Macska-JAJJ

Nolita Grosiean pennájából

Bizony a Roxfort diákjai elég sűrűn találják meg a módját annak, hogy miként jussanak alkoholos italhoz. Ha kell kilógnak, ha kell becsempésznek, de a másnapi fejfájást, hányingert bizony már nem képesek legyűrni. A szoba híres a diákok között arról, hogy egy negyed órás üldögélés után, sokkal szebben látja mindenki a világot. Ha neked tej kell, vagy húsleves, csokoládé, akkor a szoba azt szolgáltatja neked. Ha egy kényelmes kanapé, ágy, akkor azt. Ne feledd el! Mindig van segítség...

Gina

Hát ez a tegnap este se volt a legjobb ötlet. Illetve, dehogy nem, bár az utóhatása nem a legjobb. Vannak dolgok amik kiestek, és ennek nem örülök, mert biztos vagyok benne, hogy valami olyat csináltam, amit még emlegetni fognak, hiszen volt néhány ilyen. Már előre elvigyorodtam, ahogy sétáltam a sötét pincében. Nem értem mért kell pont erre a helyre rakni. Istenem, utálok itt járni! Sötét van, dohszag, és mindenhol mardekárosok vannak. Már messziről érzem a bájitaltan szertárból áradó bűzt. Igen, valószínűleg egy tíz perc a szertárban, és azonnal kitisztul a fejem. Áh nem! Nekem nem az kell.
Átmentem a függőhídon, majd folytattam utamat a pincefolyosókon. Hm, talán ez lesz az! Benyitottam egy nagy faajtón. Egy régi tanterem volt. Hát ezt nem találta el. Tovább mentem, majd néhány saroknyira megláttam egy szépen kidolgozott fa ajtót, nem azt a régi típusút. Na biztos ez lesz az.
Benyitottam, és hitelen valami nagyon kellemes illat csapott meg. Igazából üres volt, de mégis tudtam, hogy jó helyre érkeztem. Ahogy beljebb sétáltam, láttam, hogy megváltozik a díszítés. Mindenhol perzsaszőnyegek jelentek meg, az egész szobában. Sosem jártam még itt, de elvarázsolt a szoba légköre, az a varázslat, ami ott körülvett engem is. Megálltam a szoba közepén, és láttam, hogy egy nagy, kipárnázott kanapé jelenik meg. Elmosolyodtam, majd boldogan lefeküdtem rá. Ahhh, ez jó, gondoltam. Ekkor eszembe jutott, hogy tegnap elég sokan voltunk a klubhelyiségben. Szépen lassan kezdtek beugrani a dolgok. Mintha egy szülinapot ünnepeltünk volna…de…talán nem is csak hugrabuggosok voltak ott. Ez a részlet ne tiszta, pedig fontos. De akkor biztos többen is meglátogatják ezt a termet, hiszen nem én voltam az egyetlen, aki az asztalon táncolt. Na jó, menjünk arrébb, biztos másoknak is kell a hely. Felálltam, és kinéztem magamnak egy szimpatikus sarkot. Odamentem, és a díszítés meg a kanapé eltűnt, de amikor újból megálltam újra felbukkant. A fejem nagyon fájt és éhes voltam. Meg szomjas is persze. Az alkohol felszívta az összes nedvességet a szervezetemből. Ekkor láttam csak, hogy egy asztalka is megjelenik a kanapé mellett. Édesség volt rajta. Rengeteg. Imádom a csokoládét. Akármennyit meg tudok enni belőle. Mohón nekiláttam, és közben egy nagy pohárból ittam vizet, ami mindig újratöltötte magát egyszer vízzel, egyszer gyümölcslével. Furcsa. Mintha a szoba jobban tudná, hogy nekem mire van szükségem. Aztán persze az asztalkán megjelentek a kedvenc gyümölcseim, felvágva, kimagozva stb., ahogy én szeretem. Kedves kis szoba ez, gondoltam. Majd amikor tele lettem, szépen ledőltem és elnyomott az álom.
Talán egy-két órát aludhattam, majd felkeltem arra, hogy záródik az ajtó. Igazából már nem is voltam álmos. Kipihentnek éreztem magam csak valami hiányzott. Felültem, majd láttam, hogy egy lány közeledik. Ő sem lehetett jobb állapotban nálam. Intettem neki, hogy jöjjön ide. Az ujjaimmal végighúztam a hajamon, és akkor vettem észre, hogy az asztal eltűnt, illetve kisebb lett, és a kanapé ellett volt. A kanapém előtt pedig egy perzsaszőnyegen körbe párnák és egy hatalmas vízipipa, megtömve, szénnel. Ahh, ez kell nekem. Igazából ez egy mugli eredetű találmány, és én is egy ilyet próbálok csinálni, csak nem használom mugli technikákat. Legalább most megleshetem jobban, hogy néz ki, már ezer éve nem pipáztam. Leültem az egyik párnára, hátradőltem, és vártam, hogy a lány odaérjen hozzám.

