Lányhálók

Mindig pontosan annyi zöld-ezüst, baldachinos ágy van a hálóteremben, ahány diákja van az évfolyamnak. Idelent nincsenek ablakok, ezért sűrűn elhelyezett lámpások és mécsesek világítják meg a helyiséget. Az ágyak végében ládák, melyekben a tanulók holmijaikat tartják.
Minden szobához fürdőhelyiség tartozik.

♥ levegőbe kapaszkodunk  ♥

( we are youth of the nation )

pretty : mackó ♥ vibe: style

2003. 12. 07.
 p.s. Lola

Tüsszentenem kellett, miközben a párna egyenesen az arcomba landolt, majd elhaló püffenéssel hanyatlott le a padlóra, ami hűvösen mart bele a párna anyagába. A becsapódás olyan váratlanul ért, hogy még időm sem volt kikerülni, fedezékbe húzódni a galád támadás elől. Nem! a szép arcomat támadás érte, miközben még a kezemből is kiesett a tankönyvem, ami még hangosabban csapódott bele a padlóba. Össze is rezzentem, miközben előkaptam a pálcámat, és körbenéztem helyiségben.
- Hé! Ki volt ez?! - kérdeztem felháborodva, és készültem is egy szép átokkal. Hogy is képzeli, akárki volt is! Éppen most tértem magamhoz, mert elaludtam a könyvtárban, már megint. Egy járőröző tanár szedett össze, igazából olyan álmos voltam, hogy fel se fogtam, ki teregetett ki onnan.
Egy kicsit kezdett az agyamra menni a tanulás, de komolyan úgy éreztem, hogy sosem elég, amit tanulok. De tényleg, hiába feküdtem neki, midnig rájöttem, hogy ezt s etudtam, hogy ebből is vissza kellett mennem pár évet, hogy legalább rendesen felépítsem a tudásomat. Menthetetlenül maximalista voltam, és sose voltam elégedett magammal, Armin szerint ez nagyon veszélyes állapot volt, amikor enynire nekikészültem mindennek. De a tanulmányaim, a tudásom volt az, ami egyedül az enyémnek számított. A felett nem rendelkezhetett se isten se ember, csakis én, én kapartam össze... Olyan helyre születtem, ahol a testem se tartozott hozzám, az eslő pillanattól kezdve, mert nagyok játéka lett csupán, amit el lehetett adni, hogy tovább hízzon a család neve, mint egy vágásra szánt marha, hogy tovább gyarapodjon. Csak ez számított, a név, amit viselek és a név, amit tovább adok. gyűlöltem ezt a súlyt, ami egyre csak nehezebbé vált, ahogy teltek a napok, és közeledett a szülinapom... amire még csak gondolni se mertem.
Miért, miért születtem én rossz helyre, rossz korszakba?
Morcosan megdörzsöltem a szabad kezemmel az arcom, a párna ki is mosta a párás szememből az álmot, aztán csak megpillantottam Lolát, az ágyon mire csak kerek szemekkel pislogtam egyet és talán kissé felháborodva felszegtem az orromat, úgy tettem fel a kérdést:
- Te... te megdobtál egy párnávaaal?! - kérdeztem és még nagyobbakat pislogtam.  Nem értettem, hogy mivel érdemeltem ki, de meglehetősen sértett arcot vágtam. Az orrom! És az egész fejem! Ki csinálta ezeket a párnákat, mitől voltak ezek ilyen kemények?
- Ha ezt azért kaptam, mert nem akartam hogy kigyulladjon Thompson haja... vagy mert nem kevertem vele a puffasztóport Digby teájába, hogy kövérebb legyen, akkor ez nagyon is gyerekes! - magyaráztam méltatlankodva és még a hatás kedvéért dobbantottam is egyet a lábammal.
Nem akartam nagyon nagy bajba keverni magamat, jó diák voltam, talán kíbosan is jó. Ügyeltem, hogy csak a sminkem legyen talán feltűnő, vagy a körömlakkom, esetleg persze néha túl lányos voltam és hangos, de hogy olyan veszélyes kihágásaim legyenek, ami túl feltűnő... Na azt nem kockáztathattam meg. Csak egy levélébe kerül, és én mehetek is haza az unalmas életembe, ahol még csak nyilvánosan meg se nézhettem egy férfit sem, az iskolába ahol még ennél is szörnyűbb volt az egyenruha, és nem... nem akartam. Féltem attól, hogy elszakadhatok innen, a barátaimtól, a sulitól, és persze... Lentől. Nem mintha ne mennék majd el innen hetedév után, de... de addig szeretnék még egy kicsit élni. Égni, forrón és fájdalmasan akár, és végre, végre egy kicsit szeretve is lenni.

