Sötét varázslatok kivédése tanterem

Ugyancsak átriumosan konstruált, hatalmas terem, középen nagy, tágas térrel. A katedra előtt egy széles asztal terpeszkedik. Az előző évben megannyi szörnyűséget láthattak itt a diákok, de ez a jövőben változni fog. Voldemort Nagyúr halálával megszűnt az átok, ami az álláson ült.

[Ötödévesek tanórája]

Ötödévesek tanórája




2000. szeptember 30.

Ideje lesz bevetni a nagy bombát. Elnézve a legutóbbi dolgozatokat és beadandókat jobb lesz, ha kicsit megszakítva a tanmenetet inkább átveszem az eddig tanultakat. Főleg, mert a párbaj szakkör előtt, amit Tachibana professzorral tartunk majd közösen kicsivel később, örülnék neki, ha az alapokat legalább mindenki biztosra tudná. Összeszedem a nálam lévő papírokat az asztalomról, és megindulok az ötödévesekkel lévő órámra.
A folyosón szépen nyugodtan lépkedek, főleg mert egy másodéves megállít. Vele volt délelőtt órám, és nem ért valamit, örülök neki, ha kérdez, de nem gondoltam, hogy nem meri majd megkérdezni az osztály előtt. Nem baj, készségesen válaszolok a kérdéseire, majd megyek is tovább. Közben arra gondolok, hogy hamarosan beindulnak az események. Jön a halloween, és van egy olyan érzésem, hogy más is. Nem tudom, de mióta itt tanítok mintha kialakult volna valamiféle hatodik érzékem a diákokkal kapcsolatban. Tudom, mikor lesznek bajban.
Még a Három Seprűben történt incidens sem hagy nyugodni. Bár, nyomoztam kicsit utána, még mindig nem kaptam meg azokat a megnyugtató válaszokat, amiket elvártam. A minisztérium nagyon titkolózik, és ebből tudom, hogy valami nagy dologról van szó. Valami olyasmiről, amivel még nem tudtak megbirkózni. Ez volt akkor is, mikor Tudjukki visszatért. Egy csomó idő eltelt mielőtt még elismerték volna.
Becammogok a terembe, majd leteszem a papírokat az asztalra. Szeretek a diákok előtt érkezni, bár, néha utólag betoppanni is mulatságos. Most azonban túlságosan is lefoglal az egyik kutatásom, aminek az anyagát a teremben hagytam a korábbi óra után. Mikor megérkezik mindenki vagy legalábbis az osztály jó része, akkor állok fel.
- Jó napot mindenkinek!
Nem mozdulok el az asztalom mögül, így láthatja mindenki a nagy papírhalmot rajta. Talán ellensúlyozza ezt az, hogy ők már ismernek annyira, ha nincs rajtam a talár, akkor valami könnyedebb órára kell számítani. Most viszont másként lesz, terveim szerint.
- Mielőtt belevágnék bármibe is, kiosztom a beadott házi feladatokat és a korábbi órán írt dolgozatokat.
Valóban elkezdenek szállingózni a tulajdonosaikhoz a lapok. Nem tart sokáig, de mindenkinek hagyok elég időt, hogy megnézze a sikeres alkotását.
- Remélem mindenki tudja, hogy ebben az évben van az RBF. – A bólogatások után folytatom. - A dolgozatok alapján nem úgy tűnik.
Mint mindig most is születtek jobb és rosszabb eredmények, de a csoport átlaga elmaradt attól, amit vártam az eddigi évek során. Eddig még rá lehetett fogni arra, hogy új tanárok, még nem tették magukat túl a nyáron, és hasonló kifogások, de mostanra ezeknek az ideje lejárt.
- A mai órát az ismétlésnek szánom, ezért kérek mindenkit, hogy kérdezzen bármilyen eddig tanult tananyaggal kapcsolatban. Addig amíg kigondolják őket átvesszük az Obstructo varázslatot. Ki tudja, hogy milyen varázslatról van szó? Megidézése, hatása, minden érdekel.
Csak remélni tudom, hogy sok kéz fog a levegőbe emelkedni. Minden választ elfogadok, hiszen nem lehet, hogy mindenki ugyanarra gondol. Miután úgy gondolom, hogy elméletből mindent tudnak, megkérem őket, hogy egyesével támadják le a másolatomat, amit direkt erre a gyakorlásra hozok létre. Amíg sorban állnak az íróasztal mellett, addig én félrevonulok, hogy még véletlenül se keverjenek össze vele.
- Csak bátran, nem harapok – próbálom bátorítani az első jelentkezőt, aki igazából teljesen véletlenül került a sor elejére. – Minél előbb végeznek, annál több anyagot tudunk átnézni, és talán az órának is hamarabb lesz vége.
Tekintetem a homokórára csúszik, amit még az óra kezdetekor fordítottam meg. Van még bőven időnk, de azért annyira nincs, hogy egy varázslatra pocsékoljuk el az összeset.

A következő tanári reag IRL október 9-én érkezik.
A kérdésekre adott helyes válaszokkal, és órai
munkával plusz pontokat lehet szerezni.
Kötelező reag sorrend nincs, de csak az első helyesen válaszoló
kap plusz pontot. Kiegészítésekért mindenki kaphat, ha az helyes.

▪ 2000 szeptember 30. ▪

Órai munka


„Nem az a legkeményebb része a dolognak, amikor megtanulunk valamit,
hanem az, ami utána történik a gondolkodásunkkal.”

