Leverton Nathaniel Hale

LEVERTON „LEVI” NATHANIEL HALE

   Alapok

jelszó || A gyengék elhullnak.
teljes név || Leverton Nathaniel Hale
becenév || Levi
nem || férfi
születési hely, idő || Leicester, Anglia; 1979. XII. 28.
kor || 18
vér || aranyvér
iskola || Roxfort Boszorkány- és varázslóképző Szakiskola
évfolyam || VII.
szak || ---
munkahely || ---

   A múlt

Leverton Nathaniel Hale vagyok, de hívj inkább Levinek. 18 éves és a Roxfort hetedéves aranyvérű tanulója. Van egy Cliff nevű bátyám és egy Lilian nevű féltestvérem. A szüleim elváltak, még mielőtt a Roxfortba kerültem volna, a nevelőfateromat ki nem állhatom, ezért ötödikes koromban fogtam magam és apámhoz költöztem. Ott legalább nyugi van. A legjobb haveromat Abelnek hívják és hatéves korom óta ismerem. A csajom nem olyan rég dobott egy olyan pasi miatt, akin már ott virít az az átkozott jel. Egyelőre fogalmam sincs, hogy mit akarok kezdeni magammal, miután végeztem a Roxforttal. Lehet, hogy megbukok és akkor lesz még egy gondtalan évem, amit azzal tölthetek, hogy kitalálom, hogy mihez kezdjek.

Nem ez így nem jó. Ennél sokkal több kellene. A francba. Most kajak untassak mindenkit, az életem történetével? Na, mindegy, legyen. Előre is bocs, ha unalmas lesz, de ti akartátok a bővített változatott.

1979. december 28-án születtem, megkésett karácsonyi ajándékként, a leicesteri Hale rezidencián. Nem én voltam a legelső, ugyanis drága Clifford nevű bátyám volt olyan kedves és pofátlan, hogy megelőzött három évvel, így ő aratta le az elsőszülötteknek járó babérokat. Nem mintha ez annyira érdekelne, nekem tökéletesen megfelel a másodszülött pozíció is. Amúgy is, anyám sokkal jobban szerette Cliffet, apa meg… hát apa igazából soha nem mutatta ki a konkrét érzelmeit, inkább meghúzódott a háttérben, bár mindig is jobban bírt engem, mint a bátyámat, ám ezt sosem hangoztatta. A viszonyunk akkor lett sokkal jobb és bensőségesebb miután elváltak, na de erről majd egy kicsit később. Ne aggódj, nem fogom elfelejteni. Na de ott tartottam, hogy Cliffel mindig kivételeztek. Kicsit nagyon el lett kényeztetve a srác, ráadásul az agya helyén tuti, hogy izmok vannak, mert, hogy gondolkodni nem tud az biztos, ütni viszont annál jobban és annál pontosabban. Az pedig szinte természetes, hogy mindig rajtam tesztelte az öklét, főleg, hogy én általában kéznél voltam, ő pedig lusta volt játszótérre kitolni a nagy seggét, hogy ott az ő korosztályának és súlycsoportjának megfelelő ellenfelet szemeljen ki. A kisebbet és a fiatalabbat mindig könnyebb szekálni és bántani. Főleg, hogyha a végén még a kisebb, vagyis én, leszek lecseszve, hogy miért provokáltam ki magamnak. Mindig a kisebb húzza a rövidebbet, de hogy ennyiszer? Na, ez már a totális szívás. Gyűlöltem, azért ahogy bánik velem, de soha nem jutottam el addig a pontig, hogy visszavágjak neki. Bosszút akartam állni a sérelmeimért, számtalanszor elterveztem a hogyant és a mikéntet, de a megvalósításhoz túl gyáva voltam. Illetve féltem, hogy ha valami nem úgy sül el, ahogyan én szeretném, akkor nagyon csúnyán visszanyalhat a fagyi. Én meg ezt mindenképpen szerettem volna elkerülni, ezért inkább tűrtem. Pocsék taktika, de legalább az életbennmaradásom biztos volt. Akkor kezdhettem fellélegezni, amikor a drága imádott bátyám végre megkapta a levelét a Roxfortból, ami azt jelentette, hogy egy: a bátyámba az izmon kívül egy kis mágusvér is szorult, kettő: legalább egy kis nyugtom lesz tőle. Bár tőle sikerült megszabadulni, de jött helyette egy sokkal rosszabb figura Ernest személyében, aki apa helyét vette át anya szívében. Már ha az a nő képes egyáltalán valakit igazán szeretni. Néha ugyanis kétségeim támadnak ezzel kapcsolatban. Na, de ezt is kifejtem majd egy kicsit később. Már csak néhány mondat van addig, szóval a körmödet sem kell nagyon lerágnod, hogy megtud, hogy került a képbe Ernest.

