Főutca

- Nem már nem igazán.. Feleli Craig egykedvűen a zenészségét illető kérdésre.. az arca pedig láthatóan elkomorodik.
- Vagyis bizonyos értelemben már nem.. Teszi hozzá csakugyan egykedvűen mint korában. A büntetőmunkás dolog, még mindig foglalkoztatja kicsit, de inkább hagyja a dolgot úgy ahogy, van elvégre lépten-nyomon számára kevéssé érthető, és középkorinak tűnő dolgokkal találkozik itt az ódon angol varázslóvilágban.
- Josephine Josh.. Ízlelgeti a másik nevét, miközben kezet fognak. Közben végighallgatja a rövidítésvariációkat, és magában meggyőződéssel nyugtázza, hogy azért vannak hasonlóságok a földrészek, és emberek között. Itt is pont olyan sablonosak az emberek mint Ausztráliában. Kissé bele is merül ebbe, és elbambul, de végül felkapva a tekintetét szem dörzsölve jegyzi meg.
- Hát ha nemgond, én asszem úgy hívnálak, ahogy neked a legjobb.. Köhög egyet.
- Úgy értem, ahogy te szereted, ha hívnak. Hogy szereted egyébként? Kérdez vissza, de nem is igazán érti, miért hiszen perceken belül amúgy is elválnak, de valamiért, ez még is foglalkoztatta, és ő általában rákérdez az ilyesmikre. Ekkor kissé meglepetten, de örömmel veszi tudomásul, hogy nem tartja fel a másikat. Egykét dolog megfordul a fejében, de mégis csak egy sulisról van szó inkább más irányba tereli a gondolatait, miközben minduntalan a földet nézegeti. Az sem feltétlen biztos, hogy nincs rosszabb fokozat az egyedülnél, például ha az ember egy helyismeret nélküli idegenhez csapódik. Gondolja magában, de abszolút imponál neki a lány egész megjelenése.
- Ok. szóval hoppanálás kilőve.. sejthettem volna akár.. nem gondoltam végig bocs.. Szabadkozik valójában ok nélkül, és kissé megigazítja a bőrkabátját magán.
- Nos hát akkor örültem a szere.. Fejezné, be mikor épp elköszönése közben veti fel a lány az ötletet. Craig-be pár percre belefagy a szó, de aztán egy hajfelborzolást követően furcsa ravasznak látszó, de őszinte mosollyal válaszol.
- De persze ez remek ötlet! Ha van kedved hozzá. És a lelkesedéstől, már majdnem meg is indulna, egy lépést tesz is előre, épp hogy reflexből meg nem fogja a lány kezét, de aztán kissé tanácstalan arccal gyermeki tanácstalansággal tekint vissza a lányra kócos tincsei mögül.
- Öhm izé.. most jut eszembe.. nem is igazán tudom itt mi merre van esetleg átadnám az irányítást, csak utánad! Kacsint a lányra, hogy mehetnek.
- Vannak itt jó helyek? Kérdezi közben újra lelkesen.

Craig

Elég érzékeny pontra tapinthattam a zenéléssel kapcsolatban, mivel komor hangvételben válaszolgatott ilyen irányú kérdéseimre. Nem is faggattam tovább Craigt, majd ha esetlegesen mesélni akar róla, megteszi. Nem szokásom kihúzni erőszakkal az emberekből bizonyos dolgokat. Nem szoktam megsértődni olyankor, ha arra a kérdésemre, „Valami gond van?”, valaki azt válaszolja, nincsen semmi. Nem úgy, mint egyesek, akik mindenről tudni akarnak, beférkőznek teljesen az életedbe, s bevágják a durcát azon, ha nem beszélsz nekik épp arról a problémádról. Kicsit felhúztam magam ezen a gondolatmeneten, mivel a napokban pont emiatt...illetve nem csak emiatt, hanem más miatt is összekaptam egy hozzám közelálló illetővel. Azóta nem is beszéltem vele, de érdekes módon nem hiányzik. Sokkal inkább megkönnyebbültem attól, hogy nem lóg állandóan a nyakamon. Fontos nekem az illető, de...de utálom ha olyan szinten akarnak az életembe férkőzni, mint ahogy ő tette. Még mindig elfog a hányinger és az ideg, ha eszembe jutnak az események.
Gondolataimból az ránt vissza Roxmorts utcáira, hogy újdonsült ismerősöm afelől érdeklődik, hogy szeretném, hogyan szólíthat.
- Nekem végül is mindegy, lehet a Josh is, úgy még nem becéztek. - mosolygok rá kedvesen, s valahogy máris elszaladnak, megszűnnek a kósza szürke felhők, amik az előbb még beárnyékolhatták a hangulatomat. - Csak a J-t hagyjuk ki, ha lehet.
Meglepődve veszi tudomásul, hogy bizony nem tart fel egyáltalán. Elnézést kér tőlem, amiért ezt a hoppanálás dolgot nem gondolta végig, de erre csak legyintek egyet.
- Ugyan, elvégre ha nem idevalósi vagy, nem tudhatsz mindenről. - válaszolom neki. - Főleg az „erősítésről.” - teszem még pluszban hozzá.
Újabb döbbenetet látok Craig arcán, mikor felvetem, beülhetnénk valahova, hisz láthatólag búcsúzni akart tőlem. Biztos úgy volt vele, nem akar a terhemre lenni, meg mit is kezdenék egy vadidegen emberrel, de hát én szeretek embereket megismerni. Minél többet. Nincs azzal semmi gond és ezzel csak szélesedik a látóköröm, ezen az állásponton vagyok. Megborzolja barna haját, ami nála a zavar jele lehet, s beleegyezik a dologba örömmel. Már lépne is felém, s fogná meg a kezem, mintha a barátnője lennék, de még időben észbe kap, s a mozdulatot félbehagyja. Magamban megmosolygom a cselekedetet, mert ez egy nagyon aranyos és lelkes akció volt a részéről. Kisimítom az arcomba hullott tincseket, s csak utána válaszolok a kérdésére.
- Nos, van egy pár hely, ahova még ilyen időtájt be lehet ülni. - vakaródzom. - A Szárnyas Vadkant nem igazán javaslom mondjuk. Ott elég furcsa szerzetek szoktak felbukkanni. - pillantok rá. - Viszont a Három Seprűbe mehetünk. Madame Rosmerta nagyon kedves fogadósasszony és, véleményem szerint ott mérik a legfinomabb mézsört is. Úgyhogy szerintem nézzünk be oda. - döntök végül, majd viccesen felé nyújtom a karomat. - Szabad a karját, uram? Ne izguljon, nyugodtam rám bízhatja magát, nem viszem el kényes és kellemetlen tájak felé. - nevetek rá.

