Bathgate, Mill Road 2/F

[lakás]

Linlithgow grófságban, Skóciában, 29 km-re Edinburghtól, Bathgate félreeső utcájában, sorházak rengetegében húzódott meg az a lakás, ami az Allyway házaspár ideiglenes otthonául szolgált. Kerek két hónapja laktak itt, készen arra, hogy bármikor továbbköltözzenek.
Csak azok a varázslók találhattak rá, akik pontosan tudták, hol keressék. Enyhe védőbűbáj volt érezhető a ház körül, inkább riasztóként, mint rendes védvonalként szolgált.
A lakásba belépve rögtön a nappaliban találta magát a látogató, átlagos, modern, mugli szobában, a legújabb mugli technikával. A varázslatok hiánya még jobban segítette a rejtőzködést, a lakásnak alig volt mágikus kisugárzása.
A lakás egyetlen pontja, ahonnan ez erősebben érződött, Allyway professzor irodája volt. Teljes ellentéte a modern lakásnak, régies, falborítású falak, félhomály, körbe bőr- és papírkötésű könyvek, tekercsek, ósdi földgömbök. Az elrendezésen is látszott, hogy két varázsmozdulattal azonnal összepakolható, lekicsinyíthető szinte az egész szoba, majd újra visszaállítható minden. Erős védelem csak egy könyvespolcot vett körbe, láthatóan értékes iratokkal, könyvekkel és jegyzetekkel.

[- Jó reggelt, Mr. Allyway.]

Iszonytató sebességgel csapódtak össze sejtejeim, ahogy földet értem az esőáztatta, zöld füvű Skócia földjén. Bathgate városában, a Mill Road közepén álltam, a hopponálás kissé gyomorforgató élménye után, fehér utrazóköpenyem széle halkan, lassan hullott alá, meghazudtolva gyors érkezésemet. Egy lélek sem járt a hajnali utcákon, csak a harmat vagy talán a gyenge eső permetezte a csillogó aszfaltot a lábam alatt, így nem féltem, hogy akárki megláthat. Legyen az barát vagy ellenség.

Be kell vallanom, nem vagyok a hoppanalás híve, valahogy mindig elkap a rosszullét tőle, de hősiesen ellenálltam a kísértésnek, hogy lerogyjak a közeli lámpaoszlop halványodó fényében sütkérező padra. Ehelyett a másik oldalra fordultam, az utca eleje felé, a 2/F jelű ház keresésére. Nem kellett sokat sétálnom, a szinte illúziónak tűnő egyformaságban csak a számok és betűk szép sora adott tájékoztatást és hamarost ott álltam a keresett ajtó előtt, melyet finom pókfonálként vett körül a varázs.

Nem foglalkoztam azzal, hogy csengessek vagy kopogjak, egy Halálfaló soha nem tesz ilyet és ha engem most megfigyelnek, én sem tehetek mást, mint hogy egy gyors pálcaintéssel beszédre bírom a zár nyelvét, amely halkan kattanva feltárja előttem a ház belsejét. Belépek. A szememnek szokatlan sötétség hamar félhomállyá szelídül, a bőr és az új bútorok illata egyértelművé teszi, hogy a házban nem olyan régen élnek.

Nem időzök a ház felfedezésével, látogatásom egyre gyanúsabbá teszi az óra ketyegése, minden múló pillanat, a könyvtár felé veszem az irányt, ami a ház hátsó részében húzódik meg, s amelyben nekem épp dolgom akadt. Benyitok az egyszerű faajtón, belépek és becsukom magam mögött az ajtót. Ujjaim feszesen tartják a pálcát az oldalam mellett, ahogy megköszörülöm a torkom és megszólítom az íróasztalnál ülő idős embert.

- Jó reggelt, Mr. Allyway.

[- Jó reggelt, Miss… -]

A riasztó pár pillanattal azelőtt szólalt meg, hogy a jövevény megtalálta volna a házat, és a professzor akkor már tudta, hogy késő. Most tudták, hol keressék, nem volt idő menekülni. Így ülve maradt a kedvenc karosszékében, és leírta az utolsó mondatokat az utolsó tanulmányában, amit a tudós-társadalom már nem fog elolvasni.

