Roman Nott

Kor: 16
Ház: Mardekár
Vér: Aranyvér

Család

Mint minden igazi aranyvérű, én is számon tartom a családfámat, a vér rendkívül fontos, tudni, honnan jöttél, hová tartasz. Azt hiszem, ösztönző hatása is van annak, ha csupa hatalmas, híres ember a rokonod, hiszen szeretnéd, ha nem úgy emlékeznének rád, mint a "tavaszi miniszter" unokájára, a főorvos és az auror alparancsnok fiára, vagy ilyesmi. Küzdésre sarkall, hogy megjegyezzenek, és ne csak egy legyél a számtalan Nott közül. Ezért gazdagok az olyan aranyvérű családok, akik megőrizték a hagyományaikat.
 Mint mindenki, szeretem a családomat, és egyáltalán nem úgy, ahogyan azt néhányan terjesztik rólam, és általában az aranyvérűekről. Mindig tudtam, hogy a családom az első az életemben, ők azok, akik mindig ott lesznek nekem, akikben megbízhatok. Nem túlzás azt mondani, hogy mindent feláldoztam a családom biztonságáért és boldogságáért.

Barátok

 Nem tudom, hogy vannak-e barátaim.

A Roxfortban jóban voltam a szobatársaimmal, az évfolyamtársaimmal, még néhány alsós Mardekárossal is, akik az öcsém baráti köréhez tartoztak. Nem tudom, hogy hogyan reagálnának, ha látnák az igazi arcomat, úgyhogy nem állíthatom, hogy a barátaim.

Annak ellenére, hogy néha irtóztam attól, amiket műveltek, voltak barátaim a halálfalók között is. A nagybátyám, Brian, és a másod unokatestvérem, Ravena közel álltak hozzám, rengeteg időt töltöttem a társaságukban. Ők tették elviselhetőbbé az időt, amit Voldemort vagy Bellatrix Lestrange közelében kellett eltöltenem. Sok halálfaló nem nézett le a korom miatt, nem kezeltek úgy, mint egy gyereket, velük is viszonylag jó viszonyom volt. Felnéztem Antonin Dolohovra és Thorfinn Rowlera, akik úgy beszéltek velem, mint egy velük egyenlő személlyel. De végül mindenki hátrahagyott, és én is hátrahagytam mindenkit, tehát nem voltunk igazából barátok. A legtöbben meghaltak vagy börtönbe kerültek ebből a társaságból, tehát nagyon remélem, hogy nem fogok velük mostanában találkozni. Jól esik azt gondolni, hogy ha lenne bármi a kezemben, és a bíróságon el kéne árulnom valakit közülük hozzá, hogy én magam megússzam, nem tenném meg. De ez hazugság.

Ellenségek

A Roxfortban egyetlen ellenségem volt, egy griffendéles évfolyamtársam, Joseph Portman, és annak ellenére, hogy mindenki azt terjeszti, hogy mi mardekárosok keressük a bajt, soha nem is szóltam hozzá azelőtt, hogy elkezdett ellenségessé válni. Talán már a házunk is elég volt ahhoz, hogy a célpontjának válasszon, talán rátett egy lapáttal az is, hogy én jó tanuló voltam, ő pedig gyenge, én aranyvérű vagyok, ő pedig sárvérű volt. Soha nem fogom megtudni, már nem él. Mivel konfliktuskerülő voltam mindig, rajta kívül nem volt senki, akivel igazán rossz viszonyom lett volna.
 Ma rengeteg ellenségem van, azért, amit tettem, azért, ahol álltam, sőt, azért is, ahogy hívnak, és ahová születtem. Egy aranyvérű családba tartozok, amiből kerültek ki halálfalók, ez sokaknak már elég is lehet, és még azt sem tudják, hogy ennél jóval több okot adtam. Talán nincs annyi ellenségem, mint hiszem, de néha úgy érzem, az egész világ az ellenségem.

