+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  A 96/97-es tanév
| | | |-+  Egyéb helyszínek
| | | | |-+  Roxmorts
| | | | | |-+  Három Seprű
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] 2 3 ... 6 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Három Seprű  (Megtekintve 24901 alkalommal)

Serpenrosa Hellsing
Eltávozott karakter
*****

Cuki gyógyítóhölgyemény,enyhe szadista beütéssel

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2008. 04. 11. - 14:33:52 »
0

Egy barátságos hangulatú kis kocsma Roxmortsban. A tulajdonosnőt Madame Rosmertanak hívják.
Naplózva

Kevin Farraday
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2008. 04. 24. - 20:30:58 »
0

[Audrey (: ]

Március első hétvégéje volt, kellemesen meleg, szép napos idő… Kb így tudnám jellemezni a helyzetet, ahogy magányosan végigsétáltam a falu Fő utcáján. Magányosan, mint mindig. Nem nagyon tudott már meghatni, hogy bármerre amerre néztem, mindenki remekül elvolt a haverjaival, barátjával, barátnőjével, tudom is én hogy kivel… Már megszoktam ezt az egészet. Eddig minden látogatásom a faluban, így zajlott le. Egyedül róttam pár kört, jóképet vágtam a szembejövő boszorkányoknak és varázslóknak, akik mind mosolyogva könyvelték el, hogy „jéééé, még egy varázslópalánta”; majd végül mentem vissza a kastélyba. Tartalmas program.
Bár, most mégis más volt kicsit ez az egész helyzet. Nem is volt olyan régen, hogy azon a különleges Valentin napi estén, amikor olyan sokáig beszélgettünk Audrey-val, szóba került, hogy összefutunk valahol… Azonban most sehol sem láttam a lányt… Persze, hogy nem láttam... Biztosan a barátnőivel van valamerre, engem meg már rég elfelejtett. Nem lepődnék meg rajta, általában így szokott ez lenni. Nem is tudom mit várok már…
Hát igen, az utóbbi időben, ez a világfájdalma magatartásom ismét kezdett előtörni belőlem. A baj ezzel csak az volt, hogy már harcolni sem akartam ellene. Mondhatni feladtam, és sodródtam az árral… majd csak alakulnak valahogy a dolgok, ennél rosszabb már úgysem lehet.
Amikor megtorpantam a Mézesfalás kirakatában, nem tudtam megállni, hogy egy halovány mosoly ne üljön ki az arcomra. Emlékszem még, milyen meglepett képet vágott az eladó, amikor felvásároltam a fél raktárt Audrey-nak… Megint Audrey..
Sóhajtottam egy mélyet, majd szép lassan továbbindultam. Pár lépés után aztán, megakadt a szemem a Három Seprűn. Nem szoktam gyakran oda járni, sőt, eddig ha kétszer voltam… hiába, aki nem társasági ember, ne járjon társasági helyekre. Na de ez most nem volt lényeg, mert hirtelen elhatároztam magam. Végülis olyan mindegy volt, hogy most rögtön visszamegyek-e a kastélyba, vagy beülök kicsit a kocsmába, nem? Szóval az utóbbi mellett döntöttem…
Pár gyors lépéssel elértem a fogadó ajtaját, majd gondolkozás nélkül be is nyitottam. A kocsma tele volt, mint mindig.. Többek között, ezért nem szerettem annyira… Na mindegy, néhány határozott lépéssel megindultam a bárpult felé, kértem magamnak egy vajsört (ahhoz képest, hogy varázslóital, egész jó íze volt), majd a sarokban lévő, félreeső kis asztal felé vettem az utamat.
El sem telt egy perc, már vettem is le a dzsekimet, amit végül a szék háttámlájára fektettem, én pedig leültem az asztalhoz.
*Hát akkor… egészség!* gondoltam magamban, ahogy végighordoztam a tekintetem a tömegen, és belekortyoltam az italomba…
Naplózva

Audrey V. Turner
Eltávozott karakter
*****


in love with a BLUDGER

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2008. 04. 30. - 20:16:05 »
0

[ Kevin (: ]

*Már jó fél órája üldögél a kocsmában pár háztársával egy nagyobbacska asztalt elfoglalva. Miután ismét bejárták az egész varázslófalucskát, itt telepedtek le. Igaz, Audrey nem velük volt egész nap. Egy kisebb bevásárlókörutat tett Roxmortsban, ezt jelzi a kopott oldaltáskájából kikandikáló gyűrött mézesfalásos zacskó, valamint a kezében lógó, egy közeli könyvesboltból való szatyor, amelyben legújabb könyvszerzeménye lapul. Felhörpintve vajsörének utolsó kortyát ajtónyitódásra lesz figyelmes. Legnagyobb meglepetésére Kevin suhan be az ajtón, de a fiút olyan gyorsan elnyeli a kocsmában kavargó tömeg, hogy Audrey teljesen szem elől téveszti. A griffendéles fiú pár perc után ismét feltűnik az egyik sarokban álló asztalnál egy vajsör kíséretében. Audrey fején átfut a gondolat, hogy ha egyedül van, akkor biztos nem zavarná.. No meg a háztársai nélküle is elvannak, maximum majd velük megy vissza a suliba. De pár percet igazán kibírnak nélküle. Szabadkozik egy sort, majd oldaltáskáját vállára kapva felpattan helyéről, és átballag Kevin asztalához*
- No csak, kit látnak szemeim? *szólítja meg a fiút, egy felvillantott, széles vigyor kíséretében. Talán nem épp a legösszeszedettebben toppant ide, no de az összeszedettség nem is tartozott soha Audrey jellemzői közé. Rövid haja kócosan mered a négy égtáj irányába, és most tisztán kivehető lila tincsek csillannak meg benne. Fekete, vászon tavaszi kabátján csak az alsó három gomb van begombolva, egyik válla pedig oldaltáskájának köszönhetően hetykén lecsúszott és most a lány könyökénél lengedezik, ezzel láthatóvá téve tengerzöld, ezüstös betűkkel a Walpurgis Leányai zenekart hirdető pólóját. No de Audrey ezzel cseppet sem törődik, amennyiben a fiúnak nincs ellenvetése, ledobja magát egy Kevin melletti székre*
- Mesélj, mizujs veled? Milyen volt eddig a roxmortsi sétád? *érdeklődik mosolyogva, közben szeme sarkából egy pincért keresve, hogy megrendelhesse következő kupa vajsörét*
Naplózva

Kevin Farraday
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2008. 05. 28. - 20:05:20 »
0

~ Mi a fenét keresek én itt? ~ gondoltam magamban, miközben jól meghúztam a vajsörömet. Itt volt az ideje lelépni, mászkálni még valamerre, aztán visszamenni a kastélyba, vagy mittomén. Ismét egy remek roxmortsi hétvé…
Azonban mielőtt sikerült volna tovább szőni a szót, a szívem egy erős dobbanása elnémította az összes gondolatomat. Audrey ismerős alakja kezdett kibontakozni a tömegből, ahogy felém sétál… felém?! Hát mégsem felejtett el? Ez… újdonság… komolyan. Eddig hajlamosak voltak csak úgy elfelejteni az emberek, hogy találkozót beszéltek meg velem - ha egyáltalán eljutottunk odáig. Na de ez most nem lényeg, gyerünk, ideje összeszedni magam!
- Szia Audrey –köszöntem a lánynak egy mosoly kíséretében, amikor odaért mellém. Hát be kell vallani, még mindig Audrey volt az egyetlen ember, aki csak a puszta megjelenésével (vagy jelenlétével) jó kedvre tudott deríteni.
Jó mondjuk nem tudom mit problémázom, hiszem egész jól alakult pár dolog az utóbbi időben. Itt van pl a kviddics csapat. Jó, tény, hogy nem fogó lettem, hanem „csak” hajtó, de ez sem semmi azért! Főleg hogy az egyetlen srác vagyok a griffendél csapatában. Erre pedig valamilyen szinten akár büszke lehetek. Örültem neki, hogy volt végre valami, amiért érdemes küzdeni: a kviddics kupa! Na de azért azt is hozzá kell tenni, hogy lazsálni nincs idő. Kedves csapatkapitányunk elég rendesen meghajt minket, néha élni is alig marad erőm.. na de „ha nincs áldozat, nincs győzelem”. A kupa pedig megéri a küzdelmet.
- Hát… unalmas –feleltem őszintén Audrey kérdésére- Bolyongtam kicsit erre-arra, megnéztem egy-két boltot, majd végül itt kötöttem ki. Szóval csak a szokásos –tettem még hozzá tőlem egyáltalán nem megszokottan, laza hangnemben. Hát igen, ezt hozta ki belőlem a lány, amiért el sem bírja képzelni mennyire hálás vagyok neki… Egyszer majd jó lenne vele komolyabban is beszélgetni, de az azért még odébb van… vagyis… majd eljön az ideje annak is! De addig is, nem kéne hagyni leülni ezt a beszélgetést sem!
- Nah hát röviden ennyi. Feléd mi a helyzet? –tettem fel a kézenfekvő kérdést én is.

(Bocs, hogy sokat kellett várni rám :\ )
Naplózva

Yolanda Delacour
Eltávozott karakter
*****

×××× broken smile ×××× hetedév.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2008. 07. 04. - 21:07:59 »
0

[ :: Cedrah :: ]   Hááát



] Az főutcán [

Nos szemöldökrándulás ide vagy oda, nem igazán veszem ezt sem észre, sőt, még az sem jut eszembe, hogy esetlegesen ismerősnek hatna neki a vezetéknevem, amit még mindig nem sikerült teljesen megszoknom. Kész szerencse, hogy a D betű olyan könnyen az ajkaimra jön, bár tény, hogy az L annál inkább. De le kellett vennem a Lévesque nevet, hiszen már nem tartozom ahhoz a családhoz? már nem?
Hiszen párhónappal a nagymamám, a nem vérszerinti halála után jött egy levél a legidősebb Lévesque sarjtól, akit egykor bátyámnak tartottam, miszerint most már, hogy megtaláltam az igazi családom, örömmel vennék ha nem használnám fel többet az ő vezetéknevük, hiszen nem tartanak arra érdemesnek. Oké, én értek a szóból, főleg ha ennyire nyilvánvaló, és mély sebet vág. Nem kellett kétszer mondani, ha ők így? hát akkor így.

- Igen, bár én még csak Január óta járok oda, előtte Franciaországban a Beauxbattons növendéke voltam. Aztán úgy alakult a sors, hogy átiratkoztam ide, hogy közelebb legyek az ikertestvéremhez, aki egyébként itt tanul már a kezdetektől fogva. ? Hogy sokat beszélnék? Igazából észre sem veszem, mert örülök ennek a változatosságnak. Már mint nem az a változatosság, hogy ÉN állandóan beszélek, sőt az a furcsa, ha 5 perce képes vagyok befogni azt a nagy szám. Nem, hanem az, hogy valaki ismeretlennek tudok társalogni, aki nem tud mindent jobban mint én. Egyszerűen botrányos, hogy némely ember mit meg nem enged magának abban a koszos iskolában. Vadabbnál vadabb dolgok jutnak a fülembe, és nem tudni ki kezdte el az egész folyamatot. De talán inkább nem is akarom tudni. Igy sem éppen jó most a kapcsolatom a külvilággal. Amilyen kedves vagyok, neki ugranék az illetőnek, aztán meg kicsapnának. Na az betenne a szüleimnek is.

