+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  A 96/97-es tanév
| | | |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | | | |-+  Déli szárny
| | | | | |-+  Alkimista labor
0 Felhasználó és 2 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 ... 3 4 [5] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Alkimista labor  (Megtekintve 25584 alkalommal)

Seraphin Lamartin
Eltávozott karakter.
*****


VII. Kis Alkimista

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #60 Dátum: 2009. 08. 06. - 13:06:28 »
0

Az örök és elpusztíthatatlan Alkímia.

*Öt pont a Hollóhátnak?! Inkább öt pont a HollóhátTÓL! Normális tanár nem ad pontot egy benyelt passzusra. Mondjuk Piton professzor. Megvető fintorra rántom a szám, miközben a penna végével játszok, öntudatlanul, teljesen reflexesen, de valahogy le kell foglalnom a figyelmem, ha már egyszer a professzor nem teszi. Bár tulajdonképpen ez a kijelentés nem állja meg a helyét. Lefoglalja a figyelmem. Aktívan halálfélnék, hogyha kedvem lenne félni bármitől is. Mindenesetre ez a hideg számonkérés, hogy végigpillant rajtuk, valahogy felháborít, elvégre a válaszaink bizonyára jobbak, mint elvárható lett volna, hiszen senki nem mer nem kielégítő választ adni. Ch, voltaképpen valahol gyáva népség vagyunk, de legalább hatékony ez az oktatási módszer.
Ahogy másolom le a jeleket, azért rájövök lassan, hogy miért ilyen adakozó. Két szőke lány, első sorban, teljes panoráma, elbutult, kék tekintetek, hát hogyne, a rokonlelkek megértik egymást. Elvigyorgom az ón jelét, megcsúszik a pennám, rajzolhatom újra. Egye thesztrál, marhára nem érdekel, odarajzolom mellé rendesen, aztán akinek nem tetszik az a szép, nagy, rusnya paca a jegyzetemen majd reklamál.
Ez a tanár egy mászkálós tanár. Már megint útnak indul, mint aki nem bír egy helyben megmaradni, és már megint Oment pesztrálja. Először Blaine, aztán Omen. Mondom én, hogy rászállt a Mardekárosokra. Ráadásul megválaszolja a megválaszolatlan kérdéseket. Most egy kicsit örülnék egy mugli napszemüvegnek. Erélyesen lekoppintom a pontot a vasárnapon, amikor mellém ér, kihúzom magam, belobban az agyamba a düh vöröses függönye, lehet, hogy csak a professzor kabátja hat rám frusztrálólag, de a lényeget tekintve tökmindegy. Előbb Blaine, aztán Omen, most meg velem próbálkozik. Nevetséges. Ha elfogytak a Mardekáros fiúk, akkor előveszi a lányokat, szépen végigmegy azokon és kezdi a kört. Blainen egy kis inkvizíció, Omenen gyakorolja a pszichohatásait, rajtam meg… Nos, egyelőre tulajdonképpen megdicsért.*
-Örülök, hogy tetszik professzor úr-*nézek fel egy pillanatra, miközben becsavarom a kupakot a tintára és egy rongyban letörlöm a pennám hegyét. Nyugodtan állom a pillantását, semmi olyasmim nincs, amibe bele tudna kötni, tovább is lép, keresi a hibát. Biztosan a hibát keresi, rendes tanár nem indul el a padok között röhögni a diákjai alkotásain.
Akár hátra is dőlhetek kényelmesen, már amennyire ez a szék kényelmes, mély levegőt veszek, nem kellett volna, sűrűn fintorogva meg is bánom és a kísértet akcióit nézem. Van, aki még ír. Hihetetlen, hogy lehetnek ilyen bambák, vagy buzgók. Összegzést kellett írni, nem kisregényt! Mondjuk mit is várjon az ember egy erősen nőtöbbletes csoportban? Mindazonáltal úgy tűnik, hogy a nőfélék nem válaszolnak kellő alapossággal, vagy éppen elkalandoztak egy kicsit, mert ki a következő áldozat? Tyana. Melyik házba jár? Mardekár. Mondjuk, aki támadási felületet ad, az meg is érdemli, hogy a tanár úr eljátsszon vele. Nem leszek jóságos megsajnáló kis mitugrász. Nincs is miért. Nem történt semmi különös.
Még. De a professzor megint hátrafelé tart, ki is húzom magam, hogy ne csak figyeljek, hanem ez látszódjon is rajta, a száraz pennavéggel egy üres pergamen sarkát kapargatom, mintegy pótcselekvésként, nem nézek fel birkás áhítattal az oktatónkra, inkább a színes ábrákkal szemezek még ott elöl, amíg lehet és csak az agyammal figyelek felé. Valami olyasmiről beszél, ami szerintem nem kapcsolódik semmihez, de az elviség szempontjából bizonyára érdekes. Ez az egykor halhatatlan volt az ember és egynemű elképzelés nekem egy kicsit megfoghatatlan, mint a szétosztottsága is, mondhatni egészen elvont. Úgy tesz, mintha tényleg valami felsőbb hatalom irányítgatna minket, vagy nem tudom. Igazság szerint ez nekem zavaros, de azért megjegyzem, jól jöhet még, ha valami okos feletet kell adni. Az alkímia varázsláság. Szép eszmerendszeren nyugszik, de azért mégiscsak tele van konkrétumokkal. De ha csak ilyen egyszerűen elénk rakná, aligha lennénk ilyen feszülten odafigyelők. Magánvélemény. Megtartom magamnak, amíg meg nem győznek az ellenkezőjéről, vagy ki nem tapogatják az agyamból. A kulcsszó a magánvélemény.
Hihetetlennek érzem, de a professzornak mégis sikerül magához vonzania az összes figyelmemet, amikor a tudás mindenhatóan esendővé tevő mivoltát boncolgatja, egy sötéten elégedett vigyor is becsúszik a szám sarkába, hogy legalább nem tapogatóztam olyan messze a válaszokkal az előbb. Helyeslem. Alighanem egy emberként dőlünk előre a csoporttal, amikor az elharapott homonculus szó elhangzik, de mint ügyes hatásvadász, a professzor nem boncolgatja tovább. Aki tudni akarja, az megkérdezi, ha meg mer szólalni. Vagy majd elmondja. Hátradőlök a székben, normaszerűen magam alá húzom a lábaim, a karom az padon, a pennával játszom továbbra is, emésztem, amit mond, legalábbis próbálok elég befogadóra nyugodni ahhoz, hogy ez menjen. Jegyzetelni kéne a gondolataimat, de csak kapkodok egyiktől a másikig. Felvonom a szemöldököm, őrülettel a teljességért? A legjobb úton jár professzor ahhoz, hogy teljesen becsavarodjon és elvesszen a saját eszmerendszerében. Legalábbis így, első benyomásra ezt kell gondolnom. Jól kordában tartott indulatok, tudatosan kimerevített pszichopata dühöngések. Kicsinyes vágyak aranyos játszótere az óra, semmi más.
Tűz, narancsos lángok lobbannak mellettem, nem vagyok eléggé elmebeteg ahhoz, hogy ne rezzenjek össze, de nem vagyok elég gyáva ahhoz, hogy elrántsam a kezem, bár lehet, jobban tenném. Az asztalhoz szorítom, megfeszülök ültömben, lehet fel kéne ugranom és megátkoznom a tanár urat, de inkább felnézek a világos szemeibe. Merev pupilla, kifejezéstelen tekintet. Nem, nem kifejezéstelen. Rideg, számító, gonosz. Legalábbis szerintem így néz a gonosz. A Sötét Nagyúr sokat tanulhatna a professzortól. Mindenesetre én nem vagyok a rokona. Én nem vagyok a csatlósa. Velem nem csinálhat azt, amit csak akar. És ő nem fog kockáztatni. Nem fog. Hagyom a kezem megfogni, bár a pennát kilöktem az ujjaim közül, nehogy baja essen és… Igazam lett. Nem tudom mi baja a Mardekárosokkal, de nem fogok beijedni tőle. Azért megkönnyebbültem kicsit, lehúzom a kezem a padról, megmozgatom az ujjaimat, örülök nekik. Közben, mintha csak megjósoltam volna, a Sötét Nagyúrra terelődik a szó, felkapom a fejem a kérdésre, de válaszolni nem tudok rá, elvégre a halhatatlanság, mint olyan még kimaradt a tanulmányaimból. A kérdésre válaszolnék, de úgyis lesz valami túlbuzgó Hollós, aki majd megmondja neki, hogy csak annyiról szól az egész, hogy le kell ásni mélyre ahhoz, hogy megtaláljuk az igazán fontosat, vagy valami hasonló romantikus szöveg, de a lényege ez volt. Erről is olvastam, részletkérdés. Előveszem a pálcám, feszült figyelemmel jegyzem az igét, aztán mielőtt megpróbálnék egyenes vonalat húzni, párszor elismétlem magamban. Utána egyenes vonalat húzok. Eddig nem volt nagy nehézség. Sóhajtok, a haragosvörös füstkígyó bájosan hever a felületen, elhúzom mellőle a kész válaszaimat. Odaírom még melléjük, amíg a tanár úr alkot, hogy:


V.I.T.R.I.O.L---Jelentése nem más, mint a lélek mélyére hatoló folyamat, egyfajta spirituális utazás, aminek a végén a vállalkozóról lebomlik a világ által rárakott máz és marad a tiszta mag, a halhatatlanság. Az oldószer maga a folyamat.


