Demelza Digby

DEMELZA DIGBY

Alapok

Jelszó ||Ahova Elliot bácsi befér, oda be is megy!
Így ejtsd a nevemet || Demelza Digbi
nem || nő
születési hely, idő || London; 1957. október 14.
horoszkóp ||mérleg
kor || 43
vér || sárvérű
munkahely || Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző, mugliismeret tanárnő

A múlt

A temetőt meghitt aranyfénybe burkolták a nap legelső sugarai. A sírkövek felett friss, hajnali szél rohant át, meglebbenve a kihelyezett mécsesek apró lángját, meghintáztatva az örökzöld bokrok és virágszirmok ruganyos ágait. Enyhén megborzongatva a középkorú nőt is, aki a sírok között állt, épp szemben egy egyszerű kőkereszttel, s az azelőtt elterülő nyughellyel.
A kezeit maga előtt tartotta, s apró mozdulatokat tett vele. Mintha ujjait is a szél mozgatta volna. Szája meg-megremegett, bár nem mondott semmit. Szemeit lehunyva tartotta, láthatóan nagyon koncentrált. Az őt körbevevő béke még egy pillanatig tartott, majd a lábai előtti hanton növő selymes, gondosan ápolt pázsitot durva robajjal feltépte egy, a földből kinyúló göcsörtös, földes kéz.
- Szent szalamandra!– A nő először sikított, majd a mellkasához kapott, de aztán kifújta a levegőt, és kínjában elnevette magát. – Merlin szőrös lábszárára, de durva! Oh, Donald, majdnem megtudtam, milyen volt neked, mikor szívrohamot kaptál – csóválta a fejét, és vigyázva elhátrált, hogy ne akadályozza a kiszabaduló félben lévő illetőt. A földből egy jól öltözött, öltönyös férfi törte fel magát az első heves erőlködés után már viszonylag könnyedén. Előbb a másik kéz, aztán a felsőtest bukkant elő, majd a fickó kimászott a nő elé, és kissé értetlen képpel, de sebtében végigporolta magát.
- Demelza? – kérdezte bizonytalanul.
- És nem vagy oszladozó zombi sem! – ujjongott a nő és lenyűgözve vigyorgott kezeire, aztán újra felnézett a volt – vagyis újra lett - hitvesére. – Ugye nem kívánod elfogyasztani a koponyám tartalmát? – kérdezte huncutul a férfitól, aki még mindig zavartan, de elég határozottan megrázta a fejét.
- Nem, csak… Csak nem értem, mi történt. Te mintha erősebb… és idősebb lennél…
- Milyen szépen mondod, hogy úgy festek, mint egy megalomán, hibbant vén banya – nevetett a nő, és megölelte a férfit, majd kicsit eltartotta magától.
- Csak várj, mindjárt segítünk minden bajodon – kacsintott rá, majd újabb, kecses mozdulatokat tett kezével, ezúttal az arca előtt. A ráncok eltűntek, a kissé megpuhult bőr újra visszakapta régi ruganyosságát. – Oh, és hát ez is… Ne úgy nézzek ki, mint aki egy titkárnői, vagy tanári fizetésből öltözködik – tette hozzá, majd a ruhájára mutatva pördült egyet. Márkás és csinos ruha, méregdrága cipő és hozzá illő táska váltotta fel az iménti szerény öltözéket.
- De hogy csinálod ezeket… Nem kell a pálcád? Tudsz ilyen bonyolult vará… - kérdezte volna a fickó, ám felesége belefojtotta a szót.
- Később magyarázkodom, de rengeteg a dolgom, és szorít az idő. Mindent meg akarok csinálni! Az egész világot megváltoztatom! De a lényeg már megvan, te élsz, én pedig fiatal vagyok, csinos és gazdag. Mint egy mugli szuperhős, csak jobb! – vigyorgott Demelza. Elkapta Donald kezét (miután az ő öltözetét is megszabadította a rátapadt földtől), és megpördült vele.
Egy szempillantás múlva egy világcsúcs-találkozón találták magukat. A Föld minden országa képviseltette magát. Donald értetlenül állt az emelvény oldalában, a firkászok és fotósok között, és a feleségét nézte, ahogy az a pódiumon állva a mikrofonhoz lép, s mielőtt beszélni kezdene, kecses mozdulattal megütögeti az eszköz felületét, halk kis kopogásával keltve figyelmet a teremben.
- Üdvözletem. Mint azt már tudják, varázslók léteznek. – A kijelentést elakadó lélegzetek és néhány elsuttogott, illetlen szó követte.
- Szerény személyem volna a Mágiai és Általános Emberügyi Főminiszterelnök. A következő bejelentéseket kívánom tenni: Egy. Nem szennyezik tovább a bolygót. Semmi gond, amit idáig műveltek, azt most eltüntetem… - Egy csettintés zengett körbe a mikrofonon keresztül az egész teremben, s ugyanígy az egész világon, mely hirtelen egy sokkal tisztább és rendesebb hellyé vált. – Kettő. Befejezik egymás dobálását. Sem lócitrommal, sem sárkánytrágya gránáttal, de különösen gonoszabb lövedékekkel és bombákkal sem. De hogy ne essenek kísértésbe… Volt-nincs! - csicseregte a hölgy derűsen, újabb csettintést hallatva. Néhány államfő telefonja csörögni kezdett, de semelyik sem vette a fáradtságot, hogy fölvegye. – Három. Köszönjük, hogy befogadják a varázsló társadalmat. Igazán csodás, hogy békében tudunk majd együtt élni, és egymástól tanulni. Személy szerint nagyon nagyra tartom az Önök életrevalóságát, ötletességét, lenyűgöző találmányaikat, melyekkel nemcsak pótolni képesek a mágikus képességeket, de attól tartok, sok esetben meg is haladják azt – nevetett fel kedélyesen.
