Tisha Titkos Télikertje

Dakota Bourgh pennájából

Az üvegházak mellett elhaladva, végig a kastély északi fala mentén, ha szerencséd van, a dús növényzet közt egyszer csak megjelenik neked a télikert ajtaja, és beenged titkos birodalmába.
Sok furcsa növény található itt. Némelyeket maguk a diákok kísérletezték ki vagy alkották véletlenségből. Egyik esetleg énekelget, a másik pár percenként meggyullad, majd újra kinő.
A télikert közepén kis szökőkút található mellette kopottas kerti asztallal és székekkel. A kissé vad hatású buja növényzet miatt kevés diák van, aki a kert megtalálása után még le is akar ülni. Pedig nagy meglepetésben lehet része annak, aki pár percet szán a kertben való nézelődésre.

Rico Ashmore

*Hol lehet? Nem hiszem el, hogy elhagytam! És ha valaki megtalálja, akkor mi lesz? Szétkürtöli mindenkinek, hogy miket alkotok. Csak remélni merem, hogy nem a nagyteremben, vagy egyéb nyilvános helyen hagytam, mert akkor örökre búcsút mondhatok neki. Óvatosan lopakodok a kastély folyosóin; nem tudom mennyi lehet az idő, de van egy olyan érzésem, hogy nem kéne itt lennem. De ez most életbevágóan fontos.
A Télikert felé igyekszem, sokat voltam ott az utóbbi pár hónapban, talán ott felejtettem, és az jó lenne, mert oda nem nagyon jár senki… remélem. Belépve a helyiségbe megcsap a növények, és a föld ismerős illata. Itt talán egy kicsivel hidegebb van, mint a kastély többi részében, ezért egy pulcsit is magamra kaptam, hogy ne fázzak. Beljebb merészkedve megdobban a szívem, ahogy megpillantom a keresett tárgyat a szökőkút mellet. Egyből odaszaladok, és felkapom a mappát. Az én rajzmappámat. Tudtam, hogy valahol itt kell lennie, hiszen ha emlékezetem nem csal, akkor bizony utoljára ezeket a gyönyörű, egzotikus növényeket rajzoltam le.
Kinyitom a mappát, hogy belepillantva megbizonyosodjak róla, hogy tényleg megvan-e minden rajz. Úgy tűnik igen, bár abban a kavalkádban, ami a lapok között uralkodik, talán fel sem fedezném, ha eltűnne valami. Pedig az nem lenne szerencsés, hiszen nem egy diáktársam rajzoltam le titokban, úgy, hogy az illető mit sem tudott róla. Van néhány kép az évfolyamtársakról, és egyéb kisebb-nagyobb diákokról. Ha valaki felismerné magát, valószínűleg nem örülne, hogy elkaptam bizonyos pillanatokban.
De van itt minden egyéb is, Lunda a szeretett baglyocskám, meg egyéb tárgyak, növények. Egy megkezdett rajz akad a kezembe, a télikertet ábrázolja az asztalt, és a székeket, meg a szökőkút elkezdett körvonalait. Előveszem a cerkáimat, és már kezdem is folytatni a képet. A szökőkút nagyon is beleillik ebbe a környezetbe. A különleges növényekből meg még furábbakat szoktam teremteni a rajzok által. Sok virágból kiveszek részleteket, hogy egyet gyúrjak össze belőlük, szerintem nagyon szórakoztató. De most maradok a kútnál, a cerkám csak úgy száguld a papíron, ahogy elkap az alkotás heve. Aligha venném észre, ha valaki most jönne ide.*

