Sötét varázslatok kivédése tanterem

[- Menj már be!]

Legsötétebb varázslataim - SVK óra

2000. szeptember 30.

Héloise Gauthier kisasszony tanulmányi előmenetele sohasem volt zavartalan. Pedig ha Pat törekvésein múlott volna, kitűnőre vizsgázik minden egyes tárgyából, de a magolás tálentumaiból úgy látszik, a kis szőkeségnek valamivel kevesebbet osztottak. Így talán az is érhetővé válik számunkra, hogy miért nem igyekezett oly sietősen abba a tanterembe, ahol a sötét varázslatok kivédése órát már nagyban vezényelte Fawcett professzor.
Berezelt, félt és számtalan olyan pszichoszomatikus tünetet produkált, mint amikor az ember valamit teljes erejével nem akar csinálni és a háta közepére kívánja. Ezzel az érzésével pedig, valószínű, hogy nem volt egyedül. Feltételezhetően mások is akadtak, akik hasonló ellenszenvet éreztek eziránt a tanegység iránt, csak nekik nem volt pofájuk ahhoz, hogy elkéssenek az óráról.
Inkább beültek az első sorba, megcsináltak pár varázslatot rosszul és hallgattak kiselőadásokat arról, hogy mi is az az RBF és hogyan lenne célszerű teljesíteni. Héloise pedig, pont emiatt a néhánybetűs szó miatt, álldogált már  jó néhány perce síri csendben a terem előtt, végighallgatva az Obstructok morajló zaját, az okosságokat, amiket ő persze, hogy nem tudott volna nemhogy a kisujjából, a fejéből se kirázni, szépen visszafojtva lélegzetét, halálos némaságban.
- Menj már be! – hangzott fel a háta mögül és egy kedves mardekáros prefektus-palánta enyhe lökéssel juttatta az ajtón túlról az ajtón belülre. A francba, mondta volna, de inkább próbált laposkúszásban a terem végéig eljutni, szemét lesütve, magában imádkozva, hogy csak most ne vegye észre a tanár. Ahogy azonban helyet foglalt valaki mellett, ugyanis fogalma sem volt róla, ki az a másik személy, nem volt ideje ezzel törődni, megállapodott rajta a tanár tekintete és csak annyit bírt magából kinyögni, hogy:
- Jó napot! – azt is viszonylag nagyon halkan és már azzal a pergamennel szemezgetve, amin rajta szerepelt, hogy ideje lenne elkezdeni tanulni. Nahát, micsoda egyetemes igazságok. Ha nem jön erre az órára, nem is szembesül ezekkel a tényekkel. Majd egy élesebb mozdulattal belefúrt a mellette lévő oldalába, hogy megpróbáljon felzárkózni a többiekhez, némi suttogás és izgatott kapálózás után ő is kinyitotta a könyvet a százvalahanyadik oldalon az Aqua Eructizé varázslatnál. Elhangoztak a kérdések mindenről is, néhány oldalról pedig záporoztak a feleletek is. Olyan ez, mint egy csata, mindannyian küzdenek: valaki a tudás megszerzését, egyesek az életükért.
Héloise néhány másodpercig eljátszott azzal a gondolattal, hogy nem kell ezt a varázslatot kipróbálniuk a gyakorlatban, de pont nem ezen az állásponton volt Fawcett professzor, aki erőteljes mosollyal bíztatva őket invitálta a vödrök felé, a kisasszony nagy örömére. Már mindenki nagyban hadonászott a pálcájával, példának okáért a nagyon koncentráló Margery, vagy a később látótérbe kerülő Tania, Merel, Mirabella is. De aztán eljött Héloise pillanata is, nem győzte kivárni, gondolhatjátok. A vödör, amibe most nemes egyszerűséggel belehányt volna, ahogy kimondta:
- Aqua eructo! – elkezdett telítődni egy vékonyka sugarú, kissé erőtlen vízfoszlánnyal. Letörölt pár izzadságcseppet a homlokáról, s ahelyett, hogy elszédült volna, szembogarait ismételten Fawcett professzorra irányítva maradt még mindig a teremben.

[Ötödévesek tanórája]

Ötödévesek tanórája




2000. szeptember 30.

Örülök neki, hogy kicsit munkára tudom fogni a diákokat. Ha nem lennének a kérdések, talán egész órán csak némán ülnének. Pedig az órám nem ilyen, és ezt mindig próbálom kihangsúlyozni. Ha tehetném akkor csak gyakorlatot tanítanék, de biztosnak kell lennem benne, hogy az elméletet is tudják a gyakorlat mögött. Hiszen nem elég kimondani egy varázsigét úgy, hogy nem tudjuk mit várhatunk majd tőle.
Akkor nézzük is a következő elméleti anyagot. Az Aqua Eructo azon túl, hogy vizet csinál és megtölt valamit. De a diákoknak a legtöbb felhasználhatósági módjára saját maguknak kell rájönni. Az adott helyzet úgyis adja majd magát. Kíváncsi leszek a vizsgákra, mert nem csak náluk, de a többi évfolyamnál is látom, hogy nem megy megfelelően a gyakorlati alkalmazás egy szituációs helyzetben.
- Igen, a Finite például megszünteti. Szép válasz Ms. Winters.
Érdeklődve várom a további válaszokat. Ms. Hidayashitól is hamarosan megkapom. Nem a legtökéletesebb válasz, hiszen a Finite és a Finite incantatem kiegészítő varázslatok, de valóban ez is megfelel. Mivel ez utóbbi több diáktól is elhangzik, megadom magam, csak bólogatok rá.
- Valóban, védekezni lehet a Leperexszel ellene, de az nem szünteti meg a hatását. Így pedig a kérdésemre nem a megfelelő válasz, ahogy Ms. Everfen is mondja.
Ezúttal egyet kell értenem diákommal, hiszen nagyon helyesen látta meg a különbséget a kérdésemre adott válaszokat illetően.
- Az Evapores varázslattal szintén az a helyzet, ami a Leperexszel, bár a hatásuk más. Míg az utóbbi védekezésre és taszításra használatos, addig az előbbi az eltüntetésére.
Akkor az elmélet után lássuk is a gyakorlatot. Valahogy pont úgy alakul, ahogy számítottam rá. Nem szólok, csak némán figyelem őket, nem akarom megtörni a koncentrációjukat. Ahogy figyelem kisebb-nagyobb sikerrel végrehajtott varázslataikat rájövök, hogy talán nem is egy párbajszakkörön kéne járnia az agyamnak, hanem több pótláson, ahol a kiválasztott diákoknak kötelező lenne bejönniük. Nem akarom, hogy mondjuk a saját pálcájuk ölje meg őket egy zárt szobában, ha nem tudják megállítani a vizet a pálcájukból.
Miután mindenki végzett, és a terem is vízmentesítve lett Mr. le Fay akciója után, eltüntetem az edényekből a vizet, majd visszaállok a helyemre, és újra a kezembe veszem a negyedikesek könyvét. Végül úgy döntök, hogy viszek egy kis izgalmat a mai napba és az egyik legfontosabb varázslatot fogom gyakoroltatni, akár több körön keresztül is. Ehhez viszont még át kell néznünk majd az idei tankönyvet is.
- Kérem, ismét a negyedikesek könyvét vegyék elő, de ezúttal a hétszázhuszonötödik oldalon nyissák ki. Az óra hátralévő részében a Stuport fogjuk gyakorolni. Egy nagyon fontos varázslat, hiszen a kábító átkok közé soroljuk, így a párbajok alap átkai közé tartozik, amit illik mindenkinek tudni, azoknak is, akik nem annyira jeleskednek a Sötét Varázslatok Kivédésében.
Kinyitom én is a könyvet, majd ezúttal nem hagyom rájuk az anyag átismétlését, felolvasom az ott leírtakat. Úgy gondolom, hogy ezt tényleg mindenkinek ismernie kell. Amit viszont már kevesebben ismernek, pedig tananyag, és teljesen jogosan nem használják, hiszen ki akarná magához téríteni azt, akit elkábított? Másrészről viszont egy harcban vagy háborúban nagyon is jól jöhet.
- Most pedig bemutatom, hogy miről is lesz szó. Stupor – mondom ki a másolatomra az igét.
Az összeomlik a földön, és nem is mozdul. Csakhogy a Stupor szintén kicsit úgy működik, mint az Aqua Eructo. Minél erősebb varázsló valaki, annál tovább is tarthat az átok hatása. Mivel én is most mindent beleadok, nem tér magához a másolatom pár percen belül. Hogy mennyire meg fogom én ezt még bánni, de nem baj, a diákoknak az kell, hogy gyakoroljanak, másként pedig nem tudom elérni.
A pálcámat a másolatom felé fordítom, miután körbenézek a diákokon, majd ezúttal némán mondom ki a varázsigét, ami után rögtön magamhoz is térek. Vagy mi az ördög. Szándékosan nem mondom ki hangosan, hiszen pont ez a lényeg, hogy rájöjjenek milyen varázslatot használtam.
- Ki tudja megmondani, milyen igét használtam az előbb, amitől a másolatom magához tért?
Ha kapok helyes választ, akkor nem árulom el, ellenkező esetben hangosan ki is mondom. A hatását nem kell ecsetelni, hiszen elég meggyőzően szemléltettem.
- Ez a varázslat csak és kizárólag a Stupor hatását szünteti meg. Sokan tették már fel a kérdést, hogy ez mégis mire jó? Nos, ki tudja nekem megválaszolni ezt? Hogy egy párbajban miért nincs értelme, de egy harcban több varázsló és boszorkány között miért van?
Miután megkapom a válaszokat már csak a gyakorlat van vissza. Ezúttal viszont egy kis csavart teszek bele. Előveszem a legszigorúbb énem, így a hangnemem is megváltozik. A gyakorlat nem lesz gyerekjáték, ha úgy döntenek. Megkérem őket, hogy álljanak fel a helyükről, majd egy pálcaintésre a padok a terem végébe csúsznak, és puha, matracok jelennek meg a földön körbe a terem oldalában.
- A gyakorlat ezúttal kicsit másként fog történni, mint az óra korábbi részeiben. Ezúttal lehetőségük van eldönteni, hogy egymáson gyakorolnak, keresnek maguknak párt és úgy vagy a másolatomon. A cél az lenne, hogy megtapasztalják milyen, fel tudjanak készülni rá, de természetesen megértem, ha valaki nem meri vállalni még a biztonságos körülmények között sem. A kérésem csupán az, hogy ne mindenki egyszerre lövöldözzön, hanem legyünk tisztelettel a másikra és várjuk meg, amíg ők végeznek.

