A hangulat terem

Elena I. Pierce pennájából

Ezen a termen a legtöbben csak áthaladnak a kastélyban jártukban-keltükben. Nincs messze a Gyengélkedőtől. A teremnek azon kívül, hogy a belépő hangulatára legjellemzőbb színt magára ölti, nem sok különleges tulajdonsága van. Esetleg az a gigantikus fikusz lehet furcsa, ami ha túl közel mész hozzá, beleharap a talárodba.

[|my real name is Mephisto, but you can call me baby|]

|my real name is Mephisto, but you can call me baby|
|a rúnaismeret tanteremből kifelé, útban a terem felé|

Enyhe bénázás, talán minden jobb lett volna nélküle, talán pont erre volt szükség. Hamarosan ki fog derülni. Épphogy vége az órának én már rohanok is ki. Persze a füzetem a padon marad, és a bejárat előtt meg is állok, hogy a rúnaismeretre feliratkozó negyedikes, mardekáros lányok névsorát megtekintsem (nem lenne jó, valaki más nevén szólítani) Oh! Fantastique! Egyetlen opció közül választhatok, és ez kivételesen nem a kínálat szerénységét jelzi, hisz első (és sokadik) ránézésre nagyon minőségi termékről van szó. Aubrey, Aubrey, Aubrey. Motyogom el magamban háromszor, hogy biztosan ne botoljon bele a nyelvem, majd hirtelen észbe kapok, és visszaszaladok jegyzeteimért amiket természetesen teljesen véletlenül felejtettem a tanteremben. Rendkívül megkapó színjáték, de hát az ember mi másra számíthat tőlem? Hamar megszerzem tulajdonomat, és hónom alá csapom a tankönyvvel együtt, majd megpillantom friss, pár napig (óráig?) tartó imádatom tárgyát. Nem nézek céltudatosan rá, természetesnek kell tűnnöm, még akkor is ha nagyrészt háttal van nekem. Könnyed, de az átlagosnál kicsit szaporább léptekkel indulok felé, hogy mellé érve átvegyem a lány tempóját, aki vélhetőleg felfigyel a mellé beúszó, magas képződményre. Nekem pedig nincs más dolgom, mint tenni, amihez legjobban értek. Mosolyogva fordulok felé, szemeimből ragyog a...  igazából nem is ragyog semmi, csak pusztán szépek a szemeim. Erről több óra tükör előtt állás is meggyőzött. Lényegében a lehető legselymesebb, legtermészetesebb tónusomban szólalok meg.
- Szia Aubrey. - nem várom aggódó tekintetekkel a reakciót, teljesen biztos vagyok a nevében, legalábbis így kell, hogy tűnjön. - Köszi, hogy a közbeszólásoddal kihúztál ebből az egészből.  -  vakarom meg a tarkóm, mintha kényelmetlennek érezném ezt a témát, és valóban sokat segített volna. Közben, hogy kikerüljek egy szembejövő nagydarab hugrabugost indokolatlanul közel kerülnek a derekaink, pontosabban az én derekam és az ő hasa a magasságkülönbség miatt, de amint kérdőre vonhatná én már vissza is ugrottam az eredeti helyemre. - Tudod néha nagyon beletudok keveredni a szavaimba, főleg, ha egész órán nem a tanárt figyelem. - hirtelen szünet, jelentőségteljes pillantás. Igen madárkám, értsd úgy, ahogy értened kell. Zavarodj össze, vagy éppen használd ki, érezd úgy, hogy kezedben az előny és az orromnál fogva vezethetsz. Mon cher, tu vas être mon jeu aujourd'hui. Fél lépéssel előtted járok, fizikálisan is. Én mutatom az irányt, mintha csak teljesen véletlenül vinne a lábam ebbe az ajtó nélküli terembe (bár hiába a nyílászáró hiánya, mindig üresnek és némának látszik kívülről a terem, szerencsére most belülről is az legalábbis amíg mi be nem töltjük ezt az űrt).  - Gyere, cserébe mutatni szeretnék valamit!
Kettőt lépek, és a szoba kellemes halványzöldre vált, majd rögtön utána Aubrey hangulatát jeleníti meg, és némi tétovázás után a két szín egyesül, remélve, hogy valami kellemes lesz a végeredmény. A sarokban álldogáló fikusz lassan mozogva méregeti az újonnan érkezőket, de hamar  kiegyenesedik, amint a zsebemből előkerül néhány babszem - Ez a titka az egésznek. - kicsit halkabban beszélek, és mozgásom is óvatosabb, kezemet kitárva mellém mutatom, hogy ő most inkább maradjon itt, nem akarom, hogy egy gonosz növény elcsúfítsa ezt a pofás kis arcot. Kicsit félve, de nem remegve nyújtom a szemeket egyre közelebb növényemhez, az tétovázva ugyan, de mohón lecsap kinyújtott tenyeremre és rögtön elfogyasztja a megannyi finom falatot, amik bájitalról elcsent altató folyadékkal voltak átitatva. A jóllakott növény böfög egyet, és inogni kezd, míg "feje" le nem bukik a földre. - Gyere, itt lesz! - mire mellém ér én már széthúztam a leveleket, hogy megpillantsa a virágokat - Szakíts egyet róla, most már a tied! - nézek a szemébe arra gondolva, hogy az előbbi néhány másodperc mennyire tökéletes metaforája annak ami történni fog. Illetve mégsem, hisz akkor a fikusz saját maga fedte volna fel gyönyörét, hogy én szakíthassam le ezt az érintetlen szépséget...

[Kinek:]

Kinek: Kareem Whittman;; Szószám: 670;; Ruha: iskolai egyenruha;; Zene: katt;;

Nem értettem mire is céloz Kareem. Ez hozzátartozik a barátsághoz, őszinteség nélkül nem működne.
- Miért? Te nem szoktál őszintén beszélgetni a barátaiddal? – Kérdeztem tőle kíváncsian. – Kicsit talán kényelmetlen valóban, de szükségszerű szerintem. – Tettem hozzá. Nem titkolózom Lucy előtt sem, miért tenném akkor Kareemmal? Na ugye! Amikor közli, hogy tanácstalan rémes bűntudatom támad. Hiszen nyilván amiatt a két csók miatt van ez, amit kapott tőlem. ~Vagy nem csak amiatt?~ Ezt minden esetre sürgősen ki kell deríteni, mielőtt Lucy elé állnék azzal, hogy Kareem-ot egy másik lány csapta le a kezéről. Belekezdenék én a mondandómba, csak hát itt bizony még a falnak is füle van. Néha szó szerint is. Inkább megvárom, amíg Kareem is befáradva a teremben helyet foglal.

A fotele élénk vöröses színben pompázik, ami elbizonytalanít. ~Tényleg érez irántam valamit?~ E terem különlegessége, hogy a szobában lévők érzéseit színekkel demonstrálja. Mivel én jelenleg zavarban vagyok mérhetetlenül, a szoba színvilága is ezért lett tarka. Viszont a velem szemben helyet foglaló fiú érzései konkrétak. Talán túlságosan is.
- Muszáj kérdeznem valamit most, hogy kettesben vagyunk végre… Ha nem csókoltalak volna meg kétszer, akkor Lucy tetszene csak, igaz? – Kérdeztem, majd nekiálltam válaszolni a többi dologra is. – Nézd, ez most nem egy teszt, amin vagy megfelelsz, vagy nem. Itt nincsenek rossz válaszok. – Biztosítottam, hogy nem fogok megharagudni rá, bármi is legyen a válasza.

Merészet gondolva nem a másik fotelbe, hanem az ölébe ülök le.
- Megígérem, hogy bármit is súg a szíved, nem fogok haragudni rád. Nem akarok osztozkodni vagy veszekedni rajtad Lucyval. Nyugodtan azt a lehetőséget válaszd, amelyiket szeretnéd. Lucyval mindketten függetlenek vagyunk, nincs senkink. Nem mondom, körülöttem az utóbbi időben legyeskedni kezdtek egyesek, de sosem volt semmi komoly. Leszámítva ezt a Blackwoodos esetet. Szóval ne tarts a lehetséges következményektől, mert nem lesznek. Legalábbis rád nézve biztosan nem. - Eresztek meg egy mosolyt bátorításul. Azt mondjuk nem igazán értem, hogy mire gondol pontosan. – Miért? Mit tudsz? Beavatsz engem is? – Kíváncsiságom ott bujkál a hangomban.

- Egyébként pedig még válogathatsz is köztem és Lucy között, ha úgy nézzük... Akkor meg mi ezzel a gondod? Más fiúk örülnének szerintem annak, ha két lány is keresi a társaságukat. Neked csak választanod kell. Vagy ez túl nehéz? Nem ez minden fiú álma? - Érdeklődtem. Persze az egomnak rosszul esett volna, ha Kareem Lucyt választja. Bár koránt sem annyira, mintha ugyanez Leoval és velünk történik, de azért jobban zavart volna mint egy mezei barát esetében. ~Vajon igaza van és tényleg ez már több, mint szimpla barátság? Mi van, ha tudat alatt tényleg tetszik és küldöm felé a jeleket? Ha nem veszem észre és így óhatatlanul is félrevezetem?~ Ez persze eszembe sem volt, de most úgy tűnik, a fiú jelenleg éppen felé hajlik. és erre muszáj rákérdezni.

