+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  2000/2001-es tanév
| | | |-+  A Királyság egyéb részei
| | | | |-+  Roxmorts
| | | | | |-+  A Három Seprű
| | | | | | |-+  Hátsó asztalok
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Hátsó asztalok  (Megtekintve 3554 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2019. 05. 18. - 20:08:52 »
0



A kocsma hátsó felében vannak eldugottabb kis részek, ahová el lehet bújni, ha épp akarsz.
Naplózva

Elliot O'Mara
Eltávozott karakter
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2020. 02. 21. - 20:10:10 »
+1

ajj… emberek…  




Ben
2001. február

outfit

Megnőttél baszki… A hajamba túrtam, ahogy a Mézesfalás kirakat előtt ácsorogtam. Alig egy hete jártam itt és még is úgy tűnt, mintha a fekete tincsek most még hosszabbak lennének, mint Valentin-napon. Az is milyen egy ócska ünnep… nem vártam, hogy kapok bárkitől is bármit, de azért egy szem bonbonnak mégis csak örültem volna. Lehetőleg jó alkoholosnak, ami kiüt annyira, hogy még csak gondolkodni se legyen kedvem. Valószínűleg ezt még nem alkotta meg senki, mert túl szép, hogy igaz legyen.
Megigazítottam a tincseket, majd a kabátomat. Túl vékonyan öltöztem ehhez az időhöz és a mai megbízásom sem tűnt annyira izgalmasnak, hogy komolyabban feldobjon. Csak egy ócska ládikó, ami valami vénfószer zsebében van. A vénfószer pedig minden szombaton a Mézesfalásba járt friss forró csokiért. Micsoda luxus hobbi… ha minden hétvégén kifizetnék egy pohárka forró csokit, akkor nem sok esélyem lenne arra, hogy bármi mást megvegyek. Azt hiszem ez az élet rendje, vannak ők, akik normálisak és vannak a magam fajta enyves kezű tolvajok, akinek akkor van ebédje, ha kifejezetten megharcolna érte.
Meg is jelent az ipse hamarosan és szerencsére akkora tömeg volt, hogy nem jutott be azonnal. Az ingyenes kóstoló, amit éppen az előbb kiáltott ki az eladó, odacsalta a tömeget… mint keselyűket a döghúsra. Döbbenet, hogy alig néhány nap leforgása alatt ekkorát változott az életem. Nem rég még ott heverésztem egy vadiúj házba, most meg ha kisétálok a konyhába, nem vár más csak üres polcok és szekrények. Talán egy kis csomag kávém volt ott, tejszín nélkül, mert azt már túl körülményes lett volna elemelni a polcokról. Így lettem tökéletes tolvajból lényegében egyszerű zsebes… de hát nem is volt nagyon más választásom az önfenntartásra, minthogy harcoljak teljes erőbedobással az életben maradásért.
Igen baszki, túléled! A hang hördült bennem, én pedig megvadulva, mint valami bika egyenesen neki rontottam a tömegnek. Az ütközés erejétől kisebb kavarodás alakult, én pedig olyan játszi könnyedséggel szabadítottam meg a pasast a ládikótól, mintha csak egy asztalról emeltem volna el egy néptelen helyiségben.
Tettem két-három meglepően boldog lépést. Igen, elégedett voltam. Sok volt még bennem a kérdés, amiről tudtam, hogy előbb-utóbb mindegy lesz és most zavarnak csak egyelőre, mert minden furcsán kilátástalan lett. Ettől függetlenül az ilyen kis sikereket pontosan olyan lelkesedéssel tudtam fogadni, mint régen. A szívem vadul kalapált, az adrenalinszintem annyira megugrott, hogy remegni kezdett a kezem, meg az egész testem. Szerettem ezt. Ez volt a tökéletes állapotom. S ez az állapot mindössze egy pillanatig tartott ezúttal.
A következő pillanatban vettem észre, hogy a ládácska mozdíthatlan volt, mintha a kézfejem részévé vált volna, egészen hozzá tapadt. Hiába próbáltam elhúz, mintha a bőr is jött volna vele és hát azért megsérteni nem akartam magam. Lehet, hogy mazochista vagyok egy kicsit, de mégsem ennyire.
A francba bele… – mordultam fel és megráztam a kezem, mintha attól legalább leesne. Aztán egyszer csak eszembe jutott az a Holland eset, mikor belefutottam Esmé nagybátyjába… az a faszi minden volt csak éppen normális nem… és nekem jött… és szószerint hozzám tapadt. Na pont ennél a gondolatnál akadtam megint össze valakivel. Ez mondjuk nem Willow Fawcett volt, de valami hülye kölyök.
Na most kopj le! – közöltem enyhén morcosan és megpróbáltam ellökni. Nem érdekelt, ha nem sikerül, akkor is hátra arcot vágtam, hogy meginduljak a Három Seprű felé, én nem fogok aztán tuti száraz torokkal ilyesmit elviselni. Kell egy mocskos lángnyelv, de büdös gyorsan vagy Elliot robbanni fog és azt bizony nem akarhatta senki sem.


Naplózva


Benjamin R. Fraser
Eltávozott karakter
*****


Someday we will foresee obstacles

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2020. 03. 02. - 10:06:46 »
+1

/2/2001
● ELLIOT ●
⭃ Már megint összetapadtam valakivel ⥷




Nő a sor, hozd a sört!
Nézd a nőt, nézd a nőt!
Verdeső szempillák alatt,
A szíven lőtt vágtázó vadat.


