Az összekutyulódó hangok terme

Elena I. Pierce pennájából

A terembe két kis ajtó vezet. Belülről a szoba, olyan, mint egy lerombolt helyiség, melynek egykor pillérek tartották a mennyezetét. Nincsenek falai, illetve vannak, csak átlátszóak. Olyan, mintha a tanulók a kastélyon kívül kerülnének. Attól függetlenül, hogy a terem melyik részében állnak a diákok, egyfolytában különféle hangokra lehetnek figyelmesek. Mindenki különböző hangokat hall. A zajok általában tanácsokat próbálnak adni, ami mindig civakodással jár. Ezzel összezavarják a szobában tartózkodó személyeket, akik ennek köszönhetően döntésképtelenekké válnak.

~Freya~


Fekete hajjal, szemüvegben (aminek persze a lencséje nem igazi) és kicsit sántikálva sétáltam be egy terembe, ahol még nem jártam korábban. Megdöbbenten körbeforogtam párszor, ellenőrizve, hogy ez mégis hogyan lehetséges, elvégre hat, akarom mondani HAT éve itt lakom! El sem akartam hinni, de akár hogyan forogtam, nem volt ismerős.
Nagyot szusszanva beljebb sétáltam, eltökélten, hogy gyakorolni fogok. A fal gyönyörűséges volt, ahogy látszódott rajta a Roxfortot körülölelő táj, úgyhogy miközben leültem, még mindig azt figyeltem egy darabig, csak utána vettem elő az egyik könyvtári könyvet, hogy felcsapjam a megfelelő oldalon, és olvasni kezdjem.
Elolvastam a gyakorlatot (Metamorf mesterek mágikus mutatványai) és azután felpattantam, hogy megcsináljam a leírtakat.
-Chloe Sweet? Áh, badarság, te nem lehetsz ő!-
Hallottam a hangot, és ereimben meghűlt a vér, ahogy ismét körbeforogni kezdtem. Nem láttam senkit, de tudom, hogy tisztán hallottam valakit beszélni.
-Ki van itt?-
Kérdeztem hitetlenkedve, mert ebben a teremben nem lehet elrejtőzni! A hitetlenség mellett pedig csalódott is voltam, hiszen az elhangzó szavak arról árulkodtak, hogy nem vagyok elég jó. Vagy pont az ellenkezőjéről?
-Emlékszel még egyáltalán, hogy ki vagy, vagy már ezt sem tudod? Piszkosszőke, világosbarna, sötétbarna, aranyszőke, ébenfekete, kékesfekete, írvörös, fakó vörös, rézvörös...-
Ismételte a hajszíneket, amelyeket az utóbbi időben viseltem. Mérgemben nagyot dobbantottam, a szemüveget a földhöz vágtam, ahogy egy pár másodperc alatt már újra göndör, szőke hajú, világos szemű lány voltam, ahogy megszülettem.
-Mutasd magad, gyerünk! Most legyen nagy a szád!-
Kiabáltam a pálcámat előhúzva, és azzal hadonászva.

[Remélem, nem arra készülsz, amire gondolok… Olyan más lettél…]

