+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  A 96/97-es tanév
| | | |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | | | |-+  Déli szárny
| | | | | |-+  Alkimista labor
0 Felhasználó és 5 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 2 3 [4] 5 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Alkimista labor  (Megtekintve 25610 alkalommal)

Roxan Winterbell
Eltávozott karakter
*****

Hatodéves griffendéles

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #45 Dátum: 2009. 07. 21. - 12:03:45 »
0

ALKÍMIA

- Jóreggelt! - huppant le mellém Celeste a reggelizőasztalnál. Tányérját bőségesen megpakolta minden földi jóval. Csak bólintottam felé, mivel tele volt a szám zabkásával. "Egy újabb átlagos reggel a Roxfortban" gondoltam magamban, miközben Celeste maga elé húzta az órarendet.
- Milye óráink lesznek ma? - kérdeztem.
- Gyógynövénytan, sötét varázslatok kivédése, alkímia.... - sorolta Celeste, de megakasztottam:
- Alkímia?
- Igen. Most, mindjárt. Lenn a laborban.
A gondolattól, hogy le kell mennem az Alkimista laborba, összeborzongtam.
- Akkor jobb, ha indulunk. Nem akarok elkésni.
Gyorsan szedelőzködtünk és elindultunk a zsúfolt folyosókon át a labor felé. Még sosem találkoztam az új tanárral, szóval nem tudtam, mire számítsak.

Celeste és én egyszerre álltunk meg az Alkimista labor hatalmas ajtaja előtt. Szerencsére nem késtünk el. A folyosó lassan megtelt a várakozó diákokkal. Odaintettem egy csapat griffendélesnek, majd kicsit arrébb mentünk és a falnak támaszkodva vártunk.

Hirtelen olyan csend lett a folyosón, hogy az ablakon kopogó esőcseppeket is hallani lehetett. A folyosó végében ott állt Cedrah Lupen professzor. Végignézett a diákokon, ajkát gyunyoros mosolyra húzta, majd lassan besétált a terembe és mikor már mindenki bejött a folyosóról, az ajtót döngve becsapta maga mögött. Celeste és én a hátsó sorban ültünk le. Ő azonnal kényelmesen elhelyezkedett. Láttam, hogy onnan, ahol ült, remek rálátása van egy mardekáros fiúra. Én addig észrevétlenül letöröltem a talárom ujjával az ujjnyi vastag port a padról és igyekeztem a számon át lélegezni, hogy ne érezzem a terem "aromáját".

Lupen professzor kiállt a terem közepére és halkan beszélni kezdett. Hangja halk volt, de  a jeges csendben még a terem leegvégében ülők is tisztán hallhatták minden szavát. Arról beszélt, milyen büntetés vár azokra, akik elkésnek, majd kiválasztott egy fiút - azt hiszem, Sean Blainnek hívják és rajta mutatta be, milyen az, amikor Crutio van a kilincsne vezetve. Döbbenten néztem a szenvedő fiút, a furcsa kis szellemlányt és a professzort, aki rezzenéstelen arccal figyelte Sean szenvedését. A "bemutató" végén a terem csendje csak mélyült, ő pedig zavartalanul folytatta.
- Az idősebbek mesélték, mekkora rendet tart az óráján, de eddig nem hittem el - súgta oda Celeste a fogai között. Csak bólintottam, nem akartam a félelmetes prof. haragját magamra vonni.

Ekkor levont öt pontot minden háztól. Nem tudom miért, de hirtelen düh lángolt fel bennem. Meg akartam mutatni ennek a félelmetes embernek, hogy nem vonogathat le pontokat csak úgy az én házamtól! Így hát a pergamen fölé hajoltam és vadul írni kezdtem.

Roxan Nox Winterbell, hatodév, Griffendél
A képen három alak látható, a középső alak valamilyen isten vagy angyal. Ezt bizonyítja a fején viselt korona, a feje fölött a Merkúr jele és a kezében a két kígyós bot, ami Mercur - a tudás istene - jelképe. A botokat a kép két szélén álló alak felé nyújtja, talán ezzel azt akarja mondani, hogy átadja nekik a tudását. Még a Nap és a Hold is az angyal mellett állnak, ezzel az élet körforgását is jelképezve. A két férfi eltérő módon reagál a jelenésre; egyikük eltakarja az arcát, mintha megriadna ekkora tudástól és hatalomtól, a másik azonban érdeklődve fordul az angyal felé - ez talán a tudásvágyat is jelképezheti.


Amíg mi írtunk, egyenként végigjáratta tekintetét a diákokon. Volt, akin hosszabb, másokon rövidebb ideig időzött a pillantása. Mikor Celeste-hez ért, láttam, ahogy a lány megborzong, majd gyorsan újra pergamenje fölé görnyed. Majd, amint elfordítottam róla a tekintetem, Lupen professzor égető pillantását éreztem magamon. Rám is olyan hatással volt, mint Celeste-re. Megborzongtam és gyorsan elfordítottam a fejemet. A csendet csak a pennák sercegése törte meg.
- Ez fura volt - jegyezte meg mellettem Celeste, ahogy elfordult rólunk a pillantása. Nem szólaltam meg, csak bólintottam és újra az írásba mélyedtem.

Mercur két oldalán láthatóak a Nap és a Hold, az aranyat és az ezüstöt jelképező égitestek. Az arany már az ókori kultúrákban is a gazdagság, a halhatatlanság jelképe volt, a középkori alkimisták pedig megkísérelték előállítani a Bölcsek Kövét, de ez csak Nicholas Flammelnek sikerült. Ez a kő minden fémet tiszta arannyá változtatott. Az ezüst ugyanúgy könnyen megmunkálható, mint az arany, ezt a két fémet ismeri az emberiség a legrégebb óta.
A higany latin neve folyékony ezüstöt jelent, ezzel utalva furcsa halmazállapotára és színére.


Belegondoltam, milyen lenne, ha jóslástant vettem volna fel alkímia helyett. Amikor eszembe jutott az a terem és a tanárnő, újra megborzongtam és hirtelen már nem is éreztem annyira barátságtalannak ezt a helyet.

"Talán mégsem lesz ez annyira rossz" gondoltam, miközben újra a pergamen fölé hajolva vadul körmölni kezdtem.
Naplózva

Cedrah Lupen
Eltávozott karakter
*****

pszichopata alkimista

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #46 Dátum: 2009. 07. 21. - 17:11:53 »
+1

HOGYAN KELL TANÓRAI REAGOT ÍRNI?

Örömömmel láttam, hogy az újak is írtak az órára, mindazonáltal a reagjaikkal akad egy kis probléma. Felteszem, ez az első alkalom, hogy tanórára írtak, igaz?

Sajnos nem vagyok biztos benne, hogy végigolvasták az előző hozzászólásokat, így ismételten meg kell kérnem rá Önöket, hogy pótolják eme mulasztásukat, aztán korrigálják a hozzászólásaikat! Amint végeznek ezzel a kis "házi feladattal", nyilván Önök is látni fogják, hogy soha, ismétlem, soha nem hordok köpenyt - ez kiderül a tanári reagokból.

Nem mellékesen láthatnák a többi diák alkotásait, és tudnák, mit várunk el egy tanórai reagban. Az órának akkor van vége, ha a tanár maga, ez esetben jómagam, lezárja azt. Az alkímia továbbra is aktív, szüntelenül folyó óra, aminek koránt sincs vége.

Megkérném tehát Önöket, hogy túl azon, hogy pótolják az el nem olvasott írások végignyálazását, töröljék a hozzászólásaik végéről az óra végét leíró szövegrészletet, és csak annyit írjanak rólam, amennyit az előző tanári reagokban olvashattak. Ne írják le, hogy távoztam a teremből, hiszen még mindig ott vagyok, és ne tüntessenek fel rekedtnek, hiszen nem vagyok az.

Egy helyesen felépített tanórai post a következőképp fest:
  • Ahogy azt Önök is gondolták, le kell írni, hogyan jutnak el az órára. Kipipálva. Eddig jók.
  • Itt felhívnám figyelmüket az ajtóra kihelyezett figyelmeztetésre, és arra az apróságra, amit az óra elején magam is kihangsúlyoztam: diákoknak a tanár nélkül belépni a laborba szigorúan tilos. Ha olvassák a korábbiakat, látni fogják, hogy a többiek megszegték ezt a szabályt, ezért alapos szidást kaptak.
  • Írják le az óra elején kialakított első benyomásukat. Ez az első tanóra, amit magam tartok, az elődömnek pusztán a neve van megemlítve, emlékeim szerint nem tituláltam halottnak.
  • Írják le, mi volt a véleményük Sean megrendszabályozásáról.
  • Egy egy dőlt betűs, vagy épp idézőjelbe tett, esetleg átszínezett szövegrészletben adják meg válaszaikat az órán eddig elhangzott kérdésekre. A könnyebb áttekinthetőség kedvéért ezek a következőek voltak:
    - "Akkor most arra kérném önöket, hogy ragadjanak pennát és az eddigiek ismeretében próbálják meg értelmezni ezt a képet."
    - "Az eddigiek ismeretében vázolják, miféle anyagok képezik részét a szimbólumnak, és ha tudják, kíséreljék meg ezek szerepét, viselkedését is leírni." (A helyes válaszokat pontokkal jutalmazom, az ügyes ötleteket szintén; megéri próbálkozni.)
  • Írják le részletesen, hogyan reagálnak a karaktereik az utolsó tanári postra, és az abban elhangzottakra. Példaként ott állnak az eddig postolt írások - Dorothy Moon kisasszonnyal bezárólag!

Ennyi lenne. Remélem, teljesíthetőek a kéréseim, és AUGUSZTUS 1-ÉN tehát folytatódik az óra!

Addig is sikeres pótlást, javítást és böngészést kívánok!

Cedrah Lupen prof.
Naplózva

Seraphin Lamartin
Eltávozott karakter.
*****


VII. Kis Alkimista

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #47 Dátum: 2009. 07. 24. - 07:55:08 »
+1

Az örök és elpusztíthatatlan Alkímia.

*A kastélynak ezen déli szárnya azt hiszem méltán nevezhető a legtartalmasabbnak. Közel van a központhoz, bár ez talán a többire is illik, de itt van a klubhelyiségünk, Piton professzor rezidenciája, a bájitaltanterem és az alkímialabor is. Na igen, ha már egyszer alkímia, akkor nem lehet elsiklani afelett a tény felett sem, hogy a terem most egy új tanárnak örvendhet, akinek az óráján még úgy érzem, hogy nekem is érdemes lesz megjelennem. Nem, nem az égiek intettek erre, nem is azok a féleszű jóslástanosok olvasták ki a tenyeremből, hogy éppen erre az amúgy elég közönséges folyosóra vezet az utam, pusztán az egyéni döntésem, megérzésem. Nem mintha különösebben intuitív lény lennék, de ami feltűnő, az még nekem is feltűnik, az új tanár híre, mint egy kóbor szellem járta be a zugokat és a klubtermeket, ahol az egymással hevesen kommunikáló diákok között természetesen téma volt ő is. A professzor. A lányneműek természetesen már levonták a maguk konzekvenciáját a megjelenéséről, bár engem sokkal inkább a lendület érdekel belőle, nem pedig az erogénes kisugárzás, de hát az ember abból gazdálkodik, amilyen információkat kap, márpedig a professzorról mondanak hideget is meleget is, csak így, látatlanba. Hát majd meglátjuk.
Befordulok a kérdéses sarkon, néhányan a teremben, de érdekes módon van, aki kint várakozik. Háztársam, Blaine. Gondolom, a lánnyal beszélget, tehát én ellépek mellettük, a terembe nyitnék, azonban az ajtón a felirat. Felvonom a szemöldököm, akkor lehet tévedtem és senki nincs bent, csak ennyien leszünk? Elég kevésnek tűnik, ahhoz képest, hogy mennyire népszerű is lehetne ez a tantárgy, már csak a különlegessége miatt. Eddig mondjuk én se jártam, de ennek inkább tanárellenes okai voltak, nem a kíváncsiság és az érdeklődés tartott vissza. Viszont a belépéstől visszatart a felirat, távol álljon tőlem, hogy első megjelenésemkor mínusz ponttal gazdagítsam a házamat, bár éppen nem ilyesmi megtorlásra intenek a szavak, attól tartok egy ilyen iskolában nem kell olyasmitől tartanom, ami tényleg büntetésértékkel ér fel. Hátralépek hát, nincs különösebben kedvem másokkal foglalkozni, elindul a kezem a táskám felé, de mielőtt valami olvasnivaló után nézhetnék lépteket hallunk. Markáns lépteket, tulajdonosuk, maga az Alkimista közeledik felénk, élénk szín a folyosó őszi homályában, na nem mintha bármikor különösebben világos lett volna itt. Vörös, vajon miért asszociálok rögtön a kiömlött vérre? Holott az alkímia önmagában nem tűnik veszélyesnek annyira, bár tény, megkövetelte a maga áldozatait, mint ahogy minden tudomány.
Besorjázunk a terembe, én utoljára, mert távolabb álltam, a többiek már elfoglalták a jobb helyeket, de kezdetnek megteszi nekem hátul is, ahonnan még jól láthatok, de annyira nem látszódom, hogy tartani kelljen a gyakori szólongatástól, elvégre nem vagyok egy tipikus buzgómócsing. Mindenesetre, ahogy megállapítom, a házam körében népszerű ez a hátraülés, nem én vagyok az egyetlen a legjobb fajtából. Nagyon helyes, a többiek csak tolongjanak elöl, lám és lám egyetlen Hurgabugos sem merészkedett egy ilyen szellemi tevékenységet megkövetelő órára, csak tudnám, hogy a Griffendélesek mit keresnek itt. De főleg lányok. Naná. Nők és a professzor, ez lenne még egy szép story.
Bár ahogy elnézem, az eseményekre nem kell várni. Lesz miről beszélni. Nem a kísértetre gondolok, hiszen nem különösebben rendkívüli, hogy egy szellemgyerek éppen azt az órát szúrja ki magának, ahol a legkevésbé kéne alkalmatlankodnia, de a tanár úrnak öt pont ezért a beszédért, noha jómagam odakint várakoztam teljesen helyénvalónak érzem az intelmeit, de aztán megint csak felvonom a szemöldököm és követeim a tekintetemmel Blaine-t. Miért pont ő? Fel nem foghatom, bár nem hiszem, hogy különösebb baja lenne, ha megfogja a kilincset, valahogy vészterhesnek érzem a professzor szavait, olyan túlontúl meggyőző. Miért pont egy jól viselkedő Mardekáros? Összefoglalva is csak annyit mondhatok, hogy ez rohadt, utolsó, szemét húzás. Nincs kivételezés? Mindenkivel egyenlően szemétkedő jellem? Ostoba álca csupán, hogy szívathasson minket.
Lám, Blaine majdnem össze is zuhan, illetve valamennyire megzuhan, mire kedvem támadnak nekem is távozni, de előtte a tanárhoz vágni, valami nagyot is nehezet, azonban nem bánom meg, hogy kivárom a magyarázatot. Ennek ellenére marad az aránylag ellenszenves pillantás, nem mintha őt érdekelné. Voltaképpen sokkal hatásosabb lett volna, ha valamelyik csaj esik össze vinnyogva, lehetőleg a Griffendélből, mondjuk én aztán nem akartam volna kipróbálni a rontást, ami az ajtóban van. Rokoni szálak ide vagy oda, választhatott volna mást is. Hogy auror a drága? Mondjuk, ez sok mindent megmagyaráz, elcsillapodik bennem a felháborodás, nézem, ahogy Blaine a helyére megy, profi. El kell ismernem, hogy profi, mégis mennyivel szebb lett volna, ha valaki más, aki nem bírja, aki látványosan kínlódik, akiről leordít, hogy mit érez. De így is elérte a hatását, nem csak én, hanem a többiek is feszültebbnél feszültebb figyelmet tanúsítanak minden egyes szavai iránt, már amennyire én innen hátulról meg tudom ítélni, de gondolom az arcok se mást tükröznek. Figyelünk, a pennám szárát cirógatom, hogy valamit csináljak a kezemmel és ne idegesen doboljak az ujjammal és közben azon kapom magam, hogy vajon mi lesz a következő húzás. De semmi rendkívül nem történik. Kérdés következik, a nép hallgat, ez valahogy kellemetlen, mert én nem leszek az, aki egyedül jelentkezik a válasszal, pedig összefoglalhatnám, összes alkímiai tudásom nullává zsugorodik a professzor úrból áradó elhivatottság mellett és nem is fogok villogni ezzel a tudással. Majdnem szorgalmas tanuló voltam és leszek, de ennek most nem látom jelentőségét, mindent az alapoktól, igen, és úgy látszik ettől a tanártól biztos alapokat fogunk kapni. Megszavazom neki a bizalmamat, hogy aztán majd elvesztegethesse, mindazonáltal jön az első kérdés, egy kicsit ráncolom az agyam, hogy mi a különbség, aztán inkább hagyom, hogy a nálam okosabbak feleljenek. Exoterikus, pf, igaza lehet azoknak, akik azt mondják, hogy minden irányból meg kell vizsgálni a dolgokat, de engem nem tölt el örömmel a felfedezés, azonban a következő feladat felélénkít, előrehajolok, hogy jobban láthassam az ábrát, bár ez már megint nem nekem való feladat, felveszem a pennám, kisimítom a pergament és írni kezdek. Noha a fantáziámat elkapja a tananyag, magam elé képzelem a tanár urat aranyként. Amint megigazulva az égbe száll. A titkos tanok jóságos követeként. Vigyorgom, aztán megrázom a fejem és pennasercegtetve munkához látok, mielőtt a professzor úr úgy találja, hogy nem vagyok eléggé inspirált.

