Owen N.A. Redway

Owen Noel Aurel Redway

Barátok

Nem mondhatnám, hogy bővelkednék barátok terén. Sosem voltam az a tipikus barátkozós fajta. Közvetlen vagyok ugyan és bárkit lemernék szólítani az utcán, de valahogy nem tudnám elképzelni magamat, ahogy a legjobb barátaimmal közösen beülünk egy kocsmába bandázni, vagy hasonlók. Nem… én sosem gyűjtöttem magam köré embereket.
Persze mindig volt egy-kettő, akivel jobb volt a kapcsolatom a többinél, de azt kell, hogy mondjam… ezek legfőképp lányok voltak. Ez esetben pedig a „jobb volt a kapcsolatom a többinél” itt azt jelenti, barátság szempontjából, hogy nem kezdtem ki velük. Na de jobb esetben ez is csupán annyit tesz, hogy beszélgettünk párszor, ő mesélt magáról, én is meséltem a saját kamu, kitalált életemről, és elvoltunk… Semmi több. Jó, ott van még a DS-ből pár ember, akikkel szabadidős tevékenység gyanánt festékszóróval a kézben róttuk a folyosókat, és bizony elég sokat nevettünk együtt. Viszont furcsa, hogy az ilyenekből is csak lányok vannak. A fiúk kerülnek engem, talán vetélytársnak néznek, vagy csak egyszerűen nem szimpatizálnak azzal, hogy minden valamirevaló lányt lenyúlok a kezükről. Hmm… nem tudom.
Viszont azt kell, hogy mondjam… igazából nem is volt eddig szükségem rendes barátra. De most minden változik...

Ellenségek

Jó oké, nem vagyok az a nagyon szimpatikus, kedves, jól nevelt, udvarias srác, de hogy ellenségeim legyenek! Biztos utálnak páran, kb. az összes hímnemű az iskolában, meg a női állomány fele, akiket csúnyán otthagytam, de azért ellenségeskedni nem ellenségeskednek velem.
Származásomat tekintve páran legszívesebben a halálomat kívánnák, jó adag nyers szenvedéssel megfűszerezve előtte, de őket már csak azért sem sorolom a személyes ellenségeim közé, mert ők nem nyíltan engem utálnak, a személyiségemet, a gondolataimat, magát a lényemet, hanem egyszerűen csak azt, ahonnan származok, akiktől jöttem. Rajtam kívül több ezer embert.

Szerelem

Tavaly nyárig azt hittem, hogy ez a fogalom, hogy „szerelem” teljesen messze áll tőlem. Nemrég megtapasztaltam, hogy milyen érzés is, ha cintányéros, szárnyas majmok repkednek a gyomromban. Nem hiszem, hogy valaha is több lesz a dologból, de engem még sosem utasítottak el, és egyszerűen nem bírom ki, hogy ne érjek hozzá, vagy csak egyszerűen ne legyek a közelében. Fojtogat és kínoz a látványával, hogy ott van mellettem pár méterre, és tudom nem lehet az enyém…

Kód:

[size=24pt][font=Haettenschweiler][color=#898989]"Elfogynak a kedves szavak..."[/color][/font][/size]

[justify][color=#D7D7D7]"Nincs mosoly, csak harag, 
Egy hosszúra nyúló múló pillanat, ami a fejben benn ragad..." [/color][/justify]

Az öngyilkos merénylő

Tudod, az az érdekes, hogy hosszú éveken keresztül képes voltam átnézni rajtad. A publikum nem hagyta, hogy friss hírek nélkül maradjak, tehát általában jól értesült voltam veled kapcsolatban; éppen melyik ostoba tyúkot szédíted, hányan akarnak az életedre törni, meg ilyenek. És totálisan hidegen hagyott! Október óta azonban én is kaptam egy szeletet a hatalmas Redway tortából. Igaz, engem nem véstél fel a dicsőségfaladra, mert… nos, a találkozásaink fölött végre nem volt hatalmad. Gondolom, ez bosszanthatott, de a fene se tudja. Októberben majdnem kinyiffantál miattam, aztán novemberben, decemberben is... már-már lelkiismeret-furdalás gyötör, ha visszaemlékezem. Ne kérdezd, hogy miért történik mindez, nincs rá magyarázat, velem a szó szoros értelmében életveszély fenyeget. Változtatnék én ezen, szívesen lennék a barátod vagy micsoda, mert olyan ember vagy, akit… hát jó, érdemes időt szánni arra, hogy megismerj. De a legutóbb akkora paraszt voltál, végre segíteni akarok, te meg elküldesz, ott hagysz a tetőn. Ja, biztos nagyon kedvelhetsz akkor. Rettentő kíváncsi vagyok, mi lesz a következő húzásod. Ne veszítsd el a fonalat, ami kivezethet a labirintusból.

Semleges

Mindig tudtam, hogy létezel, mindig tudtam, hogy ki vagy, de igazán sosem érdekelt, hogy barátságot kössek veled. Nem vagyunk egyformák, és mi ketten igen messze állunk egymástól, ahogy megfigyeltem. Én szerettem a népszerűséget, a figyelmet, te ezzel szemben nem kerested túlzottan a nagyobb társaságokat. Párszor összefutottunk, köszöntünk, meg egyszer megjegyeztem neked a nagyteremben, hogy egy bagoly majdnem a tányérodra szart, de ennyi. A DS-ben sem kerültünk sosem egymás ellen, amióta pedig kiléptem, és a halálfalók oldalán tetszelgek, mintha kiszúrtam volna egy-két szúrós tekintetet... de lehet, hogy csak képzelegtem.

Szövetséges

Hogy is mondjam. Jókor voltál, jó helyen. Heves, és meggondolatlan vagy, s ennek árát megfizetted a chamberpoti kastély pincéjében. Bátor, hősies, sokat átélt vagy. Ez pedig a menekülésed kulcsa volt. Talán személyes lelki tusám leggyengébb pillanatában találkoztunk, és ez is közrejátszott, de az már mindegy. A lényeg, hogy elengedtelek, ahelyett, hogy megöltelek volna. Majd szívességet kértem tőled, akit parancsra megkínoztam. Az egyességeknek ára van, és ezt az árat én megfizetem. Kockázatot vállaltál azzal, hogy bevittél a Szükség Szobájába, hogy szembeszálltál társaiddal, hogy meggyőzted még Izabel Bishopot is, hogy mellettetek állok. Hálás vagyok neked. De ne bízd el magad. Látom a benned rejlő erőket, és kicsit régi önmagamra emlékeztetsz... És ez rossz. Hidd el nekem, hogy ez rossz.

Ki ismer téged?

Nem sok jót hallottam felőled az évek alatt. Néha még most sem, köszönhetően Izának... Mégis van egy olyan érzésem, hogy te nagyon sok mindent nem árulsz el magadról, e helyett csak hagyod, hogy mindenki ítélkezzen feletted kedve szerint. Gondolom, a pletykákra sem sokat adsz. Az utóbbi időben azonban láthatóan megváltoztál. Persze mielőtt még szökevénynek álltál volna. Merész húzás volt, és tisztellek érte, hogy meg merted lépni. Én nem mertem. Elhajítottad azt a nyavalyás prefektusi jelvényt, és végül csak kiálltál az elveid mellett. Kerüljön az bármibe.