Bájitaltan terem

Ablak hiányában a falikarok meleg fénye világítja be az egész helyiséget - mára már szinte rá sem lehet ismerni Piton professzor régi tantermére -, a falak mentén alacsony bájitalhozzávalós szekrények, fölöttük könyvespolcok és tárlók sorakoznak. Az üstöket az asztalok mellett lehet felállítani a kijelölt helyeken. A tanári asztal egy bő arasznyi magas pódiumon áll a diákok egyszemélyes "padlapos-ülőhelyeivel" szemben.
Az órák előtt és után mindig tisztaság és rendezettség uralkodik a teremben, s a pince dohos szagán kívül itt mindig érezhető a levegőben némi fém- és nedves földszag. Pedig a padló kőburkolatos...

[2000. 10. 18.]

Rendhagyó báitaltan óra


2000. 10. 18.

Idegesen topogok a bájitaltan teremben, és bár mugli iskolákban oktattam biológiát, azért ez teljesen más volt. Úgy vélem a gyakorlati tárgyakat nehezebb oktatni, hiszen jól kell hozzá magyarázni, és még ilyet nem csináltam, ráadásul a tipikus maximalizmusom és egfelelés vágyam is teljesen összeszorítja a gyomrom.
Nyugodj meg Hana, nem egy kamikaze repülésre készülsz... Na jó, teljesen kész vagyok, ha ilyenekre gondolok, mégis hogy a fenébe jut eszembe ilyesmi? Na, szedd össze magad. Kilégzés, és belégzés. Még van öt percem, és szerencsére még magam vagyok a teremben, így van időm lehiggadni. Magamban azért reménykedem, hogy nem hangzott túl unalmasnak az órám. Nem mintha olyan népszerű lenne, de hátha meghozza a diákok kedvét az... öhm... egzotikum, vagy minek is hívják. Még egyszer utoljára körbejárok, megnézem, hogy minden szükséges hozzávaló megvn-e. Igekeztem érdekes és különleges hozzávalókat hozni, így remélem 3 féle új bájitalt is megtanulnak remélhetőleg a diákok.
Még egyet sóhajtok, majd kinyitom a termet és várni kezdem a diákokat. Izgatott vagyok, és míg le nem ülnek, azon gondolkodom, hogy vajon nem fogok-e félreéthetően vagy kicsit kínosan magyarázni? És nem fognak-e furán názni, hogy japán töltelékszavakat használok? Bár jól bezsélem az angolt érződik némi akcentus, hiszen a családomban mindig az anyanyelvemmel kommunikáltam még fiatalon is. De ezek már annyira az életem részét képezik, minden esetre nem szeretnék kellemetlen szituációba keveredni. Esetleg már most nevettségesen festek, ahogy itt álldogálok. Minél többen érkeznek, annál jobban zavarba jövök, de igyekszem ezt palástolni, és nyugodt, mosolygós arccal köszönteni őket. Amikor mindeki megérkezik, sóhajtok egyet és széles mosollyal, majd belekezdek a mondókámba.
- Ohayou gosaimasu minnasan! Jó reggelt! - köszöntök mindekit, majd egy picit várok, hogy a terem elcsendesedjen. Nem zavar a zaj, csak félek kezdetben visszafogottab és halkabb vagyok, mint kéne, így igyekszem továbbra is tudatosan elkerülni, hogy motyogjak zavaromban. Az amúgy is végtelenül illetlen dolog lenne a részemről, mivel a hátsó sorok nem is hallanák miket beszélek.
- A mai óra azért különbözik a többitől, mert most szeretnék néhány bájitalreceptet megtanítani nektek a hazámból, Japánból. Különöseb gazdag vidék és kincsesbánya az ottani varázslény kutatóknak, valamint a patikusoknak is, rengeteg különleges és ritka hozzávalóban bővelkedik. A mai napon néhány izgalmas és hasznos... - hogy is van az, hogy lötty... Kotyvalék...Nem nem. Az nem olyan tanári kifejezés, de ha túlmagyarázom olyan nagyon tudálékosan fog hangazni. Hm, keresek gyorsan egy középutat - elixírt és varázsitalt szeretnék megtanítani nektek.
Fúh. Kipakolok néhány befőttes üveget, amiben különböző hozzávalók vannak, ezek is megtalálhatók a diákok asztalán. Mindegyik gondosan elválasztva egymástól, hogy a másik kettő bájital hozzávalóival ne keveredjenek össze. Bár lehet így is összefognak, a diákok néha sokszor aranyosan szétszórtak. De az óra azért is hasznos nekik, hogy figyelmet és precizitást tanuljanak. Elvégre kellemetlen lenne, hogy mondjuk egy gyógyitalból a hozzávalók nem jó adagolásával mondjuk véletlenül méreg készül. Vagy lehet csak túlaggódom.
- Mielőtt az első bájitalhoz hozzákezdenék - emelem tekintetemet a diákokra -, meg tudnátok mondai, hogy milyen alapanyagokból készül a vízlégzés bájitala?- teszem fel az első kérdésemet és bátorítóan pislogok a többiekre. Amint a helyes válaszok elhangznak, bólintok, vagy esetleg kijavítom a téves hozzászólásokat.
- Remek! - mondom végül mosolyogva -, és esetleg tudtok-e más módszer is a vízlégzéshez? - teszem fel a másik kérdést, majd miután erre is válaszolnak, némi kiegészítés és bólogatás után lelkesen, talán túl lelkesen az előttem lévő kirakott hozzávalókra mutatok.
- Nos, ezek itt kifejezetten Nihonból vannak. Ez itt - mutatok a befőttesüvegben lévő zöldes-feketés vastag hajszeű dologra - kappa haj. Ebben Amemasupikkely van. Hokkaidó környékén úszkálnak leginkább. - Végül felmutatom az utolsó két hozzávalót. - Ebben Ningyou uszonyhártya van, az utolsóban pedig Jinja Hime szarv. Van kérdés?
Ha van, akkor megvárom, és válaszolok rájuk. Aztán lepakolom az üstöm elé a hozzávalókat, bemutatásképpen először én csinálom meg, majd miközben kotyvasztok, magyarázom a hozzávalók sorrendjét és adagolását.
- Tehát először beletesszük az Amemasu pikkelyt, darabra pontosan kilencet, mindekinek van bőven kimérve, így igyekezzetek odafigyelni a mennyiségre. Azután az üst szélétől kiindulva örvényszerűen befelé haladva keverünk kettőt. Most következik a Ningyou uszony, ebből egy hártyát teszünk az üstbe. Itt nem kavarunk. Aztán végül jöhet a Jinja Hime szarv, amiből kettőt kell tenni, és legutolsó sorban pedig jöhet a Kappa hajszál, hat darab. Végül addig kell örvényesen, a közepétől kifelé - majd széltől befelé kavarni, amíg az egész kékesfehéresen áttesztővé válik.
Majd miután elkészül az enyém, ki is öntöm egy nagyobb fiolába, hogy a színe is látható legyen, majd nézem, mit alkotnak a kis diákjaim. Köztük  sétálva figyelem, hogy mit sikerül alkotniuk, és remélem kisebb-nagyobb katasztrófa nélkül megy majd nekik.

