Tündérmanó szárnyat? - Bizarr vigyorral sorolja a lehetőségeket, nem tudja mit kap a kezébe.

Valahol elégedettséggel tölti el, hogy sikerült ennyire titokban tartania az egészet, lepleznie minden kis megingást, villanást, indokolatlan mosolygást. Ma már nem találkoztak, így a randevúról nem volt nehéz hallgatni, ám így Zane reakcióit sem láthatta, hogy okozott-e bármit a fiúnak. Most azonban látja, s tulajdonképpen hallja is, hiszen már elmondta, eleinte csak azért jött, hogy lássa, ki küldte a levelet. Tekintve, a szőke rendelkezik már némi tapasztalattal, ami a fiút illeti, sejti is, mi lett volna a sorsa... bárki másnak.
- Még nem döntöttem el... - vigyorodik el, egy pillanatra ő is a nyársra néz, szíve dobban egy mélyebbet. Kíváncsi, mit gondolhat a mardekáros, nem tartja-e túlságosan is rangon alulinak itt sütögetni.. vele. Elvégre ez nem egy tipikus aranyvérű szokás, bár Svea és a szülei gyakran mennek Svédországban a hegyekbe kempingezni és természetesen bájital hozzávalókat kutatni.
Vidám mosollyal az arcán veszi tudomásul, azért ha nem is olyan nagy tempóban, de haladnak, az pedig egy jó dolog, ha a fiú érdeklődése fel van keltve. Ezt a részt mindig szerette, korábban is, amikor valami érdekeset s nem mellesleg értelmeset mondott, meg lehetett figyelni a fekete szemekben azt az apró fényt, amely jelezte, a figyelme az Övé. A hollóhátast pedig mindig örömmel tölti el, ha figyelnek rá.
A rendelés elhangzását követően kezébe veszi a kosarat, s elkezd benne turkálni a tea után, figyelme azonban még mindig a továbbra is vizsgálódó fiún van. Elég idiótán festhetett, amikor nagy magabiztosan azt mondta, a kosárban minden van, pedig Zane maga is láthatta, hogy üres. Vár is érte néhány értetlen pillantást, de ő töretlenül mosolyog. Figyeli, ahogy újra és újra szemügyre veszi a nyársat, majd nem épp rendeltetésszerűen használva, kezdi el böködni vele a barátságos kis tüzet, vagyis inkább annak parazsát.
- Szerintem nem kellene... - de nem tudja befejezni mondandóját, mert a parázs pukkan egyet. Svea is összerezzen, de leginkább az érdekli, Zane-nek ne essen semmi baja. Az rém kellemetlen lenne. Meg is feledkezik a teáról, szemöldökeit aggódón húzza össze, de a következő pillanatban el is vigyorodik a fiú megjegyzésén. - Ne aggódj, nem is akartam bökdösni.. - néhány pillanatig még fürkészi arcát, majd mikor úgy véli, tényleg nem történhetett semmi komolyabb... sem fordítja el róla egészen a kis műsorig.
Már benne is felmerül, valahogyan közelebb kellene csalogatnia a mardekárost, s már éppen megfogalmazódik benne valami megjegyzés, amikor a fiú lehuppan mellé. Ujjai ráfeszülnek a kosár fülére, valóban szokatlan, hogy kezdeményez, s ezt a szőkeség felfogja egy lépésnek.. előre. Kékjei meglepetten merednek a tenyerére, egy pillanatra felmerül benne, talán meg akarja fogni a kezét, de végül is leesik neki, mire is megy ki a dolog. Pillantása a kosarat, majd ismét a mardekáros kezét fürkészi.
- Én... azt hiszem, lemondok most ezekről az ínyencségekről - jegyzi meg homlok ráncolva és egy apró fintorral, ahogyan elképzelte ezeket a fogásokat. Ismét a kosárba nyúl, s kivesz belőle néhány fehér, gombolyagra emlékeztető, fehér valamit. Odapakol két mályvacukrot Zane tenyerébe, közben kíváncsi vigyorral várja, mit is fog rá reagálni.
- Ezt süsd meg nekem, légyszi! - villogtatja kékjeit, miközben kuncog egy keveset. Várakozóan vonja fel szemöldökét, közben a fiú elképedt arca, és a kezében tartott két mályvacukor gombóc között ingázik. Eltelik szótlanul néhány másodperc, amíg a mardekáros is elfogadja, nem ez, nem vicc, valóban azt a puha kis gombócot fogják sütögetni..
- Ha jól sejtem, még nem ettél mályvacukrot - vigyora mosollyá szelídül, nem akar rosszindulatúnak tűnni. Közelebb húzódik hozzá, a kosarat leteszi lába mellé, válla érinti Zane vállát. Kiveszi az egyik labdacsot a kezéből, a másikat meghagyja Neki - Kóstold meg! - jelentéktelennek tűnhet, mégis fontos pillanat ez minden szempontból, itt inkább egyfajta bizalmi kérdésről van szó. Néhányat gyúr sajátján, de nem harap bele, előbb megvárja, vajon a mardekáros megteszi-e.

"Azt mondják, az idő megváltoztatja a dolgokat.
De az igazság az, hogy magadnak kell megváltoztatnod őket."

Egy futó vigyort megereszt a válaszra, jó szélesre elhúzza száját. Szó mi szó azért nem lenne kellemes érzés egy nyárssal a májában közlekedni. De ez csak Zane fejében jelent meg kép formájában. Újabb morbid gondolatát meghagyja magának inkább, és a vettem a poént arcát mutatja.
A sütés, soha nem sütött semmit nyárson, meg sehogy. Távol álljon tőle a kerti sütés a természettel együtt. Nem úgy lett nevelve,  ismeretlen neki. Előítéletei vannak az összes vadonélő állattal szemben, nem kedveli a Legendás Lények órát se. A muszáj viszont nagy úr és mikor feladatot kap, kimerészkedik a vadonba. Most ez egy más helyzet, szerencsére csak ketten vannak és most megismerkedik a nyársakkal és a sütéssel is... lehet bejön majd neki, főleg ha Svea tart leckéket. Akár most kezdhetné, de helyette a kosár felé megy, hogy a kért teát...?
- Az üres... - A nyárs végével a kosár felé int, hogy még idejében szóljon. Reméli minél hamarabb intézkedik az ügy érdekében, mert nem lesz ez így jó, ha üres marad. Aggodalma viszont teljesen feleslegesnek tűnik, amit kért, pillanatokkal később már a lány kezében látja. Meglepetten pislog néhányat.