Párnacsata
2003. 12. 07

 


and nothing else matters

Sötéten, durcás képpel figyeltem az ágyamról, ahogy Nora magához tér. Keresztbe fontam a karjaim magam körül, jelzésértékűleg, bár ezt a jellegzetes pózt egy pillanatra megtörtem, hogy undorodva levegyek magamról egy, a párnából származó fehér tollpelyhet, és eldobjam.
- Hé! Ki volt ez?!
- Én.
Míg Nora megdörzsölte az arcát, én ültem, és vártam, hogy magához térjen legalább minimálisan. Ez nagyjából annyi ideig tartott, míg az iménti tollacska kanyargósan-kacskaringósan földet ért közöttünk a padlón. Dacosan felszagtem az állam, ahogy találkozott a tekintetünk.
- Te... te megdobtál egy párnávaaal?!
Tettem erre válaszul egy olyan tipikus, provokatív biccentést, ami szavak nélkül azt üzente: Ja, és akkor mi van?
Ő meg erre persze játszotta az ártatlan őzikét, nagy sértetten rebegtette a pilláit, mintha nem is sejtené, mi okom van piszkálni őt.
- Ha ezt azért kaptam, mert nem akartam hogy kigyulladjon Thompson haja... vagy mert nem kevertem vele a puffasztóport Digby teájába, hogy kövérebb legyen, akkor ez nagyon is gyerekes!
Az utolsó szó rosszabb volt, mintha lekurvázott volna. Pedig tudta, hogy utálom, mikor kicsinek néznek. Mindig, mindenki annak néz, és ha örököltem feltételezett apám géneit, akkor ez még jópár évig fog így menni.
- Komolyan? Enniyre fogalmad sincs?!
Hát ha így, hát így. Akkor én meg direkt hülyének nézem, mert ő meg azt utálja. Mondjuk az is elég lenne, ha megmutatnám, hogy a fele sminkje a hófehér párnahuzaton díszeleg, de ő sem finomkodik, akkor én sem.
- Hát jó, akkor segítek. Tudod, mi volt ma?
Vártam, jó sokat, nem mintha bíztam volna benne, hogy mit hagyott ki azalatt, hogy eszetlenre tanulta magát, de inkább azért, hogy minél hosszabb ideig érezze, hogy nem tudja. Vagy lehet, hogy tudja? Mindegy, úgy még súlyosabb, hogy inkább a tanulást választotta.
- Nem érdekel Digby, meg Thomson, meg a többi hülyeség, jó, hát ha akarod játszani a jó kislányt, meg ha nem akarod hogy kirúgjanak, majd beszervezek mást, akivel bosszút állunk ezeken a nyanyákon. Érted… Na mindegy…
Vettem még egy levegőt, mert elfogyott a felsorolásban, meg abban, hogy próbáltam nem felrobbanni, vagy kínosan kifakadni. De aztán mégis hangosabbra sikerült.
- De hogy felejthetted el, hogy ma érkezett meg a csomag az Aphroditéből?
Hagytam neki, hogy ülepedjen a dolog, s az utolsó szó élesen és kíméletlenül visszhangzott addig körülöttünk a szobában. Együtt rendeltük. Még pár hete. Együtt voltunk ebben a dologban, volt itt egy csomó lány, még más házakból is, akiknek szintén rendeltünk, meg magunknak is. Ez lett volna a legjobb este, egy nagy seprűn hozta a ládát egy futár, direkt az ablakon adta be. Az mindegy, hogy egyedül kellett kifizetnem, és kiosztanom mindenki más ribinek a rendelését. Az övét is elraktam. De úgy volt, hogy ki is próbálunk pár dolgot. Együtt szimatoltuk volna meg a küldött új mintákat, együtt teszteltük volna a legújabb, téli színeket… Persze, itt voltak mások, de nem másokkal lett volna ehhez kedvem. És ő meg, akár szándékosan, akár véletlenül, de ezt megint kihagyta.
- És ez nem az első. Kihagytad a szeánszot a csajokkal, mikor megpróbáltuk megidézni Monroe-t. Kihagytad a közös pedikűrt is. Meg amikor megjelent az új Szombati boszorkány. És most elfelejtettél. Megint. Már egy estéd sincs rám, úgy látom.
Sértetten fújtam, aztán az éjjeli szekrényemről felkaptam egy csomagocskát, ami finom tüllbe volt csomagolva, s a zsák száját egy ezüst selyemmasni fogta össze. Azt is jól hozzá vágtam, mint a párnát, és vagy elkapta, vagy nem, de ha nem, hát rosszul járt, mert volt benne két formás és jó kemény parfümös üveg, meg még egy csomó kis tégelykében mindenféle kencék.

♥ levegőbe kapaszkodunk   ♥

( we are youth of the nation )