A záró tanári reag IRL október 25-én érkezik.
A kérdésekre adott helyes válaszokkal, és órai
munkával plusz pontokat lehet szerezni.
Kötelező reag sorrend nincs, de csak az első helyesen válaszoló
kap plusz pontot. Kiegészítésekért mindenki kaphat, ha az helyes.

SVK

2000. szeptember 30.

A professzor helyreigazított válaszainkat illetően, majd a gyakorlat után eltüntette a pálcákból előtört vizet, s végül visszatértünk a szóbeli dolgokhoz.
-Ismét a negyedikesek könyve... hétszáz huszonhatodik...-Mormogtam orrom alatt. - Nem, huszonötödik oldalo...- Akadt el szavam miközben kijavítva magam visszalapoztam egyet.
-Stupor?- Szorítottam ökölbe kezeim.
Na végre helyben vagyunk... Ez már sokkalta inkább az én asztalom, ha lehet ilyet mondani. Egy gyors ismertető után gyakorlati példa következett, mely során bemutatta a kábító átok használatát, mire másolata elterült a földön. Ezután ismét pálcáját használta, hogy magához térítse azt. Kérdésére pedig egyből jelentkezésre emelem kezem.
-Stimula!- Mondanám határozottan, amennyiben szólítana, s hasonlóan tennék következő kérdése esetében is.
-Ha a társunkat találják el, fel tudjuk vele ébreszteni. Illetve ha ellenfeleinket ártalmatlanítottuk, ám az egyikre ébren van szükségünk, esetleg kikérdezés céljából se utolsó magához téríteni, amennyiben nem kívánt hosszúságúra nyúlna az eszméletlenség időtartama. Párbajban pedig részint értelmetlen, mivel ellenfelünk azonnal veszít, ahogy elveszti eszméletét az átok hatására.- Zárnám le mondandóm enyhén töprengő arckifejezéssel.
Vajon elsiklottam valami felett? Nem tudom... nem hiszem. Bár szerintem az évfolyamunk nagy többségének elég nagy gyakorlata van a stupor használatában, biztos kiegészítik, ha valami hiányzik.

 Idő közben átfutom gyorsan szemmel a könyvben leírtakat, ám nem sok időm van rá... ismét gyakorlás következik. Enyhe kihívásnak éreztem tanárunk szavait. Nem merni..., de kivételesen nem mozgatott meg. Tétje nincs, nem párbajozunk, nem barátságos versengésről van szó, vagy tényleges harcról, de igaza van. Nem jó, ha elfelejti az ember, hogy milyen érzés, ha eltalálnak egy ilyennel. Kérdő tekintettel nézek körbe, hátha hajlandó-e valaki társulni velem. Ha nem, maximum a másolathoz lépek közelebb. Ha viszont találok társat, megragadnám a kezdeményezés lehetőségét, hogy minél hamarabb túlessek rajta. Habár az önértékelés nem erősségem, még magam is merem állítani, hogy egész tapasztalt vagyok a párbajokban, az átkokban, hála a korábbi DS-es időszaknak. Egy rövid, sajnálkozó arcmozdulattal néznék páromra, még ha az a professzor másolata is, ténylegesen restellve a helyzetet, miközben rámutatok pálcámmal.
- Bocsi. Stupor!- Lőném el az átkot hangsúllyal az első szótagon, mielőtt sietve közelebb lépek a kábított testhez. -Simula!- Szüntetném meg hatását egyből, majd meggyőződnék róla, hogy minden rendben van-e partneremmel. Eztán a professzorra néznék, várva a jelzést, megfelelő volt-e a művelet, vagy sem. Amennyiben hiába nézek, vagy már megkaptam a visszajelzést, úgy ezúttal én lépek a matrac elé. Egy jókora levegőt veszek, s nyugodt tekintettel nézek szembe a már ismerős átok ismerős hatásaival. Ha nem akadt partnerem, úgy magát a tanárt kérném meg, hogy vállalja el kiütésem feladatát. Ha viszont van, s úgy látom segítségre van szüksége bármiben, úgy segítem, vagy ha csak arra van szüksége, biztatom kicsikét.
-Csak bátran. Egy határozott mozdulat és puff.- Mondanám enyhe mosollyal arcomon, jelezve, hogy nem lesz gond, s nem is neheztelek semmiért.

[Tanián]

▪ 2000 szeptember 30. ▪

Órai munka


„Nem az a legkeményebb része a dolognak, amikor megtanulunk valamit,
hanem az, ami utána történik a gondolkodásunkkal.”

Az óra kezdett egyre inkább egy tornagyakorlatra hasonlítani. Ülj le, kelj fel, varázsolj, ülj le, vedd elő a bazivastag tankönyvedet, hogy a karizmodat is megedzed kicsit! Fawcett ki tett magáért, ami a gyakorlati részt illeti, de ezek az elméleti részek kezdtek roppant mód unalmasakká válni. Mindenestre magam elé húztam megint a tankönyvet, mikor felszólított rá minket.
–  Kérem, ismét a negyedikesek könyvét vegyék elő, de ezúttal a hétszázhuszonötödik oldalon nyissák ki. Az óra hátralévő részében a Stuport fogjuk gyakorolni. Egy nagyon fontos varázslat, hiszen a kábító átkok közé soroljuk, így a párbajok alap átkai közé tartozik, amit illik mindenkinek tudni, azoknak is, akik nem annyira jeleskednek a Sötét Varázslatok Kivédésében.
Oda lapoztam hát a hétszázhuszonötödik oldalra, majd nagyot sóhajtva beleolvastam az első sorba. Végül is Fawcett szó szerint elmondta azt, ami ott állt, így nem is kellett nagyon megerőltetnem magamat. Foglalkozhattam azzal, milyen égő volt az elmúlt néhány perc és hogy ez már csak rosszabb lesz, ha így folytatjuk a dolgokat. Folyamatosan ott volt Welch minden gondolatom mögött, hiába próbáltam meg észhez térni és koncentrálni.
Ügyetlenségemben még véletlenül a tintásüvegemet is feldöntöttem. A kupak mellett néhány csepp fekete folyadék ki is szivárgott, amitől olyan lett az ujjam. A zsebembe nyúltam egy zsebkendőért. Azzal pedig szépen összetapadva egy kis fecnit találtam. Megtörölgettem az ujjam, aztán szétnyitottam a papírt: „Akarsz beszélni? Van még egy kis dugi vodkám, ha gondolod...” Ki szokott vodkákat emlegetni? Ezen gondolkodtam, miközben alaposan le is maradtam a következő kérdésről. Ayako úgyis közölte a helyes megfejtést, a maga hollóhátas alaposságával. Én azonban a tekintetemmel végig pásztáztam a termet és végül a kicsivel előttem ülő Tanián állapodott meg. Megvártam míg találkozik a tekintetünk, aztán kicsit felemeltem a papírt, hogy lássa és rá kacsintottam.
Ivással még nem próbáltam meg Welch fejét kitörölni a gondolataimból. Lehet, hogy nem ártott volna ezzel is kísérletezni egy kicsit. Még ecsetelgettem volna magamban a részeg énem képét, ha nem szólal meg ismét Fawcett. Ráadásul szigorúbban beszélt, mint máskor. Újabb gyakorlat, ki gondolta volna?
– A gyakorlat ezúttal kicsit másként fog történni, mint az óra korábbi részeiben. Ezúttal lehetőségük van eldönteni, hogy egymáson gyakorolnak, keresnek maguknak párt és úgy vagy a másolatomon. A cél az lenne, hogy megtapasztalják milyen, fel tudjanak készülni rá, de természetesen megértem, ha valaki nem meri vállalni még a biztonságos körülmények között sem. A kérésem csupán az, hogy ne mindenki egyszerre lövöldözzön, hanem legyünk tisztelettel a másikra és várjuk meg, amíg ők végeznek.
– Van kedved levenni a lábamról? – kérdeztem Mirát, akihez szokás szerint a legközelebb álltam. Ma valamiért őt választottam ki támasznak, olyan lelki félének. Nem is tudott róla, én mégis mindig ott voltam mellette. Ha igen mondott, hát odaléptem a matracokhoz és amennyiben rám került a sor, ráfogtam a pálcám: – Tanár úr, nem igazán érzem helyesnek, hogy egy lányra stuporozzak. – Közöltem, mikor megremegett a kezem. – De ők természetesen megtehetik velem. – Így hát odaléptem a matrachoz és vártam az áldást.