Szerelem

Sajnos, soha nem éreztem ezt, nem tapasztaltam meg, milyen lehet szerelmesnek lenni. Mindig jobban érdekeltek a könyvek, amikor a Roxfortban voltam, és amúgy is rendkívül kevés lány van, aki szintén aranyvérű, aki megfelelne akár életem végéig is. Hiába mondták a barátaim, sőt, egy alkalommal az apám is, hogy nem kell feleségül vennem valakit, mert ilyen fiatalon együtt töltünk néhány hetet vagy hónapot, úgy éreztem, hogy hazugságra épülne egy kapcsolat, aminek véget kell majd érnie egyszer. A valódi ok persze inkább az volt, hogy mindig nehezen beszéltem, gyáva voltam kezdeményezni. Ma már bánom, hogy nem használtam ki a lehetőségeimet, nem voltam bátrabb. Ha visszakapom az esélyemet, és nem kell börtönben vagy meneküléssel töltenem a hátralevő életemet, talán bátrabb leszek.

Nott,

Hát, én már baromira nem tudom mit higgyek rólad. Nem feljetem el soha a párbajunkat, és hidd el, ha alkalmam lesz, senki nem ment meg a bosszúmtól. Emellett viszont szánlak is. Ugyan olyan befolyásolt bohóc voltál, mint a többi mini-halálfaló. Csaholtál, mint valami kutya! De mondd el nekem, mégis miért? Azért, hogy most legyen egy szép kis tárgyalásod, amiről még a Próféta is beszámolt? Vagy, hogy beléd véssék azt az undok jelet? Le merném fogadni, hogy még csak fel sem fogod miért harcoltál olyan lelkesen. Szánlak, de ezt ne téveszd össze a szimpátiámmal. Rossz emberrel kezdtél, és teszek róla, hogy ezt te se felejtsd el soha!

Az egyetlen

Tudom, hogy magamban sokat említettem, hogy nem fogom megtalálni az igaz szerelmet, de úgy tűnik, tévedtem. Napokig lappangott bennem, hogy mit lépjek, annak ellenére is, hogy elmondtad, mi vagy, ki vagy. Eljutottam oda, hogy ez ne foglalkoztasson, mert többet láttam benned, és te igenis megmutattad a szeretnivaló arcod. Bátran mondom azt, hogy a szerelmem vagy, s igyekszem bearanyozni minden napod, mert nagyon fontos nekem a boldogságod, örülök, ha láthatom magam mellett a mosolyod. És tudod mit? Az a cinikus mosoly is tetszik
Nincsenek előtted titkaim, mindenem odaadtam már, és ez így is fog maradni.
Nem szeretnélek elveszíteni, a jövőmet veled képzelem el. Boldog lennék, ha együtt öregednénk meg nézve, ahogy felnőnek a gyerekeink.

[Te...]

Te...

Na csump, Nottikám!
Évfolyamtársak vagyunk, és egy házba tartozunk, igaz, barátok sosem voltunk. Régebben nem volt veled semmi bajom, a pöffeszkedéseidet ugyanis soha nem vettem komolyan. Aztán a dolgok megváltoztak körülöttünk, és te is változtál. Sajnos a háború belőled a legrosszabbat hozta ki. Olyan dolgokat, amikről nem hittem volna, hogy pont majd veled történik meg.
Sokáig nem akartam hinni a pletykáknak, miszerint beálltál közéjük. Majd eltelt az idő, és már nem tudtam, mit gondoljak. Ugyanolyan csicska lettél, mint a többi, és én tényleg nem tudlak megérteni. Mindig is picit zárkózott voltál, talán éppen ezért döbbentett meg a leginkább a dolog. Meg minden, amit tettél.
Régebben nem volt semmi bajom veled, de az évek alatt azt hiszem, megtanultam, hogy ne engedjek a látszatnak. Engem nem fogsz becsapni a Prófétás önsajnáló cikkeddel, meg ezzel a visszafogott stílusoddal. Nem bízok benned. Hogyan bízhatnék egy olyan alakban, aki azzal ússza meg az Azkabant, hogy megvásárolja mások szimpátiáját?
A barátnőm barátja vagy, ezért kötelességem lesz megvédeni. Ha bántod őt, akkor megkeresem a módját, hogy én is bántsalak. Valahol mélyen viszont még mindig bennem él a remény, hogy Raquel majd megváltoztat, és hogy lehet még benned valami jó - ez viszont édeskevés ahhoz, hogy szemellenzőt vegyek. Nem akarom, hogy azt érezd, utállak, mert ez nem így van. Csupán nem bízom benned.

De egy valamit fontos tudnod rólam.

Figyellek ám.

Bitch please...

