Fogadó a Vasorrú bábához

Nexine

Szaporán hulló esőcseppek estek az Abszol út macskaköveire, melyek apró patakokként összeállva folydogáltak bele egy-egy repedésbe. Az eső olyan hirtelen csapott le a zsúfolt útra, hogy a varázslóknak és a boszorkányoknak még csak menekülni sem volt idejük a rájuk zúduló csapadék elől. Egy nyári felhőszakadás. Mondhatnánk így is, mivel a hirtelen jött esőnek pár perc múlva már se híre, se hamva sem volt, egyedül a földön éktelenkedő pocsolyák tudatták az emberrel, hogy itt bizony nem régiben még esett. Persze, akit elkapott a zápor, annak temérdek vizet öntött a nyakába, s az biztosan nem úszta meg szárazon ezt az egészet, hiába is menekült valami tető alá ezután.
Így járt Nicolas is, aki éppen a Patikából tartott hazafele, mivel édesanyja megkérte, hogy hozzon neki pár dolgot onnan. A fiú ezt nem nagy kedvvel tette meg, de mivel az anyja kérte, ezért engedelmeskedett neki, s még csak meg sem próbálta bevetni a már megszokott kibúvókat az ilyesmi teendők elől. Pedig lett volna jobb dolga is annál, mint hogy az Abszol útra szaladgáljon holmi varázsfőzetekért, csak mert az anyjára rájött a „pótoljuk ki, ami nincs itthon varázsfőzet” szindróma. Ez szokása volt Mrs. Baxtonnak, hogy néha eszébe jutott, hogy valami nincs itthon, mert azt régen elhasználta (nem is mostanság), s mivel az a valami nincsen a polcon, csak a hűlt helye, ezért azonnal be kell vásárolni belőle. De voltak még ilyen heppjei ezen kívül Nick anyjának, sőt azokból még rengeteg volt.
Ráadásul nem volt elég ez a bevásárolgatás Nicolasnak, ráadásul még jött ez a felhőszakadás is, így a nap többi részének is csak az az egy kis esélye, hogy még lehet jobb is, elszállt. Nick, amint az első cseppek megjelentek a földön, észbe kapott, hogy menekülnie kéne a nagy víztömeg elől, ám mire elért bármiféle tető alá is, már mindegy volt, hiszen teljesen elázott.
Szitkozódott pát sort, aztán úgy döntött, hogy mivel neki már így is mindegy betér egy fogadóba inni valamit. Be is ment rögtön az elsőbe, amivel szembe találkozott, a Vasorrú bábába. Érdekesen nézett ki egy roxfortos diák az eléggé vegyes táraságban főleg, hogy annak nagy részét iszákos, nem éppen a legelegánsabb megjelenésű „úriemberek” alkották.
„Na, itt se fogok sokáig maradni.”- gondolta magában a mardekáros srác, és odament a pulthoz, majd kért egy pohár vajsört. Amint megkapta, leült egy üres asztalhoz, s elkezdett iszogatni, miközben a belépésekor rászegeződő szempárok lassan kezdték megszokni a jelenlétét, és már nem is figyeltek oda rá, aminek ő természetesen nagyon örült. Csendesen kortyolgatott a vajsörből, miközben a szomszéd asztalnál ülőket hallgatta, s hogy azok között milyen témákról esik a szó.

[Nicolas]

Nicolas
Eső, végre...
Mindig is gyűlöltem a nyarat a forróság és a folyton tűző nap miatt, de akkor épp szerencsém volt. Leszakadt az ég, és nézhettem, ahogy az emberek szaladgálni kezdtek, mint a patkányok, vízlepergető bűbájjal láttak el mindent, amit lehetett. Én hagytam, hogy cirógasson a hűvös víz, körülöttem repkedtek a cseppek, a lábam alatt csattogtak a pocsolyák. A legkevésbé sem izgatott. Hogy mit kerestem az Abszol úton, egy ideig nekem is rejtély volt. Egész egyszerűen el akartam szabadulni egy kicsit a muglikkal tömött világból, el akartam szakadni Petertől, egyedül lenni, és mégsem teljesen magányosan. A varázslókkal és boszorkányokkal tömött Abszol út a sok még mindig riadt emberrel ideálisnak tűnt.

