Søren Stærmose

SØREN STÆRMOSE

Mottó

If I had a voice I would sing

Dangling feet from window frame, will they ever
Ever reach the floor? More, give me more, give me more
Cushion filled with all I found underneath and inside
Just to come around, more, give me more, give me more

Alapok

jelszó || "Nézd Ellioooot, ez egy tévééé"
így ejtsd a nevemet || szören sztarmuse
nem ||férfi
születési hely, idő || Havøysund; 1965, február 18,
horoszkóp ||vízöntő
kor || 35
vér || fél
munkahely || Svart Måke (szvart móke), vagyis a Fekete Sirály nevű hajózási vállalat

A múlt 18+

Kven skal synge meg

Apának már haza kellett volna jönnie. Remélem nem ette meg a tengeri szörny. De mellesleg azt mondta, nem bánná, ha megenné, így hősi halált halna. Nem értetem miért olyan jó dolog ez a hősi halál, de talán ha felnövök megértem. Viszont nem tudok aludni, valami folyton recsegteti ezt a padlót és még egy fura loboncos árnyék is elsuhan az ajtó előtt. Hát köszönöm ebből én nem kérek. Még ráérek viking lenni, gyerek vagyok. Az orrom elé húzom a takarómat, és még az sem izgat, hogy teljesen belélegzem a dohos szagát. Vajon a szörnyek szeretik a dohos takarót? A hold bevilágít a függöny nélküli pucér ablakon, így a hátam mögött beszűrődő fény ráfesti a padlóra az óriási árnyékomat. Igazán fessül néz ki, így el is hiszem magamról, hogy viking vagyok. Elismerően hümmögöt egyet az árnyék felé, és fejemet forgatva nézem, ahogy engedelmesen utánozza a mozdulataimat. Aztán megint meghallok egy furcsa hangot. Ami odafagyaszt az ágyamra. Valakinek a nyögését hallom.

i daudsvevna slynge meg

Furcsa hang, mégis libabőrös leszek tőle. A szörnyek ilyen hangot adnak ki? Hol van már apa? És miért Retta szobájából hallom? Pedig ő mindig azt mondja, hogy a szörnyek csak az olyan tizenegy éveseket eszik, mint amilyen én vagyok. El is hiszem, a lányoknak biztos rossz ízű a húsuk. A hang most hangosabb, olyan, mint egy sikítás...Aztán ez valami fojtott zokogásba hajlik, csörömpölés és csend. Néma csend. Nem is gondolkodok, elképezstő rettegés fut át rajtam, megragadom a fafejszémet és a fakardomat, hátha éppen túlerő van, aztán nem törődök azzal, hogy hideg van, és berontok a szomszéd szobába, pizsamástól, fegyverestől és én megdermedve bámulom a holdfényben úszó meztelen alakokat húgom ágyán.

når eg helvegen går

A húgom pucéran, izzadtan, könnyes szemekkel liheg, arcával felém fordul és hiába nézek a kék szemeibe, nem találkozik a tekintetünk. Furcsa kattanást hallok, de ez nem a szobából jön, nem is a házból. Saját magamból szól. Hol van apa? A szívem vadul kalapál és nem értek semmit. Egyszerűen nem tudom összerakni azt, hogy a húgom ott fekszik. Miért vagy ott? Nincs is meleg... Aztán felfelé emelem a tekintetem, és egy látom, hogy az egy test, egy világos bőrű test, szőke csapzott hajzuhataggal, hogy annak a testnek melle van, és feneke, hogy nem csöng neki alul semmi olyan, mint amilyenem nekem is van, milyen furcsa azt hittem ez mindenkinél így van... És látom, hogy a szörny ujjai mélyen belehatolnak a húgom nyílásába, és hogy onnan vér folyik. Dübrögni kezd a fülem. És a felette tespedő szörnyre nézek. Arra a szörnyre aki alkohol és vér szagot áraszt magából, arra a szörnyre, aki bántotta a húgomat. Elborít a düh, és nem jut eszembe semmi, nem jut eszembe, hogy féljek, nem jut eszembe csöndben lenni, a szívem és a torkom remeg, egyre jobban dübörög, és a kezeimmel kalimpálva rárontok a szörnyre, mindegy mit ütök vágok rajta, csak engedje el, engedje el a húgomat, aki olyan ernyedten és kábán fekszik előtte, engedje el, és amúgy is hol van apa??

og dei spora eg trår[/i]

