Oxford Street

-o-

SAGE BOLTON
outfit
melódia

Én és a gagyi kifogásaim. Egyre rosszabbak. Szóval most végül is itt kötöttem ki, az Oxford Streeten, egy tervvel, hogy akkor elverem a pénzt, amit anyám traktált rám. Kezdtem besokallni, gondoltam jót tesz majd, ha egyedül keringhetek egy kicsit. Ahogy megláttam egy nagyobb tömeget, éreztem, hogy most muszáj rágyújtanom. Tudtam, hogy rengetegen utálják, de nekem most kellett az a szál cigi. Már csak stratégiai okokból is. Szóval beletúrtam a táskám mélyébe, és elővettem azt az enyhén mentolos rettenetet. Ahogy körbelengett a füst és elindultam a tömeg felé, nem kellett annyira erőteljesen küzdenem a tömeggel, hogy tudjak haladni. Lehet attól féltek, hogy megragad rajtuk a dohányszag, vagy, hogy kiégetem a ruhájukat, a lényeg, hogy hatásos volt a trükk.
Ahogy az üzletsoron mentem végig, láttam egy feltűnően színes kirakatot, amit közelebbről is megakartam nézni. Eloltottam a cigimet és kerestem egy kukát, hogy kidobjam a csikket. A kirakat előtt álltam, néztem a napraforgós ruhát az egyik próbababán, és már megszületett bennem az elhatározás, hogy bemegyek és megveszem.
És majdnem be is mentem, de láttam valamit, vagy inkább valakit a szemem sarkából, ami miatt megtorpantam. Egy magas alak, egy busznyi turistahorda közepén. Nem lehetett eltéveszteni. Feltűnően nem tudta mi is történik körülötte, úgy nézett ki, mint egy elveszett kiskutya. Egy elveszett kiskutya, varázspálcával a farzsebében. A körülötte héderelő muglik egyre nagyobb figyelmet kezdtek fordítani rá, vagyis a megmunkált pálcára inkább, ami nem kicsit lógott ki a hátsó zsebéből. Megpróbáltam figyelmen kívül hagyni, hiszen felnőtt ember, legalábbis ebből a távolságból annak tűnt, biztos nem annyira elveszett, mint ahogy kinéz, csak nem tud mit kezdeni a turistákkal.
A bolt küszöbéről léptem vissza, és indultam el felé. Szinte biztos voltam benne, hogy nem kéne odamennem. Többször átfutott az agyamon, amíg a tömegen furakodtam át, hogy lehet csak vár valakit. Hogy valószínűleg csak én fújom fel. Ahogy odaértem mellé, gyengéden vállba vertem.
- Hát itt vagy!- szóltam rá, majd szerencsétlen nyakába ugrottam. - Kilóg a pálcád a farzsebedből, és kezdesz feltűnni a mugliknak. - suttogtam a fülébe, majd elengedtem. Nem sok időt hagytam neki, hogy feldolgozza az érkezésemet, mert meggyújtottam egy szál cigarettát, majd elkaptam a könyökét, és elkezdtem magam után vonszolni, ki a tömegből. Ahogy egy kicsit távolabbi, kevésbé forgalmas keresztutcába értünk, megálltam és elengedtem.
- Mit csinálsz itt? Mármint nem úgy nézel ki, mint aki ehhez a környékhez van szokva. - kérdeztem, ahogy végigmértem. Valahonnan nagyon ismerősnek tűnt, de az is lehet, hogy csak azért hittem annyira ismerősnek, mert varázsló. De nem mertem semmit biztosra állítani.

TO; T A N I A

2000. június


"I think we're alone now,
There doesn't seem to be anyone around
I think we're alone now,
The beating of our hearts is the only sound"

Éppen ezen a forró nyári napon sikerült magamnak olyan remek elfoglaltságot találni, mint a muglik között nyüzsgés. Nem lett volna ezzel gond, egy üzletet kerestem, ahol történetesen gumikacsát is árultak. Azt hallottam, hogy az nmp* típusú férfiaknak kifejezetten hatásos, ha le akarják küzdeni az egyedüllét okozta kellemetlen pillanatokat. Nem, mintha engem különösebben zavart volna az ilyesmi, ez is csupán tudományos megközelítése lett volna a témának s ha már éppen úgy alakult az élet, hogy jó pár hónapja nem volt tartós kapcsolatom, hát csapassuk. Szóval kikeveredtem egy nagyon forgalmas utcára, ahol aztán tényleg nem kevés ember volt.
Egy ideig megpróbáltam közöttük haladni, de aztán egyre nagyobb lett bennem a feszültség. Nem voltam ehhez a tömeghez hozzászokva. Az Abszol úton még a legdurvább napokon sem voltak ennyien, ráadásul távol is nevelkedtem az ilyen nagy városoktól. Matlocktól is jó pár kilométerre volt a családi birtok, ahol csak én és a testvéreim voltunk gyerekként. Aztán a Roxfort is eléggé elzárt volt a külvilágtól, az északi utazásaimról nem is beszélve. Nem voltam valóban ehhez szokva egyszóval és ettől hirtelen bepánikoltam.
Csak ácsorogtam, mint valami idióta, hagyva hogy ki-kikerüljenek. Néhányan még nekem is ütköztek, meglökve annyira, hogy megtántorodjak. Hosszú percek telhettek el így. Körbe néztem egyszer-kétszer, de fogalmam sem volt, hol is vagyok és merre van a gumikacsa bolt. Sóhajtva konstatáltam, hogy rohadt béna vagyok… és mikor már úgy voltam vele, hogy nem érdekel, hoppanálok, valaki a vállamhoz ért. A következő pillanatban meg a nyakamba ugrott. Hirtelenjében csak annyit fogtam fel, hogy jó az illata és hogy nem zavar az ölelgetés cseppet sem. Valószínűleg ez is az nmp tökéletes jellemzője volt.
– Hát itt vagy! – mondta, mintha ismernénk egymást, de nem tudtam megnézni magamnak jobban egyelőre. – Kilóg a pálcád a farzsebedből, és kezdesz feltűnni a mugliknak. – Suttogta a fülembe, a lehelete kicsit végig cirógatott a bőrömön, amibe beleborzongtam. Ahogy elengedett tudatosult csak bennem, hogy az ölelésre kicsit előre görnyedtem, mintha ösztönösen alkalmazkodtam volna hozzá, így könnyebben tudott a nyakamba ugrani.
– Te… – kezdtem, de közben már a farzsebembe dugott pálcához értem. Kihúztam onnan és betűztem rendesen a nadrágomba. Fogalmam sem volt, mikor tettem oda vagy hogy miért. Nem szokásom ilyen helyeken tartani, ha csak siettségemben nem igyekszem minél gyorsabban elsüllyeszteni valahova. Gondolom ez is a mugli tömeg része volt.
A lány belém karolt és húzni kezdett. Ekkor sandítottam jobban felé, megpróbálva kifürkészni, miért olyan ismerős... aztán kezdett leesni. Egy kocsma, egy cigi és mi.  Roxmortsban történt, valahol a Szárnyas Vadkan előtt. Addigra már egészen megtanultam, hogy a Három Seprűt jobb elkerülni, mert a diákok állandóan ott lebzselnek és aligha lehet ülőhelyet találni. A Vadkan társasága ezzel szemben izgalmas volt és néha-néha még szerencsejátékozni is lehet, ha valakinek kedve szottyant a köpkőhöz. Azon a napon, amikor találkoztunk a vetélytársam merevrészegre itatott és elnyerte minden pénzem. Így hát kimentem a friss levegőre dohányozni… na ott volt a lány. Őt szórakoztattam a sárkányokkal, amiket örömmel eregettem füst formájában a levegőbe. Láthatóan neki nem ugrott be a dolog.
– Mit csinálsz itt? Mármint nem úgy nézel ki, mint aki ehhez a környékhez van szokva. – Szólt hozzám ismét, mikor egy valamivel csendesebb kis utcához érkeztünk.
– Te vagy a lány a Szárnyas Vadkan elől! – mondtam és még rá is mutattam, mintha azt jelezném, most aztán megvagy. – Sage vagyok. A sárkányos fickó. Emlékszel? Ha már így összefutottunk, a gumikacsa boltot keresem… nem tudod merre kéne mennem? – kérdeztem és kinéztem a forgalmas utca felé.