Az eső ellenére azonban megszomjaztam. Allergiás vagyok a 25 feletti hőmérsékletre, és állandóan innék. A legközelebb ugyan a Vasorrú volt, ami nem a társaságáról híres, legalábbis nem azok számára, akik kellemes emberek közt töltenék a délutánjukat, én viszont kifejezetten kedveltem a fura helyet. Tele volt különösebbnél különösebb, nem egy esetben veszélyes figurákkal. Aznap azonban csalódnom kellett.
Belépve semmi érdekesen nem akadt meg a szemem, pedig általában azonnal ki lehet szúrni a kirívó alakokat. Kicsit csalódottan és szétázva a pulthoz mentem. Benn kifejezetten hűvös volt, úgyhogy egy Lángnyelv Whiskyt kértem. A pultos egy gyors pillantás után töltött. Nem igazán érdekelte, hány éves lehetek, csak a galleon a kezemben. Elvettem az italt, megfordultam, hogy leüljek. Néhány pasas máris engem stírölt a sarokból. Gyűlöltem, mikor így megnézett magának a sok csökött agyú pasas. Ritka, hogy egy férfi ne egy darab húsként tekintsen rám. Persze, előnyt jelent, ha valaki kell... Elég egy mélyen dekoltált vagy testhezálló ruhát felvennem. 16 éves vagyok, de nem hülye.

Beleittam a pultnál az alkoholba, és éreztem, hogy azonnal átmelegszem tőle. Libabőrös lettem, kellemes érzés volt. Ahogy tovább nézelődtem, ügyet sem vetve a szemkibuggyantós fószerekre a sarokban, észrevettem egy ismerős arcot, aki egy szál magában ücsörgött egy asztalnál. Elmosolyodtam, mint egy elégedett macska, még egyet kortyoltam, aztán rendeltem még két italt. Mikor megkaptam, az első maradékát lehajtottam, és a víztől rám tapadt farmeromban elindultam a srác felé, aki nem vett észre. Hátulról közelítettem meg, majd hirtelen lehuppantam mellé az üres székre.
- Hellóka Nicolas!
Aztán elé tettem az egyik poharat, miközben szemügyre vettem csinos, de kissé arrogánsnak tűnő arcát, és lazán, mosolyogva hátradőltem a nyikorgó ülőalkalmatosságon.
- Örülök, hogy láthatok egy normális arcot is idebenn... Mi járatban erre?

Nexine

Nicknek csak most jutott eszébe, hogy tulajdonképpen miért is vajsört rendelt, amikor bármi mást is ihatott volna. Most hogy jobban belegondolt a pultos elég furcsán nézett rá, amikor kikérte az italt. Nem is csodálta, hiszen egészen biztos arra számított a fogadós, hogy valamilyen méregdrága italt fog kérni, nem pedig egy sima vajsört. De hát akár tetszik neki, akár nem, Nicolas most vajsört kért.
A mardekáros srác magában mosolygott, amint azt hallgatta, hogy a szomszédban ülő, már legkevésbé sem józannak mondható fickók mikről beszélgetnek, már ha azt a hangos röhögést minden egyes szón, és az egymás szavába való közbekiabálást lehet beszélgetésnek mondani. Már távolról áradt belőlük a bűz, aminek orrfacsaró hatása arra késztette az embert, hogy ott helyben elhányja magát a rettentő szagtól. Majd nem ez történt Nickel is, de szerencsére sikerült leküzdenie azt az ingert a hasában, ami ki akart törni belőle, így csak tovább hallgatta a szomszédjait, miközben megpróbálta a levegő vételek számát a minimálisra csökkenteni.
Nem sok idő telt el, azóta, hogy leült, amikor minden egyes részeg fazon felkapta valamire a fejét. Némelyik álla, majdnem a padlóig ért, s volt, amelyik közelebb hajolt barátjához, vagy éppen ivótársához, s odasúgta neki, hogy nézd azt a csinos kis csajt. Mindegyik ámulva nézett a bejárat fele, mint ha még sosem láttak volna nőt. Nicolas nem fordult meg, mivel egyáltalán nem volt kíváncsi, hogy ki kelthette fel ennyire a fickók érdeklődését, hiszen ezek még egy rút banyának is örültek volna, ha az térne be a fogadóba. Ehelyett inkább megitta az utolsó kortyot is a poharából, s ismét a körülötte ülőket figyelte.
Egyszer csak arra lett figyelmes, hogy az eddig az ajtóra szegeződő tekintetek, most rá bámulnak. Már épp szólni akart volna, hogy fejezzék be, mert cseppet sem szereti, ha folyton őt bámulják, amikor hirtelen egy lány ült le vele szembe. Nicolas nagyon is meglepődött, hogy Nexine Redravennel találta szemben magát, mivel egyáltalán nem rá gondolt, hogy ő lépett be a fogadóba.
- Szia Nexine.- köszönt vissza egy apró mosollyal az arcán, amikor a lány letett elé egy pohár Lángnyelv Whiskyt- Honnét tudtad, hogy épp ezt akartam inni?- kérdezte. Igazából még nem tudta, hogy mit igyon másodjára, vagy hogy egyáltalán igyon-e valamit, de azért Nexinenek ezt mondta, hiszen valóban örült az italnak.
- Valóban jó egy értelmes arcot látni itt.- mondta mosolyogva- Anyámnak voltam a Patikában, aztán bejöttem inni valamit.- magyarázta a lány kérdésére. Most, hogy jobban megnézte Nexine is csupa víz volt, ezek szerint őt is elkapta a zápor.
- És te hogy hogy itt vagy?- kérdezett vissza, majd kortyolt egyet a Whiskyből.

