CHARLES JOHAN OSWIN
We can easily forgive a child who is afraid of the dark;
the real tragedy of life is when men are afraid of the light.
Alapokjelszó || "Nézd Ellioooot, ez egy tévééé"
így ejtsd a nevemet ||csársz johan oszvin
nem || férfi
születési hely, idő || Nezamyslice, Csehország; 1984. szeptember 1.
horoszkóp || szűz
kor || 17
vér || félvér
évfolyam || Hatodik
A múlt Anyám azt mondta, túl korán születtem meg, azért vagyok kisebb, mint a többiek. Apám viszont azt üvöltötte, hogyha így babusgat, akkor sosem lesz belőlem rendes férfi. Az volt az első nap, hogy féltem otthon, pedig alig öt éves voltam. Sosem láttam apámat még így az asztalra csapni… az öreg fa megreccsent az erejétől, anyám pedig ösztönösen tett hátra egy lépést, mintha attól félne ő kapja a következőt. Nem értettem, min pattant ki a vita, de határozottan én álltam annak a központjában.
– Meg kell tanulnia milyen az élet! A nagyapja is látni akarja! – magyarázta apám és olyan erőszakosan gesztikulált, hogy ujjai súrolták anyám állát. Meglehet, ezzel is sakkban akarta őt tartani, rákényszeríteni saját akaratát.
– Még túl kicsi hozzá! Nem teheted ki ilyen dolgoknak! – szinte visított anyám és mikor észrevette, hogy ott állok az ajtóba, elsírta magát. Odasietett hozzám, át a szegényes konyhán, hogy megérintse a vállamat és szépen visszatereljen az aprócska szobába, ami az enyém volt.
A szüleim veszekedése hosszan égett bennem. Azon gondolkodtam, hogy vajon mit akart velem apám, amit anyám ennyire helytelenített. De nem mertem megkérdezni, még akkor sem, mikor másnap a szokásos sétánkra mentünk apával az erdőbe. Attól a naptól kezdve egy kicsit tartani kezdtem tőle.
Kilenc éves voltam azon a nyáron, amikor a szüleim elváltak. Bár a válás valószínűleg túl enyhe kifejezés lenne a történtekre. Anyám sírva tört be a szobámba egy éjszaka és a ruháimat kezdte pakolni… én meg csak értetlenül bámultam rá, felülve az ágyamon. Valamit kérdezni akartam tőle, de nem jött ki hang a számon, mintha összeszorult volna a torkom. Egy árnyék jelent meg az ajtóban, amitől rettegés fogott el, aztán a hozzá tartozó alak is előkerült, aki nem volt más, mint az apám. Láttam, hogy ivott és meg kellett támaszkodnia az ajtófélfában.
– Michal, el kell engedned! – mondta anyám remegő hangon és becsukta a táskát, amibe a ruháimat pakolta. – El kell engedned, én ezt nem csinálom tovább! Engem nem erre neveltek és nem értek vele egyet! – Hadarta, még mindig túl nyugatiasan beszélte a nyelvet és ezt apám sokszor a szemére is vetette.
– Elmehetsz, de a kölyök itt marad. – Bökött felém a fejével, majd mikor úgy tűnt, hogy már megtud egyenesen állni, megindult felém, kirángatott az ágyból és neki lökött a falnak. Nem tudom direkt volt-e, de a fejemet beütöttem és szédülni kezdtem. Nem láttam őt vagy anyámat, csak összerogytam és hangok kavalkádja vett körbe. Az is zavaros volt, nem értettem semmit. Később aztán, idősebben megfejettem: anyám hol angolul, hol csehül kiabált apámmal, aki megpróbált rátámadni.
Végül egy erdős területen tértem magamhoz. Anyám idegenekkel ácsorgott ott, míg én a kabátjába csavarva feküdtem egy fa tövében. Csak később tudtam meg, hogy azok az emberek az angol nagyszüleim és azért jöttek, hogy biztonságban kivigyenek minket az országból. Kicsit megnehezített a dolgomat, hogy alig beszéltem angolul. A Onderko család ragaszkodott ugyanis ahhoz, hogy a cseh nyelvet beszéljem és a cseh értékeket képviseljem. Mégis, ahogy egyre nőttem, szép lassan befogadtam az angolt is, bár sosem rajongtam érte. Íztelen, kopár nyelv volt, kevés kifejezéssel és az akcentusomat sosem tudtam igazán magam mögött hagyni, amiért állandóan kaptam a megjegyzéseket.