- Kareem, őszinte leszek. Régóta szeretek valakit, hosszú ideje. De sosem mertem neki elmondani, mert féltem attól, hogy teljesen elveszítem és még annyira sem lesz része azután az életemnek, mint most. Attól tartottam, hogy kerülni kezdene, ha nem akarja viszonozni az érzéseimet. Bevallom, ez a felelőtlenül adott két csók valamit megmozgatott bennem is, megérintett. Persze nem ugyanazt érzem, mint amit az iránt a fiú iránt, de összezavarodtam. A szoba is ezért lett tarka, mert elbizonytalanodtam az érzéseimben én is. Viszont te körülötted vöröses szín van csak, tehát a szíved mélyén már eldöntötted. Mit válaszolsz? – Kérdeztem tőle, szemem elől kisöpörve egy kósza fajtincset.

Kareem éppen, hogy belekezdett a válaszába, amikor nyílt az ajtó. Ez nem is volna baj, csakhogy a belépő, épp szerelmesen csókolózó fiatalokat ismerem. Lucy volt az az egyik háztársunkkal, Sammel; akivel gyógynövénytanra járunk és akiről tudtam már régóta, hogy a barátnőm egyik plátói szerelme. Lucy egyenlőre nem vett minket észre, hiszen ő volt nekünk háttal. Sam vett észre elsőként és én gyorsan felpattantam Kareem öléből, mielőtt még félreértené. - Jah, hogy foglalt?! Akkor mi nem is zavarunk. Gyere Lucy, menjünk. - Szólt, majd megragadta a döbbenten ránk meredő Lucy kezét és finoman húzni kezdte kifelé a teremből. Én meg csak álltam ott, hasonlóan lesokkolt ábrázattal az ismét becsukott ajtóra meredtem és egy szót sem tudtam kinyögni, pedig már régen elmentek.

Megjegyzés: Na, erre varrjál gombot, ha tudsz. Kérek PM-ben véleményt, mielőtt fekszel!  ;;

[Kinek:]

Kinek: Armiella Smith;; Szószám: 1165;; Ruha: iskolai egyenruha;; Zene: KATT ;;

- Nem erről van szó. Én is őszintén szoktam beszélgetni a barátaimmal. Csak úgy nem, hogy össze szeretném boronálni őket. Mondjuk erre példa sem volt még, de én feszengve érezném magam közöttük, még ha külön-külön is beszélgetnék velük a másikról. De hagyjuk is, mások vagyunk, ez benne a szép. – Mondja mosolyogva Ellának és lassan meg is érkeznek a hangulat szobájába. Addig Armiella a kérdéseken rágódhat, hiszen csak azután kezd bele a válaszolgatásba, mikor már mind a ketten már helyet foglaltak. Karr körül finom vörösben lüktet szék színe, viszont a terem elég kaotikus, mindenféle szín váltakozik, ami egyébként a fiúnak elég lenyűgöző. Ella úgy látszik, hogy konkrétumok embere, ami jelenleg nem jön jól a fiúnak, ugyanis kezdi felvenni a fotelének a színét. Legalábbis próbálná utolérni, mivel az ülőalkalmatosság színérzete melegedni, mélyülni kezd.
- Nos, nem tudom ezt honnan vetted, de ha már ennyire őszintén érdekel… Tetszenél a két csók nélkül is. – hangja amilyen erőteljesen indul, úgy fúl el az utolsó szónál. Ellának igencsak koncentrálnia kell, ha hallani szeretné az „is”-t. Szerencsére nem mondta ki azt, hogy már rég tetszik neki a lány így is-úgy is, de ha Ella így folytatja, előbb-utóbb színt kell vallania. Kérdéses azonban, hogy megmeri-e tenni, mert az eddigi rövid kapcsolataitól Armiella egy másik szint lenne. Azt veszi észre, hogy Lucyról elterelődött a gondolata és pont a vele szemben álló aranyvérű érte el. Ezért a szék és most már a pár méteres körzetben terjedni és tovább mélyülni kezd a vörös szín, Karr viszont újra kezd felkavart érzelmű állapotban lenni. Igazából annyira tiszteletben tartotta eddig azt, hogy ő és Lucy, hogy elzárkózott attól, hogy Ella jelentsen neki valamit. Persze nem ismerik túl rég óta egymást, de Kareem úgy érzi, mintha már nagyon régóta barátok lennének. A következő kérdésnél egy pillanatra megdermed… nem tudja, hogy Armiella érzései hogyan jönnek ki a lányból, de minden esetre elég furán. Úgy beszélgetnek arról, hogy Kareem választhat a két lány közül, mintha ez egy délutáni csevej lenne arról, hogy a vérnyenyecek léteznek-e vagy sem. Összeszedi magát, mert jön a következő kérdéssor, ami Ella játékvezető fel is tesz rögtön a főnyereményért folyó következő lépcsőfokra való feljutásért.
- Az biztos, hogy olyan lánnyal, mint Te még sosem találkoztam. Úgy értem, hogy ilyen közvetlennel és barátságossal irányomban. – Már nem néz a lány szemeibe, az ajkait és nyakát nézi. Már menne tovább a szeme, de akkor eszébe jut, hogy milyen jellemzők következnek és inkább a lányra néz újra, bár az arca tovább pirul. Ha így haladnak ki is sül. Főleg miután Armiella fogja magát, és egész egyszerűen az ölébe ül. Újra „tesztszagot” érez a Hollós, de Ella természetesen számít erre és már el is mondja neki, hogy ez nem az. Viszont az érintései egy bizonyos irányba húzzák Kareem hormonháztartását. Még mielőtt a Nyugiszobához hasonló kellemetlen eset történne vele, inkább gyorsan elterelésképp válaszolni kezd. Persze ez sem sokkal könnyebb.
- Nagyon lényegre törő vagy, hogy úgy mondjam. – Karr szavai alig-alig akarnak előjönni rejtekükről, de aztán csak megembereli magát a hetedéves és folytatja, immár normális hangmagasságon.
- Örülök, hogy nem akartok osztozkodni rajtam. Az szörnyű lenne. Nem mintha megérdemelnék két ilyen csodálatos lányt… - süti le a szemeit. Armi ezzel csak azt érte el, hogy lassan az ő vöröse elnyeli az összes másik színt a szobában, legalábbis jól halad efelé a fiú.
- Válogatni sem fogok. Csak azzal… Lennék együtt, aki rám vágyik. Anélkül nem ér az egész semmit. Én is csak az egyikőtökre vágyom… - Oldalra néz, bármit akar látni, csak a másikat nem. Egyszerűen többet érez már a másik iránt, nem véletlenül akart vele beszélni ma. A közelébe akarta tudni magát. Ez a terem döbbenti rá a fiút az igazságra, bár magától valószínűleg nem hozta volna ilyen gyorsan szóba a témát. Szíve felgyorsul, érzi, hogy most itt a terembe sok minden eldőlhet és ez rajta múlik főleg. Ella elég belevaló lány, és hagyja, hogy az érzelmei vezéreljék. Karr ezt sosem tudta elérni, de nem is akarta sosem. Az ész előbbre való, de itt most nem tudja kiokoskodni magát egy járhatóbb szintre. Itt most el kell mondania… Hiszen barátok…
- Mit tudok? Úgy értem, hogy a két találkozásunkból te mit szűrnél le a helyemben? – a lány szemeibe fúrja a barnáit, és érdeklődve nézi a másikat. Eldöntötte. Eldöntötte, hogy most lesz, ami lesz, megpróbálja. Aztán ha bejön, akkor boldog lesz, ha nem… erre nem gondolt, de nem is akar gondolni. Csak nézi a nemesen metszett arcélt, a csókolni való ajkakat és a több színben pompázó szemeket.
- Ha úgy nézzük? – összehúzza a szemöldökeit a fiú, hogy Ella ilyet kinéz belőle, de aztán megenyhül és folytatja a kérdésre a válaszát.
- Már elmondtam neked Ella, hogy ez nem olyan, mintha a boltban kinéznék két szép cipőt és vacillálhatnék rajta, melyiket is vegyem. Nem tudom mi a fiúk álma, de az én szívem csak egyhez szokott húzni és jelenleg közelebb is van ő kettőtök közül. – Színt vall, mert már nem bírja tovább a faggatózást. Kedvesen beszél vele, láthatólag megbabonázta a másik. Azt már megfogadta, ha mégis teszt, akkor Ella utoljára látta őt. Ezen gondolatait még jobban lehangolja Armi őszinte beszéde Leoról. Persze, hogy tudott róla, de pont most kell ezzel elrontani a pillanatot? Nem baj, megpróbálja megmenteni a dolgot.
- Tudok Leoról. Nekem is volt egy ilyen szerelmem, aki mást választott. Én sem mertem elé állni, de lehet, hogy ha elé állok, elküld a francba. Jobb esetben összejöttünk volna, de nem tudni, hogy kijöttünk volna-e. Így később már inkább úgy voltam vele, hogy inkább hagyom, és jól tettem. Két nap múlva elköltözött és sosem láttam többé. Így egy nagyon szép emlék maradt, és talán ha meglátnám, ugyanazt érezném, mint egykor. De nem élhetek álomvilágban, sajnos ez ami itt van, nagyon is valóságos. – húzza el a száját egy pillanatra a kosaras. Megfogja a lány derekát, hogy le ne essen róla. Talán jól sikerült a beszéde, és Ellát is maga felé tereli ezzel. Megtette, és ez a lényeg. Armi kitér arra is, hogy a szíve már választott. Igen, így van, de miért kellene még elmondania még egyszer. Végül is már vagy teljesen hülyét csinált magából, vagy megerősíti Ellát a nyilvánvalóban.
- Igen, téged választott. – néz a szemeibe, mosolya kedves és őszinte. Már közelebb is hajol a másikhoz bátran, de ekkor valaki megzavarja őket. Lucy, ahogy a nagykönyvben meg van írva, csókolózva lép be a terembe. Armiella felpattan Karról, ő viszont ülve marad. A vörös szín sem csillapodik, csak nézi a két lányt mosolyogva. Már nem érdekli Lucy, örül, hogy ő segít neki ebben a helyzetben, még ha akaratlanul is teszi. A fiú akivel van, nem ismeri fel Armiellát, pedig Kareem biztos benne, hogy Lucy ha más nem beszélt az átváltozó-művésznőről. Kareem feláll, miközben a két lány egymást nézi döbbenten, Lucy új szerelmének ki kell húznia a lányt, különben ott hajtana ki. Miután elmentek Karr közel áll Armiellához, és egy makrancos tincset söpör ki a lány szeméből. Szinte vibrál a kosaras, úgy kérdezi meg:
- És Te Armiella Circe Smith, mit válaszolsz? Megérdemlem a szívedet? – vágyakozó mosollyal tekint a másikra és csókra kínálja fel ajkait, miközben a szoba lángba borul.

