Három Seprű

Jules

Nem érti... most valami rosszat mondott volna, hogy Julesnek hirtelen ennyire menekülhetnékje támadt?! Pedig ő nem akarta elbizonytalanítani, de tényleg. Semmi gonoszat nem állt szándékában mondani, csakcsupán őszinte volt, ugyanis legtöbb embertársával ellentétben utál hazudozni, ráadásként talán éppen emiatt olyan harmatgyenge hazug. Őszintén nyilvánult meg, mert nem hitte, hogy ilyesmivel megsértheti a másikat.
- Miért vagy zavarban? - néz Amy teljesen ártatlanul újdanat barátjára. - Hiszen mondtam, hogy nincs semmi baj, mindkettőnknek jobb együtt, nem? Vagy te talán a szerencsétlen srácok helyében szeretnél lenni, akik éppen most kezdenek szörnyet halni a szájmagasságban hullámzó rózsaszín sártól? Na neee, ezt még te sem kívánhatod. Azonban ha te lennél a helyükben, akkor bizony nem egy hülye jutna rád, hanem mindjárt kéthülyés délutánod lenne.
A Tavasz, nagybetűvel. Ez már döfi, végre sikerült még egy tavaszimádót találnia. Eleddig mindenki a nyárra esküdött, mert akkor van hosszabb szünetük, vagy a télre, merthogy karácsony és ajándékok. Az persze senkinek nem jutott eszébe, hogy valójában tavasszal kapják a legnagyobb ajádnékot, méghozzá magától a természettől. Olyankor mindenkinek zúg a vére a hormonok hatására, melyet a robbanásszerű virágba borulás és a lassan éledező természet kivirulása okoz.
Joy hatalmas kortyokkal üríti fenékig poharát, azután harciasan letörli a fahéjból és a vajsör habjából keletkezett kis bajuszkáját. Tekintetével a pasasokat tanulmányozza, s közben időnként Julesre pislogva jegyzi meg:
- Nézd, akár valami áldozati bárányok, úgy menekülnének. Mint amikor a ketrec sarkába szorított kísérleti egér vinnyog kegyelemért... Különben egyik srácot sem ismerem. Csak a lányokat - vigyorodik el, s a mosoly nem hagy kétséget a rózsaszíneket illető véleménye felől. Ezek után úgyis mint nagy stratéga: töprengő arcot ölt, majd fél perc múltán a fejéhez kap. -  A terv, a terv. Figyelj rám: el ne mozdulj innen, csak állj be valami hódító pózba az asztalnak támaszkodva és időnként pislogj arra a fiúk felé kicsit szégyenlősen, bátortalanul. Rendben?
Ezzel Amy választ sem várva, üres korsóját kézen fogva elvitorlázik a két jóképű áldozati egér felé.
A lány szerencséjére olyan távolságban álldogál a különös négyes, ahol Jue már nem hallhatja mit beszélnek, így legalább kevésbé lesz égő, ha esetleg mégsem jön be a terve. Joy határtalan magabiztosságot árasztva lépdel át a tömegen, s menet közben eldönti, hogy igenis fel fogja csípni az egyik srácot, már csak úgy szórakozásból is. Amikor eléri úticélját, lelkendezve ugrik előbb az egyik, majd a másik fiú nyakába, miközben jócska adag lelkesedéssel a hangjában adja elő:
- Jaj de jó, hogy végre megvagytok! Már azt hittem elfelejtettétek a találkát vagy valamit. Ott vártunk rátok annál az asztalnál Julesszel - mutat barátnője felé Amy, s közben a fiúk karját elkapva kirántja őket a meglepetéstől tiltakozni is dermedt pinkek karmai közül. A tömeg jótékony takarásában azonban már megjátszottan szégyenlős hangon szólal meg, mint akire egyáltalán nem jellemző az iménti viselkedésmód. - Bocs, fiúk, remélem nem haragszotok, hogy lecsaptalak titeket a rózsaszínek mancsáról. Nem szokásom így viselkedni, de tudjátok a barátnőmnek és nekem is nagyon megtetszettetek. Aztán fogadtunk. Jules azt mondta, hogy úgysem merlek az asztalunkhoz hívni titeket a két liba miatt. Úgy nézem elbukta a fogadást. Szóval jöttök?
Lelkierejéből a dögös kisugárzás mellé futja egy százkarátos mosolyra is, hátha mégis őket választanák a bénácskának érzett duma és a lerohanás ellenére a fiúk.
Ééééés nagyon úgy fest, nyert ügyük van. Ugyanis a magasabbik, kábé 190 centis atlétatermetű filkó megkönnyebült vigyorral bólint; alig 185 centis, hasonlóan izmos testfelépítésű és feltűnően jóképű társa pedig beleegyezően bólogatva indul meg Amy mögött az asztal felé, melyet még mindig nem lepett be a zsúfolt kocsma népessége valamiért. A leányzó enyhén rájátszik nőiesen kiforrott mozgására, hiszen pontosan tudja mitől döglik a légy és azt is sejti, ha nem lett volna ilyen piszkosul határozott a mozgása, akkor a pasasok nem engedelmeskednek vonszolásának.
Joy ezúttal úgy dönt nem hagy választási lehetőséget Julesnek. Az eleddig a fenekét bámuló magasabbik, izompólós fiút ülteti le mellé, ő ugyanis az alacsonyabb srácot választja ki magának, mivel első látásra megbűvölte a színejátszó, csillámos kékeszöld szempár, a makacsul szögletes áll és a magas, tiszta homlok látványa. Na nem mintha a másik fiú nem büszkélkedhetne hasonlóan attraktív megjelenéssel, de az olvadt csokoládé színű szemek túlzottan emlékeztetnék az ajtón éppen belépő Antonyra, azaz az exre.
- Jue, bemutatom a fiúkat. Ő itt... izé, és ő pedig ööö... - néz zavartan Joy a Jules mellett ülő pasasra és ekkor döbben rá, hogy még egyikük nevét sem tudja.
- Aaron - segíti ki mackóbariton hangon a bemutatni szándékolt fiú.
- Én pedig Patrick vagyok - szól a másik tengermorajlásszerűen mély, de nem szándékosan elmélyített hangon, azután ómódian felpattanva hajol meg a lányok felé.
Amy érzi ahogy kipirul Patrick felettébb kellemes és szimpatikus hangja hallatán, ámde mázlijára megremegő bokáját elrejti az asztal.
- Szóval Aaron és Patrick - visszhangozza nagyot nyelve. Immáron hidegen hagyja a döbbenten bámuló Antony látványa és a dermetségükből lassan oldódó pinkek is, teljesen leköti figyelmét az asztal társasága, de legfőképpen Patrick.