Seraphin Austin Cameron Lamartin 6. évfolyam
Értelmezzük a képet az alkímia függvényében

A középső alak, maga a tudás. A kép alkotója bizonyára elkötelezett híve volt az alkímiának, így tudásnak a Merkúrt jelöli meg, ami pedig az egyik legkülönösebb halmazállapotú fém szimbóluma. Kettős jogara uralkodói mivoltot kölcsönöz neki, szárnyai égi magasságokba emelik, így lesz a tudás hatalommá. Tehát a hatalom az alkímia maga. A tudás legyőzi a Napot és Holdat, uralkodik az ég, az elemek és az emberek felett. A két oldalsó alak az emberek, akik vagy befogadóak és áhítoznak a hatalomra, vagy megriadnak a tudástól és inkább menekülni próbálnak előle, valamit elpusztítani. Ez lehet a magyarázata az alkímia korában elszenvedett üldöztetéseknek. Az emberi faj gyengeségének jelképe a jobb oldali alak, a bal oldali pedig egy méltóságteljesebb fajta, bár a tudás maga számára is elérhetetlen, reménykedésre adhat okot, hogy a középső alak felé fordul.


Nem, nem áltatom magam, hogy ez lett életem legjobb összegzése, mindenesetre kihúzom magam és leteszem a pennámat, jelezve, hogy kész vagyok én bármire, aminek nincs köze a kilincshez. Ahogy elnézem, a többieknek sem kell sokkal több idő, pedig én aligha nevezhetem magam összeszedettnek. Nem, ha jobban belegondolok a téma valóban többet érdemelt volna pár kurta sornál, mindenesetre nem tudom tovább ragozni most a dolgot, egyszerűen ennyit látok belőle. Még vissza kell rázódnom a szimbólumok világába ez tiszta sor. Következik a nap és a hold, mondhatni ragyognak a tanár úr pálcája nyomán, kár, hogy nincs nálam bájitalkönyv, mugli-cucc pedig miért is lenne nálam? Nem hinném, hogy a muglik képesek felfogni ilyen dolgokat, de elhiszem a tanár úrnak, hogy próbálkoznak vele. Ch, erre egy nagyon egyszerű kérdés következik, amire teljesen tudom a választ, de más jelentkezik, nem mintha vágynék a dicsőségre, de azért jó lett volna. Hm, na jó, nem elmélkedünk ezen, inkább az új feladatba mélyedek. Megoldhatatlannak látszana, ha korábban nem olvastam volna az esetről, bár lehet, rosszra gondolok, mindenesetre leírom:

A képen szereplő fémek és viselkedésük

Az alkímia a korai elmék számára a bölcsek kövének előállítását célzó tudomány volt. A bölcsek köve tulajdonságai köztudottan az örök élet elixírje és a fémeket arannyá változtató képesség. Úgy vélem a kép ennek az értelmezésnek a függvényében a középkori halandó eszmék legnagyobb csalásának állít emléket, amikor is az önmagukat mágusnak becéző bűvészek aranyport kevertek némi vöröses por, a bölcsek köve mellett erősen hevített higanyba. Mivel a higany olvadási és párolgási hője jóval alacsonyabb aranyénál, így a csalás következtében aranyrögök maradtak a hevített edényben, a higany elpárolgott, a bölcsek köve, ez az értéktelen, mondjuk gipszpor pedig borsos áron eladatott. A képen ott középen a higany, mint a csalás legfontosabb részlete, jobbra a Hold, aki egyes kultúrákban a lélek várakozóhelye, tehát akár értelmezhetjük életként, amit asszociálni lehet a bölcsek kövéhez, balra pedig a csaló arany.


Kész. Hamar végzek vele, így inkább egy másik papírra másolni kezdem a jeleket és francia-latin neveiket, ha még mindig fénylenek, hiszen jobb, ha egyetlen szavát se mulasztom el ennek a tanárnak. Nem baj, érdekes is, amit mondd, bár ahogy megint a padok közé indul, egy kicsit eltakarom az írásomat, lehet nem kéne, hogy elolvassa.*
Naplózva

Nathalia Steele
Eltávozott karakter
*****

DS tag, Ötödéves kicsilány :D

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #48 Dátum: 2009. 07. 24. - 17:17:46 »
0

~ Alkímia óra ~

* Elgondolkozva haladok végig a folyosókon miközben diákok tucatjai haladnak el mellettem. *~ Alkímia..miért is éppen ezt a tantárgyat vettem fel? Na igen ez egy nagyon jó kérdés Nath. Az egész úgy kezdődött, hogy év elején mikor választani lehetett leültünk Dariannal egymás mellé és azon agyalogtunk, hogy vajon mely órákra iratkozzunk fel. Volt választék az már biztos amikor is megakadt a szemem egy bizonyos tantárgyon. Ez volt az alkímia. Annak idején olvastam róla valamicskét de bizonyosan nem annyit amennyi fedhetné ennek a tantárgynak a valódi mivoltát. Végül addig addig győzködtem Riant, hogy ő is feliratkozott velem együtt az órára. Valószínűleg inkább azért tette, hogy abbahagyjam a győzködést, de nem baj a lényeg, hogy ő is meg én is jelentkeztünk az órára. ~ * miközben haladtam a terem felé észrevettem, hogy pár diák ácsorog a terem előtt* ~ Ezek miért nem mennek be? Nincs még tanár vagy csak nincs kedvük még bemenni? ~ * elhaladok mellettük és úgy döntök inkább kimaradok a társalgásokból elvégre sosem voltam az a nagy társaságban beszélgetős és a kezem elindul a kilincs felé. Ekkor megcsapja az orromat egy jellegzetes illat* - Vér! - * sápadok el és kezem megáll út közben és a szemem a kiírásra vándorol fel. * ~ Oh hogy ezért ácsorog kint mindenki. Már értem.~ * mivel nem volt mit tenni így elhátráltam az ajtótól véletlenül nekimenve egy griffendéles lánynak és nekitámaszkodtam a szemközti falnak. Míg a tanárra vártunk akaratlanul is meghallottam, hogy pár diák az új tanárról beszél* ~ Szóval Cedrah Lupen professzor.....ezt a nevet mintha már hallottam volna valahol...de vajon hol? Na mindegy ez biztosan lényegtelen dolog. ~ * közben észrevettem, hogy sok a griffendéles és a mardekáros, de hugrabugost nem nagyon látok* ~ Na szép lehetséges, hogy csak én leszek itt hugrás. ~* hamarosan léptek zaja töri meg a beszélgetések menetét. Jómagam is oda kapom a tekintetemet amikor is feltűnik a már annyit emlegetett alkimista. Megjelenése nem is akármilyen, de félreértés ne essék nem azzal a tekintettel nézek rá, mint az olvadozó lányok akik mellett elhalad. Nem...ez valami teljesen más. Ahogy elhalad előttem valami különös érzés kerít a hatalmába ami hasonlít a félelemre, de mégsem az. A megjelenése tekintélyt parancsoló ezt meg kell hagyni. Látszik rajta, hogy nem a kedves, barátságos professzor karakterét akarja felvenni, sokkal inkább érzelemmentes vagy ha van is benne érzelem az semmiféleképpen nem pozitív. Mikor kinyitja az ajtót és beenged minket maga előtt besietek a többiekkel együtt mert nem akarok rögtön az első alkalommal valami konfliktusba kerülni. Észreveszem, hogy a mardekáros diákok elfoglalják a hátsó padokat így esélyem sincs arra, hogy meghúzódhassak valahol. Mivel legelőre még sem merek ülni így elfoglalok egy helyet a középső sorban és leülök. Az asztalon és a többi berendezési tárgyon észreveszem a felgyülemlett porréteget és néhol a koszt is. Gyaníthatólag ide még egy házi manó sem tette be a lábát takarítási célzattal, nemhogy valaki más. Körbenézek a teremben és látom, hogy a lombikok és egyéb felszerelések is igen koszosak. * ~ Szentséges merlin ide sem akarok kerülni büntető munkára ~ * fut végig az agyamban a gondolat és egy kicsit összehúzom magam a padban, hogy véletlenül se tegyek olyat amivel kiérdemelném ezt a kellemetlen pozíciót. A professzor belekezd a beszédbe így felé fordulok és figyelni kezdek. Valahogy érzem, hogy ha jót akarok magamnak akkor minden egyes szavára oda kell figyelnem. Mikor előre hívja Seant összerezzenek. * ~ Mit akar vele csinálni? Miért van rossz érzésem? ~ * gondolom magamban mivel valami nagyon rossz előérzetem támadt. A professzor miután kiadta az utasítást egy szellem kislányhoz kezd el beszélni aki első ránézésre egész aranyosnak látszik, csakhogy a külső nem minden. Köztudomású, hogy a legtöbb szellem csíntalan és imád kitolni a roxforti diákokkal. Erre a tökéletes példa Hóborc a kopogószellem aki nem egyszer viccelt már meg engem. Mikor Sean megérinti a kilincset mintha valami átok érte volna összeesik. * ~ Szentséges Merlin! Mit tett vele??? Megölte??Hogy tehette ezt egy diákkal?? Melyik elmegyógyintézet intézetből szabadult ez?? Dumbledore professzor tudja, hogy kit vett fel?? Szegény fiú vajon él még?? ~* suhan át az agyamon gondolatmenet, de képtelen vagyok felkelni, hogy oda szaladjak és megnézzem mi történt vele, pedig szívem szerint ezt tenném. Mikor a szellemlány oda megy és kérdőre vonja a professzort valahogy jobban kezdek figyelni. Kicsit megnyugszom, hogy elmondja a fiú nem halt meg csak " pihen ". * ~ Miféle elmebeteg ez?? Így fegyelmezni.....~ * de nem szólok semmit csak a zöld szemeim a haragtól elkékülnek és úgy vetnek szúrós pillantás a professzor felé. Ahogy halad a padok között és beszélni kezd követem a tekintetemmel* ~ Hogy nem pedagógus? Ez egyértelmű csak rá kell nézni. Pitonban is több a rokonszenv mint benne. ~ *gondolom és ekkor derül fény a valódi foglalkozására* ~ Szóval aurór és alkimista. Aurór?....Hát innen volt ismerős a név....a papa is aurór valószínűleg ő említette meg valamikor. ~ * gondolom és a dolgok így már kicsit másabb színezetet kapnak. Nem mentem fel az iménti cselekedete alól, de azt már megértem, hogy miért így fegyelmezett és miért épp Seant. Ahogy beszél tovább az érdeklődésem egyre nagyobb lesz. Valahogy számítottam rá, hogy nem fogunk mindenféle aranyat előállítani meg drága köveket így mikor azt, monda, hogy aki emiatt jött az húzza ki a nevét a listáról valahogy elfog az a gondolat, hogy már csak azért is itt akarok maradni és figyelni akarok. Mikor belekezd az alkímia ismertetésébe minden egyes szóra figyelni kezdek bár van olyan ami kissé homályos a számomra még sem kérdezek.* ~ Hogy miért nem? Talán azért mert nem akarok ostobának tűnni. Azért van az ember agya hogy gondolkozzon. Megpróbálok valamit kitalálni és ha nem jön össze akkor majd segítséget kérek, de addig nem. Ahogy hallgatom feltűnik az a szenvedély a beszédében, az a lelkesedés ahogy a munkájáról beszél. Észrevehető mennyire élvezi a munkáját és ez a lelkesedés valahogy rám is átragad. Többet akarok hallani. ~* Majd mikor megmutatja a képet megint csak értetlenül kezdem el figyelni* ~ Értelmezni ezt?? Ööööö ha tudnám, hogy mit írjak...de halvány lila gőzöm sincsen. Na jó gondolkozzunk... ~ * ezzel törni kezdtem a fejemet miközben elővettem egy pergament és a pennámat * ~ Na lássuk ~ * ezzel írni kezdek mindent ami eszembe jut abból amit az imént mondott el és abból amit egy könyvben olvastam bár akkor még nem nagyon értettem*

Nathalia Chloe Steele.: hugrabug. 5.évfolyam

Értelmezzük a képet az alkímia függvényében

Ezen a képen a megkoronázott, vagy filozofikus Mercuriust láthatjuk, aki mindkét kezében a Caduceust (azaz a hírnök botját, amire kígyó tekeredett) tartja, ami az ő tipikus jelképe. A szárnyak pedig, amik a vállán vannak, az elpárolgó állagot jelenti. De szárnyak vannak a lábai alatt is, ami azt jelenti, hogy felülmúlta ezt az állapotot, és megszilárdult a Bölcsek Műve által, ami a Nagy Mű része, ami megköveteli a Nap és a Hold közreműködését, melyeknek szimbólumai megjelennek mögötte. Mindkét oldalon lévő alak viszi a maga botját vagy kardját, illetve Hermész madarát és a koronázott kígyót. (Az utóbbi megfelel annak a kígyónak, ami Mózes parancsára felemelkedett a pusztában, hogy meggyógyítsa Izrael gyermekeit.) Ahogy ezen a képen Mercurius egy állandó tűzzé vált, az egyik figura eltakarja az arcát a tündöklés elől. Ő a növekvő hold felőli oldalon van, de a nap felőli oldalon álló ember elérte a Gyógyszert, és ezért rendületlen arccal nézi a vízió leplezetlen arcát. Basilius Valentinus 15. századi alkimista szerint, a Merkúr az élet alapja. Azt is mondja, hogy a Szaturnusz a mű fő kulcsa, noha kevésbé hasznos az uralomban.


