Szomjasak vagyunk...

Sol

a téli szünet első napja

A sapkámat még jobban a füleimre húzom, hátha így jobb lesz, de igazából nem sokat segít a helyzetemen, mert még így is fáznak szegények. Lehet, hogy mégis jobb lett volna, hogyha a kastélyban maradok? Ott legalább meleg van. Áh, de akkor meg unatkoznék. Tanulni egyáltalán nincs kedvem, Abel pedig hazautazott, szóval jó lesz nekem idekinn is. Jah és az sem elhanyagolható tényező, hogy Sollal megbeszéltük, hogy a szünet első napját idekinn, a Vadkanban fogjuk tölteni. Egy ilyet meg mégis kinek lenne kedve kihagyni? Na ugye, hogy ugye? Hát igen… az italozás egy haverral elég meggyőző tud lenni a hideg ellenére is. Szóval nem lesz ez rossz. Sőt! Csak érnék már oda abba, az átkozott kocsmába.

De addig még egy-két kihalt utcán végig kell sétálnom. Az ember azt gondolná, hogy ilyenkor számos olyan illetővel fut össze, aki az utolsó pillanatra hagyta a karácsonyi bevásárlást. De most más a helyzet. A kirakatok jó része vagy be van deszkázva, vagy csak alig árválkodik benne valami. A karácsonyi életérzésnek halovány nyomát sem találni idekinn. Mire nem képes a háborús helyzet…

Én most minek is agyalok ilyeneken? Talán ebben a háborúsdiban nincs is semmi rossz. Vagy nem is tudom… Amikor még Gemma barátja voltam, lelkesedtem érte. Akkor valahogy túl jónak tűnt az egész, ami csak azért rossz, mert ez még csak a kezdet. Most egy kicsit kiábrándultam ebből az eszméből, meg úgy kompletten az egészből, de annyira azért nem, hogy kézzel-lábbal ellenezzem ezt. Furán hangozhat ez egy griffendéles gondolataiként, de senki nem állíthatja azt, hogy ezek az eszmék csak a mardekárosok részére lett kitalálva. Csak én nem vagyok olyan elvakult, hogy níltan felvállaljam… bár majdnem megtettem dühömben, amikor Gemma kidobott egy halálfaló ifjonc miatt. Csak túl sokat haboztam, de utólag belegondolva, talán nem is baj, hogy nem csatlakoztam hozzájuk. Jó nekem itt a tömegben, azok közt, akik szintén nem tudják, hogy most mit is akarnak tulajdonképpen. Így legalább senki nem kérhet rajtam számot senki és élhetem a nyugodt kis életemet.

A Vadkanhoz érve végre egy kis élettel is találkozom. Lassan talán a kocsma az egyetlenegy hely, ahol idekinn életjelekkel lehet találni. Odabenn pedig már számtalan ember tartózkodik. Lehet, hogy ők is a meleg miatt vannak itt… Nem tudom, de nem is igazán érdekel, hogy őszinte legyek. Az már sokkal inkább, hogy Sol itt van-e már, és hogy van-e egyáltalán valahol szabad hely. A srácot egyelőre sehol nem látom, de ami késik, az nem múlik, bentebb pedig találok egy üres asztalt, így letelepedek oda. Legalább nem kell egy betonalkeszhez betársulnom. Nem mintha bajom lenne velük, néha egész jókat lehet velük dumálni, de máskor meg totál elviselhetetlenek. Mindenesetre amíg Solra várok, valahogy kibírom egyedül is.

Az idő meggyorsítása és eltöltése érdekében rendelek egy vajsört. Kezdésnek és alapozásnak megteszi, aztán később jöhetnek a töményebbek is. De azzal megvárom a drága barátomat. Remélem nem felejtette el a mai kis találkánkat és nem jöttem ki feleslegesen. Habár… inni egyedül is tudok, bár az úgy mégsem az igazi. Ha pedig minden kötél szakad, akkor betársulok valamelyik értelmesebb öreg mellé és elbeszélgetünk az élet kicsi és nagy dolgairól, és hogy milyen szemetek a csaposok, hogy néha felvizezik a vodkát (csak néha?!) Remélem erre nem fog sor kerülni, Sol nagyon remélem, hogy nem hagysz cserben, mert számítok rád.