Az szörny erősebb, mint én, és milyen... az anyám arcát hordja. De tudom, hogy élve felfalta őt, megette tetőtöl talpig, felvette az ő alakját, hogy becsapjon minket. Megfogja a kezem, és csavarodik a csuklómon a bőr, olyan fájdalmasan, hogy könny szökik a kezembe, de nem, nem, nem engedem el a baltám és a kardom. Nem fogom feladni, csak mert erősebb, ha kell vele együtt halok. Üvöltök teljes erőmből, és annyira erőlködöm, hogy bepisilek. Szörnyeteg szörnyeteg szörnyeteg szörnyeteg, mit tettél velünk, mit tettél anyáva, miért másztál bele, miért faltad fel, miattad nem fog tudni festeni, miattad nem fog minket szeretni, dögölj meg, gyűlöllek. Ki akarom mondai ezeket a szavakat de nem mozognak úgy az ajkaim, ahogy akarom, csak ordítok, aztán egyszer csak pofán vág. Olyan erővel, hogy a legkisebb ellenállás nélkül összecsukódik a szám, és már csak a felrepedt ajkaim vérét érzem és azt, hogy a szoba milyen furcsán billeg.

er kalde så kalde, så kalde

Olyan hideg lett hirtelen, a szokásosnál is hidegebb, a szörny árasztja ezt a hideget, ami szinte fájdalmas, és érzem, hogy a könnyeim marják az arcomat és mély fjordokat vájnak a bőrömbe, én pedig bőgök, bőgök mint egy kis szaros, ha így halok meg, nem juthatok a Valhallába. Hülye szörny, ha tudnék jobban káromkodni, nem csak azt gondolnám rólad... A szörny pedig felemeli a mutatóujját.
- Ssss, ssss, Søren, te jó fiú vagy. Sss, sss. Halgass el. - Rám mosolyog. Anya arcával. Én meg elhiszem, hogy ő az, hogy visszakaptam, hogy legyőzte őt, hogy nem is falta fel senki, hogy minden rendben van, és igazából nem is tudom miért vagyok itt.
- Anya olyan rémálmom volt - ölelném át remegő hangon de ismét durván pofon vág. Erre annyra meghökkenek, hogy nyikkanni sem tudok, csak meredek rá könnyes szemekkel, pisi szagúan. Ő már sosem jön vissza, Søren... Soem jön vissza, hallok egy hangot a fülem sípolásán túl.
- Azt mondtam sss, Søren, ne lény rossz fiú, a mama mérges lesz... És tudod, milyen az, amikor a mama mérges ugye? - Tudod? Szorosan behunyom a szemem, és nem, nem akarom tudni. Nem akarom tudni, és teljesen össze vagyok zavarodva, valamiért azt érzem tudnom kéne mi történik itt, de mégsem vagyok képes összerakni a dolgokat. De valamiért engedelmesen megdermedek, mintha a tudatalattim nagyon is jól tudná, mit kell ilyenkor csinálni. Ez csak egy álom, egy rossz álom, igen ez nem történik meg velem. Ebbe kapaszkodok,amikor a szörny mohó ujjai végigsimítanak rajtam, lehúzza rólam a gatyám, és odalent simogat. Ez nem a valóság, ez csak egy álom, én igazából egy viking hajó kapitánya vagyok, az arcomba csak a sós szél, igen, az a valóság, és nem ez. A testem közben egyre jobban megfeszül, olyan feszüléssel, amit nem én irányítok. Ez nem az igazi otthonom. De aztán egy halk hang a tenger zúgás és a nyögések mögül élesen belesüvít az elmémbe.
Hol vannak a testvéreid, Søren?!

Eg songane søkte

Kitisztul a tekintetem és nem a naplementés horizontot látom, hanem a szörny fejét, és a torz mosolyra húzódó száját aminek sarkából fehér nedv csordogál. A testvéreim... Itt vannak ők is, igen. Meg kell védenem őket... Ki hiányzik? Mondd ki hiányzik? Furcsán érzem magam, mintha csak akkor mozdulnék meg ha ezeket a kérdéseket összerakom. A fejem fájni kezd, és inkább menekülnék, elfele ettől a helytől, hogy soha többé ne lássam a szörny arcát, de valamiért már tudom, hogy ez a valóság. És nekem ebben a valóságban cselekednem kell, mint legidősebb testvér. Nem tudom ki hiányzik, nem megy, nem tudok gondolkodni. Közben a szörny a mellei köré fog és a fejem elveszik bennük, undorodom attól a szagtól ami belőle árad. A rothadás szaga. Olyan amilyen a halottnak is van... Mint a halott...

