+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  A 97/98-as tanév
| | | |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | | | |-+  Keleti szárny
| | | | | |-+  Sasfészek
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Sasfészek  (Megtekintve 3494 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2011. 08. 30. - 18:54:42 »
0

Errol Dreenman pennájából


Ha nem téved el az ember a lépcsők labirintusában, akkor a harmadik emeleten megtalálhatja Kötekedős Kamber portréját, minden bizonnyal szunyókálva. A hangos, és rendkívül ügyetlen álhorkolásnak persze nem vet véget kérlelésre, valami másra van szükség. Le kell nyűgözni. Olyat kell mondania az embernek, ami felkelti az érdeklődését, vagy legalább egy kicsit jobb kedvre deríti (Merlin mentse a viccel próbálkozókat!). Ha sikerrel jártunk, akkor egy ajtó jelenik meg, amin át beléphetünk Hollóháti Hedvig szobájába. Legalábbis a diákok így mesélik egymásnak. Meglepő módon könyv egy sincsen, csak néhány fotel, pár szobor (aminek többsége félmeztelen férfiakat ábrázol), és leghátul a fal előtt egy apró kör, amihez általában hosszú sor vezet. Ugyanis beleállva, feltehetünk egy kérdést, amire választ is kapunk a falon előtűnő Hollóháti Hedvig portréjától(bár tény és való, hogy rébuszokban, és tele félreérthető ködösítésekkel), ha bemutatunk mellé valami szép bűbájt is.
Nem csak hollóhátasoknak! (Bár Kamber még a szokásosnál is jobban utálja a többi házat...)
Naplózva

Alidore Harrison
Eltávozott karakter
*****

"Védtelen" kiselsős

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2012. 01. 06. - 14:29:28 »
+1

Castor O'Riley

A Hollóhát felé igyekszem. Igyekeznék, ha nem fordultam volna be rossz helyen… Apu kiokított a mugli zenével kapcsolatban, és van pár olyan de olyan jó, hogy nagyon, és egy olyan számot dúdolgatok, amitől mindig jobb kedvem lesz. Apura emlékeztet, mert Ő szerette az ilyesmit (igen, tőle örököltem a hangom, illetve a nénikémtől, aki énekesnő volt). Sokáig nézelődöm így, de nem tűnik ismerősnek a környék, pedig biztosan tudom, hogy a Keleti szárnyban vagyok. Sok mindent meg tudok jegyezni, de az irányérzékem nagyon rossz. Mindig cserben hagy, mikor kéne - anyu azt mondja, hogy van. Arra gondolok, hogy talán egy portrét megkérdezhetnék, de az én mázlimmal biztos egy mogorvát fognék ki, és nem szeretem ha valaki mogorva... De ha már úgy is itt vagyok...
Az idősebbek mesélték, hogy van itt egy portré, bizonyos Kötekedős Kamber festményéről, aki mindig azt tetteti, hogy alszik. A festménye mögött állítólag van egy terem, amiben Hollóháti Hedvig szobra áll, és válaszol egy kérdésre. Kicsit hasonlít arra a babonára, amiben a Gólemben teljesül egy kívánság amennyiben beletömjük a listát Hollóháti Heléna szájába. Szerencsére ez egy kicsit igényesebben van kidolgozva, ha pletyka, ha igaz (megjegyezném, hogy azóta sem találtam egy árva galleont az utcán). Igen ám, de itt le kellene nyűgözni a portrét, ami nem egyszerű, azt mondták. Lehet, hogy csak szórakoztak velem, de egy próbát megér, nem? Tehát olyan festményt kell keresni, ami horkol, méghozzá csak eljátssza. Megállok a folyosó közepén (kicsit sem feltűnő), és körülnézek, hátha találok valami hasonlót. Rögtön észreveszem a műszuszogó Kambert, és közelebb merészkedek hozzá. Őszintén remélem, hogy azok a felsőbb évesek nem akartak átverni.
- Öööömm... - szólítom meg bátortalanul a festett alakot. - Elnézést... Itt... tényleg be lehet menni abba a terembe, ahol Hollóháti Heléna festménye van? Mert nekem azt mondták...
Úgy látszik a Kamber nincs jó kedvében. Csak tetteti tovább a horkolást, mintha olyan mélyen aludna. Pedig azt reméltem hogy kicsit kedvesebb lesz. Kicsit határozottabbnak kell lennem azt hiszem.
- Khm. Itt lehet bemenni? - próbálkozok újra, de semmi válasz. Értem én, le kell nyűgözni, hogy egyáltalán válaszoljon. De mégis mit csináljak?
Összevont szemöldökkel töprengek a kép előtt szobrozva. Nem sok varázsigét tudok végre is hajtani, mert még csak elsős vagyok, tehát ez kicsukva. Nem tudok fejből könyvet felmondani, talán a tartalmuk nagy részét tudom, de nem hiszem, hogy az lenyűgözné a morcos festményt. A bájitalokhoz nem értek... a rúnaírást se tudom tanulmányozni, semmi. Hmm. Énekelni viszont tudok. Anyu szerint jól, nekem van egy kis önbizalomhiányom, és nyilvánosan még sosem hallattam énekhangom. De ha be akarok jutni, és meg akarom tudni a kérdésemre a választ – amire tényleg csak Heléna tudna válaszolni – akkor muszáj lesz énekelnem, lévén másban nem tűnök ki. Egy mugli dalt választok, ez az egyik kedvencem.
- Lehet egy dal... egy ritmus vagy zaj... egy árva hang, egy jel. A Zene az kell, hogy ne vesszünk el, hogy mégse adjuk fel... Mert... a Jó, a Rossz csak szó, olyan ami sokszor változó... – kezdem énekelni.