- Josh. Ha azt mondod Josh, legyen. Nyugszik bele a fiú, hiszen valójában magától is ezt választotta volna.
- Oké nem lesz J.. elég trén is hangzik amúgy jegyzi meg, teszi hozzá Craig őszintén. Szerencsére időben megtorpant, és nem kapta el a lány kezét, bár ő maga valószínűleg nem jött volna zavarba egyszerűen a lelkesedés beszélt belőle, cselekedett helyette. Craig a kérdésre várva centiről centire figyeli a másik mozdulatait, hogy az hogy babrál a hajával folyton. Nincs igazán meglepődni valója, hiszen ő is ezt teszi folyton. Ezzel tisztában is van.
- Ez remek! Csak utánad! Mondja a fiú válaszképp a nyitva lévő helyekre, és időközben megint a bőrkabátját igazgatja. Szárnyas vadkan.. de hülye egy név. Gondolja magában, kissé megint elbambul, de mindig így jár ha nagyon belegondol valamibe.
- Három mi? Kérdez hirtelen vissza. Az ahova mehetünket követően. Ennek is baromi bizalomgerjesztő neve van gondolja ismét magába, de az arcán lelkesedés ül, hiszen egy kedves lány hívja egy ilyen késői órán beszélgetni. Ez már önmagában nem rossz akárhova is jutnak. Na persze várjuk ki a végét. Elég rég ivott mézsört, és bár nem is szereti annyira most felcsigázza a dolog. A lány gesztusára, és vicces szavaira, majd a karnyújtásra pár percnyi tanácstalan hajigazgatás után spontán, és őszintén replikázik hasonlóan színpadiasan.
- Legyen hát! Mondja fancsali mosollyal, majd egy utolsó igazítás a dzsekin, és indulás. Lazán karol bele a lányba, nem mintha feszélyezné a dolog, csak inkább nem akar tolakodónak tűnni. nem is érti pontosan ezt a kedvességet. Ha a másik megindul belekarolva követi, azt végig sem gondolja milyen következményei lehetnek, ha esetleg ismerősökkel, mi több nem kívánt ismerősökkel futnak össze. Kellemetlen helyzetbe hozhatná a lányt, vagy inkább hozhatja. Erősen fontolgatja is hogy rákérdez, de aztán hgyja, és követi a lányt bármerre is van az a három seprű.

KOLSHA;;

Bíztatóan mosolyog, talán ez valami olyasmit akar jelenteni, hogy bírlak ám, de nehogy elbízd magad. Vagy mondjuk, úristen, ilyen szerencsétlent se láttam még, röhögjük ki! Az első variáció sokal bíztatóbb, így ebben ki is egyezek magammal, miközben egy utolsó pillantást vetek az üzlet kínálatára. Meg sem merem neki mutatni, hogy a következő, amit kinéztem, hogy felpróbálok, egy szőrös, szivecske alakú fülvédő lett volt. Az ijesztő az, hogy még ebben az időben is képes lettem volna megvenni, ha nem terem itt, hogy megmentsen a súlyos beégéstől.

Hugrabugos. Atyaég, ismernem kellene! Ennyire én sem lehetek szétszórt vagy figyelmetlen, bár ebben az évben kaptam eleget mindkettőből. Az RBF senkinek sem könnyű, de, hogy ne vegyek észre egy új háztásat... Valamit rosszul csinálok. - Akkor most meg lehet a véleményed rólam, de hidd el, nem vagy észrevehetetlen, inkább úgy látszik, én vagyok képtelen az új jelenségeket észlelni. - Ez a beismerő vallomás elég komolyan hangzott, talán még van esély arra, hogy ne tűnjek teljesen agyalágyultnak a szemében. Azt mondja őszinte vagyok, pedig meg sem fordult a fejemben, hogy rá értsem a mondandóm negatív részét. Ahogy újra végigpásztázoma tekintetemmel, sokkal inkább a kifinomult-jelző ugrana be, de ezt nem fogom az orrára kötni, nem hiányzik, hogy elbízza magát. Ha sikerül egy kicsit jobban megismerkednünk és ne adj isten még évekig tartjuk a kapcsolatot, talán elárulom neki, hogy mi járt a fejemben, mikor először találkoztunk, de most...
- Nem volt célom leépíteni az egód, csupán megpróbáltam rávilágítani, hogy mennyire hajlamosak vagyunk végletesen ítélkezni a másik fölött. - Egy kis mosoly, szemforgatás, de szigorúan csak az ártatlan fajtából. Egy cseppet távol áll tőlem a gúnyolódás.

- A malátasör tökéletes lesz, de egy percig se érezd ám úgy, hogy megfélemlítettél. - Mert nem is, csak nem szeretek ellenkezni. Vagy az is beleszámít? Viszont Kolgo.. micsoda?! Már kezdek megrémülni, hogy soha nem fogom tudni megszólítani, mikor elárulja, hogy a Kolshát is elfogadja. Elég oroszosan hangzik, megkockáztatom, hogy talán az is, de az fix, hogy nem kérdezem meg, amíg magától nem mondja. - Én Melore Lainey vagyok, ha gondolod Lorizhatsz, Melezhetsz vagy Lore-ozhatsz, de az én nevem nem igazán szorul rá a a becézgetésre, így is elég rövid. - Közben ki is érünk az utcára és azonnal elhatározom, hogy ezt nem szúrom el. Olyan kevés barátom van a házamból, az évfolyamról meg nagyjából nulla és csak Jule az, akit igazán közeli barátnak mondhatok, úgyhogy nagyon jót tenne, ha lenne olyan barátom is, akivel szívesen töltöm az időt és nem menekülök az unalmas történetei elől a könyvtár magányába.

A három Seprű felé veszem az irányt miközben a szembejövő emberek arcáról próbálom leolvasni, hogyan is kellene megpróbálnom több dolgot megtudni róla. Megkérdezhetném mi a kedvenc színe. Akkor tuti itthagyna. Vagy kiröhögne és itthagyna. - Ha már közös programot is szerveztünk, egymás nevét is tudjuk meg minden, nem akarsz egy kicsit mesélni magadról? Persze, kérdezhetek is, ha gondolod... - Az egyszerű megoldást választottam.

[-Hááát..]

.:A lány akinek elég rövid a neve, hogy a teljes nevén szólítsam:.