Eg songane sende

Először csak a házunk mögötti vízpart dereng fel, semmi különöset nem látok, csak azt, hogy anyám térdig gázol a vízben és bámulja a hullámokat. Nem értem mit csinál, és kíváncsi vagyok mit lát. Talán egy sellő? Nyolc évesen az ember mindenre kíváncsi. Arra is amire nem lenne szabad. És akkor közelebb lépek... Nem, nem. De, közelebb lépek, közelebb kell lépned, Søren. És közelebb lépek, én az emlékben elmerülök, miközben a nyolc éves énem közelebb lép. És akkor meglátom mi lebeg a vízen. Egy hínáros puffadt hal lehet, semmi érdekes ugye? Nézd meg jobban, látnod kell, látnod kell ki hiányzik. Először csak a kis húsos ujjait ismerem fel, ahogy ökölbe szorulva dermesztette meg őt Hel csókja. Ott lebeg, ring a vízen, és akkor észreveszem a fejét... a fél éves öcsém fuldoklásba torzult arcát. És akkor elordítom magam, a szívemre olyan súly nehezedik, amitől én is levegőért kapkodok, hisztérikusan, miközben tekintetemet először fordítom arra a szörnyre... Aki lehajol és mutatóujját az én számra helyezi.
- Sss, ne legyél rossz kisfiú. Te jó vagy, mindegyik közül a legjobb, és ne akard megtudni, milyen Anya, ha mérges - suttogja krákogva én pedig csuklok egyet és nem foglalkozva vele a vízbe vetem magam, mert meg lehet menteni, apa megoldja, biztosan, apa mindent megold, ha kihúzom a parttra csak fel ébred, a víz teszi ilyen kékké és puffadttá, biztos nagyon fázik, annyira, hogy már szólni se tud, kisöcsém, mindjárt... De a szörny elkap, és a félelem felszakad a torkomon. De ő erősebb, erősebb, mint bárki más, és pofon vág egyszer, pofon vág kétszer. Aztán csak rángat be aházbe ahol lelök a padlóra olyan erővel, hogy nem tudok felkelni, csak fekszem, és érzem, hogy szálkás lesz az arcom. Ő pedig előveszi a vasrag hajókötelet, amint több görcs is díszeleg és megüt vele, és minél hangosabban ordítok, annál erősebben üt meg.

då den djupaste brunni

A többi testvéremet meg kell mentenem, el kell innen szabadulnom... Ahogy egyre jobban szívom be a testében lakozó rothadást, a halált is egyre közelebbinek látom, és mintha Odin madarai az ablakon lesnének be, aztán egyszer csak elrepülnek, mintha ott se lettek volna. A szörny háta mögül egy halk neszt hallok, és tudom, hogy a húgom kezd magához térni. Oldalra csúsztatom a fejem, miközben még mindig a rusnya karok között csüngök, és találkozik a tekintetem Retta kék szemével. Hosszasan pislogunk egymásra, miközben mind a ketten ugyan arra gondolunk. Hol van apa? Miért nincsen itt? Aztán bólintok egy aprót, amitől tudom, hogy a húgom megérti mit szeretnék. Közben teszem a szerepemet és lefoglalom a testemmel a szörnyet, aki olthatatlan vággyal élvezkedik annak a látványában, és a húgom halkan lecsúszik az ágyról és kioson az ajtón. Ha valakinek ma meg kell halnia, az én leszek, mert én vagyok a legidősebb és nekem kell megvédenem a családomat, ha apa nincs itt... És most már értem miért is jó az a hősi halál. Nemes célért meghalni nem is olyan rossz dolog...