*nagyon magányos pasi

-o-

SAGE BOLTON
outfit
melódia

Már elkönyveltem magamban, hogy csak én vagyok hülye, és igazából valószínűleg még sosem láttam a fickót, akit kirángattam a muglik közül, amikor szinte szabályosan felkiáltott, ami váratlanul ért, kicsit összerezzentem.
-Te vagy a lány a Szárnyas Vadkan elől! Sage vagyok. A sárkányos fickó. Emlékszel? Ha már így összefutottunk, a gumikacsa boltot keresem… nem tudod merre kéne mennem? - kezdte hadarni hevesen, szinte fel sem tudtam fogni. Ahogy rám mutatott hátrébb léptem, majd a hajamba túrtam. Nem szoktam túl sokat lógni a Vadkan előtt... de valami kezdett derengeni. Pár héttel ezelőtt lógtam arra utoljára. Akkor is vizecskéztem egy nem túl közeli ismerőssel, elég hamar el is tűnt, én meg egyedül maradtam és letáboroztam a kocsma elé. Szerintem már picsarészegen levegőztem és dohányoztam kint, amikor kijött egy szintén illuminált állapotban lévő pali. Igen, most már megvan, a füstsárkányaira és hogy próbált szórakoztatni emlékeztem. Köztünk szólva nem igazán kellett erőlködnie. Halkan felnevettem, és megráztam a fejem.
- Oké, oké. Lassíts! - elnyomtam a cigimet, majd megint ránéztem. - Te bejöttél London valószínűleg legforgalmasabb utcájába, egy gumikacsáért? - vontam fel a szemöldökömet.  Valahogy ez nem állt össze nekem. Minek egy varázslónak gumikacsa? Minek neki gumikacsa? Sóhajtottam, aztán elkönyveltem, hogy lehet jobb, hogyha nem tudom. Közelebb léptem, majd kezet nyújtottam neki, mert arra nem emlékeztem, hogy bemutatkoztam e a Szárnyas Vadkan előtt. Valószínűleg nem, mert becsiccsentve mindenkit nagyon szeretek, és vihogok, mint valami fakutya, de értelmes dolgok nem sűrűn hagyják el olyankor a számat.
- Tania. - hosszú szünetet tartottam, gondolkodtam, emlékeim szerint, valamelyik keresztutcában volt egy kisebb Home Depot féleség. - Ööööö... Gumikacsa bolt kimondottan nincs, de tudok a környéken egy helyet, ahol nagy eséllyel lehet kapni. - remélem jól emlékszem és tényleg itt van egy, vagy két utcával lejjebb, és nem kell szegénnyel össze-vissza keringenem. Megfogtam a csuklóját, és elindultam vele abba az irányba, amerre az általa keresett boltot sejtettem. Visszamentem vele a tömegbe, aztán a következő utcán fordultunk be, itt nem volt akkora tömeg, csak pár eltévedt turista, meg lézengő londoniak. Már majdnem elértem vele a kitűzött úti célhoz, amikor a táskám - vagy inkább a táskámban a telefonom - elkezdett csörögni, én meg úgy megijedtem hogy ledobtam a táskámat a vállamról. Miután leesett, hogy mi történik, felvettem a táskámat és kitúrtam belőle a zörgő mugliketyerét, amit anyám sózott rám. Minden további nélkül kinyomtam a hívást, és visszaejtettem az antennás téglát a táskámba.
- Bocsi, nem akartalak megijeszteni. - néztem fel Sagere, és reménykedtem benne, hogy nem akasztotta ki az  előbbi élmény, tudom, hogy vannak varázslók, akik nem kezelik jól az ilyesmit. Lassan megyek vele tovább, és pár percen belül megérkeztünk a "gumikacsa bolt" bejáratához.

 

TO; T A N I A

2000. június


"I think we're alone now,
There doesn't seem to be anyone around
I think we're alone now,
The beating of our hearts is the only sound"

Ha valamire számítottam is, hát az nem az volt, hogy egy roxmortsi ismerősbe botlok majd éppen Londonban. Egyre tovább nézve a lányt, egyre élénkebbé váltak azok a homályos, enyhén ittas emlékek. Jól emlékszem, ahogy sárkányokat fújtam a cigaretta füstből, talán egy-kettő nem sikerült tökéletesen, de az egészen lenyűgözte, mikor az egyik egy nagyobbacska füstkörön repült át. Meglehet csak azért mutatott olyan lelkesedést, mert ő sem volt éppen józan. Ám akkor, abban a helyzetben olyan viccesnek tűnt az egész. Azt hiszem, élveztük egymás társaságát.
– Te bejöttél London valószínűleg legforgalmasabb utcájába, egy gumikacsáért? – kérdezte felvont szemöldökkel, miután elnyomta a cigijét. Én pedig éppen akkor nyúltam be a zsebembe a cigarettás dobozért, hogy egy szálat előhúzva az ajkaim közé dugjam, majd meggyújtsam. Ezúttal nem pálcával, hanem egy egyszerű öngyújtóval végeztem el ezt a mozdulatot. Egy mugli boltba vettem, de ezelőtt csak egyszer használtam. Akkor is meggyújtottam a hajamat, ezúttal csak az ujjam hegyét égettem le.
– Fenébe! – ráztam meg a kezemet, mintha az bármit is segíthetne a fájdalmon és az éget bőrszagán. – Igen, azért jöttem ide. A Foltozott Üstben azt mondta pár hete egy ivócimborám, hogy az Oxford Streeten van egy gumikacsát áruló üzlet. Csak hát azt nem említette, hogy ez az utca ilyen végtelen hosszú… és ekkora a tömeg is. – Panaszoltam el.
Ezután következett egy rövid emlékeztető, hogy mi is a neve. Lehet, hogy említette a Szárnyas Vadkan előtt ácsorogva, az igazat megvallva nem emlékeztem rá, csak a sötét szemeire, az aranyos göndör hajára, meg arra, hogy milyen alacsony… azt nagyon édesnek találtam ott. Nem tudom miért, de vonzódom a kis teremtű nőkhöz. Persze itt nem erről volt szó, de azért megjegyeztem magamban, hogy ez milyen csodás tulajdonság is.
– Ööööö... Gumikacsa bolt kimondottan nincs, de tudok a környéken egy helyet, ahol nagy eséllyel lehet kapni.
A mondandója közben egy pillanatra a számba vettem a leégett hüvelykujjamat, hogy enyhítsem az érzést, ami ott lüktetett benne. Eléggé fájt, de nem akartam nyafogni, mint egy ötéves, ráadásul a nyálam kellően hűsítette is a területet. Ezután fogta meg a csuklómat és indultunk meg egy olyan irányba, ahol jóval kevesebb volt a turista. Mivel azok is mind muglinak tűntek, most nem szórakoztam el a füsttel, csak békésen dohányoztam. Csak akkor fordultam meg, mikor az egyiknek valami masinát láttam meg a kezébe. Tania persze nem hagyta, hogy megálljunk, így gyorsan folytattuk az utat, addig míg valami zaj nem jött a táskájából. Ekkor elengedett és valami kütyüt vett elő ő is, majd nyomogatni kezdte. Érdeklődve figyeltem az elnémult találmányt.
– Bocsi, nem akartalak megijeszteni.
– Nem ijesztettél meg… – jegyeztem meg és egyértelműen bámultam a táskát, ahol eltűnt az a téglaforma valami. – Megnézhetem? Igazából eléggé érdekelnek a mugli dolgok… csak odahaza sosem engedték, hogy ilyesmivel foglalkozzak. Felnőttként meg eléggé eltávolodtam a témától. – Nem tudom, miért is meséltem ezt el neki. Valószínűleg a legtöbben azt gondolják, hogy az aranyvérűek mind sznobok, tökéletes életük van és gazdagok. Hát rám csak a gazdag volt igaz, mert se sznob nem voltam és a tökéletes élet is csak egy jó viccnek tűnt.

