Benjamin Ray Fraser

BENJAMIN RAY FRASER

16+

Mottó

boldogság te kurva, én úgyse foglak megkefélni újra

Alapok

jelszó || Egy seprű a boldogság ára.
így ejtsd a nevemet || Bendzsamin Réj Frézör
nem || férfi
születési hely, idő ||London; 1983. február 18.
horoszkóp ||vízöntő
kor || 18
vér || arany
évfolyam || VII.

A múlt

A fejem nem tiszta. Nem tudom hol vagyunk.
*sípolás*
Olyan sötét van és félek, félek, mert nem tudom, lesz-e innen kiút. Félek, mert nem látok senkit, pedig tudom, hogy itt vannak. Szeretném őket megmenteni, szeretném őket megölelni. De aztán egy picit elnehezedik a testem, és kiszalad a torkomból a levegő. Sípolást hallok mindenhol, olyan hangos, hogy megőrülök. Nem hallom a hömpölygő szavakat, a családom légzését, és nem érzek semmit a testemmel sem. Mindent kitölt a sípolás. Nem tudom hol vagyok, fogalma sincs, egyáltalán élek-e még, de reménykedem, hogy igen, minden reményemmel ebbe kapaszkodom, hogy még élek. Kinyújtom a kezem, hátha kedves testvéremet találom meg a koromsötétben.
Hol vagy?
Az öcsémet, akivel annyira utáltuk egymást. Egy ordítást hallok, vagy kettőt, már nem tudom. Ahogy azt sem, hogy ez a hang a múltból érkezik, vagy a jelenből jön. De vajon vezetnek-e a jövőbe?
Még egy ordítás.
Ahogy a kezem utána tapogatózik eszembe jut sokminden, amit már rég elfelejtettem. Jó mi? Ilyenkor, amikor mindenkinek az életén kéne aggódnom, csak a közös emlékeink vannak, és azok töltenek meg teljes egészében. Olyan rég nem gondoltam rájuk, olyan rég nem merültem el.
Olyanok vagyunk, mint az elemi erők. Egymásnak csapódunk, és összefeszülünk. Ez így volt mindig is. Ő volt a nagy igazságosztó bajnok, én pedig az, aki elvettem általában azokat, amiket akartam. Ő volt a tűz, heves és hirtelen haragú, de könnyen megbocsájtó. Én pedig a megfontolt és halk másik fél, aki sosem felejt el semmilyen sérelmet. Ezek voltunk mindig is. Ezek vagyunk most is.
Összevesztünk azon a lányon akit szerettünk, te az erődet fitogtatva akartad őt lenyűgözni, én pedig az eszemmel. Aztán ugye mind a kettőnket ejtett. De talán ez nem is baj. Összevesztünk, amikor a házaink ellen harcoltunk, igen, mind a ketten másikban voltunk. Összeverekedtünk, amikor ütköztek a nézeteink, mert te a világot mindig is igazságosan akartad látni, még akkor is, amikor nekem volt igazam. A sulis években mindig jöttek mentek azokban az időkben a tanárok. Tudod jól, hogy mind a ketten sok esetben túléltünk, de más eszközökkel. Amikor Umbridge megjelent azt hiszem akkor váltottunk az első nagyon durva vitánkat. Azt hiszem akkor akartuk egymást tényleg megölni.
- Te köpted be őket, ugye? - nézel rám vádló szemmel, a sötét szemedben látom az én tükörképem, és a te tükörképedet is. Széttárom a kezem és felröhögök. Olyan számon kérő voltál mindig is, de most egyszerűen nevettségessé lettél. Nem láttál át a szitán. Nem, én tudtam mindig is, hogy kinek az oldalára kell állni, mert túl akartam élni. És ez az út volt e legkönnyebben járható.
De te, te mindig is a nehezebbet választod még a mai napig is. Foggal körömmel harcolós utat, melyben egyfolytában megsérülsz. Pedig tudom, hogy te basszottul félsz a fájdalomtól. Igen nagyon jól tudom, egyenesen rettegsz, ha csak verekedni kezdek veled. Mindig szétvertelek, és te is engem. De a félelem a szemebden egyenesen lenyűgöző. Akkor mégis hogyan vagy képes a nehezebb úton járni? Miért nem akarsz velem együtt egy azon ösvényen túlélni. Segíthetnék neked, hogy ne fájjon. Mert tudod jól, hogy ami neked is fáj, az nekem is. Csak védeni akarlak. De te mindig hátat fordítasz, és a fjemhez köpöd a szavakat. "Rossz úton jársz." Üvölteni tudok ilyenkor. NINCS IGAZAD!