Még mindig ki akartam békülni Raylával azután a borzalmas Valentin-nap után, de akárhányszor összefutottam vele, vagy ő vett 180 fokos fordulatot, vagy pedig én. Igazából az is coda volt, hogy emlékeztem arra a napra még annak ellenére is, hogy beitattak valami bekábszerezett löttyel, és verekedés közben szétcsapott valaki a fejemen egy üveget. Estherről meg ne is bezséljük, valahogy mindig kptelen voltam a közelébe összeszedettnek lenni. Elkábított mindenével, és az utóbbi időkben direk kerültem őt egy kicsit, hogy legalább helyre hozzam a barátságomat végre Raylával. Mert barátok voltunk, és bár szerettem volna, ha többek leszünk egymmásnak, nem hittem benne, hogy képes lennék tényleg lépni. Már csak pár hónap és eltűnök az iskola ódon falaiból, hogy aztán vissza se nézve valahol valami lecsúszott csöves legyen belőlem. Valahogy ezt a jövőt láttam magam előtt. Most komolyan ide hogy rángattam volna le Raylát? MIndegy, csak legyünk újra jóban, a többi hülye érzelem meg majd csak lesz valahogy.
De persze megint lerázott és elviharzott valami szépség cucc felé, nekem meg eszembe jutott, hogy Chrissie is ilyen lány lett volna, ha felnő? Felsóhajtottam. Már megint pontosan itt tartok, ebben a spirálban. Nem akartam ennyivel feladni amúgy, csak azért is el akartam hívni egy engesztelős randira. "Randi". Vagy legalább megbeszélni, hogy mégis mi a búbánat történt. Szóval valami kényelmes cuccban át akartam csörtetni ahhoz a Lockhart féle izéhez, amiről gőzö sem volt, hogy mi is jó abban.
Az emberek tömege ijesztően nagy volt akár csak a Valentin-napon én meg megrettenve bámultam összevissza, hogy most megint valami rózsaszín folyékony drogot árulnak-e vagy mi van, de aztán rájöttem, hogy ez csak egy unalmas hétvége. Sok unatkozó idős emberekkel és túl sok meg lelkes nővel akik ugyan azon irányba tartottak. Szóval elmés ésszel arra jutottam, hogy arrafelé ment Rayla is. Nem nagyon voltam az a fajta aki mindig megállás nélkül koslatott minden lány után, de apám azt mondta, hogy meg kell próbálni helyrehozni azt ami nem működik. Én meg próbáltam, csak nem nagyon jutottam kb, két mondatnál tovább. Komolyan megint fel fogom rángatni a tetőre, ott nem tud sehova se elmenni.
Annyira belemerültem a gonodlataimba, hogy nem vettem észre elég gyorsan az előttem kalimpáló? fura figutát, aki meg akart volna szabadulni valamitől. Vagy valaki felé nagyon rázta a kezét. Annyira hogy amikor közelebb értem, majdnem fejbecsapott ezért védekezésül magam elé emeltem a kezemet. AMi hozzátapadt valamihez. Hát nagyszerű. Remélem ő nem akar nekiállni a falu közepén hogy meg akarom erőszakolni, mint az a nagyon furcsa pasas nyárról.
– Na most kopj le! – mordult rám a fószer,mire megint csak  alegleleleménesebb választ produkáltam.
- Hát öööö.... - kezdte bele a magyarázásba, de fellökött, én meg megtántorodtam, a kezemhez tapadt cucc húzni kezdte a bőröm és csezsettül fájt, a fagyos sáros föld csúszott, és még az egyensúlyom sem sikerült megtalálnom, csak vergődtem mint egy részeg őz a hégen, de ő meg csak ment előre, éshúzott is magával, egyenesen a Három Seprű felé. Magamban pedig realizáltam, hgy kár volt kimozdulni ma is, mert megint csak szívok. - Lassítson már, vagy mind a ketten elesünk - mondtam csúszkálva és bosszúsan, de nem hottem hogy az ilye fura emberek ilyenekre hallgatnak és jószívűségből hirtelen kedvesek lesznek. Szóval csúszkáltam mögötte, majd ahogy a kocsmába értünk és megéreztem a biztos talajt  alábam alatt én kezdtem el vonszolni, hogy legalább hátulra üljünk le és ne nézze mindneki a hülye kompozíciónkat.
- Oké, és most mi lesz, mind a ketten levágjuk a karunkat? - kérdeztem ha leültünk és a fura cuccot méregettem a kezem végén.
Naplózva


Elliot O'Mara
Eltávozott karakter
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2020. 03. 04. - 11:59:34 »
+1

ajj… emberek… 




Ben
2001. február

outfit

Mégis, hogy a fenében történhet meg ez kétszer másfél éven belül? Éreztem, ahogy ezer meg ezer kérdés cikázott át a fejemen, meg valami furcsa dühféle, amit nem akartam egyelőre szabadjára engedni. Egyenlőre csak egy gondolat fészkelt a fejembe: Ne öld meg nyilvánosan, O’Mara… ne öld meg… Nem kifejezetten a gyerek volt az, aki bosszantott, bár nem értettem miért kellett nekem jönnie, mert bizonyára ez történhetett, hanem az, hogy eszembe jutott a Holldaniában történt eset.
Lassítson már, vagy mind a ketten elesünk – magyarázta mögülem. Hát tény, ami tény, eléggé csúszott az út és a fájós lábamnak nem esett jól, hogy időről időre kicsit elveszítettem az egyensúlyom. De hát mit számít? Bosszús voltam, sőt az igazat megvallva egyenesen utáltam a helyzetet. Valószínűleg a hollandiai eset gázabb volt ennél, amikor az a perverz Willow egy vécében akart megkörnyékezni… egy bordélyház vécéjében – csakhogy emeljem még a helyzet mibenlétének szikrázó fényét.
Ha lassítok megöllek. Válassz! Siessek vagy öljelek meg, te barom? – érdeklődtem morogva, még véletlenül sem fordultam hátra, hogy ne lássam, ahogy mögöttem játszik béna korcsolyásat a mocskos-jeges úton.  Az ő érdeke volt ez, meg az enyém is, hogy több ember vére már ne az én lelkemen száradjon. Fogalma sem lehetett persze, hogy a tapasztalatom ezen a téren már kellően szörnyű volt és hogy nem ez volt az első összetapadásom valakivel. Ráadásul amiatt sem voltam éppen jó passzban, hogy egyedül töltöttem a Valentin-napot… illetve Avery valami dedós barátnőkével. Valahogy nem erre vágytam azok után, hogy két évig házas voltam lényegében.
Berontottam hát a Három Seprűbe, ahol a kandallóból áradó meleg azonnal végig cirógatott az arcomon és a poharak csörömpölése mögöttem kellemes zenét komponált az általános zaj közepette. Nem voltam olyan naiv, hogy a pultnál vagy a kandalló közvetlen közelébe próbáljak leülni. Már csak azért sem, mert egy lopott tárgy volt a kezemben… kezünkben, de amúgy sem nagyon volt hely ezen a részen. Így hát maradtak a hátsó, túlzottan is romantikus asztalok.
Oké, és most mi lesz, mind a ketten levágjuk a karunkat? – kérdezte a gyerek, ahogy leültünk a kezeink pedig, mint valami nyálgép szerelmes párnak az asztalon hevertek. Távolról nem látszott a ládikó, tényleg meglehetősen apró volt, legfeljebb egy gyűrű vagy kisebb bross férhetett el benne. Ehhez képest viszont a felülete abnormálisan giccses volt. Talán ezért is ragaszkodott hozzá a tulajdonosa annyira. Ha más varázsereje nem is volt, egy lopás elleni bűbájt alaposan ráakasztottak.
Két lángnyelvet, drágám! – intettem a körülöttünk mászkáló pincérnek, aki egy biccentéssel vette is a feladatot. Ezután fordultam vissza a gyerekhez. – A te karodat tuti levágom, ha még egy ilyen remek ötletet hozol fel! – Ingerülten beszéltem, sőt egyenesen vicsorogtam. Nem hittem el, de az az átkozott lüktetés, ami már annyiszor kényszerített szörnyűségre megint ott munkálkodott mélyen bennem. Komolyan ennyire felhúzott ez a kölyök, O’Mara? A hang egyszerre kérdezte és jelentette ki azt, ami egyértelmű volt. Éreztem, hogy bántani akarom, hogy legszívesebben előkapnám a pálcám, hogy rászegezzem és valami olyan átkot mondanék el, amivel végleg vége. De nem tehettem. Minden erőmet be kellett vetnem. Mióta Forest nem volt az önuralmam is minimálisra csökkent és csak sodródtam a bennem kavargó árral.
Amikor legutóbb ilyen történt velem, az vérrel lejött. Szóval megváglak és a véred ráfolyik…. és talán… – magyaráztam, miközben elénk rakták az italokat. Szóval mielőtt még folytattam volna, megemeltem a poharamat. – Igyál, úgyis te fizetsz ma! – Tettem hozzá és lehúztam a lángnyelvet.