[Glenda]

Glenda

-AAAÁÁuuu. - A fejfájás az alkohol fogyasztás egyenesági következménye. Ezt senki nem tudja kikerülni, aki több italt fogyaszt a kelleténél. Még maga a Karvaly sem kivétel. Sajnos. De legalább vasárnap van, és órák nincsenek. Gyilkos lenne most egy mugliismeret óra. Vagy bármilyen más óra. Viszont tegnap este ingyen potya piához jutott a hugrásoktól. Nem lehetett kihagyni az alkalmat, hogy lehúzhasson pár együgyűt egy kis ingyen piáért. Különben is ennyivel amúgy is tartonak neki, tekintve, hogy sokszor a Karvaly védelmezi meg a szegény kicsi hugrás gólyákat a csúnya mardekárosok gonoszkodásaival szemben. 

A vörös lányka lassan, résnyire szűkült pupillákkal sétált a déli szárny folyósóin. Egyszer neki is ment egy mardekárosnak. Gina nem igazán foglalkozott a méltatlankodó pukkanccsal. Túlságosan lüktetett a feje egy ilyen nyomoronchoz, így válaszra se méltatta, csak haladt tovább kijelölt célja felé. Nem különösebben kedvelte a kastály ezen felét. Viszont itt volt az, az egyetlen szoba, ami segített mérhetetlen gondjain. Egyszer másod éves korában fedezte fel, egy nagyon hasonló éjszaka után. Igazából korábban is hallott már róla, de csak akkor másnaposan sikerült megtaláni. Talán csak az utóhatásokkal küszködőknek jelenik meg, mint a Szükség szobája az arra rászorúlóknak.  Végre meg is van a fa ajtó amit keres. Lassan lenyomta a réz kilincset, és belépett.

A szoba mintha most sokkal tágasabb lett volna mint általában. Ennek lehet az oka, hogy már van itt valaki. Valószínüleg egy hugrás lehet a tegnapi bulijukból kiindulva. Tulajdonképpen nem is meglepő, hogy nem Gina az egyetlen aki igényt tart a szoba szolgálataira egy ilyen este után. Mintha valaki szülinapja vagy mi lett volna. Nem mintha ez a társasági esemény a lányt egy kicsit is érdekelte volna. Ő egyszerűen csak fogott egy üveg piát, és csendben elvonult vele. Majd amikor elfogyott a következővel...

Ahogy körülnézett a szobában látott a távolabbi falnál egy kanapét, mellette egy kis asztalkát tele csokival, meg édességgel. A szoba közepén megjelent egy szőnyegen jónéhány párna, és középen egy vizipipa. Milyen régen is látott már ilyet a lány. Bizony sok emléket felkavart ez az egyszerű mugli szerkezet. Viszont ellenállhatatlan csábítást is jelentett.

- Bocs, nem akartalak megzavarni békés ejtőzésedben. - mondta, amikor a másik lány intett neki, hogy telepedjen le mellé. Egyszer lehetünk kedvesek. Elvégre az ő italkészletükből volt tegnap jó éjszaka.

A Karvaly maga is leült a vizipipa másik olalára, majd elheveredett a párnákon. Kényelmes volt. Igazán kényelmes. Pár pillanat csendet követően Gina bal keze mellett megjelent egy piros kupa. A lány keze annélkül, hogy ránézett volna ráfonodott a pohárra. Félig felült, és belekortyolt a nedűbe. Ami nem volt más, mint langyos tej, egy kis fahéj, és gyömbér ízesítéssel.