gav meg dråper så ramme

Ahogy a húgom kisurran, a szörny kiszagolta, ellök magtól, és én elterülök a földön. Furcsán ordít már nem is értem mit hord össze, csak apát várom már. Elindul az ajtó felé, mire végre észbe kapok és felveszem a fegyvereimet és hősi csatakiálltást hallatva neki esem. A húgom biztos bezárkózott a testvéreink szobájába. De ez nem jó, ott nincsenek biztonságban. A szörny pedig őrjöng harcolok vele, ellene, a pucér teste ellen, anyám üreges burokja ellen, a köszöbön, amikor egyszer csak meghallok egy mélyről jövő hörrgést az alagsor felől, aztán ledermedünk egy pillanatra. Gondolkozz, Søren, hol van Apa? Tudod, nagyon jól tudod. Ne menekülj előle, gondolkozz. Mi történt aznap. Nem megy, nem tudok gondolkodni, az egész mai éjszaka arról szól, hogy összerakjam a jelenemet, olyan fáradt vagyok, csak egy picit szeretnék pihenni. És hideg van hidegek a fadeszkás falak, és minden olyan fojtogatóan halszagú. A padló is hideg,a félhomály is... Igen a szörny leszedte a villanyt, mert égeti a fény... A tekintetem cikázik, és hirtelen nem érzek mást csak a fojtogató kezeit a torkomon, a hegyes bűzös kezét, és továbbra is értelmetlen szavakat dobál. Olyan jó lenne most megszűnni létezni, annyira kimerít ez a sok gondolkodás, a sötétség, a talpam alatt kanyargó Helvegen ösvénye. Aztán megint hallom a hörrgést, és láncok csapódását. A szörny nincsen egyedül. Elfog a rettegés, miközben fuldoklom, és felrémlik előttem a vízbe fojtott öcsém lebegő teste. Én is olyan puffadt fejű leszek. Nincs erőm csinálni semmit, már levegőért kapkodni is elfelejtek, aztán valami hangosan lihegve, félig emberi féli torzszülött hangokat kiabál, miközben hirtelen már nem haldoklom, a talpam alatt lévő Holtak Útja is egy kicsit elhalványodik. És akkor elterülök a földön, a szörnnyel együtt hangosan nyögök, és mindenem fáj, nem értem mi történik, azon a viking hajón akarok lenni. Nem teheted ezt Søren, most nem engedheted meg magadnak, hogy menekülj. Gyerünk gondolkozz. Mi történ Apával? Apa... hol van apa, miért nem... Mi történt vele, Søren??

av Valfaders pant

Apa szereti a tengert. A halászhajót, a halakat. Apa szeret mindenkit még anyát is. Annyira szereti, hogy elviselte a fia halálát is. Azt mondja beteg, anyát szörnyek emésztik, de nekünk vigyázni kell rá, mert a családhoz tartozik. Hát vigyáztunk rá, miközben egyre jobban felemésztették a szörnyek. Mi pedig egyre jobban a tengerre menekültünk, elvesztve a kapcsolatot ezzel a világgal, és az emlékeinkkel. Hiszen ilyen rossz nem történhet meg egy családban. Ilyen rosszat miért érdemelne meg bárki is? Úgy van ez egy álom. Homályos álom, amit akkor álmodnak a vikingek, ha viharos tengeren hajóznak. Rossz álom Retta hegesre vert teste, amely olyan test lett, ami egy férfinak se fog kelleni. Rossz álom Aurora vak forró vízzel megvakított szürke, hólyagos tekintete. És rossz álom Håkon füle helye is. De a legrosszabb, azt hiszem az nem is történt meg, igen az tényleg egy álom, igaz? Nem, Søren, nem álom, fejtsd meg! Tudod mi történt Apával!

