If you live another day, the fire's here to stay...

****

Előtérben a fekete.
A fekete iskolai egyenruha a maga egyszerű, konvencionális egészével, a világunkat bemutató hagyományőrző szabásvonalaival.
Az én családomat is ilyen anyagból varrják már évszázadok óta, csak a színe kopik ki. Én nem viselek kopottat, én szándékosan változtatok. Egy-egy szélsőséges esetben egészen merész, rövid, rózsaszín koktélruhává alakul, s ezért a mugli-divatház legújabb darabjáért kötegnyi ismeretlen címletű papirost adok ki a kezemből. Hagyom, hogy elvegyenek annyit amennyit akarnak, vakon elhiszem, hogy nem vernek át. Azt is, hogy megéri az árát. Megér egy kis hitelt a szavuk. Kétséges ugyan, de… én elhiszem. Mert akikben eddig hittem átvertek, megcsaltak, összetapostak. Kénytelen vagyok valami újban bízni, de megéri-e szembe állni a hatalommal? Aligha, de egy kis szemléletbeli torzulás nem árt. Vagy legalábbis többet nem, mint amennyit eddig is elkövetett ellenem.
Nehéz rábeszélni, hogy az új divatcsodát elpakoljam és az abszolúti szalonban vegyek másikat helyette. Mindegy milyen színűt, csak a szabás… csak a vágás legyen a régi. Igaz, Mathias? Neked is csak az kell. Nehéz elszakadni a régitől, kiállni az új mellett, kapni érte a legrosszabbat. De aztán még nehezebb felvenni amit egyszer már eldobtunk. Szedjem ki a kukából? Mi vagyok én?
Csodálkozom, hogy nem látod a nyilvánvalót.

Pedig ez nem csoda. Nincs is nyilvánvaló, valójában. De ezt nem mondom el neked, hidd csak, hogy a te saját hibádból folyok ki a kezeid közül,… ez még mindig neked lesz jobb. Meg persze nekem is.

Ha sikítanék, pofoznék, sírnék, panaszkodnék, sírnék, panaszkodnék, sírnék, panaszkodnék, akkor tudnád, hogy milyen bajban vagyok, de nem teszem. Mert én nem adok ki senkit, legfőképp magamat nem. Mindenkinek megvannak a maga kis ügyei, lelki nyavalyái. Én az enyéimet nem aggatom rád, mint ahogy ti rám akasztjátok a fekete gúnyát, mert ismerem a te bajaid, és tudom, hogy neked az éppen elég. Az enyémmel együtt túl sok mindenért kellene aggódj, hát csak játszunk így. Amíg te a sajátod cipelése közben megmaradsz Mathiasnak, addig nincs gond. Maradj mindig magad, egyszer talán majd csak ez óv meg mindkettőnket. És a te családod, az enyémből már csak én vagyok… Mathias, ha tudnád hány felé szakad a lelkem a bűntudattól… a tiéd is megszakadna. És akkor már nem venném hasznod.
De feladod? Azt mondod beállsz közéjük?
- Tedd csak. – én a csend törő. Nem tudom gyávaság-e, vagy bátorság amit csinálsz. Még nem döntöttem el, hogy mit gondolok erről, csak egy biztos…
- … de ha olyasmit követsz el, ami miatt Blaire nem lesz képes megbocsájtani neked, ne hozzám gyere, hogy elolvastassam vele a leveled. Ha majd nem beszél veled. Ha majd nem gondol rád. Ha majd úgy csinál, mintha nem léteznél…. Vele fogok egyetérteni. – És melyik kategóriába esik maga a mostani jelenet? Miért mondod el nekem? Most bátor vagy, vagy gyáva? Valóban csak mert bízol? Ezt nehéz lenyelni, mert ha valóban ennyire jó vagy valószínűleg meg sem érdemlem a barátságod.

Mióta ideértünk most fordítom rá a tekintetem először, eddig csak a perifériámon toporgó alak volt, mostanra a kezdeti lángolás lecsillapodott, talán kissé át is estem a hippogriff túloldalára. Szimuláljunk érzelemmentességet, csengjen gonoszság a hangunkban. Ezaz Lea! Hátha még meg is utáltatod magad vele.
Pedig azt most nem kéne. Nagyon nem.
De én ezt nem bírom! Ne haragudj Mathias.
- Csak várj még vele. Majd visszatérünk rá… - egyezkedhetünk a sorsodról. Látod milyen nagylelkű vagyok veled?
Gondterhelten hátrálok előle, mert ő pont most zúdított rám egy rakatnyi új problémát s nekem idő kell, hogy ezt megemésszem. Ki kell találnom mit gondolok, mert most, hogy saját véleményem szerint kell értékeljek mindent nem pedig valaki más látásmódjával vagyok ellátva, nehéz a helyzet. Önálló vélemény… Micsoda probléma!
Megvárod míg kitalálom, ugye? Vagy ne nézzek rád ilyen könyörgőn? Azt nem szereted, igaz? Akkor csak hagyj elmenni, és ne haragudj.

ne haragudj a késés miatt
Köszönöm a játékot.