A legédesebb meglepetés
Húzós napjaim voltak az elmúlt időben, egy különös betörésről írtam, ami sok utánajárást és nyomozást igényelt, így nem csoda, hogy teljesen kidőltem az éjszaka. Mikor magamhoz tértem, úgy éreztem magam, mint akit péklapáttal ütöttek agyon. Szívesen visszaaludtam volna még, de mikor az órára néztem, tudtam, hogy magamhoz kell térnem. Legkésőbb 11-re be kellett érnem a szerkesztőségbe, a lapindító értekezletre, és már fél 10 volt. Szerettem volna megmosni a hajam és reggelizni egyet indulás előtt, úgyhogy nagy nehezen kitápászkodtam az ágyból.
Ekkor vettem csak észre az édes cetlit, amit Esmé hagyott a párnáján.
„Egyetlenem, szép jó reggelt! Várlak lenn egy kis meglepetés reggelivel, és még valamivel.”Megmelengette a szívemet a kis üzenet és rögtön szebb lett a reggel, így – bár továbbra is fáradtan -, de már mosolyogva léptem ki a szobából és bele is futottam szerelmembe.
- Jól aludtál? Én nem tudtam sokáig pihenni, izgatott voltam – mondta Esmé, miközben megölelt. Visszaöleltem és megcsókoltam.
– Annyira édes volt a kis üzeneted. Köszönöm! Egész jól aludtam, de még egyszer ennyit is bírtam volna – kuncogtam.
– Izgatott? Miért, történt valami? – kérdeztem kíváncsian, majd követtem a konyhába. Láttam, hogy ott van valami a földön, amire Esmé rálépett, de nem igazán foglalkoztam vele, hogy mi is volt az. Talán egy régi újság, vagy ilyesmi.
- Ismered a mai újság tartalmát? A cikkeden kívül? Láttad, hogy Rita mit művelt megint? Mert ha nem, akkor nem is éri meg ránézned. Csupa badarság – mondta Esmé, és ez alkalommal meglepő módon hallgattam rá, nem olvastam el a cikket. Hallottam hogy valami furcsa halállistáról susmusoltak tegnap a szerkesztőségben, ami ki fogja verni a biztosítékot az olvasóknál. Bizonyára ez volt az… Nagy valószínűséggel úgyis egész nap erről lesz szó ma is bent, úgyhogy nem sokat veszítek, ha még nem olvasom el.
- A lista? Hallottam valamit tegnap… Ugye mi nem vagyunk rajta? – szaladt fel a szemöldököm hirtelen, mert most döbbentem rá, hogy Esmé talán azért tart vissza attól, hogy elolvassam, mert rajta vagyunk, és nem akarja, hogy felhúzzam magam. Mielőtt még teljesen bepöccenhettem volna, hogy miért nem szólt Rita megint, hogy benne leszek az újságban, ráadásul ilyen para témában, a szerelmemmel együtt, gyorsan elterelődött a téma. Esmé eltakarta a szememet, és odavezetett az asztalhoz. Sejtettem, hogy most következik a várva-várt meglepetés.
- Emlékszel arra a képre, amin még New Yorkban kezdtem el dolgozni? Tegnapelőtt elvittem a megrendelőnek, Indiának, aki jósolt nekem. A jóslás a baba nemére vonatkozik. A dobozban egy muffin van, amit olyan színű töltelékkel sütöttem meg, amilyen a baba lesz. Ha szeretnéd, akkor nézd meg, rád bízom. Ha nem, akkor elteszem.Természetesen azonnal izgatott lettem és alig vártam, hogy megtudjam, kislányunk vagy kisfiunk lesz! Izgatottságomban csak vadul bólogattam, és el is felejtettem válaszolni.
Gyorsan kibontottam a dobozt és beleharaptam a muffinba, aztán majdnem félrenyeltem a sütit, olyan izgatott lettem.
- Te jó ég! Kislány!!!! – kiáltottam boldogan, amikor megpillantottam a rózsaszín tölteléket. Visszatettem a maradékot a dobozba és szorosan átöleltem Esmét.
- Bevallom, a szívem mélyén kislányra vágytam! Annyira boldog vagyok! Nagyon szeretlek! – suttogtam a fülébe, és azt éreztem, hogy ennél egyszerűen már lehetetlenség boldogabbnak lenni.