[Nicolas]

Nicolas
A legtöbb nőnemű ember elégedetten szambázott volna végig a helységen, mivel a legtöbb nőnemű ember ringyó, és életcélja, hogy minél több pasi bámulja meg, tekintet nélkül arra, hogy egy büdös parasztról vagy egy jóképű sármőrről van szó, a lényeg, hogy hím legyen. Én nem tartozom ezen a nők és lányok sorába, soha nem is tettem. Gyűlöltem, ha azt nézték, ahogy járok, a vonásaim, a mozdulataim, és csak néztek, de nem láttak.
Miután lehuppantam Nick mellé, pontosabban szembe vele, a pasasok nagy része még mindig engem bambult. Oké, megáztam, rám tapadt a ruha, de hogy ennyire csorogjon a nyáluk egy tizenhat éves lány után, az azért szánalmas. Kicsit ugyan többnek nézek ki, de nem annyira, hogy a sarokban a kábé hatvan éves férfi is kikerekedett szemmel nézzen...

Miután kényelmesen elhelyezkedtem, és viszonoztam Nick köszöntő mosolyát, nem bírtam tovább, és a mellettünk ülő két piáshoz fordultam, minden félelem nélkül, csípős dühvel eltelve.
- Igazán nagyra értékelném, ha nem stírölnétek tovább, mert sajnos a szemetek bánhatja, ha tovább nézelődtök... Igyatok tovább - mondtam higgadt hangon, szemem könyörtelenül az övéken tartva.
Aztán visszafordultam Nickhez, és inkább közelebb húzódtam az asztalhoz. Nem mintha a két benyomottól tartottam volna, azok még tátogtak egy kicsit, és érdekes módon visszafordultak. Egyszerűen nem éreztem magam jó teljesen hátradőlve, elszeparálva. Nem vagyok egy kifejezetten szociális alkat, de Nicolas társasága sosem volt ellenemre, akármennyire is volt nyers, vagy mondjuk ki: bunkó. Nem állítanám, hogy igazán jól ismertem, de jobb volt vele, mint egyedül. Klasszisokkal.

- A zöldek csak a legjobbat isszák, nem? - néztem rá sokatmondóan, megkocogtattam a poharam, és beleittam az erős italba. Az előzőnek a hatása nem múlt el, de a forróság, amit gyújtott bennem, csillapodni kezdett.
- Patika? Anyád csak nem valami gyorsabb módon akar felvidulni ebben az esős időben? - villantottam rá egy gonosz kis mosolyt, utalva az esetleges gyógyszerek hatására a patikai szatyorban. Reméltem, hogy nem szívja mellre a hülyülésem. Aztán vállat vontam, miközben körbe-körbe lötyköltem a whiskyt, ami kezdte éreztetni az erejét a gyomromban és a fejemben is. Figyeltem, ahogy az üvegpohár oldalán lustán csorog le.
- Kiszabadulok a rabságból - válaszoltam a kérdésére cinikusan. - Se suli, se ellenőrzés.
Nicolas talán nem tud Peterről - gondoltam. Nem is volt ez baj, nem volt sok kedvem magyarázkodni, pláne nem róla.
- Úgy döntöttem, kicsit lazítok, és megkönnyítem a napom valami lazább időtöltéssel, kezdésnek felvidulok némi kis folyékony segítséggel, de azt hiszem, rossz helyre jöttem...
Körülnéztem, és borúsan számoltam össze hat részeget, három beszámíthatatlan figurát, négy olyan embert, akiről nem tudtam eldönteni, hogy milyen neműek, mert csuklya volt rajtuk, és egy olyat, akin nem volt kapucni, mégsem voltam benne biztos, hogy nő. Vagy férfi. Lehangolva csóváltam meg a fejem.
- Jobb programra számítottam, mint Tuskófalva szépségideáljának megtestesítésére... Na mindegy - legyintettem egy kicsit, és megint ittam egy kortyot. - Hogy telik a szünet?

