+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Előtörténetek
| | |-+  Futottak még
| | | |-+  Oscar Hempston
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Oscar Hempston  (Megtekintve 1695 alkalommal)

Oscar Hempston
Eltávozott karakter
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2012. 06. 19. - 22:09:32 »
+1

OSCAR HEMPSTON

Az egyszerű gyönyörök a bonyolult ember utolsó menedéke. – Oscar Wilde



         Alapok

jelszó || "Ha tiltva nevelsz, hazudni tanítasz."
így ejtsd a nevemet ||oszkár hempszton
nem || férfi
születési hely, idő || London, 1956, 05, 03
horoszkóp || bika
kor || 42
vér || fél
munkahely || álláskereső


         A múlt

Egyedül ült a padon. A többieket figyelte. Kiabáltak, őrjöngtek, egymást kínozták. Semmi értelme nem volt az egésznek. Miért futnak egymás után? Miért nem áll meg a másik? Mik ezek a viccek? Miért viccesek? Mogyorószín tincsei könnyed mód hulltak az arcába, még arra sem vette a fáradtságot, hogy félresöpörje azokat. Egyhangúan, tán unottan pihentette könyökeit a térdein, miközben megtámasztotta az állát. Csak a tekintetével követte az épp előtte elhaladó társait. Semmi kedve nem volt beszállni a mókába, melyet ő nem is nevezett volna annak. Talán egy sakk verseny, vagy egy csillagászati cikk, az mókás. Ez? Sáros, nedves cipők, megcibált zakók.
Nyolc éves kora ellenére igen komolyan életbölcsességeket fogalmazott meg, s állított fel egy szabályrendszert melyhez kínosan tartotta magát. Minden nap csak egy süti, mert a nagyapa cukorbeteg volt, ő nem akar az lenni. El kell olvasni egy könyvet, minden hónapban, különben olyan hülye lesz mint a többiek. A szobájában mindig rendnek kell lennie, mindennek megvan a maga helye. Ha nem így lenne akkor káosz lenne. A káosz, mint egy démon, úgy tekergőzött kicsiny elméje hátsó taktusában. Egy nagy vörös, fekete csíkokkal tarkított vicsorgó arcot képzelt el, mely páratlanul hajtja össze a zoknijait. Micsoda kínok. Így ő volt a rendes fiú. Az él tanuló, a lelkiismeretes, nagyvonalú, isten áldása gyermek, kit csak az angyalokhoz lehet hasonlítani.
Pedig igazából sosem vágyott a nagyok elismerésére vagy támogatására. Mindössze azzal foglalkozott amit ő érdekelt, s a tanulás jobban lekötötte mint az ostoba vetélkedők, televíziós műsorok, vagy kviddics meccsek. Egy ismeretlen univerzumot sejtett valahol a távolban, egy világot mely csak felfedezésre vár, s minden egyes elszalasztott percért kár. Mintha a haszontalan percek késszúrások lettek volna a lelkében. Gyűlölte a tétova lézengést és céltalan kóválygást. Így nem is vett részt a legtöbb közösségi tevékenységben. Így őt is próbálták kiközösíteni, csúfolni, ám akciójuk igen hamar meghiúsult, lévén idősebb testvérei mindig figyeltek rá, sokszor kéretlenül is. Olyan kis kicsi, esetlen madárka volt. Szinte kötelességüknek érezték azt, hogy megvédjék.
Mindeközben  próbálta megfejteni a viselkedésüket. Érezte, más mint ők. Valamiben különbözött, s ez nem pusztán a varázscsalád létől fakadt. Nehéz időszak volt ez a családja életében. Negyedik gyermekként, még ha a szülei igyekeztek is mindent megadni neki, a figyelemből kevés jutott. Így nem is vették észre az apró… Másságát. Ugyan mindig is érezték, különleges, csendes, visszafogottabb, de… Nem is sejtették mi állhat a tökéletes gyermek eszményi képe mögött. Sőt, örültek „pozitív” tulajdonságainak. A legidősebb fiúknál hiperaktivitást diagnosztizáltak, az egyik lány pedig súlyos asztmával küzdött, melyet a különböző gyógyfű főzetek is csak kicsit tudtak enyhíteni. Oscar önrendszabályozó léte szinte isteni kegy volt a számukra. Nem is kutakodtak túl sokat a fejében.
