Klubhelyiség

Négyzet alakú helyiség közvetlenül a bejáratot követően, mely tele van sok-sok kényelmes fotellel illetve kisebb asztalokkal és egy közepes méretű kandalló is található itt. A diákok szabadidejük nagy részét itt töltik el, de van, aki itt tanul. Szabad kilátás nyílik az udvarra az ablakból. A terem díszítése arany és piros színű. A bejárat mellett hatalmas aranytábla hirdeti a griffendéles roxforti hősök neveit, akik Roxfortér adták az életüket.[/justify]

Sally Skyes

A klubbhelyiségben kiválasztottam magamnak egy kényelmes fotelt, oda hordtam a füzeteimet, a könyveimet, jegyzeteimet és mindent ami a tanulással kapcsolatos, majd leültem. Átnéztem, hogy miből van tanulni való, miből van írásbeli házi, és mit rakhatok félre. Minden félrerakott tárgynál egy kicsit boldogabb lettem, hogy azzal is kevesebbet kell foglalkoznom és hamarabb leszek szabad. Szokásomhoz híven, a válogatás után először az írásbelivel kezdtem. Figyelmesen elolvastam a feladatot, könyvben megkerestem a hozzá illő fejezettet és elkezdtem válaszolni a kérdésekre. Már egy ideje a tanulással voltam elfoglalva, mikor az egyik fiú odajött hozzám segítséget kérni. Először meg sem hallottam, annyira bele voltam merülve a tanulásba. Megérintette a vállam, amitől kicsit megijedtem és rémülten ránéztem. Miután bocsánatot kért elmondta mit akar, de sajnos nem hallottam, mert akkor kezdtek el sikongatni a lányok. Komolyan ekkora zaj mellett tanultam eddig?
- Bocsi, nem hallottam a lányoktól. Meg tudnád ismételni?
Kicsit közelebb hajolt, és hangosabban baszélt, hogy halljam őt. Mint kiderült, az egyik tárgyból nem áll túl fényesen és látta, hogy azt tanulom, ezért segítséget szeretne kérni tőlem. Kissé meglepődtem, mert maximum a házit szokták lemásolni rólam, de végül is belementem. Legalább én is átnézem közben.

[a félelem most kék színű]

akitől a legjobban félek

január;2001

.~.~.one more light .~.~.

Kék a kutya, kék a macska,
Sötétkék a kövezet,
Kék cipőmnek kék orrával
Rugdosok kék köveket.

a félelem most kék színű

Nem tudom, miért ne kaptam még idegösszeroppanást. Ez az év egyenesen kikészít, és nem tudom meddig íbrom tvább. Egy pillanat alatt vörös lesz minden, mint mindig. Nem változik semmi, és ez megőrjít. Kikészülök teljesen és már szinte az egész Roxfort a dilis, kaktuszdobáló lányként emleget. De mindegy is, ebbe a pokolba fogok megőrülni én már valami beteges nyugalommal ezt el is fogadtam. Egyszerűen belefáradtam ezekbe a félelmekbe.
Elvagyok inkább egyész nap, matatok a kaktuszokkal, meg a az állataimmal. Igazából nem is tudom, hogy alkalmas leszek-e a varázsvilágban így élni, bármit is varázsolni, bárhol is dolgozni. Talán jobb lesz? Nem tudom, nincs is miben reménykedni, a barátaim se tartottak ki mellettem, pedig minden nap találkozom velük.
Eldöntöm, hogy a mai napomat is a zajos klubbhelyiségen kívül fogom tölteni, és felkaptam egy kakzustt is, kis kicsit, biztos, ami biztos. Az apró cserepes kis növénykémet szorongatva elindulok kifelé, és elhaladok egy asztal mellett, ahol egy srác annyira közel hajolt Luphoz, hogy már egyenesen nekem fájt. Nem nem szabad megtennem, nem dobhatom meg őket, nem szabad csak tanulnak, csak valami vicceset bezsélgetnek, de egyszerűen nem bírok magammal, hirtelen minden megint vörös lesz, minden olyan keservesen vörös, és nem tudok a cselekedeteimen uralkodni. Elhajítom a kaktszt, ami nag koppanással fejbe talál valakit, nem nagyon tudom egyáltalán a srácot sikerül-e, aki egyébként évfolyamtársam, és talán Lucas-nak hívják, de nem is merem kinyitni a szemem, hallom, hogy valaki fájdalmasan felkiált és az egész helyiségben beáll az a néma keserű csend, érzem a tekinteteket saját magamon és nem merek kinézni, nem merek megmozdulni, pedig tudom, hogy rosszat tettem, de félek ezzel szembenézni.Aztán máris sugdolóznak, ez a bolond lán így, meg amúgy, és mellesleg így aztán mégis kinek van kedve nézelődni? Csak egy helyben cövekelek és remegek, mert érzem, hogy hányni fogok, pedig nem akarok senki előtt se, nem akarok...

