Csajos délután

Stephen's Green Shopping Centre




1988-ban Dublinban megnyitott üzlet, ami a mai napig fenn áll.
3 emeleten több mint 100 üzlet várja látogatóit, kávézókkal és mindenféle jóval.

[- Szia Esmé! -]

ESMÉ

2000. augusztus vége, Dublin
o u t f i t

Az egyik üzlet előtt álldogálva bámultam felfelé, a bevásárlóközpont plafonját figyelve. Ahogy a délelőtti, lágy kis napsugarak átsütöttek az üvegen, az olyan kellemes atmoszférát teremtett, hogy tulajdonképpen nem is bántam, amiért hamarabb értem ide és kicsit várnom kellett Esmére. Megfordult a fejemben, hogy addig iszok egy kávét, de aztán letettem az ötletről, hiszen ha Esmé is olyan fáradt, mint én, akkor inkább megvárom őt is a koffeinadag pótlásával.
Gyönyörű ez az épület, kívülről és belülről... Egyre jobban megszerettem Írországot, minden egyes kis porcikája olyan mesebelien szép volt, hogy a szememben bőven lekörözte Londont és Anglia összes egyéb részét, ahol eddig jártam. Azon kaptam magam, hogy már megint körbebámulok a folyosón, az elegáns üzletek kirakatait figyeltem, az emberek még mindig kissé szokatlan akcentusát hallgattam, és persze kerestem a lányt is a tömegben, hátha kiszúrom. Esmét Ellioton keresztül ismertem meg, és azt hiszem, semmi túlzás nincs benne, ha azt mondom, egy tündér. Komolyan... hihetetlen aranyos teremtés, ezért is voltam olyan izgatott, hogy együtt töltjük a napot. Még nem tudtam pontosan, hogy alakul a program, de nem is aggódtam rajta, lévén, elég spontán személyiség vagyok, és biztos vagyok benne, bármihez is jön meg útközben a kedvünk, ugyanolyan jó lesz a hangulat.
Kicsit feljebb rántottam a táskámat a hátamon, majd a karórámra pillantottam. Azt hiszem még ráértem volna akár most is megérkezni, de természetesen már vagy tizenöt perce itt szobroztam, mindezt csak azért, mert valami természetfeletti módon féltem attól, hogy elkések. Bármikor, bárhonnan. Az olyan kellemetlen, nekem pedig köszi, de egyelőre nincs szükségem több feszültség az életembe, szóval inkább mindenhova hamarabb beállítok a kelleténél, abból úgysem lehet baj.
Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy amikor legközelebb felpillantottam, megpillantottam sötét hajú lányt közeledni az embertömegben. Vidáman ellöktem magam a faltól és odasiettem hozzá.
- Szia Esmé! - köszöntöttem vidáman, és kicsit odébb húzva meg is öleltem őt. - Hogy vagy?
Igen, talán kissé hamar megszerettem az embereket, pláne ha kedvesek voltak velem, s ugyanilyen hatalmasat is tudtam csalódni. Szerettem figyelmet kapni és adni egy kapcsolatban - legyen az barát, családi, tök mindegy, hogy milyen -, és amikor a másik fél oldaláról bármilyen negativitás is éreztem, az egyből elszomorított és elbizonytalanított... Persze, én sem voltam egyszerű eset a folytonos túlgondolásommal és aggódásommal, de ezek nem olyan dolgok voltak, amiken hamar tudok változtatni. Természetesen ez a túlaggódás elsősorban apró, jelentéktelen hülyeségekre specializálódott...  Ó, szerintem senki nem köszönte volna meg, hogyha ezeket a gondolatokat megpróbálom hangosan is szavakba önteni.
- Na, merre induljunk? Te tudod, mi merre van, és még befele jövet is majdnem az alagsorban kötöttem ki... - nevettem fel halkan. - Szóval ezennel kinevezlek a túra... a bevásárlótúra-vezetőmnek. Igen. Pontosan.
No ez igen, lehet inkább ezt a szót kellett volna kétszer átgondolnom, mielőtt kimondom... Na de mindegy is! Lelkesen körbepillantottam mégegyszer, hogy ebből a szögből hátha látok valami olyan érdekességet, amit eddig nem fedeztem fel.
- Nem tudom, te hogy vagy vele, de én szívesen innék egy kávét. Talán kezdhetnénk azzal.

Avery


2000. augusztus vége
~ set ~

          Nagyon örültem, hogy sikerült megbeszélni egy időpontot Averyvel mikor is elmehetünk kicsit csajos napot tartani. Ginevra a héten elég elfoglalt. Kaptak valami fülest, hogy talán nem fog majd simán menni valami valahol és most annak kell utána járniuk. Persze ennél többet nem mondhat el, amihez valahol már hozzá vagyok szokva. Addig maradnak az olyan napok, amikor akármennyire is akarjuk, nem tudjuk összehozni, hogy együtt legyünk.
          Ezeken a napokon leginkább lefoglalom magam valamivel. Vagy csak a saját szórakoztatásomra festek, Felixszel foglalkozok, vagy mint ma is, találkozok valakivel és eltöltjük együtt a napot. Bevallom, meglepett, mikor Elliot bemutatott minket egymásnak. Valahogy úgy ért az a tény, hogy van egy lánya, mintha villám csapott volna belém. Először azt hittem, hogy ő az édeslánya, csak nem tudott akkor még róla, mikor mi még együtt voltunk, de aztán hamar kiderült, hogy miről is van szó valójában. Mondjuk így is meglepett, de nem annyira sokkolóan.
           Szóval mikor kiderült, hogy szerelmem ezen a hétvégén nem ér rá, de nekem nincs se a kiadóban, se azon kívül dolgom, úgy döntöttem, megkérdezem van-e kedve eljönni velem vásárolgatni. Meg akkor már kicsit jobban meg is ismerni. Vajon milyen lehet egy diák, akit a nagybátyám tanít? Tényleg vajon Avery észrevette? Rákérdez majd? Akármi is legyen, biztos megoldódik abban a helyzetben.
          De vissza is a mai délutánhoz. Dublinba hívtam Averyt arra gondolva, hogy a londoni boltokat már unja és jól esne neki egy kis kikapcsolódás. Megadtam neki a címet, ahol találkozunk, és mivel egy nem eltéveszthető áruházról van szó, reménykedem benne, hogy könnyen megtalálja majd. Én kihasználom még a jó időt, csak gyorsan felkapok valamit, feltűzöm a hajam néhány fonással megtoldva, és valami alap smink után indulok is. Nem akarok késni, főleg úgy nem, hogy ő lakik messzebb.
          Az áruház mellé hoppanálok, megigazítom kicsit a felsőmet, majd rohanok is be. Már harangoznak, mikor átlépem az ajtót, tehát pár percet biztos fogok késni, de ennyi még talán belefér, ha előbb érkezett, mint én. Hamar ki is derül, hogy bizony előbb érkezett, mint én. Sietősen lépkedek felé, aminek egy ölelés lesz a vége. Olyan jó magamhoz szorítani. Ritkán látjuk egymást, de mintha az első pillanatban elrendeződött volna, hogy mi nagyon jó barátnők leszünk. Talán Elliotnak az volt a szerepe, hogy összehozzon minket.
          - Szia! Köszi meg vagyok. Kihasználom a szép időt, és az időt, hogy kicsit együtt legyek veled. Te hogy vagy?
          Szerintem ez mindent elmond arról, hogy milyen a kedvem és mennyire akarom azt, hogy ez a nap jól vagy ha lehet tökéletesen sikerüljön. Itt hibának helye nincs, mert mostanra már nagyon sok volt az izgalom, és biztos vagyok benne, hogy Elliot vagy Nat megölne, ha Averyvel valami történne.
          - El idegenvezetlek én, de mire van szükséged? Ruha, könyv, cipő vagy valami más?
          Nekem egy kis egyébre van szükségem, meg egy cipő és valami felső jó lenne. Most elég sok ruhámat soroltam hátrébb festős ruhának, már eléggé elnyűttek. Meg aztán nem ártana egy hálóinget vagy pizsamát vennem.
          - Hmm… kávé…
          Nekem is hiányzik valami, de nem feltétlenül a kávé. A kakaót imádom nagyon, de ahhoz most nincs megfelelő idő. A Kakaóbirodalomban találnék olyan hideg kakaót, ami megfelelő nekem, de itt lehet majd egy teát veszek csak. Igazából teljesen mindegy, tudom, hogy mire esik a választásom. Megfogom Avery kezét és már vezetni is kezdem a kérdéses bolt felé.
          - Már tudom is hova fogunk menni. A Cafe Solba. A legjobb ír kávét lehet itt venni.
          Aztán ha ott végeztünk, akkor indulhat is a valódi bevásárlás. Még be kell mennem a japán boltba, a művészellátóba és talán, ha lesz még rá kedvünk akkor bemegyek az egyik zeneboltba veszek új húrokat Willow-nak. Abból soha nem lehet elég, ha jól tudom. De addig is megállunk a kávézó pultjánál, és a kínálatot nézem.
          - Én egy licsis zöld teát kérek, és… - beharapom az ajkam, mert annyi péksüti és cukrász süti van itt, hogy nehezen tudok csak ellenállni, és végül nem is sikerül. – És kérek egy marcipán szeletet is.
          Miután Avery is leadja a rendelését megkérnek, hogy keressünk egy helyet, majd szólítani fognak. Vagy nem, mert jártam már úgy, hogy kihozták amit kértünk. Szóval keresek egy helyet, ahova lepakolom a táskám, és Avery felé fordulok.
          - Mesélj, várod már a Roxfortot?