pretty : mackó ♥ vibe: style

2003. 12. 07.
 p.s. Lola

- Én.
Lola válasza határozottan csengett a levegőben, én pedig morcosan ugyan, de leeresztettem a pálcámat, miközben sértett szipogást hallattam. Nem, nem volt olyan fájdalmas a becsapódás, inkább az, aki így orvul rámtámadt. Lola olyan durcásan ücsörgött az ágyon, miközben kihívóan végig mért, miközben egy kisebb toll leereszkedett a köztünk lévő padlóra, mintha csak egy angyal elhagyatott tolla lett volna. A dölyfös biccentésére pedig még a méreg is elfutott. Jó, néha tényleg elszállt velem a szőnyeg, ha tanulni kellett. Vagy csak összefutottam Lennel, és... khöm. De most inkább tanultam, mint... khm.
Láttam rajta, hogy megsértettem, amiért gyerekesnek neveztem. Persze a sértésekhez mindig is jól értettünk, mintha minden mardekárosban ez benne lett volna. Pedig igazából nem volt gyerekes, inkább volt egy kis testbe zárt tizenöt éves, talán emiatt is voltunk olyan jóban, de most inkább hasonlított egy sértett kislányra.
- Komolyan? Enniyre fogalmad sincs?! - vágott vissza, mintha teljesen hülyének nézett volna, erre meg még inkább összehúzott szemekkel néztem rá, és azzal a sértett lendülettel fel is kaptam az előttem heverő párnát.
- Te meg ennyire hülyének nézel?! Nem vagyok legilimentor, de most úgy érzem a fura célozgatásaid miatt lehet jobban járnék! - magyaráztam sértett indulattal A párna kissé mázsás volt a fejemtől, ez meg még inkább bosszússá tett. A szép sminkem is! Ahogy megmarkoltam az anyag sóhajtva simult bele a tenyerembe, mintha már felkészítette volna magát arra, ami következett: lendületesen visszadobtam Lola felé, mintegy bosszús düh levezetésként. Puffant a párna és még több toll lebbent ki belőle, mintha csak a benne lévő anyag is szeretett volna kimenekülni a saját testéből. Bárcsak... bárcsak én is képes lennék erre. Kiszökni a testből, hogy valami mássá legyek, amit nem nyom belülről az arany súlyos, fémes terhe. Már csak dacból is hallgattam én is, két duzzogás feszült meg egymással a néma csöndben, még a cicám dorombolása is elhalkult.
- Hát jó, akkor segítek. Tudod, mi volt ma? - kérdezte, tovább nyújtva a csöndet, én meg sajnáltam, hogy nem volt még több párna körülöttem. Oké, talán kicsit kimentek dolgok a fejemből, Len túl sok helyet foglalt, meg a dogák, és... Oké, talán ez kissé szánalmas, de hirtelen más nem is maradt meg bennem. Már nyitottam is ki a számat, hogy hozzávágjak még valamit
- Nem érdekel Digby, meg Thomson, meg a többi hülyeség, jó, hát ha akarod játszani a jó kislányt, meg ha nem akarod hogy kirúgjanak, majd beszervezek mást, akivel bosszút állunk ezeken a nyanyákon. Érted… Na mindegy…
- Máshogy is bosszút állhatnánk rajtuk, mondjuk úgy, hogy okosabbak és szebbek leszünk náluk - tettem hozzá, bár tudtam, hogy Lola mindent is képes lenne ellenük elkövetni, hogy nekem jó legyen, vagy hogy Len többet foglalkozzon velem. De szinte be se fejeztem a mondatot, Lola hangosabban belekezdett egy másik dologba.
- De hogy felejthetted el, hogy ma érkezett meg a csomag az Aphroditéből?
Kikerekedett a szemem. A csomag. A csomag az Aphroditéből. A közösen rendelt álom. Minden lány álma, ami a mi közös álmunkból lett. A fürdőbombák, az új virágos samponok, a bőrápoló krémek, és minden, amiről csak álmodni tudnak a lányok. Magasságos ég! Hogy az ma volt! Mennykő és Pokol! Szinte olyan szemeket meresztettem, mint akinek ki akarnának esni, és még a szám elé is kaptam a kezem. Nem hiszem el, hogy lehettem ilyen béna! HOGY?! És a közös bontogatást csak úgy eldobtam magamtól!
- És ez nem az első. Kihagytad a szeánszot a csajokkal, mikor megpróbáltuk megidézni Monroe-t. Kihagytad a közös pedikűrt is. Meg amikor megjelent az új Szombati boszorkány. És most elfelejtettél. Megint. Már egy estéd sincs rám, úgy látom.
Jó, talán a közös Szeánszon éppen megcsókolt Len a folyosón, legutóbb, mert hirtelen mérges lett. Vagy az később volt? Oké, akkor is tanultam, csak épp összefutottam vele is. Khm. De az pár hete volt. Nem mintha az felmentene, hogy cserben hagytam a barinőmet. Pedig én tudom a legjobban, milyen amikor senki sincs ott veled, és csak egyedül vagy meg a sötétség. Jó, Lola nem volt ilyen drasztikus állapotban, de akkor is. Szörnyű barát vagyok. A következő pillanatban elkaptam a felém dobott súlyos kis csomagot. Sóhajtottam egyet és beletúrtam a hajamba.
- Jó... Oké, kimondom: ne haragudj! - böktem ki, pedig én aztán tényleg büszke ember voltam. Zavartan pislogtam körbe magamon, mint aki nem tudja mit kell csinálni egy ilyen bocsánatkérés után. Aztán csak közelebb léptem hozzá, ha dobált, ha nem, majd leültem mellé az ágyra. Kissé félszegetten pislogtam rá.
- Önző voltam, de de ezt nem is érdemelted meg tőlem... - tettem még hozzá. - De most kibonthatjuk ezt - sóhajtottam és a kis csomagra pillantottam a kezemben.
- És felajánlom az egyedi, utánozhatatlan soha vissza nem térő Nora-féle bocsánatkérő ölelésem