Már akkor röhögnöm kellett, amikor én ötödikes voltam, te meg harmadikos, és figyeltem, ahogy napról napra közelebb pofátlankodsz az asztalunkhoz. Előbb csak úgy ülsz a hülye könyveiddel, hogy beláss, aztán közelebb, és szép lassan teljesen oda is ültél, de akármennyire vártam, a képed azt nem nyitottad ki. Pedig akkor talán felülírtad volna, hogy két évvel fiatalabb vagy, és egyszer leégettél apám előtt, amikor veszítettem ellened sakkban, de így megmaradtál a bandám periférianyomijának, aki csak az unokatesói miatt ülhet egyáltalán oda.

Na de aztán...

Tudom, hogy szívás, ha az ember akarata ellenére bele lesz rángatva valamibe, de tudni kell stílussal, méltósággal kilépni. Nekem volt kínos, amikor olvastam a tárgyalásodat, hogy mennyire mélyre süllyedtél, amikor egy kis gondolkozással kiszállhattál volna gond nélkül az egészből. Ez a griffendéles "aranyvérű" csaj meg feltette az i-re a pontot.

Nem fogom a szemedbe mondani, hogy mekkora lúzer vagy, mert jónevű családod van, nem kell még több ellenség, és Pansy sincs veled rosszban. Ki tudja, talán még valami üzleti ügyünk is lesz, de gondolom, az egyértelmű, ki fog kormányozni abban az üzletben.

Morning after dark

Egyike vagy azoknak az embereknek, akiken valahol állt vagy bukott az, mi lesz belőlem, morális értelemben egészen biztosan. Felnőni egy bizonyos értékrend szerint abban a tudatban, hogy bármennyire is képtelen vagy beilleszkedni és felvenni az álarcot, nincs más lehetőség számodra valami olyasmi, amit talán te is ismersz, és amikor a háború elérte az iskolát, sokszor gondoltam erre. Más oldalon álltunk, mindkettő választás kérdése, és mégsem - bátorság mindkettő, és mégsem. Nem akartam elképzelni, min mentél keresztül a döntésednek köszönhetően, annyival könnyebb eldönteni, hogy a jó az fehér, a rossz fekete, de ez úgy nem igaz, ahogy minden nem minden griffendéles aranypajzsú hős és nem minden mardekáros álnok intrikus.
Remélem, a béke neked is elhozza a feloldozást, még ha vannak is bűnök, amelyek alól nem ment fel semmi...

Kedves kuzin

Köszönöm, hogy személyesen is megismerhettelek, miután annyit hallottam rólad, és írjanak bármit a lapok, egy kedves, jó ember vagy.
Mégegyszer köszönöm, hogy segítettél a - továbbra is egy darabos - varázstárgy-gyűjteményemmel.
Remélem, még lesz szerencsénk találkozni

Leena

Na, mit gondolsz, hogy megy ez?

Szemetelő
Beszéljünk kicsit az aranyvérűségről.
Aranyvérűnek lenni annyit jelent, hogy pusztán azért, mert jó helyre születtél, rendelkezel bizonyos előjogokkal, amikkel mások nem. A társadalom elitje lehetsz, és olyan dolgokra vagy jogosult, amikre senki más.
A probléma nem az aranyvérűség létezése. Szép dolog a hagyomány, valamint az őseid tisztelete, hiszen emberileg ettől is fejlődsz. A baj az, hogy ez az elit nem használja a hatalmát arra, hogy egy szebb jövőt formáljon.
Nem vagyok annyira idealista. Jól tudom, hogy az elit teljes mértékű eltüntetése pedig beláthatatlan következményekkel járhat. Mégis ijesztőnek tartom, hogy a vezető, és sok más pozíciókra nem az arra inkább alkalmas boszorkányok és varázslók, hanem a jó családi háttérrel és kapcsolatokkal rendelkezők kerülnek.
Nem az aranyvérűséget akarom eltörölni, mert az önmagába véve nem ártalmas. Az elitizmus korrupcióját akarom megfékezni, hiszen ezek a vezetők olyan döntéseket hoznak, amivel szándékosan nyomorítanak meg másokat, néha csak a nagyobb pénz, hírnév és hatalom reményében.
Ha tudnám, hogy te írtad azt a nevetséges listát, akkor bizonyára ezeket a szavakat hallanád tőlem. Számomra azonban csak egy diák vagy a többi közül. Családneved sem ad arra feltétlen okot, hogy rád gyanakodjam, bár az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy amióta megírtam a cikket, nem érdekelt túlzottan a dolog. Nem foglalkoztam vele. Így viszont csak egy vagy a fekete taláros diákjaim közül, akitől az újabb házi dolgozatokat fogom javítani.
Kár azért. Rengeteg mondanivalóm lenne, ami talán segíthetne túllendülni ezen az identitási krízisen, amin keresztül mész. Végtére is, nem vagyok az ellenséged. Azáltal pedig, hogy beszélek, és beszélünk a problémákról, változunk, így pedig a társadalmon is változtatni tudunk.