- Ezt hogy csináltad? - Kérdezi, ám már rögtön magában összerakja a történteket. A nagyanyjának is pont ilyen kosara volt legalábbis kinézetre, most már tudja a trükköt.  Így könnyű, ezt a pofátlanságot, és ő még azt hitte, hogy a nagyanyja mennyire kitesz magáért. Erre gondolva fordul a melegforrás felé és piszkálja meg azt mit sem törődve Svea figyelmeztetésével bár nem is sikerülne felfognia mit szeretne mondani, mire kimondaná a parázs pukkan egyet Zaneben megállítva az ütőt. Hátrahőkölve pislog felváltva rá és a lányra is. Utóbbi magától érthetődően vigyorog, ez most aligha zavarná.
A tűz kissé barátságtalannak tűnik de megoldja a helyzetet, békén hagyja ezentúl a parazsat. Néhány mozdulattal rendezi öltözékét, lesepri térdéről a  nemlétező piszkot is, majd belsőzsebébe nyúl, hogy elővegye az ezüst tégelyt. Jobb kézfeje most még nehezebben mozog, mint általában. A hidegtől talán. Meggyűlik a baja a fedél felpattintásával. Be kell segítenie másik kezével is. Mikor végre sikerül, kivesz belőle egy levelet és szájába teszi, a tégelyt pedig visszasüllyeszti helyére. Bal kezével dörzsöl néhányat jobb kézfején.
- Átkozott... - Motyogja közben. A rövid de annál látványosabb műsor eltereli a figyelmét előző tevékenységéről és meghozza a kedvét máshoz. Pl. hogy leüljön a lány mellé. Viszi a nyársat is magával és mikor helyet foglal, egyből felé nyújtja tenyerét. Sveának nem tetszik egyik felsorolt étel sem. Ez érthető, ha elé raknák le ugyanezeket, ő sem nyúlna hozzájuk.
- Akkor adj valami mást. Csak ehető legyen. - Gyomra közel van a korgáshoz, de meglepettsége megakadályozza, hogy megszólaljon ugyanis Svea két fehér izét tesz a tenyerébe alig néhány másodperccel azután hogy kaját kért.
- Ez meg mi? - Soha életében nem látott még ilyet. Azt meg álmában sem gondolta volna hogy meg lehet sütni. Túl könnyűek ahhoz és eleve fehér színűek. Egy gyors mozdulattal két ujjába veszi az egyiket a másikat pedig a maradék hárommal tenyeréhez fogja. Felemeli szemmagasságba kezét és azt, amelyiket két ujja közt tartja, vizsgálatnak veti alá. Hogy nem evett még ilyet? Egyszerű a válasz.
- Nem. - Rázza meg fejét és döbbent arckifejezéssel fordul Svea felé. - Mit mondtál... mi ez? Mályva... mályvacukor? - Ismét szemei elé emeli. - Szerintem inkább vattacsomó. Ezt nem lehet megsütni, ha beletartod a tűzbe, felgyullad és elég. - Bólint egyet a tudományos magyarázat után. - Bumm... volt, nincs. - Elhúzza száját, és tovább vizsgálja a leendő kajájukat.
Szerencsére Svea nem nyugszik bele Zane döbbenetébe és rögtön a segítségére siet. Ma még enni is fognak. Mikor hirtelen közelebb hajol hozzá, úgy, hogy vállaik összeérnek, megérzi a lány kellemes illatát. Egy alig észrevehető pillanatig lehunyja szemeit és beleszippant a levegőbe, azután már nyitja  is ki szemeit. Egyrészt mert azt az utasítást kapja, hogy kóstolja meg. Ezt abban a pillanatban megtagadja.
- Soha... - Meggondolatlan és hirtelen kijelentése után megrázza fejét és eltartja magától a mályvacukrot. Nézi a távolban... de, aztán mégis felkelt6i érdeklődését a dolog. Összeráncolja homlokát, tovább vizsgálja a puha anyagot, Sveáéra néz amit a lány már összegyúrt. Még néhány másodperc utána arra is képes, hogy lassan, nagyon lassan szája felé emelje.
- Te is csináld. - Szól oda neki. Sőt, félúton inkább meggondolja magát és keze irányt vált. Svea szája felé emeli a mályvacukrot, lassan ugyan, de idővel eléri a lány száját. Ha beleharap, ő is meg fogja tenni. Végig a kék szemeibe néz és szinte látni, ahogy nyel, vagy veszi a levegőt.

Ha csak egy kicsit is, de kezd oldódni, ugyan a szíve még mindig zakatol, de hogy is lenne másként ebben a helyzetben. Váratlan események sorozata, már csak Zane megjelenése is meglepetés. És itt maradt vele, tetszik neki a dekoráció, bár az érdeklődése a nyárs iránt furcsa picit...
Megrántja vállát a megjegyzésre, miszerint a kosár üres, ő is tudja, de azt is, hogyan lehet bele valamit keríteni. Ez nem a semmiből terem elő, mert ilyet ugyebár nem lehet, a mágiája azonban összetett, de ha majd nem lesz ennyi más dolga, talán megpróbál rájönni. Most azonban van mire figyelni, leginkább a mardekáros magánszámára, amely miatt először aggodalom fogja el, de mivel minden rendben, megenged magának egy halk nevetést.
Nem volt könnyű kitalálni, mit is csinálhatnának itt, ha nem készül semmivel, elég átlátszó lett volna, s így legalább van miről beszélgetni. Bár már biztosan sokszor említette egy-egy gyógynövény, vagy valami más okán, hogy ő és szülei gyakran járnak fel a hegyekbe a nyári szünetekben, külön anekdotákat nem mesélt, bár a kellemetlen pillanatok megosztása nem biztos, hogy első randis téma. De ki tudja. Vigyorogva nyújtja át a mályvacukrokat, s magában pukkadozva figyeli Zane reakcióit. Ez persze nem az összes kaja, hiszen ott a mágikus kosár, azonban nem zabálni jöttek le, hiszen nemrégen volt vacsora, de ha a mardekáros annyira éhes, majd kitalálnak valamit.
Kuncogva hallgatja, vigyora szinte a füléig ér, miközben a fiú ismerkedik a kezébe adott fehér gombócokkal. Bólint a nevére... majd ő is megrázza a fejét.
