Zonkó Csodabazára

Itt mindent meg lehet találni, amihez csak szükség lehet a mágikus tréfákhoz. A roxforti fiatalok körében nagyon népszerű ez a bolt.

[Josie, Elektra]

Josie, Elektra

*Véééééégre egy ujabb Roxmortsi hétvége. Lelkesedésemet nem is tagadhatnám le, ugyanis az arcomon tanyázó szünni nem akaró vigyor önmagáért beszél. Végre magam mögött hagyhatom a Roxfortot, ha csak egy kis időre is. Ma elhatároztam magamban még a Griffendél toronyban, hogy ellátogatok Zonkó csodabazárába. Még nem voltam ott, de azt mondják csuda klassz hely. Kíváncsi vagyok rá hogy miféle tréfához való kellékeket lehet ott kapni. Nem titkolt szándékom, hogy veszek néhány dolgot a bazárban, hisz azért megyek oda. Már úgy megtréfálnám valamelyik tanáromat. Különösen Piton bát. Nem kedveltem sose, és meghült bennem a vér szó szerint, amikor idén ő vette át a Sötét Varázslatok Kivédése tantárgy oktatását. Az a tantárgy volt eddig a kedvencem, de mióta Piton tanítja.* ~De legalább a bájitaltan tanár jófej.~ *Fogalmazódott meg bennem a pozitív gondolat, noha nem lelkesített a gondolat cseppet sem, hogy az ex kedvenc tantárgyamat most már Piton tanítja. Mi jöhet még? Bele se merek gondolni. Kissé sok a furcsaság a Trimágus tusa óta, és mióta azt rebesgetik, hogy Voldemort visszatért. Tudom, tudom, mindenki tudjukkiként emlegeti, de én nem félek tőle. Bátorságomat, és merészségemet Auror szüleimtől örököltem.* -Á a fene egye meg! *Mérgelődök fennhangon amiért a fekete pólóm beakadt a kapuba, ami Roxfortot választja el a külvilágtól. Egy gyors vizit után megállípíthatom, hogy a pólómnak semmi baja.* -Jó Reggelt. *Köszönök, majd felmutatom a szüleim által aláírt engedélyt a Roxmortsi kirándulásra. Ahogy kiengednek felszabadultnak érzem magam. Hiába egykis kiruccanás csodákra képes. Azonnal a Csodabazár felé veszem az irányt miután leértem a falucskába, amit csak és kizárólag varázslók laknak. Szép hely, de számomra nem szebb mint a Skót felföld.- Jó napot! *Köszönök a boltosnak, majd elindulok a polcokhoz, hogy "terepszemlét" tartsak.

Connie és Josie


* Reggel izgatottan ébredtem fel elvégre egy újabb roxmortsi hétvége elé nézünk. Kipattanok az ágyból és szaladok is készülődni. Zuhany után sietve magamra kapok egy farmert és egy kék pólót, felcsatolom a hajam, majd már szaladok is le a többiek után a kapuhoz. Sietősen előhalászom a zsebemből a már kicsit gyűrött engedélyt, amit a nagybátyám írt meg nekem, majd már távozom is a kastélyból. Alapvetően második otthonomnak tekintem a Roxfortot félreértés ne essék, de néha napján pláne, mikor ilyen szép idő van, szeretek inkább a falain kívül lenni. Lassan sétálva elindulok a faluba, élvezem közben, ahogyan a lágy szél fújja az arcomat. Ilyen melegben ez nagyon is érzés. Nemsokára már le is érek Roxmortsba, elhatározom, hogy benézek egy kicsit Zonkóhoz. Kéne már valami jó kis dolog amivel megviccelhetem egy kicsit a háztársaimat, vagy azt a nagyszájú Lamartint, ha esetleg újra látom. Benyitok az üzletbe, illedelmesen köszönök és elindulok nézelődni az érdekesebbnél érdekesebb tárgyak között. Hatalmas polcok vannak minden felé, telis-tele mindenféle csodás dologgal. Látok trágyagránátokat, csali zaj gépet, valami süveget, aminek mit ne mondjak érdekes a díszítése és még sorolhatnám. Valami égett szag csapja meg az orrom és észreveszem, hogy az egyik alsós fiú egy olyan pennát ejt a földre, ami ha írni kezdenek vele kiégeti a papírt. Nemsokára meg is akad a szemem valamin. Jobban mondva valakin aki szintén elmélyülten keresgél a polcokon. Oda megyek és halkan, hogy ne ijesszek rá megszólalok.*
- Szia jó reggelt- *mondom mosolyogva  miközben észreveszek valami pálcát amit ha megnyomsz kétoldalt égetni kezd és valami visító hangot ad ki. *
~ Hűűű nem semmi az biztos. SVK-ra egész érdekes lenne egy ilyennel bemenni. Piton kiakadna az biztos, bár a büntetés is egész szép lenne amit utána kapnék tőle az is fix. ~
* Habozok egy kicsit végül Conniehoz fordulok a kérdéssel hátha ha ő eldönti a dilemmámat*
- Szerinted vegyek egy ilyet SVK órai csíny céljából, vagy inkább ne? - *kérdezem, az ötletre valahogy egy huncut mosoly jelenik meg az arcomon*

