Erdő Birmingham Közelében

[csak egy.. Erdő Birmingham Közelében]

csak egy.. Erdő Birmingham Közelében

*Törékenynek tetsző árnyék suhan a fák között a kora őszi este. Lomha, de óvatos léptei alatt ropog az avar. Nem hatol mélyre az erdőben csupán pár méternyit halad befelé, mikor megtorpan, és alaposan körülnéz. Talán találkozója van valakivel? Nem nem.. egész más céllal érkezett a fiatal ausztrál ebbe a Birmingham közeli erdőbe. Úgy érezte eljött az idő, és immáron rendelkezésére áll a szükséges információ mennyiség, hogy tegyen róla, hogy egy akut átokkal kevsebb keserítse az életét. Igen ezért érkezett. A fekete boszorkánytól származó ajándékkal készül leszámolni ezúttal alapos előkészületek keretében.

A lenyugvó nap sugarai betűznek a fák közé, s idilli képet rajzolnak a narancs sugarak. Az ausztrál a szemlélődés végeztével a bőrkabátja belső zsebéből egy meglepően vaskos kötetet húz elő. Nem más ez mint az „Átoktörés Művészete” Artemisia Lufkin-tól. A könyve melyet annyi utánjárást követően sikerült megszereznie. Minden együtt van hát hozzá, hogy kellő ráfordítással véghezvigye a tervét. Ezen a ponton még alig sejti az Ausztrál, miféle gyökeres döntést eredményeznek majd az elkövetkezendők. Különös tekintettel a hívatlan rokonok érkezésére. Craig a nagyobb szabású varázslatok előkészítése kapcsán, mint mindig most is izgalomban van. Kissé megfeledkezve magáról, és környezetéről. Végül neki lát. A könyvet a tenyerében tartva lassan mormolni kezd valamit, minek hatásár a kötet felemelkedik a levegőbe, és nem messze Craig-től lebegni kezd. Ezt követően pedig felcsapja magát, és őrült gyorsasággal kezd lapozni. Végül a megbűvölt tárgy egy bizonyos ponton tárul ki teljesen. Nem messze a könyv végétől az utolsó oldalak tájékán. A kötet illedelmesen Craig szemmagasságába lebeg, s kissé meg is dől a jó láthatóság érdekében. Az Ausztrál dob egyet a kabátján kissé megigazgatja azt, beletúr dús kócos barna hajába. Kisebbet fújtat, és hozzálát.

Elsöpri maga elől az avart egy viszonylag nagyobb területen, és miután a talaj puszta valójában tárulkozik, fel előtte a pálcája segítségével szimbólumokat kezd rajzolni a porba. Több koncentrikus körrel tarkított ábra. A vonássorrendre ügyelve gondosan „festi” fel a fiatal varázsló a sárgult lapokon szereplőhöz hasonlatosan. Mikor elkészült gondosan felméri, és leellenőriz minden részletet. Újra fújtat, és sóhajt, majd a könyv szöveges magyarázatát fürkészi.*

-   hm.. szóval kiégetni.. *Duruzsolja maga elé, s végül a pálcáját a szimbólum középpontjára szegezi oda ahol az ábra vonalai a legsűrűbben futnak egymásba. A pálcát végig  ugyanarra a pontra tartja szabad bal kezével pedig hevesen gesztikulálva szólal meg.*

-   „Adolebit ignis adolebit ignis flamma rubra flamma album flamma adolebit lautus” *Kántálja Craig a varázsigés sorait maga elé becsukott szemmel kissé révülten, minek nyomán a semmiből lassan hevesen izzó parázs keletkezik, melyből percek múlva először hófehér, majd aranysárga lángok csapnak fel. Craig lassan leereszti a pálcáját, és körülnéz. A sötétnarancssárga fény beragyogja, az egész környéket s a lángok sercegésén kívül semmi sem hallatszik. Craig éppen ismét a könyv felé fordulna, amikor szárnyak suhogás töri meg a csendet..

Egy az ausztrál háta mögött lévő fa ágára pedig egy jókora holló szál. Innen a zaj. Craig odapillant, de nem törődik vele különösebben. Bizonyára a fény csalta ide a madarat. Azonban amint a tűz felé fordul ismét a madár hevesen felkárog. Craig odapillant megint, egy percre majd egy lépést tesz a könyv felé. Ekkor újra hallatszik a fülsértő hang, s újabb szárnyak suhognak. Perceken belül már két madár üldögél a fán gyanakvóan szemlélve a fiút. Craig egyre gyanúsabb pillantásokat vet a madarakra azonban azok nem tágítanak. Sőt perceken belül újabbak érkeznek, és hamarosan több tucat madár károg mindenfelé az ágakon. Ez aligha lehet véletlen sőt.. A varázsló a pálcájáért nyúl, és dühösen pillant fel, mire egy szempillantás alatt az összes madár egyszerre rugaszkodik el az ágakról, és heves szárnycsapások közepette hatalmasa fekete felhővé olvadnak össze Craig előtt. A tollak mindenfelé széthullnak, és egy nagy fekete gubó ereszkedik alá, amiből hamarosan egy sötét hajú női alak formálódik. Ekkor már szemernyi kétség sincs a fiúba, hogy a Nővére az. Kelly pedig valóban kiemelkedik a tollak kavalkádjából, és teljes életnagyságban áll a fiú előtt. A pálcája már ott virít hosszú ujjai között tettre készen. A lángok kissé megvilágítják a fekete fürtök közül épphogy előbukkanó sápadt arcot.

Craig felszisszen, s ebben benne van az időzítéssel kapcsolatos minden dühe.*

- Szerbusz Kelly.. minek köszönhetem a látogatásodat. *Kérdi tetetett kíváncsisággal nyomban. Mire a lány  rövid, de velősen határozott felelete következik.*
- Tudod jól.. Velem kell jönnöd. Apánk beszélni akar veled.