Lyra E. Freester


- Gyerünk Phil állítsd vissza a bútorokat szépen ahogy voltak. Nem, nem használhatsz varázslatot. Dolgozz meg érte, ha már sikeresen felborítottad. Aki éjszaka legény, az nappal is legyen.. És most tekintsünk el attól, hogy ismét éjszaka van, hiszen az egész napot végigaludtad. Te is Patricia sepregess csak, mintha élnél..
A történelem során talán a legjobb bulikat mindig is a Hugrabug klubhelyiségében szervezték. Előfordult már, hogy, egy – két más házba való kétes egyén is meghívást kapott egy-egy ilyen rendezvényre. Ilyen volt a tegnap esti rendezvény is, hiszen a Mardekár házában történt apróbb incidens miatt a holnapi naptól nem várt látogatókat fogadhatnak a maradék három ház lakói, ami egyet jelent a bulik elnapolásával.
 Agatha töröld le az asztalokat, hiszen ragadnak mint légy a légyfogóba – A bulik talán legrosszabb mellékhatása a másnaposság mellett a rendrakás hosszú és nehézkes folyamata. A tegnapi buliban ugyan részt vettem, azonban volt annyi lélekjelenlétem, hogy idejekorán lelépjek, azonban még így is nehéz, s fáradtságos munkának érzem, hogy ezt a lusta bandát rendesen megdolgoztassam. Pedig az ember azt hinné, hogy csak állni és dirigálni olyan könnyű munka. Pediglen nem is. Főleg, hogy ha az ember fiának utána egészen hajnalig tartó járőrszolgálatra kell mennie. Én pedig sajnos pont egy ilyen feladattal vagyok megbízva, mert sok olyan hülye ember van, aki éjfél után a birtokon mászkáljon, s még nemet sem mondhatok, mert egyből rám száll a prefektusok zöldszívű felügyelője. Így hát szinte megkönnyebbülve veszem tudomásul, mikor megérkezik a felmentősereg, egy másik prefektus, aki innentől a munka nagyját folytatja.  – Köszönöm Ivy, a nagy részével végeztünk, a maradékra már szerintem rá fogod tudni bírni a lusták bandáját, s nemsokára ismét minden a régi lesz, s készülhetünk nagytiszteletű vendégeink fogadására. -  S azzal mint aki jól végezte dolgát kapom magamra fekete szövetkabátom, felé pedig a ház sárga feketéjével ellátott sálat. Szívesen felvenném a kedven ’Spuros kis szurkolói sálamat, de sajnos a tanári kar nagy része nem örülne ha egy ilyen mugli ereklyével jelennék meg, s egyelőre még nem szívesen válnék meg a fejemtől, szeretném kiélvezni a prefektusi élet savát-borsát is.
Csend honol a birtok éjjeli sötétségében, csak néhány éjszakai ragadozó halk neszezése töri meg időnként. Lassan végéhez közeledik éjszaki műszakom, s visszatérhetek végre a jó meleg klubhelyiség adta kényelembe. Ám a kastély felé menet, az üvegházaknál egy aprócska fényforrás ragadja meg figyelmem. Elvileg semminek nem lenne szabad arrafele világítania. Persze mivel Foley professzor növényeiről van szó, esetlegesen egy olyan új növény, melyről még nem beszélt az óráján. Mindenesetre kíváncsiságomnak hála kénytelen vagyok a dolgok nyitjára járni. Azonban hiába járom végig az üvegházakat, nem akadok az aprócska jel nyomára, míg egy véletlen folytán be nem esek Tisha udvarának kapuján, s amit látok abból kiderül, hogy igazam volt. Egy pálca aprócska mesterséges fényénél, nekem háttal egy lány üldögél, s magába mélyedve rajzolgat. Természetesen azonnal felismerem, hiszen ezerszer láttam már az órákon, és a kh-ban ezeket a vörös fürtöket.
- Lyra Elizabeth Freester! Mit keresel ezen a késői órán a hálókörleteden kívül?  Öt pont a Hugrabugtól… pontosabban öt pont lenne a Hugrabugtól, ha szerencsétlenségedre, helyettem valaki más találna rád… - Huppanok le mellé, egy hatalmas cuppanós puszit nyomva az orcájára.  Mindig jól megvoltunk egymás mellett, s bár eleddig nem váltunk vértestvérekké, mégis meg tudtuk osztani egymással apró kis titkainkat. – De mond csak tényleg mit keresel erre? Rajzolni jöttél?  - pillantok bele az ölében heverő vázlatfüzetbe. – Akkor nem csodálom, hogy ezidőtájt bukkantam itt rád, sokkal kellemesebb ez a hely, mikor nem járnak erre emberek.