Chloe

A könyveimet már összepakoltam, a táskám mellé raktam az ágyra. Mielőtt elindulok még muszáj egy utolsó pillantást vetnem magamra a tükörben:  Travis-szel lesz rendez-vous-m, és muszáj dögösen festenem. Na jó, az is elég, ha csak csinos vagyok. Ha dögös leszek, akkor túlságosan kilógok a sorból, és a többieknek feltűnik, hogy valami van közöttünk; ezt a világért sem akarom nyilvánosságra hozni, még Hógolyónak sem mondanám el.
Megigazítom vállamra omló tincseimet, majd felkapom az ágyon heverő táskát és könyveket, és elindulok a hosszú útra: a bájitaltan terem felé.
A szokásos roxforti öltözék van rajtam, amit hat éve ugyanolyan fintorral veszek fel minden reggel, ahogy ezt az első nap tettem. Nem az én világom az ilyen szerelés, de sajnos ez van. Habár nem festek rosszul benne, az ártatlan diáklányos stílus nem is annyira rossz. Jelenleg is ezt próbálom bevetni Travis-nél, hátha ezúttal bejön.
Szélsebesen nyargalok a terem felé, néha rá-ráköszönök egy-két ismerős arcra vagy éppen fordítva. Örömmel látom, hogy egyre több ember hajlandó szóba állni velem. Lehet, hogy most már nem tartanak annyira hangyásnak, mint korábban? Nem tehetek róla, hogy ennyire mugli vagyok, na!
Benyitok a terembe.
Hirtelen eltűntek a falak, és a kastélyon kívül találom magam. Hohó, Travis bácsi újabb csínyre készül, hogy megszerettesse a tantárgyát? De kis édes! Kistányérnyi szemekkel nézek körül, és keresem A Férfit, de nem látok senkit, csak egy lányt, aki egyáltalán nem ismerős. Tuti, hogy most van az óra – nehogy már ezt az órát ne tudjam!
- Remélem, nem arra készülsz, amire gondolok… Olyan más lettél… - szólal meg egy hang, amely kísértetiesen hasonlít Jeremyére. Minden bizonnyal csak hallucinálok, hiszen imádott hercegem nem a varázsvilágban él, így lehetetlen, hogy itt legyen.
- Jer, te vagy az? – kérdezek vissza, és szétnézek, de az udvaron senkit nem látok, csak azt a lányt, akivel eddig még nem találkoztam.
- Te is hallottad, amit az előbb mondott valaki? – kérdezem tőle minden köszönés nélkül, hagyjuk most a formaságokat, az fontosabb számomra, hogy Jeremy hol van és egyáltalán mit keres itt. – Amúgy miért szegezed rám a pálcád? – nézek a hadonászó lányra értetlenül.
- JEREMYYY!! – kiáltom el magam, de semmi. Én ezt nem értem. Mit keresne ugyan a bájital tanteremben, hiszen azt sem tudja, hogy hogyan lehet eljutni a Roxfortba. A Fidelius bűbáj elrejti a mugli szemek elől az iskolát, ezért esély sincs arra, hogy egyáltalán belépjen ezen a kapun. Lehetséges, hogy csak hallucináltam. Igen, minden bizonnyal.
- Hé, hallod, hol vannak a többiek? – kérdezem az idegen csajtól, aki nindzsaként hadonászik előttem a varázsvesszejével. Fura ez a mai nap, az a meglátásom.

~Freya~

Úgy tűnik nekem, hogy nem sikerült elég hamar visszaalakulnom az eredeti formámban, mert besétált Freya, és, nos, nem úgy viselkedett, mint aki felismert. Pedig ebben a tanévben többet találkoztunk, mármint előre megbeszélt találkozón, mint korábban, mert a bajban muszáj összekapaszkodni. Egyenként sokkal könnyebben kicsinálnának minket, mugli születésűeket, meg félvéreket. Csak az arany a vér, ami nem válik vízzé, vagy sárrá, jelen esetünkben. Legalábbis Tudjukkinek, meg a sleppjének.
Elővettem egy kis tükröt a táskámból, és hallottam, hogy magyaráz, de amíg nem volt teljes a visszaalakulásom, addig nem is figyeltem rá. Reméltem, hogy nem nagyon figyelt meg magának, mindenesetre azért felkeltem, és kirontottam a teremből. Sóhajtottam egy nagyot, ahogy a hátamat a falnak vetettem, egyszerűen nem akartam neki elmondani. Szóval ellenőriztem a tükörben, hogy valóban én vagyok e az, szőke haj, világosszín szemek, sápadt arc, pisze orr... azután visszasétáltam.
-Szia Freya, mi történt? Az előbb egy fekete hajú csaj úgy rohant ki innen, mintha üldöznék. Jól vagy?-
Kérdeztem, miközben odasétáltam a barátnőmhöz, és a vállára tettem a kezemet, hátha attól kicsit megnyugszik. Körülnéztem, de még mindig bennem volt az a furcsa érzés, korábbról, ám úgy voltam vele, hogy na most majd bizonyára felismer az a valaki, aki itt bujkál bizonyára egy kiábrándító bűbájjal kezelt talár alatt.
-Nem az igazi, elfelejtetted a szemöldöködet.-
Ijedten kaptam megint a tükrömhöz, és próbáltam figyelmen kívül hagyni a röhögő hangot, ugyanis az illető nagyon jót kacarászott magában a helyzetemen. Azután Freyára néztem kíváncsian, és persze a tükröt eltettem, mivel átverés volt a szemöldökös dolog, a pálcámat meg - újra - előhúztam helyette.
-Te is hallottad? Tudod, hogy ki van itt?-

[Helló, jaj, nem vettem észre, hogy itt vagy, csak a nindzsás mozdulatok az előbb a lánytól, meg a hang a fejemben. Ajh. Tisztára megőrülök! Te nem hallod?]