Nem vártam a Sötét Varázslatok Kivédését, alapvetően ez volt az egyik kedvenc tárgyam és jó is voltam belőle, de a házi feladatot nagyon összecsaptam legutóbb. Szinte vártam, hogy Fawcett prof majd elővesz és kielemezi mindenki előtt, mennyire lerontottam idén. Nem tudtak lenyugodni a gondolataim, hogy Isaac töltötte meg minden agytekervényem, hol pedig Welch. Megpróbáltam én kerülni, de ez a Repüléstan órákon ugyebár elkerülhetetlen volt, a hobbimról pedig egy kis kellemetlenség miatt nem akartam lemondani.
Elég hülye voltam tavaly. Csak úgy engedtem neki, mikor megláttam, mert éppen rám jött egy hormontornádó, de már sokkal jobban tudtam figyelni magamra. Nem engedhettem meg, hogy egy gyenge pillanatomban esetleg meglássa a testemen lévő véraláfutásokat, én hülye meg elkotyogjam neki azt, amit az FT-ről tudni kell. A terembe ülve azonnal leültem a szokásos helyemre, a második sorban és elővettem az idei tankönyvet, a pennát, a pergament és csak ennek megkoronázásaként helyeztem el a tiszafa pálcát magam előtt. Az órakezdésig nem nagyon beszéltem… mert persze min agyaltam? Welch profon. Csak akkor tudatosul bennem, hogy valami történik, mikor elém röppent a kijavított házi feladat. Ahogy sejtettem, már-már bosszantóan sok hiba volt benne.
– Mielőtt belevágnék bármibe is, kiosztom a beadott házi feladatokat és a korábbi órán írt dolgozatokat. – És közben meg is érkezett az emlegetett dolgozat. Arra legalább kaptam egy kevés pontot. Sóhajtottam egyet, mintha megkönnyebbültem volna, de valójában közel sem. Tudtam, hogy ma délután is hiába ülnék be a könyvtárba tanulni, ugyanúgy Welch töltené meg minden gondolatomat, mint máskor. Ha csak nem bukkanna fel Isaac, hogy megszorongassa a karomat és közölje, már pedig most engedelmeskedem neki. Nem bírtam az FT-t, sőt egyenesen utáltam mostanra, nem volt az egész több erőszakos visszavágásnál ártatlanokkal szemben. De ha úgy volt, készen álltam megvédeni a titkot. Szégyelltem, hogy ennek a tagja vagyok.
–  Remélem mindenki tudja, hogy ebben az évben van az RBF. A dolgozatok alapján nem úgy tűnik.
Nem mertem felnézni sem. Szinte éreztem, hogy ez a megjegyzés nekem szól. A padtársam dolgozatára pillantottam, hogy vajon ő is ennyire leégette-e magát. Igazából addig a pillanatig, fogalmam sem volt arról, hogy ki huppant le mellém.
– A mai órát az ismétlésnek szánom, ezért kérek mindenkit, hogy kérdezzen bármilyen eddig tanult tananyaggal kapcsolatban. Addig amíg kigondolják őket átvesszük az Obstructo varázslatot. Ki tudja, hogy milyen varázslatról van szó? Megidézése, hatása, minden érdekel.
A bíztatás után megköszörültem a torkomat. Tudtam, hogy ma teljesítenem kell és mivel én tisztában voltam vele, hogy Fawcett tényleg nem a harapós fajta, hát jelentkezés nélkül is könnyedén benyögtem a választ.
– A Reductohoz hasonló varázslat, megtisztítja az utat a varázsló előtt. Személyek ellen alkalmazva pedig kábító hatása van. A hatása csak pár másodperc. – Magyaráztam valamivel magabiztosabban, mint azt indokolta volna a boralmasan sikerült dolgozatom.
Ezután sorba kellett állni, én direkt egészen előre furakodtam. Alig vártam, hogy kipróbáljam a varázslatot élesben. Így, mikor szembe találtam magam a célponttal, egy vigyorral a képemen emeltem fel a tiszafa pálcát, könnyed mozdulattal böktem oda: – Obsturcto, te rohadék! – Na jó, talán ennek nem kellett volna kiszaladnia éppen Fawcett professzorral szemben a számon, de hirtelen megint Welch jutott eszembe és totálisan őt képzeltem magam elé. – Öhm…
  

SVK óra
• 2000. szeptember 30. •

   