Megjegyzés: Köszönd a Déjmönödnek, hogy ezt hoztam ki belőle xD ;;

[Kinek:]

Kinek: Kareem Whittman;; Szószám: 1100;; Ruha: iskolai egyenruha;; Zene: katt;;

Amit Kareem mondott elgondolkodtatott. ~Talán túlságosan is beleéltem magamat a kerítő szerepébe? Meglehet.~ Visszamosolygok a fiúra, hiszen igaza van, tényleg mások vagyunk. Én metamorf, ő meg varázsló. Bármennyire is másokhoz hasonló akarok lenni, sosem lehetek az. Sosem leszek velük egyforma. Mindig is másként fognak rám tekinteni, mert más is vagyok. Érzelmesebb, lobbanékonyabb, érzékenyebb. Lehet, hogy Lamartinnak van igaza és meg kellene tanulnom úgy tenni, mint a többiek… elrejteni mások elől az érzéseimet, nem nyitni ennyire feléjük. De akkor azt hiszem az már nem is én lennék, hanem valaki egészen más, egy másik személyiség. Gondolataimba merülve jutunk el az úti célunkhoz, ahová eredetileg is indultunk.

Somolyogva figyelem, ahogy Kareem egyre jobban zavarba jön. Bár nem direkt csinálom a dolgot, mégis élvezettel lesem a színeváltozását. Amikor megszólal, bátran kezd neki, de a végére mégis elhalkul teljesen. Eleddig azt hittem, hogy ha valamit kiváltottam a fiúból, azt csakis a két csókkal tettem. De erre kiderül, hogy annyira szemellenzős vagyok, hogy észre sem vettem a fiú felém küldött jeleit. Egyre jobban zavarba jön, vagyis mégiscsak az én készülékemben lesz a hiba. ~Fenébe, hogy fogom ezt most megmagyarázni Lucynak?!~ Ez az első gondolatom így hirtelenjében. Érdeklődve figyelem, ahogy a szoba lassan kezdi elnyomni az én kavargó tarkámat és a vörös kezd lenni az uralkodó szín. Szerencsére rajtam ennyire nem látszik a zavar, inkább kissé talán össze-visszáságnak ható beszédáradatom árulkodhat róla.

Amikor bókol, rajtam a sor, hogy elpiruljak. Ezúttal a fülem tövéig a hajammal együtt. Valahogy a bókokat sosem tudtam kezelni megfelelően. Ha nem kaptam attól, akitől szerettem volna zavart. Viszont a kéretlen bókokat meg úgy egyébként sem tudtam őket hová tenni soha. Hamarosan aztán versenyt pirulunk és Kareem lekapja egy pillanatra rólam a tekintetét.
- És az baj? - Kérdezem tetetett ártatlansággal. Mulattat, hogy mellette ennyire önmagam lehetek és még csak meg sem haragszik érte. Inkább zavarba jön, bármit is teszek. Jól esnek Karr szavai, nem is próbálom meg tagadni. Ismét mosolyt csal arcomra és zavart okoz vele bennem. Viszont arcomra fagy a mosolyom, amikor elhallgat. Ideges leszek tőle, piros hajam lassan bordóvá válik, majd kékes árnyalatú tincsek sora jelenik meg benne. Olyan kinézetem lesz, mint aki most szabadult valami őrült, melírozási mániás fodrásztól.

A fiú szavai ismét Leot juttatják eszembe. De igyekszem elhessegetni magamtól a képét, hiszen ha ő is vágyna rám, már régen kimutatta volna; és nem érezném úgy, hogy fényévnyi távolságra van tőlem, hiába van a közelemben. Látom, hogy Kareem nem néz rám, de nem is baj most. Talán látná, hogy éppen úgy őrlődöm, mint ő. És ez nem csak Lucy miatt van így. Azt hittem, színt fog vallani, hogy igen… már pedig ő Lucyt választja. Ám azzal, amit mondandója és a szobát átrendező vörös szín sugall egészen más. Hirtelen jövök rá arra, hogy mit fog mondani. Pedig még ki sem mondta. Egy részem hevesen, vadul tiltakozni kezd ez ellen lelkemben. Ijedten gondolok arra, hogy Lucy talán soha többé nem áll velem szóba, ha ezt megtudja. Hogy gyakorlatilag sikerült magamba bolondítanom azt a fiút, akit ő akart.

~Pedig az elsőszámú szabály, hogy a barátnő szerelme tabu. Ezt még a fiúk is tudják. A fenébe, most mégis mit csináljak?! Mi lesz, ha tényleg engem választ?~ A kavargó színáradat egy pillanatra megtorpanásra készteti a bíbort, majd újult erővel rohamozva foglalja vissza lassan területeit. Hadakoznak bennem is az érzések egymással. Az, amelyik León kívül mást nem is akar a közelembe tudni és az, amelyik egyre jobban kezdi kedvelni és értékelni azt, akinek az ölében éppen ülök. A kérdése ránt ki ebből a helyzetből. Felelni muszáj, ráadásul őszintén.
- Fogalmam sincs Kareem, fogalmam sincs. Össze vagyok zavarodva teljesen. – Vallom be félénken, szemeimet lesütve. Eddig nem ezt szokhatta meg tőlem, ám most mégis előhozta ezen oldalamat.

Karrem pedig színt vall végre a maga kedves-sajátos módján és ez megdobogtatja a szívem. Persze nem oly módon, mint amikor Leót látom, az egészen más, hevesebb ennél jóval. De mégis meg tudott érinteni mindaz, amit Kareem eddig tett vagy mondott nekem. Nem tudom eldönteni, hogy az elrontott főzet számlájára írjam ezt, vagy valójában önmagam miatt kezdtem el táplálni érzéseket iránta. Mindegy végül is, már megtörtént. Kár lenne letagadni. Már épp szólásra nyitom ajkaimat, hogy érzéseimet elrebegjem, ám arcul csapásként ér az, hogy Leót felhozza. Szándékosan nem neveztem nevén, azzal már majdnem olyan lenne, mintha Lucyt kezdeném fennhangon emlegetni. Csak némán nézek rá, arcom immáron nem a bókoktól, a szégyentől piroslik. ~Sajnos?!~ Szívem összeszorul egy pillanatra ettől a szótól. ~Hát ennyire rossz ez neki? Kényelmetlen talán?~

Eddig azt hittem, hogy a fiúnak ez nem rossz. Sőt! Egy balga percit már azon kezdtem el gondolkozni, hogy talán mi ketten… ~De nem. Ő is csak olyan, mint a többi fiú. Más, mint aminek mutatni próbálja magát. Ha ennyire zavarja a kialakult helyzet, miért van még itt velem?~ Nem értettem, de megsértett azzal az egyetlen szóval. Elnéztem az ajtó felé, hogy ne lássam arcát. És azon kezdtem gondolkozni, hogy mekkora kalamajkát is okoztam saját magamnak. Hirtelen kapom vissza rá a tekintetemet, mikor kimondja, hogy én kellek neki. Arcát fürkészi szomorú tekintetem, keresem az árulkodó jeleket. De hiába vizslatom, mosolya őszinte. Érzem. Ledöbbenve meredek rá, meglepetten, amikor közelebb kezd hajolni hozzám nekibátorodva. Ám ekkor megzavarnak minket. ~Ráadásul épp Lucy? Nem igaz! Mindenkinek megbolondultak az érzései ma?!~ Pattanok fel azonnal a hollóhátas fiúról. Ha Sam észrevett volna minket, még a végén Lucynak is elmondja.

Azt pedig nem akartam. Hiszen még nincs mit elmondani, nem járunk vagy ilyesmi. Mégis mindketten – Lucy és én is – vöröslő fejjel meredünk a másikra. Mintha mindkettőnk valami olyasmit látna, amit nem akarna elhinni még a tulajdon szemével sem. ~Mégis miért? Lucy, miért csinálta? Én mindent megtettem, mindent!~ Felkavartak a történtek. Egyszerűen nem tudtam felfogni, hogy ennyit dolgoztam a semmiért. Hogy terelgettem két ember, akik végül nem találnak egymásra, pedig összeillenének. A kudarc érzése rémes volt és kesernyés ízt hagyott a számban. Közben Kareem is belekerült valahogyan a látóterembe. Szemeim riadtan villantak rá, ahogy kisöpörte a szememből a hajamat. Lassan megy csak feldolgoznom, hogy Karr kérdésére nyugodt szívvel válaszolhatok még akár igent is. ~Lucy mással van, nem haragudhat ezért.~ Győzködöm magamat.

