~ A duó ~ Verőfényes, édes virágillattól nehéz levegőjű reggel, madárcsicsergés közel s távol, meg persze a lanyha szellő hintáztatta függöny. Tökéletes összhang, költői klisé, ám mégis olyan kép, ami minduntalan bekúszik Fred Weasley lelki szemei elé, ahogy laposakat pislogva igyekszik megállni, nehogy egy óvatlan pillanatában lefejelje a kasszát.
Egy emelettel a hálószoba alatt, a bolti helyiségnek kijelölt földszinten, az általános forgalomnak köszönheti Fred, hogy még egy fél percre sem bóbiskolhat el a pult mögött. A vevők megállás nélkül jönnek és mennek, valóságos kígyóként tekergőzve a pénztár előtt.
Nincs még két hete, hogy az ikrek megnyitották második boltjukat is, történetesen Roxmorts falu főterén, pontosan szemközt a Három Seprű kocsmával. Tökéletes helyet találtak maguknak; egyelőre kérdéses ugyan, hogy a szerencsés földrajzi fekvés, vagy a bolt híre hozta-e meg a sikerüket. Ha Fred a józan eszére hallgat, nyilvánvalóan az utóbbira tippel.
- Két galleon és nyolc knút lesz – jegyzi meg álmatagon a soron következő szeplős fiúnak, mikor az felmutatja a csalipálcákkal, telefüllel és egyebekkel megtömött papírzacskót. A fiú engedelmesen előkapja az erszényét, és hamar kipengeti a díjat. Fred pedig újfent felriad édes álomképéből, mikor az érmék csilingelve letáncikálnak az asztalról.
- Merlin gatyájára, ez nem az én napom – jegyzi meg sötéten az orra alatt dörmögve, s már kúszik is a pult alá, hogy összegyűjtse a szanaszét gurult pénzt. Amint lehajol, és a világot teljesen a feje tetejére állítva látja, úgy világosodik meg előtte a figyelmetlenségéből fakadó hibája. Talán a szép lassan arcába toluló vér taszítja távol tőle vágyai ágyát, mindenesetre már egyáltalán nem kívánkozik az emeletre. Ebben a pillanatban még örül is neki, hogy kicsit elrejtőzhet a tömeg elől – kizárólag az ő érdekükben. Hiszen hogy lehetett olyan csökött agyú, hogy kiengedje azt a kölyköt egy halom áruval mindössze pár petákért! Nem lenne szabad kiszolgálnia a vevőit, ha ébren tartani is alig tudja magát.
Fájdalmas grimasszal az arcán magasodik ismét a pult fölé, s reményvesztetten keresi a szemével a nap legszerencsésebb vásárlóját. Akinek ugyebár legfőbb ismertetőjele a színig szeplős arca… ám a tarkója olyan tökéletesen átlagos, hogy Fred egy másodperc alatt elveszti szem elől.
- Te légy a következő kísérleti nyulunk, piszok mázlista – suttogja átkait a bejárat felé, ahol az ajtóra szerelt csengettyű fáradhatatlanul jelzi az érkezők és távozók ritmustalan cserélődését. A langaléta Weasley egy hetyke fejmozdulattal jelez az egyenruhás kisegítőmunkásnak, hogy most kénytelen lesz egyedül tartania a frontot, ugyanis a főnökúrnak megkezdődött az első szünete. Ami természetesen közvetlenül a második szünetig tart…
Fred reflexszerűen végigsimít a drága anyagból szőtt talárján, s ugyanezt a mozdulatot megismétli szélfútta vörös tincsein is, majd belép a pult mögött látható – illetve nem látható, lefüggönyözött ajtón. Az illetéktelenektől védőbűbájokkal elzárt helyiség a raktár szerepét hivatott betölteni.
- George, kérlek, küldj meg egy Avadával…
A Weasley fiúk a humorukról híresek? A merész, bántó, néha egészen ízléstelen vicceikről? Pontosan. Épp ezért is kéri Fred most azonnali hatállyal a jobb létre szenderülését. Ha egyszer bal lábbal kelt ki az ágyból, nincs mese. Ilyen a felnőtt élet. Kemény, de igazságtalan!
A fiú fáradtan lezuttyan az első útjába kerülő doboz tetejére, és elcsigázottan felhörög. És egyre csak az jár a fejében, hogy miért kellett olyan elhamarkodottan megígérnie az apjának, hogy a héten mindenképp küld levelet otthonra. Semmi ereje nincs már, még egy nyamvadt pennát se tudna megtartani az ujjai között…