Amy láthatóan nem kedveli, ha valaki sokáig totojázik vagy nem tér gyorsan napirendre a dolgok felett. Meglepődik, mert zavarban vagyok. Hát... sosem szerettem tolakodni, mindig előbbre tartottam a (legtöbb) ember szándékát. De ha nem zavarja, hát nem, ennek csak örülni tudok. Kicsit felvonom a szemöldököm a nyílt szavak után. Mostanság túl sok olyan ember vett
körül, aki játszott és azt mondta, amit az ember hallani akart, így felüdülés egy ilyen szókimondó emberrel találkozni, aki ráadásul modorral is rendelkezik, és nem bunkó. Utóbbiból is túl sok van.
Együtt nézem Amyvel a srácokat, és megpróbálom elképzelni a helyzetüket. Áldozati bárányok... Igen, pontosan, ez megfelelő kifejezés. Ő cukiságai önnön egójuk oltárán akarják őket feláldozni, mint újabb hódításokat. A fittyfenét, ha rajtam és Amyn múlik!
Aztán hallom a tervet, és el kell fordulnom a srácoktól, nehogy meglássák hitetlenkedő vigyorom.
- Mire készülsz? Csali és háló egyszerre? Csak nem letámadod őket? Hát... - rázom a fejem eszelősen vigyorogva - ha engem szántál szexis csaléteknek, lehet, hogy csalódnod kell.
De azért belemegyek a játékba. Azonnal pózba vágom magam, és egy pillanat alatt felöltöm a szempillarebegtető csábítás maszkját, egy kis szégyenlős szemlesütéssel lekenve, és bár nincs gyakorlatom ebben, tudom, hogy sikerünk lesz, ha egy csepp eszük is van a srácoknak. Figyelem, ahogy Amy eltűnik a tömegben, és mialatt próbálom játszani a csábító főnyereményt, élvezettel figyelem a két csaj arcára fagyó (és cseppet sem olyan hatásos) cukiságot, mint amilyen az enyém. Nehezen állom meg, hogy ne röhögjem el magam. Amy előadásának sikerét eleinte csak a lányok arckifejezésén tudom mérni, ennek alapján azonban a siker garantált. Nem tudom, mit mond nekik Amy, de a srácok megindulnak felénk, Amy magabiztosan és őrülten mozgó csípővel rángatja őket felém. Uralkodom magamon, mikor meglátom hármójuk arcát: látszik, egyikőjük sem igazán tudja, hogy mi is történik.
Gyorsan becsusszanok az asztal mögé, és diadalmas pillantást vetek a két leigázott fiúra és a két csalódott csajra. Elismerő pillantást vetek Amyre, majd várom a magyarázatot.
A két fiú valóban olyan jóképű, mint messziről tűnt. Akit Amy mellém tuszkolt le, majd' két méter magasra nőtt, vonásai kemények. Kicsit sportoló-alkat, míg a másik inkább a finom, mégis hangsúlyos vonásaival hívja fel magára a figyelmet. Az én "pasim" mély hangon Aaronként mutatkozik be, Amy szerzeménye Patrick, aki láthatóan nem csak zsákmányként nyűgözte le Amyt, hanem mint az ellenkező nem egyik kiemelkedő egyedeként is. Patrick hangja jóval kellemesebb, de Aaron sem unszimpatikus. A helyzet annak ellenére, hogy komikus, számomra cseppet sem kínos. Meg is töröm a csendet. Csábító pillantásom már rég eltűnt, nem maradt más, mint a kacér vidámság.
- Na és fiúk, mennyin múlott, hogy halálra unjátok magatokat?
Rámosolygok Amyre.
- Hogy sikerült elrángatni a ragadozók karmaiból őket?
Majd visszanézek a két sértődött kisasszonyra, akik megvetően odadobják a pénz a pultra, és egy pillantást sem vetve ránk felszegett fejjel kivonulnak a Három Seprűből.
Ez igen!