[- Én is jól vagyok, bár nem igazán bírom ezt a nagy meleget... -]

ESMÉ

2000. augusztus vége, Dublin
o u t f i t

Mosolyogva ölelgettem a lányt, amikor végre összetalálkoztunk. Nálam alig volt idősebb, pont emiatt olyan fura volt elképzelni, hogy régen együtt voltak Elliottal... Persze ez nem változtatta meg a lányt számomra, semmilyen szempontból. Sokkal kellemetlenebb lett volna a helyzet, ha most alkottak volna párt aztán egyszer csak jövök én, és hát igen... Az "új apám" párja alig idősebb nálam két-három évvel. Így, Nat és Elliot mellett tényleg kényelmesen éreztem magam, hiába ismertem őket még csak kevés ideje. Máris mintha egy kis családdá olvadtunk volna össze.
- Szia! Köszi meg vagyok. Kihasználom a szép időt, és az időt, hogy kicsit együtt legyek veled. Te hogy vagy?
Mosollyal nyugtáztam, hogy vele minden rendben.
- Én is jól vagyok, bár nem igazán bírom ezt a nagy meleget... - Ezen a pontot ismét hálát adtam a bent uralkodó kellemesen hűvös hőmérsékletnek. Következő kérdésére kicsit oldalra döntöttem a fejem. Hogy mire is van szükségem? Hát mindenféle haszontalan hülyeségre, hiszen lány vagyok. De nem, nem, gondolkodjunk tisztán, elsősorban olyan dolgokat kell beszereznem, amelyek fontosak és Londonban hagytam őket. Ugyanis már egészen biztosan nem fogok visszamenni értük.
- Azt hiszem, ruhából határozottan meg vagyok csappanva... - gondolkoztam hangosan. - Főleg nadrágokból. Csak néhányat hoztam magammal... - Kissé bizonytalan pillantást vetettem rá, nem voltam benne biztos, Elliot mennyit említett neki a hozzájuk kerülésemről. - De egyébként majd meglátjuk, merre keveredünk még. Biztos eszembe jut még egy-két dolog, amire szükségem van, tudod hogy van ez... - nevettem fel halkan.
Ezután szerencsére a lány kézenfogott, hogy elvezessen egy kávézóba. Közben nézelődtem erre-arra, hátha kiszúrok valami olyan üzletet, ahová a belépést kihagyhatatlannak minősítem. De aztán hamar megcsapott a kávé illata, hogy képtelen voltam másra koncentrálni. Körbenéztem a kínálaton, miközben beálltunk sorban. Hmm... kávééé...
Amint Esmé leadta a rendelését, én következtem.
- Egy karamellás jegeskávét szeretnék kérni, meg egy szelet epres tortát. - Ha már ő is kért sütit, én sem akartam kimaradni, meg amúgy is, istenien néztek ki azok a hatalmas, pirosan tündöklő gyümölcsök a süti tetején...
Ezután kerestünk egy szimpatikus helyet. Kényelmesen elhelyezkedtem Esmével szemben a boxban, magam mellé hajtogatva szépen a farmerkabátom, rá pedig a táskámat.
- Mesélj, várod már a Roxfortot? - kérdezte a lány. Megvontam a vállamat.
- Igen, bár hiányozni fog Írország... Nem hittem volna, hogy ilyen hamar megszeretem, de annyira más a kisugárzása, mint Angliának, Londonnak...
Ahogy azt sem hittem volna, hogy ennyire nem fog hiányozni apa. Karen egyértelmű volt, hogy hidegen hagyott... de apa? Az életem néhány nap alatt teljesen megpördült, egy idegen országban voltam, olyan emberekkel körbevéve, akiket alig ismertem még, és mégis élveztem, és önző módon az se érdekelt, apa mennyire hiányol. Ha egyáltalán hiányol. Ő is képes volt elutazni karácsonykor, nyaranta, amikor együtt lehettünk volna, és ez valami olyasmit tükrözött, amit én sokáig egyszerűen buta voltam észrevenni.
Meg se próbálta megmenti a családunkat anya halála után, csak fogta Karent, berakta az otthonunkba és már ment is tovább a következő építkezés helyszínére...
Utáltam ezt, most pedig mégjobban utálom, csak valahol a felszín alatt, mert annyi minden történik velem, hogy nincs is kedvem az ő gondolatával elrontani a napjaimat.
Egyszercsak felbukkant mellettünk az előző srác, aki felvette a rendelésünket, és lepakolta elénk a poharakat meg a tányérokat. Ahhh, kávé... Lelkesen húztam is magamhoz az én részem.
- Whoo - lelkesen vigyorogtam a sütim felett, mikor elment a pincér. - Mekkora eprek! Megkóstolod?
Esmé felé toltam a tányéromat, közben pedig belekóstoltam a kávéba is. Hát erre sem panaszkodhattam, isteni finom volt, nem csak néhány vízbe dobott jégkocka egy kis instant kávéval, amit sok helyen lehetett kapni mocsok drágán.