Nexine

Nicolas kissé viccesnek titulálta ezt az egész szituációt, miután minden egyes hapsi Nexinet nézte, s ezen magában jót szórakozott, de mivel nem akarta megbántani háztársát, így csak halvány mosolyra húzódott a szája. Remélte ezzel nem sértette meg a lányt, aki mellesleg nem nagy valószínűséggel figyelt rá, mivel épp az őt csodáló pasasokat teremtette le.
- Hagyjad már őket, nem látod, hogy még soha nem láttak csinos lányt.- mondta kissé gúnyosan, de tőle ezt akár bóknak is lehetett volna venni, mivel nem nagyon szokott dicsérő szavakat mondani akárkinek- Igen, csak a legjobbat.- emelte fel ismét poharát Nicolas, majd újból belekortyolt, s az ital izének hatásával, elégedetten dőlt hátra a széken. Szája ismét egy gonosz mosolyra húzódott, amikor Nexine az anyja felvidulásán gúnyolódott.
- Ki tudja mire kellenek neki ezek a szerek, nekem annyit mondott, hogy ki kell pótolnia azokat a varázsfőzeteket, amik nincsenek itthon. De lehet, hogy igazad van.- válaszolta még mindig gúnyos mosollyal az arcán, és ismét ivott a poharából, melyből szép lassan kezdett elfogyni az ital. Bár be kellett vallani, nem adtak olyan túl nagy poharakat, így a vendégek hamar kiihatták az üvegek tartalmát, majd további szomjoltók után vágyakozva ismét rendeltek még egy kört.
Nick türelmesen hallgatta végig társa beszámolóját, az itt létének okát firtató kérdésre volt válasz. Figyelte, ahogyan a lány körbe lötyköli a Whiskyt a poharában, majd ismét felpillantott, hogy lássa az arcát is.
Valóban igaza volt Nexinnek. A jó programért nem ide kell jönni. Bár ha akad egy olyan ember, aki jó programnak nevezi azt, hogy röhöghet mások részeges, elhanyagolt kinézetén, annak ez a hely tökéletesen megfelel erre a célra. De arra nem, hogy normális, épeszű ember felviduljon, és jól szórakozzon. Itt nem minden nap látni, olyan megjelenésű embereket, mint Nick vagy Nexine.
- Unalmasan.- felelte közömbösen a lány kérdésére- Gondolom neked se jobban, vagy?- kérdezte, miközben az utolsó kortyot is megitta a pohara aljából. Letette az üveget az asztalra, majd körbenézett, azután belenyúlt a zsebébe, megnézte mennyi pénz van nála, s megszólalt.
- Még egy kör jöhet? Most én állom.- vigyorgott kissé kihívóan. Mindig is bírta az alkoholt, s egy pohár vajsör, és még egy pohár Lángnyelv Whisky nem tudott megártani neki, de nem tudta, hogy a vele szemben ülő háztársánál mi a helyzet. Várakozón nézett bele Nexine szemébe, s várta a választ.

[Nicolas]

Nicolas
Életuntan bámultam a poharamba, de hamar elszakítottam róla a pillantásom, mert kezdtem úgy festeni, mint a körülöttem iszogatók, és mit ne mondjak, úgy is éreztem magam. Csak mosolyogtam Nick válaszán, és azért örültem, hogy nem kapta fel a vizet a kétértelmű utalásommal az anyját illetően. Nem mintha olyan hirtelenharagúnak vagy mimózának ismertem volna meg... De ki tudja? Ha magamból indulok ki, akkor akár nekem is ugorhatott volna ott mindneki előtt. Persze nem tette, sőt, ahogy láttam, még mulatott is a feltételezésen.
- Az én nyaram? - kérdeztem vissza. - Az unalmas nem kifejezés...

És valóban. Nem volt unalmas, azt valójában nem mondhattam rá. Inkább feszült és várakozásteli. Minden pillanatban betoppanhatott egy csuklyás alak, hogy rávegyen, álljak anyám helyébe a körben, esetleg felmérje a képességeimet, nekem pedig semmi kedvem nem volt parasztot játszani a Sötét Nagyúr sakkábláján... Nem szerettem, hogy egész nyáron Peterrel és a sleppjével kellett együtt lennem, de nem volt más választásom. Túl fiatal voltam ahhoz, hogy csak úgy lelépjek, és enyhe irigységgel mértem végig háztársamat. Lám, még ilyen veleéig zöld gyereknek is van családja, akivel törődhet, és aki törődik vele így, vagy úgy. Én viszont tökéletesen egyedül álltam a nagy büdös világegyetemben.
A második pohárkányi whisky kezdte éreztetni a hatását, és rám az alkohol nem kifejezetten üdítő hatással bír... Úgyhogy Nick felajánlására csak megcsóváltam a fejem.
- Nem, kösz. Én többet nem kérek... Még a végén valamelyik piás ölébe vetem magam véletlenül. és azt sosem bocsátanám meg magamnak...