A körökre meredek, de a kérdést nem értem. Mi másra lenne jó egy ilyen kör, minthogy meghatározza az egyént? Ahogy ecseteli a továbbiakban, számomra továbbra is úgy tűnik, mintha ez lenne az egyetlen felfogható funkció. Mindegy. Majd erre is válaszol valaki más, okos, ügyes, aranyos, égetnivaló. Tessék csak tessék kedves diákok, válasszanak kedvük szerint. Nekem akkor is a lila tetszik jobban. Azt nem lehet? Marad a tűz. A víz túl nedves, a szél bosszantó, a földdel meg hagyjon már. Felcsapom a könyvet, alulról felfelé futok végig a fémeken. A vas szimpatikus, réz kizárva, tökéletes vagyok, mint a platina, ónról valahogy a bájitaltan jut eszembe, meg egy üst, ólomnak szimpatikus a bolygója, magnézium, kén kálium kizárva, azoknak olyan ártatlan fazonjuk van, a higany nem lenne rossz, csak egy kicsit illékony. Különben is, a higany csal. Foszfor, ezüst, cink, ezek olyan kis kényesek, a bizmutnak viszont szép jele van. Élvezet lenne rajzolgatni. Arzén, széles körű népszerűségnek örvendő kecses méreg, kis adagban is hatásos. Arany, ego, anto… mi, ezt ki se tudom mondani, szóba se jöhet. Gondterhelten felpillantok. Narancsos ragyogás izzik a tanár úr előtt, napocska, aranyka, tüzecske. A szellem meg levegő, Plútó és arzén, és még mutogat is. De mielőtt nagyon lemaradnék, megsuhintom a pálcám, döntök, lobbanó tűz, arzén, sorscsapás Szaturnusz, mert van igazság. Buja lilán látványos az igazság. Bár ha rajtam múlna akkor a lilát a sok bennem megfogalmazódott kérdőjel szimbólumának tekinteném:*
Naplózva

Sean Blaine
Öröktag
***

6. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #61 Dátum: 2009. 08. 06. - 15:29:15 »
0

.-= Alkímia -
Cedrah, Kiscsillag és a még mindig hulla diáktársak =-.



Sercegés.
Feszültség.

Ebben a rohadt teremben szinte vágni lehetett a feszültséget, a diáktársaim úgy be voltak szarva, hogy csoda, a tökéletesen szürke nadrágjuk, avagy szoknyájuk nem lett a picsájuk alatt barna. Ennek ténynek örültem, meg kell vallanom, azért fekália szaggal telt teremben meglenni nem éppen kifizetődő, halálnak sem valami szép azt kell mondanom. Kelletlen, de kénytelen lettem volna valamiféle ibolyaillatot varázsolni… arról nem is beszélve, ha valóban maguk alá dobták volna a félelmüket, úgy Iriske is fellépett volna ellenük, hiszen a lányka olykor ingerlően tisztaságmániás. Ez persze önmagában csodálatos dolog, hiszen magam sem kedvelem a rendetlenséget, koszt magam körül, de azért tartok egy bizonyos határt. Azért levágatni egy szolgáló ujjait, mert koszos a körme. Végrehajtóként minden szívfájdalom nélkül asszisztálok,  szó se róla… bár, belegondolva én sem vagyok egy patyolat lelkületű, elég csak arra gondolni, hogy a crucioval itatott szobaajtómon hányan lelték már fájdalmukat. De hát, ezért vannak, ezért szolgálók. Ne nekem kelljen már kinyitnom a szobám ajtaját, ha be akarok menni. Ahogyan játszottam a gondolatokkal, olykor Kiscsillag irányába pillantottam, majd végigjárattam szemem a körötte lévőkön, vajon melyikük bambulja. Az utóbbi eset óta, amikor az északi bejáratnál meg kellett védenem, nagyobb figyelmet szentelek neki. Ahogyan odakint, itt is minden idegbajt mellőzve lépnék oda, kellően pofánkúrni az illetőt, ha már csak rossz szemmel mert odanézni. Család az család, nincs mese. A mellkasomon összefűzött kézzel, a hátamat a szék támlájának vetve ültem, lábaim a pad alatt. Noha lazának tűnt a dolog, eléggé úrias testtartás sikeredett. Az olykori teremszemle során meg kellett állapítanom, hogy a sok deviáns igencsak rusnya képű. A mugli állatkertekben tartott majmok pofázata különb ezeknél az amorf arcberendezéseknél.
Mögöttem.
Hangok.


Oh, hát persze, hogy kezdi elhinni, ha akarnak a diákok, akkor tudnak valamit. Azt mégsem vághatja a képükbe, hogy szerencsétlen parasztok. Én megtenném, persze, ahogyan mondani szokta bennem még ott lappang a törni való vad jellem. Ezzel mindig úgy vagyok, aki manapság nem képes megvédeni magát, az sok jóra nem számíthat. A szarba fogják tiporni, aztán, hogy ellepje a csoda, ráürítenek… ezzel tökéletesen eltüntetve őt az élet színpadának színéről. Nem, közel sem akartam a színtéren mozogni, de az első sorok egyike megfelelt, hogy lássam, mi történik, és csendben okuljak a hulla hibájából. Ahogyan ezen töprengtem, hallottam, amint nekikezd az alkímia alapmeséjének, annak a történetnek, amit számtalanszor hallottam már. A legszívesebben ásítanék egyet, jó hangosan, de mégiscsak egy rokonról beszélünk… no meg az egyezség. Nem szopatom a fejét, ő cserébe megkínoz. Hol maradna a kurva élvezet, ha felrúgnám ezt a csodálatos megállapodást.

Szemléletmód.
Kéreg.

Akárhonnan is közelítettem meg a történetet, bizony arra a következtetésre kellett jutnom, hogy én már régen átléptem a határt, és az a szaros, metafórikusan értendő „kéreg” olyan régen levetésre került, elmondani is nehéz. Talán már a születésem pillanatában… sőt, „kéreg” nélkül jöttem erre a rühes világra. Az igencsak érdekes eszmefuttatás közben tűz ropogását hallottam, de nem néztem hátra, biztos voltam benne, hogy éppen meg próbál félemlíteni valakit. Helyes, ezúttal nem én vagyok az áldozat… noha, lehet pontosan azért, mert gondolkodás nélkül tenném, amit kell. Az pedig nem éppen építő jellegű demonstráció.
Kérdés.
Voldemort.


Nem igazán reagáltam le, de kibontakozott bennem a válasz, amely képes lett volna megmagyarázni, hogyan is lehet halhatatlan valaki. Rengeteget foglalkoztam ezzel a kérdéssel fiatalon, tekintve, minden napomat úgy kellett kezdenem, kinyír-e az anyám, vagy fejbe lő-e az apám. Kellemes családi idill az év minden egyes napjára. Az óra lassan csordogált, amikor is megjelent a bizonyos latin szöveg. Körbetekintve pár gyagyás írni kezdett, holott nem volt szó róla, írásbeli megoldást vár a nagybátyó. Stréber köcsögök. Megráztam a fejem, majd ismét hátradőltem a székben, és vártam, hogy valamelyik hollós, hugrás, vagy griffes megoldja a megoldani valót. A válasz annyira evidens volt, hogy majdnem sikerült Cedrahnak megmosolyogtatnia a kérdésével. Nem tettem, üres, kifejezéstelen tekintettel vártam a továbbiakat.