Sally

Még le sem ült a fiú, már megéreztem, hogy valami nem oké. De leginkább ez csak akkor igazolódott be, mikor megéreztem a tűpárnát a mellkasomon.
-AUUUUU!!!
Nem sűrűn vonyítok emberi formában.. Hirtelen felpattantam a székből és próbáltam felmérni a károkat. Egy kaktusz támadott meg. Nem tudom honnan jött, vagy miért, de itt volt és jelenleg csak ez érdekelt. A kiálltásomra mindenki elnémult és rám szegezte a tekintetét. Nagyszerű, már csak ez hiányzott.
- Uh... Jól vagy? - kérdezte a srác.
- Túlélem.
Körbenéztem, hogy vajon honnan jöhetett a támadás. Akkor megláttam Sallyt, amint épp csukott szemmel áll pár méterre tőlem. Legalább nem én voltam a célpont. Ekkorra az emberek többsége már sutyorgott valamit, néhányan nevettek is. Óvatosan megfogtam a kaktuszt és próbáltam minnél kevesebb sérüléssel kihúzni magamból, miközben összeszorítottam a fogaimat. Hát, volt már kellemesebb érzésem is. Sally még mindig ott ácsorgott, és mikor az emberek nem mentek onnan, idegesen rájuk szóltam.
- Nincs itt semmi látnivaló!
Valahogy sokszor el tudtam érni, hogy az emberek elővegyék azt a gúnyos, lenéző tekintetüket, amit most is. Éreztem, hogy a szemükkel próbálnak eltaposni, mert mit szólok én bele a dolgukba. De egyszerűen nem bírtam, hogy azon röhögnek, aki szenved. Sally nyílván nem jókedvében dobott meg és ácsorgott úgy, mintha földbe gyökerezett volna a lába. Az emberek hozzáállása pedig kicsit sem segített rajta. De tudtam, hogy mit kell tennem ilyenkor. Addig kell a szemükbe nézni, míg el nem fordulnak. Ez olyan farkasszem szerűség. Aki hamarabb pislog, ez esetben elnéz, az veszít. Én pedig sokáig tudtam mérgesen nézni, ha akartam. Mikor elkezdett oszolni a tömeg, odamentem Sallyhoz, hogy visszaadjam a kaktuszát, bár szemmel még mindig azt kerestem, hogy kit kell figyelnem. Ilyenkor általában elég egy embert elküldeni így és a többi birka módjára követi, de sosem lehet biztos az ember. Vagy farkas. Viszont aaz újabb pletykákat már nem tudtam megállítani. Továbbra is hallottam, hogy susmognak a háttérben.
- Tessék, itt a kaktuszod.

[a félelem most kék színű]

akitől a legjobban félek

január;2001

.~.~.one more light .~.~.

Kék a kutya, kék a macska,
Sötétkék a kövezet,
Kék cipőmnek kék orrával
Rugdosok kék köveket.