-Rajtam ezeken a macska-jajjos napokon csak ez segít. Langyos tej, fahéjjal, és gyömbérrel. Próbáltad már? - kérdezte, csak úgy udvariasságból. Bár legtöbbször csak hallgatni szokott. Különösen az ilyen napokon.

- Hiába, csak az igyon, aki hajlandó másnap megfizetni érte. Te szoktál vizipipázni? Zavarna, ha én igen? - kérezte néhány perces hallgatás után ismét. Közben kiürült kelyhet lerakta a füldre és ismét elfetrengett a párnák között....

Gina

Rámosolyogtam a griffendéles lányra. Kómásan megráztam a fejem, jelezve, hogy semmi baj, jöjjön ide.
 - Még nem, de biztos fincsi. Nekem ilyenkor a csoki a gyümi és egy-két óra alvás segít. – álmosan mosolyogtam. Figyeltem, ahogy a lány belekortyol a tejébe. Nagyon tetszett a hajszíne. A korát nem tudtam volna megsaccolni, bár szerintem csak a másnaposság miatt.
 - Az biztos! Egy-egy jó estéért én mindig bevállalom, pláne ha ezután ide jöhetek. – vigyorogtam, és beletúrtam nyűgösen a hajamba. – Bár sosem sikerül elsőre megtalálnom.
Nem értettem a lány kérdését, hiszen a pipát nekem adta a szoba, akkor valószínűleg a szoktam pipázni. Nem baj, én is megkérdeztem volna, amilyen állapotban vagyok.
- Hát régen pipáztam, de most nagyon jól fog esni. Persze nyugodtan, és is csatlakozok. – mondtam, és erre az egycsövű vízipipa növesztett ég egy csövet.
Csendben el kezdtem szívni. Barackos dohány. Az íze tisztán kivehető volt. Még sosem szívtan ennél finomabbat. Nagyon jól esett. Egy-két másodpercig bent tartottam, majd nagyon lassan kifújtam. Csak úgy gomolygott a számból, és még mindig, és még mindig jött.
- Aaah! – sóhajtottam. – Ez nem semmi. – szívtam még egyet, és hátra hajtottam a fejem a kanapéra. Lassan kifújtam, majd a lányra néztem. – Glenda Gumbold vagyok. Rémlik, mintha te is ott lettél volna a tegnapi bulin. Nem te voltál az, aki megivott két üveg olyan kevert izét. – kérdeztem vigyorogva. ár nem is emlékszem mit ittunk. Igazából még arra se emlékszem kinek volt szülinapja. Bár nem ismertem a csajt, csak úgy odacsapódtam. Viszont arra emlékszem, hogy ittam vele…vagy az nem ő volt? Áh, a fene se tudja.
Közben nyílt az ajtó, és belépett három hugrabuggos fiú. Ők is elvonultak a terem egyik oldalára. Majd néhány perc múlva néhány mardekáros is megjelent.
- Mi a manó! – néztem őket, és nevettem. – Jó nagy buli lehetett. Én sokra ne emlékszek, ami azt illeti. – kérdeztem.
[/font]

[Glenda]

Glenda

Gina fetrengett a párnák között a fejfájásával. Azonban máris kezdte érezni a szoba "gyógyító" hatását. Közben hallgatta a másik lány mondandóját. Majd fél ülő helyzetbe tornázta magát, és a vízipipa frissen növesztett csöve után nyúlt. Lassan mélyet szívott belőle. Barackos dohány. Nem a kedvence, de most nagyon-nagyon jól esik. Tényleg sokkal jobb, mint amire emlékezett az évek távolából. Lassan fújta ki a füstöt.

- Én sosem tudok sokáig aludni. Különben is aki sokat alszik keveset él. De nagy ritkán, amikor mégis elszunyálok, azt is félig nyitott szemmel. Amúgy egyszer tavaly találtam meg a szobát, akkor is hasonló állapotban. Józanul még nem sikerült a mutatvány. Érdekes módon fejfájással, fél kómában mindig gyorsan sikerül. - mosolyodott el halványan, kortyolt egyet a fahéjas, gyömbéres tejéből, ami újra töltötte magát, és ismét megszívta a pipáját.