-o-

SAGE BOLTON
outfit
melódia

– Nem ijesztettél meg… Megnézhetem? Igazából eléggé érdekelnek a mugli dolgok… csak odahaza sosem engedték, hogy ilyesmivel foglalkozzak. Felnőttként meg eléggé eltávolodtam a témától. –Ahogy elhangzott az a pár mondat felötlött bennem a gondolat. Elég sok mindent tudnék neki mondani, és nem kéne otthon lennem. Nem kéne azt hallgatnom, hogy apám traktál azzal, hogy találkozzak anyámmal. Elsőre örültem, hogy megint szóba állnak egymással, de már kezdenek mindketten az agyamra menni a hülye nyaggatásukkal. Először elhessegettem a gondolatot, ennél talán jobb vagyok. Az épület falának támaszkodtam, úgy néztem rá ismét.
- Persze, ha gondolod... - könyékig nyúlok a táskámban a telefonomat keresve, amikor végre megtalálom azt a nyavalyát, odanyújtom neki - ha gondolod, tarthatok neked mugliismeret szakkört, elég jól ismerem őket. Könyveket is tudok adni, már, ha te is szeretnéd. - kezdtem a hajammal babrálni. Ennyit arról, hogy ezt a gondolatot elhessegettem. Egy félmosollyal az arcomon szólok hozzá ismét.
- Az öngyújtó használatára is megtaníthatlak, ha nem akarod mindig megégetni magad. - intek a keze felé, amin sikerült megégetnie magát. Figyeltem, ahogy tanulmányozza a kisebb tégla méretű antennás kütyüt, látszott rajta, hogy sosem látott még ilyet, egészen lenyűgözte.
Kicsit haragudtam magamra, amiért szinte mindenkiből menekülőútvonalat csinálok, de már mindegy. Úgy sem menekülhetek örökké, felesleges ezen rágódnom. Ő meg valószínűleg úgy sem fogja ezt sosem megtudni. Ha visszakaptam a telefont, elrugaszkodtam a faltól, és beinvitálom Saget, hogy közös erővel vadásszunk neki egy gumikacsát, a meglepően üres Home Depotban. Rajtunk kívül még egy-két embert láttam keringeni, szóval társaságtól nem kellett tartanunk. Volt itt minden, egész szekrénysoroktól kezdve, franciaágyakon és mindenféle mugli csetreszeken át minden, a legapróbb kiegészítőkig, mint gumicsirke a kutyáknak, és gumikacsa a nagyon magányos pasiknak. A hangszórókból gagyi bevásárlás aláfestésre szolgáló, felettébb idegesítő dalok szóltak. Utáltam az ilyet, mert nem lehetett előlük menekülni, de legalább most nem karácsony dalokat nyomattak. Ahogy elindultam befelé végighúztam az egyik műanyag polc szélén egy ujjamat, majd hátranéztem Sagere.
- Jössz? - vontam fel az egyik szemöldökömet és mentem tovább, a fürdőszobai kiegészítők felé, vagyis amerre reméltem, hogy lesznek, mert ugyan jó párszor jártam erre, itt bent sosem voltam még. Ahogy elhaladunk egy adag porcelán vécécsésze mellett, nyomok egy hirtelen balost, és levállalom az egyik polcot. Mivel nem volt túl erős a becsapódás, nem esett le semmi, ami nekem csak jó, mert ahogy végignéztem a kiállított vackokat, mindegyik valami porcelán vagy kerámia kütyü amivel az emberek a fürdőszobáikat aggathatják tele. Megálltam egy adag szappantartó előtt, a hajamba túrtam, majd kicsit tanácstalanul néztem körbe. Úgy tűnt, a kincskereső ösztöneim csak régiségkereskedésekben működnek.

TO; T A N I A

2000. június


"I think we're alone now,
There doesn't seem to be anyone around
I think we're alone now,
The beating of our hearts is the only sound"