Avery


2000. augusztus vége
~ set ~

          Végre eljutok ebbe az áruházba is megint. Ideje felújítanom a ruhatáram. Valamiért úgy érzem, hogy muszáj minden bevásárló túra alkalmával legalább egy... Nem is, egy tucat szatyorral hazatérnem. Oké, nem csak ruha van benne, de azért az tény, hogy ha össze kéne hasonlítanom az Elliottal töltött időszakom a Ginevra mellettivel, akkor a szekrényem ég és föld. Pedig akkor sem öltöztem rosszul, csak másként.
          Örülök, hogy összejön ez a kis bevásárlás Averyvel. Meglepő volt számomra, mikor Elliot bemutatta, de valahogy végiggondolva az eseményeket, hogy Nat mennyire megváltoztatta, most már úgy gondolom, hogy annyira nem is meglepő, hogy lett egy fogadott lánya, csak az időpont volt a kérdés, hogy mikor. Egy gyors ölelés után, irány a kávézó. Muszáj megkóstolnia az itteni egyik kávézó kávéját.
          - Óh, ha kell ruha, akkor már tudom melyik lesz az a két bolt, ahova mindenképpen bemegyünk. Nekem is kicsit fel kell készülnöm az őszre. A többit meg majd összehozzuk. Ugye Nat nem engedett el elég pénz nélkül?
          Kicsit kihangsúlyozom az elég szót. Mert hát, ha a nők beindulnak vásárolni, akkor az elég mindig más plafont jelent, és soha nem turkáltam más pénztárcájában, de tudom, hogy a férfiak hajlamosak alulbecsülni a női vásárlási őrületét, szóval kicsivel többet hoztam magammal, ha esetleg szükség lenne rá. Elvégre nekem sem csak ruhák kellenek.
          - Igen, ismerős az érzés, és már tudom melyik nem ruhás boltokba fogunk bemenni, szóval készülj, mert hatalmas élmény vár rád – mosolyodom el.
          Végül csak odaérünk a kávézóhoz. Remélem tetszeni fog Averynek is, de nem túlzok, mikor azt mondom, hogy a legjobb ír kávét lehet itt kapni. Hamar le is ülünk az egyik boxba a rendelés után, majd belevágok kicsit a közepébe. Annyira jó lehet most Roxfortosnak lenni, mikor normálisak a tanárok, nincs minden évben új svk tanár és legfőképp, nincs fenyegetettség. Bár, a Szeszély eléggé jelen van a mindennapokban, de nem tűnik annyira veszélyesnek, mint mondjuk ő volt.
          - Ne is mondd. Mióta Waterfordba költöztem, a szülővárosomba, teljesen másként élem az életem. Mintha szabadabb lennék, pedig így rosszabbul jártam olyan szempontból, hogy a főiskolára és a kiadóba is hoppanálnom kell.
          Végül megérkezik a pincér is. Nem lepődök meg, mikor rámosolyog Averyre. Szerintem, ha csak egy évvel lenne idősebb, akkor elhívná randizni. Bár, még most is bekövetkezhet, nem lennék meglepődve rajta. Szinte várom, hogy megszólaljon, de elmegy. Megfogom a bögrét, amit kaptam, és ránézek a mellettem ülő lányra.
          - Nem, köszönöm. Nem kérek az eprekből.
          Ekkora epreket nem nagyon láttam még, szóval a srácnak lehet, hogy tényleg bejön. De nem leszek kerítő, a végén még Elliot megöl, hogy most kezdik megismerni, és már hozzásegítem ahhoz, hogy elveszítse. Pedig tényleg nincs ilyen jellegű célom.
          - Te kérsz az én marcipánosomból? – tolom felé a tányérom.
          Igazán jól néz ki, ez nem is kérdés. A kávéjuk mellett a cukrász süteményük az ami szintén elsőosztályú. Miután újra visszaveszem magamhoz a tányért, belekóstolok. Hmm… komolyan, mint egy kisebb orgazmus, ha egy jó süteményt eszel.
          - Egy ilyen után csak jól folytatódhat a nap.
          Most már viszont nagyon izgat egy kérdés. Kíváncsi vagyok rá, hogy miért döntött úgy, hogy Elliot örökbe fogadja, és végül is hivatalosan történt-e meg. Szóval egy könnyed csevejt próbálok kezdeményezni.
          - Hogy ismerted meg Elliotot? Hivatalosan fogadott örökbe Nattal vagy csak náluk vagy?
          Arról már hallottam történetet, hogy az apukája miként bánik vele, bánt vele, és nem lepődök meg, hogy otthagyta. Valószínűleg a helyében én is ezt tettem volna. Bár néha arra gondolok, hogy milyen jó lenne, ha apám élne, az élet már soha nem tudja visszaadni nekem.

[- Persze, hogy nem!]

ESMÉ

2000. augusztus vége, Dublin
o u t f i t

- Óh, ha kell ruha, akkor már tudom melyik lesz az a két bolt, ahova mindenképpen bemegyünk. Nekem is kicsit fel kell készülnöm az őszre. A többit meg majd összehozzuk. Ugye Nat nem engedett el elég pénz nélkül?
Halkan felnevettem a szavaira, miközben útba vettük a kávézót, és zsebembe csúsztattam a kezemet. Szinte furcsa volt egy barátnő társaságában járni az üzletet, ha az eddigi nyaramat nézzünk. Hiszen leginkább egyedül szerveztem programokat, azokat is főleg azért, hogy ne kelljen otthon ülnöm és a képüket bámulnom. Vagyis, főleg Karen képét, hiszen apa meglepő módon a világ valamelyik másik részében csücsült... mint mindig. Persze, sokszor összefutottam Roxfortosokkal, de túlzottan senkivel nem tartottam a kapcsolatot, hogy direkt programot szervezzünk. Ami szomorú. Na, de mindegy, ez a nyár is mindjárt elmúlik, és a második része legalább nagyjából kárpótol minden többiért.
Akármennyire is beszoktam viszont Elliothoz és Nathoz, kissé kellemetlen volt, hogy ő adott pénzt. Nem szerettem volna a terhükre lenni, vagy hogy azt érezzék, nekem mindent szó nélkül meg kell adniuk, amit csak kérek.
- Persze, hogy nem! - kuncogtam azért, ahogy közben lassan elértük a kellemes külsejű kis kávézót. - Remélem, azért nem tagadnak ki, amikor meglátnak a hatalmas szatyrokkal.
Cinkos pillantást vetettem rá, ahogy beléptünk, és a tekintetem már a pultban ragyogó süteményekre tapadt, miközben azt is megtárgyaltuk, hogy hova megyünk.
- Igen, ismerős az érzés, és már tudom melyik nem ruhás boltokba fogunk bemenni, szóval készülj, mert hatalmas élmény vár rád – jelentette ki Esmé, mire felé vigyorogtam.
- Hűhaaa... oké, megpróbálok felkészülni, miközben megtámad a diabétesz - meresztettem vissza kék tekintetemet az édességekre.
Miután - nagy nehezen - kiválasztottuk, hogy mit szeretnénk kérni, helyet foglaltunk egy asztalnál. A sütemények mellett már a kávét is alig vártam, mert valahogy tényleg elkapott a fáradtság most, pedig egész jól aludtam az éjszaka. Bár a nyár rám gyakran ilyen hatással volt. Minél hidegebb, hűvösebb volt, én is annál éberebb és aktívabb voltam, a nagy meleg egy kicsit elpunnyasztott. Vagy az is lehet, ez valami nyári szünet-mellékhatás, hogy a szervezeted annyira hozzászokik a napi tizenöt óra ágyban fetrengéshez, hogy szinte fáj bármi mást is csinálni?
- Ne is mondd. Mióta Waterfordba költöztem, a szülővárosomba, teljesen másként élem az életem. Mintha szabadabb lennék, pedig így rosszabbul jártam olyan szempontból, hogy a főiskolára és a kiadóba is hoppanálnom kell.
- Hát, azért hoppanálni még mindig gyorsabb, mint mondjuk össze-vissza vonatozni vagy buszozni - mutattam rá a tényre. - Bár megmondom őszintén, jobban szeretem a hagyományos utazási eszközöket... kivéve a repülőt. A repülés félelmetes.
Közben a pincér kihozta a rendelésünket, és a szemem sarkából éreztem, hogy rám mosolyog. Kissé félénken pislantottam csak vissza felé, hogy viszonozzam a pillantást, de aztán magamhoz is húztam gyorsan a kávémat. Na, nem azért, mert nem lett volna helyes a srác, csak már gondolkodni sem tudtam, pláne, hogy itt illatozott tőlem pár centire a koffein.
Itt nem csak a dizájn, de az ízek is mesteriek voltak. A sütemény is tökéletes volt, Esmé nem tudta, mit hagyott ki ezzel.
- Te kérsz az én marcipánosomból? – kínálta felém az övét, de megcsóváltam a fejem.
- Köszönöm, de nem rajongok a marcipánért.
Egy kis ideig csendben élveztük a süteményeinket és italainkat. Egy jót desszertezni többet ér mindennél, komolyan. Alapvetően a cukor a gyengém, a csokoládé és a marcipán kivételével, és sütni is szeretek, bár azért valljuk be, van még mit finomítani a technikáimon. A főzés kicsit sikeresebben megy, bár a másikat meg jobban élvezem csinálni.
A rövidke kis csendet végül Esmé törte meg, egy elég meglepő kérdéssel.
- Hogy ismerted meg Elliotot? Hivatalosan fogadott örökbe Nattal vagy csak náluk vagy?
Megtöröltem a számat egy szalvétával, és kicsit feljebb ültem a széken. Igazából külső szemmel elég érdekes volt ez az egész helyzet, hiszen csak egyről a kettőre beállítottam egy másik családba, és azt hittem, hogy ezt Elliot már elmagyarázta. Most viszont kicsit zavarba jöttem, hogy rám hárult a feladat, még ha nem is volt miért.
- Hát... Nem, nem hivatalos. Igazából... éppen az eső közepén hevertem valami üzlet falánál a cuccaimmal, mikor felbukkant, és gondolom, nem szeretett volna otthagyni halálra fagyni. Igazából ennyi volt a nagy találkozás, szóval hazahopponált velem, a többi meg... jött magától - aprón megvontam a vállamat. - Tudod, még nekem is nagyon furcsa ez, hirtelen az egész életem megváltozott. Meg amúgy is furcsa, de... nem tudom elmagyarázni. Valahogy úgy érzem, mintha egész életemben ismertem volna őket. Főleg Elliotot. Azzal viccelődünk, hogy ők az apáim, de igazából Elliot olyan, mintha a legjobb barátom lenne. Nat... ő tényleg apás. Nem véletlenül apamaci... - kuncogtam halkan, ahogy kortyoltam egyet a jegeskávémból, aztán újra rápillantottam. - Nem tudom, hogy ők mennyit meséltek, de igazából a családom... kicsit zűrös. Apám a munkája miatt szinte folyton külföldön van, anya... hát ő meghalt, amikor kilenc éves voltam, és tulajdonképpen a nagynénémmel éltem, aki egy gonosz banya, de tényleg. Aztán a végére már apával sem volt felhőtlen a viszonyom... szóval... igen...
Tudtam, hogy ez hogy hangozhatott, és úgy éreztem, hogy minden tettemet meg kell magyaráznom, hogy ne tűnjek egy csapongó, elkényeztetett tizenéves kölyöknek. Még ha a valóság igazából ez is, hiszen ha azt vesszük, mindig megvolt mindenem, és én mégis rájuk vágtam az ajtót, mintha lenne hova mennem, mintha lenne bármim is rajtuk kívül. Az, hogy Elliot arra járt, és ez az egész egy alakult, az életem legnagyobb szerencséje volt, amit a sors valószínűleg csak nagyon ritkán osztogat, szóval igyekszem is megbecsülni, tényleg.