Anyám már abban az évben megismerkedett Daviddel, aki később az élettársa lett. Ő bíztatta, hogy a nevemet változtassuk meg Oswinra, hogy inkább anyám családjához tartozzak, mint azokhoz az „elfajzottakhoz.” Fogalmam sem volt, hogy mindez mit akar jelenteni, de egyelőre nem is kérdezősködtem. Lefoglalt az új család, az új testvérem egészen tizenkét éves koromig.
Miután megkaptam a Roxfortos levelemet kezdtek megint elfajulni a dolgok. Apám elkezdett anyámnak leveleket írogatni és nekem is. Többször megfenyegetett, hogyha nem térek vissza hozzá, akkor megkeres és nem csak anyám, de az én torkomat is elvágja. Nos ekkor történt az a bizonyos beszélgetés. Anyám és David feszengve ücsörögtek velem szemben az étkező asztalnál. Nem tudtam hozzányúlni a teához, amit anyám elém rakott.
– Apád egy bűnöző, ahogyan az egész családja – magyarázta anyám rekedten. – Aranyvérűek szórakoztatására szerveztek műsorokat… ahol muglikat kínoztak meg vagy mugli születésű varázslókat. – Éreztem, hogy ez már régóta nyomta a szívét, csak eddig nem tudta, miképp mondhatná el nekem. De most kifakadt… és David óvatosan nyúlt a kezéért, hogy vigasztalja, míg én magányosan ücsörögtem a másik oldalán az asztalnak. Hirtelen szakadt rám a tény, hogy nem is tudok semmit magamról, hogy honnan jöttem.
– És te miért nem tettél semmit? – kérdeztem halkan. Tudtam, hogy anya már akkor is megbecsült dolgozója volt a minisztériumnak. És ő élt ezzel az emberrel… gyereket szült neki, aki történetesen én vagyok.
– Szerelmes voltam és ott voltál te is. – Suttogta szinte az érzelmi kavalkád súlya alatt. – Azon az éjszakán, mikor eljöttünk ivott és megütött. Fenyegetett, hogy téged is bántani fog, ha még egyszer beleszólok a család dolgaiba. Addigra ugyanis már többször kértem, hogy ne csinálja ezt és ne akarjon téged is ebbe nevelni. Hát eljöttem. Mert féltettelek.
Davidhez bújt, én meg csak ültem ott, észre sem véve, hogy könnyek ülnek a szememben. Ott megváltozott bennem valami. Egyrészt rettegtem, hogy apám mikor bukkan fel, másrészt anyámért aggódtam, akit még jobban megviseltek ezek a fenyegető levelek, mint engem.
Az iskola sokat változtatott rajtam. Első héten megismerkedtem Ethannel, a későbbi legjobb barátommal. Egy ideig csak azért követtem mindenhova, mert ő egy kicsit magabiztosabb volt nálam… aztán szép lassan egyre inkább felbátorodtam. Többekkel beszélgettem, megismerkedtem pár sráccal, akik zenéltek és velük lettem még igazán jóban. Matt, Tommy, Eric és Patrick mindig ott voltak, ha szükségem volt rájuk, sőt olyan jó barátok lettünk, hogy Tommy elkezdett megtanítani gitározni is. Ekkoriban születtek az első dalszövegeim, amik évről évre sötétebbek és kuszábbak lettek.
A háború évében történt a legnagyobb változás. Anyám nem engedett vissza a Roxfortba, mivel a munkája miatt neki is bujkálnia kellett. Nem tarthatta meg a munkáját és attól tartott, hogy a vezetőpozíciója miatt a halálfalók elsődleges célpontjai között van. Jól emlékszem, karácsony este volt és már legalább két hete ugyanazon a skóciai tanyán bujkáltunk. Alig volt tüzelőnk és én tizennégy évesen ebből csak azt fogtam fel, hogy fázok és utálom a világt. A dalszövegek még sötétebbek lettek, tele a magány kusza érzéseivel. Kívülállónak kezdtem érezni magam a családom körében is.
Egyik este is, mikor már mindenki aludt, én ott ücsörögtem a kandalló előtt. A parazsat bámultam és azon agyaltam, vajon hol lennék most, ha apámmal hagy anyám? Nyilván nem a Roxfortba jártam volna, de vajon milyen jövő várna rám? Én is muglikat kínoznék? Talán még élveztem is volna, ki tudja…
Bamm… bammm…
Az ajtón erősen dörömbölni kezdtek. Nem úgy, mintha valaki bebocsátást akarna kérni. Nem. Valaki be akart törni. Anyámék mocorogni kezdtek, hallottam, ahogy a húgom zokogni kezd. A következő pillanatban pedig betört az ajtó, kiszakadva a keretéből. Azonnal felismertem az egyik férfit… az apám volt, csak most már bajuszt viselt és némi ősz hajszál keveredett az addigi sötétszőke tincsek közé. Megszólalni sem volt időm, olyan volt, mintha egy rémálom elvenedne meg. Felkapott, a vállára dobott és hiába mocorogtam, nem szabadultam.