Jules

Hallja ugyan Jue szövegét, mely szerint a hugrabugos tökéletesen alkalmatlan csaléteknek, ám válaszolni már nincs ideje. Hátranéz menet közben, s egy "Bízz magadban!" címzetű pillantást vet barátnőjére, majd biztatóan rákacsint és tovább tolakszik a vedelni vágyó kocsmajárók és a szabad hétvégéjüket itt töltő diákok vállai között.
Amy szinte lesokkolódik attól, hogy sikerült a terve, hiszen gyakorlatilag semennyi esélyt nem adott volna erre például egy fogadáson. Mindazonáltal igyekszik gyorsan túltenni magát saját hülyeségén és az ajtón belépő Antony szemébe nézve tűnődik a továbbiakon. Igenis boldognak akar látszódni, habár talán pont ez a makacs örömhajhászás öli meg az igazi jókedvet, Joy azért igyekszik cseppet sem letörtnek mutatkozni az asztaltársaság és egykori barátja előtt, megpróbálja titkolni problémáját. Ennek ellenére ha Jules vagy bárki más tüzetesebben megnézi a leányzót, könnyedén kiszúrhatja mi, pontosabban ki felé pislog olyan sűrűn a griffendéles.
Bánatában Amy észre sem veszi a rózsaszín libák távozását, vagy legalábbis nem jut el az agyáig a mozdulatsor. Időnként dühödten pillog Tony felé, mintha a fiúnak nem lenne joga itt tölteni a roxmortsi hétvégéjüket, mintha a Három Seprű valamiféle magánterület volna, ahonnan kitiltották a hűtlen fiúkat, szerelmeseket.
- Nem sok hiányzott - ismeri be Aaron Jules kérdésére válaszolván, egy szívdöglesztő mosoly kíséretében. - Az az igazság, hogy ha nem jött volna a barátnőd, akkor azt hiszem rövidesen elmenekültünk volna, méghozzá nagyon messzire. Semmi okot nem adtunk nekik rá, mégis lerohantak és nyafogtak, cincogtak ott nekünk, hiába próbáltuk elhessenteni őket. A ti társaságotok azonban nincs ellenemre, sőt kifejezetten jó mentőötlet volt a szöktetésünk, akármelyikőtöktől származik is.
Ismét előáll a régi helyzet: a lányka Jules szavaira kapja fel a fejét, alig fogván fel újdonat barátnője mondandóját. Röpke fél perces torokköszörüléssel melegíti be torkát, miközben zavarából igyekszik kilábalni, s azon tűnődik mi szépet és jót mondhatna. Semmi ilyesmi nem jut eszébe, csakhogy előbb-utóbb muszáj megszólalnia, nem húzhatja a végtelenségig az időt. Patrick csillámos szemeibe nézve merít erőt, na meg persze kellő mértékű hülyeséggel vértezi fel magát, mielőtt szólásra nyitná száját.
- Hát tudod az úgy volt, hogy ööö... khm, elárultam nekik mit szoktak csinálni azok a lánynemű haramiák a frissen felcsípett fiúkkal. Tudod, a beavatási szertartásos, körülmetéléses, rituális gyilkosságos szokásaikat, azért is néztek rám olyan különösen a csajok. Nem sejtették honnan tudok ferde hajlamaikról.
Halálosan komoly képpel adja elő szövegét, mintha tényleg megtörtént, valóságos eseményekről beszélne, holott mindössze a többiek megnevettetésére és saját gondolatai elterelésére szánja a meglehetőst morbid humort. Fél perc elteltével, mire a többiek várhatóan kihüledezték magukat, s lassan talán kapcsolnak is a szöveget illetően, Amy jelentőségteljes pillantást vet Jue felé a biztonság kedvéért, hogy tutira felfogja ő is a vicc lényegét. Mely szerint totál mindegy mit mondott a fiúknak, minek a hatására követték őt az asztalhoz, a lényeg a jelenlétük.
- Jah, különben meg Amy vagyok - teszi hozzá totál mellékesen a fiúkra nézve.