A legközelebbi tanári reag október 26-án érkezik.
Reag sorrend nincsen, késésért pontlevonás nincsen. Minden helyes válasz 5 pontot ér,
nyugdtan lehet kérdezni, kiegészíteni egymást.
[/color]

[Bájitaltan korrepetálás]

Bájitaltan korrepetálás

Nagyon izgatott voltam, amikor megtudtam, hogy Hana lesz a bájitaltan tanárunk, ráadásul ez volt az első órám vele a suliban. Nemrég még a japán témájú vásárban sétálgattunk, versenyeken vettünk részt, megtekintettük a tűzijátékot, csomót beszélgettünk, úgy éreztem, hogy egy új barátság kezd kialakulni, aztán a későbbiek folyamán kiderült, hogy ő lesz a tanárom. Elég furán éreztem magam, mikor beléptem a terembe, bár Hana most is nagyon kedves volt és barátságos, akárcsak múltkor. Miután köszöntem neki, helyet foglaltam a harmadik sorban lévő padnál, majd elővettem a tankönyvemet és a pennámat, kíváncsian vártam, hogy milyen órát fog tartani. Mivel szerintem nagyon értett az emberekhez és tapasztalt is volt, biztos voltam benne, hogy jó tanár válik belőle, és remek órának nézünk elébe. Nagy érdeklődéssel vártam, hogy milyen japán eredetű bájitalról fogunk tanulni, abban biztos voltam, hogy hasznos lesz számunkra, hiszen a lány sose beszélt mellé, tehát, ha azt állította, hogy a hasznunkra válik, akkor az úgy is volt. Aranyos volt, mikor tanítás közben kereste a megfelelő szavakat, lehet, másnak fel sem tűnt, de én kiszűrtem, hogy gondolkodik egy-egy szón, ami nem volt meglepő, de ügyesen lereagálta a helyzetet. Érdeklődve néztem a befőttes üvegeket és az egyéb felszereléshez kapcsolódó dolgokat, amelyeket kihelyezett az asztalra. Egy kis idő eltelte után elhangzott tőle az első kérdés, hogy mi az alapanyaga a vízlégzés bájitalának. Na, és az is, hogy mivel lehet helyettesíteni. Kicsit hezitáltam, majd óvatosan feltettem a kezemet, és ha megszólítana, ez lenne a válaszom:
- Sajnos erre nem tudok érdemleges választ adni, de kíváncsi vagyok, mik az összetevők! A helyettesítésnél annyit tudok, hogy a muglik a búvár maszkot használják a víz alatti légzéshez. A varázsvilágot illetően pedig azt olvastam, hogy aki varangydudvát eszik, annak kopoltyúja és úszóhártyája nő.
Miután elmondtam a választ, a tankönyvemre emeltem a tekintetemet, reméltem, hogy nem mondtam túl nagy hülyeséget. Kicsit zavarban voltam...
Miután Hana bemutatta a hozzávalókat, csendben elhelyezkedtem a helyemen, még sosem volt dolgom ehhez hasonló összetevőkkel. Úgy voltam vele, hogy a puding próbája az evés, ha élesben menni fog a dolog, akkor gond egy szál se, ha meg akadályba ütköznék, rögtön kérdezni fogok tőle. A bemutató után elkészítettem én is a főzetemet, reméltem, hogy meg fog felelni, hiszen nagyon odafigyeltem arra, amit a tanárom csinált. Beletettem a megtisztított üstömbe a kilenc darab Amemasu pikkelyt, majd az üst szélétől kiindulva befelé haladós irányban kevertem rajta kettőt. Ezután egy hártya Ningyou uszonyt helyeztem az üstbe, majd végül két darab Jinja Hime szarvat raktam a főzetembe. A hat darab Kappa hajszálat is hozzáadtam a kotyvalékomhoz, majd középtől kifelé, örvényesen elkezdtem keverni, amely eredméyeképp a végeredményem egy kékesfehéresen áttetszős főzet lett. Elég biztatónak nézett ki az egész, reméltem, hogy nem rontottam el semmit, de így ránézve rendben találtam a főzetet.

Bájitaltan

2000.10.18.

Enyhén idegesen kaptatok a bájitaltan terem felé, kissé sietősen. Habár nem vagyok késésben, mégis úgy vélem, hogy elég égő lenne pont a házunk vezetőjének órájáról késni. Nem tudni még mennyire haragtartó, s semmi kedvem sincsen egész hátralévő roxfortos pályafutásomat pokollá változtatni egy stiklivel, ami aztán a vizsgaeredményekbe is beleszólhat. Pitonnál is könnyű volt kihúzni a gyufát, és ha egyszer megorrolt rád, az örökké kitartott. Bár igazából nem tudom, volt-e bárki, aki jóban volt vele a diákok közül. Másfelől Lumpsluck elég jó fej tudott lenni, tehát feltételezem ez nem a bájitaltan tanárok jellegzetessége, csak Pitoné volt... Valahogy viszont mégse támadt kedvem kísérletezni, de talán csak berögződés az egész. Megérkezve gyorsan helyet is foglaltam az egyik padnál. Lehetőleg -szokásosan- nem túl elől, de nem is túl hátul. Hamar, ahogy mindenki beért, megkezdődött az óra, s egy gyors ismertetővel indult, majd egy kérdéssel. Vízlégzés bájitala? Vettünk egyáltalán ilyesmit, vagy csak az én emlékezetem hiányos? Kezemen kezdem számolgatni az összetevőket, amik innen-onnan derengenek, jelentkezni azonban nem merek. Egyáltalán nem vagyok benne biztos, bebukni az első kérdést pedig nem szép bemutatkozás egy tanárnál. Tovább haladva az előbbi ital helyettesítéséről van szó. Ennél viszont a magasba emelem a kezem már.
-A buborék-fej bűbájjal lehet víz alatt lélegezni.- Felelném, amennyiben szólítanak.
Ha továbbhaladtunk, kissé ámultan bámulom a sorolt összetevőket. Kappa haj? Amemasu pikkely? Ezek aztán egzotikusak, az már igaz. Rázom meg kicsit fejem, amint rádöbbenek, ezek megjegyzése kissé nehézkes lesz.

Ezután a gyakorlat következett. Először csupán bemutatta tanárunk a műveletet, melyet gondosan lejegyzeteltem.
-Kilenc Amemasu pikkely, kavarni, kívülről befelé kettőt. Egy Ningyou uszony, nem kavar.- Motyogom magamban, míg kiolvasom jegyzeteimből, gyakorta idegességtől vezérelve igazgatva nyakkendőm és talárom ujját. Noha talán tény, hogy legalább annyit nézem az írást, mint az üstöt magát, talán érthető, tekintettel arra, hogy először dolgozunk ilyesfajta hozzávalókkal. Viszont tagadhatatlanul is frissítő. Már-már mintha egy teljesen új tantárggyal foglalkoznánk. És hát nem hátrány, ha más területekről származó hozzávalókkal és bájitalokkal is ismerkedünk. -Jinja Hime szarv, kettő darab, Kappa haj, hat dara... a franc- Mordulok fel enyhén, ahogy ádáz küzdelmet folytatok a vékony hajszálakkal, hogy kezemben maradjon legalább egy, de ne több, mint hat. -Na végre...- Rakom bele az utolsó hozzávalót, s kezdem el az utasításoknak megfelelően kavarni belülről kifelé örvényesen, majd széltől befelé, míg fel nem veszi legalább közel azt a színt és áttetszőséget, amire szükség lenne. Mondhatjuk, hogy sikerült. Ha kicsit zavarosabb is, mint a Professzoré, de határozottan hasonlít rá... ugye? Bámulom az üstöm tartalmát enyhén kétkedően. Sose érint túl jól, ha valami nem tökéletes.

[Elbájolás...vagy nem]

Assoreeee

Elbájolás...vagy nem

(2000. 09. 18.)