A kérdés elhangzott, nekem pedig felelnem kell rá valamit. ~Megkockáztassam? Hagyjam, hogy az eddig csak elnyomni próbált új érzések megerősödjenek?~ Összezavarodtam, ám körbe nézve már csak a vérvörössé váló tarkaságot látom, ami végre összeolvad a bíborral. A fiú még közelebb jön, ajkait szinte már érzem az enyémen. A testem pedig lángba borul ettől és bizseregni kezd. Válasz helyett egyszerűen csak megcsókolom, áthidalva azt a minimális távolságot, ami még volt köztünk. Most már nem finomkodom, éppen úgy, mint legutoljára. Hagyom elhatalmasodni a szenvedélyt és kezeim a fiú hajába túrva még közelebb húzzák. Nyelvemmel is beszállok a játékba, immáron még jobban szívta a tüzet kettőnkben.

Megjegyzés: Karr ♥ ;;

[Kinek:]

Kinek: Armiella Smith;; Szószám: 675;; Ruha: iskolai egyenruha;; Zene: -;;

Karr szívleállás nélkül akarta megúszni azt a pár másodpercet. Nem tudta, hogy Lucinda megjelenése mennyire fogja befolyásolni az egészet, de úgy hitte, hogy talán… Talán ez a gyönyörűséges és kedves lány hagyja magát és az eddigi elutasító magatartását félredobva – ami annyira nem is volt elutasító – utat enged érzelmeinek. Kareem valóban belesett a lányba, mint Micimackó a mézes csuporba, és ha már ilyen közel volt a cél, nem akarta elveszíteni az érzelmek versenyét. Szíve hevesebben vert, mint bármikor korábban és visszaidézte az eddigi csókokat, amit Ella olyan könnyelműen osztogatott neki. Nem hitte el, hogy csak úgy kapta őket jutalomból és félrevezetésből. Annyira már ismerte a lányt, hogy kiáll az igazáért, sőt elég makacs módon próbálja az akaratát megvalósítani, ha úgy érzi, hogy igaza van. Armiella ajkai pedig nagyon közel voltak hozzá, ő kitárta felé a lelkét, a lánynak csak be kellett lépnie a kapuján. Az a pár másodperc óráknak tűnt Karr számára, mire ajkaik összeforrtak egy tüzes érintésben. Armi ha eddig visszafogta magát, most nem tette. Karr úgy érzete, mintha a másik egy visszafogott vad ló lett volna eddig, akinek a kötelét most eltépte a szél és boldogan száguldozhat célja felé. Ajkai felperzselték minden érintéskor az övéit, nyelvével pedig csatába szállt. Izzott a levegő a csókolózó sziluettjeik körül, Karr keze önkéntelenül a lány hajába túrt, majd két keze szorosan átölelte másikat. Úgy nézett ki, hogy a fiú nem akarja elszakítani az ajkait a Elláétól, mintha örökre ebbe a pillanatba szeretne belefagyni. De ki tudja mennyi idő múlva próbálta lecsillapítani magát egy pillanatra és elhúzta az ajkait. Bár Armi édes ajkai mágnesként vonzották a sajátját, egy kissé le kellett higgadniuk, különben végleg elmerülnek az érzelmeik útvesztőjében és továbbmennek, nem törődve a következményekkel. Ezért a lány arcán finoman húzta végig ujjbegyeit és mosolya mindent elárult arról, amit gondol. A szoba szivárványszínben tündökölt, szinte szívük dobbanásával változott, stroboszkóp-szerű gyorsasággal. Hangosan szedte a levegőt, égett a vágytól, mert többet akart, de tudta, ha itt egy sárvérűt rajtakapnak bármi komolyabb dologgal vége. Ráadásul Armiellának sem lenne jó. Mégis, majdnem átlépte a határt és nem érdekelték a következmények. Újra közelebb nyújtotta a fejét az édes ajkakhoz, majd visszavonulót fújt. Próbált megszólalni, de teljesen a lány hatása alá került. Majd gondolta egyet, és magával próbálta húzni Ellát, úgy, ahogy Lucy bejövetele előtt ültek. Amint a lány helyet foglalt az emberi székén újra megpróbálta megcsókolni Kareem. A sötét éjszakát mindent áthatoló fénypászmaként szakította szét a lány felé lüktető érzelme. Aztán mikor már megint ki tudja mennyi idő telt el, végre volt hozzá ereje, hogy megszólaljon.
- Köszönöm a választ… Remélem még nagyon sokszor elismétled! – vigyorog a másikra és simogatja annak karját úgy, hogy ujját kifordítja, és a körme felületét húzza végig a válltól a kézfej felé haladva. A boldogság sugárzik a kosarasról, sosem merte remélni, hogy egyszer lehet egy ilyen kapcsolatra akár lehetősége. Igaz, még nagyon az elején tartottak – ami reményei szerint, még tovább tart majd – de ő most úgy érezte mindent megkaphat az élettől, amire vágyott egy lány személyében. Folyamatosan nézte, a lány váltakozó haját, imádni való volt a mosolya, Karr nem talált hibát Ellában.
- Egy valamire megkérlek. Ne tesztelj többet, légy hozzám őszinte, én is az leszek, még akkor is, ha az egyébként nem esne jól. Na jó, lesznek kivételek. – kacsint rá a másikra és boldogan szorítja hozzá a fejét - átkarolva Ellát – a lány testéhez. Beszívja illatát, most nem tud másra gondolni, csak arra, hogy újra csókolni szeretné a másikat. Beigazolódni látszott a Hollós gondolata a csókokat illetően, aminek nagyon örült. Eszébe jutott a szőke lány egy pillanatra, talán még egy picit irigy is lesz Ellára. Ekkor a sport iránti szeretete előjött, és egy hülye kérdés csusszant ki az ajkai közül.
- Eljöttök az edzésre azért? Még mindig szeretném… Vagy Lucinda már… - kérdezi őszintén, de már a mondat közepén szidta magát, hogy egyáltalán megkérdezte. De ő ilyen, nem tehet róla. A másiknak úgy kell elfogadni.  Azonban nem szeretné ezzel elrontani a pillanatot és Ella fölsőjének a nyakába kapaszkodik. Mielőtt megszólalhatna a kedves lány az ölében, lehúzza a ruhájánál fogva és megpróbálja újra megcsókolni, ezzel elterelve az előző mondatáról a figyelmet.

Megjegyzés: Lovella ♥;;

[Kinek:]

Kinek: Kareem Whittman;; Szószám: 663;; Ruha: iskolai egyenruha;; Zene: katt;;

Csak sodródtam az árral. Túl gyorsan történt minden ahhoz, hogy egyáltalán gondolkozhassam erről az egészről. Érzéseimet felkavarta a másik és a történtek teljesen. Egyre vadabbul estem ajkainak a sajátommal, minthogyha megrészegültem volna csókjától. A mágiám pedig szétáradt testemben, akárcsak a tűzijáték robbanásai szilveszterkor. Pulzált és lüktetett, s ahol bőröm Kareeméhoz ért, nos ott ő is megérezhette azt a bizsergető érzést, amit ez jelentett. Mintha áramot futtattak volna végig bennem, időnként bizsergetően meg-megráztam a hollóhátas fiút. Persze ez koránt sem volt kellemetlen dolog, sőt! Csak még jobban szította a szenvedélyt, ami gyúlt iránta bennem. Hajam is rákezdett szédületes táncára, s színeváltozásaival egyszerre hirtelen a szoba is szivárványszínűvé vált.

Ám eközben nem csapán a szám járt, a kezeim sem maradtak tétlenek. Hol Kareem hajába túrtak vadul, hol vállát vagy tarkóját simogatták ráérősen. Amikor pedig a hollóhátas fiú felbátorodott és végre hevesebben reagált rám, úgy éreztem nem elég még ennyi sem belőle. Pedig már az ő kezei is a hajamba túrva húztak hozzá még közelebb, végül pedig egyre szorosabban ölelt magához. Úgy éreztem, madarat lehetne most fogatni velem. Boldog mosollyal ajkaimon engedtem Kareem ajkai ostromának. De nyelvem továbbra is vad, sziszegő kígyóként tekergőzött, fel nem adva soha a küzdelmet a másikkal. A külvilág megszűnt számomra és csak ő volt mindenütt. Körülölelt az érzés, hogy boldog vagyok és mellette semmi bajom nem eshet.

A DS-ből ismertem már korábban, tudtam hogy nem ügyetlenkedik, ha harcra kerül a sor. Kelletlenül sóhajtottam fel végre az éltető levegőért, amikor elhúzódott ajkaival. Ajkaimat lebiggyesztettem, tettetett szomorúsággal; hiszen tudtam, még nagyon sokáig fogom csókolni ezen ajkakat, ha rajtam múlik. Úgy éreztem, olyan Kareem-ot csókolni, mint sós vizet inni. Minél többet iszol belőle, annál szomjasabb leszel, és még többet akarsz. Valahogy én is így voltam most. Reszketeg sóhaj tört elő mellkasomból. Tanácstalanná váltam hirtelen. Még sosem volt senkim soha és fogalmam sem volt, hogy mit is kellene tennem most. Elmosolyodtam, amikor arcomon végigsimított kezével és próbáltam tenyeréhez simulni, mint valami jóllakott, törleszkedő kiscica. Ha macska lettem volna, valószínűleg már rég a lábához dörgölőzök miközben megállás nélkül dorombolok.

