Chloe Sweet

CHLOE SWEET

Alapok

jelszó || "Kényszerhelyzetben válunk hőssé."
teljes név || Chloe Sweet
becenév || Chloe, Sweet - és ennek minden fajtája
nem || nő
születési hely, idő || Winchester; 1980, július, 29
kor || 17
vér || mugli születésű
iskola || Roxfort
évfolyam || hatodik
szak || -
munkahely || -

A múlt
Anyám azt mondja, rekkenő hőségben születtem. Előtte való nap még hűvös volt az idő, és apámmal azon szurkoltak, hogy csak bújjak már elő, de nem tettem, inkább vártam még egy napot. Olyan meleget azóta se élt még át a Brit Királyságban, váltig állítja, de nem csodálom, hogy ez a véleménye, hiszen épp szült, ami már önmagában nem egy kis feladat.
A szüleim legnagyobb meglepetésére szőke vagyok, szürke szemekkel. Egyikükre sem hasonlítok igazán, amiből egy gyengébb házasságban bizonyára lett volna probléma: minimum egy apasági teszt, de az én szüleim egyszerűen csodálatosak: nagyon sok kapcsolatot láttam már életemben, de olyan szeretetteljeset, mint az övék, még sosem. Tökéletes, akár milyen nyálasan hangzik is mindez.
Tökéletes házasságba született egyedüli gyereknek pedig tökéletes gyermekkor dukál, amihez a nagyszüleim is hozzájárultak természetesen, mert őket is megbabonázta a haj és szemszínem. Egészen 6 éves koromig minden rendben is volt, éltem a tökéletes kis világomban, de akkor valami megváltozott bennem. Akkor még nem tudtam semmit erről... kint labdáztam a kertben (mondanom sem kell, anyám virágoskertje is tökéletes volt) amikor is én véletlenül rádobtam a játékot a kedvenc virágára, és az eltörött. Nagyon megijedtem, nem azért, hogy bántani fog, hanem mert tudtam, hogy imádja, és nem akartam látni az arcán, hogy mennyire sajnálja, hogy tönkretettem; bűntudatot éreztem.
Odaszaladtam a növényhez, és sírva kezdtem simogatni azt kívánva, hogy bárcsak meggyógyulna. Fogtam, hátha megáll ugyanúgy, ahogy volt, és egyre jobban kétségbeestem, amikor is a sokadik próbálkozásomra egyszer csak úgy maradt. Nem akartam hinni a szememnek, a virág úgy nézett ki, mintha mi sem történt volna vele. Ez volt az első találkozásom a mágiával.

Innentől kezdve persze semmi sem volt már olyan, mint előtte. Ugyanúgy jártam tovább az iskolába, de egy kicsit csendesebb lettem. Előtte egy sugárzó mosolyú, szószátyár gyerek voltam, de azt az esetet a virággal nem tudtam megérteni, azon gondolkoztam, vajon egy szörny vagyok-e. Még azt is megkockáztattam volna, hogy képzelődöm, de a virág továbbra is csodálatosan élt a kertben. Próbáltam elfelejteni a történteket, de más furcsaságokat is tapasztaltam: volt egy lány az iskolában, aki nagyon irígy volt rám. Ahol tudott, szekált, és próbálta ellenem fordítani az osztálytársainkat, egyszer például azt találta ki, hogy lenyúlja a ruháimat tornaóra után. Az öltözőben állt, és röhögve forgatta a cuccaimat, dobálták egymásnak a barátaival, közben pedig beszólogatott nekem. Rettentően felidegesített, és mivel nem elég, hogy az oroszlán jegyben születtem, de még az aszcendensem is az, így elég forrófejű vagyok ahhoz, hogy ha eldurran az agyam, ne legyen kontroll, és kimondjam, ami eszembe jut - így a képébe vágtam, hogy fulladjon meg! Olyan gyűlöletet éreztem iránta, mint még soha, senki iránt, és a lány köhögőrohamban tört ki. Elejtette a cuccaimat, és görnyedezni kezdett. Síri csend lett, én pedig felkapkodtam a ruháimat, aztán szerencsére nem fulladt meg, de mindenki nagyon furcsán nézett rám. Meg is értem őket, muglik!