~ Remélem nem írtam nagy hülyeséget. Valami ilyesmi volt abban a könyvben...de lehet, hogy keverem? Na mindegy. Megpróbáltam maximum a professzor kijavít ha tévedtem~* miután ezzel a feladattal végeztem figyelni kezdtem a folytatást. Amiket elmondott azoknak a java részét még nem hallottam, vagy olvastam anno, de nem értettem. Most viszont ahogy magyaráz a sok poros szakadt könyv tartalmának végre értelme lesz. Végre kezdem ezeket felfogni. Iriske jelenetére csak halványan elmosolyodom alig láthatóan mert tényleg aranyos kislánynak tűnik és látszik, hogy szereti a bácsikáját. Mikor újabb feladatot kapunk azon kezdek el gondolkozni, de ez nekem még bonyolultabbnak tűnik mint az előző. * ~ Jaj merlinre ez nekem sok....de hátha ki tudok magamból préselni valamit....talán...~

A képen szereplő fémek és viselkedésük

Az alkímiának 3 célja volt: A bölcsek kövének segítségével fémeket arannyá alakítani, előállítani az örök ifjúság elixírét, és létrehozni úgynevezett Homonculusokat.
Az első szimbólum a Nap, melyet köztudottan összepárosítottak az arannyal hasonló színük és fényük miatt, de ez mindössze egy tévhit, hiszen az arany maga is egy elem, míg a Nap elemek alkotta bolygó. Ezen felül még a fény és a melegség égitestje, az élet forrása. A kozmikus értelem és az igazság egyetemes szimbóluma. Az élet, a halál és az újjászületés jelképe.
A következő a Hold. Ezüstös színe miatt a Hold és az ezüst szimbóluma ugyan az. Fénye ezüstös, és színe is. De attól még a Hold is csak különböző anyagok keveredéséből született bolygó, és az anyagai között tudtommal nem szerepel az ezüst elem. Egy legenda szerint a halhatatlanság elixírjét a holdbéli nyúl készíti mozsártörőben, de ez csak legenda.
A következő a Mars. Színe, mint a berozsdásodott vas. A Marsnak ugyancsak alkotó elemileg semmi köze a vashoz, de itt is megvan a kapcsolat. A Mars a hadisten bolygója, ami miatt a középkorban a rontás bolygójának nevezték. És mint tudjuk a hadászatban a vas volt a fő alkotóelem. Így a bolygóhoz csatolták elemként a Vasat.
A következő a Merkúr. A Higany a fém, amihez kötik. Egy legenda szerint régebben a bölcsek kövét trükkel próbálták előállítani, és ehhez használták fel a higanyt is. De lebuktak, mert létezett egy megoldás, mivel ki lehetett deríteni igazi-e a kő. A kő normál esetben a tűz hatására nem olvad meg, míg a higany igen. Így ami utána ott maradt az mindössze egy kevés aranyrög volt, amit alapnak használtak. A Merkúr ezen felül az átalakulás, a változás bolygója, ura a kapcsolatoknak, a cseréknek, a cselekvésnek és az alkalmazkodásnak.
A következő a Jupiter. Az alkímiában az asztrológiai Jupiter jelet, a középkor előtt gyakran a réz ötvözeteire tették, attól fogva azonban, az újabb alkímiában mindig az ónt jelentette. Az egyensúly, a tekintély, a rend, a stabil fejlődés, a törvényesség és a bőség megtestesítője. Ugyan az ón nem tartozik alkotó elemei közé.
A következő Vénusz. A nőiesség, az érzelem, a harmónia megtestesítője. A Vénusz bolygó kettősségre utal azzal, hogy hajnalcsillagként szoláris, estcsillagként lunáris szerepet tölt be, így az ellentétek egyesítését is jelképezi. Ő váltotta fel a Jupitert és kapta a rezet szimbólumaként.
És végül a Szaturnusz. Lassú keringési ideje miatt az öregség szimbóluma, de egyben az állhatosságot, tudást, lemondást is szimbolizálja. És még további negatívumai, hogy a szerencsétlenséget és erőtlenséget jelenti. Gyakran jelenítik meg csontvázként, néha falábú, vagy mankóra támaszkodó aggastyánként, sarlóval vagy kaszával az egyik, homokórával a másik kezében. Az ólom a fém, amit jelképez.


* Mikor végeztem a leírással átolvastam még egyszer a fogalmazványomat* ~ Hát ha jó jó, ha nem nem. Nincs több ötletem. ~* csukom be a bájitaltan könyvemet amibe lapozgattam majd csak újra és újra átolvasom amit írtam, hogy ne legyen benne hiba.*
Naplózva

Darian Ellsworth
Eltávozott karakter
*****

5. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #49 Dátum: 2009. 07. 25. - 00:11:47 »
0

Alkímia óra


*Reggel van, vagy talán mégsem? Erről meggyőződhettem, miután kinyitom a szemem és a fény elvakít hirtelen. Miért is csodálkozom... Szokásomhoz híven a függönyt nem húztam be. Kelletlenül kelek fel, vagiys hát... esek ki a jó meleg ágyamból, hogy elbotorkáljak a fürdőig és lezuhanyozzak, majd felvéve az egyenruhámat, indulok el reggelizni és órákra. Persze a nagyteremben szinte semmi mást nem "eszek", mint kávét, mert egyszerűen én nem mindig szoktam reggelizni. Megszokás talán. Utána jön két óra, amit fel sem fogok olyan, unalmasak és laposak voltak, vagy csak egyszerűen túl sokat gondolok Nathre, vagy túlontúl álmos vagyok még. Talán kellett volna inni még 2 bögre kávét...Most az alkímia labor felé haladok, hogy máshogy, mint olvasva. Azok, akik egy kicsit jobban ismernek tudják, hogy ilyenkor nem érdemes nekem se köszönni, se lefutni azokat az udvariassági köröket, hogy: "Hogy vagy?" meg hasonlók. Csak pár olyan ember merészel rám köszönni, akik nem tudják, hogy ezt gyilkos tekintettel jutalmazom, majd már merülök is el újra a könyvben. Ez csak azért van, mert nem igazán van időm olvasni a sok tanulnivaló mellett és most tudom olvasni a százszor kiolvasott könyvemet. Rutinos léptekkel megyek le a lépcsőkön, azért az elmúlt öt évben megedződtem ilyen téren és nem esek lépten-nyomon hason a lépcsőn. Kivéve, ha jön szembe velem valaki, de szerencsére ilyen probléma most nem akadt. Odaérek a laborhoz és fel sem nézve a könyvből haladok el pár diák mellett, akik kint várnak. Egy kis zugba fészkelem magam és elmerülök a könyvem olvasásában. A hangok eltűnnek, a külvilág megszűnik csak a nyomtatott sorok haladnak a szemem előtt, hogy egybemosódjanak és már ne is olvassam, hanem halljam a betűket, amik csodálatos színfoniát adva áramolnak be a gondolataim közé.*

"Hajnal felé már látták gyakran erre,
Locsolta a friss harmatot könnyével,
Felhőt dagasztott sóhaj-fellegekkel.
De amikor a mindent-kedvelő nap
Távol-Keleten, Aurora ágyán
Széthúzza a borongó kárpitot,
Szalad a fény elől borús fiam,
Bezárja a szobája ablakát,
Kicsukja onnan a napot, verőfényt
És mesterséges éjszakát csinál:
Bús gondja egyre nő, akár az éjjel,
Ha jó tanács nem űzi végre széjjel."


*Léptek. A tanár léptei. Ez zökkent ki egyedül könyvem olvasásából. Felnézek és látom Cedrah Lupen professzort, aki az új tanerő. Nem tudom milyen lehet, de eléggé... szigorúnak és tekintély parancsolónak tűnik. Egyszóval nem lehet nála kihúzni a gyufát az már első látásra lejött. De majd kiderül még óra közben mi lesz itt.  Nem sokkal később egy fiú jön ki a teremből és be kell valljam egyáltalán nem ismerem, de nem is baj.   Elteszem a könyvet az oldaltáskámban, majd a többiekkel együtt beindulok és csak ekkor veszem észre Nathet... na meg az ajtón lévő feliratot. Vér... vérrel van rá mázolva az írás az ajtóra. * ~ Brrr... erre még engem is kirázott a hideg, pedig szeretem a horrorisztikus dolgokat...~ *gondolom. Igen. Ahhoz képest, hogy rengeteg horrorfilmet megnéztem már otthon, vagy éppen valami horror regényt olvastam, vagy éppenséggel elmentem félelmetes helyekre, eddig semmi nem tudott megijeszteni. Ettől viszont szinte megfagytam. Ezzel még inkább kiderül, hogy ez a tanár bizony nem fog szívderítő lenni. Helyet keresek, mivel már bent vagyunk a laborban. Rögtön kiszúrom a Nath melletti üres helyet és oda  huppanok le, persze csak akkor, ha megengedi és reményeim szerint igen, mivel én vagyok a legjobb barátja. Már ha... még annak nevezhetem magam mert őiránta már nem igazán baráti érzéseket táplálok. Természetesen ezt nem tudja. Még csak az kéne, hogy elvesszen a barátságunkat. Egy mosollyal köszöntöm és egy halk "szia" - val, mert a tanár máris belekezd a szidásba. Én ebből alig érzékelek valamit, mert elmerültem a csodálásban, megpróbálva ezzel észrevétlen lenni, ami nem tudom, hogy sikerült. Csak akkor eszmélek fel, mikor jön a Blaines eset. Csak a vezetéknevét tudom főleg így, mikor a prof mondja. Elborzadva, elszörnyedve nézem, mintha teljesen átélném a helyzetet. Milyen rossz, hogy ez ki szokott jönni, ha másokat szenvedni látok. Úgy érzem, mintha én lennék a helyükben, mintha átérezném azt a kínt, amit a szenvedő fél érez, nézem, mint oly sokan azt, ahogy kínlódott és főleg azon, hogy kiderült Lupen professzor ezt a saját unokaöccsével tette.* ~ Ez a pasas egy szadista. ~ * Gondolom és még sok szép dolgot, amit inkább nem részleteznék, mert ezzel igenis nekem is fájdalmat okozott. Mintha a lelkem egy darabja meghalt volna, ahogy ezt az egészet láttam. Furcsa, nagyon is az főleg úgy, hogy pont gyógyító akarok lenni, már mióta, de így nem lesz könnyű menet. Ezzel a hihetetlen átérző képességgel, ami bennem lakozik, de kibírom, mert ez a legnagyobb álmom.  A kis Iris máris segíteni akar Blainen , úgy, hogy még a babáját is elejti. Valahogy érzem hogy kötődik ehhez a két alakhoz, sőt ez határozottan látszik, de végül is nem az én dolgom, csak ne lenne ez az idegesítő kíváncsi természetem. Az óra ténylegesen elkezdődik és én érdeklődéssel figyelek, mert ez igenis érdekel. Nem tudnám megmondani miért, de érdekel. Ennyi. Kész. Túlragozva. Pár perc múlva, megjönnek a késők is, de az egyik mardekáros lány nem sikeresen érkezett ide, láthatóan ő is kapott az átokból. Megint jön az az érzés, ami ilyenkor elszokott tölteni. Néha, már kifejezetten unom.  Hát nem irigylem, az biztos. Folyik tovább az óra a medrében, mikor is kapunk egy feladatot. Képelemzés. * ~ Hááát... talán... még megy. Talán. ~ * Nem igazán vagyok jó ebből a tárgyból, de azért próbálom kihozni magamból amit tudok. Előveszem a pennámat és pergamenemet, majd mint valami lajhár kezdek írni, hogy így is többnek tűnjön amit írok. *

Darian Ellsworth Hollóhát. 5. évfolyam.

A képen három ember látható, a középpontban, minden bizonnyal egy nem emberi lény áll, szárnyak jelképezik a másik kettőtől való különbségét, na és persze az, hogy egyenesen áll, míg a másik kettő görnyedtebb testtartásban helyezkedik el. A központi alak feje fölött a higany jel látható, ami azt is jelentheti, hogy maga Mercurt ábrázolja, vagy  az ellentéteket jelzi, mint pl.: a föld-menny, élet-halál. Ezt jelképezik a kígyók is ami a központi alak botjaira tekerednek, és a balra lévő alaknak is egy botján. A bal oldalon látható alany, a napot szimbolizálja, ami az életet adó fényt jeleníti meg és az egység képviselője. A jobbra lévő alak, talán a holdat testesíti meg, és a termékenységet, a spiritualitást és az intuíciókat jelenti. A hold a női ént testesíti meg, ebből látszik, hogy az oldalak ellentétben állnak egymással és így hozzák össze az egyensúlyt, hiszen az egyik oldalon a nap a másik oldalon pedig a hold áll.


