Szomjasak vagyunk...

[Sol]

Sol

a téli szünet első napja

A sapkámat még jobban a füleimre húzom, hátha így jobb lesz, de igazából nem sokat segít a helyzetemen, mert még így is fáznak szegények. Lehet, hogy mégis jobb lett volna, hogyha a kastélyban maradok? Ott legalább meleg van. Áh, de akkor meg unatkoznék. Tanulni egyáltalán nincs kedvem, Abel pedig hazautazott, szóval jó lesz nekem idekinn is. Jah és az sem elhanyagolható tényező, hogy Sollal megbeszéltük, hogy a szünet első napját idekinn, a Vadkanban fogjuk tölteni. Egy ilyet meg mégis kinek lenne kedve kihagyni? Na ugye, hogy ugye? Hát igen… az italozás egy haverral elég meggyőző tud lenni a hideg ellenére is. Szóval nem lesz ez rossz. Sőt! Csak érnék már oda abba, az átkozott kocsmába.

De addig még egy-két kihalt utcán végig kell sétálnom. Az ember azt gondolná, hogy ilyenkor számos olyan illetővel fut össze, aki az utolsó pillanatra hagyta a karácsonyi bevásárlást. De most más a helyzet. A kirakatok jó része vagy be van deszkázva, vagy csak alig árválkodik benne valami. A karácsonyi életérzésnek halovány nyomát sem találni idekinn. Mire nem képes a háborús helyzet…

Én most minek is agyalok ilyeneken? Talán ebben a háborúsdiban nincs is semmi rossz. Vagy nem is tudom… Amikor még Gemma barátja voltam, lelkesedtem érte. Akkor valahogy túl jónak tűnt az egész, ami csak azért rossz, mert ez még csak a kezdet. Most egy kicsit kiábrándultam ebből az eszméből, meg úgy kompletten az egészből, de annyira azért nem, hogy kézzel-lábbal ellenezzem ezt. Furán hangozhat ez egy griffendéles gondolataiként, de senki nem állíthatja azt, hogy ezek az eszmék csak a mardekárosok részére lett kitalálva. Csak én nem vagyok olyan elvakult, hogy níltan felvállaljam… bár majdnem megtettem dühömben, amikor Gemma kidobott egy halálfaló ifjonc miatt. Csak túl sokat haboztam, de utólag belegondolva, talán nem is baj, hogy nem csatlakoztam hozzájuk. Jó nekem itt a tömegben, azok közt, akik szintén nem tudják, hogy most mit is akarnak tulajdonképpen. Így legalább senki nem kérhet rajtam számot senki és élhetem a nyugodt kis életemet.

A Vadkanhoz érve végre egy kis élettel is találkozom. Lassan talán a kocsma az egyetlenegy hely, ahol idekinn életjelekkel lehet találni. Odabenn pedig már számtalan ember tartózkodik. Lehet, hogy ők is a meleg miatt vannak itt… Nem tudom, de nem is igazán érdekel, hogy őszinte legyek. Az már sokkal inkább, hogy Sol itt van-e már, és hogy van-e egyáltalán valahol szabad hely. A srácot egyelőre sehol nem látom, de ami késik, az nem múlik, bentebb pedig találok egy üres asztalt, így letelepedek oda. Legalább nem kell egy betonalkeszhez betársulnom. Nem mintha bajom lenne velük, néha egész jókat lehet velük dumálni, de máskor meg totál elviselhetetlenek. Mindenesetre amíg Solra várok, valahogy kibírom egyedül is.

Az idő meggyorsítása és eltöltése érdekében rendelek egy vajsört. Kezdésnek és alapozásnak megteszi, aztán később jöhetnek a töményebbek is. De azzal megvárom a drága barátomat. Remélem nem felejtette el a mai kis találkánkat és nem jöttem ki feleslegesen. Habár… inni egyedül is tudok, bár az úgy mégsem az igazi. Ha pedig minden kötél szakad, akkor betársulok valamelyik értelmesebb öreg mellé és elbeszélgetünk az élet kicsi és nagy dolgairól, és hogy milyen szemetek a csaposok, hogy néha felvizezik a vodkát (csak néha?!) Remélem erre nem fog sor kerülni, Sol nagyon remélem, hogy nem hagysz cserben, mert számítok rád.

  Áhhh! Kellemetlen. Késésben vagyok és a folyosók tömve vannak a hazautazók miatt. Minden évben így telik a szünet első napja, elég idegesítő. Mondjuk tény, hogy kellemesebb, mint az a tény, hogy a rohadék mardekárosokat evakuálták hozzánk. Rémes együtt lakni a kígyókkal, idegölő egyszerűen. Olyan, mintha büntetnének minket, persze az olyan gyökerek –mint például Wolf – lazán elvannak velük, sőt együtt küldik felénk a megvető pillantásaikat. Kész röhej ez az egész helyzet, olyan mint egy idióta politikai húzás, aminek az a lényege, hogy a kígyók kiderítsék a többi ház titkát. Végül is ez nem is akkora baromság… lehet, ezzel akarják demonstrálni, hogy már az övék az egész Roxfort, sőt mi több az egész ország. Öröm az ürümben legalább, hogy jót tudok röhögni, ahogyan próbálnak bejutni hozzánk a kígyók, azok a sötét abortuszszökevények képtelenek válaszolni normálisan a Sasfej kérdéseire. Eleve meg kéne várniuk, hogy valaki bevezesse őket, de így legalább rá is vannak kényszerülve. Nem volt azért hülye az a Hollóháti Hedvig.