-Hááát.. - egy határozott hát.. ez mindig bejön.. legalább tudok addig is gondolkodni, hogy mit mondjak magamról. Nem engedem, hogy kérdezzen, nehogy beletenyereljen olyan dolgokba, amiről nem mesélhetek vagy látszik, hogy nem akarok.. Hol kezdjem..? Elég övön aluli - én kezdjem.. Ezért szeretem a sört a dumapartikhoz. Főleg az elsőkhök. Az alkoholtól mindig megered a nyelvem. És ha kellő szinten tudom magam tartani, akkor még nem kezdek hülyeségeket beszélni és nem felejtem el, hogy hol is tartok.
-..hol is kezdjem.. - akarom azt a sört! Szaporábbra veszem a lépteimet, csak annyira, hogy ne vegye észre a gyorsítást. - ..megpróbálom valahol az elején.. -kronológiailag.. bár nem sok mindent mondhatok el, de az a kevés lehet elég ijesztő vagy izgalmas, hogy elűzzem vagy felkeltsem az érdeklődését.
-Szóval Oroszországban születtem - mint a nevemből is kiderül. Pontosabban Kálinyingrádban. Az az a része, ami külön van az anyaországtól, Litvánia és Lengyelország között. Édesanyám angol, kint ismerkedtek meg a szüleim.. - a Bolsojban.. folytatnám, de egy pillanatra elakad a hangom.. majdnem elszóltam magam.. úgy csinálok, mintha nem tudnám, hogy mit is mondjak még róluk. Majdnem elkezdtem mesélni, hogy mugli művészetrajongók mind a ketten és hogy anyám csak ezért volt kint.. aztán ott ragadt.. Ő is él hal az operáért. Még para is lehet ebből - ..végül kint is telepedtek le. De nem jöttek ki jól. Apám elég fiatal koromban elköltözött és később Kamcsatkán vállalt munkát, hogy minnél távolabb legyen tőlünk. Én a Drumstang Mágusképző Akadémia padját kezdtem el koptatni. És igen, ismertem Krumot, mindig ezt kérdezik. De én mindig is túl sötétnek tartottam, hogy szóbaálljak vele...- itt elakadok. Szerencsére a következő sarok utána a Három Seprű utcáján vagyunk, onnan pedig már csak pár lépés.

-Nem tudom mit mondhatnék még.. Bevallom őszintén, nehéz feladat elé állítottál. Éppen azért szerettem volna sörözni, hogy jobban menjen részemről a beszélgetés.. - elmosolyodok és most azt hiszem látszik is, hogy zavarba jöttem. Pedig próbálom tartani magam mindig.
-Nem voltam oda a suliért. Mondjuk a Roxfort se jobb, csak kicsit szabadabbnak érzem magam. Talán.. Bár itt nincs senkim. Ánásztászija a legjobb barátom, meg volt egy-két haverom.  Nem is igazán haverok voltunk, csak nem volt más társaságunk. Esténként összejöttünk és Kyr Golemeztünk, az egy ilyen sakkszerű logikai játék. Természetesen esélykiegyenlítőset: aki kiütött egy bábut, ivott. Mi voltunk a suli egyik nem hivatalos köre: az Életfalók.. Ezt a gúnynevet kaptuk, mert elég sok illegális dolgot csináltunk, amivel az egészségünket roncsoltuk. - most már őszintén tudok erről beszélni, bár még kicsit szégyenlem. De ha meg akar ismerni, tessék, itt a sötét oldalam is. Lassan célegyenesbe érünk. Már messziről látom a Seprűt.
-Csupa okos ember, megkeseredve, beszürkülve, kitűnőek alkímiából, gyógynövénytanból. Ennek megfelelően kísérleteztünk is sokat és persze egy-két "tagot" időközben ki is csaptak a suliból. Azt hiszem én még idejében felhagytam ezekkel.

- Azt is hozzá kell tenni a dolooooo.... - és eltűnök a lány horizontjáról. Mint akinek kirúgják a térdét, összerogyok. - Hogy bassza meg!! - Na tessék, bemutatkoztam neki. A-tól Zet-tig.. Ott fekszem porba sújtva, a lábai előtt heverve.
Szégyenkezve kitör belőlem a röhögés. Segélykérően a lányra tekintek, és kinyújtom a kezem.
-Tudod, ezeket a cipőket aszfaltra tervezték..

A FIÚ, AKI SZERINT AZT IS HOZZÁ KELL TENNI A DOLOOO...;;

Remélem nem hoztam kellemetlen helyzetbe a kérésemmel, bár ennek inkább az ellenkezője látszik beigazolódni, mivel úgy húzza az időt, hogy szinte öröm hallgatni, ahogy kínlódik. Ki mondta, hogy a hugrások szenetek? Még, ha nem is azok, akkor sem ejtettek a fejünkre, hiszen hihetetlen logikámmal rájöttem, hogy orosz és lám, igazam is lett. A Durmastarngot, mondjuk, sosem képzeltem túl kellemes helynek; rideg kőfalak, kopott padok és mindenki csak nagy bundákban mer beülni az órákra, legalábbis az én álomvilágomba biztosan, mivel sosem olvastam utána, hiszen akkor el is veszne a varázsa.
Szegény, láthatóan nem könnyű neki folytatni, már épp fel akartam ajánlani, hogy az út hátralévő részében én szívesen elszórakoztatom, valami buta történettel, mikor egyszer csak beszippantja őt az éter, illetve kénytelen vagyok ezt gondolni, hiszen épp csak egy pillanatra néztem félre és már nincs is sehol. Gyanakodva lépek még párat előre, mikor ismerős hangra leszek figyelmes a hátam mögött, s mikor megfordulok, hogy kérdőre vonjam, látom csak meg, hogy épp a földön ülve nevet, elég bizarr képet tárva a járókelők szeme elé. Nem bírom tovább, belőlem is kibukik egy nem túl nőies, nyüszítéshez hasonló kacagásféle és legszívesebben mellé huppannék, hogy még szintkülömbség se zavarja meg a kedves nézőket.

- Álltalában én szoktam ilyen helyzetekbe keveredni, szóval ne aggódj, ha épp arra készültél volna. - bíztatom, miközben felsegítem szerencsétlenül járt sorstársamat. - Azt már nem merem állítani, hogy ezek utána jó ötlet az alkoholizálás,... - Vigyor. A végén még komolyan vesz. - ...viszont kíváncsi vagyok a történeted végére és jó lenne, ha a Durmstrangról is mesélnél még, szóval, ha készen állsz egy újabb megmérettetésre, akár folytathatjuk is az utat. - Végszóra el is indulok mellette, hiszen a távolban már kivehetőek a Három Seprű körvonalai, én pedig nem tudok magamról túl sok érdekesnek minősíthető információt.