*Ennyi tellett tőlem, mivel tényleg nem érzem magam valami jónak ebben így, nem is lett belőle sok. Persze az is közrejátszott, hogy rám jött az izgulás amikor a professzor járkált a padok között és bele-bele nézett az írásokba. Hatalmas a megfelelési készségem és rendszerint emiatt szoktam elrontani a dolgokat, mert én mindent tökéletesen akarok megcsinálni, ami valljuk be nem megy. Reménykedem benne, hogy nem lett érthetetlen vagy valami ilyesmi. Tovább figyelek az órára, mikor az újabb feladattal gazdagszik és, mivel jártam mugli iskolába is, talán megérteném a feladatot, ha odafigyelnék... de sikeresen elbambulok Nath felé és gyönyörködöm egy kicsit a gyönyörű vonásaiban, lehet egy kicsit feltűnőn is, de mostanában gyakran bambulok el pedig ő a... így meg kukkot sem értek az egész feladatból, mivel ugye nem figyeltem,  tehát rögtönözök, meg amit ki tudtam venni a feladatból azt csinálom, ahogy tudom.*

A képeken lévő szimbólumokhoz, társíthatóak a fémek, mint a nap az aranyhoz. Az arany elemi állapotban termésarany és ércásványok formájában fordul elő, vegyületeit több módon is elő lehet állítani. A nemes fémek királyának is nevezik. Az alkímia célja az aurum non vulgi előállítása, vagyis a nem közönséges aranyé. A második szimbólum a hold amihez az ezüst társítjuk, ami ezüst fehéren csillogó, jól nyújtható, és hengerelhető nemesfém, kémiailag ellenálló, tiszta levegőben vagy vízben megtartja színét és csillogását. A harmadik Merkúr szimbólumhoz köthető a higany, ami a második csoportba tartozik, amennyiben az alakítható testek alkotó eleme vagy valami hasonló. Az alakítható testek matériája vizes anyag, amely olyan erősen egyesül a földanyaggal, hogy a kettő nem választható el egymástól. Ezt a vizes anyagot a hideg megfagyasztotta, miután hő hatott rá és megérlelte. Aligha kétséges, hogy az alkímiai műveletekkel az adeptusok előidézhetnek megszilárdulásokat úgy, hogy a higany kenekkel, megszilárdított formáinak tulajdonságai az érzékekkel felfoghatók.

*Ennyi, kifújtam. Lehet, hogy hatalmas baromságot írtam, megesik. Nem tehetek róla, hogy ennyire elbambultam. Na jó, tehetek, de hát... Remélem azért jó lett. Összeszedtem azt a kis tudást ami még a mugli iskolából megmaradt bennem kémia órán. Bár nem igazán szerettem azt a tantárgyat. Egy olyan nő tanította, akit kifejezetten utáltam. Rendszerint aludtam az óráin, mivel olyan vontatottan beszélt, mintha valami gép lenne, és folyamatosan ugyanazon a hangszínen darálta végig az anyagot. A száraz anyagot, egy csöpp érdekességgel sem volt hajlandó fűszerezni, hogy a zsenge ifjúság legalább értse is, vagy érdekelje a tanóra. Az még jobb volt, mikor kísérletezni próbált. Ez mindig úgy sült el, hogy felgyulladt valami, vagy a függöny, vagy a tanárnő könyve, vagy pedig a tulajdon haja. Utána valahogy nem kísérletezett... Egyszer a vicces kedvű osztálytársaim bezárták a szertárba és én szabadítottam ki, szegényt. Erre meghívott egy teára, ami... khm... olyan ízű volt, mintha a múlt században készült volna. Egyszóval mikor elszabadultam mehettem kiadni azt a teát és a reggelimet. Megint elkalandoztam. csak ne vegye észre senki. Főleg Nathalia ne, hogy megint őt figyelem már-már ködös tekintettel.*
Naplózva

Laetitia Morrison
Eltávozott karakter
*****


6. évfolyam Ms. Szívószál

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #50 Dátum: 2009. 07. 30. - 10:44:16 »
0

Alkímia

Ez a reggel sem indult másképp, mint a többi.
Nyugodt léptekkel sétált végig az alkímia labor felé vezető úton. Fel sem tűnt, hogy furcsán üresnek hatott. Nem voltak rohanó diákok, sőt, senki nem kerülte el. Ennyire korán pedig nem indulhatott el a pincéből..
Valahol mélyen érezte, hogy semmi ok az aggodalomra, mégis nyugtalan volt. Valami reggel óta ott motoszkált a fejében, melynek semmi köze nem volt sem az órákhoz, de még a diákokhoz sem. A jövőhöz viszont annál inkább.
Alkímia, alkímia, alkímia. Lopva pillantott az órájára, aztán elnyílt a szája.
Elálmodoztad az időd Morrison!
Meggyorsította a lépteit, és még épp becsusszant az ajtón az előtte haladó griffendéles előtt. Pont jókor érkezett, a Tanár Úr is a katedra felé haladt. Mázlista, mint mostanában mindig. De, egy cseppet sem bánta. Sőt.
A lehető leghangtalanabb üzemmódban keresett középtájon egy üres padot, és anélkül, hogy bárkire nézett volna leült. A finom fekete szőtt táskáját lekanyarította a válláról, és maga elé helyezte az ölében. A padra tenni bunkóság lett volna, a földre pedig nem akarta. Különben sem ismeri az új tanár szokásait azon kívül, hogy előtte nem lehet bemenni a terembe, csak vele. Ez is volt annak az apróságnak az oka, hogy időben szeretett indulni. Az ember soha nem tudhatja nem tartják-e fel, vagy bármi, ami miatt aztán szépen megnézheti magát. Jobbnak látta elkerülni a kényes helyzeteket.
Hátratűrte a szemébe lógó barna fürtjeit, és Cedrahra szegezte íriszeit. Aztán a háztársára. Végül elfordította a fejét, hogy ne lássa egyiket sem, és az asztallapot tüntette ki a figyelmével. Csak akkor volt hajlandó megemelni a fejét, amikor a képre kellett pillantania. A hideg futkosott a hátán, bár ha muszáj lenne, se vallaná be. Tartott Lupentől, méghozzá nem is kicsit. Ezt a férfit elég egy apróságom felbőszíteni, és… brrr…
Tintát, és pergament vett elő, miközben a képet fixírozta, és igyekezett a lehető legtöbbet előkaparni az elméjéből, amit vélhetően helyes válasznak leírhat. Égető lassúsággal végre szánkózni kezdett a papíron a pennája.

Laetitia Morrison 5, évfolyam, Mardekár

A képen három alak látható. Középen Merkúr, vagy Mercurius mint a tudás, és a bölcsesség jelképe angyalszárnyakkal, és két kígyós bottal, melyek erősségeit hivatottak jelezni. Mint tudjuk, a tudást mozgathatjuk magunk körül abban a reményben, hogy megtaláljuk magunkat benne. Ezt jelképezi a szárnyak megléte, valamint utalhat a folyamatosan fennálló tudásszomjra. Arra, hogy az ember szeretne minél többet, és többet tudni, nemcsak a környezetésről, hanem minden egyes elemről, ami körülveszi. A tudás hatalom, melytől a jobb oldali alak, mintha megrettenne, míg társa a balon egyenest Mercuriusra néz minden félelem nélkül.


Hátradőlt, és zavartan meredt maga elé. Hát ez nem épp a legjobban sikerült fogalmazása volt, de ha ennyi, akkor ennyi. Semmi értelmét nem látta, hogy hülyeségeket írjon le. Inkább azt amiben biztos. Vagy legalábbis úgy érezte, hogy biztos alapokon állnak.

Higany, arany, és ezüst.

Megdörzsölte a homlokát, mert ebben a pillanatban éles fájdalom hasított a halántékába. A haja mögül óvatosan kilesett, de Lupen Professzort nem látta. Tehát valahol a látószögén kívül járkált? Vagy csak ennyire vak volna?

Az ezüst fehéren csillogó nemesfém, mely jól megmunkálható, oxigénnel nem reagál, kivétel olvadt állapotában. Története szorosan egybeforr az aranyéval, ötvözetük az elektrum.
Amalgámképzésnél a higany képes arra, hogy az aranyszemcséket körbezárja, ennek következtében az aranyat jól el lehetett különíteni a többi nemesfémtől, ezüst esetében pedig ezüst-szulfidot, ezüst-kloridot, végül higany-kloridot lehet képezni.


Felvonta a szemöldökét, és letette a pennát. Mélyet sóhajtott, és újra hátradőlt a padban. Ez sem a legjobb válaszra sikerült…  Ma valahogy nem fog az agya rendesen.
Naplózva

Tyana Miscreant
Eltávozott karakter
*****

6. évfolyam /Hf jelölt, kis kígyó/

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #51 Dátum: 2009. 07. 30. - 12:00:34 »
0

^^

Ez a nap is hasonlóan indul, mint a többi. Valahogy mindig sikerül előbb felébrednie a többiek előtt, s ilyenkor persze jut idő bőven mindenre. Így szokott ez lenni. Most is így volt.
Csupán, ahogy az lenni szokott, ilyenkor valahol egy üres helyen gondolataiba merül. Álmodozik. Hogy miről? Általában a semmiről. De ez néha szükséges, hogy tiszták legyenek a gondolataink. Órára mindig az utolsó pillanatban indul el, s ezért sokszor késik, ám most, valamiért időben eszébe jut, hogy pontosan hol is lenne a helye.
Szalad. Igen. Tűsarkúban szalad. Mondjuk ki:
Szép látvány.  Men?
Félrelök egy béna Griffendélest, arrébb taszít egy nyomi Hollóhátast, meg persze még jó pár embert fellök pusztán azért, hogy egy évben egyszer elmondhassa magáról…időben beért az órára.
Már a folyosónál tart, mikor megáll egy percre szusszanni. Kezét a szívére szorítja és ha most mugli lenne minden bizonnyal inhalálóért kapkodna. De nem így tesz. Még int Laetitianak, hogy várja meg, de a lány pont nem néz arra, amerről Ő hadonászik.
Elvigyorodik, majd félrelök még egy griffendélest, hogy háztársa mögött lépjen a terembe. Követi az üres padig, majd pedig ismét gondolataiba merül. Néha ugyan megbökdösi a lányt, de jórészt inkább azon jár az esze, hogy melyik ruhát vegye majd fel a hétvégi partira. A rózsaszínt vagy a kéket, a feketét, esetleg a fehéret? Sóhajt.
Nézi a feladatot, próbál összpontosítani, ami őszintén szólva elég nehezére esik, de azért próbálkozik. Ez is már nagy szó.

Tyana Chelsea Miscreant
6. évfolyam Mardekár

Mi található a képen? Milyen szimbólumok? Nap, Hold, kígyó, Merkúr, angyalszárnyak.
Az ellentétek tömeges rajzása ez a festmény, hiszen míg a Nap melegséget a fényt ábrázolja, addig a Hold csak a sötétben kel életre.  Számomra ez egy igen érdekes kép. Egészen olyan, ha elvonatkoztatok, mint egy mugli festmény. A Nap sokszor a férfi jelképe, a Hold pedig változékonysága és sokoldalúsága miatt pedig a nő szimbóluma. A kígyó mint tudjuk, általában az ármány, a szívósságot jeleníti meg.
Ugyanakkor a reneszánsz asztrológiában a Merkúrt lehet griffként, oroszlánként és sárkányként ábrázolni. Ugyanebben a hitben a Napot, Marsot és Jupitert „férfias“ bolygónak tartották, a Holdat, Vénuszt és Szaturnuszt „nőiesnek“, a Merkúr hermafrodita volt.
Tehát nézzük az elejéről.
Véleményem szerint a kép a jóság kontra gonoszság, vagy a nő kontra férfi viszonyokat ábrázolja. A középen elhelyezkedő alak pedig a kétneműséget, vagy azt a határvonalat ábrázolja, amelyre mindenki törekszik. Egyesítve magában a női és férfi jellegzetességeket illetve a jóság és a gonoszság eredendő formuláit.
Hogy a kígyó hogy jön a képre? Nos, szerintem ez a mugli emberteremtés hiedelme.

Az ezüst, mérgező is lehet az emberre nézve. De az elcsúfításon kívül, ami visszafordíthatatlan, nincs hatása az egészségi állapotra.
Könnyen formálható fehéren csillogó nemesfém.


A pennát leteszi, majd oldalra fordítja fejét, megnézve padtársa végzett-e már. S mivel igen, ezért küld neki egy cinkos mosolyt. A tanár pillantását kerüli, még véletlenül sem szeretne rá nézni, valahogy mindig megszívja ha ezt teszi.
Könyököl, beletúr szép hajába és bámul előre a semmibe.
Naplózva

Eaton McLain
Eltávozott karakter
*****


ötödéves

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #52 Dátum: 2009. 07. 31. - 14:56:43 »
0