Meglepve tapasztaltam, hogy bár a hajam már nem, a szoba színei még mindig szivárványszínben tündökölnek, folytonos változásukat alig tudom követni. Ám nem csupán én kapkodtam levegő után szuszogva, Kareem is ugyanilyen állapotban volt. Láttam a vágyat a szemében és úgy éreztem ettől, hogy én vagyok a világon a legboldogabb nő. Pusztán csak azért, mert valakinek épp a világot jelentem… ha nem még többet ennél. Alsó ajkamba haraptam, majd félig lehunyt pilláim alól lestem ki rá, végül elmosolyodtam. Ismét közelebb jött. Hol egyre közeledő szemeit, hol pedig ajkait néztem. Ám megtorpant ismét, majd szólásra nyitotta száját. Végül meggondolva magát inkább megával rántott, s immáron ismét az ölében foglaltam helyet. Meglepetten sikkantottam fel, majd vigyorogva hajoltam hozzá közelebb.

A szívem ismét vadul kezdett dobogni, amikor megcsókolt. Ez most sokkal lágyabb és finomabb volt, mint az előző. Már nem hitetlenkedtem, lassan akartam kiélvezni a dolgot. Egy nagyon édes csók után szólalt meg, én pedig fejemet a mellkasára hajtottam. Olyan jó és békés volt így, legszívesebben örökre ebben a szobában maradtam volna vele. A kosaras simogatására lehunyom szemeimet és úgy élvezem a kényeztetését. Csak akkor néztem fel rá, fejemet felemelve; amikor megszólalt ismét. Közel hajoltam hozzá, majd egy apró puszit nyomtam az orrára, majd a szájára.
- Majd meglátom, mit tehetek az ügy érdekében. – Vigyorogtam rá végül. Úgy éreztem, a föld felett lebegek. Mintha hirtelen súlytalanná váltam volna a szerelem érzésétől.

Ám ez az idill félbeszakadt, amikor Kareem előhozakodott az edzéssel és Lucyval. Egészen addig eszembe se jutott barátnőm, aki eddig magának akarta a kosarast.
- Nem tu… ~dom, muszáj lesz előbb beszélnem vele mindenképpen. De rám számíthatsz.~ - Hangzott volna a válaszom, de Kareem egyszerűen nem hagyta, hogy megszólaljam. A pulóveremnél fogva magához rántott és ajkaival tapasztotta be ismét a számat, ami egy cseppet sem volt ellenemre. Ugyanakkor a pillanat varázsa megtört és egy nagyon kellemetlen beszélgetés lógott a fejem felett, akárcsak Demoklész kardja. Ám elég jól ment neki a csóknak álcázott gondolatelterelés, ugyanis lassan már a nevemre sem tudtam emlékezni.

Megjegyzés: Sorry, hogy ilyen sokára lett megfelelő ihletem. Karmiella xD;;

[Kinek:]

Kinek: Armiella Smith;; Szószám: 593;; Ruha: iskolai egyenruha;; Zene: KATT-;;

~ Ez a lány egy csoda. Nem is remélhetnék jobbat. Karr, el ne rontsd a dolgot, vagy kinyírlak! ~ figyelmezteti magát a csókcsata közben. Azon gondolkodott, miközben a lány arcát simogatta, hogy milyen jó neki, és mennyien fogják irigyelni. Hiszen Armiella nagyon szép lány, ráadásul most már boldog is remélhetőleg, a kisugárzásának mértéke csak növekedni fog. Kareemon pedig meg fognak lepődni, hogy nem poénkodik annyit és eltűnik majd ilyen-olyan indokokkal. Egyedül a sárvérű-aranyvérű – ezek után nagyjából véráruló – kapcsolattól fog tartani, és nem azért mert Armiellát érdekelné ez a dolog. Így is van elég bajuk nekik is, még a végén majd megtiltanak nekik valamit, amire Kareem gondolni sem mer. De mivel ezek a gondolatok olyan gyorsan eltávoznak a lány minden perccel jobban belelendülő ajkainak élvezetében, rájön, hogy ezekkel a kérdésekkel később kell foglalkozniuk. Most élvezzék ki azt a néhány percet-órát, ami megadatott és nincs ebben semmi színészség, látszat, csak az őszinte szeretet. Vagy szerelem? A Hollós hisz benne, hogy igen. Ellánál még nem tudja, annyira nem ismeri, de ha a temperamentumát veszi figyelembe Karr, akkor biztos benne, hogy szívvel-lélekkel tenni fog a kapcsolatukért. Ezért az ő feladata lesz néha majd visszafogni a lányt, ha túlságosan is érvényesíteni akarná magát az esetleges irigyekkel szemben.  Beleborzong a dologba, mert Ella mágiája hullámszerűen söpör végig a testén, a szőrszálait ugyan így borzongatják végig, ami furcsa, de nagyon kellemes érzést kelt a kosarasban. Ha lehetne, felfalná a másikat, így inkább mielőtt meggondolatlanságot csinálna, elhúzza az ajkait. Vágy csillan a szemében, mindent elsöprő erő, de még van annyi lélekjelenléte, hogy megzabolázza ezt az erőt. A puszi az orrára végtelenül kedves dolog, nem tudja elmondani, milyen bensőséges dolog ez.
- Ó, igen? – vág a fiú csodálkozó arcot. – Akkor majd én is meglátom. –néz egy nanoszekundumnyi időre dacosan, majd együtt nevet Ellával. A következő kérdésére már nem hagyja szóhoz jutni a lányt, mint ahogy már korábban gondolta, ez ráér. Csak, hát az a fránya kosárlabda nem hagyta nyugodni. Újra beleborzong a mágikusan átitatott élménybe, ami jelenpillanatban Armiella ajkával egyenértékű. Valahogy nem bírja abbahagyni a dolgot, kezei már a lány hátán vándorolnak, és ha így folytatják még sokáig, sziámi ikrek lesznek a szájuknál összenőve. Kareem most ezt annyira nem is bánná. A kezei úgy néz ki, hogy nem azok a letelepedős fajták és már Ella derekát simítják. Na meg persze tartják a rajta fészkelődő lány testét, aki hihetetlen energiával adja oda magát. Elszakítja ajkait a másikéról és a nyakába csókol. Ezzel is visszafogja magát, mert kezd eljutni arra pontra, hogy kizárja a környezetét és tovább menjen. A nyakába lihegve fújja a porcelánbőrre a forró leheletét, a lány megrészegítő illata eltömi a légutait, vadul habzsolva be az élményt.
- Azt hiszem, hogy le kéne egy picit állnunk. – nyög bele a másik fülébe, játékosan megharapdálva azt. A szavai nem tükrözik a vágyait, de nem lenne túl jó, ha elragadtatnák magukat. Lesz még arra is alkalom valószínűleg. Az állával „rákönyököl” Armiella vállaira, é s magához öleli a másikat. Így élvezi a pillanatot, nézi a furcsa színekben pompázó szobát, szívverése egy jottányit sem szeretne lassulni, sőt a mellkasánál éri, hogy a másik szív is hasonlóan gondolkozik az övéhez. Érzi a lány mellkasának süllyedését és emelkedését, majd „megunva” a kilátást és a kilátót, a szemibe néz. Alig bírja ki, hogy megint meg ne csókolja a barátnőjét. Igen, biztos benne, hogy megnyerte a szívét és nevezheti így a színjátszós lányt. Annyi mindent mondana neki, de inkább csak nézi a másikat. Nehezére esik visszatérni a valóságba, lassan bontakoznak ki az eddig lélekkel takart kontúrok. A szoba vibrálása is csillapodik valamelyest, de Karr úgy érzi, mintha örülne az a kettősüknek.

Megjegyzés: merre tovább? xD;;

[Kinek:]

Kinek: Kareem Whittman;; Szószám: 462;; Ruha: iskolai egyenruha;; Zene: katt;;

Érzem, ahogy kezei a derekamat, a hátamat simogatják. Idővel azonban érzékelem, hogy ő tart meg engem így mocorogni kezdek. Ajkaimmal ugyan egy pillanatra sem eresztem el az övét, de addig ügyeskedem, amíg szembe nem tudok fordulni vele teljesen. És így ülök immár az ölében, térdeimen támaszkodva. Kezeim hajába túrnak, vagy a tarkóját cirógatják éppen. Úgy érzem, nem tudok betelni ezzel az egésszel. Talán kifulladásig képes lennék ezt folytatni vele, hogy aztán már fájjon a szám beszéd közben a későbbiekben. Reszketeg sóhaj szakad fel belőlem, amikor elszakítja ajkait tőlem. Ám szerencsére nem mennek ajkai messze, most a nyakamat veszik célba. Felnyögök az ingertől, amit ez okoz. Olyan ismeretlen, olyan bizsergető… és jó érzést okoz ezzel nekem.

Nem tudom elhinni még mindig, hogy itt vagyunk mi ketten és… ez az egész olyan felfoghatatlanul gyorsan történik meg velünk. Bőröm pulzálva izzik Kareem ajkai alatt, égető hiányérzetet okozva ott, ahol már korábban megérintette. Ismét felnyögök, lassan kezdem elveszíteni a józan eszemet is. Így a hollóhátas épp jókor fúj visszavonulót. Először fel sem fogom, hogy mit mondott, csak bizsergek össze-vissza attól, hogy a fülemet harapdálja finoman. A melegség pedig lassan szétárad a testemben és minden porcikámat lángba borítja. Legszívesebben folytatnám az egészet, de akkor biztosan nem tudnék megállni. ~Most akarom, azonnal!~ Hangzik visszhangként bennem. Kareem magához ölel, én pedig hozzá bújom és élvezem szívének veszett dobogását.