Párnacsata
2003. 12. 07

 


and nothing else matters

A tévében imádom a drámát. De most, hogy Nora meg én voltunk olyanok, mint Gracielita Peñarreal meg Florecita Lucero, így egyáltalán nem tetszett. Ez csak akkor jó, ha egy nagy tál nachos felett bámulja az ember, nem akkor, ha benne van. Meg ez a sok harag is… Marta a torkom. Utáltam az egészet, meg a világot, meg Norát is. Főleg őt.
- Te meg ennyire hülyének nézel?! Nem vagyok legilimentor, de most úgy érzem a fura célozgatásaid miatt lehet jobban járnék!
Ó, azt próbálná meg. Én se látok a saját fejembe éppen, olyan vörös köd van benne. A táskát kellett volna hajítanom, nem a párnát, na mindegy. Inkább ahelyett már csak szavakkal dobálódzom, hogy rájöjjön, mit (nem) tett.
- Máshogy is bosszút állhatnánk rajtuk, mondjuk úgy, hogy okosabbak és szebbek leszünk náluk.
Nem is tudom, hogy hogyan nézzek rá. Lesajnálón akarok, mert ez a szöveg, amit tol, esküszöm olyan, mint amit Erica szokott mondani, ha anyukásan cseles akar lenni. Persze, hogy alapból okosabbak és szebbek vagyunk, mert nem ráncosodunk és nem demenciásodunk. De azért ettől még sokkal jobb bosszú a fosókafőzet a reggeli teába.
 Aztán egyszer csak átszakadt a gát. Ha ez egy mexikói szappanopera lenne, akkor most hangzott volna el a dam DAM DAAAAAM, ahogy ráborítom az összes felgyűlt sérelmet, mikor én mindig csak második voltam a poros könyvek ellen. Az csak legbelül motoszkált bennem, és a világért se engedtem volna ki, hogy mondjuk én is… esetleg… tarthattam volna inkább vele. De hát itt úgyis az egész életünk a suli, igazán szüksége van az embernek egy kis magánéletre. Nem is értem, Nora hogy bírja ezt.
- Jó... Oké, kimondom: ne haragudj!
Annyira meglepett, hogy enyi erővel arcon is vághatott volna, attól se fagyok le ennyire. Csak pislogtam rá, még az arcomon felejtett durcássággal, de mondani hirtelen nem is mondtam semmit.
- Önző voltam, de de ezt nem is érdemelted meg tőlem... De most kibonthatjuk ezt.
Ahogy a tekintete a kis csomagra esett, úgy az enyém is, és valahogy csak megenyhültem, pedig nem is a tüllben lapuló cukiságok miatt. Ahogy visszanéztem rá, az iménti kínzó harag már el is illant.
- És felajánlom az egyedi, utánozhatatlan soha vissza nem térő Nora-féle bocsánatkérő ölelésem.
- Az a minimum - dünnyögtem, de lehet, hogy meg is előztem, ahogy odalibbentem hozzá megszorongatni.
- De tudod mit? - kérdeztem még mindig szorongatva.
- Értem, hogy miért hajtasz. Te még ebben is tökéletes tudsz lenni, ha nem akadályozlak. Szóval… Majd néha Veled tartok a könyvtárba és tudod… Nem Fifi háziját fogom lemásolni, hanem mondjuk megírom veled én is az enyém. Muszáj megtennem érted, mert akkor is szeretlek, csajszi - sóhajtottam drámaian, de már vigyorogva, és közben elengedtem, hogy kibontsam a kis csomagocskán a selyemmasnit.
- De cserébe néha, csak egy kicsit, lazíts velem egy kicsit. Mielőtt egyszer még betűkkel vagy tintafoltokkal a homlokodon ébredsz, amiket rohadt nehéz lemosni is, meg lealapozózni is. Jó? - kérdeztem, és hogy máris a lazításra adjak egy példát, kivettem a csomagból egy parfümösüveget. Levettem a kupakot, aztán belefújtama  szórófejjel, és megszimatoltam.
- Még mindig rohadtul tökéletes az ízlésed. IS - sóhajtottam fel újra drámaian. - Szerintem ezt fújd magadra is. Meg Campbell párnájára is fújhatnánk. Hátha akkor veled álmodna. Nyugi-nyugi, én majd elintézem, nehogy Te bajba keveredj… - tettem hozzá, ördögi vigyorral az angyali kis képemen.