- Csak akkor, ha túl sokáig tartod a tűzbe... - mint minden más. Ezt inkább nem teszi hozzá, most kivételesen nem akar tudálékos lenni. A puding próbája pedig az evés, ezt mindenki tudja, épp ezért javasolja, kóstolja meg. Szemöldökét felvonja, tudja, ez a "soha" még elég képlékeny. Nem is szólal meg, tekintete, s mosolya próbálják a fiút jobb belátásra csábítani. Elégedetten mosolyodik el, amikor meglátja Zane kezét emelkedni, de aztán meglepetten meresztgeti kékjeit, amikor irányt vált, s végül az ő szája elé emeli az édességet.
- Óh... - bár kezében ott van sajátja, s ezt meg is lengetné előtte jelzésképpen, de akkor a pillecukor eléri ajkát, ő pedig kissé bénultan mered a fekete íriszekbe. Arra nem igazán volt felkészülve, hogy a kezéből egyen. - ...ha ragaszkodsz hozzá - szuszog a fehér hengerre, saját balját megemeli, s a mardekáros csuklójára fog hűvös ujjaival, majd kissé bátortalanul harap a mályvacukorba. Nem könnyű, nyúlós egy kicsit, de gyakorlott fogyasztóként ez neki kevesebb problémát okoz. Fészkelődik egy keveset, mellyel újabb értékes milliméterekkel lopja közelebb magát, térde érinti a fiú egyik térdét, végül csibészes somolygással emeli meg jobbját, merően a feketékbe bámulva.
- Finom, de sütve, mézes-vajas keksszel, vagy csokis-mogyoróssal még finomabb - motyogja alig elnyíló ajkakkal, halkan. Szívverése már megint szaporább, megenged egy reszketeg sóhajt is maga elé.
- Te jössz! - most már tényleg nincs visszaút, Svea megkóstolta, számára semmi újdonságot nem hozott, bár talán egy fokkal finomabb volt, mint máskor. Fel sem tűnik neki, hogy még mindig kapaszkodik Zane csuklójába.

"Ha veled vagyok,
jobb vagyok magamnál."

Épp attól érdekes, hogy soha nem volt ilyen sütésen. Neki ez új és a helyzet is új. Nem találkoztak még az iskola falain kívül más célból, mint a közös munka. Nem vallaná be, de néha bevillant neki a kép, hogy elhívja. Egy halvány kép...
- Túl sokáig? A sütésnek az a lényege. - Összeszűkíti szemei, egyik szemöldöke megemelkedik és mellkasa is. Hangja egy kicsivel másabb, öblösebb. - Miféle boszorkányság ez? Hm... vagy ... - A lányra néz és suttogni kezd, mintha nem akarná, hogy bárki is meghallja kimondott szavait. - ... mugli holmi? - Undorodik ettől a szótól, kimondása után száját vékonyra préseli és visszahajol helyére. Belenéz a tűzbe, feje parányit oldalra billen, hagyja hogy a lángok cikázása elvarázsolja néhány pillanatig.
Az előbb tiltakozott, bár nem gondolta teljesen komolyan. Kipróbálni ki szokta a dolgokat és csak utána mondja, hogy rossz, ehetetlen stb. Ennek a formája és az állaga más, mint a megszokott, a szaga a púderéra hasonlít csak édesebb, az íze... ez a nehezebb feladat. Először eltolja magától, de ahogy egyre hosszabb ideig nézi, bátorságot is gyűjt. Na jó, akkor itt az idő...
Az utolsó pillanatban mégis Svea felé nyújtja, a lány ezáltal még közelebb kerül hozzá. Lélegzetét is visszatartva figyeli, ahogy beleharap. Egyelőre nem tűnik fel neki semmi szokatlan, pl hogy belekapaszkodott a karjába. Érdekesebbnek tűnik az a kérdés, vajon megmarad vagy köddé válik egy pukkanást követően. A mugli cuccokban nem lehet bízni. Kínosan közel van hozzá, oly annyira, hogy azt már szinte élvezi. Figyeli a mozgó ajkakat és várja a végkifejletet... de az elmarad. Mézes-vajas keksszel finomabb? Szemei kikerekednek, ledöbben...
- Ennyi? Cö... - Vonja fel szemöldökét, majd gondolva egyet közelebb hajol, hogy megvizsgálja teljesen feleslegesen de ekkora az összeforrt karjaikba ütközik. Mikor tudatosul benne amit lát, egy hideghullám fut végig testén karjától a szívéig. Végül felsóhajt, hogy kieressze azt. Kezd zavarba lenni, oly annyira, hogy mikor szétválasztja karjaikat és le akarja tenni térdére, véletlenül Svea térdére fog rá. Ha már összeérnek. A tévedéssel párhuzamosan a maradék mályvacukrot egy villámgyors mozdulattal betömi szájába.
Mivel egy kicsit remeg teste, nem tűnik fel neki, hogy nem a saját térdébe kapaszkodik. A tűzbe bámul. Így se láthatta még Svea. Ennyire zavarban. Ettől függetlenül próbálja leplezni beszéddel, természetesen mindezt sikertelenül.
- Rém pocsék íze van... - Nyersen tényleg nem az igazi. - ... inkább süssük meg. A sütés sokszor segít. De akkor is azt mondom, hogy fel fog gyulladni. És ha így lesz Rydberg, ne mond, hogy nem figyelmeztettelek. - Leveszi a lány térdéről a kezét és a nyársért nyúl. És ha már ennyire benne vannak, megkérdezi, amit az elején akart.
- Hogy jutott eszedbe ez a... lehetetlenség? - Álmában se gondolta volna, hogy ő valaha mályvacukrot fog sütni a suli legjobb csajával, és itt kiemelve a mályvacukor sütést. Még az rendben, hogy együtt dolgoznak a bájitalon, mert ők a legjobbak, de ez... Mi fog ebből kisülni? Remélhetőleg Zane percről percre oldódni fog és visszaszáll belé valódi énje, a magabiztosság. Akkor kicsit változni fog a buli.