Sokat gondolkodom, mi lett volna, ha amikor megtámadta az otthonunkat az a néhány halálfaló, én már valamelyest képzett boszorkány vagyok, nem egy mit sem tudó, tehetetlen gyerek. Egyedüli varázslattal bíró személyként valószínűleg harcba bonyolódtam volna (hamarabb és jobban, mint ahogyan történt), és már nem élnék. De talán a szüleim, és a testvéreim igen. Sosem tudhatom, mert a „Mi lett volna, ha…?” nem kipróbálható, nem bizonyítható.  
Illedelmesen köszönök Fawcett professzornak, mikor belépek a terembe, aztán lesütött szemmel ballagok tovább, hogy semmiképp se első sorba üljek, de azért ne is hátra, ahol az ökörködés megy. Fawcettnél mondjuk ez nem sokszor fordul elő, legalábbis nem nyíltan.  Összeugrik a gyomrom - ő az egyik olyan tanár, akinek az órája kapcsán még most is érzem azt a bizonyos lemaradást, amivel azóta küzdök, hogy a háború után, kissé túlkorosként betettem a lábam a Roxfortba. Gyakorlati mágia - erről nekem főleg a rengeteg, körmöszakadtomig tartó gyakorlás ugrik be. Hiába ásom bele magam az elméletbe, hiába fontos nekem mindenek felett, hogy ebből a tárgyból maximálisan teljesítsek, amikor cselekedni kell… Nagyon ügyesen hozzá tudom vágni a pálcámat bákihez. És egyébként a cipőmmel is remekül célzok.
Egy kecses mozdulattal, megpördülve dobom le magam a kiválasztott padba, egy kissé elkalandozott figyelmű fiú, Florian mellé. Látom, hogy nagyon belemélyed a gondolataiba, így kivételesen belőlem sem dől a szó, ahelyett kipakolom a felszerelést, illetve a falakon helyt kapó szemléltető anyagokon merengek. A villámgyors, tökéletes ellenátkok, pontos és kivédhetetlen ártások láttán elgondolom, vajon milyen volna, ha én is így tudnék, ha én is ilyen tehetséges volnék. Felborítanám ezt a padot, a szomszédom meg a saját holmimmal együtt, kiviharzanék a teremből, és meg sem állnék addig, míg szembe nem nézek a három gazfickóval. Csak ezért harcoltam ki, hogy jöhessek, hogy tanulhassak, hogy ne kerüljek lemaradó osztályba, ezért tanulok minden szabad percemben… És mit tennék, ha most rögtön odaérnék a célhoz, és bosszút állhatnék?
Áh, gondolom az egyik szemébe állítanám a pálcámat, a másik kettő meg kinyírna. Nincs olyan, hogy mi lenne ha. Ez van, most ennyit tudok. A szerényen sikerült dolgozat is bizonyítja, szinte az arcomba dörgöli. Kedvem volna lefejelni, a paddal együtt. Jobbat akartam írni. Azért vagyok itt, hogy fejlődjek.
- Remélem mindenki tudja, hogy ebben az évben van az RBF. A dolgozatok alapján nem úgy tűnik - mondja Fawcett a fejünk felett. Tudom, hogy a javunkat akarja, de mérges vagyok magamra, a világra, meg hát rá is, aki ráírta a dolgozatomra az undok osztályzatot. Fújok egyet halkan, és lefordítom a pergament, hogy ne is lássam. Pont elkapom a mellettem ülő pillantását, aki az imént még az eredményeimet vizslatta. Fintorogva vállat rántok felé, aztán halkványan, kissé még mindig háborogva, de rávigyorgok. Utána egy szemrebbenéssel Fawcett felé intettem finoman.
- Bezzeg nekünk kötelező az órákon talárt, meg egyenruhát viselni - súgtam oda úgy, hogy csak ő hallja, hátha csatlakozna hozzám, hogy öntsük a dühünket a tanár nyakába. Ez van, amúgy is benne van a pedagusok munkaköri leírásában, hiszen kire másra haragudjanak a tanulók? Igen, nyilván magukra, mint én is. De annál kellemesebb valaki mást okolni, legalább külsőleg, ha belül tudom is, hogy én vagyok kevés, még mindig. Igazából semmi bajom a proffal, hiszen ő az első SVK tanár, aki az elmúlt időkben kihúzott itt több évet is. Ez pedig figyelemre méltó eredmény.
- A mai órát az ismétlésnek szánom, ezért kérek mindenkit, hogy kérdezzen bármilyen eddig tanult tananyaggal kapcsolatban. Addig amíg kigondolják őket átvesszük az Obstructo varázslatot. Ki tudja, hogy milyen varázslatról van szó? Megidézése, hatása, minden érdekel.
Míg én végiggondolom a százezer kérdésemet, véget ér nemcsak ez az óra, de szerintem még a következő kettő is. Inkább figyelek, hallgatom Florian benyögött válaszát, és felteszem a kezem, hogyha felszólítanak, kiegészítsem kicsit.
- Illetve vagy a varázsló előtt, vagy pedig arra tisztítja meg az utat, amerre a pálca mutat a varázsszó elhangzásakor - mondtam óvatosan. Még az is lehet, hogy hülyeséget mondok, mert ha így is van, ki lőne maga mögé? Mondjuk én simán, még az is lehet, hogy hátra nézni is elfelejtenék.
Nagyon furcsa, de igen üdítő feladat a tanár úrra támadni. A dolgozat miatti összes frusztrációmat kiélhetem, ráadásul tesztelhetem az előbb mondottakat is. Beállok Florian mögé, aztán próbálom nem eltátani a számat, mikor is a varázsszót igen egyéni kísérettel harsogja el.
- Van itt kitölteni való feszkó rendesen. Akarsz róla beszélni? - tátogtam aggodalmasan vigyorogva Florianre, és pislogva vártam, hogy ebből mi lesz.
Aztán amikor én következtem soron, egy hirtelen ötlettől vezérelve, pont mielőtt elmondtam volna az átkot, megpördültem.
- Obstructo! - pöccintettem magam mögé a vállam fölött, így emlékezetből, a szemem sarkából célozva találtam el a hamis Fawcett professzort. Huncut vigyorral, egy hajlebbenéssel pillantottam hátra, hogy megszemléljem az eredményt, és elégedetten láttam, amint a “tesztbábu” bosszankodva kecmereg föl a földről. Ez annyira feldobott, hogy vagányul megpróbáltam megpörgetni az ujjaim közt a pálcát, minek következtében azt ügyesen el is ejtettem.
- Hogy Merlin verje bele a… Könyökét, na. - A guruló fadarab után vetettem magam, aztán piros arccal, röhögve-bosszankodva álltam be a sor végére, hogy várjam a következő feladatot.

Halvány félmosoly kanyarodik az arcomra, csak így nagyjából a padom irányába, ahogy azon támaszkodok, amikor Faci bá a vártnál gyengébb dolgozatokat említi. Nem állítom, hogy nálam ezek lehetetlenek lennének, egyáltalán nem, de SVKból elhanyagolható az esélye, ebből a tárgyból még az elmélettel is jól szoktam állni.
Visszább is hervad azért, ahogy visszakapom a dolgozatot, oké, ennél azért lehetett volna jobb. Lehetne rosszabb is, de ez azért mégiscsak SVK, amiből még az elmélettel is jól szoktam állni. Na de mindegy, besírni még nem fogok rajta.
Figyelem a válaszokat a kérdésre, de nagyjából elmondják, amit tudni érdemes, a többi, például gyakorlati részét meg úgyis mindjárt látjuk is, ilyen felvezetés után kézenfekvő, hogy a következő kör a használata lesz.
-Páncélozott célpont esetén, mint például egy akromantula, érdemes lehet valami kevésbé ellenálló részét támadni vele, különben lehet, hogy kibírja- teszem hozzá végül mégiscsak a meglátást. Talán várhatóan nem akromantulára fogunk lőni itt az órán.
Végül be is igazolódik, tényleg felsorakozunk gyakorolni, és tényleg nem akromantula ellen, hacsak nem Faci bá titkon a Pókember. Vagy a másolata legalábbis.
Csak ketten vannak előttem, és így is ki kell lépnem oldalra egyet, hogy lássak a sortól. Meg is éri legalább, vigyorgok egyet a műsoron, felvont szemöldökkel megtűzdelve, például hogy le Fay-nek mi járhat a szemében, hogy így kitör indulatokban a Faci-klón felé. Mirabella pedig zsonglőrködik.
Úgy döntök, ezek után nem kell extrázni semmit, pedig gondolkodtam már némi kreatívkodáson. Csak szép szakszerűen.
Oldallal áll, kis célprofil az ellenfél felé. Nyújtott kar, egyenes pálca, hosszán végignéz, pontosabb célzás és nem tud hosszabb távon fölé lőni, mint a derékmagasan fogott "vívótőr" tartás.
-Obstructo.

svk
2000.09.30.