(A zene dallama)
Naplózva

Castor O'Riley
Eltávozott karakter
*****


II. ¤¤ Calefactor Filius ¤¤

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2012. 01. 06. - 15:49:38 »
0

Alidore Harrison


 A függőkertből tartok éppen a hálókörletembe, hónom alatt a sakktáblámmal. Fura, mert egészen megkedveltem ezt a játékot, igaz a felsősök nyomására. A bátyám Pollux nem bírja elviselni, hogy valamiben is legyőztem, pedig Merlin lássa lelkemet ez nem igazán az én sportom. Napról napra kapom a kihívásokat, egy partit még ki is bírnék, de arra mindig jön a visszavágó, s így tovább, azt hiszem érthető, hogy a végére úgy nézek ki, mint egy aszalt szilva, sőt úgy is érzem magamat. Legalábbis azt hiszem, hogy valahogy így érezheti magát. Felmerült bennem, hogy esetleg hagynom kéne nyerni és akkor megszabadulhatnék a mindennapos megpróbáltatástól, igen kérem ez igenis komoly megpróbáltatás nekem, az órákat is alig bírom végigülni, itt pedig egy eszelősen sikerorientált ember ül velem szemben, ráadásul még szuszog is. Már azon sem tudok nevetni, hogy gondolkodás közben nyújtogatja a nyelvét, pedig az első két hétben még igazán szórakoztatónak találtam.
Segítséget, tanácsot kell kérnem valakitől, de kitől? Háhh, meg is van, a Sasfészekről szól egy legenda, miszerint az ott található Hollóháti Hedvig festmény megválaszolja a kérdéseinket. Ismerem jól azt a termet, ott színlel alvást az egyik legrigolyásabb portré az összes közül. Jártam már ott többször is Fergussal rendszerint ott fundáljuk ki a válogatott csínyeinket, Kötekedős Kamber ezt jól tudja, be is enged rendszerint azzal a feltétellel,  hogy elmeséljük neki a heti kviddics eredményeket és a csíny kimenetelét. Egy kicsit módosítok útitervemen és beugrok egy kicsit az öreghez mielőtt ledobálnám a cókmókomat a szobámban.
Sietve szaladok fel a lépcsőkön, az órákig tartó üldögélés után jól esik ez a kis lihegősdi. Meg is érkeztem a harmadikra, megelégedve konstatálom, hogy igen jó szintidőt futottam. Mielőtt az önelégültség ámító ködébe burkolóznék figyelmes leszek egy hangra, elindulok az irányába. Aha, ez egy ének,de nem is akármilyen. Se a dalt, se azt aki énekli nem ismerem. Még!
Halkan odalopódzom, nem szeretném megzavarni az éneklésben, olyan jó hallgatni. Befejezi a dalt, de a zsörtölődős aggastyán míg mindig alvást színlel.
- Szép volt. Nekem nagyon tetszett, de úgy látom őt nem nagyon sikerült megnyerned magadnak.- mondom neki fülig érő mosollyal, zavartan meg is tapsolom.
- Castor O'Riley vagyok, másodéves hollós. Láttalak, amikor a Teszlek Süveg beosztott közénk, de a nevedre nem emlékszem, de ha gondolod kitalálok neked valamilyen becenevet szívesen.
Naplózva