- Hmm... szabadidődben konyhatündérkedsz is, hogy így tudod? - kérdezi csibészes félmosollyal, nem mer most jobban mosolyogni, mert olyan közel hajolt hozzá a fiú, hogy a szíve is kihagyott egy ütemet. Torka görcsösen húz, s egy aprót, villanásnyit fintorog, amikor visszahúzódik korábbi helyzetébe. Megrántja a vállát. - A kosárból vettem elő, tehát nem mugli holmi - forgatja meg szemeit - de egyébként tőlük vettük az ötletet - ismét megrántja vállát, akkor sem fog zavarba jönni, mert ők nem azok a merev aranyvérűék, akik az orrukat gőgösen fent hordva ülnek a fehérre mázolt falaik között, hogy évszázados ezüstjeikből vagy épp aranyaikból szürcsöljék a töklevet. Így nem is igazán lehet valódi bájitalmester valaki. Olyan ez, mint szakácsnak lenni. Az alapokat is ismerni kell, s ha magad szeded a hozzávalókat, máris sokkal közelebb van hozzád, amit készítesz.
A bizalmatlansága valamelyest érthető, de ugyan miért fáradozott volna ennyit a körítéssel, ha ártani akarna neki. Arra megvannak a saját praktikái, ha annyira nem kedvelné, megoldaná ezt mindenféle romantikus sütögetés és fölösleges díszlet nélkül. De a helyzet az, hogy kedveli, pontosabban nagyon tetszik neki, ezzel az egész felhajtással ezt próbálja a tudtára hozni. A siker egyelőre még kétséges, valahogy a mardekáros nem úgy tűnik, mint aki érti, tulajdonképpen mit próbál a lány közölni mindezzel.
Bár a lányban lassan tudatosul, még mindig Zane karjába kapaszkodik, nem esik tőle kétségbe, s abban a hiszemben tartja ott kezét, hogy ez neki sincs ellenére. Elmosolyodik a csalódottságán, nem is érti, miért gondolja, hogy bármi bajuk lehetne tőle, sosem akart ártani neki, na jó... talán, amikor első alkalommal voltak itt a parton, voltak olyan pillanatok, amikor inkább belefojtotta volna a vízbe, de az elég régen volt már. Épp kezdhetne akár idilli is lenni a helyzet, hozzáér keze, lába és ez ellen a fiúnak sincs kifogása. Ekkor azonban egyszeriben megdermed, nem tart sokáig kitalálni mi történt, a fekete szemek a karjára merednek, melyet Svea olyan kedvtelve tart. A reakció is egészen meglepő, és tulajdonképpen mégsem, ami azt illeti tökéletesen a mardekárosra vall. Lerázza magáról, a szőkeség pedig zavarában egészen elvörösödik, a szíve fájdalmasan ver, az ő izmai is lemerevednek, egy pillanatig attól tart, Zane most felpattan és szitkozódni kezd. De nem.
Amikor már azt hinné, ezt itt és most nagyon elszúrta, szorítást érez térdén, hideget, keményet, rideget. Nem nagyon szokott megsérülni, így a fájdalmat kifejezetten rosszul tűri, most pedig leginkább váratlanul éri. Nem szisszen fel, meglepetten pillog hol térdére és az azt szorító kézre, hol a zaklatott fiúra, miközben arca vörös zavarától, s míg a másikat tulajdonképpen a hideg rázza a történtektől, addig őt melegséggel tölti el az érintés, még akkor is, ha semmi melegség nincs benne.
- Minden rendben? - kérdezi aggodalmasan, de nem szól a térdét fogó kézről, még a lábait sem nagyon mozgatja, nehogy baj legyen. - Én... én sajnálom. Nem akartam... - igazság szerint fogalma sincs, miért szabadkozik, tulajdonképpen mit tett, ami így felzaklatta a fiút, így igazából azt sem tudja, mit nem akart. Elhallgat.
Kell neki néhány pillanat, amíg felfogja, miről is beszél Zane, hogy már gyorsan vissza is tért a mályvacukorhoz, pedig látta, amikor bekapta, s szinte végignézte, ahogyan rágja és le is nyeli. És természetesen, hozva formáját, le is szólja.
- Az nem baj, ha felgyullad, Zane! - talán sohasem szólította még a keresztnevén, most is valószínűleg csak zavarában teszi, de nem tulajdonít neki jelentőséget. - Úgyis ehető... - magyarázza, de ő úgy van vele, hiába teszi, a legjobb az lenne, ha megmutatná. Egyáltalán nincs könnyű dolga, ez valahol meglepetés is számára, az hogy mennyire nem akar nyitni a mardekáros, így igencsak elbizonytalanodik a következőket illetően. Ha még nem is kezd rajta eluralkodni, valahol nagyon a háttérben kezd picit csalódott lenni. Ismét a kosárért nyúl, hogy újabb mályvacukorgombócokat szedjen elő, azonban mintha kevésbé lenne lelkes, s ezen a feltett kérdés sem segít túlságosan. Torkában hirtelen gombóc képződik, és ismét elpirul.
- Hogy... ezt csináljuk? - kérdez vissza halkan, de nem várja meg a választ, valahogy nem akarja azt hallani, hogy "nem, arra gondoltam, hogy hogy jutott eszedbe lehívni engem ide, és előállni ezzel a bénasággal...". Nyel egy nagyot, s mielőtt Zane válaszolhatna inkább folytatja - Talán már meséltem, hogy a szüleimmel gyakran megyünk fel a hegyekbe a tanszünetekben. Bájital hozzávalókat gyűjtünk be - itt egy picit megakad, kezével int, hogy fordítsa oda a nyárs hegyét, s amíg magyaráz, addig a mályvacukrokat egyesével felszúrja - és sátorozunk. Tábortűz mellett főzünk, pedig tudod, az ilyen sátrakban van konyha is. Szóval... - szíve mélyebbet dobban, vajon untatja a dologgal? - ...nem is tudom, olyankor mindig olyan... jó - nehezen tudná ennél jobban leírni az érzést. - ...kellemes és nyugodt - de nem erről akart beszélni, így megköszörüli torkát, miközben saját nyársára is felszúr három mályvacukrot.
- Egyik alkalommal, épp fát gyűjtöttem, még kicsi voltam, pálcám sem volt, kézzel gyűjtögettem. A táborunktól kicsit odébb, a védőbűbájainktól nem messze egy csoport volt - szándékosan nem használja a mugli szót, talán egyértelmű - énekeltek, ők is tábortűznél ültek és... ilyeneket sütöttek. Kíváncsi lettem. Szóltam a szüleimnek, kicsit kutakodtunk. Mikor legközelebb mentünk, mi is vittünk magunkkal - csizmája szárából előhúzza pálcáját, a tűzre irányítja, mire az kissé fellobban. Nem nagyon, de több meleget ad, kezd már egyre hűvösebb lenni, lassan az éjfél is itt lesz már - nem tudom pontosan miért, de az az első mályvacukorsütés nagyon megmaradt nekem. Nagyon finom volt, és korábban annyit sosem nevettünk - elmosolyodva mered a tűzbe, végül gondol egyet, s beletartja saját nyársát. - gondoltam... kellemes lesz - zárja végül sután a történetet, mert közben rájött, kicsit érzelgősre vehette a figurát, nem akarja Zane-t szottyos családi történetekkel untatni, kivéve, ha kéri.