Hát az biztos, hogy idén nem én leszek a Roxfort leglelkesebb diákjának megválasztva. Nem aktívkodok különösebben az órákon, sőt, van amire be sem mentem. Igen, Sage-et kerültem mostanában, de nem hiszem, hogy hibáztathatnak érte. Miután végre valahára fel tudok egyáltalán kelni, és embert varázsolok magamból, kényelmesen levonszolom magam a terembe.
Fawcett prof már bent van, valamit matat, amikor lehuppanok egy üres padba Florian és Mira mögé. Florian előttem láthatóan izgágáskodik, én csak letámasztom az állam a padra, amikor az említett dolgozatokról van szó. Hát... Nem életem munkája, az biztos. Felpillantok a padról a profra, ahogy leteszi elém a hozzám tartozó papírlapokat.
- Remélem mindenki tudja, hogy ebben az évben van az RBF. A dolgozatok alapján nem úgy tűnik.- csak sóhajtok a szemrehányásra, majd folytatom a fetrengést a padon. Azért a prof nem hagy minket nyugodni, záporoznak az információk és a kérdések. De lehet hogy ez csak nekem túl nagy mennyiségű.
-A mai órát az ismétlésnek szánom, ezért kérek mindenkit, hogy kérdezzen bármilyen eddig tanult tananyaggal kapcsolatban. Addig amíg kigondolják őket átvesszük az Obstructo varázslatot. Ki tudja, hogy milyen varázslatról van szó? Megidézése, hatása, minden érdekel.
Csendben hallgatom a válaszokat, és miután én nem érzem, hogy hozzá tudnék adni a dologhoz, csak csendben beállok Merel mögé a sorba. Florian kiegészítése a varázslathoz eléggé meglepett, alig hallhatóan kuncogtam is rajta egy kicsit. Valami elég nyilvánvalóan nincs rendben vele, na nem mintha különösebben ismerném. Merel, mint a precizitás megtestesült példája, süti el a varázslatot. Idegesen túrok a hajamba, ahogy elsasszézik mellettem és én következem. A másolat Fawcettről az eredetire sandítok. Vajon gondolkodik rajta, hogy mi történt akkor a Három Seprűben? Vonakodva kinyújtom a kezem és rámarkolok a pálcámra.
- Obstructo! - hagyja el a számat, majd mikor meglepetésemre működött a varázslat, visszaülök a helyemre, és várom, hogy történjen valami. Az extra füzetem egyik lapjából halkan kitépek egy darabot, amire felkaparok pár szót. Akarsz beszélni? Van még egy kis dugi vodkám, ha gondolod... olvasható a papíron, a nem különösebben szép írásommal. Összehajtom a fecnit, és a kicsit még mindig elveszett Florian zsebébe próbálom becsempészni, anélkül, hogy ő azt észrevenné. Nem vagyok különösebben ügyes lopakodó, szóval csak reménykedem, hogy nem harapja le a fejem.

★ SVK furachail ★
2000. szeptember 30.

Milyen egy tipikus hollóhátas az általános sztereotípiák szerint? Okostojás, mindenkit kijavító, besavanyodott, mindig csak olvas, és a többi, és a többi. Pedig ez még a nagy átlagra sem igaz a mi házunkban. A legtöbb embernek van valami érdekes vagy unalmas hobbija még a tudás és a tanulás szeretete mellett. Sőt, olyan is van, aki kifejezetten utál tanulni. Nem szabad beskatulyázni az embert. Engem sem érdemes ezek alapján. Nem mindig a tanulás az első, hisz a növényeknek, vagyis a hobbimnak élek, amit szakmámnak is szánok.
Számomra ez a prioritás, mégis várom az első sötét varázslatok kivédése órát. Hiányzott már a terem izgalommal és küszködéssel átitatott aromája, és le sem tagadhatom, hogy magamhoz mérten jó vagyok ebből a tárgyból. Mégis van még min csiszolni, és hát miért is vagyunk itt, ha nem emiatt?
Mikor megérkezek a terembe, már más is itt van a professzoron kívül, és egész szépen feltöltötték már a helyeket, de a legtöbb helyen láthatok még akár üres padokat is. Leülök hát a bal oldali fal mellett az egyik teljes egészében szabad padba, majd előkészítem a tankönyveimet. Ezt követően az órakezdésre sem kell sokat várni - nem is csoda, azt hittem, hogy el fogok késni. Mindenesetre itt vagyok, és  is nem telik sok időbe, a múltkori dolgozatom is landol előttem. Ahogy meglátom, hogy miket rontottam, megkönnyebbülök, mindenesetre dolgoznom kell még a tavalyi anyaggal.
Ennél viszont jobban érdekel, hogy miket válaszolnak a többiek, még akkor is, ha egy kicsit lemaradok a pergamen hosszas tanulmányozása miatt. Inkább nem is mondok semmit, gondolom mindenki megvan enélkül is.
A sor közepére kerülök, de nem is emlékszem, hogy mikor keltem fel. Túlságosan lefoglal Fawcett professzor képmása. Be kell  vallanom, hogy az ilyesmi mindig is lenyűgözött, és ennek megfelelően addig tanulmányozom az alakot, amíg... amíg nem vetődik egy lány hatalmas lendülettel. Nos, minden elismerésem a mutatványhoz, de azért remélem, hogy nem esett semmi baja. Az ilyesmiből néha elég komoly sérülések is tudnak kerekedni.
– Obstructo! - mondom ki hangosan, amikor szembe kerülök Másolat Fawcett-tel, és csak remélni tudom, hogy célt is ért a varázslat, mert a becsapódást már nem várom meg, és hátat fordítok. Sosem szerettem egyből látni az eredményeimet, ilyen esetekben meg úgy egyáltalán is frusztráló tud lenni.

[Ötödévesek tanórája]

Ötödévesek tanórája




2000. szeptember 30.