A l k í m i a

 - Pergamen? Rendben. Tinta? Megvan. Penna? Berakva. Mindenből pót, ha elfogyna, eltörne, kiesne, elrepülne, fölgyulladva, elvarázsolódna? Táskában... - Eaton elégedetten pipálta ki kis listáján a magához vett fölszerelések melletti kis részt, s miután minden sor mellett pipa díszelgett, összegyűrte a cetlit és a közeli kukába dobta. Táskáját vállára dobva lesett körbe a hálókörletben, majd lesétált az Alkímia labor ajtajához.
Az alkímiához vezető folyosó kellemes, otthonosan hűvös hangulatot árasztott, akárcsak a mardekáros klubhelység. A falak nyirkosak, valahol az ablak széle mohacsomókat növesztett magára, s a festmények is oly halkan bámulnak McLainre, mintha lakóik némasági fogadalmat tettek volna. No nem mnitha Eatonnek oly sok csevegni valója akadna egy oly rég elhunyt varázslóval, aki fényt kevesebbet lát, mint port s mocskot.
A folyosó távolabbi részéről hallatszik, hogy páran már álldogálnak a terem ajtaja előtt, ha mást nem is, a motoszkálást igen jól ki lehet venni távolról is. Eaton odaér a csoporthoz, és csupán egy néma fejbiccentéssel köszön az ott levőknek. Felsőbb évesek, akiket csak látásból ismer, ruhájuk színe pedig azt árulja el, melyik házat képviselik. Hangtalanul az ajtó mellé áll, s várakozik. A fába vésett üzenetet idefele jövet is képes volt elolvasni, s óvatosságból másvalakire hagyta a kilincs lenyomását.
Kisebbfajta bizonytalanság fogja el, mikor megtapogatja táskáját, s az szokatlan ürességet tanúsít. Beleles, nem-e csent tőle el valamit egy kósza, haszontalan szellem, de nem. Minden a helyén van. Megnyugvás áramlik szét testében, s mikor fölpillant, azon kapja magát, hogy az eddig kint álldogáló csoport eltűnt, s hangjuk a résnyire nyitva maradt ajtó túloldaláról szűrődik ki.
Ezek meg hogy jutottak be, egyáltalán miért mentek be?
A fiú óvatosan beles, s egy mozdulatot is tesz befelé, de megtorpan. Hogy ne legyen úrrá semmiféle vonzalom a terem belsejének látványára, makacsul hátat fordít a nyitott ajtónak és jóval arrébb sétál egy árnyékkal vetett helyre, s hátát a hideg kőfalnak vetve összefonja maga előtt karjait. Mereven bámulja a festményeket, mintha azok képesek lennének elvonni figyelmét a kiszűrődő vita témájáról.
Idióták...
A mondatok, hangszínek és stílusokból igen gyorsan leszűrte az ember: mardekárosok kötöttek egymásba. De ha nem egy házba járnának, az ember azt mondja, elnézi, sőt, jót mosolyog a dolgon, de belső széthúzást kelteni merő meggondolatlanság.
Kopogas.
Ütemes léptek hangja csendül föl a folyosón, melyek kizárólag egy emberhez köthetőek: Lupen Professzor. Kellemes megkönnyebbülés és megnyugvás lesz úrrá Eatonon, mikor a professzor elsétál előtte. Igaz, nem mutat semmiféle arra utaló jelet, hogy észrevette volna őt, de ezzel nem is igazán foglalkozik. Itt van, megjött, bemehetünk. Az ajtó előtt két diák várakozott csak, egyik Sean volt, s egy ismeretlen lány. Sean valamilyen furcsa okból kifolyólag némiképp példaképként szolgált Eatonnek, de erről a fiú sosem adott semmiféle jelet. Azért mégiscsak az évfolyamtársa.
A kint maradottak is bevonulhattak a terembe, s Eaton gyorsan le is kuporodott egy székre, amely aránylag a legkevesebb emberrel tette őt összekapcsolhatóvá. Az ajtócsapkodás és a csoporton való áttekintés nem megy zökkenőmentesen.
A tanár modora nyers, mégis... Valamilyen szinten szórakoztató hallgatni szavait.
A fiú arcára a létszámlálásnak tekinthető mondat apró, féloldalas mosolyt csal, s ezek után máris kedveli a tanárt. A következő pillanatban valamiféle demonstráció veszi kezdetét, melyben Sean játsza a főszerepet. A fiú odalép az ajtóhoz, majd a csoport felé bámulva megragadja a kilincset. Eaton szeme sarkában megrándul egy ideg, ahogyan társának szenvedését nézi. Sean karja megfeszül, s egész testét átjárja a fájdalom, melyet némi undorral és gyűlölettel megspékelve juttat el hozzánk tekintetén keresztül. Eaton, bár jogtalannak ítéli a diákválasztást, mégis kiválasztottként tekint Seanra.
Ezt a szituációt többféle képen lehet értelmezni. Átokként, hogy őt szúrta ki, és biztosra veszem, hogy Sean átkozódik és pokolba kívánja a tanárt, de... Nem áldásnak az azért túlzás lenne, de egy külön leckének lehet venni az átokkal való szembesülést, elvégre mi, többiek nem tudjuk meg, milyen átélni azt, mi majd a való életben találkozunk először vele. Meglepetés és újdonság lesz számunkra, sőt, az ijedtség és félelem is társulhat majd az ismeretlennel való első találkozáskor. Most itt a tanár és... és ha még nagy baj is lenne, csak nem hagyja meghalni diákját. Ugye?
Sean elereszti a kilincset és az asztalra rogy, mely jelzi mindenki számára az átok erősségét. A tanár, mintha mi sem történt volna, majdhogynem fecsegő hangon szól a Seanhez röppenő kis szellemhez, s a felszólaló szőke lánykát is gyorsan lenyomja. Egy csöppnyi tisztelet, vagy megeshet, hogy csodálat villant meg Eaton szemében, melyet EZ a tanár ki is érdemel. A fiú még nem igazán tudja megmagyarázni, mi is az, amiért effajta érzések támadtak benne, de talán az óra hátra levő része képes lesz majd kiemelni azt a pár szót, mellyel jellemezni lesz képes tanárát.
Páran még megérkeztek, s lassan elkezdődött az óra is. A levegőben lógott az első kérdés, melyre Eaton úgy érezte, képes lenne válaszolni, ám jelentkezni nem állt szándékában. Nem azért, mert félt, csupán nem ismerte eléggé a tanárt, nem tudta, hogy a választ milyen hosszan és milyen minőségben várja. Hosszan és minden mélységben turkálva vagy röviden, tömören és egyenesen? Mindenesetre elővette pergamenjét, és úgy döntött, ideje jegyzetelni.

Eaton McLain éf. 5
Alkímia óra
Jegyzetek és válaszok
___________________________________

>>Q>> Mi a különbség az ezoterikus és exoterikus szó között?
>>A>> Az a legjobb, ha ráhúzzuk valamire a két szót, teszem azt a 'tanok' szóra. Az ezoterikus tanokhoz csak a beavatott csoport ért, míg az exoterikus tanok minden kívülálló számára elérhetőek és érthetőek.

>>Q>> Rajzleírás/rajzértelmezés (a rajz gyors, vázlatos képe)
>>A>> A három alak, elhelyezkedésükből adódóan a középső személyre helyezik a hangsúlyt, azt emelik ki, ezt jelezvén testtartásukkal és tekintetükkel. A középen álló feje fölött észrevehető Merkúr jele, amit a higany jelének is tituláltak a régi korokban. Ezt az anyagot anno az alkimisták a három halmazállapothoz kapcsolták, mert különleges eljárással gőzt és szilárd kristályokat is képesek voltak belőle alkotni. Ezeken felül úgy vélték hogy kapcsolata van az élethez és a halálhoz, a földhöz és mennyhez egyaránt. Ezen információk tudatában tán feltételezhető, hogy az angyalszárnyakkal ellátott személy, ki a jelet viseli a mennyből szállt alá a földre, esetlegesen azért, hogy segítséget nyújtson, vagy irányt adjon az alkimistáknak. Mégis, a két feléje forduló személy mintha agresszívan (bal), illetve rettegve (jobb) venné tudomásul jelenlétét.
’Merkúr’ szimmetrikus állása, kéztartása és két oldalán elhelyezkedő Nap / Hold jelzések, amelyeket szintén azonosíthatunk az Arany és Ezüst anyagaként.
Ezen három anyag egyértelműen kivehető, így elsőként feltételeztem azt, ahogy az alkímia hét fő fémének elemét mind meglelem a rajzon, de tévedtem.
Esetlegesen még a Hattyú, amit a jobb ember botjának végén látok, azonosítható volna az Arzénnal, amit régen igen sokat használtak, mégis, ebben már kételkedem.
___________________________________


Eaton még pár percig méregette papírját, s megállapította: nincs megelégedve magával.
Magában puffogva tudatlanságán nem emelte föl fejét, csak méregette a pergament, s jobb kezével a szélét kezdte el dörzsölni. Szemét, még ha nem is látta senki kivehetőek voltak a vérerek, annyira próbált kipréselni magából némi értelmet, de nem ment. A fekete felhő láthatatlanul is ott lebegett feje felett, mikor feltekintett, s végigmérte a táblára felvakart hét elem rajzát.
Lupen professzor nem lassít, máris adja a következő feladatot, melytől Eaton kissé felélénkül. A feladat elején még érez magában némi lelkesedést, ám mikor a mondat befejeződik, lelombozódik. Olyan feladat, amit még felfogni is nehéz volt, nemhogy megoldani. Professzor…
A toll ismét kézbe kerül, és máris serceg a penna, amint tintát hagyva maga után valami értelmet próbál elrejteni soraiban. Kisebb-nagyobb sikerrel.
___________________________________

Az arany, illetve az arany által szimbolizált tökéletesség volt a cél, hisz az arany a Test, Lélek és Szellem megtestesítője volt egyben. Ezen egészséget próbálták meg létrehozni különböző anyagot társításával, mint a higany és kén, vagy mint a réz és vas. Sokak szellemi hátteret adtak ezen elemeknek különleges mivoltuk és állapotváltoztató képességük miatt. A higany
___________________________________

A penna megállt. Eaton ugyan elkezdte a mondatot, befejezni már nem volt mivel. Nem igazán tudta mit is írjon, hisz mindenki számára látható volt így is, hogy eddig se nagyon tudott mit felelni a professzor eme feladatára, csak valamit igyekezett kiötleni. Olvasott pár könyvet az alkímiáról, de azok nem ebben az évben voltak, hanem még akkor, amikor a bájitaltan és alkímia annyira izgatta, s napjainak szinte minden percét vagy a könyvtárban, vagy a klubhelyiségben töltötte. Esetleg kinn az udvaron, de ott a nagy nyüzsgés bizony zavaró volt, így az előző két kastélyrész között ingázott többnyire. Volt, mikor a reggelije közben is könyvet olvasott, ám mára már… Ezek az idők elmúltak.
A fiú megvakarta feje búbját, majd halántékát dörzsölve könyökölt a pergamen fölé.
Kipurcanok. Mintha fel sem tudnám fogni, mi a feladat… Vagy hát, nem csak ’mintha’, hanem tényleg nem fogtam fel. Mi van velem?
Naplózva

"Rojtos szoknyák színkavalkádja,
Pörgő, keringőt járó párok árja,
Büszkeség, öröm, mámorba esett arcok,
Vörössé vált pozsgás, szégyellős vonások,
Élet és mozgás minden szívdobbanás,
Elsöprő, forró, mézes vallomás."

Shaelynn Scarborough
Eltávozott karakter
*****


Hatodéves - Renitens Mosolykirálylány; DS-tag^^

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #53 Dátum: 2009. 08. 03. - 14:30:25 »
0

A l c h e m y  c l a s s

Alig fél órája, hogy elhagyta a házat, és alig pár perce, hogy kifordult a nagyteremből egy nagy szelet pirítóssal a szájában. Igazán kívánatos látványt nyújthatott vele, de valahogy egyáltalán nem érdekelte ki mit gondolt épp akkor róla. Késésben volt már így is az Alkímia óráról, ám ismerve magát, ha üres hassal megy be, kínos pillanatokat tudott volna szerezni magának. Ha éhes az a pocak, akkor nagy ricsajt képes csapni.
Most pedig megszeppenve figyeli, ahogy a professzor hidegen magához szólítja diáktársát, majd arra szólítja fel, hogy fogja meg a kilincset. Vajon miért kéri ezt tőle? Shaelynn meredt zöld szemei izgatottan várják a folytatást, miközben kezei a padon egymásba fonódnak, s idegességében körmei másik kezének bőrébe marnak újra és újra. Ahogyan figyeli a történéseket és azt, ahogyan Sean teste megfeszül, s arca eltorzul. Látja, hogy fáj neki, s az ő teste is megfeszül, bár az ő arcán összehasonlíthatatlanul más fintor van. Az ő arcán is fájdalmas kifejezés van, de csak mert egyáltalán nem bírja, hogy valaki ártatlanul ennyire szenved. Próbálja elfordítani tekintetét, de valahogy képtelen rá. A teremben repkedő szellem csak akkor kelti fel figyelmét, amikor a jelenetnek vége és a professzor is hozzáfordul. Csak a szemeit szűkíti össze, amikor engedélyt kap a maradásra, hiszen eddig példátlan esemény, legalábbis az ő tapasztalatai szerint.
Furán érzi magát ebben a közegben, hiszen most néz csak körbe és a társaság igen vegyesnek tűnik. Vannak itt nála fiatalabbak is, mint ahogyan felsőbb évesek is. Részéről nem nagyon ért az Alkímiához, azért vette fel korábban, mert érdekli, de talán kicsit túlbecsülte tehetségét.
Talán korai az öröm, de örül neki, hogy háza nem kap levonást, és főleg nem miatta. Rosszul viselné a helyzetet. Talán hallható, ahogyan megkönnyebbülten felsóhajt.
A következő percekben az értésükre adják, hogy mihez is tartsák magukat, hogy Lupen nem tartja magát tanárnak, hanem alkimistának és aurornak. Szép kilátások, és azt már láthatták is, hogy sem kivételezés nincs az órán, és nem is marad semmi büntetlenül. Sajnálja azt a szerencsétlen fiút, hogy rajta verték el a port a többiek helyett, ő kétséges, hogy vállalta volna, bár ki tudja, hogy lett-e volna egyáltalán lehetősége ellenkezni.
Az óra pedig kezdetét veszi, bár egy hosszabb pillanatig elgondolkodott azon, hogy él a lehetőséggel és távozik az óráról, kíváncsisága sokkal élénkebb még annak ellenére is, hogy a tanerő nem épp egy csupaszív fickó. De hát nem lehet mindenki Flitwick professzor, sajnos. A figyelmét felkelti, hogy a férfi milyen lelkesedéssel ecseteli a dolgokat, és ha nem tartana attól ,hogy kiszúrja még el is mosolyodna. De inkább egy álarc mögé rejti magát, próbál fapofát vágni, és olykor körbenéz a teremben. Ettől függetlenül persze hall mindent és figyel is. Az óra halad, úgy néz ki csak ő rendelkezik teljesen üres fejjel ehhez. A többiek válaszolgatnak a feltett kérdésekre, s talán egy-kettőre ő maga is sejtette a választ, de inkább a semmi, mint a beégés, szóval a keze a padra feszül és ott is van mindaddig, amíg írniuk nem kell…
~ Basszus… kép… mi a francot kezdjek én ezzel? ~ fortyog magában, s újra meg újra körbenéz, és már megint az a helyzet, hogy ő az egyetlen, aki ezt teszi. Mindenki más lelkesen vagy épp csak simán körmöl, míg ő maga csak nézi a képet.

Shaelynn Scarborough 5.év Hugrabug
Három alak látható, melyek közül a középső egyértelműen uralja a képet. Az egész talán azt próbálja sugallni, hogy ő feljebbvaló, mint a másik kettő. A fején a korona, afelett a Merkúr szimbóluma. A fedetlen hófehér test és az angyalszárnyak egyértelműen az eredendő tisztaságra utalnak. Az alak középen feltehetően maga Merkúr isten, hiszen kezeiben ott vannak az ő jelképét adó kígyós botok. A Merkúr  isten botján feltekeredő két kígyó a dualitást, az energia semlegességét jelképezi, mert a beavatottak egyik alapvető tanítása szerint az energia semleges, és minden dolog a használójának akaratától, gondolatától, érzelmeitől lesz pozitív vagy negatív. Ezt a kettősséget a képen még több formában megtalálhatjuk, mint például a Nap és a Hold párosa, mely két oldalról veszi körbe.
Az energiakígyó, mint a föld mélyének lakója, kapcsolatban áll a halállal és az alvilággal is. A földben lévő sötétség a bennünk lévő sötétséget jelképezi. Az energiák és saját magunk megismerése által felülemelkedhetünk földi kötöttségeinken.
A két oldalt levő két alak is eltérően viseltetik a látvánnyal szemben, míg egyikük áhítattal néz a csodás alakra, a másik eltakarja a szemét, elfordítja arcát tőle. Nem véletlen, hogy a Hold mely általában a sötétséget jelenti, éppen azon az oldalon van, amelyiken az arcát eltakaró alak, míg a nap azon, amelyik áhítattal néz rá.


Lát még egy madarat is vagy valami hasonlót, de nem igazán tudja kivenni mi is akar az lenni. Így is erején felül teljesített, mert nem engedte, hogy elragadja túlságosan a fantáziája és egy egész kis történetet fabrikáljon belőle, aminek az égvilágon semmi köze a képhez, még kevésbé az alkímiához. Az írás azonban csak rövid időre ér véget, mert aztán újabb ábra kerül elő. A feladat hallatán újabb gondterhelt sóhajt hallat. Nagyon reméli, hogy nem kell beadni az irományokat, mert ha a prof meglátja az ő sületlenségeit sírva menekül az iskola falai közül.

Nos a képen szereplő fémek az arany, az ezüst és természetesen a higany. Mindhárom anyag elemi sorozatát tekintve átmenetifém.