Naplózva


Benjamin R. Fraser
Eltávozott karakter
*****


Someday we will foresee obstacles

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2020. 03. 08. - 13:01:03 »
0

/2/2001
● ELLIOT ●
⭃ Már megint összetapadtam valakivel ⥷




Nő a sor, hozd a sört!
Nézd a nőt, nézd a nőt!
Verdeső szempillák alatt,
A szíven lőtt vágtázó vadat.


Tompább voltam, mint egy letört hegyű ceruza vége, és a helyzetemen semmit sem segített az, ami az utóbbi időben történt köztem és Rayla meg Esther között. Kikészültem idegileg és most meg egy random faszihoz vagyok megint összekacsolva. Nagyszerű Ben, ennél nyomibb már úgysem lehetsz. Vagy mégis?
A jégen csúszkálva evickéltem a pasas után és rmeénykedtem benne, hogy Rayla nem lát meg magy ilyesmi, mert akkor szerintem körbe röhögött volna és a maradék férifas tekintélyemet is elvesztettem volna végleg. Apropó, remélem egyik gyerej se lát meg a suliból, még a végén azt hiszik, hogy valami felnőttel kavarok. Te jó ég, csak legyen vége, csak ballagjak el, hogy aztá eltűnjek a névtelenség ködében. Komolyan most erre vágytam a leginkább, pedig a szívem még mindig a felé húzott, hogy egy kviddics csapatban játszak. A repülés maradt az egyetlen kapaszkodóm - már ha azt vesszük, hogy Raylával teljesen megromlott a kapcsolatom. Szóval igen ott akkor úgy reztem nem is foglalkoztat semmi, túlságosan koncentráltam kivételensen arra, hogy ne haljak meg a játék közben, és hogy valamennyire jó gólkirály legyek. És reméltem hogy az vagyok.
– Ha lassítok megöllek. Válassz! Siessek vagy öljelek meg, te barom? – milyen kedves. valamiért csak bunkó dühkitöréses hisztis alakokkal tapadok össze.Vajon mit akarhat tőlem a sors?
- Légyszi, végtére is sokkal könnyebb egy ernyedt 85 kilós hullát vonszolni - vonogattam a vállamat. Aztán még mielőtt a kivégzésemre sor kerülhetett volna már bent is kotlottam egy eldugott asztalon, valami olyan látszattal hogy én nagyon is fogom ennek a random pasinak a kezét. Egyáltalán mi a szarhoz ragadtam oda? Mert valami cucc szerencsére megakadályozott abbah, hogy a tenyerét érezzem. Szögletes volt és nyomta a bőrömet.
– A te karodat tuti levágom, ha még egy ilyen remek ötletet hozol fel!
- Tök mindegy - vontam meg élettelenül a vállamat. Ezaz, Ray, hátha addig idegesíted, míg tényleg le nem vágja, és erősen kétlem, hogy Madam Pomfrey azt visza tudná növeszteni. A pletykák szerint Harry csonrját sikerül, de azt hiszem ez kicsit más kategória lenne.
Míg vártam a sört, vagy akármit is, meredten bambultam a plafont. Ha Aiden meglátott volna így kiröhögött volna, és rögtön ment volta Estherhez, hogy elárulja milyen egy balfasz vagyok. Vagy ilyesmi. Szinte hallottam a nevetését a fülemben. Megőrültem, komolyan megőrültem. Elegem volt abból, hogy mindenhova betegesen odaképzeltem Aident és elegem volt abból is, hogy nem tudtam szabadulni tőlük. Egyik családtagomtól sem. Kibogozhattalan Gordiuszi csomóként ülepedtek meg az emlékek a tormonom és az elmémben, és egyre csak szorosabb és szorosabb lett, pedig annyira elegem volt már a hangjuk ból, az arcukból. Nem is csodálkoztam volna azon sem, ha hülye téveszmék miatt kikötöttem volna a Mungóban.
– Amikor legutóbb ilyen történt velem, az vérrel lejött. Szóval megváglak és a véred ráfolyik…. és talán… - felvontam a szemöldökömet.
- Miért az én véremmel? Nem én fogtam meg előrször azt az izét, hanem te. Lehet a tiéd kell hozzá - fújtam egy nagyot majd a kiérkezett piámra néztem. Elkezdtem dönteni magamba, de aztán majdhogynem ki is köptem a szemben ülő  faszira.
– Igyál, úgyis te fizetsz ma!
- Hát hogyne, a sajátomat mindeképpen én fizetem - bámultam rá gyanakvóan. Még mindig kavargott a gyomrom a legutóbbi Raylával részeg este óta, amit csodák csodájára itt töltöttünk el, hogy aztán megint pofára ejsten és ott hagyjon. - És mit gondol, az alkohol leoldja a tapadást? - bámultam rá a kezünkre és komolyan azon gondolkodtam, hogy telibe köpöm mind a kettőt. - Mert ha netán a budiba kéne így kimenni, semmi kedvem megint maga után loholni...
Az lett volna életem leggézabb jelenete, és talán a valentin-napi alakításomat is felülmúlta volna. Reméltem ebbe a löttybe nem tettek bele semmilyen kábszeres rózsaszín izét... - És mi ez mellesleg? Gondolom nem szögletes és hegyes a tenyere - böktem a kezünk felé az állammal miközben feldöntöttem magamba az alkoholt, ami összevissza melengette a torokmat és a gyomromat is.
Naplózva


