Ha otthon valaki megtudná, mire adtam a fejem, egész biztosan kinevetnének, vagy – és ez tűnik rosszabbnak –, elkönyvelnének egy bolond vadhajtásnak. Nem mindenki adja a fejét tizenkét évesen arra, hogy animágiát tanuljon egy fiúval. Bár, valami azt súgja, apunál a hangsúly a "fiú" szón lenne, nem pedig az animágián, anyu pedig azt hinné, kinövöm majd. Lehet, így is lesz. De az elméleti tudás senkinek sem árthat, igaz?
– Eléggé barátok? – kérdezem, csípős hangnemben, de vigyorral az arcomon. Ezzel nem hagyom nyugton egy darabig, annyi biztos. Azok a szavak valahogy méylebbre mentek, mint a sértések többsége, amit el kellett viselnem... Viszont a zárószavain muszáj mosolyognom egyet. – Igen, mert nem mindegy, miylen állat lesz belőlünk. Merlinre esküszöm, ha valami nagytestű, szőrös izé leszel, otthagylak!
Játékosan az orrára koppintanék, ha nem ragadná meg a kezemet, nekem pedig fölszalad egy pillanatra a szemöldököm. Aztán, ahogy elengedi, kifújom a levegőt. Fúik... Mindent nekem kell csinálnom. Előre látom sanyarú sorsunkat, ott fogunk ülni a könyvtárban, és én olvasok, amíg ő alszik. Előrelépek és futólag, kicsit esetlenül megölelem, csak úgy barátilag. Amikor elengedem, teszek is egy lépést hátra, és ismét ott állok a falnál, ahol eddig.
– Ne legyél annyira nyámnyila – jegyzem meg mosolyogva, és számomra ezzel le is van zárva az egész história. A barátomnak tekintem, bármit is gondoljon ő rólam.
– Ó, az nem gond, nekem is van dédapóm – felelem, és nem tévesztem szem elől a viszolygását a sajátjától. Nem firtatom, hogy mi történt, elmondja majd, ha szeretné. – Három is. Az egyikük Japánban él, el tudod képzelni? Bár nem vagyok benne biztos, kitagadták-e, mindig is picit furcsa figura volt. De úgy hallottam, okos. Hátha ő tud segíteni nekünk, biztos nem mondana nemet valamire, amivel a család orra alá akár egy kis borsot is törhet.
Már annyira fellelkesültem, hogy gyorsan számba is veszem a lehetőségeinket. Kiterjedt ismertségi hálózat áll rendelkezésre, a Lamarnie-család sikeresen összeházasodott a fél Földkerekséggel. Csak azt nem tudom, kiket lenne érdemes megkeresni ezzel kapcsolatban, és kik küdlenének bagolyfordultával levelet apámnak vagy anyámnak új érdeklődési körömről és elmém állapotának épségéről érdeklődve.
– Merlinre, ez a "titkosangimágustárs" szó rettenetesen hangzik! Egészen tetszik – nevetek. Azzal megragadom a kezét, és az ajtó felé húzom. – Gyere, menjünk. Nem akarjuk, hogy valaki megkérdezze, mit csinálunk itt bent, igaz? Még a végén kihúznák belőlünk az igazat.