+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  A 96/97-es tanév
| | | |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | | | |-+  Keleti szárny - A Főépület
| | | | | |-+  Üres tanterem
0 Felhasználó és 7 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 ... 4 5 [6] 7 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Üres tanterem  (Megtekintve 26156 alkalommal)

Gary Fitzroy
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #75 Dátum: 2009. 08. 28. - 17:35:27 »
0


Podcast


A hajtóvadászat édes íze, illetve, sokkal inkább keserédes. Nem egy hálás szórakozás, de ahogy nem foglalkozunk azzal, miként végeztek a tányérunkra kerülő állattal, úgy én sem törődök vele, milyen érzéseket, fájdalmakat keltek, esetleg tönkreteszem a rózsaszín, tökéletes gyerekkorukat, és többé már nem bíznak meg egy férfiban sem. Szinte ebből táplálkozom. Túlságosan tudatlanok, és naivak ahhoz, hogy felfedezzék a veszélyt, képesek lennének mindenre, a szó szoros értelmében. De milyen játék az, ahol az ellenfeleid örömmel hányják magukat kardélre, csak hogy győzhess? Pokolian unalmas... mindig ugyan azt az utat végigjárni. Nem látnak át az üres fogadkozáson, jól felvillanyozódnak, odaadnák mindenüket egy csókért, egy érintésért, s én megadom nekik, hogy aztán szomorú szeretettel porig romboljam az önbecsülésüket. Milyen keserű sors... A dalnak gyorsan véget ér, a szánalmas zokogásuk pedig már-már zene füleimnek. A szőke hercegből sec perc alatt válik talán még a Sötét Nagyúrnál is utáltabb ellenség, akit így is úgy is imádni fognak... az ambivalencia legtökéletesebb példázata vagyok. Mintha egy film kockái forognának le előttem százszor, újra és újra...

Borús csend ül a komótos hangulatú üres terem falaira. Célzatosan fokozom a feszültséget, vagy talán még én is emésztem az új helyzetet, így hát csak zavarba ejtően hallgatok, a pálcám pedig fenyegetően forgatom ujjaim között. Tenyerem lassan kúszik végig az elnyűtt bútor felületén, szinte elhagyom magam mögött, ahogy haladok, és jön utánam akaratlanul, majd az ívelt saroknál elválik a felülettől. Lépteimmel ráérősen járom körbe a tanári birtokban lévő bútorzatot. Lettyre most ügyet sem vetek, mintha ott sem lenne, csak a távolba révedve nézek végig a nebulók padjainak sorai közt, akár egy szigorú tanár, aki árgus szemmel vizslat a puskázók után. Tekintetemmel alaposan végigjárom a helyiséget, mintha kutatnék valami után, de nyilvánvaló hogy nincs itt senki, csak mi... Szenvedéseink színhelye most igazi játszótérré avanzsál. Használjuk ki... Ha igazán perverz lennék, úgy képzelném, én egy tanár vagyok, ő pedig egy csíntalan tanítványom, aki rossz volt az órámon, ezért most büntetőmunkára hívattam, átvitt értelemben, de megdolgozik a botorsága miatt... De mivel már elképzeltem, lehet tényleg betegesebb elmém van az átlagosnál...

Ha akarom, szinte mindent eljátszok, talán már nincs is igazi személyiségem, csak épp olyan vagyok, ami épp kedvemre van, habár egy tanár szerepe lenne az utolsó, amit magamra öltenék, most igazán magasztos lenne. Megízlelni kicsit Piton prof könyörtelen, tekintélyparancsoló pozícióját. Ha tudná, mikre használom fel a személyiségét, örökös beutalót kapnék büntetőre...
Szemem sarkából megpillantom, ahogy Letty szerét ejti egy kis tollászkodásnak. Fölényesen fordulok egyet a sarkamon felé, és jelentőségteljesen méregetem, ahogy az ing szálai egybefonódnak. Milyen felelőtlen voltam, hogy meghagytam neki ezt a lehetőséget.
-Capitulatus! -irányítom rá a tiszafa pálcát, és Piton professzor fennköltes hangszínében ejtem a szót, pont úgy, ahogy azt anno tanította. Vajon örülne, hogy ilyen szép mása vagyok? És annak, hogy épp most „támadtam” rá, illetve fegyvereztem le, az egyik diákját? A helyzet komolyságát egy komolyan veendő keserű mosollyal tetézem, és pimaszul rajta tartom a szigorú pillantásom.
-Ms. Morrison, az óvatlansága az életébe kerülhet! -szólom le hűvösen, a pálca hegyét piszkálgatva. Új szerepem teljes komolysággal öltöm magamra, mintha természetes lenne.
Nem az vagyok aki csupán megfélemlítőlen hadonászik és beszél a levegőbe... Ez már tényleg nem egyszerű évődés és titkon remélem, hogy ezt ő is érti.
A talár kiold a nyakánál, és légiesen a test vonalát követve csúszik le a finom anyag. Ez némileg kárpótló, legalább nem kell majd bíbelődnöm vele.
-Egy következő átok ellen hogyan védené meg magát...? -teszek felé egy lassan kimért lépést, de többre már nincs időm. Leugrik az asztalt tetejéről, majd félelmet nem ismerve gyürkőzik nekem, és taszít a falnak. A pálcát magam mellé félig leemelem, a másik kezemet pedig a derekára csúsztatom.
A meglepődöttségtől csak sebesen hátrálok, és élvezem gyönge karjának agresszív mozdulatát. Ahogy körmei a mellkasomba mélyednek, és tolnak. Meghőkölve, némi csodálattal bámulok íriszeibe, de álcámból mit sem vesztek, s ugyanolyan hűvös komolysággal tűröm a mozdulatsort. A falhoz döccenve halkan felnyögök, majd érzem, hogy a lány kézfeje az enyémre kulcsolódik, de csak a pálcát bűvöli ki belőle, és hamar el is bitorolja, de nem azért, hogy ellenem használja. Játszi könnyedséggel elhajítja. Megbűvöl, elkábít, letaglóz. Mindig mozdulata csodálattal tölt el, mennyi mindent rejteget előlem, és mi mindennel lep meg. Megnyalja a száját. A nedves ajaki láttán egy sóvárgó sóhajtás szakad ki belőlem: -Letty! -nyögöm az ajkai közé, és érzem, ahogy a talárt eloldja a nyakamnál, és az a földre hull. Szinte csak sodródom, és most ő kerít csapdába, foglyul ejt a bájaival, és teljesen elbűvöl. Ám vele ellentétben én ezt csak élvezem, hisz pont ezt akartam elérni.
-Ilyen meggyőző voltam? -súgom mámorosan, lágyan érintve az ajkait, és egyre nagyobb élvezettel lehellek közéjük, mint egy jelzésül mennyire élvezem a kényeztetést. Ahogy lábával átkulcsol én is egyre jobban belefelejtkezek az érintésbe. Alsó ajkát csócsálom, kezem a derekáról lejjebb csúszik, le a combjára, majd a szoknya alatti területre térve kéjesen markolok a hamvas bőrrétegbe. Szabaddá vált kezemet sem hagyom tétlenül. A derekáról a fenekére csúsztatom és úgy szorítom magamhoz, hátulról megtartva.
-Biztos, hogy hallani akarod? -suttogom, elengedve egy pillanatra fogaim közül vöröslő alsó ajkát.
-Veszélyes, és nem egy alkalomra szóló... -pillantok rá egy pillanatra elmélyült csodálattal, némileg figyelmeztető felhanggal hangszálaimon. Várakozóan meredek rá, majd megtöröm a pillanatot, ahogy fordítok egyet rajta, hogy ő kerüljön belülre. Ha engedi, alá nyúlva kissé megemelem, és a falnak nyomva hagyom, hogy a másik lábával is átkulcsolhasson.
-Igen, egy dolog már biztosan nyilvánvaló! -felem ugyanolyan kétértelműen, talán kissé árulkodó mosollyal, ahogy a nyakára térek, és forró csókokkal igyekszem bejárni, miközben borzongató harapásokkal is lecsapok, néha finoman, de olykor durvábban is.
Naplózva

Laetitia Morrison
Eltávozott karakter
*****


6. évfolyam Ms. Szívószál

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #76 Dátum: 2009. 09. 04. - 12:20:31 »
0