Hatéves voltam, amikor anyát a főnöke áthelyezte Plymouthba. Szóval a család csomagolt, a házat eladtuk, és irány Plymouth. Utólag elmondhatatlanul is örülök annak, hogy ideköltöztünk, máskülönben soha az életben nem ismerem meg a legjobb barátomat: Abelt. Abel néhány utcával lakott arrébb, a közelünkben pedig volt egy kis park, tele nagy és odvas fákkal. Hogy függ össze ez a kettő? Tök könnyen. Elmagyarázom, figyelj. Az egyik nap épp a parkban lézengtem, ez egy nagyon jó taktika volt, hogy elkerüljem a bátyámat, Cliffordot, amikor megláttam egy kissrácot, akinek csak a feje látszott ki a fa odvából. Először furán néztem rá, meg tök dilinyósnak néztem, aztán valami megmagyarázhatatlan oknál fogva mégis odamentem hozzá és megkérdeztem, hogy csatlakozhatok-e. A válasz igen volt, a mi barátságunk pedig elkezdődött. Egyre többet és többet lógtunk együtt, de igazán csak akkor kovácsolódtunk össze legjobb barátokká, amikor a beosztási ceremónián a Süveg ugyanabba a házba osztott be minket. Ezt már számtalan alkalommal meg akartam a Süvegnek köszönni, de eddig sajnos még egyszer sem volt rá alkalmam. Most biztosan hülyének nézel, hogy hogyan lehetek egy öreg, szakadt fejfedőnek hálás, de tudod mit? Leszarom, hogy mit gondolsz, jó?

Időközben nem csak boldog és jó dolgok történtek velem. Apa munkahelye kezdett egyre bizonytalanabbá válni, ami akaratlanul is rányomta a bélyegét az otthoni hangulatra, illetve időközben anya egyre többet kezdett el eljárkálni otthonról, aminek az lett a vége, hogy összejött egy gazdag pasassal, Ernest Cagedzsel. A titkos viszonyuk hónapokig is tartott, és amikor apát kivágták a munkahelyéről, akkor anya közölte vele, hogy nyugodtan szedje össze a cuccait és keressen magának valahol szállást, mert talált helyette egy jobb fazont. Apát elég rendesen a padlóra küldte a dolog, de amilyen papuccsá vált az évek alatt anya mellett, szépen csöndben összeszedte a fontosabb cuccait, és visszament Leicesterbe a szüleihez. Ez közben azt is jelentette, hogy az a kiállhatatlan képű Ernest beköltözött hozzánk. Gyűlöltem őt, mert kitúrta apát, meg folyamatosan parancsolgatott nekem. Ez az ellenséges hozzáállás természetesen kölcsönös volt, ugyanis egy vacak, semmirekellő kölöknek tartott, aki ugyanakkora balfácán és toplúzer mint az apja. Bezzeg Cliff… Éjjel nappal ezt a pocsék szöveget kellett hallgatnom, és hiába próbáltam meg, nem tudtam a nap huszonnégy órájából minimum huszonnégyet máshol tölteni. Így inkább úgy tettem, mint aki megsüketült, de néha nagyon nehéz volt a süketet tettetni, miközben hallod, hogy Ernest és a bátyád épp rajtad röhög és kibeszél. Hiába volt évközben Cliff a Roxfortban, Ernest még akkor sem volt elviselhető. Akkor is folyton kötözködött, belepofázott az életembe. Anya meg természetesen hagyta. Főleg már csak azért is, mert én hasonlítottam a legjobban apára mind külsőleg, mind belsőleg. Utáltam otthon lenni, utáltam bárhol ott lenni, ahol a családom ott volt.