Az a pár évem, ami még hátravolt, már koránt sem volt annyira tökéletes. Sosem volt olyan esetem, ami annyira kiemelkedő lett volna, hogy a szüleimet be kelljen hívni, de voltak körülöttem galibák bőséggel. A lányok továbbra is szekáltak, csak már jóval visszafogottabban, így inkább a fiúkkal barátkoztam, akik meg hülyének nézték őket, de azért időnként bele-bele vittek rosszalkodásokba. Kisboltok tetejére másztunk fel, és nem akarták elhinni, hogy elég bátor vagyok, hogy én is felmásszak - hát bizonyítottam.
Igazán nem került hozzám közel senki sem, csak egyetlen nagyon jó fiú barátom volt, de ő másik iskolába járt.

Végre megjött a levél a Roxfortból! El sem akartam hinni: magyarázat volt mindenre, ami történt velem. A szüleim teljesen ledöbbentek, hogy ilyen lehetséges. Akkor mondtam el nekik mindent arról, ami korábban történt, amitől csak még nehezebben tértek napirendre a dolgok fölött. Először láttam őket igazán szigorúnak, és megfontoltnak azzal kapcsolatban, amit szerettem volna: a Roxfortba menni, és tanulni. Átrágták a dolgokat, hogy mi is legyen, és mivel látták azt, hogy mennyire örültem a levélnek, és a lehetőségnek, mennyire elvarázsolt és feldobott és feltüzelt mindaz, ami kiderült, és ami még előttem állhatott, úgy döntöttek, hogy elengednek. Előtte azonban megígértették, hogy többé nem titkolózom előttük.
Nos, ez elég jól ment, és egész sokáig... hogy miért is? Azt egy kicsit később mondom el.

Ott voltam a Roxfortban! Igaz, az állomásra való kijutás nem volt zökkenőmentes: szerencsére én a kis 11 éves fejemmel még sokkal gyermetgebb és kreatívabb voltam, mint ők, így nem okozott gondot a vágányszám sem. Számomra nyilvánvaló volt, hol lehet, ők meg nem győztek levegő után kapkodni.
A varázsvilág lenyűgözött, az első pillanattól kezdve. Éreztem, hogy hazaértem, és ez olyan volt, amit soha nem tapasztaltam korábban. Az egész ceremónia, ahogy beosztottak minket a házakba, a Süveg - le sem lehetett az arcomról kaparni a vigyort.
Annyira új volt minden, hogy próbáltam a lehető legtöbbet magamba szívni a lehetőségekből, csak sajnos, vagy szerncsére a teremtő a gyakorlati tapasztalatszerzés kincsével ajándékozott meg, így sokkal jobban szerettem kipróbálni, átélni a tanultakat sok tanáromnak nagy fejtöréseket okozva ezzel. Bimba professzor majd szörnyet halt, amikor közöltem, hogy én bizony meg akarom hallgatni élesben a mandragóra sikítását. Az előző év után, amikor Neville rosszul tette fel a fülvédőt, hát mondanom sem kell, majdnem fellocsolnunk kellett a tanárnőt.
Ahogy teltek az évek az iskolában, egyre izgalmasabbá vált minden. Pláne, hogy minden évre volt valami különlegesség Tudjukki által Harrynek címezve - na, amikor róla hallottam először, az volt csak igazán érdekes!
Az első napjaim egyikén volt, még nem ismertem ki magam a kastélyban, és találkoztam vele. Megkérdeztem tőle, hogy merre is kell menni a Nagyterembe, mire valaki odakiáltott, hogy a Kiválasztottnak új barátnője van. Annyira feldühített, hogy feltűrtem a talárom ujjait, és elindultam a srác után - nem érdekelt, hogy nagyobb nálam, és az sem, hogy ezt nem szokás (nem csak a varázsvilágban, a mugli világban sem) gondoltam egyet legalább bemosok neki. A srác röhögve távozott, engem pedig a derekamnál fogva tartottak vissza. Akkor kérdeztem utána, mit jelent az, hogy Kiválasztott, és mire választották ki.