Avery


2000. augusztus vége
~ set ~

          Annyira örülök, hogy Avery ilyen jó helyre került. Elliot mesélt néhány dolgot, de nem mindent, és nem is akarom a lényegi részeket pletykákból megtudni, ezért ha úgy alakul, akkor majd rákérdezek Ave-nél, hogy mi történt vele. Egy család elhagyása, és beilleszkedni egy másikba nem egy olyan dolog, amit bárki megfelelő indok nélkül önként vállalna.
          Most azonban a bevásárlásé az idő, és azé, hogy jól érezzük magunkat. Szeretném elfeledtetni vele a dolgokat, és ehhez szerintem nem kell majd sok dolog, csak annyi, hogy érezzük jól magunkat. Elmosolyodom és megnyugtatom, hogy Nat nem fogja kitagadni és Elliot sem. Mind a ketten sokat változtak azóta, hogy először találkoztam velük, és úgy gondolom, hogy ez csak a javukra vált. Bizonyos szempontból engem is ők tartanak el, hiszen ha van bármilyen gondom a festéssel kapcsolatban, akkor Elliothoz fordulok. Ő a mecénásom. Tényleg, nem is tudom Avery tud-e erről a dologról. Majd megkérdezem tőle.
           Addig is, mehet majd a pénzköltés, és a felkészülés egy kávé formájában. Na meg a süti, mert megérdemeljük azt is.
          - A repülő tényleg elég fura közlekedési eszköz. Még tavaly utaztam úgy egyszer. Ki akartam próbálni, de aztán visszafelé már hoppanáltam inkább – mondom, miközben lerakom a holmim egy asztalhoz.
          Való igaz, hogy a hoppanálás sokkal könnyebb bárminemű varázstalan közlekedési eszköznél, de az is biztos, hogy ha sokszor vagy nagyobb távon kell közlekedni így, akkor ugyanolyan fárasztó lehet. Emlékszem, hogy mikor a lakásomat kerestük Shirleyvel, akkor én hoppanáltam kettejük helyett is, és a harmadiknál már nagyon ki voltam készülve. Rövid idő alatt kellett hosszabb távokat megtenni, és nem esett jól.
          Addig megkínálom a sütimmel, amíg szemmel láthatóan leveszi a lábáról a pincért. Van egy olyan érzésem, hogy ezúttal nem én voltam az, aki miatt kihozták az asztalhoz a rendelést. Szemmel láthatóan Ave-t a kávé jobban érdekli, mint a férfi. Ez olyan szempontból nem meglepő, hogy egy fárasztó program előtt mindenképpen kell az energia. Legfeljebb a vásárló túra végén visszajövünk egy újabb kávéra, akkor talán lesz esélye szegény srácnak.
          Ideje volt rátérni a nasira, aztán végül is sikerül elkövetnem a legnagyobb hibát, amit nem akartam. Megfogadtam, hogy nem rontom el a délutánunknak azzal, hogy a családváltásról kérdezem, de a kíváncsiságom legyűrt végül.
          - Hé, ismerem ezt az érzést. Elliot most már belőlem is ezt váltja ki. Olyan mintha saját magamnál is jobban ismerne – elmosolyodom. – Szerintem nem véletlen az, hogy a szakításunk után is ilyen jóban maradtunk. Ráadásul ő támogat, mint festő. Ő a mecénásom.
          Natról nem igazán tudok nyilatkozni, mint magánember. Leginkább főnökömként találkoztam vele, és bár ismerem privát is, azért az közel sem olyan, mintha együtt élnék vele. Az viszont igaz, hogy számíthatok rá is, és bár nem indult zökkenőmentesen a kapcsolatunk, mostanra teljesen normalizálódott.
          - A legjobb helyre kerültél, és ne aggódj, én is eljöttem volna otthonról, ha ilyen a családi körülményem.
          Mondjuk nekem azért annyiban könnyebb helyzetem lett volna, hogy a sok nagynéni és nagybácsi mellett, nem kellett volna idegenekhez mennem. Legalábbis nem mertem volna idegenekhez menni. Egy kisebb csend telepszik ránk ezután, amíg emésztgetem a hallottakat és a sütit is. Meg nem akarok rögtön felpattanni és elindulni vásárolni.
          - Arra gondoltam, hogy a Lumy by Paris-ban kezdhetnénk. A legjobb ruhák vannak ott, és a párizsi divatnak megfelelően.
          Végül felállok és a karom nyújtom felé. Persze, ha elfogadja, akkor úgy hagyjuk el a kávézót, ha nem, akkor egymás mellett ballagva a kérdéses hely felé. Lehet, hogy nem ártott volna felfűzni a boltokat, hogy ne össze vissza rohangáljunk, de most még fogalmunk sincs róla mi lesz két óra múlva. Legalábbis a fáradtságon kívül mi lesz más.
          - Amúgy van már terved, hogy hova mész a Roxi után?

[- Na, vezess! És készülj fel, tényleg neked kell fejben tartanod, mi-merre-hol van, mert én tájékozódási nulla vagyok. Komolyan. -]