- Ez az Életfaló-dolog szimpatikus nekem, szerintem mindig az a lényeg, hogy élvezd, amit csinálsz. Én álltalában itt szoktam elrontani, túl gátlásos vagyok az olyan dolgokhoz, amiket igazán szeretnék, így mindig távol maradok a céljaimtól is. - Szégyenlősen vallom be, hogy sokkal kevésbé vagyok keménycsávó, mint ő és valószínűleg kevesebben is ismernek, noha ő csak egy éve jár a Roxfortba, de, ha már ő is ilyen szépen színt vallott, akkor így fair. - A kísérletezgetés viszont az egyik hobbim, bár én maradok a bájitaltannál, mivel az alkímiát nem vettem fel, a gyógynövényekkel pedig csak annyit foglalkoztam, ami elég volt ahhoz, hogy jó eredményt érjek el, sose többet. Ezek valahogy nem is fogtak meg, ellenbena bájitalokról órákig tudnék neked áradozni, amit nem hiszem, hogy túlságosan nagyra értékelnél, így nem teszem, de azt hiszem érted a lényeget. Mondjuk, nekem inkább a szünetekben nyílik csak alkalmam kipróbálni ezt-azt, mivel anyukám bájitalmester, ezért hamar segítséget tudok kérni, ha valamit nem értek, esetleg felrobbantottam a labort meg hasonlók. - A mosoly nem tűnik el az arcomról, mivel újabb és újabb nevetséges emlékek rohannak meg, ahogy elkezdem felidézni az első kalandjaimat. Mikor anya születésnapjára parfümöt akartam készíteni és hónapokig az egyik fiókomban rejtegettem, majd a nagy nap előestéjén be akartam csomagolni az ajándékot, és amint elkezdtem kihúzni a fiókoz az egész lakást elárasztotta egy lilás, bőzölgő füstnek túl sűrű akrámi. Vagy, mikor fogalmam sem volt, hogy mi fortyog az egyik üstben, már napok óta és próbaképp belemártottam egy kést, ami láncreakciót indított be és az egész laborban néhány perc alatt a feje tetejére állt minden. Folytatnám még, de hirtelen arra eszmélek fel, hogy annyira elmerültem a gondolataimban, hogy észre sem vettem és már pár perce meg is érkeztünk a kocsma bejáratához.

//Előzmény: Három Seprű//
Aaront úgy látszik nem hatotta meg, hogy gyorsabban felpattantam, mint ő. Némi játék után végül ő is feltápászkodik, majd nem létező szoknyáját igazgatva rám vigyorog, én pedig vissza rá. Csípem ezt a srácot.
Amy eközben látva a játékot, nevetésben tör ki, és - mit ad isten - olyan mértékben rázza a kacagás, hogy nem veszi észre az "előtte termett" széket, és kis híjján vízsintesbe áll tőle, Patrick azonban észrevétlenül közelebb lép, és mielőtt még lovagias gesztussal elkaphatná a lányt, megtörténik a másik eset: Amy a kacagás és ijedt arc vágása közben elkapja a sármos srác karját. Én kidülledő szemmel nézem a jelenetet, aztán megrázom magam, hogy ha már a fél Három Seprű a kis esetet vizsgálja, én ne bámuljam őket. De nagyon nehezemre esik, hogy ne röhögjek hangosan.
Egészen az ajtóig fuldoklom, Patrick és Amy mögöttem, Aaron gyanús mosollyal az ajkain mellettem, a Három Seprű népe némileg döbbenten körülöttem, majd amint kiérünk a forró de embermentes levegőre, kitör belőlem az iszonyatos nevetés. Amy a következő pillanatban elkap, és együtt görnyedezünk, lehetőség szerint nőiesen, hogy nehogy elvegyük a kedvét a két férfinövendéknek a szebbik nemtől. Lassacskán abbamarad a hörgésünk, és bár könnyes szemmel, és fájó arcizomzattal, de képesek vagyunk viszonylag értelmes fejet vágni, felpillantva megint kitör belőlem a nevetés: Aaron és Patrick arca tükörként működik, csak kicsit csúszik időben. Mindketten grimaszolnak, hogy visszatartsák a nevetést, de mikor én beduplázom a kacagásból, ők is csatlakoznak, és mindannyian együtt heherészünk a népes utcán. Amy kérésére csak bólintani tudok. Talán tényleg jobb az emberiségnek, ha két, azaz most már négy ilyen vad, mint mi, elkerüljük egy kicsit. Csukladozva a légszomjtól és az elfogyasztott három pohár üdítőtől, Aaron oldalán botladozom tovább. Mögöttem Patrick igyekszik megtartani Joyt és magát, mivel a nevetés valamiért mintha kiszedte volna a lábukból a csontot. Egymást támogatva másznak utánunk.
Percek múlva tudok csak rekedten megszólalni.
- Szóval embermentes hely... Én is arra szavazok. Hát ti, fiúk?
Patrick szorgalmasan bólogat, miközben felzárkózik mellénk Amyvel.
- Mehetnénk az öreg bozótos széléhez, ott nyugis minden, maximum néhány piknikező van ilyenkor. Mit szóltok?
Kérdezi tőlünk, de igazából Amyhez szól. Várom a választ, mert igazából nekem tökéletesen megfelel az is. Aaron a másik oldalamon baktat zsebre tett kézzel. Kicsit elveszettnek tűnik, ezért végül belekarolok, nagy vidáman rávigyorgok, mire az ő arcán is felragyog egy mosoly. Előre nézek, de fél szemmel azért látom, hogy Patricckal egymásra kacsintanak.
Lám, milyen könnyű valakinek jó napot szerezni...

[Leülhetek melléd?]