Connie és Elektra

Magamra húzom a takaróm, ezzel jelezve, hogy semmi kedvem nincsen a mai nap folyamán kikelnem az ágyból. Bizony. Eszem ágában nincsen, szeretnék végre egyet lustálkodni. Szerintem megérdemlem. Miért? Azért. No. Átfordulok a másik oldalamra, de nem tudok a többiek csivitelésétől aludni. Mindenki épp azt tárgyalja, hova fog ma menni Roxmortsban, mit fog venni, mit fog csinálni. Connie is hatalmas lelkesedéssel készülődik Zonkóhoz.. Sóhajtok egy nagyot, és végül én is felkelek az ágyamból. Elvánszorgok a fürdőig, veszek egy gyors zuhanyt, majd magamra tekerem a törölközőm. Kint leülök az ágyamra, és továbbra is azon morfondírozok, vajon menjek, vagy ne menjek. Közben a Patricktől kapott medálomat forgatom az ujjaim között. Úgy döntök, mégis lenézek a faluba, s meglátogatom a boltban Fredet és George-ot. Úgyis régen találkoztam már velük, jól esne egy kicsit olyanokkal is beszélni, akik tudnak valamit a Rendről. Bowen nem igazán mer erről a levelekben írni, ami érthető is, hiszek bármikor elkaphatják a baglyot és illetéktelenek kezei közé kerülhetnek olyan információk, amik visszavetnék a Halálfalók elleni küzdelmet. Legszívesebben én is keresztapám oldalán harcolnék ellenük, de még nem lehet, nincs itt az ideje. Megfordult egy párszor a fejemben, hogy hipp-hopp eltűnök a suliból, de aztán mégis meggondoltam magam. Elvégzem a hatodikot, aztán meglátjuk, mi lesz utána. Ha Bowen nem engedi a dolgokat, akkor megpróbálkozom Lupinnál, hátha sikerül a Rendbe felvételt nyernem, elvégre már nagykorú vagyok, csatlakozhatnék hozzájuk.
Egy hangos sóhaj hagyja el ajkaimat, amit már senki sem hall, lévén a háló teljesen kiürült, s most már mindenki útban van Roxmortsba. Lassan én is összeszedem magam végre, felöltözök, megcsinálom a hajam, majd elindulok a faluba. A kapunál Frics furcsa szemekkel méreget, mint aki gyanús dolgot lát a mögött, hogy jóval a többiek után indul el. Nem mondtam semmit neki, csak rávigyorogtam. Útközben eléggé ellaposodott a hangulatom, valami furcsa, nehézkes érzés lett úrrá rajtam. Nem tudom megmagyarázni, mi miatt. Reménykedtem abban, hogy a Wesley ikrek majd kicsit feldobnak a sok újdonságukkal és vicces dolgukkal, amiket mostanában fejlesztenek.
Bent a faluban a szokásos zsivaj fogadott, tanárok, diákok egyaránt itt voltak. Az ismerősöknek köszönésképp biccentettem egyet, de nem óhajtottam most senkivel sem beszédbe elegyedni. Zonkó csodabazáránál azonban megálltam egy pillanatra, ugyanis kiszúrtam bent Conniet és Elektrát. Egy hirtelen ötlettől vezérelve beléptem a boltba, s amilyen halkan csak tudtam, mögéjük lopóztam, remélve, hogy nem figyelnek fel rám s így rájuk hozhatom a szívbajt. Épp valami furcsa pálcát szemlélgettek, aminek a láttán felvontam a szemöldökömet.
- Ezzel mégis mi a célotok? Csak nem venni akartok egyet valakinek ajándékba? - szólalok meg vigyorogva hirtelen a hátuk mögött. Na igen, néha, ha akarom, én is tudok elég szenyó lenni és halálra tudom rémiszteni az embereket a hirtelen felbukkanásaimmal.

Josie és Elektra

*Nagyban válogatom a vicces varázskütyüket, amikkel feltett célom megtréfálni Piton professzort amikor megüti fülemet egy ismerős hang. A hang irányába pillantok. Elektra az.* -Szia! Neked is jó reggelt! Ha Roxmortba megyünk mindíg jó a reggel. *Vigyorgok a lányra. Mi tagadás jó ötlet volt tőlem hogy ide jöttem. Itt sok klassz dolog vár arra hogy magaddal vidd, ha valakit jól megakaksz tréfálni, és Elektra szavaiból ítélve neki is az a célja, hogy valakit megtréfáljon, pontosabban fogalmazva SVK órai csínyre készül.* -Háát tudva hogy Piton bá az SVK tanár sajna a válaszom igen. De azért vigyázz, lehetőleg ne feltünően csináld. *Vállalom fel nem tetszésemet szemöldökráncolva Piton bá ellen. Nem titkoltam soha, és nem is fogom hogy mennyire nem tetszik a szitu, hogy ő lett az SVK tanár. Hova fajul a világ? Pitonból SVK tanár, aztán Voldemort visszatárásét rebesgetik.. Egyre több a furcsaság errefelé. és ahogy haladunk az idő rohanó vonalán egyre nyilvánvalóbb lesz. Leginkább auror apámat, és anyámat  féltem, akik Voldemort ellen és a csatlósai ellen harcol. Csak neki kne essen bajuk. Bár folyton azt mondogatják, hogy túl fiatal vagyok még a halálfalók elleni harchoz én mindenre kész vagyok. Tudom veszélyes népség a halálfalók bandája, de azért kitartással lehet ellenük harcolni, noha rendkívül  nagyhatalmú boszorkányok harcolnak a sötét oldalon. Azonban inkább el is terelem a rossz gondolatokat, pontosabban egy szintén nagyon ismerős hang ránt vissza a gondolkodásból. Josie lép a hátunk mögé, és tréfásan megkérdezi mit akarunk a vicces holmiktól, csak nem ajándékba szánjuk valakinek?* -Hát a mi drága Piton bácsinknak érik egy ilyen tréfa. Azok után hogy a múltkor megszivatott SVK órán megérdemelné.. *Fortyogok fennhangon.*

 