Kérdőn felvándorol a szemöldököm Faci bá válasz-kiértékelése végére, ha jól értem, semmi nem az volt, amit ő várt, pedig szerintem mindent kimerítettünk kollektíven. Hacsak nem elsiklottam valami fölött, bár nem hiszem, akkor a tankönyv sem ír semmi konkrétan az auqa eructo elleni varázslatot. Egyértelműen nem az eructo fejezetében, amit most olvastunk át.
-Tanárúr, nem merítettünk ki minden lehetőséget, ami a tananyagban benne van?- kérdezek azért rá a gyanúmra, szerintem emlékeznék valami ilyesmire. Tananyagon kívül persze simán létezhet, de arról nem elvárható, hogy tudják a diákok. Külsős varázslat létezhet akármennyi és akármilyen, töredéke érhető el csak nekünk, még a könyvtárban is, effelől nincsen kétségem.
Mindenesetre visszatérek a padomhoz a következő szakasz kedvéért, és ahogy a következő  feladatot felvázolja Faci bá, vigyor fut fel az arcomra. Na ez már SVK óra. A vízágyúzást inkább tartanám is bűbájtannak mondjuk. Igazából már rá is jövök a következő kérdésére és válaszra, amikor még csak bemutatót tart róla. Stimula, kézenfekvő. És nonverbális varázslás, amit már évek óta alig várok, hogy vegyünk órán. Gondolom utóbbi most nem része a feladatnak, csak a választ nem akarta lelőni.
Csak magát.
Mindenesetre hagyom hogy a kérdést feltegye azért, úgyhogy maradok egyelőre a pad felőli felemen. A kérdést megvárva egyből válaszolós módban meg egyből lecsap a megfejtésre egy hollós lány, akit nem ismerek annyira, csak látásból inkább, és még a potenciális hasznát is kiaknázza a stimulának. Az részletes, bólogatok magamban.
-Hát vagy egyből párbaj után fel lehet támasztani annál hamarabb, mert a meccset a stupor-találat már eldöntötte. Vagy ha nem tartottuk elégnek egyszer elkábítani a célpontot, és még alá akarjuk vetni néhány körnek, de túl hamar kidőlt. Mi lehet még..?
Biztos össze tudok szülni még pár egyre abszurdabb verziót, de inkább nem húzom vele az időt, főleg pont a jó rész elől.
A hollós lány - valami Ayako ha jól rémlik? - láthatóan nagyon keres valaki gyakorlópartnert, úgyhogy gondolok egyet, és ajánlkozom is.
-Nyugi, gyere csak- biztatom, szét is tárom a karjaimat, hogy tessék, céltábla. Ez a feladat, matracok is vannak, tudom, mire számíthatok, nem kell ezért bocsánatot kérni.
A következő dolog, amiről tudok, az hogy - talán kicsit aggódva? - hajol fölém.
-Megvagyok- vigyorgok biztatásul, miközben felkelek és helyet cserélünk.
-Csak bátran. Egy határozott mozdulat és...
-...Stupor- fejezem be a mondatát valószínűleg máshogy, mint tervezte. Lankadatlan éberség, ugyebár, főleg ha már SVKn vagyunk. Azért egyből oda is megyek utána.
-Stimula.- És nyújtom is a kezem felsegíteni onnan, ha kéri.
Aztán még körbenézek a teremben, szerintem van még idő ebből a feladatból, keres-e még valaki párt, következő párt.

[SVK óra]

SVK óra

Egész érdekesnek ígérkezett ez az óra, jóval felülmúlta a várakozásaimat, talán ezt hívják kellemes meglepetésnek. Mindig is jobban szerettem a gyakorlati dolgokat, mint a magolást, szerintem azáltal tanult igazán az ember, ha alkalmazta az elsajátított tudást, nem pedig azzal, ha csupán elméleti szinten volt tisztában vele. Gondolataimból a tanár szava repített vissza a valóságba. Pontosabban a negyedikesek tankönyvét kellett elővenni és a hétszázhuszonötödik oldalra lapozni benne. A Stupor varázslaton volt immár a hangsúly, amely nagyon elnyerte a tetszésemet, szóval nem volt ellenemre, hogy jobban belemélyedjünk a témába. Végre valami komolyabb varázslatot gyakorolhatunk, amely ráadásul iszonyatosan hasznos, hiszen egyike a kábító átkoknak. Mindig is kedveltem a hasznos dolgokat, szívesebben sajátítottam el az általam használhatónak vélt varázslatokat, mint azokat, amikről tudtam, hogy nem igazán venném hasznát a későbbiek során. Figyelmesen végignéztem a történéseket, ahogyan a tanár bemutatta másolatán a Stupor helyes alkalmazását. Közben meg is kaptuk a következő kérdést a tanártól, hogy mely az a varázslat, amellyel észhez lehet téríteni az eszméletlen áldozatunkat.
- Stimula! Ez ugyanis a Stupor ellenátka, mivel megszünteti a hatását. Ez a harctéren hasznos lehet a társaink felélesztésére, illetve ha már ártalmatlanítottuk az ellenfelünket, és információt akarunk kicsikarni belőlük, akkor is hasznos lehet az alkalmazása. Párbaj során arra, jó, hogy az eszméletét vesztett társunkat gyorsan észhez téríthessük - emeltem fel a kezemet, ezek a kijelentések hagynák el az ajkamat. Az óra gyakorlattal folytatódott, azaz mindenkinek választania kellett egy párt, illetve a tanár másolata is rendelkezésre állt bárki számára. Figyelmesen körbenéztem a teremben, majd tekintetem Merel-re szegeződött. Nagyon elszántnak tűnt, látszott rajta, hogy tudja, mit akar, egyáltalán nem rettent meg a feladattól. Végignéztem, ahogyan a hollóhátas lánnyal elvégezte a gyakorlatot, hát le a kalap előtte.... egyáltalán nem tűnt úgy, mintha izgulna, igazán bátor volt. Pont egy ilyen egyénre volt szükségem, egyrészt azért, mert könnyedén megbirkózott a feladattal, másrészt azért, mert az önbizalmából én is meríthettem kicsit, tehát nem visszahúzó erő volt, hanem pont, hogy előre lendítette az embert. Észrevételeztem, hogy miután végzett a gyakorlással, tekintetével végigpásztázta a termet újabb partnert keresve. Nem haboztam, odaléptem hozzá rögvest, nagy mosollyal az arcomon:
- Szia! Szívesen gyakorolnék veled!
Miután láttam, hogy benne van a dologban, kicsit hátrébb léptem tőle, majd pálcámat rászegezve egy határozott mozdulattal suhintva feléje mondtam ki jól érthetően a varázsigét:
- Stupor!
Nagy örömömre sikerrel jártam, mivel a társam a mögötte lévő matracra esett eszméletét vesztve. Elég morbid volt ez az egész számomra, de tudtam, hogy muszáj a tanultakat a gyakorlatba is átültetni, máskülönben nem járhat sikerrel az ember éles helyzet során.
- Stimula! - mondtam ki határozottan az ellenátkot a lányra irányítva a pálcámat, majd feléje nyújtottam a kezemet, hogy felsegítsem. Tudtam, hogy most én voltam soron, nyeltem egy nagyot, mert azért izgultam ám, hiszen most én játszottam az áldozat szerepét, de bíztam benne, hogy minden simán fog menni.

[hollóhátas csaj]

svk
2000.09.30.

Hát ez király, vadul lapozom a negyedikes könyvet. Kezdek besokallni ettől az állandó ugrabugrálástól. Igazából én csak azt vártam, hogy ennek végre vége legyen és bevethessem magam az ágyamba, és elő se másszak holnap reggelig. Csak figyeltem, hogy mi történik körülöttem, csendes megfigyelőként hallgattam Fawcett okítását és a különböző válaszok javítását. Nem túl vidám gondolataimból az rángatott ki, amikor Florian egyszer csak rám nézett, a fecnimmel a kezében. Hanyag eleganciával kötöttem ki a nyakkendőmet, és ejtettem az asztalra, ahogy visszavigyorogtam válaszul a kacsintásra. Közben elhangzott egy kérdés, amire kivételesen tudtam a választ, de egy hollóhátas csaj gyorsabb volt, így hiába dünnyögtem az orrom alatt, hogy Stimula. Gyakorlatban is alkalmazni kellett az átkot. Nem mondom, hogy szívesen csinálom, de nem fogok nemet mondani. Nem akarok én lenni a különleges mákvirág, aki kihúzza magát a feladat alól. Szóval lenyelem a gombócot a torkomban, hiszen volt már szerencsém mindkét varázslathoz, nem most fogok végzetes hibát ejteni, vagy ha igen, hát lelkem rajta. Szóval egy darabig csak kukán állok, mert miért ne, az olyan jó buli, majd egy vállvonás és egy kis pásztázás után elindulok egy hollóhátas csaj felé. Nem vagyok biztos benne, hogy tudom a nevét, talán Margo vagy Mary vagy valami ilyesmi.
Ahogy odalépek hozzá, azért rámosolygok bátorításként, és igyekszem magammal is elhitetni, hogy megy ez.
- Kezdesz, vagy kezdjek? -kérdezem aztán a lányt, és a választól függően vállalom a szerepem, benyelem, vagy épp végrehajtom az átkot. Amikor rám kerül a sor, magabiztosan tartom a pálcámat a lány felé.
- Stupor!
Örömmel, vagy nem is tudom mivel nyugtázom, hogy megy ez, majd odalépek az ájult partneremhez.
- Stimula! - mondom határozottan, mire a lány magához tér. Segítek neki felkelni a matracról, aztán várom a további történéseket, mint valami lelkes kisdiák.

[Ötödévesek tanórája]

Ötödévesek tanórája




2000. szeptember 30.