   Sikerül elkapnom a pillantásommal a mellettem szorongó elsős karóráját. A girbegurba mutatók végei gyorsan változtak át és stílusosan azzá a számmá, amire mutatniuk kellene. Nah ennek a gyereknek sincsen sok köze a muglikhoz. Mindegy, a lényegen nem változtat: már tuti, hogy elkések. Ki kell, találjak valamit, vagy Levi megfejel. Jó nem egy erős gyerek, de nem rég jöttem ki a gyengélkedőről és jelenleg csak az alkohol adta erőre számíthatok a legbiztosabban. Sikerül feltápászkodnom a lábujjhegyemre, hogy kicsit kilássak. Uh. Nahát, innen biztos nem jutok ki egy könnyen, jó hogyha már most elkezdem készíteni magamat az oltásra, amit Levtől kaphatok. A legjobb haverja Abel hazautazott a szünetre és vidítási próbaként beígértem neki, hogy ma kirúgunk a hámból. Nehogy már csak Ab-bel érezze jól magát, nem igaz? Muszáj kicsit jobban szocializálni a gyereket, hiába hetedéves. Na jó, csak lazán iszunk egyet, feltéve, ha odaérek. Úgy néz ki nincsen más választásom, a tikosítottan nyilvános fegyveremhez kell, forduljak. Nehéz időket élünk és ez nehéz döntéseket igényel. Sajnos a Roxfort bizonyos történései miatt igénybe kell vennem a drasztikus eszközöket. Mika és Syd nem szokott örülni, hogy használom a fegyvert, de meg kell érteniük nem, tehetek mást, hisz a hatalom a kezemben van és kísért. Vastag pulcsim zsebébe nyúlok és már meg is tapintom a kis fém darabot. Már nincs menekvés. A magasba emelem a kezemben és elkiáltom magamat:
- Vigyázat! Prefektus vagyok! Utat kérnék! – A tömeg, szinte varázsütésre vált szét előttem. Höhö, kinek kell itt pálca? Tökéletes. Ha nem is a származásom miatt, a visszaélések jogán, tuti el fogják venni tőlem a prefektusi rangot. Vajon a jelvényt megtarthatom?

   Zsír! Sikerült kijutnom a kastélyból és a Roxmorts felé vezető út már sokkal tisztább diákok terén. Elszórtan látni egy kettőt, aki az úti ládájával szórakozik, de az intelligensebbek inkább szekérrel mentek az állomásra. Idén jóval többen utaznak haza, mint általában, lehet nem volt elég fiáker. Szinte napról napra kevesebben vagyunk, a szünet után pedig valószínűleg még kevesebben leszünk, hiszen a szülők rengeteg diákot nem fognak visszaengedni, azokról a szerencsétlenekről, akiknek bujdosniuk kell, vagy elraboltak inkább ne is beszéljünk. Pár kör bagollyal sikerült elintéznek, hogy itt maradhassak, meggyőztem anyámékat, hogy itt nagyobb biztonságban vagyok. Ha otthon maradnék az első adandó pillanatban kapnék egy gyilkos átkot. persze, megértem őket, hiszen már a Roxfort sem a régi: hátborzongató mi folyik itt. Jelenleg bukásra állok SVK-ból, mert nem vagyok hajlandó a társaimon a Cruciot használni, büntetésből Ők használják rajtam. Marha jó érzés mondhatom, nem hiába nem jártam már be az utóbbi héten. De nem akarok ezen gondolkodni, azért megyek a Szárnyas Vadkanba, hogy elfelejtsem ezeket a dolgokat. De fú, mennyire el fogok én késni!

   Képtelen vagyok odafigyelni a lépteimre sittségemben és egyszer majdnem neki is megyek egy útszéli fának. Szerencsére időben felkapom a fejemet és a frontális ütközés előtt ki manőverezem a száguldó fát. Vagy én száguldok? Részletkérdés. Másodszorra már nincsen ekkora mázlim, amikor már majdnem elérem a Szárnyast egy puffanás a lábamnál és egy dühös mekegés ránt ki gondolataimból. Ismerem ezt a dögöt, a tulaj, Aberforth kecskéje. Sikerült felrúgnom, és ahogy elnézem, ennek nem nagyon örül, dühös szemei lángokat szórnak felém. Farkasszemet nézünk, a levegő –az eddiginél is jobban- megfagy körülöttünk. Hát itt az idő, a végső leszámolás elérkezett, pár percen belül elkezdődik. Öklelésre hajtja fejét, lábamban –ami még mindig őrzi a Wolffal való párbaj nyomát- megfeszülnek az izmok. Valahol a közelben egy üveg zuhan a földre és eltörik. Ez volt a jel. Vad sprintelésbe kezdek és a felbőszült kecske a nyomomban száguld! Már csak pár méter. A kecske közelít. Egyre közelebb van! Már érzem a szebbik felemben a tülköket, amikor is a szerencsés balszerencse átveszi az irányítást. Földöntúli hatalmak segítségével sikerül pont olyan szögben elvágódnom a megfagyott úton, hogy elkerülöm a kecske támadását és a lendület adta hirtelen gyorsasággal csúszok egyenesen a lerobbant kocsma bejárata felé. A tölgyfaajtó csukva van, így egy kisebb puffanással csapódok be és lábammal azonnal berúgom az ajtót. Ahogy felállok, a kemény padlón becsukom a bejáratot és hallom, ahogy a kecske is nekimegy az akadálynak. Vége. Nyertem.