Felkacagok Amy poénos magyarázatán, de visszafogom magam. A megkönnyebüléstől, hogy túl vagyunk a dolgon (habár az én szerepem kimerült a csábító szobor játékkörben), és a két szimpatikus srác mellettünk való elhelyezkedése miatt kicsit talán hisztérikus vonyításnak tűnik az a bizonyos kacaj... El is nyomom a végét, és végighallgatom csengőhangú Patrick köszönetnyilvánítását. Aaron nem tűnik egy szószátyárnak, de nem is baj. A csendes hála is hála.
Mosolyogva-hunyorogva fogadom Amy jelentőségteljes pillantását, jelezve, hogy felfogtam a mondandó lényegét, majd elfordítja a fejét és bemutatkozik a srácoknak. Követem a példáját.
- Én Jules vagyok, mint hallhattátok - nézek rá mosolyogva  a két vendégre.
Amy közben gyakran pillant Patrickre. Meg is értem. A srác ha nem is kifejezetten jóképű, legalábbis számomra, sármos, az biztos. Észlelem én, hogy a griffendéles leányzó érdeklődik a srác személye iránt, így úgy érzem, megilleti őt a dicsőség, így fényezhetem is kicsit, és ezzel talán az a bizonyos másik srác emléke is gyorsabban feledésbe merül, aki miatt Amy beült ide magányosan olvasgatni.
- Amy volt az ötletgazda! Jó griffendéleshez illőn nem tudta végignézni, ahogy meglékeli a két... lány a koponyátokat és elszívja az ép eszeteket. - jelentettem ki folytatva a morbid vonalat, amit Amy kezdett el. Szerintem vicces két újdonsült asztaltársunkat így megbotránkoztatni. Gondolom üdítő lehet nekik két furcsa csajszival beszélgetni a dögunalmas nyáladzás után.
Rámosolyogtam Amyre, és kacsintottam egy alig észrevehetőt. Patrick Amy felé fordult, és mosolyogva mondta:
- Hát akkor köszönjük az akciót, Amy.
Úgy mondta Amy nevét, mintha tetszene neki a lány, hangja mélyen szólt és őszintén. Ha hozzám szólt volna így, elvörösödtem volna, az biztos. Aaron viszont annak ellenére, hogy szimpatikus, nem igazán hat meg. Mondjuk Patrick sem az esetem, kicsit túl tökéletes az én ízlésemnek.
Magamban somolygok és elégedetten hátradőlök. A mai nap eddig igencsak sikeres, ha arra gondolok, hogy megmentettünk két hímneműt a pink feketeözvegyektől, pluszban még Amy napját is feldobhatom.
- Rendelhetünk nektek valamit, hálánk csekélyke jeléül? - teszi fel a kérdést mosolyogva, felvéve a ritmust a lány kiszemeltje. Én ugyan már két körön voltam túl, de a meleg és a "kaland" megint szomjassá tettek, így jelentőségteljes pillantást vetek Amyre, miközben lányosan bizonytalan mozdulatot teszek a vállammal meg a fejemmel. Azt akartam, hogy Amy válaszoljon. Inkább Aaron felé fordulok. Ha őszinte akarok lenni, hát ez a srác cseppet sem olyan feltűnő, mint Patrick, de kedves vonásai vannak. Épp eléggé szimpatikus ahhoz, hogy ha esetleg Amy elmerülne Patrick szikrázó tekintetében, én se unatkozzak. Az mondjuk tény, hogy nem egy közlékeny alkat (habár a hálamonológ elég hosszúra sikerült), de hát mint a legtöbb ember tudja, jól elvagyok akkor is, ha nekem kell beszélnem. Lényeg, hogy meghallgassanak. Vagy úgy csináljanak, az is elég. Aaron pedig jó hallgatóságnak tűnik, úgyhogy probléma fel sem merülhet. A délután további része kellemesnek ígérkezik.