- Amúgy én is régen láttam ilyet, és én is régen pipáztam. Meg is fizettem érte... Mindegy, hagyjuk a témát...- kissé zavartan harapta el a témát. Valóban felrémlett benne néhány kellemetlen, mondhatni fájdalmas emlék. Ezért Gina hogy leplezze az arcára kiülő pillanatnyi fájdalmas fintort, még egyet szívott a pipából.

- Nem hiszem, hogy érdekelne a múltam, kellemetlen emlékei. Most jó ez így. Szóval... szóval, én Gina vagyok. A legtöbben csak Karvalynak hívnak. - mosolyt próbált erőltetni az arcára, de ez inkább, csak egy szomorkás próbálkozás volt. A Karvalyról magáról, pedig sok volt az ellentétes pletyka az iskola falain belül. Különösen a Hugrabug házon belül. Az elsősök, és másodikosok megesküdtek, hogy a lány mindig megvédi őket a gonosz mardekárosoktól, és segít nekik a leckében, csoki békát ad nekik, és kedves hozzájuk. Mások a felsőbb évesek az ellenkezőjét állítják. A modortalansága nem ismer határokat, mindenkivel durva, goromba és elutasító. Folyton veszélyes dolgokba keveredik, és több pontot vonnak le tőle egyedül egy hét alatt, mint az egész évfolyamtól egy hónapban. Hogy ezek közül mi igaz, és mi nem azt csak a magasságos Merlin tudja. Talán még ő sem.

- Igen, amúgy én voltam, aki megivott két üveg olyan kevert izét. Nem tudom mi volt benne, de ütős cucc. Hé, ha legközelebb ilyen lőrével fűszerezett buli lesz szólj nekem is. Majd meghálálom, ha nagy leszek. Amúgy csak egy elsős hugrás lányka miatt mentem el a buliba. Tudod még az év elején ráijesztett néhány mardis, és azóta csak a hátam mögött érzi biztonságba magát. - közben egy lesújtó pillantást vetett a szoba másik fele felé, ahova a mardekáros csapat telepedett le. - De nyugi, neki megtiltottam, hogy alkoholos itókákból fogyasszon. Túl kicsi, és ártatlanka még. Jó neki. Amúgy a buli egyes részletei még nekem is kiestek. Például, hogy hogyan kerültem fel a klubhelyiségem kandallója elé a földre, ahol reggel ébredtem.

A lány szívott még néhányat a pipából, és ismét fetrengeni kezdett a párnák közt. Láthatólag nem nagyon zavarta, hogy jöttek mentek körülöttük a tegnapi buli többi résztvevői is.

- Húú de nagy mázli, hogy ma vasárnap van. Képzeld csak el, ha most mágiatörire kéne mennünk. Az aztán gyilkos volna...

A Karvalyt maga sem tudta mi vitte rá, hogy ennyit fecsegjen. Máskor egy egész hónapban összesen nem beszél ennyit... Talán ez is még annak az alkoholos valaminek az utóhatása...