De a lényeg a lényegben, hogy mondhatni tisztalappal indulok, és ez roppant jó érzés. De tényleg? Persze azt azért nem mondanám, hogy olyan nagy információkat közlök, hiszen a részletekbe nem is megyek bele, csak elhintem a kellő morzsadarabokat, amik nem is túl nagyok, de nem is parányiak. Ez persze  nem jelenti azt, hogy a testem jeleit, amik esetlegesen olykor megmutatkoznak, mint az előbbi ajakharapdálás, tudnám kontrollálni, hiszen igazán észre sem veszem.

- Pontosan. S ez a kirándulás pont ma van. Csak a többiek behúzódtak valami kevésbé nedves helyre. ? Feleltem egyszerűen s még véletlenül sem lehetett hallani semmiféle bánkódást a hangomban, amiért nem maradtak kint velem. Csak egy bólintás volt az ami megelőzte az egészet, melyben benne volt a helyeslés is, hát menjünk. Bár biztos ott lesznek a legtöbben, hiszen mondhatni felkapott hely, de a legkevésbé sem érdekel. Úgy is kerülnek, majd pont most ne tennék ezt. Ahogy koppan az a valami, ami fogalmam sincs mi a macskaköveken, úgy én is elindulok lassú, ráérős léptekkel a másik mellett, s a kapucnim kissé hátrébb tolva pillantok a másik szemeibe, elvégre szeretem látni annak az arcát, aki hozzám beszél.

A kviddics említésére, meg úgy magára a kérdésre egyszeriben csak felcsillannak a szemeim. A beszélgetés alatt most először ennyire nyilvánvalóan, és rajongva.
- Ennél szebben még én sem fogalmazhattam volna meg. A minden, és jelenleg az egyetlen, amivel kitöltöm a szabad perceimet. Évek óta játszom, Franciaországban is, és itt is a házam csapatában. Több posztot és kipróbáltam már, eleinte Terelő voltam, de most újabban Fogóként állok helyt. Igazából nem tudok megmaradni huzamosabb ideig egyiknél sem. ? Kezdek el beszélni, s már korántsem nevezhető a hangom sem oly kimért hideg felsőszólamnak, hogy már szinte leheltem a szavakat. Óh ne, korántsem. Talán a virág, ami oly erősen összezárta a szirmait, kezd újra kinyílni? Persze, csak lassan, hiszen nem megy ez olyan gyorsan. De az, ahogy mosolyogva, élénken mesélek arról, amit annyira imádok? Már egészen más képet mutat rólam, mint eddig. ? Talán ez kissé furcsa is, és nem is fordul gyakran elő, hogy valaki ennyire váltogassa a csapatban beosztott szerepét. Talán az lehet erre a magyarázat, hogy túlontúl szeretem a változatosságot. ?
] Három Seprű [

Nem úgy vettem észre, hogy a másikat zavarta volna ha sokat beszélek, bár még igazán nem is beszéltem sokat. Na mindegy is? Még nem is tudja, milyen agybajt szabadított magára az én szerény személyemben. Észre sem veszem, hogy lassanként meg is érkezünk az említett helységhez, melynek cégére lengedezik az egyre erősebben fújó szélben. S mint ahogy az a nagykönyvben meg van írva, ami az illemet illeti, én lépek be elsőként.

Persze nem meglepő, hogy olyan sok mindenki bezsúfolódódott az egyébként nem apró helységbe. De először csak az a nagy melegáramlat csap meg igazán. Most érzem azt, hogy tényleg átfagytam a zuhogó esőben, ügyes varázslat ide vagy oda. Megtorpanok, akár csak egy szégyenlős kislány a nagytömeg előtt, s ahogy hátrahajtom a kapucnim, pillantok a másikra. Elvégre ÉN nem látok egy szabad asztalt sem. S azért valljuk be, ebből a pasasból kinézem, hogy valami V.I.P. részlegbe fogunk kilyukadni perceken belül.


Naplózva

Cedrah Lupen
Eltávozott karakter
*****

pszichopata alkimista

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2008. 07. 16. - 00:55:18 »
0

[Yo Men?]

Az utcán

*Úgy tűnik, a madárka lassacskán kezdi kipihenni a kezdeti sokkot, melyet alkímistánk hirtelen felbukkanása és leszólítása kelthetett benne, ugyanis már élénkebben tekintget a lassacskán rázáródó kalitka berkein belül. Cedrah mérhetetlenül elégedett, elvégre ennél jobban akkor sem járhatott volna, ha egyenesen az aranyhajú nőket tojó ludat kaparintja meg attól a dölyfös kis dagadéktól.. Rogertől.. Nah, Rogerről ne is ejtsünk több szót, mert a végén még ebben a tökéletes emberben is feltámad a zöldszemű szörnyeteg, s ha az a piszkavas a kezében meglendül, a tokaredőkből font sálba burkolt, roppant masszív nyak sem lesz képes megóvni gazdája fejét a lecsonkolástól. Persze.. Ennyire Cedrah sem barbár. Ebben a pillanatban, legalábbis.

Az eső zuhog, a madárka csicsereg. Milyen kis bájos a hangja..! A férfi arcán kellemes mosoly pihen, még mindig az a kölykösen érdeklődő és őszinte, amelyikkel a szemrevaló lányzó figyelmét olyan ravaszul magára vonta, s miközben lazán zsebrevágott kézzel, a piszkavassal parádézva végigvonulnak az utcán, szemei sarkából ő is a másik arcát fürkészi. Egészen pontosan a szemeit. Mint a lélek tükrének, a szemnek nem csupán a látás, de a betekintés is funkciójának nevezhető. De vajon elfüggönyözhető-e a belső tér? Hazudhat-e valaki olyan őszintén, ahogy ez a piros kabátba öltözött, csapzott szőke rohadék? Hát már hogy a fenébe ne? Magában most is azon röhög, hogy milyen könnyen ráharaptak a horgára. A vélák vonzereje.. Igen, birtokolni akarja ezt a lányt, nem is kérdés. Ahogy az ikertestvérét is szívesen megnézné magának - bár az még mindig kérdés, hogy az illető férfi, avagy nő.

Cedrah türelmesen, sőt, élénk figyelemmel hallgatja újdonsült beszélgetőpartnere áradozását a kviddicsről, amit a maga részéről ugyan borzasztó unalmasnak talál, de a szőke szépséget elnézve szükséges velejárója a kettejük közt bontakozó kapcsolat lassú elmélyülésének. Már ha ezt a néhány mondatot lehet kapcsolatnak nevezni. Nem ez a helyes szó, bár ez most nem is lényeges. Az alkímista udvariasan kitárja az ajtót, s még most az egyszer, pusztán az első benyomás kedvéért, maga elé engedi kecses társát. Yo tehát valóban elsőként szabadulhat meg a nyakába zúduló eső vadul ostorozó cseppjeitől, Cedrah pedig tovább bosszankodhat a kabátja és a haja miatt.. kemény két másodperccel.

A Három Seprűben

Hát.. Hely az nincs, ezt ő is látja. Azonban ez sem szegheti kedvét, ha arról van szó, hogy megkaparinthat egy ilyen értékes küllemű hölgyet, mint amilyennek Yolandát találja. Ennek a lánynak már pusztán a neve is jelzi, hogy remek évjárat, sőt, a legminőségibb párák egyike.*

- Igen-igen, hallottam egyet s mást arról a francia intézményről. Ami azt illeti, meglehetősen jó hírűnek ismerem, noha a tanári karból soha egyetlen személlyel sem volt módomban találkozni.

*Beszéd közben azért még egyszer alaposan körüljáratja tekintetét a bentieken, s mivel ezúttal sem sikerül szabad helyet találnia, egy halk kis sóhajjal jelzi nemtetszését. Le fognak ülni. Ez nem is kérdés. Esze ágában sincs láma módjára ácsorogni egy ilyen szedett-vedett csürhe előtt, miközben mindenki azt lesi, mi a fenét akarnak itt. Nem-nem. Cedrah egy rövid, gyors intéssel jelzi, hogy várjanak rá egy percet, s addig félre is vonja Yolandát a tekintetek kereszttüzéből. Mindezt pedig úgy teszi, hogy hihetetlen pimaszsággal megragadja a karcsú teremtés derekát és nemes egyszerűséggel a falhoz húzza, ahogy egy könnyed mozgású táncpartnert szokás vezetni. Annyira határozott volt a mozdulata, hogy az már szinte parancsoló. Ott maradsz. A férfi tekintete néhány pillanatig még az áthűlt lány szemeit fürkészi, aztán egy biztató mosoly kíséretében hangosan is kér egy kis türelmet. Hogy mikor eresztette el a derekát? Képtenség megmondani.

A pult felé sétálva már bőszen átkozódik magában, amiért az iménti mozdulatra ragadtatta magát, s újra meg újra emlékezetébe idézi az intést, miszerint a lány ereiben a vélák édes véréből is csordogál, s éppen ezért jobban kell ügyelnie a cselekedeteire. Nem hagyhatja, hogy eluralkodjon rajta az önző vágy. Hehh.. nem.

Néhány szót vált csupán a csapossal, máris pattannak a számára, s készítik a privát helyiséget, melyet bárki kibérelhet, akinek kellő mennyiségű ezüst sarló és arany galleon cseng a zsebében. Cedrahnak láthatóan nem okoz komolyabb nehézséget az ilyen elszeparáltabb termekbe való bejutás, sőt, amilyen készséges mosollyal engednek a kérésének, még az is egyértelművé válik, hogy nem először fordul elő ez a kis intermezzo.*

- Erre. Csak ön után.

A Három Seprű egy privát termében

*A bámész tekintetek kereszttüzéből mentve magukat hamarosan behúzza a bíbor párnával bélelt ajtót, s egy takaros kis szalonféleség közepén árválkodó asztal felé int. A helyiség nem túl nagy, mondhatni egész apró, de otthonosan berendezett. Már ha otthonosnak nevezhető a régimódi úri kúriákra jellemző bútorzat drága faanyagának melege, a szecessziós óra a kandalló tetején, a barátságosan ropogó tűz, s a kerek kis asztal közepére igazított hófehér csipketerítő. Egyetlen dolog utal arra, hogy a Minisztérium emberének ízlését is igyekeztek elcsípni a helyiek - a vörös drapéria.
Most, hogy már kizárta maguk körül a tömeg tompa zsivallyá csitult hangorkánját, Cedrah az ajtó mellé állított fogasra akasztja tocsogósra ázott kabátját, s egy végtelenül gyöngéd, mégis határozott és egyenes mozdulattal a falhoz támasztja a piszkavasat is.*

- Igen, már semmi kétségem. A roxforti diákok úgy nyüzsögnek erre, mintha a vajsör lenne a mindenük. De szerencsére vannak, akiknek a kviddics. Visszatérve ide.. *Azzal már ki is húzta az egyik széket a lánynak* Valóban érdekes, hogy ennyit váltogatta a posztokat. Vagy váltogatja. A változás örök, ez hajtja előre a világot, ezt magam is így látom, de a túlzott kavarodás gyakran szül olyan véletlen kompozíciókat, melyek stabilak maradnak, s hiába nem tartjuk őket kívánatosnak, a továbbiakban kénytelenek vagyunk együtt élni velük. Ki tudja? Talán egy nap épp a változatosság szüli az állandóságot és megmarad Fogónak.