   Körbetekintek, furcsa és mogorva pillantásokat látok a környező emberek arcán még is a legtisztább érzés a meglepődöttségük
- Mi van?! Gondoltam beugrom…
A faliórára pillantok, húsz percet késtem, ez az! Még van esélyem, hogy Lev megvárt. Amekkora mázlim van sikerül is megtalálnom a Griffendélest egy üres asztalnál, az egyik porlepte ablak közelében. Ahogy az asztal felé megyek csap meg igazán a meleg, lehet fel kellett volna vennem egy kabátot is. Elég vékonyra vettem a figurát a farmer-hollós pulcsi és sapek kombóval. Legalább a pulcsi meg a sapka elég meleg, de csodálkozom, hogy nem fagytak le a lábaim. Háh! Köszönettel tartozom Jamesnek, ellenállóvá tette a csülkeimet!
Időközben odaértem az asztalhoz és le is huppantam Levvel szemben.
- Hé, srác! Bocs a késésért, el sem hiszed milyen tömeg van a kastélyban! álom az első kört. – mondatomat egy biztató vigyorral toldom meg és a következő pillanatban már a felszolgálónak intek. - Hey! Két üveg sört, egy kis rumot és egy-egy lángnyelv whiskyt kérnénk! – be akarunk rúgni elvégre, minek baromkodjunk csökkentet alkohol tartalmú vajsörrel.

[Sol]

Sol

Tik-tak, tik-tak, tik-tak… az idő pereg, a vajsöröm fogyóban, ráadásul már ez sem az igazi, vagy csak én szoktam el tőle túlságosan, a bent ülők összetétele még mindig változatlan, ami pedig egyet jelent azzal is, hogy Sol barátom még mindig nem ért ide. Ezek szerint nyugodtan mondhattam volna neki egy korábbi időpontot, hátha akkor mostanra már ideért volna, bár soha nem lehet tudni. Na mindegy, egyelőre maradok a seggemen, kortyolgatom ezt a vackot és várok. Várok, hátha beesik még ezen a napon. Az ember még néha hihet a csodákban, nem igaz? Én meg most, mint valami hülye kisgyerek, aki hisz még a mikulásbában, bízom abban, hogy a srác ideér még ma. S talán nem is fogok csalódni…

Már kezdem elveszíteni a türelmem és azon agyalok, hogy milyen töményt is kérjek ki, mert hogy én nem fogok itt az idők végezetéig várakozni azért, hogy társaságban ihassam le magam, az is biztos. Már épp szólnék, hogy mit hozzanak, amikor érdekes zajokra leszek figyelmes és a tekintetemet arra fordítom. Egy szőke srác esik be szabályosan a kocsmába, és arcomon szinte azonnal megjelenik a hatalmas mosoly. Elég hatásos belépőt választott ki, mindenesetre én jót nevettem rajta. Remélem, nem fogja sértésnek venni. Habár miért is venné? Inkább annak kellene örülnie, hogy egyáltalán még itt talál.

Lehuppan az előttem levő székbe és máris dumálni kezd és elég hasznos információkkal is gazdagodom közben, mint például az, hogy állja az első kört. Nem kell kétszer m ondania, az biztos. – Szevasz. Nem gáz. Amikor én jöttem ki még alig volt élőlény akár a suliban, akár idekinn. Ezek szerint elkerültem a hazautazók tömegét, hála az égnek. – Időközben int a felszolgálónak és nem sokat szarozik, amikor felsorolja, hogy mit is kér. Elég szép napnak nézünk elébe, de ránk is fér a kikapcsolódás. Na de hol is van már az itókánk? Inni akarok. Jó sokat. Meg hülyeségeket beszélni össze-vissza. Az is hidegen hagy, ha a végén négykézláb kell bemasírozni a kastélyba. Legalább feldobnánk az unalmas hétköznapjait annak az öreg épületnek.
- Mond csak nem fagytál meg odakinn ilyen laza göncökben? – kérdezem tőle, amíg arra várunk, hogy kihozzák a piáinkat. – Már csak azért, mert én meg majdnem szarrá fagytam… - Valamivel el kell indítani a beszélgetést. Ez nem mindig szokott számomra könnyen menni, de majd egy kis oldószer hatására be sem fogom majd fogni a számat.

Végre kihozzák a söröket, a rumot és a whiskyt és kezdődhet az igazi parti. Magam elé húzom az egyik üveg sört és a poharat teli whiskyvel. – Mond, akarsz pohárköszöntőt mondani? – kérdezem tőle, bár ezt én magam sem gondoltam komolyan. – Mert én ezt a részét inkább kihagynám, inkább igyunk. – jegyzem meg – Bár ha te mindenáron szeretnél…

- Hát akkor egészségünkre! – és Sol felé emelem poharam. – Ami marad az… - valami oknál fogva nem fejezem be a mondatot, ha akarja akkor ő befejezheti, nekem aztán olyan mindegy. Gondolkozás nélkül lehúzom a whiskyt, majd leöblítem minimális mennyiségű sörrel. – A második kört én álom, szóval a tequila megteszi? – nézek rá kérdő tekintettel és várom a reakcióját és közben intek az egyik felszolgálónak, hogy majd legyen kedves és fáradjon már ide, mert újra rendelnénk. Ha rajtunk múlik egészen jó napot fog zárni a Vadkan, mi pedig nem akarunk csalódást okozni sem nekik, sem magunknak. Zsír buli lesz ez….