Éppen olyan gyors a szívverése, mint az enyémé és ez boldogsággal tölt el. Szemeimet lehunyom és kezdetben bár zihálva veszem a levegőt, idővel mégis elcsendesedem. Nyugtatóan hat rám az ölelése, nem is mozdulok meg, nehogy elrontsam a pillanat varázsát. Azonban kezeim még most sem hagyták abba a tarkójának cirógatását, csak lassabb tempóban folytatták a simogatását. Egy kis idő múlva aztán úgy érzem, hogy képes leszek már értelmesen gondolkozni és beszélni. Így lassan kezdek kibontakozni Karr öleléséből, hogy végre ismét a szemébe nézhessek megint. Csak percekig nézem azokba a csokoládébarna szemekbe. A belőlük áradó melegség és szeretet úgy éreztem körülölel teljesen. Nem tudom mennyi ideig néztem szótlanul, mire észbe kaptam. Egy nagyon fontos dolgot muszáj lesz tisztázni már az elején vele.

- Ugye tudod, hogy ez most azt jelenti, hogy titkolóznunk és bujkálnunk kell? Nem akarom, hogy bajod essen amiatt, hogy miként vélekednek most az efféle kapcsolatokról. Lucy anyukáját is elvitték, pedig ő félvér volt. Nem tudom, te mire számíthatnál tőlük. - Mondom szomorúan. Most, hogy már tisztábba tudtam gondolkozni rá kellett jönnöm, hogy nekünk nyíltan felvállalva nem lehet közös a jövőnk. Viszont eszem ágában nem volt feladni ezt az egészet. Hosszú idő óta éreztem teljesen boldognak magamat. Nem csak kicsit vagy talán, hanem teljesen felhőtlenül boldognak. Nem akartam, nem tudtam lemondani erről az érzésről és Kareemról. - Viszont kész szerencse, hogy mindketten DS tagok vagyunk. Így a Szükség szobája lehet a mi kis szerelmi fészkünk. – Mosolygok rá e gondolattól valamivel vidámabban.

Megjegyzés: ;;

[Kinek:]

Kinek: Armiella Smith;; Szószám: 644;; Ruha: iskolai egyenruha;; Zene:-;;

Úgy néz ki, hogy Armiella gyorsan rászokott az ajkait a Hollós ajkaira, és nem igazán szeretne róla lemondani. Pillanatok alatt egymáshoz idomultak csókot lehelő – inkább árvízként mindent vivő – domborulataik, amik egymáson próbálták ki a hatás-ellenhatás törvényét nagy sikerrel. Karrnak sikerült lehiggadnia egy picit, és úgy tűnt, hogy Ella is visszább vett. Halk pihegése lágy mosolyra ösztökélte a fiút, akinek az ujjai fésűként szántották fel Armiella haját. Még egy kicsit incselkedett ugyan vele, de nem mert túl messzire menni, nem lenne túl helyes dolog, itt és most. Talán még túl korai is volna. A lány még mindig nem volt teljesen higgadt, amikor a kapcsolatukról kezdett beszélni és annak veszélyeiről. Igen, Kareem most már kiírhatta a szívére, hogy foglalt, és talán most elérkezett számára is a boldogság időszaka. Az, hogy pont ezekben a sötét időkben jött el, még jobban fog hatni rá, még jobban ragaszkodni fog hozzá, hiszen a sötétséget csak a fény oszlathatja szét. De ideje volt válaszolni a kérdésre, mert Ella szivárvány szemei szinte átfúrják az övéit, hogy választ kaphassanak.
- Igen, felfogtam ennek a kapcsolatnak a „veszélyét”, csak még nem akartam erről beszélni. Inkább csak úgy Veled lenni itt, ahol nem zavarhatnak minket.  – nem akarta tovább folytatni, szerinte ennyiből is megértette a lány, hogy mire gondol éppen most. Jó volt vele, összebújva, érezni a másik testének rezdüléseit és nem gondolni másra.
- Igen, nem lenne jó, ha elválasztanának minket… Nagyon nem… - komorodik el egy pillanatra kosaras és akaratlanul is szorosabbra húzza gúzst, amit Armiella köré „tekert”a kezeivel. Még szinte el sem kezdődött a kapcsolatuk, máris egy óriási ellenség figyeli minden mozdulatukat. Ha Blackwoodék még árulkodóak is – már miért ne lennének azok, hiszen láthatóan megvetették a csókjukat a folyosón – már rosszul is kezdenek a felső szinteken. Kareem viszont úgy véli, hogy megéri az új barátnőért küzdeni, főleg neki, aki így is elég lehangolt, ha egyedül van mostanában,. Otthonról sem érkezett semmi hír, ami eléggé idegesíti őt. Josh csak széttárta a karját sajnálkozóan, ő sem tudott semmit, a levélben nem volt említve Karr édesanyja. Így csak reménykedik, hogy jól van, mást nem tehet sajnos. Ekkor jön rá, hogy nagyon elkomorult az arca, ahogy Ellát nézte ezért alulról felfelé újra beletúr a hajába és állon puszilja a lányt. Mosolyogva válik el a puha bőrtől, de akkor Ella felvillantja előttük a lehetséges megoldást. Nagyon jó ötlet , csak van egy nagy hátulütője is. Suttogni kezd, ezt nem meri hangosan a lánynak elmondani.
- Nem kockáztathatunk, hogy lebukjon a DS, Ellám. – először használja a birtokos jelzőt, először próbálja ízlelgetni a szót. Egész jól hangzott, a hetedéves elégedett ezzel.
- Nem mondom, hogy néha ne tegyük, de állandóan nem tehetjük meg ezt. Sajnos van fontosabb dolog nálunk, egyelőre. Bár ezt nem szívesen mondom ki. – néz rá egy picit savanyú ábrázattal és egy újabb simogatást engedélyez magának a lány karján, ami a végén abba torkollik, hogy megpróbálja egymásba fűzni a saját és a barátnője ujjait. Le is pillant rájuk, visszafelé pedig már mosolyogva érkezik a pillantása. ~ Még mindig nem hiszem el! Pedig épp itt az ideje, hogy én is boldog legyek! ~ próbálkozik meggyőzni magát a Hollós fiú arról, hogy mindez valóság és nem álom. De érzi Armiellát magán, látja a mosolyát, saját szemeit az övéiben. Azért a szabad kezével megcsípi a másik kezét és egy kissé felszisszen.
- Tényleg igaz, nem álmodom. Bár így is elég álomszerű, hogy Te vagy nekem… - bókol tovább és gyorsan megcsókolja a másikat, de most csak rövidebben. Maximum egy percet engedélyez magának, aztán újra szétválasztja a mohón követelőző ajkakat. Ma úgy néz ki, hogy a mosolya levakarhatatlan lesz, ha meghalna is, akkor is vigyorral az orcáján tenné.
- Nem szeretném, ha ez az álom véget érne, úgyhogy tegyünk érte! – mondja vigyorogva és újabb csókkal próbálkozik. Túlságosan rég vágyik erre és Armiellával különösen élvezetes a dolog, nem csak a mágiája miatt. Lehet, hogy itt hallnak éhhalált majd és összefonódva találnak rájuk felhőtlen boldogsággal az arcukon.

Megjegyzés: so hot... ;;

[Kinek:]

Kinek: Kareem Whittman;; Szószám: 414 ;; Ruha: iskolai egyenruha;; Zene: katt;;

- De miért nem? Ez fontos és jobban szeretek mindent tisztázni már a legelején. Bármikor ránk nyithatnak ismét és meglephetnek, amíg egymásba vagyunk feledkezve. - Nézek rá zavartan, értem hogy mire gondol. Vagyis azt hiszem. De nem érzem úgy, hogy felfogta a veszélyeket. Amikor arról beszél, hogy elválaszthatnak minket, elkomorulok én is. Érzem, hogy erősebben ölel, mint korábban. – Akkor érted már, hogy miért kell mielőbb találnunk egy helyet, amit rajtunk kívül senki sem ismer? – Kérdezem tőle. Ám felelet helyett egy puszit kapok az államra. Ez pedig mosolygásra ösztönöz, komorságom hirtelen lesz a múltté. A Szükség szobájának felvétését Kareem nem támogatja annyira, mint reméltem. Sőt! Úgy tűnik, ellenzi a dolgot.

Igazat kell adnom neki, s bár halkan kezdek én is beszélni, igyekszem megvédeni álláspontomat.
- De nem muszáj akkor bent lennünk, amikor a DS tagok. Szerintem… - De nem fejezem be a mondatot. Kareem elvonja ismét a figyelmemet. Lenézek immáron összefonódott ujjainkra és kezünkre. Ettől pedig valami furcsa, jóleső melegség járja végig testemet. Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy ez velem történt meg. A DS-t én sem akarnám kockáztatni, de Kareemot sem akarom hagyni. Talán erre mondják, hogy patt helyzet. Látom, ahogy megcsípi magát és felszisszen. Érdeklődve hallgatom, ahogy bizonygatja, hogy számára is épp oly hihetetlen ami történt köztünk, mint nekem.

A bókoktól elpirulok ismét, nagyon ügyesen ajándékoz meg egy-egy megjegyzéssel, amik sikeresen elevenembe találnak és zavarba hoznak. Meglep a csókkal, nem számítottam rá, s már éppen kezdenék belemelegedni, amikor abbahagyja. Vigyorát látva én is elmosolyodom. ~Nem hiszem, hogy valaha boldogtalan lennék mellette, ha mindig ilyen.~ Ötlik fel bennem. S megkönnyebbült sóhaj hagyja el ajkaimat, amikor ismét megcsókol. Tarkójánál fogva magamhoz próbálom húzni őt, hogy még közelebb érezhessem magamhoz. Kezem azonban nem csupán tarkóját járja be, a mellkasán is végigsimít, s lassan ahogy egyre hevesebbé válok, a gomboktól is igyekszem lassan megszabadítani a ruházatát.