*Kicsit elhallgat, hogy Yolandának is legyen ideje felfogni az imént elhangzottakat, közben pedig a kandallóhoz sétál, s egy lusta pálcaintéssel feljebb korbácsolja a lángokat. A tűz narancsvörös fénye barátságos árnyakat fest a máskülönben is angyali arcra, s most még az a vonzó mosoly is sokkalta hívogatóbbnak tűnhet. Lassan, borzasztó lassan kezd átmelegedni, s hátat fordítva a tűznek, karbafont kezekkel, tovább folytatja.*

- Idehúzhatja a széket, ha fázik. Mit iszik?

*Könnyedén cseveg, bár a szavainak mindig van egy bizonyos súlya. Nem üres locsogás ez, s nem is puszta filozófia. Próbálgatja ezt a kis vércsét.. Mind az intelligenciáját, mind a határait. Meddig mehet el? Milyen téren? Egyre távolabb merészkedik, s hamarosan már egész a nyaka köré zárhatja kieresztett karmait. Addig azonban.. még hosszú az út. Ez a lány ugyanis értelmesnek látszik, s nem tudja róla elképzelni, hogy csak úgy a karjaiba omoljon egy kellemes éjszakára.
Némi késéssel még elneveti magát, s ajkaira visszaköltözik az a furcsán ellentmondásos, mégis vonzó mosoly, mely a sajátja.*

- Persze nem csupán az alkoholra gondolok, elvégre egy ilyen eső után a forró tea vagy csokoládé is jóleshet.

*Beszéd közben kezdetben még a lány szemeit fürkészte, de amint amaz kezd megszabadulni a kabátjától, tekintete vérlázító látványossággal indul meg lefelé, s gátlástalan mód fel is térképezi a másik testét. Ami őt illeti, a kabát alatt egyszerű, fehér inget és élére vasalt, elegáns, sötét nadrágot visel. Az ing ujját könyékig gyűrte, a felső néhány gombot alig néhány perce megoldotta, hogy a furcsán vékony nyakkendő ne szorongassa annyira a torkát. Lazított egy kicsit a makacs pedánsságán. Hanyagul áthelyezi testsúlyát a jobb lábára, s ismét belenéz a másik szemeibe. Elvégre nincs mit szégyellni azon, hogy csinos. Sőt.*

- Már odakint is beszélte a nyelvet?
Naplózva

Logan Lennon
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2008. 07. 18. - 20:50:54 »
0

[Daniel]

*Roxmorts… Gyönyörű kis falucska, talán az egyetlen, ahol még csak varázslók vannak. Kellemes kis hangulat, főleg esténként. A kicsi fogadók halvány fénye visszaverődik a takaros boltok ablakain. Igazság szerint Logan jobban kedveli a helyet télen, ám bizonyára nyáron is nagyon szép lehet, egy meleg, nyári napon. Bár ezt még soha sem próbálta…
A lényeg az, hogy ez a kicsi falu olyan hangulatos tud lenni, hogy a tanárok is szívesen járnak le.
Logan szerint a butikok is jók, de neki mindig is a kocsmák tetszettek, főleg a Három Seprű. Talán ez az egyik leghíresebb mind közül. És a választása pont ezért esett erre a helységre. Itt nyugalomban megihat egy vajsört.

Egyszerű mugli ruhákat visel. Szokatlan ez egy varázslókkal telizsúfolt környéken, de hát… a kényelem az alapjárat. Fekete tornacipő, világoskék farmernadrág, vörös, fekete, csíkos póló, plusz egy fekete, kigombolt, feltűrt ujjú ing. A kezén egy fekete, fonott bőrkarkötő van, melynek külön története van… de ez most mindegy. A varázspálcája a zsebében található… ne, nem a farzsebében. Egész sokat tanult Rémszemtől, például azt, hogy a varázspálca nem a farzsebbe való, mert akár le is égetheti a fenekét… Ami, valljuk be, nem lenne túl szép látvány. És, nem is örülnének neki, pl. a lányok.

Végigjárja az utcákat, majd mikor végre megpillantja a Három Seprű ajtaját, egy eléggé túlvilági vigyor járja át az arcát. Maga sem tudja minek köszönhető ez a hirtelen jött fanatizmus, de egyelőre nem foglalkozik vele túlzottan. Végül is… valami túlvilági ördög szállta meg a testét, de hát… Kit érdekel? Most az a fontos, hogy végre hozzájuthasson szeretett italához… a Lángnyelv Wiskey-hez. Be is csörtet hát a kis kocsmába, majd rögvest le is veti magát az egyik kis asztalkához, valahol a sarokban… még sem kellene túlságosan feltűnőnek lenni itt.

Leül hát az egyik kis nyugis sarokba, rendel is magának az istenek nedűjéből, közben pedig azon elmélkedik, vajon kiszúrja e itt valaki, akinek nem kellene. Mert hát, eléggé nehéz lenne úgy tanítani, hogy a diákjai azt képzelik róla, hogy valami alkoholista. Pedig ez nem igaz… Óhh, dehogy is… Logan egy nagyon rendes hapi. Életében nem cigizett, nem drogozott… és inni is csak ritka alkalmakkor ivott kicsivel többet.
Előveszi a pálcáját, majd egy pakli francia kártyát varázsol elő, ami egyébként otthonról való. Félig mugli, természetes, hogy ismeri ezt a kártyát, elvégre… Muglik között nőtt fel, plusz… plusz nem egyszer járt ki a sarki kocsmába egy kis pókert játszani pár félhalottal, akiktől olyan könnyű volt eljátszani a sörre valót, hogy az hihetetlen volt…

Persze itt nehéz lesz játszani. Eléggé necces olyat találni, aki tud pókerezni… mondjuk Texas-t. A varázslók nem éppen az ilyenekhez szoktak hozzá… pedig, meg kellene tanítani nekik is. De hát… az is előny, ha az ellenfél nem tud játszani. Akkor még egyszerűbb elvenni tőlük a pénzüket… Minden esetre azért titkon bízik benne, hogy hamarosan belép az ajtón egy félvér, vagy jobb esetben egy sárvér, és leül mellé egyet kártyázni. Még is csak jobban múlna az idő…
Eközben megérkezik az üveg Whiskey is.*
Naplózva

Yolanda Delacour
Eltávozott karakter
*****

×××× broken smile ×××× hetedév.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2008. 07. 24. - 21:45:39 »
0

[ :: Cedrah :: ]  Hááát

:: Privát terem ::

Persze, hogy lehetséges az, miért ne lenne? Miről is beszélek pontosan? Hogy eszünkkel és akaratunkkal a lélektükröket befolyásolni tudjuk, mert lehetséges. Hogy nem csak szavakkal és mozdulatokkal hazudjunk, ezzel csapdába csalva a másikat, hanem még azt sem engedjük, hogy a szemekből bármit is kiolvasson. A tökéletes álca nem de? Csak hogy én nem vagyok erre képes. Hogy ennyire elrejtsem az érzelmeim, sőt. Sokszor nem is áll módomban, s talán mert én tipikusan az az ember vagyok, aki magából indul ki?  Azt gondolom, hogy más sem vesződik efféle dolgokkal. Minek is elrejteni bármit is, hiszen az a legjobb, ha őszinte az ember nem? Hát talán ezétr sem vájkálódok olyan mélységesen a másik szemében, hogy esetleg felfedezzek valamit. Egyszerűen csak vonzza a tekintetem a másik mélykék tekintete.

Neves intézmény hö ?? Hát. Nekem minden ilyen mágus suli ugyan olyan. Unalmas órák, végeláthatatlan házi dolgozatok sora, melyben megszabják, hány méteres legyen, és ha csak egy centi is hibádzik áll a bál. Az egészben csak a kviddics jó. Meg a varázslás, a gyakorlati része. Nem az, hogy órákon keresztül körmölöm, hogy is kéne azt a átkot vagy épp bűbájt megvalósítani, nem. Meg a sok érdekes állat és növény. Bár nem fogdoshatom kedvemre, mert ki tudja, milyen bajom lesz. Szóval ez is tossz benne? De ilyen gyermeteg és idióta nézetekkel csak nem kezdem el bombázni, főleg, hogy épp 10 perce ha ismerem, így csak továbbra is némán lógatva karjaim magam mellett, pislogok körbe, majd húzom el kissé a szám, amint egy némelyik évfolyamtársam kezd el méregetni, szinte kérdezve, mit keresek én itt? Hah? milyen kedves.

Na de ha megakartam volna szólalni, egy egyetértő hümmögésnél többnyire, akkor sem tehettem volna meg, hiszen minden mondanivalóm az ajkaimra forrt volna. Elvégre nem mindennap ragadják meg a derekam, s vonnak félre, ráadásul a falhoz húzva. Na jó, nem is a helyzet hirtelenségével van a bajom, és azzal, hogy a beszélgetőpartnerem, aki hát valljuk be elég dögösnek mondható, sőt; hiperszuper dögös és túlságosan is közel került hozzám ezáltal. Már mint nekem ez már a közel kategóriába tartozik, hanem azzal a bizonyos határozottsággal. Amit érzek, hiszen felpillantva a másikra, csak bólintok egyet, mikor türelmet kér. Csak, hogy ezt én nem fogom fel. Már mint, hogy lehet hogy nem veszem észre ebben az egészben az utasítást? Hiszen ezt, a szavakkal ellentétben nem lehet kérésnek venni. Talán a helyzet furcsasága miatt is szalad fel kissé az egyik szemöldököm, mint aki nem ért valamit. S tényleg. Nem értek valamit, sőt! Sok mindent nem értek. Milyen szerencsés is lennék, ha csak egy valamit rejtene homály?

Na tudtam én, hogy ez lesz ebből az egészből. VIP terem, mi? Jóóól néz ki. Ahogyan haladunk az egyik folyosón, úgy ül el egyre inkább a zsibongó zaj, s amint zárul az ajtó kettőnkre, már nem is hallatszik egyetlen egy pisszenés sem. Csak a mindent átható csend, melyet régen kerültem, mostanság pedig keresek. Otthonos? számomra az otthonos egészen más. A saját sobám idézi elő, melynek falai élénk kékek, tele van mindenfajta képpel ragasztagtva, a sarokban ott áll a TV-ém, a földön egy hatalmas matrac, tele párnával és szőrmókok tucatjaival. De régen is voltam már ott? pedig igazán jó, és kellemesen kaotikus. Főleg, ha egy fél pár cipőmet sem találom meg. Ez a hely számomra csak? szép, és különleges. Ezért is pislogok körbe, mint a kisiskolások a múzeumba. Beauxbattons ide Roxfort oda, nem tudtam még megszokni ezt a fajta varázslói ?rongyrázást?.