Tania az épület falának támaszkodva nyúlt be a táskájába. Mindig is érdekeltek a mugli dolgok, csak éppen a dekadens Bolton családba nem illett bele, hogy ilyesmikkel foglalkozzak. Az apám rendszerint annyit morgott oda, hogy inkább a családunk nevének fényezésével foglalkozzak. Ezért is fordultam végig a szimbólumkutatás és a rúnaismeret felé. Ezt pedig ő értékelte a legjobban. Mindenben támogatott, ami persze szemet szúrt Keith-nek és az anyjának is. Nem csoda, hogy szinte örömtáncot jártak, mikor beköltöztem a kollégiumba, majd külföldre mentem kutatómunkára. Meglehet, azt is várták, hogy majd meghalok és akkor az öcsém első számú örökösként lép a helyemre. Nem sikerült a kis tervük, nem csoda hát, hogy most mindent megtesz Keith, hogy kitúrjon az otthonomból… mert az már csak az enyém.
– Persze, ha gondolod... – Nyújtotta át a fekete téglaforma kütyüt. A kezembe vettem és máris vizsgálgatni kezdtem. – ha gondolod, tarthatok neked mugliismeret szakkört, elég jól ismerem őket. Könyveket is tudok adni, már, ha te is szeretnéd.
Rápillantottam, miközben a hajával kezdett babrálni. Érdekes ajánlat volt. Nem nagyon mélyedtem el a mugli irodalomban, egyszerűen nem volt rá lehetőségem. Ezért egy-két kivétellel szinte semmihez nem volt még szerencsém. Nem csoda, hogy már is izgatott lettem a lehetőségtől. Közben az orromhoz emeltem a kütyüt és megszagoltam. Furcsa szaga volt, olyan műanyag szag és még valami keveréke.
– Az öngyújtó használatára is megtaníthatlak, ha nem akarod mindig megégetni magad.
– Azt hiszem, az hasznos tudás volna. – Bólintottam vigyorogva. Közben végig húztam az ujjaimat a műanyagba süllyesztett gombokon. Furcsa, kissé talán puha érintésük volt… olyan gumiszerű. – Azt hiszem, élvezni egy szakkört. Legalább lenne, mit csinálnom a nyáron. – Nyújtottam közben vissza a téglát, remélve, hogy később még több alkalmam lesz a tanulmányozására. A cigimet is eldobtam, jelezve, hogy haladhatunk tovább részemről.
Tania újra meg is indult, én pedig követtem a megfelelő üzlet felé. Egyszerűen letaglózott mennyi minden volt odabent. A muglik tudják mi az élet: mindenből jó sok és főleg műanyag. Az a sok szín, a sok furcsa illat, annyira magával ragadott, hogy már a bejáratnál sikerült lemaradnom. Ugyanis csak megálltam és bámultam körbe-körbe, mintha csak egy múzeumba rángattak volna be.
– Jössz? – Tania hangja térített magamhoz. Elvigyorodtam és elindultam abba az irányba, amerre tartott. Biztosan látta rajtam a lelkesedést, nem mintha megpróbáltam volna egyáltalán titkolni azt.
Összerezzentem, ahogy mellettünk egy halom porcelán összekoccant. Ahogy elnéztem őket, nem nagyon tudtam megállapítani, hogy pontosan mi mire is való. Az igazat megvallva, sosem voltam igazán a helyzet magaslatán, ha ilyen otthoni témákról volt szó. A lábast sem tudtam megkülönböztetni a levesestányértól név alapján. Egyszerűen csak tudtam, melyikből kell enni és melyikhez jobb, ha nem nyúlok hozzá.
– Ez nem fájt? – kérdeztem, ugyanis a becsapódást Tania válla okozta.
Hamarosan jó pár gumikacs került a látóterembe, ráadásul nem is csak a sárgaszínű volt ott. Akadt rózsaszín, kék, piros… egészen elcsodálkoztam, hogy mennyi féle van.
– Tudod mit próbálnék ki?  – kérdeztem és levettem egy rikítólila színű kacsát. Megnyomtam, így egy hápogó hang is előtört belőle. Erre felhorkantottam a röhögéstől. – A mugli italokat. Ha ismered őket, mutathatnál pár jót és akkor bevásárolnék. Van nálam bőven mugli pénz.  – Folytattam és újra megnyomtam a kacsát. Ez a példány egészen megtetszett a maga rondán kifestett valójában. Talán később meg is bűvölöm, hogy a hápogása jobban hasonlítson egy igazi kacsáéra.
– Ha van kedved ihatsz velem.

-o-

SAGE BOLTON
outfit
melódia

Kicsit fáj a vállam, ahogy odanyúlok, ahol lekoccoltam a polcot érzem a tompa fájdalmat. Valószínűleg be fog lilulni, alig várom. Ácsorgás közben reménykedem, hogy elmúlik, a táskám pántja pont annyira cseszteti azt a pontot, hogy érezzem a törődést.
– Ez nem fájt? – kapom a kérdést a mellém érő Sagetől.
Válaszul csak hanyagon megvonom a vállam.
– Nem… Annyira… - indulok lassan tovább a soron, hogy megtaláljuk a hőn áhított gumikacsákat.
Sage fel is találja magát, és amikor megtalálja, amit keres, mély érdeklődéssel kezd kutatni a sok különböző színű és méretű kacsa között. Én is leveszek egy nagyon furcsa piros darabot, aminek kékre festették a csőrét, viszont kicsit elcsúszott, így meglehetősen bizarr a végeredmény. Ha egy sötét sikátorban találkoznék ezzel a kacsával, vagy inkább egy nagyobb változatával, valószínűleg megijednék. Komolyan, az a mereven semmibe bámuló tekintet, és a ferdén festett csőr igazi horrorfilm alapanyagot csinál szerencsétlenből. Lassan csúsztatom vissza a kacsát a polcra, amikor meglátom, hogy a társaságom egy hasonlóan bizarr, rikító lila darabot vesz a kezébe.
– Tudod mit próbálnék ki?  – érkezik nekem címezve egy kérdés.
– Nem, de mindjárt megtudom – motyogom alig hallhatón.
– A mugli italokat. Ha ismered őket, mutathatnál pár jót és akkor bevásárolnék. Van nálam bőven mugli pénz.  Ha van kedved ihatsz velem. – halványan elmosolyodom a gondolattól, úgy is gondoltam már arra, hogy ránézek arra az eldugott kis italdiszkontra, ahová mostanában járok vizecskét szerezni. És különben is, ingyen piát visszautasítani? Öreg hiba lenne.
– Ez egy olyan ajánlat, amire nem tudok nemet mondani. Szerintem a mézes whiskeyt szeretni fogod. Az egész hasonlít a lángnyelvre. – a fülem mögé tűröm a hajam, inkább kevesebb, mint több sikerrel, majd amikor látom Sagen, hogy elhatározza magát a borzasztó lila kacsa mellett, tovább indulok, a pénztárak felé.
– Ezek után elvihetlek egy italdiszkontba, ha gondolod, annyira nincs messze, csak pár perc séta. – néztem hátra a gumikacsát szorongató varázslóra.
Ha rizikósan lerendezte a fizetést, a pénztáros pedig kellőképpen elszörnyülködte magát azon, hogy milyen nagy címlettel fizet, kimegyünk a nehéz üvegajtón, a kószáló turisták közé. Mielőtt bármerre is mennénk, átveszem a táskám egyik vállamról a másikra, hátha enyhül a tompa fájdalom. Mikor végzek, megfogom Sage csuklóját, nehogy elhagyjam, majd elindulok vele az utcán lefelé. Pár kanyar, és kereszteződés után egy kicsit szűkebb és kevésbé kivilágított utcába érünk. Megtorpanok egy pillanatra, ahogy elhúz mellettünk egy biciklis, majd Sagere nézek, hogy minden rendben van e. A kezem lecsúszik a csuklójáról a kézfejéhez, mire elhúzom a kezem inkább, a fura szituációk elkerülése érdekében. Csavargatni kezdem a hajam, majd lassan tovább indulok a hosszú és keskeny utcán.

 

TO; T A N I A

2000. június


"I think we're alone now,
There doesn't seem to be anyone around
I think we're alone now,
The beating of our hearts is the only sound"