Jue bemutatkozása alatt Amy tovább folytatja az oldalra villogást, s mind jobban bőszíti a látvány. Antony ugyanis egy negyedéves kis libát csíp fel, nyilvánvalóan az ő bosszantására, hiszen időről időre ő is Amy felé pislog. Amikor véletlenül találkozna a tekintetük, váratlanul mindketten mást kezdenek el fixírozni kezdve az asztallaptól egészen partnereik viseletéig is kinézetének vizslatásáig.
Egyszercsak a griffendéles leányzó besokall, egyúttal ráeszmél mennyire hülyeség amit csinál. Napok óta nem beszélt a sráccal ezzel éreztetve vele, hogy igenis túllépett a kapcsolatukon, erre most belemegy egy ilyen kisded játszmázásba. Hát ezt már nem! Ha egyszer úgy határozott, hogy levegőnek nézi a srácot, akkor nem is fogja feladni döntését csupán azért, mert féltékennyé tétel céljából Tony felszed egy akármilyen kiscsajt. Elvégre nem Amy hibájából ment tönkre a kapcsolatuk, tehát neki szemernyi oka sincs az önvádra.
Ekkor végre elhangzik a lány szájából első teljesen felszabadult kacagása a nap folyamán. Méghozzá Jue szintén nem kevessé morbid humorának szól a nevetés, azután szerénykedő mosollyal jegyzi meg Joy:
- Azért ez nem egészen igaz. Jue nélkül nem sikerülhetett volna, hiszen ha nem látjátok meg dögös társnőmet, akkor niylván maradtatok volna a két futóbolond mellett, mitnhogy egy harmadikat kapjatok ki helyette...
Aaron széles vigyorral csóválja meg fejét.
- Ugyan-ugyan, ne légy ilyen kishitű. Jules ugyan feltűnően jól néz ki, de nélküle is követtünk volna. Bármit megtennék, csak azzal két csajjal ne kelljen többet összefutnom. Veletek pedig egészen kellemes délutánunk is lehet akár, hacsak nem derül ki időközben, hogy ti is ama szektához tartoztok - int fejével a távozó rózsaszínek után, a lányok iménti viccére utalva a srác.
Amy fejét kissé félrebillentve, némileg rosszallón hunyorog Julesre a kacsintás hatására, mosolya azonban nem tűnik el szája sarkából. Tekintetében valami ilyasmi van: "Oké-oké, elismerem rendesnek tűnnek a fiúk és Patrick tényleg eléggé bejön, de ne akarj rögtön összeboronálni vele". És amíg a két pasas másfelé néz, Joy kíméletlenül nyelvet ölt Julesre, azután ismét felkacag saját gyerekes viselkedése hatására.
Aaron kissé furcsállva méregeti a csengő hangú lánykát lévén, hogy lemaradt az előbbi mozzanatáról. Barátjára néz kérdő tekintettel, hátha ő tudja mi ütött a nőkbe.
Amy pedig ismét jólesően borzong bele Patrick hangjába, amikor a fiú az italmeghívást firtatja. Mindazonáltal úgy dönt igenis lazán és könnyedén fog viselkedni, mintha mi sem történt volna, mintha nem is lenne rá olyan tagló hatással az okos tekintetű, mély hangú, attraktív megjelenésű pasasnak már csupán a hangja is. A delejes vonzerővel nem törődve, barátian borzol bele Patrick hajába.
- Kedves tőletek fiúk, de ne költsétek ránk a pénzeteket. Épp az imént...
"ittunk egyet" - akarja mondani Joy, amikor végre felfogja Jue különös határozatlanságának okát. Másképp fejezi hát be a megkezdett mondatot.
- Épp az imént szomjaztunk meg Julesszel, ugye Jue? - néz művi ártatlansággal a fiúkra Amy.
- Na azért - bólint mosolyogva, biztatón és helyeslőn Aaron a lányok felé.