ESMÉ

2000. augusztus vége, Dublin
o u t f i t

Szerencsére Esmé úgy tűnt, teljességgel megérti a helyzetet, ez pedig megnyugtatott valamelyest, miközben levágtam egy darabkát a sütimből. Nem mintha azt feltételeztem volna róla, hogy elítél, vagy hasonló. Sokkal jobb embernek ismertem meg már a rövidke, első találkozónk alkalmával is.
Tulajdonképpen pedig baromi szerencsésnek éreztem magam Elliot és Nat miatt. Bele sem akarok gondolni, mi lett volna, ha nem sajnál meg akkor Elliot. Valószínűleg előbb-utóbb hazavergődtem volna. Nézhettem volna Karen kárörvendő vigyorát, hallgathattam volna apa szidását, meg hogy száz év szobafogság, ilyesmik. Ha erre gondolok, túl szép ez az egész. Egy gyönyörű ország, egy házaspár, akik szó nélkül mindent megadnak nekem, pedig alig ismertek meg, nem érdekli őket, hogy az otthoni dolgoknak persze két oldala van, én is követtem el hülyeségeket. Érdemlek én ilyesmit? Néha szinte várom, hol fog visszaütni a dolog.
De inkább kivertem ezeket a gondolatokat a fejemből, nem volt itt az ideje, meg amúgy is, minek idegesítem magam ezekkel a gondolatokkal? Gyönyörű, augusztus végi nap van, itt vagyok Esmé és egy isteni menü társaságában, mindjárt pedig a föld bugyráig ürítem a pénztárcámat. Lehetne jobb?
Még beszélgettünk egy kicsit, de a témát azért eltereltem a családi dolgokról. Amúgy sem akartam apán agyalni, ha jobban belecsavarodtam a gondolatmenetbe, akkor borzasztóan elszomorított a tudat, hogy idáig jutottunk. És most nem akartam szomorú lenni.
- Arra gondoltam, hogy a Lumy by Paris-ban kezdhetnénk. A legjobb ruhák vannak ott, és a párizsi divatnak megfelelően.
Éppen a jegeskávém maradékánál tartottam, a sütit már elpusztítottam, szóval rábólintottam a javaslatra. Természetesen nem ismertem a boltot, bár párizsi divat... hát, kíváncsi vagyok. Igazából nem vagyok egy nagy divatszakértő, de meglátjuk, hátha belefutok egy nekem való darabba. A pénzemet meg igyekszem majd nem az első üzletben elkölteni, khmm.
Ahogy mindketten befejeztük a sütit és az italunkat is, Esmé felpattant és felém nyújtotta a karját, amibe vidám mosollyal karoltam bele, még vállamra kapva kistáskámat.
- Na, vezess! És készülj fel, tényleg neked kell fejben tartanod, mi-merre-hol van, mert én tájékozódási nulla vagyok. Komolyan. - Pláne az ilyen viszonylag kicsi, zsúfolt helyeken, Londont például már egészen kiismerem, amennyit csavarogtam ott.
Jó sok emberen kellett átverekednünk magunkat, de végülis elértük az üzletet, amin már kívülről is  látszott, hogy nem egy olcsó hely. Se baj, kíváncsi vagyok, milyen ruhákat árulnak. Beérve mindenhol vállfákat és francia szöveget láttam, amik biztosan a rucik minőségét hirdették, vagy hát fene se tudja, bár jó lenne bővíteni a nyelvi repertoáromat, a francia egyelőre nem szerepel a kívánságlistámon. Akkor már inkább spanyol, esetleg olasz.
- Uuu, azt nézd! - Vigyorogva egy kiállított bábu felé böktem, amire egy szerintem elég fura ruha volt felöltve. Úgy értem... ilyet valaki felvenne magától? - Esmé, ez biztos nagyon jól állna neked. Nézzük csak meg, mennyibe kerül... - Közelebb léptem, hogy keressek egy árcédulát. - 450 euró! Tök jó.
Rávigyorogtam, aztán tovább lépkedtem, hogy felmérjem a kínálatot. Nem mondom, hogy az én stílusom volt az üzlet, bár igaz, én leragadtam valahol a pulcsiknál és az unalmas, egyszínű dolgoknál. Meg a bakancsoknál.
A táskák viszont tetszettek, de a józaneszem szerencsére győzött, amikor megláttam az árcédulát. Pedig azok mostanában durván el tudtak gyengíteni...
Egy kis barangolás után tehát, hamar visszaverődtem Esmé mellé, és megkukucskáltam, van-e valami a kezében, vagy mehetünk tovább. Ettől függően indultam meg a próbafülkék, vagy a kijárat felé.
- Na, te találtál valamit? - érdeklődtem. - Én nem igazán, csak extrásan durva táskákat.

Avery


2000. augusztus vége
~ set ~

          Bevallom, kicsit izgulok a mai nap miatt. Még soha nem csináltam ilyen nagylányos programot. Amberre vigyázni mindig más volt. Ő még sokkal kisebb, egy jó játékkal könnyen le lehet foglalni. De nézzük akkor tovább a mai napot. A kávé kipipálva, bár van egy olyan érzésem, hogy jövünk még ide vissza, mert le kell vezetni majd a vásárlást is. Szóval irány a bolt, és öltözzünk fel valami mesésen. Ha másért nem, legalább azért a csodálatos estéért, amit együtt fogok tölteni szerelmemmel, és azért az őrületesen bulizós estéért, amit Averyvel.
          - Vezetlek, de készülj fel egy őrületes utazásra – mosolygok rá barátnőmre, mikor kilépünk a kávézó ajtaján. – Ne aggódj, én itt mindenhova odatalálok. De ha mégis eltévednénk, akkor vannak információs táblák, utána már rendben leszek, ha ott megnézünk valamit.
          Elvezetem barátnőmet oda, majd hagyom, hogy nézelődjön kicsit. Engem már nem lepnek meg a feliratok és a ruhák sem. A mostani árukészlet viszont mintha nem lenne az igazi. Olyan kívülállónak érzem magam a ruhák között sétálva. Ennél sokkal jobb darabok szoktak lenni, nem lennék meglepve, ha Ave nem találna semmit magának.
          - Mi? – figyelek arra, amerre barátnőm mutat. – Merlinre. Nem, ez biztos nem állna jól nekem. Ez nem tetszik.
          Sóhajtok egyet, majd visszafordulok a nézelődéshez. Egyik sem fogja meg a fantáziám, így valójában örülök is neki, mikor meglátom, hogy nem csak én maradok hoppon ebben a boltban.
          - Szerintem is menjünk.
          Megindulok a kijárat felé, majd egy szinttel lejjebb vezetve őt a Dunnes előtt állok meg. Itt biztos fogok találni magamnak valamit. Ha nem, akkor mára fel is adom a ruhavásárlást, mert semmit sem fogok találni. Ennyire nem vagyok finnyás, de a mostani divat valahogy nem megy nekem.
          - Ha itt nem találsz magadnak semmit, akkor szerintem sehol sem fogsz. Ha van valami, akkor sikíts, oké – kacsintok, majd el is tűnök a sorok között. Hagyom, hogy válogasson.
          Mivel nekem már határozott elképzelésem van az őszre, elmegyek kabátot nézni, és valami szoknyát vagy bármi mást, amit meglátok. Itt már az árak is jobbak, mint a másik boltban. Félek, ha nagyon elszabadul ott minden, akkor oda már nem lesz senki, aki rávehetne, hogy bemenjek.
          Itt viszont egyszerre három dolog is elém kerül, mire a bolt egy bizonyos pontján összefutok Ave-val. Egy sapka, egy ruha és egy kabát van a kezemben, és indulok éppen a próbafülke felé.
          - Neked sikerült találnod valamit?
          Remélem, mert nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy milyen lehet az, ami felkelti az érdeklődését. Akkor talán tudnék neki segíteni a keresésben.

[- Aha, király helyre hoztál -]

ESMÉ

2000. augusztus vége, Dublin
o u t f i t

Ahogy közös megegyezés alapján kiindultunk az üzletből, ahol egyikünk sem talált semmit, elmerengtem egy kicsit a boltokon cégérein. Ekkor csapott csak egy kicsit arcon, mennyire hiányzik már a varázsvilág, mindenféle őrültségével együtt, mint például a rohangáló csokibékák. De már csak kevés időm volt itthon, amit ki kellett élveznem, mielőtt visszatérnék az iskolába. Amúgy is volt bennem azzal kapcsolatban most egy kicsit kavargó érzés... d talán csak a nyár eleji dolgok miatt a Három Seprűben, aminek a hege valahogy nem akart halványodni. Lenézve a csuklómra, ott virított a csík, ami emlékeztetett arra, hogy talán már megint kavarognak dolgok a színfalak mögött...
Inkább elüldöztem a borús gondolatokat, mielőtt hálót szőttek volna a fejemben, zsebre vágtam kezeimet, és igyekeztem követni Esmét anélkül, hogy bárkit is felborítanék vagy épp ellenkezőleg, engem löknének le a lépcsőn.
A következő üzlet már kicsit nagyobb volt, és elsőre is sokkal átlagosabbnak tűnt, mint az előző, azokkal a fura darabokkal. Az átlagos ebben az értelemben egyébként kifejezetten pozitív. A stílusom nem volt túlságosan sikkes, legjobban pulóverben éreztem magam komfortosan, néhány szűkebb darabom volt csak. Például el, ami rajtam volt. Egyébként nem bántam meg a rálökött farmerkabátot sem, mert meglepő, de amilyen jó idő volt kint, bent annyira túltolták emiatt a légkondícionálást, hogy az már szinte kissé kellemetlen is volt.
- Ha itt nem találsz magadnak semmit, akkor szerintem sehol sem fogsz. Ha van valami, akkor sikíts, oké?
A lányra mosolyogtam, aztán amint kettéváltunk, elkezdtem én is felfedezni az üzletet. Hamar feltűnt, hogy nem csak ruhákat találni, hanem mindenféle kis apró egyéb csecsebecsét is, amik csábítóak voltak, nagyon is... de aztán erőt vettem magamon, és átvonszoltam magam a nadrágokhoz, amikre elsősorban tényleg szükségem volt. Igazából ezek közül sem vágytam ínyencségekre. A kedvenc fekete nadrágomat elszakítottam a térdénél még a "költözés" napján, és igazán pótolnom kellett már. Igaz, én megpróbáltam újrahasználni... De valahogy sehogy sem volt jó, a szakadás mentén elkezdett bomlani, így pedig már tényleg nem tudtam vele mit kezdeni.
Találtam is egész jó áron egy gatyát, ami tetszett, szóval abból halásztam még egy másik színt is, sötét szürkét, aztán átvándoroltam a felsőkhöz. Amikre igazából szintén nem annyira volt szükségem... de egy lánynak sosem lehet elég cucca, igaz?
Mire valamelyik sornál ismét összekeveredtem Esmével, a kezemben tartottam egy vajszínű meg egy kellemes kis rózsaszín pulcsit meg egy övet, ami már szintén szükségem volt, de egyébként több dolog is volt, ami nagyon tetszett. Ez az üzlet már határozottan jobban elkapta a stílusomat és a preferenciáimat, mint a másik.
- Neked sikerült találnod valamit? - kérdezte a lány, mire felmutattam a szerzeményeimet, és közelebb lépve megszemléltem, neki mije van.
- Aha, király helyre hoztál - vigyorogtam rá. - Ez a sapi tök menő. Na, megyünk próbálni?
Rámosolyogtam, aztán megpördülve elindultam a próbafülkék felé. A nemrég elfogyasztott kávé kezdett felpörgetni, így már egy fokkal több életkedvvel lendültem előre. 
Életem nagy problémái közé tartozik a nadrágokkal vívott harcaim sokasága, ugyanis, hát nem vagyok valaki magas teremtés... és egyszerűen akármilyen nadrágot találok, ami illik rám, a szára általában túl hosszú, néha annyira, hogy felhajtva is hülyén néz ki. Ez pedig lelombozó. Nagyon. Miután behelyezkedtem egy szabad fülkébe, belebújtam a nacikba, és el se hittem, hogy mindkettő tökéletesen passzol, pont annyira volt hosszú, amennyire kellett lennie. Erre lelkesen vigyorogva felkaptam még az egyik pulóvert is az összhatás kedvéért, majd kiugráltam a fülkéből.
- Esméééé! Kész vagy? - csicseregtem, közben a szemben lévő tükörben vizsgálgatva a naci szárának pontos illeszkedését. Ha a lány kijött, akkor vigyorogva tapsikoltam, és nagy lelkesedésem közepette még át is öleltem. - Többször kell ide elhoznod, ez a bolt nagyon-nagyon szuper.
Húzódtam is volna el, hogy megszemléljem, ő felpróbálta-e a ruhákat, ám néhány centi eltávolodás után valami visszarántott, de még fájt is, hogy felszisszentem. Zavarodottan sandítottam körbe, hogy mi történt, és lassan fel is fedeztem a hajtincset, ami valahol összekötött Esmével... de hol?
- Aú, aú, meg ne mozdulj! - figyelmeztettem, és igyekeztem megtalálni a helyet, ahol összeakadtunk, és valahogy kiszabadítani magunkat, lehetőleg mielőtt kitépődik a fejbőrömből a hajam.