Nem volt nálam boldogabb ember, amikor megkaptam a várva várt levelemet. Ugyanis ez azt jelentette, hogy megszabadulok a nevelőfatertól. Az nem zavart, hogy Cliff is Roxfortos, gondoltam van olyan nagy a suli, hogy el tudjak előle bújni, hogyha gázos a szitu. Az pedig csak hab volt a tortán, hogy Abel is megkapta a saját levelét. Totálisan rá voltunk pörögve a témára, alig vártuk, hogy az Abszol útra menjünk bevásárolni és utána azzal dicsekedjünk, hogy kinek mije van. Ezek mára csak gyerekes apróságoknak tűntek, de hidd el, ezek akkoriban életbevágóan fontosnak tűntek számunkra. Órákon keresztül képesek voltunk azon vitatkozni, hogy melyikünk baglya szebb és okosabb. Már akkor is könnyen meg lehetett győzni, szóval Abelnek szinte gyerekjáték volt elhitetni velem azt, hogy még ha csak egy hajszállal is, de az ő Medusa (hogy lehet ilyen hülye nevet adni szegény bagolynak) nevű baglya jobb, mint az én drága Oloberem. (Olober, igen jól olvastad. Nem ez nem olyan hülye név, mint a Medusa… vagy mégis?)

Elérkezett a nagy nap, végre én is ott álltam a sok izgatott elsőéves közt a King’s Crosson. Magával ragadott az állomás hangulata, a gőzmozdony, és akkor elhatároztam magamban, hogyha én nagy leszek, akkor én mozdonyvezető leszek. Azóta már számtalanszor változott a terv, de a vonatok iránti szeretet megmaradt. Imádtam a Roxfortot. Mert olyan hatalmas, tele volt izgalmas dolgokkal, és hatalmas felfedezőtúrákat lehetett benne tenni. Az első két évben imádtam órákon keresztül barangolni a folyosókon, vagy éppen a birtokon. De szerintem ezzel nem vagyok egyedül. Közben a bátyám árnyékát is próbáltam leküzdeni magamról. Ha meghallották, hogy Hale vagyok, ráadásul az öccse annak az izomagynak, akkor mindenki azt hitte, hogy én is olyan erőszakos, bunkó, pökhendi és ráadásul segghülye vagyok, mint a bátyám. Jó néhány hónapba beletelt, mire a tanárok is kezdték elfelejteni a fenntartásaikat és sikerült magukat függetleníteni a tudattól, hogy én is ugyanabból a családból jöttem, mint Cliff. Egyvalamiben viszont tényleg hasonlítottam a tesómra. Hogyha valaki volt olyan bátor és felbosszantott, akkor elszállt az agyam és képes voltam nekimenni. Emiatt egy párszor kötöttem ki büntetőmunkán, de még így is sokkal, de sokkal kevesebb volt a gond velem, mint Cliffel. Bár lefogadom, hogy a talpnyalói segítsége miatt, őt sokszor kevesebbszer kapták el, mint mondjuk engem.

Második év égén, a vonatállomáson fogadott az a hír, miszerint Ernestnek és anyának gyereke fog születni, ami azt is jelenti, hogy lesz egy féltestvérem. Úgy őszintén? Nem igazán örültem, hogy egy olyan idiótának, mint Ernest gyereke lesz, de ki tudja, lehet, hogy a gyereke sokkal értelmesebb lesz majd, mint ő. Augusztus végén született meg a „várva várt” kistesó, aki lány lett és a Lilian nevet kapta. (A második keresztneve sokkal jobban tetszik, de természetesen engem nem kérdeztek meg, hogy mi legyen a neve.) Róla körülbelül ennyit. Egy jó ideje nem láttam már, de szerintem nem is hiányzom neki. Ezek után sem lett jobb a kapcsolatom Ernesttel, sőt még ridegebbé vált. Alig szóltunk egymáshoz és amennyire lehetett kerültük egymást. A legjobb és legkönnyebb megoldás erre az volt, hogy nyáron Abeléknél csöveltem amikor csak lehetett, vagy egyedül a szobámba zárkózva, vagy éppen odakinn rajzolgattam. Az legalább elfoglalt, kikapcsolt és kiélhettem benne önmagamat.