Alidore Harrison
Eltávozott karakter
*****

"Védtelen" kiselsős

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2012. 01. 06. - 17:24:24 »
0

Castor a hallgatózós

Hiába éneklek úgy ahogy tőlem telik, egyre hangosabban, hogy ne tettethessen alvást. De nem sikerül, nem elég neki ahhoz, hogy figyelni méltóztasson. Ez a világ legmogorvább portréja! Hogy lehet valaki ilyen?! Még csak meg sem hallgat...
Ekkor viszont egy fiú hangját hallom, aki azt dicséri, ahogy énekeltem. Fülig pirulok és az alsó ajkam kezdem harapdálni, mert így szoktam levezetni a stresszt (anyu szerint nem szabad, de akkor is!) Megjegyzi, hogy nem sikerült meghatnom a portrét, aztán... megtapsol? Ez nagyon furi.
- Őőő, izé, köszi. – mondom eléggé zavarban. - Én... Alidore vagyok.
Viszonozom a mosolyát, de csak egy tartózkodóbb formában. Egyből becenevet adni nekem? Mi ez, valami új puhatolózási módszer? Na jó, nem szabad ennyire félősnek lennem, de hát hallotta ahogy énekelek! Eddig csak anyu apu és Lane hallhatta! Még mindig teljesen elpirulva állok, és lesütöm a szemem. Annyira azért nem énekelhetek jól ha ezt a zsémbes Kambert sem hatja meg. Megint gondolkozni kezdek, hogy mivel tudnám magamra vonni a figyelmét, de egy kicsit zavar Castor jelenléte... Castor... ismerős ez a név. Hallottam róla pár szót, azt hiszem indult az olimpiákon és harcosként vált híressé és testvére is volt, Pollux, azt hiszem. Volt valami különleges izé a hallhatatlanságukkal, de arra sajnos nem emlékszem, pedig olvastam róla. Az a lényeg, hogy Castor harcosként vált híressé, és ez nem túl jó az én szempontomból.
- Híres a neved a görög mitológiában... – csúszik ki a számon. Pedig én nem sokat szoktam beszélni. - Segítesz bejutni? – kérdem egy hirtelen ötlettől vezényelve.
Ha Ő is Hollóhátas, akkor nagy eséllyel tud nekem segíteni. Már így is elég rossz hogy magamtól nem tudok bejutni. Nem szeretek idegenektől segítséget kérni, de most muszáj, mert választ kell kapnom a kérdésemre, meg kell tudnom, hogy egyáltalán lehetséges-e. Persze tudom, hogy nem, de ha Hollóháti Heléna szájából hallanám, úgy jobban megnyugodnék. Ez csak azért van azt hiszem mert nehezen tudok beletörődni Laney halálába... Persze már beletörődtem. De annyira hiányzik. Nagyon. Észbe kapva gyorsan rendezem az arcvonásaim. Szememben az elhatározás csillog, hogy én ma még be fogok jutni oda. Segíteni fog. Nagyon remélem.
Tekintetem ismét lesütöm; nem szeretem a szemkontaktust, úgy nehezebb eljátszani, hogy semmi bajom nincs. Mert mindig ezt teszem, kivéve a DS edzéseken, mert ott nem kell megjátszanom magam – hála a jó Égnek, mert már ezt sem szeretem. Nem nekem való a színészkedés, amúgy sem jó, de meg kellett tanulnom, hogy ne tudják, hogy határozottan ellenzek minden fajta sötét varázslatot és mugligyilkolást. Persze biztos tudják rólam, hogy nem vagyok kifejezetten a híve ezeknek, de biztos azt gondolják: „Á, ez csak egy kis elsős, nem tehet sokat ellenünk.” Nem is tudhatják, hogy DS tag vagyok. Ez olyan vicces. Valamilyen szinten legalábbis.
Még mindig ott állok a fiú, Castor előtt, és várom a válaszát, hogy segít-e nekem vagy sem. Végül felnézek a szemébe, és remélem hogy hajlandó nekem segíteni.
Naplózva