A varázsvilág forrong, érezni a lüktetést az utcákon, a tereken. A megfelelő időre, a kiugrásra várnak… Hat év telt el, Oscar felvételt nyert, három idősebb testvéréhez hasonlóan, a Roxfortba. A hollóhátba választották be, ahova a nővére is járt, két idősebb bátyja a griffendél házának falait koptatta, nyűtte? Kirebbenésüket a portrék nem nagyon bánták.  A család a délnyugat-angliai birtokukra költözött, tartva az attrocitásoktól, lévén nem aranyvérűek, a gyerekeket is csak félve engedték el az iskolába, még ha Dumbledore professzor biztosította is őket a teljes védelemről. Oscar kétkedve fogadja a híreket, nem tudja elképzelni miért kell egymás ellen harcolni. Nathaniel, a legidősebb bátyja csatlakozott a Főnix Rendjéhez, a szülei ellenkezésére is, Thomas a nagyszüleinek segített a varázslényekkel. Helgával közösen próbáltak túlélni. A többiek közt nem lett különösen népszerű, a sajátos vonások, s csendes természet miatt tán, ő sem érdeklődött különösebben a többiek iránt. A nővére minden erejével azon volt, hogy kicsit jobban bevonja a társasági életbe, de nem akaródzott jobban megismernie a többieket. A roxforti évek alatt különös rajongással kötődik az asztronómiához, ezen kívül más szinte alig érdekli. Természetesen mindenből kiváló eredményekkel végez, lévén a tanuláson kívül mással nem nagyon tudta kitölteni az idejét. Tizenhat éves korában Nathaniel meghal, a halálfalókkal folytatott ütközetben, Helga bosszút esküszik. Otthagyva az iskolát, melyen mindenki megdöbben, csatlakozott a rendhez. Nem sokkal később a lány is életét veszti az egyik harcban.
Oscar, nem tudván mi tévő legyen, engedelmeskedjen a társadalmi nyomásnak mely bosszúért kiállt, vagy folytassa tanulmányait, hazautazik, ám csak egy hetet tölt szeretteivel, utána visszatér Roxfortba, s befejezi az iskoláját, még ha emiatt nem is lett túl népszerű. Aljasnak, árulónak, patkánynak becézték, mert nem tanúsított oly bátorságot mint a nővére vagy a bátyja. Ezekre a vádakra igazából nem tudott mint mondani. Sajnálta, talán érezte a fájdalmat, de nagyon zavart volt. Akkor eszmélt rá, melyet valószínűleg mindig is tudott, valami nincs rendben vele. Nem sírt, nem bánkódott igazán, csak mint egy üres váz, egy lelketlen viasztest, úgy állt, cselekedett. Egy zombinak is elmehetett volna, nem lett volna túl nagy különbség közöttük. Végignézte gyászoló szülei tipródását, támogatta megtört bátyját, mindeközben nem kért segítséget senkitől sem. Mert úgy érezte nincsen rá szüksége. Nincs rá szüksége mert mindent tud ugyanúgy folytatni mint eddig. Nem volt a lelkében fájdalom. Csak gondolatok.
Innenstől kezdve teljesen magába zárkózott. Elképzelt egy képet, önmagát, milyennek is kéne lennie, s ehhez tartotta magát. Az egyetlen baj a képpel az volt, hogy jellemvonásokat nem igen gondolt melléjük. A szülei igazából nem eszméltek rá erre, ugyanúgy viselkedett mint addig, talán jobban törődve a családtagjaival mint addig. A barátja, az egyetlen barát akit annak nevezhetett, őrködött fölötte. Az iskola befejeztével az egyetemen az asztronómiát választotta fő szakirányának, s mélyült bele még jobban a tanulmányaiba. Todd, a barátja, tanácsára, hiszen újra csak nem élt társadalmi életet, csatlakozott az egyetem költő klubjához. Mindössze azért tette mindezt mert a kötelező esti gyakorlat és az órák közé esett a szakkör, így legalább „hasznosan” eltölthette az idejét.
Ekkor volt tizenkilenc éves, s itt találkozott első szerelmével, Rose-al. Valami megfogta benne, a fekete haj, nagy, fekete szemek, teljesen elbűvölték, csillagokat vélte felfedezni bennük. Így némileg több indoka volt arra, hogy látogassa a szakkört. Tapasztalatlannak lévén a szerelemben nem is közeledett felé, teljesen esélytelennek gondolta magát, az első beszélgetésüket a lány kezdeményezte. Ekkor rájött, kedves. Furcsa volt, még ha akadt egy-két jó ismerőse.
A szerelmük lassan bontakozott ki, ő sosem kezdeményezett. Rose-nak sok idejébe telt elhitetni vele, nem olyan borzasztó, mint amilyennek gondolja magát, s vannak szerethető tulajdonságai is. Az elején a lány is úgy gondolta, csak barátság lesz a kapcsolatukból, ám később, a kártyák azt suttogták, több is van a dolog mögött. Hitt ezeknek, bár azt még ő sem tudta, valós-e szerelem, vagy csak illúziúk árnyas erdejébe tévedt.
Rosa sűrű, fekete tincsei fésületlen omlottak a vállára. Könnyű nyári ruhácskájával éles kontrasztot alkotva, sápadt bőrét tán jobban kiemelve, mint egy alabástrom hercegnő, úgy ült a kis teás asztalka mellett, belefeledkezve a szúette könyvek unott soraiba. Oscar még mindig nem tért magához a sokkból. Együtt tanulnak, nem menekül… Érthetetlen.