  Zsír a buli! Lev nem haragszik, ez megnyugtató, hiszen ma felhőtlenül és boldogan piálhatunk ezek szerint. legalább ilyenkor ki tudunk szállni a háború okozta nyomorból. Merlinre, de mikor jöhetett ki Lev a kastélyból, hogy ennyire le tudta kerülni a csúcsforgalmat? Mázlista. Engem bezzeg bekebelezett az a sok… a jó ízlés határain belül sajnos nem nyilatkozhatok bizonyos diáktársaimról. A lényeg, hogy végre itt vagyok, idiótákon és kecskéken is túl, és a legfontosabb: ihatok! Valószínűleg, jó sokáig bent kell tartózkodjunk, nem tudom mennyi ideig bírja a kecskék memóriája, de amilyen ostoba állatok maximum két óra múlva elfelejti az incidenst. Legalább is remélem, ha pedig nem, majd bemutatok neki egy áldozatot… vajon lesz a kocsmában önként jelentkező?

   A titkos kecske szekta gondolatból kizökkenek, el is felejtettem banyek, hogy társaságban vagyok. Az agyamban a fogaskerekek hevesen járni kezdenek és kemény fél perc gondolkodási idő után sikerül értelmeznem Lev kérdését. Újra végignéztem magamon és eszembe jutott egy tíz perccel ezelőtti gondolatom.
– Igen ezen már én is gondolkoztam, de egyszerű a válasz. Egy jó hollóhátas sosem fázik, csak érzékeli a hőmérsékletváltozást! – . Mondatomat egy széles vigyor kíséri, hogy azért érezze, ez most nem komoly házakközifikázódás volt. Vagy még is? Áhh a Griffendéles semmi bajom, jó arcok járnak oda, anno a süveg is gondolkozott rajta, hogy engem oda osszon-e, de rám a tudás útja várt. Höh, akkor még komolyan is vettem, hogy okos vagyok, ma már tudom, hogy csak jól puskázok.

   A söröket és a rövideket ki is hozták – banyek de rég voltam itt, ez a felszolgáló boszorkány nem rossz! Ha bár, látszik, hogy a keblei meg vannak bűvölve. Gyorsan odaadtam neki a pénzt és engedtem is a dolgára, igyekeztem nem feltűnően bámulni a mellét... Levi egyből tudta melyiket rendeltem neki és el is vette a whisky-ét, én pedig nyúltam a rumomért. A furcsa poént a pohárköszöntővel egy fej rázással lezárom és magasba emelem a feles poharat a tisztelet jeléül. A mondatra viszont lecsapok, a titkos szarv-szekta nevében. „Ami marad az..”
– A gonosz kecskéjé! –. Oké lehet, hogy Lev nem érti a dolgot, de lelkiismeretem tiszta. Húzóra megittam a 2cl rumot és gyors kísérőnek nyakaltam egyet a sörből. Áhh, ez mennyire kellett! Az alkohol adta meleg körbe járta a testemet és most fogtam fel teljes tudatomban, hogy mennyire is hideg volt kint.  A hirtelen jött alkohol adagtól pár pillanatig nem tudok megszólalni, inkább csak bólogatok, amikor Lev felajánlja a következő kört.

Ideje beindítani a normális beszélgetést és agyamban született is egy ötlet. Nem is tudom, hogy Lev melyik csapatnak drukkol! – Tényleg! Mit szólsz, ahhoz, hogy az Ír vallogatott megverte Kongót? Afrikának hamarosan egy csapata sem marad bent a világkupában! - mondom az eddiginél is nagyobb vigyorral az arcomon. Hajrá írek!

[Sol]

Sol

bocs, hogy ennyit kellett rá várni…

Gonosz kecske? Mi a francot hadovál ez itt össze? Még nem is ittunk semmit se és ő máris hülyeségeket beszél? Mondjuk ezt megszokhattam volna. Mindenesetre annak örülök, hogy a felismerés csak később jutott el az agyamig, így a whiskey az őt megillető helyen landolt, a tokomban és nem pedig mondjuk a tüdőmben vagy az asztalon. Na, mindegy is, majd később kifaggatom, ha nem felejtem el, ugyanis most van fontosabb kérdésem is annál, hogy megtudjam, hogy ki is az a gonosz kecske. Bólogatással jelzi, hogy megfelel neki a tequila így a piaszállítót hívó kezem magabiztosabban int, jelezve italrendelési szándékunkat.