a félelem most kék színű

Annyira megijedek, amikor látom, hogy Lup mellakásól áll ki a kaktusz, hogy egyenesen el szeretnék szublimálni vagy befeküdni egy savval teli kádba. Mert biztosan félre érthettem valamit, de egyszerűen nem jöttem rá, hogy mit. Csak azon kattog betegesen az agyam, a fiú felé, hogy ne merj hozzá érni, de bántsd, ne akard megerőszakolni, ne taperold, undorító, olyan undorító, mindjárt hányok. Öklendezni kezdek, olyan hangosan, hogy felnevetnek rajtam. Gyűlölöm ezt, az egész helyzetet és komolyan ilyenkor sajnálom, hogy nem Mardekáros vagyok. Ott valahogy mindig kiratanak egymás mellett, itt meg csak a felszín és közben megy a szivatás egymás között. De persze nekünk csak a bátorság jut. Mintha az olyan kötelező lenne.Elegem van a nevetésükből.
- Nincs itt semmi látnivaló! - mondja hangosan a lány, amire én összerezzenek. Most biztosan meg akar verni, most biztosan azért küldi el őket, mert bántottam most nekem végem van, itt halok meg, te jó ég, bárcsak halálra verne és véget érne ez az egész rémálom, mert már nem bírom. Remegek, és a átkarolom magam, ujjaimmal a pulcsis felkaomba markolok. Mindjárt idehányok, mantrázom rémülten magamban. Az emberek mutogatnak rám, ő az a dilis idegbeteg, aki amúgy sose volt százas, a muglilány, furalány, paralány, kaktuszlány, eszelős, minden szavuk felém gördül, mintha csak apró pici kövek lennének, és meg nem tudok ellenül védekezni. Aztán Lup hozzám ér és felém nyújtja a kaktuszát, én meg hátrálok néhány lépést, mert azt hiszem meg eteti velem, vagy a fejembe nyomja tömöszköli tunkolja.
- Tessék, itt a kaktuszod.
- Öhm...öhm... - ijedten elveszem gyors mozdulattal a kezét, és a kis cserépbe kapaszkodok, mintha az lenne az egyedüli dolog, ami tartja bennem a lelket. - Saj...sajnálom... azt hittem... azt hittem hogy meg fogja tapizni a melledet vagy ilyenek, azt szokták a fiúk ugye? Mindent csak fogdosnakundorító. Biztos... biztos valami mocskos perverz dolgot súgott a füledbe... - motyogogom elhaló hangon. - Most meg fogsz verni? írsz valamit a fejemre, hogy mindeki lássa milyen őrült vagyok? - mondom ki hangosan az abszurd kérdéseimet. és nem is állt volna távol ez az igazságtól. Megőrültem. Biztos vagyok benne. Közben megint öklendezek egyet, majd nyelek mert nem akarok itt hányni...megint... mindeki szeme láttára. Közben csak meglazul a tömeg, talán unalmas nekik, hogy nem esik nekem Lup, de ő eleve nem olyan, az óráinkon is kedves meg ilyenek.remegve felsóhajtok. - Én..segítek kiszedni a tüskéket... van valmai bájital is rá, hogy könnyebben kijöjjenek... - pislogok rá nagy szemekkel, de valamiért a remegés nem hagy alább.

Sally

Összerezzent, ahogy hozzáértem. Megráztam volna? Én nem éreztem, biztos a kaktusz. Még az ujjam hegyén is tüske van.
- Öhm...öhm... - habogott. - Saj...sajnálom... azt hittem... azt hittem hogy meg fogja tapizni a melledet vagy ilyenek, azt szokták a fiúk ugye? Mindent csak fogdosnak undorító. Biztos... biztos valami mocskos perverz dolgot súgott a füledbe...
- Tessék?- néztem rá nagy szemekkel.- Nem, félreértetted, a háziban kért segítséget. Nem lennék ilyen nyugodt, ha ilyeneket csinálna egy random fiú...
- Most meg fogsz verni? Írsz valamit a fejemre, hogy mindeki lássa milyen őrült vagyok?
- Miért tennék ilyet? - Vajon mitől fél ennyire?
Nem értettem a hozzáállását, de úgy tűnt, valami nagyon zavarta. Nem mondtam volna őrültnek, legalábbis így első ránézésre. De miért firkáltam volna össze őt? Vagy miért vertem volna meg? Hisz - remélem- nem szándékosan tette, amit tett.
- Nyugodj meg, nincs semmi baj. Nem foglak bántani. Nem azért csináltad, hogy bánts, remélem. Most csak arra vágyom, hogy kiszedjem magamból a tüskéket, mert elég...szúrósak.
Felemeltem a kezem, hogy a mellkasomhoz szögelt polóra mutassak, de már maga a mozdulat is belém nyilalt. Remélem nem valami mérgezett tüske...
- Én..segítek kiszedni a tüskéket... van valmai bájital is rá, hogy könnyebben kijöjjenek...
- Azt megköszönném. Hogyhogy van rá bájitalod? Ilyen sűrűn dobálod az embereket? Vagy neked gyűlik meg a bajod a kaktuszokkal?-próbáltam viccekkel oldani a feszültséget, de láttam rajta, hogy valami nagyon nincs rendben.- Veled minden rendben van?
Végignéztem rajta, láttam, ahogy remeg. A szemében láttam a félelmet és nekem fájt. Ez erőt adott és a tüskék már nem is tűntek olyan rossznak. Valamiért ilyenkor feljön bennem a védelmező ösztön, nem tudom nézni, ha valaki szenved vagy fél. Hirtelen már nem is a kaktusz volt a legnagyobb problémám, meg akartam tudni mi a baja, hogy segíthessek neki. Persze bizonyos határokon belül. Ha ő nem akarja firtatni, én sem fogom, de megpróbálom, ha legalább ennyivel is tudok segíteni.