- Igen. - A válaszom egyszerű és rövid, sosem voltam az a bőbeszédű, mindig a lényegre törtem. Akkor és annyit beszélek, amennyit csak kell. De te meg egy cseszett szószátyár vagy, akinek sose állt be a szája. Hangos vagy, hangos, mellébeszélő, és olyan hülyeségeket vagy képes mondani, amit az emberek viccesnek hisznek. Örülsz, hogy népszerű vagy mi? Úgy gyűlöllek. Tudom, hogy te is engem. Annyira, hogy meg tudnálak...
- Nem vagy normális, tudod mit csinált velük az a picsa? Tudod? Kínozta őket vágod, mert megszegték a házirendet. Ha olyan lángész vagy, vagy mi a thesztrálf@asza, tudhatnád, hogy ilyenkor baszottul kussolni kéne. De te besúgó vagy! A tesvérem egy besúgó, hát én nem tudom, hogy hova hugyozzak.
Olyan gusztustalan vagy. Ez tesz téged menővé? Annyira bírnak téged, hogy csoda meg nem zabáltak a rajongóid. Én szeretem a szabályokat. A rendet. A tiszteletet. De te? MIt tisztelsz? Én tisztelem az erőseket. Mindig is tiszteltem. Te meg köpsz rájuk. Ezért nem ismered el sose, hogy erősebb vagyok, ezért harcolsz ellenem folyton, ezért nem hiszed el, hogy egy úton kéne járni. Pedig te is pofázol nekem arról, hogy rossz ösvényre tértem, menjek vissza a helyesre. Mert nem tudom megvédeni magam? Mi? Na majd megmutatom. Sokkal hatalmasabb leszek tenálad.
- Én a rendet tisztelem. És az a nő maga a rend.
- Ha neked az a rend, akkor én kiverem belőled.
Akkor is majdnem megöltük egymást. De az volt a legelső alkalom, amikor otthagytalak összetört csontokkal. Ez volt a legelső alkalom, hogy megtagadtalak téged. Járd csak a saját utadat, te igazságbajnok, nem érdekel. Majd én legyőzlek, hogy tudd, mit veszítettél. Az én oldalam erősebb. A tiéd gyenge és szánalmas.
Elszakadtunk egymástól. Nem mondtad ki szavakkal de tudtam, mi dúl benned. Meg akartál menteni, de én nem akartam, hogy megments. Azt mondtad ez az út a halál. Közben te veszítetted el a barátaidat. És mégsem törsz meg, mégsem hajlasz meg, csak kitartasz az igazad mellett. Ezer fokon égsz, és magad mögött bár rombolást hagysz, fájdalmasan mindig célba érsz. Észre se vettem, de lemaradtam tőled. Olyannyira, hogy az a távolság fájdalmas volt. És még jobban gyűlöltelek.
Én...
meg akarlak...
ölni.
El akartalak pusztítani, a porba taszítani, széttörni a csontjaidat, hogy végre belásd neked nincsen igazad.
Sötét van. Nem látok még mindig. A kezem a semmiben tapogat. Hol vagy, hol vagy?
Nevetést hallok. Olyan furcsa, miért én? Ez az én nevetésem.
- Crucio!
Ez...Az én...hangom...
Nem tudom mi történik, hogy miért van ilyen sötét. Hol vagy, édes testvérem ebben az éjsötét éjszakában?
Ordítás. Miért ordítasz. Olyan közel hallom a hangod.
Miért nevetek?
A nevetés. EL kell mennem abből a sötétségből. Egy újabb emlékbe temetkezem. Nevetsz, és kitárt kezekkel rohangálsz. Azt ordítod, te leszel a világ megmentője. Tudod, olyan határozott voltál a saját céljaiddal. Irigyeltelek. Igen, irigyeltelek. Olyan laza voltál, aki fittyet hánysz a szabályokra, ha a többiekről van szó. Tojsz a félelmeidre, ha a világot kell megmentened. És sosem vagy egyedül. Mindig vannak barátaid, akik téged mindenhova követnek. Egy vezéregyiniség vagy. Én meg hányok tőled. Irigyellek, és utálom, hogy nem vagyok olyan, mint te. Utálom, hogy a saját elveim leláncolnak és bilincsbe vernek. Te miért vagy olyan szabad? Te is a saját szabályaidnak élsz, mint én. Mégsem köt gúzsba semmi.
- Crucio!