Ráért, hatvanegy éves fejjel már nem rohant sehova, a halálba sem. Nem volt érdemes. Visszatette a pennát a tartóba, lecsattintotta a tintatartó fedelét. Mielőtt a pálcáját az asztalra tette volna, egy intéssel lezárta az értékes könyveket, iratokat védő rekeszt, az ne vesszen kárba, tanulatlan halálfalók könyvtárába ne kerüljön, vagy ne égessék el, mint holmi rendszer ellenes röpiratokat. Többet dolgozott rajtuk.

Miért nem engedte el Susant arra a konferenciára? Most itt alszik a szomszédban, ahelyett, hogy biztonságos távolban lenne egy hotelben. Talán nem fognak sokat foglalkozni vele, nekik csak egy mugli. Legalább Dona biztonságban van.

Összetámasztotta az ujjait, és a szemét az ajtóra függesztette. Hallotta a zár kattanását, a puha lépteket az előszobában. Már várta, hogy berontsanak a marcona álarcosok, ehelyett egy fiatal lány érkezett, csendesen, mint az árnyék.
Allyway professzor nem volt önhitt ember, tudta, hogy még ez ellen a fiatal lány ellen sem lenne esélye. Nem véletlenül nem az első sorban harcolt, hanem meghúzódott, ő a tudomány embere volt. Megfigyelő. Halálfalónak pedig nem a számmisztikusokat, hanem inkább a harci mágusokat veszik fel.

Nyugodtan felállt, összegombolta a házikabátjának legfelső gombját, és enyhén meghajtotta magát. Méltóság a végsőkig. Legalább Susan megmenekülhetne. Vagy legalább ne ébresszék fel.
- Jó reggelt, Miss… - kérdőn nézett a jövevényre. Az, hogy nem rögtön egy átokkal indított, érdekes volt, de Leonard nem reménykedett. Ha halálfaló, és ki lenne más, csak egy feladata lehet.
- Minek köszönhetem a látogatást ilyen korai órán? – kérdezte csendes, csevegő hangon, pár pillanatig eljátszva a gondolattal, hogy hellyel is kínálja a halálfalót. De nem, nem alkalmas az alkalom.
A lány kezére tévedt a szeme. Nem kezdő, a pálcája nem remeg. Összefogta a kezeit a háta mögött, és szinte kíváncsian tanulmányozta a jövevény arcát. Az utolsó embert, akit módjában áll tanulmányozni.

[- Beckett, Deliah Beckett]

- Beckett, Deliah Beckett - segítem ki mosolyogva, éppen csak kezet nem nyújtok, ahogy közelebb lépek, körbetekintve a köröttünk magasló könyvespolcokon és tartalmukon. Egyszerű könyvek, mugli és varázstudó szerzőktől egyaránt, de semmi érdekes, amin megakadhatna a tekintetem. Pillantásom visszasiklik az öreg tudósra. Nem fél tőlem, ami megnyugtató, hiszen nem ártó szándékkal érkeztem, egyszerűen csak a művei érdekelnek. Az sem zavar, hogy a felesége a mellettünk lévő szobában alszik, soha nem szerettem ártatlan és idős embereket gyilkolni.

Az idős emberek ritkán tesznek meggondolatlan dolgokat, egy fiatal azonban... azzal nyugtatotm magam, hogy ha egyszer elengedek egy ártatlan fiatalt, akit meg kellett volna ölnöm, állom érte a büntetést, hogy aztán legközelebb a csatatéren fussunk össze, és nem ugyanazon az oldalon állva. A tehetetlenek és védtelenek kiiktatásában soha nem találtam szépséget, a fair harcban azonban mindenki tudja miért küzd és hogy meddig. Harcban elpusztítani egy másik lényt nem kevésbé iszonyú, de igazságosabb és könyörületesebb. Ettől persze nem lesz tiszta a lelkiismeretem, de talán nem kell együtt élnem halott gyermekek és öregek emlékével, amelyek lassan önmagam ellen fordítanának és megölnének. Soha nem voltam erős személyiség, ha dacból vagy természetemből fakadóan is, de a lelkem soha nem tudta bevenni a Halálfalók életfelfogását.

- Reméltem, hogy már ébren lesz, ilyenkor kevésbé figyelik a hopponáló csatornákat, nem volt választásom és sajnálom, ha akármiben is megzavartam. Nem mondom, hogy barátilag jöttem, de semmi esetre sem pusztulást kívánok hozni Önre vagy a családjára - magyaráztam halkan, lassan, csak hogy tisztázzam szándékaim. - Üzleti ügyben jöttem, tudom számos értékes és ritka könyvvel rendelkezik és több művével is találkoztam, ezek felől szeretnék érdeklődni.