[a félelem most kék színű]

akitől a legjobban félek

január;2001

.~.~.one more light .~.~.

Kék a kutya, kék a macska,
Sötétkék a kövezet,
Kék cipőmnek kék orrával
Rugdosok kék köveket.

a félelem most kék színű

Volt valami a lányban ami egyszerre keltett bennem megalapozatlan és vad félelmet, de ezt betudom annak, hogy jelenleg egy légytől is megijedek. Ésegyben megnyugtató is volt, ahogy közeledett felém. Úgy éreztem magam, mint egy űzött vad, aki cserjésbe lépett, akinek feltépte a bozót a bőrét, a húsát és közben annyi vad üldözte lépten nyomon, de nem, nem tudtam elszaladni, menekülni a félelem gyökeret vert a lábaimba, és a vörös fény eszeveszetten ott villogott az elmémben.
- Tessék? Nem, félreértetted, a háziban kért segítséget. Nem lennék ilyen nyugodt, ha ilyeneket csinálna egy random fiú...
- Oh... oh - sóhajtoztam de nem is tudom mitől. Megkönnyebbültem, hogy őt nem bántották, de olyan fenyegetőnek éreztem a fiút, hogy összeszedve minden erőmet megkerestem a a srácot és valahogy nagyon fenyegetően próbáltam ránézni. Nem tudom mennyire sikerült de ő csak laposakat pislogott rám, mire megint csak kétségbeesetten néztem, vissza Lupra, és igyekeztem kizárni a tömeget. - Jó, az jó - bólogatok hevesen és egy picit talán megkönnyebbülök. De csak egy egészen picit.
- Miért tennék ilyet?
- Nem tudom - motyogtam kétségbeesetten és egyik lábamról a másikra álltam. Ez ilyen ösztönös kéréd volt, mert  alegtöbb esetben nem volt a fiúk közelében kedves lány, csak kinevettek, vagy rosszabb esetben elkezdtek közeledni hozzám, hogy megverjenek. Igen, biztos, hogy meg akartak verni. De igazából mindig elszaladtam szóval nem is tudtam volna biztosan. - Mindenki félelmetes. Főleg a fiúk - suttogtam magam elé, és a tekintetemet a zilált tüskéjű kaktuszomra fordítottam, aztán pedig a háztársamra, akin midnenhol tüskék voltak. Az ajkamba haraptam és zavartam kopogtattam az ujjaimmal a kaktuszom kis cserepét.
- Nyugodj meg, nincs semmi baj. Nem foglak bántani. Nem azért csináltad, hogy bánts, remélem. Most csak arra vágyom, hogy kiszedjem magamból a tüskéket, mert elég...szúrósak.
- Biztos nem vagy mérges?... - kérdeztem ismét, mert biztosan fájhatnak neki azok a tüskék.Remélem nem ment a bőre alá teljesen, mintha lenne nálam valami olyan gyógylötty, ami kiszedi őket.
- Azt megköszönném. Hogyhogy van rá bájitalod? Ilyen sűrűn dobálod az embereket? Vagy neked gyűlik meg a bajod a kaktuszokkal?
- Elég sűrűn. Kicsit sokszor kiszöknek a kezeim közül... - pislogtam egy nagyot, de megmosolyogtam a viccelődését. Valahogy még az eleven lány bennem élt aki szerette a tréfákat. Megragadtam a könyökénél fogva és felszaladtam vele a hálókörletünkbe.
- Veled minden rendben van?
- Igen? Azt hiszem? - szaladt ki belőlem egy enyhén hisztérikus nevetés és amint beértünk a körletünkbe elkedztem kotorászni a táskámban a löttyöt keresgélve. - Nem tűnök normális lánynak ugye? - mondom még mindig furán nevetve, de nem is tudtam volna máshogy tenni. Közben odanyújtottam felé az üvegcsét. - Cseppentsd rájuk, hátha... hátha kiszedi. Ha nem, még ott a csipesz... - tettem hozzá bizonytalanul. Nem szerettem a csipeszt  akullancsok miatt sem. De nem volt mit tenni. Remélem, hogy nem lesz semmilyen mellékhatása  akék bájitalnak, mert akkor komolyan agyonszúrkálom magam a kaktuszokkal. Így s csoda, hogy nem ölt meg  Lup helyben.