A következő számomra igazán fontos esemény negyedik utáni nyáron történt. Már hónapokkal azelőtt tervezgettem magamban kicsiny tervemet, de csak most vettem a bátorságomat ahhoz, hogy otthon is bejelentsem, hogy nem érdekel senki sem, én apához fogok költözni. Ezt megelőzően rengeteg levelet váltottunk apával és kezdett sokkal mélyebbé válni a kapcsolatunk, mint amikor még együtt voltak anyával. Otthon természetesen kitört a balhé, de most az egyszer nem voltam balfácán és határozatlan. Ilyen is csak százötven évente egyszer történik velem, hogy határozottan kiállok és a saját akaratom szerint döntök. Kijelentettem, hogy másnap reggel jönnek értem a nagyszüleim és nem kell aggódniuk, ha nem akarnak nem fognak rólam többet hallani. Elég merész egy tett és kijelentés volt a részemről, szerintem még életemben nem voltam még olyan határozott, mint ott és akkor. Alig vártam a másnap reggelt, hogy végre elhúzhassak onnan. Azt az egyet sajnáltam, hogy így kevesebbet tudtam lógni Abellal, de csak két hónapról volt szó és utána a suliban újra együtt marháskodhatunk majd. De ennyi áldozatot megért az, hogy kevesebbet lássam Ernestet és Cliffordot. Valamit valamiért, és hogyha ennek ez az ára, akkor jó legyen. Talán ennyit még megér.

Jó volt ilyen sokat együtt lenni apával és a nagyszülőkkel, de augusztus vége felé vágytam már arra, hogy visszatérhessek a kastély falai közé. Mégiscsak ott voltak a haverok, és hiába küldözgettük egymásnak folyamatosan a leveleket az nem olyan, mintha élőben fárasztanánk egymást. Időközben a társasági életem is sokkal jobban belendült. Eddig sem panaszkodhattam, voltak barátaim, de ez most még számomra új volt. Ötödikes voltam, amikor az első szerelem szele engem is megcsapott és magával ragadott. Bár a kapcsolat Lizzel nem volt hosszú életű, de azért mégiscsak ő volt az első. Azt nem mondanám, hogy a szakítás után rögtön jött a következő lány, aki átvette volna Liz helyét a szívemben, de szerintem a futó, kóbor kis kalandjaimat felesleges letagadni. Meg amúgy is, miért tenném? Ebben a tanévben ismertem meg a számomra később oly fontossá váló személyt. Nem értem, hogy egészen eddig, hogyhogy nem szúrtam ki a csajt, pedig csak egyetlen egy évfolyammal járt felettem. Gemmáról van szó, igen. Itt még igazából nem alakult ki közöttünk semmi sem, jól elvoltunk, közös társasággal lógtunk, meg ilyesmik, komollyá csak sokkal később, nyáron vált a kapcsolatunk. Amikor megismertem, már akkor sikerült lenyűgöznie engem a határozottságával és a hihetetlen kisugárzásával. Később pedig sikerült teljesen elcsavarnia a fejemet. Elwyn nevű közös haverunk házavató buliján, feltehetőleg a nem kevés alkohol mennyiség hatására, de összejöttünk. A többiek szerint ezt a lépést már korábban is megléphettük volna, de ez most már olyan mindegy. A lényeg az, hogy összejöttünk és egész jól elvoltunk. Az igazából fel sem tűnt, hogy uralkodna felettem, pedig néhány későbbi elbeszélés alapján ez elég gyakran előfordult. Valahogy mindig meg tudott győzni arról, hogy neki van igaza, vagy, hogy azt kellene csinálnunk, amit ő jónak lát. Tisztára olyan volt az egész, mint a szüleim kapcsolata. Azt mondják, hogy a fiúk mindig olyan barátnőt keresnek maguknak, mint az anyjuk, ha ez tényleg így van, akkor kérem szépen én ezt az állítást tökéletesen igazoltam. Gemma apja anno a halálfalók népes táborát erősítette, és most hogy kezdtek szárnyra kapni a pletykák, miszerint Tudjukki feltámadott (már ha szabad így fogalmazni), Gemma apjának lelkesedése kezdet érződni a lányán, aki totál lelkesen képes volt órákon keresztül magyarázni azt, hogy az aranyvérűek mennyivel jobbak a többieknél. Mivel a személyisége iszonyat meggyőző volt, és képes volt rám hatni, ezért az ő lelkesedése a téma iránt rám is hatott, még hogyha nem is olyan erőteljesen, mint mondjuk őrá. Tulajdonképpen olyan voltam, mint egy egyszemélyes birkanyáj. Könnyen terelgethetett abba az irányba, amelyikbe csak akart. Ritkán volt ellenvetésem, és ha véletlenül mégiscsak elleneztem a dolgot, akkor kétféle problémamegoldása volt. Az egyik az, hogy mégiscsak meggyőzött, arról, hogy nekem azt kellene csinálnom, amit ő mond, mert az a helyes, higgyem el neki, ő már csak tudja. A második variációja pedig az volt, hogy behisztizett, és nem volt hajlandó hozzám szólni. Aztán próbálkozhattam a kibékítésével.