- Semmi beszélni való nincs vele. És most veled sincs. Kérlek menj el! *Szólítja föl egyszerű de velős Ausztrál akcentussal a nővérét, mintha végre kiengedhetné igazán, és nem kellene disztingválnia.*

- Ha nem jössz viszlek! *Figyelmezteti Kelly ismét a varázslót, majd tétován várakozik.*

- Más dolgom van menj el! *Érkezik a válasz ismét Craig-től s érezni ahogy egy pillanatra teljesen megvagy a levegő a testvérek között, és erre jön csak a lány reakciója.*

- De jösz! *Mondja magától értetődő természetességgel, miközben rémisztő fény cikázik a szemében. Nem is tétovázik, egy hirtelen pálcamozdulattal egy seregnyi agresszív hollót küld Craig felé. Akinek alig marad néhány pillanata egy pálcasuhintással porrá változtatni őket. Ezt az időt használja ki Kelly akinek a szándékai, és a határozottsága felől alig lehet kétség, és újabb támadást indít, amit a fiú már idő hiányában nem védhet.*

- Inflatus *Harsogja Kelly a széllökés pedig egy fa törzséhez csapja Craiget, aki tompa puffanással csúszik a földre, de alig tápászkodna fel ismét Kelly hangját hallja.*

- Most! *Kiáltja, s Craig teljesen értetlenül kapja fel sajgó fejét. Ismét alig marad ideje reagálni, így védekezni is. A mögötte lévő fa törzséből két sápadt kar nyúlik ki, és erősen visszahúzva a fiút annak hátát a fához kényszeríti, közben halk kuncogást is hall, és hamarosan a fa törzséből egy cserfes vöröses hajú lányka ábrázata tűnik fel.*

- Megvagy bátyó! *Súgja kedvesen Maryjane imádott bátyja fülébe szorosan odafogva őt a fa törzséhez. Mire Kelly is oda ér pálcát szegezve a fiúra látszólag már sikeresen elkapták. A varázsló pálcája a földön, és kiszolgáltatva húga karjai lévén a fához szorítva támaszkodik.*

- Te is itt vagy.. *Mondja Craig halkan, és lemondóan szembesülve vele, hogy a normál körülmények között nem éppen a legjobb barátságban lévő testvérei szövetkeztek ellen.

- Vinculum Maxima *Mondja ki Kelly a varázsigét, s hamarosan öklömnyi láncszemekből álló lánc szorítja a fiút a fa törzséhez. Maryjane pedig megszüntetve a mindent asszimiláló varázsigét kilép a fa törzséből, és a nővére mellett felsorakozva kissé megszeppenten kér bocsánatot.*

- Bocsáss meg Craigie de vissza kell jönnöd velünk.. *Mondja, miközben Kelly így szól.*

- Vedd el a pálcáját! *Maryjane riadtan pillant a nővérére*

- De miért? Ugye nem akarod?

- De igen csináld már! *Ripakodik Kelly a húgára, ám a tétovázás ezúttal Craignek kedvezett, aki kissé talán fejét vesztve üvölt rá a testvéreire egyelőre még a láncok fogságából. *

- Ugye ti sem ezt akartátok?? Ugye neeem! *Ordítja, hogy még a szilajabb Kelly is megrendül egy pillanatra. *

- Frigjøring!! *Mondja a varázsló, majd amint anyagtalanná vált a vaskos láncok átcsúsznak a testén és rögvest a testvérei felé indul. Maryjane teljesen sokkban van így mozdulni is képtelen, s mivel Craig felé indul Kellynek nincs más választása ahelyett hogy megfékezné a még pálca nélküli varázslót kénytelen a húgukat elrántani az útjából. Ez elég időt ad Craignek a megszilárdulásra, és a pálcája visszaszerzésére. Heves, és dühös mozdulatokkal lóbálja a pálcáját. Kelly pedig rémülten igyekszik menteni a hugát.*

- Neeee! *Harsog a fekete hajú lány hangja amit arrébb löki mag mögé Maryjane-t, és szinte egyszerre mondják ki a varázsigét Craiggel.*

- Ventus Infernalis!!!

- Protego Solidum!!

A varázsló pálcájából abban a pillanatban szinte megsemmisítő erejű széllökés tör ki. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy az erős varázslat keltette tűz gyertyaláng módjára alszik ki a nyomában az immáron a földön heverő ritka varázskönyv pedig szinte porrá válik. Nincs hát könnyű dolga a húgát maga mellett átkaroló pálcáját előre szegező fél térdre ereszkedett boszorkánynak sem. A szilárd pajzsbűbáj megvédi őket ám a ruhájukat így is alaposan megtépázza a széllökés, ami a közeli fákon is nyomot hagy…

Craig lihegve ereszti le a pálcáját, és amint látja, hogy a könyv is megsemmisült magából kikelve kiált megint a rokonai felé..*

- Miért.. miért kellett.. mindent tönkretettetek.. megint.. csak békét akarok békét magamnak.. hagyjatok!!

*Őrjöng, majd dühtől ittasan válik semmivé, miközben a zokogó húgát szorongató Kelly épp, hogy próbálja összeszedni magát a lassan teljesen elsötétült erdőben..
Bizonyára ezen a ponton született meg Craig-ben az események hatására az a gyökeres elhatározás, minek következményeképpen végül névtelenül egy hollót küldöd.. a már korábban említett elbűvölően fekete boszorkánynak..
„látjuk egymást itt.. és itt.. ekkor és ekkor.. és akkor megkapja, ami nekem már nem kell, de magának még nagyon hasznos lehet..”