Roxmortsi hétvége. Mindig is szerettem az a két röpke napot, amikor a faluban tölthettük az időnket, ilyenkor a legtöbb diák kihasználva az alkalmat végre kimászik a kastély falai közül, és költekezve betér a Mézesfalásba, a Weasley-boltba, a könyvesboltba, vagy beül egy hideg vajsörre a Három Seprűbe. Tavasz van, jó idő, hát én is lejöttem.
Ezúttal egyedül jöttem, óh je! Természetesen totál nem így terveztem, mert terveim szerint a barátaimmal jöttem volna le, de természetesen Cynthia valamiért késztetést érzett arra, hogy ma könyvtárba üljön, Daniel büntetőmunkán senyved, Caleb persze meg mint mindig, elnyelte a föld. Dühömben kirittyentettem magamat. A szekrényemből kikerestem a leglengébb ruhámat, és magamra húztam. Nyakba akaszthatós kék kis mini ruha volt, amihez húztam egy hozzáillő magassarkút, hajamat pedig egy nyárias, laza kontyba fogtam. Elégedetten állapítottam meg a hálókörletben, hogy igenis csinos vagyok, így ez egy kicsit javított a közérzetemen.
Egy májusi naphoz képest tikkasztó meleg volt, a hőmérő szerintem még a 30 fokot is elérte. A fák már nem virágoztak, csupán zöld fényt adtak, ahogy a lobkoronájukon átsütött a napfény. A tavasz volt az egyik kedvenc évszakom, meleg, lenge, és a vacogtató tél után jól jön a felmelegedés, no meg persze, az már a tanév vége felét jelenti.
A nagy hangzavarban elveszett a magassarkú kopogása. Nem tudtam eldönteni vajon mit csinálhatnék, bemenjek Fredékhez, vagy a Mézesfalásba? Nem igazán volt kedvem semmihez, akármilyen szép idő volt, elég ramaty volt egyedül lenni. Hangtalanul andalogtam a Főutcán, de röpke egy órányi barangolás után meguntam saját magam, és a Három Seprű felé vettem az  irányt, ott talán akadok valamilyen közelebbi ismerősre. Már az utca túloldaláról hallottam a nagy zsivajt. A legtöbb diák mind ide jön, ha valami frissítőt akar meginni, a Szárnyas Vadkant elkerülve messziről. Gondoltam, először, hogy odamenjek, de minden valószínűség szerint a kongó üresség nem sokat javított volna a nyomott hangulatomon.
Jól sejtettem, mint minden roxmortsi hétvégén most is színültig tele volt a söröző diákokkal. Kelletlenül nyögtem egyet, hogy valami ülőhely után kéne kutatnom. A bárpultnál végig ültek, a hátsó részlegnél a boxokban a szerelmespárok turbékoltak, vagy épp egy baráti társaság vihogott idétlenül. Két bokszban, csak egyedül ültek, az egyikben egy alsóbb éves lány ült, az asztalra borulva zokogott, de mivel nem ismertem, és még csak az arca sem rémlett, nem hogy még a neve, úgy döntöttem inkább nem zavarom meg. A másikban a húgom egyik barátnője ült, röhej, de képes voltam odaülni hozzá.
- Leülhetek melléd?- kérdeztem erőltetett mosollyal, majd levágtam magam mellé, még mielőtt válaszolhatott volna. Kelletlenül, de rámosolyogtam, nehogy megijesszem a kis elsőst. Gondolkodtam, hogy iszok valamit, de előtte nem kellett volna, így már majdnem duzzogva hátradőltem a bokszban. - Szóval Chloe hogy hogy nincs i...
Félbeszakított egy tajtékozó kislány, aki az asztalunkhoz rohant. - Dorina rosszul lett, megint! Szóltunk McGalagonynak, gyere! - azzal csuklón ragadta "beszélgetőpartneremet", az pedig elrohant vele, otthagyva egyedül a bokszban.
Csodás, egyedül vagyok, megint... Fantasztikus... Egyetlen jó oldala a dolognak, hogy enyém a az egész boksz, habár nem állhatok fel kérni magamnak egy vajsört sem, mivel a keselyűk azonnal lecsapnának a helyemre, és mivel nincs semmilyen cuccom, mait itt hagyhatnék jelzésképpen, fanyalogva hátracsuklott a fejem, és behunytam a szemem.  

...:::Három seprű:::...

A Sötét NagyÚrhoz tartozni. Gyilkolni, érezni a vér szagát. Küldetést teljesíteni, félelmet gerjeszteni. Joshua legbelül mindig is erre vágyott. Jó ideig még magának sem vallotta be, hogy a szadista hajlam bizony ott csörgedezik az ereiben, de már régóta sejteni lehetett az ügy végkimenetelét. Eljött az ő ideje. Ma már rutinszerűen végzi a rábízott feladatokat, s valóban semmitől sem riad vissza. Szó szerint semmitől. Ő már nem Josh, a pofátlan, nemtörődöm mardekáros, ő már Joshua Reynolds, hű alattvaló, aki meg akar felelni, aki megtanulta az ehhez kívánatos modort és szakított előző életével. Persze a csinos hölgyeket manapság sem veti meg, de férfiból van, mostanra valóban férfivá érett. Josh mindig is szerette, hogy többnek nézik a koránál, és ezt természetesen ki is használta. Nem egyszer sikerült érett nőket a hálószobába csábítania, s azok általában nem bánták meg a vele töltött kellemes perceket. Egy dolgot azonban mindig titkolt, szíve mélyén szégyellte, hogy tud szeretni.
Holnap újabb áldozata lesz a háborúnak. Joshua felszegett fejjel nyomta le a Három Seprű kilincsét, talárja meglibbent utána a szélben. Kimérten, feszesen tett néhány lépést előre, majd megtorpant és körbenézett a zsúfolt helyiségben. Miért épp ide jött? Talán jobban járt volna a Szárnyas Vadkannal. Talán... Most viszont itt van, és itt is marad. Komolyan meglepő, már-már mulatságos a kinézete, ha ismerjük a múltját. Mint egy üzletember, mint, aki tényleg nagy befolyással bír és nem csak megtéveszteni akarja a gyanútlan szemlélőt. Pedig mégis ki a fene hinné el, hogy ő a "császár"? Valószínűleg senki. Mindenesetre a megjelenés kitűnő. A kérdés csak az, hogy vajon milyen modor párosul ezzel?
- Vendégekben gazdag szép délutánt kívánok! -hangzott az igen csak megnyerő köszöntés, egy még annál is mézes-mázosabb mosoly kíséretében, miközben Josh könnyedén pattant fel az egyik ülőalkalmatosságra. Mi lenne ha a csapos a női nemet képviselné? Belegondolni is rossz. - Kezdetnek egy vajsör is megteszi. -tette hozzá meg sem várva a fiatalember kérdését. Vajsör? Mi ütött ebbe a srácba? Joshua meg a vajsör. Ez egyre érdekesebb.
Holnap újabb áldozata lesz a háborúnak. Reynolds tudta, hogy kezdheti beizzítani a pálcáját, de a mai "áldozatot" is elkezdheti keresni. Ugyanis a fiú érdekes rituálét követett. Egy a testnek, egy a léleknek. A testi élvezet megelőzi a gyilkolás élvezeteit. A szadizmus olyannyira hatalmába kerítette a zöldtaláros fiatalt, hogy küzdeni is képtelen volt ellene. Az énjeit viszont tökéletesen váltogatta. Sikerült hibamentesre fejlesztenie az egyéniségeit, melyek már-már napirendszerűen váltogatták egymást. Egy éjszaka az adrenalin gyűjtésből, a másik a túltengésben lévő adrenalin kitöréséből állt. Joshua mindig tisztában volt azzal, hogy mi is következik, az élete meg volt tervezve.
Ebben a pillanatban kortyolt bele vajsörébe, majd grimaszokat vágva a boxok felé terelte figyelmét. Szemei összeszűkültek, ahogy észrevette a meglehetősen csinos teremtést.
- Kivinne abba a boxba egy jeges teát? - adta ki az utasítást a megfelelő hangnemben Josh, miközben le sem vette mélybarna íriszeit a magányos lányról. Meg sem fordult a fejében, hogy alkoholt küldjön, ért már annyira az emberekhez, hogy tudja kinek mi kell. Most pedig amúgy is elviselhetetlen meleg uralkodott, ilyenkor ki ne örülne egy frissítőnek? És egy ilyen gesztusnak?

