+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  A 97/98-as tanév
| | | |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | | | |-+  Északi szárny
| | | | | |-+  Borzodú
0 Felhasználó és 7 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 [2] 3 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Borzodú  (Megtekintve 9925 alkalommal)

Seraphin Lamartin
Eltávozott karakter.
*****


VII. Kis Alkimista

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #15 Dátum: 2011. 11. 29. - 02:48:47 »
+2

Szószám: 939||Öltözet: Iskolai egyenruha
 
*Az ellentámadása nem ér hirtelen. Igazából az sem lep, ahogy megteszi, és az sem, amilyen szavakat használ. Noha a lelkében nem olvasok, ahhoz az okklumencia művészete is kevés lenne, ráadásképp nem is élek vele, hiszen nem gyakorlom a képességet, mégis úgy érzem, hogy erre pontosan számítottam, pontosan így. Kiszámított idegroham, felhangolt düh, finomult játék egy magamfajtának, csak tudni kell, hogy mikor elég belőle.*
-Ezt megint csak nem mondtam, és a többi mardekárost sem ismered-*szemrebbenés nélkül rázom le a vádját, holott igazából lehetne teljesen mindegy is, hogy mit hisz és mit gondol, válaszra se kellene méltatnom, vagy éppen acsaroghatnék dühödten ellene, hogy hogyan merészeli egyáltalán szájára venni a Mardekár büszke népét, de talán én se vagyok rájuk elég büszke ahhoz, hogy odáig alacsonyodjak, hogy nem hagyom, hogy a maguk hírnevét építsék. Mert mindenkinek meg kell adni, hogy olyan képet adjon magáról elő, amilyet csak akar. Hogy házak szerint elkülönítve értelmeznek minket, az a rendszer hibája, és nem a mienk, de aki ebből nem képes kitörni, annak úgy kell.
Egyes egyedül ezért bosszant, hogy többedszer elmondja az ugyanolyanságot, mert én tudom, hogy nem igaz. A tudás magabiztossá tesz, elég magabiztossá ahhoz, hogy ne érezzek veszett késztetést arra, hogy azzal vesztegessem el a vele töltött időt, hogy egy Hugrabugos lány támadásaitól védem magam, mintha rászorulnék. Hiszen az ilyen elvi vitában ő nem Armiella és én nem Seraphin vagyok, hanem Hugrabug és Mardekár. Ő csak a Mardekárt látja bennem, de azt hiszem elég nagy varázsló volt az előd ahhoz, hogy ne érezzem ezt szégyennek, még akkor se, ha bélyegként használja ellenem.
Semleges félmosollyal halkítom le én is a hangom.*
-Izgatottnak látszom, Armiella?-*közelebb hajolok, a keresztnevén szólítva erőszakosan feltörve a magánszférájának védőburkát és ő semmit, de semmit nem tehet ellene. Gúzsba kötik a saját szabályai, hiszen őt is elítélnék, ha itt, ezen a taszítóan békés és barátságos helyen állna neki balhézni, miközben a beszélgetőtársa, noha Mardekáros, nem csinált semmit.
Bár a mondás igaz, a Mardekárosok ritkán ártatlanok. Vidáman a szemébe hunyorítok.*
-A legkevésbé se érdekel egy mugli születésű kínzatása, annak ellenére sem, hogy én magam nem pazarolnám rá a varázserőm, időm, és feleslegesnek találom a céltalan kegyetlenkedést -*más a helyzet a céltudatos kegyetlenkedéssel. A figyelmemet foszforeszkálni érzem a tekintetemben, lassút pislantok, egyetlen pillanatra lehunyva tartom a szemem, mielőtt újra ránéznék.*
-Befejezted önmagad hergelését igaztalan, berögzült sztereotípiákkal és haladhatunk? -*kérdezem csendesen a gyűlöletáriája végén, ami éppen úgy pereg le rólam, mint az, amikor ellenem szólt, csak ez esetben meg is indoklom.* -Tudod, akinek nem talárja, nem veszi magára, a többi mardekáros nevében is bátran kijelenthetem ezt.
*Aki nem védekezik, azt nem lehet megtámadni. Vagy legalábbis próbálgatja, de olyan nevetségesen ügyetlenkedik, mint egy csetlő-botló pegazusgyerek, amelyik egy sziklafalon felkapaszkodva akarja először kipróbálni a szárnyait. A bukása garantált.*
-Az aurorság több, mint a különlegességed fitogtatása. De ha ott akarsz megtanulni mindent, le fogsz maradni az olyanok mellett, akik már készültek rá. Mint én-*csak azért nem nevetek az igazságosságban vetett hitén, a reményén, a csodaváró türelmességén, hogy majd a Roxfort után jól felkészítik a sötét életre, mert egy kicsit talán irigylem ezért a szemléletmódért.
Sohse fog ugyan eljutni addig, hogy ténylegesen vadásszon a varázslókra, de erővel és hatalommal tölti el az, hogy képes hinni abban, hogy el fog jutni. Nehéz róla elképzelni, hogy valami komolyabb átkot és igézést is végre tudna hajtani, hogy az ereje elég volna ahhoz, hogy megtörjön akár egy gyengébb bűbájt, bár nem láttam sokszor pálcát forgatva, nehéz róla elképzelni. A látványos változásai mögött nincsen tudás, az adottságához nem kell tehetség. Még csak józan fej szem szükséges, ha a szenvedélyességét és a hirtelenségét tekintem. Számára valami egészen más út áll, noha metamorf mágusként kétségtelen, hogy nincs szüksége arra, hogy egy százfűlé főzetre az idejét vesztegesse és megtervezzen egy olyan akciót, amiben arra szükség lehet. Az álcázás számára nem idő, hanem szórakozás.
Egészen addig, amíg valaki elő nem ugrasztja a feszültségét, mert akkor nemhogy az érzéseit nem képes féken tartani, de a nyelvét sem.  Úgy érzem, nem vagyok jó emberismerő, ezért tartok tőle, hogy átvág, és valami egészen más célja van ezzel, de a józan eszem azt súgja, hogy ez esetben nyugodtan számításba vehetem, hogy nem az enyéim közt vagyok, nem kell ennyire résen lenni.
Nézem, ahogy rózsaszínné pirul, a színválasztás nem nyeri el annyira a tetszésem, mint a korábbiak, de legalább annyi figyelemmel adózom neki. Ezeket a színeket egészen biztosan nem a test saját festékanyag készletéből szerzi, hanem mágikus úton generálja, egy olyan önkéntelen mechanizmus során, amit talán ha fel lehetne nyitni, akkor tudatosan szabályozható volna, és mások által lemásolható. Tanítani lehetne a metamorf mágiát, mint az animágiát, és akkor nem mennének pocsékba a metamorf mágusok képességei, azért, mert mondjuk meg akarják öletni magukat aurorként, és elvi vitákat folytatnak ahelyett, hogy önmagukat fejlesztenék.
Eresszem. A felszólítás annyiban lep meg, hogy nem gondoltam, hogy mersze lesz hozzá, de hogy honoráljam a bátorságát, felemelem a kezem az övéről. Lepillantok, úgy szorítja a jegyzetkönyvet, hogy az ujjai elfehérednek bele, halványak a porcok, szinte előrajzolódnak a finom csontocskák. Ugyan nem látni a csuklóban a merevséget, de ez a tartás nem eshet jól, kedvem támad igazítani egyet rajta, de nem teszem meg. Látványosan NEM törlöm meg a kezem semmiben, bár a testének a melege idegen érzésként didereg a tenyeremben, nem rontom azzal a megítélésemet, hogy úgy szabadulok meg tőle, mint egy félvér vagy korcs sárvérű után.
Magam elé teszem a kezem, jól belátható helyre. Voltaképpen ő is visszaélt a keresztnévvel. Talán máshol így szokás.*
-Valójában? Elvégezni a büntetőmunkámat és rájönni arra, hogy miben áll a metamorf mágiád különlegessége és hogyan működik-*ő őszintén bevallotta a kérésével, hogy fél, én pedig őszintén megválaszolom cserébe ezt a kérdését. Valamit valamiért.* -Csak fordított sorrendben, bár félmegoldásokkal is megelégszem, hiszen egyik sem egy pillanatszerű folyamat.
Naplózva

Armiella Smith
Eltávozott karakter
*****


VII. ~ Szivárványlány ~ "Lombikbébi" by Karr ♥

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #16 Dátum: 2011. 11. 29. - 20:10:16 »
+2

Kinek: Seraphin Lamartin;; Szószám: 361;; Ruha: iskolai egyenruha;; Zene: katt;;


Most vagy tetteti, hogy nem érti a dolgot, vagy tényleg gőze nincs róla, mit akartam ezzel. Minden esetre ismét csak elhúzódom a közeledése elől, ám nagyon nincs is hová, ha őszinte akarok lenni. Az, hogy gyakorlatilag nem érdekli az, amit meséltem egyáltalán nem lep meg. Bár azt már nagyobb érdeklődéssel hallhatom, hogy állítása szerint még az időt és az energiát is sajnálja rájuk pazarolni. Egyrészről örülök ennek, már ha tényleg igaz. Másrészről viszont vészjósló, hogy csupán csak ennyi tartja vissza attól, hogy ő is megtegyen ilyesmit. A mondandója azt sugallja, ha van értelme, gondolkozás nélkül megkínozna bárkit. Egészen ijesztő.