Sally

- Mindenki félelmetes. Főleg a fiúk.
- Félelmetes? Én inkább irritálónak mondanám. Bár természetesen itt is vannak kivételek.
- Biztos nem vagy mérges?...
- Igen, biztos. Nem szándékosan szúrtál le. Viszont már szívesen megszabadulnék tőlük...
Még a levegővétel is fályt, hihetetlen. Ki gondolta volna, hogy egy ilyen kis valami ekkora kárt tud okozni? Vajon van olyan állat, ami megeszi a kaktuszt? Biztos valami pici rovar, az nem szúrja szét magát.
- Én..segítek kiszedni a tüskéket... van valmai bájital is rá, hogy könnyebben kijöjjenek...
- Azt megköszönném. Hogyhogy van rá bájitalod? Ilyen sűrűn dobálod az embereket? Vagy neked gyűlik meg a bajod a kaktuszokkal?
- Elég sűrűn. Kicsit sokszor kiszöknek a kezeim közül...
Mosolygott? Mintha mosolygott volna, akkor én mégsem vagyok olyan félelmetes neki. Bár egy kaktusszal elfegyverzett ember nem is nagyon tűnhet fenyegetőnek. Ha támadni akarnék, még csak fel sem tudom emelni az öklöm, nem hogy a pálcám előszedni!
Ekkor megragadott és elkezdett a hálókörlet elé húzni. Ismét belém nyilaltak a tüskék, amitől kissé nyafogva, nyüszögve, de követtem őt.
- Veled minden rendben van?
- Igen? Azt hiszem? Nem tűnök normális lánynak ugye?
Hűha, most valami nem jó. Olyan furán nevet. Vagy én értettem félre valamit? Olyan bonyolultak az emberek, nem értem mi van...
- Öm... Csak kicsit más vagy. De én amúgy sem nagyon ismerem az embereket.
- Cseppentsd rájuk, hátha... hátha kiszedi. Ha nem, még ott a csipesz...- nyújtött felém egy üvecsét benne kék folyadékkal.
Hát jó. Azt mondta sokszor próbálta.. akkor biztos nem lehet baj. Kinyitottam a fiolát, kicsit meglötyögtettem, majd körbenéztem magamon. A ruhán keresztül szúr ez a vacak, de ha megpróbálom levenni a pólómat, csak mg jobban szúrnak. Nagy nehezen beharcoltam az üvegcsét a ruhám alá és igyekeztem megdönteni. Szúr.. még mindig szúr... Hol van már az a csepp? Nagyon szúr... Fájdalmamban kicsit többet öntöttem magamra, de legalább több cseppet is elért ez a valami. A tüskék viszont meg sem mozdultak. Várakozóan néztem a lányra, hátha mondd valamit, majd észrevettem, hogy nem stimmel a lötyi. Bár elkezdett továb folyni, de kék maradt a bőröm...sőt... ez terjed? Ugye csak rosszul látok?
- Biztos ez az a bájital, ami segít? - kérdeztem kissé aggódva.

[a félelem most kék színű]

akitől a legjobban félek

január;2001

.~.~.one more light .~.~.