Oldalra pillant, halvány mosollyal, arcának felére árnyék vetül, míg a másikat narancsos fénybe vonja a tűz. Sóhajt egy aprót, s ha már így belejött a beszédbe, és most van bátorsága is feltenni kérdését...
- Kérdezhetek valamit? - megkérdezi, hogy kérdezhet-e valamit. Megforgatja a szemét. Mióta ennyire félős? A gondolatra aztán felbátorodik, s nem nagyon törődve a válasszal, függetlenül attól igen vagy nem az, kibukik belőle valód kérdése - Miért maradtál itt? - nem tudja, mit akar igazából hallani. Valami vallomást? Valamit, ami után eldöntheti van-e még értelme égetni magát ilyen bugyuta ötletekkel, mint a mályvacukorsütés, vagy jobb lesz tábort bontani és a tűzijátékot a Hollóhát toronyból megnézni?! Mindegy. Csak... valamit.

Pislog egy nagyot. Konyhatündér, Ő? A konyhában sem járt még soha, bajban lenne, ha megkérdenék tőle a ház melyik részén található. Miért is kellene neki a konyhába mennie, inkább százszor többet van a laboratóriumban és főzi a bájitaljait. Már amikor az anyja megengedi, hogy társuljon.
- Nem, inkább a logikám használom. - Ejt egy fintort. Ez most nem az a barátságtalan fintor, mint általában szokott lenni, de a berögzült izomrándulást nem tudja elhagyni. A kosárra néz. Onnan vette elő, azt látta, attól még lehet akármi. Tekintetét a kosárról Sveára emeli, majd vissza a kosárra. Nincs meggyőzve, de ez most lényegtelen, annyiba hagyja, különben még egy kérdés és azt is meg kell hallgatnia, hogy a muglik mennyire ötletesek és hasznosak. Blehh. Inkább túlesik a kóstoláson és más egyében.
Bár, elidőzött volna még egy keveset a cukorral, bár még hallgatta volna Sveát és a muglikat, az idő nem telt volna ennyire gyorsan és az események sem röppentek volna el olyan gyorsan, hogy Zane lemaradjon saját tetteiről és azok következményeiről. Tudat alatt nem akarta lerázni magáról Sveát, megtette, tudat alatt máshogy csinált volna dolgokat... de a valóság ezt is megmásította és egy zavarban lévő önmagával és érzéseivel küzdő mardekárost hagyott magára. Zane küzd, hogy megtalálja a helyes utat és az út végén látja a lányt is, látja, hogy felé nyújtja a kezét, hogy segítsen, csak Zane ne kapálózna ennyire és hagyná, hogy megfogja a kezét. Minden kezdete lenne.
Egyelőre zavarban van és tetteit sem fogja fel igazán. Még soha életében nem engedett lányt ennyire közel magához, zavara érthető. A mindig hideg test most forró és mellkasa táján dobszólót játszik szíve, megmozgatva minden bordáját. Hallja az ütemet, ott visszhangzik fülében, sőt már egész feje lüktet tőle, mégis meghallja a hozzá intézett kérdést. Svea felé kapja fejét és látszik rajta, hogy most tért vissza egy másik dimenzióból, ahol meghökkentő dolgok történtek vele.
De most már itt van újra és villámgyorsan szedi össze magát, hogy választ adhasson.
- Minden. - Felhúzza szemöldökét és kicsit még feszengve, a tűz felé fordul, hogy elkészítse a nyársat. Tenyerét is leveszi a lány térdéről, szüksége van mindkét kezére.
- Mit nem akartál? - Ezen nem tud átsiklani. Miközben a nyársat rakja össze, fejét féloldalasan tarja jelezve, hogy figyel. Nem csinált semmit, rosszat végképp nem. Nem érti a hirtelen kitörést.
- Tudtam, hogy valamit terveztél, csak azt nem, hogy mit. - A drámaiságot nem kell megjátszania, vérében van, pedig most  csak meg akarja tréfálni. - Ha megmérgeztél Rydberg, azt nagyon megkeserülöd... - A lányra néz, néhány másodpercig még komolyság van az arcán, szemei villámokat szórnak felé, a következőkben, ott bujkál  mosoly arcán. - ... plusz két hétig velem kell lenned. Ohh, várj ez nekem nagyobb büntetés... - Pofátlanságért sem kell a szomszédba mennie. Nem valami jó a viccelődésben, de próbálja úgy előadni, hogy leessen a poén, és tudjon rajta mosolyogni, ne vegye véresen komolyan.  
Még fel is röhög egy rövidet és egy villanó mosoly kíséretében, tevékenykedni kezd. A nyársakat ő akarta elkészíteni, de ez ismét elmarad, csak tartja kezében a fát és a kosárért nyúlót figyeli. Újabb fehér ragacs kerül elő onnan.
- Ehető? Fúj Rydberg, te mege... - Ujjait figyeli, a finom mozdulatait. Szép keze van. A kérdésre nem reagál, nem is néz fel, csak hallgatja a választ. Elmélyül minden szóban. Az intésre késve reagál, végül a nyárs szúrósabbik végét felé fordítja. Nem szólal meg. Szép történet, már amennyire egy történet lehet szép. A végén ő is a tűzbe bámul, Svea nyársát figyeli ahogy a lángok megkapják a fehér ragacsokat.
Mintha még mindig a történet hatása alatt lenne, úgy mozgatja a nyársát a tűz felé. - Gondolod, hogy ez az este... emlékezetes lesz nekem? - A lányra néz. Hogy fog rá emlékezni vajon? Erre úgysem lehet választ adni. Holnap kiderül, amikor felkel és visszagondol az estére. Egy biztos, rossz érzések nem lesznek benne. Valahol már most tudja.