Viszonoztam Nick pillantását. Hirtelen valami szomorkás érzés lett úrrá rajtam, amikor megláttam a szemében a jellegzetes mustrálást. Igazán nem tehetett róla, elvégre pasiból volt, de én attól még szinte barátként tekintettem rá, és bár tudtam, hogy ő sem vonzódik hozzám, de észrevehető volt a hatás. Sosem tartottam magam szépnek, nem is vagyok az. De még egy talárban is megnéznek az emberek, és papírzacskót meg zsákot kéne húznom magamra, hogy ne legyek olyan feltűnő. Kis fejcsóválással a poharamra szegeztem a pillantásom, és elfogott a vágy, hogy valahol máshol legyek. Sóhajtottam egyet, és felpillantottam. Nem szokásom kérni az emberektől semmit, de hirtelen elhatározással úgy döntöttem, feladom a makacs elveimet, és szórakozás, vagy inkább kedélyjavítás céljából ráakaszkodom Nickre egy kis időre. Maximum lekoptat. Hozzászoktam már, hogy lepöccintenek.
- Te figyelj... Mit szólnál hozzá, ha már ilyen szar napunk van, ha egy kis ideig elkísérnélek? Hátha valami jobb is kisülhet ebből.

Nexine

Szóval Nexinennek sem volt jobb nyara, mint Nicknek. Pedig már azt hitte, hogy csak ő lehet olyan szerencsés, hogy a nyár folyamán az égvilágon semmi izgalmas nem történik vele. Még azt sem lehet jó szórakozásnak mondani, hogy két hét múlva megy az anyjával Skóciába nyaralni, ami nem sok jóból fog állni, hiszen minden évben odamennek, mivel Nicolas édesanyjának az e kedvenc helye az egész világon. Bár a srác már meg akarja fűzni, hogy jövő évben menjenek valami távolabb helyre, akár Amerikába, vagy Európa más, melegebb országaiba, ahol van tengerpart is, de legjobban a Karibi-szigetekre vágyik. Lenne is rá pénzük, hiszen nem szegény családból származik, s talán rá tudja venni Mrs. Baxtont, hogy menjenek oda, vagy ha nem, akkor majd elutazik egyedül, vagy visz magával valaki ismerőst, akivel elvan, és aki nem unalmas, mint ez a mai nap.
Nex látszólag megkönnyebbült, hogy Nick nem vette sértésnek, azt amit az anyjáról mondott, de miért is tette volna ezt, amikor legelőször ő neki is ilyen gonoszkodó gondolatok jutottak az eszébe, amikor megkérték, hogy vegyen ezt-azt. Lehet, hogy ez magyarázat lenne az édesanyja különösen furcsa viselkedésére. Lehet, hogy Nick apjának halála olyannyira megviselte a feleségét, hogy most olyan gyógyszerekre van szüksége, hogy ne roppanjon össze teljesen, amelyeknek az a hatása, hogy az illető kicsit bolondossá válik. Ki tudja mi történt vele.
Nicolas egy kis meglepődéssel tudomásul vette, hogy háztársa már nem szeretne többet inni, valószínűleg az ő szervezete nem olyan, mint Nické. Bár általában a férfi neműek jobban bírják az alkoholt, igaz vannak kivételek a nőknél is. De épp az ellenkezőjét igazolja Nex mondata, miszerint nem akar egy piás ölében kikötni. Valahogy ezt az érzést meg is érti a srác. És ő sem szerette volna társát egy büdös alkoholista karjaiban látni. Talán egy részben féltékeny lett volna, hogy nem az ő karjaiba hullott a lány, hiszen meg kellett mondani nem volt egy csúf teremtés, és Nicolasnak már az elég volt egy csajnál, hogy ha csak egy kicsit is jól nézett ki. Igaz Nexinet mindig a közelebbi ismerősei közé sorolta, s sosem gondolt úgy rá, hogy rá kéne hajtania, de ha egy ilyen bekövetkezett volna, akkor biztos erőt vett volna rajta egy kis féltékenység, s biztos odahúzta volna magához Nexet, hogy ha már valakire rá akar mászni, akkor az ne egy bűzölgő hülye legyen.
Másrészről viszont az ilyen fazonoktól talán féltette is volna a lányt, hiszen lehet, hogy amúgy meg tudná védeni magát, de ki tudja mit tehetnének vele akkor, ha már az alkohol átvette felette az irányítást.
- Hát akkor szerintem induljunk is.- szólt kicsit élettel telibben Nick, mivel nagyon is jó ötletnek találta, hogy elmenjenek máshova Nex-el. Rögtön fel is állt az ülőhelyéről, s megvárta, amíg társa is összeszedi magát, majd az ajtó felé indult.