Castor O'Riley
Eltávozott karakter
*****


II. ¤¤ Calefactor Filius ¤¤

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2012. 01. 07. - 15:38:10 »
0

Piruló Pacsirta

Hehe, milyen kis szégyenlős ez a lány. Egyébként jó név ez az Alidore, bár szerintem jobban illene rá a Piruló Pacsirta név. Inkább elhallgatom tekintve, hogy már most is milyen zavarban van, meg egyébként sem az én stílusom ez a rámenősség, mármint a lányokat illetően. Igen, nyugodtan ki lehet nevetni, de nem vagyok túl gyakorlott az udvarlás terén, sőt már az is kisebb csodának számít, hogy meg mertem szólítani.
 Nah, végre valaki akinek a nevemről nem a kasztrálás jut eszébe, pedig hányszor megkaptam már ezt a "tréfát".
-Jaja, elég híres. Apámék borzasztóan konzervatívak, ez még hagyján, de nem tudom, hogy miért velem kellett kitolni. A saját nevükkel igazán azt csinálhatnak tőlem amit akarnak. Hívhatsz egyébként Paddynek is, már megszoktam, a mugligyerekek mind így hívtak, mert azt hitték, hogy minden ír srácnak ez a neve.
- Segíteni? Persze, persze. Csak engedj oda az öreghez.- finoman arrébb tessékelem, idegen tőlem ez a viselkedés, mert általában simán ellököm az embereket hasonló helyzetben, de mit csináljon az ember, ha ilyen vadbarmok között szocializálódott, mint a testvére Pollux.
- Bűbájost napot Kamber!- súgom felé. Persze, hogy egyre hangosabban horkol, ha mindenki kiabál vele. Ha nem akarja meghallani, akkor nem is fogja, akár a feje tetejére is állhat a varázsló.
- Már megint az egyik O'Riley. Mit akar már megint?
- Én csak a Chudley Csúzlik és a Holyhead Hárpiák meccs eredményéről szerettem volna értesíteni, de ha ennyire mogorva, akkor már itt se vagyok.-kérdően nézek a vén morgóra, várok egy bizonyos mozdulatot. Ez volt az, lesütötte a tekintetét.
- 150:80. Elsöprő Hárpia győzelem, a csúzliknak közük nem volt kvaffhoz, az aranycikeszhez meg pláne nem.
- Sejtettem előre. Egyébként be se mutatja a kis barátnőjét?- Fuhhh, na most süllyedek el, nem azért, mert bánnám, ha az lenne, de most mit mondhatnék? Kezdjek el magyarázkodni, vagy hagyjam rá inkább?
- A kishölgy nem a barátnőm, most beszélgettünk először. De engedje meg, hogy bemutassam, Alidore Harrison elsőéves hollóst. Viszont most, ha kérhetném beengedne a Sasfészekbe?- már nyílik is az ajtó, hiába a kviddics varázslatos sport, az hagyján, hogy seprőn repkedve játsszák, de még a legkeményebb szíveket is meglágyítja.
 Úriember módjára szabad utat adok Alidorenak, még a kezemet is kinyújtom jelezve, hogy övé az elsőbbség. Hiába egy igazi gavallér vagyok...
Naplózva