- Ne hidd, hogy bármit is fitogtatni akarnék. Sosem amiatt voltam folytonosan változó, mert a rivaldafénybe vágynék vagy kitűnni mások közül. Az aurorságon kívül pedig csupán egyvalami érdekel még, ám arról jelenleg értelmetlen beszélnünk. Ilyen világban nem taníthatnék az igazságról, a hazugsághoz pedig nincs kedvem. Jó auror lennék, ha hiszed, ha nem. Csak ez a fránya bájitaltan tart még vissza ettől. Mi, hogy te?! Auror?! Felejstd el. - Teszek hasonló kijelentést, mint amilyet a beszélgetésünk legelején tett a folyosón, ám ajkaimon gonosznak is ható mosoly lappang. - Neked sokkal testhez állóbb enne, ha Piton nyomdokába lépve a bájitalokkal foglalatoskodnál inkább és oktatnál. - Mondom el a véleményemet, amit egyfajta dicséretnek is vehet. A jegyzeteit futólag is elég volt átfutnom, hogy rájöjjek ő erre született. Hiszen fekszik neki nagyon is, átlátja az egészet. Miért ne taníthatná meg a többieknek eme látásmódot vagy szemléletet.

Szinte megfeszül a kezem, amit fogva tart. Érzem, hogy a mágia is megmozdul bennem és hirtelen indul meg a keze felé. Megrázza a mágia, feszítve próbálja elűzni tőlem. Ekkor engedi el hirtelen kezemet. De még mindig a jegyzetét markolom görcsösen, lassan engedek csak fel. Végül a jegyzetet az ölembe rakom, majd kezeimet lazán ráhelyezem.
- Szóval mégiscsak lombikba zárnál és vizsgálgatnál, mi? Félek, hogy ki kell ábrándítsalak. Metamorf mágiát nem lehet tanulni. Erre születni kell. - Mondtam egy picit talán büszkének hangzóan. - Szóval akár ezt a részt ugorhatod is és végre a tanulással foglalkozhatnánk. Minél előbb megtanítod azon dolgokat, amiket nem tudok megfelelően, annál hamarabb mehetsz te is a dolgodra. - Mondtam, még egyszer utoljára rá emelve a tekintetemet.


Megjegyzés: Sorry, hogy csak ennyi. :$ ;;

Naplózva

Seraphin Lamartin
Eltávozott karakter.
*****


VII. Kis Alkimista

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #17 Dátum: 2011. 11. 30. - 00:33:48 »
+2

Szószám: 343||Öltözet: Iskolai egyenruha
 
-Nem hiszem-*szögezem le. A metamorf mágia nem olyasmi, amit fitogtatni kell ahhoz, hogy feltűnő legyen, ezzel teljesen tisztában vagyok, sőt, talán még jobban is értem, mint ő. Hiszen ő világéletében feltűnő volt, halvány elképzelése lehet, hogy milyen megküzdeni a figyelemért, legfeljebb alacsonyabb rangú kis barátaitól értesülhetett erről, akiknek meg amúgy is kár lenne feltűnniük, de azért tepernek érte. Mert ebben az életben senki nem tudja a helyét, ahogy a tapasztalat azt mutatja.
Fránya bájitaltan. Micsoda kifejezés, mulattat ismét, újra. Nyugodt hunyorgással szemlélem, ahogy naiv szavakkal ecseteli viszonyulását a dolgokhoz, és noha épp az imént döntöttem el, hogy közelebbről is megismerem a lényét, mindenféle szempontból, hiszen akármelyik információt közelebb vihet a célhoz, valahogy nem nyűgöz le amit hallok tőle. Üres fecsegés.
Mosolygom, hideg, de tiszta mosollyal.*
-Nem érdekel a bájitaltan-*rázom le a tévképzetét arról, hogy mi lenne számomra az igazán testhezálló.
Persze ez így igazán nem igaz. Érdekel a bájitaltan, mint eszköz, de semmiképpen sem, mint életcél. Jónak kell lennem belőle, mert egy roppant kifinomult logikát követő művészies tudomány, ami olyan képességet enged az ember birtokába, amit más mágiaágaktól nem kaphat meg. Ugyanakkor az életem azzal tölteni, hogy ezt a tudást gyarapítom, kísérleti főzetek egész sorával, nem, az nem volna elég sem a becsvágyamnak, sem a képességeimnek.
Az ujjaim között morzsolom el az érintésének emlékét. Mint egy kis fenevad úgy rohant hideg varázserőmnek az ő forrongó, bizsergő mágiája, talán azt hiszi, hogy nem vettem észre, de téved. Azonban nem haragszom meg érte, természetes reakció. Mondhatni.*
-Nem zárnálak lombikba, mert nem szabad-*felelem szórakozottan. Továbbá nincs is az ismerettségi teremben ekkora lombik, de az lenne a legkevesebb, hogy szereztetek egyet. Vannak olyan elvetemült varázslók, akik képesek arra, hogy mások szolgálatban azért talpaljanak, hogy a megfelelő árucikkeket felhajtsák, igazán nem sajnálnék rá néhány galleont.
Inkább a tilosság áll az utamba.*
-Nem is megtanulni akarom-*a büszkeségét szemlélem, feszes, kihúzott tartását. Még a szemének árnyalat, mélysége is megváltozik, ahogy így feszít. *-Tanulmányozni. Megismerni. A vérfarkasság mechanizmusát is leírták már ezerszer, mégsem lehet megtanulni, se javítani rajta főzetekkel, de a kutatásra szükség van.
*Viszonzom a pillantását.*
-Én nem sietek sehova.
Naplózva

Armiella Smith
Eltávozott karakter
*****


VII. ~ Szivárványlány ~ "Lombikbébi" by Karr ♥

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #18 Dátum: 2011. 11. 30. - 14:43:01 »
+1

Kinek: Seraphin Lamartin;; Szószám: 520;; Ruha: iskolai egyenruha;; Zene: katt;;


~Hát persze, hogy nem hiszi.~ Valahogy nem is vártam más választ. Ő eldöntötte, hogy belőlem nem lesz auror és kész. Legalább olyan makacsnak tűnik, mint amilyen én vagyok. ~Végül is, gondoljon amit csak akar, én tudom mi az igazság.~ Amikor közli, hogy nem érdekli a bájitaltan, felszalad a szemöldököm. A többséget az szokta érdekelni, amiben jó.
- Akkor mi érdekel? Mivel foglalkoznál szívesen a Roxfort után? Úgy értem, a már említett aurorságon kívül. - Kérdezem kíváncsian, meg sem hazudtolva önmagamat. Tényleg érdekel, talán most először érdekel valami vele kapcsolatban. Ha már úgysem tanulunk, legalább megismerem kicsit jobban. Az eddigiek nem igazán tetszettek, hogy úgy mondjam, de kivárom a végét.

- Szóval csak ennyi? Azért nem zárnál bele, mert nem szabad? - Vonom fel ismét a szemöldökömet, kezemet védekezően karba fonom magam előtt. - Szóval tegyük fel, hogy már mindketten a nagybetűs élet iskolapadját járjuk. A kutya sem tudná meg vagy érdekelné, el sem kapnának érte. Megtennéd? - Kérdezem tőle komolyan. Kíváncsi vagyok, hogy csak a tiltás állja-e útját vagy azért annyi erkölcs van még benne, hogy egy emberi lénynek nem ártana. Amikor azt mondja, nem megtanulni akarja, hanem megérteni, megismerni elsomolyodom. Érhető és legfőképpen nem olyan indokot hozott fel, ami még számomra is elfogadható. Csak épp a felhasználni kívánt eszköztárában nem bízom. ~Szóval nem siet. Hát én sem.~

Először úgy gondoltam, kitolok vele és faképnél hagyom, vagy ami még jobb, ismét előveszem a Bájitaltant. De nagyon nem akaródzott nekiállni a dolognak egyenlőre. És szívesen elkerültem volna azt is, hogy úgy döntsön végül, mégiscsak megéri, ha lombikból próbálja kinyerni belőlem a mágiámat. Akkor már inkább válaszolok minden kérdésére, csak verje ki a fejéből a dolgot. Reméltem, ha így teszek, leszáll rólam. Bár erre semmi garanciám nem volt. Végtére is, ha olyan makacs, mint én, aligha fogja beérni néhány sejtelmes válasszal. Ebben biztos voltam teljes mértékben. Mélyen a szemébe néztem, próbáltam rájönni, mit is akar valójában. Nem tudtam eldönteni, mint ahogy azt sem, hogy mennyire őszinte velem. ~Lehet, hogy végig csak szívat.~ Igen, ez a lehetőség is felmerült bennem. Nem szeretek ugyanis pofára esni. És minden lehetőséget számba veszek, legfőképpen azokat, amelyek rosszak. Mégiscsak egy mardekáros ül velem szemben és nem egy ma születt, hófehér bárányka.