[Kérem küldje vissza az Úrnak, köszönöm!]

' Három Seprű '
Hisztiznem kéne... Dühöngeni... vagy inni valami alkoholt.
Elnyom a nyugalom, nyomaszt az unalom. Mostanság a magány az egyetlen cinkos társam. Fel kéne oltani az instant kis életem, valami izgalommal, kalanddal... Már a kiszökések éjszakánként sem izgalmasak már, gyakran mondják vissza az emberek,hogy nekik most nincs kedvük, ők most fáradtak, és lassacskán, már csak kettesben, vagy hármasban járunk le.
Lassan dobolni kezdek hosszú ujjaimmal a koszos falapon, majd gyorsítok a ritmuson.

"Kiakaszt a közöny, az unalom megöl
Miért futok el folyton az életem elöl?
Mikor fel sem állhatok, le sem szállhatok
De mégis csak keresem a vészkijáratot.
Monoton állapot, a szemek leragadnak
Mindent letagadnak, hazudok magamnak.
Fel sem állhatok, le sem szállhatok
Hol találom meg azt a vészkijáratot?"

Behunyva szemeim, kis híján transzba esek, de felébresztenek kábulatomból, méghozzá az egyik kiszolgáló. Eltévesztette a rendelést, én nem kértem semmit...Habár ha valami... enyhén károsat hozott, lehet elfogadom. Lenyúlnám más rendelését? És? Ma nem érdekel semmi, és ugyanúgy fizetnék érte. Érdeklődve pislantok a pincér felé.
- Ezt a bárpultnál ülő férfi küldi Önnek! - szólt, majd letette elém a teli poharat, majd eltűnt a szemem elől. Szemöldököm az egekbe szökkent, és buzgón kutattam a szemeimmel az udvarló után. Nocsak, nocsak!
Végigfuttatom tekintetem a bárpultnál ülőkön, míg meg nem akad egy magas, finom vonású hím egyeden. Engem fürkészett, nem is kedves, hanem inkább charme-os halványka mosollyal. Felvéve legtitokzatosabb tekintetem, le sem veszem a tekintetem róla, úgy tépek ki egy darabot a papír "itallapból", majd leszólítom a pincért, aki készséggel jön vissza hozzám. Kértem tőle egy pennát, majd kértem, hogy várjon egy kicsit. Ekkor vettem csak le a tekintetem a fiúról. Ráfirkantottam egy mondatot, majd összetekerve a szívószál végébe dugtam, és visszanéztem rá, ellenőrizve, hogy még mindig néz-e.
- Kérem küldje vissza az Úrnak, köszönöm! - szólok a pincérhez, és az visszaindult az idegenhez. Ismét a tekintetem az övéibe fúrom, akármennyire is szorongatott a vágy, hogy végigmérjem, nem tettem. Persze...hány és hány férfi próbált felszedni teákkal és baracklevekkel... Ő is csak egy olyan, akire egy napra - vagyis éjszakára - kellek. De no para! Játsszunk!  

Alkoholt nem mertél?

[Barbara]

Barbara 

Türelmesen várom, hogy a pincér megérkezzen a kiszemelt hölgyemény asztalához. Kissé oldalra fordulok, könyökömet a bárpulton pihentetem. Milyen csodás nap. Csodás? Inkább furcsa. Nyugalom, unalom, semmittevés. Nem mindennapi párosítás. Holnap viszont... Holnap újabb áldozata lesz a háborúnak. A küldetés kiadva, csak arra vár, hogy véghez vigyem, amit véghez kell vinni. Mondhatni rutinmunka. Viszont... Még a rutin is maximális felkészültséget igényel. Mert hogy is jutunk el a rutinig? Számtalan ránk ruházott feladat teljesítése által. Ez a cél, amit bármennyire is egyszerűnek látszik, csak vért izzadva lehet elérni. Meg kell felelni, mindig, minden helyzetben és időben a maximumot kell nyújtani, nem számítanak érzések és érzelmek. Nincs olyan, hogy fáj. Nincs olyan, hogy éget a seb. Nincs semmi és senki. Csak egyetlen egy valaki létezik. A parancs hordozója. Vagy cselekedsz, vagy elbuksz.
Tudtam. Jól tudtam, hogy mit kell tennem. Egy befolyásos család még befolyásosabb ismerősét kell eltennem láb alól. Egy olyan férfit, aki nem tűrhető meg a varázslóvilágban. Aki egy senki. Mint oly' sokan ebben a kiba**ott társadalomban. Én legalább valaki vagyok, vagyis jobban mondva egy senki, aki valaki a NagyÚr mellett.
Tudtam. Tisztában voltam azzal, hogy holnap a legapróbb hibát sem véthetem. Ott kell lennem fejben, ma viszont... Ma viszont ma van. Semmi esetre sem holnap. Ez pedig azt jelenti, hogy szabad játszadozni.
Szám szegletében megbúvó mosollyal figyelem a szépség reakcióját, már amennyit ki tudok belőle venni e tisztes távlatból. Pillantásunk ekkor találkozik, majd tüzes tekintete tekintetembe kapaszkodik, miközben ujjai mintha a papírra vándorolnának. A pincér ismételt megjelenéséből feltételezem, hogy hívatta. Kissé előrébb mozdulok, hogy még kivehetőbb legyen a szituáció, persze csak annyira, hogy az még véletlenül se tűnhessen fel a lánynak. Kortyolok egyet a habzó vajsörből, majd félretolom a korsót és tovább fürkészem a jelentet. Ír. Ajkai szóra nyílnak. Felém sandít... A pincér ekkor elveszi az ajándék jeges teát, és láthatóan hozzám igyekszik. ~Hmm...játékos kislány...talán partneremre akadtam...~ Visszafordulok a bárpult felé, miközben szám az előbbinél szélesebb mosolyra húzódik.
- Uram, a kisasszony visszaküldte az imént kivitt innivalót. Egy kicsit kiegészítve. -bök a szívószálra, jelezve, hogy ha eddig még nem láttam volna, rejtőzik benne valami.
- Köszönetem! -bólintok a férfira, majd a lehető legtermészetesebb mozdulattal kihalászom a cetlit. Könnyed nevetés hagyja el ajkaimat, ahogy meglátom a nyúlfarknyi üzenetet. Rövid, mégis ütős. Szép kézírás. Kecses, nőies vonalvezetés.
- Elnézést! Esetleg kaphatnék egy tollat? -fordulok ismételten a pincér felé, akiről ekkor már nem igazán mintázhatnák a nyugodtság szobrát. Ez viszont most cseppet sem érdekel. Megkaparintván az eszközt, magabiztos, szépnek cseppet sem nevezhető betűket kanyarítok a fecnire. Munkám végeztével gondosan feltekerem a lapot, majd visszacsúsztatom a szívószál belsejébe.
- Kérem, vigye ezt vissza ugyanahhoz az asztalhoz. Ígérem a jutalma nem marad el. -ejtem ki a szavakat, minél megnyerőbb és úriasabb stílusban. Lássa már kivel van dolga. Az arc meg is szelídül, az elhalkuló lépteket egoizmussal teli mosoly kíséri.