- Én soha nem kem...kempingeztem. - Ezt a szót is csak azért ismeri, mert nem szegényes a szókincse. Neki nem volt átlagos a gyerekkora, ő kezdetektől fogva az élet árnyoldalát látta, abban nőtt fel, azt tartotta szépnek és helyesnek.  Most pedig itt ül egy átlagos lánnyal, akit messze átlagon felüli szépséggel áldotta meg a sors... és hallgatja gyerekkori történeteit. Pontosan ezért kezdett érdeklődni iránta, mert el tudja érni, hogy figyeljen rá. Még soha nem érezte magát rosszul ha vele van. Azt hitte, ezt nem kell soha bevallania. Úgy tűnik a lányok könnyen  rá tudnak térni a lényegre.
Mikor érzékeli, hogy Svea felemeli fejét és felé fordítja, ő is ugyan így tesz. Bár arcizmai simák, érzékelteti a maga módján, hogy figyel és a bátorítás is ott bujkál szemeiben. Kérdezzen. Nem biztos, hogy válaszol, bár azután, hogy ő is választ kapott ez lenne a helyes lépés. Bólint, megadva az engedélyt.
Ilyen konkrét kérdésre nem számított tőle. Hazudna, ha azt mondaná nem lepődött meg és arca is tükrözi ezt. Ám úgy tesz, mintha nem tudná a választ, mintha töprengene, pedig ott van a nyelve hegyén. Szenvtelenül mosolyodik el váratva ezzel. És mikor az izgalmak a tetőfokra kerültek, megszólal.
- Mert érdekelsz. - Pont. Igazság. Most vagy lavinát indít el vagy nem. Ez a kérdés nem foglalkoztatja. Svea kérdezte önszántából, neki kell feldolgoznia a kapott választ.
Ő más, mint a többi itteni lány. Nem idegesíti és nem ostoba. Látja benne a lehetőséget, az izgalmat, az érdekességet. Nem utolsó sorban, Hollóhátas. Ez is valami.
- Miért, mire gondoltál? Miért maradok itt? - A kérdés nem valami jogos, elvégre ha nem Sveáról lenne szó, most végigszórakozná az estét, lelkileg kikészítve a hívó félt. De erről már akkor letett, amikor megpillantotta.
Ő mást érdemel... ez pedig a jövő zenéje... egy biztos, ha Zane tudatára ébred végre, változás áll be.

"Sometimes love is stronger than a man's convictions."

Alig észrevehetően szusszan fel az ismét elutasító megjegyzésen. Tudja jól, mit várjon tőle, hiszen úgy két hónapja majdnem mindennap kóstolgatják egymást. Az pedig már a kezdetek kezdetén teljesen nyilvánvalóvá vált számára, hogy Mr. Worthington csak azt élvezi, amikor ő kötekedhet, amikor ő mond oda, ellenkező esetben már fintorog. Mint most is. Azonban az már egy biztató pont, hogy Zane-nek van logikája, és tudja is használni, de ha egy ilyen bonyolult dolgot ki tud logikázni, akkor a hollóhátas egyszerű, nyilvánvaló érzéseit miért nem? A szőkeség fintora ennek a gondolatnak szól. Miután kimondja, igazából ő is megbánja, hogy felhozta a mugli témát, talán nem ellenkezne a mardekáros vele annyira, ha azt mondja, ez valami varázslós újdonság. Ez a példány ugyan valóban varázslatos finomság, de erről eddig egy szót sem ejtett, s nem is tervez. Apró meglepetés.
A szokásosnál sokkal többször van most zavarban, szinte három-négy percenként történik valami, ami miatt akár el is pirulhat. Itt van most épp az a kis semmiség, hogy megfogta Zane karját, és mikor már elhitte volna, ezt így lehet… a fiú végül magához tért, felfogta, mi történik, s azzal a lendülettel megszabadult tőle. Kissé tanácstalan, mit is tegyen, arra nem számított, hogy ekkora ellenállásba ütközik. Talán, ha tudná, mi zajlik benne, megértené, így azonban úgy érzi, sötétben tapogatózik és nem is igazán tudja, merjen-e tovább haladni. Mikor látja a megingást, hogy a fiút mennyire felzaklatják a történtek, reflexből bújna közelebb, kezét vállára téve próbálná nyugtatni, s kedves szavakkal tudatni vele, hogy nincs baj. Keze azonban megtorpan, hiszen pillanatokkal ezelőtt egy kevésbé mély gesztust is elutasított, s tulajdonképpen most azért is van ennyire…. zavarban? Svea számára szokatlan még csak gondolatban is társítani Zanet ehhez a szóhoz, s a mögötte megbújó érzelmi dilemmához. Sokkal inkább hiszi azt, hogy egyszerűen csak ennyire megviseli őt a közelsége. A hollóhátasnak azonban nincs nagyon ideje keseregni és búslakodni a félre sikerült próbálkozáson, mivel évfolyamtársa keze valahogyan mégis térdére kerül. Nem úgy, ahogyan azt az ő romantikus törekvései megkívánnák, nem, egyáltalán nem kellemesen, finoman, talán kissé reszketegen, mégis, maga a tény… megemeli rendesen pulzusát. Megint szívesen odahúzódna, lágyan megsimítaná néhányszor a hátát, de nem meri. Mellkasa, bármennyire is küzd, kellemetlenül szorítja már tüdejét, mégsem magával foglalkozik, hanem próbálja visszacsinálni, pedig tudja lehetetlen. (Most tekintsünk el az időnyerőzéstől) Gondolkodás nélkül kezd el mentegetőzni, de be kell látnia, nem tudja, mit mondhatna. Összekuporodva, tágra nyílt szemekkel fürkészi a mardekárost, aki lassan összeszedi magát, s ha nem is túl meggyőzően, de állítja, rendben van, és visszakérdez. Ekkor döbben rá igazán, mennyire is ostobán hatott a mentegetőzés, hiszen most el kellene számolnia szándékaival, vagyis inkább a szándékolatlan tetteivel… Még inkább meggörnyed háta, idegesen elkapja a kékeket, s épp elmotyogná válaszát, amikor Zane ismét megszólal.
- Terveztem? Ezt meg… - teljesen értetlenül mered a fekete íriszekbe, arcán teljes megrökönyödéssel. Ő aztán nem tervezett semmit, azon kívül, ami itt van, és ami tökéletesen nyilvánvaló. Néhányat kénytelen elképedésében pislogni, az újabb szavak és a villanó tekintet pedig már kezdenek bizonyos határokat kapargatni. A tűréshatárt? A kitartásét? Talán épp mindkettőét, s ebben a helyzetben a mosoly is inkább hátrányos kiegészítő.