- Nos, rendben. Ha te válaszolsz egy kérdésemre, én válaszolok egy kérdésedre. Megígérem, hogy őszintén válaszolok, ha te is megígéred. - Mondom neki, majd felteszem az első kérdésemet. - Miért vagy másokkal ennyire… hmm… talán a legjobb szó az rá, hogy közönyös? - Gondolkoztam hangosan. Most leginkább ez érdekelt vele kapcsolatban. Nem akartam olyasmikre pazarolni a kérdéseimet, hogy mi a kedvenc színe vagy könyve. Bár tény és való, hogy ez is elárul sok mindent az emberről, legfőképpen az érdeklődéséről. De engem most az érdekelt, hogy mi motiválja, amikor így cselekszik. Mi mozgatja a lényét. Ha azt meg tudom, jobban megismerem, mint valószínűleg ő szeretné. Ám ez izgatott a legkevésbé, hogy ő ezt esetleg nem szeretné. Ahhoz, hogy reálisan megítélhessem, amit lehet, meg kell tudnom róla. Akár a legsötétebb titkát is, hiszen minden ember jó és rossz tulajdonságok összessége. Nincs csak fekete vagy fehér, mindenki szürke. A kérdés csak az, hogy mennyi sötét van abban a szürkében…


Megjegyzés: Új zene! :D ;;

Naplózva

Seraphin Lamartin
Eltávozott karakter.
*****


VII. Kis Alkimista

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #19 Dátum: 2011. 11. 30. - 17:41:19 »
+3

Szószám: 530||Öltözet: Iskolai egyenruha
 
*Szinte látni a tekintetén átrohanó felháborodott nyafogást, amiért nem tudott megfogni azzal, hogy a saját mondatomat fordította ellenem. Hiába, mégse igaz a mondás, miszerint a kimondott szó kétélű fegyver. Okosan válogatom a szavaim, nem fogja tudni akárki ellenem fordítani. Miért tenném lehetővé? Ostobaság lenne, ez teljesen logikus, ám olybá tűnik, hogy nem feltételez ennyi intellektust rólam, ha egyszer megpróbálta. Ám legyen, minél alább becsül, annál nagyobbat csalódhat. Nem tőlem, hanem magától veszi el a lehetőséget, hogy alaposan felkészüljön.*
-Mindenfélével-*nem érdekel ez a kérdés, tőle éppen nem. Hogy mivel foglalkoznék szívesen, voltaképpen nevetséges kérdés, hiszen nagyon szűk spektrumban látunk itt a Roxforton ahhoz, hogy egy életre szóló érdeklődést válasszunk magunknak. Addig meg mi más lenne a legfontosabb, mint megtanulni harcolni a mágiánkkal?*
-Csak ezért.
*Olyan ridegnek hat a hangom, hogy még én is elcsodálkozom rajta, pedig a legkevésbé se tartom a témát ridegnek. Lehetőségek és szabadságok. Mintha nem lenne tisztában azzal, hogy az élete ebben a formában, ahogy űzi, céltalanul, kicsinyes érdekektől mozgatva mennyire keveset is ér, főleg a számomra, de akár bárki mást említhetnék, aki ténylegesen magasra becsüli a mágia és az adottságok értékét. Elmosolyodom, nem is olyan nehéz ez. Ezt a társalgást nem a tanulságtartalmáért kedvelem.*
-Tételezzük fel, hogy előállnak ezek az ideális körülmények és a megfelelő eszközök is a rendelkezésemre állnak-*mert azért az sem mindegy, akármilyen csevegő hangon is fogalmazom meg ezt a kitételt, igazából roppant lényeges. Egyrészt a kísérletekhez nagy hely szükségeltetik. A hely megfelelő kiképzése mellett mindenféle, számomra még ismeretlen eszközök szükségeltetnek ahhoz, hogy egy kísérletet biztonsággal le lehessen folytatni. Akár a 13.-mas laboratórium a minisztériumban. Igen, az egy ideális helyszín volna.
Színeváltó szemébe nézve lassan, kimérten bólintok, mint aki komolyan fontolóra vette a szavait, de ha nem menekül a tekintetem elől, talál kiolvashatja belőle, hogy egy pillanat kétségem sincs a saját véleményemben.*
-Így van. Túl érdekes a mágiád ahhoz, hogy butácska szentimentális berögződésekkel korlátozzuk a felfedezést. Vagy nem így gondolod? - *kérdezem vissza a tőlem telhető legbűbájosabban.
A felvetését megint csak nem nevetem ki, a hátamat nekidöntöm a falnak a hátam mögött, elnézek mögötte a terem másik felére, aztán vissza rá.*
-Nincs túl kifejlett üzleti érzéked, de legyen-*hagyom rá könnyedén. Biztosra veszem, hogy az ismeretanyaga kevés ahhoz, hogy tőlem olyasmit kérdezzen, amit fontos lenne titokban tartani, akkor meg legfeljebb hazudok, de nyugodtan megígérhetem neki, hogy őszintén válaszolok. Ellenben biztos vagyok benne, hogy ő nem így tesz majd, és ha őszintének is hatnak majd a válaszai, azok pusztán kevesek lesznek ahhoz, hogy az érdeklődésem maradéktalanul kielégítsék. Azonban mivel az általa felvázolt teljesen ideális körülmények még nem álltak elő, kénytelen leszek beérni ennyivel is.*
-Közönyös?-*emelem vissza a szemöldököm a meglepettségi vonalba, komolyan nézek rá.* -Olybá tűnik, hogy közönyös vagyok? Irántad? Elvégre éppen az imént fejtettem ki, hogy milyen érdeklődéssel fogadnám a mágiád kézzelfogható megnyilvánulásainak mélymágiatani felfedését. Ez aligha közönyösség. Nem vagyok közönyös másokkal szemben. Ellenséges talán-*segítem ki a megfelelő szavak megtalálásában, hátha sikerül megtudnom, hogy mit is akar igazából.* -Ez viszont csakis az általad emlegetett „mások”nak köszönhető. Nem barátkozom olyanokkal, akik első, második és harmadik ránézésre is kevesebbek nálam, mind tudásban, mind intellektusban. Remélem megfelel válasznak-*hunyorítom össze a szemed.*
-Szerencsédre az én kérdéseim nem igényelnek ilyen konkrét formát, te csak szabadon mesélj a varázserődről, és én figyelek.
Naplózva

Armiella Smith
Eltávozott karakter
*****


VII. ~ Szivárványlány ~ "Lombikbébi" by Karr ♥

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #20 Dátum: 2011. 12. 02. - 01:49:47 »
+2


Kinek: Seraphin Lamartin;; Szószám: 560;; Ruha: iskolai egyenruha;; Zene: katt;;


~Mindenfélével. Micsoda válasz ez?~ Dühít, hogy szándékosan nem válaszol normálisan.
- Tudnál normális választ adni, vagy élvezed, ha ködösíthetsz? - Kérdeztem tőle sértetten. Amikor megtudom a választ a kérdésemre az ölemben lévő kezem a faragott, nehéz szék karfáiba markol. ~Komolyan, halálra rémít ezzel az egésszel. De én voltam a hülye, hogy firtattam a dolgot.~ Ijesztően rideg az, ahogy kimondja ezt a két szót. Nem is próbálom leplezni, hogy tartok tőle ezek után. Érzem, ahogy a szám kiszárad, nagyot nyelek. Elszakítanám tőle a tekintetemet, de nem merek most nem rá nézni. Ki tudja, mire készülhet ezek után. Nem nyugtatott meg az, hogy a szabályok miatt jelenleg védve vagyok. A szabályok és törvények most változékonyabbak, mint a tavaszi időjárás.

- Ezt maximum akkor tudnám elfogadni, ha nem esne baja annak, akit vizsgálsz. De gondolom ez nálad nem volna lényeges szempont és nyilván bele is halna a kísérletezgetésedbe az, akit felhasználsz. - Fejtem ki a véleményemet róla. Nem bízom benne, és többet jelenleg nem nézek ki belőle. Igencsak negatív a véleményem róla jelenleg. És nem pusztán azért, mert kígyóimádó. Nem. A kijelentései, viselkedése miatt gondolok róla ilyeneket. Szinte rémisztő, hogy mennyire képes nyugodt maradni vagy bűbájos hangot megütni a másikkal szemben. Ettől alakoskodónak tűnik, olyasvalakinek, aki szemrebbenés nélkül megvezetne bárkit, ha érdekei úgy kívánják. Csak remélni merem, hogy betartja azt, amit kértem tőle.

- Ha nem hazudsz a szemembe - amit ugyebár simán megtehetsz, hiszen nem tudom kideríteni, hogy nem versz-e át - akkor kifejezetten jó üzletet kötöttem. Egyébként is mi mást akarhatnék tőled? Korrepetálnod úgy is kell és hidegen hagysz, nem vagyok az érted rajongó tini lányok csapatában sem. - Mondtam neki. Ami persze nem volt teljesen igaz, a testem mai napi reakcióit tekintve, de ezt nem szándékoztam az orrára kötni. Ugyanakkor hozzátettem. - Sajnálatos módon a megszeghetetlen eskühöz egy harmadik személy is szükségeltetik és momentán nincs olyan az iskola falain belül, aki ismerné a ceremóniát és a szövegét, valamint nyugodt szívvel megkérhetném. Szóval kénytelen leszek megbízni benned. - Mondom, minthogyha nehezemre esne a dolog. Talán valóban így is áll a helyzet.

- Igen túl büszke és közönyös vagy, hiszen nem érdekel mások sorsa. Kíváncsi vagyok, hogy van-e valami, ami ki tud borítani vagy tényleg ennyire nincsenek érzéseid. Egyébként pedig épp ez az. A képességemet akarod megismerni, miközben az érzéseimet kifelejted a képletből. Ahhoz, hogy megismerj igazán, engem kell megismerned. Nem pusztán tanulmányozni, mint valami beoltott kísérleti patkányt. - Mondom neki, miközben haragosan nézek szemébe barnássá vált szememmel. - Ha nincs jobb, kénytelen leszek elfogadni, azt hiszem. - Sóhajtok, hajamba túrva. Nem is tudja, hogy ezzel megnehezíti a dolgomat. Jobban örülnék a célirányos kérdéseknek, mert azok árulkodnak arról leginkább, hogy mi érdekli konkrétan velem kapcsolatban.