Avery


2000. augusztus vége
~ set ~

          Szerencsénk van, hogy egy olyan időszakban sikerült beszabadulnunk a bevásárló központba, mikor nincs tömeg. Ez nagyon ritkán van így nyáron tekintettel a turistákra is. Olyan érdekes nyelvekkel találkoztam már, amit még leutánozni se tudtam, vagy rájönni, hogy honnan jöhettek.
          Az első bolt nem bizonyul jó döntésnek, de szerencsére mind a ketten hamar rájövünk erre, és szinte kimenekülünk onnan. A másik bolt remélem alkalmasabb lesz egy olyan feladatra, mint a ruhavásárlás. Nem is értem, hogyan nézhettem el, és most nem csak az árakra gondolok. Remélem ezt a kis bakit sikerül majd a másik boltban kiküszöbölnöm. Nem akarok a nyakán lenni, ezért a boltba lépve hamar kétfelé szakadunk. Ave nézeget a saját tempójában és én is a sajátomban.
          Végül sikerül is találnom néhány holmit. Összeszedem a méretemben őket, majd mikor indulnék a próbafülkék felé, bele is botlok barátnőmbe. Ahogy látom, neki is sikerült már néhány dolgot találnia, szóval nem félek tőle, hogy majd üres kézzel megyünk el innen. Elmosolyodom, mert mindegyik egy nagyszerű darab. Szerintem neki jobb ízlése van, mint nekem az ő korában. Oké, ha nem lenne Ginevra, akkor mondjuk nem igazán foglalkoznék az öltözködéssel, mert a festéshez annyira nem kell kiöltöznöm.
          - Aha, menjünk. Nagyon jól néz ki az a vajszínű pulcsi. Meg az öv is, merlinre, mehetnél akár divatdiktátornak is.
          A próbafülkéknél én elfoglalom az egyiket, barátnőm pedig a velem szemben lévőt. Így pont látjuk majd egymást anélkül, hogy ki kelljen lépni. Persze, néha muszáj, azért azok a fülkék elég szűkek, egy pörgést már nem engednék meg magamnak. Ledobom a ruháimat, és elkezdem felvenni a kiválasztott darabokat. Közben hallom, hogy Ave már szólongat. Mivel egy melltartóban vagyok csak éppen, a függönyt elhúzva a fejem dugom csak ki.
          - Még nem, de mindjárt. Azta, ez szuperül áll. Nehogy itt hagyd nekem. – Gyorsan visszabújok a fülkébe és felkapom a ruhát, majd kilépek hozzá. – Szerinted milyen?
          Elmosolyodom, ahogy látom a lelkesedését. Tudtam, hogy ez már be fog válni majd. A bolt fiatalos, olcsó, és általában úgy van feltöltve az árukészlet, hogy mindenki megtalálja a magának valót. Csak bólintok a kérésére, aztán mennék is vissza a fülkébe, hogy felkapjam a többi ruhadarabot is, de hirtelen meg kell állnom. Visszanézek, és akkor látom, hogy történt egy baleset.
          - Várj, én jobban rálátok. Mindjárt megoldom.
          Sikerül megtalálni a helyet, ahol összeragadtunk, és gyorsan kiszabadítani a haját. Bár, igaz, néhány hajszála még így is bánja, viszont mégis jobb így, mintha le kéne vágni azt a tincset.
          - Bocsi, remélem nem húztam meg nagyon a hajad.
          Gyorsan visszamegyek a próbafülkébe, felveszem a maradék ruhámat. A kabátot legszívesebben le se venném, olyan kényelmes, de muszáj. Túl meleg van még ahhoz, hogy azt hordjam. Ezeket is megmutatom még a biztonság kedvéért Avénak, biztos távolságból, de miután mind a ketten kész vagyunk az öltözködéssel, a kasszák felé megyek, amennyiben nincs más, amit venni szeretne. A magam részéről végeztem, egy másik boltban szeretnék még elkölteni néhány fontot.
          - Hova menjünk most? Mit nézzünk még meg? Uh, már tudom. Elvileszlek, a Forever mebe.
          Szeretek oda bemenni. A sok kozmetika miatt, mindig olyan jó illat van. Mintha egy másik világba lépnél be. De persze mehetünk máshova is, ha mondjuk cipőre, parfümre, ékszerre vagy egy ebédre vágyik barátnőm.

[- Okééé... -]