NEM AKARTAM ELSIETNI, HÖLGYEM...HOSSZÚ MÉG AZ ESTE.

' Három Seprű '
Végre egy kis víz az instant tasakomra! Innen megállapítom a fajtáját... Egoista, nagyképű, és azt hiszi, hogy bármelyik tudatlan pipi gerincre vágja magát előtte. Végül is igaz, hisz az ostoba libák valóban ugranak egy ilyen pasi csettintésére, de azok, akiknek van valami kevéske sütni valójuk, messziről elkerülik az ilyeneket, mint ahogyan én szoktam.
Eddig. Nem kell félteni senkinek, hisz semmi pénzért nem feküdnék egy ilyen alá. Most inkább veszett módon táncolok a két eset közti hajszálon. Annyira kiéheztem valami felkavaró, szürke hétköznapjaimból kiragadó feszültségre, hogy alig bírtam meglenni a boksz ülésén. De mégsem szabadott megmutatni izgalommal teli vágyakozásomat, ahogy vonz maga a veszély, egy ilyen hapsi...
Sosem szerettem "nem önmagam lenni", de most a helyzet megkívánta. Egyenlőre még csak csábos tekintettel figyeltem, ahogy a jeges tea visszavándorol küldöttéhez, majd rákönyökölve az asztalra bal kezemmel, és a kézfejemre helyeztem államat, úgy pislantgattam a kiszemelőmet. A tea visszaért, és merő büszkeséggel konstatáltam, hogy mosolyra húzódtak az ismeretlen ajkai. Felvontam szemöldökömet, de mégis elégedettség sugárzott arcvonásaimról. Visszaír, ahelyett, hogy felemelné a hátsóját, és idevonszolná magát. Most azt várja, hogy eszetlenül odatipegjek hozzá, és a karjaiba omoljak?
Mindenesetre mély és tiszta kíváncsisággal vártam, ahogy a - már vöröslő fejű - pincér visszahozza a kis üzenetet.
- Még egy levelet óhajt küldeni az Úrnak, vagy mehetek a dolgomra? - szólalt meg flegma nyájassággal, és ismét letéve a poharat elviharzott még mielőtt hozzá szólhattam volna. (Idegesítő) lassúsággal kigörgettem a papírlapot, és elolvastam az érdekes választ... Most azt hiszi sejtelmes, és megnyerő... Ha-ha.
De a látszat kedvéért, egy halvány de annál kacérabb mosollyal bámultam a lapot. Felnéztem a figyelő szempárba, és le nem véve a tekintetem róla, összegyűrtem a markomban a kis fecnit, majd az asztalon hagytam. Hirtelen kaptam el a tekintetem, arckifejezésem semlegessé vált, és mintha mi sem történt volna, a pohár szélére illesztett narancskarikát lehúztam, és felemelő lassúsággal beleharaptam. Édeskés íze simogatta nyelvemet. A laza kontyból kilógó rakoncátlan hajtincset játékosan fülem mögé tűrtem, majd zavartalanul ültem egy helyben tovább, semmibe véve az imént történteket.

   

[Barbara]

Barbara

Ha nem gyötörsz, én meggyötörlek,
Csak szép játék vagy, összetörlek... 