Pálca.
Rajzolás.

Amikor felszólította a csapatot a pálca elővételére, lassan leeresztettem a jobbom, majd kihúztam a varázstárgyat a nadrágzsebből. Mivel ezt az igét ismertem, így nem próbálkoztam, megvártam, mit is akart feladatként kiadni. Tankönyv, az elemek. Egy apró kézlendítés elegendő volt, és a mappámból elém csúszott a könyvem, ezzel egy időben az összetekert pergamen a pad azon részére gördült, ahol elértem én is, de kellőképpen Cedtah be tudta volna szedni, ha akarja. Balommal fellapoztam az adott oldalt, majd olvasni kezdtem. Érdekes dolgokról volt szó benne, de hamar összeállt a kép, mit is szeretnék felróni magam mellé a levegőbe. Tűz, evidens, mi más is lehetne? Vas, az erő és akarat jeles szimbóluma, bolygónak pedig nem más, mint a mars, melynek jelentése energikus, bátor, becsvágyó, ha kell, erőszakos jellem. Fizikai erő, izmosság. A Nap jegyében az energia pazarlása. Az egész kompozíció a vas izzó színével lett megalkotva.
Pillantás.
Vártam.



Naplózva

Roxan Winterbell
Eltávozott karakter
*****

Hatodéves griffendéles

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #62 Dátum: 2009. 08. 08. - 10:09:09 »
0

ALKÍMIA

Miután abbahagytam az írást felnéztem és pillantásom meglepve találkozott össze Lupen professzoréval.
Éppen ellépett a padom mögül és helyeslően biccentett felém. Sőt, ha jól láttam, mintha mosolygott volna! Ez vajon tényleg nekem szólt? „Talán jónak ítélte a válaszom” gondoltam magamban, majd egyre nagyobb érdeklődéssel figyeltem az óra alakulását.

A professzor láthatóan jobb kedvre derült, pedig néhány perccel ezelőtt még metsző hangon torkolta le a készséges Yvettet, aki Gregory Omen segítségére sietett. Pillantása kifejezéstelenül mérte végig a padokban körmölő diákokat, arca semmi érzelmet nem tükrözött, mikor a még mindig sokkos állapotban lévő Rhia Callistra padja mellett elvonult.  
- Szegény lány! – sajnálkozik mellettem Celeste is. – El sem tudom képzelni, min mehetett keresztül.

És most mégis, szinte már elégedetten dicséri meg diákjai irományait. A jeges légkör érezhetően kezd feloldódni. „Vajon mi történhetett? Mi változott meg?” próbálom megfejteni a rejtvényt, de nem sikerül. Celeste felé fordulok, de az ő arcán csak a saját értetlenségemet és kíváncsiságomat látom visszatükröződni. Pillantásom akaratlanul Irisre rebben; de a kis szellemlány nyugodtan ül a helyén és buzgón rajzol.

- A feketét javasolnám – jegyzi meg hirtelen a professzor, Tyana Miscreant padja mellett.  – Kellőképp, elegáns, minden nőnek előnyös, és remekül mutat egy temetésen is.
A csend visszazuhan az osztályra. Nem mintha bárkinek is eszébe jutott volna beszélgetni – a professzor úrnak annyira még nincs jókedve – de már a pennák sercegése sem hallatszik. A levegőben visszafojtott nevetés vibrál. A legtöbben (köztük Celeste és én is) értetlenül bámulunk. Miről beszélnek? Talán egy ruháról? ezek a kimondatlan kérdések kavarognak a levegőben.
„… Ez talán legilimencia volt? Vajon az én gondolataimat is hallja?” tűnődöm magamban.

Miután Lupen professzor újra visszakanyarodott az alkímiához kicsit elkalandoztak a gondolataim, majd Celeste ijedt szisszenésére riadtam fel. Követtem a pillantását és én is felszisszentem, mikor megláttam a professzor karját nyaldosó tüzet. A tanár egy mardekáros fiú felé nyújtotta a kezét, mintha csak udvarias gesztusként tenné. Nehogy elfogadd! már majdnem kitört belőlem a kiáltás, de végül fékeztem magam.
- Úgy látszik, leszállt arról a mardekárosról – jegyzi meg mellettem Celeste.
- Sean – javítom ki automatikusan, aztán még hozzáteszem – Nem ő tehet róla, hogy a professzor unokaöcsének született. Látod, nem kivételezik vele.
Celeste láthatóan más véleményen van, de nem szól semmit.

Lupen professzor drámai kérdése még ott lebeg előttünk, de mivel senki nem válaszol, újabb felirat kerül a levegőbe.
- Scriptum fumus! – hallatszik a terem minden pontjából a mormolás, amit koppantás, majd pálcák suhogása és halk sustorgás követ, ahogy mindenki elővarázsolja az egyenest és megszemléli művét. Celeste kíváncsian les át a vállam fölött, nézi az orgonalila egyenest előttem, majd a saját, szikrázó zöld művét veszi szemügyre. Körülöttünk hasonló néma párbeszédek zajlanak.

Újra előveszem a pálcámat. Behunyom a szemem és gondolkodom. Föld, arany és Hold. Az ábra fűzölden ragyog fel előttem.

A feladat elég egyszerű volt.
Mivel nincs más dolgom, hátradőlök a székemben és biccentek a professzornak –jelezve, hogy kész vagyok – és kíváncsian figyelem az óra alakulását.
Naplózva

Sophie Shan
Eltávozott karakter
*****

hatodik évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #63 Dátum: 2009. 08. 11. - 16:48:04 »
0

Alkímia (utólag)

Sophie általában szeret lustálkodni, de ezen a reggelen csodával határos módon sikerült időben felkelnie és elkészülnie, ezért nyugodt tempóban meg tudott reggelizni a nagyteremben.Ezután alkímiára kellett mennie, ezért elindult a déli szárny felé. Nagyon örült annak, hogy a folyosók majdnem teljesen néptelenek voltak, mert nem szerette a tömeget. Rövid idő alatt a teremhez ért és észre vette az ajtón lévő kátrány szerű anyaggal írt feliratot (később rájött, hogy az vér). A teremből kihallatszott a beszélgetés, ezért ő is bement, és elfoglalta a leghátsó padok egyikét. Nem sokkal ezután megérkezett a tanár, és beengedte a többiekkel ellentétben kinn várakozó két diákot. A tanerő, miután elmondta, hogy ki ő és miért van itt,egy Sophie számára ismeretlen fiút hívott a padok elé, majd ráparancsolt, hogy fogja meg a kilincset – így kívánta ugyanis demonstrálni, hogy mi lesz ezek után azokkal a diákokkal, akik megszegik az ajtón lévő írást.Amint Sean (időközben a neve is kiderült) megfogta a kilincset, összerándult a teste és majdnem összeesett. Sophie fájdalmas fintorral nézte a jelenetet. Úgy vélte, hogy Seant ártatlanul büntették meg. Körülnézett, a jelek szerint a többiek is egyet értettek vele. Megfogadta magában, hogy soha többé nem szegi meg a professzor szabályait.
Az osztály vegyesnek tűnt, alig látott néhány ház-társat. Az alkímia eddig is érdekelte, ezért vette fel ezt a tárgyat, de nem bizonyult túl tehetségesnek. Nagyon örült, hogy az ő házától nem vontak le pontot. A prof rövid idő alatt értésükre adta, hogy mihez tartsák magukat, valamint azt, hogy az órán nem lesz kivételezés. Kezdetét vette az óra. Elgondolkodott azon a lehetőségen, hogy távozik, de a kíváncsisága ott tartotta.Bejött a terembe egy szellemlány is, aki Sophie szerint nagyon aranyos volt, de nem foglalkozhatott vele sokáig, hiszen figyelnie is kellett. Észre vette, hogy a férfi micsoda hévvel beszél a dolgokról, és már-már azt hitte, a tanerő beleszeretett a munkájába. Egy képet mutatott, és kiadta a feladatot: próbáljuk meg értelmezni a képet.
- Basszus...művtöriből sosem voltam valami jó…- gondolta Sophie, de megpróbálta előkaparni az emlékeit.