- Oscar… Én ezt nem értem. – fakadt ki, s tolta el magától a könyvet, mely sértetten csapódott össze a lány kifakadására. A fiú, halovány mosolyát a bögréje mögé rejtve, tolta a lány elé a frissen gőzölgő teát.

- Többször el kell olvasni.

- Többször elolvastam. – mormogta a „bajsza” alatt, még ha ez nem is volt igaz, s fonódtak kicsiny ujjai a kellemesen meleg, bohókás színű bögrére. Oscar mindig jó teákat készített, egyáltalán, nagyon jól főzött. Kiskirálynőnek érezte magát mellette a közös tanulások során. Az akkori tea pedig, különösen, jó ízűre sikeredett. Sosem tudta megfejteni a titkait.

- Úúúúúúúgy….unatkozoooooom…. –sóhajtott mélyen, látszólag kétségbeesetten, kicsit durcásan téve le a bögrét az asztalra. A fiú, mit sem törődve a kirohanásával, félig lehunyt tekintettel dőlt hátra, hátát a falnak támasztva, látszólag belefeledkezve a gondolataiba.

- Megint nem figyelsz rám.

- Kijelentettél valamit. Erre kéne reflektálnom?

- Szórakoztatnod kéne. – biggyesztette le az ajkait, közelebb húzódva a másikhoz, fejét a vállán pihentetve. Oscar szívverése ekkor sem volt normálisnak mondható, ám a másik közelsége már-már szívroham közeli állapotba kergette. Összeszorítva szemhéjait, erősen ügyelve arra, nehogy épp akkor hibázzon valamit, emelte fel a karját, melyen Rose épp a fejét nyugtatta, s karolta át a vállát „hanyag” módon. Töredezett mozdulatai egy vígjáték soraiba illettek volna, ám önmagukat kívülről nem láthatták, így a szégyenérzet messzire elkerülte a párocskát. Ez volt az első alkalom amikor ilyen közelségbe kerültek egymással. A torka kiszáradt, egyszerre izzadt, s volt nagyon szomjas. Hormonok, a tea melyet készített maguknak, vagy érzelmek melyek oly sokszor elkerülték? Rose nem ellenkezett, már ezt is egyfajta sikernek fogta fel. Sőt, szív azt suttogta élvezi is, ám agya egyszerre csak azt ordította, még nem tanultad meg azt a másik három térképet. Ezen részét igen erősen próbálta kizárni az estéből.

- Mit szeretnél? – hördült fel alig hallhatón, a torkát akkor érte el a szárazság. A lányt pedig a bájital. Elhomályosult tekintettel meredve maga elé, zavartan markolva bele a fiú ingébe, mely engedelmesen gyűrődött finom ujjai közé, húzódott még közelebb a másikhoz. A vére felforrt, egyszerre öntötte el jéghideg és forróság. Bűnös gondolatok férkőztek elméjébe, s lassacskán egész megfeledkezett a megtanulandó anyagokról. Elakadt lélegzettel húzva feljebb magát, nem is tudva arról mit tesz, csókolta meg a másikat.