Látom a diákokon, hogy valakit meglep, de a többségüket nem, ami a dolgozatokat és a házi feladatokat illeti. Biztos vagyok benne, hogy ez most felébreszti őket és talán ráveszi a komolyabb munkára a társaságot. Ugyan béke időszak van, halálfalóktól nem kell tartani, de ez nem jelenti azt, hogy nem történhet olyan dolog, amitől ne kelljen megvédeni magukat. Még így is mászkál néhány sötét varázsló a világon.
De akkor térjünk is vissza a mai óra lényegére, ami az ismétlés. Egyelőre kérdések nem érkeznek sem a dolgozattal, házifeladatokkal, sem úgy egyébként a tananyaggal kapcsolatban, így belevágok az ismétlésbe. Megértem azt is, hogy ezekután nincs akkora lelkesedéssel az osztály a mai órával kapcsolatban, pedig valami igazán különlegeset szántam nekik, de akkor elmarad. Vagy majd meglátjuk, lehet hogy az óra végére mégis csak bedobom majd.
Akkor halljuk a feltett kérdésemre a válaszokat. Várom a válaszokat az Obstructóval kapcsolatban, és ahogy azt elvárom az osztály jó részétől hamarosan a kezek a magasba is emelkednek, mégis Mr. le Fay az, aki megadja a kérdésemre a választ.
- Pontosan, szép válasz. Van valakinek még hozzáfűzni valója?
Nézek körbe a társaságon. Pont akkor akad meg a tekintetem Ms. Harpellen, amikor felteszi a kezét. Fel is szólítom, majd őt is megdicsérem. Nem értem, hogy ha ilyen jól megy nekik az anyag, akkor miért sikerültek ennyire gyengén a dolgozatok? Már éppen mennék tovább, mikor Ms. Everfen szólal meg. El is mosolyodom a válaszán.
- Ez is igaz. Nem árt, ha az ember egy páncélozott ellenfél ellen, nem a páncélja vagy legalábbis a puha rész felé célozni. Most akkor lássuk a gyakorlatot is.
Gyorsan készítek magamról egy klónt, akit odaállítok a terem elejébe, én pedig úgy helyezkedem, hogy mindent jól lássak és halljak. Ha a gyakorlat is úgy fog menni, mint az elmélet, akkor nem lesz itt baj. De akkor lássuk is sorban a diákokat.
- Mr. le Fay, kérem, maradjon itt óra után egy kicsit. Beszélnünk kell!
Akármennyire is szeretném, nem hagyhatom figyelmen kívül a megjegyzését. Valahogy sejtem, hogy nem velem van gondja, de ha ilyen jellegű frusztráció levezetést szeretne, nem hiszem, hogy az évfolyam előtt kellene megtenni. Ezt majd tisztázom akkor vele az óra után.
- Ms. Harpell – sóhajtok egyet. – Nagyon örülök, hogy ilyen jellegű akrobatikus képességei vannak, ha szeretné kamatoztatni Mr. Murphy tudna önnek tanácsot adni, de az átkok komoly dolgok. Ha most egy picit téveszt, kezdhetnénk előről a Roxfort felújítását. Kérem, legyen egy kicsit körültekintőbb.
Nézzük akkor a többieket. A már megszokott eleganciával Ms. Everfen, Ms. Niel és Ms. Winters. Büszke vagyok rájuk, nagyon szép munkát mutatnak mind. Egyelőre nem tüntetem el a másolatot, még szükségem lesz rá, de én visszalépkedek az asztalomhoz.
- Akkor ha senkiben nem merült fel kérdés még, haladok is tovább az anyaggal.
Kiosztom a negyedikesek könyvét, amit a könyvtárból kértem ki, igaz minden padra csak egy jut, de akkor is, legalább tudják használni. A száznyolcvanadik oldalhoz lapoztatok, ahol nagy betűvel áll az Aqua Eructo felirat. Először megkérek mindenkit, hogy olvassa el az ott leírtakat, majd újból felsorakoztatok mindenkit, ezúttal a terem végébe. Kikészítettem már elegendő számú vödröt. De előtte…
- Melyik igével lehet megszüntetni a bűbáj hatását? – várok egy kicsit a válasszal, majd bele is fogok a bemutatóba. – Akkor most jöjjön a gyakorlat. Nem hiszem, hogy ne tudnák, de szeretném, ha látnák, mi a cél, amit el kell érni. Nem feltétlenül az óra végére, de a RAVASZ vizsgákig mindenképp.
Odalépek az egyik vödör elé, elmormolom a varázsigét, és szinte egy pillanat alatt megtöltöm a vödröt. Rég használtam ezt az igét, de még mindig megy a medencés buli, ahogy Kean hívta annak idején.
Most a diákokon van a sor. Figyelem őket, ahogy próbálkoznak kisebb nagyobb sikerrel. Lesz mit gyakorolniuk ez már biztos, de szerintem rendben lesznek.

A következő tanári reag IRL október 17-én érkezik.
A kérdésekre adott helyes válaszokkal, és órai
munkával plusz pontokat lehet szerezni.
Kötelező reag sorrend nincs, de csak az első helyesen válaszoló
kap plusz pontot. Kiegészítésekért mindenki kaphat, ha az helyes.

★ SVK furachail ★
2000. szeptember 30.

A sor végére állok, majd fokozatosan előrehaladva figyelem azokat, akik még a feladat teljesítésével foglalatoskodnak. Kifejezetten szép eredményeket látok, és ez elfeledteti aggodalmamat a saját prezentációmmal kapcsolatban. Ezért talán nem is lehetek hálásabb az osztálynak. Túl sokszor gondolkodok ugyanis azon, hogy vajon miként is csinálhatnék mindent jobban, hatékonyabban. Jelenleg azonban nem hiányzik a nagymértékű stressz az életemből.
A következő utasításnak megfelelően visszaülök a helyemre, majd konstatálom, hogy egyedül ülök. Nem leszek emiatt depressziós, mert így legalább van elég helyem szétpakolni minden tanszeremet a padon, ha esetleg arra lenne szükség. Ezt egyelőre nem kell továbbgondolnom, mert landol előttem a tavalyi könyv, és hamarosan már kinyitott állapotában olvashatom benne az egyik téma címét: Aqua eructo.
Nyáron jó szokásomhoz híven újraolvastam az eddigi évek tankönyveit, ezért elég sok részletre is emlékszem a tananyagból. Éppen elég csak átfutnom a pár oldalt, amit erről írt a könyv szerzője, de amint elhangzik a varázsigével kapcsolatos kérdés, muszáj elgondolkodnom. Úgy tetszik, erre sosem tanultunk külön varázsigét, mégis felteszem a kezemet. Ötletnek ez sem lehet rossz. Persze az más kérdés, hogy varázslat közben ugyanazzal a pálcával mennyire is képes arra az átlagos mágus, hogy elmondjon még egy igét. Mindenesetre várom a felszólítást.
- Esetleg a Finite? - nem esik rosszul, ha nem ez a helyes válasz. Abban az esetben bizonyára rosszul tanultam meg az anyagot, de legalább kiterült, és tudok ezen változtatni. Ellenben én tartom magam ahhoz, hogy erről még csak nem is olvastam sem a tankönyvben, sem pedig másutt.
Úgy hozza a sors, hogy tisztán és takarásmentesen látom mr. Fawcett mozdulatait, ezért nem is aggódok a varázslás miatt. Ha viszont rosszul tudom azt, hogyan is kellene véget vetni a vízsugárnak, akkor bizonyára bajban leszek - ebben az esetben majd legfeljebb tovább próbálkozok, hogy beletaláljak a vödörbe.
- Aqua eructo! - hangsúlyozom az eructo szó második tagját, és figyelem, meddig is vagyok képes elirányítani a sugarat. Úgy tetszik, a távolság negyede hiányzik csak, de inkább arra koncentrálok, amit csinálok, ezért ebben nem vagyok teljes mértékig biztos. Csak annyit tudok, hogy messzebb sikerült megállnom a vödörhöz képest, mint a többiek, és csak nagy nehezen vagyok képes arra, hogy pár méterről beletaláljak a vödörbe, a végén mégis telni kezd.