Alidore Harrison
Eltávozott karakter
*****

"Védtelen" kiselsős

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2012. 01. 07. - 18:17:21 »
0

Halhatatlan Gavallér

Megengedek magamnak egy félénk mosolyt, mikor közli, hogy vele elég rendesen kitoltak a nevét illetően. Hát igen, először én is megijedtem. Tény, hogy sokkal idősebbnek hittem másodévesnél. Csak egy év van köztünk, pedig azt hittem, minimum kettő-három. Így már nem is tűnik olyan ijesztőnek, bár tény, hogy így is biztos sokkal több varázslatot meg tud csinálni mint én. Arrébb állva figyelem Castort ahogy tevékenykedik, hogy bejuttasson minket a szobába. Furi hogy csak öregnek hívja a portét, mert ha tényleg ilyen duzzogós akkor bizony ezen is megsértődhet. De nem úgy tűnik, hogy felvette volna. Kamber válaszából leszűröm, hogy egy, vagy több testévre is van Castornak. Összeszorítom ajkaim, mert megint eszembe jut, hogy mi lenne ha itt állna mellettem Laney is. Igyekszem megfigyelni a portré minden rezzenését, hátha ki tudom tapasztalni, mi kell neki, hogy lenyűgözzék vagy hogy mi a jele annak hogy fogékony. Hát nekem nem volt mázlim, egy szót sem tudtam belőle kicsikarni, de úgy látszik Castort már ismeri... Tényleg egy kviddicsmecs eredményével le lehet nyűgözni...? Azt hittem, hogy egészen más fajta dologra lesz szüksége az embernek az elámításhoz. Biztosan túloztak a felsőbb évesek. Észreveszem, hogy Kamber lesüti a tekintetét, Castor rögtön lép is rá, elmondja a meccs eredményét... és azután... azt hiszi, hogy a barátnője vagyok. Megint fülig pirulok, és meg sem tudok szólalni zavaromban. Meg tudnék, de csak olyanokat hogy „izé” meg „hát”. Pedig az ember elvárná, hogy tudjak értelmesen beszélni, pedig nem mindig megy, sőt, van amikor kifejezetten értelmetlenül rakom össze a mondatokat, de csak amikor zavarban vagyok, tényleg.
- Neked van egy testvéred? – kérdezem a fogaim közt szűrve, miközben a kép megnyílik és én (a fiú jó modorának köszönhetően) elsőnek lépek be.
Odabent egy csomó félmeztelen férfi (ez furi! Eddig csak apum láttam félmeztelenül mikor kapkodva öltözött fel hogy kinyissa anyunak az ajtót, de apu sokkal dagibb mint ezek a szobrok) van, és egy kör, ahol csak pár diák áll sorba, hiszen zömük még ebédel. Meglátom Őt, Hollóháti Heléna festményét. Szemem felragyog mikor megpillantom. Csalódni fogsz, Alidore, nagyot fogsz csalódni – intem magam okosságra. Az lesz a válasz, hogy nem lehetséges. Ez annyira alapvető hogy a kisbabák is tudják, de mégis meg kell kérdeznem. Kicsit félve pillantok fel Castorra.
- Te mit fogsz kérdezni? – válaszát kerekre nyílt szemekkel várom.
Butának fog nézni, hogy ilyet kérdezek majd Helénától. De Ő nem értheti a helyzetem. Egy ilyen lehetőséget ki kell használni, hiszen a házam névadója szinte mindentudó volt (legalábbis szerintem; Ő az egyik példaképem, olyan éles esze volt, szeretném ha nekem is hasonló lenne). Szemem lesütöm, aztán végigfuttatom a kanapékon, és meglepődve veszem észre, hogy bizony egy árva könyv sincs a helyiségben. Biztos úgy gondolták, hogy az már olyan sablonos hogy minden könyves helyiségben ott van valamilyen Helénára utaló tárgy (nagy eséllyel könyvek vagy képek, idézetek). Lehet, hogy ide még sokszor fogok ellátogatni. Csöndes hely, és Castor is kedvesnek tűnik; lehet, hogy összefutnánk. Bár furi lenne, mert én paranoiás vagyok az emberek megbízhatóságát illetően, de egy kis változatosság jól esne...
Bátortalanul teszek egy lépést Heléna portréja felé, és Castorra nézek.
Naplózva