- Inkább kérdezz valami konkrétat, mert ez így nehezebb, mint amilyennek tűnik elsőre. - Mondom, ugyanakkor megpróbálom összeszedni a gondolataimat, hátha tudok mégiscsak válaszolni. - Nos, mint magad is tapasztalhattad, az érzelmeim kapcsolatban állnak az átváltozással. Ha szomorú vagy boldog vagyok, mind-mind megállapítható rólam könnyedén a hajam vagy a szeme színéből. Más metamorfok általában ennyire nem mutatják ki az érzéseiket és nem változnak meg ilyen gyakran, mint én. Azonban én úgy gondolom, hogy nincs okom arra, hogy titkoljam mit is érzek éppen. Én hagyom, hogy átjárjanak az érzések, eltöltsék egész lényemet. Egyébként is rémesen érzékeny vagyok a környezetem ingereire. - Hallgatok el. Nem akarok első alkalommal mindent elmondani neki. Akkor mit mondok majd a többi kérdése után?!


Megjegyzés: Sorry, hogy csak most, de elhavazódtam a tanulnivalóval. :$ ;;
Naplózva

Seraphin Lamartin
Eltávozott karakter.
*****


VII. Kis Alkimista

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #21 Dátum: 2011. 12. 07. - 16:50:12 »
+2

Szószám: 742||Öltözet: Iskolai egyenruha
 
-Nem ködösítek. Ha nem tudod elfogadni a választ minek teszed fel a kérdést?-*összeszűkült szemmel fürkészem szép arcát, színeváltós szemét, haját, bánom, hogy nem egy varázsos személyiséget varázsolt ebbe a testbe az élet, de azzal kell dolgoznom, ami van.* -Ha nem vagy képes befogadni az információt, akkor ne tegyél fel olyan kérdést, amire összezavarható választ adhatok. Van éppen elég bajom veled, nem szükséges még szaporítani ezeket meg nem értett tézisekkel. Fogadd el. Ez egy normális válasz, nincs benne semmi ködösítés-*értelmezni szükséges, de ezt már nem teszem hozzá, talán így is éppen elég szigorú a helyreutasítás, nem játékoskodok a hangsúlyokkal, nem igyekezem barátságosabbá tenni a közlendőt, szigorúan, igazságtalanul és kíméletlenül meredek rá.
Talán ez volna az a közönyösség amiről az imént panaszkodott. Ha azonban ez, akkor kénytelen vagyok az erényemként elkönyvelni és a választ aszerint módosítani, hogy azért vagyok ilyen, mert ez a kívánatos viselkedési forma.
De nem megyek bele mélyebben, mielőtt megint az a vád ér, hogy ködösítek. Holott pontosan tudom szabályozni, hogy mikor érdemes hazudnom és mikor nem, és voltaképpen ő is beláthatja, hogy egy ilyen kérdésben nincs mit titkolnom előle. Vannak persze Mardekárosok, akik szerint még a pólójuk színe is fegyver lehet az ellenség kezében, de nem tartozom ezek közé.*
-Baja... nos igen, ebben különbözünk te és én. Erről beszéltünk az előbb, amikor a szentimentális okokra hivatkoztam. Nem vezet fájdalom nélküli ösvény a tudáshoz, és ha ezt a fájdalmat másra át lehet vezetni, miért ne élnék a lehetőséggel?
*Érdekes megfigyelni az arcának a változásait. Borzadás, harag, aztán megint borzadás, megint harag és újra borzadás és tiltakozás. Vajon ha megkérdezném, hogy mi ellen tiltakozik, mit tudna mondani? Alighanem azt, hogy ez mennyire nem etikus, mennyire igazságtalan, mennyire kifordult, beteges, stb. De voltaképpen nem tudná megindokolni, hogy miért az, túl azon, hogy ő nem ért vele egyet, nem így látja, és nem csak ő, hanem a hozzá hasonlóan céltalan, lágy szemléletű varázslók és boszorkányok.
Nos, ezért nem kérdezem meg, hogy voltaképpen mi baja is van a dologgal. Parttalan társalgás volna, cél és értelem nélkül, a társainak való. Apropó társai, egészen el is feledkeztem a többi borzocskáról, akik voltak olyan merészek és idebent maradtak. Ahogy most körülnézek rajtuk meg kell állapítanom, hogy a bátorság továbbra se Hugrabugos erény, nem sokan maradtak. Ha másért nem, ezért némi elismerést megérdemelhetnének. Tudják mikor kell eltűnni csendben a békesség kedvéért.*
-Ha nem hazudok a szemedbe, akkor sincs olyan kérdésed, amire ha választ adok, az bármilyen értéket képviselhetne-*pontosítom mellékesen, mielőtt a mosoly újra az arcomra rajzolódna.*
-Összekeversz Malfoyjal, nagy megelégedésemre nem rajonganak értem a „tini lányok”, akárkik is legyenek azok, vagy ha mégis, hát okosan és csendben csinálják, hogy ezzel se zavarjuk egymás köreit-*hogy hidegen hagyom? Nagyszerű, bár izzik az indulattól, és ez nekem éppen kedvemre való.
Bizalom. Reménytelenül megrázom a fejem. Hogyan is beszélhet egyáltalán bizalomról, valószínűleg a szó jelentését se ismeri, de nem bánom, mivel nem érdekel.*
-Igazából félreértés ne essék, nem akarlak megismerni. Az érzéseid csak annyiban érdekesek, amennyire a mágiádat befolyásolják. Hogy most te mit gondolsz erről az egészről gyakorlati szempontból teljesen mellékes. Igen, ebből a szempontból bátran nevezhetsz közönyösnek. Nem bánom. Tényleg nem foglalkoztatnak az érzéseid.
*Élvezettel figyelem az arcát, ahogy megbotránkozik minden gondolatomon. Nehéz elképzelni, hogy ilyen különbség van ember és ember között, amíg nem látom és nem tapasztalom meg igazán.*
-Ez viszont érdekes, miért foglalkoztat a kiborulásom?
*Csak a miértje érdekes a dolognak, aligha lenne képes ilyesmire, bár volt már kollégája, akinek sikerült egészen felingerelnie, de hát a Griffendélesek ezt puszta hobbiból teszik, egy Hugrabugosnak nem tudom milyen mentális haszna származhatna ebből.*
-Ám legyen-*visszadőlök előre a faltól, lekönyöklök az asztalra, összetámasztom az ujjaim. Nem tetszik ez a barnás árnyalat a szemén, bár a nyugodt kékesség se igazán volt a kedvemre való. Valami extravagáns reakció érdekelne, vörösség, vagy mondjuk egy lila, esetleg az a szivárványszín ősállapot, bár a tejfehér is érdekesen haszna.*
-Azt mondod érzelmekhez kötődik a metamorfodizáció. Eszembe se jut megkérdőjelezni a szakértőséged, hiszen te ismered a képességed. Azonban a változások mágikus forrásból táplálkoznak. Mit érzel, miközben a tested önkéntelen varázslatokat hajt végre? Mert ugye én is képes vagyok szem, hajszínváltozásra, a bőröm formálhatom, orrom, fülem, arcom, a húsom bizonyos keretek között átalakítható, ahogy te se tudsz egészen kibújni a bőrödből, de nekem ehhez szükségem van kellően élénk és friss elmére, bonyolult varázsigékre, a megfelelő mozdulatra és persze pálcára-*McGalagonyt is megörvendeztettem azzal, hogy én mindezekkel rendelkezem.* -A te varázslásod viszont automatikusan megy végbe, mindenféle segítség nélkül. Mit érzel? Mi változik? Hogyan gondolsz az átalakuló részekre? Hogyan érződnek a tudatodban? Fájdalom, bizsergés, kísérőjelenségek?

Naplózva

Armiella Smith
Eltávozott karakter
*****


VII. ~ Szivárványlány ~ "Lombikbébi" by Karr ♥

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #22 Dátum: 2011. 12. 08. - 02:24:15 »
+2


Kinek: Seraphin Lamartin;; Szószám: 710;; Ruha: iskolai egyenruha;; Zene: katt;;



- De igen, ködösítesz. Mert ha valóban mindenféle érdekelne legalább néhány példát mondtál volna. Ehelyett inkább meg akarsz hagyni abban a hiszemben, hogy titkon polihisztornak csaptál fel. Amit már megbocsáss, de nem hiszek el. - Viszonoztam a pillantását. - Talán azért különbözünk, mert én nem tennék veled olyat, amit nem szeretném, hogy megtegyél velem fordított esetben. Vagy te hagynád úgymond feláldozni magadat a tudomány oltárán fordított esetben? Azért nem, mert ártasz ezzel másnak. Te tényleg ennyire nem érted? És még, hogy te nem vagy közönyös. Ha nem lennél az, igenis érdekelne, hogy mi lesz példának okáért velem, ha bedugsz abba a lombikba és vizsgálgatni kezdesz. És igyekeznél nem ártani nekem a kísérletezgetésed során. De gondolom, teszel rám magasról, ha kicsikarhatod a kérdéseidre a válaszokat a halálommal. Nem igaz? - Néztem rá összeszűkült szemekkel.

Megleptem magamat is azzal, hogy milyen könnyedén vagyok képes beszélni arról, hogy meghalok. Eddig a halál tabu témának számított nálam apu miatt. Gyűlöltem róla beszélni, gondolni ilyesmikre. Igyekeztem nem megkedvelni másokat, hogy aztán ne fájjon az elvesztésük a későbbiekben. Erre most itt van ez a Lamartin gyerek és simán beletrafál olyasmikbe, amibe nagyon nem kellene.
- Az a tejfel szőke pojáca meg hogy jön a képbe? - Néztem rá értetlenül. - Csak érzékeltetni akartam, hogy tényleg nem akarok tőled semmit a bájitaltan RAVASZ-ra való felkészítésen kívül. Mielőtt még azt hinnéd, hogy mást forgatok a fejemben. – Magyaráztam, bár kissé úgy éreztem tök feleslegesen. Hiszen elbeszélünk egymás mellett és nagyon nem jutunk közös nevezőre. Én nem értem őt, ő nem ért engem és ebből máris summázható, hogy félre fogjuk érteni a másik mondandóját és reakcióit.

