Fekete-tó

[α ︱ b e t h ︱ α]

α ︱ b e t h ︱ α

β︱Nekem azt mondták, hogy egyszer te is szerelmes leszel ︱β


Ω time 20030412beat: i m m u n i s s á _ v á l u n k Ω

Kavarog a fejem és ahogy Beth-re nézek csak még jobban összezavarodom. pedig nem szeretek összezavarodva lenni, akkor kibillenek önmagamból. Szeretek tisztán látni, ésszerűen gondolkodni, hogy a lehetpő legpraktikusabban éljem a mindennapjaimat, de ha Beth mellettem van semmit se látok úgy, ahogy eddig. Nem tudok nem rá godnolni, minden gondolatomba benne van, a szép vörös haja, a szeplői a mosolya, ahogy hozzám szól, és én egyre jobban elvesztem a fonalat. Nem tetszett ezm és mégis olyan jó volt vele lenni. Az agyam a káosz ellenére is olyan nyugot lett. Nem gondoltam haza. Nem gondoltam annyiszor Amyre. beth olyan volt, mint egy kellemes gyógyír a lelkemre.
A csókra megdöbbenek, és nem is nagyon értem, hogy mi történik krülöttem. Az első csókom attól a lánytól, aki tetszik nekem de túlságosan féltem magamnak is ezt bevallani, mert hát. MÉgsem vagyok olyan különleges. Beth meg gondoltam valami menőbb srácokat szereti, akik olyan... nem tudom színesebb egyéniségek, mint én. Zavartan elkapom róla a csók után a tekintetemet, aztán visszanézek rá, miközben a hajamat kezdem megint piszkálni az ujjaim között Érzem azt is, hogy egy kicsit még el is pirulok. Nem iagzán találom a szavakat, csak makogok. Ez pedig idegesít, Én mindig megtalálom a szavakat. Inkább odaajlotam és még jobban megcsókolom, miközben a szívem egyre hevesebben dobog. Úgy érzem teljesen elveszek a csókban az illatában és az ajkai puhaságában.
- Én sem. Én képtelen vagyok rá...már egy ideje. - ahogy megfogja a kezem csak zavartabb leszek, és azt se tudom, hogy a szemébe nézzek-e vagy a kezére, vagy a hajára, úgyhogy egy rövid ideig inkább becsukom, a szívem meg úgy dobog mintha ki akarna szakadni, ami persze lehetetlenség de most simán elhinném, hogy képes lenne arra is. zavartan megköszörülöm a torkom inkább.
- Tényleg? - kérdezem, halkan, miközben ő folytatja.
- Én..azt hiszem..féltékeny voltam Alfra is, mert..mert...féltem, hogy te is úgy érzel iránta, ahogy ő irántad - erre aztán kinyitom a szemem és zavartan rábámulok. Alf... Alf furcsa velem mindig, és nem is igazán értem, hogy miért, olyan mintha egy idegesítő kisöccs lenne, aki figyelemre vágyik.
- Tessék? Hogy Alf? - kerekedik ki a szemem, és megrázom a fejem. - Én... nem is tudtam, hogy ő... Mámrint észre se vettem, hogy ő - makogom zavartan. Tényleg nem vagyok olyan különleges, hogy még egy fiú is belém zúgjon, aki fiatalabb nálam. Beth is hihetetlen, de Alf. - Nekem Alf olyan volt, mint egy kisebb tetsvér - magyarázom.
felsóhajtok, és közelebb ülök Bethhez, hogy át tudjam karolni. Most olyan kellemesen békésnek tűnik minden, és olyan ösztönösen csinálom, hogy fel se tűnik mit csinálok. csak utána és akkor is zavartan pislogok hol rá, hol az égre... valahova.
- Én nekem te... szóval te vagy az aki tetszettél.. régóta, szóval... - dünnyögöm, mert nem is tudom mit kéne csinálnom Férfi vagyok kedvezményeznem kellett volna, de ő volt az aki megcsókolt. - Szóval, leszel a barátnőm? - nézek rá a szemébe és óvatosan megint megcsókolom.

◊ itt vagyok, itt vagyunk◊
2003.04.12.

◊ Hugo ◊
Nehezebb titkolni a való érzelmeket, mint színlelni a valótlanokat.