Szerencsére Amy veszi a lapot, és belemegy a játékba.
Vigyorogva fogadom a bókot, forgatom a szemeimet. Aaron mély hangján elégedetten rendel egyet nekünk, mindenkinek amit kért, Patrick pedig mosolyogva fürkészi a lányt. Vidáman nézem őket, habár Amy néha számomra érthetetlen módon oldalra sandít, igaz, egyre ritkábban. Próbálok én is észrevétlenül oldalra kémlelni, hátha felfedezem bosszús kíváncsisága okát, de annyi ember tolong a helységben, hogy lehetetlen kiszúrnom, mi böki Amy csőrét ennyire. Ha az ösztöneim jók, akkor valószínűleg az a srác lehet a dologban, aki miatt magányt keresve tért be ide.
Lapos pillantást vetek Amyre, és az agyam zakatolni kezd. Elég kicsinyes dolog a bosszú, de édes... És ha az a bizonyos srác még érez valamit a lány iránt, hát akkor itt a lehetőség, hogy megkeserítsük a dolgát. Én nem leszek akadály, hogy odaszúrjunk egyet annak a fiúnak.
Úgyhogy hirtelen elhatározással a mi srácaink felé fordulok.
- Velünk remek délutánotok lehet! Már ha nem vártok esetleg valaki másra...
Nézek jelentőségteljesen Aaronra, persze igykeszem nem túl hódító pillantásokkal bombázni, inkább haverkodom, remélem nem érti félre. Nem mintha olyan nagy csábító hírében állnék, de ki tudja: a pasik aztán teljesen kiszámíthatatlanok, ha az ellenkező nemről van szó.
- Mi teljesen szabadok vagyunk ugyanis. Mármint ma délután. Igaz? - teszem fel a költői kérdést Amynek.
- Mi is - pillant valóban szívdöglesztő mosollyal Aaronra, majd rám Patrick. - Semmi különösebb programot nem szerveztünk. Csak úgy elvoltunk, egészen addig, amíg az a két csaj ránk nem talált, és el nem kezdték élezni a kést - nevet, felvéve a morbid fonalat. Aaron is kacag vele, és elégedetten mosolygok. Lazán felvetem a fejem, és mikor megérkeznek az italok, kézbe veszem a harmadik hűs italomat, és középre nyújtom, koccintásra buzdítva a többieket.
- Akkor hát nyugodtan ihatunk a szabadságra!
- És a kellemes véletlenekre - teszi hozzá és emeli fel határozottan a poharát Patrick is.
A rövid tószt után Amy szemébe nézek, kacéran vigyorogva, majd két újdonsült társunkra, akik szemmel láthatóan élvezik a helyzetet. Koccintunk. Szemem sarkából látom, hogy más, a libusokhoz hasonló kaliberű csajok irigyen és érdeklődve mustrálják az asztal jókedvű társaságát, én pedig furcsa elégedettséget érzek. Jesszusom... Mintha a legjobb vadat kaptam volna el!
Megrázom magam, de mégiscsak nőből vagyok, és a két fiú valóban nem rossz darab. Ráadásul humoruk is van, és udvariasak. Egy délutánt eltölteni velük remek kikapcsolódás lesz. Remélem Amy is így gondolja.
Belekortyolok az innivalómba, és Aaronhoz fordulok, hagyom, hogy Patrick elmerüljön Amy nézegetésében. Látom Amyn, hogy néha rámpillant, amolyan "jaj ne csináld" szemekkel, de kétségtelen, hogy élvezzük a dolgot.
- És, mit terveztetek további "lógásnak"?

A lány eltűnődik vajon hol kezdődik a kétszínűség határa, meddig mehet el a játszadozásban? Remekül érzi magát meg minden, de semmi komolyat nem akar egyik sráctól sem és nem ártana, ha időben észlelné a határt, hogy megálhasson még a sorompó előtt. A kétszínűség pedig... ahogy Julesre pislog, mintha azt mondaná: hagyjuk az egészet és lépjünk le; ellenben nagyon is jól esik neki, hogy nőnek tekintik, Patrick szemernyit sincs ellenére.
Talán erre szokták azt mondani, hogy ő sem tudja mit is akar. A mondás jelenleg tökéletesen helytállónak bizonyul, pláne ha még azt is hozzavesszük a helyzethez, hogy Amy valamelyest bosszúra vágyik, Antonyt szeretné bosszantani újdonat fiúismerőseivel és nyugodt, laza, egyúttal jókedvű viselkedésével. Mindezt egyszerre véghezvinni persze lehetetlen, s Joy tart attól, hogy hatalmasat fog bukni a végén.
- Hm? - kapja fel a fejét Jue kérdésére Amy, mivel a nagy töprengésben elszalasztotta a kérdés lényegét, mindössze a vége ragadt meg a fejében.
- Hahó, elveszett leányzó - szól át az asztal felett vigyorogva Aaron, azután viszonozza Jules "felebaráti" pillantását. - Jue megemlítette, hogy a ma délutánt eltölthetnénk akár közösen is, ha te is ráérsz. Mit szólsz az ötlethez?
Eme néhány mondat elhangzásával helyére kerülnek Amy fejében a dolgok, megérti ecsetelte fél perccel ezelőtt Patrick, hogy semmi különösebb programot nem terveztek mára a haverjával. A leányzó a kelleténél kissé bizonytalanubbul bólint rá a kérdésre, mialatt igyekszik a tőle telhető legmagabiztosabb hangon megszólalni:
- Részemről oké.
Időközben befut Rosmerta a négy jócska korsónyi itallal. Joy hálás mosoly kíséretében zárja ujjait saját pohara köré, ámde a mosoly csak részben szól a kocsmáros asszonynak, aki ezúttal jóval gyorsabban hozta ki az innivalójukat, mint az előző alkalommal, amikor még csak ketten voltak az asztalnál Julesszel. Barátnője poháröszöntője hallatán végre egy őszintén jókedvű mosolyt csillant fel a kölyöklány.
- A szabadságra és a véletlenekre! - emeli poharát a magasba Amy, majd sorban koccint a jelenlévőkkel.
Néhány kortyot iszik mindössze a sűrű és tömény italból a griffendéles lány, azután halk koccanással landol az asztalon a korsó. Amy nyelve hegyével kanyarítja le a habot szája fölül. Törökülésbe helyezkedik a széken, hiába, ő sosem volt a nyugalom mintaképe, képtelen huzamosabb ideig nyugton ülni a fenekén.
- Tényleg, mik a terveitek? - bólint alig láthatóan Jules felé a kérdést helyeslően Joy.