Kuzin

 Bevallom, amikor először olvastam anyáink levélváltását nem hittem, hogy bármi jó is kisülhet a németországi látogatásodból. Tudtam, hogy mi voltál, és azt is tudtam, hogy mi erről a jelenlegi álláspontja a Minisztériumnak, ahogyan a következményeit is magamra nézve. Nem akartam én tőled semmit, Roman.
 Viszont onnantól fogva hogy megérkeztél, mindig is valahogy Dracóra emlékeztettél, és ezért mégis közelebb engedtelek magamhoz. Amit nem bántam meg még. 
 Talán csak a hiánya miatt láttam bele a helyzetét a tiédbe, sőt szinte biztos, mégsem tudtam elvonatkoztatni a párhuzamtól, és idő közben valahogy megkedveltelek. A nem létező testvéri érzéseimet hoztad elő belőlem. Pont emiatt pedig leginkább sajnállak, Roman, és dühös vagyok veled, és helyett is. Hiszen gyerek vagy még, mégis olyan dolgokon kellett keresztül menned, amiket nem foghattál föl, akár milyen intelligens is vagy. Talán most még nem látod a különbséget, vagy azt, hogy ez milyen hatással lesz rád a későbbiekben, de ott lesz. Mindegy, hogy te mondtad-e ki az utolsó igét, vagy sem.
 Ezen felül is, család tag vagy, mint olyan pedig élvezed a végtelen hűségem. Mindegy mi is lesz veled, vagy belőled, rám számíthatsz. Egy vagy azon kevés emberek közül, akiknek mindig lesz egy biztos helye nálam.

Miért?

Ha egyszer a kezembe foghatnék egy időnyerőt, amivel visszapörgethetném az időt akármikorra, amikorra csak szeretném, az minden bizonnyal az a nap lenne, amikor bekopogott az a bagoly a konyhánk ablakán, hogy értesítsen róla, felvettek ebbe az iskolába. Tudod, rengeteg mindent áldoztam azért, hogy itt tanulhassak. Alig láthatom a családomat, a régi barátnőimet, és egyik pillanatról a másikra egy olyan világba csöppentem, amihez ennyi év is kevés volt, hogy teljesen alkalmazkodni tudjak. Máig vannak olyan pillanatok, amikor egyszerűen butának érzem magam, mert nem értek valamit, ami szerintetek magától értetődő.
Miért, mégis miért volt szükség minderre? Mit ártottam valaha neked?
Amikor a kezembe került az a cikk rólad, egyszerűen sokkot kaptam, amint elolvastam a nevedet. Bevallom, nem tudtam végigolvasni, amit írtak, mert folyton azok a borzalmas pillanatok jutottak eszembe, amit nekem, és rengeteg társamnak át kellett élnem. Újra a csontjaimban éreztem azt az egyszerre jéghideg és tűzforró fájdalmat, megint elkapott az a fojtogató érzés, mintha egy sötét kéz a szívembe markolt volna, hogy kénye-kedve szerint addig facsargassa, amíg a földön elterülve könyörögtem a könyörületért.
De te sosem mutattál könyörületet.
Akkor mégis miért pont te? Hogy engedhették, hogy ismét ebbe az iskolába járj, ugyanazokat a jogokat élvezve, mint bárki más?
De van még valami.
Megbocsájtok.
Megbocsájtok, mert el kell ezt engednem. Szeretnék boldog és eredményes életet élni, ehhez pedig arra van szükségem, hogy te se legyél több annál az árnyéknál, ami folyton követ a legkisebb fényben is.
Szépen kérlek, ha egyszer alkalmad adódik rá, magyarázd meg, miért tetted.