Elliot O'Mara
Eltávozott karakter
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2020. 03. 15. - 10:15:19 »
+1

ajj… emberek… 




Ben
2001. február

outfit

Lehet, hogy el vagyok átkozva, hogy ennyi faszság történik velem. Igen, faszság, mert másnak ezt már nem tudtam nevezni. Egy kölyökkel ücsörgöm a Három Seprűben, még ha jobb társaságot nem is tudnék szerezni, hasznosabbat mindenképpen. Már odakint is levágott egy hisztit, ahelyett, hogy befogta volna, azzal pedig nem voltunk sokkal beljebb, már ami a szabadulást illette.
Az asztalon heverő kezeinket bámultam, míg az italunkat vártuk. Akárhogy is, valami elcseszett gazdag gyerek lehet, azok szoktak így sivalkodni. Igen, Montrego is ilyen volt, jól emlékeztem az első néhány találkozásunkra, mikor még a Roxfort padjait koptatta. Furcsa is, hogy milyen jól kikupálódott, persze amennyire a maga fajta piperkőc címlapfiú képes volt erre. A legutóbbi találkozásunkkor is úgy nézett ki, mint akit valami stylist öltöztet. Nem számít. Ő már szemétben is fürdött velem, sőt megmengetett egy dementortól. Bizonyította bőven a rátermettségét, még ha a közös kalandoknak… sőt minden bizonnyal a barátságunknak is vége szakadt azzal, hogy visszakapta az emlékeit. Változni fog-e mindez? Nem hiszem.
Miért az én véremmel? Nem én fogtam meg előrször azt az izét, hanem te. Lehet a tiéd kell hozzá.
Közben megérkezett a lángnyelv. Csak azért sem valami egyszerű, könnyű kis italt rendeltem. Nekem rendes alkoholról volt szükségem, nem ilyen gyerekeknek való löttyre. Ki a franc iszik vajsört úgy mégis? Az, aki cukorkát akar szopogatni, azért meg, ha annyira akarom, akkor átbaktatok a Mézesfalásba. Nagyot kortyoltam én is az italomból, szinte egy kortyra benyelve az egészet. Nem nagyon érdekelt, hogy a kölyök majdnem rosszul lett tőle.
Azért, mert az tuti tisztább, mint az enyém – méregettem és elvigyorodtam. Nem tudhatta, hogy milyen értelemben gondolom ezt és igazából egészen vicces képet vágott, olyan kétségbeesett, világvégét váró arca volt. – Mit vagy te ilyen depressziós? Elhagyott a csajod? Nyárig még végig dughatod az egész Roxfortot, ne aggódj! – Legyintettem.
Közben több kölyök is betódult az ajtón és persze minket bámultak. Én meg direkt közelebb húzódtam a gyerekhez. Ha már szórakozunk, szórakozzunk rendesen. Ez az, O’Mara, nincs rólad elég pletyka már így is az iskolában! A hang gúnyolódott, én pedig veszett jól éreztem magam a kissé irritáló helyzet ellenére. Hogy mit szerettem én? Hát a káoszt, abból pedig volt bőven.
Mi van Fraser, új csajod van? – röhögött egy nagyobb darab gyerek. Mondjuk hozzám képest ezek már majdnem mindegyik óriás. Nem volt túl nehéz az is igaz, de basszus, mostanában mitől ekkora egy tizenhat-tizenhét éves gyerek? Montregonak olyan szakálla volt, mint Forestnek, aki már bőven a harmincas évei felé közeledett, mikor bemutattam őket egymásnak.
Hát hogyne, a sajátomat mindeképpen én fizetem – vállat vontam erre. Végül is ő tudja, hogy mennyire cseszik ki magával, de felőlem, így is maradhatunk. Mindenesetre intettem a pincérnek, hogy hozzon még egy kör italt, mert az enyém bizony máris elfogyott. – És mit gondol, az alkohol leoldja a tapadást? Mert ha netán a budiba kéne így kimenni, semmi kedvem megint maga után loholni...
Nem, az gondolom, hogyha eleget iszok, képtelen leszek pálcát rántani és megölni, amiért így belekontárkodtál a napomba – közöltem még mindig kedves mosollyal az arcomon. A gyerek persze nem tudhatta, hogy túlzottan is jártas vagyok a sötét varázslatokban. – Nem nagyon számít, hogy hova akarsz loholni, hiszen jelenleg nem sok választásod van és a 85 kilód ellenére is egész jól elrángatlak a mosdóig, mint az korábban már kiderült. Mégis mi a franctól vagy te ilyen töketlen?
Én is a kezünkre pillantottam megint. Ez a gyerek nem tűnt olyan gáznak azért, mint az a Fawcett volt. Igaz, ő talán nem is állt rokonságban Esmével. Abban a családban valahogy terjed a furcsa létfelfogás. Próbajárások, random emberek csókolgatása… lehet genetikai dolog.
És mi ez mellesleg? Gondolom nem szögletes és hegyes a tenyere.
Csak egy kis ládikó. Most vettem egy faszitól, de nem említette, hogy majd összeragodok miatta egy pattanásos gyerekkel. – Magyaráztam és elhúztam annyira az ujjamm, hogy lássa. – De persze neked gondolom nagy dicsőség, hogy Nathaniel Forest exével láthatnak… szóval használd ki, míg rájövök, mi a bibi.
Aztán megérkezett a következő kör lángnyelv is. Magamhoz vettem a poharat és koccintásra emeltem, mielőtt lehúztam volna.
Naplózva