A tekintetem még többször Tania vállára tévedt. A ruhákon keresztül persze nem láthattam, hogy valóban megjelenik-e lassacskán a lilás-kékes folt, amihez nekem is olyan sokszor volt a szerencsém az ügytlenkedéseim során. Tegnap is például, mikor egy kicsit túltoltam a whiskeyt és a dohányt, úgy botorkáltam végig a szobán. A sípcsontom tiszta erőből nekiütközött az ágykeretnek, csúnya nyomot hagyva maga után. Rajtam még a legkisebb koccanás is könnyedén meglátszott, még ha nem is hagyott komolyabb nyomot.
– Nem annyira? Kár, pedig szívesen adtam volna rá olyan apukás gyógypuszit… – Nevettem fel. Reméltem, hogy érti, ez csak vicc, nem ilyen perverz módon akarok ráhajtani vagy éppenséggel nem én vagyok a környék cukros bácsija. Egyszerűen csak szerettem volna mosolyt csalni az arcára.
Ugyanez volt a helyzet később a lila gumikacsával is, amit beszélgetés közben alaposan megnyomorgattam, hogy furcsa, sípoló hangot préseljek ki belőle. Groteszk volt a maga szürreális árnyalataival, de tökéletesen megfelelt a nmp-lét örömeinek kiélvezésében. A kádban kacsát úsztatni mégis csak érdekesebb, mint a lét értelmén gondolkodni… mostanában sokszor rám talált a filozofálhatnék. Nagyrészt persze azért, mert éppen a vagyonom, az örökségem elvesztésének veszélye hatalmas bárdként lebegett felettem… és még csak állásom sem volt.
– Ez egy olyan ajánlat, amire nem tudok nemet mondani. Szerintem a mézes whiskeyt szeretni fogod. Az egész hasonlít a lángnyelvre.
Megint megnyomtam a kacsát. A kis lilaműanyagra pillantottam, biztosan tudva: ez kell nekem.
– Ő kell nekem. Tökéletesen fog lebegni a vízen. – Magyaráztam lelkesen és már azon gondolkodtam, mi legyen az újdonsült barátom neve. Persze valami ezt a mélyenszántó gondolatot is felülírta, mégpedig a mézes whiskey gondolata. Eddig valóban csak lángnyelvvel tömtem magam, azt is nagyrészt felejtés céljából… ha pedig az nem volt, hát ott volt nekem a bor, amiből szépszámmal nyúltam le a matlocki pincénkből. Talán csak egy-két kevésbé jó évjáratot hagytam magam után. – Jól hangzik ez a whiskey dolog – mondtam aztán, mikor elindultam Tania után a kassza felé. Közben már a zsebembe turkáltam, hogy kivegyek egy papírpénzt.
– Ezek után elvihetlek egy italdiszkontba, ha gondolod, annyira nincs messze, csak pár perc séta.
Bólintottam csak, ugyanis pillanatok alatt sorra kerültem. A pénztár mögött álló színes hajkoronát viselő lány bosszankodva jegyezte meg, hogy mostanság mindenki ilyen „nagy” bankjegyekkel fizet. Akármennyire is néztem, méretileg nem igen tért el a hasonló mugli pénzektől.
– Szerintem pont ugyanakkora, mint a többi… – mondtam egy vállrándítás kíséretében, mire furcsa pislogást kaptam válaszként. Mindenestre a gumikacsát hamarosan becsomagolták, a visszajáró pedig a zsebemben kötött ki. Így aztán gyorsan újra odakint találtuk magunkat az utcán. Csendesen haladtunk valamerre, egyre szűkebb utcák felé. Tania ujjai közben megint a csuklómat szorongatták. Hát igen, szükség is volt az ilyen biztonsági intézkedésekre, hiszen nem nagyon ismertem ki magam a mugli Londonban. Érdekes volt az a sok ember odakint, meg a csillogó-villogó kirakatok, de valóban nem ártott mellém egy támogató, aki aztán kiigazodik mindenhol.
Elsüvített mellettünk egy bicikli… éreztem, ahogy a felkavart levegő beleborzol a hajamba. Tania pedig megrezzent, az ujjai már nem is a csuklómat, hanem a kézfejemet szorongatták. Zavara jöhetett, mert egy pillanattal később már nem is ért hozzám, csak a hajába fúrta az ujjait. Lassan követtem.
– A biciklik veszélyesek? – kérdeztem és mintha nem történt volna semmi a haját csavargató ujja után nyúltam. Finoman megszorítottam a kezét és úgy húztam magunk közé. Jobb volt így, hogy fogtam. Megadta azt a biztonságérzetet, amire szükségem volt… és hát igencsak kellemes volt amúgy is.
– Néhány megbűvölt példánnyal találkoztam már.

-o-

SAGE BOLTON
outfit
melódia

Igazából utána ugathattam volna a biciklisnek, egy-egy jól irányzott kellemes káromkodás mindig megfelelő, ha az ember a nemtetszését akarja kifejezni Londonban. Számtalan ilyet tapasztaltam már, pláne amíg taxival közlekedtem. Pedig az nem volt egy hosszú időszak.
– A biciklik veszélyesek? – nyúlt óvatosan a kezem után, majd finoman megszorította kicsit, hogy éreztesse, nincs gond. Halványan elmosolyodom, majd kinyögök egy választ.
– Csak annyira, mint a polcok, és a pénztáros lányok. Azt hiszem majd azt is meg kell próbálnom elmagyarázni, hogy működik a font. – vetek egy kósza pillantást az egymásba kapaszkodó kezeinkre. Azt hiszem, ezt az érzést megtudnám szokni. Nincs benne semmi mögöttes szándék, vagy rosszindulat. Teljesen ártalmatlan és ártatlan.
Aztán lehet, rosszul érzem, és egyáltalán nincs igazam. De ez most egyáltalán nem számít.
- Néhány megbűvölt példánnyal találkoztam már. – fejezte be a gondolatot. Emlékszem az első biciklimre, teljesen snassz piros gyerekbringa volt. A tanulási folyamat alatt egyszer elszabadult velem a bringa, amiben nem vagyok biztos, hogy a mágia nem játszott szerepet, majd átgázoltam egy szerencsétlen macsekon. Túlélte, csak a lába tört, de utána nem szívesen lebzselt a társaságomban, én pedig nem szívesen ültem biciklire utána.
- Ha elég nagy szerencsétlen vagy, megbűvöletlen bringával is össze tudod törni magad. Tapasztalat. – lassan indulok vele tovább, abba az irányba, amerre emlékeim szerint az italbolt található. Szabad kezemmel benyúlok a táskámba, majd nagy nehezen kihalászok egy szál cigit, amit a két ajkam közé dugok, hogy a kezemmel a gyújtóm után tudjak kutatni. Amikor megtalálom végre azt a nyamvadtat, nem túl gyakorlott mozdulattal meggyújtom a számból lifegő szálat.
Még egy sarok és pártíz méter séta választ el minket az apró, neonfényekkel kivilágított üzlettől, aminek ajtajában megállunk, amíg elszívom és elnyomom a cigimet. Ahogy ez megtörténik, behúzom magammal Saget a kissé kétes kinézetű üzletbe. Amikor belépek, a pult mögül köszönt egy ismerős arc.
– Nahát, megint itt tetszik elverni a pénzét, kisasszonka? – ugrik fel a kissé hiányos fogsorú, öreg néni a székéből. – Kit tesztett magával honni? – kérdezi a néni, ahogy végigméri az utánam belépő Saget. – Nadon csinos a fiatalember, azt meg kell hanni. – mormogja, ahogy visszaül a székére.
Kicsit elpirulok, majd elindulok a sorok között, és reménykedem benne, hogy Sage követ.
 