A szeme se rebben, ahogy a pálcája kiugrik a kezéből, és Garynél köt ki. No lám, no lám! Az úri fiúnak nem tetszik, hogy újra ép az inge? Pedig jobb, ha hozzászokik, hogy Őt soha nem fogja ziláltan látni, pláne nem akkor, ha nem egyedül vannak. Az elkényeztetett primadonna ugyanis ad a külsejére. Ennyi a minimum egy olyan nőnél, mint Ő.
- Azt hiszem vállalom, ha olyan „tanárom” lesz, mint maga. – búgja sejtelmesen. Tetszik neki a váltás. A perverz lehetőség, hogy eljátszanak egy újabb színdarabot, ahol Laetitia a rossz kisdiák, és a háztársa a tanár. Milyen ironikus, hogy tényleg vannak ilyenek az iskolában, ha nem is itt, de máshol biztosan…
Micsoda fantázia, egészen belemerülhetne a legkajánabb, és a legdisznóbb képzelgésekbe. De nem. Még nem.
Játszi könnyedséggel oldja le magáról a talárját. Egyrészt mert melege volt, másrészt pedig látni akarta a fiút, ahogy a finom anyag útját követi a szemeivel.
Elmosolyodik. Néha annyira könnyű szót érteni a férfiakkal…
- Pálca nélkül leginkább sehogy. – ugrik le az asztalról. – De higgye el „Uram”, megvannak a magam módszerei. – maga elé nyújtja a kezét, és lassan a falhoz vezeti kettejüket.
Félrebiccentett fejjel, szapora levegővétellel nézi, ahogy Gary hátrál, a szemeiben csodálkozás ül, és még valami, amit egyelőre nem tud meghatározni, hogy a vágy lenne, vagy valami más? Most nem számít. Semmi sem számít. Itt ő parancsol, és ha valami nem lesz a kedve szerint, nem fog habozni mit tegyen.
A döccenés után már leplezni sem óhajtja, milyen céllal történt az iménti kis incidens. Ezúttal Ő fog irányítani, ha törik, ha szakad, és megkapja, amit akar, mindegy, mi az ára. Ha minden kötél szakad, majdcsak kimászik ebből is.. Történtek már rusnyább dolgok, és mégis megúszta a neve csorbítása nélkül. A saját játékát játszhatja, és ez pont a fogára való, akárcsak az előtte álló fiú.
A nyögése elborítja az agyát vörös köddel, kiveszi a pálcát a másik kezéből, elhajítja, majd nekidől, és átkulcsolja a lábával, közben alig érintve a fiú ajkait. Csókolni akar, de nem hagyja, hogy az érzékei elragadhassák, annál élvezetesebb lesz az újraegyesülés íze..
A háztársa száját újabb nyögés hagyja el. Borzong a hangtól, szinte libabőrössé válik a teste. Tudja hogyan kell megőrjíteni, ha akarja, és egy percig sem fog habozni.
Már rég nem érdekli a dicsekvés, a szurka-piszka kis ügyei, most semmi sem számít, csak a pillanat, és a végkimenetel.
Legszívesebben rávetné magát, de nem. Türtőztetnie kell magát. Nem rohanhat fejjel a falnak, bele a sűrűjébe, inkább kéjesen felsóhajt, ahogy a forró levegő a résnyire nyílt ajkain át felmelegíti a feje búbjáig. A levegő szikrázik közöttük, és az apró kisülések csak még jobban megnehezítik a dolgát. Milyen ironikus, hogy az imént azt mondta nincsenek álcái, és most tényleg nem használt fel semmi olyat, amit másokkal.
Már megint mosolyog.
- Nem meggyőző voltál. Inkább határozott. Én pedig kíváncsi lény vagyok, ahogy észrevehetted már. – susogja egészen közelről. Hagyja, hogy harapdálják, ujjai a fiú hajában játszanak, egy-egy nagyobbnál pedig finoman meghúzzák, csak azért, hogy Ő is érezhesse azt a pillanatnyi kis fájdalmat. Puha nyelve olykor-olykor körbejárja a felső ajkát, véletlenül hozzáérve Garyéhez.
Meg se rezzen, amikor a másik ujjai a szoknya alá futnak, és belemarkolnak a bőrébe. – Gary… - sóhajt fel, immáron a másik karját is a zöldszegélyes nyakába akasztja. Muszáj, hogy megtartsa, különben itt olvad el, az pedig csak egyet jelentene a mardekáros szemében, Ő győzött.
Győzelem…
Szaporán szedi a levegőt. Kit érdekel most az a hülye verseny? Ez már rég nem arról szól. Felébredt benne valami. Valami mélyen szunnyadó, aminek nem szabad, hogy gátat szabjon. Nagy elméletekben már régen elveszett, ahogy a többi kis csitri, de legalább a látszatot képes fenntartani. Ez pedig tekintve, hogy lassan csillagokat lát, meglehetősen komoly teljesítmény. Egész büszke lehetne magára, ha épp nem egy vékony pengén táncolna.
Annyival egyszerűbb lenne leállítani magát, megtörni a varázst, kisurranni a karjai közül, felkapni a pálcát, és búcsút inteni, de nem akarja. Még nem.
Ingatag helyzetén gyorsan könnyítenek, ahogy megtartják.
Mennyivel egyszerűbb lenne, ha én lennék belül.. – gondolja kéjsóváran, a pillanatot azonban megtöri a fiú. Ó tényleg, az ajánlat. Egész megfeledkezett róla.
- Ha nem akarnám, nem lennék itt. – biccenti oldalra a fejét. Többre azonban nem jut ideje, mert a kívánsága épp beteljesül.
Szélesen elmosolyodik, és a torkából egy halk nyögés tör a felszínre. Nem szabad elveszteni a fejét. Nem, nem, és nem.
- Akarom? Igen! Furdal a kíváncsiság. Tudod hogy szeretem a veszélyt…
Szereti? Inkább imádja. Már rég kikeveredhetett volna a magánéleti zűrből, ami a sötét kis titkait illeti. Gary nem tudja kivel kezdett. Sőt. Fogalmazhatna úgy is, hogy fogalma sincs, mi az igazi veszély. Jelen pillanatban maga a lány. Egy halálfaló lánya, van ennél sokkal veszélyesebb számára? Kizárt. Elég egy rossz húzás, és példátlan módon panaszkodni fog.
Közelebb hajol, és csúfondárosan nyelvet ölt. Képtelen leállni a játékkal. Élvezi. Sőt. Igazság szerint még soha nem élvezte ennyire egyik kapálózó idióta türelmetlenségét. De Gary más. Őt nem csak egy alkalomra akarja.
A nyakon pihenő ujjai begörbülnek, és a fiú csuklyásizomzatába vájnak. Hallani akarja a hangját ahogy feljajdul. Hallani akar egy sóhajt, látni egy kéjsóvár pillantást, ami elárulja neki, hogy Gary kívánja. Azt akarja, hogy teljesen elveszítse az eszét, és halvány mosollyal nyugtázhassa, mennyire könnyű megverni a saját térfelén.
A sakktáblán még rég nyitottak, ideje belendülni az adok-kapokba.
Lelki szemei előtt megvillan egy emlék néhány perccel ezelőttről, a folyosón fekve...
Előrecsúsztatja a karját, és orv támadást intéz a mardekáros nyakánál. Ha hagyja, eloldja a nyakkendőt, és azt is a földre dobja, de nem áll meg halk kacajjal a legfelső gombokat is szabaddá teszik.
- Mit akarsz tőlem Gary?... – hajol a füléhez egy újabb harapásnál. A fiú érezheti a forró levegőt, ami elhagyja az ajkait, és a pengeéles fogait, ahogy megcsócsálják a fülcimpát. Hátrahúzza a fejét, és a fenevad dicsőségével az arcán mosolyog.
Naplózva

Gary Fitzroy
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #77 Dátum: 2009. 09. 27. - 03:38:48 »
0



right here in my arms  kacsint

Podcast




A zsákmány oroszlánrésze, ami csakis engem illet meg, senki mással nem osztozkodnék, semmi áron. Hozzám méltatlan lenne, hisz jól tudja mindenki, hogy nem vagyok egy irgalmas szamaritánus, ami megillet, azt teljes joggal, és megkérdőjelezhetetlen fensőbbséggel teszem magamévá. Ez egy mégis új, precedens nélküli eset... Abszolút felsőbbséget gyakorolni, és megőrizni a tekintélyt, amit hosszú idők során kivívtam magamnak, és kiegyezni a „prédával” egyszerre nem túl szép dolog, de most csak így érhetek célt, így vállalnom kell a kockázatot, hogy saját csapdám áldozatává válok... amibe viszont most szíves-örömest bele is sétálnék. Eddigi játékszereim mind merev, rugalmatlan, üres marionett bábuk voltak. Hétköznapi lányok... kiket különösebb megerőltetés nélkül már már unva kerítettem a hatalmamba, és próbáltam fel őket, akárcsak egy díszes, elegáns öltönyt, aztán ugyanolyan könnyedséggel hajítottam el a már feslett darabot, mint ahogy újkorában felöltöttem. Őrjítően egyhangú körforgás. Ilyen üdítő „tusakodásban”, élre menő harcban rég volt részem. Eddig egy kis ellenkezésnek is örültem volna, most pedig egyből a mély vízbe... katarzis. Szigorú elszántságom és komoly jellemem talán még mintázatomat, Piton professzort is megszégyeníti eredetiségével, nem hiába vagyok ilyen kiismerhetetlen. A terem ominózus, félhomályban dereng. Gyakorlatilag bárki, bármikor ránk törhet , de ez most csöppet sem zavar, sőt élvezem, hisz egy kis rizikó mindig fokozza az izgalmakat.
-Ms. Morrison, maga igazán eminens diák! -a szavakat csak úgy lehelem, tanáriasan megnyomva az általam választott jelzőt, s egy sejtelmes félmosollyal pillantok vissza Lettyre pálcám bíbelődéséből, ám épp csak ennyi időm marad, és már hátrálnom is kell egészen a falig. A hely nem egy első osztályú kvártély, de ez a végeredmény szempontjából mindegy... Elértem a megfelelő hatást, és most ez a lényeg.

