Szárnyas Vadkan

[- Kisasszony!]

A Roxfort fiatal diákja továbbra sem tágított, úgy ült a helyén, mintha a legerősebb tapasztó átokkal bírták volna maradásra. Tény, Cyrus-nak egy pillanatra sem volt célja az, hogy asztaltársaságát elzavarja, vagy kötelezően távozásra bírja. Egyszerűen bejött a fogadóba, leült egy asztalhoz, és rendelt magának. Se több, se kevesebb. Ennek ellenére de Crasso kisasszony a történteket mégis így fogta fel, amelynek hangot is adott. Mi több, kikérte magának, hogy az egykoron törzshellyé vált asztalnál bizony egyedül szerette volna tölteni a közeljövő perceit. A szavak hallatán az éjszín viseletű férfi felpillantott, majd egy rosszalló pillantással húzta magához sétapálcáját. Neeeeem, egyelőre esze ágában sem volt a varázstárgyat elválasztani a bottól, azért ott még nem tartott a másik felettébb fennhéjázó magatartása. Nem tartozott azon emberek közé, akiknek túlontúl hamar megy fel a pumpa. Ahhoz képest, hogy Halálfaló volt, a végletekig hűvös tudott maradni. Talán ez volt az egyik fő tényező, amely miatt kiemelkedett társai közül, és amely miatt a Belső kör tagjának tudhatta magát.

Nem méltatta szóra a másikat, csak csendben üldögélt, és fixírozta magának. Elvégre oda veti a pillantását az ember, ahová csak szeretné?neki pedig éppen az iskolás mustrálása esett jól. Pár pillanatnyi, a másik számára minden bizonnyal feszült csendet követően adta le rendelését, majd zavarta el a pultost melegebb éghajlatra. Ekkor következett az újabb felszólalás, mintegy védeni a saját érdekeket. Érdekes, hogy az emberek akkor is beszélnek, ha nem kérdezik őket, vagy okuk sincsen rá. Itt van példának a lány is. Mert abszolúte nem kérdezte tőle senki, vajon milyen jellemmel áldotta meg az ég, mégis ecsetelni kezdte. Mi több, még mentegetőzött is, hogy egyetlen árva kortyot nem ivott, mióta a fogadóba lépett. Cyrus soha, egyetlen szóval sem mondta, hogy az italt kötelező jelleggel meg kell majd inni, melyből levonható a következtetés, de Crasso kisasszony bizony hiába tagadja, egy-két feles biztosan le szokott csúszni olykor.

Halovány mosoly jelent meg a Halálfaló ajkain, ahogyan hallgatta a folklór műsort. Régen látott már ilyen jó darabot, bár tény, az Azkabanban nem igen volt ideje, sem pedig módja színházba járni.
- Kisasszony!
Szólalt meg a másik gondolatmenete után. Hangja továbbra is mély tónusú, érzelemmentes volt.
- Nem illő visszautasítani egy kedveskedő gesztust. Attól, hogy lecsúszik a torkán egy apró, mi több, gyenge ital, még nem lesz iszákosnak minősítve.
Zárta a gondolatmenetét, mert tudta előre, ha Crasso magától nem, hát majd Imperio hatása alatt úgyis megissza a maga adagját. Bár abban kevesebb köszönet lesz, mert valószínűleg elfogy majd a fogadó összes mandragórapálinkája. A pálca már a kezében, bár igaz, rejtve?de ha kell, használni fogja. Sokat kell még tanulnia az ugyancsak Halálfalókat erősbítő fiatalság iskolás testvérének. Újabb mosoly, bátorító hatással. Talán kiolvasható volt a szemekből : ?nincs itt egyetlen tanár, avagy diák sem?nem lesz semmi vonzata annak, ha kicsit elengedi magát, és megiszik egy apró búfelejtőt.?.

Időközben megérkezett a szappant már bizonyára régen látott pultos is az italokkal. Az ezüstszín tálca az asztal közepére került, amelyből először a lány elé vándorolt egy csésze, benne forró vízzel, mellé pedig az apró pohár az átlátszó nedűvel. Ezt követően az alak a Halálfaló elé is odahelyezte a forró vízzel teli csészét. A filterek, valamint a cukor, tej, citromlé a tálcán maradtak. Biccentve törölgette meg kezeit a vállán lévő ronggyal, melyet követően ismét távozott.

Cyrus megemelte szabad kezét, mutatva, a lány szolgálja ki magát először a tea kellékeivel?elvégre egy úrról beszélünk. Etikett?

A küldetésem negyedik napja... Ismét unalmasan telik a délután, mert a személy, akit megfigyelek... épp délutáni sziesztáját tölti otthon... Ilyenkor van 5-6 órám, míg a fazon újra kimozdul. Bár ma már nem volt kedvem vele foglalatoskodni, mert a fontos események három nap múlva kezdődnek meg. Addig nyugi van, és én is pihenhetek és unatkozhatok.
A feladatom elég hosszú időre szólít most ide, hiszen a megfigyelt illető, elég unalmas életet él, s nem lesz egyszerű a megfelelő helyre csalni. Az igazat megmondva nem is siettem el nagyon. Három hete kaptam rá, s úgy voltam vele, ezt az időd maximálisan ki is használom, addig sem kell otthon ülnöm. Addig sem hallgatom Vesta siránkozásait, hogy megint nem vagyok vele, megint merre jártam... Bár ezek a kirohanások a Nagyúr tényleges megjelenése óta jelentősen csökkentek, de még is... És most valahogy nincs kedvem elintézni a nőt... Meg mi a fenét csinálnék a fiammal? Nekem dolgom van, küldetésem. Abba nem fér bele egy 5 éves gyerek nevelése...A nagyszülőkre nem bízhatom, hiszen nincsenek... Szóval ezzel várnom kell... Addig is itt vagyok, és mindenhol... bárhol, csak nem otthon. Keresem a szép nők társaságát, és ha Vesta még egyszer... Még egyszer kérdőre von...Neki annyi...

Közben unottan lépkedtem az utcán majd betértem a szokott helyemre.
Roxmortsnál unalmasabb helyet keresve sem találhatnék, még Chamberpot is érdekesebb... Na, de mit van mit tenni. Ha ezt kérték tőlem, hát ezt teljesítem.
Így ismét a Vaskanban ülök, és szemlélem a népet. Egy pohár whiskey előttem, egy hamus... a cigaretta tárcám.
Unottan nyúlok érte, s kihalászok egy újabb szálat. A számhoz emelem, majd ezüstgyújtómmal felizzítom.

Ekkor érdekes ?társalgás? üti meg a fülemet. Egy férfi, aki láthatóan igen illuminált állapotban van, inzultál egy igen szemrevaló és fiatal hölgyet. De láthatólag probléma nincs, a nő megragadja, és kikíséri az inzultálót, majd pár perc múlva egyedül tér vissza. Úgy tűnik sikerült simán elintéznie a dolgot. Felkeltette az érdeklődésemet...
Csinos, szemrevaló teremtés. Szőke hajkorona, szép szemek... ilyen messziről is látható volt a gyönyörű igéző szempár. Csak állt, és körbenézett a söntésen. Láthatólag italra szomjazott... és nahát, nahát... mintha meg akadt volna rajtam a szeme... Majd el is kapta a tekintetét.
Hát jó, akkor játszunk kicsit.

Felálltam, és a pulthoz léptem, kértem egy üveg whiskeyt meg még egy poharat. Visszaballagtam az asztalomhoz, leültem.

Megvártam, amíg a nő ismét rám tekint majd intettem, hogy csatlakozzon. Ha olyan, akkor mindenféle nyálas kérés nélkül jön, ha meg nem... majd jön más. De úgy vettem észre rajta, hogy nem olyan fából faragták. Vagány, belevaló nőnek tűnt... Nem akármilyennek...

Vártam, és közben elkalandoztak a gondolataim.
Ez a nő első pillantásra ismerősnek tűnt... Míg tovább figyeltem, rájöttem kire is emlékeztet. Vesta.
Az én Vestám sejlett fel előttem. A szép szőke ciklon őt juttatta az eszembe. Még az első időket, mikor
megismerkedtünk...

Fiatal voltam, és bohó... Megláttam és megszerettem... aztán jöttek az ellentétek, a gyerek... És most hol állunk?

