Vaszilij Zajcev
-Hé, aztat hallottad má', hogy ma délután a Malfoy srác meg az griffis prefi együtt... Micsoda értelmetlen fecsegés. Ráadásul undorító is. Már jócskán elütötte az éjfélt a toronyóra. Bizony egy diáknak sem kellene ilyenkor bármely folyosón csatangolni. Nem mintha ez a Karvalyt meghatotta volna. Sosem tudta értelmezni, és elfogadni ezt a szabályt, így ha csak tehette, meg is szegte. Sokszor ütötte meg már a bokáját emiatt, mégsem tudott letenni ezen szokásáról. Ezen túlmenően az egyik legbiztonságosabb folyosón volt a kastélyban. Ide a lehető legritkábban tévedtek a tanárok, mivel normális volt a hangoskodás, amit a részeges kövér pap portréja csap. Viszont közben érdekes információkat is el lehetett csípni néha-napján, vagy éjjelén inkább, mivel az előbb említett portréfigura a napjai nagy részét horkolással töltötte.
Gina unottan megcsóválta a fejét. Felhúzott lábaival a festmény előtti fotelben kuporgott. Nem ez volt a legkényelmesebb póz, amit el tudott képzelni, de nem is volt kifejezetten kényelmetlen. Megnyalta bal mutatóujját, és lapozott egyet elnyűttnek látszó számmisztika könyvén. Csupán fél füllel hallgatta a festmény alakok pletykálkodását a kastély szerelmi ügyleteiről. Egyszerűen nem érdekelte ki kivel kavar éppen. Sokkal hasznosabb infókat is hallott itt már. Pl. hogy holnapra váratlan számmisztika röpdolgozat várható a harmadéveseknek.
- Hé, nem fejeznétek be ezt az undorító témát. Nem érdekel, hogy hogyan turkál egy mardis egy griffis szájában a nyelvével. Amúgy is ez elavult információ. Már idefele a vonaton is egymást falták. Azóta meg napi 24 órát töltenek együtt. Fel nem foghatom hogyan képesek ezek keveredni. Egyszerűen undorító. Szóval, ha nem akarjátok, hogy idő előtt dobjam ki a taccsot, inkább valami hasznos dolgot meséljetek. Pl. hogy mi a nyüves bánatból lesz, a holnapi számmisztika röpi?
- Miért mondanánk meg? Hukk… izé hogy hukk… eladd az infót a reggeli felett… hukk… -dülöngélt már nem túl józanul a kövér szerzetes a festményben. Láthatóan nem vette túl jó néven Gina közbeszólását.
- Azért, hogy tartsam a várakozáson felülit ebből is. És igen. Ha van olyan ostoba élőlény, aki megveszi pár cigiért akkor mért ne?
- Ez… hukk olyan mardekáros hukk…
- Nem. Ez a túlélés.
- Mi lett veled? Régen mindig olyan jó fej voltál, és buliztál velünk hukk…
- Igen-igen! – helyeselt a többi portré alak is…
- Változnak az idők. És a körülmények. Különösen mostanában. Résen kell lenni.
- Az már igaz! – kezdett helyeslésbe egy kövér borvirágos arcú hölgy portré. –
A minap is hallottam, amikor az a szörnyű inspektor úr megfenyegetett egy hollóhátas fiút, úgy bizony…
- Én mondom szörnyű egy alak az! –csatlakozott egy lovagi páncélt viselő erősen spicces férfi is az eszmecseréhez. Gina ismét megcsóválta a fejét. De legalább ennek a témának volt némi értelme. Arról sosem árt tudni, miféle változások folytak a kastély falain belül. Legalábbis a főbb erőviszonyokat tekintve. Úgy festett a helyzet, hogy az iskola három nagy pártra szakadt. Az aranyvér mániás mardisokra, azokra akik utálják őket, és megpróbálnak szembe szállni velük, pl. a DS tagjai Longbottomék vezetésével, és azok akik semlegesek, csak óvatosan ki akarják várni, hogy mi lesz a vége a dolognak.
- Nem fognátok be csak egy percre a szátokat, hogy végig gondolhassam és elemezhessem a helyzetünket?
- Mért nem énekelsz inkább nekünk valamit hukk…
-Ez az! Régebben mindig énekeltél! A Karvaly megcsóválta a fejét. Szörnyű egy festmény népség. Sajnos azonban az egyetlenek, akikkel néha napján szót érthet. Felállt a kanapéról, melyet skarlátvörösre bűvölt arany lángos mintával, csak úgy unalomból. Az ülőalkalmatosságra dobta tankönyvét, és a szemközti ablakoz sétált, melyet kitárt. Felélénkítette a hűs fuvallat a folyosót. Gina számára jól eső hűvös nyugalmat hozott, az éjjeli hideg szellő.
Hmmm.. hümmm…hüm…
Ott fogok sírni,
ahol senki sem lát,
ott törik meg a szív,
ahol a legjobban fáj.
Hmmm.. hümmm…hüm…
S, ha a sötét körbe vesz,
Homályba vész az értelem,
Eltűnik majd az érzelem,
S elillan vele az életem.
Hmmm.. hümmm…hüm…
Az otthon nem létezik,
A világ is elveszik,
Nem marad, miért élhetnék,
Minden eltűnik.
Hmmm.. hümmm…hüm…
Csak egy könnycsepp marad,
Mely kristály jégbe fagy,
S mint a zöld jáde kő,
Úgy hullok ezer szép darabra szét…
Mint valami bánatos fuvola, olyan volt a lány magas cérna vékonyka hangja. Mégis lágy volt, mint a tavaszi eső. Még a szél is elfelejtett fütyülve fújni az ablakon. A képkeretbe is csend telepedett, melyet csak a kövér hölgyalak szipogása tört meg néha. Még maga Gina is elfelejtette, hol van s még a közelgő léptek zajára sem figyelt fel…
Roxfort RPG
Szerző