Tartom magam, még... nem engedek a csóknak, de gonoszan növelem a levegőben burjánzó feszültséget olyan közel kerülve, amennyire csak tudok. A lány kéjes mosolya, és ajkait elhagyó borzongató nyögés pedig mintha csak ellenem szólna, és próbára tenné a tűrőképességem. Leheletnyi távolságra tőle töltöm meg élettel vöröslő ajkait, de csak ízlelgetem, kóstolgatom a puha területet, egyre jobban kívánkozva utánuk. Sosem volt alkalmam kideríteni meddig vagyok képes elmenni, de Letty tökéletes alany, hogy próbát tegyek. Mintha ismerné minden vágyamat, egzecíroz rajtam, én pedig egyre nehezebben állom a kihívást, ám biztos vagyok benne, hogy ezzel ő is ugyanígy van. Ez afféle tűzzel lengi be különös „kapcsolatunkat”... igen, azt hiszem ez már bátran nevezhető annak, még ha csak testi vonzalomról is van szó, egymás kihasználásán...
-Úgy véled nem voltam meggyőző? -kérdem harapósan, és szó szerint kapok az ajkai után, miközben lentebbi területeken bizonyítom ennek ellenkezőjét. Nem szoktam magam mások akaratának alávetni, talán Letty az egyetlen, akinél ez megengedett, ha ügyesen csinálja.
Finom ujjai -amik most koránt sem azok- a hajamba túrnak, vígan eljátszadozva néhány tinccsel, egy kis fájdalomkeltés céljával. Tudtam hogy leleményes, de hogy ennyire? Egy harcias mosolyban villantom ki fogsorom, miközben néha-néha „véletlenszerűen” összetalálkozik a nyelvem az övével, kicsit eljátszadozva vele. Nem esne túl jól pont most abbahagyni. Egy pillanatnyi szünet is kemény megpróbáltatás, ha itt kéne megszakítani a dolgot, az az élet leggroteszkebb pofonja lenne.

Érzem ahogy minden egyes érintésem után egyre gyengébb, s már szinte én tartom, ahogy átkarol, és rám bízza magát egész testében. Lassan biztosra vehetem, hogy elérem amit akarok, bár azzal még én sem vagyok tisztában, meddig fogok elmenni, ha megkaparintom. Jól eső borzongás jár át, ahogy a falnak nyomom, és felsóhajt. Immár egyikőnk sem leplezi mennyire kedvére van a helyzet. Ismerjük egymást annyira, hogy átlátunk a megtévesztő álcákon.
-Ha nem akarnád is itt lennél! -mosolygok dölyfösen, ahogy továbbra is parancsolóan nyomom a falnak- Csak... nem biztos hogy ilyen kellemes helyzetben... -fokozom tovább a helyzet „súlyát”, arcomon egy hűvös mosollyal eljátszadozva. Éles karmai meglepetésként, kíméletlenül mélyednek a nyakamba. Egy elismerő szisszenésben fakadok ki, mint egy kis hedonista, akit az efféle örömök visznek a csúcsra, de továbbra is én uralom a helyzetet. Elvesztem az önkontrollt, s egy legalább ilyen agresszív csókkal adok választ, ami még engem is rendesen megdolgoztat. Szaporán, de érzékien falom a puha, édes húst, és a nyelvemmel is igyekszek minden területet felfedezni, bejárni. Nem sok pihenőt hagyok, most én diktálom a tempót. Ha nem bírja, megbotlik, vagy hibázik, megint csak egyel előrébb fogok járni a kis játékunkban. Hagyom, s engedek, hogy mindketten magunkhoz térjünk kicsit, de Lettynek nem kell sok, s egyből a nyakkendőmmel kezd bíbelődni, ami hamar eloldódik, s a földön köt ki. Aztán pedig a gombok, és... Ezt kissé nehéz lesz ki, illetve megmagyarázni, bár általában én hozok nehéz helyzetbe másokat, most valószínűleg megtörtént az, amitől korábban tartottam, és saját magam ejtettem csapdába. Mivel ilyen helyzetbe még nem kerültem, és nem jutottam ilyen elhatározásra, könnyű lesz pont most, itt elvesznem, elvesztenem az egész játszmát, és a fölényemet.
-Letty... -szólok kissé rekedten, ahogy csuklón fogom magam előtt, és a falnak szegezem a kezeit maga felett.
Talán kissé váratlanul érhette, a hirtelen váltás, de legalább most is sikerült meglepnem valamivel.
-Mit szólnál, ha azt mondanám, jóval több lehetsz, mint egy „trófea”? -pillantok rá elszántan, és talán először valódi komolysággal, majd a profik számító hidegségével szögezem le a kérdésem hátterének lényegét. -...Bízol bennem annyira...? - Az egész egy kötéltánc...
Naplózva

Laetitia Morrison
Eltávozott karakter
*****


6. évfolyam Ms. Szívószál

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #78 Dátum: 2009. 10. 14. - 13:35:56 »
0






- Ha azt mondom igen, mit csinálsz? Megbüntetsz?
– kacagja el magát hátravetett fejjel. Az ajkai után kapnak, és mosolyog. Ennyi nem elég neki. Többet akar. Többet, és többet, amíg lehet. Mindent. Egész egyszerűen, ha nem kapja meg, beárulja. Neki kell ez a fiú, de nem egy, vagy két hülye kis játékra. Nem azért, hogy össze veressen valakit, bár tökéletes alanyt könnyen találna, főleg a saját házából.
Egy pillanatra ökölbe szorulnak a finom ujjak, és megrántják Gary haját. A harcias mosoly csak tovább fokozza a kedvét. Nem akarja abbahagyni. Még nem. Akkor sem, ha talán olyan helyekre hajóznak majd el, amit nem épp az első találkozáson kellene.
Bevillan egy kép a közeli jövőről, ahogy a fiú virágot küld neki akár a roxforti, akár a saját szobájába. Mindent megadna érte, ha jó darabig így maradhatnának. De a fiút elnézve erre vajmi kevés esélye van. Na nem baj. Még nincs lefutva minden kör. Ha szerencséje van, és ügyesen játssza ki a kártyáit, még akár meg is nyerheti magának a főnyereményt.
Abba kellene hagynia az ábrándozást. Álmodozni csak a gyengék szoktak, akik így menekülnek el a valóság elől. Az álmok gyengébbé teszik, most is úgy olvad a háztársa karjaiba, mintha már rég bele lenne habarodva a többi kis idiótával együtt.
Nem. A nagy Laetitia nem engedheti meg magának, hogy gyengéd legyen, vagy gyengének lássák. Később ha majd az Ő nevében kell harcolnia, lehetetlenné teszi a munkáját. Az előtte állók sorban azt fogják hinni, hogy meggyőzhető, megállítható. Nem. Ezt nem szabad. Soha.
Senkinek sem kegyelmezhet, és nem lehet irgalmas. Ennek azonban az lenne az ára, hogy most leszálljon a földre, és csapot-papot itt hagyva menjen el.
A gond csak ott kezdődik, hogy képtelen rá…
- Biztos vagy benne? – tesz egy tétova mozdulatot a szabadulásra. Gary nem gondolhatja azt, hogy ennyire hatással van rá. Egyszerűen nem, mert akkor elveszett. Meg kell őriznie az irányítást, a szabad akaratát, és a fölényességét. Bármi áron.
De tényleg megérné, ha eldobja az egyetlen embert, aki többet jelentene számára, mint egy olcsó kis játékszer, amit kedve szerint megun, majd eldob? Komolyan ezt akarja?
Mélyet sóhajt, ahogy a gerince koppan a falnak.
- Ez fááájt! – komorodik el. – Hát szabad így bánni egy úri kisasszonnyal? – ölt nyelvet.
Hogy a fájdalmat viszonozza, körmei pengeként merednek a tarkójához. Hiába, a nőknek mindig megvolt ez az apró kis fegyverük. Milyen szép lenne, ha egy apró jajszót is ki tudna csikarni belőle. A győzelem mámoros íze, amely semmi mással sem érhetne fel a világon.
A szisszenés hallatán félrebiccenti a fejét, mint valami szadista kis amazon, aki ettől részegedik meg igazán, és mutatja meg mi is rejlik benne a valóságban. Minden, amit eddig nem tudtak előhozni belőle, minden ami ott forrongott benne, és csak Ő, Gary képes felgyújtani a lángot.
A csók váratlanul éri, agresszívan, és mindent elsöprő hévvel. Igen. Ezt senkinek sem adná. és senkivel sem cserélné el.
Nincs szüksége, hogy levegőt vegyen, legalábbis nem feleslegesen, megszakítva azt a táncot, amit a nyelvük folytat egymással. A fiúval lélegzik, akkor áll meg amikor Ő, és akkor veti bele magát újra, amikor a zöldszegélyes.
Ennek a találkozásnak pont erről kellett, hogy szóljon. A nemek fáradhatatlan, örökkön örökké tartó harcáról. Azt ahogy a férfi uralkodni akar a nőn, a nő pedig megmutatni, hogy már akkor az övé volt a fiú, amikor még nem is ismerte. Nem Gary hódította meg az érzékeit, hanem Ő vezette rá, hogy mit tegyen ahhoz, hogy Lae az övé lehessen, de közben mégis azt érezze, megdolgozott érte.
A csöpp pihenő nem szegi kedvét. Kifejezetten frusztrálva érzi magát a folyosón történtekről, és a bizonyítás elemi erővel szabadítja fel.
Ujjai a nyakkendő után kutatnak, s amint elérik a csomót, megrántják, hogy a mardekáros közelebb kerüljön a fejéhez. Mámorosan, minta bedrogozott volna – szívja be az illatát, ami körüllengi, majd fürgén a csomó kioldásához lát. Egy percet sem akar elvesztegetni, hiába a terem, bármikor bárkinek eszébe juthat, hogy itt felejtett valamit, netán tanulni jönne a diákok forgatagából. Ő pedig minél többet akar kipréselni ebből a helyzetből. Hallani akarja azt a varázsszót, ami megpecsételné a győzelmét, és végre elengedhetné magát.
Dolga végeztével messzire hajítja a finom anyagot, már nyúl a gombok után is, amikor meglátja a fiú arcát, és a mosolya kiszélesedik.
- Azt hiszed, csak te okozhatsz meglepetéseket? –kérdezi vidáman.
Tovább is nyúlna, hogy még több örömet szerezhessen maguknak, amikor a csuklói hirtelen a falhoz kerülnek, messze a fiú mellkasától.
Elkomolyodik, a szája sarkában apró fintor jelenik meg. Mégis mit akar tőle? Eddig felhúzta, most meg ennyi volt? Lélegzet visszafojtva várja a magyarázatot.
- Te most viccelsz, ugye? – vonja fel a szemöldökét. A nagy Gary Fiztroy azt ajánlja neki, hogy legyen a barátnője? – Azt kérdezed Tőlem, hogy lennék-e a barátnőd Gary?
Nem válaszol azonnal. A bizalom pont az a téma, ami rá nem jellemző. Nem véletlenül vannak ott  ahol. A süveg épp csak rákerült a fejére, és már mehetett is a Draco Malfoy féle asztalhoz. Pont Gary, a maga ezernyi hódításával kérdezi azt, hogy hinne e neki, ha azt mondja nem csak mint trófea kell neki?
- A bizalom nem kérdés jellegű. – kezd bele tétován. – Annak ki kell alakulnia. Miért kellene megbíznom benned? Ezernyi lány van a közeledben. Honnan tudjam, hogy nem játszod el ezt mindegyikkel, csakhogy az ágyadba kísérd? - félrebiccenti a fejét. ez most nem játék, ez komoly. Talán most vágta el magát, hogy nem mondott azonnal igent. Talán pont ez a válasz, amit a háztársa hallani akart? Nem tudja. De neki az igazat mondta. A teljes, színtiszta valóságot.
A karja a fiú nyaka köré fonódik, szíve meglódul a bordái között.
Vár...
Naplózva