Itt ülök Roxmortsba és arra várok, hogy egy gyönyörű szőke lányka ide billegjen hozzám, és megossza velem az estéjét, és esetleg még mást is.
Kaján vigyor ült ki a szám szegletébe... El tudtam képzelni ezt a mutatós teremtményt magam mellett... esetleg másképp is...
Újabb mosoly...

Remélem végre rám néz, és nem kell tovább egyedül ülnöm. Közben komótosan szívom a cigarettát, töltöttem a whiskeyből és bele kortyoltam...
Hamarosan kiderül vajon hogyan is folytatódik a mai este...

Angelus (ilyen későőőn, úgy szégyellem )



Néha többet ér érezni azt, ahogyan édes mézként csorog végig a torkodon egy ital, mint bármi mást. Hisz akadnak, akiknek négy dolog van az életükben , amik elkerülhetetlenek: A sör, a bor, a pálinka és ez az egész együtt.
S vannak, kik bánatukat osszák meg az itallal. Kik úgy tekintenek a lángoló folyadékra, akár egy barátra, egy hű feleségre, vagy egy szenvedélyes szeretőre. Ki mindig ott lesz mellettük.
Szenvedély?
Ő csak ezt látja az italban. A pillanatnyi örömöt. A mámorító ízt. A poharak, mennybeli, csilingelő csörrenését. Bármikor képes lenne nemet mondani. A kérdés, hogy akar-e?
Hisz ha már itt az üveg, a pohár, s a jó rokoni társaság? miért lenne hát hátránya mindennek?
Ahogyan az üveg az asztalra koppan, feltekint a pincérre. Nem az a hagyományos kocsmába járó egyed, bár meg kell hagyni talán, úgy fest.
Ujjbegyeit megemeli s a pohár kerek száján kezdi el körözgetni.
Körbe, és körbe.
S közben másik kezének csontos ujjai között lágyan ott lapult az érdes, kövér, barna szivar, melyből émelyítő füst áramlott.
Mogyorón szín szemei, Angeloust fürkészi, s somolyogva figyeli ahogyan a kedves rokon az italát kortyolgatja. Hiszen melyik ember, vagy inkább melyik férfi lenne képes várni azzal, hogy pohara ne ürüljön ki rögvest?
Ő biztosan nem?
Egyszerűen csak azért, mert bosszantaná az aranyszín nedű, melybe belenézve talán saját tükörképét látná. S bosszantaná a torkán érzett fura szomjúság.
Mikor az ember nem szomjas?
?Csak iszik.
Mindenki egészségére.
Teltek az évek. S mivel?
S mivel?
Miközben vékony ajkai beszédre nyílnak, keze megtámasztja a vaskos szivart az asztalon lévő hamutartónak. S a tárgy, melynek fele már az egekben hál, füstölőként árasztja magából az egyenletesen felfelé törekvő felleget.
- Hosszú, de hosszú évekkel, ezer meg ezer nővel, s megszámlálhatatlan cigarettával, kedves rokon. Meg persze ? s keze emelkedik, lendül az üveg, kifolyik a mézédes nedű ? Apám esélytelennek tűnő próbálkozásaival? - a dugó visszanyikorog helyre, s hatalmas keze körbeöleli csontos ujjival a kis pohárkát.
- Higgy nekem kedves rokon, egyik iskola sem másabb mint ahogyan azt oly sokan állítják. Az ember egyikben sem javul, s egyikben sem nevelődik. Hiszen mindenütt ugyanazt tanítják, végtelen idők óta? Tiszteld apádat - keze emelkedik a pohárral ? hát legyen ez most az Ő egészségére.
Ajkain görbül a somolygás. S nemsokára újra érzi a torkán a vízesésként lecsorgó nedűt. S mikor a pohár az asztalt érinti, csend. Csak az utolsó koppanás az ami víz hangzik még egy kis ideig. S a közben a füsttel játszadozó rokonát kémleli. Azt, ahogyan az ezüstfelhők égre szállnak. Ahogyan a pohár újra és újra telivé válik.
Ahogyan Letiről kérdez.
Leti?
Leti?
A bájos kis leányzó Angelus oldaláról.
A bájos kis leányzó, aki nővé cseperedett.
- Nincs ínyemre, hogy hazudjak neked, de az igazság az, hogy aligha látjuk egymást.
Újabb korty.
- És talán ismersz is kedves rokon. Nem vagyok a szavak embere. Épp ha csak köszönünk egymásnak.
Majd ahogyan vékony ajkai közé fonódik a szivar, az ismét, vöröslő parázslásra kap.

Sweet Charming Angelus

Bár a fényviszonyok nem voltak a legtökéletesebbek a kocsmában, mégis Cassidy olyan tisztán látta a titokzatos idegen minden egyes vonását, hogy az már-már ijesztőnek tűnt számára. Pár másodpercig még a szemét sem tudta levenni róla, s mikor végre az eszének sikerült átvennie az irányítást?
Elkapta a fejét?
Az asztalára pillantott?
Tekintetét a dohos hamutálra szegezte?
Még lejjebb hajolt, hogy ne legyen oly nagy a kísértés?
Aztán meg meglett az eredménye?

- Ha?ha?ha?hapczsz? - egy hatalmas tüsszentés, melybe belezengett az egész kóceráj, s a legtöbb férfi fel is kapta rá a fejét.

~ Tessék Cassidy? ennyit a meghúzódásról, s arról, hogy ne kelts feltűnést! De ha nincs az a fura idegen, akinek a tekintete olyan? Áh már megint álmodozom? Miért? Azelőtt soha sem tettem ilyet, max kislánykoromban? De ez nagyon durva? Mintha nem is én lennék? És tessék már magamban beszélek, elértem a teljes becsavarodást? Hurrá! Gratulálok magamnak a teljesítményért? ~

Sóhajtás?
Még több szivarfüst?
Ma valahogy ingerli az orrát?
Pedig máskor maga is elszív egyet-kettőt?
Micsoda különös nap ez a mai, ez a pár perc máshogy telt el?

~ És most hová tűnt? Óh, most elvesztettem? Mindegy legalább már nem rágódom ezen az ügyön, nem jó ha hagyom magam elcsábulni... Áh, nincs ilyen szerencsém, ott áll a pultnál? hm? talán whiskeyt tart a kezében? és most visszaül? idenézett? nos ha ennyire feltűnően szemez velem akkor talán illene odamásznom, ha másért nem is, hogy lekoptassam! De azt nem akarom? ~

Cassidy elméje már teljesen összezavarodott, de azért még két lábbal áll a Földön és még mindig nem könnyű eset, s nem hagyja magát olyan egyszerűen levenni a lábáról. Sem most, sem máskor.
Feláll, odasétál a szépszemű idegen asztalához, majd felteszi a kissé közhelyes kérdést.

- Szabad ez a hely? ? mondta olyan tudatlan kiscserkész módjára.

Ha a válasz igen volt, vagy bármi más ami arra utalt, hogy helyet foglalhat akkor folytatta a beszédet.

- És mit keres egy ilyen jóképű fiatal férfi egy ilyen közönséges kis kocsmában éjszaka? ? kérdezte kis gúnnyal a hangjában ? Nem a legjobb hely a ? kikapcsolódásra?