Rico Ashmore

*Nem, valóban nem a legkényelmesebb dolog pálcafénynél rajzolgatni, de ha egyszer rám jön a kényszer, az ihlet, akkor mi mást csináljak? Fogjam vissza magam? Na neeem, az nem én lennék. Csak belemerülök az este csendjébe, és kezem sebesen korcsolyázik a papíron; hiába a művészvér... pedig tudom, hogy nem szabadna ilyen kevés fénynél alkotnom, hiszen már így is szemüveges vagyok, bár az soha nem zavart. Akinek nem tetszik, az ne nézze.
Lassan elkészülök a szökőkút vázlatával, még az árnyékolás maradna hátra, amikor azt hallom, hogy valaki megszólít. Kissé riadtan kapom fel a fejem, hogy rajtakaptak, és valami halálfaló az, és mindjárt jön a kísérteties zöld fény, meg hasonlók; de a pálcám lángja egy ismerős arcot világít meg. Megkönnyebbülten felsóhajtok, mikor lehuppan mellém a fiú, és egy puszit is kapok. Erre csak elmosolyodok, de nem kommentálom a dolgot. Nem tagadom, hogy nagy nőcsábász ez az Ashmore, de én nem tartozom a rajongói klubjához, vagy nevezzük háremnek, nem lényeg. A fontos az, hogy nekem nem szokásom fan-klubbokba belépni.*
- Hé, Ashmore, a szívbajt hoztad rám, márpedig, ha elájulok neked kellett volna újraéleszteni, és tied a felelősség, ha meg is halok.
*Mondom ál-vádlón, és még a homlokomat is összeráncolom hozzá, hogy komolynak tűnjek, ami nálam ritkaság, inkább a mosolygós vidámság híve vagyok. Mikor bele akarna pillantani a mappámba, gyorsan becsukom, de talán pont egy pillanattal később mint kéne, így a fiú megláthatja a rajzot.*
- Igen, rajzolni, de ha nem haragszol nem szokásom mutogatni az alkotásaimat.
*Felelem és nagyon igyekszem, hogy ne legyen mogorva a hangom. Nem akarok bunkóskodni, de ebben az egy témában nem tűrök el más lehetőséget. A rajzok magánügyek, és pont.*
- Én nem szoktam itt összefutni senkivel, de lehet, hogy csak azért, mert általában a legképtelenebb időpontokban jövök ide.
*Válaszolom nevetve, és belegondolva rájövök, hogy amit mondtam az nem mindig igaz, hiszen a múltkor is belebotlottam valami növény őrült másodikosba, de most már lényegtelen, kimondtam.*
- És te mint csinálsz itt? Valami újabb szabályszegőkereső-körút?
*Kérdezem kissé csipkelődve, biztos valami olyan nőnemű szabályszegőt keresett, aki kérdés nélkül a karjaiba omlik. Na persze nekem nincsenek előítéleteim, és a pletykákra sem adok, á dehogy...legalábbis nem minden esetben.*

Trisha&Niraniel

Nemrégiben volt valentin nap. Nagyapó volt az egyetlen, aki gondolt rám ezen a napon otthonról. Valószínűleg azért, mert Becca, anya és Marshall is egymással voltak elfoglalva. Talán még ő(ö)rültek is annak, hogy megszabadulhattak tőlem. Végre a Roxfortot szórakoztatom a képtelenségeimmel, nem pedig őket.
Emlékszem rá, mikor két évvel ezelőtt Marshall felhívta anyát, hogy közölje vele: „Tudom, hogy Valentin napon azt szokás elmondani, hogy szeretjük egymást, de én most azért kereslek, hogy ennek az ellenkezőjét mondjam el neked. Nem szeretlek, válni akarok.”
Hát nem tündéri?
Marshallban valószínűleg egy költő veszett el, csak valahol nagyon nagyon mélyen.
No de mi a manó itt a suliban? Rohanok a második kedvenc helyemre, hogy felkészüljek egy kicsit Gyógynövénytanra. Egyelőre a kviddics mellett ez a kedvenc kurzusom és szeretnék kitűnő jegyet szerezni, mert a múltkori számonkérésen csak közepest tudtam teljesíteni.
Wymer professzor ugyan mindig kedves velem, mégis biztos vagyok benne, hogy az igazi tudásért sokat kell dolgozni, ezt szerencsére Nagyapó életéből leszűrtem magamnak.
Egy barna, bőrkötéses füzettel a kezemben szaladok az északi szárnyon. Nem tehetek róla.. imádok szaladni.
A kert csendes és csodás, mint ahogy megszoktam.. letelepszem egy növekvő fűzfa árnyékába, hugrabugos köpenyemmel alaposan feltakarítva a földet, de nem érdekel. Sosem érdekelt a por, nem vagyok allergiás rá, sőt.. valami furcsa vonzódást érzek iránta. A szökőkút mellé is leülhetnék, ott még pad is van, de most máshogy döntök.

Kinyitom a füzetem.