Miközben arra várunk, hogy valaki végre az asztalunkhoz fáradjon, Sol a kviddicsre tereli a szót. Nem vagyok olyan elvakult és fanatikus a kviddiccsel kapcsolatban, mint Sol, de azért hellyel, közzel vágom a témát. – Egy kicsit sajnálom Kongót, szimpatikus csapat volt, meg azért nem is voltak ők olyan rosszak, csak pechesek. Pont Írországot kifogni, az előző Kupagyőztest! Szegények… De gondolom veled leprikónt lehet fogatni, amiért az írek nyertek…  - Ezt muszáj volt hozzátennem. Elvégre az arcára kiülő óriási mosoly is valami hasonlóról árulkodik. – Ej, de pesszimista vagy. Lehet, hogy csoda történik és az egyik afrikai csapat egy kicsit tovább húzza, mint a többi, bár ha ilyen formában játszanak, mint Kongó, akkor tényleg nem sokáig maradnak benn. – Micsoda megállapítások! Mintha egy sportkommentátor vagy szakértő veszett volna el bennem…

De nem sokáig agyalhatok rejtett képességeimen, mert végre idefáradt az egyik nő, de sajnos ő nincs olyan jó formában, mint az elődje, úgy tűnik, rajta már nem segít semmiféle bűbáj vagy bájital. Na, de mindegy is, a célnak ő is tökéletesen megfelel, azt hiszem. – Két tequilát, legyen szíves. Jah és a sót és a citromot ne felejtse a pulton, köszi. – adom fel a rendelést, majd miután felírja és elmegy újra Solra figyelek és megszólalok. – Ezek néha olyan szenilisek, hogy a lényeget képesek a pulton, hagyni, aztán meg vannak sértődve, ha reklamál az ember. – Hát igen a mexikói nép csodálatos itala csak eme két kiegészítőjével csodálatos. Máshogy el sem tudnám képzelni.

Amíg a rendelt italokra várunk eszembe jut az a bizonyos gonosz kecske és egy kicsit bassza a kíváncsiságomat, hogy milyen sztori állhat mögötte. Remélem, hogy valami vicces dolog. – Figyelj, az előbb említett gonosz kecskés cucc, az mi volt? Kíváncsi vagyok, hogy miért lesz az el nem fogyasztott alkohol egy egyszerű gonosz kecskéé… - Miközben arra várok, hogy előad-e valami sztorit a kecskéről vagy sem, beleiszok a sörömbe, elvégre azért van itt előttem, hogy lassan, de biztosan az is a szervezetembe kerüljön, nem igaz? Még a végén bekövetkezne az a szerencsétlenség, hogy vagy elszállna belőle a szénsav és meleg lesz, vagy mondjuk valamelyik betonalkesz tapló benyúlja előlem azzal a felkiáltással, hogy ingyen pia és úgy sem ittam belőle. Ez pedig semmiképpen sem következhet be, hiszen ezt a sört azért küldte a Földre Isten, hogy én igyam meg, ne pedig más.

  A terv sikerrel járt és a beszélgetés szépen, lassacskán elkezdett beindulni. Jó ötlet volt feldobni a kviddics témát, legalább is úgy néz ki, nem teljesen veszett ügy. Olyannyira nem ismerem Lev-et, de azt tudom, hogy benne van a Dobraverő szerkesztőségében és egész jó sportcikkeket szokásuk közölni. A kviddicset pedig hát na, mindenki szereti, főleg én. Ezért is figyelem csupa füllel Lev minden szavát.
- Ó az nem kifejezés! És még nem is ittam a győzelmükre éppen itt van az ideje! – azzal meg is húztam egy kicsit a sörömet. – Ne sajnáld annyira, még nagyon újak kviddics terén, ha jól tudom még csak tíz éve próbálkoznak. De igazad van, Etiópia például csak két hellyel van lejjebb, mint az írek… - tettem hozzá. Banyek eddig még bele sem gondoltam, Etiópia a harmadik helyen van és amilyen összetartóak az afrikai csapatok tuti nagyon odateszik magukat, ha összekerülnek velünk. Hogy a doxy rágja meg!

   A beszélgetésbe belezavarva végre felfedezett minket az egyik pincérnő. A csúnyábbik. Miközben azon gondolkoztam, hogy még egy baziliszkusz foggal sem piszkálnám meg – pedig hogy sikongatna! Izé nem vagyok ám ilyen perverz… - Lev leadta a rendelést. Hm, ha így folytatjuk nem maradunk valami sokáig beszámítható állapotban, de hát az nem is baj. Szünet van, az Ír Válogatott vezet és ha minden igaz Pottert még mindig nem fogták el. Háh! Ezt neked világ, ezt neked háború, ezt nektek halálfalók! Még maradtak jó dolgok, amiknek lehet örülni. Gondolataimból kizökkenek, amikor örömtársam kifejti a véleményét felszolgálóinkról.
- Hagyjad már, nem azért fizetik őket, hogy gondolkozzanak. Örüljünk, hogy legalább a piákat meg tudják különböztetni! – biccentek vigyorogva fejemmel a pulthoz, ahol éppen a szebbik leányzó furcsán vizslatja és keresi a különbséget egy pezsgős és egy boros üveg között. Gonosz nevetni az ilyeneken? Lehet. De jól esik.