Ez az új bájitaltan tanár nagyon furcsa volt nekem, és remélem, hogy nem fog random elkezdeni hablatyolni valami túlvilági nyelven, amiről gőzöm sincs, hogy mit is beszél. Vajon külföldiül tartja majd az órát? Vagy lesz neki tolmácsa? Őszintén szólva nem nagyon voltam képben vele meg még nem nevezném magam szakavatot zseninek bűbájtanból. Hiába teszek meg mindent, a végeredmény mindig valami förmedvéyes trutymó lesz, ami még büdös is, mint egy poloska. Nos, igazán összeszedhetném magam belőle, ha már RAVASZOZOK. Vagy mi. Nagyon ügyesen elcsesztem, hogy ezt is felvettem, de valamit mégis csak fel kell mutatni valamiből, gondolom. VAgy mi. Azért vérciki lenne, ha megbuknék belőle. Heh.
Szóval annyira sietek, hogy eltévedek. Megint. Affenébe. Ez a suli akkor is egy labirintus. Elképzele, ahogy a négy alapító ül egy asztal előtt és hehehézve dörzsölik a kezüket. Úúú-úú, Helga, legyenek azok a lépcsők olyan szeszélyesek,mit gondolsz? Biztos remekül néz ki majd a potyogó diákok teste, ha lépés közben elfordul alóluk a lépcső. Ez nagyszerű ötlet, Godrik, de mit szólnál, ha az egész iskola egy óriási nagy öreg kastélyban lenne, ahol sose tudják majd megjegyezni a diákok, hogy hol is vannak a termek. Nagyszerű ötlet Heléna. Ó, én egy titkos pincéről álmodozom, ahol emberevő kígyó van. Felejtsd el Malazár!
Hmm, egész pontosan így volt.
Szóval késtem, így nagy sebbel-lobbal kicsapom az ajtót, és leülök természetsen leghátra, biztos távolsággal a tanártól.
- Elllnézést a késésért, eltévedtem - mondom csak úgy mellékesen, és remélem nem hajít ki, meg nem néz ki magának, mint Piton. Mondjuk nála akkor is kihúztad a gyufát, ha nem akartad. Azt hiszem lecsúsztam valami fontos pontszerző kérdésről, na meg az összetevőkről mert már mindenki kotyvaszt. Hurráá. Talán le kéne írni? Hmm, de furák ezek a szőrök ebben az üvekben, és azok mik? Öhm, azt hiszem elvesztettem a fonalat, így próbálok lesni a keverés közben a mellettem lévő okosnak tűnő diák jegyzetéből.
Amamemu izéből 9 akármi, oké, szóval belehajigálom, aztán kevergetek valamit, fogalmam sincs mennyit kell. Aztán jühet valami hártya izé, hát ez gusztustalan. Szóval atom király. Alaposan meg is taperolom, tök menő cucc. vajon ehető? Hmm. Na mindegy, ezt is beledobom az üstbe és kevergetek random valamit, közben felfelé sandítk, hogy nem közelít-e a tanárnő errefelé, semmi kedvem úgy dolgozni, hogy felettem áll és bámul. Öhm, most mi is jön? nyújtogatom a nyakam a szomszéd füzete felé, amúgy felfelé pislogva megnéztem magamnak a csajt, valami griffendéles lány volt, de annyira nagyon nem ismerem. remélem nem bánja a puskázást, de hé, neki tök jól alakul  a főzete. Szóval mi jön most. Ahh. Valami szarvak kellenek, ebből beledobok egyet, és végül megkönnyebbülve látom, hogy az utolsó alapanyag jön ez a szőr cucc. Hat? öhm, hát jó, belemarkolok, majd lesz valami. A kövi keverésnél, remélem jobban menni fog, szívás a késés. Szóval kevergetek kavargatok.
Akkor jövök rá, hogy elrontottam valamit, amikor hányás színű lesz az egész üstöm, és furcsán kezd bugyogni. Remélem nem robban fel, te jó ég, te jó ég. Nos, tegyünk úgy, mintha nagyon is rendeben lenne minden, és tettetett higgadsággal a lány felé fordulok.
- Hiiii, Sophie vagyok, faján néz ki a te cuccod, az enyém kissé furcsa lett, pedig csak beletettem a hozzávalókat és kavargattam. Azt hiszem. Hehe.
Nagyon sóhajtok, majd inkább a tenyerembe könyökölve várom a tanár végítéletét. Vagy az üstömét. De lehet mind a kettő egyszerre robban fel. Legalább kirobbanó élmény lenne, ha-ha.
Remélem a kövinél jobban képben leszek.

Bájitaltan óra
• 2000. október 18. •

 

A pocakos, ráncos, kopaszodó elődjéhez képest az új bájitaltan professzorasszonyunk határozottan üdítő újdonság volt, és sokkal kevésbé hasonlított egy nyűgös krumplira. Vicces lett volna kimondani, hogy: Hali Hana néni!, mert olyan lett volna, mint egy nyelvtörő, de inkább kihagytam.
- Jó napot kívénok, Tachibana professzor! - köszöntem ahelyett úgy, mint aki jól nevelt. Cartwright biztos kiröhögött volna, ha hallotta volna. Jó, hogy nem hallotta.
Nekem, aki kicsit tovább éltem a muglik között, mint a társaim, a bájitaltan leginkább extrém koktélkeverésnek tűnt. Vagy nagyon elvont befőzési kísérletnek. Szerintem Evyne néni némelyik kompótja, amibe alkohol meg fura fűszerek is kerültek a félig poshadt gyümölcsök mellé, simán beillett volna e sorokon gubbasztó ilyen-olyan löttyel teli üvegek mellé, mint különleges bájital.
A bájitaltan azonban fontos eleme volt a jövőbeli terveimnek. Mindent megragadtam, az utolsó haszontalannak tűnő tudásmorzsát is, amivel közelebb kerülhetek a szüleim gyilkosaihoz, és a legyőzésükhöz. Csak ezért járok ide. Na meg a haloweeni tökös pitéért, ami álllítólag mennyei, és amit biztos, hogy ebben az évben már nem hagyok ki.
Választok egy helyet a második sorban - mert az első túl stréberes, hátrébb meg egyre nagyobb az ökörködni vágyók aránya - és kipakolom a könyveimet, miegymást. Az RBF eredményeimnek nem tenne most jót, ha… ha úgy viselkednék, mint általában. Úgyhog ymost kivételesen nem szólok senkihez, hanem figyelek. A válaszok helyett is csak pislogok, úgyis csupán sejtéseim vannak. EZek a távol-keleti dolgok ismeretlenek nekem.
Az elméletet mindig gyorsan megtanulom, nekem inkább a gyakorlat megy nehezen. Főleg a mágikus részek. De nagyjából minden apró mozzanatnál ellenőrzöm a receptet. Még a tanárnő mozdulatait is megpróbálom leutánozni, bár az ő kecsessége helyett én csak precizitást és gyorsaságot tudok felmutatni. Sosem voltam az a balerina-alkat.
Nagy sóhajjal, hetyke félmosollyal figyelem, ahogy a kavargatás hatására a főzet csodás színátmenettel kékesfehérre vált. Figyelem az apró hullámokat, amiket a kanál fodroz a főzet színén, és arra gondolok, vajon milyen lenne ezt a főzetet kipróbálni? Csak egy apró fiolányival eltennék, mikor nem vennék észre, és aztán kipróbálnám a tóban. Vagy a prefektusi fürdőben, hátha valamelyik jófej prefi beengedne. A keverőkanál halkan koppan az asztalon az üst mellett, én pedig körbenézek, hogy a többiek hogy haladnak, és hogy várjam a következő feladatot.

 

[Bájitaltan]

Bájitaltan



to; Tachibana professzor és a többiek
2000. október 18.

