NOXIA 1998-1999-ES FÉLÉVES MŰVÉSZETI BEMUTATÓ VIZSGÁI
2. FÉLÉV
Választott feladat: saját regényírás és hozzákapcsolódó illusztráció
Történet címe: A Fény és a Sétötség története
Volt egyszer a Semmiség.
A Semmiségben élt egy nagyhatalmú úr. Ő volt a Tér és az Idő Ura, aki időtlen idők óta csak a Semmiség mély homályában élte békés, csendes, magányos életét.
Egy ciklusban azonban a Tér és az Idő Ura belefáradt a Semmibe, és így szólott:
- Életet kell lehelni ebbe a téridőbe! Én csak az Időt és a Teret uralom, de létre tudok hozni az Idő segítségével olyanokat, akik majd segítenek nekem, s megépítik a Semmiségből a Mindenséget.
Aztán a kardjával legyintett kettőt, és megteremtette A Fény és a Sötétség isteneneket. A Fény teremtette a Jót és az Életet. A Sötétség pedig a Rosszat és a Halált.
A két isten harmónikus összhangban megteremtették először a sötétséget, majd a sötétségbe a fényeket. Ez lett a világűr. A világűrbe megteremtették a bolygókat, a bolygókba az életet és a halált. A Fény és a Sötétség békében és barátságban tartották fenn a jóság és a gonoszság, az élet és a halál egyensúlyát.
Ám egy idővel a Sötétség egyre irigyebb lett. A Fény akarata szerint teremthetett meg bármit akár egyedül is, az ő keze alatt mindig a boldogság és a szeretet alakult ki, azaz minden jóból kijárt neki. Míg ő neki nem jutott más, csak boldogtalanság és erőszak. Neki is kellett abból a hatalomból, ami a Fénynek adatott meg. Kerül, amibe kerül, meg kell szereznem az erejét, gondolta nagy fondorlattal.
Aztán e szavakkal állt a Fény elé: - Fény! Kedves barátom! Drága fivérem! Nem sok neked ez a munka? Hagyd el egy kicsit a Jó teremtését, és pihenj meg!
A Fény kapott az ötleten, de egy kicsit aggódott.
- Hát, Sötétség, jól beszélsz. Szíves örömest megpihennék, de félek, hogy ha itthagyom a munkám és nem figyelek oda, beláthatatlan következményei lesznek.
A Sötétség azonban nem hagyta annyiban, cselesen szólott: - Amiatt ne fájjon a fejed! Bízd ide nekem a dolgodat, majd én megcsinálom a Jó teremtését helyetted is, amíg megpihensz, drága barátom. Ha átadod nekem a hatalmadat, úgy könnyebb lesz a munka.
- Nem is tudom. - habozott Primus. - Egy ilyen felelősségteljes hatalmat rád ruházzam? Félek, nem boldogulnál vele.
- Semmi baj, én a Rosszat teremtem eme világon, csak nem lesz nehéz az én hatalmammal ellentétes erőt is használni. - bíztatta a Sötétség.
A Fénymegnyugodott, és mit sem sejtve a Sötétség ármány hatalomvágyáról átadta erejét a barátjának egy pici szikrába zárva, majd elvonult.
De jajj, nem az történt, amit a Sötétség ígért! A rossz és a halál Istene megteremtette a Fény és a Sötétség együttes erejével a gonosz dolgokat, amikkel nagy bajt okozott az egész Univerzumban. Mindent, ami nem tetszett neki, elpusztított vagy bekebelezett, hogy helyébe olyat teremtsen, ami szerinte idevaló. Lett ebből nagy kavarodás, zűr, káosz. Felborította a harmónikus egyensúlyokat, amit oly nagy munkával teremtettek meg együtt A Fénnyekl.
A jó és az élet stene azonban időben észrevette a galibát, mielőtt visszafordíthatatlanná vált volna az egész helyzet. Megkérte a Sötétséget, hogy hagyja abba és adja vissza az erejét, de az csak nevetett és nevetett. Szembe szállni meg nem tudott vele, mert a Sötétség az együttes hatalmakkal a Mindenség erejével rendelkezett, ő pedig saját ereje nélkül nem tudott mit tenni.
Aztán elment, felkereste a Tér és a Idő Urát. Amaz fogadta őt. A Fény letérdelt előtte, és a segítségét kérte.