zene ◊ Elephant Gun outfit ◊ simple

Pár hónapja, sőt pár hete sem gondoltam volna, hogy meg merem csókolni. Valami elemi erő késztetett, hogy megtegyem. Eddig még sohasem érezhető fura vibráló melegséggömb járja át a testem, ahogy magához húz, és visszacsókol. Teljesen hülyék, akik azt gondolják róla, hogy egy kis hülye stréber. Mindig is azt gondltam hogy okos, és elég helyes gyerek. Aztán ez az elég helyes gyerek még helysebb srác lett. Az sem zavar, hogy másfél évvel fiatalabb, egyszerűen csak..megtörtént és beleszerettem. Most pedig boldog vagyok, kisebb tüzijátékok robbannak bennem, és igyekszem elmagyarázni, miért aggódtam az utóbbi időben. Nem esett le rögtön, hogy mi a baja velem, aztán egyik este könyvet olvasva rájöttem. És onnantól azt próbáltam meg találgatni, vajon Hugo is vonzódik e hozzá, meg úgy egyébként a fiúkhoz.
- Tessék? Hogy Alf? Én... nem is tudtam, hogy ő...Mámrint észre se vettem, hogy ő
Figyelem őt, az arcát, a gesztusait, amikből látszik, hogy nagyon zavarban van, keresi a szavkat, mit is mondhat erre. Pedig én nem is várok már nagy válaszokat, a csókkal úgyis megkaptam.
Nekem Alf olyan volt, mint egy kisebb tetsvér.
- Én pedig éreztem, hogy úgy néz engem, hogy mindjárt rám küld minimum egy ragyakórt. Szívből utál, de tényleg. Téged meg imád.
Nevetek fel, mert így, mindezek után már csak egy vicces sztorinak tűnik. Úristen, lehetek ennél is megkönnyebbült? Mintha mázsás szikák kerültek volna le a vállamról, amiket már jó ideje hodozok, lassan egy éve. Hónapról hónapra nehezebbek lettek. Hugo pedig átkarol és én esküszöm, erőszakkal tartom a szívem a helyén, mielőtt kiszakadna belőlem, és a boldogon elszárnyalna, vagy egyszerűen kipattanna. Hugo itt van, átkarol engem. Megcsókolt, és bár ezelőtt nem is volt igazo csókom, de nem felejtem el soha, mert tökéletes volt.
- Én nekem te... szóval te vagy az aki tetszettél.. régóta, szóval...
Tetszettem neki, végig tetszettem neki! Vagyis lehet nem végig, de már régótaaa, hallod Beth? Régótaaa. ez a szó jó hangosan visszhangzik a fejemben, ami most csak ezzel a szóval van tele. Régóta.
-Szóval, leszel a barátnőm? Wíííííííííííííííí, igeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeen, de nem kiablok, nem is tudok, mert Hugo puha édes ajkai újra az enyémre tapadnak, és én szinte feloldódom benne. Lassan nyitom ki a szemem, mielőtt válaszolnék, nem szabad kiáltani, a végén még megijesztem. Inkább csak pirulva, halkan mondom ki.
- Igen, leszek a barátnőd. A szám még mindig széles mosolyra húzódik, el sem hiszem ami történik. Hugo megcsókolt, Hugo a barátom. Az első barátom. Így tudnék maradni vele az idők végezetéig, de vissza kell mennem korrepetálni. Kézen fogom, és felhúzom magamhoz.
- Gyere, mutatok neked valamit, utána el kell mennem Suet korrepetálni bűbájtanból. Remélem, most nem növeszt fogat és nem némít el.
Ahogy befele haladunk, nem engedem el Hugo kezét, és csak erre tudok gondolni.

A helyszín szabad, köszönöm a játékot!

[VÉGZŐS BÁL]

VÉGZŐS BÁL



2004. június 11.

A bulin felcsendülő zenék listája

A szürkület még éppen csak megérkezett, amikor este hétre az első diákok megérkeztek a Végzős Bál helyszínére, a Fekete-tó partjára. Elegáns, ének nélkül zene szólt egy régi gramofonból, de az egyik fa tövében láthatták, ahogy egy békákból álló kórus is már készül a nagy produkcióra néhány megbűvölt hangszer társaságában. Ám bizonyára nem ez foglalkoztatta leginkább a bál helyszínére érkezőket. A lebegő, kellemes fényt árasztó lampionok, apró fényekkel díszített lombkoronák és a tó nyugodt, csillogó víz felszíne  volt igazán magával ragadó s máris ünnepi hangulata lehetett mindenkinek.
Egy-két asztal is volt akadt, ahová le lehetett ülni, ha valakinek megfájdult a lába a szép cipellőkben, elegáns lábbelikben. Azonban a legfontosabb közöttük a rózsákkal és más vadvirágokkal feldíszített darab volt, amin alkoholmentes puncs, töklé várakozott, na meg a sokak által várva várt gyerekpezsgő is. Sütemények, apró szendvicsek keringtek tálcán az érkezők között, bizonyára a konyhában dolgozó házimanók bűvölték meg őket, hogy mindenkinek alaposan megtöltsék a gyomrát. Ha valaki mellett megjelentek, addig ugyanis nem tágítottak, amíg az illető el nem vett egy kis falatkát róla... és persze nem riadtak vissza attól sem, hogy üldözőbe vegyék az ellenkezőket!
Ahogy sötétedett, a zene hangosabb lett és még a tanári kar őrszemként kijelölt tagjai sem ódzkodtak tőle, hogy akár egy-egy diákkal beálljanak táncolni. Így hát, ha valaki bátorkodott felkérni egy tanárnőt, vagy rávenni az egyik jóképű tanár úrat, hogy legyen a partnere, még akár sikerrel is járhatott. Ha pedig táncolni nem volt kedve, hát jól szórakozhatott azon, amint Frics Mrs. Norrisszal a karjában ropta az egyik fa árnyékában.
A tóparton néhányan még kacsázhattak is a feljövő hold fényében. Közel sem volt kötelező beszállni a táncba! És az ott jobbra, a vaskos törzsű fánál mi? Bizonyosan Sebastian Dunne, amint a köpkő készletét készíti elő. Szívesen vette volna a mindig hangos, ötödéves hugrabugos, ha valaki csatlakozik hozzá egy játékra.
De ha valakinek még ez sem volt elég, akkor bizony beszökhetett a tónak azon részére, ahol már több volt a fa, hogy kellemesen összebújjon a partnerével, akivel a bálra érkezett. Mert bizony ide a legtöbben párban érkeztek... mi is lenne szebb búcsú a Roxforttól, mint egy romantikus véget érő este, nem igaz? Persze annak sem kellett csüggednie, aki nem talált magának partnert, egy-két fiú, vagy éppen néhány lány összeverődtek kisebb társaságokba beszélgetni, közösen lötyögni a zenére... esetleg alkoholt csempészni az italokba, ha az éppen aktuálisan ott ácsorgó professzor elfordította a fejét. 