Gary Fitzroy
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #79 Dátum: 2009. 11. 03. - 02:42:05 »
0



Az évek során a nevem már-már a híres szállóige mintájává vált, vagyis afféle intő jel, „nomen est omen”, az iskola falai közt. Legalább egy olyan kuriózum a többieknek, mint ez az eset számomra. Ellenállhatatlanul veszélyes. De nem nekem... legalábbis ahogy eddig hittem. Maga az újjászületés egy olyan megrögzötten pedáns körforgás után, amit leginkább csak egy könyvtár működésével tudnék jellemezni. Kiveszel egy unalmas regényt, hogy aztán néhány nap múlva visszavidd, ha már nincs rá szükséged, mígnem addig próbálkozol, hogy a helyzet fordulatot vesz, és egy olyan akad a kezedbe, amit legszívesebben megtartanál, és soha többé nem adnád vissza, nehogy más is megkaparintsa. Ez az első ilyen alkalom, amikor küzdenem is kell, hogy elérjem amit akarok. Amikor végre nem csak esetlenül leborulnak a lábaim előtt, nem bálványoznak idétlenül, hanem végre próbára tehetem meddig tudok elmenni egy ilyen lehetetlenül kiélezett helyzetben. A küzdelem, az ellenkezés, a sok megjátszott szerep, az agresszió, mind olyan vehemens indulatok, amitől más csak megijedne, számunkra viszont minden csókba ölt szélsőséges szenvedély üdítő megújulás a sok-sok prűd játékszer, holmi unaloműző után. Ez már sokkal több mint egyszerű kedvtelés, mulatozás...

Mégsem egy felhőtlenül könnyed, szórakozott délutáni kis mókáról van szó, hisz mindketten egy ház tagjai vagyunk, nem is akármelyiké... Jól tudjuk, mire megy ki a játék. A zöld címer, a kígyó alakja mindent elárul és bár eddig házra való tekintet nélkül válogathattam, Lettynél tisztán érződik a zöld talár jelentőségteljes „súlya”, és még valami... valami meghatározatlan sejtelmesség, ami még talán rajtam is kifog. De ez az, ami nem történhet meg, hisz akkor saját magam állítanám pellengérre az iskola előtt. Lerombolnám a hosszú évek során kivívott hírnevet, ami egybeforrt a nevemmel. Magam hazudtolnám meg, ha hagynám veszni a helyzetet, ha nem az én akaratom teljesülne, mint mindig, amikor játszi könnyedséggel kaptam meg, vagy csodálatra méltó közönnyel pattintottam le akit csak kívántam, kedvem volt hozzá, esetleg csak szórakozásból, a poén kedvéért … Egy ilyen komoly patthelyzet idegen, és meglepő. Más általában szánalmasan könyörögne, bármit megtenne, kapva kapna egy ilyen ajánlatért, kérdések, kételyek, bárminemű ellenvetés nélkül, de nem Letty és ez csak még jobban sarkall, felvillanyoz hogy megszerezzem, elérjem amit akarok, és végül az enyém legyen, amikor csak kedvem tarja...

Mindig is csodálattal töltött el a szavak megrendítő mozgatóereje. Mennyi érzést, és indulatot válhatnak ki az emberből. Könnyedén el lehet játszadozni velük, ha tudjuk őket kezelni... az egyik legnagyobb erényem talán, a kiismerhetetlen jellemem mellett, hogy minden helyzetben megállom a helyem az adott szerephez illő megfelelő stílussal, és hangnemmel. Sokak vesztét okoztam már puszta szavakkal, gondosan elhintett mondatokkal. Megtévesztés, hódítás, manipuláció, mind olyan eszközök, amiket sosem voltam rest latba vetni, ha a helyzet úgy kívánta. Talán most is megtehetném, mint ahogy mindig. Sőt... Kényelmesen, briliánsan zavarba ejtő mosollyal, töretlen hidegvérrel a sarokba szoríthatom az áldozatom, mígnem feladja, és enged...
-Barátnő? -kérdeztem vissza árnyalati meglepődöttséggel hangomban- Találó... -mosolyodtam el szórakozottan, mintha csak megjátszottan dicsérnék egy eszelős gondolatot. -Érdekes feltevés... és milyen idilli, akár egy romantikus regényben... -nevettem kissé rosszalló fintorral, mintha ilyesmit soha el nem tudnék képzelni. Azok az idegesítően egyhangú, csöpögős kapcsolatok... -Nem egészen így fogalmaznék... de ha az ilyesmi... neked ezt jelenti, nekem úgy is megfelel... -ejtettem a szavakat halkan, vontatottan, miközben ujjaim a lány oldaláról lassan a csípőjére csúsztak, majd egy határozott mozdulattal taszítottam ismét a falnak, hogy egy hírtelen csókkal domináljak, mielőtt válaszolhatna. - … és remélem neked is! -nyögtem az ajkai közé egy mesteri mosollyal, majd egy lépéssel hátrébb szökkenve engedtem el, és hátráltam egészen a tanáriasztalig...
-Ó, és igen... a bizalom... talán nem ez volt a megfelelő szó! Van e elég merszed? -kérdeztem kényelmesen hátradőlve, teljesen otthon érezve magam a tanáriasztal tetején.
-Ha meg akarod próbálni, muszáj lesz kockáztatnod... ! -magyaráztam tovább könnyeden, a plafont kémlelve – Cserébe viszont betarthatok néhány szabályt, ha szeretnéd... -ültem fel félig, Lettyre pillantva, felvázolva a választási lehetőséget: kockáztat, és él az ajánlatommal, vagy a másik eshetőséget választja...
Naplózva

Laetitia Morrison
Eltávozott karakter
*****


6. évfolyam Ms. Szívószál

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #80 Dátum: 2009. 12. 15. - 10:57:38 »
0