Izgatottan vártam a mai bájitaltanórát. Alapvetően közel álltak hozzám a gyógynövények, a kedvenc tárgyam a gyógynövénytan volt, így maga a bájitaltan sem állt távol tőlem és nem is voltam belőle annyira szerencsétlen, mint más tárgyakból, azt hiszem. Ami sosem ment túl jól, az az átváltoztatástan volt, de szerencsére azt pszicho-medimágus hallgatóként nagy eséllyel ki tudom majd iktatni az életemből, ha elvégeztem a Roxfortot. A Mandragórán ugyanis erre a szakra szerencsére nincs szükség RAVASZ-vizsgát tenni belőle. Ami még nem igazán ment nekem, az az SVK, de attól éreztem, hogy egyhamar nem szabadulhatok meg, hiszen nem elég, hogy a felvételhez le kell tennem belőle a RAVASZ-t, utána sem fog ártani, ha meg tudom védeni magam egy-egy agresszívabb pácienstől ugyebár… Avagy agresszívabb rászorulótól, az AVS önkénteseként. Nem is olyan rég jól jött volna, ha kicsit taplraesettebben tudok küzdeni, amikor Anna segítségére szorultam egy pszichopata vérfarkassal szemben…. Már ha vérfarkas volt az illető, mert ma már ebben sem vagyok biztos. Csak azt tudom, hogy valamiért mindennél jobban el akarta kapni Annát, aki Merlinnek hála gyorsabb és ravaszabb volt nála, így mindketten megmenekültünk…. Az ügy azonban azt hiszem, még koránt sincs lezárva. Nos, most azonban ideje végre az órára koncentrálnom. Az évnyitó vacsora óta ez az első alkalom, hogy látom Tachibana professzort, aki nagyon szimpatikusnak tűnik.
- Jó napot! – köszöntem vissza halkan, majd az asztalra könyökölve élénk tekintettel figyeltem minden egyes szavára. Mikor elmondta, hogy mivel fogunk ma foglalkozni, még inkább felcsillant a szemem. Nocsak…. bájitalok Japánból, ez aztán izgalmasan hangzik. Mindig is vonzott a japán kultúra, fogalmam sincs miért, hiszen semmi kötődésem nincs arra. De valahogy olyan rejtélyes misztikum lengi be az egészet, hogy alig vártam, hogy belekóstoljak – akár szó szerint is – az ottani főzetek rejtelmeibe.
Csak most figyelek fel az asztalomra készített alapanyagokra, amik cseppet sem tűnnek ismerősnek, pedig mint mondtam, gyógynövénytanból azért eléggé otthon vagyok.
- Mielőtt az első bájitalhoz hozzákezdenék, meg tudnátok mondai, hogy milyen alapanyagokból készül a vízlégzés bájitala?- tette fel az első kérdést a prof, amire tanácstalanul ráztam a fejem. Erről még sosem hallottam ugyanis. De a józan paraszti eszemet elővéve talán olyan bájital lehet, amivel lehet a víz alatt lélegezni? Szerencsére egy hollóhátas diák tudta a kérdésre a választ. A következő kérdésnél én magam is említettem volna a varangydudvát, de mivel egy griffendéles diák már megválaszolta a kérdést, inkább csöndben maradtam. Most minek mondjam el ugyanazt a választ? Felesleges lenne. Mikor rátér az alapanyagok ismertetésére, fellélegzek. Hát ezért nem esett le a tantusz, hiszen kappahajat meg ilyen pikkelyt még valóban nem láttam korábban. És ami azt illeti, a kappán kívül nem hallottam a többi lényről soha.
- Van kérdés? – ad lehetőséget előzékenyen kérdezésre a tanerő, amire már bátortalanul felteszem a kezem.
- El tudná mondani professzor, hogy ezek milyen lények? - érdeklődöm kíváncsian, majd nekifogok a munkának, és nagyon koncentrálok, hogy lehetőség szerint olyan eredményt kapjak, mint a professzor. A keverős-kavarós fázis eddig nem tűnik nagy ördőngösségnek, szinte biztosra veszem, hogy a neheze még hátra van...Ahogy elnézem a főzetemet, kezd átlátszóvá válni, de talán kicsit lassabban változik, mint a tanáré az előbb.

Kotyvasztásra fel!

to: m i n d e n k i
2000. október 18.

Néha csak olyan meglepő, hogy mennyire bele tudok merülni egy könyvbe. Mondjuk most. Egyszerűen ki tudom zárni a külvilágot és belemélyedek a történetbe. Természetesen, amíg észbe nem kapok, hogy most bizony RAVASZ-os órám lesz. Méghozzá bájitaltan. A felismeréstől elkezdek rohanni a pincébe, a megfelelő terem felé.
Ez a tárgy is új tanárt kapott, valamilyen keleti származású nő az, ha jól emlékszem. Kíváncsi vagyok, hogy milyen lehet.
Ezen a pár apró dolgon filózva esek be a terembe, éppen csengőre. Kifulladva vágom le magam az egyik előrébb lévő üres padba, hogy lássak is valamit, de ne kelljen a többiekkel foglalkoznom. Kirángatom a táskámból a szükséges dolgokat, majd a profeszorra irányítottam a figyelmemet.
- A mai óra azért különbözik a többitől, mert most szeretnék néhány bájitalreceptet megtanítani nektek a hazámból, Japánból. Különöseb gazdag vidék és kincsesbánya az ottani varázslény kutatóknak, valamint a patikusoknak is, rengeteg különleges és ritka hozzávalóban bővelkedik. A mai napon néhány izgalmas és hasznos... elixírt és varázsitalt szeretnék megtanítani nektek.
Észrevettem, hogy a mondandója végén kicsit elakadt, gondolom a megfelelő szót keresve. Ezt megmosolyogtam. Bár ebben a mosolyban benne volt a sikerélményem is, miszerint viszonylag jól emlékeztem a származására. Fel is írtam magamnak, a jegyzetelés témájaként, hogy Japán elixírek és varázsitalok.
A kérdést is felfirkantottam alá, amire, majd odaírhatom a választ is, ha kapunk. Ebből egyenesen következik, hogy akármennyire érdekel a bájitaltan, akármennyire vagyok jó, sajnos erre a kérdésre nem én fogom elmondani a megoldást. Bár valamennyire sejtem, hogy vízközeli, vízi lények felhasználható részei és növények kellenek hozzá.
Minden elhangzott és hasznos dolgot lejegyzetelek, a tanártól és a diákoktól egyaránt. Azon a véleményen vagyok ugyanis, hogy nem csak az idősebbektől lehet tanulni. Így figyelek a diákok válaszaira is, és, hogy mit felel rájuk a professzor asszony.
Majd végre elérkezik a bájitalfőzés része is az órának. Az elkészítés módját először meg kell néznünk, illetve hallgatnunk, ami azért lehet hasznos, mert így le tudjuk írni a receptet is, valamint esetleg látjuk, hogy milyennek kell lennie a végeredménynek. Bár elhangzik néhány számomra ismeretlen lény neve is, így ezeket kiírom szélre, hogy majd utánuk nézhessek, vagy hátha megmagyarázza a tanár.
Miután ő végzett és én is mindent leírtam, hozzáfoghatunk mi is a kotyvasztásnak. Mindent leírtam, így magabiztosan adagolom a dolgokat és a keverésre is megfelelően figyelek, miután hátrafogom a hajam, hogy ne lógjon bele és esetleg a kihullott szálak ne rontsák el a munkám. Nem azt mondom, hogy én sosem hibázom, de, ha egyszer van receptem és azt követve tudom, hogy mi mi után következik, akkor nincs baj. Végülis forrás alapján dolgozni nem nehéz feladat. Természetesen, ha jó a forrás. Mert, ha egyszer rosszul van felírva egy recept, onnantól neked kel kikísérletezni a dolgokat. És ezekkel a kísérletekkel vállalnod kell azt is, hogy esetleg felrobban a konyhád. Lehet, hogy ez a hasonlat egy kissé túlzás, de bármi megtörténhet. Bár a kísérletezésben is van valami megnyerően izgalmas. A megfelelő hozzávalók megtalálása, az adagolás kitalálása, majd végül az eredmény kipróbálása, hogy milyen hatása is van a főzetnek. Aztán meg ha mérget kaptunk eredményül és az alany nem hal meg tőle azonnal, akkor az ellenszert kell gyorsan megtalálni. Ezért szeretnék saját bájitalokat is kitalálni. Már nem azért, hogy megmérgezzek másokat, hanem, hogy újat alkothassak, hogy teremthessek valamit, ami maradandó. De ahhoz, hogy újat találhassak ki, ismernem kell a már létező bájitalokat, főzeteket.
Ezen a célon gondolkozva kapom meg az üstömben a megfelelő színű folyadékot. Büszkén vigyorogva tartom fel a kezem, jelezve, hogy végeztem.

[2000. 10. 18.]

Rendhagyó báitaltan óra


2000. 10. 18.