De megrázva kissé a fejem, észbe kapok, elvégre tennem is kellene valamit, például a kabát levétele nem is lenne rossz ötlet. A már kissé hátracsúszott, de még mindig a fejemen lévő kapucnit lelvéve, gyors mozdulatokkal gombolom ki a kabátom, majd lecsúsztatva a vállaimon, s a karjaimon, akasztom fel én is a fogasra. A kabát alatt csak egy vékonyanyagú, rövid ujjú póló az, ami most napvilágot lát, s ami meglepő, hogy azon nincs semmilyen mint a sem. Igaz ez csak azok számára meglepő, akik ismernek. Elvégre az, hogy csupa feketében legyek, igen csak szokatlan látvány, s most a piros tornacipőkön kívül nincs más, ami színes lenne. A fekete, igencsak szűknek nevezhető farmer, mely szintén a ládám aljáról került elő, s a csípőmön fityegő övtáska, mely oly sok mindent rejt. Hogy némi muglibeütésem lenne? Áááá dehogy.

- Én annak tudom be ezt az egészet, hogy talán túlságosan is zsenge lélek vagyok, ezáltal még nem találtam meg a magam biztos jellemét, s annak némely vonásait. Bár hangulatember hírében állok, magam sem tudok kiigazodni olykor önmagamon. Terelőként igazán része voltam a csapatnak, hiszen a másik terelővel összedolgozva tudtunk igazán csak eredményesen és kitűnően játszani, s ezzel együtt jár a csapatmunka. Viszont Fogóként elég csak önmagamra összpontosítanom, és a Cikeszre. ? Elgondolkozok egy pillanatra, miközben hátradőlök a számomra kihúzott székben, közben karjaim felemelve túrok bele a kissé nedves ezüst tincsekbe, s borzolom össze. Tipikus mozzanat, melyre nem tudok magyarázatot. Megteszem; mert jól esik. S eközben a rövid póló kissé fel is kúszik, láttatva a csipő s a lapos has már-mér fehéren rikító bőrét. Mintha nem is valóságos lenne, csak holmi álomkép. Vagy egy különleges anyag, ami értékesebb és finomabb a selyemnél. De ez csak pár pillanat, míg újra le nem engedem kezeim az ölembe.  ? Bár mindkettő igen csak felelősségteljes poszt, elvégre az egyikben a többiek épségére, a másikban a csapat győzelmére kell koncentrálnom. -

- Pontosan értem mire gondol. Állandóan a változásra szomjaztam, s mindig kerestem bizonyos felmerült kérdésekre a választ, s ennek az egyik esetben az lett a vége, hogy a szeretett családom elveszítettem. S bár az igazit megtaláltam, túlságosan is sok ellentét feszül közöttünk. De ezen már nem tudok változtatni, hiszen nem tagadhatom meg a saját vérem. ? Tényleg, örülök, hogy meg találtam a testvérem, de a szüleink? a valódi szüleim túlságosan is távolinak tűnnek a számomra. Mintha sosem érhetném el őket. A nagy idilli család képéről pedig már rég lemondtam. Megtámasztva a a könyököm a szék karfáján s tenyerembe ejtve állam, követem pillantásommal a másikat. A kérdést meghallva először csak elmosolyodom. Ropogó tűz, vonzó mosoly, mely szinte csábit, hát persze?  Mind ez nagyon szép és vonzó tud lenni.

- Nem fázom, s egyébként is úgy tartom, hogy vigyázni kell a tűzzel, mert olykor megégethetem magam vele. ? Hát persze, burkolt célzás, hogy hiába húzogatja előttem a mézes madzagot, nem fogok először ugrani? Igen, mondhatni. Elvégre az apró mosoly, mely talán nevezhető bujának is, nem arról tanúskodik, hogy ellenemre lenne a dolog, bármi is az. De a legutóbbi dolog óta? ÉS igen! Már megint Ryan Blake. Hát ez igazán remek. Egy egész percig nem jutott az eszembe az a barom, s most megint. Na de hesss, nem fogok rá gondolni. Elvégre végre akadt valaki aki egyáltalán nem emlékeztet rá, sőt maga a hely sem olyan, ami esetlegesen emlékeket idézhetne elő.

- Nem élek alkohollal, köszönöm. Szeretem józan fejjel átélni a perceket. De egy csésze meggyes teát elfogadnék. ? Ráadásul ha arra gondolok, hogy a legutóbbi hétvégén annyi lángnyelv whiskeyt öntöttem magamba mint egy rossz alkoholista, megint felidéződik bennem a másnaposság érzete, és az a piszkos gyomorégés. Akkor megfogadtam, hogy többet soha, de tényleg! Már nem sok kellett hozzá, hogy a falat kaparjam, annyira fájt a fejem is.
- Igen. Otthon elég nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a francia mellett más nyelvet is megtanuljak kitűnően beszélni. Akkor még tehernek tartottam, ám most már igazi kincs számomra, s örülök hogy anno ragaszkodtak ehhez otthon. Mert ha nem így lett volna, nem lett volna lehetőségem a Roxfortba jönni. ? De sajnos még így sem tökéletes, főleg a kiejtésem, de annyi baj legyen. Az enyhe francia akcentus már a védjegyemmé vált. Yvette sokkal jobban beszéli a nyelvet, bár ez nem is csoda.

- Ön beszél más nyelveket? Esetleg tud franciául? -
Naplózva

Cedrah Lupen
Eltávozott karakter
*****

pszichopata alkimista

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2008. 07. 25. - 13:54:48 »
0

[Yo]

A Három Seprű egy privát terme

*A férfi arcára amolyan kedvtelő mosolyt csal Yolanda iménti kis megmozdulása, amint a hajába futtatja ujjait és közben akár akarva, akár akaratlanul, de megmutatja a hasát. Nem tart sokáig, Cedrah pupillái mégis kitágulnak a látvány hatására, s a mélykék íriszeket egyre inkább a perifériára szorítja éjsötét foltja. Ki ne találna vonzónak egy ilyen testet? Ráadásul.. és itt alkímistánk egy pillanatra lehunyja szemeit, s halk, dörmögőn hümmőgő nevetést hallat.. ráadásul ha az említett alakhoz egy véla vérének mágiája társul. Képtelenség ellenállni. Most is erőnek erejével kell uralkodnia magán, nehogy engedjen a gyomrában zúgó darázsrajnak, s hirtelen, erőszakos közeledésével elijessze magától a kipécézett vércsét.. Újra felnyitja a szemeit, s mintha csak a lány megjegyzésén mulatott volna, egy kellemes sóhajjal fűszerezett biccentéssel jelzi, hogy érti, mire gondol. Metsző, mégis őszintén kedvesnek ható tekintetében változatlanul ott ólálkodik a mohóság, elvégre minek leplezze szándékát? A lány vélhetőleg tisztában van a saját átkával, s már megtanult együttélni a férfiak vizsla pillantásaival. Mindettől függetlenül Cedrah szemeiben ezúttal is sokkal inkább a kíváncsiság, mint a vak akarás dominál.*

- A hangulatemberek általában nehezen igazodnak ki önmagukon, Miss Delacour. Persze ez teljes egészében érthető, elvégre amíg képtelenek megfejteni a saját "lelkük" működését, addig hogy is volnának képesek uralkodni rajta, esetleg.. befolyásolni? A szisztéma természetesen elég bonyolult, s még ma sem tudják biztosan a legtöbb reakció pontos kémiai hátterét. Túl sok a megfoghatatlan "fantom" hatás. Mint például a lelkiismeret. A ragaszkodás. A vágyak és ösztönök..

*Kicsit elhallgat, tekintete a lány kifejezetten igézőnek talált szemeiről ráérős lassúsággal kúszik le a beszéd közben mozgó ajkakra, majd vissza az orr vonalára, mígnem a homlokon keresztülfutva ismét fel nem veszi a szemkontaktust. Könnyed, jókedvű mosollyal az arcán emeli maga elé kezeit, míg szabadkozva - egészen enyhén - lehajtja a fejét.*

- Elnézést, elragadtattam magam. Szakmai ártalom, bár legtöbbször igyekszem nem a miértekre és hogyanokra korlátozni a társalgást, de az események mechanizmusa néha akaratom ellenére is magával ragad. Szóval visszatérve a kviddicsre.. ha már ilyen szépen belemelegedtünk: Érdekes hozzáállás és meglátás. Ami azt illeti, nőt még nem hallottam ilyen elragadtatással és legfőképp ehhez fogható logikával viszonyulni ehhez a sporthoz. A legtöbben bele sem gondolnak, hogyan használhatják a játékot önmaguk kiteljesítéséhez, nem hangolódnak rá.. Vagy.. Csupán nincs bátorságuk önmagukra hallgatni. Egész eddig Terelő voltam, a csapat számít rám! És ha ÉN úgy érzem, jobban teljesítenék Fogóként? Ne merjek változtatni? Dicséretes a bátorsága. Azonban.. ha megenged egy személyes megjegyzést: előbb utóbb rendeznie kell magában a dolgokat. Ha páros posztról hirtelen magányosra vált, s ráadásul még azzal is magyarázza, hogy így csak önmagára kell koncentrálnia, az a magamfajta laikus számára azt a látszatot kelti, mintha el akarna zárkózni a társadalom elől. Ami valljuk csak be, igen nagy veszteség volna. Bármilyen ok indukálja is.

*Miközben beszél, a kandalló előtt járkálva tesz-vesz; többek között egy legyintéssel megszárítja a fogasra akasztott kabátot is. Mindent csak könnyedén, a lehető legpontosabb és leghatározottabb mozdulattal vesz elő, szít fel, lohaszt le, s hamarosan egy szögletes üvegpohárnyi whiskeyvel a kezében ő is helyet foglal az asztalnál. Az ital maró, jellegzetes szaga lágyan terjeng a levegőben, egész körülölelve a furcsának nevezhető párost.*

- Sajnálattal hallom. Ugyanakkor akár hiszi, akár nem, őszintén át tudom érezni a helyzetét. ~ Rohadnál meg, Gilderoy.~ Erre fölösleges is több szót vesztegetni, hacsak nem kíván bővebben beszélni róla. A magam részéről nem igen kedvelem a.. "család" témát.