[Örvendek Ms Leroy. És már cseppet sem bánom, hogy önbe botlottam.]

Evolet

A pohárköszöntőn túl és persze azon is, hogy kellőképp szemügyre vegyem igen kellemes asztaltársamat a tünemény, mert valahogy így lehetne jellemezni tökéletesen ezt a nőt, aki itt helyet foglal velem szemben.
Majd mintha égető parazsat éreztem volna magamon, úgy sütött a kisasszony tekintete. Ráemeltem a szemem és mélyen a szemébe néztem. Már nem is tudom, hogy én emeltem e el róla a tekintetem, vagy ő maga volt, aki váltott, de arra lettem figyelmes, hogy csak arra figyelek mit mond. A nevét…
Evolet, Evolet Leroy… Leroy?!
Hát ezért volt olyan ismerős… Leroy… Így már minden teljesen világos számomra. S ezek után én sem vagyok rest és rögvest megosztom vele a sajátomat.
Arcán apró árny fut át, tehát ő is tud engem hová tenni. Ez gyors kör volt. De milyen furcsa is a sors… a véletlen, hogy pont egy ilyen nőbe botlottam… Vagy ő belém… Huncut mosoly.
 
- Örvendek Ms Leroy. És már cseppet sem bánom, hogy önbe botlottam. – teszem hozzá egy kacér mosoly kíséretében.

A következőkben előhúzom a cigarettatárcámat és megkínálom vele Evoletet. Elhárítja a gesztust, de én ettől függetlenül rágyújtok, s magasan a plafon felé fújom az első pár karikát, amit sikerül kisajtolnom az első slukk cigaretta füstből… Ez a nő olyannyira megbabonázott, hogy még a cigarettámba sem szívok bele rendesen…
S még ezt fokozni lehet… Evolet elkezdi kigombolni azt a szép fekete bőrkabátot, ami eddig is oly tökéletes kontrasztot adott a vonalainak. Lassan, egyenként, mint akinek komoly tapasztalatai vannak e téren. Ezzel koránt sem azt akarom mondani, hogy valamilyen illetlen foglalkozása lenne a hölgyeménynek, csupán azt, hogy igen is tisztában van azzal, hogy mi módon vonhatja magára egy magamfajta férfiember figyelmét…
Hát sikerrel járt, mert igen csak a kezei mozgását követem, egészen addig míg ismételten meg nem szólal… Hangja élénk, kellemes téli csengőt idéz emlékeimben…

- Hogy mi szél fújt erre? – ismétlem meg ravaszul a kérdését, mert egyelőre nem játszom nyílt lapokkal, fiatal még az éjszaka. – Igen, ez is egy elképzelésem volt, hogy egy gyönyörű nőbe botoljak, de meg sem fordult botor fejemben, hogy felül múlom önmagam és egy valóságos tündérbe botlom. – kacér mosol kíséretében dicsérem szépségét, majd folytatom. – De természetesen néhány személyes ügyem is ide szólított, amik végeztével úgy ítéltem meg jól esne egy kis lélek melegítő, s hogy ezt nem magányosan teszem, csak emeli estém fényét.

Mélyet szippantottam cigarettámba, majd a füstöt kecses kis karikák képében az egyik plafonon lógó gyertya felé fújtam. A kis karikák körtáncba kezdtek, majd teljesen körbefonták a fényforrást…és szétoszlottak a levegőben.

- De ha már itt tartunk kegyed mit keres ezen a korántsem jó hírű környéken? – szegeztem neki a kérdést, és áhitattal vártam a választ.

Eközben kortyoltam italomból, s a keletkezett hamut levertem a dohányáru végérő… Tekintetemet ráemeltem…s már nem a Whiskeyt, hanem asztaltársam szavait ittam…

[- Angelus... igazán örülök, hogy végre nem csak a munka miatt botlunk egymásba...-]