ESMÉ

2000. augusztus vége, Dublin
o u t f i t

- Aha, menjünk. Nagyon jól néz ki az a vajszínű pulcsi. Meg az öv is, merlinre, mehetnél akár divatdiktátornak is.
Csak nevetve ráztam a fejemet a szavaira. Én, meg a divatdiktátorság! Inkább csak fogtam a cuccokat, és beköltöztem az egyik fülkébe próbálni, pont Esmével szemben.
A ruhák persze hibátlanok voltak, de ahogy nagy lelkességemben megöleltem a lányt, valahogy beleakadt a hajam, ahogy pedig visszaindult volna a fülkébe, meg is húzta a tincsemet. Persze azon is izgultam egy kicsit, nehogy valahogy leszakítsam a gombot a cuccáról, vagy akárhova is akadtam be, akárhogy...
- Várj, én jobban rálátok. Mindjárt megoldom.
- Okééé... - Nagy szemekkel vizslattam, ahogy kiszabadítja valahogy a tincset, és szomorúan sóhajtottam, ahogy néhány hajszáltól sajnálatos módon el kellett búcsúznom. - Ahj... Szegények... Köszi, Esmé! Asszem, inkább felkötöm, mielőtt ez megismétlődik...
Vissza is szambáztam a fülkébe, hogy tényleg felkontyoljam a sörényemet, meg visszavegyem a ruhámat. A megvásárolandó dolgokat pedig szépen összehajtogattam és kiszámoltam rájuk a pénzt, amíg Esmé még próbált.
Ezután kifizettük a ruhadarabokat, és kiindultunk az üzletből, amelyet persze határozottan feljegyeztem magamnak. Jó kis hely volt.
- Hova menjünk most? Mit nézzünk még meg? Uh, már tudom. Elvileszlek, a Forever mebe.
Elgondolkodtam, ismerem-e az üzletet, aztán csak vállat vontam. Kicsit turistának éreztem magam itt, ami végtére is igaz volt
- Oké, benne vagyok, ha szerinted jó hely. Az is ruhabolt? - érdeklődtem, miközben elindultunk a bolt felé, amit amikor kiszúrtam messziről, már a saját szememmel, hogy nem találtam el. Erre aztán felcsillant a szemem. - Uuuu... Esmé, attól tartok, itt meg fogunk halni.
Izgatott vigyort vetettem rá, aztán kézen ragadtam, hogy kikerüljünk egy előttünk csoszogó párt, és besiethessünk a bejáraton. Már ott megcsapott a bent uralkodó illatok isteni, édes egyvelege. Ez volt az a fajta bolt, ahova egyszerűen elvesztem, és minden erőmmel, szinte fájdalmasan kellett rávennem magam a realitásra, különben minden egyes dolgot meg akartam venni. Nem viccelek. Mindent.
- Ez lehet, rossz ötlet volt - figyelmeztettem, miközben szintre transzban libegtem az orrom után az egyik kirakodott kis polcsor felé, húzva magam után őt is, ha addig nem engedett el. Kicsit közelebbről beleszagolva a fürdőbombák áradatába pedig fel is sóhajtottam. - Esméééé, bele akarok ugrani ebbe az egészbe! Oké... Össze kell szednem magam. Huh.
Hátrébb húzódtam, és körbenéztem. Mire is volt igazán szükségem? Őszintén, semmire. De túlságosan is imádtam a gyertyákat, szóval abból talán megengedek magamnak két-három darabot, hátha találok kicsit olcsóbban, és akkor jól is járok... Meg mondjuk egy fürdőbombát. Igen. Egyet.
- Te mit szeretnél venni? - érdeklődtem. - Azt hiszem, és levadászom a gyertyákat. Amúgy is jön az ősz... Kéne pár őszies illat.
Szóval ha jött velem, ha nem, akkor én a gyertyák felé indultam. Volt itt mindenféle... Kisebb, nagyobb, díszes üvegben, apró kis mécsesbe való, egyszerű és fantasztikusabbnál fantasztikusabb illatúak. Igazából a szenvedélyem már-már beteges volt, mert első pillantásra is képes lettem volna legalább tízet levenni a polcról... Dehát annyira jó illatuk volt!
Szinte fájdalmas volt kiválasztani azt a végül négyre növekedett számú kollekciót, amelyekkel egyensúlyozva végülis Esmé keresésére indultam, ha ismét elkeveredtünk valamennyire egymástól. Ha így volt, akkor mellé toppanva meglestem, ő miket néz, aztán rávigyorogtam, mint egy büszke anyuka.
- Egy almáspités, fahéjas, kókuszos, meg eső illatú... Sosem láttam még eső illatú gyertyát, de úgy látszik, Írországban az is van! - nevetgéltem, és boldogan magamhoz öleltem a kis üvegeket. - Úristeeeen...!
Na, igen, mondtam, hogy mániákus vagyok. Nem vicceltem. És a kávé ilyenkor nem segít...

Avery


2000. augusztus vége
~ set ~

          Már alig várom, hogy megmutathassam a ruhákat szerelmemnek. Remélem tetszeni fog neki is majd mindegyik. Tudom, hogy nagyon nem tudok melléfogni, de akkor is szeretnék neki tetszeni. Olyan ruhában nehezen tudnám elképzelni magam, amiben nem szeret látni. Pontosabban azt majd olyan alkalmakkor veszem fel, amikor ő nem jön velem. Ilyen alkalom pedig biztosan lesz, ha csak a különböző munkahelyekre gondolok.
          De nem csak én leszek majd dögös, hanem Ave is. Tuti, hogy odáig lesznek érte, ha meglátják a ruháit. Nat büszke lesz rá, és talán engem sem átkoz el. Addig is azonban meg kell oldani a helyzetet, hogy valahogy kiszabadítsam a haját. Hamar meg van, csak kellemetlen. Erre miért nem létezik varázslat? Csak behúztam volna a fülkébe és már meg is oldódott a helyzet. Ha lenne annyi tehetségem, akkor biztos kitalálnék egy igét rá, de ez a személy nem én vagyok a családban.
          Mivel a ruhákkal végeztünk, úgy gondolom, hogy ideje lesz tovább menni. Gyorsan fizetünk és már a következő bolt felé is indulok. A Forever me elég híres arról az illatorgiáról, ami akkor fogad majd minket, mikor bemegyünk. Tudom, hogy jól választok, szóval nem kérdés számomra, hogy ott is egy halom pénzt el fogunk költeni.
          A ruhabolt kérdésére csak sejtelmesen rámosolygok. Oda is mehetünk majd később, de nem most. Most először oda akarom elvinni.
          - Szükséged van még ruhára? Menjünk el egy másikba is?
           A Forever me egy leginkább kozmetikai bolt, elsősorban gyertyákat és fürdőbombákat, samponokat szoktam itt venni. De persze, van még lehetőség ruhaboltokba is menni. Soha nem lehet tudni, hogy mi ragadja meg a figyelmem, talán látok valami szépet én is és gyorsan behappolom azt is.
          - Nem, ez nem volt rossz ötlet, ez a lehető legjobb ötlet volt. Szerinted miért hoztalak el ide? Tudom, hogy bár Nat szeret adni a megjelenésére, ilyen illat orgiát tuti nem teremt otthon a dolgaival.
           Hagyom, had válogasson. Addig én is körbenézek, de rövid időn belül összetalálkozunk a fürdőbombáknál. Látom, hogy már van pár darab nála, ezért gyorsan a kezébe nyomok egy kosárkát, amibe gyűjtheti a holmijait. Én még csak most kezdek el válogatni, szóval a teljes tanácstalanság ül ki az arcomra. Végül leemelek két darabot. Az egyik piros színűre festi a fürdővizet és eper illata van. A másik lila színű és levendula illat lesz a lila fürdővíz mellett. Választok még mellé egy csillámosat meg egy kamillásat és aloe verásat. Ajjaj, ez már most több, mint ami miatt eredetileg bejöttem.
          - Gyertya? – kérdem kicsit kétségbeesve a kosárkámat elnézve.
          Mire azonban mást is ki tudnék nyögni, addigra húz magával a gyertyák felé. Szerencsére nem kell abból olyan sok, van bőven otthon, és a gyertyákért annyira nem is rajongok, de a jó hangulat miatt azért nem árt bevetni néha. Főleg, mikor szerelmem nagyon fáradtan jön haza, akkor ezekkel tudok a leggyorsabban valamilyen meghitt hangulatot teremteni.
          - Hát… - nézek végig a rengeteg illatválasztékon. – Én egy rózsát, orchideát és marihuánást viszek.
          Ránézek Ave kosárkájára és végül arra jutok, hogy hamar ki kell innen mennünk, mert a végén még egy kávéra vagy sütire se lesz pénzünk.
          - Eső illat? Pedig az nagyon jó, nekem is van otthon belőle. Igaz, hogy néha zavaró, mert azt hiszem, szakad kinn a napsütésben is az eső, vagy legalábbis benn a lakásban, de aztán hamar rájövök, hogy a gyertya az. Vigyél belőle, többet is, ha kell.
          Nos, elég megkavaró tud lenni, ha az ember fest és nem figyel fel másra. Egyszer kandalló illatú gyertyát vettem, és akkor is bele voltam merülve a munkába, egy illusztráción dolgoztam éjszaka és nem tudtam elképzelni mi ég. Még le is rohantam a kandallóhoz, hogy megnézzem, ténylegesen ég-e benne a tűz.
          - Nem vagy kirívó eset, hidd el. Egyszer-egyszer beszédbe szoktam elegyedni a dolgozókkal és tudnak cifra dolgokat mesélni.
          Beállok a pénztárhoz és fizetem a holmimat. Kicsit elborzadok az összeg hallatán, de szerintem rendben leszek, nem félek én tőle, hogy később ez negatívan hatna rám. Akármilyen formában. A fizetés után gyorsan elhagyom a boltot, ott várom meg barátnőmet, hogy ő is végezzen. Ha most benn maradnék, akkor tuti, hogy vennék még valamit, mert meglátnám.
          - Hova menjünk innen? Mire van még szükséged?