Nem sok, sőt egyenesen kevés, de többet egyelőre képtelen kisajtolni magából, ő maga is hátradől a székén, bár kezeit óvatosan a pergamen fölött tartja, hogy ne maszatolódjon el az írása, mégse lássa senki. Legalábbis ez az ő teóriája.
Naplózva

Sean Blaine
Öröktag
***

6. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #54 Dátum: 2009. 08. 03. - 17:01:57 »
0

.-= Alkímia -
Cedrah, Kiscsillag és a még mindig hulla diáktársak =-.




Feladat.
Újabb.

Alig kapartam össze a teljesen egyértelmű választ annak a majom rokonomnak a kérésére, máris újabbat eszelt ki, mintha ettől okosodna bárki is. Természetesen abból a szempontból megérthető, szeretné megtudni, ki kötöznivaló marha, aki esetleg tesztalany lehet egyes alkalmakkor. Még időm sem volt túlzottan sok regenerálódni a csodálatos szeretetcsomag kellemesen üdítő sokkjából, de már feladatokat oldottam meg, ráadásul, véleményem szerint maradéktalan és hibátlan. Egy pillanatra elkalandoztam a kettő között, természetesen az arcomon tükröződött, hogy csak és kizárólag az órát figyelem… évek hosszadalmassága alatt kialakított tökéletes alapreakció. Amikor egyszerűen nem tudsz figyelni, mégis úgy fest, teljesen odateszed magad, és csak arra összpontosítasz, amire kell. Azonban máson kattogtam, még, ha a másodperc egy töredékére is, de jóleső érzés volt arra gondolni, amire. Amennyiben bejött volna egy hatósági személy a terembe a Minisztériumból, avagy egy aurór, közölve, mindenki memóriáját módosítja, és nem számíthatok büntetésre, tegyek bármit, már villantottam is volna a mindig zsebemben lapuló kést. Első körben azoknak a torkát metszettem volna meg, akik beültek a terembe, tekintve, még mindig állítom, nekik köszönhettem az óra eleji csodás kalandot. Egyikükért sem fájt volna a szívem, hiszen, ha megdobnak kővel, öld meg a támadót mottó a helytálló. Mit tettem volna a drágalátos nagybátyámmal? Aki engem hívott ki annak ellenére, hogy nem tettem semmit? Nem is mennék bele. Persze, ha újabb adagot kapok más helyett, akkor a hatóságoknak sem kell jönnie, vér fog folyni. Elhagyva a csodálatos gondolatokat, visszazökkenve a valóságba méregettem újfent a szimbólumokat. Unalmas feladat, túlontúl evidens. Természetesen számoltam vele, hogy az év első fele nem fog túlzottan nagy áttöréseket hozni, de majd biztosan alakul.
Fejrázás.
Lemondó tekintet.


A mappából, amely az asztal sarkán pihent, egy pergament húztam elő, majd kicsavartam, és lefogattam a széleit. Megragadva a pennát határozott mozdulattal mártottam bele a tintába, majd kezdtem újfent körmölni a feladat megoldását. Olykor egy-egy rándulás még belefért a crucio miatt, de próbáltam azokban a pillanatokban a hegyet nem a sárgás papíroson tartani.



„Sean Blaine – Mardekár – 5. évfolyam

Fémek szimbólumai - Kapcsolataik

A megoldást legfőképpen metafórikusan tudnám vázolni, minthogy a feltűntetett szimbólumok mindegyike egyetlen fontos tényhez kapcsolható. Az alkímia, mint olyan tudományág a korai időkben nem titkoltan, mugli, valamint varázslótársadalmakban egyaránt az arany létrehozása, varázslótársadalmakban továbbá az élet elixírjének megalkotására hivatott törekedni. Ezt egyetlen „kő” képes tulajdonságaival produkálni, amely nem más, mint a Bölcsek köve.

A régi korokban közelről sem volt olyan fejlett a tudományág – mellékesen megjegyezném, az emberek agyának kapacitása is hasonlatos volt a kerti törpékéhez -, hogy korszakalkotó és komoly előrelépéseket tudtak volna eszközölni, így jobbára a múlt csalói előtt állít emléket a szimbólumsorozat. A magukat jogtalanul mágusnak, varázslónak, alkimistának nevező „emberek” éltek előszeretettel a középen látható higany tulajdonságaival, mely szerint olvadási és párolgási hője jóvalta alacsonyabb az aranyénál. Adalékok és aranypor beleszórásával az adott tálban aranyrögök maradtak, míg a higany lassan ugyan, de elpárolgott. A közelben lévő kő, melyet mitikus tulajdonságokkal ruházott fel árusa igen tekintélyes összegekért cserélt gazdát.

Középen található a higany, jobbra az ezüst, míg balra az arany. „




Dolgom végeztével a penna a tintában landolt, kezem pedig a pálcámra kúszott, amely most is, mint mindig a szövetnadrág számára kialakított zsebében pihent. Megemelve lágyakat koccintottam fogásán mutatóujjammal, melynek hatására porszerű jelenség hullt a pergamenre. Miután ezzel is megvoltam, halk mormolást hallhattak a köröttem ülők, melynek hatására a pergamen összetekeredett, majd láthatatlan kötelék fonódott köré. Hátradőlve csúsztattam vissza a varázstárgyat a helyére, majd mellkasomon összefont kézzel vártam, mi fog történni. Nem tekintettem a diáktársakra, mert leszartam mindegyiket. A rohadt álszentimentalizmusuk senkit sem érdekelt…jaaaajjj, szegény srác… odakint, a termet elhagyva pedig nem vagyok más, csak egy szemét mardekáros. Rohadjanak meg, mindegyikük.
Naplózva

Pansy Parkinson
Eltávozott karakter
*****


ͼ VIII. Mardekár ͽ

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #55 Dátum: 2009. 08. 03. - 18:20:06 »
0

          Alkímia ~ megkésve és elkésve


   Kisvártatva újabb léptek koppantak a folyosón, és mire felpillantottam, már mellettem is állt szintén késő háztársam. Kinyitottam a szám, szerettem volna valamit mondani, valamit, hogy miért nem merek benyitni a terembe, vagy csak valami frappáns megjegyzést, de úgy éreztem, csak cincogás jönne ki a torkomon – így hát inkább hangtalanul becsuktam. Butának éreztem ezt a helyzetet. A „Szedd össze magad!” felszólításra Rhiára kaptam a tekintetem, és az utóbbi pár percben először törölte más érzés az arcomról a gyanakvó félelmet. Összeráncolt szemöldökkel fürkésztem a lány eltökélt arcát. Így utólag már nem tudtam megállapítani, hogy nekem szólt-e az előbbi megjegyzés, vagy csak önmagát akarta-e bátorítani. Megráztam a fejem, és némán hátrébbléptem – tessék, lépjen be előbb ő.
   Amint a lány megkoppintotta az ódon faajtót, abban a másodpercben, hogy az ujja hozzáért a fához... felsikoltottam. A lány arcát eltorzította a fájdalom, a mérhetetlen kín, tagjai megmerevedtek, láttam, ahogyan megfeszülnek az állkapcsán az izmok, hogy visszatartsák a velőtrázó sikítást. A gyomrom görcsbe rándult a látványtól, egyszerre riadt és teljesen ledöbbent arckifejezéssel követtem végig, ahogy a lány összecsuklott a lábam előtt. Gondolatban pedig áldottam az eszem és a megérzéseimet, hogy nem mertem benyitni.
   Az utóbbi pár percben jelentősen megterhelt idegrendszeremnek nem lehet felróni, hogy amint megütötte a fülemet a bántó nyikordulás, ösztönösen hátrébbhúzta az egyik lábam. Ahogy zavaró lassúsággal kinyílt az ajtó, kitárulkozott előttem a labor egy része, ami nagy elképedésemre a tanár könnyű szavait ontotta magából: „Jöjjenek be és foglaljanak helyet.“ A folytatást szisztematikusan eleresztettem a fülem mellett, bár más esetben valószínűleg érdekelt volna, honnan tudja a nevemet. Megkínzott háztársamra innentől fogva nem óhajtok rápillantani.
   Ugyanakkor tekintetemmel el nem eresztem Lupen professzor arcát, amin döbbenetemet látva mintha bosszúság futna át. Nem, ez nem bosszúság... szigorú érdeklődés. Teljesen úgy néz rám, mintha nem értené, mi a gond... Ha én vergődöm a földön percekig kínok kínjai között, ugyanígy nézett volna rám? Ez az új tanár... szadista. És a másik ordítás? Odabent is megkínzott valakit? Vajon mi köze ennek az alkímiához? Elképesztő, hogy Dumbledore miféle új tanárokat képes összeválogatni. Egy félóriás, egy vérfarkas, most egy őrült... Ehhez hasonló gondolatok kergették egymást fejemben, amíg ideért. Aztán udvariasan felsegítette a félájult lányt, átadta nekem, és megkért rá, hogy kísérjem a helyére. A másodperc törtrészéig még elképedten bámultam rá, de mivel még mindig képtelen voltam megszólalni, odatámogattam a kissé erőre kapott lányt az egyik üres padhoz, majd leültem mellé. Némán előhúztam a táskámból a pennám, a tintatartóm, egy üres pergament, és csak a látszat kedvéért remegő kézzel kitoltam a pad sarkára a könyvet. Közben gondolatban megfogadtam, hogy az első adandó alkalommal leiratkozom erről az óráról.
   Lupen professzor belekezd a magyarázatba, és nemsokára előkerül egy azúrkék füstgomolyag, amely a tanár mondókája alatt szimbólumoktól burjánzó középkori ábrává nemesül. Közben elhangzik az első kérdés is. Meg sem fordul a fejemben, hogy elkezdjek a válaszon gondolkodni – még mindig nincs egészen kitisztulva az előbbi bizarr és rémisztő jelenet hatására. Pedig már valójában szeretnék valamit fel is fogni a tanár szavaiból, ellenkező esetben gyanítható, hogy nem lesz jó vége. A kérdést nagy meglepetésemre az ikrek közüli idiótábbik véla lány válaszolja meg kifogástalanul, bár semmi kifogásom ellene – a gondolataimat még mindig nem sikerült egészen az alkímia nemes tudományára koncentrálni. A most következő írásbeli feladat alól azonban nem tudom kihúzni magam.
   Ködös tekintetemet a kép felé fordítom, és kábán kutatni kezdek az agyamban valami inspiráló gondolatot. Hangosan csattogni kezdenek a fogaskerekeim, de már rég kaparnak a pennák csoporttársaim papírjain, amikor még mindig csak egy ádáz tintafolt feketéllik az előttem fekvő pergamenen. Rövid habozás után kezdem úgy érezni, hogy kénytelen leszek valamit kipréselni magamból, különben még feltűnik Lupennek a tétlenségem. Felfirkantom a lapra a nevem, házam és évfolyamom, és a lelkesedés legapróbb szikrája nélkül kezdek neki a feladatnak.
   Az ábra központi alakja Mercurius, a Merkúr megtestesítője, gondosan körülépítve annak szimbólumaival (a feje fölött egy; valamint a kezeiben a jelképei, a kaduceusok, amik szintén ezt a jelet rajzolják ki). A fején látható koronában is a felsőbbrendűségét látom hangsúlyozni a kép szélein található emberekhez képest. A szárnyak a hátán és a lába alatt jelenthetik akár...
   Nem, ezt az utolsó mondatkezdeményt kihúzom, mert őszintén fogalmam sincs, hogyan kéne – hogyan akartam befejezni. Minden lelkesedés nélkül pillantok fel az ábrára újból. Szörnyen zavar, hogy a teremben olyan sűrűn és olyan szorgalommal sercegnek a pennák, miközben én két épkézláb mondatot csak kínnal-keservvel tudok összehozni. És ez az érzésem megsokszorozódik, amikor rápillantok megkínzott padtársnőm rögtön legalább húszcentis dolgozatára. Hát még félájultan is ennyire jobb tud lenni nálam!?
   Az alak két oldalán az aranyat jelképező Nap és az ezüstöt jelképező, dagadó Hold jelenik meg – Sol, a szellem és Luna, a lélek. A Nap oldalán álló, baloldali alak rendületlen arccal nézi a sugárzó víziót, botjára koronázott kígyó tekeredik, amely pozitív bibliai jelentéssel bír. A Hold oldalán álló, jobboldali alak ezzel szemben eltakarja az arcát a tündöklés elől. Botjának végén Hermész madara ül. Ez a jelenség a Spiritus Albus, a „fehérség lelke“, a felfelé szálló megtisztított, megtisztult rész bizonyos alkímiai folyamatokban hő általi szétbontás esetén.
   Idáig tartott a könyvtári tudásom, a tények megállapítása és felsorolása, esetleges kiegészítésekkel. De félek még mindig nem tartok az értelmezésnél, pedig már jópár társam letette a tollat, és a legtöbbjük elégedettnek tűnik saját eredményével, ahogyan a professzor helyeslő hüppögései is ezt jelzik. Felszínes kis sóhajjal mártom bele a pennám a tintatartóba, és eltökélem, hogy akármilyen értelmetlenséget hajlandó leszek leírni, csak hogy írjak valamit. Ám a jelentések keresése még így sem bizonyult túl egyszerűnek, és bőségesen tarkították áthúzások.
   Egy XV. századi alkimista szerint a Merkúr az élet alapja. Méltán állíthatja ezt, hiszen Mercurius a mitológiában az irodalom, az ékesszólás, a furfang, egyszóval az ész megtestesítője, a tudás pedig valóban az élet alapja - innen eredhet kulcsszerepe. A két mellékszereplő viselkedése ellentétesnek mondható, ugyanúgy, ahogy az őket fémjelző elemeké illetve égitesteké is.
   És itt jött el a pillanat, amikor úgy éreztem, az ez után következő szavakba, mondatokba már nem tudnék elegendő értelmet önteni. Gondoltam még pedig, hogy a többiek biztos írtak valamit a Napról mint a világosság forrásáról és a Holdról mint az éjszaka jelképéről, de már nem tudott kellő mértékben érdekelni ahhoz, hogy agytekervényeimet mozgósítsam azok mondatokká rendezésének ügyében. Megkönnyebbülten tettem le a pennám, és gondolataim közé betolakodott a távolinak tűnő ebéd gyönyörködtető illúziója...
   Aztán megszólalt a tanár.
   Egy újabb ábra kerül elő, majd egy újabb kérdés, amit most már a stréberebbik véla lány válaszol meg, bár úgy sejtem, másnak volt címezve. Omen persze örülhet, hogy kihúzta őt a válaszadás alól, de ha elememben lennék, szokásomhoz híven beszúrnék az undorítóan túlbuzgó szőkeségnek egy gúnyos kis megjegyzést. Talán majd egy másik órán – a professzor ugyanis pont a véláknál cövekelt le.
   A levegőben legújabban kirajzolódó élénkzöld táblázat sem tartogat meglepetéseket, ahogyan a következő feladat sem. Már az elején megállapítom, hogy az a munka, amelyre a felszólítás „ha tudják, kíséreljék meg“ bevezetővel indul, az nem kötelező, azaz a hiánya nem büntethető. Legalábbis remélem, hogy az alkímia tanárunk is ezen a logikán nőtt fel. Namármost, ez nem jelent mást, minthogy a feladat második része számomra teljességgel elhanyagolható (ha jól sejtem, ezt a megérzésemet támogatja az utólagos megjegyzés, miszerint „nem baj, ha nem megy“). A bájitaltankönyvem valóban nincs nálam, mert ma nincs óránk, a kép logikájából pedig már az előző szimbólumvadászatnál elegem lett. Úgy döntöttem tehát, hogy kénytelen leszek három szóra redukálni a dolgot.
   Higany, arany, ezüst.
Naplózva

Cedrah Lupen
Eltávozott karakter
*****

pszichopata alkimista

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #56 Dátum: 2009. 08. 04. - 15:10:08 »
+1

Mielőtt elborzadnátok, előre is bocsánatot kérek a hosszért. Kötelezően csak a zölddel jelzett sorokat kell lereagálni, minden más hanyagolható! (Persze csak örülök, ha részletesebbek vagytok a minimumnál.) Ez az eddigi leghosszabb tanári reag - a jövőben gyakorlatiasabbá válik az óra, és max. egy oldalas szösszenetekre lehet tőlem számítani. Ez a fő szörnyeteg, amit le kell gyűrni. A türkiz részek kérdést, vagy hasznos információt takarnak - mint pl. hol tartózkodik épp a tanár.