Benjamin R. Fraser
Eltávozott karakter
*****


Someday we will foresee obstacles

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2020. 03. 20. - 15:50:09 »
+1

/2/2001
● ELLIOT ●
⭃ Már megint összetapadtam valakivel ⥷




Nő a sor, hozd a sört!
Nézd a nőt, nézd a nőt!
Verdeső szempillák alatt,
A szíven lőtt vágtázó vadat.


Vajon, ha Rayla látná ezt a jelenetet, akkor mit csinálna. Belül reménykedtem benne, hogy ennél a jelenetnél inkább a körberöhögést választotta volna, mintsem azt, hogy faképnél hagy mint Valentin-napon, bár tény, hogy most még nem verekedtem össze senkivel. Még. Igen, mert ki tudja milyen szart tesznek itt bele az ember piájába csak úgy random, csak azért mert látszólag el van kenődve, had szivassug szegényt, had csináljon magából komplett idiótát.
Komolyan kedvem lett volna a hajamba markolni, de jelenleg ez csak félig volt kivitelezhető. Komolyan akkor, ott gubbasztva azzal a fura fazsival a sarokban tényleg elhittem magamról, hogy valaki rohadtul elátkozott engem. De tényleg. És még véget sem ért ez az év, éppen hogy elkezdődött, csak kaptam a szart a nyakamra és nem úgy tűnt, hogy jelenleg jobbra fordulna valami. Bármi az életemben.
Végigmértem a pasast, és nem nagyon állt össze bennem a kép, hogy mégis mi is vagy ki is ő, de valószínűleg neki is sokkal jobban telt volna a napja, ha nem egy magamfajta lúzerrel van... Összecuppanva... Össze...ragadva... vagy nem is tudom, hogy mit csinálva.
Ahogy megérkezett a lángnyelv még megborzongott a hátam. Túl sok abszintet és ehhez hasonló szart döntöttem le magamba és alig volt annak pár napja, de úgy éreztem még mindig enyhén másnapos vagyok. Megmarkoltam a sört és belebámultam a habos aranoyló korsóba. Meg voltam róla győződve hogy az utolsó évem rendesen lecsúszott alkoholistát akar belőlem csinálni, aki az anyja házában issza magát holtrészegre vagy az utcán, a sarki kocsmákban vagy bárhol máshol, ahol pia volt. Aztán csak ledöntöttem magamba, mert csak nem akartam beégni egy pasas előtt. Nég a végén puhapöcsnek tartott volna. Pedig az nem voltam.
– Azért, mert az tuti tisztább, mint az enyém - erre csak álmosan felvontam a szemöldökömet. Ennyire lerítt rólam, hogy aranyvérő vagyok, vagy csak már beképzelek mindent, pedig még ha fel is égette a gyomromat is az alkohol, ahogy végig szántott bennem, csak nem üthetett be még az első ennyire. Az első... Mintha a mai napomat is arra akartam volna szánni, hogy leigyam magam.
- Nem olyan tiszta az - mondtam, ahogy az utolsó kortyot is felhajtottam és lecsaptam az asztalra a korsót. Lehet túl depresszíven mondtam, mert megint kikötöttünk egy rohadtul nem fair témánál.
- Mit vagy te ilyen depressziós? Elhagyott a csajod? Nyárig még végig dughatod az egész Roxfortot, ne aggódj!
- Nem hagyott el... de az már rég megvolt - vontam meg a vállamat ha már ennyire csesztetni akart, hát beleálltam. - Most várnom kell az egyetemig - vontam meg a vállamat.
Egyetem. Ahova úgyse fogok menni, mert nem is tehetek RAVASZ-t semmiből se, amilyen fos lett mindenből az RBF. És az úgyse nagyon kellett ahhoz, hogy bekerüljek egy kviddics csapatba. De jelenleg még az is olyan messzinet, és elérhetetlennek tűnt, hogy kár volt belegondolni. Annyira belemerültema saját gondolataimba, hogy a Roxfortosok gúnyolódása zökkentett ki, és az, hogy a fószer rohadtul közelebb jött.
– Mi van Fraser, új csajod van? – Mérgesen és szúrós pillantásokkal néztem feléjük, de aztán megint csak megvontam a vállamat.
- Kölcsön adhatom nektek. Mert tudjátok, ilyen jó arc vagyok - dobtam vissza a választ, mire ők arrébb sodródtak. Remek, mibe fogadok, hogy Rayla és Esther is két percen belül meg fogják tudni, hogy itt baszom el az időmet "kézenfogva" egy random agresszív fazonnal.
– Nem, az gondolom, hogyha eleget iszok, képtelen leszek pálcát rántani és megölni, amiért így belekontárkodtál a napomba
- Tök mindegy, mit számít, hogy élek vagy halok... - sóhajtottam, és én is kezembe vettem az újabb kör sörét. Nem lesz ez így jó Ben, a végén annyira részeg leszel, hogy csak bőgni tudsz, és igen, tudtam mgamról, hogy a részeg Ben nem az őrjöngős részegek csoportját erősítette. És nem akartam most egy vadidegennek lelkizni mindenféle nyomoroúságos szarról, úgyhogy kétségbeesetten kapaszkodtam bele a hallgatásba.
– Nem nagyon számít, hogy hova akarsz loholni, hiszen jelenleg nem sok választásod van és a 85 kilód ellenére is egész jól elrángatlak a mosdóig, mint az korábban már kiderült. Mégis mi a franctól vagy te ilyen töketlen?
- Miért legyek mégis tökös? Nincs is miért - motyogtam megint. - Amúgy meg tudok verekedni, csak már semmi kedvem semmihez - vonogattam a vállamat. - Igazán leszálhatnátok ti felnőttek errő a töketlen srác témárol mert kurvéra idegesítő - morogtam kicsit ingerülten, hogy megigyam a maradék piát is a korsóból. Igazából nem nagyon tudtam már lassan megint kordában tartani az érzéseimet, de amíg nem halóztam be a helyére Ralát, addig nem éreztem magam nagy gázban.
– Csak egy kis ládikó. Most vettem egy faszitól, de nem említette, hogy majd összeragodok miatta egy pattanásos gyerekkel. - Közelebb hajoltam hogy megnézhessem magamnak a cuccot. Lövésem sem volt, hogy mésgis miért kellett volna ez az uzé bárkinek is annyira, hogy ne keressen valami nagyobbat vagy többet érőbb cuccot, de franc sem értett a tolvajláshoz. Kezdtem topma lenni és már az az híresen nagy igazság érzetem sem lobogott bennem annyira, hogy mondjuk felhörrdljek a lopott cucc láttán. Igazából leszartam mi ez.
- Gondolom a tapadáson kívül is van még valami haszna - dünnyögtem.
- De persze neked gondolom nagy dicsőség, hogy Nathaniel Forest exével láthatnak… szóval használd ki, míg rájövök, mi a bibi.
- Kinek a kijével? - kérdeztem álmatagon. Anyám régi lapjain biztosan volt róluk szó, mert ezek szerint megint valami híres... vagy hírhedt fasziba botlottam bele, de jelenleg nem nagyon vágtam a témát. Kezdtem rohadt álmos lenni, de ennek ellenére megint csak ledöntöttem magamba az újabb adag sört.
Aztán egyszer csak eszembe jutottak azok a könyvek a polcon, amiket húgomnak olvastam fel annyira rohadt gyakran, hogy kamaszként kezdtem kívülről fújni. És az író volt... mintha az lett volna. Mintha Aidennel vicelődtem is volna arról, hogy megvan az egész erdő van húgom polcán. Az emlékek keserű ízt hagytak a sörnak a számban és ahogy letettem az asztalra a korsót meredten kifelé bűmultam, el az emberek feje fölött, a messzesége, ahol még ott játszik a fűvön Chrissie, ahol bezárom Aident heccből a kriptába, ahogy anyám a serpenyőt és a pálcát lengetve dühösen kiabál utánam, és ahogy apám hintázik a hintaszékben. Keserű emlélek voltak, melyekre könnyek nélkül kongó ürességgel reagáltam Annyiszor láttam már.
- Jah, hogy az a Forest... Majd elmesélem a húgomnak ha hazamegyek - dünnyögtem kissé letörten, de amint megérkezett a negyedik kör olyna hevesen kaptam utána, mintha csak egy éhező lettem volna. Amúgy nem is nagyon érdekelt, hogy ő az exe-e, vagy nem. Mit ítélkezzek pont egy másik ember kapcoslatán, holott a sajátomé még annál is mocskosabb és szarabb volt.
Naplózva