[- Az a minimum. De tudod mit? Értem, hogy miért hajtasz. Te még ebben is tökéletes tudsz lenni, ha nem akadályozlak. Szóval… Majd néha Veled tartok a könyvtárba és tudod… Nem Fifi háziját fogom lemásolni, hanem mondjuk megírom veled én is az enyém. Muszáj megtennem érted, mert akkor is szeretlek, csajszi]

♥ levegőbe kapaszkodunk   ♥

( we are youth of the nation )

pretty : mackó ♥ vibe: style

2003. 12. 07.
 p.s. Lola

Ha akartunk volna, se lehettünk volna ennél drámaiabbak. Szerintem meglehetősen nevettségesen néztünk ki kívülről, de valahogy ez most piszkosul nem érdekelt, mert sértett voltam, és hátba szúrt... Jó, pontosabban arcba dobott, és ez valahogy olyan szarul esett. A legjobb barátnőm csapott arcba, és ami a legrosszabb volt, hogy igen. Igaza is volt. Ezért pedig utáltam is magam alaposan. Nem voltam jó barátnő. Azt hiszem ezt már jogosan is mondhatta rólam. Egyszer már mondták ezt nekem, nem is olyan régen. talán még most is megviselt, hogy ennyire megromlott a kapcsolatom Ayshával. Nem is akartam most rá gondolni, mert csak elszomorodtam. Nem akartam elveszteni a butaságaim miatt Lolát sem.
Beletúrtam a hajamba, miután elkaptam a felém hajított nehznek tűnő csomagocskát. Szerencsémre ügye reflexeim voltak, amúgy meg nem is lett volna az arcomon előnyös egy kékes lilás monokli. Egy halom smink és bájitalkrém kellett volna rá, hogy el tudjam fedni, nem akartam úgy kinézni, mint egy szakadt csöves az utca végi sikátorból. És ha az a monokli az arcom alatt lila lett volna! Na azt már nem, még a kék is jobb lenne, de hogy lila. Fúj.
Szóval a csomagot a kezemben szorongatva, inkább csak kiböktem egy bocsánat kérést. Nem is tudom, mi ütött belém, annyira nem szoktam ilyeneket csak úgy mondani. Büszke voltam, és persze ha meg is sértettem valakit, akkor így járt, nem nagyon foglalkoztam vele, akik ismertek nem vették annyira komolyan, vagy pedig ha tényleg kivíták a haragom, akkor meg élveztem is, hogy vissza üthettem. Bárcsak lenne lehetőségem valahogy Macmillan arcába is beleolvasni, azok után, amit velem tett. Olyan nagyon jól esett volna, és tudtam, hogy ez tényleg rossz dolog, a megbocsájtás erény, meg satöbbi, de nem. Egyszerűen jó lett volna őt is porba tiporni, ahogyan ő tette meg velem. Akármit is fog tenni velem, vagy nem tenni, esetleg akárhányszor is fog még Len összetörni, az sem fog úgy fájni.
Csak ki akartam most Lolával kibékülni, nem érte meg az egész veszekedés, inkább csak odahuppantam mellé, és ketten néztük a kis szexi csomagolásban lévő dolgokat. Nem is nagyon az izgatott, hogy mi volt benne, hanem hogy mondjuk együtt végig szimatoljuk, kibeszéljük és csak csevegjünk mindenféle lányos dologról. Egy kicsit még ölelgettem, miután visszaölelt, csak el ne sírjam magam. Az azért ciki lett volna.
- Az a minimum. De tudod mit? Értem, hogy miért hajtasz. Te még ebben is tökéletes tudsz lenni, ha nem akadályozlak. Szóval… Majd néha Veled tartok a könyvtárba és tudod… Nem Fifi háziját fogom lemásolni, hanem mondjuk megírom veled én is az enyém. Muszáj megtennem érted, mert akkor is szeretlek, csajszi
Na jó, tényleg sírni fogok, magasságos mennyek, és magasságos ég!
- Ó, drága Lola! Sose... sose várnám el, hogy ilyen áldozatokat hozz értem. Azt hiszem inkább csak túlzásba esem. Úgy érzem kevés időm van, és... Azt hiszem sokkal jobban ki kellene használnom ezt veled - válaszoltam és persze gyorsan pislogtam is párat, hogy ne sírjak, mert komolyan meghatódtam. Biztos a hormonok miatt volt ez, komolyan. Ilyenkor mindig érzékenyebb voltam.
- De cserébe néha, csak egy kicsit, lazíts velem egy kicsit. Mielőtt egyszer még betűkkel vagy tintafoltokkal a homlokodon ébredsz, amiket rohadt nehéz lemosni is, meg lealapozózni is. Jó?  - erre csak legyintettem egyet, és elmosolyodtam. Ezen már azt hiszem túl voltam. Sőt szánalmas, de egyszer a nyálam is kicsorgott a könyvemre. Arra keltem, merlinre, de égő volt, fuhh! Nora Narek a tökéletesség példája a suli legszebb boszorkánya elalszik és folyik a nyála. BAH!
- Na jó, áll az alku, ha valaki úgy meglátna, rombolná a csodás összképemet! - kacsintottam rá, egy kisebb félmosollyal. - És tudom, nehéz lemosni a betűket - forgattam meg a szemem.
- Még mindig rohadtul tökéletes az ízlésed. IS.  Szerintem ezt fújd magadra is. Meg Campbell párnájára is fújhatnánk. Hátha akkor veled álmodna. Nyugi-nyugi, én majd elintézem, nehogy Te bajba keveredj… - mondta, mire csak felkuncogtam, megnéztem volna Len arcát.
- Biztos azt hinné, hogy én voltam, akkor is, ha nem - bazsalyogtam, és aztán csak hallattam egy olyan Lola számára nem ismeretlen, szerelmes sóhajt.
- De tudod nem vagyok olyan tökéletes, mint amilyennek szeretem mutatni magam. Sok mindent csináltam, amiért otthon nagyon megbüntettek volna. És nem is csak azért, mert fiúnak öltözve besurrantam egy kviddics meccsre Teheránban. Tudod, én még csak nem is maradtam teljesen tiszta. Szóval úgy értem, hogy már voltam úgy is... egy férfival- Ezt Arminnak is könnyebb volt kibökni. Előtte semmilyne titkom nem volt, mindent megosztottunk egymással, olyan nagyon bíztam benne, és olyan nagyon hiányzott. Vajon mennyire kergettem az őrületbe, a szerelmesen áradozó leveleimmel? Aztán persze ott sírtam a karjai közt.