Tudnivalók:
A játékra bármennyit írhattok június 23. 12:30-ig.
Egy hozzászólás maximum 400 szavas lehet.
Néha-néha előfordulhat, hogy valaki vagy éppen mindenki kap egy rövidke mesélői hozzászólást, csakhogy ne unatkozzatok!
Minden résztvevő 10-10 ponttal gazdagítja a házát!

micsoda lárma


la Fay
2004. 06. 11.

Smith professzor díszbe öltöztette magát, bár a lelkét kevésbé erre a csodálatos eseményre. Mindig is meghatotta a végzős bál, amikor elballagott eg y évfolyam, amit nevelgetett, gondozgatott a maga kedves, vagy éppen nem kedves módján. Bizonyára a felnőtt létben is megtalálják majd a helyüket, reménykedett a professzor. Mégsem tört ki könnyekbe, ő ugyan soha, bár amikor megszületett a fia, közel volt hozzá. Kihúzott háttal, büszkén lépdelt a diákok forgataga között, hiszen szívügyének tartotta, hogy vigyázzon rájuk. Elvégre ő volt az igazgató helyettes, ő felelt szinte minden lélekért is.
A környezet csodálatos volt, szép, fényűző amilyennek lennie kell. De a zene! A zene szörnyű volt, szívesebben hallgatott volna klasszikusokat, akkor a diákok is jóval.. szelídebbek lennének. Ő ízléses dallamokon nevelkedett, na meg a kedvenc része a Roxfortban a zenélő folyosó volt, ahol híres zenész varázslóról és boszorkányról készült portré muzsikált. Hová is jut a világ? kérdezte magától. Persze néha-néha megállított egy-egy diákot, akik melegítőben próbáltak megjelenni a bálon, és visszaküldte őket átöltözni. Tekintetével pedig Floriant kereste, hátha felbukkan. Aggódott érte, hiszen a sárkányhimlő veszélyes betegség volt még akkor is, ha ifjú szervezetet támadt meg.
- La Fay! - lépett oda a fiúhoz, amikor megpillantotta, most még Frics is csak andalgott a cicájával távolabb, már-már megható volt. Így legalább lehetett Floriannal, úgyis rábízták, hogy figyeljen az egészségére.
- Nehogy táncolni meg ugrálni és alkohol közelébe engedje! - harsogta a javasasszony Smith arcába, ő meg természetesen férfiként is kötelességének érezte a betegeskedő diákjára vigyázni. Oda is lépett mellé, hogy támogatni tudja.
- Meglepő, hogy eljött - nézett végig a fiún, végül is tényleg sápadt volt és gyenge, na meg Hanselt sem látta sehol sem. De romantikus lélekként mégis csak örült neki. - Monstro, magához meg hogy kerül négy süteményes tányér? - kiáltott a szőke végzős felé, majd megcsóválta a fejét.
- Egy tanár sohasem pihenhet - sóhajtott drámaian Floriannak.

[night]

♥ éjjeli tánc ♥

(Hallucináljunk boldogságot)

pretty : night ♥ vibe: É j s z a k a

2004. 06. 11.
p.s. Len

Még csengett a fülem egy kicist, amikor Lola elkiáltotta magát, a szokásos idegességében érthetetlenné váló, külvárosi akkcentusán, hogy "MI A PICSA, CSAJSZI? A HAJAD!" Igazából hirtelen döntés volt, bár a mézeskalácsos események után így is vissza kellett vágni belőle. De hirtelen muszáj volt a maradékot is. Az ember megszabadul néha a terheitől, ha minden sok lesz. Én a hajam vágtam le, ahhoz képest, hogy Jasmine az életétől szabadult meg, nem is volt ez olyan nagy dolog. De már rendbe szedtem a lelki világom annyira, hogy órákra is járjak.
Nem akartam most szomorú lenni, ez egy csodálatos alkalom volt arra, hogy egy kicsit kikapcsolódjak. Pedig még a ruhám is fekete volt, de direkt nem akartam szexi és dögös vörösbe megjelenni. Még az kellene, így is elég volt Digbyt elviselni a vörös testre simuló ruhájában. Len is biztosan jól megnézte magának, pedig én voltam a szebb. Én! A fekete meg sokkal elegánsabb is. Még éppen csak szürkült, valami nagypapáknak szóló zene ment a bálon, én pedig a magassarkúban tipegtem az édességes, italos asztalok felé. Sokkal többet láthat az ember ha 165 centi magasságból nézheti a világot. Lola valahol hátra maradt, Alec meg a haverjaival rendetlenkedett nem is olyan messze tőlem, hallottam a röhögésüket. Alig vártam, hogy táncoljak, na meg, hogy észrevegyem Lent is. Gondolom nem kellett sokat keresni, biztos ott lesz, ahol a leghangosabban visítanak.
Éppen nyúltam volna a lebegő tányéron lévő édességekhez, amikor úgy mellém tolakodott egy halom alsóbb éves, hogy teljesen elsodortak a sütis tányéromtól.
- Hé! Adjátok vissza a esütijeimet! - kalimpáltam heves gesztusokkal, ahogy szoktam, és még a béna akcentusom is kijött. Akartam egy kis édességet, hogy táncoljak végre, ha vége a nagyitempónak, de persze, hogy fel kell zaklatni. Persze a nagy gesztikulálás közben mellkason is csaptam valakit. Egy nagyon ismerős valakit.