Elliot O'Mara
Eltávozott karakter
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2020. 03. 23. - 18:43:42 »
+1

ajj… emberek… 




Ben
2001. február

outfit

Hogy a francba csöppentem egy tini-drámába? Na az jó kérdés, bár a Három Seprűben valószínűleg ez nem ritka jelenet. Aki nem elég nyálas Puddifoothoz, annak ez a hely marad lényegében, ha csak persze nem akar beszívni valami kamuteától a jóslásos teáhazban… Hmm… mi is volt a neve? Nem tartott sokáig a gondolat, miközben néhány kellemetlenkedő ezt a bizonyos „Frasert” próbálta meg beszívatni egy-két kellemetlen megjegyzéssel. Nem tudtam sajnálni. Sosem azon az oldalon álltam, amelyiken az ember piszkálták, még ha érti is egy-két elutasítás a Roxfort alatt. Én ugyanis határozottan a szekálók társaságát erősítettem.
A kis emlékemre el is mosolyodtam. Vicces volt, hogy éppen Forest volt az egyik áldozatom… bár akkor még alacsonyabb volt, mint én és nevetségesen törékeny. Akkoriban élveztem, hogy bánthatom… na nem, mintha ez megváltozott volna. Mióta ilyen hatalmas, én pedig hozzá képest mondhatni apróság lettem, csak még jobban élvezem. Nem, O’Mara, a te méreteid tökéletesen magasak! A hang bíztatott, majd némi gúnyos kacajjal nyugtázta mennyire gondolta komolyan. Nekem pedig egész egyszerűen nem maradt más választásom és lenyelnem ezt a keserű érzést.
Kölcsön adhatom nektek. Mert tudjátok, ilyen jó arc vagyok – mondta a srác, de én bizalmaskodva közelebb hajoltam hozzá.
Engem nem lehet kölcsönadni muci! – Direkt jó hangosan beszéltem. Ez van, élvezze a fényt, amiben mellettem tündökölhet, úgysem tart sokáig, pláne, ha ilyen nyomorultul kezel le egy ennyire kedvező helyzetet. Nem mindenki mondhatja el magáról, hogy Nathaniel Forest exével randizgat a Három Seprűben. Legalább élvezze ki.
Kinek a kijével? – kérdezett vissza, mikor szóba került a kérdéses név. Csak megforgattam a szemeimet, egyértelműen jelezve, hogy nem akarom megmagyarázni a dolgot. Most komolyan? Van még ember, aki nem hallott Natról? Könyörgöm, ha nem voltam a Próféta címlapján az elmúlt másfélévben legalább százszor, akkor egyszersem. Vitrol persze utál, nem csoda, hogy annyira rám cuppant. Biztos baszta a csőrét, hogy annak a kiscsajnak, akivel éppen Esmé hempereg adtunk interjút helyette.
Jah, hogy az a Forest... Majd elmesélem a húgomnak ha hazamegyek.
Elvigyorodtam, mert közben megérkezett a következő kör ital is, ő pedig úgy vetette rá magát, mint valami iszákos. Nem baj, én is magamhoz vettem egy pohárkával, ám ezúttal sokkal lassabban, óvatosabban iszogattam.
Gondolom Natért rajong nem értem. A rajongói mindigis utáltak… most biztos marha boldogok, hogy szakítottunk. Mocskos rohadékok… – Morogtam magam elé, majd a kézfejünkre pillantottam. Utáltam ezt az állapotot, hogy még ez is azt a morcos, nagydarab medvét juttatja az eszembe. Éreztem, ahogy a szokásos gombóc ott növekedett a torkomban, fájdalmasan feszíve minden izmomat. Utáltam, szabadulni, sőt menekülni akartam, jó messze innen.
A francba… – Nyöszörögtem, mert talán az alkohol hatására csupán, de nem tudtam visszatartani a könnyeimet egész egyszerűen. Lesütöttem a szememet, de inkább a kezeink fölé hajoltam, amennyire tudtam, mintha csak kutatnám a megoldást. Akárhányszor eszembe jutott Nat morcos medve, szerethető oldala, a hiánya kezdett kínozni. Nem tudom miért, nem tudom mi okból. Szipogva egy kicsit, megindultak a könnyeim, a gyerek nem láthatta, de érezhette, ahogy egy két csepp a bőrére, a bőrünkre hullik.
Allergiás vagyok rád úgy fest… – szipogtam, de közben éreztem, ahogy a feszülés csökken a tenyerünkben. Erre annyira megszeppentem, hogy megfeledkezve magamról a kölyökre néztem, majd a ládára, ami immáron csak az én kezemben pihent, nem tapadva cseppet sem.
Naplózva