Ebbe az iskolába be tudtam illeszkedni, barátaim lettek, és a társaimat is megszerettem. Időnként például Ginny mellett ültem az órákon, így eléggé sokkolt a hír, amikor megtudtam, hogy mi történt vele a Titkok Kamrájában.
Igyekeztem elhatárolódni mind a nagy Harry Potter láztól, mind a nagy utálattól, ami az ő éveit övezte az iskola falai között. Nem néztem levegőnek, és nem tettem úgy, mintha nem tudnék az eseményekről, vagy nem érdekelne, csak próbáltam inkább úgy hozzáállni, hogy ő is ember, és nekem hogy esne mindaz, amit vele tesznek.
Elég sikeresen ment, hogy ne másokkal foglalkozzak, ugyanis egyszer elég komoly nátha kapott el otthon, a téli szünetben. A szobámban ágyban feküdtem, és csupa mugliságot csináltam, amit az iskolában nem lehet: filmeket néztem, amikor egy tüsszentést követően barna tincsek fedték a vállaimat. A szemeim kimeredtek, hogy ez lehetséges, és felpattantam (amit elég rosszul tettem, mert nagyon szédültem) és a tükörhöz rohantam. Annyira megrémültem, hogy egy hang nem jött ki a torkomon (vagy csak a betegség hatása volt) miközben sikításra nyitottam a számat. Újabb tüsszentés, és a füleim összementek egészen apróra. Újabb, és újabb tüsszentések, amikor is a fülem visszaállt a normális formájára, csak épp hegyes lett, mint a macskáké, a hajam meg lila. Ha nem éltem volna már néhány éve a varázsvilágban, biztos, hogy ott helyben elájulok, de így csak azt vártam már nagyon, hogy visszatérhessek a Roxfortba, és utánanézhessek ennek.
Szerencsére a szüleim társaságában sikerült elfojtani a tüsszentéseket, na meg visszarendeződtem az eredeti formámba, mire visszautaztam a kastélyba, de azért nem kevés vicces helyzetet hozott nekem a mtamorfmágia (mint később megtudtam, ez a neve).
Amíg nem tudtam kezelni, addig mindenhonnan el kellett tűnnöm, amikor rám jött a tüsszögés - az ember lég röhejesen fest, amikor ebéd közben a Nagyteremből rohan ki befogott orral. Ugyanezt képes voltam eljátszani bármelyik órán is, mondván, hogy rosszul vagyok. Soha, senki nem jött rá a titkomra, aztán szerencsére, sok utánanézés, utánajárás, és kísérlet következtében sikerült uralnom ezt a képességet. Szóval ma már teljesen tudatosan befolyásolom, és továbbra is titkolom!

Ez volt hát az a titok, amit a szüleimnek nem árultam el. Ez, és Tudjukki. Egyszerűen nem mondhattam meg nekik, hogy mi zajlik a varázslótársadalomban, legalábbis nem olyan részletesen. Azért ők sem ostobák, ráadásul apám a Titkosszolgálatnál dolgozik, így elég sok érdekes esetről hallott, amit, mivel tud a varázsvilágról, volt mihez kötnie.
Azt mondtam nekik, hogy a Roxfort a legbiztonságosabb hely, ahol csak lehetek mugli születésű varázslóként. Biztosítottam őket, hogy nem fog bajom esni, és jóval kisebb kaliberűnek állítottam be az egész helyzetet, mint ami valójában. Nem tehettem meg, hogy az igazat mondom, nem szakadhattam el a Varázsvilágtól!
Amióta a Minisztérium fennhatósága alatt van az iskola, én azóta lázadok. Persze csakis a saját módszereimmel, és óvatosan, elvégre nem vagyok a magam ellensége - viszont rendkívül nagy hasznát vettem a metamorfmágiának.
Hatodévesként azt tervezem, hogy beállok a DS-be, amiről azt suttogják, újraindult. Szerencsére jó esélyem van rá, hogy bekerüljek, elvégre vannak ismeretségeim, még ha nem is olyan nagyon szorosak.