Kék a kutya, kék a macska,
Sötétkék a kövezet,
Kék cipőmnek kék orrával
Rugdosok kék köveket.

a félelem most kék színű

- Irritálóan félelmetes - ólintok egyetértően, de lehet hogy ő nem is úgy értette, ahogy én. Minden esetre igyekszem a lehető leggyorsabban beterelni őt a hálóba, hogy kiszedegessem belőle a tüskéket. Zavartan motyorászva félig félénken beszélgetek vele, miíg elő nem kerítem az üvegcsémet.
- Öm... Csak kicsit más vagy. De én amúgy sem nagyon ismerem az embereket.
- Nos, azt hiszem én se ismerem őket. Mármint nem bizonyulhat jó ember ismeretnek ha... ha... minden zavarba ejtő vagy undorítónak tűnő szituációban támadásba... lendülök... az nem túl hazsnos dolog... De valahogy eluralkodik rajtam a félelem...És még én lettem Griffendéles - motyogok és hihetetlenkedve megcsóválom a fejemet. De jelenleg úgy érzem egyik házba sem tartoznék. Minden oly idegen oly rémisztő. A falak, a szellemek, a mozgó festmények. Minden minden olyan rossz és gonosznak tűnik, én pedig csak el szeretnék bújni. Most is leginkább bekucorodnék a takaróm alá, szégyenemben, ha nem akarnék segíteni neki.
Végül csak előszedem a bájitalt.
- Nem vagy allergiás, vagy ilyemi, ugye? - kérdezem félénken, majd a kezébe adom az üvegcsét. Aztán diszkréten eltarakom a szememet meg ilyesmi, hogy ne érezze magát zavartan. Igazából nem is olyan fájdalmas nekem is kiszedi a tüskét, ha belenyúlok véletlen a kaktuszokba.
- Biztos ez az a bájital, ami segít? - kérdezi mire ránézek és nemtudom hova sápadjak. Te jó ég...
- Lup... Miért... Miért vagy teljesen kék? Olyan vagy így... Mint Törpilla... - pislogok rá döbbenten és azt se tudom mit csináljak, kiveszem a kezéből az üvegcsét. - Te jó ég... Jaj, Merlinre, sajnálom... - közben megnézem az üvegcsét és igen nem a jót adtam neki oda. - Ez... azt hiszem ez csak egy növénytáp.... de úgy tűnik téged beszínezett...
Rémülten nézem a kék Lupot, és azon kattog az agyam hogy mit csináljak, elmúlik-e egyáltalán vagy nem, hogy vigyem el a Gyengélkedőre análkül, hogy mindeki látná...

Sally

- Nem vagy allergiás, vagy ilyemi, ugye?
- Nem tudok róla.
Milyen érdekes, hogy elfordult. Lányok nem szoktak, kissé szokatlan, de kellemes, hogy hagy ennyi magán szférát. Meg tudnám szokni. De ekkor beütött a baj, ugyanis a testem kékké változott. Ezt már nem szívesen szoknám meg. Vajon ebből mi fog kisülni? Ha előbb nem röhögött ki engem, mint sündisznót, most biztos ki fog, mert kék sündisznót még biztos nem látott senki. Sunyi is előbújt közben az alvóhelyéről és láttam a szemén, hogy úgy néz, mintha egy fogatlan és karomtalan macskával találkozna. Szinte hallottam a nevetését.
- Biztos ez az a bájital, ami segít?
- Lup... Miért... Miért vagy teljesen kék? Olyan vagy így... Mint Törpilla...
- Igen, észrevettem, hogy valami mintha nem stimmelne...
- Te jó ég... Jaj, Merlinre, sajnálom...
- Mi történt?
-  Ez... azt hiszem ez csak egy növénytáp.... de úgy tűnik téged beszínezett...
- Mostmár tudom, hogy gyönyörű kék virág lennék... De ha lehet, még ember maradék. Lehet a gyengélkedőre kéne mennem inkább...
Ezt biztos mondogatni fogják még egy jó darabig.... A nem jóját....Hát ez van Lup, így jártál. Máskor majd nem fogadsz el mindenféle varázslötyit, főleg ha azt sem tudod, mi az.

[a félelem most kék színű]

akitől a legjobban félek

január;2001

.~.~.one more light .~.~.