- Egyelőre ennyi, mivel szorít az idő, köszönöm becses figyelmüket – köszönt el illedelmesen, majd elegáns léptekkel elhagyta a színpadot, s megragadva Donald gallérját, újabb hoppanálásba kezdett. Mielőtt a helyszín eltűnt volna előlük, még megütötte fülüket egy, a tömegből kihangzó és kissé oda nem illő, bosszús és türelmetlen kislányhang:
- Anya! Anya!
- Sietnünk kell, Don’ – jelentette ki a nő fintorogva, nem törődve a furcsa jelenséggel.
- Igen, szívem – helyeselt a férje.
Új helyszínen bukkantak fel. A táj alapján talán Olaszországban, egy nagyváros külsőbb, romosabb kerületében. Csend honolt a repedezett betondzsungel felett. Demelza egy üres telek előtt fékezett le. Donald továbbra is kérdőn bámult rá.
- Miért jöttünk ide? Nincs itt senki.
- De, de van! Csak figyelj! Cicicicicc!
A hangra mintha megelevenedett volna a környék. Minden résből kóbormacskák bújtak elő. Girhes, bolhás, kiéhezett hadseregként özönlöttek a páros felé. A férfinak kis híján a haja is égnek állt a közeledő bizarr áradat láttán.
- Hogy is volt, mikor zombikat említettél, drágám? – kérdezte férfihoz kevésbé méltó, vékonyka hangon, s amennyire tudott, elhátrált a szaglászva-vernyogva közelítő állatoktól, melyek kis híján már a lábukhoz értek.
- Ó, ugyan, ne gyerekeskedj már, ezek csak cicák.
- És ez feltétlenül szükséges? – billentette oldalra fejét a férfi.
- Roppantul. Egy pillanat…
Demelza ismét kavarni kezdte maga előtt a levegőt. Kezeinek intése nyomán az üres telek megremegett, mintha egy egész trollhorda járt volna szenvedélyes csárdást rajta. A robajlást a föld megnyílása követte, majd a mélyből egy csodás, sokemeletes építmény emelkedett fel. Az óriási ablakokon át be lehetet látni a cicamászókákra, tejivó-kutakra és cicaeledel-adagoló önetetőkre.
- Nyomás, befelé! De a fekete cicukák mögöttem, nehogy elvigyétek a szerencsémet! – intett a tömegnek Demelza szeretetteljes (és kissé babonás) pillantással, majd karon ragadta kedvesét
- Mennyi balszerencse volna az…? - húzta el a száját Donald, végigtekintve a számtalan csapzott, szőrhiányos, kiugró bordájú, fekete négylábúra.
Újból hoppanáltak, mielőtt a kóbormacskák hömpölygő hada magával sodorta volna őket. Az elhaló hangos nyávogásba mintha újra az a gyerekhang keveredett volna, még követelődzőbben és egyre hangosabban.
- Anya! Ne csináld már!
- Nem… Még nincs kész minden… - Demelza kétségbeesetten pillantott Donaldra, aki értetlenül vonta meg a vállát. Egy kórház előtt álltak, de csak míg a nő nem kezdett rohanni, férjét maga után rángatva.
- Anya, előlem nem menekülsz! – zengett végig a folyosón, de Demelza elengedte a füle mellett, s fékezés nélkül vágott keresztül a meglepett betegek és fehér köpenyesek tömegén. Egyenesen a kutató részhez siettek.
- Gyorsan! – vinnyogta a nő. – Tudom, hogy maguk itt mindent és még annál is többet megtesznek, de van, amit csak a varázslat oldhat meg. – Üvegek koppantak a pulton, színes folyadékokat tartalmaztak, mindegyiken sebtében firkantott címke - Ezek…
- Anya, elég már – vágott közbe a hang.
- Ezek minden olyan bajra jók, amikre nem találnak megoldást – hadarta gyorsan Demelza, majd karon fogta Donaldot, és újból tovább pördült volna.
- Anya, térj már magadhoz! – A hang most már türelmét vesztve kiabált. A kép elkezdett rázkódni, azzal együtt pedig elhomályosulni, de Demelza belekapaszkodott, és nem engedte el. Egy napsütötte dombtetőn dehoppanált, csodálatos kilátás tárult a szeme elé, smaragd dombok, szelíd lombhullató erdők, csillogó vizű tó vette őket körbe. Tökéletes hely lett volna egy világszintű árvaház-idősekotthona kombinációnak.
- Nincs már rá időm… - sóhajtotta szomorúan. Ránézett a párjára, akin már mintha átsejlett volna a környezet ábrázata. – Ma sem sikerült minden – sóhajtotta Demelza és megrántotta a vállát. Donald elnézően mosolygott, amit a felesége hamarosan viszonzott.
- Majd legközelebb, szívem. Bár talán kezdhetnéd ezzel, és a végére hagyhatnád a kórborállat-otthont – javasolta kedvesen, aztán már nem volt ott.