Sophia Shan, 5. év, Hugrabug

Ezen a képen három alak látható, középen Mercurius, aki mindkét kezében tipikus jelképét, a caduceust (a kígyós botot) tartja. A fején korona, fölötte pedig a Merkúr bolygó jelképe van. Agörögök Hermésznek nevezték, és a Fémek Udvarának Kancellárja volt.a pálcáját általában szalaggal szokták ábrázolni, ezen a képe a szlalagok alakultak kígyókká.A pálca a tudás jelképe volt. A mai orvosi kamara jelképe nagyon hasonlít a pálcára – ebből arra is lehet következtetni, hogy az alkímiával csak orvosok és tudósok foglalkoztak. Merkúr lába alatt, valamint vállain megjelenő szárnyak ellentétet tükröznek. Az előbb említettek az elpárolgás állapotát jelzik, míg az utóbbiak éppen ennek ellenkezőjét. Jelentése az, hogy Merkúr képes volt felülemelkedni ezen az állapoton, és megszilárdulni a bölcsek műve által. A két oldalán megjelenik a Nap és a Hold. A Nap oldalán lévő embernek hasonló pálcája van és egyenes a testtartása – ő jelképezheti azokat az embereket, akik nyitottak az alkímia tudománya iránt. A Hold oldalán levő ember testtartása görnyedt, és a kezét az arca elé teszi. Neki is van egy pálcája, amin egy holló ül (Hermész madara,? más természetű tudás?).Ő jelképezheti azokat, akik féltek az alkímiától.


A következő feladat az volt, hogy az eddigiek ismeretében vázoljuk, miféle anyagok képezik részét a szimbólumnak, és ha tudjuk, kíséreljük meg ezek szerepét és viselkedését is leírni.


A képen három anyag szerepel: az arany, az ezüst és a higany. Az arany jelképe a Nap, az ezüsté a fogyó hold, a higanyé pedig a Merkúr jele. Az arany elemi állapotban termésarany és ércásványok formájában fordul elő, a nemesfémek királyának is nevezik. Az ezüst fehéren csillogó és jól megmunkálható. Szintén nemesfém. Oxigénnel csak olvadt állapotban reagál. Amalgámképzésnél a higany körbezárja az aranyszemcséket, ezért az aranyat jól el lehet választani a többi nemesfémtől.


Sophie letette a pennát, és remélte hogy jól válaszolt. Lupen professzor körbejárt, a padok nagy részénél megfordult, de Sophie- t szerencsére elkerülte. Megnézte néhány diák válaszát és egész jónak találta őket, ettől egyre jobb kedve lett. Ezután más tananyagot vettünk. A professzor elmesélte az alkímia alaptörténetét. Az emberek jelleméről, az elvárásokról, normákról, és a „külső kéregről” és arról beszélt, hogy az alkimista hogyan tudja darabokra osztani a jellemét és kiválogatni a nemkívánatos részeket. Miután ezt mindenki (legalábbis látszólag) megértette, gyakorlat következett: elő kellett venni a pálcát, és Scriptum fumus varázsigével egyenest kellett rajzolni a padra. A feladat Sophie- nak is sikerült, egy kék egyenest rajzolt. Elolvasta a tankönyv 12. oldalát is. Elemek. Érdekes dolgok voltak benne. Sophie a levegőt, a foszfort és a Vénuszt választotta, és várta, hogyan folytatódik az óra.
Naplózva

"When the sun shines, we'll shine together..."

Zoey Cleve
Eltávozott karakter
*****

Hatodéves ex-mardis szökevény

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #64 Dátum: 2009. 08. 13. - 15:57:03 »
0

~Alkímia~

Miután végzett az irományával, ellenállt a kísértésnek, hogy elkeseredésében szétterüljön a padon, mint a kiömlött folyadékok szokták. Egyáltalán nem érzi, hogy a legjobbat adta volna magáról, bár fogalma nincs, hogy miért. Talán túl szigorú önmagával szemben… de hiába az élénk fantázia, a szimbólumok terén némi hátránnyal indul, szerény véleménye szerint legalábbis. Házi dolgozatnak be is alig merné adni.
Nem tudja hova tenni az Yvette válaszára adott reakciót a tanár részéről- ő maga töprengett a kérdésen, így nem igazán tudja, milyen körülmények közt hangzott el a válasz. De ezen nincs idő gondolkodni- újabb dolog üt szöget a fejébe, mikor a tanár ismét körútra indul. Ahhoz képest, hogy kereken kijelentette: nem diákokat abajgatni jött, egész jól csinálja… érdekesen magyaráz, de nem feledkezik bele annyira, hogy ne adjon feladatokat, és azokat ne ellenőrizné valamilyen formában. Ő maga csak zavartan ül a helyén, és túl ideges, hogy elmerje rejteni a dolgozatát, bármilyen rossz is… azonban szerencséjére szó nélkül hagyják a dolgot.
Nathalia és Seraphin igyekezetét dicséri a tanár, az Omennek és a Tyanának tett leszúrás is halvány, alig érezhető… ám annál nagyobbat csattan. Magában megállapítja, hogy ez csak ismét bizonyítja korábbi gondolatát: a professzor azok közé tartozik, akik csendesen a legveszélyesebbek.
Idegessége miatt csak a séta felénél veszi észre Sophie, barátnője fejét, bár elég messze ülnek. El is határozza, hogy óra után majd oda megy hozzá- most jobbnak ítéli nem lépni semmit.
Mikor az újabb penzum érkezik, némi késéssel kap a pennája után, hogy jegyzetelhessen, ugyanis belefeledkezik a történet hallgatásába. Szerencséjére azonban behozza a lemaradást, és mindent sikerül leírnia, közvetlen a napok neve alá. Kicsit elszégyelli magát, mikor a saját magában is felfedezett hiba, a hiányzó fogékonyság szóba kerül, de úgy dönt, innentől még jobban figyel. Nem lehet ez olyan nehéz, hisz már annyi szimbólumról tanultak…
A női-férfi történet érdekes mód ismerősnek tetszik… Az iskolában is említett görög mitológia egyes elemeit fedezi fel benne, meg a bibliai teremtésmítoszt, amit, ha máshonnan nem, hát mugli rokonaitól ismerhet valamelyest.
A normális és az abnormális… komoly téma. Első hallásra nem is ért mindent, ám mikor átolvassa a jegyzetét, hogy mindent leírt-e, jó pár részen fény derül a homályra. Bár inkább ne történne ez…
Megszédíti, és kicsit megrémíti, amit a sorok mögül ki vél hallani. Mesterséges tudathasadás, leásás az én legmélyére… halhatatlanná tenni, ami eleve halandó… Ez vagy óriási áldás, vagy hatalmas átok lehet…
Vagy tán mindkettő együtt?
És honnan tudja az ember, hogy jóra használja ezt a tudást? Hogy hol kell megállni a héj leválasztásánál?
Hogyan tenné Voldemort…
Eltöpreng a kérdésen. Csak… csak nem…
Felemeli a kezét, és ha felszólítják, hát felel- hangja tétova, hisz nem biztos a dolgában, de ez jutott az eszébe:
 - A leválasztott rétegek elraktározásával… teszem azt egy tárgyban? Végül is, a levált héj is a lelke része… ha meg tudja őrizni, akkor elvileg a lelke egésze nem pusztul el.
Visita Inferiora Terrae Rectificando Invenies Occultum Lapidem… Ismerős latin mondat… már hallotta valahol… „Látogasd meg a Föld belsejét, s megigazulván megtalálod a rejtett követ”. Ha más nem jelentkezik, ő megteszi, miután a mondat (mellette nagy betűkkel a VITRIOL) a jegyzetei közé kerül, és elmondja, amennyiben felszólítják.
Meglepi az új feladat: gyorsan előveszi az eddig táskájában tartott pálcáját.  
- Scriptum Fumus! - ejti ki halkan, de határozottan a szavakat, koppant, és a diófa hegy világoszöld vonalat hagy.
Transzmutációs kör. Izgalmasan hangzik… És nem is olyan bonyolultnak, ahogy elsőre gondolta volna. Lássuk, melyik elem legyen… Víz. Kiválasztja a kört, majd kinyitja a könyvet a mondott oldalon. Sok gondolkodás után végül is a foszfor tűnik a legszimpatikusabbnak, a bolygónál (ahogy az elemnél is) pedig horoszkópját, a Skorpiót veszi alapnak, így az a Plútó lett. Az egész ezüst színű.
Összeségében elégedett magával, és megenged egy-egy kósza pillantást mások jegyére. Akit ismer, azé magáért beszél, és még a tanárét is igencsak helyénvalónak érzi. Különös figyelmet szentel Sophie-énak. Ő is a foszfort választotta, de a levegővel és a Vénusszal. Érdekes…
Naplózva