- Miért, a szerető jobban tetszik, Gary?
Összecsücsöríti az ajkait. Most igazán mérges lett. Na de sebaj. Ha Ő így, hát Letty is úgy. Nem jelentett neki még sohasem problémát az, hogy kimondja, amit gondolt. Teljesen mindegy, hogy kendőzve, vagy anélkül. Az elfojtás sosem vezet jóra, és lám, itt is az eredménye. A Roxfort eddigi legnagyobb liliomtiprójának a karmai közt leledzik, és a bukása csupán egy hajszálon múlik. Igazán méltó helyzet hozzá…
A halálfaló lánya az iskola szépfiújával. Milyen találó. Garynek megtisztelve kellene éreznie magát. Persze azt nem adhatja a tudtára, pedig mennyire szeretné. Látni a szemeit, ahogy elkerekednek, hallani, ahogy a szívverése kihagy egy ütemet. Fogalma sincs, mi az a veszély. Csak a játékait ismeri úgy, mint a tenyerét, egészen addig, amíg belé nem botlott a folyosón. Mindig lesz, és van is olyan, aki ügyesebb a legjobb hamiskártyásnál is. A kérdés az, ki hogy viseli a helyzetet, és egy esetleges vereséget? Mert minden benne van a pakliban. Minden. Beleértve az is, hogy Letty elbukik ugyanúgy, ahogy a többiek is.
Elmosolyodik a szavak hallatán.
Itt nem azon van a hangsúly, hogy a lány mit mer, és mit nem, hanem azon, hogy a mardekáros kivel kezdett ki. Mert hogy halvány lila gőze sincs, az egyszer biztos. lefogadná, hogy csak egy szép kis babát lát benne, akivel lehet villogni, de hogy milyen is valójában, arról fogalma sincs…
Szándékosan nevezte a vezetéknevén, ezzel is jelezve, hogy egy csöppet haragos kedvébe került. Ha Gary ezen megsértődik, az már az Ő baja, arról nem is beszélve, hogy bizonyosságot ad róla, hogy nem is gondolja komolyan ezt az egészet.
De tulajdonképpen mi is az, amit ajánl neki? Legyen a barátnője, vagy annál több, esetleg kevesebb? Mire gondol pontosan?
A keze ökölbe szorul, de mielőtt még elszaladna vele a ló, azon kapja magát, hogy az ajkai együtt mozognak a fiúéval, és a vágy újra fellángol benne.
Nem lesz ez így jó… - emlékezteti magát, hogy viselkedjen okosan, és megfontoltan, de hiába. Az agyának képes parancsolni, de a testének már nem mindig.
Felvont szemöldökkel nézi, ahogy hirtelen visszasétál az asztalig. Mi a francért nem képes tisztán játszani?
Összekoccannak a fogai, ahogy halkan elharapja a száját. Jobbára inkább csikorgatja őket, mintsem hogy megszólaljon, de pontosan tudja, hogy ezzel a semmin kívül csak azt éri el, hogy a zöldszegélyes meghallja, és jót nevet magában rajta. Pont az hiányzik még neki ezek után…
- Még mindig nem tudom, mit akarsz tőlem… - kezdi lassan, és tagoltan, csak hogy húzza még az időt. A plafont bámulja, aztán az ablakon túli tájat, végül a tekintete visszavándorol a háztársára. – Ám legyen. – rándít egyet a vállán.
Szándékos a közlés formája. Próbál a lehető leglazább lenni, holott mind pillanatban azon töri az okos kis fejét, hogy mi a jó fészkes francba mászott már megint bele. Nem arról van szó, hogy félne, Ő nem az a gyenge kislány, aki mindentől megriad, csupán azt nem akarja, hogy Garynek baja essen - miatta. Kivéve, ha Ő is benne van ebben a szép kis körforgásban, és semlegesség helyett a dicsőséget választja.
Vette egy mély levegőt, és lassan odasétált az asztalhoz, ahol a talárját hagyta. Komótosan vette fel, félig a fiú felé fordulva, félig úgy, mintha szemérmeskedne előtte. Nem mintha a ruha többi része nem állna kifogástalanul rajta, de ha már játék, hát legyen az.
- Momentán nem jut eszembe egy sem, deee alkalomadtán, majd szólni fogok. – szólal meg színészi könnyedséggel. – Tudod, nem szeretem a törvénykezést, de igen, van amit jó előre megbeszélni, mint utána veszekedni. Habááár... – mosolyodik el szélesen, és egy lépést közelebb megy. – Talán még azt is jobban élvezném, ha te vagy a játszótársam. – kuncogja el a mondandója végét.
Nem, ez nem egy vallomás, vagy annak szánt megjegyzés. Csupán egyszerű apróság, amivel azt szándékozik a másik tudtára adni, hogy még mindig nem mélyek az érzelmei, és valószínűleg egy ideig még nem is lesznek azok. Ha csak nem történik valami olyasmi, ami aztán gyökeresen megváltoztatja az egész lényét.
Hirtelen felnevet, és Gary elé lép.
- Jut eszembe, írd fel a nevem a faladra. – suttogja egészen közelről. – És azt is írd mellé, hogy "az egyetlen lány, aki nem ugrik, ha füttyentek". – mormolja negédesen, aztán átkarolja a fiú nyakát, és a nyelve hegyét végighúzza a fülcimpájától egészen a nyaka tövéig. – Itt nem csak az a kérdés, hogy nekem van-e merszem megpróbálni valami olyasmit, ami csak akkor lesz, amikor én akarom. – nyögi búgó hangon. – Hanem az, hogy ismersz-e eléggé ahhoz, hogy akár táncra hívd magát, az ördögöt? – hajol el tőle hirtelen, és megvillantja a szemeit.
Apró jelzés, hogy sokkal félelmetesebb tud lenni, ha akar. És ha eljön az ideje, szinte biztos, hogy a könnyebbik utat fogja választani. Azt hogy éljen, és vele együtt talán sértetlen maradjon mindenki, aki fontos a számára. Hogy aztán miképp lesz a jövő, az már csak a tetteken, és a parancsokon múlik. De addig is élvezni akarja az utolsó heteket. Élvezni mindent, amit csak lehet.
Mondjuk azt, hogy lehet újra felhúzni Garyt, hogy a játékot folytassák?
Naplózva

Amy Joy
Eltávozott karakter
*****


hatodéves, bujkáló "Macskusz Kviddicsusz"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #81 Dátum: 2010. 01. 31. - 18:24:08 »
0

Robert

Odakint száz ágra süt a nap, ámde Amyt különös hangulatok járják át. Telet szeretne, hatalmas hóval és szánkózásokkal, hócsatákkal, s még a hideget sem bánná. Úgy tűnik mellészegődik a szerencse, ugyanis két harsányan kacagó hetedéves bukik ki az egyik ajtán. Sarkvidéki hideg árad ki a szél dagasztotta ajtón, melyet a hetedévesek csak együttes erővel tudnak nagy nehezen becsukni.
- Asszem idő lesz, mire a drágalátos Frics eltünteti a művünket - nevetnek, majd menet közben egymás tenyerébe csapva szaladnak el.
- Csak tudnám Robert mi a fenének akart még ottmaradni... - hangzik immár távolodófélben.
Amint eltűnnek a látóhatárról, Joy heveny kiváncsisággal átitatva siet az ominózus teremhez. Lenyomja a kilincset, az ajtót pedig rögtön kivágja a szél, szinte a lányka kezében hagyván a kilincset. Amy áhítatos csodálattal szemléli az elé táruló termet. Vágya teljesült: a két lakli hófúvást bűvölt a terem belsejében, a végtelen táj hatását keltő képekkel cserélte le a falakat díszítő képeket. Egyetlen pad áll az egyik fal mellett, ám látszatra a semmi közepén.
Amy a pad belső rekeszébe állítja állítja eleddig a kezében szorongatott apró mágikus rádióját, hogy az óvja a hótól, s egy pálcamozdulattal bekapcsolja azt.
A legutóbb hallgatott, naphosszat bluest játszó rádióban hajlékony basszus csendül fel, trombitahang kíséri:
"A jég
meg az ég
szikrázva símul össze,
a szél
se beszél:
por-hóval kergetődzve
játszanak..."
A lány elfeledkezik a nyitott ajtóról és a Robert nevű illetőről, aki állítólag a teremben maradt. Halkan, átszellemülten kezd dúdolni, csak azért nem énekel, mert attól a hangtól még ez az idebűvölt havazás is elállna. Vékony pólója és sokzsebes vászonnadrágja nem nevezhető melegnek, de még ez sem zavarja. A hótól részegülten pörög-forog, szédülten táncol a blues hallatán, csaknem térdig merülve az olyannyira áhított, finoman porzó hóban.
Táncoltában eszébe jut egy hideg este, amikor a folyosókon sétálva Ethanbe botlott, szájában érzi a cigaretta kesernyés ízét. Lázas keresgélésbe fog, azonban pontosan tudja: hiába kotorássza végig mindösszes zsebét, egy árva szál cigit sem fog lelni, hiszen ő nem dohányzik.
"Égnek
és jégnek
kristály síkjai közt suhan a lélek..."
- dalol tovább a férfihang a rádióban, amikor a felegyenesedő Amy hátán csattan egy hógolyó.
- Hé! - kiált méltatlankodva a leányzó, ám máris hógolyót gyúr és az orvtámadót keresi.
Vaktában hajít el egy félig összegyúrt hógolyót, ami aztán atomjaira mállik a levegőben, még mielőtt elérhetné célját. A nevető fiút, Robertet. Amy szinte repül a havon a srác felé, hogy azután letaglózza, a hóban fürössze, ámde menet közben eltalálja egy újabb hógolyó, némileg lassítván tempóján.
Naplózva