Kicsit megmozgatja ez az óra a diákokat. Bevallom, még nem hallottam olyat, hogy valaki ne lenne sikeres SVK-ból. Még azok is azok, akik amúgy nem szeretik a tárgyat, szerintük nem megy nekik. Még kicsit leragadva megválaszolom Ms. Everfen kérdését.
- De igen. Legjobb tudomásom szerint nincs más varázslat, amivel meg lehet szüntetni a varázslatot. Ez azonban nem jelenti azt, hogy valóban nincs is ilyen. Rengeteg olyan átok, vagy bűbáj van, amik hivatalosan nem kerültek bele a tankönyvekbe, de családokon belül öröklődik generációkon át. A Fawcett családnak is van ilyen.
A pálcámat a saját másolatom felé fordítom, majd kimondom a varázslatot, mire láthatóan kutyaharapások jelennek meg a bőrén. Legalábbis a látható részeken, így a kezén a nyakánál és a fején is. Már előre félek ennek a következményétől, és pont ezért, hogy ne szívjon le túlságosan, abbahagyom az átok szórását.
- Mivel maguk között van olyan, akinek régre nyúlik vissza a családi múltja, bizakodtam benne, hogy talán valakinek van ilyen rejtett varázslata. Illetve ne feledkezzünk meg a külföldi felmenőkkel rendelkező diákokról – biccentek Ms. Hidayashi felé.
Remélem Ms. Everfen megkapta a kérdésére a választ. Szóval akkor menjünk is tovább a tananyagban, és nézzük meg, hogy mi lesz a mai lecke. Mert nem tehetem meg azt, hogy az új anyaggal nem haladok, ha már én hirdetem a legjobban az RBF-et, akkor tegyünk is érte. A mai új anyag a Stimula, ami a Stupor ellentéte, fel lehet vele ébreszteni az embereket. A kérdésem után az első magasba lendülő kéz láttán felszólítom Ms. Hidayashit.
- Így van, ez a varázslat a Stimula.
Várok tovább, hogy halljam, mit gondolnak a feltett kérdésemre. Erre igazából nincs rossz válasz. Legalábbis olyan, ami a tankönyvekben szerepelne. Ezt rideg logikával kell kitalálni.
- Igen, erre gondoltam én is. Köszönöm, Ms. Hidayashi. Van valaki, aki kiegészítené?
Figyelmesen hallgatom a hozzászólásokat, és bevallom, el is mosolyodom picit. Ms. Everfen megjegyzése a sorozatos elkábításról és felélesztésről bizonyos szempontból már lehet akár kínzásnak is minősíteni. De teljesen jogos a meglátás, a varázslat párosa akár erre is képes.
Akkor térjünk át a gyakorlati részre. Szerencsére megfogadják a diákok azt a kérésem, miszerint ne egyszerre lövöldözzenek, és a többségük saját partnert is keres. Ezzel nekem is nagyon megkönnyítik a dolgomat.
- Mr. le Fay, a mindenki ismerje meg a hatását alól nincs kivétel. Ha nem szeretne egy lányt megátkozni, akkor ott van a hasonmásom, vele nyugodtan megteheti. Ennek a gyakorlásnak a lényege nem csak az, hogy megtapasztalják a hatását az átoknak és a felébredésnek, hanem az is, hogy ki tudják és ki merjék mondani az igét. Egy párbajban is majd így fog védekezni? Hogy nem szeretne egy nőt megtámadni?
Ez nem jó taktika, főleg ha valaki aurornak készül esetleg. A többiek szépen haladnak vele, bár úgy látom a Stupor varázslatot még gyakorolni kell. Majd kitalálom, hogy milyen formában. A homokórában lassan lepereg minden homokszem, ami az óra végét jelzi. Visszahúzom az asztalokat a helyére, ideje lesz kiosztani azokat a pontokat.
- Ms. Harpell, tudom, hogy magában több lehetőség lapul, mint amit megmutat. Szorgos gyakorlással nagyszerű párbajozó válhat magából, természetesen akkor, ha nem bohóckodja el majd akkor is. Természetesen az órai megjelenésre és az órai munkára jár a 15 pont a Griffendélnek.
Ha nem szeretnék megvárni, amíg mindenkin végig megyek a névsorban, akkor az akivel végeztem, el is hagyhatja a termet. Igyekszem gyorsan végezni, hogy mindenkinek legyen bőven ideje másra is.
- Ms. Everfen, aki mindig meg tud lepni a meglátásaival. Ez ezúttal is így volt. Örülök neki, hogy ennyire tájékozott és be meri vállalni a feladatokat. 15 pont a Hugrabugnak.
Megkérem a következő diákot, hogy lépjen előre, majd miután elmondtam neki is az értékelésem, el is engedem. Az időm jobban fogy, mint gondoltam, szóval még jobban bele kell gyorsítanom.
- Ms. Niel, ha egy kicsivel több időt fordít a gyakorlásra, akkor nem lesz gond az év végén. Az elméleti résszel nem hiszem, hogy bajban lesz bármikor is. Kicsivel magabiztosabbnak kell lenni, és menni fog. 10 pont a Griffendélnek.
Margery Winters, az ön tudása lenyűgöző, bár egy párbaj közepén nem illik hátat fordítani az ellenfélnek – utalok az első feladatra. – Szóval legközelebb várja meg, amíg betalál-e, mert az élete múlhat rajta. Jár a 15 pont a Hollóhátnak.
Scarlett Bridget, az órán mutatott teljesítménye igen meggyőző, és a mögötte lévő tudás is. Mégis úgy gondolom, hogy nem árt a gyakorlás. Ha bármiben tudok segíteni, keressen meg az irodámban. 10 pont a Griffendélnek.
Héloise Gauthier bár késve érkezett, a teljesítménye az órán meggyőző volt. Bár, kicsit jobban összeszedhetné magát, mert jelenleg nagyon szétszórtnak tűnik. 10 pont a Hollóhátnak.
Ayako Hidayashi az egyik olyan tanítványom, aki lelkes, látszik, hogy akarja csinálni. Bár, nem tudom hol jár az esze általában, olyan elbűvöltnek tűnik. A késést leszámítva minden rendben van, meg vagyok elégedve, 15 pont a Hollóhátnak.
Theodora Riley nem jelent meg az órán ezért 5 pontot levonok a Hollóháttól.
Már csak egy diákom van vissza, akivel hamarosan beszélni is fogok. Nem véletlenül hagytam őt legutolsónak. Nem hiszem, hogy másra is tartozna, amit mondani szeretnék neki. Először mégis csak az általános részt közlöm, talán meg akarja várni valaki.
- Mr. le Fay, nagyon tehetségesnek találom, többet várnék el magától, a mai teljesítménye meglepett. Remélem sikerül összeszednie magát a későbbiekben, 15 pont a Griffendélnek.
Megköszönöm mindenkinek az órán való részvételt, majd el is engedem őket Floriant leszámítva.

Az ötödévesek tanórája lezárult. Köszönöm mindenkinek
a részvételt. Ha valaki szeretne még reagálni az tegye meg bátran.
A pontok hamarosan hozzáadódnak a már meglévőkhöz.

Magánbeszélgetés Mr. le Fayjel

Mikor már lecsöndesedik a terem, mindenki elmegy, senki sem marad, csak Mr. le Fay, akkor vonom be a másolat varázslatát. Így minden, amit ő addig kapott, hirtelen a saját testemre nehezedik. Lehuppanok a székembe, és próbálom elviselhetővé tenni az elkövetkezendő negyed órát, amíg el nem jutok az ágyamig, hogy aludjak egy órát a következő tanórámig. Fel kell töltődnöm energiával. Pedig Madam Pomfrey megmondta, hogy ne használjam ezt a technikát, de mégsem hagyhatom, hogy a diákok mindent saját magukon próbáljanak ki.
- Mr. le Fay… - nézek fel rá kicsit meggyötörten. – Nem gondolom úgy, hogy korábbi szavai nekem lettek volna címezve. Vagy rosszul gondolom?
Mert ha tényleg ekkora baj lenne, akkor ezúttal szeretném kibeszélni ezt, és változtatni azon, ahogy egymáshoz állunk. Nem használ egyikünknek sem, ha a tanév végére esetleg átcsap ellenségeskedésbe az egész. Nem csak a kettőnk között lévő kapcsolatot bontja meg, hanem zavarja a többi diákot is.
- Elmondja nekem, hogy mi történt akkor? Mi járt a fejében?

▪ 2000 szeptember 30. ▪

Fawcett prof


„Nem az a legkeményebb része a dolognak, amikor megtanulunk valamit,
hanem az, ami utána történik a gondolkodásunkkal.”

Nem lepett meg, hogy Fawcett kiemelt, bár a megjegyzését nem különösebben értettem, ha már egyszer az egyik legtöbb pontszerző között voltam. Ha 15 pontot kaptam az órai teljesítményemre az azt jelenti, hogy olyan rossz mégsem lehetettem, nem igaz? Ha pedig mégis, hát akkor meg mi a francnak adott annyit? Nem vagyok rászorulva a jótékonykodására, ahogyan az óra utáni beszélgetésre sem különösképpen. A többiekkel együtt összepakoltam a cuccomat és a táskámat a vállamra dobva várakoztam a pad mellett, ahol egész órán ültem…
Figyeltem, ahogy a professzor elvégzi a megszűntető varázslatot, aztán leül a székébe. Nem igazán vele foglalkoztam, sőt nem is azzal, hogy miképpen foglaljam össze fejben a dolgokat, amiket nem sikerült ezen az órán megértenem és majd a könyvtárban utána kell néznem. Szívem szerint azonnal neki estem volna a dolog, csakhogy ne kelljen Welchről beszélni… ugyanis minden idegszálammal arra koncentráltam éppen, hogy hogyan ne kelljen megemlítenem sem a kissé durva káromkodás kapcsán. Hazudnom kell.
– Mr. le Fay… – pillantott rám, de nem volt önmaga egyértelműen. Pont olyan volt, mint aki iszonyatosan kimerült… és én ennek őszintén örültem. Talán nem is tűnik fel neki, ha hazudok, meg amúgy is, ha valamiben jó vagyok, akkor az a pofátlan kamuzás. Nem ő lenne az első tanár, akinek nem mondok igazat. De valahogy Welch olyan más dolgokat váltott ki belőlem. Ha rá gondoltam, kiült az arcomra az utálat… vagy más… sok más dolog. Egyszer annyira más, hogy egyenesen elpirultam Gyógynövénytanon, Lancaster meg azt hitte, beteg vagyok.
– Nem gondolom úgy, hogy korábbi szavai nekem lettek volna címezve. Vagy rosszul gondolom? – magyarázta, miközben odasétáltam a tanári asztal elé és megálltam, mint egy rakás szerencsétlenség. Csak némán bámultam rá hosszú percekig, mint aki nem érti a kérdés. De értettem, csak megint beállt az a hol vagyok, mit csinálok tudatállapot, ami az óra elején és csak nem akart elmúlni.
– Öhm… – köszörültem meg a torkomat. – Nem, én csak… igazából… nem magának szántam… csak ízé… és… nem is tudom igazán…– kezdtem a hebegést, de hiába akartam hazudni, hirtelen semmi értelmes nem akart kijönni a számon. Nem volt különösebb gondom Fawcettel, habár a mai órán semmit sem értettem, szerintem nem volt ő sem valami jó passzban. Vagy ki tudja, nem érdekelt. Majd elolvasom a tankönyvben meg pár kézikönyvben és valakivel gyakorolom a varázslatokat.
– Elmondja nekem, hogy mi történt akkor? Mi járt a fejében?
Megint megköszörültem a torkomat, lesütöttem a fejemet. Az ujjaim a táskám pántjánál matattak, mintha lenne ott valami kosz, amit le kell dörzsölni. Nem volt semmi ilyesmi, a lényeg az volt, hogy ne kelljen beszélnünk… de hát elkerülhetetlen volt. Beállt a kínos csend, a várakozás.
– Csak kicsit sok a stressz. A tanulás és ettől… elterelődik a figyelmem és összevissza gondolkodom. Azt hiszem, idén kicsit nehezebben rázódok vissza a szünet után. – Böktem ki valami nagyon blőd magyarázatot. –Tudom, hogy össze kell szednem magam és igyekszem, nem káromkodni a tanulási gondjaim miatt… csak úgy kijött. Bocsánat.
Nyeltem egyet.
– Most már elmehetek?