Párnacsata
2003. 12. 07

 


and nothing else matters

A tollpihék a opárnából már elültek, és a feszültség is mintha úgy ült volna el, azokkal együtt. De basszus, ha Nora elsírja magát, akkor én is. Fel kellett volna vennem a napszemcsit még azelőtt, hogy hozzávágtam a párnát. De az is igaz, hogy még akkor se akarok előtte titkolózni, ha dühös vagyok rá. Méltóságteljes fokig inkább vagyok őszinte, és ha ő elkezd bömbölni, akkor csodás duettet tolunk majd le.
- Ó, drága Lola! Sose... sose várnám el, hogy ilyen áldozatokat hozz értem. Azt hiszem inkább csak túlzásba esem. Úgy érzem kevés időm van, és... Azt hiszem sokkal jobban ki kellene használnom ezt veled.
- Tudom, hogy nem elvárás. Megteszem, tényleg. Az Apáknak legalább mondhatom, hogy milyen jó hatással vagy rám - vigyorogtam komiszul, de csak hogy ne pityeredjek el. Azért volt egy kis gombóc a torkomban, szóval csak szótlan egyetértéssel bólogattam arra, hogy nem kéne semminek az arcára írva lennie nyilvánosan - betűkkel írva pláne nem.
- Biztos azt hinné, hogy én voltam, akkor is, ha nem.
- Ó. Óóó… Tényleg. Erre nem is gondoltam. Zseni vagy, tényleg, nem is értem, minek tanulsz annyit - sóhajtottam színpadiasan. Odaültem már mellé, de valahogy a krémek és illatok még várattak magukra. Volt még valami a levegőben, én pedig tovább hallgattam Norát.
- De tudod nem vagyok olyan tökéletes, mint amilyennek szeretem mutatni magam. Sok mindent csináltam, amiért otthon nagyon megbüntettek volna. És nem is csak azért, mert fiúnak öltözve besurrantam egy kviddics meccsre Teheránban. Tudod, én még csak nem is maradtam teljesen tiszta. Szóval úgy értem, hogy már voltam úgy is... egy férfival.
Na, ehhez a napszemcsi úgyse lett volna elég, de talán az se, ha papírzacskót húzok a fejemre. Méltatlan hozzám, de megtörtént, hogy eltátottam a számat, amennyire ezelőtt talán életemben soha.
- Ö…
Na ezzel nyilván nagyon sikerült megmondanom, de még kellett egy pillanat, hogy elkezdjek a meglepetésből felocsúdni.
- Ezt nem gondoltam volna… De! Hogy mondhatod így? Te ettől még igen is egy teljes értékű, tökéletes nő vagy! Én nem gondolok emiatt kevesebbet Rólad, és Neked sem kéne!
Jó, én még nem tapasztaltam akkora elsöprő erejű szerelmet meg vágyat, de azért láttam már néhány sorozatot. Ott is csináltak ezt-azt… És mindig botrány volt belőle. És mindig csak a lányok részéről. Olyan igazságtalan ez… Ha fiúk lennénk, most adhatnék neki egy pacsit, hogy “ezaz haver, menő vagy!”. Nem mintha azt gondolnám, hogy ezt ilyenkor kell elkezdeni, de ha már így alakult volna, és ha Nora fiú lenne, ő lenne a menőmacsó, aki már ilyen fiatalon nagy nőcsábász, milyen felnőttes, és milyen sikeres alfahím. Lányként meg… Igen, vannak kockázatai a dolognak, és várhatott volna még a dolog pár évet is akár, de már a muglik is találtak mindenféle megoldást mindenre, mi meg az ég szerelmére, varázsvilágban élünk.
- Jó, hát kicsit fiatalabban kezdted, mint az átlag... Vagy sokkal... de pár év, és kit fog ez érdekelni?! Engem most is csak az érdekel, hogy ugye jól vagy… Ugye nem sérültél…
Ezt az utóbbit már nem tudtam hangosan mondani, csak félig suttogva. És önkéntelenül a szívemre tettem a kezem, de így jobban látszott talán, hogyan is értem, amit nem tudok kinyögni igazán jól.  Láttam azért dolgokat, mikor még a divatszakmában dolgoztam… Az idősebb modellek közt. Egy olyan nagyon fiatal lányra, mint én, azért még vigyáztak, de így is tudtam, amit tudtam, mert az öltözők közt a falak vékonyak voltak, az ajtók rosszul záródtak. És bizony nem mindenkinek a mamája intézte a fényes karriert. Volt akire nem vigyáztak. Volt, aki kiszolgáltatottabb volt, mint kellett volna.
De Nora biztosan nem. Remélem, nem… Ő tud vigyázni magára. Nagyon okos, állhatatos, de hát mellé nagyon tud szerelmes is lenni. Valahol irigykedtem is erre, mert én még nem ismertem ezt az érzést, ha tudtam is, hogy engem ez a dolog még nem is kell, hogy érdekeljen.
Igen, számunkra ez nem kéne, hogy szégyen legyen. Inkább talán bátorság… Jó, bizonyos kor alatt vakmerőség, vagy felelőtlenség is… De nincs ezen szégyellni való, csak nagyon, nagyon sok veszély, amivel szembe kell néznünk. És szomorú, hogy ehhez a sokhoz még hozzátesz jónéhányat a közösség meg a család is.
- Nem mondom el senkinek. Ígérem. De nem azért, mert azt gondolom, hogy ez szégyellni való lenne, csak tudom, hogy úgyse értené meg senki. És nem keveredhetsz bajba a hülyék miatt.
Nagyot sóhajtottam, aztán megöleltem, csak úgy, egyszerűen, egyik pillanatról a másikra. Kevésbé lett volna nyálas, ha rajtam van a napszemcsim, és menőnek tűnök, de mindegy, majd holnap egész nap rajtam lesz, úgyis el kell takarni a szemem alatti karikákat, amik a nemalvástól vannak.