Alt ei veit, Odin, kar du gjømde ditt auge

Apa... Apa... A sötét alak aki felénk vetődött, most a szörnyen hempereg, látom a lucskos, véres láncait és bilincseit a végtagjain a bokája, mind a kettő bokája élettelen csonk, kifordulva fityeg mögötte, azt húzza maga után és még így is rávetődik a szörnyre. Mellkasáig érő vörösbarna szakálla ritkásra kopott, mindenféle mocsok van benne, még egy bogár is mászik rajta. Csak nyög, vér bugyborékol ki a fogai mögül, miközben minden erejét összeszedve próbálja a földön tartani a szörnyet.
- Fhufhuss... - morogja vért köpve felém, és találkozik fakózöld szeme az enyémmel. És akkor. Felszakad bennem a gát. Tudom mi történt Apával. Most nyáron. Amikor hazajöttem a Durmstrangból. A szokásosnál is erősebb lett a szörny. Már felsejlett előttem a Holtak Útja, kísértetiesen vezetett a házunk felé, pedig nem is sejtették a kisvárosban, hogy mi történik. De én láttam a vért, és azt követtem. Az ajtón benyitva a földön hevertek a testvéreim, mind magukon kívül, egyik vakon másik ömlő sebekkel, a harmadik csonkítva... És... Apa... a falnak préselődött, az az erős, bátor viking férfi, aki mindig legendákat, történeteket mesélt nekünk, a bátor őseinkről, ott kucorgott a szörny árnyékában, akinek a kezében csörgött a lánc, minden egyes alkalommal, amikor meglendítette apa felé. És csak rikácsolt, rikácsolt, míg el nem ment a hangja.
- Megcsaltál, megcsaltál, megcsaltál te rohadt szemét, dögölj meg dögöljenek meg a gyerekeid is, dögölj meg! - minden egyes szóra suhintott egyet én pedig kábán néztem. Ez biztos csak álom, igen elaludtam az úton idefelé jövet, igen, így van, csak álom, anya erős, anya nem hagyná, hogy felfalja a szörny. Anya szeret minket. Csak néztem, lebénulva, amikor is hirtelen megfordult. Attól a beteges, kiéhezett mosolytól most is rettegek.
- Fiam. Hazajöttél? Óh, gyere ide, hadd öleljelek meg, olyan jó fiú vagy, annyira szeretlek - suttogta, miközben megölelt. Aztán apám suttogott valamit... Valami olyat, hogy fuss, menekülj, nem tudom, lebénultam, egy hajón utaztam, tengeri szörnyekkel viaskodtam, nem éreztem abból semmit, csak meredtem rá üres tekintettel. Anyám pedig újra a sülembe búgott - Várj egy kicsit, eltűntetem innen ezt a rohadékot, mostantól csak mi öten fogunk itt élni, és ha jól viselkedtek, Anya nem bánt. De ők rosszak voltak, nagyon rosszak, azt a férget védték. De ne aggódj. Anya meggyógyítja őket is. Mert ilyen jó fiú a bátyuskájuk - suttogta majd akkor csókolt szájon életében először. És nem utoljára. Ez történt apával. Levonszolta az alagsorba legurította a lépcsőn, hallom ahogy gurul. Bummbumm... Bamm, rezeg a ház, a szörny odalent süvít én meg csak állok nézem a véres hűlt helyet a testvéreim fájdalomtól rázkódó teste között...
- Hol vagy apa? Miért nem jöttél ma haza?... - suttogtam összezavarodott hangon, aztán megráztam a fejem és visszatértem a tengerre, ahol a testvéreimmel együtt harcolok ezernyi tengeriszörny ellen.

Årle ell i dagars hell, enn veit ravnen om eg fell

Szóval ez történt apával. Ő képtelen harcolni ellene... De most, hiába rezegnek a csontjai, hiába lötyög rajta a véres, alvadt véres ruhája, próbálja legyűrni a szörnyet. De a szörny erősebb, és lenyomja apát, olyan erővel, hogy reccsen a feje, reccsen a nyaka, és akkor eszembe jut apa egyik büszkesége, a régi, kissé rozoga állapotban lévő baltája. Ott lóg felakasztva nem is olyan messze tőlük. Nem is gondolkozom, se azon, hogy el fogom-e bírni, se azon, hogy észre vesz-e a szörny. De ő nem hall engem, nem lát engem, diadaltáncot lejt apa teste felett, aki furán rémisztően bámul rám, és a mögöttem lévő fegyverére. Addig nyújtózom, míg el nem érem a szekrényről, aztán ahogy megragadom és hátrazuhanok a szekrénnyel és a balta súlyával együtt. Erre a hangra kinyílik a testvéreim ajtaja, húgom áll ott a két kisebbel én pedig az ajtó felé mutatok. Tudják hova kell menni, így kiszaladnak. A szörny rikoltozik, apa furán rángatózik, keze halála után is görcsösen markolja a szörny mancsát, én pedig hasra fordulok. Két kézzel megragadom a baltát, és a szörny háta mögé vonszolom magam... Minden lépés olyan nehéz, olyan fájdalmas, de meg kell tennem. Felemelem annyira erőlködve, és tekintetemet inkább elfordítom, az árnyékát nézem, az én árnyékomat, ahogy meglendíti a baltát, ami belecsapódik a szörny árnyékának fejébe. Recsegve ropogva, vér és agy darabok fröccsennek az arcomra, elzsibbad a kezem, és hagyom, hogy a szörny eldőljön. Nem tudom kihúzni a fejéből a baltát. Ott hagyom, és rohanok a testvéreim után. El kell mennünk. El kell innen mennünk. Hirtelen minden ellenség lesz, szörny, mindenki egy hatalmas nyurga szörny, ez a világ tele van szörnyeteggel, és csak egymásra számíthatunk. A hajóhoz megyünk. Apám régi vágású halászhajójához.