[Ötödévesek tanórája után]

Ötödévesek tanórája után




2000. szeptember 30.

Kicsit jobban kimerített ez az óra, mint ahogy eredetileg számítottam rá. Legközelebb jobban átgondolom, hogy miből és mennyi gyakorlatot fogok végeztetni velük, habár nem úszhatom meg. Szeretném, hogy minél többet tudjanak és a lehető legmagabiztosabban. Ehhez pedig gyakorolniuk kell. Az meg már más kérdés, hogy mi történt Mr. le Fayjel. Úgy gondolom továbbra is, hogy azok a szavak nem nekem szóltak, de ha tényleg így van, akkor szeretnék utánajárni, hogy miért hangoztak el. Tudom, hogy nem egyszerű ez az iskola, de azért nem is annyira szörnyű, hogy ne lehessen ellavírozni.
- Értem…
Valahol megkönnyebbülés, hogy nem velem van a baj, és nem kell elgondolkodnom az elmúlt pár héten, hogy mennyiben befolyásolt a Hanával való kapcsolat vagy bármilyen más magánéleti gond. De akkor is ott van még az a kérdés, ami úgy motoszkál bennem, mint egy kukac. Ha nem én voltam, akkor ki? Vagy mi? Mert nagyon úgy tűnt, mintha egy nagy adag megkönnyebbülés is kiszakadt volna akkor.
Persze, ha nem hajlandó elárulni, az sem gond. Az embernek vannak titkaik, vannak olyanok, amiket nem egy tanárral oszt meg.
- Az igazság az, hogy engem nem zavar a káromkodás, amíg feszültség levezetésként van jelen. Sértegetésként ellenben meg lesz a következménye. Szedje össze magát és minden rendben lesz. Meg van magában minden, ami kell, csak koncentráljon, és ha szüksége van segítségre, hozzám fordulhat bármikor. Nem az a célom, hogy minél jobb jegyeket kapjanak, az a Minisztérium célja. Az enyém az, hogy a lehető leggyakorlottabbak legyenek, hogy egy varázslat szinte már ösztönből érkezzen.
Sóhajtok egyet, majd útjára engedem. Nem tudom, hogy van-e újabb órája, de nem szeretném, ha miattam késne. Nekem is le kell pihennem, szóval miután kilép az ajtón, magamra zárom azt, és elterülök szinte lefejelve az asztalomat.
 

Köszönöm ezt a kis szösszenetet.

[Párbaj szakkör]

Párbaj szakkör




2001. március 9.

Nem azt mondom, hogy már a legelső alkalommal, de még az ősszel eszembe jutott egy párbaj szakkör ötlete, amit Hanával közösen tarthatnák. Ő ismer néhány olyan varázslatot, amit a diákok hasznosíthatnak itthon is, viszont ezeket csak Japánban tanítják. Ősz óta én is gyakorlom és némelyik ugyan nem volt könnyű, de szerintem megérte.
Annak mondjuk kevésbé örülök, hogy így kellett kiderüljön szerelmem sötét varázslatokat is tud, de megértem az előzmények tudatában. Valahogy meg akarta védeni magát attól a féregtől, és ha ő már nem félt használni a sötét mágiát, akkor Hanának is fel kellett készülnie rá. Mostantól viszont nem szeretném, ha ezt a terhet neki kéne viselnie. Szeretném megvédeni, és szeretném, ha nőként érezné magát. Egy hölgynek, akinek senkitől sem kell tartania.
Kicsit előbb megyek a tanterembe, hogy összepakoljak és a székeket, asztalokat a terem egy olyan sarkába vigyem, ahol nem lesznek útban. Kicsit félek azért ettől az alkalomtól, mert ahhoz, hogy megtanítsam védekezni őket egy sötét varázslat ellen, magát a sötét varázslatot is meg kell mutatnom. Talán nem is ebben a teremben kéne tartanom. Megállok pakolás közben, egy pillanatra átgondolom, hogy mégis mit kéne tenni, aztán rájövök, hogy nem lesz baj, amíg kordában fogom tudni tartani az eseményeket és egyik diák sem szabadul el.
Egyelőre még nincs információm róla, hogy hányan jönnek, csak annyit tudok, hogy biztos lesz pár jelentkező, akik az eddigi években is megjelentek ezeken a különórákon. Ők néha olyannak tűnnek, mintha egy újabb háborúra készülnének. Gyerekek, nem szabadna ilyenre gondolniuk. Végül sikerül mindent elrendeznem, mielőtt az első diák megjönne. A tanári asztal előtt állva várok, közben a Próféta aktuális számát olvasom. Hamarosan azonban hallom, hogy nyílik az ajtó.
Amennyiben Hana előtt egy diák érkezik, akkor őt csak megkérem, hogy jöjjön mellém, a diákokat pedig arra kérem, hogy a terem oldalához tolt padokra üljenek le, és mindenki vegye le a talárját. Nem lesz itt most szükség arra, talán még hátráltatni is fog mindenkit.
- Hogy vagy? Felkészültél erre a kihívásra? – kérdezem szerelmemtől, miután megérkezik, de nem átlépve a diákok előtt azt a bizonyos határvonalat.
Nem mintha nem erről pletykálna a fél iskola, de azért nem kell mindent a diákok szeme előtt tenni. Majd utána, ha kell, akkor enyelgünk kicsit, amíg helyre rakjuk az asztalokat, de addig semmi esetre sem. Lopva még így is megcirógatom párom kezét, A meghirdetett idő után tíz perccel ellépek a tanári asztaltól és a diákok közé sétálok.
- Ahogy ígértem, a mai párbaj szakkör különleges lesz. A varázslatokat Tachibana professzornak köszönhetően tudom megmutatni. Japánból származó átokról és bűbájokról van szó, így itthon elenyésző azon boszorkányok és varázslók száma, akik ismerik.
Körbenézek a társaságon, nem tudom valóban jő ötlet volt-e, de abban biztos vagyok, hogy az ötöd és hetedéveseknek jót fog tenni, ha nem a saját tananyagukkal vannak még itt is nyaggatva. Persze, ha szeretnék, akkor rátérhetünk arra is, de arra nagyon sok lehetőség van még. Akkor vágjunk is bele az első varázslatba. Nem mondok semmit, csak előveszem a pálcám, és a plafon felé fordítom.
A pálcám végéből halványfehér fény villan, ami egy idő után eloszlik a térben és el is tűnik. Aki közelebb áll hozzám, ő hamarabb érezheti meg a levertséget, fáradtságot és a depresszió tüneteit. Pont olyan, mintha egy dementor támadás kellős közepén lennénk. Igazából most már nekem sincs kedvem beszélni róla, és nem is értem, miért szerveztem ezt az egészet ide, ha a szobámban is kuksolhatnék azon merengve, hogy az anyám miért gondolta úgy, érdemes élnem, ha ezzel csak szenvedést hozott rám.
Hamar magamhoz térek, legalább annyira, hogy elkezdjek beszélni a diákokhoz.
- Ez a dementor támadáshoz hasonló átok a Kibun Hakai. Ugyanezzel lehet megidézni is. A hatását és a működését nem kell bemutatnom, tapasztalják önök is. A hatás alap esetben egy kiadós alvás után elmúlik, de hogy maguknál ezt ne kelljen most megvárni, bemutatom a hozzá kapcsolódó bűbájt is.
Hanára irányítom a pálcám, szeretném, ha minél előbb jobban lenne, majd a diákokat is célba veszem. Talán nem éppen a legmegfelelőbb mód, de szeretem, ha a saját bőrükön tapasztalják meg a varázslatokat. Madam Pomfrey már készen áll néhány üres ággyal, ha lenne olyan diák, aki nem bírja.
De visszatérve a varázslathoz. A pálcámból minden egyes alkalommal egy ezüstös fény röppen ki. Annál, akit eltalál hirtelen fellépő és minden porcikáját boldogsághullám, megkönnyebbülés és szeretet tölti meg. Végül ha Hana addig nem tette meg, akkor az utolsó diákom után saját magam felé fordítom a pálcát és elmormolom a bűbájt.
- A feloldó bűbáj a Happimento. Ez a varázsige is. Ahogy tapasztalhatták, a bűbájnak köszönhetően eláraszt mindenféle jó érzés. Egy dologra figyeljenek! Dementor támadás előtt a Patrónus bűbáj megidézésének elősegítésében nem alkalmazható. Bizonyos esetekben hallucinációt is okozhat néhány személynél. Visszatérve a Kibun Hakai átokhoz. Van egy gyengébbik változata, aminek a hatása pontosan ugyanaz, viszont azt csak és kizárólag egyetlen személyen tudják használni. Ezt fogják ma gyakorolni. A kiejtésben lesz segítségünkre Tachibana professzor, kérem kövessék pontosan az utasításait.
Átadom a szót professzor társamnak. Remélem sikerül jól begyakoroltatni a kiejtést, mert ha esetleg elrontanak valamit, akkor olyan varázslatot is végrehajthatnak, amit nem ismerünk. Bízom Hanában, tudom, hogy tudja mit tesz, de az ördög sohasem alszik.
Picit félrevonulok és onnan nézem ugrásra készen, hogy mi történik a teremben. A szakkör első fele erről fog szólni, a második már viszont egy sokkal komolyabb dologról. Nem tudom, képes leszek-e megtenni még a másolatnak köszönhetően is.
 