[AZ IDEGENNEK]

¤ AZ IDEGENNEK ¤

A Roxmorts-i időjárás pont ugyanolyan pocsék, mint a kastélynál. Semmi változás. A levegő csípős hideg, a csillagok és a hold vad fénnyel világítanak a mélykék, már-már mámorítóan szép árnyalatú égbolton. Ha meleg lenne azt is hihetné az ember, hogy most egy szerelemmel fűtött nyári éjszaka következik, kellő mennyiségű alkohollal és nőkkel - esetleg, ha valaki másra vágyik, akkor férfiakkal. Ám a jelen tényállás teljes mértékig kiábrándító. A mostani helyzet inkább szól az ivásról, mely felmelegíti a testet és a lelket, mint a kellemesen átbulizott nyári éjszakákról. A sötét utcákon minden csendes.. néhol egy-egy bagoly hangosan felhuhog, szárnyaik suhanása halk hangokat kelt a némaságban, ezzel is megtörve a macskaköves út egyhangúságát. De van itt még valami..
Egy sötét alak közeledik. Léptei szinte alig érnek a földhöz.. járása kifinomult, talán kissé úrias is. Lágy mozgása figyelemfelkeltő, pont mint az öltözéke. Fekete szövetkabát, világosszürke sál és fekete élére vasalt nadrág, fényesre súrolt fekete cipővel. A szőke tincsek az egekbe merednek, a férfi vonásai keménységről és a kifinomultságról árulkodnak. Még pár lépés és az idegen megtorpan. Világos kék szemei felcsillannak a hold fényében, majd az alak egy határozott mozdulattal kinyitja az eldugott fogadó ajtaját. Az erőteljes lökés következménye egy óriási nyikordulás - mely leginkább egy sikolyhoz hasonlít - valamint recsegés, ropogás..  még jó, hogy az ajtót tartja annyi bűbáj, hogy ne hulljon darabjaira a vendégek kezében. Az alak laza lépteivel az egyik kopott asztalhoz sétál, leveszi kabátját, hiszen itt már kellemes meleg van. Gyorsan végigfut szemeivel az itallapon, majd biztos ami biztos alapon rendel magának egy whisky-t. Jelen pillanatban valami erősre vágyik és Darren Gregory White amúgy sem szokott hozzá az olcsó, pancsolt lőrékhez. A csapos egy kérdő pillantással bámul a szőke fiúra, majd mikor tudatosul benne, hogy vendége eléggé eltökélt, inkább kiviszi az italt. Hiszen a kedvesség elengedhetetlen, pláne, ha egy jómódú ember tér be eme szerény "hajlékba".
A csapos távozása után Darren szép nyugodtan megvizslatja a poharat, majd egy zsebkendővel körbetörli. Sosem lehet tudni.. az egészség fontos. Neki pedig küldetése van.. nem betegedhet le.. pláne nem egy ilyen kocsmában összeszedett vírustól. A kellő higiéniai takarítás után már nyugodtan belekortyol az italába. Az erős ital kissé égeti a torkát. Ezzel mit sem törődve előbányássza kabátja belső zsebéből az elmaradhatatlan cigarettát és komótosan rágyújt, apró karikákat fújdogálva. A kék szemek szép lassan körbejárják az apró termet, elidőznek minden egyes arcon, a fiatalokén, az idősekén.. a kezeken. Legfőképp a kezeken. Hiszen onnan már látható hogy ki az aki ugyanazt az eszmét vallja amit ő. Mert ugye Voldemort.. Voldemort az, aki végre megtisztítja a társadalmat a korcsoktól.. és neki ebben segítenie kell..

A Nadin-nal való találkozás kimerítette Eaton energiatartalékait, szinte utolsó gondolatként bukkant fel kusza elméletlapjai között az ivás fogalma. Roxmortsi hétvége révén le lehetett menni a közeli városba, de természetesen csak akkor, amikor a többiek. A fiú percekig mérlegelte, vajon megéri-e számára, hogy lelépjen az iskolából késői órán, végül magára kapta fekete bőrkabátját, és elillant az iskola falai közül.
A szél igencsak meg volt zabolázva ezen az estefelé közeledő órákban, ami csak egy lapáttal rátett arra, hogy a Szárnyas Vadkan valahol a kis városka szélén volt, eldugva, akár egy szégyenfolt, egy pattanás a mázolt arcon. A fények fel-felvillantak az utcán, ahogyan Eaton végighaladt a macskaköves úton. A halovány, sárgás megvilágítás nem sokban segítette a járókelőket, de fenntartotta azt a látszatot, hogy ezen a területen is törődnek a lakosok és az erre tévedők igényeivel.
A Szárnyas Vadkan nem volt egy túlcsicsázott hely, az ajtó fölött egy deszkába voltak vésve a betűk, melyek körül a fa korhadozott, mállott és mohásodott az időjárás viszontagságait és a idő múlását jelezve. Ide csak olyan emberek tértek be, akik nem akarták, hogy mások is meghallják szavaikat, titkaikat, sugdolózásukat.
Eaton benyitott a zörgő ajtón, mely úgy súrolta a padlót, hogy hangja egy halom, égéstől ropogó fatönkhöz hasonlított kis vascsapkodással megkontrázva. A fiú száján undorodó vonások mutatkoztak, vélhetőleg idegeinek ez volt az utolsó pendülése. Bevágta az ajtót maga mögött, és a pulthoz sétált. Nem nézett körbe, csupán maga elé meredve véreres szemekkel könyökölt megterhelten az asztalra.

 - Vodkát ? jelentette ki ellenvetést nem tűrő hangon, bár nem is volt, aki ellenszegülne. A pultos már hozzá volt szokva az idősebb mardekáros fiatalok követelőzéseihez, akik alkoholt fogyasztanak fiatal koruk ellenére. Úgy vélekedett, hogy nem az ő gyermekei, mindenki azt tesz magával, amit csak óhajt, és aki ide jön, nem véletlenül lép be az ajtón, mely már alapjáraton is azt sugallja: nem árulunk álomport.
A csapos eltörölt egy poharat, majd kiöntötte az italt. Eaton kényelmesen féloldalt támaszkodva felült a pult egyik székére, és a pohárban forgatva az italt elmélkedett, mérlegelte a Nadine-al való álláspontját.
~ Ebből még baj lesz? De végül is, ezért vagyok én Én, mert nem rémülök meg holmi lánytól, és a vele járó szörnyű apróságoktól. ~
Egy korty, mely belső testét felmelegítette, egy korty, mely lenyugtatta szakadozó idegeit. Eaton csak most pillantott körbe, hogy kikkel van egy légtérbe zárva ezen  mocskos helyen. Volt pár ?igyunk ameddig bírunk? egyén, pár még józan és? és egy úriember. Hátulról, s csak a ruhájáról nem lehetett volna felismerni, de haja, se néha profiljából kivehető vonásai bizonyosságot adtak nemesi mivoltáról, aranyvérűségéről.

~ White. Az aranyvérű, Voldemortkövető diák, akik vélhetőleg már gyerekkorában a kezén levő tetoválással játszadozott. Mindenkit felforgat, aki hasznára válhat, és senkit nem kímél. Hm? Tanulhatok tőle. ~
 - Hello, White. ? lépett az asztal mellé Eaton, kezében a melengető itallal, melyet megállás nélkül keringetett a pohárban amolyan levezetésként. ? Helyet foglalhatok asztalodnál? ? Az úri megjelenés Eaton szerint csak előny lehet, remélhetőleg nem küldi el melegebb éghajlatra, hanem inkább megajándékozza egy hellyel maga előtt. A távolság nagy úr, és a fiú reméli, hogy a White fiú felismeri benne a lehetőséget, mint Voldemort egyik újabb követője, s megpróbálja kitapogatni, mekkora hűség lakozik Eaton-ben. Még a végén lehet, hogy Eaton-nek kedvére válik a Halálfaló lét, és csatlakozik a csoporthoz. De még messze az út. Ki tudja hány követ kell még megmozgatni addig.

~ Eaton ~

A csehó ajtaja egy éles sikítással ismételten kitárul. A befelé lépkedő alak nem éppen valami jókedvvel masírozik be a fogadóba ? legalább is a bevágódó ajtó lendületéről erre lehet következtetni. A fiú kinézete, fiatalsága egyértelmű bizonyítéka annak, hogy a Roxfort diákja. Követelőző hangneme pedig.. a mardekárról árulkodik. Az ismeretlen azonnal a pulthoz siet, majd messzire elhallatszódva inni kér, nem is akármit.. vodkát.
A fantasztikus belépőt hallva Darren egy picit megmozdul. Ismerős hanglejtés.. nem sokat kell azon gondolkodnia ki is érkezett meg.

A Roxfortban töltött 7 év eddig épp elegendő volt ahhoz, hogy a diákok nagy részét beazonosítsa. Természetesen azokat mindig is könnyebben megjegyezte, akik hasonló elveket vallottak mint ő, na meg persze a félvér és sárvérű diákok névsora is nála virított már évek óta. A lista átböngészése és a kiiktatásra váró egyedek már csak a végítéletre vártak. Persze minderről ők nem tudtak. Elég lesz majd mindent megtudniuk az utolsó pillanatban.. mikor már nincs menekvés, mikor már csak a halál van. Persze félvérek között is akadnak kivételek. Vagy legalább is olyanok, akik sok mindenben különböznek a többségtől. A Mclain srác is ilyen. Félvér létére Voldemort eszméit vallja.. de legalább is egyetért némely dologgal. Talán ezt lehetne az élet pikantériájának nevezni. Vajon képes lenne gyilkolni? Vajon képes lenni megölni egy családtagját?