A diákok meglehetősen rendesen viselkednek ahhoz képest, hogy a kamaszéveikben járnak. A mugli sikolában valahogy mindig leszívta az energiámat az, hogy rendre intsem a kamaszokat. De azt hiszem ez az első találkozásból adódó megszeppenés is lehet az oka, hiszen valószínűleg nem nagyon tudják, hogy miféle tanár vagyok. gondolom ezért is vannak olyan zavarbaejtően csendben. Nem mintha nem ez lenne az elfogadott tény, bár én személy szerint jobban szeretem a beszélgetős órákat, bár a bájitaltan nem igazán tartozik az elmélkedős tantárgyak közzé. Sőt, annyira nem is bonyolult, hiszen csak követni kell a leírást. MInt a recepteknél.
Szóval azért igyekszem nem szigorúan nézni, hanem érdeklődően és kíváncsian fürkészem a felnyújtott kezeket és széles mosollyal bólogatok a helyes válaszoknál, és nagyon büszke vagyok arra, hogy Scarlet-san is az első jelentkezők között van.
- Úgy van, Scarlet-san, nagyon jól mondja. Igazán hasznos dolog a maszk, bár annak is vannak veszélyei, hiszen a palackba zárt levegő sem tart örökké. Így van ez ennél a bájitalnál is, a hatása nem több és nem kevesebb 70 percnél, szóval nem a vízalatti világ meghódítására szolgál, de mentésnél és hobbimerüléseknél ez is egy megoldás. Ezen bájital esetében is nő kopoltyú az nyakon, a lábon pedig sellőuszony a Ningyou úszóhártya miatt.
Közben még szétnézek, majd a hollóhátas diákom válaszánál ismét csak boldogan bólogatok. Mindig jól eső érzés aktivitást és nem csak unatkozó arcokat látni az órán, ezek fel tudják dobni a napomat.
-  Pontosan, Ayako-san! Ez is egyfajta megoldás, nagyszerű. Nos, lehetséges, hogy nem tanulták volna, ez esetben elnézést - hajolok meg egy picit -, szóval a hozzávalók a vízlégzés bájitalhoz a következők: 3 szál unikornis sörény, 1 csipetnyi darált aranydudva, 1/2 csésze tóvíz, 1/3 csésze kútvíz, 1 kísértet könny, 1 köpésniy nyál, és végül két darab jégkocka. Nos, ez esetben ha eddig nem ismerték, szeretném kérni, hogy házi feladatként készítsék el - intek a pálcámmal, és mindenki elé papír daruként odaröppennek a receptek.
Artemis-san kérdésére elmosolyodom, azt hiszem sejtettem, hogy valaki meg fogja kérdezni.
- Ezek japán vízi lényei, leginább ez a közös bennük. A kappákkülönösen szeretik a gyerek húst, a töltések közelében lappanganak, de rajongásuk az uborka iránt nagyobb, mint az emberhús iránt, így sosem árt, ha van az embernél uborka, ha a vízpart közelében sétál. Az amemasu a régi japán őslakosok területéhez közeli folyókban él Hokkaidóban, legalapvetőbb tulajdonsága az, hogy tudja változtatni a méretét, így igen csak veszélyes ez a hajókra nézve. Nagyban eltér az itteni sellőktől a Ningyou, és bár nem kimondottan kellemes a látványuk, lehetnek csecsemő és felnőtt méretűek is. Több halszerű vonásuk van, mint emberi. A Jinja Hime egy nagy vízikígyó, melynek uszonyai és úszólábai vannak, a feje pedig egy embernő feje. Mindegyik lény veszélyes. Ezért remélem senki sem kezd magánakciókba a szünetekben, ha kell bármilyen... egzotikus hozzávaló, akkor szóljanak nekem.
Miután az óra első beszélgetős részének a végére érek, köszönök az ajtón berontó Sophie-sannak is, majd megvárva, hogy ő is helyet foglaljon, nézni kedzem, hogy mit alkotnak a diákjaim. Akinél elakadást veszek észre, odamegyek segíteni, így elérek Artemis-sanhoz.
- Kevergesse egy kicsit határozottabban, és gyorsabban fog változni a színe, egyébként nem lesz vele baj, magától is megkapja az árnyalatot, csak kicsit később.
Közben felpillanva bólintok Miyako-san felé.
- Ayako-san, alakul ez a főzet, bár egy kissé zavaros. Lehet egye több hajszál keveredett bele, de ne aggódjon, ez velem is sokszor megesik még most is. Javaslom ilyenkor érdemes valamiféle csipeszt hazsnálni, bár ez inkább az én hibám, hogy nem tettem ki az eszközök közzé - sóhajtok.
Aztán a többiek művét nézve elismerően mondok egy-egy dícsérő szót miközben elhaladok az üstök mellett, aztán elérek Sophie-sanhoz is, aki úgy tűnik nagyon furcsán alkotta meg a bájitalt. Gyorsan egy intéssel semlegessé teszem,mielőtt felrobbanna.
- Yare, yare. Nem néztünk volna ki... hogy is mondják a diákok... túl szívdöglesztően, ha ez felrobban - mondom kuncogva. - Legközelebb egy kicsit jobban próbáljon odafigyelni, Sophie-san, de remélem a következő bájitalnál már sikerülni fog önnek is - mondom bólintva, majd mindenkihez szólok. - Gratulálok mindenkinek az első akadály legyűrése miatt - nézek végig büszkén rajtuk. - Nyugodtan kimérhetik az üstből a...hm... főzetet, majd egy gyors kitakarítás után rá is térnék a következőre, ami egy gyógyító bájital lesz.
Miután újra üzemképesek az üstök előpakolom azt a néhány üvegcsét, amik az új hozzávalókat tartalmazzák.
- Először is milyen bájitalokat alkalmaznak az orvoslás terén? - ha kicsit elakad a válaszadás ezzel segítek be - Gondoljanak csak arra, miket kapnak Madam Pomfreytől, ha sérülésekkel tarkítva beállítanak hozzá! -  nézek bíztatóan  a gyerekekre, majd miután megkapom a választ, magyarázni kezdem a hozzávalókat.
- Nos, ha nincs kérdés... - nézek szét kíváncsian, majd ha van kérdés, válaszolás után folytatom. - Ezek itt nem kifejezetten japán alapanyagok legtöbbjüket Tibetben használják. Egy közepesen erős fájdalomcsillapítót fogunk... Keverni.  Ő lenne a glycyrrhiza uralensis, az édesgyökér; ez itt inula helenium, közanpi nevén örvénygyökér, datura stramonium azaz a maszlag. Ezek lennének a hozzávalók. A recept elkészítése sokkal körülményesebb, mit az előzőért, ezért érdemes jegyzetelni és figyelni. Eeetoo. Ich: kezdjük el felforralni a vizet. Ni: a lehető legalaposabban felapírtjuk a spárgát, és az édesgyökeret feldaraboljuk. San: beletesszük az édesgyökeret és a spárgát az üstbe. Shi - itt megremeg a hangom. ELvégre ez mégis csak a halál száma volt. - Egy percig hagyjuk főni őket. - Egy perc elteltével folytatom. - Go: beledaraboljuk a maszlagot. Roku: két percig. - Két percig egyenletesen keverem őket, miközben egy jellegzetes fanyar szag csapja meg az orromat. - Nos ez meglehetősen kellemetlen szagú innestől fogva, de a legtbb gyógyszer nem az ízétől és a szagától hatásos. Nana: végül beletesszük a három darabba vágott örvénygyökeret is. Öt percig főzzük, egyenletes folyamatos kavargás közepette. Menet közben nem ajánlom senkinek, sem az elkészülése végén, hogy megkóstolja az ellenőrzésem előtt, ugyanis a félre sikerült bájital ez esetben meglehetősen veszélyes - pillantok szigorúan és határozottan a gyerekekre, és újra figyelem ahogy dolgoznak.

A legközelebbi tanári reag november 2-án érkezik.
Reag sorrend nincsen, késésért pontlevonás nincsen. Minden helyes válasz 5 pontot ér,
nyugdtan lehet kérdezni, kiegészíteni egymást.

[Elbájolás...vagy nem]

Assoreeee

Elbájolás...vagy nem

(2000. 09. 18.)