*Cedrah jobb szemöldöke enyhén megemelkedik, majd Yolanda mosolya láttán visszasüllyed a másik mellé, s az alkímista ábrázata is felderül az eddigi komoly, hivatalos dermedtség után. Igaz ugyan, hogy azért ült le, hogy ezzel kicsit könnyedebbé tegye a beszélgetést, s oszlassa a lány zavarát, most mégis zsigerből jövő, könnyed eleganciával emelkedik fel ismét, hogy elkészíthesse azt a teát. Ejnye. Történelmi pillanat, elvégre nem mindennapos eseménynek számít az, hogy ez a férfi a SAJÁT két kezével készítsen el BÁRKINEK bármit, ha nem saját magáról van szó. A munka oroszlánrészét persze pálcával ügyezi, így jószerével nem is nagyon kell bemocskolnia azokat a makulátlan, bár látszólag erős kezeket.*

- Citrommal?

*Szándékosan üti félre azt a bizonyos jelzés értékű magas labdát, ezzel is jelezve, hogy ő nem az a fajta tűz, amihez a lány eddig minden bizonnyal hozzászokhatott. Áh, nem. Rosszabb ő mindennemű mugli lángnál, a vörhenyesnél és narancsosnál egyaránt. RÁ nem vonatkoznak ezek a szabályok. Itt nem Yolanda fogja eldönteni, hogy mikor nyúl a lobogó káoszba, ahogy az sem az ő kiváltsága, hogy a körülményeket meghatározza. Egyszóval: citrommal? Vállai fölött hátranéz erre a vércsére, aztán már fordul is vissza, s a kért ízesítéssel - avagy nélküle - már le is rakta a helyes kis porcelánbögrét az asztalra. Talán furcsa lehet.. de ez valóban egy nagy, piros mázzal bevont bögre, nem pedig egy csipkés szélű kis csészike, amit egy ilyen szalon tálalóiból várhat az ember lánya.
Cedrah visszaül a saját székére, s miután "felszolgálta" a teát, ő maga is jólesőn kortyol a maga italából. Nem ül pontosan szembe, inkább valahogy félig mellé, de nem túl szorosan. Elegendő teret hagy arra, hogy legyen hely kitérni, ha akarnak - most még szabad. Talán. Ugyanakkor épp eléggé szemben van ahhoz, hogy ne kelljen a nyakát tekergetnie, miközben tekintetét könyörtelenül a másik szemeibe fúrja. Egy újabb kis korty után ismét enged egy kicsit karótnyelt stílusából, s a nyakkendőt lazítgatva felvesz valami hanyagabb, ám sokkalta kényelmesebb testhelyzetet, amiben kényelmesen, sőt, fesztelenül képes társalogni. Közben természetesen figyel.*

- Érdekes, hogy a nyelvtanulást mindenki tehernek tartja ifjú korában. Még én is, bár az az idő elmúlt. Igazság szerint alig várom, hogy kifejlesszék azt a fajta mágiát, amivel lehetségessé válhatna a különféle nyelvjárású varázslók és boszorkányok eszmecseréje. Gondoljon csak bele: egy pálcaintés, és mindenkivel szót érthet. Igaz, túl könnyű és kényelmes megoldás, ugyanakkor roppant hasznos lenne. *Gyöngéd, ismét csak szabadkozó mosoly, majd enyhe angol akcentussal ugyan, de franciául folytatja.* Csak egy keveset, de arra bőven elég, amennyit közölni akarok. Érteni ellenben remekül értem.
Naplózva

Daniel Raimbourg
Eltávozott karakter
*****

Mágiatöri tanár

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2008. 07. 28. - 14:41:24 »
0

~Logan~

  Lassan egy hónapja nem tudtam lazítani, annyira felhalmozódtak a javításra való házi dolgozatok, de most végre kijavítottam az összeset és volt szabadidőm. Levetettem magamról az iskolai talárom, magamra kaptam egy laza farmert és egy fekete inget, majd a bördzsekim és elindultam Roxmortsba.
  Kint már szürkület volt, mikor kiléptem a kastélyból és mire leértem a faluba teljesen besötétedett, de azt hozzá kell még tenni, hogy   április elején azért még elég korán ment le a nap. A diákok nagyrésze nagyvalószínűséggel már a klubhelységében volt és élvezték a péntek estét. Vagy legalábbis a legtöbben ezt tették, visszagondolva diák éveimre, akkor én még ezeket a szabad estéket is tanulással töltöttem, pedig hallgatnom kellett volna a nővéremre és szórakoznom velük. Olyan dolgokból maradtam ki, amiket így utlólag nagyon bánok, jó lett volna néha szabályt szegni és büntető munkát kapni, az is kell egy diák éveibe. De én… A minta diák voltam, a jó tanuló, a tanárok kedvence. Szeritnem ha ebbe az iskolában töltöttem volna fiatalságom akkor a közutálat tárgya lettem volna és ahol csak tudtak belém kötöttek volna. Annyira más a két iskola légköre. A Buexbattons és a Roxfort… Mintha két külön világ lenne, de leginkább a diák hozzáállása miatt. Be kell vallanom a Roxfortot jobban szeretem, sokkal izgalmasabb egy hely.
  A Három Seprű felé vettem az irányt. Nem sokat jártam le a faluba, de akárhányszor lejöttem, mindig oda ültem be, elég jó hely volt egy magamfajta fiatalembernek és kedveltem is a helyet. Nem voltam megszokott vendég a kocsmában, de azért  Madame Rosmerta így is tudta, hogy az iskola egyik tanára voltam. Lángnyelv Whiskyt rendeltem, majd körbenéztem van e esetleg ismerős arc valahol.
  Logan Lennon, munkatársam ott ült az egyik hátsó asztalnál és el volt foglalva egy pakli kártyával.
  - Üdv kolléga – köszöntem rá Loganra, majd ha hellyel kínált akkor leültem. – Francia kártya itt? Elég szokatlan látvány. – jegyeztem meg, mert tényleg az volt. De ha jobban belegondolok, annyira mégsem szokatlan hisz ő is félvér, akárcsak én.


(Elnézést a minősíthetetlen  reag miatt)
Naplózva

Logan Lennon
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2008. 07. 29. - 08:12:08 »
0

[Daniel]

*Kezében ide-oda jár a kártya, kevergeti, osztogatja. Igen, kivételesen szabad kézzel. Ne felejtsük el, hogy mugli emberek között nem szokás varázsolni, így hát meg kellett tanulnia a saját kezével is kártyázni.
Mikor megérkezik az itala, csak leveszi a tálcáról, rámosolyog Madam Rosmerta-ra, majd maga mellé pakolja az asztalra. Mindeközben, fel sem tűnt Logan-nek, hogy olyasvalaki lépett be a fogadóba, akit már ismer. Daniel Raimbourg professzor, egy megszálott Mágiatörténet tanár. Még a szabad idejét is azzal töltené, hogy többet tanuljon. Persze, ez dicséretre méltó, ám… ugyanakkor felesleges is. Ebben a huszonvalahány évével még simán tanulhat, ez tény, ám nem sokat ér el vele, ha bemagolja az óriáson hatvanhatodik háborúját is.
 
Mágiatörténet… Egy nagyon érdekes tantárgy. Ugyan olyan, mint a számmisztika, afféle közutálatnak minősül az iskolában, de ne felejtsük el, hogy a mágiatörténet az kötelező tantárgy. Oda sokkal többen járnak, és azért akaratuk ellenére is megragad rajtuk valami. Azt mondják unalmas… (Logan azt mondja, bár még nem volt Daniel óráin) …hogy ez csak tanár kérdése. A jó öreg Binns professzor. Na ő az igazi megszállott. Itt maradt ebben a világban, csak azért, hogy tanítson. Jóllehet, azt mondják, hogy álmában lelte a halál, és másnap a teste nélkül ment el tanítani. Érdekes lehetett, gondoljunk csak a gyerekek arcára!
A számmisztika… Ez egy olyan tantárgy, amit csak a legrátermettebbek vesznek fel. Zömük hollóhátas, de azért vannak közöttük mindegyikből. Sokak nem hisznek benne, pedig minden le van írva. A számok, olyan kulcsot adnak a kezünkbe, ami bármely ajtót nyit…

Ezekkel a gondolatokkal eljátszadozva, no meg a kártyával, ül az asztalánál, olykor belekortyol az italába, de egyébként… semmi érdemlegeset nem tesz, mindaddig, míg meg nem hallja a kolléga szót.*
- Raimbourg professzor!
*Biccent.*
- Hát barátom, én inkább azt találom szokatlannak, hogy két tanár is megjelent ebben a kocsmában, egy azon este. Madame Rosmerta bizonyára furcsállja is.
*Rápillant a kártyára, majd vissza a kollégára.*
- Nocsak, ismered a kártyát?
*Rögvest tegezi, bizonyára ő az idősebb…*
- A kérdés csak az, hogy vajon játszani is tudsz?
*Mosolyog mindeközben, ám igazság szerint alig bírja elfojtani az izgalmát.*
Naplózva

Yolanda Delacour
Eltávozott karakter
*****

×××× broken smile ×××× hetedév.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2008. 08. 04. - 11:40:49 »
0

[ :: Cedrah :: ]  ?


] :: VIP szektor :: [

Nincs is szükség rá, hogy bármi féle szándékot, vagy érzést leplezzen, hiszen bár észreveszem, hogy ne tenném. Elvégre nem vagyok vak, de olyannyira megszoktam már az ilyenfajta pillantásokat, hogy nem is észrevételezem. Vagy inkább úgy mondom, hogy nem zavartatom magam, s egyáltalán nem bosszant, mint pl a nővéremet. Átok vagy áldás? Akinek ez nem adatott meg, szomjazza, akinek pedig igen, az eldobná. Én nem tudom melyik kategóriába tartozom, még nem sokat gondolkoztam ezen. Egyszerűen csak van, s megtanultam vele együtt élni. Van más választásom? Hát persze, hogy nincs? Lehet, hogy ha eltűnne csak úgy a semmibe a vélák varázsa, mely úgy mond körbeleng, akkor hiányolnám. Sőt, biztos is. Én aki oly sokszor igényli a figyelmet, s már-már feltűnési viszketegségben szenved. Legalábbis Yv szerint? meg mások szerint is.

Csak pislogok és hallgatok, és figyelek. Ebbe sem gondoltam bele még igazán, hogy miért nem tudom a tökfejem átlátni kellő képen, s miért van az, hogy rosszabb napjaimon egyik pillanatban nevetek, másikban már sírok. Ez annyira abnormális? Nem láttam még senkit, akinek ilyesfajta rohamai lennének. De ahogy hallgatom a másik szavait, talán nem is vagyok való az őrültek házába. Pedig már épp kezdtem volna összecsomagolni.
- Ugyan, nem probléma, sőt. Igazán érdekesen hangzik, elvégre ilyen szemszögből még sosem vizsgáltam a dolgot. -

Halvány mosoly kúszik ajkaimra ismét csak, amikor azt mondja, nőt még nem hallott így a sportról beszélni. Most mondjam azt, hogy sosem voltam az a típus, aki beleolvad a szürke tömegbe? Ez egyértelmű. Vagy inkább azt, hogy ÉN nem vagyok olyan mint a többi? Természetes. Bár még azt sem mondanám magamra, hogy beletartozok a nő kategóriába, mert hát? én csak egy takonypóc vagyok, aki nem tudja olykor kínjában mit kezdjen magával. Ráadásul fogalmam sincs, hogy kell vasalni, meg főzni, meg mosni meg ilyenek? mert hát anyu az már nő, nem? Ő pedig azért vágja ezeket a dolgokat. Na meg egy nő okos, és fullra művelt. Én csak a képregényekig jutok, meg esetleg addig, hogy megírjam a házim, vagy inkább, hogy lemásoljam valakiről? Szóval van még pár évem szerintem, hogy érjek, mint a barack a fán, s majd utána esetleg nevezhető leszek nőnek?. De azért kedves, hogy ő már ezt is kinézi belőlem.