A Karvaly

A pipától általában lüktetni szokott a fejem, de most ez itt nem volt megfigyelhető. Nagyon jól esett egy kis teljes kényeztetés, pont ez kellett most nekem. Még mindig kicsit nyűgösnek éreztem magam, és elfogott a punnyadt érzés, amit igazán nem szeretek. Nem tudtam eldönteni mit tehetnék ez ügyben, hisz nem tudtam mire is lenne pontosan szükségem. Nem baj a szoba tudta helyettem is. Éreztem, ahogy a kanapé ülőkéjének a keményebb része valahogy besüpped. Mások meglepődnének, én nem tette. Elnyúltam, és pipáztam, és ittam a baracklevemet.
Hmm…a Karvaly. Találó név. Ránézésre még illik is rá. Csak most ismertem meg, de biztos vagyok benne, hogy neki már kultusza van a suliban. Legalább is a mardekárosok és a griffendélesek között mindenképpen. Vajon ért nem szeretne mesélni. Ah, bár el tudom képzelni. Anyukámtól hallottam egy-két dolgot, ő jól ismeri az ilyet, hiszen pedagógus volt egy ne is akármilyen középiskolában. A pipázás nem rejt magában túl sok veszélyt, de amiket igen, azok azért elég durvák. Ki tudja szegény lány milyen tudatmódosító szereknek esett áldozatául, amit ások kihasználtak….nem is folytatom a gondolatmenetet. Amúgy siker érzetem volt, mert jól emlékeztem rá. Végre egy jó hír a mai napon.
 - Jajj ne is mondd! – nevettem fáradtan. – Szerintem elküldenének a gyengélkedőre, amilyen fejem lehet most.
És tényleg! Erről jutott eszembe, hogy ma reggel még nem is fésülködtem. Nem, hogy nem fésülködtem, konkrétan még bele sem néztem a tükörbe. Igazából még arra sem emlékszem nagyon, hogy jutottam ki a klubhelyiségből, de annyira nem is izgat. Közben a hely egyre inkább megtelt diákokkal. Tényleg, milyen jó, hogy vasárnap van. Kezdtek beugrani a tegnap estéről, csak ilyen képfoszlányok…. egyre több……..AAAAH!
- Azt hiszem, McGalagony kikészült volna, ha látta volna, hogy szétszedtük tegnap a klubhelyiséget! – tűnődtem el. -  Most úgy kezdenek beugrani képek… - egy ideig hallgattunk, majd megszólaltam. – Na és te melyik évfolyamra jársz? Szerintem találkoztunk már…már úgy értem a bulin kívül.
Éreztem, hogy elkezd bizseregni a lábam. Ez azt jelenti, hogy lassan már jól leszek. Talán még a reggelit is elérjük. Áh, annak már biztos rég vége… Igazából nem is vagyok éhes, de égis ehetnékem van. Áh nem tudom, lehet, hogy megint aludnom kéne. De csak nem fogok elaludni beszélgetés közben! Majd délután. Közben rám jött az ismerkedhetnék. Lehet, hogy csak azért, hogy felpörgessem az agyam.
 - És amúgy… a te szüleid mivel foglalkoznak? – ajh, gratulálok Glenda, ennél sznobabb kérdés nem jutott eszedbe? Mindegy már. Biztos azért, mert eszembe jutott, hogy vajon mi van most otthon. Ha baj lenne, arról azonnal tudnék. Hát igen, kérdezhettem volna mást is… mint pl. hogy honnan jött meg ilyenek. Nem baj, a Karvaly biztos nem veszi rossz néven… illetve, ha azt nézzük, milyen korokat élünk meg, elég valószínű, hogy nem akarja majd elmondani.
Manapság már egy fűszerárus, meg egy kocsmáros között is van különbség ha a halálfalók szemszögéből nézzük a dolgokat.

[Glenda]

Glenda

Már sokkal jobb. Ez a szoba tényleg tudja mi kell az ember lányának azokon a bizonyos másnapokon. Már nem is fájt a feje a vörös lánynak. Tulajdonképpen kezdte egészen jól érezni magát, de valami hiányzott.

Adnál nekem is egy csokit? - nézett a Glenda melletti édességes tálra. - Kösz.

A Karvaly érdeklődve nézegette pár másodpercig a hugrabugos lányt. Szerette megfigyelni az embereket. Sokat elmond róluk, hogy hogyan viselkednek másnaposan. Meg egyébként is, az élet különböző helyzeteire adott válaszreakciók többet mondanak a szavaknál. Beleharapott a keserűcsokiba, amit elvett a tálból. Finom volt. Mondhatni mennyei. Ritkán jutott ilyesmihez. Túl ritkán.

- Nézd a dolgok jó oldalát. Legalább együtt zavarnának minket a gyengélkedőre, és ott is heverészhetnénk uncsi óra helyett. -mosolyodott el. - Amúgy sem érdemes azon filózni, hogy milyen fejünk lehet. Akinek nem tetszünk így, az nem érdemli meg, hogy a köreinkben lógjon. -Gina maga sem tudta miért, de kezdte kedvelni a lányt.

- Amúgy szerintem nem McGalagony, hanem a házimanók készültek ki a klubhelyiségetektől. Szegénykék. - vigyorgott, és szívott egyett a vizipipából, majd lassan eregette kifelé a füstöt, mint valami kómás sárkány. - Amúgy harmad éves vagyok. Te? Elképzelhető, hogy összefutottunk már, bár nagy ez a suli.