Úgy is ki lehet szívni az élet velejét, hogy nem akad meg a csont a torkunkon.
(Holt Költők Társasága, John Keating/Robin Williams)

Theodor Canis
Eltávozott karakter
*****

Hatodéves Griffendéles

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #65 Dátum: 2009. 08. 17. - 02:11:58 »
0

Alkímia óra

Theodor gyors léptekkel halad az Alkímia órára kijelölt terem felé. Hallotta, hogy rebesgetik: új tanerőt állítottak a tárgy katedrájára. Reméli, hogy nem csak „érdekességeket” de gyakorlatban is használható dolgokat fog tanulni. Csak el ne késsen, mert nincs annál rosszabb számára, mikor utolsóként lép be a terembe és minden szem, rá szegeződik.
Befordul az utolsó sarkon s már rá kellene látnia a terem előtti placcra, de egy még sosem látott férfi sétál közte és a célja között. Topp, kopp, topp.. kopp, topp, kopp... Theo megtorpan. Csak hátulról látja a sétálót, de rossz érzés fogja el tőle.

 ~ Ugye nem! Merlin mond, hogy nem ez az alak az új Alkímia tanár! ~

Gyorsan észbe kap és hosszú léptekkel teszi meg a hátralévő utat. Közben fürkészi a feltételezett tanerő kezében lévő pálcát. Valamit furcsáll rajta, de nem tudja egészen pontosan, hogy mi az. Mikor odaér, végre rájön. Nem sétapálca az, hanem az a vas, amivel valamit csinálnak a kandallóval. Csak nem tudja, hogy pontosan mit és miért. Van nekik is ilyen otthon, de még sosem látta mire jó. Meg nem ilyen szép.
Theo azután ér az új professzora után, hogy az kézcsókot oszt, majd beengedi a  kint várakozó diákokat. Bent helyet keres magának lehetőleg minél eldugottabb helyen. Ez itt sikerül is meg nem is. Nem nehéz elbújni ebben a sötét tónusú teremben. Mégsem egyszerű észrevétlennek maradni, mert nem elég, hogy kevesen vannak, még zsúfoltan is. Kicsit sajnálja, hogy rendszabályozással kell kezdenie az érdekes proffnak.

~ Mi a?...ez egy Troll...sőt rosszabb! ~

Végigfut az egész testén a hideg és néhány másodperccel később azon kapja magát, hogy tágra nyílt szemekkel és nyitott szájjal bámulja a lassan összeeső diáktársát. Gyorsan becsukja a száját és rendezi vonásait is, néhány másodperc alatt. Csak nehezen tudja levenni a szemét az összeeső Seanról és ráemelni az egyre inkább ördöginek tűnő tanerőre. Egy röpke pillanatra megfordul a fejében, hogy csak jelentenie kéne. Aztán gyorsan elhessegeti ezt a gondolatot.

~ Mindennek meg van az oka! Ráadásul ebben az intézményben semmi sem történhet az Igazgatóúr tudta nélkül. Legalábbis remélem. ~

A professzor beszédéből csak szavak jutnak el hozzá, melyek csak lassan állnak össze egész mondatokká, de akkor már képes felfogni őket. Nem kicsit meglepődik azon, hogy a saját unokaöccsével tette ezt meg. Aztán gyorsan sorba veszi azokat a családokat, amiket ismer és ahol a szeretet és béke légköre az uralkodó. Nem sok ilyet tud összeszámolni.
Lassan visszatér a való világ, valósan pergő idejébe és némileg megnyugszik. Ha minden igaz, ami az imént elhangzott, akkor jó kezekben vannak. Lehet, hogy a professzor egy utolsó gyilkos szörnyeteg, de Dumbledore tud róla. Ha meg még Aurór is, valószínűleg a tanított tárgy legjobbjai közül került is. Persze megvan annak a lehetősége, hogy nem minden igaz, ami az órán elhangzott vagy el fog hangzani.
Amikor megtörténik a távozás lehetőségének felajánlása, lábai önkéntelenül is megmozdulnak, azonban felsőteste a helyén marad, kezei a padon.

~ Akkor sem tántorít el semmi ettől a tárgytól. Akarok Alkímiát tanulni! ~

Theo egészen biztos abban, hogy a feltett kérdésre többekben megszületett a válasz, de a professzor bemutatkozását követő döbbenet és félelem bezárja a szájakat. Mert ugye mi van, ha rossz a válasz? Valószínűleg mindannyiuk szerencséjére csak pontlevonással sújtja a némaságot az őrültnek tűnő aurór és nem szólít fel senkit, hogy adjon hangot a gondolatainak. Inkább az alapoktól kezdi oktatni eme remek tudományt. Theo felváltva figyeli a készülő lebegő képet és a professzor arcát. Az pedig magyarázás közben olyannak tűnik, mint a vihar előtti csend.
Az ábra elkészülte után néhány másodpercig tanulmányozza azt Theo. Elővesz egy teljesen üres pergament, aztán írni kezd rá.

A kép közepén álló férfialak, egyértelműen túllépet az emberi lét hívságian, ezt mutatja fedetlen teste. Ami még bizonyítja, hogy már túl van az emberiség egyszerűségén, azok még a szárnyai. Ezek mindenféleképpen az emberek fölé emelik, minden tekintetben. Lényegesebb kérdés azonban az, hogy mitől képes felülemelkedni? A fején a korona és az a fölött látható szimbólum a magyarázat. A középső alakot a Merkúr szimbóluma koronázza meg, melyet sok helyen a tudás jele ként használnak. A kép alján elhelyezkedő szárnyak szerintem azt jelentik, hogy a tudás megszerezhető. Ezt csak megerősíti a középső alak kezeiben látható jogar, melyeket két egymásba fonódó kígyó díszít. A kígyó is a (tiltott) tudás egyik szimbóluma a biblia óta. Ezt a két jogart, mintegy a tudást, felajánlja a két alaknak.
A két oldalsó férfi, azonban ellentétes módon reagál. A Bal oldali alak kardján kígyó, míg a Jobb oldalién sas látható. A Bal oldali úgy tűnik, hogy tudásvágy erejével tekint a magasztosabb, középső alak felé. Azért csak tudásvággyal és nem tudással, mert csak egy kígyó fonja körbe a kardját. A Jobb oldali alak, a sast, azaz a hatalom jelképét hordozza kardján. A hatalomvágy azonban önmagában semmit sem ér, ezért nem is találhatja avagy láthatja meg azt a tudást, mely valódi hatalmat adhat a kezébe.
A nap és a hold pedig a világosságot és a sötétséget szimbolizálják. Míg a tudás a világosságba vezet, addig a hold csak a gyérebben megvilágított, de kevésbe felemelő utat mutatja, azaz valójában a sötétségben tart.


Mikor befejezi a körmölést, leteszi a pennát és hátradől. Az utolsók közt fejezte be az írást, de ez nem zavarja. Végigfutja újra a sorait, de már nincs teljesen megelégedve a leírtakkal. Azonban már ha akarna se tudna rajtuk változtatni. Aztán az óra, mintegy varázsütésre folytatódik és újabb ábrák és szavak öltenek formát a levegőben, melyeket gyorsan le is jegyez.
Az újabb kérdést követően, Theo ismét az imént jellemzett képre tekint. Rövid morfondírozás után, a képleírás alá írni kezd.

Sorrendben: Arany, Higany, Ezüst.
Feltételezem, hogy a képen szimbolikus jelentéssel bírnak. Míg az arany és az ezüst szilárdak és alapvetően az emberekhez köthetőek, addig a higany ennél magasabb rendű és bár nem foglal el olyan státust az alkímia képzeletbeli hierarchiájában, mint a két másik fém, jelentősége kiemelkedő.