Når du ved Helgrindi står, og når du laus deg må riva

Kihajózunk. Bele vakon a tenger felé, egymásra utalva, öten a világ és a szörnyek ellen. A hidegben vacogva, félve rettegve. Összebújunk, de nem tudok aludni. Nincs élelem a hajón. Nincs semmi a hajón... És mi itt vagyunk a semmi közepén. Remegek a rám szakadó felelősség súlya alatt. Remegek, mert nem tudom mit kell csinálni. Éhesek vagyunk, éhezünk nem tudunk csak a tengerből sós vizet inni, amit kihányunk, nem tudok halat fogni, pedig minden van ezen a hajón, ami a halászáshoz kell. Haldoklunk. Vörös előttem a Halál Kapuja. Elvesztjük az időérzékünket, nap napot követ éjszaka éjszakát és nem tudjuk merre tartunk. Viharba keveredünk, mi pedig ülünk egymásba kapaszkodva, jeges félelemmel a torkunkon, és várjuk, hogy Hel értünk jöjjön. Ha tudnék valami jó varázslatot erre, már rég elűztem volna a felhőket az sem számít, hogy kicsapnak az iskolából. A hajónkat dobálja a szél, össze-vissza, haltetemek pottyannak a hajóra, ami után mohó farkasként kapunk. csak egyet sikerül a kezünkbe tartani, és én azt a leggyengébbnek adom, Auroranak, ő viseli a legrosszabbul a hajózást és ahogy ránézek csak az jár az eszemben, hogy nem kellett volna ide menekülni, de mégis mit tehettünk volna, szörnyek voltak mindenhol. Aurora nyersen beleharap a halba, öklendezik, úg eszi mohón szálkástól pikkelyestől. Nem kéne hagynom, hogy megegye... de akkor mit adjak neki enni... Csak a hal feléig jut, amikor hányni kezd. Megmarkolja a kezem, és csak szorítja.

skal eg fylgje deg, over Gjallarbrui med min song

Aurora vért hány, és a hasát szorongatja. Valami volt azzal a hallal... Nem kellett volna neki odaadni. Összezavarodva nézzük, ahogy szenved, és mi csak sodródunk tovább. Besett arcunkra árnyékot váj a déli napfény, már csak feküdni van erőnk szétszóródva a hajón, mindegyikünket elhagyja az erő. Aurora mellett fekszem, nézem az aránytalanul nagynak tűnő koponyáját, a kopaszodó haját, szegénynek hullik... A vak szemével engem keres, én pedig felé nyújtom a kezem. Forró a hajó fedélzete, és mocskos, és forró az ő keze is láz gyötri. Körülöttünk véres hányás, de már nem is zavar, csak fogom továbbra is a kezét.
- Nem... bántam... meg, hogy. Hogy. Veled. Itt. A hajón vagyok. - Fájdalmasan nyögi ki a szavakat, én pedig mondanám, hogy ne beszéljen, de mintha elfelejtett volna az ajkam minden szót, nem emlékszem hogyan kell formálni őket. És a torkom olyan rettenetesen száraz. Neki mégis van ereje beszélni. Kicsi húgom.
Sokáig bámulok rá, talán napokig szorongatom a kezét, mire rájövök, hogy halott. Szeretném eltemetni, ahogy neki jár, de erőm sincsen felkelni, nem érzem az izmaim és elvesztem a kapcsolatot a valósággal, megfeledkezem a másik két testvéremről is.
Követni foglak... hamarosan követni foglak, át a Hídon, az énekemmel...