Utolsó tánc
2004.06. 11.



to: Narek

Nem is akartam elmenni erre a bálra, de végül is Smith rám parancsolt, hogyha másképp nem is, felügyelőként álljak ott a kölykök körül. Ehelyett persze az egyik fának dőltem, hogy rágyújtsak egy cigire és elbambuljak az ide-oda billegő Frics látványán. Még ő is jobban érezte magát, mint én, amint minden porcikámba a szokásos fájdalom hasított. Mélyet szippantottam a cigiből és úgy figyeltem az előttem vihogva-visongva elosonó lányokat. Ehhez már hozzá voltam szokva. Annyi volt a különbség a diáklányok és a lelkes rajongóim között, hogy ezek nem próbálták meg letépni rólam a ruhát... talán majd, ha felnőnek.
Azért még ezeket is felül tudta múlni Nora Narek a süteményes asztalnál. Azt a hangzavart csak azok nem hallották meg, akik esetleg megsüketültek... de valószínűleg azt észrevették volna, ahogy a lány orgánumába az egész világ beleremeg. El akartam szakítani tőle a pillantásom, de a tekintetem azonnal visszarándult rá. Jellemző, hogy olyan ruhát vesz fel, amiből minden kilátszik. Már-már kötelező volt így megjelennie, pedig nem tette felnőttesebbé.
Fogtam magam és odasétáltam hozzá.
- Narek, ha nem fejezed be a visítást te fogsz a gondokunkkal táncolni. - Jegyeztem meg és megfogva a karját odébb húztam a sütis asztaltól. - Ez valami újabb trükk, hogy hogyan csábíts el? - Kérdeztem és végig néztem rajta. Hogy miért voltam dühös? Talán azért, mert nekem is csak gyerekpezsgő jutott, meg azért, mert ezt csinálja év eleje óta. Egyszer csókolóztunk, rendben kétszer... de ez akkor sem jelent semmit. Akkora szakadék volt közöttünk, amit ő sosem tudott volna megugrani, én meg nem kaartam.

Újra én
▪ 2004. június 11.▪

Smith

Még nem éreztem teljesen jól magam. Az ingem is kicsit gyűrött lehetett, de nem érdekelt. Le akartam menni a többiek közé, mégis csak néhányuknak ez az utolsó buli az iskolába... mert velem ellentétben nem T-t kaptak minden tárgyból. Jó talán Smith nem T-t fog adni, de nem is számított. Már mindegy volt, hiszen a szüleimnek évismétlést javasoltak, én meg elfogadtam, hogy még egyszer meg kell próbálnom. Ezt már ígyis-úgyis megszívtam. Kizárt volt, hogy Smith még ezek után komolyan gondoljon engem.
- La Fay! - hallottam meg Smith hangját, amint az egyik asztal mellett álltam. Azonnal felé fordultam és elmosolyodtam. Nagyon jól mutatott öltönyben, nem úgy, mint én ebben a nem is igazán ünnepélyes cuccban. Bár volt gallérja, szóval egy sava sem lehetett. Csak kicsit nézett ki nagynak, mert a betegség miatt fogytam jó néhány kilót.
- Nehogy táncolni meg ugrálni és alkohol közelébe engedje! - Harsogta Madam Pomfrey, aki ki tudja, miért volt idelent. Lehetett volna valami korhatár... csak elcseszi a kedvemet. Táncolni akartam, méghozzá Smith-szel. Bár mások előtt ezt úgysem tehettem meg. Ígyis minden hülye pletyka volt. Az egyikben még az apámnak is nevezték.
-  Meglepő, hogy eljött - jegyezte meg, aztán persze Monstrora üvöltött, mert nála volt az egy csomó süti. Nem értettem, miért törődött vele... maximum tönkre mennek a fogai. Megköszörültem a torkom és elindultam a fák közé. Ott talán lehettünk kettesben, ha csak nem akarta sarokba is állítani Monstrot.
- Prof, táncolni akarok. - Dünnyögtem halkan. - Mások miért táncolhatnak a szerelmükkel...? Igazságtalan.