- Igen, valóban az a célom, hogy elzárkózzam, s ez nem csak látszat, hanem a valóság. Elvégre nem mindig jó az, ha valaki csak a reflektorfényben van. Túl sok minden szakadt rám, s egyszerűen elegem lett. De a sportot attól függetlenül imádom. -
Mit titkoljam, ember undorom van. Najó, ez egy kissé túlzónak hathat, na de ha egyszer tényleg így érzem? Már mint, hogy nagyon nincs kedvem senkivel beszélgetni,m és mindenkinek magyarázkodni. Hogy jöjjenek az állszent dumával, hogy nekik nyugodtan elmondhatom mi bánt, aztán meg széthíresztelik, kiszínesítve aq dolgokat. Na persze, ez nem hiányzik nekem, köszi. Inkább tartsuk meg az 5 lépés távolságot, és mindenkinek Aufwiedersehen. ? Szerintem is. Nekem sem tartozik a kedvenc témáim közé. Ráadásul túl hosszadalmas, és olykor annyira irreális, hogy még nekem is fáj, pedig átélem az egészet, nem pedig külső szemlélő vagyok. ?
Hát igen, hogyan is kezdjek bele? Egy maffia családban nőttem fel, aki lefizette az orvost, és az ő halott gyerekük került az én ikertesóm mellé, de mire megnézhették volna a szülők, már a kis test a hullaházba is került? Aztán ott nevelkedtem fel, és egyszer csak jött a nagy igazság, hogy nem is vagyok annyira átlagos. Azóta kitagadtak, az új családom pedig eléggé? hogy finoman fogalmazzak érdekesen bánik velem? S ez csak dióhéjban az egész. Igen, biztos bizalomgerjesztő lenne, ha ezt így előadnám. Jobb is ha hagyjuk pihenni a témát.

- Igen. ? Felelem röviden, miközben próbálom az arcomra kiülni készülő vigyoromat. Hihetetlen! Ilyen magas labdát hagyni elszállni, s nem visszaütni. Ezzel jelezve felém? mit is? Igazából fogalmam sincs. Talán azt akarja ezzel mutatni, hogy oké, társalgok veled, mert úgy sincs jobb dolgom, de túl fiatal és naivka vagy hozzám? S milyen igaza lenne ha így gondolná! Vagy, hogy vélaság ide vagy oda, túlzottan nem is érdeklem? Igazából sosem, de tényleg SOSEM tudtam megérteni a pasikat. S itt a hangsúly a pasik szón van, mert hát most nem egy pasival van dolgom, azért valljuk be. Még mindig a karfán könyökölve, fejemet megtámasztva bal kezembe méregetem őt miként tevénykedik, s tudatosul bennem, amit azért eddig is tudtam, hogy ő tényleg nem tartozik a pasik kategóriába, inkább a nagybetűs férfiébe. Hhmm? de akkor én még is mi a francot keresek itt?! Ha ezt az apám megtudja ki tér a hitéből? ha? HA, vagyis soha nem fogja. Muhahahahaha. Különben sem csinálok semmit rosszat.

- Köszönöm. ? Nem, akkor lepődtem volna meg, ha valami csoda csészét idenyom nekem teázás cimszó alatt, amit úgy kell tartani, mint valami karót nyelt baba, a kisujjamat is eltartva. Szerintem inkább röhejes, mint elegáns. Amikor anyáék elvittek az első hivatalos, összeruccanos Párizsi estre, s engem is mint előkerült fekete bárányt körbemutogattak, az asztal alatt fuldokoltam a röhögéstől. Hogy azok ott mit össze nem műveltek. Aztán amikor kérdezték miért sírok, hiszen olyan jót szórakoztam, hogy a könnyem is kicsordult, csak azt feleltem, hogy előjött a porallergiám. Mondanom sem kell mindenki hülyének nézett. Pont egy agyon pucerált teremben jönne elő? Egyszó mint száz, nagyon örülök a piros mázas bögrének, mert ez kellően passzol hozzám. Előrehajolva nyúltam ki a bal kezemmel s fogtam meg a fülét, majd amikor újra a háttámlának dőlve fészkelődtem el, fogtam meg a jobbommal is, ami egyébként nem volt nagy szám. Má mint a jobb kezem, azon kívül, hogy be volt kötve gézzel, pont mint egy hadisebesültnek, s ráadásul az a géz is inkább volt szürke, mint fehér, s csak a hosszú vékony fehér ujjak látszódtak az egész kézfejből, na meg ott virított a feketére festett köröm is. Aprócska fújás, ahogy az ajkaimhoz emeltem, majd óvatosan nyeltem le az első kortyokat, s kissé leengedve a bögrét, az ölembe, nyaltam körbe ajkaim, elégedett macskaként.

- Persze, hogy tehernek tartja. Hiszen inkább mennének ki hintázni a legközelebbi játszótérre, vagy akármerre, mint sem holmi könyvek fölött gubbasszon. Ráadásul sokkal könnyebben lehet a nyelvet megtanulni, ha az adott nyelvkörnyezetben tölt egy egy kis időt az ember. Legalábbis nekem ez a tapasztalatom. ? Imádtam itt tölteni a nyarakat, az egyik kis házikóban, ami persze szerintem volt házikó, de csak azért mert a Franciaországi kúriához képest ez csak egy nyaraló volt. De imádtam itt lenni, és mindig felszökni a közelebbi falukba, meg városokba a bátyáimmal. S az volt a vicces, hogy oylkor én jobban eltudtam magyarázni mit akarunk, mint ők. Óóó az a sok szép emlék. ? Valóban túl könnyű lenne, s akkor hol lenne magának a nyelvtanulásnak az öröme? Na meg ha már ilyen mágiát létrehoznak? ennyi erővel lehetne egységes nyelv is. Nem tudom, én idegenkedek az ilyesfajta újításoktól. Túlságosan is nagymértékű, s sok mindent megváltoztatna. Én élvezem, amikor az iskolában nem értik azt, miről beszélek a nővéremmel. -
Élvezem, s igen csak hasznosnak találom, s ahogy meghallom a francia szavakat, melyeknek kiejtése nem nevezhető tökéletesnek, még is ennyi elég, hogy a szívem kellően megdobogtassa.
- Öröm hallani anyanyelvem szavait. Valamiért mindig lop egy kis melegséget a szívembe. Másoknak ez visszataszítónak, vagy erőltetettnek hathat. Nekem csak a vágyódást jelenti a hazám után. ? Felelek franciául, elvégre ha kitűnően érti, nem hiszem, hogy gondja lehet azzal, hogy megfejtse a szavak rengetegét. Keresztbepakolom a vékony lábakat, átvetve egyiket a másikon, s lóbálom a lábfejem szórakozottan, ahogyan újra belekortyolok a teába. Vajon hoztam magammal rágót? Nem mintha most azonnal akarnám rágcsálni csak hát? legyen nálam, mert ki tudja mikor kapok kedved hozzá.

- Ön hány éves? ? Percek telnek el azzal, hogy a másikat bámulom, vagy ha finomabban akarom kifejezni magam vizslatom a vonásait, vizsgálgatom sötöbö, vagyis jóóól megnézem magamnak újra, s egyszer csak kibököm a kérdést. Megállíthatatlanul hagyja el az ajkaim. Persze rögtön észbe is kapok, s bocsánatkérő mosollyal pislogok a másikra. ? Annyira fúrja az oldalam a kíváncsiság. Még a végén itt fogok elhalálozni? - Hát persze, egy 17 éves lánnyel majd pont ilyen dolog fog végezni nem? Remélem több marhaság, ami nekem poén, másoknak favicc, nem hagyja el a szám.

- Na meg van családja? ? Ajj, Yo, fogd már be! Csak nincs felesége, ha itt társalog veled, vagy gyereke bár? egy gyerek nem lenne rossz, elvégre ha arra gondolok, hogy milyen helyes gyerekei lehetnek, az csak öröm a világnak nem? Tejóiisteeen, még jó, hogy nem hangosan gondolkozom!
Naplózva

Cedrah Lupen
Eltávozott karakter
*****

pszichopata alkimista

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2008. 08. 04. - 13:10:50 »
0

[Yo]

A Három Seprű egy privát terme

*Remek. Nem elég, hogy gyönyörű, de úgy tűnik, még sütnivalója is akad. Na nem azért, Cedrah szeret értelmes lényekkel eltársalogni az élet nagy dolgairól, de egy nő esetében egészen más szemszögből áll a dologhoz. Ha egy asszonynak, lánynak, hölgynek a feltétlenül szükségesnél több esze van, az nem csupán kihívóvá és kívánatossá, de egyben veszélyessé és elkerülendővé is teszi az alkímista sokat látott szemében. Ez alól pedig Yolanda sem képez kivételt, bármilyen erős a vérében zubogó mágia, bármilyen vonzó a kisugárzása és bármennyire is.. Cedrah arcán továbbra is rezzenetlen az az ártatlan, pokolian gyönyörű mosoly.*

- Hm.. Azért ne vigye túlzásba. Egy kis szabadság mindenkinek kijár, de a teljes befordulás gyakran szörnyeket szül. Igaz, hogy erős túlzással sem nevezhetném magam egyelőre az ismerősének, de higgye csak el, kár lenne egy ilyen teremtést lecsonkolni a társadalom tohonya tömegéről. Akad elég birka, aki természetéből adódóan fertőzi a környezetét a sötét hülyeséggel.