Egyáltalán miért az én hangom mondja ezt? Nem is tudom, hogyan kell helyesen ezt a főbenjáró átkot használni. Miért nevetek? Miért mozog a karom, miért nem látom semmit! Újra ordítást hallok, és valaki a földre nyom. A fejem a hideg kőnek csapódik. Nem tudom hol vagyunk. Nem tudom, miért vagyunk. De miért van ilyen sötét?
- Bazd meg! - ezt kiáltod, és megkönnyebbülve felsóhajtok. Hát itt vagy, itt vagy. Lefogsz és mintha a kezemből kivernéd a ciprusfából készült pálcámat. Miért fogtam? - Megölted! Megölted őket! - üvöltesz, de én nem értek semmit. Ellenkezni kezdek, de ez nem az én ellenkezésem. Összezavarodok és nevetek. Hisztérikusan nevetek. Te meg bőgsz, mint valami oroszlán. Tudom, érzem. Széttép a fájdalom. És én miért nevetek mégis? Nem látlak, pedig annyira hiányoztál. Látni szeretném a testvéremet.
De minden olyan sötét.
Több hang is kacag, mire te abbahagyod az ütlegelést, én meg kitisztulva lélegzem. Nem tudom hol vagyok, de a kínos röhögés abbamarad. Nem is értem miért nevettem. Aztán valami rémleni kezd. Hogy összevesztem vele, és beálltam Halálfalónak. Nagyon örültek nekem. Aranyvérű voltam, és úgyis utáltam a te sárvérű haverjaidat. Tudtam, hogy az a helyes út. Nem a halál szennyezte göcsörtös, girbegurba saját utad. Hanem az, ami tisztán fénylik előttem. Furcsa, hogy hiába gondolkozom, mégsem emlékszem semmire abból amit ott csináltam. És arra sem, hogy miért vagy itt.
- Hol vagy? - kérdezem rekedt hangon. - Anyáék... Christie....? - kérdezem elfuló hangon. Nem tudom hol vannak. Egyre jobban össze vagyok zavarodva. Nem ütsz tovább.
- Ti... - lekászálódsz rólam, és hevesen veszed a levegőt. Én is nehezen lélegzem, nem tudom mi van. - Ti...meg akartatok öletni a saját testvéremmel... Úgy ahogy megölettétek vele az apánkat... A húgunkat...
...hogy mi?...
villanások és sikolyok. Ordítások és zöld fénycsóva. A felsimerés őrült hullámként tör rám. Nem, nem nem nem!! Nem ezt akartam. Egy olyan utat akartam, ahol mindeki életben marad. Gyilkos... gyilkos vagyok. A testem remeg, azt hiszem szétszakad. Ez a hely... Nem látok... De tudom hol van... Félőrülten felordítok, és nem tudom, hogy mi történik. Az arcomat kaparom, véresre kaparom. Nem nem nem, ez nem történhetett meg. Nem én voltam, nem én voltam. fetrengek a hideg koszos kövön és ordítok. Nem bírom, ez túl nagy teher, nem akartam. Miét nem látok semmit?
A vállamra teszi a kezét.
- Nem te voltál - halkan suttogod. - Megöllek titeket!
Nem.
Fuss. Menekülj. Rohanj el.
A hangod remeg, úgy ahogy az én lelkem. Nem nem leszel rá képes. Negyedévesek vagyunk, baszki! Nem is nem is lehettem képes ölni... Olyan átkokkal... De mégis az én kezem... Mert nem hallgattam rád.... Azt hiszem ezt sehogy sem tehetem jóvá.
Elbasztam. Mert jobb akartam lenni nálad.
De nem fogod tudni megölni őket. A sötétben kitapogatom a lábad, és felkászálódok rá. Minden sötét.
- Nem látlak jól... Sötét van. Nem láthatod őket. Menekülj... - lihegem.
- Dehogy nem látom, tisztán itt áll... - elhallgatsz. És ez elég ahhoz, hogy tudjam. Már nem is fogok soha többé látni.
Borzalmas ember vagyok. Idecsaltam őket a saját családunk kriptájába, ahol három Halálfaló várt már rájuk. Erre most tisztán emlékszem. Aztán olyan zavaros minden. Olyan sötét. Hangokat hallok, türelmetlen erőszakos hangokat.
- Imperio!
- Adava Kadavra!
- Fuss! - Meglöklek. Ez csak egy ösztön, így eléd is állok. Meg kell hogy védjelek. A hátamba talál valami. Kiszakadok a testemből. A sikolyom megdermed. Már csak a testem dől el.
Olyan sok minden történik, miközben távolodom.
Berontanak a családi kriptánkba. Átkok villannak. A testem fél rohansz. Sokan eldőlnek, mint a zsákok.
Miért siratsz? Jobb ez így, hogy meghalok.
Jobb lesz neked...
Ben...drága testvérem...
Kérlek temess el.