TO; T A N I A

2000. június


"I think we're alone now,
There doesn't seem to be anyone around
I think we're alone now,
The beating of our hearts is the only sound"

A bicikli után néztem, míg Tania ismét meg nem szólalt. A hangjára felé fordultam, hogy a sötét hullámokba fúródó ujjai játékét figyeljem. Én is szerettem a saját hajamat piszkálni, ha kellően göndör volt éppen – ami nagyrészt a londoni páratartalom függvénye volt – fogtam, kihúztam és azt bámultam, miképpen ugrik vissza az eredeti formájába. Nem tudom, miért éreztem szükségét, hogy megragadjam a kezét és megfogjam olyan finoman, hogy ne tudjuk elveszíteni egymást. Valójában Tania volt a támasztékom ebben a számomra nagyrészt ismeretlen világban. Ráadásul remek vezető volt. Éreztem, hogy tőle aztán sokat tanulhatok még és engem bizony érdekeltek a kalandok.
– Csak annyira, mint a polcok, és a pénztáros lányok. Azt hiszem majd azt is meg kell próbálnom elmagyarázni, hogy működik a font. – Magyarázta és lepillantott az egymásba kapaszkodó kezeinkre. Vártam, hogy esetleg elhúzza, bár láthatta, hogy rossz szándék nincsen bennem. Ez nem kényszer, nem kell fognia, ha nem akar… bár én örültem neki. Természetesnek hatott, és pont ettől volt tökéletes.
– Eddig azt hittem egészen jól értem a font működését. Lehet, hogy a gumikacsaboltban az is másképp viselkedik?– Kérdeztem. Tudtam, hogy a muglik leleményesek és sok olyan dolgot készítenek, amik a varázslást helyettesítik. Nem lepett volna meg, ha a pénzben is van valami trükk, ami miatt a kisebb jobb, a nagyobb rosszabb… de nekem fogalmam sem volt róla, hogy átméretezett fontot kellett volna kiváltanom a Gringottsban, mielőtt mugliföldre tévedek.
Ezután jegyeztem meg, hogy amúgy a bicikli nem tűnik különösebben veszélyesnek, hiszen megbűvölt változatával már találkoztam. Nem egy varázsló szórakozott ilyesmivel, hogy sikeresebben, hol sikertelenebbül. Rosszabb esetben magasról estek nagyon nagyot, akár a kviddicsjátékosok… ha már itt tartunk, a Matlock melletti faluban lakó kölykök egyszer meghívtak egy repülő-biciklis kviddicsre. Az apjuk rajongott a muglikért, gyűjtött és kísérletezett minden tárggyal, amihez csak hozzájutott. Később a minisztérium persze eléggé rá szállt, engem meg apám eltiltott tőlük. Onnantól még annyi barátom sem volt és egyedül kevertem magam bajba.
– Ha elég nagy szerencsétlen vagy, megbűvöletlen bringával is össze tudod törni magad. Tapasztalat.
Bólintottam egyet, nem kérdezve inkább a fájdalmas emlékekről. Amúgy is eléggé lefoglalt a mugli London minden részének megfigyelése. Nem gyújtottam rá az út alatt, csak magamba szívtam Tania cigarettájának füstjét, passzíven élvezve az élvezhetőt. Aztán egy neonfényes, furcsa épület előtt vártuk meg, míg elszívja azt. Kicsit közelebb is hajoltam, hogy bekebelezzem a füstfelhőt. Tolakodni nem tolakodtam ennél jobban. Tania nem annak a típusnak tűnt, aki szereti, ha megfosztják bármilyen formában is a szabadságától. Volt benne valami nagyon laza, nagyon komoly és nagyon különleges keveréke. Ez lehetett az oka annak, hogy olyan jól elvoltunk a Szárnyas Vadkan előtt is Roxmortsban.
Végül beléptünk az újabb üzletbe, ahol egy banya máris megjegyzéseket tett rám. Szerencsére inkább pozitívakat, amennyire az akcentusából ki tudtam venni.
– Jó napot néni… én…
Esélyem sem volt bemutatkozni, Tania ugyanis a sorok közé lépett, én meg alig győztem vele a lépést tartani. A szavam amúgy is elakadt volna a rengeteg csillogó üveg láttán, amik mind-mind muglialkoholos italkot rejtettek magába. Persze nem voltak ismeretlenek a whisky vagy éppen a bor szó, inkább csak az összetevők mássága lepett meg, ahogy el-elcsíptem egy-egy címkét.
– Itt mindig ilyen lelkes a fogadtatás? – kérdeztem. – Úgy tűnt, hogy a néni nagyon örül nekem. Remélem, nem kéri el a t-e-l-e-f-o-n-számomat. – Mondtam kissé bizonytalanul, nem bízva abban, hogy jól betűzöm el akár a szavamat. Mindenestre hallottam már ezt-azt a muglivilágról. – Talán annyira nem tetszettem neki.

-o-

SAGE BOLTON
outfit
melódia

Láthatóan lenyűgözte a muglik Londonja, de még mindig elég gyámoltalannak tűnt. Igazából megértem, én is így nézhettem ki amikor ismerkedtem a varázsvilággal, csak nekem nem ugrott senki a nyakamba, hogy megpróbáljon megmenteni. Így jártam. De örültem, hogy most nem vagyok egyedül. Igazából szórakoztató, és nem csak a teljesen lehetetlen kérdései miatt.
– Eddig azt hittem egészen jól értem a font működését. Lehet, hogy a gumikacsaboltban az is másképp viselkedik?– érkezett a következő nagyon lehetetlennek hangzó kérdés. Halkan felnevetek, de azért utána kicsit megszorítom a kezét, hogy érezze, nem megsérteni akartam. Egyszerűen csak túl abszurd a gondolat, hogy kibírjam nevetés nélkül.
-Igazából pont ugyanúgy működött a font, mint másutt... A nagy pénzt ne szó szerint vedd. Nem a méret miatt lesz nagy, hanem mert a számok nagyok, amik rá vannak írva.- magyarázom, még kint a diszkont előtt ácsorogva. Eszembe jut, ahogy tavaly nyáron először futottam bele Elliotba. Ő sem tud bánni a fonttal, emlékszem, kicsit lestresszelte a pultos lányt, amikor százassal próbált fizetni egy fagyitölcsért. Ahogy elnéztem, Sagenek azért egy fokkal jobban ment a történés, csak fogalmi zavar van a fejében. Ahogy a fizetési szokásokat elemezgettem, Sage kicsit közelebb hajolt, amit nem nagyon értek, de igazából nem tartom fontosnak. Még nem kényelmetlen, és láthatóan nem az a szándék vezérli, hogy lekapjon, vagy bármi hasonló.
Elnyomom a cigimet, és belépek a színes-szagos üzlethelyiségbe. Mellbe vág a meleg, és az olcsó sör, idős néni és körömvirágos kézkrém keverékének szaga, ahogy átlépek a küszöbön. Sokszor éreztem már ezt a szagot, de valahogy sosem sikerült megszoknom, lehet sosem fogom. Nem mintha szeretném megszokni, csak elsőre nem mindig esik jól. A néni aranyosan körberajong engem és Saget, ami szerintem mindkettőnket meglep, legalább egy kicsit. Sage kicsit naivan lép közelebb a nénihez és már majdnem bemutatkozik neki, a pult mögött ücsörgő néni legnagyobb örömére, akinek lételeme, az üzletbe belépők életének pletykálása, tapasztaltam, többször is. Miután köhintek egyet, kis hezitálással inkább engem követ, és nem próbálta meg elhódítani az öreglányt.
– Itt mindig ilyen lelkes a fogadtatás? – jön utánam. Erre igazából nem tudok válaszolni, mindig tartottam kicsit a helytől, mindig igyekeztem úgy időzíteni a látogatásaimat, hogy a sok suttyót lehetőleg elkerüljem, de ez nem mindig sikerült. Most csak reménykedem benne, hogy nem futunk össze egyik vadparaszttal sem, Sage nagyon nem ide való, esélyes, hogy két másodperc után eltaposnák. Nem akartam egy újabb ilyen konfliktust.
– Úgy tűnt, hogy a néni nagyon örül nekem. Remélem, nem kéri el a t-e-l-e-f-o-n-számomat. – elmosolyodom, ahogy a telefon szót betűzi, igazán aranyos, ahogy próbálkozik. – Talán annyira nem tetszettem neki. – megrázom a fejem, majd ahogy leguggolok a whiskeys polchoz, és lehúzom magammal.
– Csak abban reménykedik, hogy lesz miről pletykálnia. Nem hinném, hogy van még más, ami élteti. – megvonom a vállam, majd az ajtó feletti kis csengettyű megszólal én, meg mint egy ijedt kisgyerek, akit rajtakaptak, felugrok egy üveg mézes Jim Beammel a kezemben. Szinte velem szemben áll a pali, aki bejött. Tagbaszakadt, talán harminc körüli, feltűnően szőrös és volt már hozzá szerencsém. Ahogy rám néz, elvigyorodik.
– Nahát, Göndörke megint itt futunk össze? – elindul felém, mire én hátat fordítok, és az üveggel a kezemben elindulok hátra, és reménykedem benne, hogy békén hagy. Biztos, ami biztos, megmarkolom a dzsekim belső zsebében figyelő pálcám, amit elvileg nem használhatok szeptemberig.