SVK
2000. szeptember 30.

  A kövezett udvar... Mindig jó érzés itt üldögélni... még ha néhol elő-elő is bukkannak az emlékek, a csata szörnyű emlékei. Szépen helyrehozták azóta, mi több, meg se mondanánk róla, hogy mi zajlott itt. Az emlékek viszont nem múlnak. Üveges, bágyadt tekintettel az elsőéveseket bámulom, miközben tankönyvem lapozgatom, oda se figyelve rendesen a benne lévő írásra. Elég szórakoztatóak, jókat lehet rajtuk mozizni, miként még mindenen elcsodálkoznak, ami körbeveszi őket... bár később is, én is elcsodálkozom még sok dolgon. Nagyon sok újat rejt magában a világ, csodás dolgokat és rémisztőeket egyaránt, de figyelni miként újonnan érkeznek ide, így tanév elején, s az élő festmények hangja még meg-meg rémiszti őket... megfizethetetlen. Egyszerre szomorú és örömteli ilyenkor minden. Szomorú, mert a hely maga emlékeztet arra, hogy át kellett élnünk mindazt, ami történt, s örömteli, tudván, hogy az eztán elkövetkezendő korosztályoknak már nem kell farkasszemet nézni a gonosszal. Nem kell e falak között küzdeniük saját és társaik életéért, fokozatosan veszítve percről percre emberi mivoltukból, miként a káosz és a pusztulás, mely körüllengi őket lassacskán felemészti lényüket és visszafordíthatatlan károkat okoz. Tovább kell lendülni, haladni előre... de vannak dolgok, amik bele égnek az emberbe, amiken tovább mozdulni talán lehet, de elfeledni semmiképpen sem.

  Mélázásomból felriadok, könyvemet összecsapom, a kőablakrésből felpattanok, kitágult, rémült szemekkel. Tény, hogy a háború rémisztő volt, de jelenkorunkban is vannak dolgok, amik felveszik vele a versenyt, szorosan második helyet elérve a ranglétrán.
-A rohadt...- Csúszik ki számon miként megiramodok határozott léptekkel, sebes tempóban a terem felé.
Csak reménykedni tudtam, hogy nem kések el. Nem is értettem, hogyan felejthettem el az órát, ha idő közben pont a témába vágó könyvet lapozgattam. Gondolkodni azonban nem volt sok időm, úgy futottam, mintha kergettek volna.
Az ajtóba már kipilledve, levegőért kapkodva érkeztem meg. Nagyot sóhajtva konstatáltam a helyzetet... épp csak időben. Levetettem magam az egyik szabad helyre, könyveim, jegyzeteim felpakoltam a padra, kényesen elrendezve azokat, habár tudtam, pár perc múlva úgy fog kinézni, mintha odahányták volna az egészet. Az elrendezést pedig végül pálcámmal koronáztam meg, melyet szintén kiraktam az előbbiek mellé. Hamarosan a professzor is megérkezett, elkezdődött az óra. Eleinte főként légzésem normalizálásával voltam elfoglalva, nem igen voltam aktív az óra alatt, ám hamarosan már varázslatokra került a sor, melyet mindenki végrehajtott, majd vissza helyünkre, az óra halad tovább. Kikapjuk a tavalyi könyveket, melyek felemás érzéseket váltanak ki belőlem. Egyfelől megnyugtató, hisz nem igazán jellemző rám a felejtés, a tavalyi anyagot pedig egész jól tudtam. Másfelől viszont reméltem, hogy ezt a könyvet nem igazán fogom már látni életemben. Jó dolog a tudás, és talán... hangsúlyozva a talán... szükséges lehet néha egy lépés hátra, de mindig jobban élveztem, ha haladhatunk előre. Akárhogy is, a szabályok szerint kell mindenkinek játszania... Rövid bemutató után egyből kérdés következett. Egy pillanatnyi gondolkodás szünet után magasba emelném kezem, ezúttal kivéve részem az órából.
-Finite incantatem?- Válaszolnék, amennyiben szólítanak, félig kérdő hanglejtéssel.
Talán... mégse rossz az ismétlés. Akárhogy is történik, végül a feladatnak megfelelően felállok a vödör elé, megcélzom pálcámmal, majd elhangzik a varázsige.
-Aqua Eructo!- Nyelek egy nagyobbat, bízva benne, hogy célzási képességeim nem csorbultak a nyáron.
Azelőtt jól ment, az ilyen dolgok mindig jól mentek, de idén nyáron szinte csak repülést gyakoroltam, így egy kissé bátortalan vagyok.
 

[SVK óra]