Jellem

Nem tudom, hogyan is jellemezném magam. Nincsenek céljaim. Azt hiszem akkor hagytam el teljesen magam, amikor a saját testvérem ölte meg a szemem láttára a húgomat, és az apámat. A világból teljesen kiábrándultam. Ahogy a saját akaratomból is, amiből régen sok volt. Szerettem kiállni az igazamért, egy jó célért, és azért a végletekig kűzdeni. És kűzdeni azért, hogy jobb belátásra bírjam a birka testvéremet. De ez már mind végleg eltűnt, úgy ahogy a nap sugara bukik alá.Örök éjszaka van bennem. Nem tudom, mit csináljak. Mit kezdjem magammal. Csak létezem a suliban elszúrt RBF-ek után, és még RAVASZRA sem jelentkeztem. Még meg lehetne menteni. De semmi értelme.
Szerettem célokkal élni, szerettem a többiekkel hülyéskedni, bennelenni a tréfákban, a bulikban a nagy szivivatásokban. Szerettem tenni a szépet a lányoknak, holott igazán egyikük sem tetszett, szerettem a kicsiket szivatni és szerettem biztos lábakkal a jövő elé nézni. A nehezebb utat választottam, mert abban hittem, hogy a saját erőmből kell mindent összekaparni. És úgy sokkal kifizetődőbb, ha elérem a célt. Szerettem fára mászni, a suli falaira felkapaszkodni és a tetőkön rohangálni, hiába büntettek minidg érte. Szerettem seprűvel illegálisan repülni a suli környékén és felfordulást csinálni. Én voltam az a srác, aki minidg pörög, aki mindig csinál valami hülyeséget, ami feldobja a napokat. Szerettem példakép lenni, aki erős és biztos támpont.
De már nem tudom mit szeretek.
Nincs célom.
Nincs semmim se.
És gyűlölöm, hogy ilyenné váltam.

Apróságok

mindig || régen: testvéréval verekedni, lányokat megfürdetni a hóban, bebizonyítani mindekinek, hogy ő erős, feldobni az unalmas órákat valami vicces és házirend ellenes dologgal, mindenízű drazsé, izgalmas dolgok, kviddics, videojátékok, zene
most: bambulás, bambulás, vegetálás, bambulás, nemlétezés, Christine, a szülei, Aiden, semmibe meredés, talán gitározás
soha || csótányok, halálfalók, a megbocsájthatatlan átkok, a családi kripta, magány, vegetálás
hobbik || bajkeverés volt régen a legkedvencebb időtöltése, manapság a hosszú magányos csendes sétákat kedveli, és bár nem látja magát kívülről, igazén savanyú fejjel teszi meg mindezt. pedig régen szeretett hangoskodni, nagy sebbel-lobbal közlekedni, hangosan szivatni egy kicsit az alsósokat, robbanócukorkát önteni egy-egy háztársa levesébe, meg ilyen apró kis csínytevések gazdagítottak a társai és az ő életét. De jelenleg úgy néz ki a nevetést is elfelejtette
merengő ||
legjobb: seprűn lovagolva versenyezték körbe a sulit, hogy ki a gyorsabb és ügyesebb, és ekkor a testvérét sem érdekelték a szögletes szabályai
legrosszabb: a családtagjai halála, amint megöli őket az ikertestvére imperio átok hatása alatt
mumus ||A mumus a saját tükörképeként jelenik meg, amint imperio hatása alatt halálos átkokat szór, és talán az az alak Aiden is és ő is egyszerre. Ez pedig mindennél jobban megrémíti.
Edevis tükre || Újra teljes a családja, így mindenki mellette áll a tükör másik oldalán.
százfűlé-főzet || rikító fűzöld, kissé bugyborékoló állagal, de az íze meglepően édes. Túlságosan is édes, valamint igazán nyúlós, ragacsos massza elegyét alkotja.
Amortentia || Bódító nárcisz illat
titkok || Tetszik neki egy alsóbb éves lány, de nem nagyon van mersze ilyen állapotban közeledni hozzá. Ugyanis jelen esetben egy nagy kuka.
azt beszélik, hogy... || Depressziós. Ami valószínűleg igaz is. Valamit azt is, hogy sosem lesz a régi önmaga. Ezt viszont nem lehet tudni.