Angelus. Mirol. Mindent elmond. Ennyi mindent elmond. Máris nem bánom az ütközést, máris nem zavar az, hogy belebotlottam valakibe, akibe talán nem kellett volna. Máris örülök. Máris élvezem az egész helyzetet. És főleg így. Hogy szemtől szemben, egyenesen velem itt van. Csak rám figyel, csak rám koncentrál. Csakis én érdeklem. És ez annyira hízelgő, hogy szinte már ettől is a fellegekbe járok.
Mert hagyjuk csak meg, ilyen pasival ritkán találkozik az ember lánya. És aki találkozik az mind szerencsésnek is mondhatja magát. Elég csak veti rá egy kósza pillantást. Azok a határozott vonások. A kidolgozott test, no és azok a szemek. A nevéről és ezáltal a többi velejáróról nem is beszélve.
Hát tény, hogy nem egy neve nincs Crasso.
Mosoly jelenik meg ajkaimon, ahogy a nevem mondja ki és mint egy macska szinte dorombolva hajolok előrébb amint lekerül rólam a kabát. Bizony nem kerülte el a figyelmem a sóvárgó pillantások kereszttüze, amit eme egyszerű mozdulatsor váltott ki.
- Angelus... igazán örülök, hogy végre nem csak a munka miatt botlunk egymásba...-
Finoman az asztalra könyöklöm, végtére is igaz hogy fogadó  a hely ahol vagyunk, de ha póriasan szemléljük a helyet, egy kocsma inkább, ott meg nem illetlenség sem könyökölni de még csak részegen a pult alatt fetrengeni. Így nem is zavartatom magam, mindössze egy kósza lágy esésű hajtincset simítok ki a szokásosan csábító hatást keltő kisminkelt arcomból mielőtt újra az asztaltársamat kezdeném fürkészni.
Bizony, már nem is érdekel senki. Mindent elfelejtek, hisz a másik annyira... érdekes.
Nem egy hétköznapi jelenség, és már csak a mondandójával és megnyilvánulásaival le tudja kötni totálisan az ember figyelmét, ami azért, lássuk be, igazán veszélyes is tud lenni.
De hát most szórakozunk, nemde?
Halkan kuncogok fel a kérdésén. Annyira... aranyos. Mintha féltene... ha csak a felét tudná....! Épp hogy tőlem kell mindenkit félteni. Viszont ez nem róható fel neki. A Nagyúr szolgálatában sosem bájcsevegést tartottunk és mivel én mindig is Lestrange alá voltam beosztva azzal az idióta Crasso-val, nem csoda ha csak egy voltam a sok közül. Most viszont itt a visszanemtérő alkalom, hogy az egyetlen legyek a többiből, s elnézve a férfit, nem is kell talán nagyon erőlködnöm.
- Nos, Mr. Mirol... bizony sok okom lehetne erre járni, de jelen kivételes helyzetben nem más mint a szórakozás...-
Ravasz mosolyt villantok, ami egyben hízelgő, és vágyakozással teli. Tekintetem élesen villan meg felé, várva a reakcióját, a válaszát, remélve, a helyzet még jobb fordulatot vesz mint eddig. Botorság lenne ugyanis elszalasztani egy ilyen és ennyire kínálkozó alkalmat. Sőt...
És én sosem voltam annak a tulajdonságnak a becses tulajdonosa amit úgy hívnak hogy önmegtartóztatás. Ha valami kellett nekem, megszereztem. Ha kellett, hát gátlások nélkül tettem mindezt. És ez vitt eddig előre, ezután se lesz másképp. Most pedig, látva a célt, aki előttem jelenik meg teljes valójában, pláne nem.

[Nicolas]

Nicolas
Szerencsém volt, vagy egyszerűen nem az volt a helyzet Nicolassal, mint vártam, és nem sietett annyira haza. Örültem, hogy nem kell egyedül mászkálnom a városban, semmi kedvem nem volt visszamenni. Fanyar mosoly és bólintás kíséretében felálltam. Azt vártam, hogy az innivalótól majd megszédülök, vagy ilyesmi, de erősebb voltam, mint hittem, a hatás elmaradt. Mikor felemelkedtem, a szemem sarkából láttam, hogy pár fej felém billen. Kihúztam magam.
- Akkor gyerünk!
Nicolas is felkászálódott mire mellé értem, és együtt sétáltunk ki az ivóból. Meglepve vettem észre, hogy mennyit nőtt az utóbbi időben, nekem legalábbis úgy tűnt, vagy tíz centivel megnyúlt legutóbbi találkozásunk óta. Elismerő pillantást vetettem rá, és elmosolyodtam. Elállt az eső is.
- Na, csak nem mellénk állt a szerencse? - dünnyögtem a még mindig fenyegetően felhős égre pillantva. Nem hát, válaszoltam magamnak. Mellém nem sűrűn merészkedik, de azt hittem, megint elázok majd. Nem így lett.