Josie és Connie

Na igen az tény és való, hogy kijár már neki egy kis tréfa. Nem is értem, hogy Dumbledore, hogy volt képes kinevezni SVK tanárnak. Évekig mentek a pletykák, hogy Piton mióta meg akarja szerezni azt a tantárgyat, de az igazgató úr mindig másra bízta azt a posztot. Nem értem, hogy hirtelen miért változott meg a véleménye. - * mondom elgondolkozva miközben alaposan szemrevételezem az előttem lévő tárgyakat. Valami furcsa érzés járja át a testemet. Nem titkolom, hogy félek. Megsokasodtak a rossz előjelek és a rossz hírek. Mindenhol eltűnésekről lehet olvasni, ez világosan bizonyítja, hogy Voldemort visszatért, még azok számára is akik eddig kételkedtek. A minisztérium persze megpróbálja úgy beállítani a dolgokat mintha Harry hazudna, vagy kisebbnek állítják be a bajt mint amekkora. Ráadásul most, hogy Piton lett az svk tanár a dolog még rosszabb. Felreppentek olyan pletykák, hogy Piton is halálfaló, amit egyre inkább kezdek elhinni, de persze nem mondom el senkinek, mert magamnak sem és másnak sem akarok bajt okozni. A gondolataimból a hirtelen mögöttünk termő Josie ráz fel.  Kiráz a hideg és elejtem a pálcát amit a kezemben tartok és a szívem is majd kiugrik a helyéről.*
- Hé meg akarsz ölni vagy mi? - *fortyogok miközben lehajolok és felveszem a pálcát a földről aminek szerencsére nem lett baja majd csúnyán nézek a lányra*
- A szívbajt hoztad rám Josie. Amúgy szia - * oké elismerem nagyon megijedtem mert tényleg nem számítottam a lányra. Majdnem pálcát rántottam rá, csak már időm nem engedte. Na igen ez mondjuk egy támadásnál nem szerencsés dolog, hogy leblokkolok mert az az életembe is kerülhet. Kicsit megnyugszom és úgy kezdek el neki válaszolni. *
- Ajándékba? Nem, dehogy. Azon gondolkoztunk, hogy Piton óráján kéne vele egy kis csínyt elkövetni. Mi a véleményed?

Connie és Elektra

A kis rémisztgetésem sikerrel járt, legalábbis Elektránál mindenképp, mivel kiejtette a kezéből a vicces pálcát, amit meglehetősen alaposan igyekezett tanulmányozni. Jót kuncogok barátnőm ijedtségén, aki azzal „fenyeget”, örüljek, hogy nem rántott rám pálcát. Mondjuk sok félnivalóm nem lett volna, max kapok egy kisebb rontást az arcomba, de ennyi. Kérdésemre mindketten azt válaszolják, hogy Pitonnak akarnak örömet szerezni valami kedves tárggyal, amire valószínűleg borzasztóan bamba arccal bámulhatok.
- Nektek komolyan elment az eszetek...- p illantok hol Conniera, hol Elektrára. - Pitont akarjátok megtréfálni? Neki köztudottan nincsen humorérzéke, csajok. Ha még Flitwicknél, vagy Lumpslucknál próbálkoznátok, rendben. De hogy pont Pitonnál... - vonom fel a szemöldököm. - Persze, ha mindenáron büntetőmunkát akartok nála kiharcolni, hát tessék, de akkor valószínűleg így fogtok járni...- mutatom a kezeimet, amik még mindig sebesek a legutóbbi alkalom óta. - Halott futóférgeket kellett kiszednem az élők közül...kesztyű nélkül. - nyomom meg a hangsúlyt. - Szóval én a helyetekben nem packáznék vele. Ki tudja, mire képes. - jegyzem meg komolyan, majd melléjük sétálok, s szemrevételezem a viccesebbnél viccesebb tárgyakat. Le a kalappal George-ék előtt, hogy képesek voltak túlszárnyalni a nagy mestert és számos újítást hoztak a piacra. Na igen, jut eszembe...hozzájuk indultam eredetileg, de most hogy menjek oda? Elvégre nem vásárolni megyek, hanem beszélgetni, s a csajokat nem vihetem oda magamról, hogy előttük csacsogjunk a Rend viselt dolgairól, még ha virágnyelven is beszélnénk róla. Rájuk mosolygok, majd átsétálok a másik oldalra.
- Na, vesztek akkor valamit másnak a megviccelésére, vagy továbbra is Pitonnal akartok szórakozni? - vigyorgok rájuk. Én sem bánnám, ha valaki végre megleckéztetné, de ehhez sajnos mi még kevesek vagyunk. Piton tapasztalt és nagyon jó mágus, észnél kell lennie annak, aki vele újat húz.

Elektra és Josie



*Jót kuncogok Elektrán amint megijed Josie tréfáján. Nah igen, én hajlamos vagyok ilyesmire. Arra viszont nem számítottam, hogy Josie ellenezni fogja a kis "ártatlan?" tréfánkat Piton bá ellen. Figyelmesen hallgatom végig amit mond. - Nektek komolyan elment az eszetek...  Pitont akarjátok megtréfálni? Neki köztudottan nincsen humorérzéke, csajok. Ha még Flitwicknél, vagy Lumpslucknál próbálkoznátok, rendben. De hogy pont Pitonnál... *Méltatlankkodik Josie, és bizony bekell látnom van abban valami amit mond. Pitonnak tényleg nincs humorérzéke.. Legalábbis ilyen kaliberű tréfához semmiképpen sincs. Na nem mintha másmilyenhez lenne.* -Igazad van Josie. Tényleg nagyon nem frankó ötlet Piton bával ujjat húzni. Te jó ég ez elmebeteg. *Hülledezek miközben Josie kezeire veszek egy pillantást. A fene egye meg Pitont, hogy ezt művelte vele.* -Amúgy mit vétettél ellene, hogy ilyen kárhozatra ítélt az a.. *Inkább nem is folytatom a mondatot, mert megsértődne a pennám, ahogy Josie mondaná. Ám ahogy Fredéket szóba hozza rögtön mosoly terül szt az arcomon.* -Ó már vagy ezer éve nem láttam őket. Mióta csakúgy leléptek a suliból. Pedig nagyon bírtam a búrájukat. Fredét különösen. De isz tudsz róla Josie. *Nevetek a legjobb barátnőmre miközben kezembeveszek egy trágyagránátot.* -Ez profi tréfa lehet még valakinek. *Huncut vigyor jelenik meg a szám szélén. -Amúgy meglátogathatjuk a Weasley ikreket, ha gondoljátok. *Villantom meg az ötletet. Ha eddig elcseszett napunk lett volna na most majd jó napunk lesz. A Weasley ikreknek jó humoruk van, nem marad bánatos ember mellettük hét mérföldes körzeten belül.* -Elektra szeretnél vásárolni te is valamit? Nekem csak ez lesz. *Kérdezem Elektrától, miközben Alastair repül be valahogy a boltba, és rászáll a vállamra.* -Rossz bagoly Alastair. Menj ki innen rögtön. Még a boltos észre nem vesz. *Utasítom a baglyot, majd az kirepül, lévén hogy okos teremtés.* -Remélem nem ijesztett meg titeket nagyon Alastair. *Fordulok a két lány felé. Tény, hogy Alastair néha félelmetes lehet nagy termetével. Körülbelül egy méternyi a szárnyfessztáva.*