Darren a gondolatmenete közben szépen lassan lenyelte utolsó korty whiskyjét, majd a már füstölgő cigaretta következett. Egy-két mély szippantás és a fiú pillanatok alatt mélységes nyugalomba zuhant. Lelki békéjéből még az sem billentette ki, hogy az Eaton gyerek megállt az asztala mellett.

A kék szemek nem valami barátságosan rávillantak a fiúra, annak gyermeki vonásaira, néhány gondosan fésült barna tincsére, eleganciájára és a kezében szorongatott pohárra. A szőke fiú szemöldöke a pillanat tört része alatt röppen az egekbe, pont olyan gyorsan, mint egy rakéta, amit épp most lőttek ki az űrbe. A kérdés hallatán a hosszú, vékony ujjak beletörik a cigarettát a hamutartóba, majd az egekbe emelkednek. A karcos hang halk tónusban szólal meg, immár rá sem nézve a fiúra.
- Nocsak, nocsak.. Mclain..! Persze, foglalj helyet! Ha már ilyen bátran leszólítasz, akkor leszek jó fej, és hagyom, hogy leülj az asztalomhoz..
A mondat befejezése után a csapos egy gyors mozdulattal felhelyezi az üveg whiskyt és vodkát az asztalra, természetesen a kellő mennyiségű jég kíséretében. Gyorsan kitakarítja a hamutartót, majd dühös pillantásokat küldözgetve elsomfordál. Na igen, Darren és az aranyvére.. ! Nem egyszerű eset!
A fiú egy határozott mozdulattal leszedi az üveg tetejét, majd tölt magának. Szája apró mosolyra húzódik, vonásai kisimulnak. Arcáról pillanatok alatt eltűnik a barátságtalan és megközelíthetetlen álarc.
- Hozattam egy üveg vodkát is neked, így talán egyszerűbb, és nem kell lépten-nyomon idehívni a pultban tartózkodó.. khm.. korcsot.  Sajnos ez a hely nem az igényességéről híres. Nem is értem, miért járok ide!? De ha már itt tartunk kíváncsi lennék arra hogy a kis Mclain fiú mit keres itt az éjszaka közepén?
A kék szemek egy enyhe gúnnyal és fenyegetéssel rávillannak a félvérre, a kérdés igen is fontos. Tudja valaki, hogy elcsavargott, vagy ha nem tudja senki, akkor észre sem veszik, ha véletlenül nem jut haza?

Darren újabb cigarettára gyújt. A füstöt egy vékony csíkban feleregeti a plafonig, a füst pont mint egy apró pókfonál, úgy kúszik fel, egyre feljebb.. majd megállapodik és figyel - hiszen kell, hogy valaki, vagy valami minden részletre figyeljen.. ? majd elfoszlik. Ezután a szőke fiú egy apró pálcapöccintéssel ellevitálja a kabátját az egyik fogasra, majd fegyverét látványosan az asztalon hagyja. A szürke sál szépen lassan lekerül a fiú nyakából, majd a fekete pulcsi ujja is felhúzódik a könyökökig, ezzel is láthatóvá téve a jelet.
Ha esetleg eddig nem ijesztett volna meg arisztokrata jelleme, kinézete, akkor most majd mindenkit megijeszt a bélyeg a karján, melyet annyira büszkén visel. A kígyó most nem mozdul, minden nyugodt.. és hála a jelnek valószínűleg az éjszaka a továbbiakban is így fog telni..

[-Igazán forró.-]

ezerbocsánat a késésért...

Mikor a csapos megjelent az italokkal, Gwennie csak nézte, hogyan rakja le az asztalukra a rendelést, majd miként halad tovább a többi vendég felé. Esze ágában sem volt még csak hozzá nyúlni sem az előbb kihozott "gyengének" minősített átlátszó nedűhöz, mitöbb még a tea kellékeit is csak pár perc múlva szemlélte meg.
Úgy látszott az idegen ugyanazon asztalnál marad, mint a lány, szóval Gwennek semmi értelme nem lett volna ellenállnia, vagy felszólítania az urat, hogy üljön át egy másik asztalhoz.
Egy nagy sóhajtás kíséretében nyúlt a forró vízzel teli csésze után, majd kezeit hirtelen visszarántva szisszent fel.
-Igazán forró.-szólalt meg, mikor rápillantott a vele szemben ülőre.
Pár percnyi nagy csend következett be, melyet -úgy tűnt- a lány nem akar megtörni. Mindketten csak ültek, s talán próbálták beazonosítani egymást. Vagyis Gwennie ezen fáradozott, mert valahonnan ismerős volt neki ez a férfi, de nem rémlett neki semmi konkrét az alakról.
Talán a Roxfortban hallott már róla, lehet, hogy egy régebbi diák, s valaki épp pont róla mesélt. Nem lehetett nehéz akkoriban se felismerni. Főleg, hogyha ugyanilyen mosolya volt. Ugyanis ez az érzés, mely megjelenik az arcán, az egyszerűen... egyszerűen... olyan mintha...
Nem lehet megmagyarázni, de a lánynak úgy tűnt, mintha egy olyasfajta vigyort látna az ember arcán, mint annak idején Tristram-én. Igen! Tulajdonképpen ugyanazt a mosolyt látja viszont, amit meglátott fivére arcán, mikor pár hónapja megjelent Celia házánál.
De miért is hasonlítana ennek a két férfinak az arckifejezése egymáséhoz? Semmi nem köti össze őket. Vagy talán mégis?
Nem, nem kombinálhatok! Ötlik fel a lány fejében a gondolat, rágondolva régebbi balhéjaira, amik az ő nagyszerű elméjéből kipattant gondolatai miatt történtek meg. Amik most egymás után elméjébe kúsztak, és végigpörögtek agyában.
De újra csak Tristram és az idegen mosolyát látja maga előtt. Mintha két egymástól idegen, különböző személyt látna maga előtt, s akikben csak egy a közös. Az ugyanolyan fagyos, baljós vigyor...

Az elkalandozás következménye, hogy a csésze víz biztosan kihűlt már, s talán a férfi is észrevehette, hogy nem éppen erre jár a szőkeség.
Gwennie zavarodottan nyúl a csésze után, melyben még épphogy meleg a víz, de ez most kimondottan nem zavarja. Inkább gyorsan beleteszi a vízbe a tea hozzávalóit, csak hogy hamarabb végezhessen. Talán, ha elfoglalja magát, akkor nem filozofál ennyit. Talán.
Agya most újra azon kattog, hogy megkérdezhetné az előtte ülő egyéntől, hogy talán ismeri-e Tristram de Crasso-t. Vagy csak utalni kellene rá.
Hiába, a lány ajkai ezt mondják:
-Elnézést, de még mindig nem tudom a nevét.-közli kissé udvariatlanul, bár az előbbi történtekhez képest mégis illedelmesen, utalva arra a tényre, hogy a sötét alak, még mindig nem adta tudtára a becses nevét.

Eaton meg sem moccan, rezzenéstelen arccal várja az engedélyt, hogy helyet foglalhasson az asztalnál. A hetedéves White úri vonásait le sem törölhetné magáról, szinte a bőre alatt is érződik, hogy nemesi családból származik. Az ajkaihoz érintett cigaretta lomha füstöt enged szabadjára, mely gazdájához hasonlóan makacsul nem akar eggyé válni közegével, s magányosan tör utat magának a plafonig, ahol szétfoszlik.
Az engedélyt végre megkapta a fiú, így először az asztalra helyezi poharát, és levedli kabátját. A fogasra akasztva felesleges ruháit helyet foglal elegánsan a széken, majd megfontolt mozdulatokkal elkezdi a pohár szélén körbe-körbe járatni ujjait.
- Hozattam egy üveg vodkát is neked, így talán egyszerűbb, és nem kell lépten-nyomon idehívni a pultban tartózkodó.. khm.. korcsot. ~ Nos igen, korcs. Tökéletes szóhasználat egy majdnem tökéletes férfitól. ~ Sajnos ez a hely nem az igényességéről híres. Nem is értem, miért járok ide!? De ha már itt tartunk kíváncsi lennék arra, hogy a kis Mclain fiú mit keres itt az éjszaka közepén? ~ Legszívesebben szétverném a világot, ez így megfelel?