TO; T A N I A

2000. június


"I think we're alone now,
There doesn't seem to be anyone around
I think we're alone now,
The beating of our hearts is the only sound"

Érdekes hely volt. A polcokon számos üveg sorakozott, bennük a különböző színű italok megcsillantak a furcsa fényben. A címkéket figyeltem, próbáltam kivenni melyikben mi van, hátha valami hasonlít a megszokottakra a varázsvilágból. Érdekeltek a muglik, annak ellenére is, hogy egyelőre a középkori varázstalanok életéről többet tudtam, minta modernebb társaikéról. A rúnahasználat az ő köreikben sem volt ritka, nem egy boszorkányság elleni példányt ők maguk találtak fel.
A whiskeys polcokhoz érve Tania könnyedén húzott rajtam egyet. Szinte gépiesen guggoltam le mellé és néztem végig a választékot. Ezek színre már egészen hasonlítottak a lángnyelvre, talán abban volt még egy árnyalattal több vörösség, hogy még inkább aláfesse a nevét. Igen csak fűszeres volt, de éppen az a különleges aroma volt az, amit annyira szerettem benne. Az én életemnek is pontosan ugyanolyan része lett, mint a legtöbb varázslónak, sőt ami azt illeti, néha még kicsit jobban is a részévé vált, mint kellett volna.
– Csak abban reménykedik, hogy lesz miről pletykálnia. Nem hinném, hogy van még más, ami élteti. – Közben a válasz is megérkezett a kérdésemre. Már éppen megszólaltam volna újra, hogy megkérdezzem, akkor ez a nőcske nem valami kedves banya, igaz? A csengő hangja elszakított ettől a lehetőségtől és persze Tania ijedt arckifejezése is, amivel falpattant, majd a vele szemben álló, lényegében semmiből előkerülő alakra nézett.
A tagbaszakadt, szőrmókszerű fickó vigyorogva bámult rá. Fogalmam sem volt, mi az a csillogás, amit egyszerűen ki kellett volna olvasnom a szeméből. Nem tudtam volna rájönni. Mindenesetre, mikor „Göndörkének” szólította, figyelmeztetően Tania vállára tettem a kezemet. Nem nyertem volna meg azt a bunyót varázslat nélkül. Rajtam semmi izom nem volt és ha ki is ütöttem életemben valakit, az véletlen volt. Minden harci képességemet bevetettem egy párbajban, de fizikális értelemben ilyenem nem nagyon létezett, vagy csak nem tudtam róla.
Még egy mérges pillantást megengedtem az alaknak, mielőtt Tania után indultam volna az üzlet hátsó felébe. Persze éreztem, hogy követnek, bár egyelőre csak igen nagy távolságból, mert nem éreztem az izzadsága bűzét, ami korábban úgy csapott arcon.
– Őt honnan ismered? –kérdeztem és közelebb léptem a lányhoz. Éppen annyira, hogy a válla a karomhoz simuljon és a férfi is lássa, Tania velem van és megvédem, ha esetleg próbálkozna. – Nem valami kellemes arcú ember.
Egy pillanatra hátranéztem. Körülbelül két méterre volt tőlünk, enyhén éreztetve a nem éppen kellemes szagát. Már nagyon szerettem volna rágyújtani egy cigarettára és sárkányokat eregetni odakint. Inkább szórakoztattam volna Taniát, mint ilyen formában, semmint hogy verekedjek.
– Már most mondom, sosem verekedtem igazán jól. – Mondtam, de hogy ne hangozzon olyan fene gyáván, hozzá tettem: – De érted persze kiveretném a fogaimat, szóval esetleg egy ápolgatást bevállalhatsz később, ha közelebb merészkedik egyáltalán.

-o-

SAGE BOLTON
outfit
melódia

Lekapok egy üveg jobb féle vodkát a polcról, majd a rám simuló Sage kezébe nyomom, nem vagyok hajlandó elengedni a pálcámat. Ahogy felteszi a kérdést, hogy honnan ismerem a tagot, végigpörgetem a nem túl vidám sztorit a fejemben. Valamikor még március környékén lehetett, amikor hazajöttem Húsvétra, és tettem egy kerülőt vizecskéért. Váratlanul ért, szó szerint letámadt a közeledésével. A hátsó polc előtt ácsorogtam, reménykedtem, hogy nem szól hozzám többet, de megfogta a vállam, és maga felé fordított, lehelete rosszabb volt, mint valami medvéé. Leráztam a kezét a vállamról, mire nekilökött a polcnak. Egy szót sem mertem szólni, halkan indultam volna el a pult felé, de elkapta a karom. Az akkor pult mögött álló öreg pali, a tulajdonos, Wally elküldte melegebb éghajlatra, amiért hálás vagyok azóta is.
Sagere nézek, válaszként pedig megvonom a vállam és annyit motyogok, hogy az most mindegy.
– Már most mondom, sosem verekedtem igazán jól. De érted persze kiveretném a fogaimat, szóval esetleg egy ápolgatást bevállalhatsz később, ha közelebb merészkedik egyáltalán. -hálásan nézek fel Sagere.
- Nem hiszem, hogy szükség lesz rá. – óvatosan és alig észrevehetően a nadrágja övtartójába akasztom egy ujjamat, majd elhúzom magammal a pulthoz. Lerakom a pultra az üveg whiskyt, majd kikapom Sage kezéből a vodkát, és odateszem azt is. Benyúlok a zsebébe, majd a Home Depotban szerzett visszajárót kicsórom belőle, és kifizetem a két üveg piát, hogy ne Sagenek kelljen matekoznia a fontokkal. Amíg elsuvasztom a két üveget a táskámba, még egyszer hátranézek a grizzlyre, aki mindkettőnket úgy méregetett, mint egy darab húst, majd kilépek az üzletből, és húzom magammal Saget is.
- Elnézést kérek a közjátékért. Erre felé nem ritka az ilyen. – motyogom, ahogy szinte rohanok ki az utcából. A sarokig bírom, utána látványosan lassulok, majd teljesen megállok. A falnak támaszkodom, és próbálom visszatartani a könnyeimet. Legalább hazáig bírjam ki, vagy addig, amíg eléggé le nem részegedek. De ez most kicsit jobban felzaklatott, mint kellett volna. Nem igazán tudom tartani magam. A hajamba túrok, majd érzem, hogy lassan megindulnak a könnyeim.
– Anyám borogass, bocsi a kiborulásom miatt. – motyogom Sagenek, ahogy próbálok megnyugodni.