Ezzel gyorsan végzett, bár nem a leggyorsabban. Csak remélte, hogy középmezőnyhöz fog tartozni sebességben és lesz majd valami igazság a válaszában.
Kissé előre dőlve, a professzor előadására figyelve jegyzetel tovább. Amikor, azonban a Lupen mintegy lángra lobbantja saját karját, melyet aztán egy diák felé nyújt, megáll a kezében a lúdtoll. Apró tintafoltot is hagy a pergamenen, amelyet nem bánt, inkább egy sorral lejjebb folytatja aztán mikor magához tér a kis közjáték hatása alól.
Az újabb ábrákat nem tudja mind leskiccelni, de nem is áll szándékában. Csak a négy őselemét jegyzi le. Ezt követően leteszi a tollát és a pálcáját veszi a kezébe.

- Scriptum fumus! - hagyják el a száját a szavak, majd megrajzolja a saját alkimista körét.
Naplózva

Minden nemzedék azt képzeli magáról, hogy intelligensebb az előtte járónál és bölcsebb az utána következőnél.
(George Orwell)

Cedrah Lupen
Eltávozott karakter
*****

pszichopata alkimista

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #66 Dátum: 2009. 08. 18. - 20:04:37 »
0

Azok kedvéért, akiknek gondot okoz a transzmutációs kör egységeinek megválasztása, itt egy kis segítség. A bolygókról szóló oldalakért köszönet Seraphin Lamartinnak (na meg az őselemek kapcsán is).

1.) Bolygók
2.) Őselemek
Naplózva

B. Lizandra Kenneth
Eltávozott karakter
*****


VIII. GRIFFENDÉL ••

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #67 Dátum: 2009. 08. 25. - 19:54:01 »
0

Alkímia

Hallom a pennák halk sercegését. Az óra tart, a diákok szorgosan írják a feladatra a válaszokat. A tanár egy munkapadnak támaszkodva, nyugodtan figyeli a munkát. Fogalmam sincs mit írjak arról a nyamvadt képről. Valamit lefirkantottam, de biztos vagyok benne, ha Lupen meglátja kivág a pergamenlappal együtt. Sóhajtok egy halkat, feladás-képpen.
Egyszerűen halálra unom magam, a feladatra nem tudok rájönni, s az eszem amúgy is Chloe-n járt. Nem! Koncentrálj az órára!
Gondolataimból felocsúdva tekintetem a tanárra szegezem. Ellöki magát az asztaltól, s elkezdi következő ellenőrző körsétáját. Egypár asztalnál megáll, s leellenőrzi az irományokat. Jaj, csak ide ne jöjjön, ha meglátja ezt a szörnyűséget elevenen felfal.
Bár most úgy tűnik jó kedvében van. Megdicsér jó pár diákot, köztük barátnőmet, Nathaliát. Remek, mindenkinek több esze van, mint nekem.
Amikor a padom közelébe ér, gyorsan úgy teszek mintha írnék, s jó szorosan a pergamenem fölé hajolok, hogy ne lássa, mennyit és mit írtam. Szerencsémre nem szúrt ki magának, így megúsztam a dolgot.

Végre tudok az órára koncentrálni.
Voldemort... Ez megy már mindenhol...
Így van. Voldemort a természetet meghazudtolva, testét elveszítve tovább élt. Nem tudni miért.
Talán ez a módszer egy kulcs arra, hogy tudnánk halhatatlanná válni? Vajon ez egy megoldás? Nem tudni. A Bölcsek köve is egy módszer, az illető halhatatlan, de rettentő nehéz elkészíteni, és ha rossz kezekbe kerül szörnyű következmények szövődhetnek.
A következő feladat lefordítani egy latin szöveget. "Visita Inferiora Terrae Rectificando Invenies Occultum Lapidem"
Gondolkozom, töröm a fejem. Hallottam már valahol, de hol? Egyszerűen képtelen vagyok rájönni, mindenesetre még ha nem is tudom a jelenetését, tudok róla írni. Szorgalmiképp gyorsan megragadtam pennám és leírtam mindent amit tudok erről.


Visita Inferiora Terrae Rectificando Invenies Occultum Lapidem.
Az alkimistáknak egyetlen célja volt. Ez pedig egyáltalán nem a közönséges arany előállítása. Az alkímia célja az aurum non vulgi elöállítása; azaz a nem közönséges aranyé. Ez az arany az ember átalakításáról, a tényleges transzmutációról szól. Magát az embert kell transzmutálni, halandó, romlott, kasztrált állapotából vissza az eredeti omnipotens állapotába. Ez az emberi élet teljes értelme. Az tehát, hogy felismerve tökéletlenségét, megpróbálja önmagát tökéletessé tenni. Bár elsö ránézésre blaszfémiának tűnik, de megpróbálja kijavítani az emberi 'bukás' következményét: azaz a halandóságot. Az emberi vélemények világa által lehetetlennek tartott halhatatlanságot kívánja elérni.
Azért tudja minden ember, hogy halandó, mert benne van a halhatatlanság. Az alkimista éppen ezért nem is a testet akarja transzmutálni. Ö tudja, hogy a test csak edény, vas philosophorum, amiben elrejtve benne van az isteni mag.


Talán majd óra végén be is adom Lupen professzornak, talán kapok rá plusz pontot, esetleg pontokat.
Lupen professzor szimbólumokat mutatott nekünk, a négy elemét. A víz, a föld, a tűz, és a levegő. Volt két ibolyaszínű ábra is, amit nem tudtam beazonosítani.
Hm....ami legközelebb áll hozzám? A tűz egyáltalán nem. Talán a víz. Igen a víz olyan mit én. Szélcsendben tükörsima, csendes, de ha vihar van, hatalmas hullámokat ölt. Szeszélyes, akárcsak én. Hangulatváltozásaim ráillenek eme elemre. Fémek közül talán ezüst. Nem tudom miért, de nagyon szeretem az ezüstöt, s ezáltal a Holdat választom mint égitestet, mivel összefüggésbe hozzák az ezüstöt a Holddal. Akkor kész.
A következő feladatnak szintén nagyon örültem, hisz' varázsolni kellett, és az mindig jól megy :D Próbáltam leutánozni a tanár mozdulatait, s megjegyeztem a varázsigét.
- Scriptum fumus!- mormolom magam elé. A varázslatom remekül sikerült. Végre! Most nagyon belejöttem, végre hasznosnak érzem magam. A füst ami a pálcám végéből tört elő narancsszínű volt. Érdekes. Mindenkinek más, nem baj, szeretem a narancssárgát.
A következő feladatnak is bátran álltam neki, s az imént használt varázslattal lerajzoltam a saját alkímiai szimbólumomat. Örültem mostani kisebb sikerem miatt.


Naplózva

Cedrah Lupen
Eltávozott karakter
*****

pszichopata alkimista

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #68 Dátum: 2009. 12. 23. - 20:06:46 »
0

Eddig szerzett illetve elvesztett pontok részletes lebontása:


”-   Hm.. Mínusz öt pont a Griffendél, a Hollóhát és a Mardekár Háztól.
Sorolja a fentebb említett csoportokat, miután belepillantott egy rövid kis listába, s mintha halkan ciccentene is egyet, amiért a Hugrabug méla, szelid teremtései közül egy sem iratkozott fel az előadására. Így tehát őket nem büntetheti, bár hirtelen felindulásból tőlük is szívesen levonna 10 gyönyörű pontot! Hogy miért? – Miért ne?
-   Az ok a válasz megtagadása.”

Mivel idő közben a Hugrabug néhány képviselője is tiszteletét tette az órán, végtelenül szomorú szívvel tőlük is levontam azt a 10 gyönyörű pontot.



”-   Az alkímia ezoterikus tudomány. Meg tudja mondani valaki, mi a különbség ezoterikus és exoterikus tudományok között?”
  • Yolanda Delacour +5 pontot szerzett a Hollóhátnak. Ok: helyes válasz.