...:::Három Seprű:::...
Egy biztos. Ő nem az a fajta teremtés, aki csak úgy odaadná magát bárkinek is, aki tudatlanul, hiszékenyen besétálna a felállított csapdába. Nem. Benne több van, jóval több. Maga a két lábon járó báj és kecsesség. Finom, nőies vonások. Igazi természetes szépség. Igazi kihívás. Erre volt ma szükségem. A múlt elmúlt. Az idő változik, az emberek pedig együtt változnak vele. Amit nehezen kapsz meg, azt becsülöd leginkább, mert azért megdolgozol. Az csábítóbb, kívánatosabb, ha elnyered, sokkal inkább magadénak érzed. Titokzatos. Pont, mint a bokszban ülő hölgy. Tudtam. Tudtam, hogy érte meg kell küzdenem. Most nem elég a sármos mosoly, a megnyerő öltözet, a külsőségek. Több kell. Sokkalta több.
Mégis mit vártam? Talán azt, hogy vadmacska módjára rámveti magát és leteper. Ezen még nekem is nevetnem kell. Bár jobban belegondolva a szituációba, nem is lenne olyan rossz. Sőt, kifejezetten élvezném ha egyszer... Ha egyszer kezelésbe venne egy nő. Egy érett nő. Erről ez esetben szó sincs. Akárhogy is nézem, 16-nál egy perccel sem több, talán még annyi sincs. Egy kis csitri...olyan mint a többi. Mégis... Mégis van benne valami különleges. Megfordulok a bárszéken, két könyököm a pulton megtámasztva feltűnően figyelem a lány reakcióját. Szemeim összeszűkülnek, szemöldököm mozgatásával előidézem a megfelelő arcjátékot. Hosszú, fekete talárom már-már a földet súrolja. Tekintetem egyszerre komor és csábító. A mélybarna íriszek mosolyt festenek az érzelemmentes ábrázatra, holott a száj mozdulatlan. Ismertem már ezt a játékot. Lépésről lépésre tisztában voltam a szabályokkal. Abban is biztos voltam, hogy a bokszban ülő csinos hölgyet nem lehet egykönnyen levenni a lábáról. És ha nem is akarom?
Egy darab hús. Egy szexi test. Semmi több. Bármit mutat meg magából, átlátok a szitán. Kemény kiképzésben vettem részt az életem során, hogy lássam a másik igazi énjét. Tiszában voltam vele, hogy a fiatal barna játszani akar. Én pedig sosem voltam elrontója semmiféle játéknak. Egy bizonyos pontig. Komor tekintettel követtem az eseményeket, érzésnek leghalványabb jelét sem engedtem láttatni. Nem úgy mint a kiszemeltem. Hamiskás, nem túl őszinte mosoly. Csábító mozdulatok, egy erotikus pillantás felém, könyörtelen cselekedet. Komolyan azt hiszi, hogy tud hatni rám? Hogy ha összegyűri a papírt, akkor megtörök, mellbe taszít? Cöhh...mégis hol él ez a naiv teremtés? Nem ismeri még Joshuát, és sosem fogja kiismerni.
Amolyan "Na, csak ennyire futotta?" arccal fordulok meg a széken, majd intek a pincérnek és a bárszekrénnyel szemezgetve kipécézek valami merészebbet. Valahogy el kell indulni ama göröngyös úton. Mondjuk egy Lime elixirrel. Nem a legerősebb ital, sőt, a gyengébbek közül való, de indulásnak pont megfelelő. A citromkarika pedig felteszi az i-re a pontot. Lassan szívok egyet a nedűből, majd hirtelen gondolattól vezérelve...legalábbis a látszat szerint...felemelkedek ültő helyemből, megmarkolom a poharat és ismételten a lányra irányítom figyelmem. Az acélos léptek közepette arcomra varázsolom legmegnyerőbb vonásaimat, miközben üres kezem a talárom zsebébe csúsztatom. Természetesen a Sötét Jegyet már reggel gondosan elfedtem. Elvégre ki a bánat nézné ki belőlem, hogy halálfaló vagyok? A modorom egyfajta fegyver. Meg tudnék szabadulni a bunkóságtól, mégsem teszem. Így maradhatok mindenki előtt inkognitóban. Ez az álca. Senki sem hiszi el rólam, hogy képes lennék Voldemortot szolgálni, sőt, sokan azt sem, hogy aranyvérű család sarja vagyok. Mára már tökéletessé fejlesztettem cseppet sem megnyerő stílusom, ami egyértelműen egyedivé tesz a "szakmában". Olykor viszont szükség van az úriember énre. Más különben...Más különben elbuknék.
- Szép estét a Hölgynek! Joshua Reynolds vagyok. -nyújtom a kezem egy udvarias mosoly kíséretében, mintha az elmúlt percek, a levelek meg se történtek volna, majd a lánnyal szemben lévő bőrborítású ülésre mutatok. -Megengedi?
Ha a szépség is úgy gondolja elfoglalom a helyem, majd italom az asztalra helyezem és hátradőlök.
- Régóta üldögél itt magányosan? -kérdem kimérten, miközben figyelmem az asztalon heverő papírgalacsinra vándorol. Gondolva egy merészet ujjaimmal megmarkolom a tárgyat, majd széthajtom azt.
- Óh, minő rettenet. - borzadok el a hanyag betűvezetés láttán, miközben szemeim a lány íriszeibe mélyesztem. - Nem is csodálom, hogy összegyűrte... -ezzel markomba szorítom a cetlit, majd egy kosaras mozdulattal a nem messze tőlünk lévő szemétkosárba célzok. Mintha mi sem történt volna lehúzom a poharam széléről a citromkarikát, ami másodpercek múlva már a gyomrom felé veszi az irányt.
- Esetleg meghívhatom valamire?

Mikor Craig jótékony ködöt bocsájtott ránk nem sokat vacakoltam azonnal erősen Roxmorts főutcájára gondoltam. Sikeresen hoppanáltam a kívánt helyre és minden tagom a helyén volt. Leporoltam magam de kezdett fájni a fejem, biztos a kezdeti sokk eredménye. Végül is az a két undorító alak... Inkább nem is gondolok rájuk mert felfordul a gyomrom tőlük. Kicsit megborzolom a hajamat és eszembe jut hogy a könyveimet otthagytam. Vállat rántok majd anyám vagy a nővérkém megveszi még egyszer.

*Eléggé későre jár már. Elröppent az idő az iménti incidenssel, és úgy fest hogy a séta is eltartott egy darabig. Csak a falu néhány utcalámpája pislákol. Ez töri meg a koromfekete hangulatot, melybe belecsöppen az ide hoppanáló lány. Néma csönd honol az utcán a boltok kirakatai pislákolnak kissé. Egy lélek sem jár erre. Kínos percek telnek el, mire újabb pukkanás, és megérkezik Craig is kis késéssel. A ruhája meglehetősen szakadtnak tűnik, és az arcán is feltűnik a félhomályban egy vágás, mely elég nagy ahhoz hogy így is látszódjon. A nadrágja is elszakadt, és kissé sántít is. Köhög egyet kettőt, és ekkor tűnhet fel a lánynak ismerős látványként, hogy ott szorongatja a hóna alatt a könyveit. Viseltesek az órákkal ezelőtt, még új darabok de megvannak mind. Craig liheg, és előre hajol a térdeire támaszkodva szuszog, és leteszi a könyveket. Ahol a nadrágja átszakadt szintén seb tátong. Úgy látszik míg a könyvekkel tevékenykedett sikerült beérnie néhány ellenlábasnak. Két köhögés, és szuszogás között szólal meg a srác végeredményben elég nyugodtan csak hangjában komoly fáradtsággal.*
- Jól vagy..? ezeket majdnem ott felejtettük.. *Majd elcsendesül, és csak szuszog görnyedve mintha valami maratont futott volna.*