otthon édes otthon
- Olvasson az irodalmár. Ha már ez az alapja -*passzolja vissza, aztán belemegy a játékba egy kaján vigyorral.*
- Platontól én csak a görög erkölcsökről tanultam, azt meg nem kell olvasni-*legfeljebb csak olyan tapogatós módon, mint azt a vakok teszik, de hát nem kell ahhoz vaknak lenni, hogy a varázsló tapogathasson, nem, ugye nem?*
- Oké, megfélemlítettél -*adja be a derekát az idegesítő öcsnek és a Csodaországnak, amiben ott van Alíz is, aki biztos Tenebris közvetítője lehetne, ha úgy akarná, vagy egy kissé jobban elmélyedne a mesevilágban.
De a tettek mezeje dúsan nyíló penészvirágokkal csalogatja már őket, egészen másfajta vizekre akar evezni, csak hogy teljes legyen a képzettársításokból fakadó káosz. Fel a felszínre, végig a lebetonozott valóságon, ami felett olyan könnyed léptekkel suhannak a varázslók, miként talán a muglik csak nagyon ifjú korban. Nem keltenek több feltűnést, két hím, az egyik furcsán heges arccal, a másik sármjában elrejtőzve, igazi bajkeverőknek látszanak, úgyhogy a kutya sem törődik velük, miért is tennék? Kinek kell a balhé idekint, amikor éri amúgy is elég fájdalom és kárhozat a világukat, amióta a rejtőzködő világban elszabadultak az indulatok.
Ők az átutazók. A mugli világból a varázsvilág legaljába térnek vissza, ugyanolyan mocskos sikátorokban gázolva a lassan eleredő esőben, mint amilyenben korábban versenyt rohantak a potenciális gyilkosaikkal, nincs különbség, mégis a beszerző, és a
varázsló inasa remekül tájékozódnak a sötét homályban vagy éppen homályló sötétben, attól függ, hogy tetszik.
Hát, ahogy elnézni, a fiúnak egyáltalán nem tetszik. Leginkább az a hely nem, ahova jöttek nagyon nem, persze amit majd csinálni fognak, az egy egészen más lapra tartozik, de addig ott a panasz és sirám az arcán, az elégedetlen fanyalgás, amin Alec meglehetősen jót mulat, jó szokás szerint, miközben az ajtó mellé állítja sárleves csizmáit (az egyéb levekről nem is beszélve), és maga is vetkőzéshez kezd, bár nem olyan vehemensen, hiszen a világért sem mulasztaná az egyperces vetkőző számot, amit Tenebris szolgáltat.
Még ki is fütyüli, jelezve, hogy értékeli ő a különleges tehetségeket, aztán bújik csak ki a kabátjából, sáljából és felsőjéből, kényelmesen, öregesen, az egyik szorongó székre pakolva őket, hanyagul egymásra, hadd élvezzék a gruppent.*
- Nem csak próbálok, remekül megélek egy bélyegen - *viszonozza a fiú kihívó pillantását, de csak hogy bosszantsa, egészen másfajta kihívással néz rá, inkább szójátékra, harcra csábító pillantással, mintsem kéjelgő csatározásra, na nem mintha nem arra vágyna.*
- Mindjárt megyek, készítsd elő a vizet -*vigyorog, na nem mintha a csorba zuhanyon és lepattogzott csempén akármit elő lehetne készíteni, olyan igazi, úri fiúsan.
Miután Tenebris eltűnik az ajtó mögött gyorsan felnyitja a ládáját, végighúzva a zárján a pálcáját, belekotor, de ott legalább rendet tart, egy kis vászonból kicsomagolja amire szüksége van, a nyelve alá tolja a levélkét, lassan rágódni kezd rajta. Megnyomkodja az oldalát és a combját, ahol néhány ellilult folt jelzi, hogy a kivédett átkok azért át-átütöttek, valami hatásuk volt rá. Majd elmúlik.
Nesztelen könnyedséggel lépked a fiú után a fürdőbe, már teljesen levetkőzve, mit sem zavartatva magát attól, hogy hideg és nedves a levegő, egyszerűen érdektelen erre, heges bőre túl vastag. Mezítláb lép a zuhany alá, int a kopott tükör előtt lebegő fénygömbnek, hogy fogja vissza a fényét, alig megimbolyodva teszi le aztán a varázseszközt és nyúl a szűk helyen a fiú dereka után, magához húzva, hirtelen. A fogai között harapdált levél leve elhomályosítja a tudata, de így is megtalálja azokat telten hullámos ajkakat, közéjük kívánkozik a nyelve, a sajátos ízt is átnyalva közéjük. A rögzített zuhanyfejből egyenesen a tarkójára záporozik a víz, a haja előremosódik, miközben Tenebris fölé hajol, szó szerint eltakarva őt.
Az ujjai megérintik a csípő lapályát, végigcirógatnak a kerek fenéken.*
- ... az érzékeidről beszélgettünk? -*szuszan.*