A Karvaly lassan belekortyolt ismét a kupájába. Majd besüppedt a párnákba, és valami csoda folytán megnyúlt a vizipipa csöve, így fetrengve is meg tudta szívni. Jól esett ez a kis lazítás. Ekkor jött a kérdés, amire a legkevésbé szeretett volna válaszolni. Nem lepődött meg, és nem is sértette a kérdés. A legtöbb normális gyereknek természetes ilyenekről beszélgetni. Csakhogy nem az olyanoknak, mint Gina. Nem a közönséges, kitaszított lelenceknek. Lassan hasra fordult, és elomorodva nézett maga elé. Mélyet szívot a pipából. Nagyon lassan engedte ki a füstöt. Úgy festhetett talán kivüről, mint aki azon tűnődik, vajon mennyit árulhat el, és mennyit nem.

- Maradjunk annyiban, hogy nem tudom, mit jelent a szülő szó. Én saját magamról gondoskodom, mióta az eszemet tudom. - a hangja most komor volt, talán némi folytott düh is lappangott benne. Nem Glenda, és a kérdése iránt. Azok miatt az emberek miatt, akik mindig csak magára hagyták. - Ne nézz így. Nem olyan rossz ez. - mosolyodott el végre. Azonban ez ikább volt keserű, mintsem valódi. Megint szívott egyet a pipából.

- Azért jó lehet neked. Értékeld. A te szüleid, amúgy mivel foglalkoznak? - kérdezett vissza, mert jobb nem jutott eszébe. Viszont saját magáról szívesen elterelte volna a figyelmet. Remélte, hogy  a másik lány majd elkezd magáról, és a családjáról mesélni, és neki nem kell majd megszólalnia...

A Karvaly

Glendának elege lett a pipázásból, így felmászott a kanapéra, és jó mélyen belesüppedt. A vízipipa egyik csöve eltűnt. Az ölembe vettem a csokis tálat, majd amikor Karvaly kért, odanyújtottam neki.
- Ó az biztos! – szélesen elvigyorodtam. – Bár akkor Madam Pomfrey tuti mindenféle gusztustalan löttyivel itatna. – elhúztam a szám. – Igazad van, bár ez csak akkor igaz, ha alapból ilyen fejünk lenne. Legalább is az én nézeteim szerint. – ajjaj szófosás… - Így lazán foghatjuk a másnaposságra.
Ez a csaj aztán megmondja a tutit! El is hiszem. A plafont bámultam. Olyan szép volt. Nem tudom mért láttam szépnek a sivár, magas kő plafont… néha már magamat sem értem.
- Nem is tudom. Szerintem itt a Roxfortban arany életük van. Rossz bele gondolni, hogy a mai világban hogy bánnak a házimanókkal… - fintorogtam egy sort. – Negyed éves. Hm nem tudom….
Annyira kómásan éreztem magam, még így is, hogy nem volta képes visszaemlékezni a lányra. Nem baj, majd csak sikerül egyszer.
Nagyon jól esett, amit a lány mondott. Mármint a szívemnek. Hogy vannak még olyan emberek, akik így tudnak beszélni egy szörnyű dologról. Én nem tudom mi történhetett a családjával, de nyilván nem firtatom, ha nem akar róla beszélni. Erősnek láttam őt, és ez jó volt. Kicsit el voltam keseredve, és nagyon sajnáltam is őt.
- Oh…. Sajnálom….Bocsi, nem akartam semmit se felkavarni benned vagy ilyesmi. Hagyjuk is! – mondtam, mert nem akartam, hogy a dolog rosszul érintse. Aztán a végén csak legyintettem, hogy nyomatékosítsam az utolsó mondatomat. Aztán csak elmosolyodtam.
Szerintem ezzel a lánnyal én jóban leszek. Valahogy megértetem őt. Nem tudtam biztosan mi történhetett vele, de átéreztem. Ez mindig is az erősségem volt.
- Hát anyukám mugli. Apukám meg varázsló, és van egy nagy farmunk. Ott laknak velünk a nagynénémék és abból a farmból élünk. – átfordítottam a beszélgetést magamra, de nem akartam áradozni. – A semmi közepén lakunk egy kis falutól tíz km-re. Gondolhatod! – vigyorodtam el. – A Roxfort előtt nem is jártam gyerekek közé meg semmi, mert nem volt pénzünk iskolára. Anyu tanított meg az általános dolgokra.
Kezdett kitisztulni a fejem. Nem éreztem már magam olyan kómásnak, mert mintha megtöltöttek volna energiával és teljesen friss voltam.
- Amúgy hogy vagy? Mert én már kezdek jól lenni. – mosolyogva témát váltottam. – Ha gondolod, utána csinálhatunk valamit.
Tényleg kedvem volt ma valamihez. Kicsit ki menni, üldögélni a parkban… vagy bánom is én, csak történjen valami. Néztem a többi diákot. Istenem! Elvigyorodtam rajtuk, ők rosszabbul voltak, mint mi, amikor bejöttünk. Majd utána járok, hogy hogy kerültek mardekárosok a buliba, és hogy történt e valami balhé egyáltalán, nem csak a mardekárosok miatt. Bár szerintem, ha igen, azt már mindenki tudja, szóval akárkitől meg tudom kérdezni. Úgyis mindig én vagyok az utolsó, aki megtudja a dolgokat…