Eaton óvatosan felemelte tekintetét a rideg arcra, mely most választ várt. A fiú nem szándékozott kibújni, sem pedig felvágni. Egyenes, őszinte, ahogyan elvárják.
 - Amint jómagad is látod? - emelte fel poharát. ? Feszültség levezetésként látogattam el ebbe a lukba, túl sok minden történt ezen a héten. Megindult életem vonata, és ideje kézbe vennem a szálakat magam körül, hogy minden úgy alakuljon, ahogyan jómagam szeretném. ? Eatonnek valójában nem voltak kidolgozott tervei, mindig pillanatok alatt, az adott helyzetekben pattantak ki fejéből az irányok és tervek, hogy mit akar véghezvinni. Ezek mostantól nem értek semmit. 16 éves, és megkezdődött a bábjáték, ahol nem csak a bábuk között való járást kell elsajátítania, hanem fel kell ismernie az olyanokat, mint ő maga, akik kívülről szemlélik a vak és álomvilágban levő embereket.
 - Sosem lehet elég korán kezdeni? - mondta sokat sejtetően és mégis üresen, majd kiitta poharából az utolsó cseppet is. Darren közben hasonlóképpen levetkőzött, s karján díszelgő jel tisztán láthatóvá vált mindenki számára. Valahol arrébb, az egyik asztalnál, összesúgtak, de White-ot szemlátomást nem érdekelte mások véleménye, megrendíthetetlenül büszke arccal viselte választott útját.

Eaton tekintete is a jegyre vándorolt, mely békés volt ezen pillanatokban. A fiút szinte megbabonázta a jegy, valamiféle belső energia áradt szét testében, mintha a hatalom édes alkoholcseppeket ejtett volna ajkaira, melyeket épp hogy megízlelhet. A látvány újabb erőt adott számára, hogy megpecsételje sorsát a követőkhöz, az úgynevezett Halálfalókhoz hasonlóan. Mindent és mindenkit feladni egy szent cél érdekében, s csak azt életben hagyni, aki érdemes az életre. Aki ugyanazt a fényt látja az út végén, és nem érzelgősködik holmi gyámoltalan és bugyuta, alulfejlett muglik miatt. Aki a fejlettebb jövő érdekében képes tarolni, s megtisztítani ezt az elkorcsosodott népet.
A fiú titokban felnézett White-ra. Némiképp irigyelte a rendíthetetlenségét, az eltökéltségét, nemességét, ridegségét és érzéketlenségét. Ez az érzés egyben féltékenység, tisztelet és elismerés is volt.
 - Az iskolában senkit sem érdekel, hogy nem vagyok a hálókörletemben, aki meg tud róla, nem árul be. Mert nem származik belőle semmi haszna ? Eaton kissé széttárta karjait, mellyel jelezte, hogy ennyire jól ismeri hálótársait. Ugyan, miért adnák fel, ha nincs belőle haszon? Egymást szokták védeni, falazni, elvégre, mardekárosok, akik ugyan nem feltétlenül azonos véleményen és jövőképen vannak, de alaptulajdonságaikban megegyeznek.
 - A kijárási tilalom meg hasonlók pedig elavultak, könnyen kijátszhatóak és még ellenőrizni is nehezen tudják. Mi pedig azért vagyunk, hogy bebizonyítsuk mennyire hasztalan és fölösleges idő- és energiapazarlás ilyen törvényeket létrehozni, s megpróbálni betartatni.

¤ Eaton ¤

Egy apró megilletődöttség jelenik meg a fiú arcán, láthatóan meglepte a kérdés, mely arra vonatkozott mit is keres itt ilyenkor. Darren lazán elmosolyodik eme arcjátékra. Mit is tehetne mást? Annyira ?aranyos? mikor az emberi arc elárulja a belső gondolatunkat. Néha még a Crucio-ra sincs szükség. Hála a természet remek ajándékának egyesek nyitott könyvként élnek a világon. A kis Eaton fiú is hasonló. Érzései, ha nem is túlzottan, de kiülnek az arcára. Aztán jönnek a higgadt mondatok, melyek valamelyest teljesen máshogy szólnak, mint a fiú mimikája.

- Elindult életed vonata? Hmm.. Végül is igazad van. 16 éves vagy, lassan választanod kell, hogy mit is szeretnél csinálni az életeddel. Hagyod hogy egy bábu legyél a Minisztérium kezében, vagy azok mellé állsz, akik pont ez ellen dolgoznak, akik igazi varázsló társadalmat akarnak sárvérűek, félvérűek és muglik nélkül. Gondolkodtál már ezen a dolgon Eaton?  Vagy megfelel a számodra a dróton rángatás?

A szőke fiú ekkor egy laza mozdulattal hátradől a széken, kezeit karba fonja, szinte már kihívóan tekint körbe. Az eddigi figyelő szempárok lassan saját maguk elé kezdenek figyelni, talán a félelem az ami miatt a halálfalók tekintetét is elkerülik. Nem túlságosan helyes egy Voldemort mellett álló embert fürkészni. ? Sosem lehet elég korán kezdeni?? Az arisztokratikus arc kissé megmerevedik, a pohár elindul a halovány ajkakhoz, majd egy húzásra kiürül a kissé megviselt ivóeszköz. A kék szemek felcsillannak, belefúródnak a másik tekintetébe.
- Korán kezdeni? Hát ha nem a bábságot választod, akkor tényleg nem lehet elég korán elkezdeni. Bár itt tulajdonképpen mire is gondoltál? Csak nem az aranyos tetovációra a kezemen?! Hát persze hogy arra.. látom, hogy alig bírod levenni róla a szemed. Megbabonáz? Esetleg te is szeretnél egy ilyet idővel?

Darren szélesen elmosolyodik a kíváncsi és már-már elismerő pillantások láttán. Milyen furcsa, hogy egyes embereket bizonyos dolgok mennyire meg tudnak fogni. Nem kell sok idő, és a kis Eaton is beáll a Halálfalók közé. Maga a tény csak azért érdekes, mert az ő vére sem tiszta. Gondolkodásmódban viszont aranyvérűeket meghazudtolva viselkedik. Talán, idővel lehetősége lesz arra, hogy bizonyítson egy nemesebb cél érdekében.
- Szóval elavultnak tartod a rendszert? Hát ebben az iskolában minden eléggé elavult. Ha már itt tartunk, az igazgató is az. Ideje lenne lecserélni.. mert már nagyon unom, hogy ennyire imádja azokat az idióta sárvérűeket..

[- Valami erőset!]

//Lena//

Cipőim lassan, kimérten koppantak a macskaköves, hosszú utcán, majd hirtelen megtorpantam. Szemem sarkából egy ismerős ajtóra lettem figyelmes és a nehéz faajtó fölött egy még ismerősebb, csalogató név hirdette a hangulatosnak nem mondható helyiséget. Szárnyas Vadkan...amolyan kocsmaféleség, a zűlleni vágyók legtökéletesebb helye, olyan "ereszd el magad és élvezd a piát, a szabadságot" hangulata volt. Most pedig pont erre volt szükségem, lazulásra, semmittevésre. El akartam távolodni a Roxfort megszokott falaitól, a nyüzsgő diákseregtől, az idiótábbnál idiótább tanároktól, minden kötöttségtől. Megkövülten álltam ott egy darabig, karjaim széttárva lógtak mellettem, arcomon az elszántság tüze égett. Kezeim hirtelen ökölbe szorultak, tettem két határozott lépést előre, farkasszemet néztem az ajtóval. Megbabonázott, teljesen megszédített, mintha mágnes vonzotta volna a testem egyre közelebb és közelebb hozzá, mígnem a kilincs már elérhető távolságba került. Gyorsan végignéztem magamon ~elég jól festek ahhoz, hogy ide belépjek?~ de hamar rájöttem, hogy ez bizony nem egy pedáns, nagystílű étterem...csak egy lebúj. Ennek ellenére feltűrtem fekete ingem ujját, beletúrtam felnyalt hajamba, majd miután megbizonyosodtam róla, hogy a pálcám még mindig a farmerzsebemben csücsül ~hisz ki tudja, lehet, hogy még szükségem lesz rá~ lenyomtam a kilincset.