Robert Wayne
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #82 Dátum: 2010. 01. 31. - 19:00:23 »
0

Amy

- Majd találkozunk!
*Kiált még a két távozó után. Becsapódik az ajtó, a terem pedig magába zárja a téli hideget. Azt kell mondani, hogy a valaha volt legnagyobb ökörségük volt ez a mostani. Egy egész tantermet téli tájjá változtatni, bizonyára nem sok embernek jutott még eszébe a Roxforton.
Mindenesetre Robert azon a meggyőződésen van, hogy megérte, még akkor is, ha Frics ezért büntetőmunkára küldi őket. Az a hócsata, minden gondját feledtette vele.
Beleveti magát a hóba, karjait, lábait egyszerre mozgatva hó angyalt kezd gyártani. *
~ Ennél vizesebb úgy sem lehetek már.
*Bizonyára azért nem vette észre Amy, amikor benyitott a terembe, mert a jó 40 centis hó teljesen ellepte őt. Mindenesetre Robert majdhogynem szívinfarktust kapott, mert hirtelenjében azt hitte, hogy a hóbortos Frics, vagy ami még nála is rosszabb, egy tanár lépett be a terembe.
Kellemes blues dallam üti meg a fülét, nem bírja megállni, hogy ne kezdje el a ritmust ütögetni ujjaival. Azonban Amy még mindig nem tudja, hogy ő is ott van a teremben, és hát… nem lenne elég stílusos, ha egy halk nesz alapján jönne rá erre a lényeges információra.
Szinte öntudatlanul kezdi el gyúrni a hógolyót, hogy aztán PAFF, hátba találja vele Amyt.
Fájdalom hasít arcába, ahogyan nevetésre húzza a száját. A hidegben teljesen elzsibbadt az arca. Azonban ahhoz elég fürge még a mágikus, jeges fuvallatok ellenére is, hogy pálcájával apró darabokra  zúzza a felé közeledő hógolyót.*
- Ejnye Miss Joy, ez nem méltó egy hölgyhöz!
*Megpróbálja McGalagony hangját utánozni, közben pedig varázspálcájával újabb adag havat küld Amy felé. Tovább nevet, míg nem...
A felé repülő lány telibe találja őt, kibillenti egyensúlyából, aztán nagy puffanással mindketten a térdig érő hóban landolnak.*
- Te kis…
*Kihasználhatná testi fölényét, de az nem lenne olyan élvezetes. Ugyan pólója teljesen átázott már, a keze pedig vörös és dagadt lett a hidegtől, de mindez nem tudta lemosni arcáról a vigyort.
Belegondol, hogy milyen jó lesz majd Madam Pomfreynak magyarázkodni, hol is fázott meg a nyári kánikulában olyan szépen. De legalább lesz társasága a gyengélkedőn, mégpedig nem más, mint Amy. Mert ha már ő maga megfázik, akkor gondoskodni fog róla, hogy támadója is rendesen átázzon a hatalmas hóban.*

Naplózva

Amy Joy
Eltávozott karakter
*****


hatodéves, bujkáló "Macskusz Kviddicsusz"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #83 Dátum: 2010. 01. 31. - 20:40:40 »
0

Robert

- Tudom én - nevet elfúlóan a fiú álságos szemrehányására, miközben a havon sprintel tovább Robert felé. - De meglehetősen messze állok a hölgytől, úgyhogy azt hiszem bátran lehógolyózhatok egy ilyen lovagiatlan támadót, nemde?
Vérforralóan ártatlan vigyort mellékel a szöveghez, de egy újabb telitalálatos hólabda letörli arcáról a kaján mosolyt, s csupán némi olvadozó havat hagy a helyén. Egy méternyire a céltól elválik a földtől, pontosabban a hótól, hatalmas ugrással teríti le prédáját. Jócska adag hóval fojtja a fiúba a megkezdett mondatot, azután hangos nevetéssel lapátolja rá két tenyerével az újabb és újabb adag havat, szinte elásván vele Robertet.
Eközben persze ő is begyűjt némi havat, ám igyekszik nem törődni a fogvacogtató hideggel. Megpróbál kitérni az esetleges megtorlás elől, nehogy visszakapja a fürdetést. Feltérdel a hóban, majd sarkaira ül és egyre erősödő remegéssel morzézza a srácnak:
- Nincs véletlen egy cigid? - kocognak fogai, hiába próbálja visszafogni magát.
Nyelvébe harapva csitítja a kaffogást, karja libabőrös lesz a hidegtől. Érdekes, amíg mozgott jóval kevésbé volt érezhető, hogy a táj-teremben röpködnek a mínuszok, mint most, amikor csak ül egyhelyben.
- Tulajdonképpen egy szánkó és egy korcsolya is jöhet, de az utóbbihoz akkor légy oly kedves jégpályát mellékelni - mosolyog csibészes tekintettel a leányzó. - Talán még korizni is megtanítalak, ha jókedvemben találsz. De ha nem, akkor jaj neked.
Egy röpke hógolyóval pecsételi meg szavait, majd' méteres magasságból Robertre ejti a gömböcöt, ezzel talán kiújítván a hócsatát. Nem zavartatja magát a körülményektől, újra elkezdi végigtapogatni a zsebeit egy szál staub után, hátha most több szerencséje lenne, mint két perccel ezelőtt, hátha mégis találna legalább egy morzsányit cigit. Fogai hangosan csattogva kasztanyetteznek, s arccsontja is belefájdul a hidegbe.
A rádióban azonban még mindig ugyanaz a szám szól, ugyanaz a férfihang énekel mély átéléssel a jeges tájról, a jégtáncosokról. Amy elmosolyodik a gondolatra, hogy még ilyenkor is képes a zenére gondolni, amikor átfagyva ül egy hómezőnek álcázott tanteremben a nyár legelején Roberttel egy hócsata után - vagy talán egy újabb alatt? -.
Naplózva

Robert Wayne
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #84 Dátum: 2010. 02. 01. - 18:22:39 »
0

Amy

*Afféle, "namajdmindjármeglátjuk" vigyort küld Amy felé, aztán még gyorsan az arcába hajít egy újabb hógolyót. Ekkor aztán ledöntik a lábáról, és mint azt már említettem, hátraesik. A pár perces bírkózás kezdetét veszi, demivel Robert nem nagyon veti be ereje nagyrészét, ezért egyikük sem kerül ki győztesnek, hacsak Amy nem kiáltja ki magát annak, ugyanis ő van fölül.
Miután a pólója és a nadrágja is kellőképp átázott, végül sikerül lelöknie magáról a griffendéles "támadóját", nem is sejtve, hogy hamarosan újabb támadást indít a nadrágja felé. Persze nem olyan célzattal. A támadás fő célpontja a zsebei, melyek Amy kívánságának eleget téve, valóban egy doboz cigarettát rejtenek, na meg egy gitárpengetőt és egy használatlan papírzsebkendőt, de azok minden bizonnyal teljesen jelentéktelenek Amy számára.*
- Minek az neked? - kapja ki reflexszerűen a lány kezei közül a cigarettásdobozt. - Tudtommal a rendes lányok nem dohányoznak.
*Még sosem gondolkozott el azon, hogy vajon miben különbözhet a mugli cigaretta a varázslók cigarettájától, de abban biztos volt, hogy rengeteg mindenben. A varázslók kényességét ismerve, az ő dohányaiknak biztosan cseresznyeíze van, vagy egészséges, vagy ki tudja... Robert hozzászokott már a sok meglepetéshez, ami mondhatni minden nap éri őt.*
- Na persze, majd ha leszálltál rólam.
*Azzal nekilát megkeresni a varázspálcáját, melyet még akkor ejtett el, amikor Amy ráugrott. Pár perc múlva elégedett mosoly jelenik meg arcán, ahogy kihúzza a vastag hótakaró alól rózsafa pálcáját.*
- Egyébként is, honnan sejted, hogy nem tudok korcsolyázni?
*Vigyorodik el még szélesebben. Az igazság az, hogy valóban nem tud korcsoláyzni. Honnan is tudna, ha sosem próbálta még? Azonban korcsolyapályát éppenséggel tud varázsolni. Nem kell más, mint egy ki víz, meg egy fagyasztóbűbáj...
Meglendíti pálcáját, mire az összes pad eldől. Aztán újabb suhintás, és az eldőlt padok szépen összerendeződnek, mintegy medencét alkotva így. Ezekután már nem sok van hátra. Pálcájával belecéloz az ideiglenes medencébe, egy "aquamenti" után pedig szépen megtölti azt vízzel. Utolsó lépésként varázspálcája hegyével megkocogtatja a "medence" szélét, mire a víz szépen belefagy, csinos korcsolyapályát kölcsönözve ezzel Robert és Amy számára.*
- Háh, a hetedéves zsenialitás.
*Pillant át válla fölött Amyre, álszerény mosolyt erőltetve az arcára.*
- A korcsolyákat te adod!
*Amíg várakozik, figyelmet szentel ismét a blues dallamocskára. Elkapja ugyan a zenélhetnék, de most nem annak az ideje van. Megelégszik annyival is, hogy lábával a földön, varázspálcájával pedig a combján üti a dallamot. Utóbbi hatására, kis lyukak keletkeznek a nadrágján, a szikraesőt kísérve.*
- Megjegyzem, lehet nem ártott volna egy télikabát...
Naplózva