[Glenda]

Glenda

Milyen puhák ezek a párnák. Szinte kényeztetnek. A Karvaly lehajtotta a fejét rájuk, úgy figyelt újdonsült ismerősére. Valamilyen rejtelmes okból, tényleg úgy érezte kedveli. Pedig Gina roppant kevés embert kedvel. Pedig csak azzal áll szóba, akit kedvel. Azonban tisztelni talán csak egyetlen embert tisztel. McGalagonyt. Maga sem érti miért.

- Ugyan. Nem olyan rosszak azok a gusztustalan lötyik. Sokkal rosszabb dolgokat is láttam már. -mosolygott. Noha cseppet sem volt vidám, az amiről beszélt. Egy darabig csak hallgatott. Próbálta kitalálni miként reagálhatna helyesen az eddig hallotakra. Ez nem is volt olyan egyszerű. Persze itt tekintetbe kell venni, hogy neki nem igazán mentek a szocializácós kisérletek, mert sosem volt senki, akiben igazán bízhatott volna, és segítette volna az élet ezen, vagy bármely területén. Így itt alapos hiányosságai voltak.

- Azt hiszem igazad van. Tényleg arany életünk van itt a Roxfortban. - kezdett bele végül a saját meséjébe. S bár arca érzelemmentesnek tetszett, hangjában ott lappangott valami mély, bujtatott szomorúság.
- Tudod nekem ez a suli az egyetlen otthonom. Aztért imádkozom minden éjjel, hogy soha ne jöjjön el a nyár. Soha ne kelljen elhagynom az itteni szobámat. Számomra a nyár az a rémálom, amit te a "mai világnak" hívsz. Tudom, hogy ezt nehéz megértened, mert neked megadatott mindaz, amiről én csak a legszebb álmaimban álmodhatok. Néha azokon a forró, tikadt napokon én még annyit sem érek, mint egy házimanó. Legalbbis ezt éreztetik az emberrel, ha egy senkinek sem kellő lelenc. Elhiheted, hogy sokkal szívesebben lennék itt házimanó, mint odakint lelenc. Pedig az vagyok, amióta az eszemet tudom. És tudom én, hogy nem akartál semmi rosszat sem. Nem tudhatad, amikor arról kérdeztél, amiről nem szoktam beszélni. Megértelek. Számodra természetes dolog ilyesmiről beszélni. -arca végig nyugodt volt, és mosolygott, de ez furcsa, fanyar, keserédes mosoly volt.

- Szóval farm, mi? - nevetett fel. - Az klassz lehet. Biztos sok állatotok, meg érdekes növényetek van. Mesélj nekem arról a farmról. Megpróbálom elképzelni.

Csendben hallgatta a lány beszámolóját a farmról, ahol felnőtt. Majd mosolyogva szólalt meg.

- Kösz. Amúgy, én is sokkal jobban vagyok. Tényleg csinálhatnánk valamit. Mihez van kedved? Nyitott vagyok mindenre.