Ifjú professzorunk hanyagul a tanári asztalnak kikiáltott munkapultnak támaszkodik, és változatlanul egyetlen pontra, Gregory Omen pupilláira függeszti várakozó, különösebb érzelmektől mentes pillantását. A fiú nem felel. Cedrahnak ugyan megfordulna a fejében a gondolat, hogy talán nem figyeltek rá az imént, de ami azt illeti, efféle arcátlanságot a jelenlevők egyikéből sem nézne ki. Vagy ha mégis, hát megtartja magának. Az ajkai szegletében mindenesetre mintha megbújna egy mindent tudó, alattomos kis mosoly.

Könnyedén ellökné magát a bútor fájától, és már épp készülne megkezdeni az újabb körsétáját, mikor is a perifériáján megmoccan valami. Egy gyanúsan fakó, szinte már márványos fehér kis kéz szökik a magasba, és ez épp elég erőteljes inger a számára, hogy szinte azonnal odaforduljon a sápadt ujjak gazdájához. Némi elégtétellel konstatálja, hogy Yvette Delacour, Yolanda ikernővére ragadta magához a szót. És amilyen buzgón tombolt benne a bizonyítási vágy, bizony megfeledkezett egy igen fontos dologról – az illemről. Ahogy azt már Omen úrfi az imént volt oly’ kedves a professzora figyelmébe ajánlani.
Ó, igen… Diákok és legilimencia…
-   A válasz helyes, Miss Delacour. Szenvtelenül gyors, de helyes. Újabb öt pont jár a Hollóhátnak ezért a precíz adatért. – A hangsúlya metsző és rideg, a legkevésbé sem jelzi, hogy lenyűgözte volna ez a bemagolt szám. Ellenben a szemei, azok a hűvös szigorral izzó, ellentmondásos érzelmeket fakasztó szemek, most is olyan természetességgel hazudják a büszke tanár elégedett örömét, mintha az imént említett érzés nem volna több egy, a férfi bőre alatt motozó, aprócska, koszlott moly agonizálásánál.
Az alkimista vérvörös kabátjának takarásában tehát kioldanak a megfeszült izmok, és a férfi a helyén marad. Középen, szinte égetve a felé forduló szemeket, eleven tűzként okádja magából a tanítványai számára szánt tudást. Mintha tanítani akarna. De nem. Ő sokkal inkább egyfajta küldönc. Egy hírnök, ha úgy tetszik! Mély átélését könnyű volna összetéveszteni a fanatizmussal, ahogy magyaráz. Szerelmes a munkájába, avagy a munkája a szerelme, olyannyira mindegy!

Halk koppanások kísérik lépteit, az ujjai alatt érzi állandó kiegészítője, a sétapálcaként funkcionáló piszkavas tömör, hűvös kosfejét. A teremben szorgoskodók zöme számára még ismeretlen lehet e kellék, de akik esetleg már elcsípték a folyosón, a hallban, esetleg a könyvtárban - amikor sűrű tornyokat alkotó papírhegyek előtt görnyedve böngészi a táblázatait, és apró pálcaintésekkel számoltatja ki az arányokat -, már tudhatják, hogy soha, semmi pénzért nem válna meg tőle.
Rhia Callistra Ejti magában a nevet, és hüllőszerű, kegyetlen pillantása őszinte kíváncsisággal rebben a még mindig szenvedő lányra. Gyönge, mint a reggeli harmat. Az óra végeztével nem kétséges, hogy a Gyengélkedőre kerül. Kár érte. Igazán tehetséges… Mivel is foglalkozik az apja, Miss Callistra? Ha jól emlékszem, …
Továbblép, a gondolatmenet megszakad. Pedig jól emlékszik. Mindig jól emlékszik. És Pansy Parkinson... firkálós. Kissé összeszedetlen, de közel sem olyan szörnyű, mint ahogy azt gondolja. Alig hagyja el a lányok padját, az szinte máris visszaomlik a maga elé terített, sűrű betűhálókkal telerótt pergamenre. Talán jobb is, ha pihen. Tőle elbúcsúzhatunk.

Mintha csak hadsereget toborozna. Győzelemre szomjas vezérnek érzi magát egy rakás átlagos szellemi képességű tiszt társaságában. Talán kezd megjönni a tanítási kedve? Ugyan, dehogy. Épp annyira érdekli, mennyit fog fel a társaság a mondandójából, mint amennyire leköti a varázslósakk. Brutális sport, kedvelhetné, de őszintén szólva lassúnak és értelmetlennek tartja. A való életben sokkal érdekesebb játszmák zajlanak.
-   Gregory Omen kérésének eleget téve elismételném a kérdést. – A hangja váratlan mennydörgés moraját idézi a terem halk pennasercegéssel átitatott, különben is feszült légkörében; egyúttal alattomosan készséges, mint egy fenyegetőn sziszegő kígyó. – Miféle anyagok képezik részét a szimbólumnak, és hogyan viselkednek reakció közben?
Igaz ugyan, hogy az Omen kölyök padja mellett áll, egyenes gerinccel, büszkén felszegett állal, és a többiekhez intézi szavait; de nem kell született zseninek lenni ahhoz, hogy az ember rájöjjön, a megrovás javarészt a professzorhoz legközelebb eső illetőnek szólt.
Cedrah ezzel a kis intermezzoval, úgy véli, egy kis időre egész biztosan megoldotta a figyelem kérdését – hiszen hallotta a teremben bárki is megszólalni a fiút? Látta valaki, amint a magasba lendítette a kezét? Figyelt egyáltalán valaki Gregory Omenre? Óh, hogyne…
Az alkimista csupán a miheztartás végett lepillant a még mindig tintapacától mocskos pergamenre, és foghegyről, a tőle már jócskán megszokott, rideg közönnyel veti oda a következőket – sziszegő halkan, kímélve a nagy közönség talán amúgy is túl élesen hegyezett fülét.
-   A következő alkalomra részletes házi dolgozatot kérek erről a szimbólumról. Minden szempontból elemezze ki. És ha meglelte benne a tanulságot, könyvelje el jó tanácsként. – Azzal rákoppint a pergamenre, mire a kőris hegyéből vékony szálú, kusza pókhálóként kúszik elő egy elraktározott ábra. Kész őrület. Mintha minden áldott jelképet, ami csak létezik a világ népei között, ott szerepelne rajta. A professzor minden idegtépő mosoly, vagy fintor nélkül egyenesedik vissza görnyedésig alacsonyodott helyzetéből, és egy újabb koppanás jelzi, hogy tovább sétált.

Az óra további részére is ez a jellemző.
Ó, igen… Diákok és legilimencia… A legtöbbekhez akad egy-két keresetlen szava. Vegyük példának mindjárt Miss Winterbell-t, aki talán nem kis döbbenetére bezsebelhetett egy igen jókedvű somolygást, és helyeslő biccentést. „Igaza van, egyáltalán nem lesz rossz.”

Vagy ott van az a halovány bőrű, sűrű, hullámos hajú fiú a hátsó sorok egyikében. Lamartin. Azzal a tipikusan öntelt, aranyvérű képével (akárcsak az Omen kölyök), és az érdekes buzgóságával, ahogy még képes, és nekilát lekörmölni a táblára rótt táblázatot is. Nem kifejezetten mardekáros tulajdonság, de az alkimista szemében kétségkívül értékes.
Hosszan fürkészi az enyhén takarásba helyezett irományt, ám így is megragadja a tekintetét többek között a „bölcsek köve”, a „csalás”, és a „csaló arany” kifejezés.
-   Érdekes elképzelés, Mr. Lamartin. – Első ízben méltatta szóra valamely irományt, s mintha csak meg akarná jegyezni magának ezt a szenvtelen fiút, akinek van mersze egy alkímia órán kifejtendő kis esszében a „bölcsek köve” és a „csalás” szót is használni, egy-két másodpercnél hosszabban fürkészi az arcát. Végül tekintete a kékes szempáron akad meg, és ajkai szegletébe büszke, hűvös mosoly költözik. – Jól van. – Visszaegyenesedik, és folytatja útját a már megszokott, cserkésző ragadozókra jellemző körözéssel.

-   Kiváló munka, Miss Steele. – Dorombolja, miközben maga elé emeli a lány pergamenjét, és kedvtelve végigfuttatja tekintetét a sűrűn rótt sorokon. – Kissé előre is lépett, ha jól látom. – Megajándékozza a lányt egy igazi, kölykös jókedvről árulkodó mosollyal. Valami történhetett. A professzor olyannyira elégedett, hogy elkezdett dicséreteket osztogatni? Visszaszolgáltatja az irományt, és ismét a labor padlójának koppan a kosfejjel ékített fegyver vége.

A Darian Ellsworth névre keresztelt hollóhátas közelében csak tovább szélesedik a mosolya, ahogy maga elé képzeli a hajdani kémiatanárnőjét; Miss Moon-nak pedig igazán kijár egy mindent tudó, cinkos pillantás. Ezúttal persze nem teszi szóvá somolygása tárgyát.
Már-már minden szép és napsugaras. Az őszi esőzések ellenére is sikerült volna egy kis izgalomtól csípős, mégis alapvetően kellemes légkörrel behintenie a termet. Legalábbis ő ebben a hitben van, mivel roppantmód élvezi a személye ellen irányuló, negatív kritikát.

Aztán szakad a film. És Miss Morrison tömör, lényegre törő, ám korrekt válasza lenyűgözi, ezzel szemben Tyana Miscreant kisasszony padja mellé érve mintha kissé természetellenessé válna a mosolya. Hamar orvosolja az aprócska hibát, s immár valódi, ördögien magabiztos és sötét mosollyal hajol le a lányhoz.
-   A feketét javasolnám. – Dorombolja csöndesen, aztán még megtoldja egy kis mellékes gondolattal. – Kellőképp, elegáns, minden nőnek előnyös, és remekül mutat egy temetésen is.

Seantól nem is számított másra. Igaz, hogy nem ragadtatja el a kölyök stílusa, ahogy elrejti előle az írását, de biztos benne, hogy ha széttekerné azt a pergament, most is kifogástalan megoldást olvashatna rajta. Mint mindig. Kizárólag ezért nem szivózik a pimasz húzás miatt. Mintha észre sem vette volna.

A vonal feletti rész lereagálandó mindenkinek!


Most, hogy újabb körútja végére ért, Cedrah lassan sarkon fordul, és ráérősen visszasétál a terem végébe. Elhaladtában a kíváncsi kezek ujj- és tenyérlenyomatainak zsírfoltjaitól tarka vitrinek üvegén élénken kiömlött vérként folyik végig a tükröződő kabát színe. A hangja ezúttal hátulról, valahonnan a mardekáros gyűrű közeléből érkezik. Egész konkrétan Mr. Lamartin padja mellett cövekelt le.
-   Kiváló. Kezdik elhitetni velem, hogy ha akarnak, igenis tudnak valamit. Bár a legtöbben úgy fest, nem kifejezetten fogékonyak a szimbólumok nyelve iránt; ezen idővel változtatunk. Most pedig… térjünk át a lélek és a kémia síkjáról magára az alkímiára, mint tudományra. Ahhoz, hogy megértsék, mennyire komplikált és magasztos a tárgy, tegyünk egy kis visszatekintést. Annak idején az ember halhatatlan volt, és teljes. Ilyennek teremtetett. Amikor azonban megszületett a nő… a férfi, egyúttal az ember maga kétfelé szakadt. Ez egyfelől jó volt, mivel így, hogy volt valaki, aki hozzá hasonló, mégis kicsit különböző volt, megismerhette önmagát. Másfelől rossz. Mert ráébredt saját csonkaságára. Kiűzetett a Paradicsomból, mert tudni akart. Tehát a bűn, melyért most halandóságra vagyunk ítélve, a tudás hajszolása volt.
Tart egy egész kicsi szünetet, hogy felfogják szavai értelmét, és ne zúdítson egyszerre túl sok információt a diákságra. Így is kötve hiszi, hogy maroknyinál nagyobb csapatra számíthat a következő előadáson. A mai fiatalság csökött értelmének túl tömény, felfoghatatlan ez a tárgy.
-   A tudás birtokában az ember viszont képes volt felismerni saját tökéletlenségét, és visszasírta a régi hatalmat. Persze nem mindenki. De azon kevesek, akikben tudatosult csonka voltuk, mint például az alkimisták, újult erővel vetették bele magukat a bennük rejlő erő felfedésébe. Teremtésünktől fogva hitünk szerint mindannyiunkban ott lappang egy kis szikra a régi tűzből. Olyan mélyen elrejtve a test börtönében, amilyen mélyre ember nem is vájhat. Csupán homonculus
Újabb szünet, s mintha félbe akarná hagyni a magyarázatot, hirtelen megszakítással egész más irányba tereli a témát. Látszólag.
-   Minden embert egyformán elbutít és szolgasorba kényszerít a társadalom, amit mi modern normaként fogadunk el. Minden ember… az őt ért hatások és visszajelzések alapján ítéli meg önmagát, egymagában áll az egész világgal szemben. Ahelyett, hogy egyedüli és egyedi lényként kezelné magát a világban. – gonosz kis szikra lobbanása utal arra, hogy az alkimista örökifjú, büszke álarca mögött ördögi terv fogant. Miért ne használhatnám őket?
-   Ha egy gyerek más módon próbál kommunikálni, mint az szokványos, illetve olyan tapasztalatokról számol be, amely széles körben nem általános, akkor rányomják a bélyeget, hogy deviáns, illetve abnormálisan fejlődik és mindent elkövetnek, hogy visszatereljék a normálishoz. Ez a normális azonban, mint azt a neve is sugallja, semmi más, mint norma. Tehát a társadalom pillanatnyi értékrendjét tükrözi. Ezért nehéz a tudat abnormális régióihoz lenyúlni. Ezért nehéz megoldani ezt a hagyományos szemléletmódot, az emberi jellem legkülső rétegét; mely a lelket magát borítja holmi kagylóhéjként. Az alkimista megold, leás, igaz jellemét darabokra osztja, és ezzel a mesterséges tudathasítással kockáztatva szellemi épségét kiválogatja a nem kívánatos, romlott darabokat. A jókat pedig összegyúrja, és elkészíti belőlük a követ. Erről szól minden. Az őrület… kevesek kiváltsága. Visszatérni belőle… kegyetlen nehéz. Nehezen ismerjük fel és oldjuk meg saját héjunkat, mely mindenkinél más és más összetételű.
Váratlanul elhúzza a pálcáját a saját karja fölött, és eleven, narancsvörösen ropogó lángokat uszít élettelen és élő szövetre egyaránt. A tűz éhesen ropogva mar a levegőbe, és vadul füstölögve lepi el a férfi balját.
-   Amíg ez a héj válogatás nélkül azt teszi, amire rászoktatták: például ha kígyót lát, megijed, vagy a forró érintésére ösztönösen elrándul, addig nem alkalmas arra, hogy felszínre hozza a benne rejlő isteni magot.
Seraphin felé nyújtja a kezét, mintha meg akarná szorítani a fiú ujjait.
A tekintete nem sok jóval kecsegtet. Arról nem is beszélve, hogy a nemrég produkált demonstrációból okulva ki lehetne biztos abban, hogy ez a tűz voltaképpen ártalmatlan? Cedrah Lupen arca nem tükröz fájdalmat. Ahogy a szemei sem.*