Amy Joy
Eltávozott karakter
*****


hatodéves, bujkáló "Macskusz Kviddicsusz"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #85 Dátum: 2010. 02. 03. - 13:48:40 »
0

Robert

Miután letisztázza magában, hogy saját zsebei üresek hiába is kotorászik, ráveti magát a pasasra. Szemrebbenés nélkül motozza végig, s lám, szerencséje van! A pézsét visszagyömöszöli Robert zsebébe, a gitárpengetőt is, ámde a staubos papírdobozkát megtartja. Azaz megtartaná, csakhogy a hugrabugos srác kikapja kezéből és megint a rendes lányos szöveggel jön.
Amy mohón kap a doboz után, de nem érheti el, lévén Robert karja jóval hosszabb az övénél.
- Kérleeek - nyüffen a lányka fanatikus pillantást vetve a cigikre.
Tulajdonképpen ő maga sem érti mitől jött rá hirtelen a nikotinéhség, csak vágyik arra a különös kesernyés ízre, a füst ízére és látványára. Holott egyáltalán nem gyújtott rá soha azt a két szálat leszámítva, amiket Ethantől csent anno egy jéghideg éjszaka a folyosón csatangoltukban. A gitárpengetőről másik barátja juthatna eszébe, ám a lány most száműzi fejéből a negyedéves gitáros fiú képét, kizárólag a cigarettára képes koncentrálni.
- Muszáj egyet elszívnom, csak egy szálat adj - néz hatalmas, kunyeráló bociszemekkel Robertre abban a reménybe, hogy meghathatja tekintetével a fiút.
Persze sejti ő, ezt nem fogja megúszni legalább egy beszólás vagy lelkifröccs nélkül, mert a cigi egészségkárosító, satöbbi. De ha olyannyira káros a cigizés, akkor vajon mit keres Rob zsebében a megbontott(!) doboz, amiből már nyilíván elszívott ő is néhány szálat?! Joy nem fog belehalni egy hörgőropiba, érte viszont képes lenne meghalni. Most. Most, és máskor nem. Ugyanis általában teljesen normálisan viselkedik.
Robert az említett korcsolyapálya előállításán fáradozik. A lány szinte elájul attól az egyszerűségtől, amivel iskolatársa előkészíti a terepet a korcsolyázásra. Neki eszébe sem jutott volna ilyen könnyed megoldás. A korcsolyákkal viszont gondban van. Honnan szerezzen ő pont itt és pont most két pár jégkorcsolyát? Megvan! Az egyik mugli származású griffendéles srácnak, a hatodikos Charlie Emadine-nak ott van a szobájában egy pár hokikorcsolya. Karácsonyra kapta az őseitől és behozta a suliba, hátha tudja használni a tél folyamán. Na meg persze dicsekedni is lehet vele.
- Invito Emadine jégkorcsolyái - mormogja a lány az orra alatt.
Néhány másodperccel később fűzőjüknél összekötve libben be az ablakon a két korcsolyacipő. A lány lekapja a korik éléről az élvédő műanyagot, azután Robert elé teszi a korcsolyákat.
- Légy oly kedves duplázd meg őket, azután az enyémen majd zsugorítunk, a tiéden nagyítunk, ha kell. Én nem tudom hogyan kell használni a Geminio-t.
Ártatlan mosolyt mellékel a szöveghez, mintha nemis most nyúlta volna le egy háztársa korijait. Lopás, de úgy nem lopás, ahogyan ő csinálja. Mivel ha végeztek és már nincs szükség a korcsolyákra, akkor az eredetiket vissza fogja csempészni a tulajdonos szobájába, a származási helyükre. Ezen szándékát persze nem közli Roberttel, hiszen miért is árulná el neki.
Naplózva

Robert Wayne
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #86 Dátum: 2010. 02. 04. - 20:59:31 »
0

Amy

*Kiélvezi helyzetét, mármint hogy hosszú kezeinek hála elérhetetlenné teszi a cigis dobozt Amy előtt. Na persze, egy jól irányzott öklössel mindent megoldhatna a lány, úgy látszik, nem vetemedik efféle aljasságokra.
Felvonja a szemöldökét. Sosem tartott kiselőadásokat a cigaretta káros hatásairól, mert azt minden idióta tudja már. Ezenfelül mi értelme lett volna maga alatt vágni a fát? Mert ugye azt le sem tagadhatta, hogy ő maga intenzív dohányos. Különben mi a fenét keresett volna ott a zsebében egy doboz cigi?
Mélyet sóhajt, aztán leereszti a kezét, hogy a gyűrt papírdobozt Amy kezébe ejthesse.*
- De aztán nem reklámozzuk a dolgot!
*Kacsint végül a lányra, majd hozzálát a korcsolyapálya elkészítéséhez. Mind aközben azon elmélkedik, hogy vajon ki hozhatta be a cigarettát, mint mugli terméket a Roxfortba. Abban biztos volt, hogy egy mugli születésű lehetett, de hogy utána miként is terjedhetett el? A varázslóknak ugyanis más élvezeti szereik vannak, elég, ha a furcsán, zöldesen füstölgő pipáikra gondolunk.*
- Szerelmi bánat, rossz jegy, családi gondok?
*Sorolgatja közben, és gondolatai már is afelé terelődnek, hogy minek is kellhet Amynek az ő cigije. Abban ugyanis biztos, hogy a lány életében nem dohányzott még, vagy ha igen, az nem lehetett több egy-két alkalomnál. És hogy miből tudja mindezt? Elég, ha az ember rápillant a cigaretta meggyújtásával bajlódó, ötödéves lánykára.*
- Ki az az Emadine?
*Nem kap választ, mert abban a pillanatban kivágódik a terem egyik ablaka, és egy pár jégkorcsolya suhan be rajta. Ha Robert nem kapja le a fejét, bizonyára rendesen kupán vágta volna a őt.*
- Előre szólok, ne fűzz nagy reményeket hozzá, hogy sikerül megtanítanod ezzel az izével csúszkálni.
*Miután végez a mondattal, elmondja magában a varázsigét, mire a jégkorcsolyából rögtön kettő lesz. Robertnek nincs túl nagy lába, úgyhogy a másolat jégkorcsolyán nem sokat kell állítgatni. Leül egy száraz padra, amit még nem lepett el a hó, és gyors átcseréli a cipőjét. Közben a hideg kezd elmúlni, hála a nyitott ablaknak, amit időközben úgy felejtett.*
- Tiéd a megtiszteltetés, hogy elsőként kipróbáld!
*Karjával széles mozdulatot tesz, közben pedig igyekszik megtartani egyensúlyát a vékony korcsolyaélen.*

Naplózva

Amy Joy
Eltávozott karakter
*****


hatodéves, bujkáló "Macskusz Kviddicsusz"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #87 Dátum: 2010. 02. 06. - 17:24:00 »
0