Rámszegeződtek a sötét, szúrós tekintetek. Nem, félreértés ne essék, nem voltak túl sokan a Vadkanban, de az a pár kemény vonás, ittas pofa elégnek bizonyult. Vetettem egy könnyed pillantást a nem túl megnyerő alakok felé, majd mint aki tudomást sem vesz a körülötte zajló eseményekről a csapos felé vettem az irányt. Lazán, felszegett fejjel közelítettem meg a pultot, arcomon érzelemnek jele se látszott, szemem mégcsak meg se rebbent. Úgy látszik a Josh nevű csoda is rövid ideig tartott, mert az imént még belémfúródó szempárok gazdái folytatták a beszélgetést, hangok szűrődtek innen-onnan, a néma csendből egyszerre kocsmához illő zaj kerekedett. Végre elértem a pultot. Egy könnyed mozdulattal felugrottam a székre, majd rákönyököltem az asztalra és vártam. Ujjaim ritmusosan koppantak a pult tetején, majd a mozdulat gyorsabbá, idegesebbé vált...még pont jókor került elő a pultos, aki ki tudja merre kódorgott.
- Valami erőset! -vetettem oda csak úgy a szám szegletéből. Hangom éles volt, szemeim szikrát szórtak.
- Vodka? -szólalt meg a mély, rekedtes hang a lehető legnagyobb nyugalommal és nemtörődömséggel.
Szóra se méltattam, kezemmel intettem egyet, ami körülbelül annyit tett, hogy: "Megfelel, csak hozzad már seggfej"

Josh

Egy olyan hétvége, mikor a nyár előtt még kimenőt kaptunk az iskolából, s eljöhettünk ebbe a varázslatos kis falucskába, Roxmortsba. Néhány barátnőmmel már bejártuk az egész falut, a csöndes utcácskákban kóboroltunk, betértünk a fagylaltozóba, megálltunk egy-két műemléknél, leültünk a parkban, s ott csevegtünk órákon át. Akkor akadtam rá erre a fekete bőrkötésű, nem túl vastag könyvre, melynek az első lapján ez áll: Josh Reynolds. Ismerős a név, van egy évfolyamtársunk, akit így hívnak,  na de Roxmortsban annyi ember megfordul, hogy akár lehet még vagy tíz Josh Reynolds. Mivel elég kíváncsi természet vagyok, kicsit belelapoztam még ott a parkban, s találtam egy-két nevet, többek között szerepelt a Roxfort is. Ez már egyre gyanúsabb, s mivel a könyvecske hemzsegett az eseményektől, s a nevektől, úgy gondoltam, hogy csakis egy napló lehet, vagy határidő vagy élettőrténet, a kettő közül valamelyik. Nem akartam ott hagyni, ezért inkább magammal hoztam, elfér a kezemben, majd az iskolában leadom, hátha fogják keresni.

Az utcán lépkedünk a lányokkal, a park felől jövünk. Már leszállt az est, de még nincs olyan késő, hogy visszamenjünk a szállásra. S ilyenkor mit is tehet egy diák, hová is mehet? Sok választásunk nincs, marad a szárnyas vadkan, bár úgy hallottam, hogy az inkább kocsmatöltelékeknek való hely. Az effajta pletykákra én mégsem adok, inkább személyesen kitapasztalom. Bele is merültem a gondolataimba, így nem is vettem észre, hogy Bella már egy perce csak nekem csacsog.
- Mit mondasz? - Pillantok rá, mire mindannyian nevetésben törnek ki.
- Csak azt, hogy mi még elsétálunk a kilátóhoz, gyere te is. - Feleli, s tovább mosolyog. Áh, én aztán el nem mászok ilyen sötétben ahhoz a kilátóhoz, inkább megvárom őket a Vadkanban.
- Lányok, ti menjetek, de nekem nincs kedvem, majd itt leszek, gyertek vissza gyorsan. - Kérem őket mosolyogva, hisz valljuk be, nem lehet olyan jó ott bent egyedül. Még intek feléjük a kezemmel , aztán ők elkanyarodnak balra, én pedig jobbra, s máris megvillan előttem a cégér, amely a kocsmát hirdeti. Egy bordó-fekete csipkékkel díszített, egyrészes ruhát viselek, elegáns darab, bár egy kicsit kihívó. Miután belépek a fából készült ajtón, körbepillantok, s látom, hogy a pletyka mégis csak igaz, ez egy elég zűrös hely lehet. Arcomról azonnal lekanyarodik a mosoly, nem ilyen környezetre számítottam. A lányok után kellene mennem, de félek, hogy ilyen sötétben csak elkerülnénk egymást. Nem baj, nem lesz gond. Nyugtatom magam, miközben megközelítem a pultot, s kicsit zavartan, de megállok amellett. Figyelem a pult mögött álló csapost, aki furcsa fintort vet rám, talán nem lehetek szokványos jelenség a helyiségben. Aztán gyorsan felmérem a pult mögött elhelyezett üvegeket, egyik sem ismerős, málnaszörpöt pedig sehol sem látok. De azért csak van...A pultosra mosolyodom, s ujjaimmal halkan kopogtatok a pult tetején, ezzel jelezve, hogy rendelnék. Lassan a kopaszodó alak is elém lép, s ahogy vigyor kúszik az ajkaira, meglátom a rémesen ronda, sárgás és hiányos fogsort.
- Öhm, egy málnaszörpöt kérnék. - Adom le a rendelésem egy apró mosoly keretében, kicsit halkan mondom, nem szeretném, ha mindenki engem nézne. Ahogy sejtettem, a fickó azonnal elröhögi magát.
- Szörpöt? Akkor rossz helyen jársz, itt nincsen szörp, csak tömény van. - Válaszolja dohánytól rekedtes hangján, én pedig kicsit elkomolyodom. Tömény? Mármint tömény málnaszörp, víz nélkül? Vagy valamiféle keverék? Ne röhögjetek most, még soha az életemben nem ittam alkoholt, csak bort, de abból sem sokat. Némi gondolkodás után ismét a fickóra mosolyodom.
- Akkor egy töményet kérek. - Rövid, s tömör rendelés, a férfi tekintete felcsillan, s már el is fordul, hogy a dolgát végezze. Közben szépen feltornázom magam a bárszékre, s körbepillantok. A pult mellett ül egy helyes srác, én meg nem vagyok az a szégyenlős lányka, hogy ne nézzem meg magamnak. Igazán helyes, olyan mint...Nahát, hisz ez ő. Ekkor fordul vissza a csapos, s a srác elé tesz egy pohár áttetsző italt.
- Öhm...Josh, hello. Ha nem tévedek, te vagy Josh, egy évfolyamra járunk. - Szólítom le, miközben a pultra helyezem a kis fekete naplót...

[- Locomotor.]

//Lena//

A csúf alak igyekezetnek nyomát sem láttatva töltötte ki az ízletes nedüt, mialatt szemeit egy másodpercre sem vette le rólam. Nem tudtam mire vélni a dolgot, de úgy döntöttem nem járatom feleslegesen a szám, hisz nem ezért jöttem ide. Ha a fickónak annyira tetszem, felőlem bámuljon csak, meg se fogok rezdülni. Keményen álltam vizes szemeinek szemeimbe fúródó hatását, követtem minden egyes mozdulatát. Végre közelebb lépett hozzám és lassan, kimérten letette elém a kívánt poharat, benne az erős vodkával. Bármennyire is kívántam és már-már a számban éreztem az ínycsiklandozó illatú italt nem nyúltam azonnal hozzá, megvártam míg a pasas eléri a kiszemelt asztalt és távozik a tőlem legtávolabb eső pontra. Görbe lábaival meglehetősen sután, ügyetlenül mozgott, meglehetősen sok időt vett igénybe míg elérte a célt. Ez a hosszú perc azonban bőven elegendő volt ahhoz, hogy jobban szemügyre vegyem. ~Hogy lehet valaki ennyire elfuserált, szerencsétlen? Szánalmas egy alak.~ Szemeim szinte a hátába fúródtak, lenéző, megvető pillantásom megbélyegezte a torzszülöttet. Valószínüleg ő is megérezhette átható tekintetem, mert még mielőtt elérte volna az asztalnál ülő "kedves" vendéget megtorpant. Formátlan ronda feje oldalra fordult, vizes szemei válla fölött találkoztak mozdulatlan íriszeimmel. Őszintén szólva hazudnék ha azt mondanám, hogy nem volt ijesztő ez a sejtelmes nézés...ha egy kisfiú lennék, aki még semmit sem tud a világ dolgairól, akkor tuti becsináltam volna a gatyóba...na de engem sokkal keményebb fából faragtak, mintsem ilyen könnyen megfutamodjak és feladjam a "küzdelmet". Fejem továbbra is mereven tartottam, szempillám meg se rebbent, egy ideig farkasszemet néztünk a pasassal. Eldöntöttem, hogy kitartok, hogy állom a pillantását, és ami már egyszer eldőlt bennem, arról nehéz volt lebeszélni...bárki is legyen az illető. Az alak azonban kisvártatva megunta a kicsavarodott testhelyzetet, elkapta merev tekintetét és a vendéghez lépett. Talán megunta, de innentől kezdve nem érdekelt a dolog...inkább egy sokkal kellemesebb üggyel foglalkoztam.