[- Mert muszáj - k]

♥ levegőbe kapaszkodunk   ♥

( we are youth of the nation )

pretty : mackó ♥ vibe: style

2003. 12. 07.
 p.s. Lola

- Mert muszáj - kacsintottam vissza Lolára. Folyton úgy érzem, mindig kevés az, amit beleteszek a dolgokba. Kevés vagyok a tanuláshoz, kevés, hogy jobban figyeljen rám valaki, kevés a táncoláshoz. És mégis folytatom, mert nem tehetek mást, csak megyek előre, futok, egészen addig amíg már úgy érzem nem leszek többé képes sehová se mozdulni. Minthogyha a kiégés felé rohannék így, pedig egyszerűen csak túl sok mindent szeretnék még tenni, és túl kevés időm van mindenre.
Vannak dolgok, amik csak úgy megtörténnek az az emberrel, rá lehet fogni ezt az egész történetre. Csak úgy megtörtént. De valójában minden döntések következménye, és azoknak a súlyát úgyis mi hordjuk a vállunkon. Én sem voltam hibátlan, hoztam rossz döntéseket, rossz embert szerettem, és rossz emberben bíztam meg, mégsem akartam megbánni. Sokkal büszkébb voltam annál, hogy szégyelljem magamat. Helyesnek éreztem, és a sajnálkozás, hogy nem kellett volna megtennem, csak szembe köpés lenne azzal az énemmel, aki azt hitte tényleg WIlliam Macmillan az igazi. Aztán persze követte őt sok másik olyan ember, akire azt hittem, ő az igazi. Mégis egy kicsit úgy éreztem, szégyent hoztam ezzel a családomra, még ha nem is nagyon mutattam ki ezt.
Szóval igen, lefeküdtem egy idősebb férfival. Talán tíz év is volt köztünk, én pedig azt mondtam neki, hogy húsz vagyok. Igazából tényleg elhitte. Vagy csak túlságosan egzotikus voltam neki, egy keleti szórakozás. De végül is ezt is a fejemhez vágta, hogy még jobban megalázzon, és megmutassa, mennyivel erősebb is nálam. Biztos még itt van valahol Angliában. Kívánhatnám azt, hogy nem akarok vele találkozni, de egy részem, egy nagyon rossz részem azt akarja, hogy igen is még egyszer hadd lássam. És hadd alázzam meg én is őt, ahogy ő tette velem. Kegyetlen voltam bizonyos szinten.
Lolát pedig látványosan sokkoltam, még a szája is tátva maradt, én meg megköszörültem a torkomat. Fogalmam sincsen, a drága bátyám milyen arcot vágott akkor, éppen nem láttam a könnyeimtől, amikor este beestem hozzá a szobájába, aztán meg végig bőgtem vele az egész éjszakát. Hiányzott az ölelése és ahogy odanyomhattam a fejemet a vállára. Előtte nem szégyelltem egyedül, a könnyeimet. Azt hiszem még nem látott Lola úgy.
- Ö… Ezt nem gondoltam volna… De! Hogy mondhatod így? Te ettől még igen is egy teljes értékű, tökéletes nő vagy! Én nem gondolok emiatt kevesebbet Rólad, és Neked sem kéne!
Nagyon jól estek a szavai, pedig tudom, hogy otthon mi várt volna rám, ha ez kiderül. Hogy kinek a szobájából léptem ki aznap este. Akkor tanultam meg sok mindent. Hogy nem lehetek egy pasi előtt sem gyenge. És vannak helyzetek, amikor senki sem fog soha megmenteni, csak magamra számíthatok. És ha valaki a padlón van, vagy egyedül, mint Helva, akit aznap találtam az utcán, én ott leszek.
Elmosolyodtam, ahogy ezt mondta, mert hálás voltam neki ezért. Nagyon is. Csak a kultúra, amibe belenőttem mond mást. És az a vicces, hogy ennek ellenére, mindig valahogy kicsit szembementem velük. Utána meg ugyan úgy bele mertem nézni a tükörbe, mint előző nap. Furcsa volt bennem ez a kettősség. Mintha igazán sehová se illettem volna. Elvágytam otthonról, itt pedig hiányzott. Mindig más helyre húzott a szívem, de valahogy Len közelében ez nem is számított. Vele olyan tökéletes volt minden, még ha nem is voltunk együtt. Még ha soha nem is leszünk.
- Jó, hát kicsit fiatalabban kezdted, mint az átlag... Vagy sokkal... de pár év, és kit fog ez érdekelni?! Engem most is csak az érdekel, hogy ugye jól vagy… Ugye nem sérültél…
Rápillantottam. Azt hiszem azóta is sérült voltam, csak szerettem azt mutatni, hogy nem. De az egyetlen jó dolog az volt, hogy olyan nagyon már senki sem tud összetörni, azt hiszem. Olyan sokat törtek rajtam, a többi ''igazi'' is, hogy lassan, már nem volt mit... összetörni. És én mit csináltam? Csak újra bementem a tűzbe, mert nem féltem a lángoktól. Mint Ikarosz.
- Khm, tizenöt voltam. Ő meg egy kicsit idősebb. Khm.  Úgy már soha többet nem fogok sérülni, Lola. Csak elküldött a fenébe. Jó, kidobott. De tényleg, kidobott. De jól vagyok, teljesen jól vagyok - mosolyodtam el és szinte majdnem elsírtam magam amiért tényleg így aggódott értem. Szóval, meghatottan pislogtam rá, még ő is jobban aggódott értem, mint én magamért.
- Nem mondom el senkinek. Ígérem. De nem azért, mert azt gondolom, hogy ez szégyellni való lenne, csak tudom, hogy úgyse értené meg senki. És nem keveredhetsz bajba a hülyék miatt.
Erre már nem tudtam nem megállni, szorosan megölelgettem. Örültem, hogy itt volt nekem, mint értem aggódó barinő. Ha én nem is vettem néha komolyan ezeket a dolgokat, vagy annak a veszélyeit. A szerelem naivvá és kihasználhatóvá tesz, talán ezt még apa mondta egyszer. Csak én nem tudok nem nagyon szeretni.
- Köszönöm - dünnyögtem halkan, és talán többet nem is tudtam volna mondani. Legalább anynira nem volt hallható, hogy egy kicsit tényleg a meghatott pityergés szorongatta a torkomat.