- Pedig muszáj lesz ahhoz, hogy megértsd a metamorf létem miértjeit. Minden ember egyedi és megismételhetetlen. És az emberek lényét a lelkük, a személyiségük teszi azzá, amik. Mindez természetesen rád és rám is igaz. Veled ellentétben engem érdekelnek az érzéseid és szeretnélek megismerni, hogy megérhesselek téged, a miértjeidet, a számomra olykor érthetetlen és kifacsarodott gondolkodásmódodat és értékrendszeredet. - Mondom el őszintén a véleményemet. Próbálom a helyébe képzelni magam, átgondolni ismét a mondatait, de nekem ez nem megy. Egyszerűen annyira érthetetlen számomra a különbözőségünk. Amikor arról kérdez, hogy miért érdekel az, hogy ki tud-e borulni, megcsóválom a fejemet.
- Ugye tudod, hogy ezt már korábban elmondtam? Mert az jelezné, hogy vannak érzéseid. Eddig úgy tűnik, hogy nincsenek vagy legalábbis valahol nagyon mélyen vannak eldugva benned. - Vonok vállat.

- Nem ellened akarom felhasználni a megszerzett információkat, nem mardekáros vagyok. Egyszerűen nem tudlak megfejteni és érdekel, hogy miért vagyunk ennyire különbözőek. - Mondtam felsóhajtva, majd hajamba túrtam idegesen. Majd miután elrendeztem, hogy a hajzuhatag függönyként takarja arcomat, bemutatót tartottam a magyarázat közben.
- Igen, például ahhoz, hogy képes legyek erre… - Mondtam, majd némi koncentrálás után Piton arcát öltöttem fel magamra. - A harag és az utálat érzésére van szükség. Általában amikor magam elé képzelem, ezeket érzem. És amit az adott személy iránt érzek, az segít, mintegy megkönnyíti magát az átváltozást számomra. - Változtam közben vissza. - Hogy mit érzek olyankor? Amikor például megráztalak éreztem, hogy a bőröm alatt az energia bizsergetve rohan a kezednek csak, mert nekem nem volt kellemes az érintésed. A mágia a bőröm alatt van, érzem, ahogy időnként megfeszül vagy kitör, ha kellemetlen ingerek érnek. Olyan, mintha a testem legapróbb atomjai mágiával átitatott sejtekből állnának. - Mondtam elgondolkozva.

- Annyira még nem haragított senki sem magára, hogy kibújjak a bőrömből. - Pirultam el. - Bár bizonyára képes lennék meglehetősen félelmetesen kinézni úgy, hogy közben ne másvalakivé változzam, hanem önmagam maradjak. És igen, érzem, ahogyan átformálódik a testem. Bár ez fájdalommal szerencsére nem jár. A haj- és szemszín esetében szinte nem is érzek már semmit. Régebben erőteljesebb érzés volt, viszont mivel ezeket szinte naponta használom, mára már nem okoz bizsergést. Úgy képzeld el, minthogy ha minden sejtem átalakulna és így válok azzá a személlyé, akit magam elé képzelek. Például attól függően, hogy mit alakítok át magamon, más-más időnek kell eltelnie. Lehetek gyors is, de akkor általában a hangommal gond van, az sosem lesz tökéletes. Ha viszont van időm nyugodtan átalakulni, képes vagyok tökéletesen átlényegülni valaki mássá. Viszont az is igaz, hogy ettől még simán lebukhatom. Hiszen nincsen semmiféle metafizikai kapcsolat köztem és a célszemély között. Ha nem ismerem a viselkedését, szokásait, beszédstílusát megette az egészen a fene. Nem gondolod? - Kérdeztem vissza.
 

Megjegyzés: Nem érzem túl jónak, talán kissé kusza lett. Bocsi. :$ ;;
Naplózva

Seraphin Lamartin
Eltávozott karakter.
*****


VII. Kis Alkimista

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #23 Dátum: 2011. 12. 09. - 18:53:25 »
+3

Szószám: 714||Öltözet: Iskolai egyenruha
 
*Sóhajtok. Más nem jut eszembe, amivel megtisztíthatnám magam ettől a sok rámhordott ostobaságtól, mint azt, hogy megfeszítem a tüdőm, hagyom, hogy a Hugrabug-szagú levegő tetőtől talpig átmosson és a gondolataimnak azt, hogy elkalandozzanak. Csak így tudok válaszolni neki, hogyha nem vagyok egészen magamnál, attól tartok ez mindörökre rögzül kommunikációs alapunkká, hiszen ép ember ép ésszel egyszerűen nem áll neki ilyen dolgokat feszegetni és visszakérdezni mindenfélére.
Merészen rám néz, nem féli a tekintetem, sem a legilimencia mindentudását, vagy talán éppen ezért, gyerekes dacból és akarnokságból mered éppen olyan udvariatlanul sokáig rám, mint ahogy én vizsgáltam az imént őt. Csak attól tartok sokkal kevesebb érdekességet láthat. Én nem változom, a bőröm alatt lüktető vékony erekben mindig ugyanúgy áramlik a vér, még csak a szemem is ritkán rebben.*
-Nocsak, a hugrabug nyájas népének derogál elismerni a szerteágazó érdeklődést? Befogadhatatlan a számodra, hogy vannak, akik több mindenre kíváncsiak a mágia varázslatos világából, mint egy-egy téma? Nem szükséges válaszolnod, vegyük úgy, hogy ezt a kérdést csak olvastad valami könyvben, és elég, ha magadnak válaszolsz.
*Egy dolog változik. A hangom. A korábbi érdeklődő kíváncsiság, feszültség, amivel visszafogtam az egyre másra előkívánkozó számomra logikus sértéseket valahogy kikopik ezzel a cirkalmas válasszal, amit kapok. Az unalom rátelepszik a gondolataimra, és megint előkerülnek azok a hangok, amik azt suttogják, hogy semmi keresnivalóm itt, túlságosan alábbadtam a méltóságot, és voltaképpen nem is látszik olyan lehetetlennek, mint az imént, amikor még mindent eltarolt a megismerés vágya. Lehet, hogy valójában az emberek teszik arrogánssá az arisztokratákat? Mindaddig semmi gond, amíg érdekesek és izgalmasak, de amikor továbbhaladhatna a csevej valahogy, mint egy elromlott óra rozsdás mechanikája beragadnak és képtelenek továbbgondolkodni. Képtelen átlépni a dolgokon.*
-Hogyne érteném. Nem érdekel-*szemlélem rezzenéstelenül szép, de tartalom nélküli arcát.*
-Fordított esetben, Merlin verjen meg Armiella, mi ez az ostoba szövegelés? Ez nem egy csereberélős játék-*igen, talán ingerültté tesz. Éppen csak annyira, hogy a hangom ne üresen koppanjon ki a számból, hanem legyen is valami tartalma.*
-Halál, élet, áldozat, tudomány. Ha nem vagy képes elfogadni a szabályait és átlátni az értelmét, akkor ne gondolkodj rajta.
*Megkísért a gondolat, hogy visszatérjünk a bájitalfőzéshez. A legegyszerűbb tételek talán elsajátíthatja, de még a saját mágiájának magasröptűségét se képes felfogni, nem szükséges, hogy még jobban elborzasszon, ő engem a szűklátókörűségével.*
-A tejfelszőke pojácát...-*elmosolyodom. Ismerkedem a kifejezéssel, sima és művészi. Muszáj megismételnem.* -A tejfelszőke pojácát te magad -*mennyire jól hangzik!* -hoztad elő, amikor valami tini lánykákat emlegettél. Nekem eszembe se jutott. Sőt, nagy meglepetésemre szolgál, hogy egyáltalán eszedbe jutott, hogy mást is akarhatnál tőlem. Ez voltaképpen nagyon hízelgő, még akkor is, ha most vad tiltakozással zárod el a lehetőséget. Tulajdonképpen nem gondolkodtam semmi ilyesmin, de örülök, hogy neked eszedbe jutott. Jót tesz az ember önbizalmának.
*Igen, ezt az önelégült mosolyt Malfoytól tanultam, hat év alatt.
Megsimítom az állam, tűnődve támasztom meg a kezemen, aztán megint hátradőlök.  Módfelett kényelmetlennek találom a helyet, ha valaki tisztességesen, egyenesen ülve akar elhelyezkedni, akkor itt esélye sincs érvényesülni. Bár mit is vártam.*
-Áh értem. Nekem szükségem van az értéshez a te érzéseid megértésére, mert azon összefüggésben vannak a mágiáddal, mozgatják, befolyásolják, alakítják-*bólintok, teljesen világos és ez megcáfolhatatlan.* -De azt még mindig nem tudom neked miért van szükséged erre az információra. AZ én érzéseimnek a mibenléte nem befolyásol semmit a te életedben. Létük vagy meglétük a beszélgetésünk szempontjából nem érdekes.
*Nevetnem kell, ahogy magamat hallgatom, egyáltalán nem illenek ezek a szavak a számba, ezek a gondolatok a tudatomba, egyáltalán, ezek a gondolatok nem illenek semmilyen helyhez és időhöz.
Nem érti a különbözőséget. Nagyon egyszerűen megmondhatnám neki, hogy én miben vagyok több, jobb nála, de alighanem nagyon súlyos sértődés lenne a vége, így inkább hallgatok, a figyelmesség álcáját húzom a csendességemre.*
-Érzelmek és másolás. Tehát semmi köze nem kell, hogy legyen a gondolataidnak az adott személy valódi értékéhez. Az én arcomat is ugyanilyen könnyedén felvehetnéd, pedig mit sem értesz. Furcsa-*és kellemetlen. Szerencse, hogy olyan kevés metamorf mágus van, mert ez egy olyan hatalom, amit én igazán sötét mágiának titulálnék. Megvakarom az állam megint, azt hiszem kiütéses lettem ettől a sok Hugrabugos hablatytól, amiben mártakozunk.*
-A sejtjeid varázslatosak-*vonom le a tényt.* -De én is így gondolom. Azonban pillanatnyi meglepetést okozva hatalmas lépéselőnyre tehetsz szert, hiába derül ki aztán a hamisság. Vajon... ha valaki levágná a hajad, elkészítene egy százfűlé főzetet, és felvenné a te alakod, a hajadba levő mágia segítségével a képességnek is a birtokába jutna?
Naplózva