Érezni akartam a bőre érintését, de nem kapkodtam el a dolgot; hogy ha akar, megállíthasson mielőtt túl messzire megyek. Ugyanakkor igyekeztem ajkaim vad játékával felingerelni annyira, hogy ne akarjon ellenállni a dolognak lehetőleg. Szenvedélyesen faltam ajkait, s már el is felejtettem amit korábban én magam hoztam fel... hogy meglephetnek. Nem érdekelt jelenleg, csak az, hogy ez a pillanat sose érjen véget. Hogy még közelebb érezhessem magamhoz és elfelejtessen velem mindent, a kinti világ szörnyűségét, a halálfalókat az iskolában, Lamartint és Blackwoodot... Lucyt. Nem akartam gondolkozni, csak ebben az eddig sosem ismert boldogságban lubickolni vele. Ajkaim egy idő után otthagyták a száját és az arcáról lassan a nyakára vándorolva indultak meg a füléhez.

Megjegyzés: Sorry, de majd leragadnak a szemeim - hála a tetemes mennyiségű alkoholnak - és mára csak ennyi futotta. De azért ;;

[Kinek:]

Kinek: Armiella Smith;; Szószám: 601;; Ruha: iskolai egyenruha;; Zene:-;;

Ella kérdése kizökkenti egy kicsit a lila köd mögül, és visszatér a szivárványszínben pompázó szobába. Az, hogy a lány mindent az elején tisztázni akar, az olyan hivatalosan hangzott, mintha szerződést kötetnének. Pedig egyáltalán nem erről van szó, csak engednek a szívüknek. Megpróbál úgy válaszolni, mintha egy kicsit elvonatkoztatna kettejüktől, bár ez nagyon nehéz.
- Szóval tudom, hogy bármikor meglephetnek. De akkor sosem találkozhatnánk ezután, amíg tart ez az egész. Mindenhol bármikor meglephetnek. De most azért nem akartam erről beszélni, mert jobban érdekel jelen pillanatban az ajkaid és az érzelmeid, mint bármi más. Úgy gondoltam, majd jól kifundáljuk, hogy hogyan is legyen meg a találkáink… Kár, hogy nem a Hollóhát torony dőlt össze. – fancsalodik el egy picit, bár ezt egyáltalán nem gondolja komolyan. Annyiban tényleg jó lenne, hogy ha őt a Hugrába osztanák – ha kell, meghamisítaná a papírt hozzá – akkor nem kéne annyira titkolózniuk… De most, nem ez van, valós veszély fenyegeti a kapcsolatukat és a találkozásaikat is.
- Természetesen megértem, ott a legvalószínűbb, hogy nem találnak ránk. Utálom ezt az egész helyzetet, én veled akarok sétálni a parkban, vagy üldögélni a tóparton. – dühös fény villan a szemeiben, de megnyugtatásképpen végigsimít Ella karján gyengéden. Pillanatok alatt lenyugszik a Hollós, ez nem az a hely, ahol dühöngeni kell, itt most a másikért vannak már egy jó ideje. Lehet, hogy sokáig nem lesz lehetőségük ilyen hosszan elidőzni egymással, ilyen nyugodt körülmények között. Persze tovább próbálkozik és Kareem megadja magát. Az idő úgyis eldönti majd, hogy mi lesz a legjobb.
- Oké, akkor majd megszervezzük valahogy. Tényleg nincs biztonságosabb hely. – mondja a kosaras és ekkor fonja a kezeinket össze. Armiellán is hasonló érzések lehetnek úrrá, ahogy ő is a kígyóként egymásba tekergőző kézfejekre pillant. Nem hagyja annyiban a dolgot Karr, tovább beszél, a bókjaira újra elpirul az újdonsült kedvese. Nagyon jóleső érzés neki, hogy a lány nem vágyik bonyolult, körmönfont bókokra, hanem elégedett az őszinte és egyszerűbb változatokkal is. Ez nem azt jelenti, hogy nem tudna olyannal is előrukkolni Kareem, de ha a másik szíve veszi az ő szíve adását, akkor felesleges bonyolítani a dolgokon. Újra táncba hozzák ajkaikat, és az édes pár megkezdi a maga kis cha-cha-cha-ját. Ella kezei elindulnak és ahhoz képest, hogy ez előbb még félt, hogy lebuknak, már az ingét gombolja a fiúnak. A szivárványszínben újra dominálni kezd a vörös, ahogy a fiú szíve magasabb sebességre kapcsol. Minden érintés, amit Ellától kap, szinte perzselve forralja fel vérét, ő pedig hagyja, hogy lobogjon a tűz, amit a lány idéz elő a lelkében. Illetlenség lenne, ha ő is hasonlóan cselekedne, de nem akar lemaradni Armiella újabb akciójáról, ezért két kezét a lány hátának oldalán kezdi végighúzni, lassú tempóban. Végül elér a nemesebbik feléhez, amibe belemarkol óvatosan, kaján vigyorra kéztetve ajkait. Azonban nem tudja teljesen kiélvezni a pillanatot, mert a Ella ajkai a nyakát ostromolják, Kareem pedig apró nyögéssel jelzi, hogy tetszik neki, amit a lány csinál. Azért próbál a felszínen maradni, és nem sodródni az árral, ami nem könnyű. Azért néha a folyóba belógó ágakba belekapaszkodik, hogy ne veszítse el önuralmát teljesen. Az egyik kezével Armiella tarkójánál túrja fel a vörös hajat, a másikat pedig még mindig odalent pihenteti, alkalomadtán pedig próbálgatja a markoló izmait. Újabb kéjes szisszenés Karrtól, mikor a fülébe mélyednek Ella gyöngyházszínű fogacskái, Kareem egy pillanatra kétségbeesik, hogy mi lesz, ha ezt így folytatják. Főleg azért, mert túl jó ez neki és a vére – hasonlóan a nyugiszobában történteknél Shay-jel – elindul az agyából lefelé. De a pillanat tovaszáll, és Ella felelőssége lesz leállítani kettőjük testének egyre vadabb rítustáncát. Tudja, hogy Ella nemsokára meg fogja érezni azt, hogy túl messzire ment, de most nem érzi olyan kényelmetlennek, mint a múltkor. Legalábbis egyelőre…

Megjegyzés: it is so hot... ;;

[Nyomokban +16-os tartalommal túlfűtött hozzászólás olvasható a következőkben;;]

Nyomokban +16-os tartalommal túlfűtött hozzászólás olvasható a következőkben;;

Kinek: Kareem Whittman;; Szószám: 444 ;; Ruha: iskolai egyenruha;; Zene: katt;;

- Igen, az meglehetősen nagy kár… - Sóhajtok fel. Ez a gondolat már az én fejembe is megfordult nem is egyszer mióta itt vagyunk kettesben. – De sétálhatunk kettesben a parkban, és a tóparton is üldögélhetünk, ha szeretnéd. Hiszen mindenki a barátomnak gondol… Csak a kezemet nem foghatnád meg, és nem csókolhatnál meg mások előtt. Kibírnád, mond? Mert én biztosan nem. – Hallgattam el szomorúan, miközben végigsimítok arca egyik oldalán kezemmel. Úgy éreztem képtelen lennék rá, hogy minduntalan ne érjek hozzá. Kizárt dolog, hogy odakint meg tudnám állni ezt. ~Hiszen most sem tudom már türtőztetni magam. Mondjuk, nem is akarom.~ Somolygok a gondolatra, majd megcsókolom a hollóhátas fiút ismét, egyre növekvő szenvedéllyel.

Amikor megérzem a kezét a fenekembe markolni, vigyorogva szakítom meg a csókot.
- Hékás, mit művelsz? – Érdeklődöm tetetett haraggal, füléhez hajolok és belesuttogom. – Ne hergelj, mert még a végén megbánjuk. – Lehelem fülébe, majd fogaimmal óvatosan végig karcolgatom a fülcimpáját, mielőtt a számba venném. Egy picit szopogatom, incselkedem vele, végül eleresztem és ajkaihoz hajolok vissza repetáért. Hallom az apró nyögéseket, amik önkéntelenül kibuknak a kosarasból és rettentően évezem, hogy én váltom ezt ki belőle. Amikor tarkómon megérzem felsiklani kezét, végképp bevadulok tőle. Önuralmam morzsáit eloszlatta ezzel az érintéssel egyetlen pillanat alatt. Kifejezetten odavagyok azért, ha a hajammal babrálnak.

Kislány koromban is imádtam, ha fésülték vagy csak végigsimítottak rajta. Az pedig, hogy az előbbi markolászást folytatja, mindeközben teljesen felizgat mindezzel. Meg is lepődök a bennem szétáradó melegségtől, hiszen ismeretlen volt ez eddig nekem. De mivel kellemes volt, nagyon is… nem zavartattam magamat emiatt különösebben. Sőt! Még inkább dobott a vágyamon, hogy folytassam tovább. Idővel már ki is sikerült gombolni Kareem talárját, s kezem lassan siklott be a durva anyag alá, hogy megérinthessem csupasz mellkasát végre és érezhessem a bőre érintését. Ajkam eközben ismét a füléhez siklik és fogaim bele-belemélyednek a fülcimpájába, ami szinte könyörög érte, hogy a számba vegyem. Azonban hamarosan érzek valamit, amitől megmerevedem.