- De hát én… tényleg… - már igazán maga sem tudja, hogyan bizonygathatná szándékai tisztaságát, leginkább az az érzése, sehogyan. Ekkor érkezik a kegyelemdöfés, amely így hirtelen nem tudja, inkább felhúzza vagy megkönnyebbítse szívét. – Hú, Worthington! – húzódik végül is mosolyra szája, s kissé megkönnyebbülten vigyorodik el. – Igen? Úgy gondolod? – kérdezi jobb híján. Visszavágni most nem tud, nem jut semmi az eszébe, csak arra bír figyelni, hogy ne érjen ismét hozzá, pedig legszívesebben legalább vállon bökné, de marad a sokkal kevésbé kiakasztó lábon bökés. Térdével kicsit megböki a mardekárosét, és nagyon reméli, hogy nem szalad ki a világból vagy ájul el emiatt. Itt a hideg hóban vajon mivel locsolhatná fel?
- Ezt még megkeserülöd! – teszi hozzá, s igyekszik nagyon meggyőzően adni a fenyegetőt, még egy vállon billentést is eszközöl az ügy érdekében. Ajjaj, de talán nem lesz belőle újabb probléma, aztán meg ki tudja. A pálcája mindenesetre kéznél van. Igazából ezek már csak a megkönnyebbülés miatt jönnek elő, le sem lehet írni, mekkora görcs volt néhány másodperce a gyomrában. Hogy irodalmiak legyünk, ezt kegyetlenül megkajálta.

Igazából nem akart ennyit mesélni, valahogy mégis kiszaladtak a szavak, de talán még nem volt szirupos, gyomrot megfekvő, csak egy egyszerű, bájos történet. Zane mindenesetre türelmesen végighallgatja, mindenféle közbemorgás, szusszanás nélkül, ami azt jelezné, unja, nem érdekli vagy egyszerűen csak nagyon bénának találja. Svea mozdulatai gépiesek, s nem is vesztegeti az időt, a tűz fölé is tartja a mályvacukrokat, remélve, a fiú követi példáját. A kérdése aztán meglepi a szőkét, s felvont szemöldökkel fordul vissza hozzá. Ajkán halvány, zavart mosoly.
- Fogalmam sincs. Talán arra emlékezni fogsz, hogy ezt is kipróbáltad, vagy, hogy mennyire béna randid volt ez a mostani… nem tudom – játékos hanglejtése és halk nevetése talán enged következtetni, hogy csak tréfál, de valóban esélyesnek látja magát a legrosszabb randi kategória nyerteseként. – de… fiatal még az este – az örök optimistát halljuk, vagy az agyafúrt észlányt, aki ki tudja, honnan merít újra és újra kedvet. Talán azokból a nüánsznyi jelekből, amiket ő nem fog fel, a tudatalattija viszont úgy tűnik igen. A megjegyzésre ismét csak elmosolyodik szélesen, lágyan. Nem mondja, hogy sajnálja, nem kezdi el ecsetelni, mennyire fantasztikus dolog is kempingezni, ez is olyan dolog, ami az egyiknek bejön, a másik irtózik tőle. Minden nevelés kérdése. Ő világéletében így élt, neki ez természetes és az élete, lénye része, még a szörnyű sárkánytámadás ellenére is. A gondolatra kirázza a hideg, s önkéntelenül közelebb húzódik Zane-hez - talán nem kellett volna.
Ha már úgy alakult, akkor ő is megkérdezi, ami fúrja az oldalát, s mivel semmi cicomás körbeírás nem jutott az eszébe, csak úgy egyszerűen kiböki a kérdést. Talán még magát is meglepve ezzel a nyersséggel. Maga sem tudja mit vár, de azt igen, hogy valamiféle terelésre számít, azonban nem így történik. Konkrét kérdésre még konkrétabb válasz érkezik, s ez elszánja a szöszit. Fejében még meg sem születik a gondolat, mellkasát és torkát máris szorítja valami. Izgatottság? Igen, olyasmi. A visszakérdezést várja, nem tudná megmondani miért, de megnyugszik, amikor meghallja. Zakatoló szívvel fordul oldalra, mélyen a feketékbe néz, talán már az arcára van írva, de a szemei biztosan elárulják. Könyökei térdein támaszkodnak, Zane is hasonlóan van, s a nagy húzódozásnak is meglett az eredménye. Még mindig tetemes a távolság ahhoz, hogy lépni tudjon, de most nem torpan meg a gondolati résznél. Jobbja lassan megemelkedik, semmi hirtelen mozdulat, mintha lassított felvétel lenne az egész. Halványan mosolyog, a kékek pedig izgatottan csillognak a tűzfényben. Ha a mardekáros nem húzódik el a közeledő ujjak elől, akkor Svea hideg ujjai reszketegen érintik meg az állát és finoman ösztökélik az arcát közeledésre. Ha még ezután is szabad az útja, akkor félénk, lágy csókot lehet az ajkakra, és viszonzásra is vár. Nem húzza soká. A fejük felett a megbűvölt bogarak ismét fényhálót vonnak a kis tábor fölé, legalább olyan gyönyörűt, mint korábban, s mintha Roxmortsban is elkezdték volna a tűzijátékot. Máris éjfél lenne, vagy csak benne zajlik mindez le?
Eltávolodik tőle, de nem olyan messzire, csak egy kicsit, hogy el tudja suttogni – Talán… ezért.

"Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél. "

A munkát és a magánéletet ritkán keverik, de ha előfordul, az akaraton és a kitartáson múlik a siker. Zane egyre többször jön rá, hogy az akarat megvan, a kitartáshoz már nem egyedül kell. Még csak felszín alatt kóstolgatja az érzés, de a villanásnyi tiszta képek nem kerülik el.
Az általános logikától jóval eltérőbb a szerelem logikája. Sőt az őszinte szerelem logikája mindentől eltérő és csak kevesen tudják igazán megfejteni azt. De ha megfejtik, olyan titkot tudója lesznek, mint senki más. A lassú haladás a kulcs? Nem tudja, reméli, tenni akar érte...ott, legbelül.