- Igen-igen, ezt nem gondoltam át – dünnyögte Demelza, de már inkább csak magának.
A jelenetet vakító, hajnali aranyfény árasztotta el, s lassan elmosta a látványt a nő szemei elől. A sugarakon át már semmi más nem látszott, de felbukkant egy kedves kislányarc. A vörös hajzuhatag fitos, jelenleg bosszankodva felhúzott orrocskát, kék macskaszemeket, szép ívű ajkakat, porcelánbaba pofikát és két jó marék szeplőt keretezett. Hasonlót, mint amilyen magának Demelzának is volt.
- Jaj, anya, megint azt álmodtad, hogy te vagy a világ mindenható ura? – fintorgott a kislány, s csipkelődő vigyora közepette kivillant fehér foga.
- De még nem sikerült kiirtanom a darazsakat. Undok, haszontalan népség. Utálom őket. Ezért, és a szemtelenségért száz pont a Hugrabugtól – nyöszörögte az anyja ásítozva, még félálomban, és megkísérelte a fejébe nyomni párnáját, hogy legalább a fény elől elmeneküljön, ám a leányzó ezt megakadályozandó, kitépte a puha, fehér pajzsot a kezei közül.
- Még nem vagy tanár, még korántsem vagyunk a Roxfortban, és száz pont az igazságtalanul sok! Ez max ötöt ér. Maximum! – jelentette ki a gyermek, majd hogy nyomatékosítsa szavait, az anyja arcába vágta a párnát. – A darazsak pedig ugyanúgy az ökoszisztéma részei, úgyhogy akkor se tüntetheted el őket büntetlenül, ha te vagy a mindenható szuperboszorkány.
- De… – próbált Demelza vitatkozni, közben fejére rántotta a paplant, ám a lánya azonnal lerángatta róla.
- De nem!
- Dorina Digby, ne merészeld a szádra venni ezt az átkozott nevet…
- Anya, ez lejárt poén, és ha még sokáig lustálkodsz, lekéssük miattad a vonatot – szakította félbe a lány bosszúsan.
- Ezt a nagy szádat apádtól örökölted – dünnyögte Demelza.
- Nem, apa hallgatag volt, és tiszta papucs, te vagy ilyen elviselhetetlen magyar menydörgő, úgyhogy ezt magadnak köszönheted – vágta rá a kislány, s jött az újabb párna-támadás. – Na jó! Öt perced van, ha az álomvilág úrnője nem méltóztatik elhagyni tróntermét, egyszerűen itt hagylak! Palsambleu! – hangzott el egy francia káromodás. - Én menni akarok a Roxfortba, akkor is, ha tönkretetted nekem ezzel az állással! – füstölgött a lány, majd nagy dobogással elhagyta a szobát.
Demelza az elnémuló szobában még egy pillanatig bámulta maga felett a plafont, s a fényben szállingózó porszemecskéket..
- Ó, kedvesem – sóhajtott, megszólítva valakit, akivel már csak az elillanó álomképekben tudott beszélni. - A varázserő csak az álmok földjén old meg mindent, nem igaz? Te, a csodálatos és leleményes mugli tudtad ezt. Az életben egyszerűen meg kell oldani a problémákat, és nem lehet őket megkerülni, nincs rá kiskapu, sem csalás, még a mágia sem. Úgyhogy éljük a világunkat tovább szépen, egyszerűen, és megpróbálom megnevelni a mi édes kamaszlányunkat. Neked persze biztos jobban menne – dünnyögte, aztán lassan, óvatosan kikecmergett a paplan alól.
- Dorina, felkeltem, úgyhogy ne hagyj itt! – kiáltotta, mire valahonnan az ajtón túlról dühös mordulás felelt, nagy utazóláda-csattogások és lépcső-dübögés közepette.
- Inkább mégis külön megyek! Jobb, ha nem látnak minket együtt, majd azt mondom a többieknek a suliban, hogy csak névrokonok vagyunk! A mugliismeret amúgy is totál gáz, még a titkárnőség is jobb volt! – hangoskodta vissza a lány félig komolyan, félig viccelődve.
- A muglik lenyűgözőek, és varázserő nélkül leleményesebbek, mint a legtöbb varázsló! – csattant fel Demelza, most először szigorúan. Erre nem is kapott semmiféle választ, csak tiszteletteljes, megszeppent hallgatást. Dorina különben jó gyerek volt, s a bizalmas kapcsolat mellett azért tudta, mikor lépett át egy határt. Demelza rögtön megenyhült. – És ha majd én fogom tanítani ezt a tárgyat, gondoskodom róla, hogy ez a hozzáállás elterjedjen. Amúgy meg nem vagy valami kedves… Hogy kerültél te a Hugrabugba? – vágott vissza csipkelődve, aztán sebtében nekiállt befejezni a pakolást.
- Ahogy te! Igazából mindketen imádnivalóak vagyunk! – érkezett az emelt hangú felelet, majd mindketten elnevették magukat, s tovább rohantak a még hiányzó holmijaik után. Persze valójában tudta, hogy a lánya, saját magához hasonlóan csupaszív, szeretetteljes és jól nevelt kis emberke, aki tiszteli a varázstalanokat és úgy általában a természet minden élőlényét. Persze, hogy az édesanyját is. De csak ők ketten voltak, s kivel csipkelődjenek egy ilyen feszült, kora reggeli indulás során, ha nem egymással?