*Végre valahára sikerül egész tűrhetőre lazítania azt a fránya nyakkendőt, úgyhogy már csak az ing gombjai fojtogatják whiskey-mart torkát. Hát megoldja őket, s a szégyenérzet legapróbb jele nélkül fedi fel a torkát. Na nem mintha ódákat akarnánk zengeni, azt már nemegy érdekes ízlésű hölgy megtette, de a férfi nyakáról egész egyszerűen ejtenünk kell néhány szót. A legtöbb emberre (pláne az ő korában) igaz az, hogy a bőr enyhén megereszkedik, s az állkapocs alatt finoman rezgő toka nyújtózik puhán a nyak felé. Cedrah ebben a tekintetben is távol áll a kényelmes életet élő, lusta férgektől. Nincs bikákra emlékeztető, masszív nyaka, de az izmai szemmel láthatóak, s mint a legtöbb karcsú, mélyhangú hímnek, neki is diszkréten domborodik az ádámcsutkája. Egy lusta, berögzült mozdulattal kiroppantja elgémberedett nyakát, s pusztán a jóérzése kedvéért jó alaposan ki is dörzsöli a bal vállába húzott kis görcsöt. Roppant elégedettnek tűnik, szinte már felhőtlenül boldog, gondtalan embernek, ami manapság valljuk csak be, igen ritka.
Cedrah tekintete látszólag kényelmesen elidőzik a karcsú ujjakra tekert kötésen, noha egyelőre nem teszi szóvá a dolgot. A világért sem szakítaná félbe madárkája csicsergését, ha már egyszer belelovallta magát a beszélgetésbe. Könnyű, kölykös mosollyal nyugtázza, milyen egyszerű átlátni a lányzón.. beteg elméjében pedig már tovább is lépett. Yo még csupán beszél, alkímistánk máris az ajkait tépi és eszelős vággyal ront a könnyű testnek. Olyan egyszerű lenne.. Sikolthatna, de így hol maradna a játék élvezete? Fogsz te még rimánkodni, kicsi vércse; és majd ha önként tárod szét a szárnyaidat, akkor jön a golyó. Természetesen attól függetlenül, hogy gondolatai elkalandoztak, s pillantása is kedvtelőn fürkészi a csinos arc minden apró-cseprő részletét, ő még figyel.*

- Tán tiltják, hogy visszamenjen?

*Érdeklődik fesztelenül, ám a folytatás már közelsem a bájos akcentussal fűszerezett francia nyelven érkezik. Ennyi elég is volt nyelvtudása megcsillantásából, s mivel neki angolul mégiscsak kényelmesebb, engedélyez magának annyi önzést, hogy ennél a nyelvnél maradjon.*

- Nos igen, a túlságosan is nagymértékű és hirtelen változás nem kizárt, hogy katasztrófához vezethet. Ettől függetlenül semmi sem biztos addig, míg ki nem próbáljuk és meg nem bizonyosodunk a sikeréről vagy kudarcáról. A magam részéről szeretek kockáztatni és ezer örömmel ottlennék, mikor megszületik ez az egységes nyelv. Viszont.. *Nem sokon múlik, hogy elnevesse magát, ahogy felidézi a lány gyermekien naiv szavait.* Mivel a múltat eltörölni egyrészt nem lehet, másrészt ostobaság volna, az új világnyelv nem befolyásolná a társai franciatudását. Ha pedig igen.. teremthetnek új nyelvet. Kódokat. És az egész ördögi kör visszatérne a kiindulási pontjába.

*Aprót kortyol a whiskeyből, s egy egész enyhe kis fintorral az arcán ízlelgeti annak csípős ízét. Közben továbbra is pimaszul méregeti Yolandát, mintha egyáltalán nem érdekelné, hogy esetleg kényelmetlen helyzetbe hozhatja a mustrálásával. Miért is tartana ettől? Amióta beszélgetnek, számtalanszor megnézte már magának, s bár nyíltan kimutatta, mekkora örömmel tartaná a karjaiban egy forró éjszaka erejéig, a lány még csak el sem pirult. Miből gondolná hát, hogy zavarja a mustra? Talán még élvezi is. Hehhe.. izgalmas kis ragadozó, annyi szent.
A hirtelen kibukó, ártatlan kérdés kissé meglepi, de szabadkozó zavar vagy feszült hallgatás helyett mindennemű kertelés nélkül, villámgyorsan rá is vágja a választ.*

- Idén harmincnégy.

*Nincs mit titkolnia, nem szégyelli a korát, hisz tudja, hogy néz ki. És roppant elégedett is vele. Ajkai szegletében cinkos, érdeklődő mosoly ver tanyát, s míg zavartalanul hagyja, hogy a lány jó alaposan megnézze magának, ő is felteszi ugyanezt a kérdést. Kicsit közelebb is hajol, s az ifjú vércse ismét szembesül azzal a borzongató, már-már mardosó pillantással, amitől az ember gyomra akaratlanul is görcsbe rándul. Ez a.. hüllőszerű, rideg tekintet.. egyre mélyebb, akaratosabb.. nem engedi szabadulni a pillantását. A pislantás hiánya agresszívvá teszi a kezdetben nyílt őszinteséget sugalló szempárt és ezen a szép ajkakon megülő kellemes, finom mosoly sem képes változtatni. Mintha kimutatná a foga fehérjét.*

- Mennyinek látszom?

*Végre szabadon ereszti, s mintha mi sem történt volna, könnyed eleganciával emeli meg a szögletes üvegpoharat. Nevetés csírája ólálkodik a torkában, s mélyen zengő, hümmögéssé csitított kacagásként tör a felszínre. A poharat nézi, kedvtelve forgatja az ujjai között, aztán váratlanul ismét Yolandára irányítja a figyelmét.*

- Nem, nincs. A feleségem néhány éve elhunyt, így kénytelen vagyok az agglegények unalmas életét élni. A munkám szempontjából ez meglehetősen jó, de néha hiányzik a komolyabb társaság. És önnek, Miss Delacour? Feltételezem, férfiak és bugris kamaszok egész hada zörgeti az ajtaját.

*Kifürkészhetetlenné válik a tekintete, mintha némi birtoklási vágy és féltékenység keveredne az örökké jókedvű és őszinte szemekbe.*
Naplózva

Yolanda Delacour
Eltávozott karakter
*****

×××× broken smile ×××× hetedév.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #13 Dátum: 2008. 08. 10. - 11:21:02 »
0

] :: VIP szektor :: [


A teljes befordulás szörnyeket szül? nekem ezt nem kell bemutatni, én nagyon is tudom jól. Még ha nem is a saját példámból, s a folyamat nem teljesen a szemeim előtt zajlott le, láttam, miként ment tönkre teljesen Yv, és lett nem beszámítható, önmagára s a környezetére veszélyes. S most megint teljesen elzárkózik, de még tőlem is. Bár ez az én hibám, amit kiakarok javítani. Még akkor is ha nem hagyja. Tudok én olyan makacs és kitartó lenni, mint ő. Csak ezt eddig még nem igazán vette észre. Mindegy is. Nem reagálom le amit mond, csak egy visszafogott, ámbár annál gyönyörűbb mosollyal, s mintha csak bókként hatott volna rám a dolog, sütöm le a szemeim, s pislogok bele a bögrémbe, s annak tartalmára, mely oly békésen ringatózik. S mindezzel megteremtve azt a bizonyos édes kislányos bájt, melyet olykor direkt imitálok. Mert hát? nem édes?

Ha pedig már a toroknál tartunk, melyet most oly szemérmetlenül felfedett, s akarva akaratlanul is oda siklik a pillantásom pár röpke pillanatra hát? akkor lepődtem volna meg, ha ezen a férfin valami nem  t ö k é l e t e s. S ha van olyan mozzanata, amivel kicsit csitítja azt a sok repkedő izét a gyomromban. Akár csak egy darázsfészek, s igen. Nem mostanában volt az, hogy én hasonlót tapasztaltam magamon. A következő lépések egyike pedig már az lesz, hogy tiszta libabőr leszek? S inkább újra csak kortyolok párat a teámból, mielőtt elkezdenék mocskos módon fantáziálni, hogyan harapdálnám végig, és hogyan?. Állj! Elég lesz már, még a végén túlzottan is elragadtatom magam. Na neeeee. A lényeg, igen csak meghökkentem volna ha befigyel a toka? de nem így lett.

- A szüleim azt mondták, hogy most már ne ingázzak a két iskola között, ezért a tanulmányaim a Roxfortban kell befejezzem, s így csak a nyári szüneteket tudom otthon tölteni. ? Ilyen az, ha valaki van olyan marha, hogy egy bentlakásos iskolába akar járni, ami ráadásul olyan elzárt, mint egy apácazárda, s kiszökni is igen csak nehéz, sőt. Bár én nem kockáztattam még, de van egy olyan sejtésem, hogy nem lehet az olyan lehetetlen. Csak hát fel kéne fedezni a rejtett járatokat, ami ki vezetnek. Hogy zavarna e a váltás? Dehogy, elvégre én se szándékoztam francia nyelvórát tartani, már csak a másik miatt sem, hiszen nem lenne oly gördülékeny a beszélgetés. Még szerencse, hogy az én angoltudásom teljes körű. Mondhatni, bár az akcentus azért erőteljesen kihallatszik.

- Hát persze, hogy visszatérne. Hiszen köztudott, hogy a történelem ismétli önmagát. ? Jegyzem meg, de nem fűzök hozzá többet, hiszen már az előbb kifejtettem, mennyire nem lenne ínyemre ez a dolog. Szeretek kockáztatni, vagy legalábbis eddig azt gondoltam, hogy én az a típus vagyok de úgy tűnik, tévedtem, mert vannak nálam nagyobb játékosok. Vagy csak a legutóbbi ballépésem óta lennék ennyire elővigyázatos? Áh, nem. Ennyire nem változtathatott meg az a majom sőőőt, nem is hagyom, hogy bármiféle változtatást eszközöljön, hiszen miért akarnék már neki megfelelni? Óóó nem nem nem.

Kényelmetlen helyzetbe hozni engem? Nem lehetetlen dolog bevallom, de ennyivel nem lehet? hogy csupán a kék szemekkel érint meg. Ennyitől nem fog halvány pír kúszni arcomra, s nem csillan túlzott zavartság a szememben, inkább csak elmélyül a mosoly, s sokkal inkább kihívónak tetszik. Élvezném? Hát hogyne, kinek nem tetszene az, ha valakinek tetszik, főleg ha valaki pont ilyen mint Cedrah. Vélaság ide vagy oda, büszkeséggel tölt el, s teljesen felspannol, kiragad a szürke mélaságból. Megint érzem minden kis porcikámban mennyire különleges vagyok, s ez ad erőt, na meg nem is kevés önbizalmat ugye. Talán kezd belém ismét csak visszatérni az élet? Meghiszem azt.

Ha volt már olyan érzésed, hogy ha akarnál se tudnál hazudni, hogy szinte kikövetelik belőled a választ; hogy úgy érzed, erős karok szorulnak a tested köré, és addig szorítanak amíg ki nem nyögöd a kulcsszót? ha a válasz igen, akkor pontosan tudod, mit érzek én ebben a pillanatban. S ez nem feltétlen rossz, mint a táblánál való állás, hogy a tanár kérdez, s neked válaszolnod kellene, de közben harminc másik szempár is szegeződik rád. Meglepődtem, amikor elárulta, mennyi a valódi kora, s újra csak átfutott az agyamon a kérdés, még is mit keresek itt?! Könyörgöm, hiszen némi túlzással talán még az apám is lehetne! Ha mondjuk fiatal korában épp az akció előtt azt mondja a lánynak, hogy majd kiveszi mielőtt? Igen, hiba szexi és dögös, ez a gondolat erőszakosan tört magának utat a fejemben. Ám aztán jön a másik kép, hogy kissé közelebb hajol, s szemeivel újra csak megbűvöl. Nem ismeretlen ez a pillantás, hiszen a ma már tapasztalhattam de még is? teljesen lebilincsel, ahogyan ott ülök a nagy fotelban, ami talán hozzám képest még nagy is. Talán még levegőt is elfelejtettem volna venni?