SVK óra

Már nagyon vártam ezt az órát, mert rendkívül hasznos dolgokat lehetettet elsajátítani, amik a gyakorlati életre is vonatkoztak. Mindig is azokat a tantárgyakat részesítettem előnyben, amelyeknek nem csupán elméleti hasznuk volt. Mikor odaértem a tanításra már ott volt a tanár és pár diák is, de még nem érkezett meg mindenki. Udvariasan köszöntem mindenkinek, majd helyet foglaltam a padsorok közepén, ott volt egy üres hely, amely tökéletesen megfelelt számomra. Nem kellett sokat várni, meg is kezdődött az óra, miután a többiek is beestek. Nagyot nyeltem, mikor megkaptuk a házi feladatokat és a dolgozatokat. Egész jó jegyeket kaptam ahhoz képest, amire számítottam, de tudtam, hogy még jobb eredményt érhettem volna el, ha több időt fordítottam volna a tanulásra. Közben meg a tanár fel is tett egy kérdést az egyik varázslattal kapcsolatban.
- Az Obstructo egy hátráltató ártás, az elvégző útját tisztítja meg a pálca irányában. Élőlény esetében az eredmény bénítás - feleltem meg a kérdést röviden. Gyakorlati része is volt a dolognak, így neki is álltam az elvégzésének. A pálcámat egy határozott mozdulattal a célpontra emeltem, majd tisztán és érthetően kimondtam a varázslatot:
- Obstructo!
Majd elégdetten észrevételeztem, hogy "az áldozatom" nem túl boldogan kászálódott fel a földről. A gyakorlati rész után tovább mentünk a tananyagban, megkaptuk a negyedikesek könyvét, amelyet kíváncsian elkezdetem átlapozgatni. A tanár utasításának megfelelően a száznyolcvanadik oldalra lapoztam, ahol nagy betűkkel volt feltüntetve az Aqua Eructo felirat. Elolvastam a hozzá tartozó részt, majd beálltam a sorba én is. A leírásból kiderült, hogy a varázslat egy vízsugár bűbáj volt, tehát az adott célpontra irányítva a pálca hegyéből vízsugár tört ki. Közben a tanár feltett egy újabb kérdést, hogy melyik varázslattal lehet véget vetni ennek.
- Finite incantatem? - kérdeztem tőle félénken. Nem voltam biztos a válaszomban, de úgy tudtam, hogy ez az ellen-varázslat képes megszüntetni az már elvégzett varázslat hatását. Ezután már jött is a gyakorlati rész, azaz a tanár odalépett a vödör elé, kimondta a varázsigét, aztán egy szemvillantásnyi idő alatt megtöltötte az egyik vödröt a sok közül, amelyet kitett. A feladat adott volt, el kellett ismételnem a folyamatot. Odaálltam az egyik vödör elé, ráirányítottam a pálcámat, majd jól érthetően kimondtam a varázsigét:
- Aqua Eructo!
Oda se mertem nézni, mi lett a végeredmény, kicsit izgultam, hogy hogyan fog sikerülni ez a gyakorlat. Bíztam benne, hogy képes voltam megbirkózni a feladattal, de benne volt a pakliban, hogy nem sikerül helyesen véghez vinnem a varázslatot.

SVK óra
• 2000. szeptember 30. •

   

Nem tudom, mire ez a nagy aggodalom, hiszen végtére is csak pördültem egyet a sarkamon. Egy felet, technikailag. És nem is találtam el senkit, csak a célpontot, szóval igazán nem volt nagy ügy. Na jó, ha az a gyanú merült fel, hogy esetleg mellélövök, vagy a hamis prof helyett az igazit találom el, akkor nem is olyan érthetetlen a riadalom. Sőt, magamban fintorogva igazat adok nekik, simán esélyes lehetett volna, hogy lebontom az SVK terem falát. Úgyhogy vörös képpel a sor végére kullogok, és halványan biccentek Fawcett felé, jelzésül, hogy eljutott a figyelmeztetés az eszemig.
Visszahuppanok a padba, és a megfelelő oldalhoz pergetem a lapokat. Jó kis varázslat, elég ártalmatlan is. Átfutom a sorokat, aztán a vödrökre esik a pillantásom, úgy hallgatom a feltett kérdést. Ezt most nem tudom. Ha kotorásznék emlékeim hátsó, sötét sarkában, biztos elő bírnám túrni, de nincs kedvem. Nem tudom, mi ez rajtam, talán a napos idő, ami kifelé csalogat, a kertbe, a falakon túlra. A szabadba… A nyáron megszoktam a szabadságot, nagyon is.
Azért ráveszem magam, hogy újra az óra menetére koncentráljak. Hallgatom a  válaszokat, és halkan Floriannak súgom, mikor a prof nem figyel:
- Tök mindegy, ha eldobod a pálcát, a varázs tuti megtörik.
Utána felsorakozok én is a vödröm mellé, és elszántan méregetem. A tanári bemutató egyetlen pillanatáról sem maradok le, jól az eszembe vésem a mozdulatsort, a hanglejtést, és visszagondolok a könyvben olvasottakra is.
- Aqua Eructo - mutatok óvatosan a vödörre, de a pálca végéből csak néhány csepp víz buggyan elő. Csalódott fintorral veszem szemügyre az eredményt, aztán sóhajtok és újra próbálom. Tavaly ment már ez, csak az előbb túl vigyázva varázsoltam. Most jobban odakoncentrálok, így a vödör remélhetőleg telni kezd.
- Aqua Eructo - mondom a megfelelő dallammal, csak egy kicsit hangosabban, mint az előbb, és hallgatom a vízcsobogást, ahogy a sugár megkongatja a vödör rozsdás oldalát.

▪ 2000 szeptember 30. ▪

Órai munka


„Nem az a legkeményebb része a dolognak, amikor megtanulunk valamit,
hanem az, ami utána történik a gondolkodásunkkal.”