A Karvaly

Ne is firtassuk tovább szegény lány előéletét, se az enyémet. Elgondolkoztam, hova mehetnénk. Igazság szerint alig ismerem az épülete, csak az Északi szárnyat, ahol a hugrabug klubhelyisége van.
- Nem is tudom… - gondolkoztam. – Talán lemehetnénk a házi manókhoz, én még úgysem voltam ott. Vagy Lemehetünk a tópartra… hm, de lassan már ebédidő, először szerintem menjünk kajálni. De igazából nekem mind egy. - vetettem fel az ötleteimet.
Kinéztem az egyik ablakon. Szikrázó napsütés volt kint. Majd a tekintetem automatikusan a többi emberre tévedt. Ekkorra már a terem tele volt ágyakkal, fotelekkel, mindenféle elválasztó függönyökkel. Hol csoportban, hol egyedül üldögélt, vagy aludt egy-egy illető. Mivel a szobának legfőbb erénye, hogy nem kell egész nap bent lenni, elég egy fél óra, maximum kettő. Nem csoda, hát, hogy folyamatos járáskelés volt és nagy volt a nyüzsi (viszonylag), de azért mégsem zavart láthatóan senkit. A legtöbben már jól voltak, akik velünk egy időben jöttek be, ők nevetgéltek, és élvezték, amit a szoba adott nekik. Azonban volt egykét mardekáros, akik kicsit elvetették a sulykot. Hangoskodtak, látszott, hogy tele vannak energiával, ezért a sarokban álló egyik páncél odasétált hozzá, mindenki nagy ámulatára. Néma csönd lett, a mardekáros fiún látszott, hogy be van rezelve. A páncél az ajtó felé mutatott. A fiú vonakodott. Erre a páncél megragadta, és szinte kihajította a teremből. A társai utána futottak, mindenki röhögött. Erre többen is felálltak, akik már úgy jobban voltak, és kimentek, nem akartak úgy járni, mint az a mardekáros.
- Na jó, szerintem most már tényleg menjünk! – pattantam fel, mert nekem sem hiányzott, hogy ilyen szépen és finoman kitessékeljenek.
Felálltunk, és elindultunk az ajtó felé.
- Jól van, nyugi, megyünk már! – intettem a páncélnak, aki éppen felénk tartott. Visszaintett, bár én azt csak fél szemmel láttam.
Bezártuk az ajtót, és az eltűnt. Elindultunk a kiszemelt helyre. Jajj de jó, most megint végig kell menni a pincén, ami mostanra tele lett mardekárosokkat. Nincsenek előítéleteim, de volt már dolgom egy kettővel. De most nem volt kedvem balhézni, úgyhogy inkább csak mentem előre, és próbáltam kerülni a szemkontaktust.
Óó, Glen, ez nem a te napod! Mindek keresni a rossz arcokat, azok úgy is megtalálnak. Bár tudtam, ha egy hatod éves mardekáros bandával találkozol, hazai pályán, az nem vezet túl sok jóhoz. Egyet kettőt pont ismertem közülük, bár látszott, hogy nem ők ott  a hangadók. Próbáltam úgy tenni, mintha észre se venném őket, így nem figyelte a lábam elé, és persze azt sem vette észre, hogy egy 43-as bakancs keresztezi az utunkat, így természetesen megbotlottam benne. Röhögtek.
- Hoppá! – már amikor megbotlottam, akkor tudtam, hogy ők voltak, ezért automatikusan beindult bennem a védekező rendszer, és sikerült úgy kimondanom ezt a „hoppát”, hogy mintha nem is izgatna a dolog. Ezt egyedül sikerült kifejlesztenem, még amikor elsőben én voltam a feketebárány, és nagyon büszke vagyok rá. Szépen megigazítottam a ruhámat, és odafordultam. – Gratulálok, ilyet utoljára három elsőstől láttam tegnap. Igazán eredeti. – félrebillentett fejjel mosolyogtam rájuk. – Ebben a korban tudtommal már nem szokás használni a kötözködésnek ezt a formáját. Szívesen adnék tanácsot, de nincs időm most ilyenekre. – tudtam, hogy a tűzzel játszok, de hatalmas vágyat érezte arra, hogy kiosszak néhány mardekárost. A folyosón mindenki a jelenetet nézte, és sugdolóztak. Ekkor megjelent néhány első éves, akik éppen a klubhelyiségükbe siettek. Talán pont ők voltak, akiket látta, de nem vennék rá mérget. Mindegy is. – Inkább kérdezzétek őket. – mutattam rájuk. – Talán tanultok még tőlük valamit.
Sarkon fordultam, ránéztem Ginára, hogy menjünk, és viszonylag sietős léptekkel elindultunk.[/font][/i]