Kék a kutya, kék a macska,
Sötétkék a kövezet,
Kék cipőmnek kék orrával
Rugdosok kék köveket.

a félelem most kék színű

Igazán sokkos állapotban meredek rá, és teljesen eluralkodik rajtam  apánik. Most biztos oda visz egy férfitanárhoz, aki büntetés képp megerőszakol majd. Erre a gondolatra konkrétan könnybe lábadt a szemem, és közben hálát adtam mindenkinek, hogy a házvezetőnk nem férfi volt, hanem nő. Istenem de örültem ennek.
- - Mostmár tudom, hogy gyönyörű kék virág lennék... De ha lehet, még ember maradék. Lehet a gyengélkedőre kéne mennem inkább...
Szipogtam egyet. Biztosan nagyon mérges rám.
- Jaj Merlinre... Mindjárt kitalálok valamit, csak ne haragudj, jó? - Nagyokat pislogva ránézek és utána egy ideig idegesen fel-alá mászkáltam, hogy mit is csináljunk. Nem akartam kimenni és kirontani vele ajtóstól, nem akartam hogy kinevessék, a griffendélesek mindenből ostoba hülye viccet csináltak és bunkók voltak. Szerettek másokon nevetni, na. És utáltam ezt a házamban. Nem szerettem ha vicctelenül nevetnek a másikon. Igazságtalannak tartottam. Résnyire kinyitom az ajtót és kilesek.
Tömeg, tömeg, tömeg nagyon nagy tömeg. Mindenkinek most jut eszébe odalent bandázni? Lusta népség... Az ajkamat rágve körbe pillantok a szobában, majd az ablakra nézek, aztán a szobában lévő összes ágyneműre. Igen  atirinyban vagyunk magasan, és de nem bírom a magasságot, de valahogy le kell jutnunk.
- Mondd, mennyire bírod a magasságot? - kérdezem, majd kezdem összeszedni az ágyról a cuccokat, aztán eszembe jut, hogy varázsolni is tudok. Szóval valami kötélfélét varázsolok, majd odarögzítem egy stabilnak tűnő ponthoz. - Szerinted egy meg fig bírni minket?... Egy picivel lejjebb van a folyosóablak... na jó talán többel lejjebb, mint egy pici. De  ott már a folyosón leszünk és el tudunk szaladni a gyengélkedőbe... - motyogom majd idegesen nézek rá.

Sally

Láttam rajta, hogy teljesen kétségbe van esve, mintha még a szeme is könnyezne. Ennyire rosszul érezné magát a történtektől?
- Jaj Merlinre... Mindjárt kitalálok valamit, csak ne haragudj, jó?
- Figyelj, jól vagyok, nem kell aggódnod. Nem haragszom és nem foglak bántani, megígérem. Rendben?
Lélekben már felkészültem, hogy ki kell mennem a többiekhez és mindenki nagy szemekkel og meredni rám. Mi lenne, ha maszkot húznék? Vagy esetleg megvárnám, míg mindenki alszik? Bár akkor biztos nem fogadnak a gyengélkedőn.. na meg minek vagyok fent ilyenkor... Sally is össze vissza járkált, erősen gondolkozott, hogy mi lenne a jó megoldás.
- Mondd, mennyire bírod a magasságot?
- Jól... miért kérded? - néztem rá kissé kételkedve.
Az ágyakhoz ment és elkezdte őket összeszedegetni, majd kötelet varázsolt elő. Csak nem...? Azt akarja, hogy ereszkedjünk le? És ha leesünk? Vagy kint látnak meg? Vagy ott maradunk?
- Szerinted egy meg fig bírni minket?... Egy picivel lejjebb van a folyosóablak... na jó talán többel lejjebb, mint egy pici. De  ott már a folyosón leszünk és el tudunk szaladni a gyengélkedőbe...
- Leereszkedni? De miből gondolod, hogy nem lesz ott senki? Mi van ha meglát egy tanár?
Próbáltam logikusan átgondolni a helyzetet, de valahogy semmi használható nem jutott eszembe. Úgy tűnik, enek az estének még koránt sincs vége...

[a félelem most kék színű]

akitől a legjobban félek

január;2001

.~.~.one more light .~.~.