Jellem

Demelza alaptermészete nyugodt és derűs, elegáns és méltóságteljes, ugyanakkor nem ritkán játékosan laza. Egy fél élet tapasztalatával a háta mögött tudja, hogy nem a varázserő és nem a hatalom az, ami segíti az embert a boldogulásban, hanem az életrevalósága, az ötletessége és nem utolsó sorban a töretlenül jó kedélye. Persze nagyon örül, hogy a mágikus társadalomhoz tartozhat, de ugyanígy tartja magát a varázstalan lakosság tagjának is. Tökéletesen megállta a helyét egyszerű titkárnőként, mert segítőkész, figyelmes, barátságos jellem. Van benne azonban nem kevés huncut leleményességgel társuló játékosság is, így a közelében mindig lehet számítani váratlan fordulatokra, meglepetésekre. Kifejezetten szórakoztatja az ötletes problémamegoldási stratégia, nagyra becsüli a talpraesettséget, kreativitást, érkezzen az bár varázshasználótól vagy muglitól. Maga is ilyen típus, melyből fakadóan néha nagyon egyéni módon tekint a szabályokra. Rajong a mugli szuperhősös történetekért, mert ezekben a jó mindig győz, mindig erős, és kicsit mindig azt csinálja, amit akar. Az is nagyon szórakoztatja, amit a muglik gondolnak a szuperképességekről és a varázslatról, emiatt lelkesedik a horoszkópokért, mugli jósdákért, babonákért és hasonlókért. Ugyanezért (félig poénból, félig komolyan) eléggé babonás. Szociálisan érzékeny, fontosnak tartja az elesettek gondozását, a jótékonyságot, környezetvédelmet. dafigyel rá, hogy minél kevesebb szemetet termeljen, és egész életmódját igyekszik a bolygó megóvásához igazítani.