Tudjukki eszméi kezdtek egyre erősebbé válni, nekem meg fogalmam sem volt arról, hogy akkor én most melyik oldalhoz is csatlakozzak. Amiket Gemma mondott az mind szép és jó volt. Hogy a varázsvilágnak nincs szüksége a sárvérűekre, és hogyha mégis befogadjuk őket, akkor ők tönkre fognak minket tenni és ki fognak minket szorítani az eddigi pozíciónkból. Mindketten aranyvérű családból származunk és az ilyen gondolatok néha akkor is előtörtek, amikor Tudjukkiről azt feltételezték, hogy halott. De én mégis féltem magam elkötelezni a sötét oldal mellett. Nekem tökéletesen megfelelt ott az árnyékban, közel a sötét oldalhoz. Nem akartam felvállalni egy ilyen döntést, hiába is biztatott erre Gemma. Ez miatt elég sokat veszekedtünk, aminek egyszer csak az lett a vége, hogy közölte velem, hogy a kapcsolatunknak vége. A döntését azzal indokolta, hogy talált helyettem sokkal tökösebb pasit, aki hajlandó akár nyíltan is csatlakozni a Nagyúrhoz. Az egész váratlanul ért és eléggé ki voltam bukva, hogy egy ilyen kis szarság miatt képes volt elhagyni. Mindezt Dumbledore halála után néhány nappal. Nem mintha az igazgató halála annyira megviselt volna…

Az azt követő napokban nem lehettem valami kellemes társaság. Napokon keresztül azon rágódtam, hogy visszahódítom valahogyan a lányt, és erre csak egyetlen egy lehetőségem volt: hogyha én is csatlakozom a Nagyúr seregéhez. Aztán addig agyaltam a dolgon, amíg a haverok meggyőztek, hogy egy csaj miatt felesleges magam ennyire törni, meg hogy nem éri meg és a szokásos szövegek. Viszont Gemma nélkül már nem éreztem magam annyira magabiztosnak, mintha vele együtt elveszítettem volna a biztonságérzetemet. Nem volt többé olyan személy, aki segített abban, hogy döntsek, vagy éppen megmondta volna, hogy mit hogyan kellene csinálnom. Arról meg ne is beszéljünk, hogy én még mindig ugyanúgy szerettem a lányt, mint amikor összejöttünk. Ő meg eldobott magától, mint valami koszos rongyot, mindezt egy idióta miatt, aki „tökösebb” volt nálam.

Számomra egyértelmű volt, hogy visszajövök az utolsó évemre, elvégre nem kell semmitől sem tartanom. Aranyvérű vagyok, a családom nem véráruló, sőt hogyha jók az információm, akkor anyának és Ernestnek egyáltalán nincs kifogása Tudjukki eszméi ellen, apáék meg… ők is valahogy úgy vannak vele, mint én, nem tudják, hogy mit akarnak, de a származásuk a rossz oldal felé húzza őket is.

Nos, azt hiszem ennyi lenne az életem bővített változata. Érjétek be ennyivel. =P