Az első közös éjszakájuk felejthetetlen volt, ámbátor később Rose nem tudta megmagyarázni a felindulását. Azt még véletlenül sem feltételezte volna, hogy Oscar valamit az italjába kevert. Az együttlétet pedig még sok másik követte, mígnem Rose furcsán nem érezte magát. Valahol lelke legmélyén sejtette miről lehet szó, de a Szent Mungóba már együtt ment barátjával. A legrosszabb bekövetkezett, már ami egy fiatal életében ezt jelentheti, teherbe esett. A fiú viszonylag hamarabb túllépett a sokkon, megkérte a lány kezét, aki végülis igent mondott. Lehet nem is döntött volna másképp. A baba születése előtt megtartották a szűk körű esküvőt, bemutatkoztak a családoknak, s kelet Londonban béreltek egy kis lakást. Az élet azonban nem volt túl kegyes hozzájuk, a kisfiú halva született meg, még a kiírt időpont előtt. Rose kétségbeesett, szeretett volna elválni, megszabadulva az összes emléktől, de Oscar ezt nem hagyta. Közös erővel építkeztek újra. Két év múlva megszületett második gyermekük, egészségesen, akit Jonathan-nak kereszteltek el Rose apja után. Őt két évvel később a pici Rose, majd három évre rá Maximiliem követte. Rose a gyerekek mellett fejezte be tanulmányai a Szent Mungóban, Oscar az egyetem után a mágiaügyi minisztériumban kapott állást, mely posztjáról hamarosan távozott egy obszervatórium kérésére. Teljesen normális, átagos családi életet éltek, ha ez a varázslók esetében egyáltalán lehetséges. Rose háziasszony lett, a gyereken gyakorolta tudományát, Oscar cikkeket írt, tovább kutatott, egy hobbi csillagászati klub titkára lett. Jonathan a griffendélbe került, és pici Rose… Rose-ról kiderült, hogy kvibli. A hír teljesen lesújtotta a lányt, az anyja viszont fellélegzett. Mintegy kárpótlásul felé, ne érezze magát kívülállónak, egy drága bentlakásos iskolába iratták be, hogy a legjobb alapokkal indulhasson neki az életnek. Maximiliem a hollóhát sorait erősíti.
A családi idillt egy nem várt tragédia törte meg, Rose meghalt Max első születésnapján. Súlyos betegség támadta meg a szervezetét melyből még a Mungó legjobb orvosai sem tudtak kikúrálni. Oscar, újra ugyanabba a csapdába kerülve mint gyerekkorában, gyerekkori barátjának a tanácsára a szüleihez költözött a gyerekekkel, enyhítve közös fájdalmukat. A nőt nem tudta feledni, akárhogy próbálta a realitás színterén kezelni a dolgokat. Öt év után visszatért Londonba a gyerekekkel, Jonathan ekkor volt tizenkét éves. Régi barátai segítségével talált egy állást, egy másik lakást mely még véletlenül sem emlékeztette a régire, s próbált mindent újrakezdeni.