- Ó, Tér és az Idő ura, Mindenségek legfőbb teremtője és Univerzumunk ura, segíts meg! Te vagy az egyetlen, aki tudna segíteni nekem! Sötétség kicsalta belőlem a Fény erejét, és most mindent felborít eme világon, hogy azt megteremtse a saját képére. Meg tudnám állítani, de én a saját erőm nélkül semmit se tehetek.
Az Tér és az Idő Ura meghallgatta könyörgéseit, és így szólt: - Fény, a a jó és az élet istene, szíves örömest segítenék, de én csak az Időt és a Teret uralom. Vala képes voltam én is irányítani eme erőket az Idővel, de mivel rátok ruháztam, egyelőre semmit se tehetek. Azonban tudok neked adni valamit.
Azzal a kardját átadta a Fénynekk.
- A kardom. - mondta bizalmasan. - Az én kezemben csak úgy működik, ahogy az én erőm, de a te kezedben úgy, ahogy a te képességed. A kard tudja, hogy neked mi dolgod vagyon, ezért úgy is fog segíteni visszaszerezni a hatalmadat. Ha a Sötétséggel harcolsz, és nagy bajba kerülsz, négyszer forgasd meg a kardot a fejed fölött, majd szóld eme igéket.
A Tér és az Idő Ura elsuttogta neki a versszerű varázsigét, mely olyan nyelven szólott, amit Te se érthetsz meg.
- De jól vigyázz! - figyelmeztette a Tér és az Idő Ura. - Én tudom és látom a jövőt. Bármi is történjék veled, sodrodj az eseményekkel, mert csak így mentheted meg a Mindenséget, és akkor a Sötétség is elnyeri méltó büntetését.
A Fény megköszönte a Tér és az Idő urának az ajándékot, majd visszament, hogy ismét megpróbálja visszaszerezni erejét.
Amint vissza is tért, és megtalálta a nagy pusztítást véghez vivő Sötétséget. Világról világra küzdöttek, lőtték egymást, csattogtatták kardjaikat. A gonosz isten csak úgy szabadította a Fény és a Sötétség erejét, ám ellenfele hála a Tér és az Idő Ura kardjának ellenállt. Ki tudja meddig, de küzdött egymás ellen a két isten, akiket ezelőtt igaz barátság, testvériség fűzte egymáshoz.
Végül a Sötétség egyesítette a saját és Fénytől ellopott erejét, és azzal nagyobbra nőtt. Az istenek mindig is akkorák voltak, mint egy bolygó, de jajj, láss szörnyű csodát! Sötétség még a Fénynél is nagyobb lett, ni! Akkora volt, hogy két kézzel meg tudta ragadni egykori társát.
Így szólott: - Fény! Kedves barátom! Drága fivérem! Most már nagyobb vagyok, és kétszeresére is nőtt vele a hatalmam. De az csak akkor teljesedhet ki, ha magamba olvasztalak, és erőink végleg egyesülnek! Uralkodni fogok a Mindenség felett! Mindent, amit együtt hoztunk létre, azt elpusztítom, hogy saját magamnak teremtsek új világot, hol én vagyok egyedül az isten, hol mindenki engem szolgál, hol csak én uralkodhatok mindenek felett örök idők végezetéig.
- Nem teheted, kedves barátom, drága fivérem! - könyörgött Fény. - Nagy bajban leszel, ha megteszed!
De a Sötétség nem hallgatott rá, csak nevetett rajta. Aztán egyszer csak hatalmas fekete lyuk méretűre tátotta ki a száját, és bekapta a Fényt. Ahogy be is kapta, úgy kezdte érezni, hogy a Végtelen Hatalom járja át a testét. Örült győzelmének, folytatta a kaotikus puszítást, de úgy, hogy őt már senki se állíthatta meg.
A Fény még élt őbenne, a Sötétség gyomrában, de már haldoklott. Összeszedte minden erejét, megforgatta négyszer a feje fölött a kardot, majd elszavalta versikés igét. Aztán láss csodát, megjelent nagy csodálkozásra előtte a négy elem. Ahogy megjelentek, megszólították őt.
- Ne félj tőlünk, Fény, a jó és az élet istene, mi azért jöttünk, hogy segítsünk neked. Mi vagyunk a négy természeti elem, akiket megteremtettél.
Előre lépett az első elem.
- Én vagyok a Föld, az erő és a hűség. Én adom neked az erőt..
Jött a második.