'Lágyszárú növény. A 40 cm hosszú, 14 cm széles, szőrös tőlevelek tél végén, a virágzás kezdetekor megnyúlnak. A 1,5-3 cm-es virágok a hajtáscsúcsokon fejlődnek. Az öttagú, zöld csésze cimpái háromszögletűek. A sárgászöld vagy halványkékes párta forrt, mély harang alakú, mérete a csészéének kétszerese. Az öt, szabadon álló porzó szőrözött. A felsőállású, kétrekeszű magház túlnyúlik a porzókon, belőle sokmagvú, lédús bogyótermés fejlődik, sárgásfehér színű, szőrözött. A magok átlagosan 0,5-0,75 cm nagyságúak.'

Meg kéne keresni.. csak van itt valahol Mandragóra?

Niraniel Ays

*Ropogott a hó a lába alatt, miközben a kastélytól sebesen az üvegházak mellett a rejtett ajtóhoz lépkedett, ami csak annyira számított rejtettnek a varázsvilágban, hogy az nem vette észre, aki nem is akarta, nem is kereste igazán. Márpedig, olybá fest, a fülledt üvegház melegét, aminek levegője a szökőkút vizétől mindig egy kissé párás, nedves, kevesen akarták felkeresni.

Nem is volt ebben semmi hiba, a maga részéről amúgy is jobb kedvelte Seraphin a magányos, üres helyeket, ahol nem kellett vagy az önsajnálat mocsarában bámészkodó söpredéket, vagy a lázongó söpredéket szemlélnie a maga hűvös, józan tartózkodásával. Persze, voltak alkalmak, amikor kifejezetten kívánta a társaságot, de ez az alkalom nem tartozott azok közé. Határozott céllal érkezett, és majd azzal is fog távozni, ha megszerezte azokat a hozzávalókat, amik a sötét bájitalhoz szükségesek. Csupa ártatlan hozzávaló egy csipa ártatlan kis kertből, az igazi varázsukat elegyítve nyerik el. Ahogy minden a keveredés által kap új értelmet.

Anyag, részek és az új egész.

Nesztelenül lépkedett, súlyos, nehéz, sötét talárja, és a fölé húzott kabát puhán súrlódott csak, a létezése azonban nem volt nyüzsgő és eleven, nem csoda, hogy a lány nem vette észre, ahogy a szökőkút mögött, a hátsó traktusban szemezgetett néhányat egy ördöglián elfonnyadt bogyói közül, és azokat egy puha erszénybe tette állagmegóvás érdekében. Ahogy belemerült a kislány a füzetébe, úgy már arról nem tehetett, amikor felé közeledve a csendes Seraphint továbbra sem fedezte fel. Egy hosszú pillanatig értetlenül meredt rá, hiszen az évfolyamkülönbségeik miatt soha nem láthatta, nem ismerhette, de a sárga talárszegélynek hála, erre az ismeretségre nem is vágyott, kristrálykék szemében az érdektelenség tompán nyújtózott.

Nem tartozza szükségesnek, hogy köszöntse ezt a lényt, aki bár a Roxfortba járt vele együtt, de a létezésével még semmi nyomot nem hagyott az életében, így ellépett mellette, egy kecses ezüsttőrrel megsebezte a lány mögött sarjadó fűz kérgét és a sebből kicsorduló sárgás levet egy üvegfiolába fogta fel.*

Tisha&az idegen

Való igaz, nem vettem észre, oly zajtalanul mozgott a fiú. Azonban talpáról hópelyhek lepték el a bejáratot, amelyek még nem olvadtak el, mikor én érkeztem. Ez azt jelentheti, hogy nem sokkal előttem tért be Tisha kertjébe, de a sietség elvonta figyelmemet jelenlétéről.
Mikor közelebb ér, felfigyelek neszelésére. Három másodperc alatt végigmérem taláros alakját, majd elmerülten olvasok tovább, éppen a közönséges orbáncfűről. Nem sokkal később érzékelem, ahogyan közelebb lépve megsebzi a fűzfát és sűrű, sárga folyadékra tesz szert, amelyet egy üvegfiolába gyűjt. Kissé elámulva kerekednek ki türkiz mandulaszemeim, majd ahelyett, hogy feleslegesen leharapnám a nyelvem, megszólítom.

- Elnézést, ha megzavarlak.. Elmondanád, hogy milyen bájitalhoz jó a fűz vére? - nedű, ital, folyadék, szomjoltó.. etcetera, kinek mi áll a szájára. A jelentés úgy is egyértelmű.