IRL tudnivalók:
- A két tanár reagnak kell lenni az elsőnek, utána kötött
sorrend nincs.
- Szabadon jöhet bárki, évfolyam megkötés nincs.
- Minden megjelenés +5 pontot ér.
- Következő reag IRL március 10-én érkezik.

[Willow-san & minnasan2001. 03.]

Osoreru na

Willow-san & minnasan
2001. 03.

Nem szerettem harcolni, de amikor elvesztettem a fiamat rá kellett ébrednem, hogy szükségem van arra a tudásra, és hogy nem lehet úgy menekülni, hogy az ember képtelen védekezni és támadni. Mert az élethez ez is hozzátartozott, csak én egy naiv buta lány voltam. A világ pedig az ilyen embereket töri darabra és zúzza be. gy kénytelen voltam tanulni, újra megtanulni a varázslatokat, és feleveníteni néhány családban maradt varázslatot is.
Ezeket pedig elraktároztam magamban addig, amíg nem volt rájuk szükség. Az más kérdés, hogy szerettem-e, akartam-e tényleg használni őket, de egy sarokba szorított tigris is képes még minidg támadni még ha csak félelemből teszi azt. Willow mellett megtanultam, jobban elfogadni és megérteni azt, menniyre fontos ez mindannyiunknak, és magamat meglepve mondtam igen erre a szakkörre. Mert miért mondtam volna nemet? Nem akartam a diákokat megfosztani attól, hogy ne tanuljanak valami hasznosat, és hogy ehhez a segítségemet kérte a párom, akkor örömmel vállaltam hát el.
Mivel izgatott is vagyok és szeretek hamar odaérni az órákra, így még a diákok előtt megérkezem és odasuhanok Willow biztonságot sugárzó alakja mellé és finoman, visszafogottan megsimítom a kezét.
- Hogy vagy? Felkészültél erre a kihívásra? - fordul felém én pedig bátorítóan visszamosolygok rá.
- Watashi wa genki desu! - bólintok is a nyomatékosítás kedvéért, hogy minden rendben van velem. - Anata wa? - kérdezem hogy ő hogy van. - Ó, igen bár remélem nem lesz olyan fájdalmas a diákoknak, de beszéltem Madam Pomfrey-el a mellékhatásokról, úgyhogy remélem nem éri meglepetés. Minden esetre izgatott vagyok - szögezem le és ez így is volt. Nem vagyok nagy harcos, sosem leszek az, de annyit sikerült megtanulnom, hogy hogyan éljek túl bizonyos dolgokat és támadásokat.
Mosolyogva üdvözlöm az érkező diákokat és nagyon kíváncsi vagyok, hogy mennyien jönnek majd el. Ha mindenki megérkezett előveszem a pálcám és egy kicsit ellépek Willow mellől, hogy teret adjak neki, és csendben figyelem, hogyan magyaráz a diákoknak. Szeretem hallani a hangját, mert megnyugtat. Szeretem nézni őt, bármit is csinál, mert harmóniában érzem magam őt figyelve.
- Ahogy ígértem, a mai párbaj szakkör különleges lesz. A varázslatokat Tachibana professzornak köszönhetően tudom megmutatni. Japánból származó átokról és bűbájokról van szó, így itthon elenyésző azon boszorkányok és varázslók száma, akik ismerik.
- Némelyik chichi-ue családjából származik, így nagy örömömre szolgál, hogy ezt a tudást átadhatom a önöknek - egészítem ki Willow előadását, és tényleg örültem hogy az a néhány varázslat amit apám rám hagyott, nem fog kihalni. Ha meglátogatom a sírjukat Nihon-ban biztos el fogom mesélni nekik, miközben füstölőt gyújtok és szakét teszek oda nekik.
Habár tudom mire számítsak, a fehér fény villanásától, erre valahogy nem lehet felkészíteni. Megmarkolom a pálcám, hogy a lehető leghamarabb tudjak segíteni a diákokon vagy Willow-on, ha nagyon rosszul festenének. Mert legalább őket meg tudom menteni nem igaz? Hamár a fiamat képtelen voltam, ha már akkor nem volt elég erőm ahhoz, hogy akkor ott szembeszálljak vele. Mert igazából mindig is gyenge és szánalmas maradok.
- Ez a dementor támadáshoz hasonló átok a Kibun Hakai. Ugyanezzel lehet megidézni is. A hatását és a működését nem kell bemutatnom, tapasztalják önök is. A hatás alap esetben egy kiadós alvás után elmúlik, de hogy maguknál ezt ne kelljen most megvárni, bemutatom a hozzá kapcsolódó bűbájt is.
- Maga a varázsige tört fordításban hangulat rombolást, hangulat pusztítást jelent. Az ellenség megzavarására, kizökkentésére ajánlatos használni - teszem hozzá kiegészítésképpen. - Minden esetre van nálam néhány japán édesség, ha valakinek szüksége lenne rá - kapok észbe aztán én is, de a hangom kellemetlenül szomorúan cseng. - Yare, yare - sóhajtok, majd gyorsan intek egyet Willow felé, hogy azért ne legyen olyan szomorú. A szomorú emberek egymást is lehangolják, és amúgy is nem szeretném, hogy azok a gondolatai megint gyötörjék őt. Közben a diákokon is elvégzem a varázslatot, mert annyira sajnálom őket, és aztán csak intek a pálcámmal és mindegyiküknek adok valamilyen japánból származó édességet. Szerencsére nem hoztam magammal mochit. Kellemetlen lenne, ha abba fulladnának meg. Ahogy feloldódik bennem a szorongás magamban megkönnyebbülten sóhajtok. Bár talán kicsit erős ez a boldogságérzet és hirtelen mindenkit meg tudnék ölelni uralkodok magamon. Meg hát mégis csak illetlen dolog lenne.
- A feloldó bűbáj a Happimento. Ez a varázsige is. Ahogy tapasztalhatták, a bűbájnak köszönhetően eláraszt mindenféle jó érzés. Egy dologra figyeljenek! Dementor támadás előtt a Patrónus bűbáj megidézésének elősegítésében nem alkalmazható. Bizonyos esetekben hallucinációt is okozhat néhány személynél. Visszatérve a Kibun Hakai átokhoz. Van egy gyengébbik változata, aminek a hatása pontosan ugyanaz, viszont azt csak és kizárólag egyetlen személyen tudják használni. Ezt fogják ma gyakorolni. A kiejtésben lesz segítségünkre Tachibana professzor, kérem kövessék pontosan az utasításait - illedelmesen bólintok egyet Willow felé és közelebb lépek a diákokhoz, miközben némileg kiegészítem az előbbi magyarázatát.
- A happimento jelentése a szó szoros értelmében boldog pillanat.  A személyre szabott varázslat neve a Yūutsu. Ugyan ezt a varázsige is. Jelentése melankólia. Figyeljenek a helyes pálcamozdulatokra és a precíz kiejtésre. Ahogy Willow-san is említette a rossz alkalmazás káros lehet az elmére és az egészségre is. - egészítem ki. - Kérem tegyék le a pálcájukat és ismételjék utánam a szavakat. Nem bonyolultak, csak figyeljenek a hangleejtésre is. A szavak végződésénél az önök által megszokottól eltérően nem lefelé visszük a hangsúlyt, hanem felfelé.
Ha elégszer begyakoroltatom velük és miután egyenként is meghallgatom őket, majd miután megbizonyosodom, hogy mindenki helyesen eltanulta a kiejtést hátrább lépek. - Most mindenki válasszon magának párt, és bármilyen kellemetlen is, de gyakorolják egymáson. Ne féljenek, ha valami balul sül el, rögtön cselekedni fogunk - eresztek meg egy biztató mosolyt és a szoba másik végébe meghúzódva összevont karokkal koncentrálva figyelem a diákokat.

[ღ Fura szavaktól zavarodnak meg az érzelmeim ღ]

ღ munkaruci ღ

f r e e - w i l l

ღ Fura szavaktól zavarodnak meg az érzelmeim ღ

mindeki aki él, mozog és szomi vagy vidám

(2001. március 9.)