◂ hümm▸

2004. június 11.

◃ v i n c e n t & a i d e n▹

i think my problem is that
i have very fantastic bad ideas

style: elegant ║ zene: Toxic

Jó ötlet volt eljönni leégetni Lulut. Mármint nem! Persze, hogy nem azért jöttem mindjárt két kannal a buliba. Jó, mondjuk Vincent eléggé bétahím volt, de legalább itt volt és talán összeszed valami tanárnőt, akivel kicsit visszatér az életbe. Bár elég sarkos volt azt gondolni, hogy egy dugástól jobb lehet. A kapcsolatok nem segítenek az emberen, ha magával nem kezd valamit, hogy kikaparja a szarból... lásd a házasságom Aidennel.
- Mi ez a sok szar? - Szaglásztam az édes italokat. Hirtelen úgy éreztem magam, mint aki valami babazsúrra érkezett. Az én időmben felöntöttük alkohollal az ilyen vackokat, aztán reménykedtünk benne, hogy a tanárokat is annyira kiüti, hogy nem figyelnek ránk. Persze azok az idők egészen mások voltak, példuál Lulu nem járt ide. Szóval nem, most nem töltöttem fel alkohollal.
- Még szerencse, hogy felkészültem. - A belsőzsebemből előhúztam a laposüveget és kipattintottam a tetejét, hogy nagyot húzzak belőle. - Na, rajtam kívül csak az ihat belőle, aki mesél egy kínos roxfortos történetet. - Kacsintottam Vincetnre, aztán Aidenre. Erre valami hátulról a fejemnek ütközött. Ahogy megfordultam rájöttem, hogy egy öregnénis retikül volt az, meg egy hozzátartozó öregnéni. Madam Pomfrey. Merlinre, mennyi ideig van itt ez a múmia.
- O'Mara, ne itasson le kisfiúkat! - Szólt rám, majd drámaian távozott. Épp csak szusszanni tudtam egyet.
- Mi a tök... Muci ez kisfiúnak nézett téged! - Állapítottam meg, majd röhögve a férjecskémre pillantottam. Nincs is jobb, mint szívni a vérét. Persze a beszólás valószínűleg Vincentnek szólt... mégis ki másnak?

Party time!!!


2004. június 11.
to: Mira

Itt az év vége, végre! Habár ez az év egész jól telt, nyugalomban. A Furkász jól szerepelt, talán az eddigiek során a legjobban, a vizsgák is alakulnak, talán nem bukom meg. Csak jó lenne tudni, miért kell ennyit várni az eredményekre. Talán ez is a felnőtt létre való felkészítés része. Tanuld meg, gyerek: Türelem RBF eredményeket terem.
A lényeg, hogy most már kikapcsolódhatunk, akárhogy sikerültek a vizsgák, már túl vagyunk rajta.
Most pedig az év utolsó számára kellett készülnöm, végül is tudosítóként is jelen voltam. De ha már buli, és teljesen nyitott, akkor miért ne lehetne kiélvezni. Valentin nap óta levelezgetünk Mirával, sokat segített az RBF-es stresszlevezetésben, és különben is nyertünk egy sütizést, amivel még tartoztam neki, úgyhogy gondoltam elhívom a buliba.
És mivel a régi szép emlékeket idézte fel benne a Roxfort, szívesen el is jött. Így a tópart közelében, egy fánál vártam rá. Rendes Griffendéleshez híven egy piros nadrág kosztümöt vettem fel, abban vártam Mirát.
Amíg a külsősöket engedték be, a zene már szólt a háttérben. Egész jó számokat játszottak, ahogy megtudtam varázsbandák és mugli előadók számait is összekeverték. Hát, ha másért nem, akkor arra jó volt, hogy felmérhessünk, mire lehet majd bulizni a nyáron.
Aztán egyszer csak megérkezett Mira:
-Szia! - öleltem meg mosolyogva. - Nagyon csinos vagy. Milyen érzés újra itt lenni a Roxfortban?
Megvártam válaszát, aztán elindultunk a parti helyszíne felé.
-Köszönöm a támogatást az RBF-ekhez. Nélküled nem biztos, hogy ép ésszel kibírtam volna. - sóhajtok fel. - Nem gondoltam volna, hogy ez tényleg ennyire stresszes. A RAVASZ még ennél is rosszabb lesz?
Annyiszor gondoltam rá, hogy minek nekem az a RAVASZ... Igazából nem olyan munkára készültem, ahol bármi RAVASZ-szintű tudást hasznosnak gondoltam volna. De persze az újságírói karrierről a szüleim hallani sem akartak, úgyhogy kellett a B-terv. A seprútervezéshez pedig kellettek a RAVASZ vizsgák.