Nem bántam meg, hogy megtörtem a csendet, és valahogy eszembe sem jutott, hogy esetleg nem fog válaszra méltatni. A Roxfort mindig nyitott volt azok számára, akik tanulni vágytak. Legalábbis a süveg nekem valami ilyesmit mondott, amikor gondolatban attól féltem: nem vagyok rá méltó, hogy a kastély falai között tágítsam szürkeállományom.

Már veszem is elő pennámat a talárom rejtett zugából, hátha olyan információt hallok, amit érdemes feljegyezni. A grafológia volt az egyetlen szakma a mugli-világban, amit valaha érdekesnek tartottam. Valóban úgy hiszem, hogy az ember írása hű tükre személyének. Az én írásom ferdén dőlt, de kecses, így nincs okom szégyenkezni miatta a tanárok vagy a diáktársaim előtt. Az ismeretlen varázslóról egyelőre nem derül ki számomra, hogy melyik ház tanulója, ennek ellenére fesztelenül várom reakcióját, bármi is legyen az. Még az atrocitásokban is akad olyan oldal, amit kedvelek, mert már volt alkalmam hozzászokni.

Niraniel Ays

*Takarékos, finom mozdulatokkal dolgozik, egy centivel sem több kárt okozva a fának, mint az feltétlenül szükséges, a lányt sem figyeli paranoid feszültséggel, éppen csak, hogy a füle és a szeme sarka ráfordul, ahogy az, mintha nem látott volna még varázslót a télikertben, meredt döbbenettel bámul rá. Bár, amilyen apró, könnyen lehet, hogy még valóban nem látott, és nem jutott túl az iskolai csoportjával a futóbabok rejtélyén sem, de ettől még ez egy varázslatos világ, amiben semmi nem meglepő, főleg nem egy fűzfa megcsapolása. Egy dolgot jelenthet ez a rácsodálkozást, mégpedig azt, hogy a lány vére nem tiszta.

Még jó, hogy nem ment hozzá közelebb, na nem mintha hinne abban, hogy a puszta érintés és beszennyezheti, ez egyszerűen csak egy személyes passzió. A testi közelség még a kézfogás formájában is sokat sejtető, jobb, ha távol tartja magát az efféléktől, mielőtt még úgy jár, mint a professzorok, akiket pedofilnak suttognak, mert közelebb léptek egy-egy lányhoz, mint azt az illendőség megkívánta volna.

Aprót rándul, ahogy a lány kimondja a vér szót, hasonlóképpen átható tekintete könyörtelenül szegeződik a lány arcára, még a pálcát is rászegezné, de csak az ezüstkés van a kezében. Rövid szemlélés után megnyugszik abban, hogy egy 11 éveshez képest meglehetősen furcsa szavakat használ, és nincs ebben semmi komoly, mélyebb tartalom. Nem is lehet, hiszen hugrabugos.*

- A fűzfakéreg gyógyszeranyagot tartalmaz. Minden olyan bájitalba ajánlják belekeverni, amelyeket el kell fogyasztani. Kalapkúra, szerelmi bájitalok, ellenszerek-*kicsit újra a fába fúrja a kés hegyét, mert a lé lassan csordogál, messze a tavasz, amikor a nedvkeringés a legaktívabb és minden él és virul, hiába doppingolja ez a kert a természetet sajátos módon.* - Így a többi hozzávaló nem irritálja-*a pennára pillant.* - Benne van a könyvben. Függelék, első oldal, az utolsó sorok valamelyike. Általános tudnivalók-*hűvös hangja tiszta, mint a fagyos levegő odakint, és halk, mintha folyamatosan suttogna, a hanglejtéséből nyilvánvaló, hogy ő rangban lefelé beszél, kegyet gyakorol ezzel, önnön tanító hajlamának és a nem a lány tudásvágyának kedveskedik ezzel.*

Tisha idegenje

Tiszta a vérem vagy sem, itt vagyok a Boszorkány- és Varázslóképzőben. Így ugyanannyi jogom van a tanuláshoz, mint akármelyik diáknak, legyen az Mardekáros, Hollóhátas, Griffendéles vagy Hugrabugos.
Megjegyzem amit a könyvről mond, pennám pedig az alábbiakat jegyzeteli.
‚Fűzfakéreg - gyógyszeranyag - bájitalokhoz: kalapkúra, szerelmi bájitalok ellenszerek.’ Egyyértelmű, hogy a bájitalok terén jól tájékozott diákkal állok, azaz ülök szemben.
A sercegés megszűnik, én pedig a fiúra emelem íriszimet, majd egy rövid pislogás után megkérdem tőle.

- Köszönöm. Milyen bájitalt készítesz belőle különben?