”-   Akkor most arra kérném önöket, hogy ragadjanak pennát és az eddigiek ismeretében próbálják meg értelmezni ezt a képet.” (Hermész szimbólum)
  • Yolanda Delacour +5 pontot szerzett a Hollóhátnak. Ok: kiváló kifejtés.
  • Yvette Delacour +5 pontot szerzett a Hollóhátnak. Ok: helyes kifejtés. (Érdekes megközelítés volt, bravó! – ezért osztok +1 pontot)
  • Dorothy Moon +5 pontot szerzett a Hollóhátnak. Ok: helyes kifejtés.
  • Darian Ellsworth +5 pontot szerzett a Hollóhátnak. Ok: helyes kifejtés.
  • Gregory Omen +5 pontot szerzett a Mardekárnak. Ok: helyes kifejtés.
  • Sean Blaine +5 pontot szerzett a Mardekárnak. Ok: kiváló kifejtés.
  • Misha Crimson +1 pontot szerzett a Mardekárnak. Ok: érdekes, jóslat-szerű kifejtés.
  • Zoey Cleve +5 pontot szerzett a Mardekárnak. Ok: helyes kifejtés, és kellőképp tömör.
  • Laetitia Morrison +5 pontot szerzett a Mardekárnak. Ok: kiváló kifejtés.
  • Tyana Chelsea Miscreant +5 pontot szerzett a Mardekárnak. Ok: helyes kifejtés. (Érdekes megközelítés volt. – ezért osztok +1 pontot)
  • Eaton McLain +5 pontot szerzett a Mardekárnak. Ok: kiváló kifejtés.
  • Pansy Parkinson +5 pontot szerzett a Mardekárnak. Ok: a kihúzgálásokkal tarkított, de alapvetően helyes válasz.
  • Roxan Nox Winterbell +5 pontot szerzett a Griffendélnek. Ok: helyes kifejtés.
  • Theodor Canis +5 pontot szerzett a Griffendélnek. Ok: kiváló kifejtés. (Érdekes meglátások is voltak benne, ez további +1 pont.)
  • Nathalia Chloe Steele +5 pontot szerzett a Hugrabugnak. Ok: kiváló kifejtés.
  • Sophie Shan +5 pontot szerzett a Hugrabugnak. Ok: kiváló kifejtés.
  • Shaelynn Scarborough +5 pontot szerzett a Hugrabugnak. Ok: kiváló kifejtés. (Érdekes gondolatok is voltak benne. – ezért osztok +1 pontot)



”-   Az ólmot azért hozták összefüggésbe a Szaturnusszal, mert nehéz fém, és olyan "lassan mozogna", ha tudna, ahogy a Szaturnuszt látták keringeni. Ki tudja megmondani, milyen gyökerekből táplálkozott ez a tévhit?”
  • Yvette Delacour +5 pontot szerzett a Hollóhátnak. Ok: helyes válasz.



”-   Az eddigiek ismeretében vázolják, miféle anyagok képezik részét a szimbólumnak, és ha tudják, kíséreljék meg ezek szerepét, viselkedését is leírni.” (Hermész szimbólum, második réteg)
  • Rhia Callistra +1 pontot szerzett a Mardekárnak. Ok: a válasz helyes, de sok a rizsa.
  • Gregory Omen ezzel a tintapacával megalapozta a saját bukását, remek; valamint +1 pontot szerzett a Mardekárnak. Ok: a nem-figyelés merész kijátszása.
  • Misha Crimson +1 pontot szerzett a Mardekárnak. Ok: érdekes, jóslat-szerű kifejtés.
  • Zoey Cleve +5 pontot szerzett a Mardekárnak. Ok: kiváló, tömör válasz.
  • Laetitia Morrison +5 pontot szerzett a Mardekárnak. Ok: kiváló, tömör válasz.
  • Eaton McLain +1 pontot szerzett a Mardekárnak. Ok: a pazarul félbehagyott, de félbehagyott felelet. Szép!
  • Sean Blaine +5 pontot szerzett a Mardekárnak. Ok: kiváló, tömör válasz.
  • Pansy Parkinson +5 pontot szerzett a Mardekárnak. Ok: kiváló, tömör válasz.
  • Dorothy Moon +5 pontot szerzett a Hollóhátnak. Ok: kiváló, tömör válasz.
  • Darian Ellsworth +5 pontot szerzett a Hollóhátnak. Ok: kiváló, tömör válasz.
  • Roxan Nox Winterbell +5 pontot szerzett a Griffendélnek. Ok: kiváló, tömör válasz.
  • Theodor Canis +5 pontot szerzett a Griffendélnek. Ok: kiváló, tömör válasz.
  • Nathalia Chloe Steele +1 pontot szerzett a Hugrabugnak. Ok: alapvetően helyes válasz, de sok a rizsa.
  • Sophie Shan +5 pontot szerzett a Hugrabugnak. Ok: kiváló, tömör válasz.
  • Shaelynn Scarborough +5 pontot szerzett a Hugrabugnak. Ok: kiváló, tömör válasz.
A helyes válasz mellesleg: arany, ezüst, higany.



  • Barbara L. Kenneth jóvoltából –1 pontot vesztett a Griffendél. Ok: nem helytálló közlések a reagban.
  • Roxan Nox Winterbell jóvoltából –1 pontot vesztett a Griffendél. Ok: nem helytálló közlések a reagban.




Itt olvashatják, hogyan csatlakozhatnak az órához, amennyiben szándékukban áll.




Azok, akik későbbi csatlakozásuk ellenére gyönyörű, mondhatni tökéletesen összefoglalt reaggal örvendeztették meg a kőszívű professzor júzerét:
  • Seraphin Lamartin +10 pontot szerzett a Mardekárnak; valamint +5 ponttal jutalmazom, amiért az övé volt az első kiválóan összefoglalt írás.
  • Laetitia Morrison +10 pontot szerzett a Mardekárnak.
  • Eaton McLain +10 pontot szerzett a Mardekárnak.
  • Nathalia Chloe Steele +10 pontot szerzett a Hugrabugnak.
  • Shaelynn Scarborough +10 pontot szerzett a Hugrabugnak.
  • Sophie Shan +10 pontot szerzett a Hugrabugnak.
  • Darian Ellsworth +10 pontot szerzett a Hollóhátnak.
  • Theodor Canis +10 pontot szerzett a Griffendélnek.



”-    „Visita Inferiora Terrae Rectificando Invenies Occultum Lapidem.” Ez az oldószer, mellyel levetkezhető a héj. És most… töltsünk el egy kis időt ennél a bizonyos külső rétegnél. Ki tudja, mit jelent a latin szöveg?”
  • Seraphin Lamartin +1 pontot szerzett a Mardekárnak. Ok: helyes válasz. Kár, hogy írásban és nem szóban; valamint +1 pont, amiért végigolvasta a tanári reagot.
  • Sean Blaine +1 pontot szerzett a Mardekárnak. Ok: elolvasta a tanári reagot.
  • Zoey Cleve +5 pontot szerzett a Mardekárnak. Ok: helyes válasz, szóban megadva. Továbbá +1 pont, amiért elolvasta a tanári reagot.
  • Roxan Nox Winterbell +1 pontot szerzett a Griffendélnek. Ok: elolvasta a tanári reagot.
  • Theodor Canis +1 pontot szerzett a Griffendélnek. Ok: elolvasta a tanári reagot.
  • Barbara L. Kenneth +1 pontot szerzett a Griffendélnek. Ok: elolvasta a tanári reagot.
  • Sophie Shan +1 pontot szerzett a Hugrabugnak. Ok: elolvasta a tanári reagot.



”Ki tudja megmondani, mire jók ezek a körök?”
  • A Vakarcs 5 jutalomponttal gazdagíthatta a … Házat. (Majd ő kiválasztja, melyiket szeretné. A helyes választ pm-ben kaptam meg, noha órára nem jár.)
Naplózva

Cedrah Lupen
Eltávozott karakter
*****

pszichopata alkimista

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #69 Dátum: 2009. 12. 23. - 20:17:47 »
0

Alkímia pontok összesítve:


Levonás:
Mardekár: 5 pont
Hollóhát: 5 pont
Griffendél: 7 pont
Hugrabug: 10 pont

Jutalom:
Mardekár: 105 pont
Hollóhát: 46 pont
Griffendél: 34 pont
Hugrabug: 58 pont




Szummázva:
Mardekár: 100 pont
Hollóhát: 41 pont
Griffendél: 27 pont
Hugrabug: 48 pont

Plusz a Vakarcs 5 pontja, ahova kéri.
(Számolja át, akinek van kedve.)
Naplózva

Cedrah Lupen
Eltávozott karakter
*****

pszichopata alkimista

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #70 Dátum: 2010. 07. 04. - 17:09:18 »
0