Armiella Smith
Eltávozott karakter
*****


VII. ~ Szivárványlány ~ "Lombikbébi" by Karr ♥

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #24 Dátum: 2011. 12. 12. - 10:18:35 »
+2

Kinek: Seraphin Lamartin;; Szószám: 670;; Ruha: iskolai egyenruha;; Zene: katt;;


- Már pedig én válaszolok, mert megint csak nem értesz meg engem. Nem erről van szó Lamartin. Kezdem egyre inkább úgy érezni, hogy te információt akarsz kapni, ám adni cserébe már nem fűlik a fogad. Pedig ez csak így fog működni. Nem hiszem, hogy bármilyen fenyegetést jelentenék rád nézve. Így nem értem mitől tartasz ennyire velem kapcsolatban. Azok titkolóznak ennyire, akik félnek másoktól. Pedig nem vagyok az ellenséged. És engem is több minden érdekel, sokféle dolog hidd el. Ám van egy-két kiemelkedőbb dolog, amit fel is sorolok készségesen, ha megkérdezel ugyanerről. Az aurorság csak a jéghegy csúcsa. - Nézek rá rosszallóan. A harag és a tehetetlen düh érzése mardos, amikor közli, hogy érti, amit mondtam, csak éppenséggel tesz rá jó magasról. Kezem ökölbe szorul ismét és a húsomba maró körmeim okozta fájdalomtól – no meg a tehetetlenség érzésétől – még a könnyem is kicsordul.

Zavartan kapom oldalra fejemet és igyekszem kipislogni az árulkodó könnycseppeket. A világért sem akarok odanyúlni, hogy észrevegye. Szégyellem, hogy ennyire gyengének láthat. Tudom, hogy gyengének tart, ha észreveszi. Az érzelem sosem volt erény a Mardekár házában.
- Kezdesz úgy beszélni, mint valami halálfaló Lamartin. Csak nem bevettek már téged is a kis magánklubjukba? - Kérdeztem vissza epésen. Meg akartam bántani, odaszúrni neki. Hogy legalább annyira rosszul érezze magát, mint most én. Tudom, hogy gyerekesen viselkedem, de e percben speciel nem érdekelt. Szívem szerint felpofoztam volna, de volt bennem annyi tartás, hogy mégsem tegyem. ~Nem fogom hagyni, hogy kihozza ezt belőlem. Hogy az ő szintjére alacsonyodjam le!~ Döntöttem el. Vért izzadva fogtam vissza magamat. Lassan már olyan voltam, mint valami kitörni készülő vulkán.

A szemem, tekintetem árulhatta ezt el elsősorban. Hiszen ilyen színt nagyon ritkán ölt magára. Általában csak befeketedik. De most a fekete lassan eltűnt belőle és vérvörössé vált, akárcsak hajam. Ám mégsem ez lehetett a legmeglepőbb számára. Hanem az, hogy bőröm alól az eddig csak szunnyadó varázserő ki akart törni. Fehér bőrömet lassan kékesen izzó erek szőtték be, a nyakamtól kiindulva arcom két oldalán futottak végig. Úgy éreztem az érzelmeim letarolnak, lavinaként temetnek maguk alá. Kezem már nyúlt is a pálca felé, hogy a vélt és valós sérelmeket megtoroljam. A képzeletbeli poharam akkor telt be végül Lamartinnal, amikor azzal a Malfoyra oly jellemző önelégült mosollyal fejezte be a beszélgetést. Hallottam, amit beszél ám már túl pipa voltam ahhoz, hogy válaszoljak eme fejtegetésekre. Pedig beszélgetésünk rövid ideje alatt talán most először kérdezett olyasmiket, amiknek értelme is volt és nem csupán a beteges kíváncsiságát elégítette volna ki egyedül.

- Elég volt. Majd máskor folytatjuk… kizárólag csak tanulással. Különben még rád találok most küldeni némi rontást vagy átkot. - Suttogtam a végét indulattól remegő hangon, miközben felkelve megmarkoltam a fotel támláját. A kézfejemen a bütykök teljesen elfehéredtek tőle. Közel voltam ahhoz, hogy ne csak beszéljek a dologról, hanem cselekedjem is. - Te vagy az első, aki ki tudott ennyire borítani. Remélem, most rém boldog vagy Lamartin. - Mondtam neki száraz, az indulattól karcossá vált hangon. Végül mielőtt még bármit is tettem volna, elindultam kifelé a Borzodúból otthagyva őt a seregnyi hugrás között. Arcom már koránt sem az indulatosságomtól vöröslött, hajam őszes színűvé vált, ahogy könnyeim utat törtek maguknak. A végén már rohantam az ajtóhoz, nem törődve a döbbent csenddel, a feltámadt sustorgással és egyáltalán bármivel.

A folyosón aztán tovább futottam, nem nézve merre is megyek. Végül nem messze az odútól megálltam végre. Még láttam innen az ajtaját, a ki-be haladó diákokat. De nem érdekelt, csak az, hogy össze vagyok zuhanva teljesen. Az egyik faragott szobor lábánál kuporodtam össze és végre sikerült kitörnie belőlem rendesen a fojtogató sírásnak. Így próbálva megszabadulni a bennem lappangó indulatoktól. Már azt sem tudom, hogy mivel váltotta ezt ki belőlem pontosan. Azzal, hogy besokalltam tőle magától vagy attól, amit mondott nekem; esetleg mindkettőtől egyszerre. Utáltam közel engedni magamhoz az embereket. Ők nem értenek meg úgy, mint Lucy. Számukra csak valami csodabogár vagyok, ami érdekes és lehet vizsgálgatni meg boncolgatni a mibenlétét. Észre sem veszik, hogy egy érző lény vagyok, és csak megbántanak folyton. A kezeimet összefontam a térdemen és beletemettem arcomat. Most nem voltam kíváncsi senkire.


Megjegyzés: Sorry, de júzernek rossz a kedve. Anyám borogass! És a Vezúv kitört! xD ;;
Naplózva

Seraphin Lamartin
Eltávozott karakter.
*****


VII. Kis Alkimista

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #25 Dátum: 2011. 12. 13. - 17:31:02 »
+2