Jellem

Heves és szellemes. Imád versengeni, új dolgokat megtanulni, és tapasztalni, ez az egyik nagy szenvedélye, hogy mindent szeretne átélni. Nagyon szereti az embereket, és törődik velük, ha kérdez valamit, akkor kíváncsi a válaszra is. Hangoskodó, nem nagyon szeret egy helyben ülni, a tettek embere. Nagyon könnyen hatalmukba kerítik az érzelmek, és befolyásolják is, de a haragja olyan, mint a nyári zápor: könnyen jön, könnyen megy.
Nem tud haragudni az emberekre hosszú távon, és nem is szeret. Nagyon pillanatember, így a kárörvendés is beletartozik a tulajdonságainak palettájába. Ha valakit megszeret, akkor azt nagyon megszereti, de alapvetően kicsit nehéz a bizalmába férközni: könnyen beszél magáról, és a dolgairól, de azért óvatos is.
Szeretetre méltó és szeretetet vágyó lány, aki általában a társaság hangulata, szeret is a középpontban lenni, de azért nem tesz meg mindent érte. Utálja az aljas és gátlástalan embereket, nagyon nagy az igazságérzete, és ha ennek ellenkezője merül fel valakivel kapcsolatban, akkor az reszkessen!

Apróságok

mindig || tapasztalatszerzés
varázslat
versengés
barátok
sorozatok
soha || bogarak
igazságtalanság
aljasság
tudatlanság
Tudjukki
dementorok || Amikor kisgyerekként az öltözőben azt kívánta, hogy fulladjon meg az osztálytársa, és ezért azután mindenki úgy nézett rá, mintha nem is lenne ember, hanem egy szörnyszülött.
mumus || Bogarak. Sok-sok bogár!
Edevis tükre || Magát látja szerelmesen.
százfűlé-főzet || piros színű, és olyan íze van, mint a meggyszörpnek
titkok || metamorf mágus; sosem volt még szerelmes; szereti a pletykákat
rossz szokás || rágja a körmeit, nem tud hosszú ideig rendet tartani

A család

apa || Daniel Sweet; 45; mugli
anya || Estel Sweet; 40; mugli
testvérek || -
családi állapot || egyedülálló
állatok || -

Családtörténet ||
Mint már említettem, a szüleim nagyon szeretik egymást, és engem is. Sajnálják, hogy ilyen ritkán látnak, és ahogy hallottam, fontolgatják, hogy legyen egy kistesóm.
Apám a Titkosszolgálatnál dolgozik, mint nyomozó. Anyám "sminkmester", azaz eredetileg kozmetikusnak tanult, aztán a sminkelés érdekelte jobban, így azzal kezdett foglalkozni, míg végül mesteri szintre nem emelte ezt a tudását. Mostanában már filmszínészek sminkeit készíti. A szüleik jól kijönnek egymással, sőt, a szüleim a másikuk szüleivel is, tiszta idilli család vagyunk. Szerintem azonban minden családban vannak titkok, nálunk például az egyik, hogy én varázsló vagyok, de biztos akad még ott más is. Nem tudom például, hogy ki lehetett még varázsló, csak sejtem, hogy lehetett már a családban, nem hiszem, hogy én vagyok az első.

Külsőségek

magasság ||165 cm
tömeg || 60 kg
szemszín || szürke
hajszín || szőke
különleges ismertetőjel || nagy szemek
kinézet || A nagy szemei olyan hatást keltenek, mintha egy őzike állna az ember előtt - azután megszólal, és kiderül róla, hogy egyáltalán nem olyan visszafogott és szerény, mint ahogy egy őzt képzelünk. Nagyon szereti a hosszú, hullámos haját, pláne, hogy szép, szőke színe van. Öltözködése teljesen változatos, a sportostól az elegánsig minden, és szinte minden öltözetében van valami nőies, mindig úgy állítja össze a ruhákat, talán ez még abból a korszakból maradt így, amikor javarészt fiúkkal barátkozott.
egészségi állapot || entomofóbia