Persze… csak azért is ki kellett csúsznia a számon, mert miért is ne! Nem tudom miért gondoltam állandóan Welch profra. Eléggé megkavarhattak a tavaly közöttünk történtek, pedig én igyekeztem azt csak egy jó szórakozásként elkönyvelni magamban. Tévedtem. Nem volt az, olyannyira nem, hogy akárhányszor megpillantottam a folyosón a menekülés kerülgetett… ráadásul olyan mérges is voltam rá, meglehet éppen emiatt, hogy nem tudtam mit kezdeni a dologgal.
„Van itt kitölteni való feszkó rendesen. Akarsz róla beszélni?” Persze, hogy elkaptam Mirabella tátogását, miközben az atyai áldás is megérkezett Fawcett-től. Mert miért is ne akart volna még erről beszélgetni óra után? Reméltem, hogy egy kellemes bűntetőfeladatot is rám sóz azért, mert szemtelen voltam. Akkor pedig legalább lesz okom még jobban gyűlölni Welch-t.
– Az jó lesz… – morogtam az orrom alatt.
Biztos voltam benne, hogy a professzor észrevette a dolgozatomból is, hogy valami nincs rendben. Korábban az SVK volt az egyetlen, amiből meg sem kellett erőltetnem magam. Egyszer átolvastam a jegyzeteimet és máris én voltam az, aki mindent tudott. Ez pedig elég nagy szó volt, hiszen ami nem érdekelt, azt bármennyit is tanulhattam, akkor sem ment volna az eszembe.
A helyemre kerülve, máris kinyitottam a tankönyvet. A száznyolcvanadik oldal nagybetűvel hirdette: Aqua Eructo. Épp csak átfutottam a hozzá tartozó szöveget. Nem különösebben foglalkoztatott a dolog, mert még mindig a korábban történtek hatása alatt volt. A kezem remegett, a szívem vadul kalapált és már komolyan kezdtem attól félni, hogy esetleg megfulladok. Így odahúzódtam Mirabella mellé, mikor újra fel kellett sorakozni. Ezúttal vödrök voltak az áldozatok.
– Melyik igével lehet megszüntetni a bűbáj hatását? – kérdezte Fawcett professzor, aki közben egy bemutatót is tartott a varázslat használatából. Talán egy egész kicsit gyorsan tette a dolgot, mert nem volt időm éppen oda nézni. Egy kósza gondolat megint elvonta a figyelmem a történtekről és csak bámultam magam elé. Az jutott eszembe, hogyan kéne elbújnom Welch elől az esti vacsoránál.
–  Lehet, hogy a hatását Finite-vel kell megszűntetni, de a tankönyv említette, hogy a Leprexszel is védekezni lehet ellene. – Magyaráztam, csak úgy bele Margery szövegébe. Nem érdekelt, hogy helyes-e a válasz. Elszánt voltam és pontot akartam szerezni… legalábbis ezzel áltattam magam, hátha akkor nem jár megállás nélkül egy teljesen más órát tanító professzor a gondolataim mögött.
– Tök mindegy, ha eldobod a pálcát, a varázs tuti megtörik. – Közölte Mira, mire elvigyorodtam. S ezután jött a mi bemutatónk végre. A többieket elnézve elég nehéznek tűnt a dolog, bár nyilván akadtak olyan emberek is, akikkel nem történt semmiféle bénaság. Aztán nagyot nyelve fordultam a vödör felé. Rajtam volt a sor, hogy elrontsam valahogy a dolgot.
Welch… Welch… újabb gondolatok szökte a fejembe, így mikor kiböktem: –  Aqua Erucot! – A pálcámból kiszökkent a vízsugár, majd azzal a lendülettel irányíthatatlanná is várt. Lehet, hogy jó pár ember vizes is lett a terembe, majd aztán, némi erőlködéssel és egy újabb próbálkozással betaláltam a vödörbe. Az sem volt, szép, vagy elegáns, hiszen időnként mellé-mellé folyt, de többé-kevésbé teljesítettem a feladatot.

svk
2000.09.30.

Florian annyira el van foglalva magával, hogy nem tűnik fel neki, ahogy a zsebébe csúsztatom a fecnit. Nem fordítok rá különösebb figyelmet, a negyedikes könyvet kezdem el lapozgatni. Közben igyekszem nagyon érdeklődőnek tűnni, meg ilyenek. Az Aqua Eructohoz lapozok, ahogy azt Fawcett kéri, és átolvasom az anyagot, nem mintha sok minden eljutna az agyamig.
- Melyik igével lehet megszüntetni a bűbáj hatását? – kérdezi Faci, ahogy felsorakozunk ismét a teremben. Hát ha tudnám, esküszöm válaszolnék, de sajnos nem emlékszem sokra. Így csak nagyon nagy lelkesedéssel és egyetértéssel bólogatok a többiek válaszait hallgatva. Valószínűleg úgy sem tudnék jót mondani. Vállat vonok a sorban állva, csak úgy magamnak. A prof megtölti az egyik vödröt, csak hogy prezentálja mit kéne produkálnunk. Nem is volt gond, amíg le Fay nem próbálta meg végrehajtani a varázslatot. Kicsit elvesztette az irányítást, és többek között engem is eláztatott, mire sikerült beletalálnia a vödörbe. Különösebben nem érdekel, hogy a talárom vizes lett, de a hajamból csöpögő víz eléggé bosszant. Még mielőtt ránéztem volna a vödörre, megcsavargatom a hajam, hogy ne zavarjon a belőle csöpögő víz, és azért vetek egy szúrós pillantást Florianre. Mindenféle kitörő lelkesedés nélkül elmormolom a varázsigét, és nem történik semmi. Egy csepp víz sem. Egyáltalán semmi. Odasandítok Fawcettre, majd megköszörülöm a torkom.
- Aqua Eructo! - ismétlem el azt a nyamvadt varázsigét, mire végre egy vékonyka vízsugár tör elő a pálcámból. Igaz, nem lesz tele a vödör, de egy fokkal még mindig jobb, mintha eláztatnék mindent magam körül. Felsóhajtok, majd odébb állok, hogy az utánam következők is megpróbálkozzanak a feladattal.

Kíváncsi szemöldököt vonok fel, amikor a tavalyi könyvek kerülnek elénk, na mi következik? Régi ismerős a kötet, csak felületesen futom át a szövegét. Nem tartom magam nagy strébernek, mindent jó előre megtanulva, hogy abból okoskodjak utána, de - talán azért is, mert mugli környezetből jövet újdonság ereje volt megismerve - a varázslatoknak mindig szerettem utánajárni. A legismerősebbek a bűbájtan és SVK tankönyveink voltak mindigis, azóta is töretlen szokásom előre utánajárni pár évvel a tananyag varázslatainak is, meg alkalom adtán a tanterven kívül eső igéket is felkutatom. Ahogy most is megvannak azok a bűbájok, amiket még nem vettünk, de már gyakorolgatom néha, vagy amik idáig nem sikerülnek még, de már alig várom, hogy járjunk azon a szinten.
A Finite szinte eszembe se jut például, ha nincs is külön ige rá, az ilyen folyamatos bűbájokat simán el is lehet általában "zárni". A Finite mindkét formája egyszerűen túl általános, mindent hatástalanító dolog. Tény, ha úgy közelítjük meg, mindenre helyes válasz is, mint ellenbűbáj.
-A leperex inkább véd tőle, mint megszünteti- fűzöm tovább le Fay hozzászólását. -Bár ha eláztattak, ki lehet vele taszítani a vizet. Inkább az evapores-t mondanám ide, azzal a vizet lehet eltüntetni.
És milyen jó, hogy ezeket felemlegetem. Valami tényleg van ma le Fay-el, mert elsőre a termet locsolja körbe. Vagy csak a területét jelölte?
-Leperex...- sóhajtok megadóan, és a nyakamba kapott víz kiugrik a taláromból, leesik a földre, mint ha a cseppek menekülő bolháknak hinnék magukat.
Végül én is az egyik vödörhöz járulok. Megcélzom a fala tövét, úgy hátha nem verődik a víz olyan irányban, amit a vödör nem fog meg, és fel is kevésbé borul, mint ha a falát vizipisztolyoznám.
-Aqua eructo.