Josie és Connie

Igazad van Josie, tényleg nem Piton óráján kéne ezt bevetnem. Nem normális, és a végén még engem is hasonló büntetéssel sújtana amit nagyon nem szeretnék. - *mondom felháborodva mikor megtudom, hogy Piton milyen büntetést sózott a barátnőm nyakába*
~ Ez az ember nem normális. Hol van ilyenkor Dumbledore? Miért nem veszi észre, hogy az akit felvett, és akire ostoba módon rábízta az SVK órák tartását, közönséges elmebeteg?? Komolyan mondom hihetetlen. ~
* Feleszmélek a gondolataimból és miközben a kasszához megyek próbálok figyelni a beszélgetésükre, nem tudom, hogy mekkora sikerrel, de próbálkozom. Miközben megveszem a pálcát visszafordulok a lányokhoz*
- Beugorni Fredhez és Georgehoz? Szerintem ez egy nagyon jó ötlet. Ezer éve nem láttam már őket. Bevallom nagyon hiányoznak. - * ismerem el és kifizetem a pálcát majd újra a lányokhoz fordulok*
- Nos akkor irány Fredékhez vagy előtte még akartok menni valahova? Nekem végül is mindegy, ti döntötök, csak vissza ne kelljen még menni a kastélyba. - * folytatnám a gondolatmenetemet mikor is megjelenik egy bagoly és Connie vállára repül. *
~ Jéé. Bárcsak nekem is lenne egy ilyen okos madaram. ~ * gondolom magamban vágyakozva és egy kicsit még irigykedem is a lányra, hogy egy ilyen értelmes madár van a birtokában. Igaz kicsit ijesztő a hirtelen megjelenése, de Josie akciója után már semmin sem lepődöm meg *
- Á nem Connie. Josiehoz képest semennyire sem volt ijesztő a kis barátunk.

[Mr. Sky Andlesnek]

Mr. Sky Andlesnek

...shoplifters unite!

Erősen sminkelt, monoklisnak tűnő tengerkék szemei gyanakodva sasolják a sort. Hálistennek EZREN vannak a boltban (komolyan, ennyi diák nincs is a Roxfortban, mint ahányan itt vannak!), és akkora a forgalom, hogy a tulajnak megdögleni sincs ideje, nemhogy a bolti szarkákra ügyelni.
Ennél nehezebb viszont kicselezni a lopásgátló polcokat és dobozokat.
Kay rendszerint egyvalamire használja a pálcáját azóta, hogy rájött, mennyire egyszerű is lenne, ha csak suhintana egyet vele, és már a kezében is lenne az áhított lemez, bizsu vagy szoknya. Aztán szó szerint kigyulladt a kis körteizzó a homloka fölött: "de hisz boszorkány vagyok, b*meg!" Na, attól a perctől kezdve Kay rászakosodott a zárnyitó bűbájokra, meg a különböző riasztó- és őrbűbájok hatástalanítására. Nem könyvből tanult, hanem gyakorlatból. A Mardekárban elég sok aranyvérűnek van rejtegetnivalója, és Kaynek amúgy is enyves a keze... Előkerültek naplók, hajfürtök, meg tiltott szerek, és Kay az elmúlt év során arra is rájött, hogy bizony a varázslóknak is van saját drogjuk...
Most viszont, az év utolsó roxmortsi kirándulásán fel akar tankolni ebből a hülye szerelmi bájitalból. Weasleyéknél nem is próbálkozik, ott túl jó a betörés- és lopásgátló rendszer, de itt annyira nem nagy kunszt.
Kinyújtja a kezét, közben meghackeli a polcriasztót egy sima összezavarással, és már nála is van az áhított fiola.
Oké, menjünk tovább, akad itt még ehhez hasonló akciós termék...
Közben a biztonság kedvéért megváltoztatja hajszínét és külsejét (a metamorfmágia veleszületett képessége), így soha senki nem ismerheti föl.
Nagyon, nagyon régóta dolgozik már ezeken a technikákon.

[1997. június]

[Zephyr Devaux számára ]