Chloe

A lány egyik pillanatról a másikra fogja magát, és se szó, se beszéd csak őrült módjára kirohan. A nindzsás mozdulataival sem tudtam mit kezdeni az előbb, de nem is érdekel annyira. Most Jeremy foglalkoztat.
- Helló, jaj, nem vettem észre, hogy itt vagy, csak a nindzsás mozdulatok az előbb a lánytól, meg a hang a fejemben. Ajh. Tisztára megőrülök! Te nem hallod? - darálom a szöveget a Chloenak, úgy látom, hogy ő nincs annyira megrémülve, mint én. - Itt van Jeremy. Hallottam. - jelentem ki neki, és azt hiszem, hogy már meséltem neki a világ legjobb barátjáról, ha nem, akkor most úgyis megkérdezi, hogy ki az a Jeremy, és akkor majd jól elregélem neki a történetünket.
- Egy kicsit magadba nézhetnél, és eldönthetnéd, hogy mit érzel irántam. - folytatja Jeremy továbbra is visszhangozva a fejemben. Hiába nézek mindenfelé, egyszerűen sehol nem találom.
Nagyszerű, gondolom, hogy ez is olyan elvarázsolt terem, mint még néhány a suliban. Chloe vajon mi a fenét csinál itt egyedül? Vagy csak látta, hogy én bejövök ide és jött? Nem értem, hogy ő miért nem hallja. Vagy hallja, csak nem mond nekem semmit?
- Nem oszd az észt itt nekem, inkább gyere elő! Majd akkor elmondom neked, hogy mi a helyzet. - válaszolom a hangnak, Chloe totál hülyének nézhet, főleg, ha ő nem hallja. Vagy esetleg mást hall. Lehetséges lenne, hogy mindenki mást? Igen, csak ez lehet a megoldás, mivel annak mi értelme lenne, ha Chloe is Jeremyt hallaná. Vagy mi vaaan?
- Nem láttam senkit, vagyis csak a nindzsás lányt,  és én igazból asszem éppen órára tartok, de el nem megyek innen, míg ki nem derítem, hogy mi folyik itt. Én jól vagyok egyébként. De veled mi van, mintha attól tartanál, hogy himlős lesz az arcod, vagy nem tudom. Minek nézed magad annyiszor? - kérdezem értetlenül a lánytól, aki nyugtatásképp odajön hozzám, és a vállamra teszi a kezét. Úgy látom, hogy ő sem százas, tehát vele is tuti van valami baj, lehet, hogy ő is olyasmi dolgokat hall, amit nem kellene?
Hozzám intézett kérdése nyilván nem alaptalan, tehát most már világos a dolog: ő is hallja a hangot. Már csak az a kérdés, hogy Jeremy bujkál itt a romok között, vagy valaki egészen más?
Nem válaszolok a kérdésre, inkább megpróbálom felfedezni a helyiséget. Tisztára diliházba való vagyok, kezdem azt hinni. A terem rendkívül furcsa, mert nincs meg az összes fala, de biztos, hogy nem lehet ennyire egyszerűen kijutni a kastélyból! Elindulok a romok között az "udvar" irányába, hátha megtudom, hogy mi ez a egész. Hátha észreveszem a titokzatos hang tulajdonosát.
Néhány lépést követően a falnak ütközök, tehát csak egyszerű szemfényvesztés az egész. Tekintetemet a lányra irányítom. Szeretném kitalálni, hogy vajon mi folyik itt.
- Te tudod, hogy mi ez az egész? És mit csinálsz itt? És miért hallom Jeremyt?- kérdezem egy kissé kétségbeesve. Nem szoktam ennyire kiborulni, de olyan, mintha minden, ami történne igaz lenne. A táskámat leteszem a földre és leülök az egyik kettétört oszlop maradványára. Chloe válaszára várok, hátha többet tud erről az egész cirkuszról, mint én.

~Freya~

Rövid koncentrálás után sikerült visszaszíneznem a szemöldökömet is, így a tükröt eltettem, bár biztos voltam benne, hogy már így is furcsállja.
Azt mondta, hang a fejében, én pedig ezen gondolkoztam. Mondott mást is, de engem egyelőre az foglalt le, hogy hol is említette a hangot, az elméjében, ami azt jelenti, hogy nincs senki a teremben. Csak azt nem értettem, hogy akkor utána meg miért viselekdett olyan furcsán, hogy mégis kereste azt a...
-Ki az a Jeremy?-
Kérdeztem kíváncsian, miközben körbefordultam újra, hátha látok valakit, de természetesen továbbra sem tartózkodott a teremben senki rajtunk kívül, ami pedig egyre inkább egyértelművé tette számomra, hogy csak mi halljuk a hangot, mármint, hogy belül, a fejünkben.
-Hát szerintem arról lehet szó, amit mondtál, hogy hang a fejedben... szóval te is hallassz valamit, meg én is, de mindketten mást.-
Néztem, ahogy nekisétál a falnak, így azt is bebizonyította, amit szintén sejtettem, mégpedig, hogy ez a terem nem a szabadban folytatódik, csak úgy néz ki, mintha.
-Ennél többről fogalmam sincs.-
Tettem hozzá, és azután közelebb lépkedtem hozzá. Nem akartam elárulni, hogy mit hallok, de kíváncsi voltam az ő hallucinációjára.