Benjamin R. Fraser
Eltávozott karakter
*****


Someday we will foresee obstacles

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2020. 04. 06. - 18:47:48 »
+1

/2/2001
● ELLIOT ●
⭃ Már megint összetapadtam valakivel ⥷




Nő a sor, hozd a sört!
Nézd a nőt, nézd a nőt!
Verdeső szempillák alatt,
A szíven lőtt vágtázó vadat.


Végignéztem Matt csoportosulásán. Nem volt elég, hogy szeretett sportot űzni abból, hogy direkt Aidennek nézett, mindig belém kellett valami miatt kötnie. Talán az én hobám volt, hagytam, hogy a fejemre nőjjenek. Főleg ő. Mert amikor még jobban lobogott bennem az a tipikusan Griffendéles tűz, mert vallkuk be, elég sokszor vertem laposra és akkor békén hagyott. Meg igen Aiden legjobb barátja volt, szóval miatta is gondolom kevesebbet baszogatott, amíg élt ugye... És miután meghalt... Na akkor meg már teljeszen leszartam, vághatott ez a gyökér mindent a fejemhez, nem érdekelt. Az sem, hogy ez a viselkedésem csupád adta alá a lovat. Nem számított. Annyira nem érdekelt minden.
Nagyon sóhajtottam. Ez a helyzet abszolút nem hiányzott nekem, hogy egy random psasassal "kézenfogva" meglássanak.
- Engem nem lehet kölcsönadni muci! - dőlt közelebb, mire én lassan nagyokat pislogtam rá, de mire időm lett volna bármit is erre válaszolni az évfolyamtársaim csak nyerítve röhögtek.
- Ó, tudjuk, Esthert is kölcsönadhatnád, meg a kis olaszt is. Nekünk is kell az egzotikum. Bár a pasidat tartsd meg, másféle lyukakra játszunk.
- Én meg többre is, faszfejek - vetettem feléjük egy gyilkos pillantást, mire nyeherészve tovább is álltak. Remek. Ez is biztos Rayla meg Esther fülébe jut. De amúgy meg mit számít. Tényleg nem érdekeltek, amit ezek a barmok állítottak, azoknak sosem volt valóságalapja. RAyla meg csak röhögni fog rajta. Gondolom. Ott ültem tehát félig megint részegen egy izzadt tenyerű pasassal, akit soha a büdös életemben nem láttam, és lehet ezután sem fogok látni. Legalábbis reméltem.
Egyébként ahogy eszembe jutott Nathaniel Forest és a könyvei, automatikusan az ajkamba haraptam. Nem nem kezdthettem el itt bőgni ezelőtt az alak előtt. CSak ne hallottam volna még mindig a nevetését, csak ne rémlett volna fel mindig az utolsó veszekedésünk, bárcsak oda adhattam volna neki a játékát, bárcsak az egészet visszacsináltahattam volna. Erősen megráztam a fejemet és inkább a pia felé nyúltam abban reménykedve, hogy a testemben szétáramló alkohol és a kesernyés íze felhevít annyira, hogy képes legyek már-amennyire normális emberként viselkedni. reméltem, hogy az alkohol kitaszítja a keserves, megint bedepiző Bent egy időre, hogy a kevésbé abnormális énem legyen jelen még egy kis ideig. Az kellett még nekem, hogy meglássák Matték, hogy itt bőgök.
– Gondolom Natért rajong nem értem. A rajongói mindigis utáltak… most biztos marha boldogok, hogy szakítottunk. Mocskos rohadékok… - rámeredtem. Hát au. Vagyis ja, a szakítás szar ügy, ritka szar ügy. És igen azt még át is tudtam érezni.
- Hát, nem lehetett túl idilli mellette az élet... úgy értem... A megszállott rajongás ritka szar dolog tud lenni... -  dünnyögtem. - Az biztos, bár nem tudom az ostrom alatt jártál-e vele vagy mi, a húgom meg nem él, szóval... - vontam meg a vállamat, majd inkább felhajtottam a maradék piát és rábámultam ELliotra, valahogy úgy, hogy hé, nem kell megszánni. Legalább is igyekeztem lyan fejet vágni, mint aki nem azért mondta, hogy panazskodjon vagy sajnáltassa magát. Mások előtt ez sosem volt szokásom. - Szóval bocs. - böktem ki majd inkább a kezünket kezdtem bámulni. Inkább azt néztem, mint hogy a hirtelen nagyon letargikus állapotba kerülő hapsit. Komolyan nagyszerű párost alkottunk ott ketten, szerintem lehetett is látni a fejünk felett azt a tipikus sötét felhőt. Meg mit tudtom én mit még. Aztán valahogy összefejeltünk, au, és még valami rá is cseppent a bőrömre.
Oké, lenyálazott?
- Öhm - motyogtam majd kezdtem érezni, hogy engedni kezd a kocka vagy bármi is volt ott.
– Allergiás vagyok rád úgy fest…
- Nagyszerű, még jobb is, mintha csak úgy random csorogna utánam a nyála - Aztán anynira meglepődtem, hogy valami más valami fura történt, így szinte egyszerre bámultam a fazonra, majd a cuccra, ami már csak az ő kezében volt. Komolyan ilyen megkönnyebbült sem voltam még soha életemben.
- Hát... hurrá. Meg ilyesmi. Ennek örömére inkább állom ezt a piálást. Ha már szerelmi izé is van... - bólogattam, és egek, de nehezen beszéltem. Majd előhaláztam a zsebemből némi galleont és az asztalon hagyva nehézkesen feltápászkodtam. A jövőben pedig el akartam messziről kerülni a furán levegőbe kalipmáló fazonokat.  Még visszafordultam és valami nagyon viktoriánus mozdulattal meghajoltam előtte.
- Uram. Egy élmény volt! - még el is vigyorodtam. Komolyan nem kellett volna innom. Amúgy is meg kellett még tennem valamit a távozás előtt. Odavondultam Matték asztalához, és Matt háta mögé lépve, a nyakához szorítottam az fenyőpálcámat.
- Ha még egyszer egy rossz szót is mondasz Rayláról vagy Estherről, fellógatlak, világos? - Aztán a következő mozdulattal ki is támolyogtam a levegőre.
Naplózva