Az illata még mindig körbelengte. Az illat, a varázs, az érintése. Egy törékeny pillangó mely kereste a saját útját. S ő? A gonosz ki leszakítja szárnyait? Letépve magáról a takarót, durván lökve félre a könnyed testet, lépett a tükörhöz. Nem látott változást. Vagyis, nem érzett változást. Még mindig ugyanaz az üresség mardosta. Mardosta? Még ezt sem mondhatta volna. Nem érzett semmit sem amikor meglátta a barna szemekben a könnycseppeket, nem fordította oda a fejét amikor látta összecsuklani a lelkét mardosó fájdalomtól. Csak saját tekintetét kereste hamis illúziújában. Próbálta megfejteni mi történhet. Lelketlen? Átok lenne mint ahogy azt olvasta, vagy…? Ott zümmögött mögötte a nő, válaszokat várva, esdekelve tán, vagy a pénzt követelve? Nem emlékezett rá, hogy magától jött-e vele vagy kifizette mint az éjszaka munkását. Talán a bárban szedte össze. Talán tett valamit az italába. Összefolytak az emlékek.
Összeráncolt homlokkal lépett a nadrághoz, még mindig gondolkozott. Nem, nem a másik reakcióján, az hidegen hagyta. Egyre csak saját magát akarta megfejteni. Egy jelet várt, égi csodát mely feloldozhatja. Csak az üresség maradt.

- … figyelsz?! – megragadta a karját, a műkörmök fürgén szelték fel a sápadt bőrt, ezzel mintegy az ő figyelmét is felkeltve.

- Mit akar?

- Ezt… Ezt komolyan nem hiszem el… - mart belé élesen a nő, hisztérikusan követelve a férfi tekintetét. Homályos mód sejteni vélte, ő kevert valamit az italába. Az új főzet lett volna? Hmh…
- Hit. Szép, de gyakorlatilag hasztalan. – fejtette le kéretlen a nő kezét karjáról, óvatosan ejtve le a göcsörtös kezet.

- Én…én… - kereste ő is a maga válaszait. Begombolva a nadrágját, megszokott nyugodt, lassú eleganciájával kerítve elő az ingét, tapintotta ki zakója zsebében a pálcát. Használnia kellett volna? Eljátszadozott a gondolattal, ám a végére arra jutott túl sokat kéne dolgoznia a semmiért. Hiszen a másik semmit sem jelentett neki.  
A vállára terítve a zakót, ruganyos léptekkel szelve át a távolságot, lépett az ajtóhoz. A nő mármeg sem próbálta állítani. Hiszen…. Hiszen nem is ismerte a másikat. Akkor mégis…  mi történhetett? A férfi sem emlékezett. Nem is akart emlékezni. A felesleges energiákat vezette le, s kész. Néhány kósza porszemet lesöpörve a zakója ujjáról, mik nem is voltak ott igazán, hajtotta be maga mögött csendesen az ajtót, gondolataiba merülve indulva meg. Amolyan búcsúzás volt ez a részéről. Nem a másiktól, ettől az élettől. Nem tudhatta mit tartogat számára a jövő, sikerül-e a terve vagy sem, de nem hagyhatta úgy ott élete városát, hogy ne köszönt volna el rendesen.