A tudás

varázslói ismeretek || Alapvetően azokért a tárgyakért rajong, amik gyakorlatorientáltak, és van bennük kihívás számára. A kviddics maga eddig nem vonzotta, de repülni szeret. Nagyon jó bűbájtanból, sötét varázslatok kivédéséből és átváltoztatástanból is, hiszen ezek azok, ahol sokat fordathatja a pálcáját. az átváltoztatástan különösen a szíve csücske, lévén metamorfmágus.
felvett tantárgyak ||
Számmisztika
Mugliismeret
Rúnaismeret
Legendás Lények Gondozása
mugli képzettségek || az édesanyjától megtanult nagyon ügyesen sminkelni
pálca típusa || 12 hüvelyk, cseresznyefa, főnixtoll mag
különlegesség || Metamorf mágus

Szerepjáték-példa

-Mindjárt hozok neked teát, jó?- kérdezte anyu, miközben én épp a Szívek Szállodájának egyik nagyon fontos részét néztem. Imádom, amikor Lorelei bohóckodik!
-Oké, de ha elalszok, ne ébressz fel.- kértem, ahogy néztem rá, miközben kiment az ajtón. Sóhajtottam egyet, és a hátamra fordultam, annyira igazságtalannak éreztem, hogy pont a téli szünetben vagyok beteg! Miért nem lehetek mondjuk akkor, amikor a vizsgák vannak? Hátha megkegyelmeznének...
A fordulás kivitelezése önmagában nem volt gond, sokkal inkább a háton fekvés, ugyanis akkorát tüsszentettem, hogy felültem az ágyban, azt hittem, hogy kiszakad az arcom a helyéből, és még a fejem is belefájdult! Gyorsan kifújtam az orromat, és visszadőltem, amikor konstatáltam, hogy valami nem stimmel. Valami nagyon nem stimmel, mintha valami sötétebb lenne rajtam... és akkor rájöttem. A hajam! Bebarnult!!!
Felpattantam, lerántva a takarót magamról, és a falamra akasztott tükörhöz rohantam. Egy nagyon ismerős, nagyon sötét hajú lány nézett vissza rám, mitha a gonosz ikertestvérem mása lenne, és a drámai hatás kedvéért volna barna a haja. A szembn lévő lány is a hajához emelte a kezét, mint én, és megfogott egy tincset tátott szájjal, amiből ugyan hang nem jött ki, de más helyzetben biztos viccesnek találtam volna a nyikorgását. A kezembe néztem, a barna tincsre. Ilyen_egyszerűen_nem_LÉTEZIK!
Épp a kiakadási roham közepén jártam, amikor ismét tüsszentettem egy nagyot, amitől a füleim összementek, mintha nem is lennének. Kétségbeesve tapogattam őket, és képtelen voltam felfogni, hogy mi történik velem. Az asztalomhoz rohantam, és előkotortam az Átváltoztatástan könyvemet, amikor ismét tüsszögőroham jött rám, zsinórban hármat tüsszentettem, így visszarohantam a tükörhöz, nehogy lemaradjak a változásokról. Vörös-rózsaszín-lila haj. Megráztam a fejem, ahogy a tükörképem is, egészen elképedve, és megint visszamentem a könyvért. Ahogy fellapoztam, hallottam, hogy közeledik anyu, mert épp valamit kiabált apunak, úgyhogy gyorsan az ágyamba ugrottam könyvestől-mindenestől, és a fal felé fordulva a fejemre rántottam a takarót. Pont ekkor kopogtatott anyu, és jött be, a teámat az asztalra tette. Szerencsére úgy gondolta, hogy a fal felé fordulásom alvást jelent, és nem kérdezett semmit, nem mondott semmit, csak kiment. Amikor már biztos lehettem benne, hogy elment, mgfordultam, és felülve rögtön fellapoztam a könyvet, amiben hosszas keresgélés és tüsszögéssorozat után sem találtam semmit. Azt legalább konstatáltam, hogy minden visszaváltozott rajtam normális alakúvá és színűvé, és eldöntöttem, hogy amint a Roxfortba érek, azonnal megyek a könyvtárba, hogy utána nézzek.

Egyéb

avialany|| Amanda Seyfried