Elliot O'Mara
Eltávozott karakter
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2020. 04. 08. - 20:51:31 »
+1

ajj… emberek…  




Ben
2001. február

outfit

Valami nők. Körülbelül ennyit fogtam fel a kisebb fiúcsapat sértegetéseiből és a kölyök sértődéséből. Ezek a kamaszok mindig túl komolyan veszik magukat… pedig, ha tudnák, hogy évek múlva már mennyire nem fogja őket érdekelni egyetlen roxforti nőcske sem. Nekem is ott volt Lisbeth, mint nagy szerelem, igazi kémia és forrongás, majd olyan könnyen hagyott alább, mintha soha nem is lett volna. Megtörtént és elmúlt, mint egy hosszú, izzasztó álom. Fura rá vissza gondolni, mintha nem is az életem része lett volna, csak könyvben olvasott sorok halovány emlékképe.
Depressziós egy kölyök volt. Ez pedig zavart. Nem volt elég a tény, hogy a kezünk egymáshoz, jobban mondva a dobozhoz tapadt… még azt is el kellett viselnem, hogy ilyen zavaróan savanyú képpel bámul maga elé s dünnyög. Volt ebben valami életképtelen, ahogyan talán abban is, ahogyan én éltem. Aki rám nézett egy gyereket látott. Viselkedésre, meg minden egyébre.
Az biztos, bár nem tudom az ostrom alatt jártál-e vele vagy mi, a húgom meg nem él, szóval...
A vállvonogatás és az ivás egy ilyen mondat után sosem jelen jót. Én is ilyen voltam anyám halála után… de az évek elteltek, én meg szép lassan elfogadtam. Nem volt okom tépelődni, pedig életében sem tettem nagyon mást. Miattam volt rosszul. Miattam üldözték. S miattam is halt meg. Nehéz volt beletörődni, de egészen egyszerűen muszáj volt, hogy élhessem az életemet. Már egy ideje nem néztem bűntudattal a sírjára. Valahol tudtam, hogy ő tudatosan áldozta az életét értem, ahogy mindig is tette volna, ha szükséges.
Erre inkább iszom… – fogtam a poharat, aminek az alján még lötyögött egy kis ital és lehúztam. Valószínűleg ez csak egy újabb hiba volt azon túl, hogy megint Forestre gondoltam. Nem kellett volna. Nem kellett volna hagynom, hogy az az álca, ami olyan erősen tartotta magát hetek óta megint félrecsússzon és semmissé váljon. De így lett, szóval sírtam, mint valami gyerek, aki eldobta magától a játékát és mikor újra kereste, már nem volt sehol… s talán másé is lett. Nem, O’Mara, az kizárt! A hang erőteljesen formálta meg a szavakat, szinte a szívem is a ritmusára kezdett zakatolni.
Nagyszerű, még jobb is, mintha csak úgy random csorogna utánam a nyála – mondta a gyerek, de most akármilyen ironikus is volt, nem nagyon volt kedvem elvigyorodni. Csak nyeltem egyet, elhúztam a kezem a dobozzal együtt és úgy néztem rá. Mit számított már, hogy a szememben ott ültek a könnycseppek? Ez a gyerek sokkal szerencsétlenebb volt nálam és biztosra vettem, hogy rengeteget sírt már ő maga is. Hogy ettől nem férfias valaki? Őszintén szólva jó ideje leszarom. Mióta Merelnek ott az erdőben kiadtam magamat… már vagy két éve, azóta minden olyan más lett. Még rejtegettem az érzéseimet, de sokkal kevésbé.
Hát... hurrá. Meg ilyesmi. Ennek örömére inkább állom ezt a piálást. Ha már szerelmi izé is van...
Amúgyis te álltad volna, hülyegyerek – gyilkos pillantást vetettem rá, miközben túl sok pénzt tett ki az asztalra. Nem néztem, mit csinál, csak arra gondoltam, hogy de jól fog jönni az a pénz. Így hát, én is felpattantam, mikor vigyorogva köszönt, és az asztal mellett elsétálva, egész egyszerűen felkaptam a galleonkupacot. Ebből már tudok rendes kávét venni reggelire, ha másra nem is, legalább erre jó volt ez a kis kaland. Azért még egyszer megfordultam, ahogy a kölyök az ellenfél asztalához sétál és egy pálcaintéssel a kis csoportosulás szószólójának disznóorrot varázsoltam. Ennyit megtehettem a kölyökért, ha már ilyen érzékenyen érintette a két nő megdugásának témaköre.
Megint túl jó fej voltál,O’Mara – a hang még egyszer utoljára megcirógatta az egómat, tőle szokatlan módon s hagyta, hogy ezúttal nyugalomban, őrült gondolatok nélkül tépjem fel az ajtót és igyekezzek el Roxmorts környékéről is.

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT!
A HELYSZÍN SZABAD.
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2024. 08. 18. - 15:53:52
Az oldal 0.132 másodperc alatt készült el 48 lekéréssel.