⚓⚓⚓

valami beárnyékol minket. De hol is vagyok. Nem tudom megmondani. Forróságot érzek, minden olyan forró. A testem hirtelen felemelkedik, tompa hangok szólnak mindenhonnan, én pedig várom a halált, és várom hogy megtaláljam Aurora bolyongó lelkét Hel birodalmában. De a halál nem jön el. Alábbhagy a forróság. Lassan kinyitom a szemem, és egy furcsa alak bámul rám. Leesik, hogy hajón vagyok, egy hajókabinban, és a közelemben látok egy fehér takaróval lefedett gyermeki alakot. A hangok tompák.
- Rajta már nem tudtunk segíteni.
- És a lány?
- Ő már kezd felépülni.
- Hihetetlen mi történhetett ezekkel a kölykökkel. Elég rossz állapotban vannak.
- Mit tervezel velük főnök?
- A lányt eladom, csak kicsit ki kell kupálni. A teste rettenetesen néz ki, de talán meg fogja érni a befektetést. Csak rajta fog múlni, hogy élni akar-e, vagy nem.
- És ő?
- Megtartom. Jó lesz háttérmunkásnak.
Nem értem mit beszélnek, csak hunyorgok a fényben, miközben próbálom kivenni az alakjukat.
- Mi legyen a két hullával, főnök?- csörtet be valaki az ajtón.
- Áh, dobjátok ki őket a cápáknak!

Du blir løyst frå banda som bind deg!
Du er løyst frå banda som batt deg!

You will be free from the bonds that bind you!
You are free from the bonds that bound that you!

Jellem

Egy régi hagyományokat tisztelő apa mellett nőtt fel, így ő is tudat alatt ezeknek a híve, hisz a Valhallában, Hel Birodalmában, a norvég istenekben. Szilárd és megingathatatlan jelleme van, aki minden percben titkokat rejt magában. Fontos számára a becsületes küzdelem a becsületes párbaj, még ha ölnie is kell, akkor is párbajra hívja ki az illetőt, mert ezt diktálja a szíve. Nem féli a halált számára megtiszteltetés harcban elhunyni.
Szélsőséges hangulatingadozásairól híres, már már bipoláris depresszióra illő cselekedeteket produkál. Van hogy túlságosan jó kedélyű, harsány ember, aki nagyon szereti az emberek társaságát, szeret durván tréfálkozni és nevetni a megrökönyödött reakciókon, de vannak napok, amikor ki sem mozdul csak teljesen besötétített szobában fekszik a padlón, miközben mardossa az elszabadult lelkiismerete, hogy képtelen volt megvédeni a testvéreit, nem volt jó bátyjuk. Éjszakánként kísérti gyerekkori traumái, amit igyekszik elnyomni, és olyankor éjszakai lebujokba jár, hogy feledtetni tudja őrült anyja érintéseit, és csójkait. Olyankor napokon át bolyong, mint egy árva aki nem találja helyét a világban, és mindenféle kurváknál köt ki. Igazság szerint van, hogy nem is fekszik le velük, csak beszél és beszél mindenfélét, amit addig a lányok nem is bánnak, míg kifizeti őket. Vannak napok, mikor lekiismeretlen, közveszélyes, mintha kihaltak volna belőle az érzelmei, olyankor szűkszavú, rideg.
Kiterjedt kapcsolatokkal rendelkezik, olyan ember aki szereti viszonozni a szívességeket, de elvárja, hogy a másik fél is ugyan úgy viszonozza. Az elve egyszerű, ha valaki nem teljesíti a feltételeket, azt kegyetlenül megöli. Nem kedves szívességekből él. Komolyan veszi az elveit, és ha munkáról van szó, nem vajszívű. Neves csempész, aki árukat szállít a tengeren túlról, leginkább Skandináviából, de sose volt szívügye a konkurens cégekkel hadakozni, megvan ő egyedül is. A Fehér Holló nevű kalózbanda, akik rájuk találtak azon a bizonyos napon , bár nem kifejezetten kedvelte őket, sok mindenre megtanították: a titoktartásra, arra, hogy a társait fedezze az élete árán is, sose szegjen meg egy szívességet sem, mindig legyen nála egy bomba, nézzen előre, és minden útját precízen tervezzen meg, valamint mindig változtasson a csempész útirányon.