   Jellem

„Nem hülye a gyerek. Csak tudod, néha elfelejti használni az eszét, a tudását és inkább hallgat azokra, akik képesek őt befolyásolni.” – Anya
„Jó arc. Egyetlen hibája van: azt sem tudja, hogy létezem.” - Lis
„Túl könnyen lehet befolyásolni. Elég az érzelmeire hatni, vagy a gyenge pontjait piszkálni és máris azt kezdesz vele, amit csak akarsz.” - Nagyfater
„Néha elfelejti az életet komolyan venni.” - Ivy
„Nézz csak rá, haver. Mókás srác. El sem tudod képzelni, milyen, amikor 1000 fokon pörög, mint a zománcos lavór. Olyankor olyan, mint egy őrült, és beszarás, mennyit lehet rajta szakadni. Csak gondolj bele, amikor órákon keresztül képes osztani a hülyeségeit. El tudnád ezt viselni a nap 24 órájában tesó? Nem? Komolyan? Akkor te hülye vagy. Jah és még valami: ez a srác fantasztikus barát.” - Abel
„Könnyen dühbe gurul és haragtartó. Tapasztalat. Épp három napja, hogy sikerült összeszólalkoznom vele és egy szép monoklival a képemen távoztam. Nem piskóta a srác, ha felhergelik.” - Christoph
„Állandóan mosolyog. Néha igazán offolhatná magát, mert rohadt idegesítő is tud lenni a folytonos jókedvével” - Sam
„Horkol. de valami kegyetlen módon. Ne akarj vele egy szobában, ágyban aludni, hogyha a csendes éjszakákat kedveled.” ~Daniel
„Ügyes kölyök ez. Akár sokra is vihetné az életben, ha nem hagyná, hogy folyton befolyásolják.” ~ Nagyfater
„Megtanulhatna gyorsabban és könnyebben dönteni. Nem lenne nagy hátrány.” ~ Mr. Bergomi
„Szinte egy az egyben az apja személyiségét örökölte. Ha csak egy minimális Portnoy vér is szorult volna belé, akkor máshogy is alakulhattak volna a dolgai…” ~ Portnoy papa
„Szereti színes dolgokkal körbevenni magát és utálja a monotonitást, az unalmas dolgokat.” ~ Jim
„Néha csak úgy elkezd akár idegenekkel is beszélni magánéleti dolgokról, máskor meg alig lehet belőle kihúzni valamit. Fura figura.” ~ Gemma

   Apróságok

mindig || Abel; Apa; tökös lepény; narancs; természet; futás; színek; őrültségek; éneklés; zene; rajz; vonatok
soha || Gemma; Ernest; Cliff; Négy fal közti punnyadás, hajózás (tengeri beteg); lovak; monotonitás;
dementorok || Cliff dühtől eltorzult arca, ahogy közelít felé és meg akarja verni. Négyéves korából származó emlék.
mumus || habzó szájú, megvadult ló
Edevis tükre || Normális, szerető család
százfűlé-főzet || narancssárgás; az íze pedig a citrusfélékre emlékeztet
titkok || #1. Nyolcévesen Abellel elcsentek egy tábla csokit a közértből.
#2. A Gemmával való szakítás után már majdnem elhatározta magát a Nagyúr mellett, aztán addig vacakolt, amíg el nem ment a kedve az egésztől, és rá nem jött, hogy mégsem akarja visszaszerezni Gemmát.
#3. Hetedik előtt váratlanul hazalátogatott, de nem volt otthon senki sem, így nem találkozott az anyjával. Az apjának azt mondta, hoyg Abellel kiruccantak a közeli tóhoz egy napra.
rossz szokás || Néha csak úgy elkezd énekelni. Horkol. Szereti kiszínezni az üresen hagyott területeket legyen ez egy lap, vagy a bejárat melletti fal. Gyorsan elborul az agya és ilyenkor könnyen üt.

   A család

apa || Randall Frederick Hale; 43; aranyvér
anya || Juliet Portnoy; 44; aranyvérűnek tartja magát
testvérek || Clifford Orson Hale; 21; aranyvér
Lilian Skyler Cage; 4; félvér
családi állapot || egyedülálló
állatok || Olober; gyöngybagoly
Családtörténet ||
Hale: Nagy tradíciókkal rendelkező család, a történelmük egészen 1721-ig nyúlik vissza, azóta vannak írásos emlékek, illetve a családfa gyökerei addig nyúlnak vissza. Bár mára a régi fényük már jócskán megkopott. Hagyományosan a Hale-ek az üzleti életben munkálkodtak, azonban ez az irány megtörni látszik, Cliff biztosan nem viszi tovább a hagyományt, Levi meg még azt se tudja, hogy mihez kezdjen magával. Könnyen lehetett/lehet őket befolyásolni, nagyon kevés az olyan Hale, aki erős személyiséggel rendelkezne. Voldemort eszméi kezdenek teret nyerni a családban, még ha nem is értenek egyet azzal, hogy a sárvérűeket el kell tenni láb alól, de elhiszik, hogy talán ez a helyes irány egy jobb világ felé. Jah és még mielőtt elfelejteném, ez olyan szerencsétlen egy família, hogy gyakran fordul elő szívbetegség és gyógyszerallergia.