Úgy fest, sikerült némi életet oltania ebbe a máskülönben poshadt csendbe – már amennyiben poshadtnak nevezhető valami, ami ilyen intenzitással serceg, izzik és feszeng. Az alkímia labor levegőjének ezer gőztől és a falakból előpárálló aromáktól csípős szagát mostanra már megszokhatta a diákság orra, így talán csak akkor kerülhet sor fintorgásra, ha a tanerő elhaladtában felkavarodik a máskülönben álló lég. Nem számít, hogy az alkimista bőre miféle jeges, tiszta illatot von maga után, ha a karmazsin kabát tovalebbenésével megmoccan a bűz is. Járkál.
A forrón ropogó lángokba burkolt kéz erősen rászorít Mr. Lamartin kezére, és a lángok is átkapaszkodnak a fiú talárjának anyagára, mintegy néma falánksággal kúszva, mászva, zabálva a szövetet. Kéjesen nyújtózkodnak egész a válláig, majd egyetlen hang nélkül semmivé foszlanak. Ami pedig a professzor gondolatait illeti, ezúttal megtartja őket magának, és pusztán egy kifürkészhetetlen, szinte nem is létező mosolyra méltatja a bátor megnyilvánulást. Nem mintha lett volna más választása.
Ősz. Halkan koppan egy esőcsepp az ablakok valamelyikének üvegén, majd még egy és még egy. Záporoznak az apró kis ütések, az ég hol beszürkül, hol előragyog a nap, mintha nem is tanévkezdésben járnánk, hanem a szeszélyes április kellős közepén.
Alkimistánk mély, kellemesen tiszta hangon előadott magyarázatába a kinti tényezőkön túl a kosfejjel ékített piszkavas koppanásai vegyülnek, majd hallgatnak el.
-   Igen, Miss Cleve? – Olyan könnyedén fordul vissza az épp akkor rótt kör kellős közepén, mintha láthatatlan csengettyűk jelezték volna a számára, hogy egy kéz a magasba lendült. És nem is csalódott. Ott van, sápadt, kissé talán bizonytalan, mint a lány hangja is, de kétség kívül ott van az ő embere. Ritka fajta, hamis öröm pazarul leutánzott jelei bontakoznak ki az arcán, már ha az ember csupán a mosolyát és azt a büszke tekintetet figyeli, amivel felszólította a mardekáros diákot. A magyarázat hallatán kissé megkomolyodik, majd aprót biccent és visszasétál előre, hogy újfent a tanári asztalnak kikiáltott munkapult széléhez támassza a derekát.
-   Érdekes meglátás. A többiek vajon mit gondolnak róla? – Elégedetten maga mellé támasztja a sétapálca szerepében tetszelgő eszközt, érdeklődő tekintete a feszült figyelemről árulkodó arcokat és csillogó szemeket fürkészi. Aztán ismételten megakad az imént felszólított lány magasba emelt kezén.
-   Tessék, Miss Cleve. – Hmm… Talán nem árt elkönyvelni magában ezt a diákot, hisz az eddig adott válaszai gyakorlatilag kitűnőek! Valóban tehetséges. A férfi hangjában ezúttal kedves, már-már méregtől csöpögően mézes-mázos lágyság dorombol, amivel hátborzongató kontrasztot alkot az élénk figyelemről tanúskodó, hüllőmerev szempár. – Helyes válasz. Esetleg azt is meg tudná mondani, egészen pontosan mi is az a vitriol? Rugaszkodjunk el a szimbólumok síkjától, hiszen egy nagyon is hétköznapi anyagról van szó.

Szépen alakulnak a vonalak. Akad köztük szögegyenes és kissé hullámosabb is, de a lényeg úgyis az, hogy leszűrhesse belőle a maga következtetéseit. Haragosvörös, szikrázó zöld, kék, világoszöld és narancsszínű füstből font csíkok derengnek a padokon, ékes bizonyítékaként annak, milyen színes társaság gyűlt ma itt össze.
-   Jól van. Amíg a maguk és egymás köreiben gyönyörködnek, ejtsünk néhány szót magukról a körökről. Mostanra már bizonyára sokatokban felmerült, hogy egész pontosan mire is jó az alkímia és a pecsétek? A választ röviden úgy tudnám összefoglalni: gyakorlatilag bármire. Az alkímia a természeti elemekre és anyagokra épülő mágia, melyet elsősorban pecsétekkel, alkimista körökkel alkalmazunk, és amelyet az energiaáramlásokat felhasználva lehet irányítani. Az alkímia alapja az egyenértékűség elve, amiről néhányan már egész biztosan hallottatok: tehát ha valamit alkímiával kívánunk megidézni, akkor azzal valami egyenértékűt el kell veszítenünk. Ez az alap viszont elméletileg könnyen kijátszható a pecsét nélküli alkímiával, ami viszont feleannyira sem hatékony, mint a transzmutációs körökkel létrehozott alkímiai idézés.
Tart egy kis szünetet, hogy biztosan mindenki meg tudja emészteni a hallottakat, de tekintve, hogy ezúttal semmi ördöngős nem hangzott el, és az ifjú varázshasználók előtt kivétel nélkül ott fénylenek már a saját köreik, feleslegesnek tartja néhány másodpercnél tovább húzni az időt. Épp csak annyi pihenőt enged, amíg visszaér előre, és a táblának használt légdarabon lebegő lila körök bonyolultabbikára mutat.
-   Minden alkímiai kísérlet közül csupán egy van, amit a Társaság főbenjáróként jegyez, ez pedig a Humán Transzmutáció, vagyis az emberteremtés. Emberi testet a megfelelő anyagokkal és energiaáramlással képesek vagyunk teremteni... de lelket nem. Az egyenértékűség elve szerint az emberi lélek teremtéséért cserébe emberi lelket kell áldozni, ami brutális, mégsem példátlan művelet. A félresikerült Humán Transzmutációk eredményei a legendás homonculusok. Lélek nélküli, de saját tudattal rendelkező emberi testek, akik viszont muglikhoz hasonlóan képtelenek mágiát használni. Érdekességként szeretném megjegyezni, hogy varázstalan kollégáink egész másként vélekednek ezen teremtmények felől, így a mugli forrásokban a homonculus soha nem anyagi formát öltött test…
Lupen professzor tekintete egy hosszúra nyúlt pillanatig Sean jelét fürkészi, majd minden megjegyzés nélkül megemeli az állát és a hangját egyaránt.
-   Sikeres Humán Transzmutációról az ismert Mágiatörténelemben nincsen feljegyzés, de azt tudjuk, hogy csak is olyan nagy erejű alkímiai tárggyal lehetséges, mint a bölcsek köve, melyből a létező egyetlen példányt immáron öt éve, hogy elpusztították. A receptet csak és kizárólag Nicolas Flamel ismerte. A körökről továbbá még annyit érdemes tudni, hogy mivel minden ember más és más, másféle mágia kering bennünk. Ezért is sokan hagyatkoznak a bevett módszerek szerinti személyre szabott transzmutációs körök teremtésére. Most pedig... – A kőris moccan, és hamarosan minden padra egy-egy kis doboznyi törött lombikot és kémcsövet oszt ki. – Mindenki rajzolja fel egy tetszőlegesen választott tárgy oldalára a pecsétjét, és a bűbájtanon tanult „Huss és pöcc!” mellőzésével emelje azt a magasba. A következőképpen.

Alkimistánk könnyedén magához int egy csorba nyakú lombikot, majd rutinos mozdulattal felrajzolja rá a maga jelét. Ezt követően csupán a laza hurkot írja le a kőris hegyével, ám a "pöcc" helyett nemes egyszerűséggel a pecsét vonalára illeszti a pálcáját. Tökéletesen merőleges szöget zár be a felülettel. A lebegtető bűbáj igéjének első hangja már a hurok megkezdésével felhangzik.
-   Vingardium leviosa! - A törött üvegedény maszatos oldalán felizzik a pecsét, Mr. Lupen pedig úgy, ahogy van, a levegőben, elereszti a lombikot. Nem esik le. Ott lebeg, mintha jobb dolga sem lenne. - A varázslat aktív, amíg a pecsét a tárgyon van. - Igen ám, csakhogy a vörösen lángoló jel hamarosan belefakul az áttetsző üvegfalba. Mintha ott sem volna. - Ki tudja megmondani, miért jó ez?
Naplózva
Oldalak: 1 ... 3 4 [5] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2024. 08. 12. - 14:13:54
Az oldal 0.197 másodperc alatt készült el 48 lekéréssel.