Már csak ketten voltunk...a pia és én. Mennyei illatok csapták meg orromat, ahogy közelebb hajoltam a csábító pohárhoz. Nyújtani akartam a pillanatot, régen ültem már egy pohár vodka fölött teljes nyugalomban, a semmittevés jóleső érzésétől áthatva. Ki kellett élveznem minden pillanatát és ki is akartam élvezni. Ujjaim meg-megérintették az üvegpohár oldalát, de mindeddig csak szemeztem annak tartalmával. Ekkor azonban egy hirtelen gondolattól vezérelve egy határozott mozdulattal megragadtam a kívánatos tárgyat és egészen szemmagasságig emeltem. Forgattam, nézegettem, de még mindig ugyanolyan mámorítóan festett a benne lötyögő folyadék. Nyeltem egy nagyot, már szinte a számban éreztem a kellemes, erőteljes ízt, éreztem ahogy az ízmolekulák bejárják az egész számat, majd megtalálva a kijáratot lecsusszannak az egyenes csúszdán. Nem bírtam tovább, próbáltam még inkább lefékezni a vágyaim, de eddig ment. Ahogy végiggondoltam a folyamatot azon nyomban érezni is akartam, tapasztalni a saját bőrömön. Lejjebb engedtem a hűvös poharat, majd mikor elérte a számat, hozzáérintettem, kicsit megdöntöttem és belekortyoltam. Egész testem bizsergett, ahogy a csípős ital átjárta a szám belsejét, majd elindult hosszú, sötét útján lefelé. Behunytam a szemem, a poharat letettem és jóleső mosoly terült szét arcomon. Unalmamban úgy döntöttem játszadozok egy kicsit. Zsebemből kihalásztam a pálcám, majd meglendítettem a nyugalomba helyezett pohár fölött és kimondtam a bűvös szavakat.
- Locomotor. -suttogtam szememet le sem véve a tárgyról. Erősen kellett koncentrálnom, de végül elértem a célom, a pohár lassan, billegve megemelkedett. Kezemmel egyensúlyoztam nehogy kilöttyenjen a drága lé, de a mutatvány sikerült. Hirtelen ajtócsapódásra lettem figyelmes, majd közeledő léptek zaját hallottam. A pohár kissé gyorsabban landolt a kelleténél, de szerencsére egy csepp vodka sem veszett kárba. Visszalépett a külvilág. Eddig úgy éreztem magam mintha egyedül lettem volna egy üres helyiségben, a körülöttem lévő zsivaj megszűnt létezni, csak a pohár és én. Most egy csapásra minden megváltozott. Újra hallottam az emberek kiabálását, újra egy kocsmában éreztem magam, kizökkentettek saját kis nyugodt világomból. Felpillantottam és csak akkor tudatosult bennem, hogy a csúf csapos a pult mögött áll és szeme sarkából továbbra is engem bámul. Ekkor azonban női hangok csendültek föl közvetlenül mellőlem. ~Málnaszörpöt?? Biztos, hogy jól hallok?~ néztem oldalra, miközben ismét nagyot kortyoltam a vodkából. Egy pehelysúlyúnak a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető csaj tápászkodott föl a bárszékre. Arcát eddig nem láthattam, de mikor az is feltűnt rájöttem, hogy ismerem. Roxfortos volt. Szavaira még az oly komor pultos arcán is mosoly terült szét, én meg inkább elfordítottam a fejem, nehogy kitörjön belőlem a röhögés. ~Málnaszörp.~ vigyorogtam magamban, mostmár egyre jobban érdekelt a szitu. Miután a rém elmagyarázta neki, hogy itt ilyesmit nem árulnak, mert ez ugyebár egy kocsma és csak töményet szolgálnak fel, a lány rendelt egy töményet. Őszintén szólva már abban sem voltam biztos, hogy tudja mit jelent a szó. Mosolyogva várta a kért italt, éreztem, hogy szemei rámtapadnak, vártam mi sül ki ebből. Felismert.
- Hello. Jah, én vagyok, nem tévedsz. -válaszoltam meglehetősen kurtán szám szegletében megbúvó mosollyal. Ránéztem a csajra, majd szemem egyre lejjebb és lejjebb vándorolt, alaposan végigmértem a szöszkét, cseppet sem zavartattam magam. Nem volt rossz csaj, sőt...volt rajta mit fogni az tuti. Már ekkor tudtam mit fogok tenni, ott lebegett előttem a cél, ez hajtott.
- Te pedig...Lejla vagy Lena? Vagy ki is? -pillantottam rá teljes tudatlanságot szimulálva. Ekkor tette elé a csapos az italt. ~Bezzeg az enyémmel szarakodtál egy óráig te fajankó!~ szegeztem rá szemeim hirtelenjében, majd visszafordultam a lánykához. A poháron megakadt a szemem.
- Nem muszáj meginnod ha nem akarod. -néztem rá kihozva magamból a legtöbb kedvességet. -Tudod semmi sem kötelező! -tettem fel az i-re a pontot. ~Csak a kis játékaid, mi Josh?~
A lány ekkor a pultra helyezte a még kezében pihenő tárgyat. A tompa puffanásra a kis fekete könyvre szegeztem tekintetem, majd a tetején furcsa dolgot pillantottam meg. A nevemet.
- Ez meg mi a fene? -kaptam föl a pulton heverő tárgyat, meg se kérdezvén hogy elvehetem-e, majd kidülledő szemekkel meredtem a borítójára.

Josh

music: Angelo Badalamenti - Drug Deal Blues

Ez a varázsló társadalom által kedvelt kocsma nem igazán nyeri el a tetszésemet. Körbepillantok, látom a sok ittas, rendezetlen arcú alakot, s átfut a fejemben a gondolat, hogy mit is keresek én itt, egyedül, lány létemre? Mondjuk valahol meg kell várnom a lányokat, de legközelebb inkább egy étterembe ülök be, bár , félő, hogy akkor egy egész menüvel végeznék, s kiüríteném a pénztárcámat. Nem tehetek róla, szeretek enni és más lányokkal ellentétben én nem elégszem meg a salátával. Szeretem a szaftos húsokat, sertés, marha, jó kis steak, félig átsütve, sok sok burgonyával, utána egy kis desszert, mondjuk túrótorta, utána egy kis fagyi. Inkább nem is folytatom, mert máris összefolyik a nyál a számban, elég csak az ételekre gondolnom. Az egész helyiségben talán csak a zene az, ami elfogadható, amely egy megbűvölt ládából szól. Nekem határozottan úgy hangzik, mint egy muglizene, sőt, ez biztosan az, s meglepő, de nem zavar. Kedvelem a mugli dolgokat, annak ellenére, hogy aranyvérű családba születtem. Fejemet, s lábfejemet is ingatom az ütemes zenére, ujjaim a pult tetején dobolnak, miközben a helyes srácot pásztázom a tekintetemmel. Remélem , hogy tényleg ő az, akinek gondolom, mert akkor oda is adhatom a naplót, amit találtam.