         Jellem

Alapvetően törekszik normálisan élni, s betartani az írott, íratlan törvényeket. Van egy sajátos erkölcsi rendszere, amit rajta kívül senki sem ért, ehhez igazodik. Példának okáért, semmi kivetnivalót nem lát abban ha bájital segítségével megbűvöl egy nőt aztán az éjszakát vele tölti, hiszen ez mindkettejük számára élvezet. A lánya miatt tizenöt éven aluliakkal nem kezd, de az évek múltán persze ez változhat. Nem védi a muglikat, de az aranyvérűeket sem ajnározza, leginkább a testvérei halála miatt. Ám ha a saját vagy a gyermekei életéről van szó, akkor nem kérdés, hogy mit fog tenni. Talpat nyal, hízeleg meg kéjeleg. Csak ők jelentenek számára valamit. A nevelésben is megmutatkozik ez a sajátos életszemlélete, ha nem lennének a varázsügyi törvények ő nem tiltaná a fiainak, hogy varázsoljanak otthon. Az életet egy játszótérnek tekinti amit ki kell használni. Nem a meghunyászkodós fajta, azonban értelmetlen vitákba nem megy bele. Próbál észérvekkel meggyőzni, ha ez nem sikerül akkor a pálcájáért nyúl. A fizikai erőszak nem az ő terepe, inkább varázslat segítségével rendezi az ügyeket, ha ténylegesen szükség van rá. Szereti a logikát, a rendszerességet, nem tűri a felelőtlen viselkedést. Azt mondja mindennek meg kell lennie a maga céljának. Így nyilván a művészeteket sem pártolja, a jóslástantól pedig feláll a szőr a hátán. Igen erősen ki lehet hozni a sodrából ha megkérdezik, hogy asztrológus-e. Szereti megtartani az emberekkel a távolságot, nem a barátkozós fajta, ám ha segítséget kérnek akkor nem tagadja azt meg. Nem lehetne igazán szigorúnak nevezni, hiszen próbálja a gyerekeket rávezetni a helyes válaszra, ám ha nem tudja az anyagot akkor könyörtelen megbuktatja. A tudást mindennél fontosabbnak tartja, irtózik az ostoba emberektől. A varázslás az élete, ezt nem is tagadja, ám a lánya előtt ezt egy szóval sem említi, nem mutatja. Az ő kedvéért direkt olyan lakásba költöztek át ahol vejnyi kevés nyoma van a varázslóvilágnak. Egyedül a gyerekeivel nagyvonalú, mások nem láthatják ezt a rejtett arcát, legfeljebb a régi barátai. Viszont ha valaki tényleg a barátja az mindig számíthat rá, mindegy miről van szó.


Erősség || kitartás, hűség
Gyengeség || tapintatlanság, zárkózottság

         Apróságok

mindig || csillagászat, gyerekei, könyvek, kávé, sajtos makaróni
soha ||jóslástan, ostoba kérdések, pontatlanság, macskák, valentin nap
hobbik ||olvas, tanul, amatőr csillagászati klubbokba jár, gyerekeivel van
merengő ||A legjobb emléke amikor először együtt volt a feleségével. A legrosszabb az amikor megtudta, hogy meghalt.
mumus ||A lánya halálától.
Edevis tükre ||Hogy normális legyen.
százfűlé-főzet ||citromos-mentol
Amortentia ||jázmin
titkok ||Igazából nem szenved nagyon a felesége halála miatt, ami a legnagyobb titka mert nem érti miért nem fáj a szíve jobban.
azt beszélik, hogy... ||a lányát kitagadta mert nem mágus…



         A család

apa || Nathanial Hepston; 73; származás (félvér) viszonyod/kapcsolatod vele jó
anya || Abigel Hempston; 67; származás (sárvér) viszonyod/kapcsolatod vele jó
testvérek || Thomas Hempston; 49 viszonyod/kapcsolatod vele jó
gyermekek || Jonathan; 18 ;változó , Rose; 16; jó , Maximiliem; 13; gyenge
 
állatok || háziállatok
Egy egyszerű barnás színű bagoly, a neve Mocsok.