Castor O'Riley
Eltávozott karakter
*****


II. ¤¤ Calefactor Filius ¤¤

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2012. 01. 07. - 21:44:11 »
0

Piruló Pacsirta

Alidore könnyedén belibben a terembe, én pedig követem őt némán a magam szapora lépteivel.
- Igen, van egy testvérem, a neve Pollux. Ha csak annyit hallanál, hogy O'Riley akkorát büfögött, hogy lepergett a vakolat, akkor az ő lesz és nem én.- biztosan azt hiszi, hogy viccelek, pedig szemtanúim vannak rá, hogy ez tényleg megtörtént már.
 Látom, hogy egy kissé megakad a tekintete a torzókon.
- Igen, olyan szálkásak, mint egy raj kárász. Tudod mennyi ideig álltam modellt, amíg elkészültek?- na, ezt már én se bírom ki nevetés nélkül.
- Mit fogok kérdezni? Mi mást kérdezhetnék, mint hogyan rázhatnám le a bátyámat és az aberrált haverjait. Nem mondhatom nekik, hogy nem sakkozom velük, mert megint csigát etetnek velem. Csak az tudja, hogy milyen borzasztó, akit sújtottak már vele. Borzasztó gusztustalan, ahogy az a nyálkás csombék gurgulázik a torkodon. Pfujjjj!!!- kiráz a hideg.
- Az igazat megvallva nem hiszem, hogy tiszta, érthető választ kapunk. Semmilyen tapasztalatom nincs róla, de az idősebbek azt mondják, hogy felesleges kérdezni, mert annak csak álmatlan éjszakák és gyanakvással töltött nappalok az eredménye. Ha érthető választ a kérdésemre nem is kapok, legalább megismertelek, szóval se így, se úgy nem végződhet már rosszul ez a kis kalandom.
 Alidore óvatosan  a portré elé lépked, majd rám néz. Azt hiszem, hogy jól jönne neki egy bátorító kézfogás.
- Bennem megbízhatsz, tőlem senki nem tudja meg mi nyomja a lelked, kinevetni meg pláne nem foglak, hallottad én mire akarok választ kapni? Szóval, csak bátran.- gyengéden megszorítom a parányi kezét, s ahogy mondandómmal végeztem, bármennyire is nehezemre esik, lassan elengedem.