Akárcsak Kareem alattam. Immáron vágyának kézzelfogható bizonyítékát érzem megkeményedni. De nem tudom, hogy mit tegyek. Így inkább eleresztem a fülét és elhúzódom kissé tőle. Még mindig vele szemben ülök az ölén, s nekem nyomódó nadrágján át is érzem, hogy most léptem túl egy bizonyos határt. Egy határt, amit elsőre nem akartam. Túl korai lenne még, s talán elkapkodott is. Bár minden bizonnyal szenvedélyes, de ugyebár ebben semmi tapasztalatom nincsen. Bármit is pletykáljanak rólam mások a hátam mögött. Zavarba jövök tőle, s hamarosan elpirulok és a vöröslő szoba színét veszi fel hajam és arcom. Hirtelen kelek fel róla, s alsó ajkamat kezdem harapdálni; miközben a szoknyámon simítok végig többször egymás után, de úgy érzem csak nem akar normálisan állni rajtam. Kerülni próbálom Kareem tekintetét, hiszen neki is nyilván kínos az, ami történt.

Megjegyzés: I'll never Stop , na jó, megoldottam azért xD;;

[Kinek:]

Kinek: Armiella jajdeimádlak♥ Smith;; Szószám: 570;; Ruha: iskolai egyenruha;; Zene:-;;

Elmosolyodik a lány arcvonásaitól, ahogy látja, hogy mire gondol Ella a Hollós toronnyal kapcsolatban Igazából nem örülne neki a kosaras, de most jó eljátszani a gondolattal, hogy mi lett volna, ha.
- Persze, hogy szeretném, ez nem kérdés. És persze, hogy nem bírnám ki… nincs olyan, aki ezt kibírná? Csak a látszatkedvelő Mardik. - mondja neki mosolyogva és élvi Armiella kezének az érintését. Nagyon intenzíven hat rá, megmozgat benne mindent, mintha feltöltené az eddig teljesen lemerült testét, érzéseit. Nagyon édesnek gondolja a másikat, hogy elszomorodik azon, hogy nem érhet hozzá, bár ő sem repes az örömtől emiatt. Tényleg furcsa lesz megjátszani, hogy csak barátok és csak néhány lopott percben, órában dobhatják le az arcukat és érzelmeiket a kíváncsiskodók elől takaró maszkot. Újabb csók és újabb édes érzés. Kareem élvezi a pillanatot, elraktározza magában minden egyes kis mozzanatát, hogy mindent pontosan vissza tudjon majd idézni, a szüksége lesz rá. A keze a lány fenekén, amit úgy néz ki, hogy Armiella egyáltalán nem bán, sőt.
- Megbánjuk? Én nem akarom megbánni, hogy érezni akarlak… - suttogja a másik felé, bár igazat is ad neki egyben. De mire jobban átgondolná, hogy miről is beszélnek pontosan, újabb érzelemmel túlfűtött szisszenés hagyja el ajkait. Armiella a fülét pécézte ki, és vadítóan izgalmas táncba kezdett a fogaival és ajkaival Kareem fülcimpáján. Kicsit jobban is markolja most Ella hátsóját a Hollós hetedéves, nem törődve azzal, hogy csak olajat önt a tűzre. Máris újra csókkal csillapítják kisáradt ajkaikat és elmerülnek egymásban újra és újra. Azonban itt jön el a pillanat, mikor Kareem nem tud parancsolni a testének bizonyos pontján. Armiella ezt észre is veszi, amikor ennek eredményeként elhátrál az ajkaitól. Pedig olyan jó érzés volt, mikor a fülével játszott, de Ella most pironkodva menekül. Feláll, miközben Karr összébb teszi a lábait, hogy ne látszódjon Armiella hatása. nézi, ahogy  szoknyáját igazgatja, de ő most nem tud semmit tenni. feláll ő is, nem törődve azzal, hogy mi történt és magához húzza a másikat. Azért figyel arra, hogy ne nagyon érintkezzenek derék alatt, mert akkor valószínűleg Ella kirohanna a szobából.
- Talán ez volt a jel, hogy hagyjuk abba. – vigyorodik el a kosaras és megcsókolja újra Ellát, de csak röviden. Valóban nem akart eddig elmenni, de a lány nem bírt az érzéseivel, és őt is magával rántotta, Kareem pedig nem ellenkezett. Igaz, nem is nagyon tudott volna. De így most átöleli újra és mosolyog, majd újra a szivárványszínszemekbe néz, eléggé pirulva, de egyáltalán nem érdekli most ez. Őszinte hozzá, talán ég senkivel sem volt ennyire őszinte.
- Gyere, menjünk, de sajnos el kell, hogy engedjelek, nem járhatunk kézen fogva egyelőre. Pedig nagyon szeretném, ha látnák mások is. Talán még azt is, hogy irigykednek… – kacsint másikra és nem vár választ, nem is kell válaszolni. Azért az ajtóban még elkapja és hosszabban megcsókolja az új barátnőt, majd visszanéz a szobára. annak színei harmonikusan kapcsolódnak egymásba, szinte helyeslően bólogatva.
- Ez valóban jó randi hely, úgy, ahogy korábban említetted. Bár a miénk elég rövidre sikeredett… Már ami a randit illeti… - beletúr a másik hajába, aztán kinyitja előtte az ajtót és utat mutat. Kimennek, de mielőtt még elhagynák a szobát, Kareem még visszafordul, és egy hálát rebeg a helyiségnek. E szoba nélkül lehet, hogy most nem lenne boldog. Majd elindul a lány után és kacagva térnek vissza a szállásukra. Karrem még lop egy csókot Ellátol, amikor senki sem látja őket és boldogan siet vissza a Hollóhát tornyába, visszaidézve a mai napot. Ennél rosszabb sose legyen!

Megjegyzés: ♥ ;;

A JÁTÉKTÉR SZABAD

Emily M. Dean

Hú de jól laktam. Ezek a hiperaktív manók mindig kitesznek magukért. Remélem nekem is lesz egy ha felnövök. Meg azt is, hogy jó gazdag leszek. Piros pont jár nekik, amiért mindig adnak egy kis uzsonnát pluszba ha meglátogatom őket. Igazából egész jó fejek.
A folyosón ettem egy kis eldugott zugban. Legalább ilyenkor legyen egy kis nyugta az embernek. Kicsit kellemetlen bujkálni, de mit tegyek ha nincs kedvem senkihez. Az iskola teljesen fel van fordulva. Mindenki vagy sír, vagy olyan képet vág, mint aki karót nyelt. Értem én, hogy balhé van a köbön, de attól kinek lesz jobb, hogy egy gyászmenetet lepipálnak folyton.
Elindultam, de nem tudtam merre megyek. A gondolataim jobban lekötöttek. Nem figyeltem és mire észbe kaptam egy csapat mardekárost láttam a folyosón előttem. jobban szemügyre véve a dolgot, egy kisgyereket álltak körbe ezek a mamlaszok. Közelebb mentem, valami azt súgta, hogy itt valami nagyon nem jó készülődik.
... vagy nagyon megbánod te kis tökmag. - pont a mondat végét kaptam el. Annyira el voltak foglalva a kis sráccal, hogy nem vették észre, hogy mögéjük értem. Ekkor esett csak le a tantusz. Ezek az öcsémet terrorizálják! Szegénynek nincs éppen elég baja még ez is. Olyan nehezen illeszkedik be a társai közé, a tanulás sem megy neki annyira.
De mire való egy bátyus ha nem arra, hogy megvédje?
Fabian sem vett észre, mert lehajtott fejjel állt, le mertem volna fogadni, hogy a könnyei is csorognak. Nem igazán volt időm mérlegelni, ők hárman voltak, én csak egyedül. Már megszoktam, hogy én kapom a testvéreim helyett a pofonokat, pár már annyira nem számított. Ez a három hülye meg amúgy sem tud olyan súllyal megütni mint az apám tudott.
Az nem csak fizikailag fájt.
- Na mi van majmok, nincs jobb szórakozásotok? - vigyorogtam bele a képükbe és amíg meglepődtek már lendült is az öklöm. Gyűlölöm ha bántják a gyengébbeket. A hozzám legközelebb állót telibe az arcán találtam el, meg is tántorodott, de nem esett el. Az öklömben erős fájdalom támadt.
Miből van ennek a feje?
- Fab spuri! - ezt még odaszúrtam az öcskösnek, szerencsére eleve volt annyi esze, hogy megfutamodjon. Remélem nem aggódik nagyon miattam, bár tudja, hogy tudok magamra vigyázni.
A másik kettő hamar lefogott, nagy volt a túlerő pláne, hogy ezek igen megtermett példányok voltak.
- Ezt most nagyon megbánod! - ezt a vezér mondta miután magához tért, mert a többi csak bólogatott. Erős késztetést éreztem, hogy megkérdezzem tőlük, hogy vajon tudnak-e beszélni vagy csak simán a főnök a szóvivőjük. Inkább uralkodtam magamon.
Ezután kaptam egy szép erőset az arcomba meg a gyomromba is.
De szeretem a Mardekárt!
Egyből éreztem a vérem vas ízét a nyelvemen, biztosra vettem, hogy felszakadt a szám. Kicsit hittem abban, hogy ennyivel megúszom, de nem. Kaptam még egyet a képembe az előző csomag feladójától. A két gorillájának intett és azok elengedtek, búcsúzóul az egyik még jól gyomron is rúgott.
Úgy nézhettem ki, mint Drakula vacsi után.
Beletelt egy pár percbe, míg fel tudtam állni és a legközelebbi ajtó felé és benyitottam, muszáj volt egy kicsit megpihennem valahol és nem nagyon akartam ezt a reflektorfényben tenni. Ahogy beléptem a szoba lángvörösre váltott, mintha a belső dühömet mutatná. Legalább az öcsém megúszta. Ledobtam magam a legközelebbi székre és kezemmel megtöröltem a szám. Tiszta vér lett a kezem is és ahogy lefele néztem láttam, hogy a talárom is.
Hogy száradnának el!