1997. június
A tanév utolsó roxmortsi kiruccanását ejtettem meg.
Azon a napon a szokásosnál is többen voltak Zonkónál, a legtöbben valószínűleg nyárra táraztak be mindenféle veszélyesnek tűnő, de valójában ártalmatlan kacatot, hogy idegesíthessék a szülőket meg a haverokat és szórakoztassák magukat. Jómagam már rég nem foglalkoztam az ilyen ócska csínyekkel, csak nagy ritká ragadtattam el magam, és haszhnáltam fel valami vicces cuccot. Én egy barátomra vártam, de mint kiderült, feleslegesen. Egy barátnőjével üzent, hogy nem tud jönni, ettől pedig elég dühös lettem. Eljöttem ebbe az ostoba boltba, ahol alig lehetett valami normális, használható dolgot kapni (arról nem is beszélve, hogy még levegőt sem), nyomorgtam a tömegben, és akkor az illető még csak el sem jön... Kinn az akkoriban megszokott hűvös, általában ködös idő helyett tombolt a nyár, tűzött a nap, mindenkiről folyt a víz. Dühömben úgy döntöttem, veszek valamit én is, és majd később felhasználom hűtlen és megbízhatatlan "barátom" ellen, aki amúgy sem volt soha túl közel hozzám, de ezt már nem először játszotta el velem. Kerülgettem az embereket, rengeteget azonban képtelen voltam, és ezért a kisebb koccanások miatt folytonos bocsánatkérések közepette kószáltam a polcok közt, és kerestem a legmegfelelőbb bosszú után. Körülnéztem, de a hatalmas tömeg ellenére sem láttam sok ismerőst, olyat pedig pláne nem, aki segíthetett volna kiötleni, mit is vásároljak. Lányok csoportosultak a különleges bájitalok előtt, vásott alsóbbévesek nézelődtek a keményebb tréfák polcainál. Szinte biztos voltam benne, hogy a felsőbbéveseknek szánják a vicceket, de sosem fogják felhasználni őket. Kicsik még és vakmerőek, de nem ostobák, hogy az idősebbekkel kötözködjenek. Ennek ellenére kedvtelve legeltettem rajtuk is a szemem, hátha ötletet adnak.
Lekötött az emberek zsivaja, és örültem, hogy csendben figyelhetem őket, közben pedig csak lépkedtem tovább. Bámészkodásom közben elbambultam, és beleütköztem pár emberbe, elég keményen, nem sokon múlt, hogy a csapatból egyiküket fellökjem.
Utána kaptam volna, hogy ne feküdjön el, de gyorsabb volt nálam. Próbáltam szépíteni a helyzetet, bosszús hangomon uralkodva, közben pedig vállamat masszírozva, ami sajgott az ütéstől.
- Bocs, nem figyeltem... Nagy a tömeg, nem láttalak.
Na persze, ez pont az ellenkezőjét kellett volna eredményezze: ha egyszer sokan vannak, csak figyelek kicsit, nem? Nem. Én megint elbambultam, örültem a tömegben való elvegyülésnek, és így szépen elgázoltam valakit. Összeszorítottam az állkapcsom.
Már nem csak a találkozó elmaradása és a forróság, hanem önnön ostobaságom is dühített.

[1997. június]

Lucas Conolly részére

1997. június
Mi is lehetne jobb dolog, mint egy jó meleg nyári napon egy kis üzletben tartózkodni több száz ember társaságában, akik mellett alig lehet elférni? A válasz egyszerű: a világon minden. A levegő állott, majd meg lehet fulladni, ráadásul ott vannak még azok a cuki alsóbb éves gyerekek, akik ordibalnak és folyamatosan letapossák  az ember cipőjén. Félreértés ne essék, szeretem a gyerekeket… Ha legalább húsz méteres távolságra vannak tőlem. Ez Zonkó csodabazárja, ahova tizennégy éves koromban tettem be utoljára a lábamat, és akkor azt hittem hogy soha többé nem jövök ebbe az üzletbe, mert már elég nagy vagyok ahhoz, hogy ilyen gyerekes dolgokat vásárolgassak. Bár megjegyzem tavaly megfordult a fejemben, hogy a nővéreimnek itt veszek ajándékot karácsonyra, viszont mégse tettem meg. Itt merül fel a kérdés, hogy akkor mit keresek mégis itt az év utolsó roxmortsi kirándulásán megszegve a magamnak tett eskümet? Nos, éppen azt a két idiótát keresem, akiknek az a briliáns ötletük támadt, hogy jöjjünk be ide. Erre mikor tíz perc győzködés után belementem a dologba, eltűnnek a tömegben. Jellemző, én meg itt ragadtam egy csapat kölyökkel körbevéve, akik egyenként is idegesítők lennének, de együtt még rosszabbak. Nem vagyok bent túl sok ideje legalábbis az órám szerint, de már olyan, mintha órák óta kéne elviselnem az itt uralkodó kaotikus állapotokat. Már a fejem is megfájdult vagy a levegőhiánytól vagy a zajtól esetleg attól a borzasztó izzadságszagtól, de az is lehet hogy mindháromtól egyszerre.
Nehéz volt haladni. Mindenki csigalassan tipegett, ami már önmagában is idegesítő a magamfajtának, aki hozzászokott a rohanáshoz és a gyors eredményeknek. Ha bemegyek egy boltba mindig három perc alatt végezek. Berohanok megkeresem, amit meg akarok venni, fizetek aztán kirohanok. Körülbelül ennyiből áll nekem egy átlagos vásárlás, nem tudok órákig nézelődni, az nem az én stílusom. Itt viszont, ha vennék is valamit, akkor maximum fél óra múlva érnék a pénztárhoz, ami nem fér bele a napi programba ugyanis már jó előre elterveztem a mai nap időbeosztását. Rengeteg dolgot akarok még csinálni, és nem akarom, hogy ezzel menjen el az idő. Megtehetném azt is, hogy most azonnal kimegyek innen és követem az időbeosztást, de egyedül semmit nem olyan érdekes csinálni, ezért először összeszedem az embereket és utána hagyom el olyan gyorsan ezt a helyiséget, ahogy csak tudom.
Van egy pont, ami után a türelmem teljesen elveszik, és akkor mindegy mibe kerül, megcsinálom, amit akarok. Ez a pillanat most jött el. Mivel elegem van a lassúzásból, elkezdtem törni az utat előre. Átgázolok a tömegen. Akik az utamba álnak egyszerűen fellököm őket és odavetek egy „bocs”-t legalábbis eleinte. Aztán megunom a dolgot és szó nélkül továbbmegyek. Csak a cél lebeg a szemem előtt: megtalálni az elkóborolt bárányokat, akikkel majd kint számolok az idióta ötletük miatt, miszerint mindenképpen be kell jönnünk ide. Annyira rohanok, hogy már kizárom a világot magam körül. Csak megyek előre és nézem az arcokat. Megszűnik a külvilág, a hangok, amik eddig idegesítettek eltompulnak. Igen, most már biztos vagyok benne, hogy túl kevés a levegő.
Hirtelen valami oldalról meglök annyira, hogy elveszítem az egyensúlyomat és a földön kötök ki. Nagyon meglepett a dolog, azt hittem, itt csak én borogatom fel a népet, de úgy tűnik tévedtem. Gyorsan felpattanok a mocskos padlóról, amit összejárt a sok diák, majd a „támadóm” felé nézek, aki valami magyarázatfélét próbál adni a történtekre.
- Ha nem látsz rendesen vegyél egy szemüveget idióta – Mondom neki ingerült hangon, miközben leporolom magam – De tudod mit? – Folyatom nyugodtan egy mosoly kíséretében – Semmi baj, megértelek. Nagyon nehéz lehet észrevenni, hogy itt mindenhol emberek vannak. Komolyan mondom, ha nem szólsz, hogy tömeg van, észre se venném, hogy itt vannak emberek. Kösz, hogy említetted. Nem is tudom hol lennék nélküled – Az iróniával teli beszédem után végre sikerül beazonosítanom az illetőt. Láttam párszor a folyosókon, és ha jól emlékszem griffendéles.
- És még minket nevez mindenki bunkónak és gonosznak pedig ti griffendélesek se vagytok szentek – Ezt már nagyobb hangerővel mondom, hogy körülöttem mindenki hallja. Ha már úgy adódott, csináljunk egy kis műsort – Odébb lökni másokat, hogy utat törjünk magunknak? Igazán szégyellhetnéd magad. Van neked lelki… lelki… izé hogy is hívják? – Gondolkozok hangosan miközben a bal kezemmel folyamatosan csettintgetek. Ettől általában eszembe jutnak a dolgok. Vagyis nem, de ez is egy olyan rossz szokás, amiről nem tudok leszokni.
- Megvan: lelkiismeret. Szóval, van neked lelkiismereted? Törődnünk kell egymással máskülönben hova fog fajulni a világ? – Egy kicsit talán eltúloztam a dolgot. Lehet, hogy elég lett volna csak az első mondatot elmondani, és utána „véletlenül” belerúgni, de persze mindig a nehezebb utat választom.