Naplózva

Alidore Harrison
Eltávozott karakter
*****

"Védtelen" kiselsős

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2012. 01. 08. - 17:40:34 »
0

Halhatatlan Gavallér

Mikor elmondja, hogy Polluxnak hívják a testvérét elmosolyodom. Mikor a böfögésről esik szó kicsit felvonom a szemöldököm, de azért majdnem szétfut a mosoly a számon. Furi, hogy ilyen sokat mosolygok. Amióta itt vagyok, nem szoktam. Persze nem hiszem, hogy komolyan gondolja amit az előbb mondott, de mikor a szemébe nézek látom, hogy nem viccelt. Azt a, milyen durva. A megjegyzése után kiszalad belőlem egy nevetésfoszlány, de aztán elhallgatok. Lehet, hogy kezdek megbízni benne ami nem jó, mert itt nem minden az aminek látszik. Kicsit túlságosan aggódom emiatt azt hiszem. A kérdése számára egyértelmű, de én nagyot nézek, mikor elmeséli, hogy csigát etetnek vele ha nem sakkozik. Szegény Castor, ez tényleg nagyon undorító. Milyen gonosz bátyja lehet... de legalább neki van.
- Tudsz sakkozni? – kérdezem felcsillanó szemmel. - Én csak egy kicsit, de nem vagyok benne olyan jó. Apu megtanított.
Túl sokat mondasz, Alidore, túl sokat! – szólok rá magamra. De a varázslók is játszanak sakkot, csak... féltem aput...
Szerintem sem biztos, hogy olyan választ kapunk amit fel tudunk fogni ép ésszel, de az én kérdésemre roppant egyszerű a válasz, és gyakorlatilag csak ez az egy adható: „Ez nem lehetséges!”. Annyira ésszerűtlen, hogy el fogja hagyni a szám ez az egyszerű kérdés, amire tudom a választ, de van amikor az ember akkor is reménykedik ha nincs miért. Lanenek erre volt egy nagyon jó mondása: „A remény tovább él, még akkor is, ha meg akarják gyilkolni.” Mennyire igaz. Nem is tudta, hogy mennyire igaz. De hiszem, hogy most is figyel odafentről. Erősebbnek kell lennem, őérte. Rosszul esne neki ha feladnám...
Amikor odalépek, megfogja a kezem. Nekem ez egy kicsit furi, mert elszoktam a testi érintkezéstől. Mert ha velem érintkeztek, az sokszor kigáncsolás volt. Azt mondja, hogy megbízhatok benne. Mit csináljak most, Laney?... Castor keze olyan nagy az enyémhez képest. Én picike vagyok, Ő sokkal magasabb nálam. Elengedi a kezem. Jaj, most mi lesz, mit fog válaszolni a portré, lehetséges lesz? Ha igen, hogyan? Vajon Lane is vissza akarna jönni? Vagy önzőség lenne egy ilyen helyzetben visszahívni? Mit szólnának a halálfalók?! Vajon nővérem a Szükség Szobájában bújna el? Izgatottan felnézek a portréra, és elkezdem a mondandóm.
- Öhm. Jó napot. Szeretném megkérdezni Öntől, hogy... – Castorra nézek. Nem hallhatja. Sóhajtok egyet majd folytatom. - Azt szeretném tudni, hogy miként lehet visszahozni a holtakat az élők világába.
- Micsoda badarság! A holtakat nem lehet élőkké tenni! Mily' lehetetlen dolgot kérsz tőlem?! Tán azt is elvárnád, hogy minden kérdésedre válaszoljak?! És te még az én házamba kerültél? Alapvető, hogy a halottak nem tartozhatnak többé a mi világunkhoz!
Iszonyúan elpirulok. Tényleg butaságot kérdeztem. De meg kellett tudnom, hallanom kellett valaki nagyon okosnak a szájából. Lesütöm a szemem és arrébb megyek. Sosem fogom látni Laneyt többé. Soha nem hallhatom a hangját. Nem tudom elfojtani az érzelmeim, könnycsepp gördül végig az arcomon. Utálom a halálfalókat. Utálom a sötét mágiát. Utálom! Könyörtelenek! Gyűlölöm őket! Akármennyire is ellenkezek a gondolat miatt, még is csak eszembe jut: meg kell fizetniük Lane haláláért. Érezniük kell, hogy milyen rossz ha elveszítik azt akit a legjobban szeretnek. A testvérüket... Ebben a pillanatban esett le, hogy miért vagyok még mindig itt. Ezért. Nem vagyok rá büszke, de a bosszú hajt. Hú de gonosz vagyok. A gyűlölet olyan szúrós rossz érzés, amit még soha nem éreztem ennyire. Nem szeretek utálni valakiket. De ezeket a halálfalókat nem lehet nem-utálni. Arcom eltakarom Castor elől, hajam függönyként ér az arcomhoz. Nem szabad látnia ezt a sok-sok könnyet.
Naplózva