- Én a Szél vagyok, az energia és a barátság. Tőlem a gyorsaságot kapod.
Szólott a harmadik.
- A Víz vagyok, a nyugalom és a kedvesség. Áldozom neked a leleményességem.
Végül következett az utolsó.
- S én vagyok a Tűz, a bátorság és az odaadósság. Adassam néked a bátorságot.
Ahogy ezeket a szavakat mondták, Egyesítették erejüket és átadták azt a Fénynek, majd ő hirtelen olyan hatalmat kapott, hogy csak nézni lehetett. Ezzel a hatalommal fogta a kardot, és olyan erővel vágott lyukat a Sötétségben, hogy kirobbant belőle minden, amit bekebelezett.
Ami kirobbant belőle, abból lett a mai Galaxis.
Így győzedelmeskedett hát Fény ia Sötétség felett, visszaszerezte erejét, de ezzel súlyos árat is fizetett. Midőn a négy elem kiszállt belőle, majd búcsút intve szétszeledtek a világegyetemben, hogy helyrehozzák azt a sok kárt, melyt a rossz és a halál istene okozott, ismét legyengült. Haldoklott. Már olyan gyenge volt, hogy a Fény saját erejét nem tudta visszafogadni magába, így eleresztette azt az Univerzumba, hogy az folytassa helyette a teremtést.
Eszébe jutott A Tér és az Idő Ura intelme, hogy ha bármi megtörténik, azt jobb úgy hagyni, ahogy éppen most van. Ezért fogta megint a kardot, és magába szúrt. A kard belé olvadt, ő pedig átalakult egy bolygóvá, majd mielőtt kimúlt belőle az élet, a megmaradt utolsó erejével megteremtett egy új életet, mely életet ad ennek a bolygónak, amivé ő most vált.
- Gyermekeim - szólott hozzájuk a Fény. - Éljétek életeiteket, és terjesszétek a békét és a harmóniát helyettem is szerte a világegyetemben. Én már befejeztem a munkám, a többi már a szabaddá vált hatalmamon és többi életen múlik, melyeket én teremtettem.
Miután befejezte szavait, elmúlt, és teste már csak egy bolygóként élt tovább rajta a sokasodó élőlényekkel.
Így született meg a Föld őbelőle, a Földben pedig életre keltek az óceánok, a tengerek, a hegyek, a síkságok, az erdők, a levegő, az állatok, és az emberek.
Eközben a Sötétség dúlt és fúlt. Átkokat szított, és elindult felkutatni a Fény szabaddá eresztett erejét, hogy elkaphassa, és visszaszívja magába. Azonban a négy elem megóvta a Fény erejét, és segítettek neki lerázni a Sötétséget. Ahogy az hiábavalóan üldözte a Tüzet, a Vizet, a Földet, a Szelet és magát a Fény erejét, egyszer csak megjelent előtte a Tér és az Idő Ura. Amaz olyan mérges volt, hogy még soha.
- Sötétség. a rpssz és a halál istene, csalódást okoztál. - mondta mérgesen. - Azért teremtettelek, hogy harmónikus, nagyszerű világot tartsatok fenn a Fénnyel összedolgozva, de te féltékenységből elloptad a Fény erejét, és nagy káoszt okoztál mindenütt, és miattad is veszett oda a barátod és fivéred. Ezért az ő sorsa is legyen a te sorsod! Az Idő erejével elválasztlak testedből, és azt számon űzlek mindazok a rossz, sötét lelkek közé, amiket te hoztál létre.
Ahogy kimondta, a Sötétségből kiszakadt az ő ereje. Ahogy az eltűnt, teste élettelen szatellisszé változott, majd a Tér és az Idő ura elhelyezte azt a Föld mellé, hogy örök idők végezetéig körülötte forogjon éjjel és nappal.
Így lett a Sötétség testéből a Hold, míg ereje hét ágra szakadva elterjengett az univezrumban, mint a hét fő bűn.
Most már magatok is tudjátok, miként lett a jó és a rossz, az élet, a halál, a jócselekedett és a rossz cselekedett, mik következményeiben létezünk mi ebben a világban. De ne felejtsük el, hogy a jó nincs gonosz nélkül, és a fény nem létezik a sötétség nélkül, és ez így van fordítottan is. Ez a Harmónia, és tanuljatok eme történet leckéjéből: a Mindenség csak harmóniában működik.