Apróságok

mindig || tenger, halászás, jó szivar, a jó norvég sörök, a tengeri élővilág, az őseinek a tisztelete, "vikinizé", feketekávé, leves tejjel, Valkűr, tengeri herkentyűk a halon kívül, Daggry, a hajója, ami pirkadatot jelent.
soha ||olcsó cigi, tea, tea tejjel, kávé tejjel, tej, halat enni, halott gyerekek, bálnavadászok, akik nem tisztelik a természetet, családon belüli erőszak, aurorok
hobbik ||kutyasétáltatás, céltalan hajózás, árubeszállítás, csempészés, síelés, búvárkodás
merengő ||
legjobb: Két nagyon fontos ilyen emléke is van. Mivel nem ment vissza a varázslóiskolába, így nem fejezte be azt, tehát saját maga tanulta meg, vagy tanulta el a felnőttektől a varázslatokat. Legjobb emléke tehát az, amikor először sikerült neki egy lopott árut összezsugorítani és elrejteni az aurorok elől. A másik pedig az, amikor megölte az anyja testét uraló szörnyeteget.
legrosszabb: Az öccse vízbe fulladása, az apja halála, a többi testvérének a halála.
mumus || Egy meztelen csüngő mellű, ráncos, büdös, loboncos és csapzott hajú szörnyeteg éles fogakkal és hegyes fekete karmokkal, aki az anyja arcát viseli, és felé közelít.
Edevis tükre || Belenéz a tükörbe és a teljes, normális családját látja viszont. Testvérei felnőttek, és mindenki arcát boldog mosoly ül.
százfűlé-főzet ||Kék, mint az ég, kissé füstös akár a horizont alatt megbúvó köd, és rák ízű.
Amortentia || a sós tengerpari levegő illata
titkok || megölte 11 évesen a saját anyját
azt beszélik, hogy... || Ő egy kéjgyilkos, mivel számtalan prostituált tűnt el mostanában, és került elő holtan.

A család

apa || Olaf Stærmose; 41 (meghalt); félvér; nagyon jó apa-fia kapocslat
anya || Hedvig Stærmose; 36(meghalt); félvér; borzalmas kapcsolat
testvérek ||
Retta Stærmose; 30; nem tudja hol van, a legfrissebb tudása szerint luxus prostituált
Aurora; 6; meghalt; nagyon szerették egymást
Håkon: 4; meghalt; nagyon szerették egymást
Viljar: fél évesen meghalt; nagyon szerette
gyermekek || -
állatok ||Valkűr, a labradodle; Thor a fülesbagoly
Családtörténet ||

Apja családjáé volt a kikötő és a halfeldolgozó üzem, ami generációról generációra a családra szállt. Bár a családjában mindig is akadtak varázslók nem igazán hatotta meg őket, szerettek a muglik között élni és úgy élni, ahogy ők, bár akadt közöttük olyan, aki mágusként helyezkedett el, ők leginkább a koboldokkal működtettek diplomáciai kapocslatokat.
Anyja családja egy egyszerű varázslócsalád volt, furcsa tagokkal, és az a hír járja, hogy sokszor házasodtak össze egymással a testvérek és az unokatestvére, és vagy testileg vagy lelkileg nyomorult gyermekeket hoztak a világra. Ilyen volt az anyja is, aki sosem volt normális, hiába akar Søren úgy emlékezni rá, hogy csak az őt megszálló szörny falta fel, valójában ő maga volt a szörnyeteg, aki csak a megfelelő pillanatra várt.

Külsőségek

magasság || 190 cm
testalkat || izmos, sportos, edzett
szemszín || sötétbarna
hajszín || sötétbarna
kinézet ||
Izmos, és erős amiatt, hogy gyerekként már kemény fizikai munkát végeztetett vele a Fehér Holló nevű bűnbanda, aminek tagjai lecsúszott északi varázslókból álltak. Büszke a szakállára, a haját hol borotválja, hol nem. Igazából az a fajta, aki szeret beleolvadni a tömegbe, és bár az alkata nem igen teszi ezt lehetővé igyekszik elrejtőzni "átlagosak" közzé, bár van pénze, mégsem kérkedik vele. Tekintete pedig hol riasztó hol nem, attól függ éppen milyen állapotban kering vagy tévelyeg az utcákon. Viszont ha szikrát szór, tényleg nem árt, ha elkerülik.

Tudás és karrier
pálca típusa || Fenyő, főnix toll, 13,5 hüvelyk
végzettség || -
foglalkozás || csempész, kereskedő, halász,
iskola || Durmstrang, de nem fejezte be
szak || -
varázslói ismeretek ||
Mindent saját magának kellett elsajátítani, ellesni a Fehér Sirály tagjaitól, ha életben akart maradni. Jártas a fekete mágiában, a sötét varázslatokban, és jó párbajozó is. A bűbájok is nagy erősségei közzé tartoznak, azoknak köszönhetően sokszor megúszta a lebukást, és az Azkabanba kerülést is. Viszont másban nem igen jeleskedik, ismer pár tisztító varázslatot, hiszen a hajóját szereti csillogni-villogni látni.

Egyéb

avialany ||Gustaf Skarsgård