Nagyon úgy tűnik, hogy a két srác élvezi a helyzetet, talán még jobban is, mint mi. Ennek pedig rendkívüli módon érthetetlen mértékben örülök. A harmadik adag innivalótól viszont úgy tele lett a gyomrom, hogy mozdulni is alig tudok, viszont a meleget nem enyhítette. Várom a fiúk válaszát, és reménykedem, hogy nem azt mondják, hogy kviddicskellékeket akartak nézegetni, és nem akarunk-e esetleg velük menni. Utálom félreismerni az embereket.
Aaron Patrickre néz, és az Amy mellet ülő fiú megvonja a vállát.
- Igazából semmi terv. Lógás a nap további részében, már ha ez nem gond. Ha nektek volt programotok, miattunk ne hanyagoljátok el, így is épp elég sokkal tartozunk - pislant Amyre kacéran, aki viszont megint el van révedezve egy kicsit, ezért az asztal alatt egészen enyhén hozzáérek a lábammal. Egy pillanattal később, amíg nem reagál, hirtelen rémület költözik belém. Mi van, ha a srácot piszkáltam meg? De aztán látom, hogy visszatér belé az élet, felhúzza a lábát a székre, viszont inkább én válaszolok.
- Hát, ami azt illeti nekünk sincs semmi dolgunk azon kívül, hogy túléljük a forróságot - mosolygok két partnerünkre. - A mai jócselekedetünk amúgy is megvolt... Szóval én most bárhová szívesen elmegyek.
Kiegyenesedem, jelezve, hogy indulásra kész vagyok. Mindenki megitta az italát, a fizetés is megtörtént, úgyhogy akár mehetünk is.
- Igaz, menjünk - bólint Sármos Patrick, feláll, és a kezét nyújtja Amy felé, hogy segítsen neki felállni. Suttyomban megforgatom a szemeim, hogy a lány azért lássa. Én azonnal felpattanok, előbb, mint Aaron, így ő nem tudja eljátszani az úriembert, de nem is bánom. Jól elleszek én vele amúgy is, ha nem játsszuk a hölgyem-uram játékot, nem szeretem az ilyesmit.
- Kész bolondokháza, ami ma van itt - motyogja Patrick végignézve a Három Seprű társaságán.
- Hát lehet, hogy némi térnövelő bűbáj áll a háttérben. Kellenek a vendégek.
Négyesben kivonulunk, elöl megyünk Aaronnal, mögöttünk közvetlenül Amy a másik sráccal. Érthetetlen büszkeséget éreztem, mintha diadalmenet lettünk volna. Csomóan megnéznek, legalábbis nekem úgy tűnik. Mintha két sorozatgyilkossal sétálnánk ki a túlzsúfolt helyiségből. Vagy mintha mi lennénk azok...
Mosollyal az arcomon lépek ki a napfénybe.
- És akkor most hová?