Bajban vagyok. Egyrészt azért, mert eltévedtem. Igen, már megint. Fene se tudja megjegyezni ezt az összevissza dolgot, és nekem még minig olyan, mintha a termek is helyet változtatnának és nem is ugyan ott lennének. Szóval igazából teljesen vélatlenül ültem be az elsőévesek mágiatörténetére. De tényleg. És még szerencsére egészen hamar észbe kaptam, hogy mintha mi sem történt volna kisurranjak az ajtón, pedig még azon gondolkodtam, hogy lehet olyan rossz arcmemóriám, hogy senki se volt ismerős közülük. De aztán szerencsére megtalálom az SVK termet is, és remélem, hogy ha Mira esetleg jön, akkor ő szerencsésebben megtalálja ezt a termet a világ végén. Mármint a Roxfort végén. Vagy mi. A másik, meg az, hogy nem vagyok egy harcos amazon. Jó, még szerencse, mert akkor hiányozna egy mellem. Na de nem vagyok se harcos se amazon. És igazából ez az ami miatt kicsit nagyon is lekiismeret furdalásom van. Igazából tényleg szörnyen bánt a dolog, hogy bizonyos helyzetekben képtelen vagyok feltalálni magamat, és ennek a szeretteim isszák meg a levét. Mira is a bál végére úgy nézett ki, mint aki összeverekedett egy sünivel. Meg mi történt volna ha nekünk jön az az Illuzionista? Komolyan bele se merek gondolni. e azért jó lenne, ha monjduk nem csak leblokkolnék ilyen helyzetekben hanem minimálisan cselekednék. Szóval az nem mehet tovább, hogy nem tudom megvédeni rendesen azokat akik kedvesek a számomra. Így határoztam el hogy úgy kigyúrom az agyam, hogy majd megszólal. Na jó, az fura lenne, de értitek.
Csak szerencsésen megérkezek és egy pillanatra elbizonytalanodok, hogy hol is vagyok megint amikor meglátom a két tanárt egymás mellett. Vajon összeházaspdtak már? De komolyan milyen óra lesz akor most? Vajon a gyerekük itt fog felnőni? Nagyon fura lehet ott felnőni ami az iskolád is. Nem mintha nem ezt csinálnám. És amúgy is vajon kisfiú lenne vagy kislány? Ahogy ezeken molyolok és félig se sikerül meghallani mit is magyaráz Fawcett professzor, odaslattyogok egy kényelmes helyre és ha ott van Mira is jó alaposan megölelgetem és egy bocsánatkárős vigyor is megeresztek.
- Bocsi, eltévedtem - közben körbefordulok, hogy ha már látok ismerőst akkor nekik is integessek meg vigyorogjak. És aztán vissza is fordulok értetlenül pislogva nagyokat, hogy mi is fog történni. Vajon Tachibana professzor azért van itt, hogy megtanítsa hogyan kell fejbe vágni az ellenséget egy bájitallal?
Amikor aztán Fawcett profeszsor valami furát tüsszent megint csak érthettelenül nézek, de ahogy elővezsi a pálcáját amiből ezüstös fény villan rájövök, hogy az a Hakunamatátás valami az a varázsige volt. Mármint olyan volt mintha hakunama tátásan tüsszentett volna. Nagyszerű, Sohie, ma is csak úgy ragad rád a tananyag, ahogy eddig is szokott, sóhajtok magamban keserűen. Aztán valami elképesztően nagy szomorúság telepszik rám. Igazából haszontalan minden, semmi értelme itt lennem. Amúgy is itt rontom az időmet meg a levegőmet elfelé, miközben ki tudja milyen állapotban van Rose néni. Már ha emlékszik-e még rám, Biztos ő is elfelejtett, mint ahogy az anyám tette. Mert mégis úgysem vagyok fontos, csak valami mellékszereplő vagyok, akiről mindig mindekni megfeledkezik. Még a saját anyja is. Csak gyűlnek bennem a lehangoló gondolatok, és nem is harcolok ellenül, teljesen elöntenek és fájdalmasan belemarkolnak a szívembe. Még azt sem veszem észre hogy megremeg az ajkam és néhány könnycsepp csordul ki a szememből, és úgy érzem egyedül vagyok ebben a nagy teremben. Mintha a Holdra pottyantott volna egy űrhajó.
Aztán amilyen gyorsan letaglóztak az érzelmek ugyan olyan hirtelen leszek boldog. De ijesztően, és kedvem lenne mindenkit egy halom kupaccá ölelgetni. Aztán csak hallgatom a tanárok magyarázatát, és aztán eszembe jut, hogy még szerencse, hogy nem dementorokat szabadítottak ránk. Még meg is fagynánk tőlük. Brr. De most minden szuper és hepi, meg minden, így furán lelkesen hallgatom a tanárokat, miközben próbálom megjegyezni ezeket a japán varázslatokat.  Mirára sandítok, hogy ő jól van-e és ha találkozik a tekintetünk rávigyorgok megint.
AMikor elkezdi velünk ismételteni a szavakat kicsit hülyén érzem magam, mintha ovis lennék, de tény, hogy beletörik a nyelvem. Nem tudom eldönteni hogy jó-e a hangsúlyom vagy nem. De remélem igen és nem fogok egyikünknek sem elmeháborodást okozni. Az borzalmas lenne, de komolyan. Meg is borzongok. Magamban is többször elmotyogom a varázslatot, aztán Mira felé fordulok megint.
- Most mindenki válasszon magának párt, és bármilyen kellemetlen is, de gyakorolják egymáson. Ne féljenek, ha valami balul sül el, rögtön cselekedni fogunk - magyarázza a tanár és ott hagy minket úgy középen. Én meg hirtelen el sem tudom dönteni, hogy olyanhoz menjek oda emiatt, akit utálok - rájövök, hogy ilyen nincs is -, vagy akit szeretek. Úgyhogy, bocsi Mira, nem szeretném látni, ahogy szenvedsz, de csak lesz valami haszna. Például, hogy utána rádjön valami beteges boldogsághullám. Hmm, nagyon jó tényleg. Szóval felé fordulok egy naaaaagy sóhajtással.
- Hű, hát, sajnálom Mira, hogy ezzel olyan fájdalmat okozok neked, amit nem akarok - szabadkozom és megszorítom mind a két kezét bátorítóan. - De igyekszem jól varázsolni, hogy utána boldog legyél - mosolygok rá, majd elengedem és hátrálok egy lépést. Csak akkor jut eszembe, hogy van nekem valahol egy pálcám is, és most kivételesen nem felejtettem el magammal hozni! Vállon veregetném magam, ha nem nézne ki cikin. - Szeretnél kezdeni, vagy kezdjek? - kérdezem, majd miután eldöntöttük, és ha sorra kerülök elmormolom a varázslatot. Ööö melyiket is kell? Összecsukom a szemem és aztán csak beazonosítom, hogy nem hakunama tátázni kell, hanem a yuyuizé.
- Khm. Yūutsu! - mondom a lehetó leghatározottabban és legartikuláltabban és Mirára küldöm. - Aztán nem sokkal később gyorsan előszedem az ellenvarázslatot is az agyamból, hogy ne legyen borzalmasan rossz kedve. - Happimento!

[Párbaj szakkör, avagy hogyan legyünk instant bipolárisak...]

Párbaj szakkör, avagy hogyan legyünk instant bipolárisak...



to; Tachibana & Fawcett profok, Sophie és a többiek
2001. március 9.

Sötét varázslatok… Na meg a kivédésük. Hát egyikben sem jeleskedtem túlságosan… de ha őszinte akartam lenni magamhoz, akkor a kviddicsen kívül semmi másban sem. Nem feküdtek sem a magolós tárgyak, sem a gyakorlatiasabbak. Ehhez persze már volt időm hozzászokni, tekintve, hogy elsőéves koromtól kezdve tapasztaltam, nem vagyok a roxfortos diákok gyöngye. Talán ezért is osztott a Hugrabugba annak idején a süveg? Mert annyira tipikus Hugrásnak sem mondhatnám magamat. Jó, jó, az igaz, hogy közvetlen és nyitott vagyok, de ennyi. Kedves és barátságos már nem igazán.
Vagyis csak kevesekkel. Amikor elolvastam hát a párbajszakkörről szóló felhívást, erősen elgondolkoztam rajta, hogy mennyire akarok én ebben részt venni. Elsőre persze egy porcikám se kívánta, hogy nyilvánosan bénázzak a fél suli szeme láttára, na meg – és ez a nyomósabb érv – szocializálódjak olyan arcokkal, akikről azt sem tudom, kik, vagy a hátam közepére sem kívánnám a társaságukat. Tudom, kihagytam két évet, amíg a Beauxbatonsba jártam, de azért azt reméltem, így az év második felére sikerül majd barátokat szereznem… legalább néhányat…
Hát eddig nem jött össze, igaz, volt néhány szimpi lány, mint például Sophie meg Sierra, de annak ellenére, hogy Sophieval például egy házba tartoztunk, csak néha találkoztunk a klubhelyiségben. Elég népszerű lány volt, megvoltak a maga barátai, ráadásul prefektus is volt, így teljesen megértettem, hogy nem velem akar lógni, ha van végre egy kis szabadideje. Na mindegy, a lényeg, hogy az aznapi hangulatomra bíztam a kérdést, hogy levonszolom-e magam a szakkörre vagy sem. És valamiért – ki tudja miért? – úgy éreztem, ma hajlandó vagyok részt venni ezen a fakultatív programon. Talán az segített, hogy egész jól aludtam az éjjel, nem tudom.
Mikor odaértem az SVK terembe, - kivételesen pontosan – akkor Merlinnek hála egyből megpillantottam Sophiet. Odaoldaloztam mellé, hogy ne tűnjek bénának, értsd, ne lássa mindenki, hogy tök egyedül álldogálok.
- Szia Soph! – köszöntem. – Mizu? Szerinted durva lesz ez az izé? – kérdeztem enyhén fintorogva, mint aki csak muszájból van itt, ami persze nem volt jogos, mert ez kivételesen nem kötelező óra.
Nem sok idő maradt aztán a csevegésre, mert megérkeztek a tanerők, akikről mindenki azt rebesgette, hogy együtt járnak. Hát nekem nem voltak annyira jók a vevőkéim az ilyenekre, de azt még én is láttam, hogy sunyiban egymáshoz érnek. Jesszus… Nem bírnak ki egy órát anélkül, hogy itt romiznának a diákok szeme láttára? Tiszta gáz…Menjenek már szobára… Például ott a Szükség szobája. Biztos jó erre is. Bár nem próbáltam. Isten ments!
Kicsit elkalandoztam gondolatban, így nem igazán figyeltem Fawcett profra, de a szíve hölgyére azért már megpróbáltam odakoncentrálni. Nagyon szép nő, meg kell hagyni, nem csoda, hogy a prof kivetette rá a hálóját.
- Ez a dementor támadáshoz hasonló átok a Kibun Hakai. Ugyanezzel lehet megidézni is. A hatását és a működését nem kell bemutatnom, tapasztalják önök is. A hatás alap esetben egy kiadós alvás után elmúlik, de hogy maguknál ezt ne kelljen most megvárni, bemutatom a hozzá kapcsolódó bűbájt is – mondta a prof, akibe a fél suli szerelmes valamiért, és valóban, egy szempillantás alatt depresszióssá változtatott mindenkit, aki élt és mozgott és a közelében volt. Így engem is. Kellett nekem eljönni… Ez kész pokol… Utoljára akkor éreztem magam ilyen keservesen, amikor Dió meghalt. Próbáltam megrázni a fejem, naivan, mintha ezzel lerázhatnám magamról a hatást, de sajnos nem volt ilyen egyszerű dolgom. Szerencsére nem sokáig kellett így szenvednem, mert hamarosan elhangzott az átkot közömbösítő varázsige. Ez most komoly? Először leszedálnak minket, aztán meg bedrogoztatnak? Hmmm… Hát ez a modern oktatás tényleg elég érdekes. Ahogy kezdtem magam jobban érezni a mágikus cucc hatására, ismét oda tudtam figyelni a magyarázatra.
- A happimento jelentése a szó szoros értelmében boldog pillanat. A személyre szabott varázslat neve a Yūutsu. Ugyan ezt a varázsige is. Jelentése melankólia. Figyeljenek a helyes pálcamozdulatokra és a precíz kiejtésre. Ahogy Willow-san is említette a rossz alkalmazás káros lehet az elmére és az egészségre is. Kérem tegyék le a pálcájukat és ismételjék utánam a szavakat. Nem bonyolultak, csak figyeljenek a hangleejtésre is. A szavak végződésénél az önök által megszokottól eltérően nem lefelé visszük a hangsúlyt, hanem felfelé – mondta Tachibana prof, mire akaratlanul is rámosolyodtam, ez persze biztos annak a bizonyos Happimentónak a mellékhatása volt, mert amúgy nem szoktam tanárokra mosolyogni csak úgy.
Már kezdett jó kedvem lenni tényleg, amikor bedobta a tanár a fekete levest azzal, hogy gyakoroljunk egymáson. Óvatosan körbenéztem, hogy ki van egyedül, és ami még fontosabb, ki nem antipatikus annyira, hogy alapból kizárjam….Szóval ki lesz az, akivel emóssá varázsoljuk a másikat, hogy aztán újra életet leheljünk belé? Ha netalán akad ilyen személy, akkor felé fordulok és megkérdezem.
- Helló... gyakorolunk együtt? Akarod kezdeni, vagy kezdjem én?