Tudom, hogy furcsának találja megjelenésem, sápatag lényem nem épp a legbizalomgerjesztőbb, de mindenképp szereztem egy-két jó pontot rövidke beszédemmel és viselkedésemmel. Legalábbis ebben reménykedtem. Óvatosan tettem néhány lépést felé és bizalmam jeléül az övé mellé helyeztem a saját pálcám, amit nem gyakran teszek meg. Az mellékes, hogy talán már pálca nélkül is sikerülhet magamhoz hívnom, ha úgy adódna.

- Esetleg leülhetnénk... - jegyeztem meg, kissé bátortalanul a karosszékek felé intve a tekintetemmel, majd várakozóan a férfira függesztettem pillantásom.

[- Ön könyvkereskedő? -]

~ Beckett. Egy aranyvérű, egy ősi család tagja egy mugli házban. A sors erőteljesen ironikus. ~ gondolta a lány bemutatkozásánál. Nagyon jól ismerte az aranyvérűek családfáját, hiszen sokszor szüksége volt rájuk a tanulmányaihoz. És persze nem csak a cenzúrázott, hanem az eredeti, igaz kivonatokra.
- Ön könyvkereskedő? - kérdezte kíváncsian. Ez persze nem a könyvekből tudta, a köreik jól ismerik egymást. Két éve tervezte, hogy meglátogatja, de elfelejtődött, meg persze a háború. Pedig nagyon szüksége lenne pár könyvre, amit állítólag már csak nála lehet beszerezni. Azt viszont fel sem tudta fogni, hogy lehetett belőle halálfaló, szerinte a művelt, olvasott és okos ember nem lehet tagja egy ilyen szektának.

Megvillant a szeme, mikor a halálfaló magyarázkodni kezdett. Merőben szokatlan, mégis teljességgel hihető. Ha rossz szándékkal jött volna, nem beszélne félre. Mégsem múlt el azonnal minden gyanakvása. Lehet, hogy csak az értékes könyveinek a lelőhelyét akarja megtudni, és utána végezni vele. Lehet, hogy elsősorban üzletember, és csak utána gyilkos.
Mégis reménykedni kezdett benne, hogy nem ez a napja lesz az utolsó. Pár pillanatig csendben emésztette Miss Beckett magyarázatát, gondolkodott mit is tehetne. A bizalom második kisebb hulláma akkor érte el, mikor a lány lerakta a pálcáját az övé mellé. Még egy szokatlan lépés, így nem is vitázott a lány kérésével:
- Kérem, foglaljon helyet – intett a kis dohányzóasztalra és a két karosszékre, ami az iroda másik oldalán terpeszkedett. Mindig itt tárgyalt üzletfeleivel, és itt beszélgetett kollégáival.

Mikor a lány helyet foglalt, ő is letelepedett vele szemben, és a kezét az ölébe ejtette. Egy ideig tovább tanulmányozta a halálfaló arcát, majd ráérősen elindította a beszélgetést. Meg kell válogatnia a szavait, hisz abból a mondatból, hogy: „nem kívánok pusztulást hozni…” könnyedén eltűnhetne a nem, ha rosszul beszél.
- Tehát a gyűjteményem érdekli – kezdett bele, és felragyogott az arcán egy büszke mosoly – Igaza van, hatvan értékes könyvem van, de nem tudom Önt milyen témájúak érdeklik. Fekete mágiát itt nem talál, ha nem számítjuk ide a „Nagy-Britannia varázslócsaládjai” két kiadását, egy hagyományos, és egy jóval kevésbé hagyományosat, ami a kitagadott, eltitkolt, megváltoztatott embereket is tartalmazza. Ezt varázslat jegyzi, melyet szinte lehetetlen becsapni. Nagyon érdekes dolgokra lehet bukkanni benne. –
Szünetet tartott, hisz ez biztosan nem érdekli a hölgyet.
- Tehát főleg mágiatörténeti témájú könyveim vannak, és nem szívesen adom el őket, pénzre nincs szükségem – szünet – viszont nekem is szükségem lenne pár új könyvre, tehát cserére kerülhet sor – várakozóan nézett az üzletasszonyra, és jobban belesüppedt a fotelbe, jelezve, hogy átadja a terepet.