Családtörténet ||
Nathaniel és Abigel Hempston, nem túl kiemelkedő tagjai a varázstársadalomnak. Abigel sárvérű, s Nathanielnek is vannak mugli felmenői. Egyikük számára sem fontos a vér tisztasága, ódzkodnak is a témától. Minél jobban igyekeznek és igyekeztek kivonni magukat a téma elől, a család birtokán „bujdokolva”. A család varázslényekkel foglalkozik, megrendelésre tenyésztenek kisebb lényeket, ám nem túl jelentős a szerepük a piacban, a helyi megrendelőket látják el árukkal. Két gyermekük meghalt a háború során, ez még jobban meggyűlöltette velük a témát, csak békességre vágynak. Thomas továbbra is a családi farmon dolgozik, az unokák csak nyáron nyaralnak ott egy-két hétre. Örülnek neki, hogy Oscar és Thomas nem olyan heves vérű mint Helga és Nathaniel volt, ám lelkük mélyén még szomjaznak a bosszúra, még ha ezt hangosan nem is mondják ki. Az unokáikra nagyon büszkék, nem zavartatják magukat kicsi Rose miatt.



         Külsőségek

magasság || 190cm
testalkat ||vékony testalkatú szemszín ||szürke
hajszín ||barna
kinézet ||

Nos,az elsőbenyomás, oh istenem. Egy halálfaló! Komor tekintet, sápatag arcbőr, fekete ruhák, s a csillámlás a tekintetben… Sokszor tartanak tőle az emberek, főleg ha épp rosszabb napja van, pedig nem kíván csatlakozni a sötét ruhásokhoz. Nyurga testalkatú, vékony, látszik, hogy nem sportol. A ruhái mindig rendezettek, ugyan nem ügyel a legutolsó divat szerinti trendre, de emiatt nem nézik ki az utcákról. Tudja miképp kell öltöznie a muglik, s miképp a varázslók között. Különösebb ismertetőjegye nincsen, a személyes varázsa épp elég ahhoz, hogy megjegyezzék.

         Tudás és karrier

pálca típusa || 9 és 2 negyed hüvelyk könnyed rózsafa unikornisszőrrel
 végzettség ||
Ravasz: rúnatan, asztronómia, mágiatörténet
Az egyetemen az asztronómia, mágiatörténet szakirányokon végzett.
FONTOS! Az elvont tantárgyakból kiváló eredményekkel végzett míg a gyakorlatiasabb tárgyakat csak jó eredményekkel zárta, de semmiből sem bukott meg. A legrosszabb jegyet a varázslényeknél kapta. font]
foglalkozás ||álláskereső

 varázslói ismeretek ||
Nem jártas a háztartási bűbájokban, leginkább az elvont tudományok érdeklik, de a legszükségesebbeket persze ő is tudja. A zavaros idők miatt az SVK ismeretei felfrissítette, s különösen szereti a bájitaltant.
         Egyéb
Nem diagnosztzálták de az érzelmek hiányának az az oka, hogy Asperger szindrómás.
Jelenleg a Roxfortba jelentkezik mint asztronómia tanár.  
avialany||  Crispin Glover
Naplózva

Emily M. Dean
Adminisztrátor
***


■ leendő medimágus ■ ex-mardekáros

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2012. 06. 22. - 20:30:22 »
0

Kedves Oscar!

Üdv ismét közöttünk!

Nagyon érdekes és egyben szomorú történetet olvashattam, köszönöm szépen! A hibáidat már PM-ben jeleztem, és ezeket javítottad is. Mosolyog

A többiekkel úgy döntöttünk, hogy elfogadjuk a tanári jelentkezésedet,

vagyis az előtörténetedet

!



Élvezetes játékokat kívánok Vigyorog
(aztán csak óvatosan : P)



Kérlek, a játék megkezdése előtt mindenképp jelentkezz az alábbi topikokban:









Naplózva
Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2024. 09. 01. - 20:12:25
Az oldal 0.123 másodperc alatt készült el 37 lekéréssel.