-   Az eddig elhangzottakat leginkább úgy foglalhatnám össze egyetlen kérdés formájában: Hogyan tehetnénk halhatatlanná azt, ami eredendően rothadásra lett kárhoztatva? A test börtönét. Hogyan tenné minden idők egyik legbecsvágyóbb varázslója, Voldemort, maga?
Vár, hátha akad jelentkező, aki meg kívánja fejteni a költőinek is beillő kérdést
, aztán folytatja. Könnyedén, és a tőle már megszokott lendülettel. Visszasétál előre, középre, ahol jól látható az alakja.
-   A válasz valójában jóval összetettebb annál, hogy elintézhetnénk egy darab kővel. – A hangja ezúttal szórakozottan cseng, mi több, kihallatszik belőle egy csipet gúny is. Szinte már kéjes örömét leli a témában; annak is azon passzusában, mely a Sötét Nagyurat, mint magatehetetlen, hajdan volt árnyéklényt pocskondiázza. Elfogyott, mint a Hold, darabokra szakadt. Képtelen volt megszerezni az alkimisták tudását. Mégis visszatért. – „Visita Inferiora Terrae Rectificando Invenies Occultum Lapidem.” Ez az oldószer, mellyel levetkezhető a héj. És most… töltsünk el egy kis időt ennél a bizonyos külső rétegnél. Ki tudja, mit jelent a latin szöveg? - Vár egy keveset, aztán folytatja. - Remek. És most jöjjön egy kis gyakorlat.
Ismételten lendül a kőris, és az imént már tapasztalt módon hosszúra nyúlt, smaragdzöld füst kúszik elő a hegyéből. A szavak hamarosan ott lebegnek a többi ábra társaságában, élénk derengéssel.



-   Vegyék elő a pálcáikat, és próbáljanak meg egy függőleges egyenest rajzolni vele a padjuk felszínére a következőképpen.
Rákoppint a munkapultra, melyet tanári asztalként használ, aztán jól érthetően kiejti az igét.
-   Scriptum fumus! – Aztán hosszan, jól láthatóan végighúzza az asztal lapján a pálcát, és elégedetten megszemléli a kőris hegyéből a fára tapadt, smaragdzöld egyenest. – Ezzel a módszerrel rajzolhatnak bárhova, bármilyen alakzatot. Koppintani már nem szükséges, ha kellő gyakorlattal rendelkeznek.
Vár egy keveset, hogy mindenki elismételhesse a gyakorlatot, s kinek-kinek a saját kénye-kedve, hangulata szerinti színben csavarodjon elő az a bizonyos füstkígyó a pálcája hegyéből.

Aztán maradéktalanul letörli a táblának használt légdarabot, és hat új szimbólumot bűvöl oda. Ezúttal köröket.




-   Bizonyára megfordult már a fejükben, hogy mire használható az alkímia – túl azon, hogy szentségről és halhatatlanságról prédikálunk. Nos épp itt az ideje… és talán ez kissé felpezsdíti majd a figyelmüket… - Elmosolyodik, szinte már megértően. Szinte. - … hogy megalkossák a saját transzmutációs körüket. Az alkimista pecsétet. Ki tudja megmondani, mire jók ezek a körök?

- Mint ahogy minden ember alapvetően különböző, mindőjükben más és más jellegű varázserő zsong. Éppen ezért… ahhoz, hogy ezt az erőt felerősítsék, a megfelelő mágikus rajzolatra lesz szükségük. A levegőben látják a négy őselem körét. A vízét, a földét, a tűzét és a levegőét. Ki-ki tetszése szerint válassza ki a szívéhez legközelebb állót. Aztán nyissák ki a könyvüket a 12. oldalon, és válasszák ki a természetükhöz leginkább illő fémet. A jelképét bűvöljék az elemi körben található háromszög három csúcsába – rajzolattal, ahogy tanítottam… Majd válasszanak egy égitestet. És annak jelképével pecsételjék meg az egész kör középpontját.
Az utolsó két, lilán derengő körről egyelőre egy szót sem szól. Bár azok láthatóan bonyolultabbak az eddigieknél.
Cedra Lupen egy darabig elégedetten szemléli a művét, majd példaképp még felkanyarintja a maga személyes jelképét a levegőbe; példaértékű. Tűz, arany és a Nap. Nem is ő lenne.





Na aki ezt végigolvassa, annak is jár 1 pont. Alanyi jogon.  Men?

* Seraphin, a tűz zsibbaszt, de nem okoz fájdalmat. Ha esetleg elfogadnád a balom.  Men?

Aki a következő postjában szeretné feltüntetni a saját alkimista körét, küldje el pm-ben a választott őselemet, kémiai elemet és égitestet, valamint írja meg, milyen színű a mágikus pecsét maga. Megszerkesztem, és adok egy linket napokon belül.
Naplózva

Iris Mackenzie
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #57 Dátum: 2009. 08. 05. - 07:10:25 »
0



Hát így nem túl izgalmas az óra, hogy egy helyben kell ülnie… Nem… mégsem szeretne diák lenni! Tiszta unalmas az egész… Így legalább arra az órára megy be ahová kedve tartja.
Meghallgatja a dorgálást, igyekszik rendesen viselkedni az órán, a bácsi nem szereti ha rendetlenkedik, de azok a lányok ott hátrébb azok olyan… furcsán néznek a bácsira és zavaróan… áh, mindegy is, kár az időt fecsérelni arra a két, rémesen csúnya szőke ciklonra. Köztudott, hogy Cedrah gyengéi a szőkék és a vélák – mit sem bizonyítja ezt jobban, mint a kúriában fel-alá szaladgáló cselédek.
No, de mivel sajnos a jelenben kell „élni” ezért a kósza gondolatoknak helye nincs. A nagybácsi megszólítja szokásosnál mogorvább hangján s nem meglepő, hogy megrettenti eme megnyilvánulásával a pöttöm gyermeki (?) lelket. Szótlanul tűri a dorgálást és csendesen, diák módjára viselkedve végrehajtja a kijelölt feladatot.
Tinta és friss  pergamen kerül az asztalra, hogy neki is lehetősége legyen végrehajtani a feladatot. Tudja is meg nem is…viszont…
Boldog.
A tudat, hogy mégiscsak sokat számít a férfinak valamilyen különös melegséggel önti el, s rejtély, hogy egyáltalán képes-e érezni ilyen dolgokat vagy pedig egyszerűen csak bebeszéli magának az egészet.
Bájos mosolyt villant a férfi felé az iménti szavak hallatán, s mintha némán megkérte volna a kislányt, hogy maradjon a fenekén, ezért igyekszik nem hisztizni és botrányt csinálni, inkább a kiadott feladatra koncentrál.
Illetve inkább nem.
Megragadja a karcsú hattyútollat jobbjával és azonnal tintába mártja. Ő itt most rajzolni fog, nem kenyere az írás, kizárólag akkor, hogy Cedrah-nak címzett rózsaszín tintával írott szerelmeslevélről van szó.
Imádott szerelme mihelyt továbblép a padok között, a kislány azonnal elkezdi a munkát, melyet oly szívesen csinál: a rajzolást. Bár konkrét feladata lenne, ami a többieknek is, egyáltalán nincs kedve ahhoz, hogy ilyeneken gondolkozzon, mikor ezernyi más, szebb gondolat is eszébe jut, mint például az esküvő. Ennek kapcsán rajzol valami bűbájos meglepetést szerelmének, amely – elsősorban az idő rövidsége miatt – igencsak összecsapott alkotás lett. Arról nem is beszélve, hogy színezni szörnyen nehéz és szaporátlan egy ilyen helyes pennával… No igen, nem véletlenül írás az elsődleges funkciója. Nem túl nagy kép, még javában van hely a pergamenem, tehát az óra másik felén sem fog unatkozni.
A tanár úr éppen nagyon magyaráz valamit, amikor azt érezheti, hogy valaki odalentről cibálni kezdi a talárját.
- Nézd! *.* - suttogja halkan, hogy mást ne zavarjon a munkában. Milyen rendes kislány!
Talán direkt sikeredett olyan megbűvölt tintát idevarázsolni, amely mindig olyan színnel fog, amilyennel gazdája szeretné, vagy csak véletlen csupán? Nyitva hagyható a kérdés, nem is számít, mindenesetre pont jó kezekbe került ez az üveg, az biztos!
Lassan mindenki elészül, egyre kevesebb penna serceg a padokon. Körültekint az osztályteremben, s mikor megpillantja Sean-t, azonnal feltűnő integetésbe kezd, hogy nagybácsija biztosan észrevegye őt. Természetesen vigyor is társul a feltűnő manőverhez.
Majd mikor mindenki végzet, ismét elkezd beszélni a tanár úr és valamiért kezet akar fogni az egyik fiúval. Nem túl világos a kislány számára, hogy miért, lehet, hogy késett az óráról és Cedrah így üdvözli? Milyen furcsa mostanában…!
S hamarosan felettébb különös téma kerül szóba, amely Iriskét is roppant érdekli: halhatatlanság. Végülis, neki már mindegy, azonban ha visszatér az életbe nem is olyan soká, akkor bizony halhatatlan szeretne lenni, úgy ám! Áh, de a magyarázatot követő feladat nem túl érdekes, pálca kell hozzá sajnos…
Nem baj, neki van bűvös tintája és pergamene, melyen még egészen sok hely van.
Most világosat fog a toll, rózsaszínt, de a fehér kört kezdte el rajzol, nem vitás.
Mivel neki nem tanította meg a bácsi, hogyan kell ilyet csinálni, a saját ismereteire és fantáziájára bízza a dolgot, melynek kimenetele talán meglepetés is lehet imádott szerelme számára.
Jó lenne már kezdeni valamit, így nagyon unalmas itt ülni!
Naplózva

Cedrah Lupen
Eltávozott karakter
*****

pszichopata alkimista

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #58 Dátum: 2009. 08. 05. - 12:38:32 »
0

Röviden lereagálnám még Iriskét a délután folyamán, aztán postolhatnak a diákok (alkimista körök képe nélkül is, azokat folyamatosan készítem, ha van időm). Sorrend nincs, aki kapja, marja. De az előttetek lévőt minden esetben olvassátok el!  kacsint

Valamint szeretnék megkérni mindenkit, hogy ne csak a saját magára vonatkozó részletet reagálja le az utolsó tanári reag első feléből. Nyilván felfigyel a tanuló arra, ha valaki más szidást kap, esetleg feltűnő dicséretet. Köszönöm a figyelmet és a türelmet.  Men?
Naplózva

Cedrah Lupen
Eltávozott karakter
*****

pszichopata alkimista

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #59 Dátum: 2009. 08. 06. - 13:05:59 »
0

Iriske a mai nap alkalmával meglepően könnyen kezelhetőnek minősül. A nagybátyja büszke rá. Nem kicsit, nagyon. Elégedettséggel tölti el a tudat, hogy az apró termetű, kislány küllembe parancsolt entitás ennyire szófogadó a többi diák előtt. Nem hozza kellemetlen helyzetbe, holott megtehetné. De nem teszi, elvégre…

Cedrah arcán kedvtelő kis mosoly jelenik meg, mikor a szellem leányka asztala mellé ér, és belepillant az alkotásába. Ahogy a többieket, úgy őt is kellő figyelemmel tünteti ki. Egy hajszálnyival talán többel is, mint kellő volna. Elnézi, mit alkot azzal a hegyes pennával, közben már csak puszta megszokásból is kinyúl, s ujjaival szórakozottan beleborzol az esőszürke ködtincsekbe.
-   Nagyon szép, Iriske. – Duruzsolja azon a tőle menthetetlenül idegen hangnemben, amit eddig csak és kizárólag a kísértettel szemben ütött meg, miközben rátámaszkodik a padra, és arcát az áttetsző, sápadt orcához érinti. Avagy hozzá sem ér, csupán a foszlányokból álló kis test hűvösében pihenteti; egy-két milliméterre a színtelen, lehetetlenül sima bőrtől. – Ilyen ruhát szeretnél? – Figyelmesen áttanulmányozza a gyermeteg vonalakat, aztán visszaegyenesedik, és azzal a kellemes tudattal lép tovább, hogy örökifjú menyasszonya szemében még mindig ő testesíti meg a kihunyhatatlan rajongás tárgyát.

Magyaráz. Miközben a terem egyik végéből a másikba sétál, valami puha, ám mégsem… félig kemény tárgy súrolta a cipője oldalát. Lepillantva szembe találta magát Marielle-lel, Iris elhagyott babájával, amit a kislány még az óra elején hagyott el, pedig olyannyira be akart mutatni imádott bácsikájának.
A férfi unottan magához inti a játékot. Ismerős a tapintása, ahogy a legtöbb babáé, amit a kislány preferál. Többet tart a kezében efféle csecsebecséket, mint azt az ember első pillantásra gondolná. Szinte már gyengéden söpri ki a szépen munkált homlokból az odahullt tincseket, és mintha mi sem volna természetesebb, visszatér Iris asztalához. Lerakja rá a babát, s folytatja az órát.



A többit a többiekkel együtt.  Men?
Naplózva
Oldalak: 1 2 3 [4] 5 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2024. 08. 12. - 09:03:57
Az oldal 0.236 másodperc alatt készült el 53 lekéréssel.