 

TO; T A N I A

2000. június


"I think we're alone now,
There doesn't seem to be anyone around
I think we're alone now,
The beating of our hearts is the only sound"

A vállrándítás persze nem volt egyenes válasz. Annyira nem lehetett mindegy, ha így kellett menekülnünk a fickó elől. Fickó? Inkább két ajtós szekrény, aki a következő pillanatban összeroppant, csak mert annyira szeretne Tania közelébe férkőzni. Nem voltam az a kifejezetten izmos alkat, mindig is csak magas és vékony voltam. A terepmunka alatt megszálkásodtam és jelentéktelen izomtömeg jelent meg rajtam, de ez közel sem volt elég ahhoz, hogy verekedjek egy ilyen alakkal.
– Nem hiszem, hogy szükség lesz rá.
Megéreztem a matatást a nadrágomnál. Az ujját könnyedén befűzte az övtelen övtartóba, de azért elhúzni nem tudott volna, ha nem hagyom magam. A lábaim abban az ütemben haladtak a pult felé, ahogy Tania akarta. Az én tekintetem azonban vissza-visszatért a mögöttünk koslató fickóra. Biztos voltam benne, hogy már kinézett magának. Nem bánom, ha a lány miatt betörik az orrom, csak akkor már tudjam rendesen, hogy mi ez az egész.
– Nekem nem úgy tűnik. Mintha már azt nézné, hogyan belezzen ki… – Suttogtam Taniának, mikor végre megálltunk.
Miközben a lány önállósította magát és az üvegek a pultra kerültek, a pénztárca meg ki a zsebemből egy morgást véltem hallani. Megint Mackótestvér felé fordultam és gúnyosan végig mértem. Nem voltam benne biztos, hogy egészen ember, de azért kockázatos lett volna bármiféle varázslatot kipróbálnom a társaságábáan. Elbámultam volna egy ideig, szigorúan kutató szemmel persze, de Tania vont magával kifelé.
A mugli London nem éppen kellemes bűzei magamhoz tudtak téríteni kicsit a megrökönyödésből. El nem tudtam képzelni, hogy valaki zaklasson egy ilyen törékeny lányt. Nem azért, mert Tania egyébként nem lett volna kemény és érdekes személyiség, de külsőre igen is sebezhetőnek tűnt, amitől az embernek leginkább az az érzése támadt, hogy meg kell védenie. Ahogy mondtam, én vállaltam volna az orrtörést.
–  Elnézést kérek a közjátékért. Erre felé nem ritka az ilyen. – A mondandója közben még mindig vont maga után, szinte rohanva és én nem álltam ellen. Hagytam, hogy oda rángasson magával, ahová csak akarja. Mondhatott akármit, láttam rajta, hogy felzaklatták a történtek és persze magyarázatot is vártam rá.
Lassulni kezdtek a léptei, hamarosan pedig megállt. Kicsit távolabb lépett tőlem, a hátát a falnak vetette, én pedig láttam, hogy könnyfátyolos a szeme. Remegés fogott el, fogalmam sem volt róla, hogy mit kell tenni síró lányokkal, hogyan kell felvidítani őket. Ebből is látszik, hogy sosem voltam nagy szoknyavadász, a legtöbb barátnőm nem sírt a szakításkor sem, mivel ők dobtak ki engem ilyen-olyan indokkal. Valószínűleg apám ezért is rendezte el már korán a házassági terveit velem kapcsolatban. Eleanor McLaggent tizenegy évesen láttam utoljára, ő akkor hét éves lehetett és nem nagyon érdekelte, hogy én leszek a férje majd valamikor.
– Tania… – aggódva súgtam felé a nevét, majd közelebb léptem.
– Anyám borogass, bocsi a kiborulásom miatt.
Csitítva léptem még közelebb és megcirógattam a göndör tincseket. Nem voltam jó nyugtatásban, de azt tudtam, hogy én szeretem, ha valaki a hajamat piszkálja. Volt benne valami olyan megnyugtató dolog, mint mikor az emberhez a szülője ér gyerekként.
– Bántott téged az a medve? – kérdeztem. Az ujjaim szinte önkéntelenül vándoroltak a hajáról az arcára, hogy letöröljem a könnyeket. Egy belső késztetés azt súgta, hogy nem szabad őt így hagyni. Fel kell vidítani, meghallgatni, megnyugtatni.
– Nekem elmondhatod.

-o-

SAGE BOLTON
outfit
melódia

Kicsit jobban érzem magam, ahogy megérzem a puha érintést a hajamon. Stabilitást és biztonságot sugároz, habár Sage nem pont az az alkat, aki túl sok mindentől meg tud védeni varázslat nélkül. Tudom, hogy valószínűleg magyarázatot vár erre a viselkedésre, és arra, hogy a grizzly miért nézett rá és rám úgy, ahogy. Látszott rajta, hogy nem tudja, mit kéne kezdenie velem, és az állapotommal. Óvatosan ért hozzá az arcomhoz, mintha félne, hogy eltűnök, porrá válok, vagy valami. Értékeltem, hogy nem hagyott ott, abban a pillanatban, amikor elszaródott a helyzet. Egyedül nem hiszem, hogy egyhamar eljutnék innen bárhová is.
- Bántott téged az a medve? – hallom a kérdést, amire még nem igazán szeretnék válaszolni. Kicsit közelebb lépek, menedéket keresve, az egyik kezemmel az oldalához nyúlok és az inge szélébe kapaszkodom. Olyan lehetek, mint egy hisztis gyerek, aki apucihoz menekül a csúnya, rossz világ elől. Csak megvonom a vállam, kerülöm a válaszadást. Nehezemre esik megszólalni, érzem a gombócot a torkomban, és nem tudom lenyelni. Egyelőre képtelen vagyok szavakkal elmondani azt a történetet.
- Nekem elmondhatod. – halkan mondja, és a lehető legpuhábban. Nem nyaggat, inkább csak aggódik és tudni szeretné mi borított ki ennyire. Nagy nehezen elengedem az inge szélét és hátrébb lépek. Az egyik kezét a vállamra teszem, ahol egy nagyjából tenyérnyi zúzódás éktelenkedett, egy pár hétig, most pedig a polcnak hála újabb lila foltom lesz ott egy pár napig. Nagyon érzékeny a bőröm, a legtöbb hegem sosem tűnt el, és nagyon gyakoriak a foltok és zúzódások a bőrömön. Elhúztam az arcomtól a kezét és az alkaromra kulcsoltam a kezét. Mennyivel kecsesebb kézfeje van, mint annak a medvének. Mondjuk azoknál a lapátkezeknél nem nehezebb szebb kézfejekkel rendelkezni.
- A zúzódásaim már nem látszanak. – kezdem halkan, mire megint közelebb lép, az érintései nem fenyegetőek, inkább aggódóaknak hatnak. – Ha a bolt tulaja nem lép ki a pult mögül, és zavarja el a fenébe, valószínűleg… - elcsuklik a hangom. Kicsit jobban zavar, hogy most valaki mást is kitettem ennek az embernek, azért mert figyelmetlen voltam. Összeszorul a gombóc a torkomban a sok felesleges rágódás miatt, és érzem, ahogy felrobban, mire kitör belőlem a zokogás. Leguggolok a fal mellett, és hagyom, már nem tudom visszafogni az érzelmeimet.