   Csak tovább vigyorgok és kicsit zavarba is jövök, amikor Lev rákérdez a furcsa pohárköszöntő lezárásomra. Le sem tagadhatná, hogy az iskolaújságnál van, mint egy vérbeli riporter, nekem szegezi a kérdést. Most meséljem el a hosszú, legendás történetet, hogy harmadéves korom óta hadilábon állok ezzel a kecskével? Le kell rövidítenem a sztorit. Hmm.
- Már rég óta riválisom a tulaj kecskéje. Biztos láttad már, mindig itt b*szakodik az utcában. Most ahogy jöttem véletlenül belerúgtam, úgyhogy megint volt egy jó kis öőöő kalandunk azzal a döggel. – mondom, de már egy picivel nehezebb összeszedni a gondolataimat. Még egy adagot lehúzok a sörömből és tovább folytatom. - És hogy miért lesz övé a maradék pia? Mert többet nem érdemel az a korcs! – ez elég lényegre törő lett. Egy gyors oldalra sandítással nyugtáztam, hogy a tulaj nem hallotta. Az kéne még mi? Hogy egy paranoiás, vén csöves kitiltson a kocsmából, mert sértegettem a kecskéjét. Az a baj, hogy ki is nézem ebből az alakból.

    Közben megérkezett a mexikói nedű is, jó szokás szerint – ahogy a mexikói varázslók is csinálják – pálcámmal rákoppintottam a citromra, ami a szájam magasságába emelkedett a sóból pedig egy picit tettem a kezemre. Megfogva a poharat Lev felé nyúltam.
– Na, ezt most mire igyuk? –

[Sol]

Sol

- Jogos, jogos… De akkor is legalább egy hangyafosnyi értelem szorult volna beléjük. – Majd én is a pult felé nézek, arra, amerre Sol is int a fejével. Az ott látottak, hát finoman szólva sem támasztják alá a hollós előbbi mondatát. Jó, mindig is tudtam, hogy az itt dolgozok nem zsenik, de hogy ennyire sötét legyen némelyik. Lehet, hogy mindjárt odamegyek és kisegítem, és elmagyarázom neki, hogy melyik üvegben miféle finom nedű található. Vagy mégsem…. A lustaság fél egészség, én pedig egészséges akarok lenni! – Te, figyu! Biztos vagy abban, hogy ezek tényleg meg tudják különböztetni az üvegeket? – kérdezem, miközben a röhögő görcs már fojtogat és a végére már el is kap. Pedig még véleményem szerint nem ittam annyit, hogy vicces részeg legyek. Ahhoz még szükség van arra a mexikói nedűre és még egy-két körre minimum.

Az IQ-harcos pultos lányok/nők/nénik – a besorolás fényviszonyoktól, bevitt alkoholmennyiség és minőség valamint aktuális hangulat alapján történik – után rátérek a kecskés témára. Nem tehetek róla, hogy furdalja az oldalamat a kíváncsiság, hogy a maradék alkoholt miért egy gonosz szakállas dögre kell bízni. Már ha egyáltalán marad itt egy cseppnyi szesz is. Ha kell, én szívesen leszek önfeláldozó, hogy szegény mekegő állatkának ne kelljen kitennie magát a részegség mámorító állapotának. És még állatvédőnek is nevezhetem majd magam. Elvégre megvédem ezt a szerencsétlent a másnaposságtól! Ó, hogy én milyen kedves vagyok! – Ja, ja láttam. Eléggé kattantnak tűnik. Kalandod? Na azt ne mond, hogy egyszer kikezdtél vele, mert akkor már húzok is innen a picsába és keresek más ivócimbit! – Ööö, velem minden okés ilyenkor? Nem hiszem. – Nyugi csak vicceltem. – Inkább gyorsan hozzáteszem ezt, még mielőtt bevágná a durcit. Bár kétlem, hogy ilyen behisztizne. Meg majdcsak veszi már a poént, már amennyire ezt poénnak lehet nevezni. A szar viccek kategóriájában mondjuk elfér.

Áh, megjött a mexikóiak legjobb találmánya! Egyszer biztosan kiutazom majd Kaktuszországba, hogy megkóstolhassam az eredeti, hamisítatlan kukacos istenadta löttyöt. Ennél jobb dolog már csak nagyon kevés létezik ezen a földkerekségen. De miért zengek fejben ódai gondolatokat kedvenc szeszemről? Az agyalás helyet például meg is ihatnám például az én adagomat. Igen, azt hiszem ez lesz a legjobb, amit ma tehetek. Így én is pálcát rántok, leutánzom Sol mozdulatait, így előttem is lebeg a citromszelet, a só is a helyén, a pohár a magasban, így már csak azt kell eldönteni, hogy mire is igyunk. – Nem tudom. Arra, hogy szünet van, nyertek az írek, leráztad a kecskét, a pultoscsajok észlények, vagy a nagy semmire. Igyunk csak úgy! – s közben még magasabbra emelem a poharam. Az üvegek összeérnek, persze arra vigyázni kell, hogy egy csepp se folyjék ki belőle, majd mehet szépen minden a maga rituáléja szerint. Só, lötty, citrom és már ülhet is ki az arcomra az élvezet s a gyönyör édes kettőse.

Mindig is megmondták a nagyokosok, hogy sosem szabad keverni a piát, mert annak csúnya vége lehet, erre föl eddig csak háromféle alkoholos üdítőital került a szervezetembe, ha jól számoltam. De érdekel is engem az esetleges csúnya vég, az újratervezés, vagy a kellemetlen másnap! Az még messze van. Most élvezni kell a szabad perceket és kihasználni, hogy nem bent rohadunk. Mennyivel jobb lenne odabenn a közhangulat, ha az ilyen programok rendszeressé válnának, ráadásul a suli néha még állná is a költségeket. Óanyám, az mekkora volna! – Akkor most én kérdezek, mi legyen a következő kör? Most válassz te.