Lehet, hogy még nem is hallottam az adott szerről, sebaj, majd utána keresek a könyvtárban. Ha nem akar, úgysem válaszol, de engem a kíváncsiság mindig arra ösztönöz, hogy megtudjam, ami érdekel. Hátha elmondja később, hogy egy különleges bájitalt csinál, én pedig ki tudom faggatni, hogyan kell elkészíteni.

Ez még úgy is a jövő zenéje. A hangsúlya eddig sem zavart, ez után sem fog, hisz ha az ember lánya egy üvöltő, arrogáns orkánhoz van hozzászokva, akkor a kimért, hideg eső már-már felüdülést jelent neki.
Különben is, a szivárvány rengeteg színárnyalatához megannyi szívre van szükség. Hidegre, fagyosra, ködösre, forróra, langyosra - egyre megy. A lényeg, hogy ha süt a nap és esik az eső, valami csoda történik, a napot meg sosem zavarja, ha jönnek a felhők, mert pontosan tudja: tovatűnnek, ha megkapják, amit akarnak és elhullajthatják fájó magjaikat a szomjazó földbe.

Niraniel Ays

*Nem gondolatolvasó, talán képes lenne rá, sokoldalú képzettsége kétféle forrásból is táplálkozik, de elég arrogáns ahhoz, hogy egyáltalán ne érdekelje, mire gondol a lány. Gondolkodnak egyáltalán a hozzá hasonló ifjak, és van ennek értelme? Persze, bizonyára felháborodna azon a közönyön, amivel hozzááll a világmindenség ellentéteihez, de a felháborodásának nem adna hangot, elhallgatná, remek elhallgató.*

- A kérdést gondold újra, nyilvánvalóan ostobaság.

*Árnyalatnyi derű, kicsi gúny. Mégis ki válaszolna egy ilyen kérdésre. A bájital az ő dolga, bár kémként aligha küldenének rá egy hugrabugost, nem lehet tudni, kit talál meg az Imperius, Malfoy is egy kocsmárosnét bűvölt el szó szerint, hogy megpróbálja beteljesíteni a Nagyúrtól kapott küldetését, akármennyire lány, és akármennyire kicsi, nem lehet kizárni a feltételezést, bármilyen szorgalmasan is jegyzetel.

A megfigyelés pontos, Seraphin remekül ért a bájitalokhoz, a tantárgy komoly alapján képezheti még a jövőjének, természetéből fakadó precizitása és alapossága meghálálja magát.

Az ezüstkést a pálcájára cseréli, röviden igéz a tiszafával, így, amikor ellép, az üvegcse ott marad a fa kérgének simulva, gyűjtve a lassan előbuggyanó nedv cseppjeit, addig a fiú további hozzávalókat gyűjt össze a lány jelenlététől nem zavartatva. Nem fogja elkapkodni a dolgokat csak azért, mert ott van.*

Solanaceae

Tehát nem akaródzik válaszolnia. Sebaj, akkor elég megfigyelnem, hogy miket gyűjt még össze és abból talán le tudok vonni bizonyos következtetéseket. Kicsit elkuncogom magam.. elképzeltem, ahogyan egy fúriafűzzel már nem lenne ennyire egyszerű dolga.
 
- Rendben.

Aprót bólintok, majd szenvtelenül becsukom a füzetem, úgy tűnik eddig tartottak a fiú tanár ambíciói. Talárom mélyére rejtem pennám és a szerencsegyökér keresésébe kezdek.
Komótosan állok hozzá, ahogy a prof is mondta, néha beletelik egy fertályórába is, mire ráakad a kitartó fajta, hisz sokszor nem a tankönyv szerinti sárgás bogyóra bukkanhatunk rá, hanem ébenfekete testvérére.

Halkan dúdolok magamban, ez eddig mindig segített, ha kisebbfajta feszültséget kellett levezetnem. Félreértés ne essék, nem az ismeretlen diák jelenléte frusztrál, csupán csak megpróbálok türelmesen hozzáállni a feladathoz és ez nehezemre esik. Viccen kívül: a gyógynövénytanhoz türelemre, alázatra és pontosságra van szükség a fontos és alapos tudás mellett.