[Zephyr Devaux számára]
Vállam kellemetlen sajgása egy pillanat alatt köddé vált. A srác, akit sikerült teljesen padlóra küldenem, ingerülten ugrott nekem. Ez még nem is lett volna nagy baj, megértem, én is dühös lettem volna, ha fellöknek, bár termetemnél fogva ez nehezen lett volna megoldható. Az viszont, hogy nem hagyta abba a támadást, felhúzott. Éreztem, higy a szívem erősebbeket üt a mellkasomban, kalapál. Mélyeket lélegeztem, hogy lenyugodjak, de nem ment. Hallgattam a szitok- és sértésáradatot, egyetlen szó nélkül. Az amúgy is komor hangulatom egy csapásra átváltott hirtelen feltörő haraggá. Összeszűkült szememben kitágult a pupillám az adrenalintól, az egész testem megmerevedett. Még néhány mély lélegzetvétel, koncentráció... és a probléma megoldva. Megint a hűvös tekintet és az egyenes tartás. Kezem kilazult az ökölbeszorításból.
Arcomra én is nyugodt, megértő mosolyt erőltettem. Hála a srác előadásmódjának, páran máris minket bámultak. Nem zavart a tömeg, az viszont igen, ahogy beszélt, és amiket mondott.
- Befejezted az előadást? - kérdeztem gúnyosan felvont szemöldökkel, mikor úgy tűnt, végzett a monológgal, habár nem olyan hangosan, mint ő. Közelebb léptem. - Hát akkor hadd mondjak valamit. Én nem fogok itt parádézni - csóváltam meg lassan a fejem. - Nekem nincs kedvem játszani itt a sértettet, akkor sem, ha te nem figyeltél eléggé. A színjáték és más bemártása leginkább - ahogy a példa mutatja - mardekáros szokás, ha már a házak becsmérlésénél tartunk...
Láttam, hogy van pár zöld taláros ember körülöttem, de nem törődtem vele. Nekem ugorhattak volna, az sem érdekelt. Az a nap már amúgy is el volt cseszve, tettem rá, hogy hány alattomos ember szegezi nekem a pálcáját. A srác csettintgetése közben azonban valóban úgy éreztem, nem leszek szent, mert előkapom a pálcám, és ott, mindneki szeme láttára megátkozom. De józan eszem szerencsére átvette az uralmat rajtam, és nem hagyta eluralkodni rajtam a dühömet. A napfény, ahogy közelebb mentem, sütni kezdte a karomat.
- Senki nem mondta szerintem, hogy mi, a griffendélesek szentek vagyunk. Hogy neked ez jött le a nem tudom hány itt töltött éved alatt, az a te gondod. Mi is tudunk szemetek lenni, hogyne, csak mi nem vagyunk olyan gyakran azok, nem úgy mint egy másik ház tagjai... Kivételek persze vannak. Csak én még nem nagyon találkoztam velük - villantottam rá egy jelentőségteljes mosolyt, és halkan elnevettem magam, bár cseppet sem volt jó kedvem. Még közelebb léptem, hogy lehetőség szerint kevesen hallják, amit mondok. Nem másnak szántam a szavaim, csak az ismeretlen mardekáros srácnak. - Lelkiismeret? Te mersz lelkiismeretről beszélni, mikor itt játszod a közönségnek a sértett herceget, akinek piszkos lett a kis ruhája, mert nem figyelt, és állítasz be engem úgy, mint aki direkt neked ment? Ó - mondtam kicsit kikerekedett szemmel, rájátszósan töprengő arccal.Végül is színészkedünk, nem? - Igaz is. Ha én nem mondom, észre sem veszed a tömeget. Így mindjárt érthető, hogy miért nem láttál...
Az utolsó mondatára hirtelen nem tudtam mit reagálni. Dühös grimasz mászott az arcomra, megvetően néztem rá.
"Törődnünk kell egymással, máskülönben hova fog fajulni a világ?"
Pojáca. Fekete pólóm emelkedett és süllyedt, ahogy vettem a levegőt, szememből süthetett a düh. Zsebrevágtam a kezem. Ha gyáván azt hitte, a pálcám után kapok, hát tévedett. Erősebb volt a kísértés, hogy egyszerűen az öklömet használjam varázslat helyett...
Fogvacogtató haragom feltört, aztán alábbhagyott.
- Foglalmam sincs - válaszoltam őszintén. - Én törődöm mással. Megmondtam, hogy nem volt szándékos, ennél többet nem tehetek. Vagy esetleg pátyolgassalak? Szerinted mi lesz ebből a világból, ha minden véletlen baleseten ennyit fognak lovagolni?
Ha szópárbajt akart kezdeményezni, lehet, hogy rossz lóra tett. Már régóta gyűlt bennem az indulat. Nem akartam rázúdítani mindent, de a meleg, a tömeg, az újabb barátban való csalódás és még az igazságtalan vádak is nagyon felhúztak. Nem vagyok, soha nem is voltam agresszív alkat, de az igazságtalanság és a túlreagálás vörös posztó számomra... Kész voltam a harcra - legyen az fizikai vagy verbális.