Három hónapig raboskodtam a régi házunk mögötti boszorkánykonyhában. Anyám régen ott készítette a bájitalokat, addigra viszont egy poros, rendetlen fészer volt. Még értettem a nyelvet, értettem, hogy apám mit akar: „legyél az én fiam!” Ezt hajtogatta újra és újra, de én csak magyaráztam neki, hogy a Roxfortba akarok menni, vissza oda, ahová tartozom.
Valójában soha nem tartoztam igazán sehová. Az a három hónap megtanított valamire: nem szabad hagynom magam. Nem engedhetem, hogy bántsanak. Annyi düh gyűlt fel bennem, az undorom apám iránt. Elterveztem, hogy megölöm. Megölöm azért, mert bántotta anyát, amiért fenyegetett és mert elrabolt. Ám még mielőtt megtehettem volna, anyám és még néhány másik, számomra ismeretlen ember kiszabadítottak.
Bár anyám ragaszkodott egy pszichomedimágus meglátogatásához, nem mentem bele. Mindent megtettem, hogy visszarázódjak a régi életembe… de nem sikerült. Visszatértem a Roxfortba, de semmi sem lett a régi. Még mindig dühös voltam, utáltam mindent és mindenkit, kivéve a zenész srácokat. Ethan eltávolodott tőlem. Őt jobban megviselte a háború és a jófiúk társasága felé húzott, míg én egyre inkább balhéssá váltam. Talán kerestem a bajt, hogy érezzem most már élek, nem csak bent rohadok egy poros épületbe, mint valami állat.
Matt vetette fel aztán, hogy alapítsuk meg a Roxfort koboldjai nevű zenekart és írjunk egy emlékdalt a háborúban elesetteknek. Hát így lettem énekes. Mondhatni hasra ütésszerűen választottak meg és úgy tűnt jó is vagyok benne. Ez volt az első dolog, amiben igazán jónak éreztem magamat. Az órák untattak és nem is nagyon tanultam azon kívül, hogy bejártam rájuk – bár ehhez képest meglepően jó jegyeim voltak.
Lényegében negyediktől hatodikig az állandó bajkeresés jellemezte a roxfortos napokat. De nem bántam. Az ital elvette annak a három hónapnak a keserű emlékét, ha megütöttem másokat éreztem az erőmet, ha kiröhögtem másokat és zavarba jöttek, hatalmam volt. S szerettem ezt az érzést. Azonban hatodikban más is változott… bennem. Elkezdtem hallucinálni, hol az apámat láttam, hol embereket, akik üldöznek. A legváltozatosabb képek voltak még úgyis, hogyha teljesen józan voltam. De otthon nem szólhattam erről. Féltem, hogy anyám aggódni kezd és majd beutaltat a Mungóba. Szóval állandó titoktartás kezdődött, amit próbáltam a dalszövegek írásába, az iskolán belüli kis fellépésekbe temetkezve elnyomni magamban.
Jellem Alapvetően átlagos gyerek volt, megvolt benne a jó és a rossz egyensúlya, viszont az elevenség már kiskorától kezdve jellemző volt rá. Nagyon szereti a természetet, a nagyvárosban egyenesen retteg és ezt már a Londonba költözésekkor is megérezte az édesanyja. A személyisége elkezdett megváltozni. Csendes lett, távolságtartó, gyakran dührohamai voltak, amiket nehéz volt csillapítani.
Ez az első két roxfortos éve után valamelyest csillapodott. A barátai körében megélhette a kreativitását. Miután az apja elrabolta és megkínozta még több düh és agresszió gyűlt fel benne, állandóan ott lüktet a fejében a gondolat, hogy meg akarja ölni azt a férfit. Ez pedig erőt ad neki mindenhez. Mindeközben ki akarja élni magát, megmutatni másoknak, hogy ő az erősebb és őt nem lehet legyőzni. A gyengeségét nem szereti kimutatni, amitől sokszor érzelemmentesnek is tűnhet, de akinek van hozzá türelme és leás a lelke legmélyére, az egy érzelmes, sebzett fiút találhat.
A látomásai óta gyakran csak egy helyben ácsorog a folyosón és magában beszél. Ezért sokan ráaggatták a furcsa jelzőt. Ezt pedig ő maga is helyesnek találja. Néha fogalma sincs mi történik vele. Talán megőrült?