Kék a kutya, kék a macska,
Sötétkék a kövezet,
Kék cipőmnek kék orrával
Rugdosok kék köveket.

a félelem most kék színű

Aggodalmasan állok egyik lábamról a másikra, miközben a teljesen kék háztársamra pislogok a göndör barna fürtjeim mögül. Nem nagyon jut más megoldás az eszembe, és annyira nincs messze a toronyból az ablak. A hátsó birtokon most nincsen senki, és igazából nem is nagyon félek a zuhanástól, a kötél eléggé stabil, főleg, ha nem egyszerre ereszekdünk le.
- Leereszkedni? De miből gondolod, hogy nem lesz ott senki? Mi van ha meglát egy tanár? - azért a tanároktól kevésbé félek, még akkor is, ha már bőven a takarodón túl vagyunk, maximum Frics meg az a fura macska jár-kel, de csak megússzuk. Legalább is ebben reménykedem.
- Jó, figyelj, akkor előbb én megyek előre, és ha bemásztam az ablakon te is jöhetsz, úgy ha leesnél el is tudnálak kapni, de remélem nem lesz ilyen - motyogom, majd még egyszer kikukucskálok. - De ha van jobb ötleted, én szívesen meghallgatlak - pislogok rá kíváncsian, de ahogy ő is méregeti az ablakot, úgy tűnik, hogy nem nagyon van. Halkan sóhajtook és kihajlok a toronyból. Bárcsak ez is a földszinten lenne, mint mondjuk a Hugrabugosoké...
- Nos, akkor megyek le - motyogom, majd  akötélben megkapaszkodva óvatosan aláereszkedem a tornyon. Hűvös van, a kötél nyekereg a zekem alatt, egyszer meg is csúszok, hogy felsérti a bőröm, de nem adom fel. Mindenképpen vissza szeretném változtatni Lupot az eredeti színébe, nem szeretném, hogy kigúnyolják őt. Ahogy a párkény vékony peremén megkapaszkodom, óvatosan előhalászom a varázspálcám majd megnyomom az ablakot. Szerencsére valaki elfelejtette rendesen bezárni, így halkan sóhajtok egyet megkönnyebbülve és bemászom rajta. Utána pedig az egyre homályosabb folyosón várakozok, és reménykedem abban, hogy Lup alatt se szakad le a kötél...

Sally

- Jó, figyelj, akkor előbb én megyek előre, és ha bemásztam az ablakon te is jöhetsz, úgy ha leesnél el is tudnálak kapni, de remélem nem lesz ilyen.
- Azt én is remélem. - nyüszíteni tudtam volna.
- De ha van jobb ötleted, én szívesen meghallgatlak.
Ezek szerint nincs más mód, ki kell mászni az ablakon.Oké, oké, van varázserő, de repülni mégsem tudok. Ha összetörök meggyógyítanak, de a halált még ők sem tudják. Hova lett a híres Griffendéles bátorság? Végülis egyszer élünk...Csak megusszuk, legyünk optimisták.
- Nos, akkor megyek le.
- Rendben, de vigyázz magadra!
Mostmár értem, hogy miért tanítják az emberek iskoláiban a kötélmászást. Még szerencse. Bár jobban örültem volna, ha elmondják, hogy azért van rá szükség, mert valaki kékké varázsolhat minket és olyankor tudni kell meglógni. Lehet, hogy kiröhögnék a tanárt, de biztos többen foglalkoznának vele. Figyeltem, ahogy Sally lemászik, egyszer megcsúszott, de szerencsére sikerült biztonságban földet érnie. Mostmár rajtam volt a sor. Hogy is tanultuk? Lábbal tartunk, kézzel ereszkedünk.... Mondjuk nem ablaknál próbálgattuk...
Kimásztam az ablakon, még egyszer utoljára visszanéztem a szobára, majd elkezdtem ereszkedni. Kicsit izgultam, de mikor odaértem Sallyhez, az adrenalintől nagyon jól éreztem magam.
- Még sosem csináltam ilyet, gyakrabban szökhetnénk meg ablakokból! - persze csak vicceltem, de az se érdekelt, ha komolyan veszi, megcsináltam!
- Akkor már csak meg kell keresni a beteg szobát.

Szabad a hely