Valahogy a kezem ügyébe kerül a maradék söröm, így vállat vonva meghúzom azt is, hadd fogyjon és hadd találkozzon odabenn a többi szesztársával. Csak aztán maradjon is odabenn az összes. Nem szép dolog visszajönni és meglátogatni azt az illetőt, aki elküldött a lehető legjobb helyre. – Hé, haver mit szólnál hozzá, hogyha megfelelően feltöltekeztünk, kimennénk egy kicsit randalírozni? Valahogy most nem tudok megmaradni egy helyben a seggemen. – Nem biztos, hogy ez a legjobb ötlet, de nemsokára biztosan elfogok jutni arra a szintre, amikor a folyamat dilemmázó énem a háttérbe szorul, és mindenféle őrültségre képes leszek.

  Kikezdeni egy kecskével? Ez még tőlem is távol állna, bár tény, hogy kevésbé beszélne vissza, mint egy nőstény ember. Maximum mekegne vagy felöklelne. Hm. Áhh, túlságosan veszélyes, meg miről beszélgetnék vele? A kecsketejről? Túl kevés közös témám lenne egy kecskével azt hiszem. Mellesleg már benne vagyok abban a korban, amikor a testi kéjek adta élvezet fantáziafoszlánya folyamatosan megbújik elmémben és a legváratlanabb pillanatokban tör elő. Egy kecske aligha tudná kielégíteni testem minden vágyát. Na jó de, de az gusztustalan lenne, a pálcám sem keményedne meg rá.
– Áhh, az túl extrém, azért ennyire még nem vagyok magányos – mondom nevetve Levnek és kiiszom az utolsó kortyokat is italomból még a tequila előtt. Kicsit bele remegek az alkoholba majd jön a kellemes melegség. Már is kevésbé fázom.

– Hát akkor ne igyunk semmire! – kényelmesebb megoldás, mint gondolkodni azon, hogy mire igyunk, nincs igazam? Ilyen italnál nincs idő koccintani, nyalás, ivás, harapás. Az anyagok együttes íze a rítus után mindig elvarázsol, hiába az óceán túl partján tudják mi a dörgés. De a keskeny tengeren túl is, nem igaz?
– Két ír whiskyt! – intek az én mércém szerinti szebb pultosnak, aki egy bólintással nyugtázza, hogy vette a lapot. Juj anyám, kezd utolérni az alkohol, egyre kábább vagyok. Tekintetemet ismét barátomra fordítom és muszáj elismételnem fejemben a szavait, hogy teljesen felfogjam. Kimozdulni? Hát ha még feltudok állni a hazai ital után is, állok elébe.  Vagy majd esem elébe. Haha. Jézusom, már magamat is fárasztom a favicceimmel, innen már csak pár ital az emlékezet kiesős hangulatig. Gyorsabban megy az este, mint gondoltam.

   A levek meghozták a hatásukat és éreztem lenti szerveim feszülését, hogy nevén nevezzem a dolgot: irdatlanul rám jött a vágy, hogy dobjak egy sárgát. Még mielőtt válaszoltam volna társam kérdésére erőt gyűjtöttem a lábamba és szépen, lassan felálltam. Ezután pedig, mint akit egy mugli ölőgépből lőttek ki futottam is a mellékhelységbe. Ahogy egyre közelebb értem egyre gyanúsabb is volt a dolog. Mióta bejöttünk senki sem jött az illemhelyre. Te jó szagú Merlin, ez egyre büdösebb lesz. Ahogy benyitottam a fa ajtón egyből kijózanodtam. Öregem, ilyen ocsmány pottyantóshoz sem volt még szerencsém. Inkább nem is részletezném a látványt, de mondjuk úgy, hogy majdhogynem az összes testnedv szerepelt a menüben. Legalább öt másodpercnyi sokkhatás után sarkon fordultam, vissza az asztalhoz, felhajtottam két nagy korttyal a Whiskymet, kiszórtam a pénzt az asztalomra és halálos komoly arccal ránéztem Hale-re.
– Menjünk innen. Most. – azt hiszem egyértelmű voltam.

Igazából gőzöm sincs, hogy hova mehetnénk, a Három Seprű már tömve van ilyenkor túl sok jó kocsmát pedig már nem igazán ismerek. Mindegy, majd kérünk piát elvitelre és iszunk az utcán. Ott legalább bárhol besárgíthatom a havat. Vaaagy… Vaaaagy. Felpattant az ötlet és nem is tűnik olyan rossznak. Előbbi komoly képem most inkább cinkosnak tűnhet, ahogy Lev-re nézek. Oho! Ő már hetedéves… Ideje lenne kicsit feldobni ezt az estét…
– Te Levi… - kezdem mézesmázos hangon – Ugye jól tudom, hogy neked már meg van a hoppanálási jogsid? – . Londoni mugli bulik. Vigyázzatok. Mágikus egy este lesz! Háh!