Le sem tagadhatná, hogy a rucimat nézegeti, egy játékos mosoly kúszik az arcomra. Már megszoktam ezt, s igazából teljesen fölöslegesnek és hülyeségnek tartom azt, amit a lányok nagy része reagál az ilyen helyzetekben. Kiakadnak, hisztiznek, hogy a fiúk miért nézegetik őket, s miért nem rájuk figyelnek. Szerintem a szem azért van, hogy lássunk vele, amúgy mindent a szemnek, semmit a kéznek, s amíg ezt betartják, addig nincs is probléma. Gondolom, most már rájöttél, nem tartom magam prűdnek, de nem is vagyok az, amire most éppen gondolsz. Csak, hogy megemlítsem, nem csak a férfiak nézegetik a nőket, bizony, mi is megnézzük őket.
- Lena - Ejtem ki a nevem, mielőtt még összegabalyodna a nyelve a sok találgatásban. Ekkor ér vissza a pultos és elém helyez egy áttetsző italt. Hm, ez lenne az a tömény? Nem tűnik málnaszörpnek, de nem is mondta, hogy van málnájuk. Ez talán valami szőlő, vagy citrom, vagy nem is tudom...Mindenesetre a szemtelen elég kis pohárral adta. Mennyit fizessek, hogy egy rendes pohárral kapjak? Kissé morcosan pillantok a csaposra, talán szavak nélkül is sejti az elégedetlenségemet.
- Köszönöm - Azért csak odavetem ezt az egy szót, úgy, ahogy illik. Jobb lábamat keresztül vetem a bal térdemen, s egy kicsit Josh felé fordulok, miközben ujjaim a kis poharat körülölelik. Körmeim szépen csillognak a reggel felkent gyöngyházfénynek köszönhetően.
- Látom, te is észrevetted az elégedetlenségemet. Hogy őszinte legyek, valóban jobban örültem volna egy higított változatnak, sőt, a mennyiségével sem vagyok megelégedve, de rendkívül szomjas vagyok, inkább megiszom. - Egy apró mosoly kúszik az arcomra, s már emelem is a poharamat az ajkaim felé. Mivel nem túl nagy adag, egyszerre gurítom le a torkomon, bár már ekkor megérzem, hogy itt valami nincs rendben. Égető, kissé fullasztó érzés járja át a torkomat, s az ital íze egész egyszerűen borzalmas. Egy fintor ül ki az arcomra, s köhögni kezdek, miközben eltartom a számtól a poharat.
- Pfff ez borzalmas.  - Mondom ki a szavakat, mikor már nem kell köhögnöm.
- Itt minden tömény ilyen? - Kérdem értetlenül, közben a poharat visszahelyezem a pultra. Komolyan nem tudom, hogy mi volt ez, de nagyon remélem, hogy nem egy házilag kotyvasztott bájital, mert akkor feljelentem a csapost a hatóságoknál. Említetten már, hogy szívesen lennék élelmiszer ellenőr? Tudjátok, összekötni a kellemeset a hasznossal. Evés, értékelés. Evés, értékelés...Befejeztem.
Szóval, lassan a fintor is elmúlik az arcomról, de ehelyett már nem csak a torkom, hanem szinte az egész testem lángol.
- Hú , itt aztán meleg van. - jegyzem meg, s valahogy a fejem is kezd elnehezedni, elég érdekes. Közben látom a meglepettség jeleit beszélgetőpartnerem arcán, aki talán kissé szúrós szemekkel pillant a pultra helyezett fekete könyvecskére. Az én szemem is az iratra vetül, azonban, még mielőtt odaadhatnám neki, ő máris maga elé húzza.
- Gyors vagy. - Jegyzem meg egy mosollyal, s tekintetem egy pillanatra elidőzik a szemein.
- Jahm, nos, ezt ma találtam a parkban. De nem olvastam bele, esküszöm. - Teszem egyik kezemet a szívemre, amely igen közel helyezkedik a dekoltázsomhoz. Erre a csapos máris a közelemben terem, s úgy folytatja a pohártörölgetést. Azt hiszem, hogy néha én is figyelhetnék, hogy mikor hová nyúlok, mert úgy vettem észre, hogy ezzel igen csak felhívtam magamra a figyelmet néhány közelebbi asztalnál...

[- Nem szabad ajtóstul rontani a házba kisasszony, a türelem mindig meghozza a gyümölcsét.]

// Mélységes bocsánatáért esedezem de Crasso kisasszony //


A felszolgáló még tétovázott pár másodpercet, hiszen ilyenkor jobb helyeken szokás volt borravalóval jutalmazni az asztalt felügyelő pincért. Cyrus tisztában volt ezzel, de nem érezte úgy, hogy ez a hely a jobbak közül lenne való, arról nem is beszélve, hogy az alak, aki a mai estére felszolgál igencsak kellemetlen illatfelhőt húzott maga után. Elfintorodott egy pillanatra, majd komor tekintettel mérte végig a tőle nem is olyan messze álldogálót. Szemeiből egyértelműen kiolvasható volt, ha nem tűnik el másodpercek alatt az asztal mellől, akkor bizony nagy eséllyel pályázik a mai napi áldozat szerepkörére. Persze a forgatókönyv nem biztos, hogy az ínyére lesz, mégis a Halálfaló tudta, ha ez bekövetkezik, legalább jót fog szórakozni egy újabb vágni való marhával.

A fület-farkat behúzva való távozás után megenyhültek arcizmai, és szinte baráti pillantással tekintett az asztalánál üldögélő Roxfortos diáklányra. Amaz pontosan abban a pillanatban érintette meg csészéjének peremét, majd húzta el szisszenve és kelletlen kezét a forróság okozta fájdalom miatt. Halovány mosoly jelent meg Cyrus arcán, melyet követően lágy hangon szólalt meg, mintha hirtelen kicserélték volna.
- Nem szabad ajtóstul rontani a házba kisasszony, a türelem mindig meghozza a gyümölcsét.
A lány kissé bátortalan cselekedetét követően mintha ledermedt volna, egyszerűen ült, és nézte a semmiséget. Egyértelmű volt, hogy mire próbál rájönni, mit is szeretne, de a férfi volt már annyira tapasztalt, továbbá hűvös jellemű, hogy ne ragadjon pálcát. Felesleges lett volna, hiszen annak ellenére, hogy bármikor bármit megtudhat, akarhat, nem kellő azonnal varázslatok révén feladni kilétét. Pár percig hagyván, hogy a fiatal lány elmélkedjen csendesen üldögélt. Természetesen a tea és kellékeihez nem nyúlt, hiszen továbbra sem szeretett volna városi parasztnak tűnni.

Úgy festett, az éjszaka hosszúnak fog ígérkezni, főleg akkor, ha a hölgyemény minden egyes szót követően elmereng a jövőn, és persze azon, kivel is sodorta össze a jelen esetben ártónak mondható szellő. Szerencsére a beszélgetőpartner aztán észbe kapván megragadta a kellékeket, és elkészítette teáját. Cyrus ezt követően kihúzta pálcáját rejtekéből, a sétabotot pedig a székének támasztotta. Hanyag, mégis elegáns mozdulatokkal pörgette meg a varázstárgyat, melynek hatására a számos filter közül egy vanília aromás emelkedett a levegőbe tejjel és cukorral egyetemben. Ahogyan az adalékok belekerültek az átlátszó csészébe, egyfajta érdekes elegyet alkottak. A kanál szépen elkeverte a nedűt, mely közben a férfi felpillantott a szemben ülőre.
- Nevek de Crasso kisasszony, nevek! Mit ér Ön bármiféle névvel is.
Tette fel haloványan mosolyogva a kérdést, miközben a pálcával körkörös mozgást végzett, hogy a kanál is így tegyen.
- Azok csak címkék, Richard Brooke, Peter Adams, Wayne Terry! Válassza ki a számára szimpatikusnak tűnőt, és szólítson aképpen.
A cukor és méz elkeverését követően a pálca csak nem került vissza a helyére, ellenben ottmaradt az ujjak szorításában, vészjóslón hirdetve forgatója kiismerhetetlenségét. Cyrus komoly tekintettel, mélyen de Crasso szemébe nézve szólalt meg ismételten.
- Tudja mit, játszunk kicsit!
Szólalt meg, majd a pálcával a lány felé bökött, és nem restellett beletekinteni az elmélkedésébe.
- Merengjen rajta honnan ismerheti a vonásaim, amint talál valamit, jelzem Önnek.
A múltban és emlékekben való kutakodás fájdalommal tud járni, ha az illető agresszióval és haraggal nyer bepillantást a másik féltve őrzött kincseibe. Tud azonban fájdalommentes is lenni, mint jelen esetben… elvégre nem az volt Halstead célja, hogy minél nagyobb fájdalmat okozzon, sokkal inkább szórakoztatta a lány, kíváncsi volt, vajon az képes lesz-e felidézni őt.