Apróságok

mindig || A lánya, Dorina, mugli találmányok, állatok, kávé, alvás és álmodozás, rejtvények és fejtörők, társasjátékok, mugli szuperhősös képregények és filmek, városok és kultúra, különböző népek, életmódok megismerése
soha || darazsak, rasszizmus, háború, állatkínzás és természetkárosítás, az elesettek magukra hagyása, korán kelés
hobbik || városnézés, sütés-főzés, mugli televízió nézése, keresztrejtvényfejtés, programok a lányával, képregényolvasás
merengő || Legjobb emléke, mikor a lánya született. Legrosszabb emléke, mikor a férje szívrohamban elhunyt.
mumus || Egy óriási darázsraj üldözi őt, és megcsipkedik (allergiás a darázscsípésre, és ez egyszer már előfordult, amibe majdnem belehalt).
Edevis tükre || Hogy ő a világ teljhatalmú ura, aki elhozza a világbékét, befogad minden árva kisgyermeket és kóborállatot, megvédi a természetet, egyszóval rendet tesz és mindent tökéletessé varázsol.
százfűlé-főzet || Narancsszínű, fahéjillatú.
Amortentia || Kávé, babahintőpor és Donald kedvenc szivarja illatának keveréke
titkok || Titokban világuralomra tör.
azt beszélik, hogy... || Más férfiak után érdeklődik, de ez nem igaz, hű marad férje emlékéhez.

A család

apa || Gedeon Smith; 72; mugli, jó viszonyban vannak, bár néha fogja a fejét lánya esetenkénti túlzott lazasága miatt
anya || Mariann Smith; 68; mugli, jó viszony, Mariann igazi mintanagymama, viszont anyakként szőrszálhasogató maximalista, amivel Demelzát az őrületbe kergeti
nagynéni || Marie Melson; 66 , sárvérű, jó viszony, ő amolyan igazi flúgos nagynéni, akitől Demelza életvidámságot és huncutságot tanult.
gyermekek || Dorina Digby, 15, nagyon szoros, őszinte és baráti viszony

Családtörténet ||

Demelza felmenői főleg egyszerű muglik, akik mind jól boldogultak a maguk választotta területen. Édesapja finommechanikai gépészmérnök, ipari gépeket talál fel és alkot meg nagyobb vállalatok, cégek számára, valamint hobbiból különlegesebb szerkezetekkel is foglalkozik, pl. modellautók, hajók és repülők, elektromos kütyük. Édesanyja tanítónő. Férje buszsofőrként dolgozott, mielőtt szívrohamban elhunyt. Ekkor volt kislányuk öt éves. Dorinát Demelza továbbra is egyedül nevelte, de a nagyszülőktől kapott segítséget. A háború alatt Franciaországban éltek, így Dorina ott kezdte meg mágikus tanulmányait, de mikor hazatértek, átiratkozott a Roxfortba.

Külsőségek

magasság || 170cm
testalkat || Vékony, de nem túl sportos, inább átlagosnak mondható.
szemszín || kék
hajszín || vörös
kinézet ||
Demelza egy átlagos, fiatalos negyvenes, egyedülálló nő, ehhez mért külsővel. Kerüli a túl hivalkodó ruhadarabokat, de szereti az elegánsat, csinosat, bohémet (de az ízlésesség határán belül). Ruhatára elég széles skálán mozog a vörös miniruhától a farmernadrág-póló párosításig. A mugli ruhadarabokat előnyben részesíti a varázsvilág öltözékével szemben. Sminket használ, de csak nagyon enyhe, természetesnek hatót. Inkább e téren is a jól bevált varázstalan technológiát alkalmazza. Az ékszerekért nem rajong, de az a néhány, mely a birtokában van, nagyon különleges, meghatározó darab. Bundát, bőrt nem hord, az állatok iránti szeretete miatt.

Tudás és karrier
pálca típusa || körtefa, egyszarvúszőr, nagyon rugalmas, tizenegy hüvelyk
végzettség ||
RAVASZ eredmények:
Mágiatörténelem: Várakozáson felüli
Legendás Lények Gondozása: Kiváló
Mugliismeret: Kiváló
Jóslástan: Várakozáson felüli
Mágus felsőoktatás: Griffendél Godrik Akadémia, Iganatia Wildwmith Magi-Szisztematikai Kar, Mugliismereti Tanulmányok
foglalkozás || mugliismeret professzor a Roxfortban
iskola || kijárta
varázslói ismeretek ||

Háztartási varázslatokban járatos, valamint a praktikus bűbájokat és igéket is ismeri. Kiemelkedő tehetséget egy területen sem mutat, de minden érdekli.

Egyéb

avialany || Julianne Moore