Furcsa, kellemes hangulatom lett, amit a piának tulajdonítottam, de cseppet sem zavart, az viszont igen, hogy ötletem sem volt, hogy hová mehetnénk. Nick a zacskóval a kezében pedig szintén tanácstalannak tűnt. Már amennyire Nicolas Baxton valaha is érzett már tanácstalanságot... Nick az egyik legmagabiztosabb ember volt, akit ismertem. Hunyorogva néztem jobbra, aztán balra, hátha ötletet meríthetek a környezetből. Hiába. Sóhajtottam.
- Tipp, hogy hova menjünk?
Elsétált előttünk egy család, a kisfiú kezében fagyi volt. Csodálkoztam, hogy ilyen időben kaphat egy gyerek ilyet, és nem féltik, hogy megbetegszik. Az apa észrevette a pillantásom, és Nickre meg rám pillantott, elég rondán. Lehet, hogy nem tetszett neki, hogy két ilyen fiatal egy kocsmában tölti az idejét? Kit izgat? Csábos mosollyal válaszoltam a tekintetre, az anya pedig mintha befogta volna az "idegen nőneműek mosolya a férjemnek" radarral a vigyorom, felpillantott. A következő pillanatban már vitte is tovább a gyereket, és a pasiba karolva vonult el.

- Hah... - böktem ki vidáman, és elindultam a másik irányba. Néha azért nem olyan rossz móka, ha az ember feltűnő. - Mit szólnál, ha erre mennénk? Út közben meg mesélhetnél valamit a nyaradról, ha már az enyém olyan iszonyatosan pocsék.
Az utolsó szót szinte köptem a keserűségtől. Utáltam a gondolatot, hogy nemsokára vissza kell mennem Peterhez.

Nexine

Amint Nexine felállt a helyéről, a szomszéd fickók azonnal feléje bökdöstek a fejükkel, így mikor Nicolas ezt észrevette, gyorsabban kelt fel a helyéről, mint ahogy azt eredetileg tervezte. Nem tudta, hogy vajon azért billentek-e a lány felé a fejek, mert így tudatták egymással, hogy ezek után nem lesz kit bámulniuk nyál csorgatva, vagy esetleg azért, mert abban hittek, hogy Nex egyedül fog távozni innen, s amint kiér, ők lecsaphatnak rá. Mindenesetre Nick jobbnak látta, hogyha mielőbb elmennek innen.
Mielőtt még kilépett volna Nexine után az ajtón, még a sarokban ülő részeg csoport felé vetett egy gúnyos mosolyt, mellyel azt akarta jelezni, hogy ma nincs szerencséjük, mert a lány vele van, még ha csak egy közeli ismerősként, de akkor is Nick az ő társaságát élvezheti.
- Úgy tűnik, hogy de, mellénk állt.- jelentette ki a mardekáros társa kérdésére az eget kémlelve. Bár teljesen nem volt biztos benne, hogy nem fog-e a nyakukba zúdulni esetleg egy újabb adag csapadék. Egyenlőre úgy tűnt, hogy megússzák szárazon.
- Mit szólnál, ha sétálgatnánk egy kicsit?- kérdezte lenézve a mellette jövő lányra. Kis magasság különbség volt köztük, de végül is hogy nézne az ki, hogy ha Nexine lenne a magasabb csaj létére? Eléggé hülyén.
Eközben épp mellettük haladt el egy család, a gyerek kezében egy fagylalttal. Érdekes volt őket nézni. Régen még az ő családja is ilyen volt. Boldog. De az apja halálával ez is eltűnt. Többé már nem ugyan az a családias légkör uralkodott otthon. Az anyja tulajdonképpen beleőrült a gyászba, s valószínűleg ezért is kellenek neki a gyógyszerek, Nick pedig teljesen más lett. Régen még kedvesebb volt az emberekhez, s nem sértegetett senkit, de ez már a múlté. Akik ismerik, azok valószínűleg el sem tudják képzelni, hogy Nicolas Baxton hogy lehetett egykor kedves.
Nex egy vigyort küldött az apa fele, amit a gyerek anyja azonnal észlelt. A srác elgondolkozott azon, hogy ha a nőre mosolygott volna rá egy helyes pasi, aki akár lehetne Nicolas is, akkor vajon ugyan így reagált volna, vagy visszamosolygott volna rá. Amint elhaladtak kettejük mellől Nexine megkérte, hogy meséljen a nyaráról.
- Öhm.. a nyaramról? Hidd el nekem sem volt jobb a pocséknál. Anyám a nyaraláson takaríttatni akart velem, ráadásul már megint ugyan arra a helyre mentünk, ahova minden évben. Szerencsére egyik nap összetalálkoztam Mitch Grosieannal, és volt egy nem unalmas napom.- mondta unott hangon, miközben elindultak a másik irányba.
- A jelek szerint a mai nap a kivétel, amikor nincsen szar napunk.- mondta, s szája egy kisebb mosolyra húzódott.