Zaneben sok érzés kavarog, háborog, hánykódik, magában próbálja a megfelelő helyre tenni őket, hogy meglássa a tiszta képet és tudja, mit kell tennie. Ő ilyen, ő nem érzett még soha szerelmet, nem ismerte hogyan közeledjen szeretettel másokhoz. A szerelemmel pedig végképp nem találkozott, ameddig . Nem tudja, milyen képet mutat magából a külvilágnak, miközben érzéseivel küzd. Biztos meglepőt, és zavartat és ez addig lesz így ameddig nem jár sikerrel, saját magával. Segítségben szerencsére nincs hiány.
Ez az együttlét jó ötlet, a sütést pedig kezdi élvezni a maga módján, talán a társaság nyomja meg ennyire a hangulatfaktort. Talán... inkább biztos. És nem utolsó sorban jól szórakozik saját viccén. A mentegetőzés, az arckifejezése, a tanácstalansága, mind mind közrejátszik abban, hogy elnevesse magát. Próbál kivárni, de egy idő után nem bírja tovább, most nem kell kegyetlennek lennie, most lazulhat egy kicsit. Tűri a lábon bökést, amit vissza is ad egy futó vigyor kíséretével és egy észrevétellel.
- Látnod kellett volna az arcod Rydberg. - Ezt tényleg jól összerakta és sikerült beadnia.
Nem gondolja úgy, valójában távol áll a kijelentése a valóságtól. Még két hét... ki nem élvezné. De a látszatot fent kell tartani.
- Hú de félek Rydberg, kicseréled a töklevemet paradicsomlére? - Ennél jobban ismeri. Ha mérges, akkor mérges és ember legyen aki elé áll olyankor. Nehogy a végén tényleg megtréfálja, mikor nem számít rá. Résen lesz a biztonság kedvéért. Mást megtréfálhat, mondjuk helyette.
- Ostobaság lett volna kihagynom. - Jegyzi meg a tüzet bámulva, magában még mindig küzdve a nevetéssel. De amint komolyodik a téma, Zane is tovább lép és figyelme a lányra irányul.
Tulajdonképpen miért is sütnek ők mályvacukrot? Egyet nem sütöttek még, szemmel láthatóan inkább egymással vannak elfoglalva és ez jól hangzik, mutat. A történetet meghallgatja, átérezni ugyan nem tudja, de nem untatja, inkább próbálja elképzelni, milyen lehetett. Erdőben ő is járt már ez megvan idáig, bár egészen más okból volt bent. Egy pillanat erejéig eljátszik a gondolattal, hogy milyen lehetne ha ő menne kirándulni, mert Svea hatására elképesztő dolgok is eszébe jutnak néha, de mikor odaér, hogy összekoszolja a zakóját az ingét és a nadrágját, gondolatait nagyon gyorsan visszatereli a tűzhöz és a lányhoz. Kirándulásnak vége, szép is volt, jó is volt és ennyi elég is volt. Van még mit tanulnia, pl. azt, hogy nem minden rossz ami kosszal jár.
Még mindig a tűzbe bámul és próbálja a nyársat normálisan tartani, néha átpillant Svea nyársára, ellesi hova érdemes tartani. Azon gondolkodik, ő is ilyesmire gondolt, arra fog emlékezni, hogy kipróbálta, sütött mályvacukrot, beszélgettek, jól érezték magukat és ...  
Hirtelen felhörren, eljutott tudatáig amit mondott. - Béna... béna randi? - Sveára néz, ő is hasonló arckifejezést vesz fel mint a lány, csak nem olyan lágyak a vonásai.
Mivel randizni ő még nem randizott, a bele a közepébe pedig már ismeri, neki ez nem béna, nincs viszonyítási alapja.
- Nem béna. - Kissé értetlen arcot vág a szóhasználatára. Nem érti, miért használta ezt a szót, hiszen ha körbenéznek, Zane így is tesz, láthatják mennyire készült a mai estével. - Nem béna... - Ismétli meg, fejét felfelé tartja, szemeivel a repülő fényes bogarak cikázását követi. - Nézz körbe. Ezt te csináltad....  mindent. - Tekintetét végighordozza az összes látványon és kelléken, végül visszatalálnak Sveához és szemeibe néz. - Nem béna. - Komolyan beszél, nem tartja bénának a próbálkozást, talán azért mert ő csinálta. - Azt, hogy megfagyok, pedig jóvá lehet tenni. - Titokzatos mosoly. Most már tervei is vannak.
De először neki kell válaszolnia a kérdésre. Miért maradt? Egyszerű választ ad, egyszerűt de pontosan azt, amiért most itt van. Nem hiszi, hogy ezzel minden lapját kiterítette, de óriási lépést tett meg.
Kérdezz felelek? Oda-vissza és most ismét ő jön. Nem fogja elúsztatni a lehetőségét, most bármit kérdezhet, érzi és kérdezni is akart, de automatikusan visszakérdezés lesz belőle. Érdekli a folytatás, mit gondol? Válasz helyett azonban...
Fekete szemeiben izgatottság csillan, mit akar? Miért nem válaszol... közelebb és közelebb kerül hozzá, kezét is emeli. Mit akar, most nem mondott semmilyen sértőt. Megdermed, szemeiben kérdőjelek sokasága jelenik meg, homlokán néhány ránc, melyek csak az érintésre simulnak vissza. Megérintette, Svea Rydberg megérintette beindítva ezzel a lépéssel Zane dobszólóját mellkasában. Minden gondolat kiszáll a fejéből, csak a lányt látja maga előtt. Látja, hogy közeledik, valahol tudja, mi fog következni, mégsem fogja fel egészen csak mikor ajkai az övéihez érnek és az érintésből egy rövid csók lesz. Erre az időre szemeit lecsukja, majd újra kinyitja és a kékjeibe néz. Nyel egyet, izgatottsága kettejük közt futkos, zavarában kezét Svea térdére teszi, de most a fogás finom.
Akarja ő ezt, jó volt, ízlett... más volt, volt benne érzés. Akar még belőle és ha ő akar valamit, azért tesz. Rápillant ajkára, majd szemeiben, majd ismét ajkára és most ő dől előrébb, hogy megtegye a lépést.
Az ő csókja esetlen, mert egyelőre nem mert vele mit kezdeni, de a lelkesedés és akarás is érezhető benne. Eltávolodik tőle... csak a másodperc ezred részére, majd ismét ajkaihoz érinti sajátját és egyre többet és többet ad, illetve kér és egyre hosszabb ideig időzik ajkainál.
Nem gondolta volna, hogy idáig jutnak, de kifogása az nincs a történések ellen.