Tizenhét perc után rálelek egyetlen darabra.. Ami biztos, az ördög almájának gyökere alkaloidot tartalmaz, tehát gyökere és levele is nyersen mérgező és idegrohamokat válthat ki, ugyanakkor fájdalomcsillapítóként is alkalmazzák.
Nem akarom kiásni.. egyelőre. Majd éjjel. A növény annyira megigéz, hogy észre sem veszem, ahogy egy számomra ismeretlen fa gyökere a bokám köré fonódik.. majd szorítani kezd. Felszisszenek, fogalmam sincs, mit kéne csinálnom, még nem tanultam a helyzetnek megfelelő varázslatot..

Niraniel Ays

*Ezzel a rendbennel aligha akarja megváltani a világot. Úgy fest egy olyan Hugrabugossal akadt össze, akin fogott az átnevelés, és, néhány év múlva épkézláb felnőtt boszorkány lesz belőle a szokásos mellébeszélés és sületlenség nélkül. Megnyugszik ebben a tudatban, nem fűzi tovább a szavak értelmetlen gyöngysorát, aligha mondhatna bármit is ennek a parányi lánynak, akinek a nevét se tudja, de valójában nem is kíváncsi rá különösebben. Aligha fog összeesni előtte, és ez megnyugtató, hacsak meg nem csípeti magát valami mérges növénnyel.

Igen, látszólag elmélyültsége ellenére a fél szeme mindig a másik mozgó árnyán van, és a pálcája sincs különösebben messze tőle. Ez nem paranoia, elvégre háború van, minden békés, nyugodt, növénykertes látszat ellenére, nem árt az óvatosság, noha esetleges feszültsége nem látszik meg a mozdulatain. Sokféle hozzávalót szed, ahogy a lány figyeli, és következtetéseket próbál levonni, de elsőéves tapasztalatával együtt is komoly ellentmondásra juthat. A fiúnak éppen úgy kellenek a mérgező hajtások, és csalánlével töltött növényi részek, szárak, mint az enyhet adó fűzvér, vagy éppen egy-egy selymesen puha tapintású nyuszifület idéző halvány levélke.

Még ott van, amikor a lány figyelme elkalandozik, és rossz helyre lépve határozottan ingerelni kezdi azt a fát, de hát, nehéz mindenre figyelni, amikor a növények egymás leveleit és ágait takarják el szemérmesen. A neszre felkapja a fejét, ahogy sziszeg, odapillant, fel is egyenesedik, leporolja a sárga virágok porát a kabátjáról, miközben pálcával a kezében lassan közelebb lép, és tűnődve szemléli a fafélét. Nem ördöghurok, az nem fásodik meg, ez csak valami más ragadozó, de egy kis bokaszorításnál több kell ahhoz, hogy védelmezően lépjen fel. Különben is, kinek hiányozna egy kis hugrabugos. Minticznek, hogy látogatnák meg a sárkányok valamelyik éjjel, a Hugrabugosok véráruló házvezetőjének. Még a végén egy újabb Armiellát akasztana a nyakába, ez elég kellemetlen volna ahhoz, hogy megszólaljon.*

- Ne moccanj-*mondja lustán.* - Hátrálj el. Talán önmagát védelmezi tőled.

Tisha karma

Az indák egyre szorosabbak a bokám körül, amikor meghallom a még ismeretlen fiú tanácsát. Hát jó, a nem moccanás még menne, de az, hogy önmagát védi tőlem a növény? Igen kétlem.. és hogyan hátráljak el, amikor olyan szoros, hogy már lila lufivá pumpálódott a lábam?
Talán ezt nem vette észre a mardekáros, úgyhogy felhívom rá a figyelmét.
- Nem tudok menni se előre, se hátra. - A hangom hisztisebben hallik kívülről, mint ahogy szántam, valószínűleg egyértelműsítve, hogy igen csak félek. A bal bokám egyelőre szabad így előre lendítve egy fa köré tekerem. Az a tervem, hogy felhúzom magam, hátha elenged akkor a növény.. erőlködöm, bár a kötélmászás sosem volt igazán az erősségem. Verejtékcseppek hullanak le az arcomról, és igen: iszonyatos fájdalom kerülget, az arcom elsápad, kezdek az ájulás határára kerülni. Ekkor mint valami mentőangyal az eszembe jut, amit Med mesélt egyszer nekem. A negyedéves lány egy undorító pókhálós padláson akarta átverekedni magát ezzel a varázslattal. Persze amikor hallottam a történetet, sokkal inkább barátnőm arachnofóbiáján nevetgéltem kárörvendőn, most azonban milyen jól jönnek a részletek..
Utolsó erőfeszítésemmel húzom elő pálcámat talárom rejtett zugából és elmormolom ~Diffindo~ , miközben a pálcámat az indák irányába fordítom. Könyörgöm, csak sikerüljön..
A fájdalom hirtelen megszűnik, én pedig fújtatni kezdek, valószínűleg most jön ki az igazi feszültség belőlem. Kicsit arrébb veszem magam, a kert közepéhez sántikálok és leülök a padra. Alaposan szemügyre veszem a bokám. Nos, igen rondán fest, ami azt illeti, de biztosan megmaradok. A külvilág most ki van zárva számomra, örülök, hogy megmenekültem, és elhatározom, hogy legközelebb sokkal figyelmesebb leszek. Kezdek kételkedni abban is, hogy a mandragóráért vissza jövök-e még az éjjel, vagy inkább várjak még pár napot.