Portnoy: A család felmenői a XIX. század második felében költöztek Amerikából Angliába. Állításuk szerint aranyvérű a család, de csak annyi bizonyos, hogy amióta Angliában élnek azóta csak boszorkány-varázsló házasság kötettett, de egyes nagyon régi pletykák szerint néha azért becsúszott oda egy két félvérű is, de ezt senki nem tudja bizonyítani, a családnak meg eszébe nem jutna elmondani, hogyha ez igaz lenne. Egyetértenek Voldemort eszméivel, többen már csatlakoztak is hozzá. A családi rezidencia London északi részén található.

Cage: Gazdag, félvérű család. Vagyonukat többek közt főleg az ügyes politikai játszmáiknak köszönhetik. Mindig azzal értettek a leginkább egyet, aki épp hatalmon volt/van szóval nem valami megbízható népség. Nem ítélik el a háborút, de közelebb állnak a sötét oldalhoz, mint a jóhoz.

Randall Hale & Juliet Portnoy & Ernest Cage: Randall és Juliet a főiskolán ismerkedtek meg, ahol Randallt elbűvölte Juliet szépsége és az a magabiztosság, ami a nőből áradt. A kapcsolatuk szépen alakult, Randyt az sem zavarta, hogy szép lassan teljesen papuccsá vált a felesége mellett. Minden akkor kezdett el megromolni, amikor Randall munkahelye kezdett bizonytalanná válni, és ekkor került a képbe a gazdag Mr. Cage, akinek nem számított, hogy a kiszemelt „áldozat”, „préda” éppen férjnél van, ő azért elcsavarta a fejét. A titkos viszony néhány hónapja tartott, mire Randallt kirúgta a neje és a válást kezdeményezte.

   Külsőségek

magasság || 177cm
tömeg || 73kg
szemszín || szürke
hajszín ||barna
különleges ismertetőjel || borzas haj; feltűnő, színes mintájú pólók
kinézet || Szerintem tök átlagos srác vagyok. Átlagos magasság, átlagos testsúly, normális arányok. Sehol semmiféle elváltozás. Még a szem és hajszínemben sincs semmiféle eltérő vagy szokatlan. Szóval alapjáraton ki sem tűnnék a tömegből, de néha azért teszek róla, hogy igenis észrevegyenek. Tanítási idő alatt az iskolai egyenruha van rajtam, amiért ennyi idősen már nem rajongok, sőt alig várom, hogy megszabadulhassak tőle és rendes „civil” ruhát öltsek magamra. A nyerő párosítás nálam is a farmer-póló- pulcsi alapfelállás. A felsők terén szeretem a színes, feliratos, vagy feltűnő, néha meghökkentő mintájúakat. De nem csak erről tudsz felismerni. Ha látsz egy borzas hajú fiatal srácot, nos meglehet, hogy az én vagyok. Mostanában nincs olyan sok kedvem reggelente rendbe szedni a frizurámat, ezért megfelel a borzas is. Néha lusta vagyok borotválkozni és így néha előfordul, hogy borostásan éldegélem a napjaimat.
A nagyszülők szerint a külsőm tekintetében is apámra ütöttem, csupán a hajam színét és az orromat örököltem anyától.

egészségi állapot || kösz; minden okés

   A tudás

varázslói ismeretek || Az elmúlt hat év tananyaga, meg amit idén próbálnak belénk tömni, plusz az a néhány régi, mára már igencsak elfeledett varázslat, amit a nagyszülőktől tanult. Szeretem az átváltoztatástant és a bűbájtant, az SVK-t az elmegy kategóriába sorolnám, de a bájitaltantól a falra tudnék mászni. Gyűlölöm.
felvett tantárgyak ||
   rúnaismeret; repüléstan
mugli képzettségek || Az éneklést és a rajzot ide lehet sorolni?
pálca típusa || 11 hüvelyk; cédrus; sárkányszívizomhúr
különlegesség || a patrónusa: mókus