Hm, az hogy nem hajítódtam ki a teremből igazán megnyugtató, hiszen az a rotyogó ffazék nagyon is kellemetlen hejzetbe hozott. talán figyelnem kéne, hm? Minden esetre jófej a tanár,és egyelőre életben hagy a teremben vergődni, hogy a következő lötty felé görnyedjek. Miközben magyaráz mindenféle lényekről, meg ki tudja mikről, két dolog is az eszembe jut. Felvettem-e egyáltalán ezt az órát, vagy csak díszként és a saját magam szivatásaként? Ezen annyira elidőzök,  hogy a másik elmélkedésre váró gondolatom inkább visszafordul és megy tovább intézni a dolgait. Biztos megunta a sorba állást. Mint a hivataloknál, heh. Majd visszajön, ha van kedve hozzá. Hm.
Minden esetre a lény magyarázat feléről lemaradtam, de annyira nem is nagyon izgat a téma, de azt megjegyzem magamnak, hogy egyedül nem szívesen mászkálnék a víz közelében. Ailyen szerencsés vagyok, mind az összes vérre éhező izé abban a pillanatban pont ugyan ott lenne és pont meg akarna enni.
Viszont most eltökélem, hogy figyelek, így a tekintetem a tanárra szegezem, és nekiállok jegyzetelni meg figyelni. Jesszus mi ez a bájital, a japánoknak minden könnyű vagy mi?? Hú, még jó, hogy nem medimágusnak készülök, mint Nolan. Szegény.  Viszont a kérdésére lefnyújtom a kezem és mikor választ, benyögöm ami az eszembe jut.
- Sebbeforrasztó bájital... esetleg... hm - mondom, mikor felszólít, de rögtön el is bizonytalanodok magamban és abban is, hogy egyáltalán létezem-e, és nem csak álmodom. Minden esetre nagy sóhajjal inkább ismét a tollamat markolom meg, és Scarletre nézek, miután befejeztük a jegyzetelést és a bemutatót.
- Te mennyire vagy otthon a bájitalos dolgokban? - kérdezem, csak hogy ne üljek kussban. kedvesnek tűnt, szóval reménykedek benne, hogy nem húzza a fejemre az üstjét, amikor hozzá szólok.
Közbe magam elé toszogálom az üvegeket, és elkezdem az első hozzávalóval a kotyvasztást. Szóval felforralom a lábasban lévő vizet...legalább azt tudom, mit jelent, hogy forralni. Most még aprítani is kell azt a két fura akármit, kezd olyan lenni, mint valami főzőtanfolyam, de vicces. Nem szeretnék rontani és megkockztatni, hogy mondjuk a spárgát teszem először bele, az édesgyökér helyett, így úgy pakolok mindent ahogy mondta az előbb. Ahogy haladok,belevágom a maszlagot, és két percig hagyom hadd rotyogjon, nem mondta, hogy keverkük... vagy mégis? Na jó, inkább keverem, mindneki kever. Egem is megcsap valami undormányos szag...szóval elvileg jól csinálok valamit... Azt hiszem. Végül az utolsó hozzávalóval kicsit jobban elkínlódok, mint kéne, de aztán azok is az üstbe kerülnek és öt percig kavargatok. Biztos van aki hamarab végez nálam, de valahogy nem érzem szükségét, hogy siessek.
Aztán az utolsók között én is felteszem a kezem, hogy készen vagyok, majd várom, hogy ítéljenek felettem.

M   i   n   d   e   n   k   i   


pozioni

2000. október; Roxfort

Maledetto, el fogok késni. Innen is. Mint egyébként mindenhonnan, de basszuskám, esküszöm, hogy nem az én hibám... Csak mindig elnézelődök erre-arra, na meg amúgy is, egyáltalán hol lesz óra, szóval ahh, olyan álmos vagyok.
Bájitaltan, hmm... Hát nem is tudom. Olyan se veled, se nélküled kapcsolat, vagy hogy is mondjam. Rohadt menő cucc, úgy értem, ki az, aki kitalálta, hogy ha összereszeled a kecskefogat egy él csipetnyi sárkány-orrváladékkal, azt pedig szobahőmérsékleten fújogatod pár napig, akkor cápauszonyt tudsz magadnak növeszteni az elfogyasztásával? Hát, biztos marha sok ideje volt a fickónak, olyan ideje, ami nekem valahogy sosem akad, hiszen már megint rohantam a terem felé. Jajj, te te ott, be ne csukd az ajtót... pfhajj.
Még éppen sikerült belépnem a küszöbön, és végülis nem is késtem sokat, a tanár éppen üdvözölte a diákokat. Remélem nem olyan szigorú, még nem volt vele órám, de egészen kedves arca van, csak nem harapja le a fejem ezért a három percért... Volt dolgom olyan tanárral, aki minden habozás nélkül megtette.
- Szép napot, professzor...! - Hogy ki is? Te jó ééég, névmemória... Oké, mindegy. Tök mindegy. Nagy valószínűséggel ő sem tudja az én nevem, maradjunk is csak meg ebben a kellemes szimbiózisban.
Kiszúrtam egy üres helyet a második padok egyikében, valami Griffendéles vörös mellett, szóval el is indultam felé.
- Ciao, remélem nem baj, ha ezt befoglalom... - s le is huppantam mellém, a pakomat a pad felém eső részére lökve, vigyázva azért, le ne verjek semmit a kikészített dolgokból... Hát te jóságos sóskaramella, az ott az a trutymó micsoda?
Oké, azt hiszem itt az idő ráeszmélni, én meg a Bájitaltan nem vagyunk hatalmas spanok... de most komolyan, ez mi? Óvatosan közelebb hajolva nézegettem, remélve, nem ugrik neki semmi a kis üvegcse falának. Nem lenne nagyon gusztusom élő dolgokat beleaprítani a főzetembe.
- Ezen bájital esetében is nő kopoltyú az nyakon, a lábon pedig sellőuszony a Ningyou úszóhártya miatt - válaszolgatott a tanár közben a többiek kérdésére, erre a mondatra aztán fel is kaptam a fejem, Te jó ééég, ez haláli. Szélesen elvigyorodtam. Most komolyan, ki az, aki nem akar sellő lenni, akár csak hetven percre is? Remélem, az óra végeztével megtarthatjuk majd ezt az izét.
Amint a tanár magyarázgatni kezdett, felcsaptam a jegyzetfüzetemet. Talán nem ártana, ha ma nem robbantanék fel semmit, többek közt mondjuk magamat, tök jó lenne megérni még egy Olaszországot nyáron. Szóval rendes kislányként mindent igyekeztem felírogatni magamnak, aztán összerittyenteni a bájitalt... Na igen, ez az érdekesebb rész.
Miközben igyekeztem a ehető leginkább az utasítás szerint eljárni, néha a padtársam felé lestem, vajon neki sikeredik-e. Ahogy láttam, igen, egész pofás cuccot sikerült kreálnia, szóval nem ártana nekem se... Jesszusom, ez nagyon kék, túl kééék. Ajkamba haraptam, és kicsit hátrébb húzódtam, de azért tovább kavargattam, hátha... Hűűű, és lőn a csoda, ez kezd olyan lenni, mint a professzoré. Hát lázas vagyok?
Szóval az első sikerélménye után jött a kicsit nehezebbnek bizonyuló falat, ám szerencsére ezúttal is sikerült mindent leírnom, amit a professzor mondott. Legalábbis azt hittem. Fájdalomcsillapító, édesgyökér, spárga... izgalmas.
A szag érkezéséig minden rendben haladt, aztán azon a ponton egyszer csak megcsapott valami... nem egészen ilyennek képzeltem el ezt a tanár szavai alapján. Jesszusom, amúgy is milyen színe van ennek? Én nem bírom, ez rettenetesen büdös... Fintorogva hátrébb húzódtam, majd a Griffendéles lány felé sandítottam.
- Hümm, te is érzed? Mintha nem ilyennek kéne lennie... - húztam a szám, aztán feltűnt valami az asztalon... - Ohh, jóég...
Hát ott van az édesgyökér, akkor... akkor mit is raktam ebbe bele az előbb?
- Szerinted fel fog robbanni? - kérdeztem cseverésző hangon a lánytól, mintha nem lenék marhára betojva. Meghaluuuunk...