Lucas Conolly részére

Feltűnt, hogy a srác ideges lett a kis sértésáradatomtól. Látszott rajta, hogy sokkal gyorsabban veszi a levegőt. Ez csak még jobban fellelkesített. A kedvenc hobbim mindig is az emberek felidegesítése volt. Ráadásul, ha az a valaki még griffendéles is az dupla élvezet. A körülöttünk álló emberek elkezdtek minket figyelni. Pont így terveztem, ennél jobb nem is lehetne.
- Előadás? Nem tudom miről beszélsz. Itt az egyetlen, aki csinálja a feszültséget az te vagy – Válaszolok teljesen nyugodtan – Fellöksz egy boltban és még te vagy megsértve. Az még egy dolog, hogy engem löktél fel, de miattad én is nekimentem azoknak, akik mellettem álltak csak éppen ők olyan szerencsések, hogy nem borultak fel velem. Csak mert neked valami sürgős dolgod van, bár nem tudom elképzelni mi lehet az, amiért egy ilyen üzletben rohanni kell. Még szerencse, hogy nem egy alsóbb évessel találkoztál. Komolyabb következményei is lehettek volna, ha mondjuk másba ütközöl – Itt rámutatok egy gyerekre, aki körülbelül harmadéves lehet. Hiába jön közelebb a hangerőmet nem halkítom le. Ettől még talán nem lesz halláskárosodása, ha mégis az se zavar.
- Mellesleg nem tudok egyszerre jobbra, balra és előre is nézni, te meg oldalról jöttél belém, tehát ne is próbáld mentegetni magad. Nem lehet mindenhol szemem – Forgatom a szememet – Komolyan mondom, már sajnállak. Még jó, hogy nem fogod rám az egészet. Mindenki láthatta mi történt, és egyértelmű, hogy a te hibád csak kényelmesebb a másikat hibáztatni, aki nem tehet semmiről. Mert egy alsóbb évessel meg lehet tenni mindent, ugye? – Nem tudom pontosan melyik évfolyamra jár, de az hogy idősebb nálam az biztos. Ezért biztos, hogy nem mondtam hülyeséget, bár nem sűrűn szoktam átgondolni azt, ami elhagyja a számat.
Visszatértünk a Griffendéles témára. Mindig kollektívan szoktam szidni őket, de az is igaz, hogy nem mindegyikkel van bajom. Ez a helyzet viszont egy jó kis feszültség levezetés. Már úgyis elegem volt ebből az egész helyzetből, legalább valakin le tudom vezetni.
- Senki nem mondta, de ezt éreztetitek. Azt hiszitek jobbak vagytok nálunk, tisztelet a kivételnek. Minket elkönyveltetek gonosznak és ezzel az ürüggyel utáltok minket. Azon se lepődnék meg, ha ez az ütközés nem is lett volna véletlen. Hiszen azért azt csak látod, hogy mi van előtted, ha csak nincs valami komoly szemproblémád, mert arra se lehet fogni, hogy olyan távol lettem volna tőled – Közben még közelebb jött hozzám, de ez még mindig nem zavart. A célom nem őt meggyőzni, hanem a közvéleményt arról, hogy én vagyok a szegény áldozat ő, pedig a gonosz elvetemült griffendéles. Meg kéne neki köszönnöm, hogy olyan jó ötletet adott, hiszen ő említette, hogy azt állítom, direkt jött nekem. Ez eszembe se jutott volna, de szerencse, hogy mondta.
- Látják ezt emberek? – Fordulok a tömeg felé – Eljutottunk odáig, hogy most már én vagyok a hibás, amiért ő fellökött. Biztos imperius átokkal kényszeríttettelek, hogy rohanj belém, ugye? Ez lesz a következő mese, nem?
- Nézek ismét rá – Nem is értem hogy tudsz te a tükörbe nézni. Talán meg is akarsz támadni? – Teszem fel a kérdést, mikor zsebreteszi a kezét.
- Csak megpróbáltam rávilágítani arra, hogy talán nem kéne ennyire ész nélkül rohanni, de ahogy látom, sikerült elárulnod magad. Most már biztos vagyok benne, hogy csak azért történt ez az egész, mert nem bírod a mardekárosokat, és rajtam akarsz bosszút állni valamiért, amit nem is én követtem el – A mondat végén egy pillanatra megjelenik az arcomon egy gúnyos mosoly, majd gyorsan visszatérek a komoly, sértett fejhez.