Párnacsata
2003. 12. 07

 


and nothing else matters

Á nem, mi nem vagyunk azok a nyálas csajok, akik egymás vállán bömbölnek csajos izéken. Menőbbnek kell lennünk, nem?
Nem. Jó, hát nem bömbölve, de azért párásodtak a szemeim. Még pár év, és nekem is lesznek ilyen problémáim, mint Norának. Kicsit úgy tekintettem rá, mint egy nagy testvérre, kicsit martuk is egymást, de azért példakép is volt és minta, hogy na majd… Na majd én is megküzdhetek ezzel, meg minden lány. Mert amit szabad Jupiternek… Azért Vénuszt megszólják.
- Khm, tizenöt voltam. Ő meg egy kicsit idősebb. Khm.  Úgy már soha többet nem fogok sérülni, Lola. Csak elküldött a fenébe. Jó, kidobott. De tényleg, kidobott. De jól vagyok, teljesen jól vagyok.
- M-hm - hümmögtem olyan hangon, hogy ezt vehette akár annak is, hogy elhittem, meg annak is hogy nem. Jó, presze nem hittem el. Kedvem lett volna megkeresni azt az idiótát… De hát fiúk. Ettől mondjuk megértem, hogy féltenek minket a nagyokosok. Nem mintha én ennyire közel engednék bárkit is… Pedig biztos jó lehet nagyon szeretni, csak hát kockázatos.
De azért csak összeborultunk, és jól visszaölelgettem Norát, és hát ez egy olyan titok, amire igazán nem lesz nehéz vigyázni, mert amúgy sem szoktak a csajok az iskolai reggeliasztal mellett arról csevegni, hogy kivel, mikor, mit. Ezért nézek majd a nyáron szappanoperát a reggelihez, ott több a szaftos pletyka a műzli mellé.
- Köszönöm.
Hallottam, hogy gombócosan mondja, én meg akárhogy igyekeztem, szipogtam egy aprót. Sóhajnak is elillett talán, szóval megpróbáltam annak eladni.
- Mit is? Na… Hol vannak ezek a kencék, régen arra várnak, hogy kinyissuk őket - tereltem el a szót más vizekre, aztán ha már megnyugodtunk annyira, akkor egy kis mangós arcpakolással rendeztem a vonásaimat. Holnap ennek nyoma sem maradhat a szemeim alatt.

Köszi a játékot!
A helyszín szabad!