Bájitaltan óra
• 2000. október 18. •

 

Mi viszi rá az embert, hogy varázslatra vágyjon? Mi készteti a természet törvényeinek felrúgására, megtaposására, és arra, hogy páros lábbal ugráljon rajta, akár egy biztonsági háló nélküli trambulinon? Szerintem a kíváncsiság, a gonosz. Nekem az egyik legnagyobb ellenségem - persze, a családom gyilkosai mellett - de ez többször próbált megölni.
A bájitaltan pont egy eilyen tudomány. Kinek jutott eszébe ezt a sok hozzávalót összekutyulni és megkóstolni azzal, hogy hm, igyuk meg, tuti jó lesz, ha már levadásztunk érte egy nagyon veszélyes folyami szörnyet?
- Ciao, remélem nem baj, ha ezt befoglalom…
- Szia, gyere csak, foglald nyugodtan, tegyél rá zászlót, hintsd fel sóval, ahogy tetszik. Amíg nem jelölöd körbe, engem nem zavar - vigyorgok a mellém huppanó hugrabugos Raylára. Amikor kíváncsi iszonyattal odahajol ahhoz a szmötyihez, és annyira belemélyed a tanulmányozásába, nem állom meg, hogy halkan ne brekegjek bele a fülébe, kicsit közelebb hajolva hozzá. Szerintem nem hangos voltam, remélem nem ijed meg nagyon, de azért bocsánatkérő mosollyal válaszolok, ha mégis.
- … és végül két darab jégkocka - sorolja a prof a vízlégzés hozzávalóit.
- Minden jó koktél így végződik, mi? Csak valami tömény hiányzik belőle. Majd a házi - vigyorgok a mellettem ülőre, aztán nekiesek a munkának, és ha nem is szó szerint, de képletesen elmerülök az egyre halványkékebb, egyre varázslatosabban csillogó tükrű bájitalban. Mikor megkapjuk az engedélyt, én szorgalmasan ki is merem az üst tartalmát, és a fiolát a zsebembe mélyesztem. Sose lehet tudni, mikor jön jól egy ilyen itóka…
Szépen rendet rakok az asztalon néhány pálcaintéssel, aztán elgondolkodom a feltett kérdésen.
- Csontforrasztó, lázcsillapító esetleg? - válaszolok, és közben én arra gondolok, hogy az iskolán kívül, bár Evyne néni is boszorkány, én a sérüléseimre tőle csak egy hegyibeszédet kaptam, meg esetleg egy kupica töményet. A leguniverzálisabb gyógyitalt akkor is a muglik találták fel, s annak neve whisky. De ezt a véleményemet inkább nem osztottam meg a tanárnővel.
A jegyzetlap hamar betelik, tulajdonképp jó, hogy lángra nem kap. Közben még a japán számolásba is belekóstolunk, poénból azt is felkörmölöm a lap sarkára.
A “veszélyes” szó elhangzására felvonom a szemöldököm, de aztán vállat rántok, és megint hozzáfogok a munkának. A második lépésnél, mikor a spárga és az édesgyökér már benne van, félrebillentett fejjel szemlélem a rotyogó kotyvalékot.
- Ha dobnánk bele egy csirkét, meg sárgarépát, ilyesmit, ebből még tök jó raguleves lehetne - dünnyögöm Rayla felé vigyorogva. El is telik az egy perc, aztán elrontom a levesem a tökéletesre kockázott maszlaggal. Innentől már inkább bájital, a büdösebbik fajtából. Kidugott nyelvvel adok hangot undoromnak, és kicsit hátrébb húzódok a bűzlő remekműtől.
- Hümm, te is érzed? Mintha nem ilyennek kéne lennie...
- Azt mondták, büdi lesz - rántom a vállam megnyugtatólag, de aztán követem a lány pillantását, és kicsit kikerekedik a szemem.
- Ohh, jóég… Szerinted fel fog robbanni? - kérdezi a hugrás csacsogva, én pedig félrebillentem a fejem, és alaposan szemügyre veszem a készülő valamit.
- Nem tudom, kérdezd meg tőle. Ha válaszol, akkor kezdhetünk aggódni. Nem tűnik fenyegetőnek, amúgy - állapítom meg az egyenlőre átlagos színű, szolídan bugyogó cuccot figyelve. Azért a pálcám készenlétbe helyezem, és ha valami a nyakunkba zúdulna, akkor megvédem vele magam. Vagy ha egyértelműen “forrósodik” a helyzet, még a katasztrófát megelőzően kiürítem szegény Rayla üstjét, és legfeljebb míg a prof nem figyel, adok neki az enyémből, mintha mi se történt volna.
 

B á j i t a l t a n
2000. 10. 18.

MINDENKI

A fene vigye el! Kapkodva rongyolok ki a hálókörletből, úgy elfelejtettem a bájitaltant, hogy annak a rendje. A fene essen bele, már egy ideje megy az óra. Késtem egy csomót. Sietős léptekkel loholok végig a kastélyon, és még rossz lépcsőn is megyek le, áá nem vagyok ideges. Amikor végre megtalálom a termet, óvatos kopogás után nyitok csak be. Az új professzor egy feladatot már levezényelt, ahogy látom, épp az újabb feladat ismertetésére lépek be az ajtón.
- Elnézést a késésért Tachibana professzor! - mondom halkan, majd leülök egy szabad helyre valahol hátul. Felmérem a helyzetet és végignézem a kikészített hozzávalókat.
- Ezek itt nem kifejezetten japán alapanyagok legtöbbjüket Tibetben használják. Egy közepesen erős fájdalomcsillapítót fogunk... Keverni.  Ő lenne a glycyrrhiza uralensis, az édesgyökér; ez itt inula helenium, közanpi nevén örvénygyökér, datura stramonium azaz a maszlag. Ezek lennének a hozzávalók.
Felcsapom a füzetemet és elkezdem írni a lépéseket, amiket a prof diktál. Szeretném nem elrontani, főleg, hogy az első bájitalról lecsúsztam. Miután sikeresen telekörmöltem egy oldalt az elhangzottakkal, óvatosan kezdem el követni a lépéseket. Sosem volt nagy kedvencem a bájitaltan, valahogy mindig túlságosan féltem, hogy esetleg véletlenül felrobbantom magam kutyulgatás közben, mert mi van, ha esetleg elrontom, meg félrenézem és megmérgezek valakit. Szóval igen, kicsit fenn tudok akadni a bájitaltanon, valószínűleg abból vagyok hajlamos a legrosszabban teljesíteni.  Ahogy elkezdem a lépéseket, érzem, hogy kicsit elveszek a sorok között. Megállok, hogy átnézzem a lépéseket, és véletlen kicsit tovább fő a cucmók, mint egy perc. Hupsz. Aggódva sandítok körbe, és reménykedem, hogy nem robban az arcomba ez a cucc, de azért folytatom a receptet, hátha sikerül jól elvégeznem a feladatot, ettől az apró megcsúszással az egyenletben is.

[Bájitaltan]

Bájitaltan



to; Tachibana professzor és a többiek
2000. október 18.