Szószám: 553||Öltözet: Iskolai egyenruha
 
-De hiszen minden kérdésedre választ adtam-*ártatlan  csodálkozással szemlélem dühödt háborgását, és ez most legalább őszinte csodálkozás. Mit sem könnyebb megjátszani, mint ezt, de kivételesen ihletet gyűjtök a későbbi csodálkozásokhoz, ebből az igaziból.* -Az, hogy nem tudod elfogadni, egyszerűen nem lehet az én hibám, nemde?
*Vidám hunyorgással próbálom visszahűteni a kedélyét, bár voltaképpen nagyon érdekes így. Késő Armiella, láttam a párát a szemedben, és a gyors pislogás is egyértelmű tanúskodás. Noha nem egészen értem mivel hoztalak ki a sodrodból, egyáltalán nem bánom.
Mert én, veled ellentétben tényleg meg akarlak ismerni. Nem egy kérdezz-felelek játékból, amiben aztán vitatni tudom a feleleteid, hanem ezekből az indulatreakciókból, amik sisteregnek belőle, mint egy gömbvillámból az energia. Voltaképpen nem bánom, hogy így alakult, bár Minticz bizonyára megbánatja majd velem. Fintort csal az arcomra, pont erre van nekem még szükségem.*
-A feltételezésed azt mutatja, hogy a leghalványabb reális fogalmad sincs arról, hogy milyenek a halálfalók. Amúgy már unom ezt a feltételezést, te vagy nagyjából a nyolcadik átlagos értelmű diák, aki ezt kérdezi tőlem. A válaszom nem, én soha nem fogok beállni a „kis magánklubba”-*hihetetlen, hogyha elfogy egy Hugrabugos vagy Griffendéles értelme, akkor mindig ezt hozzák elő. Halálfalók, halálfalók, halálfalók. Semmi más nem jut az eszükbe, csakis ez. Annyira gyenge próbálkozás. A szemem se rebben, pedig akár meg is sértődhetnék rajta. Voltaképpen igen. Csakhogy akkor éppen olyan lennék, mint ők.
Vajon mit szólna, ha megkérdezném tőle ugyanezt? Alighanem hisztérikus, vagdalkozó bömbölésben törne ki, rámborítaná az asztalt és a végén tönkretennénk teljesen a Borzodút. Nem kérdezem meg. Unatkozó tűnődéssel szemlélem mi jöhet még, hiszen én már nálánál is előbb tudom és érzem, hogy ez a beszélgetés már véget ért. Amikor ilyen kicsinyes dolgokat köpnek az ember szemébe, akkor egyszerűen nincs tovább. Túl forró a feje ahhoz, hogy az értelmes gondolatok megmaradjanak benne. Vajon mit gondol, ilyen temperamentummal van bármi esélye is aurorként? Az első öt percben saját maga ellen fordítanák a haragját.
Nehéz elképzelni róla, hogy angol. Egy angol egyszerűen nem lehet ennyire fegyelmezetlen.
A szeme azonban elbűvölő. A legszebb benne a szeme, színeváltós, hangulatharagos ékkő, most éppen vörös, mint egy rubin, a könnyektől legalább olyan élettelin is ragyog, mint egy cseppnyi vér. A bőre is figyelemreméltó, sötét rajzolata arra csábít, hogy nyúzzam le, preparáljam ki, vizsgáljam meg sejtről sejtre. Kész szerencse, hogy nem gyakorlott a legilimencia tudományában, és az én okklumenciám azért egy hozzá hasonló támadása ellen sikeresen kiépített, mert ha látná ezeket a gondolatokat aligha mosnám le magamról a becsmérlő jelzőket.*
-Nem hiszem, hogy némi rontás vagy átok szerencsés válasz lenne az érdeklődésemre-*kizárólag tanulás. Mennyire unalmas. Mennyire egyszerű. Mennyire átlagos. Szinte fáj ez, persze nem egyezhetem bele teljes szívvel és lélekkel, mint ahogy nem is fogok. Majd meglátjuk, mit hoz a következő alkalom.*
-Nem fáradoztál a boldoggá tevésemen, tehát a válaszom nem-*egyáltalán nem vagyok boldog, sem elégedett, noha igazán csalódott, komor, elkeseredett sem. Erre mind számíthattam, józan ésszel és belátással. Talán ez volna a közöny?
Figyelemre méltó azonban, hogy a kirohanása mennyire megváltoztatja a megmaradt Hugrabugos közösség szellemét. Az eddigi meghúzódó figyelés hirtelen feszültséggé változik, a buta szemek megtelnek gyámoltalan fenyegetéssel, néhány tétova kéz reszkető varázspálcák után tapogatódzik, hogy aztán ijedten visszaránduljanak, ahogy lustán körbepillantok rajtuk. Ideje nekem is távozni. Lassan és nyugodtan, kinyújtóztatom magam a kényelmetlen üléstől, szerencsére Armiella magával vitte a jegyzetem, sőt, azt szorongatta dühében, így nem szükséges felkeresnem a következő találkozó előtt. Elsétálok a tett helyszínéről.*



Köszönöm a játékot!

A játéktér SZABAD!

Naplózva

Sebastian Navarro
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #26 Dátum: 2012. 02. 04. - 20:42:45 »
0

Ruha: Sima farmernadrág kék ing, és egy Hugrabugos sál. Valamint egy kopott hátizsák.
Kinek: Freya Middleton

Nagyot nyújtózom ahogy végig ballagok a folyosón. Egy kis csendre vágyok, távol a klubhelyiség zsibongásától. Nem mintha bajom lenne, de pár másodikos srác éppen most kezdet bent játszani a távirányítós mini seprőikkel. Ez pedig hamar át tud nálunk alakulni egy miniatűr kviddics bajnoksággá. Még ezzel sem lenne baj hiszen híresen rajongok a labda játékért, de nekem most figyelnem kell. Át kell tanulmányoznom a Gringots Safe Journal-t. A reggeli próféta mellet ez a gazdasági magazin az amit rendszeresen meg szoktam rendelni. Nagyon hasznosnak tartom a benne található híreket, és a többi forrással összevetve előre megtudom tervezni, hogy mely dolgok felvásárlásával gyarapíthatom tovább a vagyonom.
Meg toppanok a borzodú bejáratát nyitó páncél előtt és fejcsóválva nézem a páncélos alakon látható motívumot. Tiszta maszat az egész. Valaki már megint csokibékás szájjal csókolgatta biztosan. Előveszem a pálcám majd suhintok vele. - SUVICKUS! - Mondom, és a kérdésesen tiszta terület, most már szemmel láthatóan tiszta lett. Így már nem kockáztatok semmit mikor odahajolok, és egy puszit nyomok a borzra. A véset kis fémállatka rögtön életre kell és sietve elrohan a titkos ajtó irányába, hogy tegye a dolgát és az ajtó kinyilatkoztasson. Sietős léptekkel követem, hogy ne maradjak le az ajtó nyitásáról. Mikor belépek a borzodúba elégedetten szemlélem, hogy tényleg üres a szoba. Helyet foglalok az egyik babzsák fotelben, és nagyot nyújtózom. Majd a hátizsákomból előveszem a Gringots Safe Journal-t és elkezdem átlapozni. A cikkek annyira most sem érdekelnek. A sárkány tőzsde gazdasági grafikonjához lapozok inkább, és figyelmesen tanulmányozni kezdem. Elégedetten hümmögni kezdek. A helyzet fokozódásával a konzervált sárkánytűz lehelet ára emelkedni kezdett több Galleonnal. Ez igen csak örömteli hír, ha még emelkedik 10 galleonnal akkor túladok a készleteken, és enyhítő holdfüvet fogok rajta venni. De talán nem ártana még szétnézni. Ezért neki futok a többi grafikon tanulmányozásának is. Aprólékosan tanulmányozni kezdem, és közben füzet, és tol kerül elő a táskámból, és jegyzetelni kezdek. A szám misztikával talán majd még közelebb jutok pár dologhoz. Egyenlőre csak fel írtam pár terméket és pár adatot. Mivel még nincs eléggé nagy saját tőkém mindig csak egy árúba tudok befektetni, de nemsokára már több lábon is állhatok. Végül elégedetten zárom össze az újságot és nagyot nyújtózva a plafont kezdem bámulni.
A gondolataim szépen lassan azonban az iskolai helyzet körül kezdenek forogni, és általában a háború körül. Bár nem volt semmi bajom egyik oldallal sem, de meg kellett vallanom magamnak őszintén, hogy az amit az iskolával csináltak az viszont nagyon nem tetszik. Nincs már meg az a régi kellemes pezsgő hangulat.
Naplózva

Freya Middleton
Öröktag
***


védotaH

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #27 Dátum: 2012. 02. 05. - 14:15:50 »
0

Sebi

Mivel a mai folyamán halálosan unatkozom, és ezúttal írnivalóm sincs Jersnek, ezért nem tudom, hogy mit kezdjek magammal. Valamiért ritkábban ír mostanában nekem, tuti, hogy amiatt a Mirinda miatt van, teljességgel elhanyagolva érzem magam, és ez rendkívül rosszul érint, ezt persze nem akarom bevallani magamnak, talán egy kicsit féltékeny vagyok, amiért vele lóg mindig. Most már vele jár el moziba, meg minden normális és normálatlan dolgot vele csinál, nem pedig velem. Erről persze nem vagyok száz százalékosan meggyőződve, de gondolom, hogy ez állhat a nagy eltűnés mögött.
Tanulnivalóm lenne ugyan, de mivel nem szoktam túlzásba vinni a dolgot, ezúttal sem görnyedek inkább a könyv fölé. Chloenak sajnos sürgős tanulnivalója van a jövő hétre, ezért ő sem ér rá velem lógni, ezért kénytelen vagyok egyedül lézengeni a kastélyban. Úgy döntök hát, hogy ellátogatok a csapatom titkos bázisára, tehát a borzodúba. Ott úgysem szokott lenni senki, és csendben nézegethetem a plafont meg az ablakot, órákon át tudnám bámulni őket, sokkal varázslatosabb, mint a nagyterem híres-neves elvarázsolt plafonja. Ez csak a miénk, borzoké.
Amint a folyosón lépkedek zsebre vágott kézzel, a távolban úgy fest, hogy valaki éppen az általam kiválasztott helyre ment fel, de remélem, hogy csak káprázik a szemem. Habár, felőlem nyugodtan lehet ott bárki, tökéletesen tudok ignorálni másokat, és el tudok lenni a saját kis világomban, mintha csak otthon lennék és Jer-rel lógnék egész nap; szóval el tudom én ütni az időt úgy is, ha vannak ott mások – sajnos nehéz olyan helyet találni, ahol teljesen egyedül lehetek, ahhoz túl peches vagyok, hogy valaha ilyen összejöjjön. De mindegy, a sorsommal már megbékéltem hat évvel ezelőtt ott, a tengerparton, Vele.
Odaérek ahhoz a bizonyos borzos páncélhoz, és kelletlenül nyomok rá egy cuppanós puszit. Tiszta hülyeség ez a kinyitási mód, mert egy alohomora sokkal értelmesebb dolog lenne, vagy egy egyszerű kilincs, de nem baj, bonyolítsuk csak szegény Rey életét!
Az ajtó kitárul a messzeségben, én pedig odasietek, nehogy eltűnjön, és megint puszilgatni kelljen a borzot. Belépek a titkos terembe, és szomorúan látom, hogy bizony nem leszek egyedül. Nem baj, valahogy majd csak sikerül túlélnem.
Ahogy nézem ez az egyik bájgúnár a felsőbb évfolyamból, valahogy nem tud érdekelni, állítólag nagy csajozós, hát engem nem sűrűn tud érdekelni, de talán nem pusztulok bele, ha egy levegőt szívok vele néhány percen keresztül.
- Hello. – köszönök oda neki egykedvűen, rá sem nézek, csak elmegyek a terem legtávolabbi pontjára, ahonnan mindent remekül látok, mégsem vagyok útban senkinek, és senki nem zavar engem. Tökéletes harmónia.
Odamegyek az ablakhoz, és kinézek a tájra. A négy kazetta teljesen más világot mutat, ahány évszak annyi ablak. Nekem a tél a kedvencem.
Most el tudnám viselni, hogy ő is itt legyen velem, de ez hülyeség, igazából mindig el tudnám viselni… főleg a csók óta…
Nagyot sóhajtok, és bámulom a nyarat. Ahogyan sosem látom a tájat, mert olyankor egy másik világban vagyok, boldogan.
Naplózva