Robert

A leányzó bólint beleegyezése jeléül. Tényleg nem fogja reklámozni, hogy kapott egy szál cigit Roberttől, hiszen az égvilágon senki nem hinné el neki, mivel elvileg ő nem dohányzik. Robert meg... hát ezek szerint nagyon is, de ezt sem kell tudnia senki másnak. Amy enyhén reszkető kézzel áll neki meggyújtani az egyik zsebében talált pakli gyufával a frissen rekvirált-kunyerált cigarettát. Az átázott gyufaszálak sorra törnek ketté ügyetlen kezében, ám végül mégis sikerrel jár, az egyik meggyulad. Meglóbálja kezében, felmutatja Robert felé, s boldogan odakiált a pasasnak:
- Nézd, meggyulladt végre! - mutatja büszkén mosolyogva.
Ám amint kimondja, az apró lángocska ki is alszik a lóbálás hatására, csupán egy vékony füstkígyó száll a plafon felé. Amy bosszúsan bámul a félig elégett gyufaszál maradványai, majd maga mellé ejti a hóra a töröttet közé, s újfent kísérletezésnek lát. Amikor végre ismét sikerül tüzet csiholnia, rögtön a cigi végéhez tartja. Nagy nehezen meggyújtva végre az átkozott staubot, mélyet szippant a füstből. Halk krahácsol jelzi gyakorlatlanságát, ahogy letüdőzi a füstöt, azonban néhány újabb szippantás után megszűnik a kellemetlen érzés torkában.
Ethanre emlékezteti a füst íze, de nem ezért volt fontos most a cigi. Tulajdonképpen ő sem tudja miért kellett rágyújtania ilyen hirtelen, csak olyan jólesett. Valahol nagyon különös volt az az érzés, mellyel szervezete követelte a nikotint, végülis élete során eddig ha kétszer rágyújtott, akkor talán már sokat mondunk.
Mire zsebébe gyűri a kiüresedett gyufásdobozt és felnéz, Robert már elkészül a korcsolyapályával.
- Nem szerelem, nem suli és nem család. Csupáncsak jól esik a cigi valamiért.
Amy eltekint a további magyarázkodástól, inkább feladatára - a korcsolyák idevarázsolására - koncentrál. Szüksége is van az erős figyelemre, nehogy félúton kifulladjon a bűbáj és szárnyavesztetten zuhanjak a kastély mellé a korcsolyák. Végül mégsem ez okozza a gondot, sokkal inkább az, hogy Robert az ablak és Amy között tartózkodik. A korik majdnem leterítik a fiút, azonban hála Robert remek reflexeinek még időben lerántja fejét. A lányka halk sikkantással reagál a helyzetre, majd egy "bocsi"-t nyög, miközben átnyújtja a jégjáró cipellőket.
- Emadine, illetve Charlie egy griffendéles srác. Ő az egyetlen akiről tudtam, hogy itt tartja a koriját a Roxfortban - vigyorodik el immáron megnyugodva Joy, azután az említett cipőkre mutat. - Amúgy azt hittem leviszi a fejed, elfelejtettem merre van az ablak.
A fiúval párhuzamosan felölti a rá jutott korcsolyapéldányt és elégedetten állapítja meg, hogy tökéletesen passzol a méret, nem kell nagyítani, sem pedig kicsinyíteni rajta. Amy magabiztosan áll meg a két vékony fémlapka élén, habár egyelőre némileg belesüpped a hóba. Várhatóan a jégen sem lesz bizonytalanabb, hiszen imád korcsolyázni és egészen jól is megy neki ez a téli sport.
- Ugyan gyere már, ne légy ilyen gyáva kukac - kiált kacagva a félénk pasasra és magával húzza a jégre.
Ott azonban szinte rögtön el is engedi, hogy egyedül botladozhassanak egy picit, hogy kitapasztalhassák mindketten a hokikorcsolyákat. Joy egy-két botladozó lépés után magára talál, könnyed táncos száguldásba, szlalomozásba kezd a jégen a zene ritmusára, majd a jégkását magasra csapva fékez le hirtelen Robert előtt, akár a profi hokijátékosok.
- Gyere, megmutatom hogyan kell - nyújtja kezét mosolyogva a hugrabugos fiú felé.
Naplózva

Robert Wayne
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #88 Dátum: 2010. 02. 07. - 10:57:43 »
0

Amy

*Egy ideg még szemléli Amyt. Pontosabban kineveti, amiért nem képes meggyújtani egy vacak gyufát. Valószínűleg eszébe sem jutott a legegyszerűbb megoldás, ami létezhet. Az ilyen megjegyzéseket pedig Robert nem képes nem kimondani. Csipkelődik, kicsit piszkálgatja a griffendéles lányt.*
- Nagyon ügyes vagy Amy. De azért remélem tudod, hogy boszorkány vagy. Tudod, ez azt jelenti, hogy van egy ilyen kis fadarabod, amivel bármit megtehetsz, mondjuk tüzet is gyújthatsz.
*Furcsa, kisgyerekes hangon beszél, úgy mintha magyarázna a lánynak. A tagolt, elnyújtott szavakat a végén elneveti.
Elfordul a sértődött lánytól, a korcsolyapályára néz. Befejezi az utolsó varázslatokat, aztán amikor pont fordulna vissza, hanyatt kell vágnia magát. A korcsolya centikkel ment csak el feje fölött, hogy aztán élével a falba álljon. *
- Tudom már mire megy ki a játék. Meg akarsz ölni, mi? Azt akarod, hogy kitörjem a nyakam!
*Feleli, miközben félénken rálép a jégre. Lábai azonnal ellenkező irányba kezdenek egy csúszni, neki pedig nagy erőkifejtés kíséretében sikerül megkapaszkodnia egy közeli padban.*
- Nem nekem találták ki ezt az izét, csak hogy tudd. Inkább elnézem, ahogyan te korizol.
*Mosolyával azonban nem igazán tudja elfedni félelmét. Nem sok dologtól fél, de a békák mellé most már a jégkorcsolya is felkerült a listára. Nem nagyon szándékozik elesni, kitörni a nyakát, jobb esetben a bokáját… Inkább jobb a biztonságos talajon maradni.*
- Ne vagánykodj, mert a végén megjárod!
*Egyik ujját a magasba tartja és figyelmeztetően megrázza Amy felé, a másik kezével továbbra is a padba kapaszkodik. Aztán szabad kezével letörölte magáról a jégkását, amivel pár másodperccel ezelőtt a kis griffendéles terítette be. Egészen átfázott már, pólója teljesen nedves, és a mesterséges hidegben még rá is fagyott a testére. Ezen a nyitott ablakon beáramló meleg sem tud segíteni.*
- Héé, szerintem ez nem jó ötlet. Amy!
*Akarata ellenére karon ragadták és a korcsolyapálya közepére. Amy lazán siklik mellette, ő azonban görcsösen, merev lábakkal halad. Csak reménykedik benne, hogy nem esik pofára.*

Naplózva

Amy Joy
Eltávozott karakter
*****


hatodéves, bujkáló "Macskusz Kviddicsusz"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #89 Dátum: 2010. 02. 07. - 16:47:15 »
0

Robert

Aha, témánál vagyunk: a fadarab, név szerint varázspálca. Hát ez az, ami Amynek eszébe sem jutott volna. Mert minek is keverné a mugli berögződéseket és mozdulatokat a mágia módszereivel? Hiszen ki látott már olyat, hogy akár London egyik buszmegállójában úgy gyújtana rá valaki, hogy egy darab fát odatart a cigi elé és az szépen meggyullad, mindössze egy varázsige kell hozzá?! Totál képzavar. Joy inkább marad a mugli módszernél, akármennyire bénának hat vele.
A nevetés nem hozza ki a lányt a sodrából, mindazonáltal rájátszik a sértődöttségre. Mulatságosan felhúzza orrát, elfordul a fiútól és félhangos szipogásba kezd, hogy titkolja vigyoroghatnékját. Karjait dacosan összefonja mellkasán, szeme azonban gyanúsan villog. Hát igen, ezért az apró élcelődésért bosszút érdemel Robert. Bizony, a jépálya közepéig nincs megállás, ott pedig már talán magától is lemegy spárgába a pasas, nem is kell rásegíteni.
Könnyed mozdulatokkal siklik előre a jégén, két kezével pedig a srácot húzza magával. Igyekszik biztonságosan tartani, azonban valamelyest Robert egyensúlyozására is szükség van ahhoz, hogy talpon maradhassanak. Ha pedig a fiú nem segít be, akkor legfeljebb elvágódnak a házi gyártmányú jégpályán, nincs abban semmi rossz. Mások is túléltek már néhány kék-zöld foltot, lezúzott térdet, ezt-azt. A pálya közepén elengedi Robert kezét, letüdőzi a cigifüstöt, azután enyhén könnyes szemmel mutatja a teendőt a fiúnak.
- Nézd csak, ennyit csinálj a kedvemért, oké? - helyben topog kettőt-hármat, azután a lendület hatására csúszik előre vagy tíz centit a jégen, azután türelmesen magyaráz - Így megszokod, hogy csúszol, nem fogsz megijedni tőle, hiszen nincs benne semmi rossz. Ugye?
Amúgy tanárnénisen néz ifjú tanoncára, szája sarkában halvány mosoly tűnik fel. Kezébe veszi az elszívott cigi még égő maradványát és a koripálya szélére evez vele, amíg Robert az első lépéseket gyakorolja (ha meri), hogy a hóban eloltsa, majd a padba süllyessze a csikket a kézirádiója mellé. Azután visszacsusszan a fiú mellé, ezúttal minden vagánykodás nélkül, óvatosan fékezve, mivel nem akarja túlzottan összekarcolni a jeget. Ugyanis gyaníthatóan egyikük zsebében sincs egy olyan gép, amivel a jeget szokták letisztítani, a felületet lesimítani.
- Nem kell félned semmitől, senki más nem látja a bénázásunkat - kacsint biztatón a srácra, azzal mellé lép és mutatja a jégen való előrejutáshoz alkalmazandó taktikát.
Előbb a jobb lábfejét fordítja kissé kifelé, s előre löki magát jobb lábával; azután cserél. Lassan hajtja magát előre, minden mozdulatot gondosan megmutatva Robertnek, hogy a srác könnyedén lemásolhassa, amint elegendő bátorságot gyűjt a jégbaletthez.
Naplózva
Oldalak: 1 ... 4 5 [6] 7 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2018. 09. 01. - 04:00:56
Az oldal 0.129 másodperc alatt készült el 53 lekéréssel.