[2004. április 16.outfit >><< you get me so highmit keresünk itt]

2004. április 16.
outfit >><< you get me so high

mit keresünk itt

Nem értettem mi a francot kerestem itt. Én Vinnie-vel ellentétben nem akartam bepótolni az elmaradt gyerekkorom, pedig nekem jócskán lett volna rá okom. Biztos valami csajt kart itt felszedni magának, mondjuk egy végzős kislányt, vagy tanárnőt, de engem nem érdekelt. Csak Elliot miatt jöttem, meg persze, hogy Lolán tartsam a szememet. Nem akartam látni, hogy valami idős csávóval enyeleg, mert akkor ma tuti megölök valakit.
Cigivel a számban ácsorogtam mellettük, és Lola karcsú alakját kiszúrtam a távolban, ahogy elvált a barátnőjétől. Lehet meglátott minket. Reméltem legalább idejön egyet köszönni nekünk, csak nem lehettünk neki olyan cikik.
- Nem én akartam babazsúrba jönni - válaszoltam, amikor Elliot megszólalt, és jelentősségteljesen Vinnie-re néztem, meg a férjemre. - Sokkal jobb ötlet lett volna az Arany Pezsgő - nyomtam meg a szavakat nyomatékosan, és kifújtam a füstöt az ajkaim közül. Megnéztem magamnak ELliot alakját, mindig is mondtam neki hogy jól állt neki az öltöny.
- Én tökéletes voltam, nekem nincs cikis sztorim - húztam ki magam. Bezzeg az öcsámnek. Neki midnig volt története. Én pedig ezért rohadtul gyűlöltem. Olyan akartam lenni, mint ő, de persze sose lehettem. - De egyszer az öcsém rávett, hogy versenyezzünk seprűn a birtokon. Tököm se tudja, miért hagytam magam rávenni. Persze ő nyert, mert csalt, én meg elvesztettem a fogadást. Szóval bele kellett volna ugranom a sárkánytrágya kupacba. Nyilván nem tettem, de ő meg belelökött a üvegházban - forgattam meg a szemem. - Természetesen ő se úszta meg - vigyorodtam el, majd elvettem a laposüveget és beleittam, jelezve, hogy ők jönnek. Még épp időben, mert Pomfrey nyakon vágta retiküllel Elliotot, én meg felröhögtem.
- Még hogy kisfiú. Téged néznek tizenötnek - méltatlankodtam aztán, és felé fújtam egy adag füstöt. - Vinnie néz ki úgy, mint egy jól lakott napközis - böktem felé. Megdöbbentő, hogy itt is én vagyok a legfelnőttebb. Már csak az a hülye Benjamin hiányzott volna. Hirtelen az arcomba nyomult egy süteményes tányér. Nem akartam most édesen, és arrébb legyeztem, de az újra és újra felám tolta magát.
- Mi a faszom - morrantam fel, és készültem lecsapni a tányért.

Mér érzem az évvégi nyomás nyomait, ahogy visszatérek ide? Évekkel ezelőtt végeztem már. Lehet mondjuk, hogy Tessáról ragadt rám át belőle az utóbbi néhány levélváltásunkkal, ahogy neki közeledett a vizsgaszezon.
Mondjuk ha ez azér van így, mer őróla levettem vele némi aggodalmat, akkor nem is olyan baj, örülök hogy segíthetek. Különös kapcsolat ez köztünk, de jól esik újra törődni valakivel, nyújtani egy kis támogatást a leveleinkbe, ott lenni meghallgatni.
Nosztalgiát is hoz magával a Roxfort, szép, bár emiatt egybe szomorkás emlékek. El kell hogy engedjem, de talán pont ez fog segíteni. Itt lenni az emlékek között, de közbe valami jelenbe lévővel foglalkozni, kihúzni magam a múltból. És persze, hogy a tóparton leszünk most is... De legfeljebb megtanítom Tessát is, hogyan kell tolakodó sellőt passzív-agresszíven sütivel megkínálni..?
Már messzebbről is integetek neki, ahogy odaérek, persze vissza is ölelem aztán.
-Óóó, valaki nagyon látványos ma- bókolok elismerően. Úgy tűnik, ma ő választotta a nadrágkosztümöt, és nagyon csinos rajta ez az élénk piros szín. Rajtam talán túl élénk is lenne, de Tessához gyönyörűen illik.
-Nosztalgikus- fogalom össze röviden, ennek minden vonzatával. Ne kelljen miattam is aggódnia, én kibírom, őt meg nyomta mostanába elég saját stressz is.
-Szeretnék valami bátorítót mondani, de sajnos az is hasonló lesz. Olyan többet tudsz, de szintén többet nem tudsz érzés...- saját tapasztalatom szerint. De hogy hesegessem a rossz gondolatokat, megemelek egy kis papírdobozt. -Hoztam egy kis sütit.
Ha már arrafele jöttem úgyis. Ugyan a bérletünk nem érvényes, ha csak beugrani és elvinni akarok, csak helybe fogyasztásra, és még pikáns tündérekkel sincs díszítve, de azér legyen egy kis közös nosztalgiánk is.
Közbe nyújtogatom egy kicsit a nyakam, hogy látok-e még bárki ismerőst, hogy integessek nekik is, bár gyanítom azok legfeljebb a felnőtt vendégek között akadnak majd.

micsoda lárma


la Fay
2004. 06. 11.