Sebastian Navarro
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #28 Dátum: 2012. 02. 05. - 17:02:52 »
0

Freya

A gondolataim még mindig a háború körül forogtak, és elkalandozva merültem el emlékeim folyamában. Bár mind külsőleg, mind belsőleg semleges vagyok a szívem azért nekem sem kőből van. Sorra felbukkantak a szemem előtt azoknak a családoknak a tagjai akiknek haláláról, vagy eltűnéséről a reggeli prófétában olvashattam. Mondjanak bármit is a vértisztaság mániásak, ők is ugyan olyan varázslók mint mi, és a mugli születésűek. Elvégre ők is ugyanolyan fájó hiányt hagynak hátra, mint bárki más akit megszeretünk. Ezekben a pillanatokban bűnösnek érzem magam egy pillanatra, hogy míg a legtöbben elkötelezik magukat az egyik vagy a másik oldal mellet én nem teszek semmit. Semmi mást csak nyerészkedek, és üzletelek mind a két oldallal. Azonban  gyorsan eszembe jut, hogy a legtöbb varázsló és boszorkány önként megy a harcba.
- Háború vágóhíd
  Nem vagyok marha
  Szívem néma.

Suttogok el egy haikut és rögtön megállapítom, hogy nem én vagyok a legjobb haiku költő. Talán valami hagyományosabb verset kellene írnom erről. De nem most. Ugyanis nyílik az ajtó és én a bejárat felé kapom a fejem. Nem nagyon döbbenek meg mikor a házam egyik tagja suhan be rajta. Viszont azon a bizonyos személyen aki besurran rajta igen is meglepődök. Félre döntött fejjel veszem szemügyre a lányt. Egyszerre tűnik ismerősnek, és ismeretlennek, mintha most először látnám. Nem sokkal később a név is felbukkan a tudatomnak határán. Freya. Az egy évfolyammal alattam járó egyik lány. Nem csoda, hogy elsőre nem ismertem meg. Az utóbbi időben igen csak kivirágzott, bár tegyük hozzá mindig is csinos volt. De szép volt mint egy rózsaszál. A szépségét csak egy dolog árnyékolja be, mégpedig a szemmel látható feszültsége. Arcának lágy íve és vonásai apró gondterhelt ráncokkal teli maszk. Nekem is csak gépiesen köszön, a hangja nem csengő, nem csilingelő. Halk és monoton. Járása szintén gépies nemtörődömséget sugalmaz ahogy szinte már messzire kerülve engem a szoba távolabbi  sarka felé lavíroz és helyet foglal. Roppan egyet a nyakam, ahogy tovább döntöm. A fájdalom bizsergető szinte már kellemesen ismerős érzése árad szét a roppanás nyomán. Önkéntelenen mozdulat. Sokan mondták már, hogy nem egészséges ropogtatni a kezeimet és a nyakamat, de nem tudok leszokni róla. Felkapva a fejem gyorsan köszönök. Nem szeretek udvariatlan tuskó módjára köszönés nélkül hagyni egy köszönést.  - Hello! - Köszönök vissza a kedvenc diplomatikus módszeremmel. Mi a módszer? Az, hogy mindig úgy köszönök vissza ahogy nekem is köszönnek. Ha „szia!” hangzik el „szia!” a válasz, ha „hello!” akkor „hello!”. Egyszerű dolog, de gyorsan és hatékonyan lehet vele növelni a beszélgetőpartner komfortérzetét. Hátra hajtva a fejem, újra a plafont kezdem bámulni. Nem vagyok az az ember, aki csak úgy belezavar más magányába. Viszont az a ember sem én vagyok aki szó nélkül tudja hagyni mikor egy ilyen szép lány ilyen bánatosat sóhajt, mint most Freya. Fogom az újságomat, bele rejtem a hátizsákomba, majd felállok, és nagyot nyújtózok. Végig nézek magamon, és le simogatom az ingemet. Oda sétálok, és megállok előtte.
- Minden oké? Eléggé zaklatottnak látszol. Tudok segíteni? - Kérdezem, és leguggolok mellé, miközben az arcába nézek. A vonásai még mindig feszültséggel teliek, én pedig remélem tudok enyhíteni az őt kínzó gondokon.
- Csak nem rossz híreket kaptál a háborúból? - Kérdezem, hiszen mostanában ez a legvalószínűbb oka annak, ha valaki aggodalmasan magányra vágyva nagyokat sóhajtva üldögél. Persze átfut egy másik lehetőség is a fejemben. Lehet nagyon mellé trafálok, és csak simán most dobta a pasija. Akaratlan egy másik haiku formálódik meg a fejemben
„Égi angyal,
 Alabástrom fehér bőre
 Szárnya szegett”
A jelek szerint én és a haikuk nem illünk össze.
Naplózva

Freya Middleton
Öröktag
***


védotaH

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #29 Dátum: 2012. 02. 08. - 01:04:40 »
0

Sebi

Nem igazán figyelek arra, hogy mi zajlik a környezetemben, nem is igazán érdekel, őszintén megmondva. Hallom ugyan, hogy az a gyerek piszmog valamit, de biztosan gyagyás, ha magában beszél. Hozzám ugyan biztos nem, mert szerintem egy szián kívül nem sok mindent beszéltünk az eddig eltöltött hat évem alatt. Remélem, hogy társalgásunk ezúttal is kimerül ennyiben.
Továbbra is a nyarat szuggerálom, majd az egyik pillanatban becsukom a szemem, és látom magam előtt az igazi nyarat, amikor otthon  vagyok és ott a család, meg Jer meg a tér és minden, amit szeretek. Örülök, hogy nem látom az itteni nyarat, az maga lenne a pokol, ha még azt is itt kellene töltenem. Így is börtön ez az egész suli, most meg főleg, hogy csak ritkán írhatok levelet haza.
Közeledő lépteket hallok, ezért a biztonság kedvéért kinyitom a szemem. Jól is teszem, mert az a bájgúnár idejött hozzám, csak tudnám, hogy mit akar.
Karjaim keresztbefonom a mellkasom előtt, és várok, hogy mivel áll elő itt nekem. Remélem, hogy csak egy pennát akar kérni és megy Merlin hírével, de sajnos a következő pillanatokban kiderül számomra, hogy ez nem lesz ilyen könnyű menet. Idejön hozzám, és arról faggat, hogy mi a bajom és miért vagyok zaklatott? Annak tűnnék?
- Egyáltalán nem vagyok zaklatott – válaszolok neki közömbösen és nézek rá, hogy mi a frászt akar tőlem. Házi feladatot aztán várhat tőlem, nem leszek a csicskása, ahogyan azt mások be szokták vállalni; én ugyan nem! Pont ő akar segíteni, mikor még a nevemet se tudja? Vagy, lehet, hogy tudja, de én nem az övét és tökéletesen jól érzem magam így, nem zaklat fel a dolog. - Nem kell segíteni, kösz – válaszolom meg a kérdését, amelyet bizonyára azért tett fel, hogy jófejnek tűnjön a szememben. De nem ismerem, ennélfogva nem fogok neki a szívfájdalmaimról beszélni, hiszen ő egy vadidegen nekem, semmi más. Talán Chloe az a suliban, akinek mesélek, de senki más.
Továbbra sem hagy békén, valami háborúról faggat, legszívesebben az arcomat kaparnám a kérdés hallatán. Inkább beletúrok a hajamba, mert már nagyon remeg a kezem, és egy pofonra áhítozik – persze nem saját magamnak.
- Mivan? – kérdezek vissza, és felnevetek a kérdésén – Te most viccelsz, ugye? - inkább nem válaszolok normálisan a kérdésre, mert azon tényleg csak felbosszantanám magamat. Mit aggódjak itt a háborún? Majd megnyeri valaki, aztán kész, én meg vagyok olyan talpraesett, hogy meg tudjam védeni magam, bármi történjék is. Tudok alapvető átkokat meg bűbájokat, azok csak elegendőek arra, hogy túléljem, ha valami drasztikus fog történni. Ha meg nem élem túl, akkor meg Jers meg Apu majd hoznak virágot a síromra. Tudom, hogy nem vicces, de mit sírjak itt előre? Semmi értelme nincs rágódni azon, hogy vajon mi fog történni, majd ráérek akkor idegeskedni, ha eljön a pillanat.
Ha megtudom, hogy valami álnok kis trükknek vagyok most az áldozata, akkor lesz itt ejnye-bejnye, az már biztos! Volt már olyanban részem, hogy fogadás tárgyát képeztem. Ennek fényében kíváncsian várom a többi elmés kérdést. Legalább nem unatkozom, jupié.
Naplózva

Oldalak: 1 [2] 3 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2024. 07. 27. - 05:23:06
Az oldal 0.102 másodperc alatt készült el 53 lekéréssel.