Ám engem nem ilyen fából faragtak, s nyomban észhez kapva, érezve a fojtogató karokat, mely képzeletem szövevényében szorongat, hajolok én is közelebb kissé, mintha csak a kígyófészekbe akarnék belenyúlni.
- Húsz és huszonöt közé tippeltem volna. ? Feleltem susogva a választ, de nem elhallóan a félelemtől remegve, s villantak meg a világos lélektükrök, ahogyan dőltem vissza ismét a fotelba, s éreztem, hogy miként hullnak le rólam a béklyók. Ám jön a következő kérdés, melyet nem tudok eldönteni, még is mi célt szolgál. Elvégre a tekintete nem mondhatni tisztának. S ezt nem úgy értem, hogy éppen most borult el az agya, hanem hogy nem lehet semmit sem kiolvasni. Ártatlan kérdés, érdeklődés, udvarias gesztus, vagy annál több? Holmi terepfelmérés? Hmm?

- Mit tagadjam, akadnak páran, de nem túlzottan kelti fel egyik sem az érdeklődésem. Mivel az iskolában töltöm el a legtöbb időm, ahogyan Ön is mondta, bugris kamaszokhoz van többnyire szerencsém. S mit kezdenék egy magam korúval? Nincs benne semmi plusz, semmi? izgalom, s szenvedélyben sem igazán bővelkednek. ? S mind ehhez egy apró vállrándítás. Minek kezdeném el ecsetelni, hogy ahányszor egy taknyossal kezdtem, mindig a sz*rba nyúltam bele? Hogy bennem több volt az akarás, aztán meg még én lettem kikiáltva perverznek, pedig egész visszafogtam magam, s nem is másztam rá annyiszor. Hihetetlen, mennyire nem tudnak engem értékelni. Akkor már inkább bevonulok apácának.

- Azt hittem, az agglegények élete pont hogy nagyon érdekes, és eseménnyel teli. Legalábbis a bátyáim erre esküsznek. ? Kissé megingattam a fejem, mintha csak hangosan gondolkoznék. Nem mondtam azt, hogy sajnálom, hogy a felesége meghalt. Mert hát ha annyira rosszul érintené őt még mindig a dolog, most nem ülne itt velem, és? úgy egyáltalán. Nem méregetne annyira nyilvánvalóan. ? Önnek még is miért unalmas? Elvégre komolyabb társaságot is lehet találni, egy-egy alkalomra. -
Nem, én nem vagyok pimasz, és nem is célozgatok semmire, s nem is eredt meg igazán a nyelvem ááá. Ott villog a kis glória a fejem felett. Gondolom, nem lehet ilyenekkel kihozni a sodrából, elvégre csak ártatlan naiv érdeklődő kérdéseket teszek fel.
Naplózva

Cedrah Lupen
Eltávozott karakter
*****

pszichopata alkimista

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #14 Dátum: 2008. 08. 10. - 23:53:46 »
0

[Yo]

A Három Seprű egy privát terme

*De. Ez a kislányos megnyilvánulás kétségkívül bármelyik jóérzésű férfiember ágyékát megfájdítaná, csupán csak.. Cedrah különbözik ismét az átlagtól. Néha már azt hiszi, horgas madárijesztőként a tökföldek fölé magasodva követi figyelemmel a napi eseményeket, s a nők úgy röppennek kitárt karjaiba, ahogy a bátrabb varjak kekeckednek a szalmatestű bábbal. Érdekes.. Érdekesnek találja, hogy bár figyeli Yolandát és látja, és érzi, hogy az idegeit borzolják a bögrére tapadt kis ujjak, ő mégsem érzi azt a rothasztó meleget, amit ilyenkor szokott. A férfi szemei kutatón összeszűkülnek, de gyanakvását a pillanat töredéke alatt le is törli arcáról. Szóval a játszma kétesélyes: 1.) A lány komolyan zavarba jött a bóktól - ezt azért valljuk be, nagyon is nehezére esne elhinni; 2.) Fiatal csitri létére felvenné a kesztyűt egy az alkímistához hasonló, nagy játékossal szemben.
Cedrah arcán jókedvű, könnyű mosoly suhan át, s egy halk hümmentéssel nyugtázza, hogy a kiválasztott madárka különlegesen izgalmas partnernek ígérkezik. Minden téren.

Ejnye.. Meg sem lepődött, mikor a kis vércse kibökte a tippet. Mintha nagyon is tudatában lenne az igazságnak, a ténynek, miszerint ezerszer fiatalabbnak tűnik a tényleges koránál. A kölykös mosoly, a mélykéken csillogó, fiatalosan élénk szemek és a makulátlan, ápolt arc kétségkívül rájátszik az egészre - s ha még ez sem volna elég, ez a rohadék még képes és olyan stílusban társalog és úgy néz, hogy az ember lánya számára teljesen érdektelenné váljon az olyan apró-cseprő kis kellemetlenség, mint például a korkülönbség. Látja Yolandán, hogy neki sincs kifejezetten ellenére a dolog, mert miért is lenne? Elvégre.. nem minden sarkon ólálkodik hozzá hasonló férfi.
Közelebb hajolnak hát hozzá, s ő rezzenéstelen arccal hallgatja a szépívű ajkak közül kibukó szavakat. Bájos. Ez a naivitás, ez a tűzrőlpattant, bátor megnyilvánulás. Cedrah tekintete az utolsó hang elhaltával lustán végigpásztázza a zsengekorú kis hölgy száját, s csak eztán dől hátra ismét. Kényelembe helyezi magát és mosolyog. Mosolyog, mert elégedett az eddig elért eredményekkel és magában hangosan nevet azokon a jelzőkön, amikkel a bugris fiúkat illeti ez a.. Ő.*

- Hmm.. Majd egyszer csak benő a fejük lágya és a tojáshéj is lekopik a valagukról. Addig is, ha nem találja meg bennük azt a plusszt, amire vágyik, azt ajánlom, keresgéljen érettebb körökben. Jópár asszonyt ismerek, akik ma kivételes képességű boszorkányok, remek családanyák és tökéletesen jól megvannak annak ellenére, hogy a zsengekorú suhancok kimaradtak az életükből. Nincsenek egy szinten. A fiúk feje később érik be.. Ha egyáltalán beérik.

*Szavaiból egyértelműen kihallatszik a büszkeség, ugyanakkor túlzottan is tárgyilagos. Nem vonogatja a szemöldökét, nem nyalogatja a száját, nem tesz kétértelmű megjegyzéseket, csupán a véleményét hangoztatja. A véleményt, melyről úgy hiszi, sőt, tudja, hogy igaz, hogy helytálló - még ebben az örökösen rohanó, túlságosan is gyors fejlődésétől agonizáló társadalomban is. Beszéd közben egyenesen a lány szemeibe nézett, s csak most engedi meg magának azt a laza pofátlanságot, hogy kinyúljon az asztal közepe felé és egyenesen a válaszvonalig tolja a whiskeyspoharat. Meg akarja érinteni. Egész egyszerűen muszáj! Mégsem teheti direktben, nem rebbentheti el.. Várni.. Egyre csak várni.*

- Egy-egy alkalmakra? Önnek talán elég lenne ennyi?..

*Minden egyes szót művi gonddal ejt ki a száján, mintegy nyomatékosítva, mekkora butaságnak tartja az imént elhangzott mondatot. Egyáltalán nem arról van szó, hogy ő maga ne lenne híve az egyéjszakás kalandoknak, viszont az oldalán brillírozó kiegészítő szerepét betöltő nőt a legkevésbé sem egy-egy alkalommal akarja maga mellett tudni. A kaotikusan örvénylő őrület és józan ész határán egyensúlyozva kell valami, amibe megkapaszkodhat, ha borulni készül. Egy nő, akin kiélheti magát, ha épp nem adódik más. Egy asszony, aki ezer örömmel kihordja a gyermekét, ha egyszer istenments ez a perverziója támad. Egy hölgy, aki kellőképp esztétikus és intelligens ahhoz, hogy ne hozzon szégyent rá nagyobb társaságok előtt, ugyanakkor nem nélkülözi a bátorságot és spontaneitást, ha Cedrahnak esetleg egy bálon szottyan kedve a kedvenc bábujához. Rángathassa, de legyen annyi szabad akarata, ami egy egészen minimális tiszteletet kivívhat belőle - vagy csak.. legyen jól szociált, legyenek kapcsolatai. Temérdek kívánalom, s ezeknek.. nem szoktak megfelelni az egy-egy alkalmakra szóló fehérnépek. Talán épp ez a gondolati háttér magyarázza, miért komolyodott meg olyan hirtelen az arca és miért vonja vissza a Yolanda felé nyújtott kezét saját maga elé. Ujjai lassan lefoszlanak a szögletes üveg hűvös felszínéről, s ő kissé rekedten folytatja*

- Persze nem tagadom, hogy kedvemre valók az egy-egy alkalomra szóló jegyek, ám.. ha valamit komolyan gondolok, azt véresen komolyan. Nyugodtan veheti szó szerint is. *Kegyetlen villanás a mélykék lélektükrök mélyén, majd ismét csak a kiismerhetetlen kavargás.* Nem vagyok az az osztozkodós típus. Szeretem, ha ami az enyém, az ténylegesen is az enyém marad. *Ismét csak a vérfagyasztó tekintet, majd mintha ott sem lett volna, alkímistánk szemeibe visszaköltözik az a derüs, életvidám csillogás, ami a mohó vágy mellett a másik fő összetevője az elbűvölő tekintetnek.* Az agglegénylétre visszatérve.. szürke. Kong az ürességtől a házam. És köztünk legyen szólva, kinőttem már abból, hogy megállás nélkül fiatal lányok szoknyája után rohangáljak - jönnek ők, ha hívom őket, ha nem. Ezek viszont.. bugrisok. Unalmasak. Az idősebb dámák pedig túl sok időt igényelnek, amivel sajnos egyáltalán nem rendelkezem, mivel a munkám általában elég hosszadalmas - és kedvem sincs olyan asszonyokra szórni a galleonjaimat, akiknek csak a küllem a fontos. Néha hiányzik Bess. Néha.. *És itt ismét kölykös, sokat sejttető mosoly költözik az ajkaira* Néha a pokolba kívánom a szeretőjével együtt. Egyikünké sem lett igazán és ez így van jól. Azóta várok és figyelek. Ha kér a teához bármiféle süteményt, szóljon csak bátran.

*A whiskeyre ugyan rá lehet kenni, hogy megoldotta a nyelvét, ám a mondatainak túlnyomó töbssége ezúttal ordas hazugság. Hiába.. Cedrah Lupenről van szó.*
Naplózva
Oldalak: [1] 2 3 ... 6 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2024. 08. 13. - 20:25:05
Az oldal 0.12 másodperc alatt készült el 53 lekéréssel.