Smith professzor az est elején értékelte a kellemes, lassú zenéket, amik a gramofonból szóltak. Aztán persze lassan úgyis el fog fajulni, jól tudta ezt. Igazából úgy érezte magát, mint egy sasmadár, aki mindenkin rajta tartja a szemét. Még egyesek azt is pletykálták róla, hátul is van neki, de csak az érzékei fejlődtek ki a tanítás alatt. Persze, ha Florian a közelben volt, már nem voltilyen rendkívül figyelmes. A fiú képes volt teljesen elterelni a figyelmét, ami vissza-vissza kalandozott a kötelezettségeihez azért. Ezért is szúrta ki Monstrot, ahogy ellobogott a sütikkel, és királyi tekintélyét hivatott jelezni azzal, hogy rászólt a messzeségből.
Florian sápadt volt, gyűrött és gyengének tűnt, Smith aggodalmasan, de szigorúan összeráncolt homlokkal mérte végig,. Még Madam Pomfrey is rájuk kiabált, biztos unatkozó vénkisasszony, aki kicist élni szeretett volna. Lehet nemsokára nyugdíjba is vonul.
tetszett neki Florian a maga nyűtt, szétesett módján. Természetes volt, nem pedig olyan mestrekélt, mint amilyen világból ő származott.
- Prof, táncolni akarok. Mások miért táncolhatnak a szerelmükkel...? Igazságtalan. - dünnyögte Florian, ahogy hátrébb mentek a fák közzé. Kellemes hűs szellő fújt a tó vize felől, és egy kissé kijjebb estek a teren tomboló népségtől. Smith igazán szeretett táncolni, szerette az elegáns bálokat is, persze azt nem a diákok között élhette meg.
- Talán táncolhatok magával, de csak lassúzni óhajtok - mondta, eleget téve a javasasszony fenyegetésének. Bár ezekre a zajos dallamokra hogy is lehetne lassúzni. MInden esetre a fák között, elbújva a tömegtől magához húzta Floriant, hogy érezhesse az illatát, mert hiányzott neki.

[night]

♥ éjjeli tánc ♥

(Hallucináljunk boldogságot)

pretty : night ♥ vibe: É j s z a k a

2004. 06. 11.
p.s. Len

Mélttalankodva lengettem a kezeimet és kiabáltam a törpéknek. Most olyan nagyon magasnak éreztem magam azzal a pluisz öt centivel, amit a "patáim" Alec szavival élve dobtak rahjtam. Amúgy is idősebb voltam náluk meg minden. Inkább foglalkoztam az édességekkel, mint Jasmine godnolatával. Szánalmas volt, tudom, de csak a hajamat tudtam levágni, és mégsem tudtam teljesen elengedni ezt. Még szerencse, hogy Lola fazonra vágta, nem néztem ki úgy, mint egy tépett... hippgriff vagy mi a bánat.  Már éppen készültem volna arra, hogy a magassarkúmmal kergetem végig őket a környéken, amikor meghallottam Len hangját.
- Narek, ha nem fejezed be a visítást te fogsz a gondokunkkal táncolni - magyarázta, én pedig egyszerre olvadtam el, és csaptam fel kicsit sértetten az orromat.
- Na de! - kezdtem volna a mondandümat, de most sem tudtam rendesen viselkedni. A közelében teljesen más lettem. Mint valami hülye liba, aki még csak nem is szexi. Ahogy megfogta a kezemet és arrébb húzott éreztem, hogy hevesebben dobogott a szívem. Felőlem a tó közepére is húzhatott volna így, nem bántam volna. Pedig gyűlölöm a mélyvizet. Össze kell szednem magam, hogy egy kicsit komolyan is vegyen, mégis folyton hülyét csinálok magamból előtte.
- Úgy tűnik, hogy ő éppen foglalt, és... bizarr módon boldog... - pislogtam a macskával andalgó gondnokra, majd kihúzva magam rápillantottam. Magasságos ég, hát milyen helyes. Zakatolt a szívem, ahogy ráemeltem a tekintetem.
A hajam a fülem mögé tűrtem, ahogyan megpróbáltam rendes nőként viselkedni.
- Én viszont szabad vagyok, és te is - mértem végig egy szép mosollyal. Táncolhatnánk, de jó is lenne. Persze tudom, hogy nem táncolna velem. FUrán vette volna ki magát, még ha páran rázták Flitwickkel a tánctéren, az valahogy nem volt olyan feltűnő, és dühösnek is tűnt.
- Ez valami újabb trükk, hogy hogyan csábíts el? - kérdezte, mire éreztem, hogy elpirulok, de nem kaptam el róla a tekintetemet, a szemébe néztem.
- És ha azt mondanám, hogy igen? - kérdeztem vissza, és picit közelebb léptem hozzá. Sose godnoltam át a dolgokat, hogy mi fájhat vagy mi nem, csak egy kicsit akartam közelebb lenni hozzá, olyan messzinek tűmt a távolság, én mégis. Folyton és folyton újra próbálkoztam, még akkor is, ha kétszer csókolóztunk. Nem csak megszerezni szerettem volna, de megtartani is.