[Sol]

Sol
start the party

- Igyunk! – Felelem lelkesedéssel a hangomban. Nekem lassan tökmindegy lesz, hogy mire iszunk, ha így folytatjuk, holnap már arra is nehézkesen fogok emlékezni, hogy miért mentem én le a Vadkanba, nemhogy az éppen aktuális kört kinek ajánlottuk fel. Már ha egyáltalán persze szeretnék emlékezni a mai estére. Ej, de nem várom a holnapi napot! De miért is foglalkozom a holnappal?! A jelennek és a pillanatnak kell most élni és inni. A képlet egyszerű, a megoldás is. Az élet szép, az alkohollal még szebb, problémák… Azok nem léteznek.

A rítus elvégzése közben csak arra tudok gondolni, hogy én mennyire imádom a mexikóiakat ezért a szavakkal leírhatatlan gyönyörért és mire észbe kapok, már a bensőmet melegíti. Imádom ezt az érzést. Nem ellenkeznék, ha még egy-két kört ebből a nedűből kellene meginni.
Ír whisky…hmm… Csúnya, nagyon, nagyon csúnya esténk lesz. De aggodalomra semmi ok, a csúnya este előtt még egy hatalmasat fogunk szórakozni. – A választásod tökéletes. – jegyzem meg szinte teljesen feleslegesen a rendeléséhez, hisz szinte mindegy mit kér, csak alkoholtartalmú ital legyen.

Csinálni kellene valamit, még mielőtt előjön az alkohol kellemetlenebb hatása és itt helyben elalszom, ami egyrészt nem lenne túl jó dolog, másrészt nem szeretném, hogyha az idióta alkeszek rajtam kísérleteznének. Jobb szeretnék odakinn mászkálni, inni, ökörködni vagy bármi mást csinálni így inkább előálltam egy fantasztikusnak tűnő ötlettel, miszerint lépjünk le innen hamarosan. Úgy tűnik Solnak egy kicsit több idő kell, már mire felfogja a kérdésem, vagy csak fontosabb problémái akadtak időközben. Legalábbis erre következtetek, mikor feláll az asztaltól és fénysebességgel rohan egy számomra egyelőre ismeretlen cél felé. Miután leesik, hogy hova is siet ennyire, mindjárt minden értelmét nyeri, így kissé türelmetlenül várom, hogy a srác visszaérjen, és végre választ adjon a kérdésemre. Nem tehetek róla, mehetnékem van és ilyenkor kétpercnyi semmittevés is az őrületbe tud kergetni.

Ameddig Sol távol van, kicsit jobban szemügyre veszem a pultnál semmittevő hölgyeket. Kár, hogy az egyikről lerí, hogy odabenn sötétebb van annál is, mint amire egy perui sötétségpor képes, a másik meg valahogy nem az esetem. Sajnos. Vagy lehet, hogy mégsem sajnálom annyira, ki tudja miféle népségekkel álltak szóba és mindenre vágyom csak cuki betegségekre nem. Illetve az sem elhanyagolható tényező, hogy még mindig nincs bennem annyi alkohol, hogy bepróbálkozzam bármelyiküknél is. Inkább nem is foglalkozom a gondolattal tovább, így legalább biztos nemhogy itt több pénzt, mint amennyi egyáltalán nálam van...

Elkalandozó gondolataimból a visszatérő ivócimbim ránt vissza a valóságba. Meglepődve és értetlenül figyelem az arckifejezését és enyhén lefagyva nézem végig, ahogy szinte egy korttyal eltünteti a poharának tartalmát. Milyen sokkhatás érhete szegényt, hogy így megviselte? Büdös trollok akarták meghódítani odabenn? Inkább nem akarom tudni így hát követem a példáját, lehúzom a poharam tartalmát, majd miközben a pénzt próbálom meg előhalászni a zsebemből reagálok a kijelentésére. – Okés, húzzunk innen. – Majd én is otthagyok valamennyit az asztalon, remélem, fedezi a költségeket, ha meg nem, hát akkor meg így jártak. Szarügy.

Odakinn jut eszembe, hogy igazából fogalmam sincs, hogy merre mehetnénk. Kedvem lenne még iszogatni, de szíves-örömest kipingálnék néhány falat, rúgnék fel pár kukát, kirakatokat dobálnék hógolyókkal, egyszóval szinte bármiben benne vagyok, ami csak egy kicsit is növeli a véralkohol vagy akár az adrenalin szintem. –Igen? – szólalok meg a nevemet hallva, és kicsit fura tekintettel nézek Solra. Az előbb még halálra vált arccal állt előttem, most meg hallani a hangján, hogy valamit tervez. Aztán eljut a tudatomig a mondandója és szinte abban a pillanatban már hasít is belém a felismerés… Hogy én mekkora hülye vagyok, hogy ez eddig nem jutott eszembe! – Telitalálat haver! Megvan a jogsim. Ember, egy istenkirálycsászár vagy. – Roxforttól, sőt Roxmortstól távol... Ez lesz aztán az igazi zsírkirály buli. – Ötleted is van, hogy merre, vagy csak random vágjunk neki a nagyvilágnak? – Képzeletemben sorra pörögnek le a fejemben a képek. Alkohol, lányok, több alkohol, buli, még több pia és egy óriási éjszaka. Már most imádom.

- Akkor gyere, ne vesztegessük az időt, induljunk meg. De előre leszegezném, nincs semmiféle hátsószándékom – nyújtom felé a karom. – Gondolom neked nincs még meg. Vagy tévedek?