A család

apa || Rudolf Ray Fraser; 42(meghalt); aranyvér;igazi apa-fia kapcsolat, bár sokat veszekdtek egymással a testvére miatt
anya || Erica Fraser (Erica Hope); 39; aranyvér; régen anya-fia kapcsolat, ma nem tudnak mit kezdeni egymással
testvérek ||
Aiden James Fraser; 14(meghalt), egypetéjű ikerestvére volt, nagyon szerette, és minden áron meg akarta győzni arról, hogy térjen le a rossz útról. Egy ideig utálta, de nem tud neki nem megbocsájtani, hiszen azok a gyilkosságok nem ténylegesen az ő tettei.
Christine Fraser; 10 (meghalt), nagyon szerette
állatok ||Szökevény, a hóbagoly

Családtörténet ||

Nem olyan híres aranyvérű család, igazából, ám annyi nemesség volt a szüleiben, hogy elvárják a gyerekeiktől, hogy aranyvérű lányt vegyenek el. Ezt persze Aiden is támogatta, ám Ben inkább lázadt mindig is, leginkább az apjával kapott össze. Mindezek ellenére egy igazán jó összetartó csaád volt az övék. Apja bátyja után az ágat nem fenyegeti kihalás, bár édesanyja családja kihalt, mivel ő volt az egyetlen lány gyermekük a nagyszüleinek.
Ma igazán fircsán távolságtartó az anyjával és ő is vele, nem igazán tudnak mit kezdeni a kihalt családi házzal, és a szeretteik emlékeivel, így javarészt csendben vegetálgatnak egymás mellett, holott talán arra van szükség, hogy valamelyikük végre megtörje a csendet.

Külsőségek

magasság || 175 cm
testalkat || vékony, magas, kissé izmos, határozott kiállású
szemszín ||barna
hajszín ||barna
kinézet ||

A laza kényelmes cuccokat szereti, a talártól és az egyenruhától mindig is hülyét kapott, és ha tehetti az ing ujját most is felgyűrve hordja, mert nem szereti alapjáraton a túlságosan elegáns öltözetet. Szereti a fura pólókat a farmergatyákat a kockás, rövidujjú ingeket, a sportcipőket és a bakancsokat, a terepszínű nadrágokat. Alapjáraton minidg is határozott feltűnő kiállása volt, akit a kisugárzésa miatt mindig észrevettek.

A tudás

varázslói ismeretek ||

Legjobb az Átváltoztatástanból,Gyógynövénytanból, és a Repüléstanból, a többivel így-úgy skerült túlélnie, de a testvére halála után éppen átcsúszott az RBF-en, azóta pedig mindenből eléggé kellemetlen és borzalmas teljesítmény produkál, ugyanis mindig üresen adja be a dolgozatokat, vagy a gyakorlati jegyszerzésnél nem erőlteti meg magát egy kicsit sem, a tanárok legnagyobb bosszankodására, és bár igyekeznek eszet verni belé, nem azt kéne, hanem egy kis ösztönzést.

pálca típusa || Erdei fenyő, 11 hüvelykes, egyszarvúszőr maggal
RBF ||

Átváltoztatástan E
Gyógynövénytan E
SVK E
Repüléstan E
Asztronómia E

Egyéb

avialany ||Shawn Mendes