[Zephyr Devaux számára]
A srác nyugalma - amiről akkor meggyőződésem volt, hogy csak erőltetett álca - még inkább felhergelt. Már alig érzékeltem a közönségünket, a világ kezdett csak a vörös posztót lengető srácra összpontosulni. A halálfalók után előkelő helyet foglalnak el a feketelistámon az olyan emberek, akik élvezik, ha mást márthatnak be. Én nem akartam őt gonosznak beállítani, de hallgatva a meggyőző előadást, bizony nagy volt a kísértés. Mégis úgy döntöttem, belemegyek a játékba. Hogy mi hajtott? Talán az unalom, talán az alkalom, hogy levezessem a feszültséget.
Nem vagyok az üvöltözős fajta, így ha dühös is vagyok, hangom általában nyugodtan cseng. Ahogy akkor is.
Arcom viszont meghökkent grimaszba ugrott, mikor tényleg átszellemülten szajkózta, hogy én vagyok a hibás. Mi több, elkezdte a megsérült őzikét játszani. Ha nem lettem volna különben is kellemetlen hangulatban, talán még élvezem is, ahogy csinálja, mert el kellett ismernem: tehetséges színész válna belőle.
- Nem tudod, miről beszélek? - néztem rá kérdőn, szikrázó tekintettel. - Őstehetség vagy, Amerika filmipara tárt karokkal fogadna.
Mivel azt állította, másnak is nekiment miattam, így a mellette állókhoz fordultam, akiken viszont nem igazán látszott, hogy meghatotta volna őket a baleset. Mi több, teljesen épnek tűntek, és páran vigyorogtak is. Gondolom élvezték a műsort. Én is mosolyogva biccentettem nekik.
- Akkor a bocsánatotokat kérem... - majd a sráchoz fordultam, kissé meghajtva a fejem, a hangnemem is kissé kedélyeskedőbbre véve, és pillantásommal még mindig ridegen rámeredve kérdeztem - Bár tudom, hogy ezt a hibám sosem bocsátod meg - jaj nekem -, remélem valamicskét csökkentettem a bűnöm mértékén.
Aztán azzal jött, hogy sajnál. Sok embert ez a kijelentés felhúz, úgy sejtettem, neki is ez volt vele a célja, de nálam ez nem válik be. Elmosolyodtam.
- KUgyan, ne pazarolj rám ilyen nemes érzéseket, mint a sajnálat. De eszemben sincs rád kenni, mert ha még emlékszel, bocsánatot kértem. Meg aztán - biccentettem félre a fejem - nekem sincs mindenhol szemem. Az meg, hogy direkt mentem beléd...
Felnevettem, hogy mindenki hallja, aki addigra körénk gyűlt.
- Nevetséges. Azt sem tudom, ki vagy, és kétlem, hogy ismernél engem, úgyhogy megkérnélek, hogy ne vádolj olyasmivel, ami hülyeség, még a te szádból is... Próbáld meg elképzelni a helyzetet, mert úgy látom, az ütéstől elfelejtetted, vagy talán te sem láttad: nem előre néztem, mikor mentem. Nagy a bolt, és nézelődtem. Te nem szoktál? Vagy statisztára vadásztál egy is balhéhoz? Mert ha mást csináltál, és te előre néztél volna, akkor talán nem jössz belém. Ugyanis nekem sincs mindenhol szemem - hangsúlyoztam.
Mikor a "közönséghez szólt", kihúztam magam, és elvigyorodtam.
- Ugyan már... - előhúztam a kezem a zsebemből, ami természetesen üres volt. - Nem a griffendélesek híresek arról, hogy ok nélkül támadnak az emberekre. És több eszem van annál, hogy egy tömött boltban ugorjak neked. Vagy te ilyen helyeken szoktál párbajozni? Mert akkor nem csodálom, ha be vagy rezelve.
Megeresztettem egy félmosolyt, bár nehezemre esett. Dühített a srác rendesen, a többi emberrel meg nem törődtem. Csak remélni tudtam, hogy egy griffendéles vagy mardekáros sem száll be az egyelőre még szó csatába. Megcsóváltam a fejem.
- Ha közönségnek játszol, mondj szavalj verset nekik... Na - fordultam az emberekhez - ki szeretne hallani egy ódát? Vagy egy siralmat? De akár énekelhetsz is, szerintem az is megfelel.
Visszafordultam hozzá, és összefontam a mellkasom előtt a kezemet.
- Egyenlőtlen küzdelmekbe pedig amúgy sem bocsátkozom.
Még mindig nem értettem a srácot. Csak mondta, mondta a magáét. Mire jó ez a cirkusz?
- Oké, a mardekárosok és a griffendélesek közt elég régóta feszül ellentét, ez van. Nem mondhatod, hogy nem tesz ellene senki semmit, mert vannak barátságok. Én nem vagyok egy békéért küzdő diák, ez tény, de sem könnyítesz a helyzeten. Viszont most komolyan... ennyire fájt, vagy csak a lelked sérült egy nagyot, mert nem vettelek észre?
Igen, volt színészi vénája a srácnak, plusz bátorsága is. Elvégre egy tömött boltban, ahol mindenkiről csorog a víz, képes volt egy csomó ember figyelmét ránk irányítani, és gondolom eszébe sem jutott, hogy esetleg tényleg nekimegyek. Nekem megfordult a fejemben, de a muglipárbaj szimpatikusabbnak tűnt hirtelen, mint az átkozódás. Az egyedüli, ami visszatartott ettől, hogy tudtam, hogy könyen legyőzném, és nem lenne tisztességes. Én viszont kezdtem unni a panaszkodást, és azon gondolkoztam, hogy lehetne leállítani, ugyanis szemmel láthatóan élvezte, akár őszinte volt a kitörése (amiben kételkedtem), akár csak előadta.