Apróságok
mindig || cseh nyelv, cseh ételek, éneklés, zenehallgatás, csend, alkohol, kávé
soha || pezsgő, idegesítő emberek, tanárok, angol nyelv, nagyváros
hobbik || éneklés, dalszöveg írás
merengő ||A legjobb, amikor először vehette a kezébe a húgát.
A legrosszabb, mikor az apja elrabolta.
mumus ||Az apja
Edevis tükre || Híres énekes lett belőle... És megölte az apját.
százfűlé-főzet || Fekete, de karamel és valami alkohol keveréke ízre és illatra is
Amortentia || Friss, természet közli illat, amibe a virágos réteket idéző édes aroma keveredik
titkok || Az apja a háború alatt elrabolta és fogva tartotta Csehországban.
azt beszélik, hogy... || A háború alatt menekült, mert az anyja keresztbe tett a halálfalóknak.
A család
apa || Michal Onderko; 39; félvér, szörnyű
anya || Deborah Oswin; 42; félvér, nem tudom
nevelőapa || David Andrews, 45; mugli születésű, ötletem sincs
testvérek || Miriam Andrews; 7, nem szól épp hozzám
állatok || -
Családtörténet ||
Anyám, Deborah Oswin egy neves brit máguscsaládból származik. Annak ellenére, hogy az Oswinok sosem voltak aranyvérűek, a legtöbben magas pozícióban dolgoztak a Mágiaügyi Minisztériumban. Anyámra is ez a sors várt, így mindig is tudta, hogy hol tanul tovább és mik a jövőbeli tervei. A Nemzetközi Máguskapcsolatok Főosztályának dolgozott, így keveredett el már egész fiatalon Csehországba és ismerkedett meg egy prágai kirakodó vásárban az apámmal.
Végül úgy döntött, hogy kint marad vele és megpróbál beilleszkedni Nezamyslice aprócska falvába. Itt jöttem én a világra. Az Onderko család kezdetektől fogva ellenséges volt anyámmal, pedig még a nyelvet is megtanulta s én is azt beszéltem leginkább. Apám családja valamikor neves aranyvérű família hírében állt, ám az 1700-as években az egyik ősöm beleszeretett egy mugli lányba, s bár ezzel megmentette a kihalástól az Onderkokat, mégis szakított a család múltjával. Néhányan még őrizték a szigorú hagyományokat, de vérségi alap nélkül. Anyám sehogy sem illet a képbe, idegen volt és ez felért egy bűncselekménnyel a nagyszüleim szemében, akik a nagy cseh nemzeti eszme elkötelezett hívei voltak, így pedig az ottani varázslótársadalom tagjaival akarták, hogy egyetlen fiúk házasságra lépjen.
Anyám, miután visszatértünk Londonba, a minisztériumnál azonnal új pozíciót kapott. Ő lett a Mágikus Balesetek és Katasztrófák Főosztálya, én pedig a leánykori nevére kerültem. Soha többé nem ment férjhez, David Andrews az új élettársa pedig nem is erőltette, még azután sem, hogy megszületett a húgom, Miriam.
Külsőségek
magasság || 173 cm
testalkat || sovány
szemszín || zöld
hajszín || barna
kinézet ||
Ha nem épp egyenruhában van, akkor fekete bőrkabátot hord, fekete szakadt, meglehetősen szűk farmerrel. Imádja a bakancsokat és a sötét színű ruhadarabokat, de ettől függetlenül a haja mindig rendezetten áll, nem érzi úgy, hogy ennél komolyabban kéne kifejeznie a lázadását. A legjellegzetesebb dolog talán az akcentusa, amit évek alatt sem tudott levetkőzni és gyakran rosszul fogalmazza meg, amit mondani szeretne.
A tudás
varázslói ismeretek || ]Charlie nem kifejezetten nagyvarázsló, bár valószínűleg a legtöbb tanára azt gondolja, több van benne, mint amennyit mutat. Alapvetően azonban egyáltalán nem szorgalmas, csak a memóriájának és az órákon való részvételnek köszönhetően teljesít viszonylag jól. A kedvenc tárgya a Számmisztika és a Rúnaismeret, de Bájitaltant is eléggé élvezi. Viszont a Mágiatörténetet kifejezetten unta, SVK-n meg egy kicsit félt, hogy majd valamit rajta akar bemutatni a professzor, ugyanis nem biztos a varázstudományában.
pálca típusa || 11 és fél hüvelyk magyal, magja egyszarvú szőr
RBF ||
Átváltoztatástan V
Bájitaltan K
Bűbájtan V
Sötét varázslatok kivédése V
Gyógynövénytan E
Mágiatörténet E
Asztronómia K
Rúnaismeret K
Számmisztika K
Egyéb
avialany || Timothée Chalamet
Roxfort RPG
Szerző