Sötét varázslatok kivédése

Valahogy mindig is érdekeltek a sötét varázslatok és persze az is, hogy védekezhetek ellenük. Nem mintha túl sokan akarnák használni rajtam, de szeretek mindenre felkészülni. Ezért van például, hogy mindig van nálam zsebkendó, egy toll tintával és egy kis víz is. Néha még rágcsát is viszek magammal a biztonság kedvéért. Sőt, amíg az emberi suliba jártam, egy gumi, vagy madzag is volt nálam, ha netán valamit gyors össze kéne kötözni. Celluxot is hordtam, így mindig elkérték tőlem, illetve ollót, hogy el tudjak vágni egy papírt, vagy magát a ragasztót. Jobban belegondolva, ilyen szempontból hörcsögösködöm. Ők rejtenek mindent a pofájukba, hogy később még meglegyen. Persze én nem tettem ezeket a számba, a dög nehéz táskámban hordtam, hogy még nehezebb legyen. Logikus ugye? Általában nem volt rájuk szükség, de mikor mégis! Akkor nagyon büszke voltam, hogy nekem van, mert én gondoltam rá.
Szóval, sötét varázslatok kivédése. Az elvileg nincs tőlünk olyan messze. Úgy értem itt van a Nyugati oldalon. Még szerencse, hogy leírtam mindent egy papírra, nehogy eltévedjek. Még az óra kezdete előtt értem oda, de már páran ott voltak. Van néhány ismerős arc, de úgy látom el vannak foglalva, úgyhogy csak leültem egy asztalhoz és figyelgettem. Hallottam, hogy a két tanár, akik most itt vannak, együtt vannak. Sok diák undorodott és lenézte őket ilyenkor, de nekem valahogy jó érzés volt rájuk nézni. Mintha éreztem volna a boldogságot, szeretetet. Mindig megmosolyogtatott, ha boldog párokat láttam együtt.
- Ahogy ígértem, a mai párbaj szakkör különleges lesz. A varázslatokat Tachibana professzornak köszönhetően tudom megmutatni. Japánból származó átokról és bűbájokról van szó, így itthon elenyésző azon boszorkányok és varázslók száma, akik ismerik.
- Némelyik chichi-ue családjából származik, így nagy örömömre szolgál, hogy ezt a tudást átadhatom a önöknek
Közelebb mentem a tanárhoz, hogy jobban halljam és lássam amit mond, amikor fehér fény jött ki a pálcájából és oszlott szét a levegőben. Hirtelen nagyon rossz érzésem támadt. Magány, szomorúság, lemondás. Eszembe jutott Fibi, hogy mennyire szerettem és most mennyire hiányzik. Vajon fogok még valaha kötődni máshoz, mint hozzá? Ha meg kéne mondanom, hogy ki az, akiben megbízok és bármi áron kiállna mellettem... senki nem jutott eszembe. Lehet én ezért védtem meg másokat állandóan, mert engem senki sem támogat. Mindenki magamra hagy, elárul.
- Ez a dementor támadáshoz hasonló átok a Kibun Hakai. Ugyanezzel lehet megidézni is. A hatását és a működését nem kell bemutatnom, tapasztalják önök is. A hatás alap esetben egy kiadós alvás után elmúlik, de hogy maguknál ezt ne kelljen most megvárni, bemutatom a hozzá kapcsolódó bűbájt is.
- Maga a varázsige tört fordításban hangulat rombolást, hangulat pusztítást jelent. Az ellenség megzavarására, kizökkentésére ajánlatos használni. Minden esetre van nálam néhány japán édesség, ha valakinek szüksége lenne rá. Yare, yare.
Egy hosszú alvás? Lehet arra lenne szükségem. Hogy soha többet ne ébredjek fel. Akkor nem érne több csalódás, fájdalom, és másoknak sem tennék keresztbe. Lehet az lenne a legjobb, ha nem is léteznék.
Amikor nem figyeltem, egy ezüstös fény talált el. Villámcsapásszerűen múlt el a depresszióm és újra úgy éreztem, hogy van értelme élnem. Hisz szereztem barátokat. Fibivel nagyon boldogok voltunk és ez számít. Boldoggá tettem őt és ő is engem. Lesznek még mások is, hiszen csak meg kell nyílnom. Hogy kiben bízhatok meg? Kodan. Hiszen ő az, aki támogatott és segített, hogy a farkasságot tudjam kezelni. Nélküle nem tudom hol tartanék.
- A feloldó bűbáj a Happimento. Ez a varázsige is. Ahogy tapasztalhatták, a bűbájnak köszönhetően eláraszt mindenféle jó érzés. Egy dologra figyeljenek! Dementor támadás előtt a Patrónus bűbáj megidézésének elősegítésében nem alkalmazható. Bizonyos esetekben hallucinációt is okozhat néhány személynél. Visszatérve a Kibun Hakai átokhoz. Van egy gyengébbik változata, aminek a hatása pontosan ugyanaz, viszont azt csak és kizárólag egyetlen személyen tudják használni. Ezt fogják ma gyakorolni. A kiejtésben lesz segítségünkre Tachibana professzor, kérem kövessék pontosan az utasításait.
- A happimento jelentése a szó szoros értelmében boldog pillanat.  A személyre szabott varázslat neve a Yūutsu. Ugyan ezt a varázsige is. Jelentése melankólia. Figyeljenek a helyes pálcamozdulatokra és a precíz kiejtésre. Ahogy Willow-san is említette a rossz alkalmazás káros lehet az elmére és az egészségre is. Kérem tegyék le a pálcájukat és ismételjék utánam a szavakat. Nem bonyolultak, csak figyeljenek a hangleejtésre is. A szavak végződésénél az önök által megszokottól eltérően nem lefelé visszük a hangsúlyt, hanem felfelé.
A többiekkel együtt ismételtem a varázsigéket, igyekeztem mindent begyakorolni amit kell. Nem szeretném elrontani, ki tudja mi sülne ki abból? Később egyenként is meghallgattak minket, ha valaki hibázott, azt kijavították. A diákok egymást közt is megbeszélték, hogy kell kiejteni.
- Most mindenki válasszon magának párt, és bármilyen kellemetlen is, de gyakorolják egymáson. Ne féljenek, ha valami balul sül el, rögtön cselekedni fogunk.
Bíztató... Körbefogattam a fejem, hátha találok valakit, aki hajlandó velem lenni. Sokan már eleve párban voltak, nekik nem volt kérdés, hogy kivel legyenek együtt. Akkor megpillantottam egy lányt, aki úgy tűnt, hogy szintén pár nélkül van.
- Helló... gyakorolunk együtt?
- Persze, szívesen.
- Akarod kezdeni, vagy kezdjem én?
- Megpróbálhatom..
Igyekeztem határozott lenni, bízni magamban, hogy sikerül, ismételgettem magamban a két varázsigét, majd elmondtam azt, amitől el kell szomorodnia a másiknak. Kicsit vártam, hogy sikerült-e, majd elismételtem a második varázslatot is. Kíváncsi vagyok, vajon mi történik, ha a boldoggá tevő varázslatot egy szimplán szomorú emberre mondjuk rá. Vajon akkor is jobban fogja érezni magát?