   Szerepjáték-példa
- Elköltözöm! – Ezzel a hangos kijelentéssel jelentem meg egy hatalmas bőrönddel a kezemben a házunk nappalijában. A hatás kedvéért a cuccaimat eléggé erőteljesen raktam le a padlóra, hogy a hangját biztosan meghallják és felfigyeljenek rám. Amúgy sem szokásuk mindig odafigyelni rám, szóval most minden eszközt meg kell ragadnom ahhoz, hogy felhívjam a figyelmem és elérjem a célomat. Márpedig innen én el fogok költözni, ha törik, ha szakad. Én tovább nem fogok egy fedél alatt élni és egy levegőt szívni azzal az idióta semmirekellő Ernesttel. Életem legbátrabb és leghatározottabb döntését hozam meg az elmúlt napokban, mondjuk erre rásegített a számtalan levélváltás apával és a nagyszülőkkel. Ők ültették el a fejemben a gondolatot és végül ők győztek meg arról is, hogy itt lenne az ideje annak, hogy lelépjek. Nekem meg nem kellett kétszer mondani, nem volt szükség hosszú bíztatásra, elvégre régóta dédelgetett álmom fog most megvalósulni.

- Igen, jól hallottátok és komolyan gondolom! – reagálok annak az idiótának a kérdésére. Még hogy jól meggondoltam-e… számtalanszor átrágtam magam a témán és mindig ugyanarra jutottam: én innen el fogok költözni, vissza Leicesterbe. Majd valahogy kibírom Abel társasága nélkül ezt a kicsivel kevesebb, mint két hónapot. - És mégis hova szándékozol menni? – röpül felém az újabb kérdés. Most erre válaszoljam azt, hogy semmi közük hozzá? Ez nem lenne jó ötlet… képesek lennének leláncolni és itt tartani az idők végezetéig. – Apához fogok költözni. Minden meg van beszélve, holnap reggel jönnek is értem. Csak gondoltam még ma bejelentem, hogy ne érjen titeket olyan nagy meglepetés.

Leléphettem volna minden szó nélkül, de ahhoz nem volt elég bátorságom, hogy csak úgy elmenjek itthonról. Meg amúgy is feltűnő lett volna, hogy egy teletömött bőrönddel indulok útnak, azzal a jelszóval, hogy csak ide megyek a szomszéd utcába. Kicsit sem lett volna feltűnő a szitu, ezért inkább maradtam ennél a megoldásnál, hogy váratlanul egyszer csak bejelentem, lehetőleg a nagyiék megérkezése előtt, hogy én apáékhoz költözöm. Mindenkinek jó lesz így. Nekik is jó lesz, főleg Ernestnek hogy nem kell egy olyan embert elviselnie, aki az őt megelőző emberre emlékezteti lépten-nyomon, illetve nekem is jó lesz végre megszabadulni tőle. Gondolom, hogyha ő is végiggondolja azzal a hangyányi eszével a dolgokat, akkor ugyanezekre a következtetésekre fog jutni, mint én most. Már hogyha ez a fazon képes egyáltalán a gondolkodásra.

- Teljesen felesleges lebeszélni. Már elhatároztam magam és a cuccaimat is összekészítettem. Szóval most már csak a várakozás van hátra. Erre a néhány órácskára még elviseltek a házban, ugye? - kérdezem, majd először anya meglepődött arcára utána pedig Ernestére nézek. Kíváncsi vagyok, kapok-e valami óriási fejmosást, szobafogságot, meg hasonlóakat. Ilyenkor úgy belenéznék a fejükbe, hogy megtudjam, milyen gondolatok kavarognak a fejükben, vagy, hogy egyáltalán felfogták-e, hogy amit mondtam azt teljesen komolyan gondoltam. Mindenesetre kíváncsian várom a reakcióikat. Az én döntésem végleges és most az egyszer nem fognak tudni eltéríteni az akaratomtól. Ebben biztos vagyok. Legalábbis remélem. Túlságosan beleéltem magam abba, hogy elköltözök innen, szóval nem fogom könnyen elengedni eme dédelgetett vágyálmomat.

   Egyéb

avialany|| Josh Franceschi

Szeretném, és nagyon örülnék neki, hogyha Sol lenne olyan kedves és elbírálna. Természetesen, hogyha nem okoz neki olyan nagy problémát.(: Köszi.
Illetve bocsi a szövegben néhol előforduló csúnya szavak miatt.