[- Oh... -]

ESMÉ

2000. augusztus vége, Dublin
o u t f i t

- Nem, ez nem volt rossz ötlet, ez a lehető legjobb ötlet volt. Szerinted miért hoztalak el ide? Tudom, hogy bár Nat szeret adni a megjelenésére, ilyen illat orgiát tuti nem teremt otthon a dolgaival.
Persze, persze, csak Esmé itt még a természetfeletti szenvedélyemet nem sejthette az illatszerek iránt. Egy egész napon keresztül el tudtam volna lenni jobbnál-jobb illatok után kutatva, amíg már a szaglószervem teljesen kiég, és az égvilágon semminek az illatát nem leeszek képes megismerni... Ez pedig tragikus lett volna.
Azért csak bekeveredtem a polcok közé, és te jó ég... hiába a magamban felállított korlát, már meg is tömtem a kezem néhány tusfürdővel meg fürdőbombával... De találtam barackos, meg sütőtökös illatú bombát! Sütőtököset. Na, nem mintha a suliban annyira lett volna lehetőségem habfürdőket venni... De lényegtelen, majd itthon, úgyis imádtam az őszt és a telet, azt pedig mégjobban, ha ráhangolhattam magam az évszakokra... Mondjuk gyertyákkal. Merlinre, gyertyák...!
Végignyálaztam a felhozatalt, és nem is tudom, hogy sikerült, de megálltam négy kis üvegcsénél. Olyan boldog voltam tőlük, mint egy kisgyerek, lelkesen öleltem őket magamhoz. Azt hiszem, ez volt az én gyengepontom - a gyertyák, meg az édesség. Óóó, igen. Egy gyertyafényes sütizés... Na az lehet a tökéletes randevú. Nem igazán van tapasztalatom randizás terén, de biztos vagyok benne, hogy ha ez a kettő megvan, akkor veretlen a dolog.
– Én egy rózsát, orchideát és marihuánást viszek.
- Oh... - Nagyranyílt szemekkel bólogattam, és óvatosan közelebb hajolva kicsit megszemléltem a marihuánás üvegét, majd meg is szaglásztam, de nem nyűgözött le, szóval inkább maradtam a sajátjaimnál.
- Eső illat? Pedig az nagyon jó, nekem is van otthon belőle. Igaz, hogy néha zavaró, mert azt hiszem, szakad kinn a napsütésben is az eső, vagy legalábbis benn a lakásban, de aztán hamar rájövök, hogy a gyertya az. Vigyél belőle, többet is, ha kell.
Erre halkan felnevettem, miközben belepakoltam a gyertyákat is a saját kosaramba, és a kassza felé fordultam. Nagyon szívesen nézelődtem volna még, de mindkettőnk szempontjából jobb az, ha most ténylegesen kimenekülünk innen. Úgy értem, mielőtt rámjön a stressz, hogy minden nagyon tetszik, de nyilván nem vehetem meg őket, meg nincs is rájuk szükségem, és, és, és...
- Isten ments! Menjünk innen gyorsan, mielőtt begolyózok - nevettem fel, és a táskámban turkálva el is indultam a pénztár felé, hogy fizessek, de aztán inkább magam elé engedtem Esmét, mert szerettem előre kiszámolni a pénzt, hogy ne a kasszánál kelljen szerencsétlenkedni... Tudom, na... Fura vagyok.
Amint Esmé és én is kifizettük a dolgainkat, a kis papírzacskómmal együtt elhagytam az üzletet. Még egy búcsúzó pillantást vetettem felé, aztán Esmé mellé sodoródtam az emberek közt. Ha mugli lennék, ezer százalék, hogy itt szeretnék dolgozni. Végtelenül boldog lennék, az biztos.
- Hova menjünk innen? Mire van még szükséged?
- Szerintem már így is többet költöttem, mint terveztem... - kuncogtam fel, lepillantva a csomagjaimra. És ennek a fele gyertya volt, te jó ég... - Te szeretnél még valamit?
Közben azért körbepillantottam még egyszer, hátha megpillantok egy szimpatikus üzletet. Persze találtam is, nem arról van szó, hiszen szívem szerint mindegyikben elnézelődtem volna, de nem akartam felesleges dolgokra elcsábulni méginkább. Szóval újra felé fordultam, és mosolyra húztam a számat.
- Mit szólnál, ha sétálnánk egyet? Nincs egy park a közelben? Esetleg egy fagyizás? - ajánlottam fel a hirtelen ötletet, mintha nem vittünk volna még be elég kalóriát a sütivel meg a hozzá rendelt italokkal. Komolyan, nem is értem, hogy nem gurulok még...

Avery


2000. augusztus vége
~ set ~

          Még ha arra is gondolok, hogy mennyi mindent veszthetek, ha nem veszem meg a fél boltot, hamar rájövök, hogy akkor sokkal többet, ha elköltöm a teljes vagyonom. Bár, nem panaszkodhatok az anyagiak miatt, azért nem vet fel a pénz annyira, hogy megvegyem a boltot. Meg aztán mi lenne a buli a vásárlásban később? Jövő hétre vagy jövő hónapra is kell tartalékolnom valamit.
          Pont ezért örülök neki, hogy barátnőm a pénztár felé tuszkol. Ha még valamit a kosaramba tennék, akkor megindulna a lavina. A pénztárnál már régi ismerősként mosolyognak rám, de ezúttal nem állok le velük beszélgetni, mert a végén még adnak valamilyen termékmintát és abból is veszek egyet. Összepakolom a holmim, és a bolt előtt várom meg Averyt. Szinte menekülök kifelé és ez látszik is a tempón, ahogy elhagyom a boltot.
          - Áh, hidd el, mindig tudsz költeni még egy kicsit, mert mindig meglátsz valamit, amire még szükséged van. Aztán, hogy tényleg így van vagy mégsem, azt az idő dönti csak el.
          Kicsit félrebillentem a fejem, ahogy a tanakodó barátnőmet figyelem. Nem követem a tekintetét, így is tudom, hogy lenne még bolt, ahova bemenne. Nekem is, de talán mára tényleg annyiban kéne hagyni a vásárlást. Pontosabban egy helyre még biztos betérek, de az ráér akkor is, ha elváltunk már egymástól. Szükségem van néhány ázsiai eszközre, hogy vacsorát tudjak csinálni szerelmemnek Hana receptjei alapján.
          - Még van egy bolt, ahova be kell mennem. Néhány főzéshez szükséges eszközt kell vennem, de az ráér még. Szóval…
          Akkor viszont valahova menni kéne. Most viszont kávézni nem szeretnék, még érzem, hogy a korábbi is az ereimben kering. A felvetés viszont nagyon is tetszik. Eltelt már annyi idő, hogy kinn ne legyen olyan nagy a meleg, a közelben van is egy park.
          - Nem tudom, hogy fagyit lehet-e ott kapni, de van egy park az épülettel szemben. Mehetünk is, ha úgy gondolod.
          Kivezetem barátnőmet az épületből a szikrázó napsütésbe. Az út másik felén ott is van a park. Van egy hatalmas tó is benne, és több sétány vezet rajta végig. A közepe pedig a történelem része, szobrokkal, pavilonnal. Ott meg is állhatunk akár majd. Fagyizót viszont tényleg nem tudom, hogy van-e. Szerencsénk van, mert a jó időre való tekintettel van egy kitelepült kocsis bácsi.
          - Megfelelő lesz? – mutatok abba az irányba.
          Mondjuk, ha van valami innivalója, akkor lehet én inkább abból kérek majd, az édeset most nagyon nem kívánom. Ahogy közelebb érünk meg is látom, hogy jégkásája van. Az is tökéletesen megfelel nekem. Mikor azzal végzünk, akkor elsétálunk egészen a pavilonig. Azért a fák kényelmes árnyékot adnak, de jobb ott pihenni a víz mellett. Talán az kicsit hűvösebb is lesz. A vízben legnagyobb meglepetésemre sirályokat látok úszkálni.
          - Azt hiszem, jobb lesz, ha vigyázunk az értékeinkre, mert a sirályok könnyen lecsapnak a fagyikra és a jégkására is – mondom mindezt úgy, hogy fogalmam sincs a zöld nyelvemről és számról, amit a jégkása almás ízesítője okozott. - Itt jó lesz? – mutatok az egyik helyre, közel a pavilon széléhez.