Niraniel Ays

*Figyeli, hogy a parancsteljesítés hogy meg a kislánynak, nincs tőle lenyűgözve, amikor hallja a hangját, de talán tényleg nem tud. Szerencsére nem látja, milyen állapotban van az a láb, aligha ragadtatná el magát tőle, elvégre segíteni azon lehet, aki elég élelmes, márpedig az, hogy hagyta magát ilyen állapotba kerülni nem vall élelmességre. De talán... kicsi még. Nem, ez soha nem volt kifogás, se józan, se gyengült pillanataiban.*

- Értem, akkor...-*értő szemmel méri fel a növényt, hiszen van idejük, mert a lány még talpon áll és a fás szárú nem öntötte végig mindenféle savakkal, emésztőnedvekkel és miegymásokkal, addig nincs olyan nagy baj. Bár a fájdalom már meglátszik az arcán, a Mardekárosok alighanem születésüktől fogva érzéketlenek mások fájdalmára, annál érzékenyebbek a sajátjaikra, de, ez most kapóra is jön, legalább nem veszti a fejét pánikjában, hogy segítsen azon a szerencsétlenen, aki ilyen helyzetbe sodródott.

Illetve kapóra jött volna, azonban az elsőéves szokatlan határozottsággal már elő is rántja a pálcáját, mi több, varázsol is vele és még túl is éli, sajátos, sajátos, megszemléli a jelenséget, végül elteszi a saját pálcáját. A lány csodásan megoldott mindent egyedül, mivel rá nincs szükség összeszedi a maradék szükséges hozzávalókat, aztán kurta biccentés után, ami az elköszönést jelzi eltávozik az üvegházból, hacsak meg nem támadja még valami a lányt, de ő nagyon elvan a maga világában. Persze, ez egy veszélyes hely.*
Köszönöm a játékot.

Búcsú Tishától

Nos, nem is igen hallottam a mardekáros utolsó hozzászólását az ‚ügyemhez’. Az igazság az, hogy kifejezetten büszke vagyok magamra, amiért nem kellett könyörögnöm egy diáktársamnak, hogy megmentsen. Alapvetően makacs természetem van és szeretem egyedül megoldani a feladatokat az órákon is, de persze ha valamihez béna vagyok, azt képes vagyok elismerni. Most is ez történt, amire a srác azt reagálta, hogy érti.. de azt már nem vártam meg, hogy kiderüljön segít-e vagy sem.
Ennél ugyanis nagyobb fájdalmaim voltak, még ha ez kívülről nem is látszott.

A padon fel-felszisszenek, nem játszom meg magam. Kutyára fáj és csak dagad-dagad.. valószínűleg be kéne néznem a gyengélkedőre minél hamarabb. Még látom a szemem sarkából, ahogy a fiú távozik, de reagálni már nincs időm. Meg hát mit kéne mondanom? Szia? Nem igazán beszélgettünk, ami azt illeti, bár kedves tőle, hogy megpróbált segíteni a maga módján.

A füzetemet időközben elhagytam. Visszamerészkedek a mandragórához, ahol a furcsa gyökér maradványai is leledzenek. Nem füstölögnek, nem néznek csúnyán és nem harapnak. Még szerencse.
Egész hamar összeszedem magam és elhatározom, hogy kifaggatom Madam Pomfrey-t arról, mi lehetett ez a gyökér és milyen tinktúrával tudom lejjebb vinni a gyulladást.

Leporolom a taláromat, amit még picit el is szakítottam. Ekkor veszem észre, hogy nem sokkal a könyököm alatt megvágtam magam valamivel. Csodás, még vérzem is. Elhagyom a vadregényes környezetet, amit alapvetően imádok.. de talán egy rövid ideig hanyagolni fogom a hely meglátogatását.

// A játéktér szabad //