Érdeklődve hallgattam a vizi lények kilétét Tachibana professzortól és közben igyekeztem mélyen az emlékezetembe vésni az elhangzottakat. Gyorsan le is körmöltem a jegyzetfüzetembe a lények nevét és legfőbb jellemzőit, elvégre tudtam, hogy a tanév folyamán épp elég információt fogok még hallani ahhoz, hogy ez a pár információ kiürüljön az agyamból. Sajnos az agyam inkább hasonlított szitára, mint szivacsra....Cseppet sem rögzültek benne gyorsan a dolgok, és amik nagy véletlen megmaradtak, lassanként azok is kiürültek belőle, akár a liszt a szitán.
Mel néni mindig azt mondta erre, akinek rövid az esze, legyen notesze, én pedig megfogadtam a tanácsát. Néha azt kívántam, bárcsak a rossz emlékek is olyan hamar kiürülnének az agyamból, mint a tanulnivalók dolgok....
Ezek a lények különben elég ijesztőnek tűntek már csak így elmondás alapján is, nem szívesen találtam volna szembe magam velük. Vegyük például az amemasut, ami képes változtatni a méretét, vagy a ningyouk, amik csecsemő-alakot is képesek felvenni. Ami azt illeti, elég lenne egy ilyet látni, és szégyen-nem szégyen máris hetekig tartó rémálmok kísértenének azt hiszem. Márcsak leendő medimágus-hallgatóként is jó, hogy hallottam végre ezekről, hisz ha majd terápiára jön hozzám valaki a távoli jövőben azzal, hogy rémálmai vannak egy ilyen emberfejű vízikigyóval való találkozás miatt, akkor el tudjam képzelni, hogy miről is van szó... Ahogy Hanát hallgattam, kicsit el is kalandoztak a gondolataim, talán emiatt sem sikerült úgy a keverés, ahogy kellett volna.
Eszembe jutott valaki, akivel viszont nagyon is szívesen találkoztam volna. Ő pedig nem más volt, mint Benedict, akit azt hiszem, több mint fél éve nem láttam mostanra. A leveleimre nem válaszolt azóta sem, én pedig feladtam, hogy írjak neki és nem mertem a kampuszon sem felkeresni, hiába lett volna jó érzés látni őt. Az egyetlen viszonylagos bizonyítékom arra, hogy valaha az életem része volt, az az örökrózsa volt, amit Chloé segítségével varázsoltam tartóssá. Ezt az üvegbe zárt rózsát ott tartottam az ágyam melletti kis szekrényen, és minden nap gyönyörködtem benne. Hiába volt keserédes érzés ránézni, nem akartam megválni tőle. Azt hiszem, nem álltam még készen rá. Nehezen engedtem be bárkit is az életembe és a szívembe, és ha egyszer megtörtént, utána szinte lehetetlen volt onnan kizárnom az illetőt.... ez pedig nem volt így egészséges, jól tudtam.
Mély sóhajjal zártam le ezt a gondolatot, hogy aztán a professzor tanácsára figyeljek.
- Kevergesse egy kicsit határozottabban, és gyorsabban fog változni a színe, egyébként nem lesz vele baj, magától is megkapja az árnyalatot, csak kicsit később - hangzott az utasítás.
- Köszönöm tanárnő! - feleltem, majd nekiálltam azt tenni, amit mond. Nem telt bele egy percbe, és valóban sikerült teljesen áttetszővé varázsolni a főzetet. Amint ezzel a feladattal mind végeztünk, Tachibana professzor újabb kérdést tett fel.
- Fájdalomcsillapító és altató főzetet? - feleltem előbbit kijelentő, utóbbit pedig inkább kérdő ihangsúllyal, ugyanis ez most inkább csak tipp volt, mint meggyőződés. Hiszen varázsigével is könnyedén el tudták altatni a medimágusok a betegeket, ha akarták, és nem tudhattam még, melyik a praktikusabb.
Az elméleti rész után ismét gyakorlati fejezethez érkeztünk, én pedig megfogadva Hana tanácsát, alaposan lejegyzeteltem a főzet készítésének menetét, mielőtt hozzáfogtam volna. A „puskának” köszönhetően immáron magabiztosabban álltam neki a feladatnak, és úgy éreztem, egész jól ment a dolog, főként amikor megcsapta az orroma  főzet orrfacsaró bűze, amitől erősen beszédültem. Az erős szagok mindig zavartak, így le kellett ülnöm és mély levegőt vennem pár másodpercig, mielőtt folytatni tudtam volna a munkát. Csak ezután került bele az örvénygyökér az üstömbe, és én belül azért imádkoztam, nehogy ez a pár perces szünet elrontsa az egész főzetet.... Belekóstolni a figyelmeztetés előtt sem lett volna eszem ágában sem, pláne az előző erős szag után, amit pszichés alapon még mindig nagyon irritálónak éreztem, hiába múlt el valójában, a gyökér hozzáadását követően.

[Bájitaltan korrepetálás]

Bájitaltan korrepetálás

Közben hallgattam, ahogyan a többiek is választ adnak a tanerőnek, majd lejegyzeteltem, amiket mondtak, hiszen mindenkitől lehet tanulni. Egyáltalán nem zavart, hogy nem én adtam meg a helyes választ, már az is feldobott, hogy legalább a közelében jártam az igazságnak. A felsorolt lények közül, amelyekről több információt is megtudtam, nem szívesen találkoztam volna élőben egyikkel sem. Miközben szorgosan írogattam, egy lány hirtelen kicsapta az ajtót, majd elrobogott leghátra. Egy kis elmélkedés után megkezdődött a gyakorlat, amelyen kiváló hasznát vettem a jegyzeteimnek. Maga elé helyeztem, hogy minél jobban lássam, és ne kelljen kitekernem a nyakamat, hogy ránézhessek, így kényelmesen tudtam főzőcskézni.  Miközben nagy bőszen pakoltam bele a hozzávalókat a kotyvalékomba, arra lettem figyelmes, hogy a lány, akit az imént láttam betoppanni, épp a jegyzeteimet sasolta. Felhúztam a szemöldököm, kérdően ránéztem, majd egy mosoly kíséretében közelebb toltam hozzá az irományomat, csak hogy jobban láthassa. Egyáltalán nem zavart a dolog, tudtam, hogy valakinek könnyebben, valakinek pedig nehezebben megy a főzés, egyáltalán nem állt szándékomban megnehezíteni a dolgát. Egy kis idő elteltével, mikor végeztem a saját főzetemmel, arra lettem figyelmes, hogy valami elég hangosan bugyog, közben pedig a lány is megszólított.
- Helló, Scarlett vagyok. Legközelebb szólj nyugodtan, szívesen segítek – néztem rá a fura főzetre, majd tekintetemet újra Sophie-ra emeltem. Reméltem, hogy nem fog robbanni a cucc, de szerencsémre jött is az újdonsült tanárunk, és elhárította a vészt egy pálcasuhintással. Egy kis idő elteltével folytatódott az óra, majd egy újabb kérdést tett fel Hana, amelyet már meg is válaszoltak előttem néhányan.  Ráadásul Sophie volt az első, aki a levegőbe emelte a kezét, szerintem szuper választ adott. Miután rám nézett, bátorítóan biccentettem neki. Azért felraktam én is a kezem, majd mikor felszólított a tanár, ezt válaszoltam:
- Például a Kapapkúra-bájitalt, ez enyhíti az influenza és a megfázás tüneteit.
Miután a többiek is feleltek, újra gyakorlat következett, amelyet már nagyon vártam, mert szerettem főzőcskézni. Ezután Hana bemutatta, hogyan kell helyesen elkészíteni az adott bájitalt, majd a végén megcsodálhattam a kellemetlen szagú kreálmányt, amely nem igazán volt az ínyemre, de nem is az volt a lényeg, hanem az, hogy hasson.
- Nos, ez az egyik kedvenc tantárgyam, szóval elég jól megy. Ha bármi kérdésed van, nagyon szívesen segítek, tényleg – feleltem a lánynak mosolyogva, majd előkészítettem a terepet a főzéshez.
- Neked melyik tárgy a kedvenced, ha van ilyen? – kérdeztem tőle, mert nagyon szimpatikus volt, meg egyébként sem szerettem kukán ülni más társaságában, ha már lehetőség volt egy kis csevegésre. Közben arra összpontosítottam, hogy sikerüljön a főzetem, próbáltam mindent úgy csinálni, ahogyan a tanár mondta. Először is elkezdtem felforralni a vizet, aztán felaprítottam a spárgát, az édesgyökeret pedig feldaraboltam nagyjából azonos méretű szeletkékre. Ezután beleöntöttem az üstbe egy óvatos mozdulattal ezt a két hozzávalót, majd vártam egy percig, míg összefőttek az összetevők. Ezután precízen beledaraboltam a maszlagot is, és két percen keresztül egyenletesen kevergettem a kotyvalékomat, miközben megcsapott az a bizonyos jellegzetes szag, amelyet a bemutatón is éreztem. Beleraktam a három darabkává szelt örvénygyökeret is, aztán öt percen át főztem a főzetet folyamatosan kavargatva. Miután elkészült a főztöm, elégedetten hátradőltem, majd vártam a tanárt, hogy megtekinthesse a munkám gyümölcsét.
- Szerintem a tiéd is jó lett, legalábbis ami a szagát illeti, tutira – vágtam játékból fintorgó fejet, majd elnevettem magam, mikor Sophie főztjére néztem. Ugyanolyan bűzös szagú volt, akárcsak az enyém. Remekül teljesítette ezt a feladatot, le a kalappal előtte, legalábbis én így gondoltam.