Jules

Az asztal alatt egy láb ér hozzá Amyéhez, mire a leányzó rémülten összerezzen, ugyanis cseppet sem számított az érintésre. Megpróbálja kitalálni vajon ki lehetett az orvtámadó, ámde Jules tekintete hamar elárulja a hugrabugos lány tettét. Joy megpróbálja addig eltátogni csábító-társának amíg a fiúk megint nem, vagy legalábbis kevésbé figyelnek éppen rájuk, hogy:
- Asztal alatt nem ismerkedem.
És egy kaján vigyort is mellékel a gonoszdi szöveghez, továbbá egy kacsintást.
Ígyként Amy ügyesen lecsúszik Patrick pillantásáról, mivel csak későn kapja a fiú felé a fejét. Kárpótlásul nagyvonalúan legyint a srác szövegére:
- Ugyan már, nem tartoztok semmivel. Az italok azt hiszem bőven kiegyenlítették a számlát. Julesnek pedig igaza van, tényleg nincs semmi dolgunk ma.
Joy előbb csodálkozva bámul a felé nyújtott praclira, ám még időben felfogja Patrick jóindulatú szándékát, mely szerint segítené őt, a gyenge nőt a felkelésben. Na ezt már végképp nem! Hát mégis mióta számít ő gyengének? Pláne nőnek?! A leányzó egy szelíd mozdulattal félretolja megmentettje kezét, azután ruganyosan pattan fel a székről. Igazándiból nem izgatja mennyire sérti meg ezzel a pasast, elvégre Amy a kviddicscsapat tagja, így nem szorulhat semmiféle fizikai támogatásra.
Aaron késve mozdul, Jules már félúton van a felemelkedés felé. Ha már így történt, a fiú kivárja míg Jue feláll, azután álnőiességgel, mulatságosan rájátszva nyújtja a kezét, mintegy a felsegítését kérvén. Végül persze önerőből kel fel a székről, majd képzeletbeli szoknyácskája széleit megfogva pukedlizik, ezzel köszönvén meg a leányzó segítségét. Enyhén fejet is biccent.
Amyből kitör a nevetés, ahogy elnézi a komédiázó Aaront. Nevettében kevés híján hasra vágódik a széklábban, mely egészen véletlenül kerül jócska tappancsai elé, s végül mégis kénytelen Patrickre támaszkodni, nehogy gyalogbéka módra terüljön szét a padlózaton. Joy igyekszik úgy álcázni a mozdulatsort, mintha csak a kacagását palástolandó dőlt volna Patrick vállára.
Ekkor mormolja el a támaszték a bolondokházára vonatkozó mondatát, mire griffendélesünk szolidan csuklik egyet. Már megszólalni sem mer, rákvörös arcát Patrick felkarjába fúrva áll és igyekszik minél diszkrétebben letudni az abbahagyhatatlannak tetsző nevetést.
- Öhöm, lehet - morran fedezékéből, majd lassan előbújik, ahogy haladnak kifelé az intézményből. Nem tudni mire értette, lehet Jules tértágító bűbájára értelmezni, de Patrick kis megjegyzésére is.
Mindenesetre ahogy kilépnek a kocsmából, Joy átkapaszkodik barátnőjére és immár az ő vállába prüszköl tovább a röhögéstől. Jellemző, megint nem tudja abbahagyni. Pont akkor, amikor olyannyira szüksége volna rá, hogy legalább egy pöttyet normálisnak látsszon, nehogy elijesszék a férfiak eme két díszpéldányát maguk mellől.
- Bocs - hörren félig Jules mögé bújva, enyhén rázkódó vállakkal. - Menjünk valami embermentes helyre jó?
Kissé tétován, rákvörösen néz fel álcájából, de mostmár legalább nagyjából képes komoly képet vágni.

[Barbara vagyok.]

Draco   &   Olivia
_____________________________________________

   El-eljátszogattam a kis mogyoródarabkával. Próbáltam minél jelentőségteljesebben kimaradni a beszélgetésből, illetve hallótávolságon kívül maradni Olivia rikácsolásából. Végül kénytelen vagyok odafigyelni rá.
   Lábaimat keresztbe raktam, és rákönyököltem a pultra. Egy kezemmel az államat támasztottam a másik a falapon feküdt. Felvont szemöldökkel, de elismeréssel néztem a kis mardekárosra. Ahogyan meghúzta a korsó az italt - amit mondjuk úgy, nem egy elsőévesnek találtak ki-, figyelemreméltó volt. Jót mulattam rajta, sőt, egyre jobban kezdtem megkedvelni a kis porontyot. Élvezettel hallgattam, ahogy kiteregeti Draco szennyesét, szerelmi élete apróbb részleteit. Arcomon szétterült mosollyal néztem Draco szemeibe, majd visszahelyeztem a tekintetem a lányra.
   - Barbara vagyok. – válaszolom, majd elpöccintem a másik irányba a mogyorót – Bírlak pöttöm! – alattomosan Dracot figyelem.

   Oliviát már most megkedveltem, bár ő kétségkívül ki nem áll a piros szegélyű talárom miatt, de az, ahogyan kiszúr Dracoval, és felhergeli egy kicsikét is már, ahhoz már tehetség kell. Tudja mitől döglik a légy, még ha egy Lestrange is.

   Úgy döntöttem ideje eltűnnöm. Csak, hogy jelenetet rendezzek, vagy még jobban feltúrbózzam Oliviát, hogy kikészítse unokatestvérét, hajamat átlendítem a vállamon, és a lehető legközelebb hajolok a szőkeséghez. Behunyva a szemem suttogom a fülébe a szavakat.
   - Kösz a randit. – szusszantok egyet és folytatom – Igazán felemelő volt, megismételhetnénk…
   Aljasan elmosolyodom, és elhúzódóm, mielőtt még képen törölne. Biztos voltam benne, hogy a kis mardekáros is hallotta szavaimat, vagy ha ne, biztos kérdezősködni fog. Elégedetten elhagytam a pultot, és az ajtót célba véve, kiléptem a tiszta levegőre.

;;köszönöm a játékot!

megjegyzés: ne haragudjatok a hossz és minőség miatt, záróreagként ennyi tellett