Családi piás kupaktanács

2004.06.11

Music

Aiden & Elliot

Mondanám, hogy azért vagyok itt, hogy felcsípjek egy, két jó csajt, Lola még magyarázott is valami Digby professzornőről, hogy őt feltétlen meg kell kíséreljem felkérni, életbe vágó. Igazából hagytam, had higgyék, hogy ez a pillanat az, ami megváltoztatja Vincent gondolkodását és kilábal a mély depressziójából, de igazából csak Lolitát akartam megnézni a csini kis ruhájában. Jajj, hát mennyire gyönyörű az én kis vagány hercegnőm, imádom azt a csajt. Persze Elliot és Aiden társasága is üdítő volt számomra, jól is esett, hogy velük tölthettem az estét, kicsit családias hangulatban.
Mosolyogva reagáltam Elliot nem tetszésére az italválaszték felhozatalára, bár felragyogott a szemem, amikor előkapta a belső zsebéből a laposüveget. Bár, persze nem adta ám ingyen az italt, így kénytelen voltam előrángatni egy frappáns szorit a rengeteg pajzán emlékem közül, ami ide kötődött, mert hát már itt sem bírtam magammal.
- Emlékeztek, volt az a felsőéves Hugrás lányka, Liana talán. Darázsderék, szép fenék, na mindegy, ti úgysem értékelitek ezt. – legyintettem feléjük felfogva a tényt, hogy kikkel állok szemben. - Na szóval, megbeszéltünk egy találkát a prefektusi fürdőben, tudjátok, pancsi, tipi-tapi. – magyaráztam, ahogy már kezemben fogtam a laposüveget. – Megjelentem és elmerültem a habokban teljes harci díszben, majd vártam, megjelenjen az est másik szereplője. Mikor motoszkálásra lettem figyelmes, fel-terebélyesedtem, kőkemény pálcával, de helyette Friccs macskájával néztem farkas szemet. Hát gyerekek, sosem futottam még olyan gyorsan olyan…és olyan mereven. – ráztam meg a fejem, próbálván az emléket kitörölni a fejemből, majd le is rántottam egy kortyot az italból, érezvén, megérdemlem erre a történetre. – Nézzétek, most is engem bámul. – böktem nevetve Friccs és a macskája irányába.
Ekkor azonban megakasztja a beszélgetésünket Pomfrey és fejbe kólintja Elliotot, mire Aidenhez hasonlóan én is elnevetem magam. Tovább mosolygok, miután Aident nézik kisfiúnak, aki persze egyből rámtereli a gyanút. Jól lakott napközis?
- Bár alap esetben jól esne, hogy fiatalítasz, de te vagy köztünk a legfiatalabb. Vigyázz inkább, nehogy büntetőmunkára küldjenek. – mosolygok rá, majd visszaadom Elliotnak a laposüveget. – Te jössz. – tettem hozzá kacsintva, mikor Aident megtámadja egy tányér. Én előkaptam hozzá hasonlóan egy szál cigarettát, majd figyeltem elkeseredett harcát a manók által megbűvölt evőeszközzel.
- Látod, még a tányér is diáknak néz. – mutattam rá mosolyogva, ahogy meggyújtottam a cigimet. Remélve, hogy a tányér minket békén hagy, azért csak körbeemeltem a tekintetem és magamba szívtam megannyi emlék morzsáját. Persze megnéztem magam az idősebb tanárnőket is, voltak szemrevalók, őket egy mosollyal díjaztam meg, azzal a csibész fajtával. - Ti látjátok Lolát? - kérdeztem mellékesen pipiszkedve a tömegben.

V é g z ő s  b á l  
to; Leonard J. Flint


2004. június 11.
" Sikolt a zene, tornyosul, omlik
Parfümös, boldog, forró, ifju pára
S a rózsakoszorús ifjak, leányok
Rettenve néznek egy fekete párra."

outfited: bálos

Meg se lehet ezt szokni. Ez a szőke.... De Marie ötlete volt, és a bájitalnak köszönhetően a bőröm is makulátlan, a karcok, mintha ott se lennének. Kár hogy mindez csak illúzió, és nem is túl tartós, de a szobatársam szerint, nem húzhatom ki magam minden ál alól. Pedig aztán, tökéletesen megvoltam én eddig is nélkülük.  
Lassan sétálok, esélyt adva magamnak arra, hogy bármikor hátraarcot vágjak, és visszamenjek a szobámba, mert a szívem a torkomban dobog. Nem érzem jól magam, nem érzem komfortosan, és valahol még bosszant is, mert ennek kellene a normálisnak lenni, mert most bármilyen tükröződő felületre nézek, végre nem egy madárijesztőt látok, van valami emberi formám.
Ahogy közeledek a tóhoz, úgy kúszik az orromba a virágok illata, és valamelyest elpárolog belőlem a feszültség. Mi történhetne? Csak bemegyek, megkeresem a lányokat, iszok egy pohár valamit, és megyek szépen vissza. Tudom, hogy többen is őrjöngést terveznek, most hogy az RBF-et letudtuk, én annyira nem érzem, hogy ezt megillene ünnepelnem, nem sikerült úgy, ahogy akartam volna.
Megállok a bejárat előtt, csak hogy megnézzem azt a nagy cserepes, tölcséres szépséget. Nagyon szeretem a virágokat, közelebb is hajolok hozzá, hogy megbizonyosodjak arról, neki az illatát éreztem. Jó, igazából erőt gyűjtök a belépéshez, de valahogy nem akar az jönni.