Castor O'Riley
Eltávozott karakter
*****


II. ¤¤ Calefactor Filius ¤¤

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2012. 01. 09. - 14:07:47 »
0

Piruló Pacsirta


Tudok-e sakkozni? Hogy lehet ilyet kérdezni? Vajon miért van nálam egy sakktábla? Önvédelemből? Arra itt van a pálcám. Azért, hogy okosabbnak tűnjek? Hát, de kérem ez egy vicc. Hogy is lenne ez lehetséges? Okos, okosabb, hollós, azt hittem, hogy mindenki tudja, hogy ez az okos melléknév fokozása. De, mint tudjuk a gondolatok másképpen jelennek meg a környezetünk előtt, mint a fejünkben, tehát így válaszolok.- Tudok, de csak egy kicsit. Őt az apukája tanította, vajon rá hasonlít, vagy az anyukájára? Jelenleg teljesen lényegtelen, mivel egyikőjüket sem láttam még soha.
- Valamikor játszhatnánk egy partit, nem gondolod? - próbálok minél finomabban utalni rá, hogy én szívesen találkoznék vele többször is a közeljövőben.

 Lassan elindul a portré elé, én pedig megtartom azt a távolságot, amit illendőnek tartok. Fogalmam sincs, hogy mi lehet a kérdése, de az biztos, hogy valami nagyon személyes, mivel úgy látom, hogy próbálja minél halkabban feltenni. Ha nagyon akarnám kihallgathatnám, de rábízom. Hollóháti Hedvigtől ritkán kapnak az emberek érthető választ, szóval elképzelhető, hogy nekem is fel fogja tenni, legalábbis remélem. Észrevettem magamon, hogy minél kíváncsibb vagyok, annál tudálékosabb leszek. Ezt akár Castor I. törvényének is elnevezhetném. Ha már sikerült nevesíteni a problémát, akkor már csak a gyógyírt kéne rá megtalálni. Befogjam a fülemet? Rohanjak ki a teremből? Kimenni a folyosóra nem fogok kimenni, az biztos, mert bejönni is alig tudtam, ráadásul a  kérdésemet sem tudnám feltenni, mivel Kamber kizárt, hogy kétszer is beengedjen egy nap. A fülemet meg nem fogom befogni, mert azzal teljesen nyilvánvalóvá válna, hogy mennyire kíváncsi vagyok. A legjobb, ha csöndben maradok és a mennyezetet nézegetem. Ez mindig beválik.
 
Érkezik a válasz, de cseppet sem törődik vele, hogy a kérdező törekedett a diszkrécióra. Olyan ingerülten válaszol, mint a leggonoszabb rivallók. Holtakat élővé tenni? Már minden érthető. Haját igazgatja, s arcát igyekszik eltakarni. Felesleges, ekkora könnyeket nem lehet eltakarni.
- Ha megnyugtató választ nem is kaphattál, megnyugvást hozhat, ha őszintén beszélsz róla valakinek. Én is így voltam ezzel a nagypapám halála után. Mai napig hiányzik, s ha nem is látom többé, örülök neki, hogy ismertem. Ez bármit megér nekem, ennek tudatában jóval könnyebb volt elviselni az elvesztését.
Naplózva
Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2024. 07. 31. - 00:46:21
Az oldal 0.141 másodperc alatt készült el 46 lekéréssel.